Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
Info Márton, a szent 57. évfolyam 45. szám
Lendva 2013. november 7. ISSN 0352-6569 1,10 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
9–16. oldal
e
t
i
l
a
p
j
a
A Márton-napnak, az újbor ünnepének hagyományosan címlapot szentelünk – mert szőlőtermő és bortisztelő vidékünk szellemében a Márton-nap mindig egyfajta újrakezdés is, és nem utolsó sorban lapunk formai megújulásának, „kiforrásának” is többször ez volt a napja. Bár ilyenkor kiforr az újbor is, amihez természetesen libasült dukál, de az idei ünnep előtt főként magának Szent Mártonnak (képünkön El Greco alkotásán), a középkor legnépszerűbb szentjének az életét helyeztük előtérbe, hiszen emléke ma is élő hagyományt jelent. A legendák a szombathelyi születésű szent számos csodáját beszélik el, és tán ebben is kereshető mai aktualitása… Szent Márton püspökről, a Márton-napi hagyományokról és népszokásokról bővebben alkalmi összeállításunkban a 18. és 19. oldalon. kmj
Dušan Stopar, a Nafta Cégcsoport vezérigazgatója:
„Az az érzésem, hogy az előző vezetőség nem dolgozott mindig a cég érdekében” 6–7. oldal
Iránytű A Wekerle Vállalkozói Kör második találkozójáról
Határon túli fejleszté Tomka tibor
Ingatlan(el)adó! Az önkormányzati reformmal egy ütemben a kiüresedett államkassza feltöltésére sorjában születtek a lehetséges megoldások, az újbóli Áfa-emeléstől az úgynevezett válságadón, a közszféra újabb megszorításán keresztül az ingatlanadóig. Az utóbbit egyébként már néhány előző kormány is tervezte, meg is „oldották” az ingatlanok összeírását és értékelésének projektjét, majd elálltak az egésztől. Most újra előhúzták, méghozzá igencsak drákói mértékkel, annak ellenére, hogy mindenki tudja, az ingatlanok értékelése minden, csak nem reális adatokat szolgáltató projekt volt. A tiltakozás talán még nagyobb, mint az önkormányzati reform kapcsán volt, elfogadhatatlannak tartja az agrárium, a kisiparosok, a községek, meg hát persze az ellenzék is. Aláírásgyűjtés folyik az országban az újabb adónem ellen, a cikk írása közben már 4–5 ezerre tehető az aláírók száma, a kezdeményezők egy-két hét alatt néhány tízezer aláírás összegyűjtésében reménykednek. Alkotmányossági vizsgálatot, sőt akár népszavazást vetítenek előre, ha a kormány nem áll el újra a projekttől. A kormány közben eltökéltnek tűnik, még a koalíció leggyengébb láncszemét is meggyőzte igazáról, a jövő évi állami pótköltségvetés ugyanis számol az ingatlanadó bevételeivel, a költségvetéstől pedig függ a kormányfő, illetve a kormány, amelyet talán nem lenne jó elveszíteni éppen most, a válság kellős közepén. Vagy mégis? De mennyibe is kerül majd nekünk az új adó? Egy átlagos, mondjuk 50 ezer euróra becsült lendvai lakás esetében 80 százalékos adóalappal számolva 40 euróba, de csak akkor, ha lakjuk a lakást. Ha nem, akkor jóval többe, nem beszélve az agrárlétesítményekről, kisipari építményekről, ahol már eléggé borsos lehet a végkimenetel. A törvény úgy rendelkezne, hogy aki nem fizeti be az adót, annak a földhivatalnál egyszerűen ráterhelik az ingatlanra nem befizetett összeget, majd előbb vagy utóbb úgy alakul, hogy már nem is a saját tulajdonában lakik, hanem államiban. Mit tesz majd az állam az évek alatt a tulajdonába kerülő lakásokkal, egyéb ingatlanokkal, mondjuk a több száz Lendva-hegyi pincével, amelyeket az ingatlanadó mellett az igencsak kíméletlen kataszteri jövedelemadó is terhel? Vajon nem lesz-e itt is, mint a nem megfelelően átgondolt, elsietett önkormányzati reform esetében talán több a kár, mint a haszon? Vagyis: ingatlan eladó!?
Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
A Wekerle Vállalkozói Kör második muravidéki találkozóját tartották meg a múlt héten a lendvai Bánffy Központban. A találkozón a Kárpát Régió Üzleti Hálózat (KRÜH) lendvai irodája szervezésében ezúttal az Exim Bank és a Corvinus Zrt. képviselői adtak útmutatót a vállalkozások lehetséges finanszírozásához. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A második ízben megszervezésre kerülő találkozón ismét a határ mindkettő oldaláról voltak résztvevők, érdeklődők. Héra József, a KRÜH lendvai irodájának vezetője köszöntötte a vendégeket, köztük Mazzag Ferencet, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamra
elnökét, illetve a Szlovéniából, Magyarországról érkező vállalkozókat, politikusokat. Kifejtette, a Wekerle Vállalkozói Kör második találkozójának célja a vállalkozások magyarországi finanszírozási lehetőségeinek taglalása, ezeket pedig két intézmény képviselői, Szőcs Gábor, az Exim Bank Zrt. igazgatója, valamint Lázár Bálint, a
Corvinus Zrt. befektetési igazgatója tudják leginkább bemutatni. Mindketten hangsúlyozták, az általuk képviselt társaságok fő célja a magyar export serkentése, a magyar exportőrök hatékony támogatása, ezzel munkahelyek megőrzése, illetve teremtése, a magyar vállalkozások expanziója külföldön, elsősorban a Kárpát-medencében. En-
A Wekerle Vállalkozói Kör második találkozóját a Cuk Borház bemutatója, borkóstolója tarkította.
Meglátogatták a magyar közösséget is Az ellenzéki SDS parlamenti képviselőcsoportja egész napos munkalátogatást tett a Muravidéken, ahol községek, vállalatok, intézetek képviselőivel folytattak megbeszéléseket. A tájékoztató jellegű körút során a küldöttség egy részét fogadta Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke is. Az ellenzéki párt parlamenti frakciójának képviselői a program szerint minden muravidéki községet meglátogattak, s a községi vezetőségek mellett vállalatok, intézetek képviselőivel is folytattak megbeszéléseket. „A kormány intézkedései tönkreteszik a szlovén gazdaságot és vidéket” címmel fémjelzett látogatás során az SDS bemutatta saját javaslatait a muravidéki régió fejlődését illetően, majd különböző közmeghallgatások keretében leginkább
az új és magasabb adóknak a gazdaságra és vidékre káros következményeit taglalták. Különböző helyszíneken találkoztak a kisiparosokkal is, de nem hagyták ki a regionális fejlesztési ügynökségeket, az egyházakat, a Goricskó Natúrparkot, illetve a régió turizmussal foglalkozó vállalatait, a termálfürdőket sem. Az SDS frakciójának képviselői látogatást tettek mind az öt vegyesen lakott község területén is, találkoztak az önkormányzatok vezetőségeivel és beszélgetést folytattak Horváth Ferenccel, az MMÖNK Tanácsának elnökével is. A beszélgetésen elsősorban a szlovéniai magyar közösség helyzete került terítékre a jelenlegi válság, illetve a kormány megszorításai tükrében. tt
N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Nemzetiség
ések magyar tőkével nek ellenére elmondásuk szerint vannak finanszírozási lehetőségeik a határon túli vállalkozások számára is, így a muravidékieknek, illetve szlovéniaiaknak is. Elsősorban olyan támogatásokról, hitelekről van szó, amelyek által szlovéniai cégek Magyarországról vásárolhatnak árukat, illetve szolgáltatásokat. Természetesen a finanszírozást kockázatfelmérés előzi meg, könnyebben
juthatnak finanszírozáshoz nagyobb önkormányzatok, vállalatok, míg a kisebb cégek, magánvállalkozások finanszírozásához általában külföldi bankok, jelen esetben szlovéniai bankok bevonásával képzelhető el a konstrukció. Lényegében arról van szó, hogy magyar cégek árui, szolgáltatásai révén munkahelyek, fejlesztések jöjjenek létre a határon túl. A Corvinus Zrt. révén például már vannak
sikeres példák Szlovénia esetében is, így egy nagyobb magyar alumíniumgyártó fektetett be hasonló profilú szlovén vállalkozásba. A projekt sikeres volt, a magyar cég kivásárolta a Corvinus részét – mindig ez is a cél –, de voltak kisebb sikeres projektek is, így például a Wekerle Vállalkozói Kör második lendvai találkozóján borkóstolót szervező Cuk Borház finanszírozása is.
Határon túli magyar állampolgárok szavazása
Elindult az online regisztráció is
A határon túli magyarok választási regisztrációja augusztus során kezdődött, az ehhez szükséges dokumentumokat a Nemzeti Választási Iroda már akkor elküldte a kettős állampolgároknak, illetve a később esküt tevők is kézhez kapták a regisztrációhoz szükséges dokumentumot. November elsejével azonban online is regisztrálhatnak azok, akik kérik felvételüket a névjegyzékbe. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
November 1-jétől már az interneten is kérhetik a választási névjegyzékbe vételhez szükséges regisztrációjukat a határon túl élő kettős állampolgárságú magyarok – közölte a Nemzeti Választási Iroda. Amint arról már korábban írtunk, a 2014 tavaszi országgyűlési választáson a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok közül azok vehetnek részt, akik a regisztrációjukat eljuttatják az NVI-hez postai vagy november elsejétől akár elektronikus úton. A regisztráció tíz évig érvényes, és automatikusan meghosszabbodik, ha valaki részt vesz egy választáson,
vagy ha az adatait frissíti, módosítja. A határon túli magyarok postai regisztrációja – mint ismeretes – augusztus elsejével indult el. A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok szerint megközelítően 50 ezer választási regisztrációs kérelem érkezett eddig az NVI-hez, a legtöbben, több mint 20 ezren romániai értesítési címet adtak meg a későbbi kapcsolattartásra. A második legnépesebb tábor a délvidékieké, az ott élő kettős állampolgárok közül eddig 13 ezren regisztráltak. Szlovéniából eddig 11 regisztáció érkezett. A választási iroda az előzetes bejelentések értelmében november folyamán, a kérelmek elbírálását követően kezdi meg a visszaigazolásokat.
N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
Amint arról korábban is beszámoltunk, a honosított magyarok számarányuk miatt legfeljebb egy mandátum sorsáról dönthetnek a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon. Minderre a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet legfrissebb kutatásainak eredményeiből derült fény. Emellett fontos információnak számíthat az is, hogy a jövő hetekben állampolgársági kérvényt beadók minden bizonnyal még részt vehetnek a Magyarországon tavasszal esedékes országgyűlési választásokon. Interneten a valasztas. hu, illetve az nvi.hu oldalon lehet regisztrálni a jövő évi választásokra, az említett oldalakon kitöltési segédlet is található.
Göncz László
országgyűlési napló
Nyilvános képviselői kérdés felvetését fontolgatom Nemzetiségi szempontból is nagyon „feszes” volt az Országgyűlés berkeiben 2013 októbere. Szembesülni kellett a költségvetés csökkentésének tényével, amely a nemzeti közösségeket sem kímélte. Míg a kultusztárca ezúttal meglehetősen korrektül viszonyult a nemzetiségi kulturális programok alakulásához, addig a Nemzetiségi Hivatal égisze alatt megvalósuló programok összegét eredetileg 7,5 százalékkal javasolta csökkenteni a kormány. A nemzeti közösségek és intézmények közül szinte valamennyi egyetért azzal, hogy a nemzetiségnek is osztoznia kell a „közteherviselésben”, amit az eddig is szűkre szabott pénzkeret csekély csökkentésére kell/szabadna érteni. A kormány eredeti javaslata azonban rendkívül magas elvonást tartalmazott és szöges ellentétben állt a korábban tett kötelezettségvállalásokkal. Szerencsére ezúttal is érvényesülni látszik az ismert mondás, hogy nem eszik annyira forrón a kását. Korai lenne ugyan még végső következtetéseket levonni, azonban annyi elmondható, hogy képviselőcsoportunk erélyes és bizonyítékokon alapuló érvelését követően a kormány mutatott hajlandóságot a kompromisszumra. Ugyan a Nemzetiségi Bizottság októberi ülése még a kormány részéről „merev” hangnemben zajlott, azonban a hónap végén, az országgyűlési pénzügyi bizottság ülésén a koalíció már támogatta, hogy a 2015. évi költségvetésben az úgynevezett nemzetiségi programok a kormányhivatal keretében kisebb mértékben csökkenjenek. Ennek alapján a kormány által benyújtott, immár módosított költségvetési javaslatban „mindössze” 1,8 százalékos csökkentés szerepel. És remélhetőleg a kormány a 2014-es pótköltségvetés ezen tételét is az említett szintre helyezi, amiről az Országgyűlés plenáris ülésen lesz majd hivatott dönteni, feltehetően novemberben. Ilyen formában már a következő kétéves költségvetés, amennyiben természetesen végérvényesen elfogadásra kerül, összhangban lesz a nemzeti közösségek elvárásával, hiszen minimálisan csökken a keret, s mélyrehatóan nem befolyásolja a közösségek tevékenységét, megmaradását. Nemzetiségi szempontból a másik „hidegzuhanyt” a közjegyzői tevékenységről szóló törvény módosításának elfogadása jelentette. A nemzetiségek jogosan várták el, hogy a közjegyzői munkahely feltételei között a nemzetiségileg vegyesen lakott területen a magyar, illetve az olasz nyelv ismerete is szerepeljen, hiszen ez a szlovén Alkotmány rendelkezéseiből és szelleméből egyaránt következik. Sajnos az igazságügyi tárca tartalmi szempontból hiányos és részben téves érvelései mellett a hatalmon levő koalíció ezt elvetette. A nemzetiségi képviselőcsoport bejelentette, hogy további erőfeszítéseket tesz a következetes jogalkotás szempontjából szimbolikus kérdés rendezése érdekében. Ezért már novemberben konkrét tárgyalásokat folytatok az illetékes tárcavezetővel, valamint nyilvános képviselői kérdés felvetését fontolgatom, mivel – sajnos – a kétnyelvű területen működő bírák hivatalba lépésénél is hasonlóan hiányos a törvény. A Nemzetiségi Bizottságban nagy figyelmet fordítottunk a választói névjegyzékről szóló törvény nemzetiségi vonatkozású rendelkezéseire. Több fontos tartalmi kiegészítést sikerült beiktatni, azonban továbbra is nyitva maradt a nemzetiségi névjegyzékre felkerülés kritériumainak a kérdése. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozata értelmében a kritériumokat ugyanis törvénybe kell iktatni, amivel kapcsolatosan a két őshonos nemzeti közösségnek (különösképpen a tengermelléki olaszoknak) komoly aggályai vannak. Végső döntés a novemberi plenáris ülésen várható. A Nemzeti Kulturális Program nemzetiségi vonatkozású tartalmáról is élénk vita zajlott. A nemzetiségi képviselők megjegyzései, amelyek a nemzeti közösségek és intézetek javaslatai alapján formálódtak, bekerültek a dokumentumszöveg végső javaslatába, amelyről úgyszintén novemberben születik döntés.
3
Muravidék Feketeszárú cseresznye – Lendván
Bonviváni szerepek történelmi sorsfordulóban A szomszéd is ember, még akkor is, ha más habitust, életvitelt képvisel – ez lehetne a mottója a Hunyady Sándor-darabnak, amelyet október végén a József Attila Színház művészei hoztak el Lendvára. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Hunyady Sándor színjátékai versengenek a kor színpadi fejedelmeinek műveivel, Molnárral, Herczeggel, ám ezek nem többek, mint jól megírt sikerdarabok igazi drámai mélységek nélkül – olvassuk a korabeli
kritikát. Még a legjobb, a Feketeszárú cseresznye sem több történelmi hátterű szerelmi idillnél, amelyet éppen hogy színez az egymás mellett élő magyarok és szerbek nemzetiségi problémája. Nem az első világháború korának és végének korképe egy szerelmi bonyodalom kapcsán,
hanem egy szerelmi bonyodalom a Délvidéken, amely a háború végeztével szerb fennhatóság alá kerül, ami azonban csak megerősíti és boldog egymásra találássá erősíti a magyar férfi és a szerb asszony szerelmét, míg a rokonszenves férj, miközben politikailag győz, elveszti magánélete boldog-
A darab egy történelmi hátterű szerelmi idillt mutat be.
ságát – körülbelül ennyit tart fontosnak elmondani a József Attila Színház által játszott színműről az irodalomkritika. A bonviváni életmódot folytató író arról ír, amihez igazán nem ért: a szerelmi viszonyról, hiszen tudjuk, hogy kicsapongó életmódja mellett a sors egy csomó alkalmi kapcsolattal „áldotta meg”, melyek között prostituáltak is akadtak, de egész életében az igazit kereste. Ami akkor, a szüntelenül szított mindenoldali nacionalizmus és nemzetiségi gyűlölet idején igen nagy humanista bátorságot jelentett, hogy a szerző egyformán rokonszenves alakokként rajzolja meg a magyarokat és a szerbeket – ez ma már inkább kuriózum és bizonyíték Hunyady erkölcsi emelkedettsége, humanizmusa mellett, de a színdarab mégsem több kedves szerelmi háromszögjátéknál – tartja az irodalomtörténet. S talán Kerényi Imre, a darab rendezője éppen erre érzett rá, hiszen a tria-
Lendva Község
Gyászülés az alpolgármester tiszteletére A Lendvai Községi Tanács hétfőn délután a Városháza dísztermében gyászülést tartott a község alpolgármestere, Kiralj Ladislav emlékére. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A nyilvános összejövetelen a gyászkönyv alá-
írása után Anton Balažek polgár mester mondott
Kiralj Ladislav büszke volt magyar anyanyelvére, magyar származására.
4
megemlékező beszédet, amelyben a november 2-án súlyos betegségben elhunyt alpolgármester életútját, életakarását, tenni akarását méltatta. Kifejtette, a Kapcán még a második világháború előtt született Kiralj Ladislav egész életében megvetette az erőszakot, büszke volt magyar anyanyelvére, magyar szár mazására, fontosnak tartotta a békés együttélést. Hangsúlyozta, élete során nagy lelkesedéssel építette a Varstrojt, szenvedélyesen szerette a salakmotorspor tot. Ugyanilyen szenvedéllyel viszonyult, mutatta ki hovatartozását a kiválasztott politikai op-
noni téma mint társadalmi probléma végig ott lóg a levegőben, de a személyes, mikrotársadalmi (család, szerelmi kapcsolatok stb.) miliőben játszódnak le az igazi tragédiák: omlanak le katedrálisok, hamvaikból születnek újjá érzések, elfeledettnek hitt élmények, titkok és igazságok. A „vöröslámpás ház” élményvilága, amelyből a 80-as évek egyik sikerfilmje is született, sokszorosan összetett háromszögeivel, csalódásaival és ernyedt hangulataival ismerősebb világ, mint a nagypolitika. Ebben van igazán otthon az író, s kevés „háromszög” van a világirodalomban, melyet ily nagy műgonddal épített volna az író. A társulat tagjai, Nem csák és Rékasi, valamint az asszonyi tisztaság mintaképéül szolgáló Pikali Gerda Lendván is a saját formájukat hozták: magabiztos, követhetően pontos játékot. A közönség pedig nagyokat mulathatott az első rész magyar nótáin, s a második rész szerb mulatós dalain. ciójához, a Desus párthoz, illetve Lendva Községhez is. Aktívan dolgozott különböző egyesületekben, társadalmi szervezetekben, a helyi közösségben, különböző közintézetek tanácsaiban, közvállalatok felügyeleti szerveiben és nem utolsósorban a községi tanácsban is. Anton Balažek emlékező beszédében hangsúlyozta, a község osztozik a család gyászában, együttérzését, tiszteletét fejezi ki egy olyan ember előtt, akivel öröm volt együtt dolgozni, örülni a közös sikereknek, amelyeket a község felvirágoztatása érdekében tettek. A polgármester után a gyászolókhoz szólt Gerencsér József, az Ökopark Kft. igazgatója, illetve Boris Kotnjek, a lendvai salakmotoros klub elnöke is.
N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Muravidék A reformáció napja jegyében
A Bánffyak is támogatták Luther törekvéseit A címben szereplő történelmi tény hangzott el azon a kiállítás-megnyitón, amelyet a reformáció napjának előestéjén rendeztek a lendvai Színház- és Hangversenyterem folyosóján. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Šimonka Tanja, az intézmény vezetője köszön-
hirdeti, hogy itt nem csak a különböző népek, hanem a vallási felekezetek is jól megfértek egymás mellett. Franc Kuzmič nyugal-
a felekezetek közötti egymás mellett élési gyakorlatot és toleranciát is támogatták. Az alsólendvai Bánffyak már a 16. század közepétől
Franc Kuzmič lendületes előadása. tőjében kiemelte: ha reformációról beszélünk, akkor Lendvát nagybetűs címszóként kell kiemelnünk, hiszen három gyülekezet, két templom és egy zsinagóga
mazott muzeológus a muravidéki reformáció mozgalmának csaknem teljes, egyházi, kultúr-szociológiai képét vázolva rámutatott azokra a tényekre, amelyek
a protestantizmus követőivé váltak. Bánffy István, majd az őt követő Miklós is az „akinek a területe, annak a hitvallása” elvet érvényesítette, s ezzel a korábban ka-
A muravidéki pénzintézetek 140 éve
A lendvai pénzverdétől az euróig Körülbelül így jellemezhetnénk azt az ívet, amely a lendvai Galéria-Múzeumban rendezett, „A muravidéki pénzintézetek 140 éve” című kiállításon a közönség elé került. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Az október 29-i megnyitó stílusosan az Egy&Más
Vándorszínháznak a pénz uralmáról szóló Cabaretjelenetével indult. Majd Lá zár Beáta, a Galéria-Múzeum igazgatója köszöntőjét köve-
A kiállítást dr. Lendvai Kepe Zoltán mutatta be. N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
tően dr. Lendvai Kepe Zoltán muzeológus kalauzolta a szép számú közönséget az első vitrintől az egykori pénzverdét szemléltető
tolikus dobronaki, turniščei és bagonyai plébánia is protestánssá lett. E korszak kultúrtörténeti emléke a három Kultsár-könyv, amelyre büszke lehet a délszláv állam területén az első nyomdának is otthont adó Lendva. Az előadó az ellenreformáció kibontakozásával együtt járó artikulációs helyekre és a Muravidékről ide települő más protestánsok megpróbáltatásaira, de a mozgalom mentén létrejött iskolák, s az itt működő prédikátor-tanítók jótékony hatására is felhívta a figyelmet. Nemescsón és Surdon olyan bibliafordítók működtek, mint Štefan Küzmič, akik a lutheri tanítással összhangban a tiszta forrásból elvét, azaz a görög bibliát vették alapul munkáik elkészítésében. A türelmi rendelettel aztán újra feléledtek a muravidéki gyülekezetek is. Nataša Polajnar Frelih, a stičnai Keresztény Múzeum vezetője ismertette a kiállítás létrejöttének körülményeit. A múzeum az állandó
kiállítások mellett a jelenlegihez hasonlóan alkalmi kiállításokat is szervez, s az intézmény vezetője örömét fejezte ki, hogy Lendván is bemutathatták ezt a tárlatot. Bence Utroša Gabriella, a lendvai gyülekezet presbitere a gyülekezet 20. századi történetét a templomépítéssel kezdte, megjegyezve, hogy már előtte is működött gyülekezet a kisvárosban. Egyúttal azt a gyülekezet-, illetve közösségépítő munkát is bemutatta, amelyet Skalics Sándor, Kercsmár Sándor, Skalics Gusztáv lelkészek végeztek a 20. században, amikor egy rövid ideig szeniorátus (mai értelemben püspöki székhely) is működött Lendván. A templom oltárképe (Pandur Lajcsi: Krisztus lecsillapítja a háborgó tengert) kapcsán kifakadt: – Mily sokszor észleljük ennek a jelenetnek az aktualitását ma is! A trubari „Stati in obstati” ma is parancs: lenni és megmaradni, itt, Lendván, Szlovéniában, Magyarországon, a Nagyvilágban.
présig, amelyben ma játszi könnyedséggel lehet akár Bánffy-dénárt is nyomni. Kepe kiemelte: a lendvai Galéria-Múzeum múzeumi tevékenysége örvendetesen fejlődik, összesen 1300 négyzetméternyi három kiállítóhelyével Szlovénia-szerte is jelentős intézménnyé vált. A jelen emlékkiállítás az 1873-ban alakult Alsólendvai Takarékpénztár évfordulója alkalmából, Baša Kornélia, az NLB Bank lendvai egysége igazgatójának ötletéből született, és a felsőlakosi Mursics József értékes numizmatikai gyűjteményének a gazdagságát dicséri. Mintegy félezer bankó és ugyanennyi pénzérme tekinthető meg az elhelyezett vitrinekben, a muravidéki pénzintézetek kialakulását is nyomon követve. Az 1441-től 1444-ig tartó rövid időszakban a királyi
döntés értelmében mindössze nyolc magyarországi főméltóság kapta meg a pénzverés jogát, közöttük a Bánffyak, akik a szükséges alapanyagot a birtokkiterjedés jóvoltából a Felvidékről szerezhették be hozzá. Így készült a Bánffy-dénár, amellyel a királyi adományokat, adókat, a hadsereg támogatására szánt eszközöket is rendezni lehetett. Az első vitrinben az 1848-as bankók találhatók, amelyek sohasem kerültek kinyomtatásra, sokszorosításra a történelem vihara miatt. A Monarchiában az 1867-es kiegyezés után aztán a korona jelentette a közös fizetőeszközt, majd az SZHSZ királyság, később a Jugoszláv Királyság és az új Jugoszlávia nem egy esetben inflációtól is megtépázott dinárjai, végül a tollár, s a legvégén az euró következik a kiállításon.
5
Gazdaság Dušan Stopar, a lendvai Nafta vezérigazgatója
Szebb jövő előtt áll a kifáradt Március 22-étől a Nafta vezérigazgatói posztjára a 44 éves Dušan Stopar okleveles gépészmérnök, cégmegújítási szakember került Ljubljanából. A Nafta Cégcsoporton belül a Nafta Geoterm eladása után is minden bizonnyal van még tennivaló. Az igazgató a cégcsoport jövőjét több kisebb, önálló cégben látja. Ilyen lesz a metanolgyár és a tisztítóberendezés is. Ahogy a Nafta újra erőre kap, Stopar nem szándékozik Lendván maradni. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
– A Nafta Cégcsoport leányvállalatának, a Geoterm Kft.-nek az eladása különböző okok miatt elhúzódott. Egy év után és 1,85 milliós vételár mellett a vásárló a Petrol cég lett. Mire volt ez elegendő, illetve mire fordították? – Az említett eladásból befolyt összeg mellett a Nafta Kft. egy furat eladása révén – még a Nafta Geoterm eladása előtt – további 150 ezer euróhoz jutott. Az adók kifizetése után a Nafta 1,1 milliót a bankok felé fennálló kötelezettségek törlesztésére fordított, bizonyos összeget pedig a nagyobb hitelezők felé a Nafta Petrochem adósságainak rendezésére fizettünk ki, hiszen el akartuk kerülni a végrehajtásokat. Forgótőkeként, amit a termelésbe tudtunk fektetni, 350 ezer euró maradt. Ezek mellett pedig rendeztük a dolgozók felé fennálló kötelezettségeket is. Elértük, hogy a Nafta Petrochem nem „süllyedt el”, hogy a következő lépesekkel, a bankokkal és a többi hitelezővel együttműködve megvalósíthassuk a cég átszervezését. Kulcsfontosságú az is, hogy a bankokkal megegyezésre jutottunk a késedelmi kamatok elszámolását illetően. Remélem, a megegyezés hozzásegít ahhoz, hogy minél előbb beindíthassuk a metanolgyárat. – Ezek szerint ez már
6
teljesen biztos lépés? – A met anolgyárat 2010-ben állították le, tudomásom szerint azért, mert a belépő földgáznak magas volt az ára, a metanolnak pedig alacsony, így nem volt kifizetődő a gyártás. Utána a cégnél nem foglalkoztak a gyár beindításával, mi viszont úgy döntöttünk, hogy nem „a saját udvarunkon” keresünk olcsó gázt, hanem olyan stratégiai partnert keresünk, akinek hozzáférése van kedvező árú gázhoz. A beindításhoz ez kulcsfontosságú. Azt is tudni kell, hogy a nem üzemelő létesítmény fenntartása a cégnek 200 ezer euró költséget jelent. Tekintettel
metanolt, ez irányban tárgyalásokat folytatunk. A Nafta Petrochem a Nafta Cégcsoport legjelentősebb cége, az évi forgalom 80 százalékát jelenti. Mi a cég értékének növelésén dolgozunk, s fontos számunkra, hogy komoly stratégiai partnert találjunk számára. Ezt megelőzően pedig friss tőkéhez kell jutnunk, és tehermentesíteni kell a Nafta Petrochemet. Ezt a metanolgyár és a tisztítóberendezés eladásával tervezzük megtenni, ezzel ezek az egységek a Nafta Cégcsoporton kívül kerülnének. De nézzük meg az említett elképzelést a költségek szempontjából is.
Nem minden intézkedés kellemes, amit véghez kell vinnünk, de biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog a céget talpra állítani. Aztán távozunk, nem akarunk örökké itt lenni. a partnereinkkel folytatott tárgyalások fázisára, majdnem biztosra mondhatom, hogy a metanolgyár – úgy négy hónap múlva – beindulhat. – Ehhez a metanolgyár eladása szükségeltetik, újabb tulajdonos érkezése? Ugyanez a kérdésünk a tisztítóberendezést illetően is. – A metanolgyár és a tisztítóberendezés a Nafta Petrochem tulajdonában van, az esetleges vásárló vele bonyolítja majd le az eladást. A mostani cégből kivált metanolgyár továbbra is a petrokémiai egység részére gyártja majd a
A metanolgyár újbóli beindítása mindenképpen költségekkel jár, ha ezt mi tesszük meg, akkor minden költség, az amortizáció, a forgótőke biztosítása, a munkaerő költségei minket terhelnek. Ha a beindítást kiadjuk, akkor ezek a költségek elmaradnak, viszont a metanol magasabb árával kell szembenéznünk. Nyilván elfogadható piaci árat várunk, ezért a tranzakciót szintén megbeszélések előznék meg azzal a céllal, hogy több évre előre lefektessük az árakat, amivel tulajdonképpen bebiztosítjuk magunkat, hiszen a
metanolra és a tisztítóberendezés szolgáltatására a jövőben is szüksége lesz a Nafta Petrochemnek. Hasonlóan gondolkodunk a tisztítóberendezés eladása kapcsán is, de itt 25 százalékos részesedést kívánunk magunknak megtartani annál a cégnél, mely a létesítményt megvásárolja. Vannak már esélyes, komoly partnereink Nyugat-Európából is. – Azerbajdzsáni vevőről is hallani lehetett… – Nem, osztrákokról és oroszokról van szó. – És mennyi idő áll rendelkezésre ennek lebonyolításához, az átszervezéshez, ahhoz, hogy a cég gazdálkodása felfelé íveljen? – Jó kérdés. A Nafta Petrochemet illetően meg tudtunk egyezni a bankokkal. Korábban, mint gondoltuk, megerősítették az új átszervezési programot, bár korábban is volt egy ilyen program, de enyhén szólva nem igazolta az idő. Mi – a bankok krízise ellenére – elnyertük a bizalmukat, a program nem sántít. Év végéig talán így már nem lesz akadály az előbb említett két létesítményt eladása előtt. – Mi a helyzet a Nafta Petrochem üzemelésével, gazdálkodásával jelenleg? – A cég kapacitásának lekötöttsége 40 százalék, ez igen alacsony arány. Emellett viszont fennállnak a túl magas fixköltségek. Célunk emelni az üzem kapacitásának kihasználtságát, de nem minden áron, ami
esetünkben két opciót nyit meg: vagy magunk vásároljuk meg a belépő nyersanyagot és gyártunk petrokémiai termékeket a meglévő vásárlók számára, vagy a vásárló szállítja hozzánk a belépő nyersanyagot, és mi gyártjuk a terméket bérmunkában. Mindkettőnek megvannak az előnyei, hátrányai. Az első esetben jobb a termelési és a piaci ár közötti különbség, magasabb az érték. A bérmunka nyilván nem jelent magas hozzáadott értéket s nem emeli a cég értékét, illetve nem csökkenti a fixköltségeket sem. A kettő lehetőséget mérlegeljük, és semmiképp sem akarunk a bérmunkát végző cégek mintájára a végünket megélni. A legjobb variációt keressük. Nyilván felkerestük azokat az egykori vásárlóinkat, amelyeket a Nafta Petrochem egykori vezetősége valami oknál fogva mellőzött. Ennek az okát nem tudjuk, de innen nézve érthetetlen döntés volt. Mi pedig most azt tapasztaltuk, hogy abban a pillanatban, ahogy felkerestük őket, együttműködési szándékot jeleztek. A termékeink vásárlóival ismét kitűnő viszonyt kívánunk kialakítani, megerősíteni ezeket, s ezáltal emelni cégünk tekintélyét is. Minden másnak, a költségek csökkentésének és a munkaerőn való megtakarításnak egyébként nincs értelme. Mert olyan drágák a belépő nyersanyagok, valamint annyira tőkeigényes termelést folytatunk, hogy
N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Gazdaság
cég, újraindul a metanolgyár az előbb említett tételeken való megszorítások nem eredményeznek komoly megtakarítást, a költségek csökkentésének lehetőségét a nyersanyag áránál, a szállítási költségeknél, a metanol áránál kell keresni. A metanolgyár beindítása már eleve 40–50 százalékos megtakarítást jelent majd. A nyersanyag szállítása a Nafta Petrochem esetében a belépő nyersanyag árának 15 százalékát jelenti, amit a saját udvaron működő gyárral a felére, 7,5 százalékra szoríthatunk le. Ez jelentős lépés. – Milyen szinten van a petrokémiai üzem technológiája? – Három petrokémiai üzemünk van, az egyik 2009-től működik, a másik kettő korábbi, de úgy számolunk, hogy beindítjuk a két régebbi blokkot is. De csak azt követően, hogy a gazdálkodást egészséges alapokra helyeztük. Az üzemeket azonban karban kell tartani, nem elég javítgatni, teljes karbantartást kell végezni, korszerűsíteni kell. Ezt biztosítani tudjuk a jövőben. – Mennyien dolgoznak a Nafta Petrochemben és mi a helyzet a fizetésekkel? – Jelenleg 119 dolgozója van a Petrochemnek, a Nafta Cégcsoportnak pedig 169. A fizetésekkel nincs gond, de probléma volt korábbról a fizetésekből eredő illetékek törlesztésével. Számomra erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy ez megtörtént. Igyekszünk a tartozást év végéig rendezni, ezen dolgozik az új vezetőség is, áprilistól Robert Serec igazgatóval, aki Boris Švec helyére került. A korábbi vezetőséggel éppen az említettek miatt
Stopar igazgató a cég dokumentációjából kapott képet a Nafta cég múltjáról, a korábbi döntésekről. A cég a végletekig kimerült, a talpra állítás más hozzáállást, új vezetői lépéseket igényel. váltak szét az útjaink, a kommunikációnk is elég rossz volt. – Március 22-e óta van a cég élén. Mennyire fogadták el Önt mint idegent, mint kívülről kinevezett igazgatót? Milyen a légkör a kollektívában? – Le a kalappal az emberek előtt, akik már több évtizede itt dolgoznak, a harmadik generáció él együtt a céggel. Találkoztam az emberekkel, nem a szakszervezettel, hanem a metanolgyár egykori dolgozóival, a nyugdíjasokkal, a Nafta Petrochem mostani dolgozóival, és a metanolgyár beindításáról beszéltünk. Szükségünk van azokra az emberekre, akik a szakmához értenek. Nem egyszer ű egy ilyen információ közzététele, nagy az érzelmi hatása. Nem egyszerű gyárat beindítani, 40 mun-
N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
kahelyet létesíteni, mert bizonyos standardokat kell elérni, bizalmi tőkét kell szerezni. Az emberek végre valami pozitív képet kapnak, pozitív a visszajelzés. Ahogy látom, komoly erőt jelenthet az emberek segítőkészsége. Elbocsájtások nem voltak. Egyedül a Nafta Inženiringben kellett csődeljárást indítani a helyzet megoldása, főleg a dolgozók jogainak megvédése érdekében. A hét dolgozó négy fizetést nem kapott meg, a tartozások is nagyok voltak. A csődmassza jelenthet fedezetet erre. Velük is még mindig tartjuk a kapcsolatot, sőt segítséget is ígértünk nekik: ha netán céget alapítanak, szerződéses alapon számíthatnak szolgáltatásaik igénybevételére cégünk részéről. Az az érzésem, hogy az előző vezetőség nem
dolgozott mindig a cég érdekében. Vallom, hogy senkinek, így az előző vezetőségnek sem volt joga elherdálni a Naftát. Elmondhatom azt is, hogy az Eko-Nafta újból üzemeltetni fogja a töltőállomását – a beruházás igazoltságát most még ne érintsük. S abban a pillanatban, ahogy elindul a metanolgyártás, ismét jelentős szerepet kap a Varovanje in reševanje (védelem és mentés) egységünk is. Még ez a két hónap, majd a 2014-es év és 2015 első negyede izgalmas lesz. – Kell még a múlttal foglalkozni? – Annyira, amennyire muszáj, de szeretnénk ezt a fejezetet minél előbb lezárni. Most vizsgálati folyamat zajlik nálunk, a külső céggel végeztetett számvitelt elemzik. Az igazat megvallva nem kí-
vánok még hónapokon keresztül arról beszélni, mi volt rossz és téves döntés a múltban, hanem arról, milyen lesz a jövő. Elégedettségemre szolgál az is, hogy megoldódott az ügy a Geoenergo és az Ascent Resources cég között, így a földgázkutatás és a kitermelés a felkutatott furatokból folytatódhat. Jó viszonyt kívánunk ápolni a községgel, a helyi közösségekkel, az emberekkel, a tevékenységünket a környezetvédelmi követelményeknek megfelelően végezzük. – Milyen tehát ma a Nafta Petrochem jövőképe? – A Nafta Petrochem kitűnő gyantákat és ragasztókat gyárt, vásárlóink a piacok nagy szereplői, s az átszervezési programunk szerint nem kizárt az integráció sem. Mert van együttműködési szándék, üzleti és tulajdonjogi értelemben is. A Nafta Petrochemet tehermentesíteni kell, majd elérni, hogy a folyó üzemelésből haszon keletkezzen úgy, hogy az amortizáció leszámolásával még pozitív eredmény maradjon. Most ehhez végre nagyonnagyon közel állunk. Ez a jelenlegi vezetőség eredménye, többek közt az is, hogy megakadályozta a szaktudás elszivárgását a cégből. A múltban többször a valós helyzetnél rosszabb hírek keringtek a Naftáról. Nem minden intézkedés kellemes, amit véghez kell vinnünk, de biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog a céget talpra állítani. Aztán távozunk, nem akarunk örökké itt lenni. A vezetést pedig mindenképpen jó vezetői képességű, megbízható szakembereknek szeretnénk átadni.
7
Muravidék Újdonság az egészségügyben
Már külföldön is kezeltethetjük magunkat Az EU-s jogszabály szerint a 28 EU-s országban, valamint Svájcban, Liechtensteinben, Norvégiában és Izlandon is bizonyos feltételek mellett lehetőség nyílik a kórházi kezelésre. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net
Azzal azonban számolnunk kell, hogy országonként különbözőek lehetnek a kezelési feltételek, ezért mielőtt fontolóra vennénk az új egészségügyi szolgáltatást, érdemes részletesebb információkat begyűjtenünk. Az interneten ezt többek közt a http:// europa.eu/youreurope/ citizens/health/plannedhealthcare/hospit als/ index_sl.htm honlapon tehetjük meg, de minden országban van legalább egy információs pont, ahol fontos részleteket tudhatunk meg. A honlapról kiindulva magyar nyelvű tájékoztatást is kaphatunk azoknak az országoknak a rendszeréről, amelyekben a kezelésünk lehetséges, de az országos egészségügyi biztosítónál is tájékoztatnak bennünket a szükséges tudnivalókról. Mindenképpen fontos a kezelés megkezdése előtt
tudnunk, hogy a kezelés költségeit teljes egészében vagy csak részben fedezi a biztosító, hogy mely költségeinket térítik meg és
pontnál részletes információkat kaphatunk annak az országnak az egészségügyi rendszeréről, amelyben a kezelést elvégezhetik. Azt
A kezelés megkezdése előtt fontos tudnunk, hogy a költségeket teljes egészében vagy csak részben fedezi a biztosító, és nem utolsósorban, hogy a kezelést előzetesen jóvá kell-e hagyatnunk. nem utolsósorban, hogy a kezelést előzetesen jóvá kell-e hagyatnunk, illetve kérelmeznünk, valamint hol emelhetünk panaszt, amennyiben úgy érezzük, hogy a jogaink sérültek. A nemzeti információs
is megtudhatjuk, hogy az általunk kiszemelt intézmény ténylegesen regisztrálva van-e a tevékenység elvégzésére, ezzel is szavatolva a szolgáltatás minőségét. Az adott országban érvényes jogainkról szintén
felvilágosítanak bennünket, s főképpen, hogy milyen szolgáltatásokra vagyunk külföldön is jogosultak. Gyakran ugyanis az apró betűs szövegben rejlik számos buktató, ezért érdemes az alapos információszerzés. Azt mindenképpen tudnunk kell, hogy a lehetőség nem jelent korlátlan ellátást, így például csak a Szlovén Egészségügyi Biztosító által elismert ös�szegekért kezeltethetjük magunkat külföldön ingyenesen, magyarul ha a kezelés ára meghaladja a biztosító által Szlovéniában elismert összeget, akkor azt már saját magunknak kell felvállalnunk. Ezért is célszerű még a kezelés megkezdése előtt megállapodnunk a pontos árról, hiszen majd a kiállított számlával tudjuk igényelni a költségek megtérítését. Külföldi kezelés mellett elsősorban akkor dönthetünk, amennyiben az országban, amelyben élünk a kezelésre túl hosszú a várakozási idő. A kezelés előfeltétele az érvényes beutaló. Nemcsak a kezelés, hanem a receptkiváltás is lehetséges lesz külföldön.
A törvény előirányzata szerint a külföldi kezelés csak hosszú várakozási idő esetén indokolt, de az egészségbiztosító szerint ez más esetben is lehetséges. Azt viszont nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a biztosítónak jogában áll megtagadni a számla megtérítését, ezért mindenképpen javasolt az előzetes egyeztetés. A szlovén egészségvédelmi intézet nyilvántartása szerint Szlovéniában a váll- és térdműtétek terén a várakozási idő meghaladja az egy évet, de bizonyos érrendszeri műtétekre is több mint 300 napot kell várnunk. A száj-, torok- és nyelőcsőműtétre majdnem 200 napos a várakozási idő, s a sérvműtét várakozási ideje is 182 nap, s még folytathatnánk a sort. De nemcsak a műtétre, hanem az első vizsgálatra is bizonyos rendelőkben majdnem egyéves a várakozás, így például a reumatológia terén. Az első vizsgálatra a megszabott határidőn túl várakozik 5307 beteg, a szolgáltatásokra pedig 8515 beteg. 47 egészségügyi szolgáltatásra összesen 62.885 a várakozók száma.
Püspöki áldás a Mária-fa felújított környezetére A nyár folyamán a Dobronaki Plébánia rendbe hozatta a Mária-fa környékét a Radamoshoz közel eső Fekete-erdőben. Az 1947-es Mária-jelenések helyszínén, a meglévő kápolna előtt keresztutat alakítottak ki 14 egységes fakereszttel, gyalogösvénnyel. A régi, kisebb kereszteket, valamint a látogatók által elhelyezett kegyeleti tárgyakat eltávolították, illetve a kápolna mögötti vitrinben helyezték el. A plébánia a munkálatok (környékrendezés, keresztút) költségeit a hívők
8
önkéntes adakozásából fedezi. Amint az a novemberi Jakab-lapban olvasható, a költségek 6.079,03 eurót tesznek ki, az eddigi adakozás pedig 3.704,83 eurót eredményezett. A radamosi Mária-fa újonnan rendezett környékét és az elhelyezett tárgyakat dr. Peter Štumpf muraszombati püspök áldotta meg az október 31-én a Fekete-erdőben megtartott szentmise keretében, melyen sajnos kevés helybeli jelent meg. Szolarics Nađ Klára
A Márai-fa körüli, egységesen és tervszerűen rendezett környék a kápolnával és a tető alá helyezett tölgyfával a korábbinál szebb képet nyújt. N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Magyarul kezdőknek
Info
Elkezdődött a magyar nyelvtanfolyam Hodoson A Hodos Községi MNÖK szervezésében november 2-án, megkezdődött az ingyenes magyar nyelvtanfolyam. A hodosi nemzetiségi irodában nyolcfős csoporttal indult az első foglalkozás, ami főleg az ismerkedésről és a nyelvi tapasztalatok felméréséről szólt.
Közvetlen hangulatban, magyar nyelven mutatkoztak be egymásnak a csoport tagjai az első nyelvórán.
Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
Az első óra előtt Abraham Boris, a nemzetiségi tanács elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Peilschmidt Mária nyugalmazott tanárnőt, aki a tanfolyamot vezeti. Az elnök elmondta, hogy a magyar nyelv és kultúra megőrzése mellett nagyon értékesnek tartja azt is, hogy szlovén anyanyelvűek hajlandóságot és érdeklődést mutatnak a magyar nyelv iránt. Peilschmidt Mária tanárnő hangsúlyozta, hogy a községben két nyelv és két kultúra keveredik, példás egyetértésben. A magyar nyelvtanfolyam is a közös munkáról, az összehangoltságról és a
párbeszédről fog szólni. A résztvevők közül négyen a Hodosi községből, hárman a Šalovci községből és egy személy Kuzmáról érkezett. Az ismerkedés, bemutatkozás már magyar nyelven folyt, ki könnyebben, ki nehezebben vette az akadályt. De a tanulók már házi feladattal hagyták el a termet. A tanfolyam szombatonként, előreláthatólag két hónapon keresztül fog tartani. Ebben a rövid időszakban a tanulók a magyar nyelv alapjait sajátíthatják el nagy vonalakban. Ha a munka sikeres lesz és továbbra is érdeklődés mutatkozik, akkor a rövidke újévi szünet után folytatódhat a szorgalmas nyelvtanulás ebben a formában.
Egyesült Államokban hozott áttörést. A szuperluxus kategóriában évente világszerte 1 millió kocsit adnak el, s a szám emelkedik.
ezzel egy időben szigorította a dohányáruk adózásának ellenőrzését is, és 10,5 dollárban határozta meg egy doboz cigaretta minimális árát.
EU – A lakásunkba is benéz az Európai Unió: jövő szeptembertől 1600, 2017-től pedig legfeljebb 900 watt teljesítményű porszívókat lehet forgalomba hozni az Európai Unióban. A padló- és szőnyegtisztító gépek teljesít-
Delhi – Indiában, Gudzsarát szövetségi államban megkezdődött annak a 182 méteres szobornak az építése, amely a legmagasabb lesz a világon. Az alkotás az ország függetlenségi harcának egyik jelképét, Szardar Patelt, Gandhi barátját és társát ábrázolja. Gudzsarát állam arra szólította fel a helyi földműveseket, hogy gyűjtsenek fémet a készülő műhöz. Ha mindenki lead 200–400 gramm fémet, az elegendő lesz a szobor elkészítéséhez. A maga 182 méterével az emlékmű a New York-i Szabadság-szobornál kétszer, a Rio de Janeiró-i Krisztus-szobornál négyszer magasabb lesz.
hétről hétre Erdély – Magyar közösségi tulajdonba került Sütő András szülőháza: az Erdélyi Magyar
Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) illetékesei aláírták Sütő András örököseivel azt az adásvételi szerződést, amely szerint az erdélyi magyar író pusztakamarási szülőháza magyar közösségi tulajdonba került. EU – Ma kevesebb kulturális tevékenységet űznek az európaiak 2007-hez képest – közölte az Eurobarometer. Az unióban élők kevesebb mint 40 százaléka vesz részt aktívan a kultúrában, vagyis alkot, míg a kultúra passzív szemlélői, a közönség 21 százalékról 18-ra csökkent. A skála pozitív végén a svédek,
a dánok és a hollandok állnak, ahol 43, 36, illetve 34 százalék mondta azt, hogy gyakran vagy nagyon gyakran kulturálódik, míg a lista végén álló Portugáliában és Cipruson csupán 6–6 százalék. Kairó – Megfejtették Tutanhamon halálának rejtélyét: a 21. századi igazságügyi szakértői vizsgálat alapossága és némi szerencse oldotta meg a Tutanhamon halálát övező évezredes rejtélyt. Az időszámításunk előtt 1323-ban, 19 évesen elhunyt fáraó halálának pontos okát annak ellenére sem tudtuk idáig, hogy testét háromszor is részletesen megvizsgálták régészek és más szakemberek. A fáraó a mostani kutatás számítógépes szimulációja szerint abba halt bele, hogy elütötte egy harci szekér. Az eredmények szerint a fáraó nem állt, hanem térdelt, amikor ez történt.
N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
Kassa – Faházakat tettek a panel tetejére: a hagyományos szlovák népi építészet egyedi stílusának állít emléket, ugyanakkor a társadalmi, kulturális változások kontrasztjaira is rá akarja irányítani a figyelmet az alkotó, Tomás Dzadon képzőművész a három liptói faházzal, amelyet Kassán, az egyik lakótelep 12 emeletes panelházának tetején állítottak fel. A faházak a Népi Építészet Emlékműve (PLA) projekt keretében kerültek a kassai bérház tetejére. Róma – Felpörgött a Ma serati: egy év alatt csaknem megötszörözte rendelésállományát, jövőre pedig megduplázhatja ezt az eredményt a luxusautókat gyártó olasz cég. A Maserati szeptember végéig 22.500 rendelést könyvelhetett el, miközben tavaly összesen 6.300 autót sikerült értékesíteni. Két új modellje, a 65–84 ezer euró közötti árért kínált Quattroporte és a Ghibli főként Ázsiában és az
ményének szabályozásával a cél – akárcsak a villanyégők esetében – ezúttal is az energiatakarékosság ösztönzése. New York – 21 év alattiak nem vehetnek cigarettát New Yorkban: a szigorítás célja, hogy a fiatalok ne szokjanak rá a cigarettára, mert a függőség jellemzően ebben a korban alakul ki. A város
9
Info a mai napon... November 7-én történt 1769 Orvosi fakultás jött létre a nagyszombati egyetemen, ez a szervezett orvosképzés kezdete Magyarországon. 1810 Gyulán megszületett Erkel Ferenc zeneszerző, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője. 1860 Arany János szerkesztésében új esztétikai, kritikai és szépirodalmi folyóiratot indult. 1867 Varsóban megszületett Marie Curie lengyel származású, Nobej-díjas francia vegyész és fizikus. 1913 Az algériai Mondoviban megszületett Albert Camus francia író (A pestis, Közöny). 1917 Oroszországban győzött a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom”, a bolsevikok megdöntötték az ideiglenes kormányt. 1921 IV. Károly magyar királyt megfosztották uralkodói jogaitól, a Habsburg-házat pedig az örökösödés jogától. 1927 Megszületett Dévényi Tibor író, aki szatirikus hangvételű novellái helyszínéül a világűrt választotta. 1928 Meghalt Tóth Árpád költő, műfordító, újságíró.
visszapillantó
1993. november 5-én, 44. szám
A Keralt nem adják el! A lendvai Keral kerámiagyár 1993. február 1-jével Jože Tompa magánvállalkozó tulajdonába került. Az üzemet 150 ezer német márkáért vásárolta meg a szlovén Fejlesztési Alaptól, azzal, hogy vállalta a gyár 1 millió márka értékű adósságának törlesztését is. A Keralt most Miroslav Pečanič igazgató vezeti. – A Keral megvásárlása után az elsődleges feladatunk a piachódítás és a gyár imidzsének visszanyerése volt. Elégedetten állapíthatom meg, hogy nyolc hónap után mindkettőt sikerült teljesíteni. Ezt főleg a szakmai tudásba való befektetések révén tudtuk megvalósítani. Hangsúlyt fektettünk a termékek korszerű formájának kialakítására, nem elhanyagolva a hagyományos muravidéki megjelenési jegyeket. Gyárunk szorosan együtt-
működik több közismert szlovén képzőművésszel is. Részben az ő érdemük,
mintegy 3 millió tollárt tesznek ki. Ezt a kerámiagyár a Lekop, Jože Tompa vállalkozó egy másik magánlétesítménye nélkül képtelen lenne fizetni. Hat
Van piaca a Keralban készült kerámiának. hogy keresetté váltak termékeink, és sikerült megszereznünk a szlovén piac 90 százalékát. Havonta 3–3,5 millió tollár értékű forgalmat bonyolítunk le, ami csupán a megélhetésünkhöz elegendő. A Keral mostani tulajdonosának kötelessége a múltból eredő adósságok törlesztése is, amelyek havonta
hónapon belül 240 ezer márka forgalmunk volt, ami azt tanúsítja, hogy jó úton haladunk, hogy gyárunknak van jövője, nem csak a hazai, hanem az előrejelzések szerint a külföldi piacon is. Jelenleg harminc munkást foglalkoztatunk, s kapacitásunk lekötöttségét tekintve nálunk is munkaerőfelesleg
Naponta mérgezzük szervezetünket – Az ételízesítő és az E621 veszélyei Az ételízesítő egy olyan adalék, amit szinte minden ételünkhöz hozzárakunk, hogy finomabb legyen, vagy amit elégszer hallunk, hogy „teltebb” legyen tőle az ízhatás. A húslevesben a csipetnyi gyömbért mára lecseréltük ételízesítőre, pedig a gyömbérnek számos kedvező hatása van, míg az ételízesítőben lévő ízfokozó más anyagokkal vegyítve káros lehet a szervezetünkre.
praktika Kezdetben volt a Vegeta A Vegetát 1959-ben dobták piacra, majd 10 éven belül egész Európában elterjedt mint univerzális ételízesítő. Sikerének számos oka van, ám valódi oka egy ízfokozó, a nátrium-glutamát, vagy kódnevén E621. Ez az egyik legismertebb élelmiszer-adalékanyag. Az
10
ízek azonban csapdát rejtenek. A négy alapíz – édes, keserű, sós, savanyú – mellett a nyelvünk egy finomabban árnyalt ízt is érzékel, ezt nevezik az ötödik alapíznek. Erre épít a nátrium-glutamát, mivel könnyű a fokozott ízhatáshoz hozzászokni, hozzászoktatni magunkat. A nátrium-glutamát nagymértékű fogyasztása okoz csak – állítólag – problémát. Fejfájást,
ájulásérzetet és az úgynevezett „kínai étterem szindrómát” (jellemzően kínai ételekben van jelen – hiába a sok zöldség!). Allergiások, asztmások és gyerekek számára kimondottan nem ajánlott ennek az ízfokozónak a használata. Az emberek néhány százaléka érzékeny erre az anyagra. Tüneteik például a gyors szívverés, a migrénes fej-, nyak- és hátfájás, a lehangoltság, de akár depresszív is lehet
tőle az ember. A sejtek inzulinérzékenységét is csökkenti, ám az étvágyat növeli, ami egyenes út az elhízáshoz, a cukorbetegséghez. A probléma gyökere az, hogy ez a leggyakoribb ízfokozó, és szinte mindenben benne van, így rendszeresen fogyasztjuk. A nátriumglutamátról Először a Távol-Keleten használták, tengeri hínárból nyerték ki. A por maga szinte íztelen, szagtalan, ám ha egyéb ízekhez társul, kiemeli azok ízét, legyen az a négy főíz bármelyike. Gyakorlatilag harmóniát teremt az ízek között –
jelentkezik. Még senkinek nem mondtunk fel, öten távoztak saját akaratukból – mondta az igazgató. – Ha ilyen kecsegtető a jövő, akkor miért kerül eladásra a Keral? – A Keral eladásáról szó sincs, mi csak a tevékenységünk helyszínét változtatjuk meg. Tudniillik Velika Polanán, közvetlenül a Lekop mellett Jože Tompa csarnokot épített fel, ide kívánjuk átköltöztetni a Keralt. A csarnok más tevékenység végzésére készült, de mivel megállapítottuk, hogy a Keral lendvai épülete nem felel meg a termelés követelményének, sem bővítésének, a használati és díszkerámiát Velika Polanán gyártjuk majd. A tervek szerint 1994 februárjában már be is indulhat itt a termelés. Lendván pedig eladásra kerül a gyár épülete a hozzá tartozó udvarral. Az eladásával a BIK maribori ügynökség foglalkozik – mondta végezetül az igazgató. pont úgy, ahogy reklámozzák az ezt az anyagot tartalmazó termékeket. A boltokban kapható árukon fel kell tüntetni az E621 mennyiségét, az éttermekben viszont nem lehet tudni, hogy mennyit raknak belőle az ételbe. Káros hatásáról mindenki másképp vélekedik. E621 tehát van gyakorlatilag mindenben, a konzervekben és húskészítményekben, a felvágottakban, az ételízesítőkben, a fűszerkeverékekben, leveskockákban és zacskós levesekben, a szószokban és a salátaporokban. Továbbá azokban az ételekben, melyekben szója van, a félkész és készételekben. A chipsekben és üdítőkben is van – ezekről tudjuk, hogy hizlalóak, de talán azt eddig nem tudtuk, hogy gyerekünk miért kívánja annyira a chipset és az üdítőt.
N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Info nagykanállal
A kása Isten áldása Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán
A gabonafélékből készült kásaételek egyidősek a gabonatermeléssel, így az emberiség legnagyobb múltú táplálékai közé tartoznak. A Magyar Néprajz című könyvsorozat Táplálkozás kötetében Kisbán Eszter a kása szóhoz három jelentést kapcsol: egyrészt a hántolt, egész gabonaszemeket, másrészt az ezekből a szemekből darálással vagy durva őrléssel nyert nyersanyagot, harmadrészt az ezekből készült főtt, sűrű ételeket. A lovas nomád népek táplálkozási szokásaiból arra következtethetünk, hogy az üstökben főtt kásafélék már a honfoglaló magyarság körében is népszerűek voltak. A középkor végére, amikor nőtt a kenyérfélék
népszerűsége Magyarországon, már inkább a kenyérsütésre alkalmatlanabb gabonafélékből készültek a kásaételek: kölesből, árpából, zabból és hajdinából. A kukorica a 17. században került be a kásaételek alapanyagai közé. A rizs egészen a 20. századig szinte luxuscikknek számított. A kása egészen a legújabb korig mind a köznép étkezési rendjében, mind a tehetősekében szerepet kapott. A parasztoknál a vízben és tejben főtt üres kásák voltak túlnyomó részben. A főúri asztalokra húslében főtt, apró húsdarabokkal gazdagított, fűszerezett kásaételek kerültek. A 16–17. századi források már megemlítik a búza finom darájából tejben főzött pépet, amelyet tojással, nádcukorral és sáfránnyal ízesítettek,. A kásaételek megnevezésére a kása és a pép szó mellett a 17. századtól már a puliszkát is kezdték használni, elsősorban Erdélyben.
A 18. század folyamán több jelentős változás is történt a kásaételekkel kapcsolatban. Egyrészt a tehetősek táplálkozásában egyre hátrébb szorult és a köznép étele lett. Másrészt a kukorica egyre dominánsabb alapanyaga lett a kásaételeknek, a hajdina, a
krumpli- , patrabucza-, (savó-,) káposztaleves, öntöttlaska, kukoriczas hajdinagombucz, kukoricza- s hajdinaprósza, (málé,) kukoricza- s krumpligánicza, tökmagmálé és hajdinapogácsa volt. Hetésben pedig ezek mellett még törött kukoriczatusával készítették a tejespépet.” A prószáknak vagy másként máléknak sokféle változatát ismerte Gönczi szerint
a hetési ember: a krumpli-, a kukorica-, az árpa-, a tökmagos, a káposztás, a répás és a zsirkás málét. A Muravidéken a hajdina és a köles termesztése, más vidékekkel ellentétben, megmaradt a 20. század folyamán is. Ennek oka elsősorban abban rejlik, hogy egyrészt, mint másodvetést zöldtakarmányként hasznosították, másrészt pedig a disznóvágáskor az elmaradhatatlan hurka készítésénél ragaszkodtak a hajdinás véres hurkához és a köleses hurkához. A kása a göcseji, hetési lakodalmi szokásrendben is jelentős szerephez jutott. A lakodalmi főétkezés régebben ugyanis tejbekásával zárult. Ennek feltálalásakor kásapénzt gyűjtött a főzőasszony a násznép tagjaitól, tréfás formában. Kezét vastagon bepólyálva, jajveszékelve lépett az ünneplők közé, hogy megégette magát kásafőzés közben és a gyógykezelésre gyűjt. A kásapénz gyűjtésének szokása még akkor is tovább élt a lakodalmakban, amikor már nem fogyasztottak kását.
komolyan venni. Az egyórás műsor a Látványtánc Európabajnoksággal ismerteti meg a nézőket. Ráadásul a versenynek a magyar főváros adott otthont, így az összeállítás különösen érdekes lehet minden magyarnak (Duna 12.25). Pénteken már „saját pályán” játszhatunk: a Forma–1 Amerikai Nagydíj ígérkezik izgalmasnak. A szabadedzést a texasi Austinból, tipikus amerikai helyszínről közvetítjük felvételről. Idén vezettük be, hogy egy versenyhétvégéről teljes körű képet adunk: nemcsak a kvalifikációt és a futamot láthatják a nézők, hanem a pénteki szabadedzést is. Ezt egyébként – Wéber Gábor kollégámmal – interaktív formában kommentáljuk, folyamatosan várjuk a kérdéseket a Facebookon (M1 23.15). Szombaton a Zsarutör-
ténet című francia–olasz játékfilmet választom. A főszerepben minden idők egyik legjobb színészét, Alain Delont láthatjuk. Egyszer személyesen is találkoztam vele, természetesen egy Forma–1-es futamon, a boxutcában. Egy hosszú interjú őrzi találkozásunk emlékét (Duna 21.00). Vasárnap nagyon jó műsorok vannak, s az egész napot képernyő előtt tölthetné az ember. Mégis a Forma–1-et javaslom. 19.30-kor kezdődik a felvezető műsor, s nyolckor rajtol el a mezőny. Noha Sebastian Vettel már megnyerte a versenysorozatot, de a konstruktőri bajnokság második helyéért még kiélezett harc folyik három csapat között, így az Amerikai Nagydíj is izgalmas lesz (M1 19.30).
eszközszegénysége miatt, mivel ez volt az egyik legkönnyebben elkészíthető ételfajta. Gönczi Ferenc a göcseji és hetési emberek kedves táplálékai között is több kásaételt említ: „A szegényebb ember legjobb étele – a húson kívül – az eczetes
Theodore Valerio: Pásztorok a pusztán, Magyar Alföld. 1855. köles és az árpa pedig fokozatosan háttérbe szorult. Ebben az időszakban már igen megsokasodtak az írott néprajzi források, így igen változatos elnevezései ismertek a kásaételeknek a magyar nyelvterület különböző részeiről: dödölle, gánca, gánica, ganca, sterc, zsámiska, szuszogó, málé, prósza. A kásaételek legtovább a pásztoremberek étkezésében maradtak meg a pusztai élet
Közmédia javallat november 11-től 17-ig
Szujó Zoltán heti műsorajánlója Szujó Zoltán az MTVA sportriportere, a Forma–1 szakkommentátora. Nem véletlen, hogy az ajánlójából is kitűnik a sport szeretete. Hétfőn keljünk korábban, s kapcsoljuk be Az emlékezés helyszínei dokumentumfilm-sorozatot! Az alcíme: Tamminiemi – Kekkonen elnök szaunája. A családunknak számos finn kötődése van, a feleségem nagyapja például egykor magas állami kitüntetésben részesült a finn–magyar kapcsolatok ápolásáért. A
hagyomány az ifjabb generációt is megérintette, a feleségem többször járt északi „rokonainknál” és a finn szókincse is figyelemre méltó (Duna 7.35). Keddi javallatom már részben a sporthoz kötődik. A Sakk, Kempelen úr! című mozi 1976-ban, a születésem előtt egy évvel készült, s olyan kiváló színészek vitték sikerre,
N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
mint Sinkovits Imre, Darvas Iván és Tomanek Nándor. A sakkhoz kedves gyerekkori élmények fűznek: nagyapámmal a gangon rengeteget játszottunk. Amikor elfáradtam, nagyapám ördöglakat-feladványokkal kedveskedett nekem, az utóbbi is logikai fejlődésemet szolgálta. Mindkét játék, sajnos, a fiatalok körében kevésbé ismert (Duna 20.30). Szerdán egy történelmi filmre hívom fel a figyelmet. A Barbarossa című olasz tévéfilmsorozat a XII. századba viszi vissza a nézőt. Magam is szívesen olvasok történelemmel foglalkozó könyveket, így a „Rőtszakállúról” készült alkotást is bekarikáztam (Duna 21.35). Csütörtökön a Táncvarázst ajánlom. A táncnak egyébként a táncsport a hivatalos neve, s illik nagyon
11
Info november 8. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Hírek, 7:10 Jó reggelt, 11:55 Ami szent és a világ, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Céltábla, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Roma nemzetiségi műsor, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Akival, 18:30 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Az új húszas évek – szlovén sorozat, 20:30 Szlovén üdvözlet, 21:30 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:20 Jó reggelt, 13:35 A festői 55, 13:50 Látogatóban, 14:25 Alpok–Duna–Adria, 14:55 Szeretem a futballt, 15:20 Sportműsor gyerekeknek, 15:50 Labdarúgó-összefoglaló, 16:40 Hidak, 17:20 Vlady Kociancich portréja, ism., 18:05 A nyolcadik nap, 18:35 Érdekel a könyv, 19:00 A pont, 20:00 Kávéra a krematóriumba – holland dok. műsor, 20:50 A családom – angol sorozat, 21:25 Óra – angol sorozat, 22:20 Rubber, a gumiabroncs – koprodukciós film, 23:40 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap–kelte, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó délben, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 12:55 Esély, 13:25 Virágzó Magyarország, 13:50 Angi jelenti, 14:20 Történetek a nagyvilágból, 14:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 15:35 A múlt fogságában – brazil sorozat, 21:30 Életművész – 16:25 Jövő-időben, 16:30 HírFigula Mihály adó+, 16:45 A szenvedélyek lángjai – kolumbiai sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 A következő! – kvíz, 19:30 Híradó este, 20:20 Legenda – Michael Jackson, 21:30 Életművész – Figula Mihály, 22:25 Az Este, 23:00 Híradó, 23:15 Szeretettel Hollywoodból, 23:45 A törvény gyilkosa – am. film, 1:25 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:40 Asztro Show, 12:40 Reflektor reggel, 13:00 Gasztrotúra, 13:35 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:50 Fókusz, 15:20 Dél Királynője – spanyol sorozat, 16:20 A bosszú angyala – mexikói sorozat, 17:25 A gyanú árnyékában – dokureality, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:35 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 22:35 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:40 Kemény motorosok – am. sorozat, 0:45 Reflektor, 1:05 Gasztrotúra, 1:35 4ütem.
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:20 Stahl konyhája, 9:30 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:50 Asztro-Világ, 12:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 13:00 Knight Rider – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Shopping Királynők – realitysorozat, 15:50 Családi titkok, 16:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 16:55 Hal a tortán, 18:00 Tények, 19:15 Édes élet – reality-sorozat, 20:15 Aktív, 21:00 Jóban Rosszban, 21:35 Sztárban sztár – showműsor, 23:55 Fogyj Rékával és Norbival!, 0:00 Briliáns elmék – am. sorozat, 1:00 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Agrárpercek – dok. sorozat, 12:50 Az utolsó remény – dok. sorozat, 13:20 Fókuszban a tehetség – dok. sorozat, 13:45 Szálka, hal nélkül – magyar sorozat, 14:30 Kívánságkosár, 15:30 Labdarúgó-mérkőzés, 17:30 Térkép, 18:00 Híradó, 18:20 Dunasport, 18:30 Közbeszéd, 19.00 Kisváros – magyar sorozat, 19:40 Angyali érintés – am. sorozat, 20:30 A Kennedy család – kanadai sorozat, 21:15 Hírek, 21:20 Dunasport, 21:30 A nulladik óra – francia film, 23:15 Kultikon, 23:30 Apámuram – olasz film, 1:25 Koncertek az A38 hajón, 2:25 Ismétlések.
november 9. szombat Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, ism., 14:15 Helyes ötlet!, ism., 14:50 Idegenforgalmi műsor, ism., 15:20 Szlovén magazin, 15:50 A szlovének egészsége, 16:20 Állatokról, emberekről, 21:35 Játszd újra, 17:00 Hírek, 17:15 A kertegyedül ben, 17:40 Attenborough: 60 éve a természetben – angol dok. sorozat, 18:30 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanások, 20:00 Az én Szlovéniám – kvíz, 21:35 Játszd újra, egyedül – szórakoztató műsor, 22:20 Hírek, 22:55 Luther – angol sorozat, 23:50 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 8:00 Az időn át, 8:40 Céltábla, 10:00 Különleges kínálat, 10:15 Szlovének Olaszországban, 10:45 Platform, 11:20 A nyolcadik nap, 11:50 Éjféli klub, 13:45 Maribor: Maribor – Zulte Waregem, labdarúgó-mérkőzés, 15:45 Ljubljana: ACH Volley Ljubljana – Tours VB, röplabda-mérkőzés, férfiak, 17:55 Labdarúgó-összefoglaló, 18:45 Sportkihívás, 20:00 Árthat-e nekünk az étel? – francia dok. műsor, 21:30 Megváltás – am. film, 23:15 Aritmikus koncert – Happy Ol’ McWeasel, 0:10 Aranyfüst, 0:40 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Az élő örökség – magyar sorozat, 12:20 Mária út – reality-sorozat, 13:20 Erzsébet-tábor, 13:55 Telesport, 16:00 A világörökség kincsei, 16:20 Újrakezdők Ócsán, 16:50 Egyszer volt, hol nem volt – am. sorozat, 17.35 Gasztroangyal, 18:30 SzerencseSzombat, 19:30 Híradó este, 20:20 A zűr bajjal jár – am. film, 22:25 MR2 Akusztik+ a Müpából, 23:50 Bobby Kennedy – A végzetes nap – am. film, 1:45 Kegyetlen báj – spanyol–am. film.
RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:25 Míg a halál el nem választ – am. sorozat, 10:55 XXI. század, 11:25 Házon kívül, 11:55 a’la CAR, 12:25 4ütem – magazin, 13:05 A pletykafészek – am. sorozat, 14:00 A hős legendája – am. sorozat, 16:00 Ocean’s Twelve 16:00 Ocean’s Twelve – – Eggyel nő a tét – Eggyel nő a tét am.–ausztrál film, 18:30 Híradó, 18:55 Fókusz Plusz, 20:00 X-Faktor – A Show, 22:20 A sárkány szeme – am. film, 0:15 A vihar haragja – am.–kanadai film.
TV2 6:25 Tv2 matiné, 12:05 Babavilág, 12:35 Fogyótúra, 13:05 Tűsarok, 13:35 Stílusvadász, 14:05 Xena – am. sorozat, 15:05 A férjem védelmében – am. sorozat, 16:05 Ebadta delfin – am. film, 18:00 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:30 Nyakiglove – am. film, 21:20 Halálos iramban: Tokiói hajsza – am. film,23:25 Rémbo fia – francia–angol film, 1:20 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 6:25 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:05 Erdélyi történetek, 12:35 Zöld jelzés, 13:05 A bosszú völgye – am. film, 14:35 Hagyaték, 15:00 Sírjaink hol domborulnak, 15:30 Önök kérték!, 16:30 A szerelem nem szégyen – magyar film, 18:00 Híradó, 18:30 Kisváros – magyar sorozat, 19:10 Hogy volt!?, 20:10 Futótűz – am. sorozat, 21:00 A hatalom ára – olasz–spanyol film, 22:45 Dunasport, 23:05 MüpArt, 0:20 Koncertek az A38 hajón, 1:25 Ismétlések.
november 10. vasárnap Szlovén Tévé
november 11. hétfő Szlovén Tévé
7:00 Gyerekműsor, 10:45 Hallgassunk a csöndre, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Szlovén üdvözlet, ism., 14:20 A festői 55, 14:55 A vidéken című projekt – dok. sorozat, 15:30 Vénasszonyok nyara – olasz film, 17:00 Hírek, 17:15 A festői 55, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 A hatalom – dán sorozat, 21:15 Ježek-díjak 2013, 23:00 Hírek, 23:25 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 8:25 Az időn át, 9:05 Glóbusz, 9:35 Szlovén magazin, ism., 10:00 Sportműsor gyerekeknek, 10:30 Szeretem a futballt, 11:00 Zenés matiné, 13:15 Az elveszett otthon – dok. műsor, 13:45 Szlovének világszerte, 14:25 Turbulencia, 21:15 Az igazi amerikai – Joe 14:55 A Kranji Gimnázium 20. jubileumi hangversenye, 16:55 McCarthy Gorica: Gorica – Maribor, labdarúgó-mérkőzés, 18:50 Aurora Polaris – dok. film, 19:50 Lottó, 20:00 Zenés est: Dubravka Tomšič Srebotnjak koncertje, 20:50 City folk: Ponta Delgada, 21:15 Az igazi amerikai – Joe McCarthy – német dok. műsor, 22:45 Játszd újra, egyedül – szórakozató műsor, 23:25 Trieszt a miénk! – kisfilm.
Magyar Tévé 6:00 Ma reggel, 9:00 Vallási műsorok, 12:15 Hírek, 12:05 Hétköznapi kifutó, 12:35 Labdarúgó VB magazin, 13:05 Telesport, 13:40 A világörökség kincsei, 13:55 Kém a jégen – Hogy filmezzünk jegesmedvét – angol dok. sorozat, 14:50 Ace Ventura – Az állati nyomozoo – am. film, 16:20 Telesport, 18:50 A Lényeg, 19:30 Híradó este, 20:20 Magyarország, szeretlek!, 21:40 Az utolsó dobás – am. film, 23:15 A szlovén lány – szlovén film, 0:50 MüpArt Classic – Brahms-est.
RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:05 EgészségKalauz, 10:40 Teleshop, 11:35 Gasztrotúra, 12:05 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek, 12:40 Míg a halál el nem választ – am. sorozat, 13:15 X-Faktor, ism., 15:40 Jóbarátok – am. sorozat, 16:25 Szuperhekusok – olasz film, 18:30 Híradó, 18:55 A szállító – am. sorozat, 20:00 X-Faktor – A Döntés, 21:10 Vundersőn és Zuperszexi – showműsor, 22:40 Showder Klub, 23:50 Portré, 0:30 X-Faktor – A Döntés, 1:40 Tengerparti fenegyerek – am. sorozat.
TV2 6:25 TV2-matiné, 10:10 AstroVilág, 11:15 EgészségMánia, 11:45 Stahl konyhája, 12:15 Több mint TestŐr, 12:45 Kalandjárat, 13:15 Aktív Extra, 13:45 Falforgatók, 14:15 A kiválasztott – am. sorozat, 15:15 Békétlen békítő – am. 20:00 Transformers sorozat, 16:15 Nyakiglove – am. film, 18:00 Tények, 19:00 Napló, 20:00 Transformers – am. film, 22:35 Péntek 13 – am. film, 0:30 Kísértetváros – am. film, 2:30 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 6:25 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:10 Valóságos kincsesbánya – dok. sorozat, 12:40 Ízőrzők, 13:15 Csókolj meg, édes! – magyar film, 14:25 Hazajáró, 15:00 Csellengők, 15:25 Hogy volt!?, 16:25 Jelmezbál – magyar film, 18.00 Híradó, 18:20 Dunasport, 18:30 Kisváros – magyar sorozat, 19:10 Önök kérték!, 20:05 Régimódi történet – magyar sorozat, 21:00 Emberek a havason – magyar film, 22:35 Heti Hírmondó, 23:00 Klubszoba, 23:55 Dunasport, 0:10 Törzsasztal, 1:05 Koncertek az A38 hajón.
6:15 Villanás, 6:30 A hét tükre, 7:00 Jó reggelt, 10:15 Gyerekműsor, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:35 Éjféli klub, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Bernardával, 18:30 Infodrom, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:05 Írások, 23:35 Érdekel a könyv, 23:55 Jazz, 0:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:25 Jó reggelt, 14:45 A pont, is., 15:40 Idegenforgalmi műsor, 16:10 Roma nemzetiségi műsor, ism., 16:25 Kávéra a krematóriumba – holland dok. műsor, ism., 17:30 Jó napot, Koroška!, 18:00 Helyes ötlet!, 18:25 Az árvizek évfordulója – dok. műsor, 19:00 A pont, 19:50 A 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 Goya Bordeaux-ban – spanyol film, 21:40 George Gently – angol sorozat, 23:10 A festői 55, 0:05 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Napirend előtt, 12:55 Nemzetiségi magazinok, 13:55 Magyarlakta vidékek krónikája, 14:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 15:35 A múlt fogságá14:50 Család csak egy van ban – brazil sorozat, 16:30 Híradó, 16:45 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 A következő – kvíz, 19:30 Híradó este, 20:20 Hacktion – Újratöltve – magyar sorozat, 21:20 Kékfény, 22:15 Az Este, 22:50 Híradó, 23:05 Aranymetszés, 0:00 KorTárs, 0:30 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 10:00 Topshop, 11:40 Asztro show, 12:40 Reflektor, 13:00 Portré, 13:35 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:50 Fókusz, 15:20 Dél Királynője – spanyol sorozat, 16:20 A bosszú angyala – mexikói sorozat, 17:25 A gyanú árnyékában – dokureality, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 19:45 Éjjelnappal Budapest – magyar sorozat, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:35 Dr. Csont – am. sorozat, 22:35 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 23:35 A Tudorok – ír sorozat, 0:50 Reflektor, 1:10 Tengerparti fenegyerek – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 9:20 Stahl konyhája, 9:30 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:50 Astro-Világ, 12:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 13:00 Knight Rider – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Shopping Királynők – reality sorozat, 15:50 Családi Titkok – reality-show, 16:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 16:55 Hal a tortán, 18:00 Tények, 19:15 Édes élet – reality-sorozat, 20:25 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 NCIS – am. sorozat, 22:35 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:35 Fogyj Rékával és Norbival!, ism., 23:40 Én is menyasszony vagyok, 0:10 Elit egység – kanadai sorozat, 1:10 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:20–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Napirend előtt, 12:55 Kapcsoljuk az Országházat, 16:30 Térkép, 17:05 Everwood – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:20 Dunasport, 18:30 Közbe21:40 Bevetetlen széd, 19:00 Kisváros – magyar ágyak sorozat, 19:40 Angyali érintés – am. sorozat, 20:25 Vivát Benyovszky! – magyar sorozat, 21:25 Hírek, 21:30 Dunasport, 21:40 Bevetetlen ágyak – angol film, 23:10 Kultikon, 23:30 Sportaréna, 23:55 Koncertek az A38 hajón, 1:00 Ismétlések.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás
12
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Info november 13. szerda
november 12. kedd Szlovén Tévé 6:10 Visszhangok, ism., 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:15 Írások, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, ism., 14:20 A lélek horizontja, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Kanapé, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Jasnával, 18:30 21:00 John F. Kennedy – Infodrom, 18:40 Rajzvallomások a merényletről film, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Hölgyek öröme – angol sorozat, 21:00 John F. Kennedy – vallomások a merényletről – francia dok. műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 12:05 Jó reggelt, 15:05 A pont, 16:00 Az én Szlovéniám – kvíz, ism., 17:35 A hírnök, 18:05 Hidak: Kanapé, ism., 18:35 A szlovén vízkör, 19:05 A pont, 19:50 Az Astro sorsolása, 20:00 A töréspont, 20:30 A vidéken című projekt – dok. sorozat, 20:55 Zenés műsor, 21:30 A hírhedt – am. film, 23:25 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Kerékpártúra – magazin, 14:00 Hacktion – Újratöltve – magyar sorozat, 14:55 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 15:45 A múlt fogságában – brazil sorozat, 16:30 Híradó+, 16:45 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 A következő – kvíz, 19:30 Híradó este, 20:20 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 21:15 King – kanadai sorozat, 22:05 Az Este, 22:40 Híradó, 22:50 Gyilkosság – am.–kanadai sorozat, 23:35 Az igazság soha nem késő – dok. sorozat, 0:30 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:40 Asztro show, 12:40 Reflektor reggel, 13:00 Brandmánia, 13:35 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:50 Fókusz, 15:20 Dél Királynője – spanyol sorozat, 16:20 A bosszú angyala – mexikói sorozat, 15:20 Dél Királynője 17:25 A gyanú árnyékában – dokurality, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:35 A mentalista – am. sorozat, 22:35 Döglött akták – am. sorozat, 23:40 XXI. század, 0:15 Reflektor, 0:30 Hazudj, ha tudsz – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:20 Stahl konyhája, 9:30 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:50 Astro-Világ, 12:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 13:00 Knight Rider – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:25 Aktív, 14:50 Shopping Királynők – realitysorozat, 15:50 Családi titkok – reality-show, 16:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 16:55 Hal a tortán, 18:00 Tények, 19:15 Édes élet – reality-sorozat, 20:25 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 Mögöttes szándék – am. film, 23:25 Fogyj Rékával és Norbival!, ism., 23:30 Zsaruvér – am. sorozat, 0:30 Tények este, 1:05 Aktív, 1:30 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 5:40-9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:30 Térkép, 17:05 Everwood – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:20 Dunasport, 18:30 Közbeszéd, 19:00 Kisváros – magyar sorozat, 19:40 Angyali érintés – am. sorozat, 20:30 Sakk, Kempelen úr! – magyar sorozat, 21:15 Hírek, 21:20 Dunasport, 21:30 Még egy év – angol film, 23:35 Kultikon, 23:50 Ünnepi hangverseny, 1:30 Koncertek az A38 hajón, 2:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé 6:10 Visszhangok, ism., 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 11:55 John F. Kennedy – vallomások a merényletről – francia dok. műsor, ism., 13:00 Híradó, 13:30 A Hét, ism., 14:25 Glóbusz, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Milicával, 18:30 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 City Island – am. film, 22:00 Visszhangok, 23:05 Nyíltan, 23:55 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Rajzfilm, 11:35 Jó reggelt, 14:15 A pont, 15:10 A festői 55, 16:35 A hírnök, 17:25 Európai magazin, 17:40 Hidak, 18:10 Állatokról, emberekről, 18:35 A kertben, 19:00 A pont, 19:50 Lottó, 22:45 Huckabees 20:00 Sportkihívás, 20:30 Neisha és a Szlovén RTV Big Band – koncert, 22:10 Aranyfüst, 22:45 Huckabees – am. film, 0:30 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Útravaló, 13:40 100 kép a XX. századból – dok. sorozat, 13:50 Gasztroangyal, 14:45 Család csak egy van, 15:35 A múlt fogságában, 16:25 Jövő-időben, 16:30 Híradó+, 16:45 A szenvedélyek lángjai – kolumbiai sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 A következő, 19:30 Híradó este, 20:20 Retró kabaré, 21:20 Bábel – riportműsor, 22:20 Az Este, 22:55 Híradó, 23:05 Summa, 23:35 Angi jelenti, 0:05 Történetek a nagyvilágból, 0:35 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 10:00 Top Shop, 11:40 Asztro Show, 12:40 Reflektor, 13:00 Gasztrotúra, 13:35 Éjjel-nappal Budapest, 14:50 Fókusz, 15:20 Dél Királynője – spanyol sorozat, 16:20 A bosszú angyala – mexikói sorozat, 17:25 A gyanú árnyékában – dokureality, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:35 Szulejmán – török sorozat, 22:50 Házon kívül, 23:25 Reflektor, 23:45 Vundersőn és Zuperszexi, 1:10 Tengerparti fenegyerek – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 13:00 Knight Rider – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:25 Aktív, 14:50 Shopping Királynő – reality-sorozat, 15:50 Családi titkok, 16:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 16:55 Hal a tortán, 18:00 Tények, 19:15 Édes élet – reality-sorozat, 20:25 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 A Bura alatt – am. sorozat, 22:40 Frizbi Hajdú Péterrel, 23:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 23:55 Ringer – A vér kötelez – am. sorozat, 0:55 Tények Este, 1:30 Aktív, 1:55 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Múzeumtúra – Francia módra – francia dok. sorozat, 12:45 Valóságos kincsesbánya – dok. sorozat, 13:15 Fókuszban a tehetség – dok. sorozat, 13:40 Szálka, hal nélkül – magyar sorozat, 14:30 Kívánságkosár, 16:30 Térkép, 17:05 Everwood – am. 22:40 Frizbi Hajdú sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Közbeszéd, 19:00 Kisváros – Péterrel magyar sorozat, 19:40 Angyali érintés – am. sorozat, 20:30 A fantasztikus nagynéni – magyar film, 2. rész, 21:25 Hírek, 21:30 Dunasport, 21:35 Barbarossa – olasz film, 1. rész, 23:20 Kultikon, 23:35 Beavatás, 23:50 Koncertek az A38 hajón, 0:55 Ismétlések.
november 14. csütörtök Szlovén Tévé 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Állatokról, emberekről, ism., 12:25 A kertben, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Nyíltan, ism., 14:20 Szlovén villanások, 15:00 Híradó, 15:10 Hidak: Vendégem…, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Boštjannal, 18:30 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:30 Helyes ötlet!, 22:00 Visszhangok, 23:05 A nyolcadik nap, 23:35 Ismétlések.
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
November 7-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:30 Jó reggelt, 14:45 Céltábla, 15:35 Európai magazin, 15:55 A szlovén vízkör, 16:30 Hogyan lehet legyőzni a cukorbetegséget – dok. műsor, 17:10 Hidak: Vendégem…, ism., 17:40 Attenborough: 60 éve a természetben – angol dok. sorozat, 18:30 A töréspont, 19:00 A pont, 19:50 A lóhere, 20:00 Segítség, apa lettem! – am. film, 22:00 Scott és Bailey – angol sorozat, 22:50 Dosztojevszkij – orosz sorozat, 0:35 A pont.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Átjáró, 13:55 Lépések – kanadai dok. film, 14:40 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 15:30 A múlt fogságában – brazil sorozat, 16:20 Híradó+, 16:35 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 17:20 SzerencseHíradó, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 A következő!, 19:30 Híradó este, 20:20 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán, 21:30 Munkaügyek – IrReality Show, 22:00 Az Este, 22:35 Híradó, 22:50 Nemzeti Nagyvizit, 23:20 A rejtélyes XX. század, 23:50 Az igazság soha nem késő – dok. sorozat, 0:45 Ismétlések.
Nagyító alatt: A lendvai labdarúgás 110 éve (ismétlés: csütörtökön 16.55-kor a Szlovén TV II. csatornáján) November 8-án, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
RTL Klub 8:10 Reggeli 11:40 Asztro show, 12:40 Reflektor reggel, 13:00 EgészségKalauz, 13:35 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:50 Fókusz, 15:20 Dél Királynője – spanyol sorozat, 16:20 A bosszú angyala – mexikói sorozat, 17:25 A gyanú árnyékában – dokureality, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 19:45 Éjjelnappal Budapest – magyar sorozat, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:35 A szökevény – am. film, 0:10 Brandmánia, 0:50 Reflektor, 1:05 a’la CAR, 1:45 Tengerparti fenegyerek – am. sorozat.
Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján) November 12-én, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
TV2 6:25 Tények Reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:50 Astro-Világ, 12:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 13:00 Knight Rider – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Shopping Királynők – realitysorozat, 15:50 Családi Titkok – reality-show, 16:50 Fogyj Rékával és Norbival!, 16:55 Hal a tortán, 18:00 Tények, 19:15 Édes élet – reality sorozat, 20:25 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 A belső ember – am. film, 0:05 Fogyj Rékával és Norbival!, ism., 0:10 Propaganda – kulturális magazin, 1:10 Tények Este, 1:45 Aktív, 2:10 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00– 12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Táncvarázs, 13:20 Fókuszban a tehetség, 13:45 Szálka, hal nélkül – magyar sorozat, 14:30 Kívánságkosár, 16:30 Térkép, 17:05 Everwood – am. sorozat, 21:45 A legényanya 18:00 Híradó, 18:30 Közbeszéd, 19:00 Kisváros – magyar sorozat, 19:40 Angyali érintés – am. sorozat, 20:30 Angyalbőrben – magyar sorozat, 21:45 A legényanya – magyar film, 22:25 Hírek, 22:30 Dunasport, 23:00 Kultikon, 23:20 MüpArt classic, 1:35 Koncertek az A38 hajón.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
műsorajánló
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
Kanapé: ifjúsági műsor, benne riport a budapesti divatnapokról, Karányi Dani zenei producer és DJ retro, azaz a 90es évek zenei világa, programajánló és Gusztáv (ismétlés: kedden 18.05-kor a Szlovén TV II. csatornáján) November 13-án, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás, benne ismét jelentkezik mezőgazdasági rovatunk, témája a fóliás zöldségtermesztés (ismétlés: szerdán 17.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján) November 14-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Vendégem: Kugler Sándorné (ismétlés: csütörtökön 17.10-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
13
Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2013. november 5-én a következő munkahelyeket hirdették meg: Autóvillamossági szerelő Prevozi Žižek d.o.o., Gornja Bistrica 116B., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2013. november 11.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon
A Lendva 820 éve című Népújság-sorozat kötetben megvásárolható a Bánffy Könyvesboltban Ára: 8 euró
Képviselői fogadóórák Értesítünk minden érdeklődőt (nemzetiségi, önkormányzati és egyéb szervezetet, intézményt, valamint ügyfelet), hogy Göncz László magyar nemzetiségi országgyűlési képviselő szeptember folyamán a következő menetrend szerint tart képviselői fogadóórát: HODOS: hétfőn, 2013. november 11-én 9.00 és 9.45 óra között a Hodos Községi MNÖK székhelyén, Hodos 52.; DOMONKOSFA: hétfőn, 2013. november 11-én 10.00 és 10.45 óra között a Šalovci Községi MNÖK székhelyén, Domonkosfa 67.; PÁRTOSFALVA: hétfőn, 2013. november 11-én 11.00 és 11.45 óra között a Moravske Toplice Községi MNÖK székhelyén, Pár tosfalva 67.; DOBRONAK: 2013. november 11-én 12.15 és 13.00 óra között a Dobronak Községi MÖNK székhelyén, Dobronak 297.;
A Kincsvadászatról bővebb információ a kincsvadaszat@kl-kl.si, az info@nepujsag.net címeken, vagy személyesen a könyvtárban, illetve a szerkesztőségben kapható.
LENDVA: – ügyfélfogadás – Az illetékes referens munkanapokon 8 és 11 óra között, valamint 13 és 15 óra között áll az ügyfelek rendelkezésére, péntekenként csak délelőtti ügyfélfogadás van. – találkozási lehetőség a képviselővel a referenssel történő egyeztetés szerint
A lendvai képviselői iroda telefonszáma: 02 620 36 00 fax: 02 575 1 419 e-mail: gabriela.sobocan@lendava.si
apróhirdetés •Lentiben, a Termálfürdőtől 200 méterre kettő, egész évben nyitva tartó apartman kiadó (egybe is nyitható): alsó szint – 4 fő, felső szint – 5 fő. Az udvarban kis házikó, grillezni, gulyást főzni lehet. A garázs és öt kerékpár használata ingyenes. Érdeklődni: szekrenyanci@gmail.com vagy tel. 0036/30-44-69542. •Smaragdtuja kapható termelőtől (80–150 cm-ig). Ára: 3–6,50 euró. Érdeklődni: Zalalövő, Nagyfernekág út 31., tel.: 0036/30-256-77-44 vagy 0036/30-281-3010.
14
figyelmükbe Eladó kemény tűzifa, házhoz szállítva. Ára: 45 euró/m3. Érdeklődni: tel. 0036/20329-1619. •Szentgotthárd közelében (8 km), 11 000 m2 területen 432 m2-es csarnoképület és 240 m2-es kiszolgáló épület eladó (bővíthető, mivel egy 150 m2-es alap síkbetonnal kész). A telephely főút mellett található, kamionnal is megközelíthető, belső betonburkolatú úthálózattal rendelkezik. A csarnok acélvázas szerkezetű, kitöltőfalazattal. Rendelkezésre álló áram 3x160A. Faipari igény esetén
elszívórendszer, brikettáló, felületkezelő helyiség rendelkezésre áll. Szlovénia 2 km, Ausztria 8 km. A telephelyen tűzivíztározó is van. Ára: 100.000 euró. Érdeklődni: tel. 0063/30-267-0129.
•November 9., szombat 17.00 óra, •Színház- és Hangversenyterem, Lendva •Színházi, valamint zenei csoportok és egyesületek találkozója.
•Magyarországi cég Szlovéniában induló üzletéhez magyarul is beszélő munkatársakat keres. Érdeklődni: tel. 0036/30-742-9704. Pál-Szántó Kft., Nagykanizsa, Kinizsi utca 94.
•November 12., kedd 16.30 óra, •Lendvai Könyvtár •Magyar nyelvű meseóra.
•Eladó hazai tökmagolaj. Érdeklődni: tel. 070-851390.
időjárás A hét végére borult, esős idő várható.
Október 17-e és 23-a között Lendvai Plébánia Csütörtökön első péntek előtti csütörtök, imádkozás az új papi és szerzetesi hivatásokért. 17.00 órakor szentségkitétel és imaóra lesz, majd pedig szentmise következik. Csütörtökön az esti szentmise után a plébániai Karitász tagjainak találkozója lesz. Pénteken első péntek. 8.00 órakor Völgyifaluban, 9.45-kor az idősek otthonában lesz szentmise. Lendván 17.00 órakor szentségimádás, majd szentmise lesz. November hónap az elhunyt szeretteinkért való imádkozás hónapja, ezért péntekenként úgynevezett megemlékező szentmisére kerül sor. A következő vasárnap az évközi harminckettedik vasárnap. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor. Gyertyánosban 11.00 órakor lesz szentmise. Szombaton 16.00 órakor Pincén, 17.00 órakor pedig Peteházán lesz szentmise. Lendván 18.00 órakor a hittanosok és a családok részére lesz szentmise.
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor lesznek, szerdán 7.30-kor. Pénteken 8.00 órakor a betegek látogatása otthonaikban. Szombaton 18.00 órakor ima a klarissza nővéreknél. Vasárnap 8.00 és 10.00 órakor Dobronakon, 11.30-kor pedig Ra damosban lesz szentmise.
Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden második vasárnap van.
Református Egyház November 10-én 10.00 órakor Szentlászlón lesz istentisztelet.
névnapsoroló November 8-tól 14-ig Péntek – Zsombor Szombat – Tivadar Vasárnap – Réka Hétfő – Márton Kedd – Jónás Szerda – Szilvia Csütörtök – Aliz
N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Info A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség a Szlovén Köztársaság Kulturális Minisztériumának közvetlen felhívása alapján
NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT hirdet. A pályázat célja: a szlovéniai magyarság megmaradása és nemzeti identitása megőrzésével kapcsolatos 2014-ben kivitelezendő kulturális programok támogatása. A pályázók köre: szlovéniai székhelyű, nemzetiségi programokat kivitelező ifjúsági, könyvtári, kiadói, nyelvmegtartó és egyéb kulturális tevékenységet (pl. anyanemzettel való kapcsolattartás, nemzetközi együttműködés …) végző szervezetek. A célra rendelkezésre álló keretösszeg: 24.193,00 EUR A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás (utófinanszírozás)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, komáknak, szomszédoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, akik szeretett édesapánk, nagyapánk és dédapánk,
Csendben tűrtél és szenvedtél, Hosszú földi zarándokutad végéhez értél, Uradban mindig bíztál és reméltél, Jutalmad odafönt a mennyben vár Istennél.
Varga Lajos
(1923–2013)
temetésén részt vettek, virág-, gyertya- és egyéb adományukkal, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönet Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért, valamint a hármasmalmi énekkarnak a megható gyászénekekért. Gyászoló lánya, Zsuzsi és unokája, Dejan családjával
Hármasmalom, 2013. október 24.
A pályázaton elnyert pénzösszeg felhasználásának határideje: 2014. december 31. A pályázat beérkezési határideje: 2013. november 22., 12 óra A pályázatoknak a megadott időpontig be kell érkezniük az MMÖNK székházába. A 2013. november 22én postára adott pályázatokat nem tudjuk elfogadni. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatokat egy eredeti példányban a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség – Pomurska madžarska samoup ravna narodna skupnost, Fő utca – Glavna ulica 124., 9220 Lendva – Lendava címre kérjük eljuttatni. A pályázat feltételei: - a pályázatot csak a felhívásban közzétett célra lehet benyújtani, - a pályázatot az előírt adatlapon kell benyújtani, - az adatlapot elektronikus formában kell kitölteni, - a pályázatot magyar és szlovén nyelven kell benyújtani, - a pályázó vállalja, hogy a benyújtott program kivitelezhető, - a pályázó általános tevékenysége nem lehet a pályázat tárgya, - a benyújtott program megvalósítása terjedjen ki a Muravidék nemzetiségileg vegyesen lakott területének egészére, - a pályázati adatlapon szerepelnie kell a pályázó törvényes képviselője cégszerű aláírásának és a pályázó pecsétjének, - nem pályázhatnak azok a szervezetek, amelyek az előző évben kapott támogatásról nem számoltak el. Egyéb információk: - a pályázati űrlapot a pmsns@muravidek.si emailcímen lehet igényelni, - a határidőn túl beérkezett pályázatok nem kerülnek elbírálásra, - hiánypótlásra nincs lehetőség. Az MMÖNK Hivatala
N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
KATALIN-NAPI KÉZMŰVES KIRAKODÓVÁSÁR 2013. november 25-én, hétfőn 8–17 óráig Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy a vásáron csak saját készítésű kézműves portékát lehet kiállítani és árulni. Helyet és egy asztalt biztosítunk. Jelentkezni és érdeklődni a 00 386 2 577 66 66-os (MNMI) és a 00 386 2 5788 390-es (TURIZMUS Kft.) telefonszámon lehet, vagy a zsuzsi@mnmi-zkmn.si, illetve info@turizem-lendava.si elektromos postacímeken. A jelentkezési lap letölthető a www.mnmi-zkmn.si, illetve www.turizem-lendava.si honlapokról. A jelentkezési határidő 2013. november 15. A jelentkezéskor 30 eurós helyfoglalót kell fizetni, amelyből 20 eurót a vásáron való részvételkor visszafizetünk, 10 eurót pedig szervezési költségként számolunk el.
15
Info Humor – Móricka, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – Katona! – De hiszen azokat bármikor lelőheti az ellenség! – Akkor ellenség szeretnék lenni! Az újdonsült úszómester lelkendezve meséli: – Milyen kedvesek ezen a strandon a fürdőzők! Ma már vagy nyolcan integettek nekem a vízből! A rendőr megállít egy részeg autóst, közben a gumibotjával fenyegetően hadonászik: – 5000 Ft, és örüljön, hogy ennyivel megússza! Erre a részeg: – Ne szórakozzon már, biztos úr, 5000 ezért a gumibotért? Adja ide 500-ért és megegyeztünk… – Honnan tudta, hogy mind a két skót teljesen részeg? – kérdezi a bíró a rendőrfelügyelőt. – Egyszerű, uram. Jack ötfontos bankjegyeket szórt szét, McPershon pedig felszedte őket és visszaadta neki. Szülői értekezleten így szól a tanár Móricka apukájához: – Kedves uram, Móricka egy kész csodagyerek! – Igen? – kérdi az apuka meglepve. – Tényleg? – Igen. Kész csoda lenne, ha bármit is megtanulna. – A bácsikám tavaly szenátornak jelöltette magát. – Tényleg? És most mit csinál? – Semmit. Megválasztották. A pszichiáter így szól a betegéhez: – Az ön problémájára a legjobb gyógymód, ha beletemetkezik a munkájába. – Az nem megy, doktor úr. – Miért? – Mert betonkeverő vagyok.
16
Keresztül
Idegen Angol tagadás
Dobogós (sport)
Bárium
2 Héttorony Fesztivál 2013. november 13-án a Színház- és Hangversenyteremben – fellépnek: 1/1 1/2 2 Cimbora Arra a helyre
Megdermed, mozdulatlanná válik
R
A szerelem istene Nagyon öreg Római 1000 Méter, szekundum
Kérdőszó Ő. D. T. E.
1/1
Édesség Oviban van! Védett
Népies dal
Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Akkor válhat igazán sikeressé, ha abban akar kibontakozni, amiben igazán sikeres, amiben örömét is leli.
Vagy, németül Spanyol autójel
Gyermeket okítanak
Római 6
Görög autójel K. Z. Á.
Állóvíz
Leó vége!
Origó
Erős kártyalap
Páros meló!
Á. M. N.
Időmérő
Rák Jún. 22. - júl. 22. Érdemes lenne nyitottnak lennie, mert új hozzáállással saját problémáit is könnyedén megoldhatja.
Énekelve mondod Tantál
Eleven Szürkéssárga színárnyalat
„A” becézett Máriát Kötőszó
A
Testrésze
Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Hunyady Sándor, Feketeszárú cseresznye. A szerencse Laco Ernest hodosi olvasónknak kedvezett. Az ajándékot szerkesztőségünkben veheti át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje november 18. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Sok szerencsét!
kulcslyuk
Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Kisebb konfliktusok felhőzhetik be a szerelem egét. Adjon időt a kedvesének, gondolja át a helyzetet. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Felébredt Önben a vágy, hogy jobbá tegye a dolgokat. Ha van erre ötlete, valósítsa meg és sikeres lesz! Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Romokban heverő önbizalmának jót tesz, ha valami kézzelfogható dolog megvalósításába kezd.
Klennert Doris angoltanár Az ideális férfi? • Egy okos ember. Álomutazás? • Afrika. Álomszakma? • A munkám, amit jelenleg csinálok: Helen Doron Angol – gyerekeknek. Ha sport, akkor... • Kerékpározás, túrázás. Ha lazítás, akkor... • Pihenés a diófa alatt, olvasás, film, kávé barátokkal. Ha étel, ital, akkor... • Paradicsom, kajszibarack, rizs, víz, vörösbor. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Mogyorós csoki, házi süti. Kedvenc ruhadarab? • Farmerszoknya. Kedvenc író, könyv? • Emily Brontë. Melyik a kedvenc rajzfilmje? • The World of David the Gnome, Mézengúzok. Kabala, amulett? • Egy kis zsák teli féldrágakövekkel és egy kis Joker-figura a Batman című filmből, amit a fiamtól kaptam
Kos Már. 21. – ápr. 20. Ha alaptalan elvárásokat támaszt valakivel szemben, elkerülhetetlenül csalódni fog benne. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Határidő előtt elkészül feladatával és ezzel bizony kivívja felettesei és munkatársai elismerését.
Elöl megy! Végül vetted!
Katonai rang
1/2
Horoszkóp
Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Olyan trükkhöz folyamodhat, amely jobb színben tünteti fel társadalmi pozíciójában. De ne vigye túlzásba! Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Összehozhatja a sors valakivel, akitől nagyon jó tanácsokat kaphat. Fogadja el javaslatait.
Legjobb tulajdonsága? • Igazságosság. Legrosszabb tulajdonsága? • Mindenkinek megmondom, amit gondolok, de az emberek ezt nehezen fogadják el. A leghasznosabb tárgya? • Az ollóm. Ha tehetné, a világban eltörölné... • Az irigységet és a gonoszságot. Amit a legjobban szeret hallani... • Kávét?
Bak Dec. 23. – jan. 20. Alakítsa úgy a napjait, hogy feltöltődhessen! Egészsége és energiatartalékai nagyon megfogyatkoztak. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. A sikert egyelőre nem pénzben arathatja le. De annak is eljön az ideje, ha elindul ezen az úton. Halak Febr. 20. – már. 20. Semmi sem megy úgy, ahogy azt elvárná. De a szeretet sohasem működik az elvárásoknak megfelelően.
N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Muravidék Az agrárkamara üléséről
„Elfogadhatatlan az ingatlanadó” A Szlovén Agrárkamara muraszombati egységének 7. rendszeres ülésén a kormány agráriumot sújtó több intézkedéséről is szó esett, leginkább azonban a tervezett ingatlanadó borzolta a kedélyeket. A tanácstagok többsége erélyes tiltakozásra, akár állampolgári engedetlenségre hívott fel. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Az ülés hagyományos módon az előző ülés, illetve ülések határozatainak
megvalósításáról szólt, ezeket a muraszombati mezőgazdasági intézet igazgatója, Franc Režonja összegezte. Kifejtette, a kamara keretén belül fel-
állításra került a bizottság, amely az előttünk álló uniós költségvetési időszak lehetőségeivel foglalkozik, s az érdekképviselet kalkulációkat készített a
Az agrárkamara regionális egységének ülésén érdektelenség, de mégis határozatképesség mellett tanácskoztak.
N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
tervezett új kataszteri adó bevezetéséről – ezek merőben eltérnek a GURS eredményeitől. Már az előző ülésen egyértelműen kimondta a területi egység, hogy ellenzi a mezőgazdaság bárminemű egyéb megadóztatását, így az ingatlanadót is. A tanácstagok véleménye közben nem változott, úgy vélik továbbra is, sem a földterületeket, sem a gazdasági épületeket nem szabad megadóztatni. Már az előző ülésen döntöttek arról, hogy a bevezetésre kerülő ingatlanadó ellen erőteljes demonstrációkat, sztrájkot hirdetnek, de ez sajnálatukra nem valósult meg. Többen hangoztatták, hogy a harcnak, tiltakozásnak nincs értelme, mert a kormány láthatóan eltökélt az új adónem bevezetésében, míg mások úgy vélték, csak határozott
lépésekkel lehet valamit elérni. Borzolta a kedélyeket az idei kataszteri jövedelem, illetve kataszteri jövedelemadó kiszámítása is. A tanácstagok többsége azonban egyetértett abban, az idén már semmi sem tehető, de követelni kell, hogy a kamara a jövő évi kiszámításoknál legyen jelen. Az ülés végén ismét szóba került az egész agrárkamara szervezettségének kérdése, a területi egységek és a központ viszonya, a kötelező és az önkéntes tagság kérdése is. Miközben a központ és a területi egységek közötti viszony tekintetében egységesen a területi egységek nagyobb önállóságát látnák jónak, a kötelező és önkéntes tagság ügyében már nagyobbak voltak a nézeteltérések. Van, aki a kötelező tagságot látja továbbra is egyedüli járható útnak, de olyan is, aki az önkéntes tagságban látja az agrárkamara egyedüli lehetőségét a várva várt megtisztulás felé.
17
Horizont November 11-e, Szent Márton napja – a történet, a népszokások és a hagyományok
Minden jó bornak ki kell f Márton-nap, lúd, újbor – mi köti össze ezeket a látszólag teljesen különböző fogalmakat? Rövid Mártonnapi összeállításunkban erre próbálunk válaszolni… Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
Szent Márton a középkor legnépszerűbb szentje volt, kultusza vidékünkön is virágzott. Emlékét helységnevek, imák és oltárképek egyaránt őrzik. Márton a Római Birodalom Pannónia tartományában született 316-ban (vagy 317-ben), szülőhelyeként Savariát, a mai Szombathelyt jelölik meg. Márton szülei tiltakozása ellenére hitújonc lett, majd 331-ben besorozták a hadseregbe és mint lovas testőrtisztet Galliába vezényelték. A legenda szerint 334-ben a galliai
Ambianum (Amiens) városkapuja előtt találkozott egy fázó koldussal. Köpenyét kettéhasította és egyik felét a koldus vállára terítette. A következő éjszaka álmában megjelent Krisztus a fél köpenybe burkolózva, mert ő volt, akit koldusnak vélt. Márton hamarosan kilépett a hadseregből, megkeresztelkedett, majd téríteni indult kelet felé egészen a Dunántúlig. Turones (ma: Tours) városának polgárai 371-ben püspökké választották. A város mellett kolostort alapított, ami a középkorban Franciaország egyik vallási
A 2013-as újborok nagyon finomak – Idén a korábbi szüretelés miatt a boroknál az alkoholtartalom mellé „szép savak” is járulnak. Az illat- és zamatanyag is megfelelően magas, főleg az ilyen jellegű fajták (sauvignon, muskotály stb.) esetében.
Nagyon-nagyon finom és – főleg a vörösboroknál – színben is gazdag borok várhatók – hangzott Fehér Marikának, a Lendvai Szőlő- és Gyümölcstermelők Egyesülete elnökének a válasza, amikor az idei termésből készített borok várható minőségéről kérdeztük.
18
központja lett. Hívei és szerzetesei tiszteletétől övezve halt meg 397-ben. A hagyomány szerint no vember 8-án hunyt el, és november 11-én temették el. Temetésének időpontja vált emléknapjává. Védszentként tisztelték többek között a koldusok, a katonák (gyalogosok és lovasok egyaránt), a ló- és lúdtartók, valamint a szőlőművelők, a hordókészítő kádárok. Szent Márton és a lúd kapcsolatára vonatkozóan több magyarázat is ismert. A legelterjedtebb az a legenda, mely szerint Szent Márton, hogy püspökké választása elől kitérjen és elbújjon az érte jövő küldöttek elől, nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, s miként egykor az éjnek idején a
Szent Mártont legtöbbször a köpenyét a koldusnak adó katonaként ábrázolják.
A ludak árulták el Mártont a gágogásukkal – de nem ezért kerülnek az asztalra Márton napján. N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Horizont
forrnia magát... Via Sancti Martini Az Európai Kulturális Tanács 2005 áprilisi luxemburgi ülésén jelölték ki az Európát átszelő 15 tematikus kulturális útvonalat, amelynek egyike az úgynevezett „Szent Márton kulturális út” Szombathely és a franciaországi Tours városa között. A Via Sancti Martini, a Szent
A Szent Márton kulturális út Szombathelyt és Tours városát köti össze. Márton-út két csomópont köré szerveződik. Az egyik Szombathely, ahol Márton megszületett, a másik Tours Franciaországban, ahol Mártont püspökké választották és ahol ma a sírja található. A két várost összekötő fő útvonal Magyarországot, Szlovéniát, Olaszországot és Franciaországot érinti, de vannak leágazásai Horvátország, Szlovákia, Csehország, Hollndia és Németország felé is. A gyalogosan is bejárható zarándokútvonal célja, hogy elősegítse a Szent Mártonhoz kapcsolódó kutatásokat, illetve az útvonal által érintett régiók és települések együttműködését. A gyalogos főútvonal Szlovéniában Domonkosfáról indul a tengermelléki Opatje Selo településig. Rómára törő barbárokat, ezúttal Márton rejtekhelyét árulták el. De nem emiatt esszük meg őket, hanem mer t a tavaszi kisliba erre az időre éri el a vágósúlyt és lehet tömni is. A néphit szerint a lúd mellecsontjából meg lehet jósolni a következő hónapok időjárását: ha a liba csontja fehér, hosszú, havas, hideg telünk lesz, ha barna, csak amolyan fekete karácsonyos, locs-
pocsos időre számíthatunk. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Eleink úgy tartották, aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik. A középkorban a jeles szent tiszteletére bort ittak és kövér ludat ettek, ugyanis napja az akkori naptárakban az
N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
óév utolsó jeles napjának számított. Szent Márton napjára pedig általában megforr az újbor. „A bornak Szent Márton a bírája” – tartja ezért a mondás. Úgy is gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget vesznek magukba. A francia „beaujolois” mintájára ma egyre több borász jelentkezik primőr borokkal is. A közmondás szerint „Ha lúd, legyen kövér”, valamint „Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál”. Mindezek szellemében most az újbor mellett libatort ülünk, azaz libacombot sütünk. Íme, egy finom recept: A libacombokat megmossuk, majd a bőrös felüket kicsit megvágjuk, megsózzuk és állni hagy juk 10–15 percet. Majd a bőrös felükkel lefele fordítva beletesszük a tepsibe, mellérakjuk a felezett fokhagymákat és a negyedelt vöröshagymákat, majd jól felöltjük vízzel, de lehet fehérborral is. Letakarjuk (alufóliával) és 200 fokos sütőben mintegy 90 percig pároljuk. Amíg a liba párolódik, elkészítjük a káposztát. Felcsíkozzuk a lilakáposztát és a lilahagymát, megsózzuk, állni hagyjuk 15 percet. Egy edénybe olajat öntünk, a cukrot karamellizáljuk rajta, ezután rátesszük a lilahagymát és a káposztát, jól megkeverjük, ízlés szerint köményt, ecetet és vörösbort adunk hozzá. Még egyszer jól megkeverjük, és lefedve, lassú tűznél pároljuk. Körülbelül 40–45 perc alatt elkészül, időnként persze megkeverjük. Amikor a combok megpuhultak, levesszük a fóliát és 20 perc alatt szép pirosra sütjük őket. Jó étvágyat!
Sok szeretettel MEGHÍVJUK ÖNÖKET
a MÁRTON-NAPI RENDEZVÉNYÜNKRE, amelyDOBRONAKON 2013. november 10-én, vasárnap13.30-as KEZDETTEL LESZ A DOBRONOKI GYÖRGY-HÁZ UDVARÁN.
– A Turista Egyesület borkeresztelője – A Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola tanulói és az óvodások kultúrműsora – Naca és Mári – falusi pletykázó asszonyok Ebből az alkalomból természetesen nem hagyhatjuk ki borászaink újborainak kóstolását, de kenyeret is pirítunk és egyéb más finomságokat is felszolgálunk. A névnapjukat vagy születésnapjukat ünneplőkre meglepetés vár... Várjuk Önöket! Turista Egyesület, Dobronaki Környezeti és Idegenforgalmi Intézet, Szőlő- és Bortermelők Egyesülete, Dobronaki KÁI
MEGHÍVÓ A Völgyifalui Turisztikai Egyesület sok szeretettel várja Önt a
III. Márton-napi „Pincétől pincéig’’ gyalogtúrára a helyi szőlős lankákra (Ráchegy és Gyepühegy) amelyre szombaton, 2013. november 9-én 16 órai kezdettel kerül sor. Gyülekezés a helyi faluotthon előtt. A gyalogtúrát borkeresztelő követi. A részvételi díj (3 euró a nem tagoknak) értéke tartalmazza a poharat, az italt és a kivendégelést. A tagoknak a részvételi díj 2 euró. Sok szeretettel várunk minden túrázni és szórakozni vágyót! Völgyifalui Turisztikai Egyesület
19
Horizont Két lendvai borlovag is az akkreditáltak között
Isten és a bor dicsőségére Az Európai Borlovagrend gyökerei a középkorig nyúlnak vis�sza, a nagy Szent György rendet ugyanis 1273-ban, 1308-ban és 1468-ban írásos emlékek említik. A rend október végén megtartott eisenstadti (Kismarton) ünnepélyes tagfelvételén és előléptetésén két lendvai borász, Rozsmán István és Király Ludvik is jelen volt. Az Ordo Equestris vini Europae – Európai Borlovagrend Szlovéniai Konzulátusa 1991. szep tember 26-án alakult meg
a Kismartoni szerződésaláírással, ahol a Lovagrend székhelye található. A rend nemes viselkedési célja a bor tisztelete, kul-
turált fogyasztása, ápolása és megismertetése. Vis�szatekintve az elmúlt két évtized munkájára, gazdag tevékenység áll a borrend
tagjai mögött. Szlovéniaszerte számos rendezvényt szerveznek nagy érdeklődést keltve a lakosság körében. Említést érdemel, hogy 2012 októberében Lendva volt a házigazdája a nagy borlovag-ünnepélynek. A lovagrend rendes tagjait a következő rendfokozatokba sorolják: lovagi vendég (hospes), lovagi tanácsos, lovagi borbíró, s a 4. rendfokozat, a borlovag („Eques de Vino”) cím odaítélése közös beiktatáson történik. Az idei kismarto-
ni ünnepségen több ország borlovag-akkreditáltjai voltak jelen: Ausztria mellett Bulgáriából, Horvátországból, Szlovákiából, Szlovéniából, Szerbiából és Romániából érkeztek a borászok, köztük a két lendvai szakember is. Ez alkalommal hagyományos az előzetes istentisztelet is, valamint a díszmenet a város patinás utcáin, ahol a lakosság nagy örömmel integetve köszönti a borlovagokat. (-)
Lendvai Szőlő- és Gyümölcstermelők Egyesülete
Felhívás Az LSZGYE értesíti a tagságot és partnereit, valamint a borászat iránt érdeklődő túrázókat, hogy a hagyományos
8. Márton-napi túrára
Rozsmán István (balról a második) és Király Ludvik (balról az ötödik) a borakadémia vezetőivel a kismartoni ünnepség után.
november 9-én (szombaton) kerül sor. Gyülekezés a lendvai Lipa szállónál 10 órakor. Az egész napos, borkóstolással, ételkülönlegességekkel tarkított program ára 10 euró. A nagyszámú részvevő és a könnyebb szervezés miatt előzetesen a jelentkezéseket a 040-844-978-os számon vagy a dvs.lendava@gmail. com címen várjuk.
könyv-elő Pápes Éva: Királylányok, tündérek, boszorkányok (A nő három arca a mesében). L’Harmattan Kiadó, TIT Kossuth Klub, 2013. A nemrég Lendván, a szerző által is bemutatott könyv borítóján olvassuk: a kötet fő célja, hogy a választott népmesék felfejtésével ráébressze a meséről (és a képi gondolkodásról) leszokott mai olvasót, mesehallgatót, hogy mekkora erő és tudás az, amit a sarokba állítunk. Az említett „képi gondolkodás” szép példája lehetne az idézett mondat „sarokba állítunk” szókapcsolata is, mely arra is rámutat, hogy az
20
évek során a racionalitás mily romboló hatást vált ki a gondolkodásunkban, a kódszerűségből és sietős életmódunkból adódóan a rövidítésektől agyongyötört nyelv mily sivárrá teszi kommunikációnkat s vele együtt az emberi kapcsolatokat. Hogy mi mindent kaphat vissza az ember, amennyi-
ben újra a mesék világába téved, arról is a szerzőtől tájékozódhatunk: „Töredezett, egyre inkább egységét vesztett gondolkodásunkban sorvezetőként, útmutatóként működhet. Most, amikor alapélmény, hogy valami elveszett (munkahely, megélhetés, üzleti vállalkozás, egészség, biztonság, lélekerő, alkotókedv stb.), igenis fontos, hogy találjunk kapaszkodókat, ráleljünk arra a belső erőre, ami segít megoldani, feloldani problémáinkat, konfliktusainkat, segít a belső egyensúly megteremtésében, segít meglátni, hogy mi az igazán fontos az életünkben.” A címben jelzett királylányok és tündérek, illetve más mesehősök több esetben is vándor-mesék szereplői,
több nép mesegyűjteményében, meseszerzők és mesegyűjtők (Andersen vagy a Grimm testvérek gyűjtésében) is megtalálhatók. Ilyen például a koldus királylányról szóló mese, illetve német párja, a Rigócsőr király. Az alapjában véve női nézőpont, illetve a nő „arcaival” foglalkozó könyv a meseterápiás megközelítéssel a mai ember problémáira is keresi a választ, mert ahogy a Hagymás Istvánnal közösen kiadott könyv (Az álomlátó fiú) egyik fejezetében írja, ma is gyakran előfordul, hogy felnőtt férfiak és nők a biztos egzisztenciájuk mellett komoly mentális zavarokkal küzdenek, életüket kiüresedettnek érzik. Ilyenkor a legmegfelelőbb orvosság a „szolgálatban” lelhető meg,
amely az emberiség, illetve legtöbb esetben csupán a „másik” ember iránti figyelmességben, segítségnyújtásban nyilvánul meg. A mese- és az álomfejtés rokon fogalmak, itt is jelképes és nem jelképes meséről/álomról beszélhetünk, a népmesékben általában a jelképesek fordulnak elő. S ebben a lélekbúvároknak (különösképpen a pszichoanalízis egyik atyjának, Jungnak) a mese-meghatározása a legmeggyőzőbb: a tudatalattiban megjelenő „spontán lelki képződmény, … mely a lélek belső működéséről ad híradást”. -ce
N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Helló!
Boszorkányos olvasótábor Gyertyánosban
Az őszi szünidő első két napján az 1. Sz. Lendvai KÁI Gyertyánosi Tagiskolája olvasótábornak adott otthont, melyben azon harmadikos tanulók vehettek részt, akik elolvasták magyar ul Pr unella Bat Milla és Sugar sorozatának legalább egy könyvét vagy szlovénul Jasna Merkuš Jurka Burka sorozatának legalább egy könyvét.
Jurka Burka, valamint Milla és Sugar ugyan nem jelentek meg a táborban, a hangulat mégis egészen boszorkányos volt. Mindkét nap levélben küldték el utasításaikat, így a tanulók többek közt olvasási feladatokat, szöveges számtani feladatokat oldottak meg, angol nyelvű foglalkozással is fűszerezve. Voltak ügyességi játékok és ter-
mészetesen sepr űnyélen is táncoltak. A tábor boszorkánybulival zárult kondérban főzött bájitallal és boszisütivel. A 23 olvasni vágyó tanuló szórakozva fejlesztette olvasási készségét és biztosak lehetünk benne, hogy nem utoljára vették kezükbe a Jurka Burka vagy a Milla és Sugar sorozat valamelyik kötetét. Sz. Z.
Kedves gyerekek! A könyvekben a betűk mögött csodás történetek bujkálnak – a csukott könyvben azonban rejtve maradnak. Csak az tudja életre kelteni őket, aki kinyitja a könyvet és olvasni kezd. A képzeletünk minden mondattal szárnyra kap, így bármikor bárhová képesek vagyunk eljutni. Ugye ti is szerettek olvasni? Már egyre rövidebbek a nappalok, itt az ideje kikészíteni néhány izgalmas könyvet az éjjeliszekrényre. A hideg őszi, téli estéken nincs is jobb időtöltés, mint az éjjeli lámpa fényénél egy nagy bögre forró kakaó társágában, puha takaróba burkolózva könyvet olvasni, és egy csodás világban elmerülni. A Gyertyánosi Tagiskola kis diákjai is nagyon szeretnek olvasni. Olvassátok el beszámolójukat az iskolájukban nemrégiben zajlott olvasótáborról. Rajzokat pedig ezúttal a hodosi óvodások küldtek nekünk. Az őszi termések és a barátság elevenedik meg rajzaikon.
Žoldoš Dominik, 3,5 éves
Laco Nik, 3 éves
Rituper Jessica, 6,5 éves N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
Weratschnig Maximilien, 4 éves
21
Sport
Fontos Nafta-siker Aha Emmi Bistrica – Nafta 1903 0:1 (0:0) A Nafta csapata rendkívül fontos győzelmet ért el Slovenska Bistricán a jól játszó házigazdák ellen. Németh Imre csapatának sikere még értékesebb azáltal, hogy
egy lövést nyomott szögletre. A 27. percben viszont a Nafta juthatott volna előnyhöz, ám Zágorec ideális kiszolgálása ellenére Kocet kihagyta az ajtó-ablak helyzetet. A 33. és
Jurica Valentić kapus mentései is kellettek a Nafta győzelméhez. Gerencsér Dezső és Hóbor Gergely nélkül léptek pályára, s a három pontnak köszönhetően nem szakadtak le az éllovasoktól. A hazaiak jobban kezdték a meccset, s Valentić kapusnak kétszer is mentenie kellett: a 14. percben egy szabadrúgást hárított, majd pedig nyolc perccel később
a 46. percben M. Ivanič két helyzetét jegyeztük, de a gólcsend ekkor sem tört meg. Két perccel a szünet előtt ismét M. Ivanič volt főszerepben, de a hazai kapus ezúttal is a helyzet magaslatán állt. Az 50. percben a félidőben beálló Vida jegyezte az
13. forduló
16. forduló Krka – Celje 0:1 (0:1) Verbič 5. Olimpija – Gorica 2:2 (0:0) Anđelković 54., Šporar 76.; Coda 47., Lapadula 82. Koper – Domžale 1:0 (1:0) Gregorič 20. Maribor – Triglav 1:2 (1:1) Tavares 36.; Arghus 33./öngól; Redžič 91. Rudar – Zavrč 3:0 (1:0) Črnčič 35., Klinar 89., Rotman 93. Táblázat 1. Koper 16 9 3 4 21:17 30 2. Maribor 15 9 2 4 32:11 29 3. Rudar 16 8 5 3 21:13 29 4. Zavrč 16 8 3 5 24:25 27 5. Gorica 16 7 5 4 29:16 26 6. Domžale 16 5 6 5 23:16 21 7. Celje 16 6 2 8 14:23 20 8. Olimpija 15 5 2 8 20:24 17 9. Triglav 16 3 2 11 11:28 11 10. Krka 16 3 2 11 11:33 11 A 17. forduló párosítása 2013. november 9-én: Rudar – Krka, Zavrč – Koper, Domžale – Olimpija, Gorica – Maribor, Triglav – Celje.
22
Pápa – Kecskemét Diósgyőr – Ferencváros Mezőkövesd – Pécs Kaposvár – Videoton Puskás AFC – MTK Paks – Haladás Újpest – Debrecen Honvéd – Győr
3:1 (1:1) 1:4 (1:1) 0:1 (0:0) 1:0 (0:0) 1:1 (0:0) 0:1 (0:0) 1:4 (0:3) 1:1 (0:0)
Táblázat 1. Videoton 13 9 1 3 27:9 28 2. Debrecen 13 8 3 2 32:14 27 3. Diósgyőr 13 7 4 2 23:14 25 4. Ferencváros 13 7 2 4 21:17 23 5. Haladás 13 6 5 2 21:15 23 6. Honvéd 13 6 3 4 20:15 21 7. Győr 13 5 6 2 22:14 21 8. Pápa 13 5 2 6 17:19 17 9. Pécs 13 5 2 6 20:23 17 10. Paks 13 4 3 6 16:21 15 11. Kecskemét 13 4 3 6 18:26 15 12. Újpest 13 3 4 6 18:23 13 13. MTK 13 3 3 7 13:15 12 14. Puskás AFC 13 3 3 7 14:25 12 15. Mezőkövesd 13 3 2 8 15:28 11 16. Kaposvár 13 2 2 9 11:30 8 A 14. forduló párosítása 2014. november 8-a és 10-e között: Pápa – Paks, Kecskemét – Újpest, Debrecen – Puskás AFC, MTK – Honvéd, Győr – Kaposvár, Videoton – Mezőkövesd, Pécs – Diósgyőr, Ferencváros – Haladás.
első lendvai helyzetet, de a Nafta vezetésére további hat percet kellett várni. Ekkor Karlovčec rúgta be a labdát a kapu előterébe, s a sűrűben a rutinos Bedő találta fel magát a legjobban, s rúgta öt méterről a kapuba a labdát. A hazaiak nem sokkal később egyenlíthettek volna, de Valentić remek mozdulattal megőrizte csapata előnyét. A 66. percben Bedő egyedül tört a hazai kapura, ám a labdát nemcsak a portáson, hanem a kapun is átemelte, így maradt az eredmény, amely a mindkét oldalon sorakozó helyzetek ellenére később sem változott. A meccset kielégítően vezette Darjan Kovačič Grosupljéből, aki Zág o recnek, Vinkónak és Kocet nek mutatott fel sárga lapot. A meccsre 120 néző volt kíváncsi. feri.h.m.
Kihagyott lehetőség Utroša Iztok 6. kiemeltként érkezett meg Budapestre, hogy javítson világranglista-helyezésén a 38. Yonex Magyar Nemzetközi Tollaslabda Bajnokságon. Az 5000 amerikai dollár összértékű torna első fordulójában a lendvai játékos 2:1-es (25:27, 21:12, 21:11) sikerrel egy óra alatt jutott túl a cseh Jakub Bitmanon. A második fordulóban könnyebb dolga volt a lendvai bajnoknak,
hiszen az angol Rhys Walkert gyorsan elintézte (21:14, 21:13), a következő fordulóban viszont a nálánál sokkal gyengébben rangsorolt dán Kian Andersen legyőzte két játszmában (26:24, 21:10). A negyeddöntőben véget ért verseny egyben azt jelentette, hogy nem sikerült az előretörés a világranglistán, amelyen a verseny előtt a 105. helyet birtokolta. HF
Vučko ötödik lett A Maribor melletti Kam nicán rendezett sakktornát a maribori Branik, a versenyen 24 sakkozó ült asztalhoz. A legjobb eredményt a Kovinar színeiben szereplő Samo Virtič érte el 9 ponttal, azo-
nos pontszámmal a második helyen végzett Lea Števanec (ŠS Tomo Zupan Kranj), Vučko Jože pedig 7,5 ponttal a nagyon jónak mondható 5. helyen zárta a tornát. F. B.
A kadétok kiütötték a Železničart A 2. Szlovén Kadét Liga 12. fordulójában a Nafta ifjú focistái Mariborban a Železničar otthonában léptek pályára. A lendvaiak kiválóan kezdték a meccset, hiszen Nagy Bence már a 2. percben vezetést szerzett csapatának. A második gól sem váratott sokat magára: SZLOVÉN BAJNOKSÁG 3. LIGA, KELETI CSOPORT 11. forduló Drava – Ljutomer Malečnik – Čarda Šentjur – Beltinci Bistrica – Nafta 1903 Rakičan – Grad Odranci – Dravinja Tromejnik – Šmarje
1:0 (0:0) 2:2 (1:1) 3:1 (1:0) 0:1 (0:0) 2:2 (1:0) 1:3 (1:3) 1:2 (1:1)
Táblázat 1. Dravinja 11 9 2 0 26:5 29 2. Drava 11 8 2 1 30:6 26 3. Malečnik 11 4 6 1 16:13 18 4. Nafta 1903 11 5 2 4 12:9 17 5. Ljutomer 11 5 1 5 20:14 16 6. Tromejnik 11 5 1 5 20:18 16 7. Rakičan 11 4 4 3 15:15 16 8. Odranci 11 4 3 4 24:19 15 9. Grad 11 3 5 3 17:17 14 10. Beltinci 11 4 2 5 18:19 14 11. Šmarje 11 3 3 5 18:20 12 12. Šentjur 11 3 1 7 9:30 10 13. Bistrica 11 1 3 7 13:23 6 14. Čarda 11 0 3 8 7:37 3 A 12. forduló párosítása 2013. november 9-én és 10-én, 14.00: Nafta – Tromejnik, Ljutomer – Šmarje, Dravinja – Bistrica, Drava – Rakičan (9-én), Grad – Malečnik, Beltinci – Odranci, Čarda – Šentjur.
Franc Šijanec a 9. percben növelte csapata előnyét. További három perc telt el, s Lőrinc Jan már háromgólos előnyhöz juttatta a Naftát. A második félidő is kiválóan kezdődött, hiszen a 43. percben Király köszönt be, majd pedig a 68. percben Nagy Bence második góljával zárult a gólgyártás. Az ifjúsági csapat sem tért üres kézzel haza, hiszen 0:0-s félidő után 1:1-re végződött a meccsük. A
hazaiak Marković góljával jutottak előnyhöz az 57. percben, a 85. percben pedig Imre Mario tizenegyesből állította be a végeredményt. A sikeres hétvégének köszönhetően a Nafta egy hellyel feljebb jutott a tabellán, így 12., míg hétvégi ellenfelük az 5. helyen áll. HF
1. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA
Hídvég – Veterani 4:1 (0:1) Marton (2), Gostan, Požonec; Verbančič Graničar – Csente 0:0 Nedelica – Olimpija 1:2 (1:0) Denša; Bazsika, Lebar (öngól) Kapca – Nafta 1:2 (0:0) Čeke; Kerék, Gábor Zsitkóc – Zvezda 2:4 (1:1) Strojko, Somi; Szabó (2), Dénes, Fordán M. Renkovci – szabad
12. forduló Panonija – Bistrica 1:4 (0:3) Cojhter; Zver (2), Žugelj, Lazar Kobilje – Hotiza 2:1 (1:1) Horvat, Soós; Györköš Turnišče – Dobronak 0:0 Polana – Črenšovci 0:2 (0:0) Kolarič (2) Táblázat 1. Črenšovci 12 8 1 3 34:17 25 2. Bistrica 12 7 0 5 29:19 21 3. Turnišče 12 6 3 3 17:15 21 4. Hotiza 12 6 1 5 20:16 19 5. Dobronak 12 4 3 5 14:15 15 6. Panonija 12 4 2 6 21:25 14 7. Kobilje 12 4 2 6 23:43 14 8. Polana 12 2 2 8 19:27 8 A 13. forduló párosítása 2013. november 10-én, 13.30: Črenšovci – Turnišče (szombaton), Dobronak – Kobilje, Hotiza – Panonija, Bistrica – Polana.
2. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 11. forduló
Táblázat 1. Nedelica 10 7 2 1 30:9 23 2. Renkovci 10 6 0 4 27:9 18 3. Kapca 10 5 3 2 21:15 18 4. Hídvég 10 5 2 3 27:16 17 5. Nafta 10 4 5 1 21:16 17 6. Csente 10 5 2 3 19:14 17 7. Veterani 10 5 1 4 23:21 16 8. Graničar 10 3 2 5 15:16 11 9. Olimpija 10 2 2 6 10:19 8 10. Zvezda 10 2 2 6 11:27 8 11. Zsitkóc 10 0 1 9 13:55 1 Az őszi bajnoki címet a Nedelica szerezte meg.
N É P Ú J S Á G 2 0 13 . n o v e m b e r 7.
Sport Kezdődik a Muravidéki Kosárlabdaliga
Megerősödve a legjobb négy közé A 8 csapatra zsugorodott bajnokság kezdete előtt Gorazd Horvatič-csal, a Lindau csapatkapitányával beszélgettünk a ligával és a csapattal kapcsolatos újdonságokról. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net
– Milyen újdonságok vannak a ligában? – A legnagyobb újdonságnak az számít, hogy a Ljutomer I. az idén nem szerepel már a Muravidéki Kosárlabdaligában. Ez ugyanakkor azt jelenti, hogy Ljutomerből két csapat szerepel már csak a bajnokságban, az első csapatból pedig több játékos a II. és a III. csapathoz csatlakozott. Ennek következtében a maradék két ljutomeri csapat megerősödött, valamint így a bajnokságban nyolc csapat maradt. A bajnokság ezáltal rövidebb is lesz, így most, a Mártonnapi hétvégével kezdődik, s a tervek szerint március közepével, végével fejeződik be. Az alapszakasz után természetesen következik a Négyek Döntője, mégpedig új időpontban, hiszen kideMURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 11. forduló Hodos – Tišina Vass, Sipos Gančani – Šalovci Križevci – Slatina Goričanka – Cankova Bakovci – Mura Ižakovci – Serdica Puconci – Bogojina
2:0 (2:0) 1:3 (0:2) 3:0 (1:0) 3:0 (1:0) 1:0 (0:0) 1:2 (0:2) 2:2 (0:2)
Táblázat 1. Serdica 11 9 2 0 25:8 29 2. Bakovci 11 8 3 0 22:6 27 3. Mura 11 6 3 2 17:11 21 4. Puconci 11 5 4 2 18:9 19 5. Križevci 11 5 3 3 23:10 18 6. Hodos 11 4 2 5 21:21 14 7. Slatina 11 4 1 6 21:18 13 8. Goričanka 11 4 1 6 19:22 13 9. Ižakovci 11 4 1 6 20:25 13 10. Tišina 11 4 1 6 12:26 13 11. Bogojina 11 2 5 4 10:17 11 12. Cankova 11 3 1 7 17:25 10 13. Gančani 11 1 6 4 8:16 9 14. Šalovci 11 1 1 9 13:32 4 A 12. forduló párosítása 2013. november 9-én és 10-én, 14.00: Slatina – Hodos, Tišina – Goričanka, Šalovci – Bogojina, Serdica – Puconci, Mura – Ižakovci, Cankova – Bakovci, Gančani – Križevci.
rült, hogy az idei időpont április végén nem volt a legszerencsésebb választás, így a zárótornát március közepére, illetve második felére tervezzük. – Ez azt jelenti, hogy a bajnokság kétkörös lesz? – Igen, az alapszakaszban minden csapat mindegyikkel megküzd egyszer idegenben, egyszer pedig hazai pályán, a végső elszámolásban pedig a bajnokság négy legjobb helyezettje csap majd össze. – Ha egy kicsit visszatekintünk az előző bajnokságra: az alapszakasszal és a Négyek Döntőjével elégedett volt a csapat? – Azzal nem lehettünk elégedettek. Tény, hogy aznap a Paloma csapata egy jó napot fogott ki, de mi is jobb teljesítményt nyújthattunk volna. A bajnokságban jól teljesítettünk, alig veszítettünk meccset, a zárótornán pedig ismét hadilábon álltunk a szerencsével. A döntőben egyszerűen nem voltunk elég érettek, a két egymást követő meccs egy napon akkor kicsit sok volt nekünk.
– Fél évvel ezt követően milyen változások történtek a Lindauban? – Roman Dominko a sérüléséből épül fel, így remélem, hogy a csapat legjobbja a bajnoki rajtra készen áll majd. A csapatban hatalmas változások nem történtek, Žalig Matej személyében elveszítettünk egy játékost, hiszen egyetemi tanulmányai miatt nem tud edzésre járni, s minden meccsen sem fog tudni szerepelni. Pedig szükségünk lenne rá. Kérdéses Misja Beno esete, aki még nem döntötte el, hogy Ljubljanában a második osztályban vagy nálunk folytatja a pályafutását. Sérülésekkel küszködött a múltban, bár most ezeket kiheverte, de a játékára szükségünk lenne. A centerposzton nincsenek gondjaink, leginkább az irányítói poszton voltak hiányosságaink, de egy bedobó is jól jött volna. Ezt azért mondom így, mert a bajnokság kezdete előtti utolsó időszakban két rutinos játékossal erősödött a csapat. A Rudar Cimper Mursko Središče csapatából
A csapatkapitány szerint az irányító poszton vannak a Lindaunak gondjai. csatlakozott hozzánk Teo Cilar, aki 1982-es születésű irányító, illetve Mladen Tkalec, az 1976-os szüle-
A Téli Bowlingliga versenykiírása A Lendvai Bowling Klub az idei évben is megszervezi Lendván a Tuš Központban a Téli Bowlingligát. Az első fordulót 2013. november 19-én szervezik meg, a bajnokság pedig jövő év március 25-én zárul. A fordulók lebonyolítására keddenként kerül sor 17 óra és 21.30 között. Egy csapat négy játékosból áll. Nevezni és érdeklődni Ivan Koncutnál lehet a 041/799284-es telefonszámon.
A Nafta nyerte a kupát
A Nafta és az Odranci közös fotója a kupameccs előtt. A Nafta nyerte a Lendvai Körzeti Labdarúgó-szövetség ifjúsági kupasorozatát, miután a döntőben 2:0-ra legyőzte a házigazda Odranci csapatát. A Nafta a két félidő végére bízta a döntést, hiszen a 41. percben Vida Matej talált be Raduha kapujába, a végeredményt pedig a 90. percben Király Marko állította be, így Soós Vladimir csapata nyerte meg a meccset és egyben a versenykiírást is. HF
N É P Ú J S Á G 2 013 . n o v e m b e r 7
tésű bedobó. Változatlanul Hozjan Tomas lesz az elsőszámú játékosunk, Daniel Trstenjakra vállsérülés miatt viszont, úgy tűnik, egy ideig nem számíthatunk. A két kritikus poszton tehát ugyan sikerült megerősödnünk, de még mindig ezek jelentik a gyenge pontjainkat. A csapathoz csatlakozott Sven Martinjak, aki már egy éve velünk edzett. – A csapat vezetésében történtek-e változások? – A csapatot az idén is Horvatič Velimir vezeti Balaž Tvrtko segítségével, aki már két éve nálunk játszik. – Célok a bajnokságban? – Remélem, az első fordulóban sikerül győzelemmel rajtolnunk a Beltinci ellen, s mindenképp szeretnénk a négy között végezni. Ott pedig tudjuk, hogy van még egy meg nem valósult álmunk...
Harmadik a Pártosfalva A 9. fordulóval befejeződött a verseny a Moravske Toplice-i kisfoci labdarúgóligában, s az utolsó őszi meccsen a Pártosfalva 4:2-es sikert aratott. A csapat sikeres félévet tudhat maga mögött, hiszen 15 ponttal a harmadik helyről várják a bajnokság folytatását. A Szentlászló az Ivanci ellen szenvedett hazai pályán 5:4-es vereséget. A csapat 10 ponttal a 7. a bajnokságban. feri.h.m.
23
„Lángot adok, ápold, add tovább…” Reményik Sándor
20 éves a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Sok szeretettel meghívjuk Önt és minden kedves érdeklődőt az ünnepi gálaműsorra, amely 2013 november 15-én 18 órakor lesz a Lendvai Színház– és Hangversenyteremben. Ünnepeljük együtt az évfordulót!
Ünnepi rendezvénysorozat: 2013. november 14-én, csütörtökön 15 óráig a Kárpát-medencei vendégek fogadása Lendván a Bánffy Központban 18 órakor Dobronakon a kultúrházban az Egy & Más Vándorszínház bemutatja a John Kander – Fred Ebb – Joe Masteroff: Cabaret? című darabot 15-én, pénteken 9.00 – 12.00 óráig Eredmények és jövőképek a magyar kultúrában címmel ünnepi ülés és eszmecsere a Lendvai Városháza dísztermében (Közreműködnek a muravidéki, a magyarországi és a határon túli szakemberek, illetve a partnerszervezetek képviselői) Alkalmi kiállítás a Bánffy Központban és Dobronakon a Művelődési ház előcsarnokában (hímző-, kézművesés képzőművészeti alkotások)