2022.02.18/6. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2022. FEBRUÁR 18. • XXVI. ÉVFOLYAM • 6. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Különleges kóstoló

Bivalyszalámi, mangalicatepertőkrém, olajban pácolt fürjtojás – ilyen és ehhez hasonló organikus és száz százalékban magyar terméket kóstolhattak az orosháziak szombaton délelőtt. Ez volt az első programeleme a Magyar Piac Szövetkezet rendezvénysorozatának, amit Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár fővédnökségével tartanak. Folyamatosan szólították meg a járókelőket február 12-én, kóstolóval kínálták őket. A Kossuth utcán felállított hosszú asztalon a helyi termékek – mint például a csíramálé, az orosházi banán – mellett magyar földön megtermelt kézműves finomságokat hozott el a Magyar Piac Szövetkezet a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szakmai támogatásával. Az orosháziak például a bivalyból, szürke marhából készült élelmiszereket kóstolhattak. » folytatás a 3. oldalon

Fotó: Horváth Bence

OROSHÁZIAK A DUNA TELEVÍZIÓBAN A Duna Televízió „Jó embert keresünk” című produkciójának stábja forgatott nemrég Orosházán. Elsőként az Orosháza és Térsége Gazdakört keresték meg a műsor szerkesztői. Horváth József, a gazdakör alelnöke mutatkozott be, illetve mutatta be a gazdakör elmúlt tizenhárom évét. A gazdakör vezetősége ajánlott még városunkból a műsor profiljába illő forgatni valót a stábnak. Ennek alapján készültek felvételek a Pipitér Sajtműhelyben, a kézműves sajtokról és Tóth Bálinték csiramálét előállító vállalkozásában is. A városunkról is szóló műsort február 20-án, vasárnap délelőtt 9.45-től tekinthetik meg a Duna Televízióban. CSJ

VÉRÜKET ADTÁK A RENDŐRÖK Az Orosházi Rendőrkapitányságon volt véradás február 16-án, ahol a rendőrök mellett mások is segítettek. Ezúttal az Orosházi Rendőrkapitányságon volt lehetőség a segítségnyújtásra. Az orosházi rendőrök mellett mások is betértek, hogy véradásukkal segíthessenek a betegeken és a műtét előtt állókon. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Békés megyében több településen is lehetőség nyílt véradásra az elmúlt hetekben. Február elején Orosházán, a Véradó Állomáson várták a véradókat. OÉ

Ismét összeült a kerekasztal

Új jakuzzi a fürdőben Egy új fejlesztést valósítottak meg Gyopárosfürdőn, a szaunaparkban. A régi, elhasználódott jakuzzit a mai kornak megfelelő nagyobbra cseréltek le, amit már a hétvégén birtokba vehetnek a fürdővendégek.

Több napirendi ponttal kapcsolatban tanácskoztak a résztvevők Február 16-án a Petőfi Művelődési Központ tárgyalójában gyűltek össze az orosházi oktatási intézmények képviselői. Bojtor István alpolgármester, a kerekasztal elnöke és Dávid Zoltán polgármester is köszöntötte a résztvevőket, majd a napirendi pontok közül elsőként Seres Erzsébet mesterpedagógus mutatta be az ökoiskolák

kritériumrendszerét, fenntarthatóságát. Ezt követően az intézményi javaslatok alapján véglegesítették az Orosháza Hét programjait, majd az üveg nemzetközi éve alkalmából a városi programot ismertették. Ezen kívül egy városi diákhagyomány előkészítéséről is tanácskoztak. Ez nem más, mint a ballagók fasora, melynek keretében az általános iskolák és a

Fotó: Horváth Bence

középiskolák végzős diákjai egy fát ültetnének ballagásuk alkalmából. Ezt elsőként a Tó utcára tervezik. Dr. Burai Mihály, Orosháza jegyzője a gyermekeket és az ifjúságot érintő települési koncepciókról és a rendeletek végrehajtásáról tájékoztatta a kerekasztalt. A napirendi pontokon kívül a résztvevők is feltehették kérdéseiket, elmondhatták észrevételeiket. Bojtor Zalán

3. oldal

A korábbi mintegy húszéves pezsgőfürdő az évek alatt elhasználódott, ami miatt cserére szorult a gyopárosfürdői szaunaparkban. Idén egy sokkal modernebb és nagyobb, öt fő befogadására alkalmas jakuzzit helyeztek el. – A héten üzemelték be a szakemberek az új für-

dőt. Sok logisztikát igényelt már az is, hogy a helyére kerüljön, ehhez egy darut is igénybe kellett vennünk. Még egy korlát felszerelése van hátra és ezután semmi akadálya nem lesz annak, hogy a vendégeink is használatba vegyék. Erre már a hétvégén sor kerülhet – tájékoztatta lapunkat Benkő Ferenc, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Benkő Ferenc elmondta azt is, hogy a szaunaparkban márciusban két egészségmegőrzéssel kapcsolatos programmal készülnek. Patakfalvi Ádám

Már a hétvégén használhatják a fürdőzők

Fotó: Horváth Bence

7. oldal

8. oldal

AGRÁRINFÓ Fontos kérdésekben döntöttek a képviselők

Orosházi Agrárinfó Az Orosházi Élet tematikus oldala

Egyre nagyobb a nők szerepe


2

KÖZÉLET

2022. FEBRUÁR 18.

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS 2022

Két jelölt adta le eddig a szükséges számú aláírásokat

Orosházán is elindult a kampány Hivatalosan is elindult a kampány, az országgyűlési képviselőjelölteknek 500 darab érvényes aláírást kell leadniuk február 25-ig. Az indulók közül többen az orosházi piactéren is gyűjtötték az aláírást múlt szombaton.

Megvédenék az elmúlt 12 év vívmányait jelöltje, az orosházi születésű Erdős Norbert volt már önkormányzati országgyűlési és európa parlamenti képviselő is, ebből adódóan rengeteg kampányon van már túl, véleménye szerint a mostani nem különbözik a korábbiaktól. – Ami a választást illeti – hasonlóan a négy évvel ezelőtti adatokhoz – nyolcvanszázalékos részvételre számítok. Bizakodóak, szervezettek vagyunk, a munka, amit 12 éve folytatunk, sikeres. Mind az agrárium, mind Fotó: archív

Ötven nappal az április 3-ai országgyűlési választás előtt, február 12-én kezdetét vette a kampányidőszak. Az orosházi piactéren a jelöltek folyamatosan szólították meg a választókat és kérték a támogatásukat. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt a Békés megyei 4-es számú választókerületben az orosházi Bódai Dávidot indítja. – Szerettünk volna itt Békés megyében is minden körzetben elindulni. Hosszas mérlegelés után döntöttünk úgy, hogy itt én vagyok a legalkalmasabb. Orosházi születésűként kívül-belül ismerem a város minden szegletét – fogalmazott Bódai, majd belekortyolt a teájába, amit Erdős Norbert adott neki. A Fidesz-KDNP pártszövetség

Fotó: Horváth Bence

a kultúra területén lehet látni az előrelépést. Európában egyedülálló, hogy országosan több mint 600 milliárd forintot ad vissza a kormány a gyermeket nevelő családoknak. A választókerületben több mint kilencezer, Orosházán több mint 3500 emberhez érkezik meg a személyijövedelemadó-visszatérítés közel négymilliárd forint értékben. A családok továbbra is a fókuszban maradnak, ehhez is kérjük a választók támogatását – nyilatkozta Erdős Norbert országgyűlési

közlemény

BÉRBEADÁS Orosháza Város Önkormányzata A pályázati lapokat 2022. február meghirdeti szociális rászorultság 21-től a polgármesteri hivatal 2. emelet 11. számú irodájában, tealapján történő bérbeadásra az: • 5900 Orosháza, Könd u. 34/6. lefonon előre egyeztetett időpontban, ügyfélfogadási időben (hétfőn 33 m2, 1 szobás, komfort nélküli, 8.00–12.00, szerda 13.00–15.00 • 5900 Orosháza, Hegedűs István és csütörtök 8.00–12.00) lehet u. 21/C I/3. 55 m2, 2 szobás, össz- igényelni. Benyújtási határidő a pákomfortos, lyázat esetében: 2022. március 7., • 5900 Orosháza, Gárdonyi Géza hétfő 16.00. u. 37. B/4. 47 m2, 1,5 szobás, össz A pályázatok benyújtásának egyéb komfortos, feltételei a polgármesteri hivatal • 5900 Orosháza, Bartók Béla u. hirdetőtábláján elhelyezett felhívá43/D 66 m2, 2,5 szobás, összkom- sokon megtekinthetők. fortos lakásait. Dávid Zoltán polgármester

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton köszönetet mondunk mindazoknak, akik

HORVÁTH PÉTER temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

április 3-a után ezeket szeretném megoldani – fogalmazott dr. Szabó Ervin. Nyolcan vették fel az ajánlóíveket Békés megye 4-es számú választókerületében. Eddig csak ketten, a FideszKDNP pártszövetség jelöltje, Erdős Norbert, illetve az ellenzéki összefogás indulója, dr. Szabó Ervin adta le az induláshoz szükséges ajánlásokat. – Köszönöm az itt élőknek azt a támogatást, amivel megajándékoztak minket, ezt a későbbiekben meg fogom hálálni nekik. Nagyon szépen köszönöm az aktivistáknak is, de rajtuk

Hálás az aktivistáknak Szabó Ervin

Fotó: Horváth Bence

kívül az összefogásban részt vevő pártok, szervezetek segítségét is. A választók továbbra is megtalálnak minket az utcán, arra kérek mindenkit, ugyanilyen aktívan vegyenek részt majd a választáson is – nyilatkozta Szabó Ervin. A fideszes jelölt elmondta, a választókerület minden településéről érkezett támogatás, a munkájuk azonban nem ér véget, folytatják a támogatói aláírások gyűjtését. – Nagyon gyorsan sikerült összegyűjteni az aláírásokat. Felkészültek vagyunk, szeretnénk megvédeni azokat a vívmányokat, amelyeket az elmúlt 12 évben letettünk az asztalra – fogalmazott az orosházi születésű Erdős Norbert. Hozzátette: arról döntünk április 3-án, hogy megmaradnak-e a támogatások, mint a baloldal által elvett és most visszaadott 13. havi nyugdíj, a 25 év alattiak szja-mentessége vagy a családok által visszaigényelhető szja. További részletek az OrosCafén. OÉ

Mit kell tudni a ballagók fasoráról? Február 16-án tartotta a 2022-es évben első ülését az Orosházi Oktatási Kerekasztal, többek közt a ballagók fasoráról is tárgyaltak.

Fát ültethetnek majd közösen a ballagó osztályok a közeljövőben

képviselőjelölt, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Az ellenzéki összefogás jelöltje, dr. Szabó Ervin már szintén a sokadik választásán indul el, ezúttal tisztességesebb kampányra számít, mint négy évvel ezelőtt. – Bízok abban, hogy mindenki az itt élők érdekében folytatja a munkáját a következő időszakban, mert a választók megérdemlik a tisztességes kampányt. Én a térséget járva felkeresem az embereket, beszélgetek velük, a problémájuk érdekel. képviselőként Országgyűlési

A ballagók fasora nevet viselő kezdeményezés mind az általános iskolák, mind a középiskolák végzős osztályait érintené. – Már régebb óta terveztük

dr. Blahó Jánossal közösen, hogy minden ballagó osztály az idei évtől kezdődően egy fát ültetne a ballagásuk emlékére. Ezen azt is meg tudnánk jelölni, hogy milyen évfolyamról, milyen osztályról van szó és hogy mikor ültetik a fát, így a későbbiekben, ha arra sétálnak a városban, akkor egy kicsit ennél a fasornál is tudjanak nosztalgiázni vagy

megnézni, hogy az általuk ültetett fa hogyan fejlődik – árulta el Bojtor István, az Orosházi Oktatási Kerekasztal elnöke. Hozzátette, ezt sok városban alkalmazták már, és Orosházán kívül is több helyen felmerült, mint ötlet. – Egyébként is szeretnénk minél több fásítási programban részt venni, így a kettőt össze tudnánk kapcsol-

ni, ehhez természetesen az kell, hogy ezeket a fákat be tudjuk szerezni, valamint normális helyre, jó körülmények közé ültetni – hangzott el. Az idei évben a Tó utcában, a teniszpálya mellett szeretnék a fasort elindítani, a későbbiekben pedig további megfelelő helyszíneket találni a kezdeményezés megvalósításához. BZ

Hamarosan webshop is lesz a Mindent IS-ben Az üzlet neve – Mindent IS – sokat elmond a jellegéről, hisz tényleg szinte minden megtalálható a Bajcsy utcai boltban. Ez egy klasszikus vegyeskereskedés, ahol – ahogy mondani szokták – a gemkapocstól a toronydaruig mindent meg lehet találni és ilyen típusú bolt nemigen van a városban – kezdi az üzlet bemutatását Szőke Tamás. És csakugyan. Rengetegféle árucikk van, a műszaki cikkektől a lakberendezésig, a háztartási elektronikai berendezésektől az úszógumiig. Gyerekjátékok, konyhai felszerelések, kéziszerszámok, bútorok, fürdőszoba-felszerelési tárgyak. Nagyon hosszú cikket kellene írni, ha mindent fel szeretnénk sorolni. – Igyekeztünk mindenből a jó minőséget a polcra tenni. Az „inkább a sűrű fillér, mint a ritka forint” elvet valljuk. A neten bárki lecsekkolhatja, hogy ennél olcsóbban sehol sem kaphatók ezek a termékek. Egy-egy cikkből csak néhány darab van, viszont naponta, kétnaponta frissül az árukészlet, tehát, aki alaposan körbenézett a boltban,

két nap múlva ismét megteheti, fog újdonságot találni. Ez egy olyan hely, ahol megtalálja a számítását az is, aki célzottan vásárol és az is, aki böngészni, nézelődni szeret. A Mindent IS régi vásárlói jól tudják, hogy a bolt üzemeltetői mindent megtesznek azért, hogy időről időre újdonságokkal, eddig nem látott árucikkekkel lephessék meg vásárlóikat. Szőke Tamást erről kérdeztük. – Legfrissebb újdonságunk most a bútor. Art design bútorokat szereztünk be Németországból. Ezek között vannak nagy értékűek és kisebb bútorok, és mindezt a némethez

képest töredék áron forgalmazzuk. Székek, fotelek, dohányzóasztalok közt válogathatnak a vásárlók. Az árakat a neten bárki ellenőrizheti. Ugyancsak vásárlóink kényelmét szolgálja majd a hamarosan megnyíló webáruházunk, mely szintén újdonságokkal lesz teli. Talán a legnagyobb népszerűség az új lehetőséget övezi majd, hisz ebben a webshopban alkudni is lehet majd, mint egy igazi bazárban. Pontos dátumot még nem tudok ígérni, de terveink szerint a jövő hónap közepén nyitjuk meg a webshopot – tájékoztatott Szőke Tamás. Ha már az újdonságokról

esett szó, érdemes szétnézni a Mindent IS gépkínálatában. Különféle esztergákat, hidrogéngenerátort, de akár hidegködképzőt is találhat az érdeklődő. Ugyancsak március közepén nyílik tervek szerint az Iparospark, ahol a különböző szakmák mesterei válogathatnak a számukra szükséges szerszámgépek, felszerelések közül. – A sportok, az egészséges életmód kedvelőinek szolgálhatunk bokszzsákokkal és súlyzókészletekkel, szinte minden méretben, és ne feledkezzünk meg a konyhai kisgépekről sem. Grillsütők, benti grillek, légkeveréses grillsütők, indukciós főzőlapok, konyhai robotgépek, kávéfőzők vannak nagy választékban – teszi hozzá Tamás. (X)


3

KÖZÉLET

2022. FEBRUÁR 18.

Utak felújítása, városrehabilitáció volt napirenden

Nagyobb tartalék és lehetőség a költségvetésben

Fontos kérdésekben döntöttek a képviselők A testületi ülésen elfogadták a tervezetet Pont került a Nyárfa utcai lakók problémájának végére, a város megvásárolja az érintett ingatlant, és a képviselők ígéretet tettek arra, hogy a szentetornyaiakat sem hagyják magukra. A február 15-ei testületi ülésen többek között meghallgatták a közétkeztetéssel kapcsolatos beszámolót, illetve egyhangúlag megszavazták a belterületi utak felújítására, városrehabilitációra, útfejlesztésre vonatkozó pályázatokat. December óta a Prizma Junior Kft. látja el a diákétkeztetést Orosházán, a cég részéről Boros Attila vezérigazgató-helyettes számolt be az eddigi tapasztalatokról. Az ülésen elhangzott észrevételekre és kritikák mindegyikére reagált, több képviselő szerint kielégítő válaszokat adott. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy fórumokat is tartanak, ahol meghallgatják

Orosháza alpolgármestere, Bojtor István ismertette a legfontosabb tudnivalókat.

Fellélegezhetnek a Nyárfa utcai lakók Fotó:HB a véleményeket, sőt meg is kóstolhatják a szülők a menzán készült ételeket. Az egyik ilyen alkalom február 24-én, 17 órakor kezdődik az Eötvös téri konyhában. Megoldódott a Nyárfa utcai probléma, a város megvásárolja a Magyar Pünkösdi Egyháztól az érintett ingatlant. Molnár Béla alpolgármester elmondta, hogy rengeteg tárgyaláson és fó-

A város stabil működése biztosított

Fotó: HB

rumon van túl a felmerült helyzet megoldása érdekében. Az alpolgármester szerint Szentetornyán a Nyárfa utcán is felmerült folyamat már lezajlott, de úgy gondolja, ott is meg lehet oldani ezt a problémát. A testület megígérte, hogy a városrészen élőket is támogatni és segíteni fogja. Az ülésen a képviselők elfogadták a város idei költségvetését, illetve meghallgatták több intézmény, illetve szervezet beszámolóját. Egyhangúlag támogatta a testület azokat a pályázatokat, amelyekből többek között belterületi utak újulhatnak meg, de városrehabilitációs terveket is megfogalmaztak. Megújulhat többek között a vásárcsarnok, illetve egy körforgalmat is kialakítanának a Rákóczi út és a Deák Ferenc utca kereszteződésében. Részletes tudósítás az OrosCafén. OÉ

– Könnyebben indultunk neki a 2022-es évnek, mint a tavalyinak, akkor jóval több bizonytalansággal kellett szembenéznünk a világjárvány és a gazdasági visszaesés miatt. Végül azonban sikerült úgy teljesíteni a 2021-es évet, ami megalapozhatta azt, hogy az ideit kicsit nagyobb tartalékkal és lehetőségekkel tudjuk elindítani – nyilatkozta az alpolgármester. Elmondta, a kormányzatnak továbbra is az a célja, hogy segítse a kis- és középvállalkozásokat, az ő iparűzési adójuk 1 százalékon tartásával az önkormányzatokra is egy jelentős adóbevétel-kiesés nehezedik. A kormányzati bérintézkedések hatásai nagymértékben érintették az önkormányzatot, a Polgármesteri Hivatalt és a teljes intézményrendszert. Az intézményeket és azokat a cégeket, melyek az önkormányzat tulajdonában vannak, több 100 millió forinttal érintette ez a bérintézkedés, ezzel kapcsolatban viszont január elején olyan bérkompenzációt kaptak, ami jelentősen enyhített a terheken. – Ettől függetlenül a tavalyi évben jól teljesítettek az orosházi gazdálkodó cégek, amit nagyon köszönünk

Az idei költségvetést ismertette Bojtor István és nagy elismerés jár nekik ezért, hogy ennek köszönhetően az iparűzési adóbevételünket bázisszinten tudtuk tervezni. Mindemellett hatékonyan és költségtakarékosan gazdálkodtak a saját intézményeink is, ami pedig azt alapozta meg, hogy az idei évüket is könnyebben el tudják kezdeni – árulta el. Mint mondta, a nem kötelezően vállalt feladataikra is tudnak szánni pénzt, sporttámogatásra, a civil szervezetek,

Fotó: HB

rendezvények támogatására. – Tartalékot is tudunk képezni, mely azt a célt szolgálja, hogy amennyiben váratlan helyzetek elé kerülünk, legyen mihez nyúlni. Megtervezték az ominózus Nyárfa utcai ingatlan megvásárlását, ennek későbbi sorsáról majd a képviselő-testület dönt. – Ez a költségvetés egy stabil lábakon álló biztonságos megtervezése a város 2022-es pénzügyeinek – tette hozzá. OÉ

BERUHÁZÁSOK ÉS FEJLESZTÉSEK Kisebb beruházásokat, melyek nem TOP-os vagy egyéb kormányzati, esetleg európai uniós forrásból valósulnak meg, is bele tudtak tervezni a költségvetésbe. Ezek közé tartozik többek közt az Alvégi temető melletti vagy az Evangélikus iskola melletti parkoló kialakítása, de járdák, utak felújítását is tervezik. A költségvetésbe emellett beállították azokat a fejlesztési elképzeléseket is, melyek nagyobb mérvűek. Az idei évben indulnak a TOP+ fejlesztési források pályázatának és későbbi lehívásának lehetőségei. Mint mondta, ez a költségvetés biztosítja a kötelező feladatok maximális és teljes értékű ellátását.

Németből a legjobbak között Különleges kóstoló Az országos német nyelvi verseny januári fordulójában kiemelkedően szerepeltek a Vörösmarty diákjai. A verseny középdöntőjébe Békés megyéből öt tanuló jutott be, ebből négyen az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói: Buzai Dorka és Dimák Dorottya a 7. évfolyamról, Buzai Brúnó és Lovas Olivér a 8. évfolyamról. Felkészítő tanáruk Jankóné Lövei Erika volt. – Iskolánkban, az Orosházi Vörösmarty Általános Iskolában hosszú múltra tekint vissza a tehetséggondozás a nyelvoktatás területén is. A délelőtti órákon túl a tanulóink tehetséggondozó foglalkozások keretében bővíthetik tudásukat. Hetedik és nyolcadik osztályosok számára alapfokú nyelvvizsgára felkészítő tehetségsávok indulnak évről évre, melynek köszönhetően

» folytatás az 1. oldalról

Újult erővel készülnek a középdöntőre legszorgalmasabb tanulóink már nyolcadik osztály végén nyelvvizsga-bizonyítványt szerezhetnek. Az előkészítő munkát azonban már ötödik és hatodik osztályban elkezdjük – ismertette Jankóné Lövei Erika tanárnő. – Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy bejutottam az országos német verseny megyei fordulójára. Remélem, jól sikerül ez is.

Születésnapi köszöntő

BOGNÁR JÓZSEF

Fotó: iskola

Felkészítő tanárunknak köszönhetően a versenyig további feladatsorokat tudunk kitölteni gyakorlásként, amelyeket igyekszünk gyorsan és helyesen megoldani – mondta el Buzai Brúnó. A szintén középdöntőbe jutó Lovas Olivér hozzátette még, hogy ő is nagyon boldog, és tanárnőjével sokat készül majd a március 3-i megyei versenyre. Betkó Tamás

Hirdetésfelvétel:

2022. február 18-án ünnepli 95. születésnapját.

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30

Ebből az alkalomból szeretettel köszönti családja és jó egészséget kívánnak neki.

Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

Lapzárta: szerda 15 óra

Konrád Istvánné, a szövetkezet elnöke elmondta, minden lehetőséget megragadnak, hogy megóvják a jövő generációi számára is a tradicionális, házi készítésű termékeket. – Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy a környéken is megismerkedjenek a teljesen egészséges, íz- és hozamfokozó nélküli nemzeti parki termékekkel. Nagyon kedvesek az emberek, sokan érdeklődnek, hol lehet meg-

vásárolni ezeket. A célunk, hogy itt helyben is árusítani tudjuk, akár kiskereskedelmi partnerek segítségével, akár mintaboltok nyitásával – tette hozzá a szövetkezet elnöke. Ezt hivatott elősegíteni kistermelői rendelet módosítása, amely jelentősen könnyített többek között a kistermelői értékesítés feltételein. – Az államtitkárságunk által alkotott rendeletmódosítás lehetővé teszi, hogy az ország

bármely területén tudják árulni a megtermelt javaikat a kistermelők, ami egy nagy előrelépés számukra. A kóstoló és a rendezvénysorozat is erre igyekszik ráirányítani a figyelmet. Minden orosházinak szívből ajánlom, hogy kóstolja meg ezeket a termékeket – nyilatkozta Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. A programsorozat további részletei az OrosCafén megtalálhatók. PÁ


4

HIRDETÉS

2022. FEBRUÁR 18.

ÉLVEZD A TÉL LEGSZEBB PILLANATAIT! Utazz itthon, és töltődj fel élményekkel!

DOBOGÓKŐ

csodasmagyarorszag.hu


5

MOZAIK/OROSOKOS

2022. FEBRUÁR 18.

Bemutatkoztak a BSZC nagykövetei A Békéscsabai Szakképzési Centrum nyolc intézménye hétfőn bemutatta nagyköveteit, akik ezentúl képviselni fogják a tagintézményeket. Az iskolákat egy személyben a BSZC nagykövete, Kiss Gábor, a BSZC Kemény Gábor Technikum tanulója fogja képviselni. A BSZC iskolák hivatalos arcai és képviselői mutatkoztak be február 14-én, hétfőn Békéscsabán. A nagyköveti rendszer egyik célja, hogy a megválasztott diákok az intézményekben zajló folyamatokba ezentúl jobban beleszólhassanak. A nagyjából 45 kinevezett diák közel 6 ezer tanuló közül lett kiválasztva.

Az idei évben Kiss Gábor a BSZC nagykövete Az intézményenként megválasztott 3-6 diák fogja képviselni az iskolákat, tolmácsolva a diákok igényeit és kéréseit

Fotó: Horváth Bence

a vezetőség számára. Feladataik közé tartozik továbbá a BSZC központi eseményein és egyéb, pályaválasztási ren-

PROGRAMAJÁNLÓ Farsangi táncházat rendeznek február 18-án a Petőfi Művelődési Központban. Több programlehetőség is várja a az érdeklődőket, emellett a Talléros Együttes fog zenélni.

Mutasd meg magad! címmel helyi tehetségek bemutatóit láthatják az érdeklődők a Petőfi Művelődési Központban február 23án, 18 órától.

Február 18-án ismét bajnokit játszik az OXXO Energy Orosházi NKC, 18 órakor a Kispest csapatát fogadják az Eötvös csarnokban.

Ismét egy színvonalas koncert lehetősége várja az érdeklődőket, akiknek ezúttal a Csík János & Mezzo fog zenélni február 24-én, 18 órától a Petőfi Művelődési Központban.

Törköly Márton ad koncertet a Justh Zsigmond Városi Könyvtár olvasótermében február 18-án, 18 órai kezdettel.

A Szeghalom ellen játszanak az OMTKULE labdarúgói február 26-án 14 órától az Utánpótlás Sportközpontban.

Február 19-én Farsangiába kalandozhatnak el az érdeklődő gyerekek és szüleik, 15 órától a Petőfi Művelődési Központban. A program során farsangi alkotóház és a Csiga Duó gyermekműsora várja az érkezőket.

Pál védőbeszéde – Monodráma egy felvonásban címmel tekinthetik meg az érdeklődők Váncsa Gábor előadását a Jézus Szíve Katolikus Templomban február 26-án, 18 órától.

dezvényeken való részvétel. Az általános iskolákba történő kitelepüléseken és nyílt napokon szintén ők fogják az érdeklődőkkel és a fiatalokkal megismertetni a BSZC-ben induló képzéseket. A tagintézményeket egyetlen személyben, a BSZC nagyköveteke fogja képviselni. Idén Kiss Gábort, a BSZC Kemény Gábor Technikum 11. osztályos tanulóját választották meg. A későbbiekben ő fog nyilatkozni a különböző médiumokban, részt vesz a városi rendezvényeken, továbbá országos megjelenéseken a BSZC főigazgatója, Mucsi Balázs és a tagintézmények vezetői mellett, a diákságot fogja képviselni. LM

Szólt a vers a könyvtárban 21. alkalommal rendezték meg névadójuk tiszteletére a Justh Zsigmond Szavalóversenyt a városi könyvtár dolgozói. Hat település tíz középiskolájából érkezett a huszonnégy versmondó. Tizenhárman a 9-10. évfolyamosok, tizenegyen a 1112. évfolyamosok versenyében indultak. Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere köszöntötte a résztvevőket és kívánt jó versenyzést, majd a zsűrielnök, B. Imre Julianna néhány jó tanácsa után elsőként a kisebbek léptek színpadra. Rövid szünet után az idősebbik korosztály versmondói is előadták versüket, majd következett az izgalmas várakozás.

Ismét élőben versenyeztek Február 11-én rendezték meg Békéscsabán a Békés Megyei Zeneiskolák Hegedűversenyét, melyen az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei közül nyolcan vettek részt kiváló eredménnyel. Legutóbb három évvel ezelőtt volt lehetőségük arra az iskola vonós növendékeinek, hogy személyesen és ne online formában versenyezzenek. Az intézmény büszkén számolt be a diákok sikeréről, emellett megköszönte a zongorakísérők munkáját, akik hozzájá-

rultak az elért eredményekhez. A diákok közül Kunos Maja, Jónás Alíz, Rekeczki Nóra és Dobrai Ádám is első helyezést

Átlagon felüli környezetben várjuk Vendégeinket, hogy az itt töltött időben ne csak barnuljanak, hanem kikapcsolódjanak, töltődjenek. Igyekeztünk modern, letisztult, kicsit

luxus érzetet keltő berendezésre törekedni. 7 gépünk közül 4 fekvő és 3 álló géppel várjuk a barnulni vágyókat. Mindenki megtalálja a kedvencét. Mindegyik gépünk kicsit más, érdemes váltogatni őket. Segítünk a megfelelő barnulási idő kiválasztásában is. A bőr védelme a legfontosabb, mindenkit a rendszerességre, óvatosságra, kisebb barnulási idő megválasztására buzdítunk.

A bőr hidratálását is fontosnak tartjuk, magas minőségű szoláriumozás előtti kozmetikumokat is értékesítünk, hiszen a hidratált bőr könnyebben barnul és egyenletesebben. Gyakori akciókkal kedveskedünk, sorsolásokkal, ingyen szolinapokkal. A gépek alapos fertőtlenítését minden Vendég után mi végezzük. A barna bőr divatja örök. Sokan szeretnének

értek el. Tanáraik, Jankó Zita és Csernainé Erőss Ella tanári különdíjban részesültek. Bojtor Zalán

Kiváló eredményeket értek el a diákok

Miért szeretünk a Csokiszoliban barnulni? A barnulás vagy napozás élménye: napozás közben az emberek valami ősi feltöltődésről, megnyugvásról, kellemes relaxálásról számolnak be. A nyugati országokban például a pánikbetegségek, a depresszió kezelésére is használják a napot, szoláriumot. A szoláriumozás magas szintű meditációs élményt eredményezhet, miközben elfelejthetjük a mindennapi gondokat, színesebben és boldogabban láthatjuk a jövőnket, nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat; a szoláriumozók legalábbis erről számolnak be. Ez a rendkívül kellemes állapot, ha ránk is ilyen hatással van a szolizás, befolyásolhatja a természetes boldogságérzetünket, a pozitív jövőképünket

A 9-10. évfolyamosok versenyében a zsűri végül nem adott ki első díjat. A két második helyezett Bolla Márton és Horváth Áron, a harmadik pedig Polgár Máté lett. Mindhárom díjazott az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium tanulója. A 11-12. évfolyamosok versenyében legjobbnak a békéscsabai Hegedűs László bizonyult. A két második helyet az ugyancsak Békéscsabáról érkezett Nagy Balázs és a szeghalmi Péter András Gimnázium diákja, Földi Csongor szerezte meg. A szintén Szeghalomról érkezett Muzsai Izabell végzett a harmadik helyen. A Józsa Mihály-emlékdíjat Hegedűs László vihette haza. Csányi József

egy árnyalattal barnábbak lenni. Segítőkész pultosaink megmutatják a gépeinket, bőrszínedhez megfelelő napozási időt javasolnak. Hogyan érheted el mihamarabb a kívánt bőrszínt? A rendszeres (de min. 48 óra teljen el 2 szolizás között) „napozással”, az első 2-3 hétben heti 2 szolizást javaslunk, ha a kívánt bőrszínt elérted, általában heti egy szolizással már megtarthatod

Elérhetőség: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: reklam@oroscafe.hu

Fotó: iskola

elért színedet, de ez a bőrtípusodtól függ. Garantáltan csúcsminőségű Prémiun csokicsövekkel felszereltek a gépeink. Következő akciónk március 8-án kezdődik, ami megnyitja a tavaszi szezont, hiszen ez az az időszak, amikor lekerülnek a télikabátok, vastag pulóverek, lassan előkerülnek a pólók, szoknyák, rövidnadrágok, és mindenki szeretne egy árnyalattal barnább lenni. Mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy barnuljon jó helyen. Természetesen a Chocolate Brown Stúdió Orosházán pont Jó Színhely! (X)


6

Nepszavaz_kreativ_280x427.indd 1

NÉPSZAVAZÁS 2022

2022. FEBRUÁR 18.

2022. 02. 11. 13:34


Az Orosházi Élet tematikus oldala.

AGRÁRINFÓ Fórumon tárgyaltak a földadásvétel változásairól

Hármas ikerbárányok születtek Kardoskúton

A tavaly megkezdett agrárkerekasztal csütörtöki folytatását kissé rendhagyóan, fórum formájában rendezte meg az Orosháza és Térsége Gazdakör. A fő témát a földek adásvételével kapcsolatos változások adták.

Hármas iker cigája juh bárányok születtek a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Igazgatóság Tájegységének Sóstói állattartó telepén. A két fekete és az egy foltos bárány, valamint a mamájuk jól vannak.

Agrárkerekasztal, ezúttal másként

A gazdakör a téma fontosságára és az érdeklődés nagyságára tekintettel döntött a fórum jellegű lebonyolítás mellett. A megbeszélésen a gazdakör tagjai mellett a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői és a környék polgármesterei is részt vettek. A fórumon jelen volt dr. Takács Árpád kormánymegbízott és dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója is. A kormánymegbízott méltatta a gazdakör munkáját. Külön elismerését fejezte ki a nemrégiben leköszönt elnök, Horváth József tevékenységét illetőleg.

Dr. Sóvári Tibor segített eligazodni a változásokban

Az est fő témájában, a földadásvételi kérdések változásairól, a felmerülő kérdésekről dr. Sóvári Tibor, a Békés Megyei Kormányhivatal földhivatali osztályának főosztályvezetője

tájékoztatta a jelenlevőket és osztott meg fontos tudnivalókat a hallgatósággal. Téma volt az osztatlan közös tulajdon rendezése, hogyan kell használni az osztóprogramot,

Újra Hagyományok-Ízek Verseny A tavalyi Covid-járvány sújtotta esztendőben elmaradt az Orosháza és Térsége Gazdakör szokásos tél végi nagy rendezvénye, a Hagyományok-Ízek Verseny. Az országos, sőt nemzetközi hírű rendezvényt idén újra megtartják. Az Orosháza és Térsége Gazdakör rendezvénye az elmúlt évek alatt igazi fesztivállá, Magyarország egyik jelentős gasztrokulturális eseményévé nőtt. A XV. Hagyományok-Ízek Versenyt idén március ötödikén rendezik meg. Mint Brlázs Róbert, a gazdakör elnöke elmondta, ez a rendezvény nem teljesen olyan lesz, mint amit az utóbbi esztendőkben az orosháziak megszoktak és megszerettek.

Fotó: HB

milyen szabályai vannak 2022től a földadásvételnél kötelező kifüggesztésnek. Az előadás után a résztvevők kérdéseire dr. Sóvári Tibor válaszolt.

Búzacsíra a Covid ellen Nemzetközi tanulmányok szerint fontos szerephez juthat a koronavírus megállításában a búzacsírában nagy mennyiségben megtalálható spermidin.

A kolbászgyúró csapatok a csarnokban versenyeznek Fotó: archív

– Terveink szerint már a helyszín is eltér a megszokottól. Ezúttal a piactér helyett az Eötvös csarnokban és a környékén lesznek a látványosságok. A kolbászgyúró csapatok versenye a csarnokban lesz. Már kimentek a meghívók, felhívások a rendezvényhez kapcsolódó szárazkolbász- és

pálinkaversenyre. Az ünnepélyes eredményhirdetés lesz a sportcsarnokban megtartva – mondta Brlázs Róbert. A kulturális résznél igyekeznek az orosházi egyesületeknek, kulturális szervezeteknek lehetőséget adni. Sztárfellépő – tervek szerint – a Neoton Família lesz.

A kardoskúti tájegység munkatársai nem csak a természet értékeire vigyáznak. Az állattartó telepen ősmagyar háziállatfajtákat – magyar szürke marhát, cigája és racka juhokat – tartanak. Ezeknek az értékes fajoknak a génmegőrzése is a Nemzeti Park feladatai közé tartozik. Len-

gyel György tájegységvezető elmondta, a juhoknál nemrégiben kezdődött az ellési időszak. A nemzeti park munkatársai napi huszonnégy órában figyelnek, vigyáznak a bárányokra. Ha valamelyiket nem fogadja el vagy nem tudja táplálni az anyja, azokat néhány pótanyával együtt egy elkülönítőbe gyűjtik és cumisüvegből táplálják az árvákat. A megszületett valamennyi bárány egyedi azonosítót kap és áprilisban már mehetnek ki a friss füvű legelőre. Később gyapjuk kifakul, csak fejük és lábaik maradnak – a fajtára jellemzően – feketék.

Dr. Christian Drosten virológus professzor tanulmánya szerint a fermentált búzacsírából is nagy mennyiségben kinyerhető spermidin elnevezésű hatóanyag sikerrel veszi fel a harcot a koronavírus ellen. A hatóanyag az élő szervezetekben megtalálható, de elsősorban a búzacsírában érdemes keresni, mert ott hatalmas koncentrációban fordul elő. A koncentrációt a dr. Hidvégi Máté vezette magyar kutatócsoport már a ’90-es évek végén optimalizálta.

A kicsik és anyjuk jól vannak

Kedves és udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat az Atalante Kft. húsboltjaiban, ahová vágóhídunkról mindig friss sertés- és marhahús érkezik, valamint baromfihúsok széles választékát kínáljuk. Vörösmarty u. bolt 06 (30) 264-5098 Kossuth u. 2–4. sz. alatti bolt 06 (30) 525-2779

Pályázat génmegőrzésre Az Agrárminisztérium a civil szféra kezelésében lévő géngyűjteményeket is kiemelt fontosságúnak tartja, ezért egy több mint 140 millió forintos keretös�szegű támogatási felhívást tett közzé. Növénygenetikai erőforrásaink felkutatása, megőrzése, fenntartása stratégiailag fontos élelmezés- és élelmiszerbiztonsági kérdés, hiszen ez által tudjuk csökkenteni a külföldi szaporítóanyagok iránti kiszolgáltatottságunkat és megteremteni a magyar mezőgazdaság függetlenségét.

Keresse fel telepünket, ahol a szezonnyitásra magas árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat, a tőlünk megszokott szolid árakkal! Ilovszky Tüzép Kft. • Orosháza, Temető u. 2. Telefon: 68/412-368 • 68/413-051 Nyitva: H-P: 7:00 - 16:00 • Szo: 7:00 - 12:00 ilovszky@ilovszkytuzep.hu • www.ilovszkytuzep.hu


8

MOZAIK APRÓHIRDETÉS

ALBÉRLET, csak egy fő részére, március 1-jétől hosszú távra kiadó, Gyopárosfürdőn (számlaképes). 06 (20) 436-9411.

Megemlékezés

Lövei Sándor halálának 8. évfordulóján „Sok száz gyertya ég, könnycsepptől áznak, lelkedre odafent angyalok vigyáznak. Már nincsenek szavak, miket suttog a szád, ma lehajtott fejjel emlékezünk Reád!” A gyászoló család

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Fehér Zoltán Antal és Tóth Ágnes Irma leánya Hanna Rebeka, Marton Gergő és Juhász Fanni Mária fia Máté Dominik

PATIKAÜGYELET Február 14-től február 20-ig: Pingvin Patika 5900 Orosháza, Győry Vilmos tér 1., tel.: (68) 415-815 Február 21-től február 27-ig: Aranyvessző Patika 5900 Orosháza, Kiss Ernő u. 8., tel.: (68) 417-722

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30-tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. A szomszéd vár című turisztikai magazin február 18-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés február 19-én, szombaton 15:30-tól és február 20-án, vasárnap 11:30-tól. Forgószínpad című színházi magazin február 18-án, pénteken 20:00-tól. Ismétlés február 19-én, szombaton 16:00tól és február 20-án, vasárnap 14:30-tól.

Éves közgyűlés

Egyre nagyobb a nők szerepe Vidéken élni stílusos, sokkal menőbb, mint egy budapesti panelban – emelte ki Bartucz Éva a Nőként vezetőként című könyv szerzője az Orosházán tartott kötetlen beszélgetésén. A nők szerepe az agráriumban és a vidéken volt a központi téma. Egy újabb állomásához érkezett az a rendezvénysorozat, amelyet a Magyar Piac Szövetkezet (MPSZ) valósít meg a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szakmai támogatásával, valamint Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár fővédnökségével. – A 21. században a nők szerepe egyre nagyobb a világban. A kormányzat számára kiemelten fontos, hogy ők is megtalálják a számításukat, a boldogulásukat vidéken és az agráriumban. Bartucz Éva könyvbemutatója is erről szól

A Napsugár szállóban gyülekeztek a Határőr Nyugdíjas Egyesület tagjai, hogy megtartsák éves közgyűlésüket.

Több évtizedes tapasztalatát adja át Bartucz Éva – osztotta meg gondolatait az államtitkár. Bartucz Éva több könyvet írt már, a kedd esti eseményen a Nőként vezetőként című alkotásával ismerkedtek meg az érdeklődők. Az író közel harminc éve dolgozik vezetőként különböző szervezeteknél a gazdaság és a közigazgatás területén. Úgy

Fotó: HB

gondolta, itt az idő, hogy ezt a rengeteg felhalmozott tapasztalatot, amit anyaként, nőként és társként megszerzett, átadja a fiataloknak. A kötetlen beszélgetés fókuszában az volt, milyen szerepe van a nőknek az agráriumban, illetve vidéken. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

Hortobágyi Zoltán nyugalmazott rendőr ezredes, a nyugdíjas-egyesület elnöke elmondta, a tavalyi egy rendhagyó esztendő volt az egyesület számára. – A fő témánk az elmúlt év értékelése, ami tulajdonképpen a járvány miatt félévértékelés, hisz május végéig nem tudtuk megvalósítani a munkatervben leírtakat. Nagyon bízom benne, hogy teljes évet zárhatunk majd jövőre, és csak mint rossz emlék kerül elő a járvány. A mai közgyűlésen a vezetőség beszámol az éves munkáról. Az elnökségi beszámolót, pénzügyi beszámolót, a felügyelőbizottsági beszámolót hallgathatja és fogadhatja el a tagság.

Ismertetjük és megvitatjuk a 2022-es évre szóló munkatervet és pénzügyi tervet, melyet remélem, szintén elfogad a közgyűlés – foglalta össze az elnök. Az eseményen jelen volt dr. Varga Koritár Attila, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is. A főkapitány elmondta, fontosnak érezte, hogy a nyugdíjas-egyesület meghívásának eleget tegyen. – Azok a kollégák, akik már nem végeznek aktív szolgálatot, számunkra is ugyanolyan fontosak, mint akik ott vannak velünk a mindennapokban. Fontosnak tartottam eljönni azért is, mert az egyesület és a főkapitányság között kiváló kapcsolat van – tette hozzá a főkapitány. A közgyűlésen köszöntötték és jutalmazták az elmúlt évben kiemelkedő munkát végző tagokat. Csányi József

Soha nem unatkozott Az élet epilepsziával Szent Bálint nemcsak a szerelmesek, hanem az epilepsziások védőszentje is volt. Február 14-én, az epilepszia világnapján Csányi Mónika mesélte el nekünk, hogyan lehet együtt élni ezzel a betegséggel.

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet).

2022. FEBRUÁR 18.

A Táncsics gimnáziumban járt Sitkei professzor 91. születésnapját ünnepelte Sitkei György, a világutazó professzor, aki 1996ban vonult nyugdíjba, de azóta is aktív életet él. Sitkei György munkája során fő kutatási területe az energia működése dízelmotorokban, talajjármű-mechanika, valamint a mezőgazdasági és faipari gépek mechanikája volt. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, aki visszavonulását követően is aktív maradt, hiszen számos könyvet, publikációt írt. Másik nagy szenvedélye az utazás, jóformán az egész világot bejárta az elmúlt évtizedekben. Viszont sosem felejtette el, honnan indult, a szíve rendre visszahúzta Orosházára.

Fotó: HB

A születésnapját megelőzően például a Táncsics Mihály Gimnáziumba látogatott el, ahol dr. Blahó János, az intézmény igazgatója fogadta őt és vezette körbe, többek között az új természettudományos labort is megmutatva neki. – Mindig teli táskával érkezik és ajándékokkal lepi meg iskolánkat – tette hozzá az igazgató. Sitkei Györggyel beszélgetve biztosak lehetünk benne, hogy nincs olyan dolog, amiről ne jutna eszébe egy érdekes történet. Szerencsésnek érzi magát, mert soha nem unatkozott, mindig talált magának valamit, ami érdekelte, mindig szembe jött vele egy olyan probléma, amit megoldhatott. Bojtor Zalán

Diákolimpián úsztak Két tanuló kvalifikáltatta magát az országos döntőbe. Február 2-án rendezték meg Békéscsabán az Árpád Fürdőben az úszó megyei diákolimpiát. Az orosházi diákok sikeresen szerepeltek a megmérettetésen. Két arany-, négy ezüst- és három bronzérmet szereztek a versenyen. A megyei bajnokok képviselik Békés megyét a tavaszi országos döntőben. Orosházá-

ról Dávid Olivér (Vörösmarty iskola) és Kancsó Hanna (Táncsics) kvalifikáltatta magát győzelmével az országos Ezüstérmesek: versenyre. Dávid Olivér (Vörösmarty), Jenei Noémi (Táncsics), Kiss Katalin (Táncsics), 4x50 m váltó (Vörösmarty). Bronzérmesek: Furák-Szabovik Kirill (Vörösmarty), Kiss Katalin (Táncsics), 4x50 m gyorsváltó (Táncsics). További részletek az oroscafe.hu oldalon olvashatók. Betkó Tamás

– A legtöbbünk fejében az epilepszia szó hallatán egy erőteljes roham képe jelenik meg, amikor a beteg eszméletét vesztve rángatózik a földön. Neked hányszor kellett már megélned ezt a borzalmat? – 2005-ben, 12 éves koromban történt az első, azóta hat rohamom volt. Az esetek többségében otthon voltam, egyszer fordult elő, hogy a munkahelyemen, a könyvtárban ért utol. Szerencsére már zárva voltunk, így nem volt benn olvasó, csak a munkatársaim.

Tizenhét év alatt hét rohamot élt át – Tudod, érzed előre, ha közeleg a roham? Van valamiféle előjele? – Semmi a világon. Nem érzem, hogy jön, és nem emlékszem később sem a rohamra, sem az előzményeire. Kiesik minden. Ez benne a legrosszabb, hogy teljesen váratlanul érkezik. – Hogyan élték meg ezt a szüleid? El mertek egyedül engedni otthonról?

Fotó: Horváth Bence

– Előtte is nagyon féltettek, utána meg persze még jobban. Iskolába azért nem kísérgettek, de a roham utáni első osztálykirándulásra anya is eljött velem. A kérdésekre, hogyan reagálnak az emberek az epilepszia szó hallatán, illetve miben korlátozza a hétköznapokon ez a betegség Mónikát, keresse a választ az OrosCafén! BSZA

Sikeres főpróba A Békésszentandrás felett aratott 6-2 és a Végegyháza elleni 5-1-es siker után február 9-én az OMTKULE Makón lépett pályára a Csongrád-Csanád megyei I. osztályban szereplő Makó II. ellen. A villanyfényes mérkőzésen 2-1-es orosházi győzelem született. Az orosháziak góljait Szabó Á. és Tóth L. szerezték. Február 12én Szentesre látogatott az ULE. A csapat gólra törő játékkal lepte meg ellenfelét és 7-2-re nyert. Az orosháziak góljait Szabó Á. (2), Harangozó, Vincze, Miszlai, Péli és Gedó szerezték. A Rákóczi ifistákkal felálló vegyes csapata gólfesztivált rendezett a Kétsoprony ellen. Rákóczi–Kétsoprony 15-1. Az ULE február 19én, 14 órakor bajnoki mérkőzést játszik Gyulán. Betkó T.

A könyvtárban tartották farsangjukat

Fotó: TCS

Végre újra farsangoztak A vírushelyzet által szabályozott időszakot követően számos tervvel, programmal készült a 2022-es évre a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének orosházi körzeti csoportja. Ezek egyike volt az egyesület által rendezett farsang, melyet február 15-én tartottak a Justh Zsigmond Városi

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.000 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

Könyvtár olvasótermében. – Tavaly sajnos elmaradt a program a korlátozások miatt. Az idei évben már újra meg tudtuk rendezni a farsangot, ismét meghirdetve a jelmezversenyt – ismertette a részleteket Sipos Erika, a körzeti csoport vezetője. Az esemény ezt követően vendéglátással és az ilyenkor elmaradhatatlan tombolasorBZ solással folytatódott. MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.