1 minute read

Hiány van családorvosból Hiány van családorvosból

A Lendvai Egészségházban a 2022es évben a helyszűke miatt sürgetővé vált melléképület-építést nem sikerült elindítani, valamint a plusz családorvos tervezett alkalmazása sem történt meg –hangzott el Požgai Horvat Olga igazgató beszámolójában a közintézet április 11-i tanácsülésén.

Amint már többször beszámoltunk róla, a melléképület megépítésére és a főépület rekonstrukciójára tavaly az Egészségügyi Minisztérium több mint egymillió euró támogatást biztosított. Mivel az építési költségeknél bekövetkezett áremelkedés miatt a tervezett 4,2 millió eurós beruházás legalacsonyabb építési árajánlata is meghaladta az összköltséget, Lendva Község mint kivitelező visszalépett a beruházástól, s ezzel ez az idei évre tolódott. – A beruházás a községtől függ. Ez ügyben ígéretet kaptunk az illetékes tárcától, hogy a tavalyi támogatási összeg megmarad, sőt talán valamivel több is lesz. Erről egyelőre új információnk nincs, de bízunk abban, hogy a munkálatok idén elkezdődhetnek – mondta Požgai Horvat Olga.

Advertisement

Az Egészségházban a szolgáltatások hozzáférhetőségének javítása érdekében legalább egy családorvos alkalmazását tervezték, de ebben sem jártak sikerrel, mint ahogy a fogorvosi területen sem, sőt, egy fogorvos év végen elhagyta az egészségházat. Eredményesek voltak viszont a gyermekgyógyászat terén, most már két pediáter rendel.

Az egészségbiztosítóval kötött programkötelezettséget az egészségház megvalósította, megtartotta a tüdőgyógyászati, a diabétesz, a kardiológiai és az urológiai szakrendelőket, valamint a röntgent, illetve

Öt családorvosnál lehet jelentkezni

A Lendvai Egészségházban (EH) a tavaly decemberi adatok szerint 74.606 páciensnek volt kiválasztott orvosa és éves szinten a rendelőkben 224.226 ellátást végeztek el. Az egészségházban a családorvosok hiánya gondot jelent, de még nem égető a probléma. Ez a jövőben válhat azzá, amikor néhány orvos, többek közt már idén májustól dr. Vass Vilmos koncesszióval rendelkező magánorvos nyugdíjba vonul. Jelenleg –az ülésen elhangzott információk szerint – a Lendvai Közigazgatási Egységben működő hét község területén az orvosválasztás öt családorvosnál lehetséges, Lendván tudomásunk szerint kettőnél. Amennyiben szükséges lesz, ideiglenes időszakra létrehozzák a kiválasztott családorvos nélküli rendelőt. Átmeneti időszakra viszont az EH megegyezett dr. Vass Vilmossal, hogy szeptemberig heti két alkalommal még vezeti az antikoaguláns rendelőt.

sikerült a munkaegészségügyi szakrendelővel a piaci tevékenységet is bővíteni. Ezek mellett remélhetőleg idén az ortopédiai szakrendelő működése is beindul. Felállt a korszerű telekommunikációs szolgáltatói rendszer is, amelynek segítségével a rendelők elérhetősége és a kapcsolatfelvétel könnyebb lett a páciensek számára.

Požonec Robert intézeti tanácstag megemlítette a Lendvai Katasztrófavédelmi Központban alkalmatlan helyiségekben működő fizioterápia kérdéskörét, amely kapcsán elhangzott, hogy a szolgáltatás az ideiglenesen kialakított helyiségekben működik, és Lendva Község a több

Az elmúlt évet a közintézmény pozitív mérleggel zárta. A 342 ezer euró többletet az évek során összegyűlt tartalékba helyezték, ami összesen 850 ezer eurót tesz ki.

A 2022-es év végén az egészségházban 128 alkalmazott dolgozott, s idén két háziorvost vagy szakosodott orvost, fogorvost, diplomás és középiskolai végzettségű nővéreket terveznek foglalkoztatni.

This article is from: