orosházi
élet
ingyenes közéleti hetilap • 2015. április 30. • Xx. évfolyam • 16. szám
5. oldal
2. oldal
közélet
Útszélesítés július közepéig
Hétvégén is dolgozik a kivitelező a 47-es főúton. A cél, hogy minél hamarabb elkészüljenek. A fejlesztés 85% uniós és 15% hazai forrás felhasználásával valósul meg. Orosháza és Csorvás között hétfőn elkezdték az aszfaltozási munkálatokat.
Átadták a városi kitüntetéseket
Orosházinak lenni hivatás oktatás oroszlánkirály: telt ház előtt
Igazi afrikai hangulat, jó zenék, tehetséges fiatalok – a (F)Apácák énekstúdió idén az Oroszlánkirály musicalt dolgozta fel és vitte színpadra. Az eredeti, Broadwayn játszott szövegeket Béres Bence, az egyik énekstúdiós fordította magyarra, a művészeti iskola tánc szakosaival együtt közel hatvanan léptek színpadra. 4. oldal
magazin Játszva tanultak
Kilencedik vetélkedő, hat iskola, öt helyszín, 11 csapat – az idei városismereti vetélkedő, számokban. Az Oros-haza Baráti Kör ismét tesztelte, ki, mit tud. Idén is két korosztályban versengtek a csapatok: öt csapat volt az 5/6. osztályosok csoportjában és hat a 7/8. osztályosokéban. 6. oldal
sport Magabiztos hazai győzelem
A Rákóczi Vasas a Mezőkovácsházát fogadta múlt hétvégén a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Remek idő, szépszámú közönség várta a játéktérre kivonuló csapatokat. 7. oldal
mozaik táncmaraton
Egy jókedvű, nyitott csapathoz csatlakozhatott az, aki „belenézett” a Pöt�työs szoknya – Csőnadrág elnevezésű táncversenybe. Volt sok jó érzéssel, mosollyal, élménnyel teli óra. A terv pedig már a folytatásra is megvan: a szervezők jövőre is szeretnének egy hasonló nagy bulit rendezni. 8. oldal
Hálásak lehetünk mindazoknak, akik életükkel, munkájukkal, példamutatásukkal építették a települést • fotó: Kecskeméti
Új díszpolgára van Orosházának. Dr. Dancsó József a város születésnapján, április 24-én vette át a kitüntetést az evangélikus temp-
lomban. A településalapítási ünnepségen idén újra kiosztották a Thék Endre- és a dr. László Elekdíjakat is.
Elültetett lehetőségek A munkahelyteremtést és az önfenntartást segíti az a mintaprogram, amelyhez Dél-Békés több települése, valamint cégek, egyesületek csatlakoztak. Városunkban a bónumi földeken gazdálkodnak – elindult a munka, pénteken elültették a sárgadinnye-palántákat. Orosháza is sikerrel csatlakozott a „Kitörési pont a háztáji gazdaságok irányába” elnevezésű pilot programhoz. – A háztáji gazdaságok újraélesztését is szolgálja a program, melynek keretében növényt termesztenek, állatokat tenyésztenek a közfoglalkoztatottak. A közfoglalkoztatás azonban nem a cél, csupán
átmenet a profitorientált szociális szövetkezetek felé, és onnan a nyílt munkaerőpiacra – összegezte Fejes Róbertné alpolgármester. – A lehetőség adott, mi mindenben segítjük a programban dolgozókat, a program résztvevőin múlik, hogy tudnak-e élni vele Orosházán. A szükséges eszközöket és a szakmai felügyeletet belügyminisztériumi forrásokból biztosítjuk, a brigádok munkáján, elkötelezettségén múlik a program sikere – emelte ki Fejesné. A mintaprogram térségi szinten mintegy 500 embernek biztosít » folytatás a 3. oldalon munkát.
Orosháza azon kevés települések egyike, ahol pontosan tudják, mikor alapították. Szent György napján, 1744. április 24-én érkeztek
meg a Zombáról hitük miatt elüldözött evangélikus családok, hogy új hazát találjanak. Ez tehát Orosháza születésnapja, immár a 271. A hagyományok szerint programsorozattal ünnepel a város, aminek csúcspontjaként jeles orosháziak vehetnek át elismerést. Idén is az evangélikus templomban, a Zombáról hozott harang köré gyűltek össze az emlékezők. – Ez a harang tanúja volt annak, amikor őseink választás elé kerültek: vagy meghajolnak mások akarata előtt, és Zombán maradnak, vagy egyenes derékkal és felemelt fejjel útra kelnek, és újrakezdik valahol máshol. Tudjuk a történetet. Kitartottak hitük és meggyőződésük mellett. Tudták, mi az út, amin járniuk kell, akkor is, ha az az út nehéz, rögös, buktatókkal teli. Így hát fogták ezt a kis harangot, és útnak indultak, hogy a viszontagságos út után megérkezzenek az orosházi pusztába – mondta beszédében Dávid Zoltán polgármester. Elhangzott, valamennyi orosházi mindennap tesz valamit a városért, hiszen ez a város közös örökségünk, közös életterünk, és közösen adjuk tovább gyermekeinknek. A Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény diákjainak műsora, és a művészeti iskola tanulójának hegedűjátéka után adta át a polgármester a városi kitüntetéseket. Olyan embereket, közösségeket ismertek el, akik sokat tettek, tesznek Orosházáért. Akik bizonyítottak, akik az itt élőkért dolgoznak. Példaképek, akikre felnézhetünk, akikből erőt meríthetünk, akikre büszkék lehetünk. Orosházán a legnagyobb elismerés a díszpolgári cím, amit 2015ben dr. Dancsó József, a város korábbi polgármestere, országgyűlési képviselője, a Magyar Államkincstár jelenlegi elnöke kapott meg múlt pénteken. » folytatás a 3. oldalon
Nyolcadik lett dr. Varga Sándor
Az év praxisa 192 ajánlás, 174.467 szavazat – átadták „Az év praxisa a Kárpát-medencében” díjait a hazai és a határon túli háziorvosoknak és munkatársaiknak április 23-án, Budapesten. Ötödik alkalommal hirdette meg az Országos Alapellátási Intézet a pályázatot, melyre 192 ajánlás érkezett, a zsűri által kiválasztott TOP húszra mintegy 174 ezer voks futott be. Szavazni lehetett az orosházi kórház gyermekosztályának vezetőjére, dr. Varga Sándorra is, akit a mezőhegyesi önkormányzat jelölt, háziorvosként, empátiáját, gyermekszerete-
tét, önzetlenségét kiemelve. A magyarországi első helyezett az esztergomi háziorvos, Üveges Szilvia lett, határon túl dr. Tamás Mária csíkszentmártoni háziorvos. Dr. Varga Sándor a nyolcadik helyen zárt. A díj átvétele után ezt írta Facebook oldalán: „MINDENKINEK, aki rám szavazott Otthonról (Erdély), Itthonról (Magyarország) nagyon szépen köszönöm. Nagyon jólesett.” A szervezők megjelölték azokat a portálokat is, amelyek a legnagyobb forgalmat adták, köztük az OrosCafét. vk