2 minute read
Az elnök beszámolt többek közt az év sportolója választásról és gáláról, a sikeresen lezajlott községi sportjátékokról, a szlovén sport napjáról és a sportegyesületekben megtartott nyílt napokról. Kiemelte, hogy a községi sportjátékokon többnyire az idősebb korosztály vesz részt, ezért buzdítja a szövetség az egyesületeket, hogy próbáljanak több fiatalt bekapcsolni a játékokba. Ettől eltekintve úgy véli, a községi sportjátékok esemény az évek alatt magas szintre jutott. A program megvalósítását
by Népújság
illetően elmondta még, hogy a továbbképzések területén hiányos volt az érdeklődés, pedig erre a szervezetnél biztosítottak a források. – A sportszövetség egyik fő feladata az egyesületekben működők számára a továbbképzések társfinanszírozása, ugyanis a különböző edzői licenszek megszerzését illetően az ágazati szövetségeknél van a felelősség a megfelelő tanfolyamok szervezésében. Ezt a kezdeményezést örömmel finanszírozzuk,
A Lendvai Sportszövetséget alkotó 32 egyesületből a közgyűlésen csupán 14 klub képviselője jelent meg.
Advertisement
hiszen tudjuk, hogy az egyesületetekben a helyi, jól képzett edzők tudják eredményesen folytatni a munkát a fiatalokkal.
A közgyűlésen az elnök kiállt azon elhatározás mellett is, mely szerint Lendva Községnél kez -
Nagykaliberűek a fővárosban
deményezik a 2024-es és 2025-ös éves költségvetésben a sportegyesületek működési finanszírozásának növelését, amely már több éve nem változott.
Ami a pénzügyeket illeti, a szervezet bevéte-
Minisport
lei tavaly meghaladták a 21.700 eurót, míg a kiadások 23.000 eurót tettek ki. Erre az évre nem egészen 34.500 euró bevétellel és ugyanannyi kiadással számolnak
Szabó Rudolf
Gyengén szerepeltek a női sakkozók
Hodos – Dokležovje
(1:1) Jančar; Lapoši (2) Sal – Goričanka
Cankova – Lipa 1:3 (0:1)
Apače – Bogojina: elhalasztva Tišina – szabad
Az 5. fordulóval folytatódott Ljubljanában az Alpok–Adria nemzetközi nagykaliberű fegyverliga.
A pisztoly egyéni kategóriában 28. lett Kreslin Štefan a dobronaki Jezero Lövészegyesületből, a teljesítménye 185 kör volt.
Csapattársa, Gjerek Jožef 50. lett 181 körrel, míg a
93. helyen végzett Markoja Jože. Csapatban a Jezero a 25. helyen végzett. Revolverrel az egyéni megmérettetésben Gjerek a 64., Kreslin a 75., Markoja pedig a 87. helyen zárt. A dobronaki hármas a csapatversenyben a 24. helyen végzett.
SzR
Horvat Tija Ausztriában versenyzett
7. Sal 18 3 0 15 21:58 9
A 21. forduló párosítása 2023. május 27-én és 28-án: Cven – Hodos, Roma – Sal, Lipa
Nemzetközi utánpótlás tollaslabdatornán szerepelt Ausztriában a napokban a lendvai Horvat Tija, aki az U17-es korosztályban indult egyéniben és lány párosban. Tija egyéniben az első körben két szettben alulmaradt a svájci
NÉPÚJSÁG 2023. május 25.
Anastacia Fischerrel szemben. Sikeresebb volt lány párosban, ahol a svájci Laura Végh-gel párban a nyolcaddöntőig jutott. Ott két szettben a svájci Fux/ Metzger páros jobbnak bizonyult.
SzR
A múlt hétvégén lezárult a női első osztályú sakkbajnokság, amelyen a lendvai Rokada is érdekelt volt. A ligát összesen 23 csapat alkotta, a lendvaiak pedig az utolsó előtti helyen végeztek, az első a Komenda Popotnik csapata lett. A lendvai együttest Bratkovič Odar Veronika, Šamu Gyöfi Saša és Šamu Gyöfi Iva alkotta. Az utolsó fordulóban Šentjur, valamint Brežice ellen értek el 1:1-es eredményt. F.h.m.
A következő állomás Komenda volt
A múlt hétvégén a Rog Kerékpáros Egyesület szervezésében zajlott Komenda Község hagyományos országúti kerékpáros körversenye, mely az országos versenysorozat negyedik állomása volt.
A Tropovci Kerékpáros Klub tagja, Lebar Denis a fiúk B-kategóriájában (U15) éppen csak lemaradt a dobogóról, az összesen 26,7 kilométeres, nyolckörös versenyt a negyedik helyen zárta. hs
Im memoriam
Gaber Jože
Nemrég szomorú hír érte a lendvai sakk és kézilabda kedvelőit: 78. életévében elhunyt Gaber Jože. Gaber remek sakkozó volt, aki minden évben részt vett úgy a belföldi, mint a magyarországi sakkversenyeken. Emellett fiatalkorában a TVD Partizan Lendva kézilabdacsapatában is szerepelt. Emlékét megőrizzük. F.h.m.