5 minute read
V. Lazaridis Kostas
Lazaridis Kostas
Lazaridis Kostas, a görög felmenőkkel rendelkező fiatalember számára a cél adott volt: szeretne egy önálló vállalkozást, ahol a befektetett munkát saját magának kamatoztathatja.
Advertisement
Több ötlete is volt, ám anyagi háttér nélkül nem tudott belevágni, ezért folyamatosan kereste a lehetőséget az állami támogatáshoz, majd rátalált a „Vállalkozni érdemes” programra. Végül az extra minőségű, termelői, görög extraszűz olívaolaj, olívabogyó importálás mellett döntött… és jól tette!
Miért lettél vállalkozó?
A vendéglátásban dolgoztam már közel 10 éve. Ez egy fárasztó, fizikailag
kimerítő szakma, amit nem lehet hoszszú távon csinálni, főleg család mellett. Valami olyant szerettem volna kitalálni, ami az enyém. Úgy gondolom, hogy ha az embernek valami a sajátja, azt sokkal szívesebben csinálja, több energiát tud beletenni, ugyanis tudja, hogy minél több energiát fektet bele, annál jobban fejlődik. Ez a jó a vállalkozói létben.
Honnan jött az ötlet, hogy vállalkozást alapíts?
Mindenképp ki szerettem volna használni görög származásomat. A görögöknek a vérükben van a vendéglátás-kereskedelem, amit magamon is érzek. Először eredeti görög gyrosos-on gondolkodtam, majd görög frappézón, de ezek mind helyhez kötöttek, aminél viszont nagyon fontos megtalálni a tökéletes helyet, s ennek hiányában fogalmazódott meg bennem, mi lenne, ha egy olyan vállalkozást csinálnék, ami
éttermeknek szállítja a legjobb minőségű olívaolaját, olívabogyót, melyeknek legmagasabb minőségéről a görögök világ szinten ismertek.
Emellett azért is ezt a tevékenységet választottam, mert mindig is hiányoltam az igazán jó minőségű olívaolajat, olívabogyót az otthonomból, illetve az éttermekből, ahol étkeztem. Innét is jött az ötlet, hogy akár én is kiszolgálnám őket, tudván, hogy kicsit magasabb az ára az általam kínált termékeknek, viszont annál sokkal többet adnak!
Mindig vállalkozó szerettél volna lenni?
Régóta szerettem volna vállalkozó lenni, csak amíg nem volt meg az ötlet és az anyagi háttér, addig nem lehetett. De azt tudtam, hogy ki fogom találni, miben vállalkozzak, mert láttam, előre lépni csak így fogok tudni. Ha másnak dolgozok, kényelmesen el lehet vegetálni az életben, extrák nélkül. De a lehetőség „nagyot álmodni” csak akkor van szerintem, ha vállalkozik az ember.
Mi inspirált, volt-e követhető példa vagy minta az életedben?
Környezetemben a barátaimnak, akikkel felnőttem, saját vállalkozása lett, ez is inspirált engem. Ki akartam találni valami sajátot, amire büszke lehetek, s így saját magamnak dolgozhatok. Mik okozták a legnagyobb nehézséget?
Nehézséget nálam az okozhatott volna, hogy olyan beszerzőt találjak, akitől jó áron tudok venni extra minőséget, de szerencsére könnyen ment. Úgy vélem, elég szerencsés voltam az egész folyamat kialakulásában, gördülékenyen ment minden.
Kaptál-e segítséget, ha igen honnan és miként érkezett és miben nyújtott segítséget?
Igen, a keresztapámtól, aki Görögországban él és a kereskedelemben dolgozik. Tőle kaptam a legnagyobb segítséget, általa kerültem kapcsolatba a kizárólagos exportőrrel, akitől a termékeimet beszerzem.
Honnan, hova jutottál, hogy állsz most és mik a perspektívák még a vállalkozásban?
A nulláról jutottam oda 4 hónap alatt, hogy lett 23 pécsi és 3 budapesti étterem, akiknek szállítok. Egyedül jártam végig személyesen az összes helyet, s mutattam be a termékeimet. Bárhova vittem, egytől egyig elképesztően pozitív volt mindenki, Szerencsém, hogy ilyen termékem van, ha nem ilyen lenne, nem lett volna ilyen könnyű dolgom. Célom, ha a vendéglátásban visszaáll a járvány előtti helyzet, még több étterembe szeretnék szállítani, illetve internetes webshopomon keresztül a magánszemélyekhez is el szeretnék jutni.
Mi az, amit vonzónak találsz a vállalkozói létben?
Azt találom vonzónak, hogy érdekel az, amit csinálok, és ha csörög a telefonom, mert hív egy vásárló, örömmel veszem fel a rendelést. A legvonzóbb, hogy rajtam múlik, mennyire tud fejlődni a vállalkozásom! Az üzlet miatt többször utazok Görögországba, míg alkalmazottként örültem, ha nyáron elengedtek.
Mi az, ami csalódást okozott, vagy nem úgy működik/ történik, ahogy anno az induláskor elképzelted?
A vállalkozás indulásakor nem gondoltam, hogy lesz egy ilyen járvány. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyik napról a másikra minden étterem bezár, de nem adom fel, ez inspirált arra, hogy minél hamarabb mozgósítsam a webshopom kialakítását.
Szereted a vállalkozásodat?
Igen, nagyon szeretem! Szeretem az egészet, ami körülveszi, a tárgyalásokat, az árubeszerzést, logisztikázást, kiszállítást... Ha látom a fejlődést és a számokat, büszke vagyok magamra!
Szerinted mi a siker titka?
Ha azt csinálod, amit szeretsz, még ha nem is vagy benne annyira tehetséges, de ha teszel érte és minden nap beleadsz mindent, akkor előbb-utóbb biztosan sikeres leszel benne. Az én sikerem titka, hogy görög származásom által hiteles vagyok, valóban olyan görög terméket kínálok a vásárlóknak, amit máshonnét nem tudnak beszerezni, csak ha Görögországban járnak. Én mégis oda varázsolom az asztalokra, némi pénzért cserébe természetesen :)
Mitől lesz sikeres, vagy jó egy vállalkozás?
Kell egy jó ötlet és valamiben jobbnak kell lenni, mint a versenytársak. Ezt úgy tudod elérni, ha szereted azt, amit csinálsz és élvezed minden pillanatát a munkádnak.
Mi az, ami megkülönbözteti a vállalkozásod, ami kiemel versenytársaid közül?
Ár - érték arányban verhetetlen vagyok! Olyan termékem van, ami a legfrissebb, legjobb helyről származik, nem ipari, hanem termelői, de az áraim mégis közel állnak a versenytársaiméhoz, akik nem rendelkeznek ilyen kvalitású termékkel, illetve ha rendelkeznének is, nem tudnák ilyen áron biztosítani. Miért éri meg a vevőidnek ajánlani téged?
Azért, mert a boltban kapható termékekkel össze nem hasonlítható az enyém. Illetve nagyon egészséges és egyenesen a termelőtől hozom. Ahogy a kislányom fogalmaz: ha becsukod a szemed és az én olívabogyómat, olajomat eszed, Görögországban érzed magad.
Milyen felületeken találnak meg a vásárlóid/partnereid? (Honlap, Facebook stb.)
Facebookon, Instagramon hirdetem magam és termékeimet, mint magánszemély, de kialakulóban van a webshopom, valamint a céges Facebookom: KostasOliva fantázianéven.
Milyen áron dolgozol versenytásaidhoz képest?
Szerintem a minőségi terméket nem lehet túl olcsón adni, viszont az én áraim mégis olyan nagykerárak, amik egy kicsit magasabbak, mint a konkurens cégek árai, viszont a termékem is frissebb és jobb. Ár-érték arányban torony magasan verhetetlen vagyok!
Hol képzeled el magad a következő 5 évben? Hova szeretnél eljutni?
Remélhetőleg 5 év múlva lesz egy Kft-m, ami országos szinten szállít éttermeknek, valamint egy jól működő webshopom is. Kibővített termékskálával szeretném forgalmazni a görög luxus import termékeket, és a luxus alatt a legmagasabb minőséget értem, nem pedig az elérhetetlen árat.
Mit kaptál a „Vállalkozni érdemes!” programtól?
Konkrétan mindent, amit most leírtam, mert ha nem lett volna a program, akkor nem lett volna lehetőségem belevágni a vállalkozásba. Azóta megváltozott az életem, amit addig elérhetetlennek és bonyolultnak, nehéznek, átláthatatlannak gondoltam, a mai napra már megvalósíthatónak tűnik és úgy vélem, ha valamit el akarsz érni és teszel érte, el is érheted.
Hogyan befolyásolta a kialakult helyzet a vállalkozásodat, hogyan tudtál a megváltozott piaci helyzetre reagálni?
Sajnos az én szférámat érte el először a járvány helyzet, ugyanis az összes étterem egyik napról a másikra bezárt. A 25 éttermemből 2 foglalkozik házhoz szállítással is, a maradék 23 pedig ideiglenesen zárva tart, ez pedig érezhető anyagi kiesést jelentett. De próbáltam pozitívan felfogni a történteket, s ez ösztönzött a webshop minél gyorsabb kialakításához, ami - ha ez a helyzet nem áll fenn - valószínűleg elhúzódott volna.
Mit üzennél a jövő fiatal vállalkozóinak?
Azt üzenném, hogy ha lehetőségük van egy ilyen programban részt venni, akkor semmiképp ne tétovázzanak belevágni, főleg, ha van egy jó ötletük. Ez egy szuper lehetőség, ami akár hosszú távra megalapozhatja a jövőjüket.