1 minute read
Tárlatvezetéssel nagyobb az élmény Tárlatvezetéssel nagyobb az élmény
by Népújság
Muraszombatban a Muravidéki Múzeum legújabb kiállítása, a paraszti munkákat bemutató művészeti és néprajzi tárlat év végéig látogatható, melyet az érdeklődők tárlatvezetéssel egybekötve is megtekinthetnek. Az első nyilvános szakmai vezetést március 8-án szervezték meg.
– A márciusi nyilvános tárlatvezetés az első volt, de a nyílt napok keretében május 18-án, valamint a Múzeumok Nemzetközi Napján, június 17-én is tartunk hasonló tárlatvezetést. Ha nagy lesz az érdeklődés, akkor természetesen más időpontokban is megszervezzük.
Advertisement
A cél az, hogy a kiállítás mondanivalóját és a kiállított alkotásokat egy kicsit mélyebben – a teremben olvasható kiállítási szövegen túl – is bemutassuk.
A tárlatvezetések során a látogatókkal az interakció mindig kétirányú: bármilyen emlék, történet, megfigyelés, amit a látogatóktól visszajelzésként kapunk, nemegyszer gazdagítja, illetve elmélyíti a témával kapcsolatos ismereteinket. Ezért szívesen alkalmazunk nyilvános tárlatvezetést a múzeumban, ahova elsősorban a „helyi” közönséget várjuk, akik ismernek már bennünket, így lazábban közelítenek az interpretációhoz és a párbeszédhez – nyilatkozta lapunknak
Andrejek Tamara művészettörténész, aki Pšajd Jelka etnológussal együtt állította össze a kiállítást. Hozzátette, hogy so -