Játszótér

playground_hun.indd 1

31/01/2017 07:28:57

playground_hun.indd 2

31/01/2017 07:28:57

playground_hun.indd 3

31/01/2017 07:28:57

playground_hun.indd 4

31/01/2017 07:28:57

playground_hun.indd 5

31/01/2017 07:28:57

playground_hun.indd 6

31/01/2017 07:29:15

ELŐSZÓ Gyerekkorom központi elem volt a játszótér. Egészen 7-8 éves koromig minden nap annak a környékére mentem ki játszani, barátokkal találkozni. Szinte ott éltem. Akkoriban még minden kisgyerek kijárt játszani a játszóterekre, így sose voltam ott egyedül. Ha más nem, a bátyám és két szomszéd fiú mindig ott volt velem. Szép volt, sok mindent lehetett csinálni ott (egy gyerek amúgy is könnyen feltalálja magát), így nem csoda, hogy nagyrészt szép, érdekes vagy éppen vicces emlékeim vannak vele kapcsolatban. Ez a kiadvány a bennem leginkább megmaradt emlékeimet fogja bemutatni, boldogokat, kellemetleneket és humorosokat egyaránt, lehetőleg időrendi sorrendben. Az akvarell illusztrációk a játszótér ábrázolt részének akkori állapotát (amennyire az emlékeimet fel tudom eleveníteni) és az emlékeimben elevenen élő tárgyakat ábrázolnak.

playground_hun.indd 7

31/01/2017 07:29:15

A bátyámékkal nagyon szerettünk „bombákat” csinálni. Ezek a „bombák”, lényegében annyit jelentettek, hogy ecetet és sütőport tettünk egy Kinder meglepetés műanyag tojásába, összeráztuk, s eldobtuk. A belül keletkező hirtelen nyomástól az, kis túlzással élve, szétrobbant. Ezt nagyon sokszor csináltuk, volt, hogy a zsebpénzünket ecetre s sütőporra költöttük. Először a sütőport tettük a tojás egyik felébe, majd az ecetet a másikba, s hirtelen összezártuk. Kicsit megráztuk, s egyből eldobtuk.

Egyszer még azt is kipróbálta valamelyikünk, hogy egy félig teli, egy literes ecetes üvegbe vagy öt-hat zacskónyi sütőport öntött s azt rázta össze. Mivel a sütőport csak lassan lehetett beleönteni, az illető nem tudta időben eldobni az üveget s a kezében robbant fel. Először mind nagyon megijedtünk, de egy-két kissebb seben kívül, amit természetesen rettenetesen mart az ecet, semmi baja nem esett. Én kiskoromban még gyújtogatni is nagyon szerettem, egyszer az utcánkban lévő diszkont hátulját is meggyújtottam, de hála az égnek a próbálkozásom cseppet sem volt hatásos s a szüleim azután eltiltottak mindennemű, tűzgyújtásra alkalmas eszköztől.

playground_hun.indd 8

31/01/2017 07:29:16

AMILYEN DRÁGA VOLT A KINDER TOJÁS, SOSEM A ZSEBPÉNZEMBŐL VETTEM. MINDIG KIKÖNYÖRÖGTEM VALAHOGY ÉDESANYÁMTÓL, HOGY VEGYEN NEKEM EGYET. AMI VISSZATEKINTVE, FŐLEG FIGYELEMBE VÉVE, HOGY MENNYIRE TÚLÁRAZOTT A KINDER TOJÁS, ELÉG NAGY SURMÓSÁG VOLT.

31/01/2017 07:29:43 playground_hun.indd 9

AMINT ÚJBÓL TÜZESKEDHETTEM, EGY KÖRT ÉGETTEM A TERÍTŐNKBE S LEPERZSELTEM A BÁTYÁM SZEMÖLDÖKÉT.

31/01/2017 07:30:05 playground_hun.indd 10

playground_hun.indd 11

31/01/2017 07:30:16

A játszótér körül gyakran láttunk sáskát, tücsköt, szöcskét, gyíkot s miegymást. Ezekre előszeretettel vadásztunk csoportosan, de a legkedveltebbek mégiscsak a hüllőfélék voltak. Kicsik voltak, de nem annyira, hogy ne lehessen megtartani őket a kezünkben, gyorsak voltak, de csak éppen annyira, hogy érdekessé tegyék az őket való kergetést. Emlékszem még rá, hogy a legügyesebb ebben mindannyiunk közül egy fiú volt, aki egy utcával alattunk lakott és igencsak taszító kisugárzása volt. Mondhatni ijesztő. Gyakran dicsekedett azzal, hogy milyen könnyedén elkapja az előle szaladó áldozatokat s hogy azoknak a karmolása s ellenkezésük akármilyen formája nem fájt neki, Én ugyanis féltem a gyíkok karmaitól, még ha valójában nem is voltak veszedelmes állatok. Egyszer, amikor ez a fiú elkapott egy szerencsétlen gyíkot a játszótértől nem messze lévő dombon, azonnal dicsekedni kezdett vele.

Aztán valamiért, sajnos arra már nem emlékszem milyen indittatásból, azt mondta, hogy akár a szerencsétlen állat farkát is le meri harapni.

Mi természetesen ezt nem hittük el, mert mégis milyen gyerek lenne képes leharapni egy élő gyík farkát? Nos, mint az rövid hitetlenkedés után kiderült, ő volt rá képes. Utána elengedte, a minden bizonnyal sokkos állapotban lévő élőlényt, én pedig azóta is igyekszem kerülni Őt. A hüllő-vadászat ennek ellenére népszerű sport maradt a baráti körünkben.

playground_hun.indd 12

31/01/2017 07:30:16

playground_hun.indd 13

31/01/2017 07:30:26

playground_hun.indd 14

31/01/2017 07:30:51

playground_hun.indd 15

31/01/2017 07:31:28

playground_hun.indd 16

31/01/2017 07:32:03

playground_hun.indd 17

31/01/2017 07:32:13

A hüllők szorgos gyűjtése, habár nagyon szerettük s sokat űztük ezt a sportot, néha kicsit céltalannak tűnt. Kergeted a gyíkot, elkapod a gyíkot, dicsekszel vele, hogy milyen ügyes vagy, megvizsgálod kicsit és szabadon engeded a gyíkot. Ez a monotonitás nem tesz jót a munkamorálnak, s lassan értelmét veszíti a játék. Kellett hát valami, ami célt ad a sportunknak, amitől úgy érezzük megérte a vesződést, ha ránézünk.

Erre a problémára nyújtott megoldást a gyík börtön, amit már nem emlékszem ki talált fel, de az egész vadászásnak értelmet adott. Egyszerűen elkészíthető dolog volt ez. A homokozóban kellett építeni, s lényegében annyiból állt, hogy három falat felépítettünk homokból, a negyedik fal helyére, szorosan, gallyakat szúrtunk a homokba, úgy, hogy felfele néző végük lehetőség szerint egyvonalban legyen, s minderre tettünk egy műanyag lapot, általában tálcát. Amikor valaki fogott egy gyíkot, a tálcát felemeltük, az áldozatot a börtönbe helyeztük, s a tálcát vissza tettük a helyére. A gallyak elég szorosan voltak elhelyezve ahhoz, hogy a gyíkok ne tudjanak kibújni közöttük, s így gyűjtöttük oda egész nap az állatokat. Nap végén összeszámoltuk őket, vitatkoztunk, hogy ki fogta el a legtöbbet közülük, aztán elengedtük őket s a börtönt lebontottuk.

playground_hun.indd 18

31/01/2017 07:32:13

TERMÉSZETESEN KICSI RABRUHÁT A VALÓSÁGBAN NEM VARTUNK NEKIK.

31/01/2017 07:32:19 playground_hun.indd 19

playground_hun.indd 20

31/01/2017 07:32:32

playground_hun.indd 21

31/01/2017 07:33:13

playground_hun.indd 22

31/01/2017 07:33:27

playground_hun.indd 23

31/01/2017 07:33:40

A játszótér közelében megesett, hogy javították a vízvezetékeket (pontosabban én úgy gondoltam, hogy azt csinálták), s olyankor szokásuk volt kitenni védőszalagot, nehogy valaki beletántorogjon az általuk gondosan kiásott gödörbe. A munkálatok után azonban nem mindig takarították el a szalagot. Szinte soha. S mi, ha éppen akadt, akkor nagyon jól eljátszogattunk a szalaggal. Rohangáltunk vele, körbetekertünk vele dolgokat, lógaszkodtunk rajta és hasonló mókás dolgokat csináltunk vele. Egy ilyen szalaggal játszottunk akkor is, mikor azt valamilyen rejtélyes okból a kissebbik mászóka egyik keresztvasára tekertük fel. Én, amilyen előrelátó gyermek voltam, húzódzkodtam a keresztvason, lógaszkodtam rajta és a szalag egyszer, valamilyen úton-módon a nyakam körül végezte, én a keresztvasat elengedtem s mivel alig voltam több 20 kilónál, a szalag nem szakadt el. Én csak lógtam ott, mint aki direkt döntött úgy, hogy aznap, ott, akkor meghal, s a fejem csak egyre vörösödött. Haangot alig tudtam kiadni magamból, mivel a szalag szorítása nem engedte, de egy barátom anyukája, aki nem messze a padon ült, észrevette, hogy békésen haldoklom s segítségemre sietett. Utána természetesen meg lettem dorgálva a megmentőm, s a később érkező édesanyám által is, hogy ne merjem magam többet felakasztani.

playground_hun.indd 24

31/01/2017 07:33:46

playground_hun.indd 25

31/01/2017 07:34:09

ÉDESAPÁM MÁIG HARAGSZIK KICSIT ÉDESANYÁMRA, AMIÉRT MAJDNEM MEGHALTAM AMÍG NEM VOLT VELEM. SZERINTEM AZ ÉN HIBÁM VOLT.

playground_hun.indd 26

31/01/2017 07:34:09

playground_hun.indd 27

31/01/2017 07:34:12

Körülbelül másodikos lehettem, mikor hosszú kihagyás után ismét lementem a játszótérre. A kiskori barátom, aki 2-3 évvel korábban elköltözött, hazalátogatott és hárman beszélgettünk a játszótéren. Ő és egy másik gyerekkori barátom egy nagyon kicsi, félkör alakú mászókán ültek, én pedig hintáztam. A félkör alakú mászóka egy fa lombozata alatt helyezkedett el és az eső miatt mentek oda. Én voltam elég buta és csurom vizesen hintáztam.Akkor még nem zavart a víz s boldogan, nagy mosollyan az arcomon lengettem a lábam, minnél erősebben, hogy a lehető legmagasabbra menjen a hinta. Hosszas beszélgetés után , s miután miután mindenki megunta a vizet, úgy döntöttünk, hogy ideje bevonulni valahova. Én még lendítettem egyet hátra, s mikor a hinta elindult előre, bátran kugrottam. Hibát követtem el. Amint kiugrottam, már éreztem, hogy valami nem lesz rendben, s mikor landoltam ez be is bizonyosodott. A sárba érkeztem és először nem igazán éreztem semmit. Aztán szépen, lassan felnéztem, s a bal kezemmel annyi gond volt csupán, hogy könyöktöl lefele ijesztő mértékben hasonlított egy denevér mellső végtagjára hajlás szempontjából. Édesanyám az alattunk lévő utcában, a mamámnál tartózkodott éppen, ezért azonnal elindultam hozzá, s mikor beléptem a lakásba annyit mondtam: „Anya, van egy kis gond...”. Ebből ő azt hitte, hogy csak valamimet megvágtam vagy felhorzsoltam. Igencsak megijedt mikor meglátta, hogy mindkét alkarcsontom el volt törve.

playground_hun.indd 28

31/01/2017 07:34:12

playground_hun.indd 29

31/01/2017 07:34:40

playground_hun.indd 30

31/01/2017 07:35:12

playground_hun.indd 31

31/01/2017 07:35:19

playground_hun.indd 32

31/01/2017 07:35:19

playground_hun.indd 33

31/01/2017 07:35:19

playground_hun.indd 34

31/01/2017 07:35:19

playground_hun.indd 35

31/01/2017 07:35:19