2 minute read

Rend a temetői szolgáltatásokban Rend a temetői szolgáltatásokban

A Lendvai községben a községi rendelet elfogadása óta (2019) több egyeztetés folyt a temetők egységes karbantartóinak meghatározásáról, de eddig nem sok eredménnyel. A községi tanács legutóbbi ülésén azonban egyhangú döntés született: a község 14 temetőjének az Öko-Park Kft., míg a gyertyánosinak, a kapcainak és a hotizainak maguk a helyi közösségek lesznek a karbantartói.

Ezzel törvényes alapot biztosítottak a gazdasági közszolgáltatások közé tartozó temetői szolgáltatásokhoz és a temetőhasználat egységes árjegyzékének érvényesítéséhez. (A temetkezési/temetői tevékenységről szóló törvény már 2016 óta hatályban van.) Annak ellenére, hogy a község területén így négy karbantartó tevékenyke - dik majd (az Öko-Park és három helyi közösség), az árjegyzék egységes lesz. Minden karbantartónak 60 napon belül a községi tanács elé kell terjesztenie a temetőhasználati árjegyzék elaborátumát (sírdíj, temetkezés költségei, a halottasház használati díja és egyéb temetői közművek bérleti díja…). A döntés megerősítését követően a község szerződést köt a karbantartóval.

Advertisement

– Gyertyánosban a pol- gárok akaratát teljesítettük, így a temető karbantartását a helyi közösség végzi majd. A község kezdetben nem fogadta ezt jól, de a korábban elvégzett munkákkal érvelve tartottuk magunkat a döntésünkhöz – mondta Antolin Tibaut Helena, a Gyertyánosi Helyi Közösség elnöke. – A falu lakói már több éve a saját erejükből, önkéntes munkával szinte teljesen felújították a temetőt: a járdákat, a sövényt, a feszületet, a temetőkaput, s berendeztük a már korábban a község által felújított halottasházat. Az anyagi hátteret a sírdíjból biztosítottuk, odafigyeléssel és jó szervezéssel sikerült a költségeket is csökkentenünk, pénzt is

Demensbarát információs pont nyílt

Március 30-tól a Lendvai Közigazgatási Egység földszintjén is megtalálható a demensbarát információs pont, mely a Spominčice (Kéknefelejcs) – Alzheimer országos nonprofit szervezet közreműködésével jött létre.

Az információs pont kialakítása a Lendvai Közigazgatási Egység (KE) kezdeményezésére valósult meg, és arra szolgál, hogy alapinformációkkal lássa el a betegségről az érdeklődő vagy érintett lakosságot. Az ünnepélyes megnyitón Hozjan Štefanija. a KE elöljárója kiemelte, hogy az alkalmazottak naponta találkoznak idősebb ügyfelekkel, akiknél tapasztalják a demencia tüneteit, ezért látták indokoltnak a pont létrehozását. – A Kéknefelejcs szervezettel már több mint egy éve felvettük a kapcsolatot és kerestük a lehetőségeket az együttműködésre. Mostantól pedig az intézményünk is gondoskodik a tájékoztatásról és tudatosítja az emberekben, hogy ez egy betegség – mondta.

A megnyitón jelenlévő Zdenka Čebašek Travnik egykori emberjogi biztos, a Kéknefelejcs szakmai tanácsának tagja kifejezte örömét, hogy a Lendvai Közigazgatási Egység is csatlakozott a demensbarát környezet megteremtésé-

2023. április hez. – A demensbarát pontok megnyitásával segítünk csökkenteni a betegség megbélyegzését. A pontok célja tehát a demenciával kapcsolatos tájékoztatás tudtunk megtakarítani. A helyi közösség eddig is megfelelően vezette az iratokat. Összeállítjuk a tanács által kért elaborátumot is, együtt fogunk működni a többi karbantartóval, hiszen közös célunk a rendezett temető és a rend a temetői szolgáltatások terén – mondta a gyertyánosi elnök. és a tudatosság javítása a helyi környezetben –hangsúlyozta Čebašek Travnik.

A Lendvai KE földszintjén kialakított információs pont már a 375. az országban és negyedik Lendva Községben. Az ünnepi megnyitón egy tanúsítvány átadása mellett sor került a Kéknefelejcsmatrica, a demensbarát pont szimbólumának az elhelyezésére is a közigazgatási egység bejárati ajtajára.

A programot a Lendvai Zeneiskola két tanulója, Magyar Dunja és Magyar Maša fellépése színesítette.

Horvat Silvija

visszapillantó a mai napon...

Április 6-án történt

1199 Franciaországban meghalt Oroszlánszívű Richárd angol király.

1483 Megszületett Raffaello Santi olasz festő, építész, majd 1520-ban ugyanezen a napon halt meg.

1490 Bécsben 47 éves korában meghalt Mátyás király.

1528 Meghalt Albrecht Dürer német festőművész, grafikus.

1814 Megszületett Ybl Miklós építész.

1820 Megszületett Nadar francia fotográfus, újságíró, grafikus, a világ első légifelvételének készítője.

1910 Megszületett Zombori Vilmos publicista, haditudósító, amatőr színesfilmes, az első magyar színes némafilm készítője.

1917 Az Amerikai Egyesült Államok hadat üzent a Német Birodalomnak.

1937 Meghalt Juhász Gyula költő, tanár, hírlapíró.

1943 Megjelent Antoine de SaintExupéry legismertebb regénye, „A kis herceg”.

This article is from: