2014/11. szám Orosházi Élet

Page 1

orosházi

élet

ingyenes közéleti hetilap • 2014. március 21. • Xix. évfolyam • 11. szám oktatás

Ökoiskola lettek

4. oldal

A Kék Bolygó Hetét rendezik a rákóczitelepi iskolában, mely megkapta az ökoiskola címet. A pályázatot 2013-ban adta be az intézmény, a követelményeknek megfeleltek, így három évig viselhetik az ökoiskola címet és logót.

7. oldal

sport

Pontot mentett az Orosháza FC

Ideges hangulatú, fordulatos mérkőzésen találtunk egy pontot – így értékelt NB III-as labdarúgócsapatunk trénere, Kvasznovszky József a Baja elleni hazai találkozó után. Az OFC most hétvégén Gyulán lép pályára.

Fejlesztések új munkahelyekért

Orosháza jól pályázott szépül a város

Árpád-kert, Dózsa György utca, Gyopárosfürdő – többek közt ide ültetett fákat a városüzemeltetés a tavaszi munkák keretében. Előkészítik az egynyári ágyásokat is.

A belvárosban építik a jövőt

Gyopárosfürdőről a belvárosba tette át székhelyét a Jövő Építők TDM. Hétfőtől már az új helyen, a Meszes kisközben építik Orosháza imázsát. A szervezet gondozásában elkészült az éves programajánló füzet.

Egy új helyen – A vízmű épületében idén nem lesz szavazókör, helyette a Táncsics gimnázium épületében lesz kettő, a 19-es és a 21-es számú – tudtuk meg dr. Miszlai Judittól. A választási irodavezető általános helyettese hozzátette, a szavazóhelyiségben az a választópolgár szavazhat, aki a szavazóköri névjegyzékben szerepel és személyazonosságát igazolja. Ahogyan előző lapszámunkban írtuk, ezt érvényes személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel teheti meg a választópolgár, igazolnia kell továbbá lakcímét, vagy személyi azonosítóját. Ezt követően kapja meg a lebélyegzett szavazólapot, melynek átvételét aláírással igazolja. Megyénk 4. számú választókerületében április 6-án 20 országgyűlési képviselőjelölt közül választhatnak a szavazati joggal rendelkezők, egy jelölt (a Szabad Választók Pártja jelöltje) ugyanis visszalépett. Országosan összesen 199 országgyűlési képviselőt választanak a választópolgárok, ez lesz a rendszerváltás utáni hetedik országgyűlési választás Magyarországon. ch

2. oldal

közélet Dicsőséggel, hősiesen

A március 15-i ünnepségre megtelt a Kossuth-szobor előtti tér. A szónok az orosháziak tetteit méltatta, és arra kérte a hallgatóságot, hogy becsüljük meg a szabadságunkat. 3. oldal

kultúra Ahol a tehetség teret kap

A Táncsics gimnázium aulájában március 17-én nyílt meg a Táncsics Galéria, amelynek keretében az iskola tehetséges diákjai lehetőséget kaptak, hogy bemutassák képzőművészeti alkotásaikat. 5. oldal

magazin ne hagyja őrizetlenül!

6. oldal

8. oldal

Orosházán 37 szavazókört alakítottak ki, szinte valamennyi akadálymentesített. A négy évvel ezelőtti választáshoz képest mindössze egyetlen szavazókör esetében van változás.

közélet

Megyénkben tavaly 680 szabadtéri tűzeset volt, Orosházán idén eddig hét. Alapszabály: ne hagyja őrizetlenül a tüzet! A katasztrófavédelem országos ellenőrzés-sorozatot indított.

mozaik

A Meat Projekt Plusz Kft. 40 munkahelyet teremtett a kormányzati források felhasználásával • fotó: Rajki Judit Tavaly 80 új munkahely jött létre Orosházán és környékén kormányzati támogatással, 13 vállalkozás hajtott végre létszámbővítést is eredményező beruházást az elmúlt hónapokban. A Nemzetgazdasági Minisztérium programja Orosházára mintegy 167 millió forintot hozott, Békés megyébe 950 milliót.

A cél a korábbi foglalkoztatottak számának megőrzése, és új munkahelyek létrehozása. Az orosházi munkaügyi kirendeltség vonzáskörzetében 14 nyertes pályázatból 12 valósult meg, melynek során 80 új munkahely jött létre, 73-at álláskeresők töltöttek be. Egy fiatal cég, a Meat Projekt Plusz Kft. például a

Merian beszállítójaként húsipari alapanyag gyártását kezdte meg a mintegy 88 millió forintos támogatásból. A KÁRAI TRANS Kft. járműjavítási tevékenységét fejlesztette, és acélszerkezetek szerelését indította el a TÉR-Szerkezet Kft.-vel közösen. Az MMD-nél épületbővítést hajtottak végre. » folytatás a 3. oldalon


2

közélet

kitekintő Eredeti homlokzattal Megújul a csanádapácai művelődési ház, helyreállítják az eredeti homlokzatot és a tetőszerkezetet. A Dohánylevél Hagyományőrző és Hagyományteremtő Egyesület nyert erre pályázati forrást, mégpedig bruttó 31 millió 750 ezer forintot. A kivitelezési munkálatok előreláthatólag az idén elkezdődnek. Javában dolgoznak viszont a kistelepülés központjában, megújul ugyanis a Horváth Lajos téren található buszforduló és környezete. Az Agóra projekt keretében erre 27 millió forintot költhetnek. A központi buszmegállót az építkezés miatt április elejéig lezárták, és ideiglenes megállót alakítottak ki. mk

Gömbakácokat telepítettek Gyopárosfürdőn | Orosházán tart előadást a MAGOSZ elnöke

2014. március 21. • www.oroscafe.hu/rovat/kozelet

Fákat ültettek, ágyásokat rendeznek

Szépül a város

Hétfőn délután napirenden a földforgalmi törvény és a Közös Agrárpolitika. Fórumot tart az Orosháza és Térsége Gazdakör és a Települési Agrárgazdasági Bizottság március 24-én, hétfőn délután fél hattól a Pacsirta utcai Pártok Háza nagytermében. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara gazdatámogatási rendszeréről Jakab István, a MAGOSZ elnöke tart előadást. Emellett napirendre kerülnek többek közt a Közös Agrárpolitika hazai lehetőségei 2014–2020 között, illetve a földforgalmi törvény az átmeneti időszakban. A hétfői orosházi gazdafórum vendége Simonka György országgyűlési képviselő lesz. – Képviselő úr évek óta fórumsorozatot tart a gazdák számára a térségben. Itt minden olyan fontos in-

A fejlesztésekről Megyénk fejlesztései és elképzelései – ezeket vázolják azon a szakmai konzultáción, melyet a Széchenyi Programiroda tart Gádoroson. A 2014–2020-as költségvetési időszak forrásainak felhasználására irányuló egyeztetés március 25-én, 17 órától lesz a település közösségi házában. Dr. Bakos Tamás, a programiroda regionális igazgatója ismerteti az aktualitásokat, Ruck Márton, Medgyesegyháza polgármestere pedig a Leader szerepét. A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztráció, infó: kovacs.peter@szpi.hu.

Orosházi szolgáltató Február elsejétől az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. végzi Csorváson a települési szilárd hulladék begyűjtésére és elszállítására irányuló kötelező közszolgáltatást. Korábban a Békés-Manifest Közszolgáltató Kft. végezte el a feladatot. A helyhatóság tájékoztatása szerint a hulladékszállítás továbbra is a megszokott rend szerint történik, az újdonság mindössze annyi, hogy a lakosok kéthavi rendszerességgel kapnak majd számlát, a korábbi havi bontás helyett. k

Megújul

Hasonlóan az apácaihoz, a kardoskúti művelődési ház is megújul pályázati forrásból. Az önkormányzat nettó 30 millió forintot fordíthat az épület tetőszerkezetének korszerűsítésére, a nyílászárók cseréjére, valamint a külső homlokzat hőszigetelésére. A kardoskútiak mindennapjait kön�nyítendő egy kisbuszt is vásárol az önkormányzat, nettó 10 millió forintot nyertek a célra. A polgárőrök pedig közel ötmillió forint értékben terepjáróhoz jutnak. m

munkahely A BéMKH Orosházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének aktuális ajánlatai Képzés: virágkötő, tisztítástechnológiai szakmunkás, női szabó, logisztikai ügyintéző, gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó, targoncavezető, elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő, pék, szakács, cukrász, hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő, festő, mázoló, tapétázó, épület- és szerkezetlakatos Állás: motorszerelő, szakács, szállodai recepciós, forgácsoló, szerelő, anyagmozgató, betanított munkás, temetkezési segédmunkás, mérlegképes könyvelő, kereskedelmi asszisztens, műszaki oktató, karbantartó géplakatos, részlegvezető, villanyszerelő, udvaros, AWI hegesztő, gépkezelő, sertéstelepi műszakvezető, virágkötő, kertész (férfi), állatgondozó (traktoros), lakatos, esztergályos, bolti eladó Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Tel.: (68) 413-094

Fórum

A Táncsics utcán is dolgoznak a tavaszi munkálatok keretében • fotó: Rajki Judit Az elmúlt időszakban a belvárosban, és például Gyopárosfürdőn is találkozhattunk az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. dolgozóival – több mint harmincan rendezik, szépítik a várost hetek óta. A kedvező időjárás már február végétől lehetővé tette, hogy a városüzemeltetés megkezdje a tavaszi munkálatokat Orosházán. Első

körben a sövényrendszereket vágták vissza, illetve az őszről maradt fatelepítéseket is befejezték. – Új fákat ültettünk például az Árpád-kertbe, illetve Gyopárosfürdőn, a Barátság utcán telepítettünk egy gömbakác sort. A Dózsa György utcára díszkörtefák kerültek, ezek váltják majd ki a már beteg, elöregedett platánokat – mondta el Magon Péter, a városüzemeltetés kertészeti ágazatvezetője.

Összesen 65 darab facsemetét helyeztek ki, a városközpont nagy részén már végeztek a munkálatokkal. A parkokban szellőztető gereblyézést végeztek, valamint a télen letöredezett ágakat és a megmaradt lombokat gyűjtötték össze, szépítették a város főterét is. A következő napokban folytatódik a cserjeágyások kapálása, gazmentesítése, illetve előkészítik az egynyári ágyásokat a későbbi telepítésekhez. vk

formációról értesülhetnek az ágazat szereplői, ami segíti a munkájukat. Ez az eredményeken is jól látszik, hisz az elmúlt 3 évben folyamatosan emelkedett a térségbe érkező földalapú támogatások összege, a szakemberek szerint egyre nagyobb pontossággal intézzük az igényléseket – fogalmazott a hétfői fórum házigazdája, Horváth József. k

Kampánydömping Orosházán Bemutatták Múlt hét csütörtökön, lapzártánkkor Varga Zoltán, az ellenzéki Kormányváltó Szövetség jelöltjének meghívására Orosházára érkezett Bajnai Gordon, amire a Fidesz helyi szervezete transzparensekkel, Zalai Mihály pedig kérdésekkel készült. A fideszes politikus a Simon Gábor-botrányt, azt a bizonyos 240 milliót kérte számon az ellenzéki párton, a volt önkormányzati miniszternek pedig a Bajnai-kabinet alatt hozott döntéseit rótta fel. Kérdések a Fidesztől – Bajnai Gordon nyilatkozzon végre őszintén arról, hogy miért hallgatnak a Simon Gábor által kezelt 240 millió forintról? Milyen esetleges bűncselekmény az, amit ezzel el akarnak fedni, és a valóságot el akarják ferdíteni? Varga Zol-

tántól is választ várunk arra, hogy minisztersége alatt miért vont el 500 millió forintot Orosházától? – fogalmazott Zalai Mihály. Bajnai Orosházán Bajnai Gordon a belvárosban személyesen találkozott a választókkal, majd sajtótájékoztatón bírálta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját. – Amikor átadtam a kormányzást, 20 ezer milliárd forint volt az államadósság, most 23 ezer milliárd – mondta Bajnai. – De ezen felül további 3 ezer milliárdot égetett el az Orbán-kormány a jövőbeni nyugdíjakból a magánnyugdíjpénztárakban, és most itt a harmadik 3 ezer milliárd, Paks bővítése – fogalmazott. Kérdésre elmondta, ő is kíváncsi arra, honnan van Simon Gábornak ennyi pénze, de arra is kíváncsi lenne, hogy Mészáros

Lőrinc felcsúti polgármester miből lett ilyen gazdag. Varga: A jövő a mezőgazdaságé Varga Zoltán, megyénk 4-es számú választókerületének MSZPEgyütt-DK-PM-MLP képviselőjelöltje a mezőgazdaság területén lát előrelépési lehetőséget. – A mezőgazdasági feldolgozás visszaállítása és fejlesztése a megoldás, de ez nem tud megvalósulni egy olyan bizalmi tőke nélkül, amiben most Magyarország hiányt szenved. Hiányzik az a kapcsolat, ami ezeket a termékeket megfelelő áron célba juttatná – hangsúlyozta. A fideszes kérdésre kitérve cáfolt, kiemelve, önkormányzati minisztersége idején új finanszírozási rendszert alakítottak ki, szerinte kárt nem ők, hanem az Orbán-kormány okozott. ch-MeK

a jelöltet

Kampánykörútján Orosházát is útba ejtette csütörtök reggel Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke. – Ne a szegényeket adóztassák, fizessenek a gazdagok, és ebből a pénzből emeljük fel az országot – fogalmazott. Hozzátette, pártja erősödött, sok egyéni jelöltjük van, mindenütt ott vannak listán, így bízik benne, hogy ott lesznek a parlamentben. Bemutatták a munkáspárt helyi országgyűlési képviselőjelöltjét is, aki reméli, hogy a választók mernek majd bátran szavazni. – Az embereknek egyre nehezebb a sorsa, és a mostani kormány nem nagyon tesz azért, hogy előrébb haladjunk. A közmunka nem munka, ne a statisztika döntse el, hogyan élnek az emberek – fogalmazta meg véleményét Gál Ferenc. melega


www.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2014. március 21.

Az ifjúság felelőssége Március 14-én este mintegy száz fő előtt tartotta megemlékezését az Orosházi Fidelitas a művelődési központ előtt. – Március 15-én a haza sorsának jobbra fordulásáért tenni akaró, elszánt fiatal értelmiségek fellépése olyan lavinát indított el, mely az önkényuralom bástyáit, ha nem is tudta ledönteni, de erősen megingatta – mondta beszédében Böröcz László, a Fidelitas ügyvezető alelnöke. Kiemelte, hogy a márciusi ifjakat az újrakezdés, a cselekvésvágy, a nemzeti összefogás reménye hajtotta, a szabadságért küzdöttek. – A mai fiatalság tálcán kapta a szabadságot, és nem ismeri az elnyomás ízét – fogalmazott és hozzátette, a mai ifjúság felelőssége a tanulás, a családalapítás és a magyar föld megművelése. A beszéd után Nagy Krisztina énekművész műsorát hallgatták meg, majd Lázár Zsolt evangélikus esperes mondott imát. Az ünnepség végén a megjelentek virágokat és mécseseket helyeztek el Petőfi Sándor mellszobránál. MeK

Orosháza jól... » folytatás az 1. oldalról

Idén országos szinten 13 milliárd forint állt rendelkezésre, ebből Békés megyei vállalkozások mintegy 2 milliárdra pályáztak. Az orosházi kirendeltség 14 pályázattal 400 milliót kíván lehívni ebből a keretből, 193 új munkahelyet hozva létre a 70%-os állami támogatás felhasználásával. Békés megye 167 pályázattal van versenyben, ami 967 új állást jelenthet. Országosan 2500nál is több pályázatot adtak be, 13 ezernél is több álláshely létrehozását vállalva, ami a tavalyinál mintegy 20%-kal több. Eredményhirdetés április elején várható. – Kimagaslóan jó eredménnyel pályáznak térségünk vállalkozói a munkahelyteremtő beruházásokra, tavaly a megyében a legtöbb ilyen forrás hozzánk érkezett. Ez azonban csak az egyik formája a segítségnyújtásnak, ami a gazdaságélénkítést és a munkahelyek számának növelését szorgalmazza. Most éppen a következő fejlesztési időszak tervezésével foglalkozunk leginkább, a területi operatív programhoz gyűjtjük az elképzeléseket, hiszen a több mint 7000 milliárd eurós keret 60 százalékát gazdaságélénkítésre fordíthatjuk a következő időszakban. Szeretnénk elérni, hogy ebből minél több forrás érkezzen ide, az orosházi térségbe, ehhez viszont még mindig várjuk a javaslatokat, elképzeléseket – fogalmazott Simonka György országgyűlési képviselő a vállalkozások beruházásai kapcsán. IJ-(ka)

Több százan emlékeztek a nemzeti ünnepen | Energetikai korszerűsítést terveznek az iskolák

Dicsőséggel, hősiesen A március 15-i ünnepségre megtelt a Kossuth-szobor előtti tér. A szónok az orosháziak tetteit méltatta, és arra kérte a hallgatóságot, hogy becsüljük meg a szabadságunkat. – „Szabadság” – a történelem alakulásának egyik olyan mozgatórugója a szabadság iránti vágy, amelyet a gazdasági, pénzügyi okok mellett egy-egy fontos történelmi fordulópont kapcsán mindig feljegyeznek a krónikások, történészek – fogalmazott beszédében Zalai Mihály alpolgármester. Kiemelte, hogy a mindenkori hatalmat váratlanul és felkészületlenül érik a forradalmak, aminek főszereplői csak később ébrednek tudatára annak, hogy mekkora dolgot vittek véghez. Úgy fogalmazott, hogy a forradalmat követő másfél éves szabadságharc hadi sikerei, a közös véráldozat, a nemzeti önrendelkezés lehetőségének megismerése több mint másfél évszázadon keresztül példát mutatott arra, hogy a magyarság világot rengető dolgokra képes akkor, ha közösek a céljai. Elmondta, hogy az orosházi önkéntesek dicsőséggel és hősiesen harcoltak a csatamezőkön, és az itthon maradottak is erejükön felül teljesítve segítették a harcolókat. A forradalom kimenetelére nézve is végzetesnek nevezte, hogy nem tudtuk a belső békét biztosítani a magyarság és a Kárpát-medence nemzetiségei között. – Nekünk, akik szinte küzdelem nélkül kaptuk 1989–90 után ajándékba a szabadságot, március 15-e kell, hogy mint a felhívó harangszó jelezze: mekkora kincs birtokában vagyunk – összegzett Zalai Mihály.

3

Tanácskoznak Jövő pénteken egyeztetnek a képviselők Március 28-án tartja soros ülését a város képviselő-testülete. Nyilvános ülés keretében számos beszámolót ismerhetnek meg a képviselők, ismerteti tavalyi évét többek között az állatvédő egyesület, a városüzemeltetés, és a Jövő Építők TDM is. Sportszervezetek nem csupán a tavalyi évi támogatásukkal számolnak el, hanem kérelmezik az ideit. A 9 órakor kezdődő tanácskozást élőben közvetíti a városi tévé és online tudósít az OrosCafé. –c

A GYEDről A gyermekgondozási díj az adóköteles társadalombiztosítási ellátások közé tartozik, de az adóhatóság tapasztalatai szerint az ellátásban részesülők közül többen elmulasztják a személyijövedelemadó-bevallás benyújtását. A gyedet kifizetheti a kifizetőhellyel rendelkező munkáltató, valamint közvetlenül az egészségbiztosítási szerv is. A bevallási kötelezettség teljesítése jellemzően ez utóbbi esetben marad el. Az érintett körbe elsősorban azok tartoznak, akik a biztosítási jogviszony megszűnését követően részesülnek az ellátásban. Az adóköteles jövedelemmel rendelkező magánszemélyt adóbevallási kötelezettség terheli, amelyet teljesíteni kell függetlenül attól, hogy keletkezik-e adófizetési kötelezettség. A bevallás benyújtásának határideje május 20.

az év praxisa Megtelt a Kossuth-szobor előtti tér március 15-én • fotó: Kecskeméti K. A beszédet követően az Eötvös katolikus óvoda és iskola diákjai adtak ünnepi műsort, majd a szokásoknak

megfelelően elhelyezték a megemlékezés koszorúit a Kossuth-szobornál. Melega Krisztián

Újabb 200 millió a cél

Együttműködéssel dolgoznak az egyházi pályázatokért • fotó: Rajki Judit Az egyházi iskolák is a költségek megtakarítását szeretnék elérni energetikai korszerűsítési terveikkel. Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 55,4 millió forintos, a Székács evangélikus iskola pedig 149 millió 617 ezer forint értékű fejlesztést tervez.

közélet

A megvalósításhoz a térség képviseletét ellátó Simonka György kormánypárti választókerületi elnöktől kértek segítséget. – Múlt héten három önkormányzati tulajdonú ingatlan esetében tudtunk elérni pozitív döntést az energetikai korszerűsítéshez, illetve a megújuló energiára való áttéréshez.

Ez beruházási forrásként több mint 80 millió forintot, a fenntartási költségből pedig éves szinten mintegy 5 millió forint megtakarítást jelent a városnak – emlékeztet Simonka György országgyűlési képviselő. – Ezen a héten újra a minisztériumokat jártuk a két egyházi iskola terveivel. Úgy gondolom, az érveink megalapozottak, a tervek jól elő vannak készítve. Mindkét oktatási intézményben szintén a megújuló energia adta lehetőségeket szeretnék kihasználni, a református iskolában egy 50 milliós beruházással, a Székácsban pedig ennek a háromszorosával, 150 milliós fejlesztéssel terveznek. Arra törekszünk, hogy a beruházások teljes, 100 százalékos összegét támogatásból tudjuk fedezni – mondta el lapunknak az országgyűlési képviselő, amikor csütörtökön ismét felkereste az igazgatókat. A képviselő tájékoztatása szerint az orosházi egyházi iskolák pályázatai kedvező fogadtatásban részesültek a fővárosi döntéshozóknál. KA

„Sokszor találkoztunk vele zárás előtt a gyógyszertárban sorban állva. Mint kiderült, valamelyik idős, magányos betegének váltotta ki az általa felírt gyógyszert (előfordult, hogy saját pénzén)” – rövid részlet az egyik beteg ajánlásából, mellyel benevezték dr. Dani Győzőt Az év praxisa díjra. Sokan adóznak elismeréssel a doktornak, hiszen fél évszázada gyógyítja az orosháziakat, elkötelezetten és szolgálatkészen. Ezért is volt a közelmúltban ő és családja az Alma a fájától rendezvény vendége. A kiírásra 170 érvényes pályázat érkezett, a zsűri által választott tíz hazai és tíz határon túli nevezésre lehet szavazni március 30-a éjfélig. Ha Dani doktorra voksolnak a legtöbben, akkor elnyeri a 2013-as Az év praxisa a Kárpát-medencében díjat. Regisztrációhoz nem kötött a szavazás, voksolni (többször is) a www.azevpraxisa.hu oldalon lehet. -c

Állati hulladékról Állati hulladék kapcsán a bejelentéseket az ATEV Zrt. 06 (1) 348-5120-as Call Center telefonszámán lehet megtenni 0–24 óráig üzenetrögzítőre, 7–16 óráig pedig ügykezelőnek történő bejelentéssel. A telefonálónak a következő adatokat kell megadnia a hívás során: felrakóhely kód: 40497096, név, elérhetőség (telefonszám), az elhullott állat lelőhelye. Amennyiben az üzenetrögzítőre történik a bejelentkezés, az ATEV Zrt. munkatársa visszahívja a megadott számot az esetleges további egyeztetések végett.

kiNyitott a telep Március 19-től újra ki lehet szállítani a zöldhulladékot az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. komposztáló telepére. A nyitva tartási rend szerint szerdától vasárnapig 8 órától 18 óráig tartanak nyitva, míg hétfőn, kedden és ünnepnapokon zárva.


4

oktatás

Megtanulják Sose legyen rá szükség, ám fel kell készülni a bajra – a református iskola ezért szervezett minden hetedikes és nyolcadikos diáknak, valamint az intézmény pedagógusainak elsősegély-nyújtási tanfolyamot. Nyertes pályázatuk keretében kétórás elméleti képzésen foglalkoznak majd a kárhelyen való tájékozódással, majd tíz gyakorlati órán kitérnek a sérült vizsgálatára, az újraélesztésre, az eszméletlen beteg ellátására. A sérültek fektetési módjain túl speciális műfogásokat is gyakorolnak a diákok, valamint a kötözési eljárásokkal is megpróbálkoznak. Az iskola vásárolta legmodernebb Ambubabán gyakorolhatják a mesterséges lélegeztetést és újraélesztést a felsőbb évfolyamosok, akiknek köre márciustól tovább bővült a hatodikosokkal – tudtuk meg az iskola beszámolójából. KM

Kék Bolygó Hete a rákóczitelepi iskolában | Szakmák közti vetélkedés a Tisza iskolában

2014. március 21. • www.oroscafe.hu

Barlangok 3D-ben

Ökoiskola lettek

sportnapok Márciusban tájékozódási sportnapokat szervez Orosházán a Csipa SE. A Városi Sportcsarnokban tartott teremtájfutó programok mellett március 26-án 14 órakor a Nyugdíjasházban Monspart Sarolta tart előadást „A testedzésben gazdagabb mindennapok minden-korban" címmel. A rendezvénysorozat legjobban várt eseménye a március 29-i „Segíts Lizának felfedezni a dédi titkait!” című tájékozódási verseny, amelyben adott időn belül a város minél több pontját kell felkeresniük a csapatoknak, és az ott található kérdést megválaszolni. A rendezvényről részletes információk a következő címen találhatók: www. facebook.com/segitslizanak A legügyesebb csapat egy osztálykirándulást nyer Lajosmizsére, a Jurta táborba, ahol íjászkodhatnak (3D íjászat, célbalövés), kézműves foglakozáson vehetnek részt, kemencében sült finomságokat ehetnek, és akár még kürtőskalácsot is készíthetnek. MeK

Szokolay Sándorról

Zenés beszélgetésre invitálják a közönséget a városi könyvtár olvasótermébe március 28-án 17 órától. Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőnek, Orosháza díszpolgárának élete és munkássága lesz az est témája. Az előadó szerepkörében a zeneszerző közeli barátja, Dinnyés István vezeti a rendezvényt. Szokolay Sándor óriási életművet hagyott maga után, amelyet a szervezők szerint minél több orosházinak érdemes megismerni.

Átjáró magamhoz

A színház világnapjára stúdiószínházi előadást tart a művelődési központban működő NagyOK színjátszó csoport. Kortárs drámaíró írt nekik darabot, amely a tinédzserek hétköznapjait, problémáit, emberi kapcsolatait taglalja, ám a felnőttek számára is elgondolkodtató kérdéskört boncolgat. A különleges kamasztörténetre elsősorban ezt a korosztályt várják a nagyszínpadra épített nézőtérre. A középiskolás színisek március 26-án, 27-én és 28-án állnak a közönség elé, érdeklődni a művelődési központban lehet.

Az állatsimogató során megismerkednek a tanulók azzal, hogy miként kell bánni az állatokkal • fotó: Pirer Kata

Orosházán a rákóczitelepi iskola a nyolcadik, amely megkapta az ökoiskola címet. Az oktatási intézmény korábban is a környezettudatos értékrendet képviselte, a cím elnyerésével ez még nagyobb hangsúlyt kap. Tavaly tavasszal adta be az intézmény pályázatát, melynek megnyerésével három éven keresztül viselhetik az ökoiskola megnevezést és logót. A követelményeknek maradéktalanul megfeleltek, hiszen évek

óta rendeznek életkornak megfelelő, környezettudatos gondolkodás jegyében zajló programokat. Ilyen például a falutakarítás, a szelektív hulladékgyűjtés, és csatlakoztak a Vesd bele magad! programhoz is. Ez utóbbi keretében a saját maguk termesztett zöldségek ízének finomságára is ráérezhettek a gyerekek. Energiajárőr szolgálat is működik az iskolában: a diákok végigjárják az épületet, figyelve a csöpögő csapra, az égve hagyott lámpákra. – A tantestületnek éves munkater-

vet kellett készíteni, melyben vállaljuk, hogy továbbra is megrendezzük azokat a természetvédelemhez kapcsolódó programjainkat, melyeknek már hagyománya van az iskolában, valamint tovább bővítjük azok körét – tájékoztatott Kissné Tarján Katalin igazgatóhelyettes. A rákóczitelepi iskolában számos programot szerveznek, amely a természetvédelemre hívja fel a diákok figyelmét. A héten a víz világnapjához kötődően Kék Bolygó Hetet tartanak. KM

közösségi élmények a kossuth-napon

Fodrászkodó szobafestők

A szobafestők kezébe ezúttal hajcsavaró került • fotó: Kecskeméti Krisztina

Igazi közösségformáló rendezvény volt az idei Kossuth-nap, amelyet március 14-én tartottak a Tisza iskolában. A hagyományos tanításmentes napon idén a legnagyobb újítás a

szakmák közötti vetélkedő volt, amit diákok és tanárok egyaránt élveztek. Mindenki arcára mosolyt csalt, amikor a festők hajcsavarókkal fodrászkodtak, a fodrászok asztalt terítettek, a szakácsok pedig létrán

egyensúlyoztak. Az udvaron a gépészek ügyességi verseny keretében traktorral trükköztek, és természetesen a közös focizás és főzés is elmaradhatatlan része volt a napnak. – A diákoknak a nap során lehetőségük nyílik jobban megismerni egymást, valamint a tanáraikkal is közvetlenebb hangvételben tudnak beszélgetni, a programok pedig igazi közösségi élményeket teremtenek – mondta Kissné Lenkei Diána, a diákönkormányzatot segítő pedagógus. A Kossuth-nap már több mint 20 éves múltra tekint vissza, amikor még Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény néven működött az iskola, és mindig március 15-éhez közeli időpontban szervezték, így emlékeztek névadójukra. Ugyan az oktatási intézmény azóta már többször is nevet váltott, a rendezvény hagyományait továbbra is ápolják. km

A nagyközönség számára sosem lesznek látogathatók azok a barlangszakaszok, amelyekről háromdimenziós felvételeket láthattak az érdeklődők március 12-én a Táncsics gimnáziumban. Az ismeretterjesztő előadással egybekötött 3D-s vetítésen speciális szemüvegen keresztül csodálhatták a képsorokat a jelenlévők. A bemutatót Egri Csaba tartotta, aki a fotókat a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagjaként készítette egy kis stáb közreműködésével. A felvételekhez ugyanis hat ember szükséges, egyetlen fotó elkészítése egy órát vesz igénybe. A vetítés valóban lenyűgöző volt, cseppkövekről, kristályokról, vízbe merülő és szűk járatokban kúszó barlangászokról láthattunk képkockákat, amelyek a hatalmas föld alatti csarnokoktól az egészen keskeny hasadékokig elkalauzolták nézőit. Az előadáson bemutatott anyag tíz év termésének egy kis szelete. Két téma köré épült a vetítés, először a Budai Termálkarszt és barlangjai voltak terítéken, majd a külföldi expedíciók során készült felvételek. Egri Csabát a Táncsics gimnázium tanára, Kis János kérte fel az előadásra, a vetítés a Vinculum Szabadegyetem keretében valósult meg. czo

Focigála Lassan hagyomány már, hogy a Tisza iskola szervezésében a város három középiskolája kiállít egyegy csapatot, és barátságos mérkőzésen eldönti, ki a jobb – fociban. Március 13-án negyedik alkalommal találkoztak a Székács, a Táncsics és a Tisza iskola csapatai az Eötvöscsarnokban. – Az előző évekhez hasonlóan az a célunk, hogy a város középiskoláit közelebb hozzuk egymáshoz. A közös sportolás összehoz bennünket – mondta Elek Sándor szervező, a Tisza iskola tanára. A diákcsapatok körmérkőzést játszottak, a szoros küzdelemből a Tisza került ki végső győztesként, jobb gólkülönbséggel. A szervezők külön köszönetet mondtak a Székács iskola diákcsapatának sportszerű játékukért és megjelenésükért. Hagyomány már, hogy a pedagógusok is rúgják a bőrt. Idén a Tisza és a Táncsics iskolák állítottak ki csapatokat. A küzdelmes meccsek eredményei: Székács–Táncsics 0:6, Székács–Tisza 0:7, Tisza–Táncsics 2:2, Táncsics tanár–Tisza tanár 2:3. vd


www.oroscafe.hu/rovat/kultura • 2014. március 21.

Jankov Gyöngyvér a legjobbak között | Táncsics Galéria: ahol a tehetség teret kap

legszívesebben népdalokat énekel

A zsűri nem szabadul tőlem!

Több hangszeren is játszik Gyöngyvér • fotó: Váradi Levente

Jankov Gyöngyvér egyre közelebb van ahhoz, hogy a Fölszállott a páva népzenei vetélkedő révén a legjobbak között jegyezzék.

Március 8-án ország-világ látta, amikor az élő műsorba kerülve, a legjobb 12 egyikeként mutatkozott be. Nem jutott tovább, de nem adja fel.

Ha népdalról van szó, bármely nemzeté legyen is, azt mondja, nagyon szereti, mind igen kedves a szívének. Két évvel ezelőtt nem jutott a „tévébe”, talán azért, hogy idén már kisfia, Kornél is büszke lehessen rá, és elmesélhesse az iskolában. Meglepetésemre Gyöngyvér azt mondja, egyelőre nem érzi a Páva hatását, még nem nyíltak meg kapuk általa. Ismerősei köszöntötték, gratuláltak, biztatást kapott hasonszőrűektől. Csalódást az okozott neki, hogy a próbák alatt, a mentoroktól csak dicséretet kapott. A döntés után sincs magyarázat, miért nem ő jutott tovább a műsorban. – Nagyon örülök, hogy több száz jelentkező közül bejutottam a legjobb tizenkettőbe, és nem adom fel, ha jövőre lesz, én megint ott leszek – mondta Gyöngyvér a versennyel kapcsolatban. Már újra a hétköznapokat éli, sokat ingázik. Népzenészként a Berbécs zenekarral Békéscsabán lép fel rendszeresen, és a Napsugár Bábszínházban is többször felkérik közreműködésre. Szegedhez a Darida Duo köti, ahol Kopasz Zsófiával ketten rendszeresen más nemzetek népdalkincsét mentik át a jelenbe. Honnan tanulják? Sokszor a Youtube-ról, aztán utánanyomoznak, olvasnak. Azt mondja, kifizetődő a nemzetiségek dalait tudni, miközben örömüket is lelik benne. Ha nem énekel vagy muzsikál valamilyen hangszeren, hitoktatóként dolgozik. B. Imre Julianna

Ahol a tehetség teret kap

Tehetséges fiatalok mutatkoznak be a Táncsicsban • fotó: Losonczi Dávid Mély gondolatiságot hordoz a tizenkét most bemutatkozó alkotó diák legtöbb munkája. Aki megnézné, miként látják a világot a sokak által elveszettnek hitt ifjú nemzedék tagjai, azok április közepéig megtekinthetik a kiállítást

a gimnázium aulájában. A tárlat egyik szervező tanára, Varga László elmondása szerint az idei galéria hosszú évekre visszamenőleg a legszínvonalasabb és a legsokrétűbb munkákkal büszkélkedhet. A technikai megoldások széles

palettájával találkozhat a látogató, hiszen a grafitceruzától az akrilfestékig minden megtalálható. A Táncsics Galéria gazdag anyagával bepillantást enged a diákok látásmódjába, érzelmeibe. A kiállítás március 17-i megnyitóján bemutatót tartott a többségében táncsicsosok alkotta ReDance tánccsoport, igazi összművészeti eseménnyé emelve a programot. Az iskola igazgatója, Makuláné Gulicska Valéria beszédében kiemelte, lehetőségeket kívánnak teremteni, hogy minél több diákjuk megmutathassa, milyen területen kivételes képességű. Ez a fő célja a Táncsics Galériának is. – A kiállítás nagy büszkeséggel tölthet el bennünket. Az alkotásokból nagyon jól látható, hogy fantasztikus tálentumok vannak az ifjú nemzedék tagjai között. Ha mi a tehetségüket felszínre tudjuk hozni, akkor talán hozzájárulhatunk majd a későbbi sikereikhez – hangsúlyozta az iskola igazgatója. Kotroczó közlemény

Óvodai beíratás A 2014/2015ös nevelési évre az óvodai beiratkozás ideje 2014. április 28án hétfőn 8–17 óráig és április 29-én kedden 8–17 óráig tart. Orosházi Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális csoport

kultúra

5

A sztepptánc hercegnője Orosházán Újabb szuperprodukcióval érkezik ismét városunkba a Catherine Gallagher vezette ír sztepptánc-társulat a tavalyi előadásuk nagy sikerére való tekintettel. Ígéretük szerint az április 6-i, 18 órától kezdődő Queen of the Dance előadáson elsöprő erejű élményre számíthat a közönség a művelődési házban.

jeleníti, sőt feldolgozza a rá hatást gyakorolt életérzéseket és benyomásait koreográfiáiban. Rajong Magyarországért, és a hazai közönség tiszteletére a magyar néptánc elemeit, magyar zenei motívumokat is belesző ír sztepptánc show-jába. (x)

A világon egyedülálló, hogy nő áll egy professzionális ír sztepp tánctársulat élén, sőt a koreográfiákat is ő álmodja meg. A többszörös sztepptánc világbajnok, Catherine Gallagher új táncműfajt teremtett, hiszen az autentikus ír sztepp lépéseit más táncműfajok elemeivel ötvözi. Az ír tánc dívája fergeteges sikert arat újszerű, modern koreográfiáival a világ nagyszínpadain. Most Párizs, London és Bécs után nagy örömmel látogat el Orosházára. A művésznő megismerve az országok lelkületét és kultúráját, meg-

pro gr a ma jánló » Országos Nagy Könyvelhagyó napot rendez a városi könyvtár március 21-én a játék hatodik évfordulója alkalmából. A főtéren 15 órától közös olvasást, majd könyvelhagyást szerveznek. » Az Orosházi Moly Galeri következő találkozóját március 21-én 16 órától rendezik a városi könyvtárban. » Holó Hóbel László absztrakt gesztusfestő kiállításának megnyitója március 21-én 17 órakor kezdődik a Városi Képtárban. » Alkotóműhely lesz március 22én 9 és 12 óra között a képtárban, a téma ezúttal Holó Hóbel László kiállításához kapcsolódóan a gesztusfestés. » Az Örökség zenekar koncerttel ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját március 22-én 20 órától a Rock Klubban. » A Nyitva van az Aranykapu című játékkiállítás még március 23-ig megtekinthető a múzeumban. » Fődi Attila: Gyógyhatású gombák a Kárpát-medencében című könyvének bemutatójára várják a közönséget március 24-én 17 órától a városi könyvtár olvasótermébe.

» Tallér Edina Átjáró magamhoz című darabját mutatja be a művelődési ház NagyOK névre hallgató színjátszó csoportja március 26-án 10 és 13 órától, 27-én 10 és 14 órától, valamint március 28-án 19 órától a művelődési központ színháztermében. » Mangakiállítást rendeznek a Székács evangélikus iskolában március 27-én 14.15-től. » A Biblia az európai kultúrában című program következő előadását dr. Szilvási András tartja a bibliamagyarázat alapelvei témában március 27-én 18 órától a művelődési házban. » Bolondos Estet rendez a (F)Apácák Énekstúdió március 29-én 18 órától a Művészetek Házában.


6

magazin

Villogó Fémtolvajokat fogtak Lopás gyanúja miatt indított eljárást az Orosházi Rendőrkapitányság egy kétegyházi férfi és egy szintén kétegyházi nő ellen, akik március 17én kora délután az egyik tótkomlósi tanyából vashulladékot loptak. Autóval menekültek el, de a tulajdonos hívására érkező rendőrök a település külterületén elfogták őket. A férfit és a nőt is előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki – tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Békés megyében tavaly 680 szabadtéri tűzeset volt | Telt házzal működött a hajléktalanszálló

2014. március 21. • www.oroscafe.hu

megnőtt a tűzesetek száma

Ne hagyja őrizetlenül!

Civil Kapcsolatban a testvérvárosokkal A Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete a testvérvárosi kapcsolatok ápolását kiemelten kezeli. Olvasókörük sorozatban foglalkozik Finnországgal, ottani egykori testvérvárosunkban, Kuusankoskiban élő ismerősökkel az internet segítségével tartják a kapcsolatot. Az idei évre egyik kiemelkedő programjuk lesz, amikor a nagykárolyi kastélyban kiállítással és könyvvel mutatkoznak be. Sonkolyos Márta alkotásait és Dávid László verseit, mint orosházi értéket a helyi Kaffka Margit Művelődési Társasággal közös szervezés révén tárják a művészetkedvelő közönség elé. Az orosháziak egy kirándulás keretében vesznek majd részt az eseményen, emellett meglátogatják a környék nevezetességeit is. vd

Hét nap németül Hagyományosan egy egész hetet szentel az orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat a német kultúrának. A rendezvénysorozat március 26-án ünnepélyes megnyitóval kezdődik a Táncsics gimnáziumban, a díszvendég a Zombai Német Nemzetiségi Önkormányzat lesz. Ezt követően főként a diákoké lesz a fő szerep. Március 27-én gimnazisták mérik össze tudásukat a magyarországi németség néprajzából a Táncsicsban, majd egy nappal később német nyelvű vers- és prózamondó verseny lesz a Székács iskolában. Zárásként ismét a német néprajz kap központi szerepet, a 7-8. osztályosok vetélkednek március 31-én. A rendezvénysorozat keretében egyébként Orosházán rendezik meg a Békés Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének Anyanyelvi Kulturális Napját március 29-én. rga

A tűzesetek 99%-a gondatlanság vagy szándékosság következménye • fotó: Melega Krisztián

Országos ellenőrzés-sorozatot indított a szabadtéri tüzek megelőzése érdekében a katasztrófavédelem, mert ugrásszerűen megnőtt a szabadtéri tüzek száma. Az akcióban a katasztrófavédelem mellett az erdészeti és önkormányzati hatóságok vesznek részt: ellenőrzik a szabadtéri tüzek által visszatérően érintett, tűzveszélyes, illetve művelésen kívüli területeket. – Békés megyében is ugrásszerű-

en megnő az időjárás enyhülésével az ilyen esetek száma. A szabadtéri tüzek a korábbi években megyénkben több ezer hektárnyi területet perzseltek fel – tudtuk meg dr. Nagy Szilvia katasztrófavédelmi szóvivőtől. – Tavaly 1630 tűzesethez vonultak a megyei tűzoltók, ebből 680 volt szabad területen keletkezett tűz – tette hozzá. A tűzvédelmi szabályokat akkor is be kell tartani, ha nincs tűzgyújtási

Nehéz, de van kiút

apróhirdetés • Eladó ingatlan (raktár, telephely) Orosházán a konzervgyár mellett, 5000 m² területen, 1400 m² beépített, üzletnek is alkalmas. 06 (30) 457-254 • Új építésű 30 m2-es nyaraló Gyopároson eladó. 06 (20) 932-4873 • Háromszobás társasházi lakás eladó. 06 (70) 434-1154

Jó hangulatú táncház, nótázás, beszélgetés: első alkalommal tartotta meg FOLK-TANYA elnevezésű ingyenes rendezvényét a HaTe (Harangos Néptáncegyüttes) március 14-én, a Vakegér Sörözőben. A csoport tagjainak eddig a környező településekre kellett utazniuk ahhoz, hogy a próbákon és táborokban megszerzett tánctudásukat kamatoztatva, táncházban vehessenek részt, és kedvükre rophassák. Úgy döntöttek, Orosházán is megteremtik ennek a szórakozási formának az alapjait, minden hónap második péntekének estéjére várnak mindenkit, aki kedvet érez ehhez a műfajhoz. Nem kötelező a tánc, az is jól érezheti magát a programon, aki csak a táncosokat nézi, netán énekel a zeneládából szóló muzsika hangjaira. I.J.

tilalom, de ha van, akkor a tarló, gaz és az avar égetése szigorúan tilos! A tarlót szabályos égetésnél körül kell szántani, fásításoknál védősávot kell biztosítani, és előtte 24 órával a tűzoltókhoz bejelenteni. Gondoskodni kell tűzoltásra alkalmas eszközökről, és tilos őrizetlenül hagyni a tüzet. Az égetés befejeztével a helyszínt gondosan át kell vizsgálni, hogy ne maradjon parázslás, izzás. A tűzvédelmi rendelkezések megszegése bírságot von maga után. ch

Szakképzési szakértőket vár a

Kamara A BéKéS Megyei KereSKedelMi éS ipArKAMArA SzAKKépzéSi SzAKértőK jelentKezéSét várjA Az AláBBi területeKen 1. Országos szakmai vizsgaelnöki tisztség betöltésére Erre a területre olyan szakemberek jelentkezését várjuk, akik felsőfokú szakirányú szakmai végzettséggel rendelkeznek, és szakmájukban legalább 10 éve elismert szakemberek. 2. területi szakmai vizsgabizottsági tagság betöltésére Erre a területre olyan szakemberek jelentkezését várjuk, akik középfokú szakirányú szakmai végzettséggel rendelkeznek vagy az adott szakmában mestercím használatára jogosultak, és szakmájukban legalább 5 éve elismert szakemberek. 3. Országos szintvizsga elnöki tisztség betöltésére Erre a területre olyan szakemberek jelentkezését várjuk, akik felsőfokú szakirányú szakmai végzettséggel rendelkeznek, és szakmájukban legalább 5 éve elismert szakemberek., vagy középfokú szakirányú szakmai végzettséggel rendelkeznek vagy az adott szakmában mestercím használatára jogosultak, és szakmájukban legalább 10 éve elismert szakemberek.

csatornázás Március 24-től 30-ig: A csatornázás keretében a következő utcák érintettek, részleges és teljes útzárakra lehet számolni. Terelések és forgalmi akadályok is lesznek. Kiss E., Hosszú, Gábor Á., Körte, Iskola, Erdő, Rét, Móra F., Álmos v., Szent I. (Szőlő krt. keresztezéstől – elkerülő út irányába), Nagyhegyi, Vereczkei, Vásárhelyi (volt Mol kút és a körforgalom környéke), Csíkos, Martinovics, Csepel, Fő, Kodály Z., Dankó I. Rekonstrukció: Rákóczi F. (Thököly utcától a Deák F. irányába) Információ: – oroshaza.szennyvizprojektek.hu – Polgármesteri Hivatal telefonszáma: (68) 413-022, zöldszám: (80) 931-001 – Orosházi Víziközmű Társulat irodája, e-mail: vizikozmu@oroshaza.com – Infó központ: Fürdő u. 5., hétfőn és szerdán 16–18 óráig. Tel.: (68) 410456, e-mail: csatorna.oroshaza@ gmail.com

Táncoltak a tanyán

fotó • Rajki Judit

Az enyhe tél ellenére is telt házzal működött a hajléktalanszálló. A tapasztalatok azt mutatják, egyre több fiatal kér segítséget. Vannak, akiknek sikerül az újrakezdés. A fűtés tekintetében igazán pénztárcakímélő volt a magunk mögött hagyott enyhe tél, ennek ellenére a hajléktalanszállón sokan megfordultak. Az éjjeli menedékhely egész évben telt házas, októbertől a megemelkedett létszám miatt matracokat is használtak, hogy mindenkinek tudják biztosítani a szükséges feltételeket. A hajléktalanszálló vezetője, Orovecz Sándor elmondta, a 14 férőhelyes átmeneti szállót 12-en vették igénybe, a 38 férőhellyel rendelkező nappali melegedő telt házzal működött egész télen. A szállón megfordulók többsége idős férfi, az utóbbi időben azonban egyre több fiatal vette igénybe a szolgáltatásokat. Az intézmény dolgozói mindig is törekedtek arra, hogy a hajléktalanok egészségi állapotát figyelemmel kísérjék, segítsék beilleszkedésüket. Havonta egészségnapot szerveznek, a munkaügyi központtal is állandó kapcsolatban vannak. A hagyomá-

nyos programok mellett sok egyéb kikapcsolódási lehetőséget is biztosítanak. A Segítő Gondoskodás Alapítvány nyertes pályázatának köszönhetően egy új LED televízióval is gazdagodott a szálló, így már filmklubot is indítottak. A hajléktalanszálló minden évben pályázik a Hajléktalanokért Közalapítványnál téli krízisétkeztetésre. Ennek keretében négy hónapon keresztül biztosítottak mintegy 40 fő részére napi egyszeri hideg ételt, illetve minden hétvégén főtt ételt készítettek a lakók. Ezenkívül a dolgozók részére csoportos és egyéni szupervízióra is pályáztak. – Idei terveink között szerepel a Békés megyei hajléktalan sportnap megrendezése júliusban, októberben pedig szeretnénk ismét megtartani az „Egy este a hajléktalanokért” városi rendezvényünket – tájékoztatott az intézményvezető. Megtudtuk, két fiatal lakónak sikerült új életet kezdenie, és szakítani a hajléktalan léttel. A szállón töltött néhány hónapot követően el tudtak helyezkedni külföldön, szakmájukban – festőként, pincérként – dolgoznak. -di-

további információ a www.bmkik.hu/szakképzés oldalon vagy a 66/324-976/119 telefonszámon, vagy személyesen a kamaránál, Békéscsaba, penza ltp. 5.


www.oroscafe.hu/rovat/sport • 2014. március 21.

Pénteken az OFKSE, szombaton az ONKC játszik | Előkelő helyezések az orosházi birkózóktól

Pontot mentett az Orosháza FC

A fekete-sárga mezes OFC az utolsó percben rúgott góllal mentett pontot • fotó: Kecskeméti Krisztina

Orosháza FC – Bajai LSE 2–2 (0–1) NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Orosháza, 200 néző. Vezette: Brezovai (Lászlai, Török S.).

Orosháza: Bordás – Medvegy, Szűcs, Tóth I., Szabó N. – Huszár – Styecz (Baranyai, 45.), Fülöp, Ferenczi, Juhász – Oláh (Füredi, 67.).

A győzelem az OFKSE célja

Kezdődik a rájátszás

Az alapszakaszt a PLER ellen zárta csapatunk, a rájátszást szintén velük kezdik. Március 21-én megkezdi a rájátszás küzdelmeit az Orosházi FKSE-Linamar NB I-es férfi kézilabdacsapata. Pénteken 18 órától a PLER-Budapest lesz az ellenfél az Eötvös-csarnokban. A vezetőedző, Vladan Jordovic szerint keményebb, agresszívabb védekezésre lesz szükség, amiért sokat dolgoztak az elmúlt időszakban. – A rájátszásban összesen tíz meccs vár ránk. Úgy kell minden mérkőzésre tekintenünk, mintha

nulla pontunk lenne, és mindig a soron következő találkozó lesz a legfontosabb számunkra. Így indulunk most a PLER elleni mérkőzésnek is, ahol azt kérem a játékosaimtól, mindent adjanak bele, keményen, harcosan küzdjenek a győzelemért. Ezzel egyébként tartozunk közönségünknek is, akik kitartóan buzdítják a csapatot – mondta el az OFKSE trénere. Az Orosházi FKSE-Linamar – PLER Budapest NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés március 21-én, pénteken 18 órakor kezdődik az Eötvös-csarnokban. taka

tavaszváró úszóverseny: ezüst és bronz Három ország 40 egyesületének 565 versenyzője állt rajtkőre a Tavasz-

váró Nemzetközi Úszóversenyen, Hódmezővásárhelyen. Az Orosháza Úszó Egyesület 13 fiatalja 85ször rajtolt el. Az egyesületek közötti versenyben a 16. helyen zártak Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai. Ezüstérmes lett Kiss Katalin, Papp Vivien, Kiss Annamária, bronzéremmel zárt Kiss Annamária, Drahota Adrienn és Kiss Katalin. Eredmények részletesen: www.oroscafe.hu

A listavezető érkezik

KÉZILABDA » Visszavágna az őszi vereségért a Szegednek az ONKC Újabb rangadót játszik az OXXO Energy Orosházi NKC az NB I/B-s felnőtt női kézilabda-bajnokságban, szombaton 18 órától az első helyezett Szeged KKSE csapatát látják vendégül. – A hétvégi mérkőzésünkre is a szokásos ritmusban készülünk, szeretnénk az őszi idegenbeli vereségért visszavágni a Szegednek. Reméljük, hogy szombaton egy korrekt mérkőzést tudunk játszani, ahol a játéké lesz a főszerep. A bajnokságot vezető

csapat legyőzésével kárpótolhatnánk nagyszámú közönségünket – nyilatkozta a klub honlapjának Száva Flórián vezetőedző. Az orosházi csapat a múlt hétvégén a második játékrészbeli lelkes védekezésnek és küzdeni tudásának köszönhetően nagyon értékes két pontot szerzett a jól küzdő Szent István SE otthonában: Szent István SE Építők – OXXO Energy Orosházi NKC 22 – 23 (14 – 10). Tudósítás az OrosCafén.

Edző: Kvasznovszky József. Kiegyenlített mezőnyjátékkal telt el az első harminc perc, bár a vendégek kétszer is nagy helyzetbe

kerültek, Bordás mindkétszer bravúrral védett. A 30. percben Szűcs buktatta a 16-oson belül a kilépő Szöllősit, a megítélt 11-est Kirchner a jobb sarok felé küldte, de Bordás nagy vetődéssel kitenyerelte a labdát. A hosszabbítás második percében azonban már ő is tehetetlennek bizonyult, amikor egy bal oldali beadást Turcsik öt méterről fejelt a bal felső sarokba, 0–1. Baranyai beállításával aktívabbá vált csapatunk támadójátéka, mi több, eredményesebb is lett. Baranyai 25 méterre a kaputól a jobb oldali alapvonal közeléből tekerte el a labdát a sorfal mellett a hosszú sarokba, 1–1. A 77. percben újra a vendégeknél volt az előny. Egy jobb oldali beadást Kirchner 4 méterről bólintott a kapuba, 1–2. A 89. percben egy ide-oda pattogó labdából Szűcs hozta kihagyhatatlan helyzetbe Juhászt, alkalmi csatárunk pár lépésről rúgta a labdát a hálóba, 2–2. Kvasznovszky József: – Ideges hangulatú, fordulatos mérkőzésen találtunk egy pontot. Az Orosháza FC március 22-én Gyulán lép pályára a Várfürdő-Termál FC vendégeként. Betkó Tamás

A lányok megverték a bajnokesélyest Az NB I-es PET-BAU ASE Orosháza női asztalitenisz-csapata szertefoszlatta az eddig veretlen Eger bajnoki álmait. A Csáki–Balogh és a Fehér–Kakuszi páros győzelme után lendületben maradt csapatunk, és már 6-2-re is vezettek a lányok. Az Eger felzárkózott, de az utolsó meccsen Fehér

Zsófia bebiztosította a győzelmet, a végén 10-8 lett az eredmény, így megmaradt az esély a dobogóra. Fehér Zsófia múlt héten az ifjúsági válogatottal Liganóban az olasz nemzetközi bajnokságon is szerepelt. Ugyan nem jutott a főtáblára, viszont a vigaszágon harmadik lett.

Spartacus-bronzok A serdülő birkózókorosztály is megkezdte versenysorozatát a hétvégén a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban. A 160 fiatalt felvonultató viadalon a teljes hazai mezőny mellett több szlovák és horvát klub birkózói is szőnyegre léptek. A rangsorversenyek célja: kiharcolni a Magyar Bajnokságon indulást, súlycsoportonként a legjobb 16 sportoló szerez jogot. Az Orosházi

Spartacus Birkózó Klubot hét versenyző képviselte Szigetszentmiklóson. Sportolóink egész nap jó birkózást bemutatva előkelő helyeken végeztek. Eredmények: 42 kg Rácz Richárd III. hely, 50 kg Varga Norbert III. hely, 54 kg Bojtor Gellért III. hely, Zimányi József V. hely, 76 kg Garami Erik V. hely. Felkészítő edzők: Hangya János, ifj. Jeszenszky László. gvk

Eb-n az orosháziak Március 16-án rendezték meg a Nyílt Full-Contact Karate Európa-bajnokságot Hollandiában. A kontinensviadalon a magyar válogatott színeiben az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület versenyzői is megmérettették magukat: -75 kg-ban ifj. Zsiga Zsolt, +85 kg-ban Gigacz Ádám küzdött a helyezésekért. – Mindkét sportolónk hatodik helyet szerzett, elégedett vagyok a teljesítményükkel. Zsolt első győzelme után a négy közé jutásért holland fiúval küzdött, ahol 4×2 perc és a hosszabbítás után törés következett. Zsolt négy deszkát, a holland ellenfél pedig öt deszkát tört, így Zsolt a 6. helyen zárta az Eb-t. +85 kg-ban Gigacz Ádám első győztes küzdelme után második csatájában bírói döntéssel maradt alul, de a vigaszágon újra küzdhetett a négy közé jutásért, ahol a későbbi második helyezettől ippon vereséget szenvedett, így végzett a 6. helyen. Az Európa-bajnokság az év második versenye volt, a fiúk csúcsformája május–július

Az orosháziak Semi Schilttel

között várható – mondta el shihan Zsiga Zsolt vezetőedző. Az orosházi karatésok következő megmérettetése Oroszországban lesz május 14-én. Szintén jó hír az egyesület háza tájáról, hogy a holland kontinensviadalon elfogadta Zsiga Zsolt meghívását Semi Schilt négyszeres K1 világbajnok a novemberi orosházi VII. Sportbálra. gvk

sport

7

Diákolimpián

Makón rendezték meg az Aerobik Diákolimpia keleti régiójának elődöntőjét. Városunkból az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület Aerobik Szakosztályának versenyzői mérték össze felkészültségüket, akik a Vörösmarty iskola tanulói. UP3 CH kategóriában az Őze Boglárka, Kiss Patrícia, Szecskó Boglárka, Lukács Eszter összeállítású csapat a 8. helyen zárt, UP2 CH kategóriában a Nagy Dominika, Dér Dorottya, Lehoczky Fanni, Kurucz Vivien alkotta csapat 7. lett. Felnőtt basic kategóriában, egyéniben Polasek Klaudia szintén 7. lett, UP1 basic egyéniben Sipos Dalma (a vásárhelyi Németh László Gimnázium tanulója) 11. helyet ért el. – A lányok nagyon ügyesen és fegyelmezetten hajtották végre a gyakorlatokat. Sajnos az egyesület minden versenyzője nem vehetett részt a versenyen, hiszen a diákolimpián csak az azonos iskolába járó gyerekek alkothatnak csapatot. Ez az oka annak, hogy a csapatok új felállásban indultak, de a lányok ezt az új, ismeretlen helyzetet is remekül megoldották – mondta el Zsigáné Mezei Beáta, az aerobik szakosztály vezetőedzője. tk

Kezdett a RÁKÓCZI Megyei rangadóval Nagyszénáson indult a tavaszi szezon Nagyszénás SE – Rákóczi Vasas SE 1 – 1 (0 – 0) Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Nagyszénás, 200 néző. Vezette: Dobai János (Kócsó Tibor Zsolt, Szeri Tamás). Polyák László edző: – Nehezen alkalmazkodtunk a szélhez és a pályához. Remélem, lesz még nyár és ezáltal jobb futball is a részünkről. Szeretném megköszönni az OMTKULE vezetésének, hogy a műfüvön edzhettünk, bár amitől féltem, bejött: nehéz átállni a kiváló műfű után a füves talajra, de majd megoldjuk. Részletes tudósítás az OrosCafén. M

Amazon kupa Nyolc csapat mérkőzött meg szombaton az Eötvösben Harmadik alkalommal rendezte meg a Szentetornyai Amazonok labdarúgó egyesülete az Amazon kupa női teremlabdarúgó-tornát. Március 15-én az Eötvös-csarnokban nyolc csapat küzdött a trófeáért, amit végül büntetőrúgásokkal a pusztaföldvári lányok nyertek meg a Bcs. Wanted előtt. A Szentetornyai Amazonok a 4. helyen végzett. Zvolenszki Attila, a Szentetornyai Amazonok edzője a torna végén értékelt: – Izgalmas mérkőzéseket láthatott a szépszámú nézősereg. Sajnos csapatunk ma kicsit enerváltan játszott, hiányzott egy kis plusz a játékunkból. Innentől kezdve a kispályás bajnokságra készülünk, ami április 5-én kezdődik – emelte ki. A torna gólkirálya: Neller Ivett (Pusztaföldvár), legjobb kapus: Palócz Hajnalka (Amazonok). betkó

Sportműsor Kézilabda: Orosházi FKSE-Linamar – PLER Budapest NB I férfi rájátszás, március 21., péntek 18 óra, Eötvös-csarnok. OXXO Energy Orosházi NKC – Szeged KKSE Chance-Exicom NB I/B-s női bajnoki mérkőzés, március 22., szombat 18 óra, Eötvös-csarnok. Labdarúgás: Rákóczi Vasas SE – Gyomaendrőd Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés, március 22., szombat 15 óra, Rákóczitelep, sportpálya.


8

mozaik

Anyakönyvi hírek Házasságot kötött Nagy Attila és Kovács Gabriella Mária

ételosztás Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület ingyenes ételosztást tart március 23-án, vasárnap 13 órától Orosházán, a Fürdő utcán, a Városgazdálkodás parkolójánál.

Új irodába költözött a TDM | Több mint 500 rajz a közlekedésbiztonságról

2014. március 21. • www.oroscafe.hu

A belvárosban építik a jövőt Kamarai kártyák

városmarketing » Elkészült a programfüzet, megjelent a szálláskatalógus és az Orosháza zsebtérkép

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai a falugazdászoknál vehetik át a kedvezményes szolgáltatásokat is biztosító kártyát. Részben elkészültek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjainak kamarai kártyái. Az Orosházi Gazdakör elnökétől, Horváth Józseftől megtudtuk: azok a kamarai tagok, akik értesítést kaptak, hogy elkészült a kártyájuk, a körzet falugazdászainál, a járási hivatal első emeletén, illetve a gazdakör jövő hétfői, orosházi fórumán vehetik át azt. (A fórum március 24-én, délután fél 6-kor kezdődik a Pacsirta utca 8. szám alatt.) Győrffy Balázs, a NAK elnöke korábban elmondta, a háromszázezernél is több tagot számláló kamara célja, hogy a kártyákon keresztül jelentős, rövid távon is kézzelfogható kedvezményeket biztosítson tagjainak. A NAK által működtetett egységes gazdatámogató rendszer fontos előrelépést hozott az őstermelői igazolványok tekintetében. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara január elsejétől ingyenesen végzi az ezzel kapcsolatos ügyintézést (a tavalyi év végéig évente kétezer forintot kellett fizetniük a termelőknek). Az őstermelői igazolványok kiállítását és érvényesítését a NAK folyamatosan végzi. A március 20-ig kiváltott őstermelői igazolványok január 1-jétől, egész évre, az ezt követően érvényesítettek pedig a kiállítás napjától kezdődően hatályosak. A gazdakörtől kapott tájékoztatás szerint térségünkben is felmérik a mezőgazdasági célú, a felszíni vízkészletből öntözési célra igényelt vízmennyiséget. A szükséges nyomtatványokat a falugazdászoknál lehet kitölteni. gvk

gyógyszertár Március 17-től 23-ig: Fehér Kígyó Patika (Kossuth u. 42., tel.: (68) 510-300, (68) 510-311). Március 24-től 30-ig: Szent István Patika (Szabó Dezső u. 3., tel.: (68) 412-752).

időjárás

traffipax Március 21.: Bajcsy-Zsilinszky u., Aradi u., Szent István u., Szőlő krt., Szarvasi út, Csorvási út

ovtv-műsor

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát kedden és pénteken 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21.30 órától. Ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Bencze-show szombaton 21.30 órától. Ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 13 órától. Orosházi FKSE-Linamar – PLER Budapest NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés hétfőn, kedden és szerdán 17 és 22 órától. Egészségére! – a városi televízió egészségmagazinja havonta megújuló tartalommal minden csütörtökön este fél 8-tól.

kutyaszorító Cilike a város peremén lévő szegénynegyedben született. Gazdája hamar magára hagyta, így utcakutya lett belőle. Egy nagy ház oldalán kuporgott, amikor rátaláltunk, éhes volt és nagyon kedves. Pici termete miatt kissé tart a kutyáktól, félve közelít hozzájuk. Emberekkel barátságos természetű, nem félénk és nem is agresszív. Kiegyensúlyozott vérmérsékletű, kitartó, jó szimatú és fürge kis szuka kölyökkutya. »»www.oroshaziallatvedok.hu »»06 (70) 619-2307

Hétfőtől már az új helyen, önálló irodában várják az érdeklődőket • fotó: Rajki Judit Gyopárosfürdőről a belvárosba tette át székhelyét a Jövő Építők TDM. Nemcsak új helyen, de új kiadványokkal is várják az érdeklődőket. Március 17-től már a belvárosban találják a partnerek az orosházi TDM-et, új helyre költözött ugyanis a szervezet. A Meszes kisközben, a főtér és az evangélikus templom között nemrégiben újra megnyitott kis átjáróban, önálló irodában, megújult környezetben építik Orosháza imázsát a munkatársak. – Eddig a fürdőben volt a székhelyünk, így azonban a városi partnereinkkel nehézkesebb volt a kapcsolattartás. A főtér közelsége miatt alkalmasabb az új helyszín a direktebb kapcsolattartásra, hatéko-

nyabbá válik a munka – fogalmazott Dedák Angéla, a TDM elnöke. Az egyeztetések, a rendezvényszervezés mellett a különböző események előkészítése, a webmarketing és az imázsépítés is az új irodában zajlik majd. Elkészült egyébként a szervezet gondozásában az az éves programajánló füzet (képünkön), mely 100 orosházi és gyopárosfürdői rendezvényt, programot foglal magában. A programfüzetet a TDM irodában és a szomszédos Tourinform irodában találják az érdeklődők, ezenkívül a www.oroshaza-gyoparosfurdo. hu weboldalon is tájékozódhatnak. Megjelent a 2014-es szálláskatalógus is, és az Orosháza zsebtérkép, mely hasznos információkkal látja el az idelátogatókat és a helyieket. rga

Valóra vált édes álom Az orosházi születésű, közgazdász végzettségű Krajczár Judit életében a tortakészítés hobbiként indult, ma már cukrásziskolába jár Budapesten. Édes alkotásait blogján is megosztja. – Hogyan kezdődött a tortakarriered? – Gyermekkorunkban a nővéremmel mindig kaptunk tortát a szülinapunkra. Egyik évben édesanyám egy külsőleg teljesen egyszerű tortát tett elém, de amikor felvágtam, a belseje sakktáblamintás volt. Akkor megfogadtam, hogy egyszer én is szeretnék ilyen sütiket sütni. Az első tortát még közösen készítettük anyuval és nővéremmel, majd a családban megszületett az első gyerkőc, onnantól kezdve nem volt megállás. Tavaly szeptemberben döntöttem úgy, ha már ez a szerelem megmaradt, akkor szeretném komolyan csinálni. Beiratkoztam egy cukrász-

VESZÍTENI TUDNI KELL

Pénteken is tavaszias időre számíthatunk, szinte az egész országban zavartalan lesz a napsütés,18–22 °C közé melegszik a levegő délutánra. Szombaton már változóan felhős időre van kilátás, de eső nem várható. Szeles napnak nézünk elébe, a nyugati tájakon egy-egy viharos lökés is előfordulhat. Vasárnap a Dunántúlon és északon lesz több felhő az égen, ezeken a tájakon kisebb eső, egy-egy zápor is kialakulhat, valamint itt pár fokkal visszaeshetnek a maximumok.

A NAGY KÖNYVELHAGYÓ NAP MOST ALKALMÁBÓL „ELVESZÍTEK” MIT EGY KÖNYVET. EZT MAJD CSINÁLSZ? VALAKI MEGTALÁLJA, ELOLVASSA, ÉS Ő IS ELHAGYJA.

iskolába, ahol jelenleg is tanulok munka mellett. – Mennyi ideig készül egy-egy tortacsoda? – Komoly tervezési folyamatot DEHOGY! ÉN MÁR BELEOLVASTAM, DE NEM LESZ ÉS NAGYON UNALMAS. MÉG KÉSŐBB REMÉLEM, MÁSNAK SZÜKSÉGED RÁ? TETSZIK, ÉS EZZEL IS NÉPSZERŰSÍTHETEM AZ OLVASÁST!

igényel egy-egy torta elkészítése. Általában 4-5 nappal korábban elkezdem, amennyiben a recept megengedi. Ha figurák is lesznek rá, azt még korábban megcsinálom. Eddig minden tortában volt valami, amiért imádtam. – Milyen távlati terveid vannak? – Először is szeretném elvégezni a cukrászsulit. Új ízeket kipróbálni, kombinálni. Elég távoli jövőnek tűnik most még, de szeretnék majd egy kis műhelyt is nyitni. – Úgy tudom, blogot is indítottál. – Nekem minden torta egy történet, ami így személyessé válik. A tapasztalataimat írom le minden sikerélményemmel és kudarcommal együtt, igyekszem recepteket is megosztani. Szeretném, hogy a Hamucipóka egyszer olyan ismert legyen, mint más, általam nagyon kedvelt és mára már híres blogok – emelte ki Krajczár Judit. di KÉSŐBB

PÉTER, HOL VAN A MATEMATIKA FELADATGYŰJTEMÉNYED? ELVESZETT EGY JÓ ÜGY ÉRDEKÉBEN!

DJ

OROSHÁZI

ÉLET

Gyermekszemmel

Hétfőn az Eötvös iskola adott otthont a „Közlekedésbiztonság Gyermekszemmel” rajzpályázat városi fordulója eredményhirdetésének. Több mint 140 alkotást állítottak ki. Idén 19. alkalommal hirdette meg a pályázatot az Országos Baleset-megelőzési Bizottság. Céljuk, hogy játékos formában hívják fel a gyerekek figyelmét a közlekedés veszélyeire, a helyes közlekedési magatartásformákra. Az orosházi kapitányság közigazgatási területén működő óvodákból és általános iskolákból az idei felhívásra több mint 500 alkotás érkezett, melyeket háromtagú zsűri értékelt. A legjobbnak ítélt alkotók ajándékcsomagot vehettek át a hétfői díjátadáson Kis Rozália rendőr főhadnagytól és Bicsánszky Józseftől, az Eötvös iskola igazgatójától. Az orosházi körzet díjazottjai: www.oroscafe.hu taka

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Vági Kata. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsur Imréné 20/323-7734. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.