SAROKPONT

T Rsash Z A Szondi Utc Ban

Építészet: BÁRTFAI-SZABÓ GÁBOR |

BÁRTFAI-HORVÁTH ÉPÍTÉSZMŰHELY Szerző: GÖTZ ESZTER

Építészeti fotó: BOGNÁR BENEDEK

Az erőteljesen kiugró nyíláskeretek egyszerre hordozzák a klasszicista építészetből hozott szigorú rendet és a kortárs játékosságot

A 6 + 1 emelet alatt egy félig földbe süllyesztett és egy kicsit megemelt garázsszint található

Avilágörökségi Andrássy út mögött, a Szondi utca meglehetősen heterogén képében – az eklektikus és klasszicista házak között a hetvenes években készült lakóépületek állnak – megjelent egy új, friss színfolt: a Székely Bertalan utca sarkán lévő foghíjtelekre egy hétszintes társasház épült. Antracitszürke klinkertégla homlokzatával, erősen kiugró, vidám, sárga ablakkereteivel és zárt földszintjével első pillantásra idegen a környezetétől. A meghökkentő látványt közelebbről szemlélve rájövünk, hogy a ház kortárs eszköztára nagyon is figyel kifelé, az itt álló – valaha méltóságteli, mára azonban erősen megkopott – épületekre éppúgy, mint a városrész mostani helyzetére és mindennapi működésére. Elzárkózása csak látszólagos, hiszen a homlokzat síkjából mindkét utca felé egy-egy felhasítással kukucskál ki a ház belseje, de nem egyformán: a Székely Bertalan utcára a bejárati előtető fölött indulva, a Szondi utca felé a harmadik emelettől fölfelé. A földszinten nem látunk a szomszédos házaknál megszokott üzlethelyiségeket, ami nem véletlen, mivel a környéken bezárt vagy kiadásra kínált kis boltok sorakoznak, a közeli plázák elszívják a vásárlókat. Még a keskeny előtetővel kísért kapunyílás sem töri meg a téglahomlokzatot, ugyanúgy belesimul a síkba, mint az üzletportálokra emlékeztető, ám az utcával nem kommunikáló földszinti ablakok – amelyek mögött nem lakások vannak, hanem egy félig földbe süllyesztett és fölötte egy kicsit megemelt garázsszint. Alaposan átgondolt, okos megoldás így biztosítani helyet az autóknak ott, ahol a Duna közelsége miatt magas a talajvíz szintje, így nemigen van mód mélygarázst kialakítani.

Följebb viszont annál erőteljesebben megmozdul a homlokzat, egyértelműen megmutatva, hogy a ház lényegi része itt kezdődik. Az emeleteken az A-B-A-B ritmusban váltakozó, erőteljesen kiugró nyíláskeretek mintha kacsintgatnának a járókelőre, egyszerre hordozzák a klaszszicista építészetből hozott szigorú rendet és a kortárs játékosságot. XXI. századi ablakdíszeknek is felfoghatjuk ezeket, ugyanakkor praktikus előnyük is van, mivel a keretek többségében párosával elhelyezkedő franciaerkélyek ezzel a levegőből nyert térrel egy kis mélységet, tágasságot kapnak. A felület plasztikus megmozgatása pedig elevenséget visz az utcaképbe és feldobja a homlokzat sötét tónusát. A tégla rakása a földszinten vízszintes, följebb azonban függőlegesre vált, ezzel őszintén megmutatja, hogy nem szerkezeti elem, hanem csupán a ház bőrét adja. A kétszintenként végigfutó fémcsík a szomszédos házak osztópárkányainak hagyományát viszi tovább. Ezek a jelzések az illeszkedés meglehetősen tisztázatlan szabályait próbálják ésszerű rendszerbe fogni, azt kommunikálva, hogy a ház érti és tiszteli a környezetet, de nem tagadja le a maga korát, sem azt, hogy itt egy hiány, egy foghíj beépítéséről van szó. Nem beszélve arról, hogy a téglafelület húsz év múlva nem málló vakolattal fogja rontani az utcaképet, mint a szomszédoké, hanem ugyanilyen üde és ép marad.

Aházat tervező Bártfai-Szabó Gábor irodája hosszú időn át főként családi házakkal foglalkozott. Ez a ház volt az első, ami sűrű városi környezetbe, nem egy család pontosan definiált igényeire készült. Sőt, a 2017-ben kezdődött, hosszan elhúzódott tervezési időszak alatt maga a megbízó is változott. Az első rajzok még egy 32 egységből álló apartmanházról szóltak, a földszinten recepcióval, szociális blokkal, garázzsal, bicikli- és kukatárolóval. Idővel a projekt új tulajdonoshoz került, aki már lakásokban gondolkodott, így a recepció eltűnt a tervekből, a többi földszinti funkció azonban maradt. És maradt az eredeti elgondolás is: az, hogy Bártfaiék nem egy, hanem három háztömbre bontották a beépítést, így az egyes részek közötti sávok levegővel telítik a viszonylag szűk telek belsejét. A benapozást is segítik, amire nagy szükség van itt, mivel a ház két utcafrontja északnyugatra és északkeletre néz. A három különálló tömb a telek sarkában egy kis kerttel, a tömbök között keresztben és hosszában végigfutó, függőfolyosós közlekedőkkel és a tetőtéri szinten egy közösségi használatú, nagyobb, teraszos tetőkerttel kapcsolódik egybe.

A „családiházas korszak” segített abban, hogy a tervezők ne csak a ház, hanem a leendő lakók szempontjait is mérlegeljék: a felhasítások kedvező helyzetbe hozzák a befelé néző lakásokat, így a 75%-os beépítettség és az északi fekvés ellenére élhető, kellemes otthonok jöttek létre. Az eredetileg bérelhető apartmanoknak tervezett lakások területe nem nagy, csak a szükséges nappali-teakonyha, háló és fürdőszoba egységeket tartalmazta, de több helyen kettő összevonásával akár 85 négyzetméteres lakásokat is kialakítottak. A teljes gépészet a ház sarkán lévő tetőrészbe került, ennek oromfala sapkaszerűen jelenik meg az utcáról nézve. Az antracitszürke fémlemezzel fedett nyeregtető felülről is megmutatja, hogy itt valójában három különálló házról van szó, de lentről csak a többi tetőnél erősebb hajlásszögű „sapka” bohókás formája érzékelhető.

Budapest belső kerületeiben még mindig sok foghíj tátong. Beépítésük komolyan fölveti a kortárs illeszkedés újragondolását. Bártfai-Szabó Gáborék erre a kérdésre racionális, tisztelettudó, de elsősorban a ház jó működésére figyelő megoldást kínálnak. Vitruviushoz fordulnak, az ő hármas elvét érvényesítik: a tartósság, a célszerűség és a mai értelemben vett szépség követelményei formálják a házat.