Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
57. évfolyam 39. szám Lendva 2013. szeptember 26. ISSN 0352-6569 1,10 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
e
Info 7–14. oldal
t
i
l
a
p
j
a
Halálkomoly kabaré
Akit egyszer a színház és a siker szele megcsapott, az nehezen szabadul tőle. Ez volt leolvasható a lendvai Egy&Más Vándorszínház tagjainak arcáról a hét végén legújabb darabjuk, a Cabaret(?) előadása után, amikor a közel egy hónapig tartó, intenzív próbaidőszak a premier-előadással révbe ért. A lendvai színjátszók – ismét igényes, ismert színházi darabot választva – teltház előtt bizonyították megint, hogy helytállnak a deszkákon. A halálosan komoly darabról, a kabaré megtévesztő csillogásáról kapcsolódó cikkünk a 4. oldalon.
Torhács Jenő, a kémiai tudományok doktora:
„Annyi vizet szabadna csak kitermelni visszasajtolás nélkül, ami természetes módon pótlódik” 6–7. oldal
Iránytű Beszélgetés Kiss Norbert helyettes államtitkárral
„Élő kapcsolatot szere A múlt héten Lendvára látogatott Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára, aki a magyar nemzeti közösség, a nemzetiségi intézetek, illetve a lendvai kétnyelvű általános iskola képviselőivel folytatott megbeszéléseket. RöEzen a héten tényleg jól éreztem magam, s ha beleolvid interjú formájában rendelkezésére állt lapunknak is. Szolarics Nađ Klára
Ezen a héten…
vasnak gazdasági szövegeinkbe, látható, hogy talán mégis van remény: arra, hogy túlleszünk a válságon, hogy vis�szatérnek a diplomát szerzett fiatal, hazai értelmiségiek, letelepednek és itt maradnak dolgozni, alkotni, élni. Segíti ezt némileg az ösztöndíjazási rendszer is. Tudom, hogy most, amikor a cégek nehéz időket élnek, általában rossz hírek szólnak róluk, szinte gyógyír egyegy nyilvánosan átadott elismerés. Mert vannak esetek, amikor egy elismerés több, mint csak elismerés a szakmai munkáért, az elért eredményért. Mert lelkileg felemelhet. Emeli a tekintélyt, a cég, Lendva és vidéke, a Muravidék felismerhetőségét. A különböző körülmények miatt a kedvezőtlen hírekből több van, mint a követendő eredményekről, sikerekről szólókból, s lehet, hogy mindez az új tudások, a jó szemlélet, az egészséges felfogás hiányának is betudható. A jeget viszont csak akkor tudjuk majd áttörni, ha biztos talajt nyújt a munkáltató, neki pedig az állam segít bizonyos intézkedésekkel, hiszen az új munkalehetőségek létrehozása nélkül nincs kiút a válságból. A héten ritka üdítő beszélgetést folytattam egy hazai, fiatal szakemberrel – ráadásul magyarul. Gazdasági témákról, a geotermális energia kérdéseiről folyt a beszélgetés, merész, tudásra alapozott gondolkozással. Gondolom, jó lenne, ha a meglévőkhöz a jövőben többen tudnának csatlakozni, s akkor az ilyen kellemes hetekből több jutna.
Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
– Mi volt a lendvai látogatás célja? – Az volt a célunk, hogy a 15 évvel ezelőtt létrejött Magyar Ifjúsági Konferencia tagjaként a muravidéki magyar fiatalokkal személyesen is találkozzak, ne
csak interneten, telefonon keresztül beszélgessünk. Ez a célunk az egész Kárpát-medencére vonatkozóan, illetve tágabban is. Személyes kapcsolatot szeretnénk kialakítani minden olyan magyar fiatallal, aki fontosnak tartja identitását. A személyes kapcsolat révén jobban megismer-
hetjük a fiatalok örömeit, problémáit. – Milyen tapasztalatokat szerzett a Muravidéken? – Talán a legfontosabb tapasztalatom az, hogy itt rend van. Nagyon fontos, hogy egy ember, egy fiatal fejében rend legyen, ehhez pedig nagyon fontos,
Janko Veber látogatása Magyarországon
A gazdasági kapcsolatok Janko Veber, a szlovén országgyűlés elnöke a múlt héten hivatalos látogatást tett Magyarországon. A parlamenti elnök útját a rábavidéki szlovén közösségnél kezdte, majd Budapesten fogadta mindhárom magyar közjogi méltóság. Magyarország és Szlovénia között nincsenek nyitott kérdések, problémák, csak még kihasználatlan
lehetőségek a kapcsolatok bővítésére – jelentette ki Kövér László magyar házelnök Budapesten, majd
Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke és Janko Veber, a szlovén parlament elnöke közösen avatta fel a szlovén Andrej Gabrovec Gaberi szoborkompozícióját Budapesten, a Corvinus Egyetem közelében.
hozzátette: ezt bizonyítja az elmúlt évek több magas szintű látogatása. A házelnök kitért a nemzeti kisebbségek helyzetére is, úgy fogalmazott: a magyarországi szlovén és a szlovéniai magyar közösségek „olyan pillérek a határ két oldalán, amelyek az országok közötti hidat tartják”. Mindkét ország nagyon fontosnak tartja e közösségek jövőjét, identitásuk megőrzésének biztosítását – fűzte hozzá. Janko Veber szlovén házelnök kiemelte: nagy hangsúlyt kell helyezni a gazdasági együttműködésre, mert az a két ország közötti kapcsolatépítés alapja. A gazdasági kapcsolatok fejlesztése hozzájárul a kisebbségek helyzetének javításához is – vélekedett. A két házelnök egyébként egy magyar–szlovén üzleti fórumot is megnyi-
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Nemzetiség
etnénk a magyar közösségekkel…” hogy a környezetében is rend legyen. Tapasztaltam azt is, hogy az emberek minden nehézségük ellenére optimisták, de ha nem is azok, akkor a problémák megoldására törekednek. Katolikus emberként tapasztaltam azt is, hogy a területen tapasztalható nehézségek ellenére az ifjúság a hit szellemében van nevelve. Ezt fontosnak tartom, mert az ifjúság így megtarthatja hitét, erkölcsiségét, lelkiségét. Éppen ilyen fontos, hogy minden fiatal a lélek mellett ápolja fizikumát is.
Azt tapasztaltam, ezen a téren is jól állnak. – A beszélgetések során, gondolom, problémák is felmerültek. Miben tudnak segíteni? – Elsősorban abban, hogy az ifjúság körében tapasztaltakat megosztjuk önökkel. A minap mutattunk be egy olyan könyvet, amely a magyar kormányzatnak az ifjúságra vonatkozó 30 intézkedését mutatja be. Az intézkedéseket hat, többségében civilszervezetekből verbuvált tagokból álló munkacsoport állította össze gyakorlati tapasztalatok begyűjtése alapján. Ezt
k mélyítése a cél
Janko Veber tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel is, a középpontban a gazdasági kapcsolatok elmélyítése állt. tott, ahol a két ország gazdasági szereplői találkozhattak egymással. A gazdasági kapcsolatok fejlesztését illetően elmondták, jó lehetőségek kínálkoznak a Magyarország és Szlovénia közötti közlekedési és energetikai infrastruktúra összeköttetéseinek javítására. A két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlődésének alapja az exportképes kkv-k közötti együttműködés ösztönzése – fogalmazott Kövér László házelnök a szlovén–magyar üzleti fórumon. Janko
Veber, a szlovén parlament elnöke pedig arra is kitért, hogy az állami cégek következő hónapokban esedékes privatizációjában magyar vállalkozások érdeklődését is várják. Kövér László a rendezvényen elmondta: a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok dinamikusan fejlődtek az előző években. Tavaly az árucsere-forgalom összértéke 1,7 milliárd euró volt. 2013 első félévében a magyar export 0,6 százalékkal, az import 10,2 százalékkal nőtt az előző
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára.
nagyon fontosnak tartom, mert így az emberek, a fiatalok véleményei kerülnek előtérbe. Az intézkedésekkel nem csak a magyarországi fiatalok élhetnek, hanem a határon túliak is, így a muravidékiek is. – Mi véleménye szerint a mai ifjúság, a mai szülők legnagyobb problémája? – A gyermeknevelés legrosszabb mozzanata szerintem az, amikor a szülő kizárólag maga akarja megmondani, hogy mit hogyan kell csinálni, teljesen kizárva a gyermek gondolatát, véleményét. A
gyermeknek mindig el kell magyarázni, hogy mi miért történik, mit miért nem szabad. A fiatalokat elsősorban meg kell hallgatni. A kor kihívása elmozdítani a fiatalokat a napi többórás számítógépezéstől. Ez egy igazi közösségi kihívás, amelyet a Magyar Ifjúsági Konferencia keretében meg szeretnénk oldani. Mindenképpen élő kapcsolatot szeretnénk a magyar közösségekkel, arra szeretnénk őket buzdítani, ápolják anyanyelvüket, kultúrájukat, és elsősorban magyarnak neveljék gyermekeiket.
év azonos időszakához képest. Szlovénia 1,1 százalékban részesedik a magyar külkereskedelmi forgalomból és a 17. helyet foglalja el a külkereskedelmi partnerek sorában. A kkv-k közötti kooperáció ösztönzése jó lehetőséget nyújt a határ menti gazdasági kapcsolatok, a termelői és beszállítói együttműködések erősítésére is – fejtette ki a házelnök, hozzáfűzve, hogy ez a terület mindkét országban a kevésbé fejlett térségek közé tartozik. Ezért van nagy jelentősége a Muravidék fejlesztésére elfogadott törvénynek és az annak keretében megjelenő pályázatoknak is. A vállalkozások együttműködésében további jelentős lépés, hogy idén áprilisban megnyílt a Kárpát Régió Üzleti Hálózat szlovéniai irodája. Kövér László szólt arról is, hogy a magyarországi nagyvállalatok – elsősorban a MOL vagy a Magyar Telekom – továbbra is élénk érdeklődést mutatnak az állami tulajdonban lévő szlovén cégek privatizációja iránt mint szakmai befektetők. Ennek érdekében már most is szívesen alakítanának ki stratégiai partnerkapcsolatot
szlovén nagyvállalatokkal. A gazdasági kapcsolatok szorosságát mutatja az is, hogy 2007 óta szlovén– magyar üzleti tanács segíti a kapcsolatok mélyítését. Janko Veber a találkozón elmondta: Magyarország Szlovénia számára nemcsak jó szomszéd, hanem fontos gazdasági partner is. Hozzátette: a jelenlegi előrejelzések rövid távon még nem mutatnak javulást a szlovén gazdaságban, ezért megoldások kellenek a gazdaság élénkítésére. A kivitel növekedését szeretnék támogatni és növelni az ország ismertségét. A szlovén törvényhozás elnöke ismét kitért arra is, hogy a magyar gazdasági társaságok érdeklődését szívesen fogadják a 15 szlovén állami cég privatizációjában. Janko Veber szlovén házelnök hivatalos útját egyébként a rábavidéki szlovén közösségnél kezdte, majd Budapesten a magyar házelnök mellett tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel és Martonyi János külügyminiszterrel is, illetve udvariassági látogatáson fogadta Áder János köztársasági elnök is. Martonyi János a magyarországi hivatalos
látogatáson tar tózkodó Janko Veber felvetésére megerősítette, hogy a kormány továbbra is kiemelten kezeli a magyarországi kisebbségi oktatást, ezen belül a jövőben is megőrzi a nemzetiségi iskoláknak, köztük a szlovéneknek juttatott támogatások szintjét. A magyar külügyminiszter kifejtette, hogy Magyarország külpolitikájában Közép-Európa és a szomszédságpolitika hangsúlyos területet képez, ezt jól kifejezi, hogy hazánk egy időben tölti be a Középeurópai Kezdeményezés és a Visegrádi Csoport elnökségét. A magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy ebben a keretben a déli dimenzió – így Szlovénia és Horvátország is – új szerepet kaphat. Martonyi János bejelentette, hogy az együttműködés konkrét területeinek összehangolása céljából a közeljövőben háromoldalú, magyar–szlovén–horvát külügyminiszteri találkozóra kerül sor. A szlovén házelnök üdvözölte a kezdeményezést és szorgalmazta a térség országai közötti gazdasági együttműködés elmélyítését. mti, tt
3
Kultúra Az Egy&Más Vándorszínház új premierje
Vezeklő hősök, fagyos nevetés Szeptember 20-án mutatták be a lendvai Színház- és Hangversenyteremben a Cabaret(?) című zenés darabot az MNMI égisze alatt működő Egy&Más Vándorszínház előadásában. A darab rendezője Szloboda Tibor volt. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
A J. Kander – F. Ebb – J. Masteroff szerzőhármas által jegyzett mű nem hibátlan alkotás, retardált lassúsága pedig kimon-
koreográfiákkal oldotta meg, mivel azonban az Egy&Más amatőr színházi csoportosulástól ilyet elvárni nem lehet, maradt hát a második részre való kihegyezése a darabnak, a „Német vagyok” náci
vakat komolyan vegyék a zsidók (például Schultz úr, aki zsidó származású, de ugyanakkor németnek képzeli magát). A zenei alapokhoz és az énekesi produkcióhoz képest a tánckoreográ-
Az 1930-as évek Berlinjében már a „kabaré világa” is sejteti a katasztrófát. dottan unalmassá teszi a darabot, s ha még azt is beszámítjuk, hogy a zenéje sem vesz el ebből az érzésből, akkor a kétrészes darab első része inkább a színházba járó „alvóknak” a malmára hajtja a vizet. A Centrál Színháznak
indulóig, amikor már mindenki előtt világossá válik, hogy mi készül a háború előestéjén játszódó darabban. Mindenkit mondtunk, mivel a kabaré, a revü, az éjszakai mulatós miliő, a fény és a csillogás Sallyt is megtéveszti, Ludwig és
A konferanszié és „lányai” is alakítják a történetet. a tavalyi évi lendvai bérletben szereplő „Cabarethasonmása” ezt a ragyogó
4
von Hoynen pedig nem eléggé meggyőző abban, hogy a figyelmeztető sza-
fiák kissé silányabbnak bizonyultak. Az énekes produkciók közül Nađ Éva (Sally Bowles), Kolosa Tanja (konferanszié) és Vörös Piroska (Schneider kisasszony) meglepő átéléssel előadott dalai domináltak. Sokáig a fülemben zengett a Soós Misi (Schultz úr) és Vörös Piroska által előadott duett is. Az énekprodukciók mellett Štampah Misi a konferanszié szerepében nyújtott emlékezetest, valamint Kovács Sándor (Cliff Bradshaw), Sabo Aleš (Ernst Ludwig), Fehér Tjaša ( Schatzie Kost) alakításai voltak figyelemre méltóak. Nagyobb hangsúllyal lehetett volna jelen Berden Márk (M. von Hoynen), valamint „közlegényei” (Kovács Álmos, Soós Péter, Tóth Matyi,
Előadás utáni töprengések
Hosszabb ideje azon töprengek, hogy tulajdonképpen miért kell 2013-ban az annyiszor értelmezett, „lerágott csontnak” nevezhető zsidó témát elővenni, legyen az bármilyen körítésben? Találomra két dolog jutott eszembe: talán arra akarta az előadás felhívni a figyelmet, hogy a mai társadalmakban is léteznek kelepcék és csapdák? Talán mert a fasizmus vagy más totalitárius rendszerek mechanizmusai burkoltan a mi mindennapjainkban is benne rejlenek? Összehasonlításként a Centrál Színház által előadott darabbal: abban a kabarét valóban sikerült megfosztani musical-jellegétől, s a művészi világot megjelenítő konferanszién lehetett lemérni a szórakoztatóipar kiszolgáltatottságát, befolyásolhatóságát, s végül behódolását az új rendszernek. (Ott a „kristály-éjszakát” megjelenítő törés/zúzás mint történelmi allúzió is erőteljesebben jelen volt, mint emitt.) De legalább nem járt úgy a darab, mint a pestiek előadása, mely olyannyira „elcsúszott”, hogy az egyáltalán nem ártatlan fasisztakölyök konferansziénak jutott a vastaps. A Szloboda-rendezésben az elutazó Brandshaw is felölti a végén a haláltáborokba indulók gúnyáját, elveszítve szerelmét, akitől gyermeket remélt, mert vezekelni akar, szolidaritásból válik áldozattá, illetve hőssé. Tehát megmaradt a darab az eredeti olvasatnál: se több, se kevesebb. Hacsak a cím végére biggyesztett „rendezői” kérdőjel nem árul el valamit a burkolt szándékból. Egy biztos, a „hogyan tovább?” kérdés alatt ismét el kellene töprengeni a félprofi színházi lehetőségről is, mely nem feltétlen kőszínházi vállalkozás kellene hogy legyen, s arról is, hogy milyen, a színházi „csúcsprodukciókat” ostromló darabokkal lehetne az egy/két premier után „tájolásra” is vinni egy-egy sikerdarabot. Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez szélesebb összefogás szükségeltetik, a községi rokonintézmények bevonásával.
Kinek lehet egyáltalán igaza ebben a világban…? Štampah Mátyás), akik tulajdonképpen a színházi kulisszát erősítették. Amúgy az egész szereplőgárdán (beleértve Bacsi Jasnát, Gönc Laurát, Baša Malvinát és Baša Mónikát) érezhető volt az igyekezet a sikerre. Ha azt vesszük, hogy csak évi egy-két szereple-
hetőségre futja kis közösségünkben, s általában embertelen tempóban kell egy-egy szerepet betanulni az összes mozgás/ hang-instrumentáriummal együtt, akkor kész csoda, hogy ilyen minőség jelenhet meg a színpadon. Le a kalappal a csoport és a rendező előtt!
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Muravidék Történeti konferencia Zalaegerszegen és Lendván
A „csorbult régiók” történelemszemlélete Kétnapos konferencia keretében a múlt héten a Magyar Múzeumi Társulat és a Göcseji Múzeum szakemberei a történeti muzeológiai kutatások új kihívásairól értekeztek Zalaegerszegen, illetve Lendván. Kaján Imre, a Göcseji Múzeum igazgatója a szerdai megnyitón kiemelte a „csorbult régiók” integrációját a magyarországi kutatásokhoz, az új projektekbe való minél teljesebb és sokoldalú bekapcsolásuk stratégiai fontosságú szerepét. Az anyaországi és a
határon túli régióból érkező vendégeket Gyutai Csaba polgármester és Manninger Jenő megyei közgyűlési elnök is köszöntötte. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a határon átívelő régióknak a nemzeti történetírásban elfoglalt
helyét próbálta kijelölni, Sári Zsolt, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum vezetője pedig „Határok feszegetése” címmel az épített értékek bemutatására hívta fel a figyelmet. A konferencia tartalmi vonatkozásaihoz a különböző régiók (Sárospa-
tak, Mátészalka, Pozsony) képviselői korreferátumok formájában járultak hozzá. Csütör tökön a konferencia mintegy 100 fős képviselete a lendvai vármúzeum értékeivel ismerkedett Lendvai Kepe Zoltán kalauzolásával, majd Horváth Ferenc (MMÖNK) köszöntője után Bence Lajos író beszélt a történelemtudományok ikertestvéreként is emlegetett helytörténeti kutatások je-
lentőségéről. Majd Göncz László történész előadása következett a szlovén–magyar történelmi vizsgálódások és kapcsolatok, valamint projektek múltjáról, jelenéről. A konferencia zárásaként a vendégek megtekintették a Kovács Attila történész által ös�szeállított, „A Muravidék 20. századi sorsfordulói” című, nemrég elkészült dokumentumfilmet. (-)
Indul az M3 December 15-én indul az MTVA új csatornája, mely az MTV és a Duna több mint öt évtized alatt felhalmozott archív felvételeiből válogat. Az adó olyan, elsősorban magyar tartalmakat sugároz majd, amelyek megvásárolhatatlanok a piacon. Kínálatában minden műfaj megtalálható lesz: sport-, oktató-, gyerek- és ifjúsági műsorok, vetélkedők, tehetségkutató versenyek, színházi előadások, videoklipek, dokumentumfilmek, sorozatok, filmek, illetve rengeteg olyan alkotás, amely a televíziózás elmúlt hatvan éve alatt legendává vált. Éjszaka az MTI egykori fotóarchívumának 13 millió fotójából válogatnak, amelyeket digitalizált formában, szöveges információkkal vetítenek majd. (mti) A konferencia közönsége.
A VI. évad színházi bérletei Lendván
A minőségi normatívának is eleget kell tenni Egy város vagy közösség kulturális mércéjének is tekinthető a színházi bérletek iránti érdeklődés, de ha minőséget akarunk, akkor nem az „első labdára” kell menni. Idén az elmúlt évekhez hasonlóan alakult Lendván a bérlettulajdonosok száma. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Šimonka Tanja, a lendvai Művelődési és Promóciós Intézet igazgatója kielégítőnek tartja az idei magyar és szlovén bérletek számát. A 6–6 előadást tartalmazó csomagok esetében magyar bérletet 240-en, szlovént 323-an igényeltek. A magyar bérletek számában a tavalyi 216-hoz viszonyítva némi emelkedés tapasztalható, a szlovénnél viszont esés.
Az ár a tavalyihoz hasonló, hiszen a nehéz gazdasági helyzet miatt ez nem lett volna népszerű döntés. – A számokhoz különösebb kommentár nem szükséges – mondta az igazgató. – Mi felkínáljuk a bérletet, a vásárló pedig dönt. Vagy elfogadja a felkínált menüt, vagy nem. Nagyon egyéniek a döntések, minden az értelmezéstől függ: a darabok kiválasztása is ízlés kérdése. Idén – ami a szlovén kínálatot illeti – igen klasszikusra
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
sikeredett a választék, de véleményem szerint erre szükség van a privát komédiázás, valamint a „stand up”-os előadások mellett. Ezek minden szabadtéri színpadon, tornateremben és sátorban előadhatók nyáron, ezekből tengernyi van manapság, de a színház az más, s másfajta repertoárt érdemel. Ezért valamiféle minőségi „normatívát” tartani kell – mondta az igazgató. – Az eladott magyar
bérletek száma kedvezőbb, mint tavaly, a felkínált előadásoknál igyekeztünk a Budapest-centrikusságot oldani azzal, hogy vidéki – pécsi, veszprémi, zalaegerszegi – sikerprodukciókat szerveztünk le. Egy fővárosi produkció költségeit a Budapesti Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal vállalta fel, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Légy jó mindhalálig című darabját pedig az általános iskolák tanulói ingyenesen megnézhetik – sorolja Gönc Štiblar Renáta, az MNMI munkatársa. Kepe Lili igazgató azonban az új kezdeményezések között említette azt, hogy a közsé-
gi nemzeti közösségeknek felkínált bérletvásárlási lehetőségekkel nem éltek, kivéve a Hodosi MNÖK-t, amely öt bérletet vásárolt. Az igazgató elmondta még: attól függetlenül, hogy a bérletes előadások a terv szerint valósultak meg, a muravidéki magyar ember tudatába még mindig nem fészkelte be magát a színház és annak kultúra- és tudatformáló szerepe. Ez azonban hosszú és fáradságos munka eredményeként valósítható meg. Az is igaz, hogy a múltban a magyar előadások a közízlés és a kultúrminimum status quo-jának megtartására törekedtek, ez viszont mára már kevés.
5
Gazdaság Interjú dr. Torhács Jenővel
Kevesebb termálvízből több hőenergiát Torhács Jenővel, a kémiai tudományok doktorával, a Nafta Geoterm Kft. szakemberével arról beszélgettünk, hogy a geotermális energia felhasználási szintje minden bizonnyal nagyobb lenne, ha az ország úgy döntött volna, hogy nagyobb mértékben támogatja ezen megújuló alternatív energiaforrás felhasználását, azonban a fa biomassza érdemi támogatása mellett döntött. Elfogyhat-e a termálvíz? Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
– Az utóbbi időben nagyon sokat lehet hallani a geotermális és más megújuló energiaforrásokról, ezek hasznosításáról. Gazdasági trendről, vagy inkább másról, például környezettudatosságról, netán valami kiútkeresésről beszélünk? – Úgy gondolom, ezekről mind szó van. Az utóbbi időben elterjedt trenddé vált a megújuló forrásokból villamos energiát gyártani, hőt előállítani. Másrészt viszont kényszer is újabb energiaforrásokat találni és alkalmazni, hiszen a gáz és a fűtőolaj ára egyre magasabb. Így kényszerből is alternatív forrásokat keresünk. – Pontosan mit takar a geotermális energia kifejezés? – A hivatalos definíció szerint az az energia, amit a földből tudunk kinyerni, mely a legkedvezőbb akkor, ha a föld hőjét valami hordozza. A legideálisabb hordozó pedig a termálvíz. Tudjuk, hogy a termálvíz, ha 1000 méter mélyen van, nálunk például 60–70 fokos, s ezt a hőt a víz hozza fel. De hőhordozó lehet a gáz, a kőolaj is, esetleg valamilyen más anyag is. Vannak kísérletek külső hordozók alkalmazására is, de értelemszerűen a legegyszerűbb a költségek szempontjából is a termálvíz. – A Muravidék men�nyire gazdag termálvizekben, gáz- és kőolajkészletekben?
6
– A Pannon-medence az átlagnál jobb, kiváló természeti adottságokkal rendelkezik ilyen téren, ezen belül a Muravidéknek nagyon jó a hőáteresztő képessége és komoly h ő t a r t a l é k a i va n n a k . Régiónknak kedvező a geotermális gradiens mutatója is, hiszen a Pannonmedencében ez az átlagnál magasabb, így 1000 méter mélységnél magasabb a víz hőmérséklete, mint általában Közép-Európában. Egy ilyen víznek több hasznosítási formája lehet. Szerencsénkre területünkön alacsony a termálvizek ásványianyag-tartalma is, hasznosításuk relatíve egyszerű. – Mennyire tudunk ezekkel az előnyökkel élni? – A termálfürdőink már több évtizede működnek, főleg ott, ahol az energiát kaszkád rendszerrel tudják hasznosítani, azaz a 60 fokos vizet több lépcsőn keresztül fűtésre, hűtésre, fürdővíz melegítésére, fürdőzésre tudják hasznosítani akár egész évben. A Lendvai Termében mindezen kívül még kitűnően élnek a gyógyvíz parafintartalma adta lehetőségekkel is. – Mennyire gyakori, hogy a felhasznált termálvizet visszasajtolják a földbe? – Nem gyakori sajnos, de ahhoz, hogy hosszú távon a termálvíz előnyeit élvezhessük, mindenképpen vissza kell sajtolni. Szlovéniában azonban csak a Naftánál épült ki visszasajtolási rendszer.
Ennek két oka van: a vizet a medencékből nem szabad visszasajtolni, csak azt, amely csak a hőleadást szolgálja, azaz fűtünk vele, másrészről erre a Naftát a bányászati törvény kötelezi, miközben a többi felhasználóra a vízügyi törvény vonatkozik, amely ezt nem írja elő. A föld rétegeiben van
Dr. Torhács Jenő egy bizonyos mennyiségű termálvíz, ha ezt folyamatosan csak kitermeljük, a statikus tartalékok fogyni kezdenek. Annyi vizet szabadna csak kitermelni visszasajtolás nélkül, ami természetes módon pótlódik. Most már tapasztalják, hogy a rétegekben a nyomás esik, nem tartja 1000 méteren a 100 bár nyomást. – Jobban oda kellene figyelni? – Igen, mégpedig az államnak úgy, hogy elérje a geotermális energia racionális használatát olyan intézkedésekkel, melyek a felhasználót ésszerűségre kényszerítik. Minél kevesebb mennyiségből
minél nagyobb hőt kellene kinyerni. Például minden termálvíz-használatért fizetni kelljen, s az ár alakulásával bizony gondolkodásra lehet kényszeríteni a felhasználót a minél és�szerűbb felhasználásról. Kevesebb víz, kevesebb járulék, viszont nagyobb hőkinyerés. – A koncessziók terén sincs rend Szlovéniában… – Nincs, egyszerűen, az történik, hogy Szlovéniában 2–3 koncessziót adtak ki a vízügyi törvény alapján, de egyiket sem a Muravidékre, pedig a felhasználóink már 2004-ben kérvényezték ezt. Egyedül a Nafta cég rendelkezik koncesszióval, de ezt nem a vízügyi, hanem a bányászati törvény alapján kapta meg, mely úgy fogalmaz, hogy az ásványi anyagok közé tartozik a geotermikus energiaforrás is. S pontosan meghatározza, mint már említettük, hogy a felhasználás után vissza kell sajtolni a vizet a mélybe. – Lendván már komoly mértékben alkalmazzák a geotermális hőenergiát távfűtési célokra, az energiát a Nafta Geoterm Kft. szolgáltatja. Mi jelenthet továbblépést? – A lendvai termálrendszer három részből áll: a termelőkút, a Le-2G cégünk udvarán van, a második elem a földfelszíni hasznosítási rendszer és a harmadik a visszasajtoló kút, a Le-3G a lendvai középiskolánál. A termelési kutat 2007 óta használjuk távfűtési célokra. A téli időszak csúcsfogyasztásakor a szükséges hőmérsékletet gázfűtéssel érjük el. A fűtési rendszer környezettiszta és nem bocsát ki széndioxidot. A Lendva Község és a Petrol szándéknyilatkozatába foglalt Geotermális Kompetenciaközpont létrehozása ezen energiaforrás szélesebb körű felhaszná-
lásához is mindenképpen hozzájárul. – Nem kerülhetjük ki a rétegrepesztéses gázkutatások kérdését Petesházán és Csentében. A munkálatok mekkora kockázatot jelentenek a környék és az emberek számára? – Hivatalosan a kérdésre nem válaszolhatok, hiszen 2013 májusában lemondtam a Geoenergo Kft. igazgatói posztjáról, most a Nafta Geotermnél mint projektvezető dolgozom. Viszont elmondhatom, hogy cégünk, mely már 1940 óta ezt a tevékenységet folytatja, nem bíz semmit a véletlenre. A tapasztalatok, a tudás, a kutatások, az elemzések, a korszerű technológia szinte kizárja a meglepetéseket, bár ilyenek mindig és minden tevékenységben lehetnek. Egyébként környékünk geológiáját nagyon jól ismerjük, tudjuk, hol lehet termálvizet, gázt vagy kőolajat kinyerni. A Pannon-medence ezen részében együttműködünk magyar partnereinkkel, nemrégiben pedig ott voltunk a Transenergy konferencián is, ahol Szlovéniára, Magyarországra és Ausztriára vonatkozóan tanulmány készült a termálvizeket illetően, a jobb együttműködés érdekében. – A talpunk alatt van a forró víz, miért nem használjuk ki nagyobb mértékben? – Egyszerű a válasz: mert a befektetés drága és csak hosszú idő alatt térül meg. Ezért minden alternatív energiaforrás felhasználása csak állami támogatással valósulhat meg, az a kérdés azonban, milyen mértékben kapnak a támogatásból az egyes alternatív iparágak. Szlovéniában érdemi támogatást csak a fa biomassza alkalmazása kap.
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
A jelentkezési határidő: október 14.
Info
Közzétették a káderösztöndíjak kiírását Az RRA Mura Regionális Fejlesztési Ügynökség közzétette a káderösztöndíjak kiírását, mely a regionális ösztöndíjséma keretében jelent meg. A kiírással – ahogy eddig is – a hiányzó szakmákat kívánják pótolni. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A regionális ösztöndíjsémában partnerként szerepel az állam mint az ösztöndíjat biztosító fél,
valamint a munkáltató és az ösztöndíjas. A pályázatra diákok és egyetemisták jelentkezhetnek október 14-ig. A sémán belüli káderösztöndíjak összege a minimálbér
60 százalékát jelentheti, ennek felét az állam biztosítja a Káderfejlesztési és Ösztöndíj Közalapítványon keresztül. Az ösztöndíjrendszert részben az Európai Szociális Alap
is támogatja. A támogatás kizárja a többi ösztöndíj igénylését. A részletes információk és a jelentkezési űrlapok az RRA Mura honlapján (www. rra-mura.si) találhatók meg és tölthetők le. Az ösztöndíjkérelmek felbontása nem nyilvános, viszont minden igénylő a pályázati határidő lejártától számított 45 napon
Egészséges táplálkozás és életmód az iskolákban
Barbara Konda a mozgás szerepéről beszélt a gyerekkorban, hiszen ennek rendkívül komoly hatása van a későbbi évekre.
A Healthy – egészséges közösségek elnevezésű projekt keretében a múlt héten Lendván a halászotthonban Gyakorlati útmutatók az iskoláskor előtti és iskolás gyermekek egészségfejlesztéséhez címen tartottak érdekes előadásokat. Prim. mag Branislava Belović, dr. med. arról beszélt, hogyan tanítsuk meg a gyermeket/iskolást az egészséges táplálkozásra és testmozgásra, illetve az iskoláskor előtti és iskolás gyermekek egészséges táplálkozásának a jelentőségéről szólt. Barbara Konda, univ. dipl. fiziológus A mozgás szerepe a gyermek
belül írásban kap választ a döntésről. A regionális ösztöndíjazási sémában 30 vállalat, vállalkozó, illetve közintézet jelezte foglalkoztatási igényét összesen 47 munkahellyel, Lendváról az Egészségház Közhasznú Intézet keres szakembereket, orvosokat. A kiírásokban megfigyelhető, hogy a foglalkoztatási, illetve ösztöndíjazási szándékot jelző vállalatok, vállalkozók már a kiírásnál feltételnek jelölték meg, hogy az ösztöndíjas helyi, környékbeli lakos legyen. fejlődésében – gyakorlati megoldások címen tartott előadást, prof. Zdenka Verban Buzeti, az egészségnevelés professzora Az iskolai zöldséges kert szerepe az egészséges táplálkozásra való ösztönzésben címmel szólt a pedagógusokhoz, majd pedig műhelymunka keretében Toth Gordana, Cecilja Sušec, Zdenka Verban Buzeti és Jadranka Jovanović a gyermekek és iskolások egészséges táplálkozásának szimulációját mutatták be (táplálkozási piramis és készségfejlesztés egészséges ételek készítése, illetve az egészséges táplálkozásra való ösztönzés színjáték által). HF
Az Európai Mobilitás Hete Lendván: Teret a gyerekeknek! Lendva Község hagyományosan gyermekprogrammal csatlakozott az Európai Mobilitási Héthez (idén szeptember 16. és 22. között zajlott), így pénteken délelőtt a „Teret a gyerekeknek!” című program keretében a gyerekek kapták a főszerepet az utcákon. A lendvai óvodások, valamint a lendvai és a göntérházi általános isko-
lák alsó tagozatos tanulói a Városháza előtt rajzoltak az aszfaltra, ötletes rajzaikkal figyelmeztettek szerepükre a forgalomban, a biztonságos közlekedés fontosságára, az autók használatának csökkentésére a városközpontokban… A gyerekeket a tavalyi jó gyakorlatot követve meglátogatta Leon rendőr is. kmj
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
A rendőrséget a mobilitás hete programban a gyerekek nagy örömére Leon rendőr képviselte.
7
Info a mai napon... Szeptember 26-án történt 1709 Meghalt Bottyán János, közismert nevén Vak Bottyán kuruc generális, a Rákócziszabadságharc hadvezére. 1777 Mária Terézia áttelepítette a nagyszombati tudományegyetemet a budai királyi várba. 1868 Meghalt August Ferdinand Möbius német matematikus, csillagász. 1888 Megszületett T.S. Eliot amerikai származású, Nobeldíjas angol költő, drámaíró, kritikus. 1898 Megszületett George Gershwin zeneszerző és zongoraművész, a szimfonikus jazz megteremtője (Kék rapszódia). 1902 Meghalt Levi Strauss amerikai iparos, a farmernadrág névadója. 1939 Budapesten meghalt Bláthy Ottó Titusz, a transzformátor szülőatyja. 1945 New Yorkban meghalt Bartók Béla, világhírű magyar zeneszerző és népdalgyűjtő.
visszapillantó
1973. szeptember 28-án, 37. szám
Szóban és képekben a kóti vízvezeték átadásáról Mint már beszámoltunk róla, szeptember 16-án Kótban át adták rendeltetésének a falusi vízvezetéket. A Mura menti kis falu 31 házában ezentúl csapból folyik az ivóvíz. Az állandóan árvízveszélyeztetett kóti területen eddig bizony sok gondot okozott az egészséges ivóvíz-ellátás. A vízvezeték átadása alkalmából rendezett ünnepségen ott volt Varga Sándor, a lendvai községi képviselő-testület elnöke, Jože Tivadar, a lendvai község alelnöke és Matjašec Marija, a lendvai község társadalmi szolgálati osztályának vezetője. Az ünnepély szervezéséből alaposan kivették részüket a Kótból származó pedagógusok és színvonalas kultúrműsort
Nagy tömeg volt vasárnap Moravcin. állítottak össze. A műsorban felléptek a gyertyánosi elemi iskolások és a Drago Lugarič Elemi Iskola néptánccsoportja Toplak Milka
vezetésével. Mondanom sem kell, hogy nagy siket arattak. Minden közösen végzett munkát siker koronáz
és igazi munkasikernek számít a kóti vízvezeték elkészülte is. A kótiak méltó módon megünnepelték a munkasikerüket.
egészségünk
„Gáz van” ősszel és télen Dr. Larnsak Goran aneszteziológus szakorvos Télen és ősszel nagyon gyakoriak a gázmérgezések. Gázmérgezés többnyire akkor jön létre, amikor olyan gázok kerülnek a szervezetbe, amelyek akadályozzák a szabályos oxigénfelvételt, a légzést. A leggyakrabban a gázmérgezés fűtőkészülékből, füstelvezetésből kiszivárgó égéstermék, szénmonoxid, illetve késő ősszel, a szüret utáni mustgázban lévő széndioxid óvatlan belégzése következtében fordul elő, és évente százak életét követeli. A gázmérgezésekre jellemző, hogy a mérgező anyagok a légutakon keresztül hatolnak be a szervezet-
8
be. Az alsó légutak végén található léghólyagocskák vékony falán keresztül igen gyorsan beszívódnak a vérbe. A mérgező gázok gátolhatják a vörösvértestekben az oxigén szállítását azáltal, hogy igen erősen kötődnek az oxigén szállítását végző hemoglobinhoz. A szénmonoxid színtelen, szagtalan, a levegőnél kissé kön�nyebb gáz. Tökéletlen égés során bármikor keletkezhet. A szénmonoxid megjelenésének leggyakoribb helyei: garázsban, olaj- vagy gáztüzelésű berendezések környékén, fa- vagy széntüzelésnél, hordozható generátoroknál, eldugult kéményeknél. A szénmonoxid mérgező tulajdonságát az adja, hogy kétszázszor erősebben kötődik az oxigénszállítást végző hemoglobinhoz, mint az oxigén, ezért már a legcsekélyebb koncentrációban is
mérgező. A szénmonoxidmérgezés áldozatát rosszullét fogja el, mozgásképtelenné válik, nem tud magán és családján segíteni, képtelen a helyiséget elhagyni. A magas szénmonoxid-koncentráció perceken belül halált okoz. Elsősorban a gyerekek vannak kitéve a veszélynek. A kialakuló tünetek szerint a mérgezésnek négy szakaszát különítjük el. Az első szakaszra a kábultság, zavartság, nyugtalanság, izgatottság a jellemző. Fejfájás, hányinger, szédülés szintén gyakori jelenség. Jellegzetes tünet, hogy a bőr cseresznyepirosra elszíneződik. A második szakaszt először a végtagokon, majd testszerte kialakuló izomgörcsök, eszméletlenség jellemzi. Ritmuszavar is előfordulhat, a beteg gyakran hány, ami eszméletlenség esetén akár fulladást is okozhat.
A harmadik szakaszban az izomzat ellazul, légzésbénulás alakul ki, ami a beteg halálához vezet. Ha ez nem következik be, akkor néhány nap elteltével, a késői szakban derül ki, hogy a beteg az oxigénhiány következtében nem szenvedett-e maradandó agyi károsodást. A széndioxid a levegőnél nehezebb, színtelen, szagtalan gáz. A széndioxid által okozott mérgezések talán leggyakoribb formája, hogy szüret után, a borospincék mélyén, a bor forrása közben keletkező gázt lélegzi be az ember. Mivel a levegőnél nehezebb, előfordulhat, hogy a széndioxiddal csak félig telt pincében dolgozó ember valamiért lehajol, leguggol, és így lélegzi be a föld felett nagyobb koncentrációban összegyűlt mérgező anyagot. A széndioxid okozta mérgezés tünetei: míg a széndioxid
alacsony, 4–5 százalékos koncentrációban a légzőközpont működését serkenti, az ennél töményebb, húsz százalék feletti koncentrációjú széndioxid megbénítja a légzőközpontot. Szénmonoxid-, illetve széndioxid-mérgezés esetén az elsősegélynyújtó legfontosabb feladata a mérgezett személyt mielőbb szabad levegőre vinni, ha eszméletlen, a szájüregét kitisztítani, lélegeztetést kezdeni. A 100 százalékos oxigénnel történő lélegeztetést mindenképp el kell kezdeni, akkor is, ha a beteg eszméleténél van, nem számol be erős rosszullétről, ezért gázmérgezés esetén minden esetben indokolt mentőt hívni. Szüret után a borospincébe csak égő gyertyával szabad menni. Ha a derékmagasságban tartott gyertya pislákolni kezd vagy kialszik: futás kifelé!
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Info nagykanállal
Tájak és korok ételei egy asztalon Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán
Amikor az ember beleveti magát a népi táplálkozás színes világába, komoly kísértést érez, hogy rögvest egy több napos hetési lakodalom bőséges menüsorát vázolja fel. Mégsem árt, ha önmérsékletet gyakorol és tiszteletben tartja a kultúrtörténeti kutatások egyik legfontosabb szabályát: időben és térben kell elhelyeznie a dolgokat, mielőtt részletes elemzésekbe bocsátkozna. Napjaink terített asztalain különböző tájak és korok ételei adnak egymásnak találkát. Bereznai Zsuzsanna néprajzkutató igen találóan azt állapította meg
a népi táplálkozásra vonat- alá vetnénk egy mai mukozóan, hogy az emberek ravidéki család étkezési az élet egyik területén se rendjét, megdöbbenve taolyan kiegyensúlyozottan újítók és hagyományőrzők egyszer re, mint az étkezésben. Az emberek többsége a táplálkozását illetően rendkívül nyitott, toleráns és befogadó. Ha gusztusos és finom egy étel, nem zavar bennünket, hogy az sváb, török, olasz, angol, amerikai vagy kínai. Jöhet a cigánypecsenye, a szárma, a pizza, a beefsteak, a krumpli vagy a rizs. Ha ízlik, senki Hun üst. Fotó: Klösz György, 1913. sem kéri számon a származásukat és szívesen pasztalnánk, hogy milyen építi be saját étkezési szo- kulturális sokszínűség mutatkozik meg benne. Kokásaiba. Ha részletes elemzés moly kultúrtörténeti nyo-
mozás után lehet csak egyegy étel „nemzetiségét” megállapítani, ha egyáltalán meglehet. A baklaváról, burekről, csevapcsicsáról a közvélekedés például azt tartja, hogy tipikusan szerb ételek, közben pedig a török szakácsművészet remekeiről van szó, amelyeket az évszázados együttélés során vettek át a Balkán népei. A különböző tájak ételeit minden nép a maga arculatára formálva igyekszik beépíteni saját gasztronómiájába. Másrészről megl epő az a ragaszkodás is, amel�lyel őrizzük étkezési hagyományainkat. Egy ínycsiklandó köleskásáról ma már keveseknek jut eszébe, hogy egykoron ez gőzölöghetett a honfoglalás kori üstökben is. Egy fi-
nom kemencés lángosban, vagyis langaliban pedig csak némi gasztronómiai előtudás után fedezzük fel az ókori lepénykenyerek kései utódát. Egyes ételtípusok esetében pedig hajlamosak vagyunk a mitizálásra. A paprikás ételeket például téves módon gyakran az ősi magyar konyha remekeiként mutatják be. A paprika azonban újvilági növény, így csak a 18. században vált széles körben elterjedtté Magyarországon és adott nevet a paprikás ételeknek, igaz, pörkölt alapú ősi ételeinknek. Most induló sorozatunkban a népi táplálkozás időben és térben határtalannak tűnő világában napjaink táplálkozási szokásaiból kiindulva igyekszünk majd visszatekinteni a múltba. Elsősorban a 20. század Mura-menti népi táplálkozásának felderítésére vállalkozunk, némi kitekintéssel.
be, de itt mások a szabályok (M1 18.03). Magyar szakos bölcsészként tanulok az ELTE-n, így korán kelek. Van ennek egy jó oldala is, meghallgathatom a Talpra Magyar – reggel a Petőfi
tenyésztőkhöz járunk. Ismert emberek is szerepelnek a műsorban, természetesen mi a háziállataikra fókuszálunk (M1 9.00). Va s á r n a p a M a gyarország, szeretlek!
Rádióval adását. Ezt teszem pénteken is; izgalmas műsort élvezhetek sok érdekességgel, s mindezek mellett igényes zenével (6.03). Szombaton egy kicsit hazabeszélek. A Noé barátai című műsort egy éve vezetem. A magazin állatokkal foglalkozik, ezt alcíme is kifejezi: Minden, ami állat. Szerteágazó témákkal szórakoztatjuk a nézőket: együtt sportolunk, együtt élünk állatokkal, gazdit keresünk, állatkertbe, állat-
vetélkedőt nézem meg. Ekkor már túljutottunk az előző heti, Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! 20 órás műsorfolyamon, amiben a Noé barátai című műsor is szerepet kap. Nálunk egyébként családi program, minden vasárnap este együtt nézzük a műsort, s ezzel zárjuk a hetet. Mindenki másnak drukkol, így nemcsak az adásban, de otthon a kanapén is dúl a küzdelem.
Közmédia-javallat
Rátonyi Krisztina heti ajánlója Rátonyi Krisztina a Balatoni nyár műsorvezetője, s az előző héten indult Noé barátai műsor háziasszonya. Az interjúra motorral érkezett, így még ki sem fújta magát, de máris – stílusosan – egy közlekedéstörténeti műsort ajánlott a nézőknek. Hétfőn a Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből magyar ismeretterjesztő sorozaton akadt meg a szemem. A szelek szárnyán című rész ugyan a repüléssel foglalkozik, napjaim viszont egy másik közlekedési eszközzel, a motorkerékpárral
telnek: tanulok ugyanis motorozni. Novemberben szeretnék vizsgázni, mindez a szűkös szabadidőmtől függ (Duna 10.30). Másnap, kedden a Kisvárost kapcsolom be – nosztalgiából. Gyermekkoromban a családom nagyon szerette a sorozatot, így mindig együtt néztük. A sztorikra már nem igazán emlékszem, a film hangulata viszont visszaidézi a régi szép időket (Duna 18.30). Szerdán ismét az iskola-
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
éveimből merítek. Az Andor Ilona ének-zenei tagozatos általános iskolába jártam, s a jó nevű intézményben nagyon megszerettem a zenét. Hangszeren is játszottam, mégpedig ütőhangszereken. Volt olyan tanárom, aki nagy súlyt fektetett a zenetörténetre, talán az egykor tanultakra is gondolok, amikor a Liszt Ferenc című magyar tévéfilmsorozatot ajánlom e napra. Nagy tisztelője vagyok a híres magyar zeneszerzőnek, kedvencem D-moll zongoraversenye (Duna 13.30). Csütörtökön egy kvíz, A következő! ültet tévé elé. A vetélkedőt rendkívül szórakoztatónak találom, és sokkal nehezebbnek tartom, mint a Maradj talpon! című műsort. Csavarok vannak benne, s az a kedvenc részem, amikor a döntőben rosszul kell válaszolni. Mindenki automatikusan a helyes megoldást mondaná
9
Info szeptember 27. péntek Szlovén Tévé I. 6:10 Visszhangok, ism., 7:00 Hírek, 7:10 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Ami szent és a világ, ism., 13:00 Hírek, 13:35 Éjféli klub, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Roma nemzetiségi műsor, 16:00 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 A festői 55, 17:35 Resia – a virágos völgy – dok. film, 18:30 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 A nagy és a kis képernyő legendái, 21:05 A festői 55, 21:25 Hullámok közt, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:15 Jó reggelt, ism., 12:55 A pont, 14:10 Hallgassunk a csöndre, 14:45 Alpok– Duna–Adria, 15:25 Sportműsor gyerekeknek, 16:00 Firenze Kerékpáros vb, 17:30 Mozogj velünk!, 18:05 A nyolcadik nap, 18:40 Érdekel a könyv, 19:00 A pont, 20:00 A kód: Alaszkai kutyák – francia–kanadai dok. műsor, 20:50 A családom – angol sorozat, 21:20 A tó titka – koprodukciós sorozat, 22:25 MR 73 – francia film, 0:25 A pont.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó délben, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 12:55 Esély, 13:25 Történetek a nagyvilágból, 14:00 Madagaszkár – angol dok. sorozat, 14:55 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 15:45 A múlt fogságában – brazil sorozat, 20:20 Mr. Balhé 16:30 Híradó+, 16:45 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 A következő! – kvíz, 19:30 Híradó este, 20:20 Mr. Balhé – am. film, 22:00 Az Este, 22:30 Szeretettel Hollywoodból, 23:00 Híradó, 23:15 A lekoptathatatlan – am. film, 0:50 Munkaügyek – IrReality Show, 1:15 Ismétlések.
szeptember 28. szombat Szlovén Tévé 6:10 Visszhangok, 7:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, ism., 14:15 Helyes ötlet!, ism., 14:45 Hullámok közt, ism., 15:20 Szlovén magazin, 15:45 A sötétség vadászai – dok. sorozat, 16:25 Állatokról, emberekről, 17:00 21:40 Senkinek egy szót se! Hírek, 17:15 A kertben, 17:40 Az oroszlánok alkonya – francia dok. műsor, 18:30 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanások, 20:00 Az én Szlovéniám – kvíz, 21:40 Senkinek egy szót se! – francia film, 23:50 Hírek, 0:15 Az anarchia fiai – am. sorozat, 1:10 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 9:10 Az időn át, 10:05 Szlovének Olaszországban, ism., 11:05 Mesterséges mennyország, ism., 11:35 A nyolcadik nap, 12:10 A tarokk története – dok. film, 13:00 Firenze: Kerékpáros vb, 14:45 Röplabda Eb, 17:05 Labdarúgó-magazin, 17:45 Röplabda Eb, 20:25 Koper: Koper – Maribor, labdarúgó-mérkőzés, 22:25 33/45 – zenés műsor, 23:25 Aranyfüst, 23:55 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:05 Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! hétvége, 15:00 Vad Magyarország – A vizek birodalma – magyar dok. film, 15:55 Itthon vagy!, 17:30 Gasztroangyal, 18:30 SzerencseSzombat, 19:10 Itthon vagy!, 19:30 Híradó este, 20:20 Itthon vagy!, 21:05 Poligamy – magyar film, 22:25 Szimfonik Live 3., 0:25 A rejtekhely – francia film.
RTL Klub
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:20 Stahl konyhája, 9:30 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:50 AsztroVilág, 12:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 13:00 Monk – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Csapdába csalva – német dokureality, 15:50 Családi titkok, 16:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 17:00 Hal a tortán, 18:00 Tények, 19:15 Édes élet – realitysorozat, 20:15 Aktív, 21:00 Jóban Rosszban, 21:35 Túl jó nő a csajom – am. film, 23:30 Fogyj Rékával és Norbival!, 23:35 Briliáns elmék – am. sorozat, 0:35 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Univerzum – osztrák dok. sorozat, 13:30 Liszt Ferenc – magyar–német sorozat, 14:30 Kívánságkosár, 16:30 Térkép, 17:05 Everwood – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:20 Dunasport, 18:30 Örökzöld dallamok, 19:00 NBI-es labdarúgó-mérkőzés, 21:00 Hírek, 21:05 Dunasport, 21:15 Monte Cristo grófja – francia–olasz sorozat, 22:10 Közbeszéd, 22:40 Kultikon, 22:55 Leleplezések – francia film, 0:35 Koncertek az A38 hajón, 1:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé
21:20 Eredet 7:00 Kölyökklub, 10:25 Míg a halál el nem választ – am. sorozat, 10:55 XXI. század, 11:25 Házon kívül, 12:00 a’la CAR, 12:30 4ütem – magazin, 13:05 Cobra 11 – német sorozat, 14:05 Eastwicki boszorkák – am. sorozat, 15:05 A hős legendája – am. sorozat, 16:05 Dolgozó lány – am. film, 18:30 Híradó, 18:55 Fókusz Plusz, 20:00 X-Faktor – A tábor, 21:20 Eredet – am.– angol film, 0:20 Szerelemért szerelem – am. film.
TV2 6:25 TV2 matiné, 10:25 Asztro-Világ, 11:30 Kalandjárat, 12:30 Babavilág, 13:00 Fogyótúra, 13:30 13:30 Stílusvadász, 14:00 Xena – am. sorozat, 15:00 A férjem védelmében – am. sorozat, 16:10 Elvitte a víz – am.–angol rajzfilm, 17:00 Irigy Hónaljmirigy Show, 18:00 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:30 Ilyen a formám – am. film, 21:45 Bűntény a támaszponton – am. film, 23:50 Karantén – am. film, 1:25 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 6:30 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:20 Ízőrzők, 12:50 Zöld jelzés, 13:25 Hagyaték, 13:55 Labdarúgó-mérkőzés, 15:55 A világörökség kincsei, 16:20 Rokonok – magyar film, 18:00 Híradó, 18:30 Itthon vagy!, 19:25 Hogy volt!?, 20:25 Futótűz – am. sorozat, 21:20 Csoda a farkasokkal – francia film, 23:00 Dunasport, 23:15 MüpArt, 1:20 Koncertek az A38 hajón.
szeptember 30. hétfő Szlovén Tévé
7:00 Gyerekműsor, 10:45 Művelődési műsor, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:05 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 A nagy és a kis képernyő legendái, 14:30 A festői 55, 15:40 Gyenge hangok – kolumbiai film, 17:00 Hírek, 17:15 Az Apaporis folyó titkai – kolumbiai dok. műsor, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 A szlovén sláger 2013, 22:05 Interjú: Cvetka Selšek, 23:00 Hírek, 23:30 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 8:30 Az időn át, 9:20 Glóbusz, 10:25 Szlovén magazin, ism., 10:50 Turbulencia, 11:30 Zenés matiné, 14:30 Firenze: Kerékpáros vb 13:05 Sport, 14:30 Firenze: Kerékpáros vb, 17:00 Sportműsor gyerekeknek, 17:45 Röplabda Eb, döntő, 19:50 Lottó, 20:00 Ham, a 65. számú űrutazó – francia dok. műsor, 20:50 City folk, 21:15 A meg nem számlált emberek – kanadai dok. műsor, 22:50 Kisfilmek, 23:20 Ismétlések.
Magyar Tévé 6:00 Ma reggel, 9:00 Vallási műsorok, 12:00 Hírek, 12:05 Itthon vagy!, Magyarország, szeretlek! hétvége, 17:00 Indul a bakterház – magyar film, 18:10 Itthon vagy!, 19:30 Híradó este, 20:15 Magyarország, szeretlek! – show-műsor, 21:30 Itthon vagy!, 22:00 Borvacsora, 23:00 Solti 100 – am.–angol koncertfilm, 0:55 A Nyolcak nyomában – dok. film.
RTL Klub
6:20 Villanás, 6:35 A hét tükre, 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:35 Éjféli klub, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Bernardával, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Bernardával, 18:30 Infodrom, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:05 A kép képe, 23:35 Érdekel a könyv, 23:55 Jazz, 1:00 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Rajzfilm, 10:20 Jó reggelt, 13:15 A pont, ism., 14:40 Hullámok közt, ism., 15:05 Éjféli klub, 16:20 Roma nemzetiségi műsor, ism., 16:35 A kód: Alaszkai kutyák – francia–kanadai dok. műsor, ism., 17:30 Jó napot, Koroška!, 18:00 Helyes ötlet, 18:25 Ez lesz a szakmám!, 19:00 A pont, 19:50 A 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 A Wagner-dosszié – német film, 21:30 Vera – angol sorozat, 23:00 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Napirend előtt, 12:55 Nemzetiségi magazinok, 13:55 Magyarlakta vidékek krónikája, 14:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 15:35 14:50 Család csak egy van A múlt fogságában – brazil sorozat, 16:30 Híradó+, 16:45 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 A következő – kvíz, 19:30 Híradó este, 20:00 Sporthírek, 20:20 Hacktion Újratöltve – magyar sorozat, 21:20 Kékfény, 22:15 Az Este, 22:50 Aranymetszés, 23:45 Híradó, 0:00 korTárs, 0:30 Ismétlések.
RTL Klub
7:00 Kölyökklub, 10:00 EgészségKalauz, 10:35 Teleshop, 11:30 Gasztrotúra, 12:00 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek, 12:40 Női bajnoki kézilabda-mérkőzés, 14:25 Futótűz – am. film, 16:30 Mindent bele, fiúk – olasz film, 18:30 Híradó, 18:55 A szállító – am. sorozat, 20:00 X-Faktor – A válogatás, 21:55 A Sziget – am. film, 0:35 Portré, 1:10 A szállító – am. sorozat.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:40 Asztro Show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Gasztrotúra, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:50 Fókusz, 15:25 A végső akarat – török sorozat, 16:25 A bosszú angyala – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:20 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:35 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 22:35 Gyilkos hajsza – am. film, 23:40 Kemény motorosok – am. sorozat, 0:45 Reflektor, 1:00 Gasztrotúra, 1:30 4ütem.
szeptember 29. vasárnap
TV2 6:50 TV2matiné, 10:00 AstroVilág, 11:00 Egészség Mánia, 11:30 Stahl konyhája, 12:00 Több mint TestŐr, 12:30 Aktív 23:50 A hercegnő Extra, 13:00 A kiválasztott – am. sorozat, 14:00 Békétlen békítő – am. sorozat, 15:00 Sue Thomas–FBI – am. sorozat, 15:55 Ilyen a formám – am. film, 18:00 Tények, 19:00 Napló, 20:00 Dick és Jane trükkjei – am. film, 21:50 Charlie Wilson háborúja – am. film, 23:50 A hercegnő – angol–francia film, 1:50 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 6:30 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:15 A múmia közbeszól – magyar film, 13:45 Hazajáró, 14:15 Csellengők, 14:45 Egy pikoló világos – magyar film, 16:20 Labdarúgó-mérkőzés, 19:05 Híradó, 19:25 Dunasport, 19:35 Önök kérték!, 20:30 Ida regénye – magyar film, 1. rész, 21:40 Eldorádó – magyar film, 23:20 VIII. Négyesfogathajtó Eb, 23:50 Heti Hírmondó, 0:20 Klubszoba, 1:10 Dunasport, 1:30 Törzsasztal, 2:25 Koncertek az A38 hajón.
8:10 Reggeli, 10:00 Topshop, 11:40 Asztro show, 12:50 Reflektor, 13:05 Portré, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:50 Fókusz, 15:25 A végső akarat – török sorozat, 16:25 A bosszú angyala – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:20 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:55 Barátok közt, 21:35 Dr. Csont – am. sorozat, 22:35 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 23:35 A főnök – am. sorozat, 0:40 Reflektor, 1:00 Remington Steele – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 9:20 Stahl konyhája, 9:30 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:50 Astro-Világ, 12:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 13:00 Monk – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Csapdába csalva – német dokureality sorozat, 15:50 Családi Titkok – realityshow, 16:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 17:00 Hal a tortán, 18:00 Tények, 19:15 Édes élet – reality-sorozat, 20:15 Aktív, 21:00 Jóban Rosszban, 21:35 NCIS – am. sorozat, 22:40 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:40 Fogyj Rékával és Norbival!, ism., 23:45 Összeesküvés – am. sorozat, 0:45 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:45–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Napirend előtt, 12:50 Kapcsoljuk az Országházat, 16:30 Térkép, 17:05 Everwood – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Kisváros – magyar sorozat, 19:10 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Őrjárat az égen – 21:15 Taxival a tengeren magyar sorozat, 21:00 Hírek, 21:05 Dunasport, 21:15 Taxival a tengeren – mexikói–spanyol–francia film, 22:45 A nemzet tehetségeiért díj átadása, 23:15 Közbeszéd, 23:45 Kultikon, 0:05 Sportaréna, 0:30 Koncertek az A38 hajón, 1:35 Ismétlések.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás
10
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Info október 1. kedd Szlovén Tévé 6:10 Visszhangok, ism., 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:20 A kép képe, 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, ism., 14:20 A lélek horizontja, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: 15:10 Hidak: Pitypang Pitypang, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Jasnával, 18:30 Infodrom, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Féltestvér – norvég sorozat, 20:55 Dosszié, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:35 Jó reggelt, 14:30 A pont, 15:30 Az én Szlovéniám – kvíz, ism., 17:30 A hírnök, 18:00 Hidak: Pitypang, ism., 18:30 A szlovén vízkör, 19:00 A pont, 19:50 Az Astro sorsolása, 20:30 Vidéken – dok. sorozat, 20:55 A sors ereje – zenés film, 21:50 Tomboy – francia film, 23:10 A pont.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Pecatúra – horgászmagazin, 13:55 Hacktion Újratöltve – magyar sorozat, 14:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 15:40 A múlt fogságában – brazil sorozat, 16:30 Híradó+, 16:45 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 17:35 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 A következő – kvíz, 19:30 Híradó este, 20:00 Sporthírek, 20:20 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 21:10 King – kanadai sorozat, 22:00 Az Este, 22:30 Gyilkosság – am.–kanadai sorozat, 23:20 Híradó, 23:35 A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenye, 0:25 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:40 Asztro show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Brandmánia, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:50 Fókusz, 15:25 A végső akarat – török sorozat, 16:25 A bosszú angyala – mexikói sorozat, 17:30 A gyanú árnyékában – dokurality, 18:30 23:35 XXI. század Híradó, 19:20 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:55 Barátok közt, 21:35 A mentalista – am. sorozat, 22:35 Döglött akták – am. sorozat, 23:35 XXI. század, 0:10 Reflektor, 0:30 Hazudj, ha tudsz – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:20 Stahl konyhája, 9:30 Babapercek, 10:50 Astro-Világ, 12:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 13:00 Monk – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Csapdába csalva – német dokureality-sorozat, 15:50 Családi titkok – reality-show, 16:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 17:00 Hal a tortán, 18:00 Tények, 19:15 Édes élet – reality-sorozat, 20:15 Aktív, 21:00 Jóban Rosszban, 21:35 Első vasárnap – am. film, 23:40 Fogyj Rékával és Norbival!, ism., 23:45 Zsaruvér – am. sorozat, 0:45 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:30 Térkép, 17:05 Everwood – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:20 Dunasport, 18:30 Kisváros – magyar sorozat, 19:10 Angyali érintés – am. sorozat, 20:00 Bözsi és a többiek – magyar sorozat, 21:15 Hírek, 21:20 Dunasport, 21:30 Tükreim – olasz film, 1. rész, 23:20 Közbeszéd, 23:50 Kultikon, 0:10 Koncertek az A38 hajón, 1:10 Ismétlések.
október 2. szerda Szlovén Tévé 6:10 Visszhangok, ism., 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Dosszié, ism., 13:00 Híradó, 13:30 A Hét, ism., 14:25 Glóbusz, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 16:45 Jó óra Milicával, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Milicával, 18:30 Infodrom, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 Egész álló nap – olasz film, 22:00 Visszhangok, 23:05 Nyíltan, 23:55 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Rajzfilm, 10:00 Jó óra Jasnával, ism., 11:20 Jó reggelt, 14:15 A pont, ism., 15:30 Ez lesz a szakmám, 16:15 A hírnök, 16:45 Európai magazin, 17:00 Szlovének világszerte, 17:35 Hidak, 18:05 Állatokról, 22:50 Havel polgártárs emberekről, 18:30 A kertben, 18.55 A pont, 19:40 Lottó, 19:55 Koper: Union Olimpija – Krka, kosárlabda-mérkőzés, 21:45 Sportkihívás, 22:15 Aranyfüst, 22:50 Havel polgártárs – cseh dok. film, 0:55 A pont.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Útravaló, 13:40 A hangyák mindent tudnak – dok. sorozat, 13:55 Gasztroangyal, 14:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 15:40 A múlt fogságában – brazil sorozat, 16:30 Híradó+, 16:50 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 A következő!, 19:30 Híradó este, 20:20 Egyszer volt, hol nem volt – am. sorozat, 21:05 On the Spot – Thaipusam Fesztivál, 22:05 Az Este, 22:40 Summa, 23:10 Angi jelenti, 23:40 Híradó, 23:50 Történetek a nagyvilágból, 0:20 A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenye, 2. rész, 1:05 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli 11:40 Asztro show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:50 Fókusz, 15:25 A végső akarat – török sorozat, 16:25 A bosszú angyala – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:20 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:55 Barátok közt, 21:35 Szulejmán – török sorozat, 22:45 Házon kívül, 23:20 Reflektor, 23:35 Bakkermann – magyar film.
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:20 Stahl konyhája, 9:30 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:50 Astro-Világ, 12:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 13:00 Monk – Flúgos nyomozó – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Csapdába csalva – német dokurealitysorozat, 15:50 Családi titkok – reality-show, 16:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 17:00 Hal a tortán, 18:00 Tények, 19:15 Édes élet – reality sorozat, 20:15 Aktív, 21:00 Jóban Rosszban, 21:35 A Búra alatt – am. sorozat, 22:40 Frizbi Hajdú Péterrel, 23:50 Fogyj Rékával és Norbival!, ism., 23:55 Ringer – a vér kötelez – am. sorozat, 0:55 Ismétlés.
Duna Tévé 5:40-9:00 Virradóra, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Az utolsó remény – dok. sorozat, 13:00 Pannóniától a csillagokig – dok. sorozat, 13:30 Liszt Ferenc – magyar–német sorozat, 14:30 Kívánságkosár, 16:30 Térkép, 17:05 Everwood – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Kisváros – magyar sorozat, 19:10 Angyali érintés – am. sorozat, 20:00 Linda – magyar sorozat, 21:00 Hírek, 21:05 Dunasport, 21:15 Barátom a nyakamon – francia film, 22:40 Közbeszéd, 23:10 Kultikon, 23:25 Beavatás, 23:45 Koncertek az A38 hajón, 0:45 Ismétlések.
október 3. csütörtök
műsorajánló
Szlovén Tévé 6:10 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Állatokról, emberekről, ism., 12:25 A kertben, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Nyíltan, ism., 14:25 Szlovén villanások, 15:00 Híradó, 15:10 Hidak: Határtalan, 15:45 Gyerekműsor, 16:45 Jó óra Boštjannal, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Boštjannal, 18:30 Infodrom, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:30 Helyes ötlet!, 22:00 Visszhangok, 23:05 Nyolcadik nap, 23:35 Ami szent és a világ, 0:30 Ismétlések.
Szeptember 26-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:50 Jó reggelt, 14:45 A pont, 15:35 Európai magazin, 16:30 A szlovén vízkör, ism., 17:00 Hidak: Határtalan, ism., 17:35 Az oroszlánok alkonya – francia dok. műsor, ism., 18:25 A törés pontja, 19:00 A pont, 19:50 A lóhere, 20:00 Mese a víziemberről – dok. műsor, 20:30 Wigan: Wigan – Maribor, labdarúgó-mérkőzés, 23:15 A pont.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Átjáró, 13:50 Leonardo, Vinciből – A zseni származása – olasz dok. film, 14:45 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 15:30 A múlt fogságában – brazil sorozat, 13:50 Leonardo, 16:20 Híradó+, 16:35 A szenveVinciből – A zseni délyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 17:20 SzerencseHíradó, származása 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 A következő!, 19:30 Híradó este, 20:20 Poén Péntek, 21:20 Munkaügyek – IrReality Show, 21:50 Az Este, 22:25 Nemzeti Nagyvizit, 23:25 Híradó, 23:40 Elhallgatott gyalázat – dok. film, 0:35 Ismétlések.
Súlypont: stúdióbeszélgetés Škrilec Ksenijával, Szlovénia új magyarországi nagykövetével (ismétlés: csütörtökön 17.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Szeptember 27-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
RTL Klub 8:10 Reggeli 11:40 Asztro show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Gasztrotúra, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:50 Fókusz, 15:25 A végső akarat – török sorozat, 16:25 A bosszú angyala – mexikói sorozat, 17:30 A gyanú árnyékában – dokureality, 18:30 Híradó, 19:20 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:55 Barátok közt, 21:35 Bankcsapda – német–am. film, 23:20 Brandmánia, 0:00 Reflektor, 0:20 a’la CAR, 1:00 Remington Steele – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:20 Stahl konyhája, 9:30 Babapercek, 10:50 Astro-Világ, 12:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 13:00 Monk – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Csapdába csalva – német dokureality-sorozat, 15:50 Családi Titkok – reality-show, 16:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 17:00 Hal a tortán, 18:00 Tények, 19:15 Édes élet – reality sorozat, 20:15 Aktív, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:35 MrÉsMrs – showműsor, 23:30 Fogyj Rékával és Norbival!, ism., 23:35 Vágy és vezeklés – angol film, 1:55 Ismétlés.
Duna Tévé 5:40-9:00 Virradóra, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Amrita Sher-Gil – dok. film, 13:30 Liszt Ferenc – magyar–német sorozat, 14:30 Kívánságkosár, 16:30 Térkép, 17:05 Everwood – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Kisváros – magyar sorozat, 19:10 Angyali érintés – am. sorozat, 20:00 An12:30 Amrita gyalbőrben – magyar sorozat, Sher-Gil 20:55 Hírek, 21:00 Dunasport, 21:15 Vörös föld – magyar film, 22:55 Közbeszéd, 23:20 Kultikon, 23:40 MüpArt classic, 1:25 Koncertek az A38 hajón.
Hidak: aktuális összeállítás, benne riport az Egy&Más Vándorszínház új darabjának bemutatójáról (az ismétlés elmarad) Október 1-jén, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Pitypang: gyermekműsor, benne a lendvai ovisokat látjuk vendégül, akik a tévézés kulisszatitkaival ismerkednek (ismétlés: kedden 18.00-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Október 2-án, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás, benne ismételten jelentkezik gazdasági rovatunk, amelynek vendége Marton Krisztina fiatal kutató lesz (ismétlés: szerdán 17.35-kor a Szlovén TV II. csatornáján)
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
Október 3-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Határtalan: a szombathelyi, a vajdasági és a lendvai tévéstúdió közös műsora (ismétlés: csütörtökön 17.00-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info
Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2013. szeptember 24-én a következő munkahelyeket hirdették meg: Autóvillamossági szerelő Prevozi Žižek d.o.o., Gornja Bistrica 116B., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2013. november 11.) Építőipari gépkezelő Trim-šped, transport d.o.o., Hármasmalom 27 I., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2013. szeptember 28.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon.
Közelítések a meséhez Kétnapos intenzív mesefejtő és önismereti foglalkozás A mesefejtő foglalkozás egyfajta személyes bevezetés a mesék szimbolikájába, a mesei kódok izgalmas világába. Érdekelhet pedagógusokat, pszichológusokat, bábosokat, művészeket, olyan édesanyákat, akik másképpen szeretnének – értve és látva – mesélni a gyerekeknek. Ajánljuk a hagyomány tanítása iránt nyitott nőknek és férfiaknak, idősnek, fiatalnak, bárkinek, aki nyitott őseink bölcsességére. Szeretnénk segítséget adni a tündérmesék megközelítéséhez, felfejtéséhez, de egyszersmind kialakítani egy személyes kapcsolódást a mesével. A mesét csak személyes módon lehet és érdemes megközelíteni, így egyszerre dolgozunk magunkkal, magunkon és a mesékkel. Program: • ismerkedés a mesei szereplőkkel (király, királynő, legkisebb fiú, királykisasszony, boszorkány, törpék, óriások, szegény ember, ördög stb.) • mesebeli állatok (valós és varázslatos állatok) • mesei tájak (a valós táj és a lelki táj kapcsolata) • varázstárgyak (tárgy és esemény kapcsolata, hol van a varázslat?) • közös mesefejtés A programot vezeti: Pápes Éva meseszimbólum-fejtő Időpontok: 2013. október 4. és 5. (pénteken délután és szombaton egész nap) Helyszín: Bánffy Központ Hozzájárulás: 10 euró/fő Jelentkezni lehet az 577-66-74-e telefonszámon, valamint a reni@mnmi-zkmn.si címen.
12
Aláírták a C-alrendszer szerződését is Dejan Židan mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter kedden Ljutomerben aláírta a muravidéki vízvezeték „C” alrendszerének társfinanszírozási szerződését, ezzel a régió legnagyobb beruházásának mindhárom alrendszere jelentős arányú támogatásban részesülhet az EU kohéziós alapjából és az állami költségvetésből. A „C” alrendszer állandó és egészséges ivóvizet hoz mintegy 37 ezer polgárnak nyolc községben: Ljutomer, Sveti Jurij ob Ščavnici, Veržej,
időjárás A hét végére változékony idő várható.
Gornja Radgona, Radenci, Križevci, Razkrižje és Apače. A munkálatok a 172 kilométer hosszú hálózaton Gornja Radgonán és Ljutomerben már elkezdődtek, hiszen a kivitelezőkkel – az SGP Pomgraddal és az osztrák Mesner vállalattal – már augusztusban aláírták a szerződést. A beruházás értéke 49,3 millió euró. SNK
névnapsoroló Szeptember 27-től október 3-ig Péntek – Adalbert Szombat – Vencel Vasárnap – Mihály Hétfő – Jeromos Kedd – Malvin Szerda – Petra Csütörtök – Helga
gyertyafény Augusztus 29-e és szeptember 4-e között Lendvai Plébánia Csütörtökön az esti szentmisét követően a bibliai csoport találkozójára kerül sor. A következő vasárnap az évközi 26. vasárnap, szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, 11.00 órakor Gyertyánosban lesz szentmise. Szombaton 17.00 órakor Völgyifaluban, 18.00 órakor Petesházán lesz szentmise. Lendván 19.00 órakor a hittanosok és a családok részére tartunk szentmisét.
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor lesznek, szerdán 7.30-kor. Szombaton 16.00 órakor Radamos ban, 18.00 órakor pedig Dobrona kon lesz szentmise. Szombaton a Svete Višarjéra lesz zarándoklat. Vasárnap évközi 25. vasárnap. Szentmisék Dobronakon 8.00 és 10.00 órakor lesznek.
Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden második vasárnap van.
figyelmükbe
MEGHÍVÓ Meghívjuk Önt a Wekerle Vállalkozói Kör első muravidéki találkozójára a Kárpát Régió Ü zleti Hálózat lendvai irodájának szervezésében Időpont: 2013.szeptember 30-a 18.00 óra Helyszín: Lendva, Fő utca 32. – Bánffy Központ Program: 18.00 Köszöntőt mond Héra József, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat lendvai irodájának vezetője 18.05 „A Wekerle terv bemutatása és gyakorlati értelmezése” Előadó: Radetzky Jenő, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója 18.30 „A Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének bemutatása” Előadó: Balaskó József, a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnöke. 19.00 Állófogadás, kulturális műsor és borkóstoló Közreműködnek a Muravidéki Nótázók
•Szeptember 26., csütörtök 18 óra, •Lenti, a könyvtár olvasóterme •Balás Endre tanár „Hajlik a meggyfa”, Gönczi Ferenc élete és munkássága című előadása. •Szeptember 26., szerda 19 óra, •Lendvai Könyvtár •A Pannon Tükör kulturális folyóirat bemutatása. •Szeptember 26., csütörtök 19 óra, •Muraszombat, a Zvezda szálló étterme •A Murska Sobota nekoč in danes (Muraszombat egykor és ma) című könyv bemutatója.
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Info A KÉTNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ÉS A LENDVAI KÉTNYELVŰ KÖZÉPISKOLA RÉSZÉRE
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY, 2014 Pályázat A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet a Szlovén Köztársaság Oktatási Intézete szakmai támogatásával ebben a tanévben is meghirdeti a Petőfi Sándor Országos Tanulmányi Versenyt a kétnyelvű általános iskolák és a kétnyelvű középiskola tanulói számára. Az iskolai verseny minden iskolában 2014. február 18-án lesz. 1. Általános iskola 2–7. osztály Kijelölt olvasmányok: a) 2–3. osztály: Szegedi Katalin: Palkó. Bp., Csimota Könyvkiadó, 2013. b) 4–5. osztály: Dóka Péter: A kék hajú lány. Bp., Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt., 2013. b) 6–7. osztály: G. Szabó Judit: A Madárijesztő-ház. Bp., Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt., 2008. Feladat: a versenyzők az olvasott mű alapján irányított fogalmazást írnak. 2. Általános iskola 8–9. osztálya és középiskola A verseny mottója: „Nem számít, hány évesek vagyunk, mindig kell egy hely, amit otthonunknak nevezhetünk.” Kijelölt irodalmi művek: a) 8–9. osztály: Nógrádi Gábor: A gonosz hét napja. Bp., Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt., 2012. b) a középiskola 1–4. osztálya: Hidasi Judit: Április út. Bp., GABO Könyvkiadó, 2012. A felkészüléshez szükséges szakirodalmat legkésőbb november 30-ig eljuttatjuk az iskolákba. Feladat: a versenyzők a kijelölt művekhez és szakirodalomhoz kapcsolódva feladatlapot oldanak meg és irodalmi dolgozatot írnak. Az országos döntőbe jutott versenyzők névsorát az iskolák 2014. március 5-ig küldik el a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet címére (9220 Lendva, Fő utca 32.). Az országos döntőt 2014. március 22-én délelőtt 9 órakor rendezzük meg. További információkat a Magyar Nemzetiségi Műve lődési Intézet Szakszolgálatánál (Fő utca 32., tel.: 577 66 60) és az oktatási intézet lendvai irodájában (Lend va, Fő utca 124., tel.: 578 86 51) kaphatnak az iskolák.
apróhirdetés •Lentiben, a Termálfürdőtől 200 méterre kettő, egész évben nyitva tartó apartman kiadó (egybe is nyitható): alsó szint – 4 fő, felső szint – 5 fő. Az udvarban kis házikó, grillezni, gulyást főzni lehet. A garázs és öt kerékpár használata ingyenes. Érdeklődni: szekrenyanci@gmail.com vagy tel. 0036/30-44-69-542. •Eladó keveset használt férfikerékpár (ára: 70 euró), valamint ajándékba adunk egy színes tévékészüléket. Érdeklődni: tel. 070-410-901. •Pelletes fűtésre való átállás miatt eladó használt Feroterm örökégő központi fűtésű kályha, valamint komplett Feroterm központi olajégésű kályha. Ára: megbeszélés alapján. Érdeklődni: tel. 041804-584. •Több fajta alma „szedd magadd” akcióban eladó. Ára: 35 cent/kg. A gyümölcsös Hosszúfalu határában van. Érdeklődni: tel. 040-241901 vagy 040-266-292. •Eladó kitűnő állapotban lévő, keveset használt Toscana Enologica MORI, 102-es modell bortöltő sor szűrőszerkezettel és kétüveges töltővel (ára: kb. 650 euró, ill. megbeszélés alapján), valamint Jes N. önfelszívó centrifugál szivattyú. Ára: megbeszélés alapján. Érdeklődni: tel. 041315-862. •Kedvező áron eladó komplett Mistral márkájú fitnesz edzőgép súlyokkal, a teljes test edzésére. Érdeklődni: tel. 031-378-642. •Eladó kitűnő állapotban lévő, 3 pedálos Petrof pianínó (ára: 1.350 euró), szétnyitható kanapé fémszerkezettel, valamint családi ház Lendván, a Fő utca 63. szám alatt (ára: 60.000 euró). Érdeklődni: tel. 070-358-449. •Eladó kemény tűzifa, házhoz szállítva. Ára: 45 euró/m3. Érdeklődni: tel. 0036/20329-1619. •Smaragdtuja kapható termelőtől (80–150 cm-ig). Ára: 3–6,50 euró. Érdeklődni: Zalalövő, Nagyfernekág út 31., tel.: 0036/30-256-77-44 vagy 0036/30-281-3010.
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
A Knjižnica Lendava – Könyvtár Lendva szeretettel meghívja
a Lendvai Irodalmi Műhelybe, dr. V. Geresits Gizella vezetésével. A műhely célja a szépirodalmi alkotások esztétikai-formai követelményeinek, valamint a műelemzésnek elmélete, továbbá a formateremtés gyakorlata, saját szövegek készítése és analízise. A hangsúly a versen lesz. Az első találkozáson a résztvevők egyeztetik a foglalkozások részletes tartalmát és időpontját is. Az első találkozó szombaton, 2013. szeptember 28-án 9.00 órakor lesz a könyvtár olvasótermében. Az irodalmi műhelymunka decemberi irodalmi esttel, nyilvános felolvasással zárul.
Könyvtár Lendva
Szeretettel várjuk!
Veszélyes betegség a zalai szőlőkben Hétfőn megkezdődött a légi permetezés több mint 300 hektáron Zala megyében a határhoz közeli területen a szőlő aranyszínű sárgaság nevű fitoplazmás betegségét terjesztő amerikai kabócák ellen, amelyek nemrég bukkantak fel a térségben. Az állami védekezés a Lenti-hegyet, Gosztolát és Kerkateskándot érinti, a szőlő egyik legveszélyesebb fertőzését terjesztő rovar elleni védekezést európai uniós szabályok írják elő. A laborvizsgálatok két zalai helyszínen azonosították a fertőzést. Az állami védekezést azért kellett
elrendelni, mer t a sok kistermelővel nehéz lett volna gyors egyeztetéssel megállapodni. A gazdáknak azonban így is marad tennivalójuk, a következő két évben egyéni védekezésre is szükség lesz. Szabó Béla, a Zala Megyei Kormányhivatal Növényés Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója elmondta: a kártevő először a szőlőfürtöket sorvasztja el, majd egy-két éven belül az egész tőkét. Eddig csupán 22 szőlőtőkét, valamint az elhagyott területen az iszalagot kellett kivágni, hogy a fertőzés terjedését megakadályozzák. (mti)
A Zsidó Kultúra Európai Napja 2013 Lendvai Zsinagóga, 2013. szeptember 27., 19 óra
Toni Franović:
Popravljanje sveta A világ megjavítása című kiállításának megnyitója
13
Info El enyészek, tönkre megyek
Humor
Kvíz a televízióban: – Tehát Ön mindent tud a fociról? – Igen. – Jól van. Akkor árulja el nekünk, hogy hány lyuk van a hálón… Iskolás srác meséli az anyjának: – Anyu, a nagyapa állandóan leéget a haverjaim előtt! Tegnap is eljött értem a suliba a Trabantjával, és amikor kiszállt belőle, mindenki láthatta, hogy tök meztelen, még gatya se volt rajta! Csak úgy égtem az egész iskola előtt, amikor beszálltam! Mekkora ciki, Trabanttal menni haza! A gyógyszertárba benyit egy középkorú nő: – Kérek egy gyorsan ölő mérget. – Milyet óhajt, asszonyom? – Nem is tudom. Egy 180 centi magas és 80 kilós patkánynak lesz. – Miért vakarja állandóan a fejét? – A döglött bolhám miatt. – De most már nem szabadna viszketnie! – Ő nem viszket, csak akik a temetésére jöttek… Két bagoly a fán: – Huhúú! Mire a másik: – Anyádat ijesztgesd!
14
Nem tud juk, hány
Római 50
Kötőszó
2 Október 25-ig megtekinthető a lendvai Galéria-Múzeum várpincéjében: 1 2 3 Spion
Ellenérték Aromája
Z
Origó
Független ségért harcolót
Átverte Dehogy
Versus, rövidítve
Horoszkóp
Tova
Azonos b.
Az üzletember hazatér hosszabb üzleti útjáról, és látja, hogy a fia egy vadonatúj 10 sebességes biciklivel kerekezik. – Hát ezt meg honnan szerezted? Ez legalább 300 dollár lehetett! – Én kerestem a pénzt bújócskával. – Ne hazudj, bújócskával nem lehet pénzt keresni! – De igen! Miután elutaztál, minden este átjött a szomszéd bácsi, és azt mondta, kapok 20 dollárt, ha eltűnök…
Jobban néz ki
Friss, e napi
Bika Ápr. 21. – máj. 20. Meghozott egy döntést és most már nem érti, miért is félt ennyire. Úgy érzi, a helyes utat választotta.
Területet „A” Homo cövekek Sapiens kel kijelöl
1
Cár része!
Dalolni kezd! Literben van!
Cccccc! Indiai nép csoport
Központi tulajdon ban lévő
Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Csak akkor tud megoldást találni a gondjaira, ha képes lesz érzelmi kérdésekben őszintének lenni önmagához.
..., ne csak nézz! Nitrogén
Levest elfogyaszt Egynemű lőre!
Rádiusz Moz gékony élőlény
Néma talp!
Hajó része
Félre!
Ama tárgyat
3
Szagló szerv
De, azonban
Római 500
Q Vissza rakó!
Nem emez, hanem ...
Röntgen
Jód
A
Múlt idő jele
Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Macskajáték, Adáshiba, A doktor úr, A szív hídjai. A szerencse Gál Jolán kapornaki olvasónknak kedvezett. Az ajándékot szerkesztőségünkben veheti át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje október 7. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Sok szerencsét!
kulcslyuk
Lazar Miran, a Lendvai Könyvtár könyvtárosa Az ideális nő? • Már megtaláltam. Álomutazás? • Equador. Álomszakma? • A luxusszállodai kínálatok minőségének „kipróbálója”. Ha sport, akkor... • Minden, ami nem küzdősport vagy télisport. Ha lazítás, akkor... • Masszázs. Ha étel, ital, akkor... • Vegetáriánus tál, víz. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Fekete csokoládé. Kedvenc ruhadarab? • Bármi, csak legyen kényelmes és vis�szafogott. Kedvenc író, könyv? • Jared Diamond: A nyugati civilizáció vége. Melyik a kedvenc rajzfilmje? • Nincs.
Kos Már. 21. – ápr. 20. Ne akarjon mindent irányítani! Hagyatkozzon másokra olyan dolgokban is, amelyek fontosak Önnek.
Rák Jún. 22. - júl. 22. Kedvesének új oldalait fedezi fel és Önnek is sikerül megmutatnia korábban elrejtett aspektusait. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Tanuljon másoktól, de ne másolja őket. Fontos, hogy megismerje és megőrizze saját egyéniségét! Szűz Aug. 24. – szept. 23. Nézzen szembe a feladatokkal! Az elintéznivalók halogatásával a helyzet csak rosszabbodhat. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Pénzügyei jól alakulnak, de hogy ez így is maradjon, jól teszi, ha némi megtakarításokat eszközöl. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Védje meg álláspontját akkor is, ha ezzel esetleg egy kapcsolatot vagy az állását veszélyezteti! Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Elégedett lesz magánéletének alakulásával. Most könnyen kialakíthat új barátságokat, ismeretségeket.
Kabala, amulett? • Nincs. Legjobb tulajdonsága? • Becsületesség. Legrosszabb tulajdonsága? • Apróságokon aggódom. A leghasznosabb tárgya? • A számítógépem. Ha tehetné, a világban eltörölné... • A fegyvereket. Amit a legjobban szeret hallani... • A dicséretet.
Bak Dec. 23. – jan. 20. Rendkívül vállalkozó szellemű. Ha megteszi az első lépést, izgalmas eseménysort indíthat el. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Ne gondolja, hogy mindenre képes! Saját magának kell vigyáznia önmagára, legyen vis�szafogottabb! Halak Febr. 20. – már. 20. A rövid távú célkitűzések most csak pénznyelők. Kerülje a luxust és a hiábavaló utazásokat!
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Muravidék Projektlátogatás az Európai Együttműködés Napján
A hazai bor promóciója a cél A Lendvai Szőlő- és Gyümölcstermelők Egyesülete múlt csütörtökön az Alsó utcában, az egyesület új Borturisztikai Központjában mutatta be az új szolgáltatást a határon átnyúló európai projektek megismertetése keretében. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
A 2011-ben induló határon átnyúló európai projekt „Jó bor – Jó szomszédság” címmel – melynek a zárása 2014 áprilisában lesz
– nem csak a szükséges felszerelés és a borászati centrum helyiségeinek a kialakításáról szólt, hanem az egyesület tagjai által oly sokszor felvetett promócióról is. A szőlőtermelők egyesületének tagjai
lehet ezt megtenni, esetleg a mi közvetítésünkkel is. Ez lehetőséget fog teremteni a folyóborok promóciójára is, de különösen a palackozók számára jelent majd bemutatkozási
itt helyben megtalálják a palackokat, az üvegeket, de lehetséges nagyobb degusztációk, borkóstolók megtartása is. A nyitva tartásról és az ügyeletről majd később döntenek. – A lényeg az, hogy nem Levačič Marjan szőlősgazda Gömbös Majdával, a projekt munkatársával és az egyesület vezetőjével, Fehér Marikával. csak hazai érdeklődőket és vendégeket várunk, hanem külföldieket is – mondta Fehér Marika, az egyesület elnöke. – A helyszínen ki lehet választani az érdeklődésnek megfelelő mintákat, a helyszínen dönteni lehet a felvásárlás feltételeiről, az árakról, a kifizetés módjáról. Nem csak palackos borokat lehet majd vásárolni, fel vagyunk készülve arra is, ha valaki folyóbort kíván vásárolni, akkor vagy közvetlenül a gazdánál
Ilyen kép tárul a vásárló elé, ha belép a borközpontba.
lehetőséget a hazai és a külföldi piacon. Külön lehetőséget látunk abban is, hogy szórólapok által is reklámozni fogjuk a borokat, a választék nagyon megkapó, s reméljük, hogy a szállodaipar is jobban felfigyel majd a Lendva-hegyi borokra, hiszen kitűnőek – emelte ki Fehér Marika, s hozzátette: mivel uniós projektről van szó, 5 évig az összes szolgáltatást nonprofit tevékenységként, tehát ingyenesen kell végezni.
Három elismerés a Muravidékre
A Nafta Petrochem innovációját is díjazták A Kranj melletti Brdón osztotta ki a Szlovén Gazdasági Kamara a 2012-es innovációkért és újításokért járó országos elismeréseket. Az aranyelismerésért jelölt volt három muravidéki cég is: a Nafta Petrochem, a Medicop Muraszombatból és az RC Maspos cég Gornja Radgonáról. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A Naf ta Petrochem bronzelismeréssel jutalmazott innovációján három évig dolgoztak a vállalat laboratóriumában. Az innovációfejlesztési projektvezető dr. Bojan Kulčar volt, aki mag. Gyurkač Jožef és Kotnjek
H e l e n a m u n k a t á r s a kkal együtt fejlesztette ki az ureaformaldehid- és melamin-ureaformaldehidgyanták szintézisét közvetlenül a formaldehidből mint nyersanyagból. – Az elismerés sokat jelent számunkra, főleg ezekben a kedvezőtlen időkben, jó hír, hogy a körülmények ellenére ered-
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
ményt tudunk felmutatni. Az innováció nagy jelentőséggel bír a gyanták előállításának költségei esetében: a felhasznált vegyszerek, a melegítéshez szükséges energia tekintetében jelentős a megtakarítás. De talán a legfontosabb az, hogy az új eljárás alapján a gyantáink állandó jó minősége válik biztosítottá
– mondta Helena Kotnjek, az innovációt létrehozó csoport tagja. A Naf ta Petrochem gyantáinak legnagyobb vásárlója a faiparon belül a bútorgyártás. A lendvai gyanták segítségével már olyan termékeket tudnak előállítani, melyek formaldehid-emissziója, kipárolgása a bútorlapból alacsony, s emellett jó mechanikai tulajdonságokat is biztosít. A Szlovén Gazdasági Kamara ezüstelismerésben részesítette a Medicop Kft.-t a kifejlesztett okos
kapcsolóért, melyet az orvosi gáz alkalmazásánál használnak. Az új kapcsoló a vezeték szervizelését rövidítette le két percről 30 másodpercre. A palack szenzoros nyomásmérésével pedig biztonságosabbá tették a gázvezetést a pácienshez. Bronzelismerésben részesült a Gornja Radgona-i Elti Kft. Maspos leányvállalata. Innovációjuk a DVB-T/H és a DVB-T2 antennák fejlesztéséről szól, alkalmazása lehetővé teszi a tévésugárzás fehér foltjainak lefedését.
15
Muravidék
Szüreti Felvonulás ötödször Hodoson Megújult Szentlászló református temploma
A Hodosi Őrség Művelődési Egyesület már hagyományosan résztvevője a Bajánsenye és Kerkáská-
három faluból feldíszített kocsikon, szekéren, lovakon és bicikliken érkeztek az ünneplők Hodosra, a
lépett elő a magyar ruhás lánykoszorúból. A szónok áldást kért az újborra, és azokra is, akik azt fogyasz-
Feldíszített kocsikon, lovakon, szekéren érkeztek az ünneplők Hodosra. polna önkormányzata által megszervezett szüreti felvonulásnak. Szombaton 5. alkalommal vezetett a cifra menet útja át a határon, így három településen is köszöntötték az újbort és ünnepelték az ősz legszebb munkáját, a szüretet. A
helyi kultúrház elé. Ott a község polgármestere, Bunderla Rudolf és a hodosi Őrség ME elnöke, Totić Rozalija köszöntötte a mókás ruhákba öltözött menet apraja-nagyját és a falubelieket. Majd dobszó hallatszott és a kisbíró
tani fogják. A köszöntő után a legkisebbek következtek: a bajánsenyei általános iskolások, majd az Őrség ME Árgyélus gyermek néptánccsoportja tánccal és énekkel szerepelt. AK
Búcsúszentlászlóra zarándokoltak
A Kapcai Helyi Közösség vasárnap, szeptember 22-én kirándulást szervezett Búcsúszentlászlóra, a híres Szűz Mária-zarándokhelyre. A kirándulók részt vettek a 11 órakor kezdődő szentmisén és az azt követő búcsún. A kirándulás fő szervezője Horvát József, a Kapcai Helyi Közösség tanácsának a tagja volt. A kiránduláson kóti, gyertyánosi, alsólakosi, valamint lendvai hívők is részt vettek, csatlakozva a kapcai zarándoklókhoz. Z.Cs.J.
16
A szentlászlói református templom új külső festést kapott. Megszépült Szentlászló református temploma, ugyanis hosszú idő után újrafestették a templom külsejét. A felújításra már jó ideje szükség lett volna, de idén sikerült elég önerőt biztosítani a munka elvégzéséhez. A külső felújítás – bár a leglátványosabb – csupán a templom renoválásának egy része. A munkákat már 2011-ben elkezdtük a templom területének újbóli kimérésével és a harangszerkezet kicserélésével. Ezt követte idén a templomtorony falainak szigetelése
és a festés. Az idei felújítás költsége közel 5.600 euró volt, melyhez 2.327 eurót a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán nyertünk. Reményünk van arra, hogy a felújítást jövőre is folytathatjuk. Először szeretnénk a templom bejáratát a főútról áthelyezni az udvarra. Majd a tető, a padló szigetelése, az ablakok kicserélése és egy karzat építése következne. De most nem a jövő feladataira nézünk, hanem az elvégzett munkáért adunk hálát Istennek. Bódis Tamás
• Lendván • Dobronakon • Pártosfalván • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Muravidék 24 Város Kulturális Záróesztiválja
Összetartozó értékek
Elkeltek a magyar finomságok
Lenti volt a házigazdája a 24 Város Kulturális Fesztiválja elnevezésű programnak a hét végén, melyen kézművesek, borászok mutatkoztak be, valamint a tánc és a népi kultúra kedvelőit várták a szervezők. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Horváth László, Lenti polgármestere köszöntő-
pörköltnek is, akik a 3. helyen végeztek. A kulturális műsorban szlovén, magyar és osztrák csoportok is fel-
völgyifalui Pünkösdirózsa citerazenekar is. Rajtuk kívül az ismertebb népdalkörök közül a Rédicsi Asszonykór us és a
A Szentlászlói József Attila Művelődési Egyesület a Moravske Toplice-i TIC szervezésében a hétvégén magyar jellegű sütemények (zserbószelet, mézes tekercs, radamosi, hatlapos) és friss lángos kínálatával szerepelt a Sladka Istra (Édes Isztria) című gasztronómiai fesztiválon Koperben. A
cukrászfinomságok és a tejfölös, sajtos, fokhagymás és szalonnás lángosok egytől egyig elkeltek, számos látogató pedig azt bizonygatta, hogy a Muravidékre a magyar tájjellegű édességek miatt látogat majd el – tudósított Bürmen Janja, a TIC munkatársa. kmj
Óriás a réten A Pünkösdirózsa a lenti nagyszínpadon. jében ismertette a kilenc szlovén, nyolc osztrák és hét zalai várost tömörítő, a kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítését célzó sorozat fontosabb rendezvényeit, amelynek a nemrég lezajlott radgonai nemzetközi mezőgazdasági vásár is az egyik házigazdája volt. Vígh László országgyűlési képviselő pedig hangsúlyozta: a térség és annak városai évszázadok óta összetartoznak, bár volt egy kis szünet, amikor a vasfüggöny választott el bennünket egymástól. De ennek örökre vége! A főzőversenyt, melyen közel 30 csapat főzte a bográcsos ételeket, a hazai polgárőrség csapata nyerte, de hajszál híján a völgyifalui csapat is a dobogósok közé került, pacalpörköltjüknek ugyanis nagy sikere volt. Ahogy a Lenti Posta dolgozóinak csapata által főzött nyúl-
léptek, a közel száz fellépő és csoport között a
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Csesztregi Férfikar lépett színpadra.
Első pillantásra úgy gondoltam, hogy a rétünk túlsó szélén a gyerekek által ottfelejtett nagy, fehér labdát látok, de közelebb érve kiderült, hogy gomba. Ludpossz, azaz óriáspöfeteg – ugrott be azonnal.
erdőszéleken fordul elő a leggyakrabban. Fiatalon külső felszíne fehér és finoman pelyhes, később megbarnul. Belső spóratermő rétege kezdetben fehér, majd ez is megbarnul és porszerűvé válik. Ha ekkor
Óriáspöfeteg – viszonylag ritkán látott gomba felénk, erre Dobronakon bukkantunk. De mekkora! S egy kicsit arrébb még egy. Csak később tudtam meg, hogy a lencsevégre kapott óriáspöfeteg (Langermannia gigantea) egész Európában előforduló, mindenhol gyakori gombafajta, mely tápanyagban gazdag réteken, legelőkön, kertekben,
rálépnek, a spóratömeg a gomba tetején keletkező nyíláson át távozik a szabadba. A gömb alakú gomba ehető, sőt, rántva ínyencségnek számít. E sorok írója Dobronakon lelt az óriáspöfetegre, a gomba kerülete 62 centiméter. SNK
17
Horizont
Fontos győzelem Felsőlendván Négy lendvai érem Grad – Nafta 0:1 (0:0) A Nafta rendkívül fontos győzelmet ért el a kellemetlen ellenfélnek nevezhető Grad ellen. A meccs gyakorlatilag az utolsó pillanatban dőlt el, hiszen a lendvaiaknak a mérkőzés legeslegvégén sikerült betalálniuk a három pontért. A Nafta ezúttal a gyorslábú Bedő nélkül lépett pályára, aki eltiltását töltötte. Volt viszont egy újonc is a csapatban, mégpedig Hobor Gergő személyében, aki Ausztriából igazolt a Naftába. Hobor korábban a magyar utánpótlás válogatottban is megfordult. A lendvai csapat többet birtokolta a labdát, de
sokáig eredménytelenül. A 43. percben Németh Imre vezetőedzőnek le kellett cserélnie a combizmán megsérült Miha Ivaničot, akinek a helyét a fiatal Vida foglalta el. A folytatásban is a Nafta játszott jobban, s a 67. percben Luka Ivanič lövése a lécen csattant. A meccs a 87. percben dőlt el, amikor egy jobb oldali szögletet követően az első kapufánál álló Gerencsér a hosszúra továbbította a labdát, ahol Matija Antonovič jól helyezkedve fejjel megszerezte a győztes találatot. A mérkőzést Izt ok Gomjak vezette Brasl ov
Kikapott az utánpótlás A Nafta kadét labdarúgócsapata ezúttal Šmarje pri Jelšah településen vendégszerepelt és 4:2-es vereséget szenvedett. A két lendvai gólt Király, illetve Lőrinc lőtte. Az ifjúsági csapat mec�cse még szorosabban alakult: a lendvaiak Šumek góljával a 26. percben szereztek vezetést, majd a második félidőben Kramar ismét vezetéshez juttatta
10. forduló Zavrč – Maribor Domžale – Celje Gorica – Triglav Rudar – Olimpija Krka – Koper
1:0 (1:0) 4:0 (1:0) 3:1 (1:0) 1:2 (1:0) 0:1 (0:1)
Táblázat 1. Maribor 9 7 1 1 22:5 22 2. Zavrč 10 6 2 2 16:13 20 3. Koper 10 5 3 2 13:12 18 4. Gorica 10 5 3 2 17:9 18 5. Rudar 9 5 1 3 13:10 16 6. Olimpija 9 4 1 4 17:16 13 7. Domžale 10 3 3 4 13:12 12 8. Celje 10 2 2 6 8:18 8 9. Triglav 10 1 1 8 6:19 4 10. Krka 9 1 1 7 8:19 4 A 12. forduló párosítása 2013. szeptember 28-án: Krka – Olimpija, Koper – Maribor, Rudar – Celje, Zavrč – Triglav, Domžale – Gorica.
18
a csapatot, ám a végén a hazaiak örülhettek a 3:2-es sikernek. A csapat a közös tabellán továbbra is a 12. helyen áll. HF
Matija Antonovič ezúttal nemcsak a védelem oszlopos tagja volt, hanem gólszerzésben is remekelve fontos három pontot szerzett a csapatnak. čér ól mintegy 350 néző előtt, aki a hazaiaknál Ro gačnak, a Naftából pedig D. Antonovićnak mutatott fel sárga lapot. feri.h.m.
Donko másodikként ért célba A Zágrábban megrendezett HIC Pokal elnevezésű gyorsasági görkorcsolyaversenyen a lendvai születésű Tadeja Donko is pályára lépett, s a 21 kilométeres távon az abszolút korosztályban másodikként ért célba. F. B.
8. forduló Pécs – Pápa Diósgyőri – Honvéd Haladás – Puskás AFC MTK – Paks Mezőkövesd – Kaposvár Videoton – Kecskemét Ferencváros – Újpest Győr – Debrecen
1:3 (1:2) 2:0 (1:0) 2:1 (1:0) 2:0 (0:0) 1:3 (0:2) 1:0 (0:0) 3:1 (1:1) 3:0 (1:0)
Táblázat 1. Videoton 8 6 1 1 18:5 19 2. Ferencváros 8 6 0 2 13:9 18 3. Debrecen 8 5 1 2 20:9 16 4. Diósgyőr 8 4 3 1 11:8 15 5. Pápa 8 4 1 3 10:8 13 6. Paks 8 4 1 3 12:12 13 7. Győr 8 3 4 1 13:8 13 8. Haladás 8 3 4 1 11:10 13 9. Pécs 8 3 1 4 13:16 10 10. Mezőkövesd 8 3 0 5 13:18 9 11. Újpest 8 2 3 3 14:13 9 12. Honvéd 8 2 2 4 10:10 8 13. Kecskemét 8 2 2 4 11:17 8 14. MTK 8 2 1 5 8:10 7 15. Puskás AFC 8 1 1 6 6:17 4 16. Kaposvár 8 1 1 6 7:20 4 A 9. forduló párosítása 2014. szeptember 26-a és 28-a között: Újpest – Pécs, Pápa – Videoton, Kecskemét – Győr, Debrecen – MTK, Kaposvár – Diósgyőr, Honvéd –Haladás, Puskás AFC – Ferencváros, Paks – Mezőkövesd.
SZLOVÉN BAJNOKSÁG 3. LIGA, KELETI CSOPORT 5. forduló Drava – Šmarje Malečnik – Bistrica Šentjur – Odranci Rakičan – Tromejnik Beltinci – Ljutomer Čarda – Dravinja Grad – Nafta 1903
2:0 (0:0) 2:1 (0:1) 1:7 (1:3) 3:0 (0:0) 3:2 (1:0) 2:3 (1:1) 0:1 (0:0)
Táblázat 1. Drava 5 4 1 0 14:3 13 2. Dravinja 5 4 1 0 9:3 13 3. Nafta 1903 5 3 1 1 6:3 10 4. Malečnik 5 5 2 3 8:4 9 5. Beltinci 5 3 0 2 10:8 9 6. Grad 5 2 2 1 8:6 8 7. Rakičan 5 2 2 1 8:6 8 8. Odranci 5 2 1 2 14:10 7 9. Šmarje 5 1 2 2 5:7 5 10. Ljutomer 5 1 1 3 5:5 4 11. Bistrica 5 0 3 2 6:8 3 12. Tromejnik 5 1 0 4 6:12 3 13. Čarda 5 0 2 3 4:13 2 14. Šentjur 5 0 1 4 1:16 1 A 6. forduló párosítása 2013. szeptember 28-án: Nafta – Drava (19.00), Ljutomer – Odranci, Beltinci – Čarda, Dravinja – Grad, Tromejnik – Malečnik, Šmarje – Rakičan, Bistrica – Šentjur.
Oplotnicán nemzetközi utánpótlástornát szerveztek a fiatal cselgáncsozók számára, amely egyben a Szlovén Cselgáncsszövetség hivatalos tornája volt a 14 évesek számára. Három országból 25 klub 110 versenyzője lépett pályára, köztük a lendvaiak is. A KBV-ből Sebastjan Zver harmadik lett a +66 kilós
súlycsoportban. A JK Lendva három éremmel érkezett vissza Lendvára. A 12 évesek korosztályában a 36 kilósoknál Tamara Ferencek lépett a dobogó legmagasabb fokára, Nino Imre (42 kg) és Aljaž Kovač (55 kg) pedig a 12 éveseknél harmadik lett. F. B.
Doler a dobogó alsó fokán A hétvégén Brežicén rendezték meg a 15 éves korosztály tollaslabdázói számára az első tornát. Jól sikerült a bemutatkozás Maša Dolernek, aki Kama Sajéval (BK Ljubljana) az oldalán a dobogó alsó fokára léphetett, miután az elődöntőben az Anja Koman/Zala
Kardinar Marika győzelme Az 1. B tekeliga 2. fordulójában a Radenska csapata idegenben lépett pályára a Gorica ellen, s 6:2-es vereséget szenvedett. Sikerült győznie visszatérése után először Kardinar Marikának, aki kifejezetten jónak mondható 559 fával gyűrte le ellenfelét. F. B. 1. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 6. forduló Črenšovci – Kobilje elmaradt Bistrica – Hotiza 0:3 (0:0) Györköš (2), Čurin Dobronak – Panonija 2:2 (0:2) Horváth P., Havlik; Kolosa (öngól), Szücs Polana – Turnišče 1:2 (1:0) S. Žalik; Balla, Recek Táblázat 1. Bistrica 6 4 0 2 16:9 12 2. Črenšovci 5 4 0 1 14:8 12 3. Turnišče 6 3 1 2 9:9 10 4. Hotiza 6 3 0 3 10:11 9 5. Dobronak 6 2 1 3 8:8 7 6. Panonija 6 2 1 3 12:13 7 7. Kobilje 5 2 1 2 13:19 7 8. Polana 6 1 0 5 9:14 3 A 7. forduló párosítása 2013. szeptember 29én, 15.30: Hotiza – Dobronak, Panonija – Črenšovci, Kobilje – Polana, Turnišče – Bistrica.
Šturm (BK Kungota, BK Mirna) páros legyőzte őket három játszmában (18:21, 21:12 és 21:14). A bronzmeccsen sima győzelmet arattak (21:12, 21:4) Kaja Bračič és Taja Cerkovnik (BK Branik, BK Medvode) ellen. Doler egyéniben is pályára lépett, de a negyeddöntőben 2:0-s vereséget szenvedett Petra Polanc (BK Medvode) ellen, az 5. helyért vívott küzdelemben viszont megverte Katja Turineket (BK Medvode – 21:11, 19:21 és 21:19). Ajet Džemaili is fellépett a tornán a Mladost színeiben, ő a 15. helyen zárta a versenyt. HF 2. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 5. forduló Renkovci – Zsitkóc 8:1 (3:0) Markoja (2), Kočar (2), Panič, Pucko, Černi, Kutoš (öngól); Somi Graničar – Hídvég 1:3 (1:1) Komar; Marton (3) Nedelica – Kapca 1:1 (0:0) Jošar; Vida (11-es) Olimpija – Veterani 1:2 (1:2) Vida; Mertik, Lebar Csente – Zvezda 4:1 (3:0) Pečelin, Hebar, Fordan A., Ftičar; Fordan M. (öngól) Táblázat 1. Veterani 4 3 1 0 15:4 10 2. Nedelica 4 3 1 0 8:2 10 3. Kapca 5 3 1 1 12:10 10 4. Hídvég 5 3 0 2 10:7 9 5. Csente 5 3 0 2 13:11 9 6. Nafta 4 2 2 0 11:8 8 7. Renkovci 5 2 0 3 12:5 6 8. Olimpija 5 1 0 4 5:9 3 9. Graničar 4 1 0 3 5:10 3 10. Zvezda 4 1 0 3 3:8 3 11. Zsitkóc 5 0 1 4 8:28 1 A 6. forduló párosítása 2013. szeptember 29-én: Nafta – Olimpija, Zvezda – Renkovci, Vete rani – Csente (10.00), Zsitkóc – Graničar (13.00), Hídvég – Nedelica (15.30), Kapca – szabad
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Sport
A hölgyek nem hagyják magukat
A Nafta női csapata a második tekeliga keleti csoportjának 2. fordulójában is győzni tudott, ezúttal a Ruše otthonában, mégpedig fölényesen, 6:2re, fában 2849:2834-re. A lendvai csapatban Stanič 530, Gomzi 508, Utroša 391, Hozjan 483, Sapač 478 és Kolar Donko 459 fával lépett pályára, győzni pedig Staničnak, Gomzinak, Hozjannak és Sapačnak sikerült. A Nafta így a liga élén áll, akárcsak a négypontos Fužinar és Korotan. A férfiak már nem voltak ennyire eredményesek, hiszen ezúttal vereséget szenvedtek a Šoštanj otthonában, mégpedig 7:1-re, fában 3290:3069-re. A csapatban Dunjko/Šalamun 423, Horvat 567, Kuk 539, Matko 471, Šimon 492 és Zadravec 577 fát szerzett, a Nafta becsületét pedig Horvat mentette meg győzelmével. A Nafta 1 ponttal 8. a 10 fős ligában. HF MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 5. forduló
Hodos – Ižakovci Tanacek, Zelko Cankova – Šalovci Partizan – Mura Slatina – Serdica Gančani – Bogojina Križevci – Puconci Goričanka – Bakovci
2:0 (1:0) 3:1 (1:1) 0:2 (0:1) 2:3 (2:1) 1:1 (1:0) 1:0 (0:0) 0:1 (0:1)
Táblázat 1. Serdica 5 4 1 0 14:5 13 2. Bakovci 5 3 2 0 9:4 11 3. Mura 5 3 2 0 8:3 11 4. Puconci 5 3 1 1 10:2 10 5. Hodos 5 3 0 2 13:11 9 6. Križevci 5 2 1 2 10:7 7 7. Goričanka 5 2 1 2 11:10 7 8. Gančani 5 1 4 0 5:4 7 9. Slatina 5 2 0 3 11:7 6 10. Cankova 5 2 0 3 8:8 6 11.Ižakovci 5 2 0 3 9:12 6 12. Bogojina 5 1 2 2 3:6 5 13. Šalovci 5 0 0 5 3:17 0 14. Tišina 5 0 0 5 2:20 0 A 6. forduló párosítása 2013. szeptember 28-án és 29-én, 16.00: Šalovci – Bakovci, Ižakovci – Goričanka, Puconci – Hodos, Bogojina – Križevci, Serdica – Gančani, Mura – Slatina, Cankova – Tišina.
Lazar csapata nyerte a szlovén kupát
Čonda második helyre juttatta a lendvaiakat
A Radenska Pomgrad nyer te meg nagyszer ű teljesítményt nyújtva a szlovén kupát sakkban, miután az utolsó fordulóban 2,5:1,5-re legyőzték a Vrhnika csapatát. A muraszombatiak neve mellett a
Petesházán rendezték meg a párosok országos salakmotor-bajnokságát. A lendvaiak színeiben ismételten remekelt Aleksander Čonda, annak ellenére, hogy sérülten érkezett a versenyre, s egy rendkívül kiegyenlített versenyen mindössze egy alkalommal talált legyőzőre Denis Štojs személyében. A nehéz pályán több versenyzőnek is akadt gondja, főleg a fizikai felkészültséggel, de ezúttal is a ljubljanai páros, Matic Voldrih és Jernej Pečnik nyerte meg a versenyt, s egyben megvédte a ljubljanai klub tavalyi címét is. Végül a lendvai páros nem bizonyult komoly kihívónak, hiszen a pontokat gyakorlatilag Čonda termelte csak, s ez kevésnek bizonyult a végső sikerhez, de az összesítésben a második hely is remek eredménynek számít. A végelszámolásban a cseh páros lett a harmadik Plzenből. A lendvai verse-
végén 13,5 pont gyűlt ös�sze, fél ponttal több, mint az ŠK Nova Goricának. A győztes csapatban szerepelt a lendvai Lazar is, aki 5-ből 3,5 pontot zsebelt be. F. B.
Kapcán tanácskoztak a szlovéniai edzők A Labdar úgóedzők Lendvai Körzeti Egyesületének meghívására Kapcán ülésezett a szlovén edzőszövetség igazgatói bizottsága. Az ülésen a bizottság 11 tagja vett részt Rudi Bračič-csal és Bogdan Trope főtitkárral az élen. Az ülésen több fontos döntés született. Megállapodtak abban, hogy a következő PRO és A licences képzést a Tengermelléken szervezik, ahol nemcsak elméleti résszel, hanem gyakorlati bemutatóval is gazdagodnának a résztvevők. Az ülésen elemezték a legutóbbi képzéseket, a
ljubljanait, amelynek 660 résztvevője volt, valamint a Velenjében rendezett, 54 résztvevővel a futsalról szóló eseményt. Az edzők pozitív véleményüknek adtak hangot egy ankét formájában az említett továbbképzésekről. Az ülésen döntés született arról is, hogy a tagdíjak a 2014-es esztendőben sem változnának. A B és C licences muravidéki edzők képzését a lendvai és a muraszombati szövetség közösen szervezi meg jövő év februárjában. F. m. h.
A második pártosfalvi siker Moravske Toplice község kisfociligájában a Pár tosfalva zsinórban a második győzelmét könyvelhette el, miután 3:1-re legyőzték a Sebeborci csapatát. A Szentlászló meccse a Vučja
2013. szeptember 26-án az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskolában 17.30 órai kezdéssel Denis Pešehonov, a Mladost vezetőedzője bemutatót tart a kínai tollaslabdáról. Pešehonov egy hónapot töltött Kínában Utroša Iztokkal, így elegendő ideje volt belelátni a világhatalomnak számító kínai tollaslabda rejtelmeibe.
N É P Ú J S Á G 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Vereség a döntőben
Gomila ellen nem került megrendezésre. A tabellát a Filovci vezeti 12 ponttal, a Pártosfalva 6 ponttal ötödik, a Szentlászló pedig pont nélkül utolsó. feri.h.m.
A kínai tollaslabda bemutatása
nyen a Mórahalom lett az első Benkő Roland vezetésével, a harmadik helyre pedig a Krško (Štojs-Ivačič) motorozott be. Egy nappal korábban Mórahalmon is párosver senyt rendeztek. Čond a ezen a versenyen megsérült, egy súlyosabb sérülést megakadályozva a tenyere szenvedte meg a történteket. Mórahalmon a rossz világítás miatt csak 14 futamot tudtak lebonyolítani, de ez elegendő volt a futam érvényességéhez, s a lendvai színekben versenyző krškói motoros ezen a megmérettetésen egyedüliként maradt veretlen, Vida viszont sajnos egyetlen ponttal sem tudott hozzájárulni a lendvai páros sikeres szerepléséhez. A Mórahalmon megrendezett versenyt a cseh Simota/Holubek páros nyerte a ljubljanai kettős, Voldrih/Pečnik előtt, míg a lendvaiaknak a negyedik hely jutott. HF
Az előadásra minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!
A Nafta játékosai jó teljesítményt nyújtva a második helyet szerezték meg Lentiben. A Nafta 11 éveseinek csapata Lentiben vett részt nemzetközi focitornán, amelyen hat csapat indult. A Nafta a csoportmérkőzések során 1:1-et játszott a házigazdák ellen, majd pedig 6:0-ra verte a Csesztreg csapatát, így csoportelsőként jutottak a döntőbe,
ahol a Letenye várta őket: a jó játék ellenére a naftások 2:0-s vereséget szenvedtek. A Naftában Rubin, Grča, Sobočan, Lovenjak, Utroša, Hass és Nikolič lépett pályára, a legjobb kapusnak járó elismerést pedig Mario Hass vehette át. feri.h.m.
19
Színes állatvilág
Szeretettel várunk/várjuk a Népújság gyermekoldalán megjelent rajzok válogatásából készült II. kiállítás megnyitójára, mely szerdán, 2013. október 2-án 17 órakor lesz a lendvai Színház- és Hangversenyterem elocsarnokában. '
s z e p t e m b e r 2 7. A Turizmus Világnapja
A Turizmus Világnapja alkalmából a Lendvai Turisztikai Szövetség szeretettel meghív minden érdeklődőt Lendva kultúrtörténeti nevezetességeinek díjmentes megtekintésére 2013. szeptember 27-én, pénteken 10.00 és 17.00 óra között. Ez alkalomból megtekinthető a Színház- és Hangversenyterem, a zsinagóga, a Galéria és Múzeum a lendvai várban, valamint a Lendva polgárosodását, ernyőgyártását és nyomdászatát bemutató múzeum. A Szentháromság-kápolna Hadik Mihály múmiájával 11.00 és 12.00 óra, illetve 14.00 és 15.30 óra között látogatható. www.lendava-vabi.si Támogatók: