2012/12. szám Orosházi Élet

Page 1

SVÁJCI KAPCSOLAT

IGÉNYES TÁNCGÁLA

A SVÁJCI HÉT PROGRAMJÁRA OROSHÁZÁRA ÉRKEZETT AZ ALPESI ORSZÁG NAGYKÖVETE. A NYELVEN, A KULTÚRÁN KÍVÜL SZÓ ESETT A GAZDASÁGI LEHETŐSÉGEKRŐL IS.

TÖBB SZÁZAN MUTATKOZTAK BE A MŰVÉSZETI ISKOLA SZOMBATI TÁNCGÁLÁJÁN. KONCENTRÁLT MUNKÁT, SZÍNVONALAS ALKOTÁST LÁTHATTUNK A KOREOGRÁFIÁKBAN.

2. oldal

8. oldal

OrosháziÉlet XVII. évfolyam 12. szám

Árammérők

KÖZÉLETI HETILAP

2012. MÁRCIUS 30., PÉNTEK

Fogy a kalács, a csokitojás és a sonka

Az EDF a hatályos jogszabálynak megfelelően évente egyszer olvassa le az elosztó hálózati engedélyesek, a lakossági és hasonló kisüzleti felhasználóknál felszerelt fogyasztásmérőket. – A köztes időszakban az előző év hasonló időszaka vagy az ügyfél által megadott értékek alapján készülnek a részszámlák. Amennyiben ügyfeleink fogyasztási szokásaiban nincs változás, akkor a mérőállást nem szükséges havonta bejelenteni. Az előző év fogyasztása alapján kiküldött rész áramszámlák tartalmazzák a becsült mérőállást – tájékoztatott az EDF DÉMÁSZ kommunikációs csoportja. – Az ügyfélnek így módja van ellenőrizni a becsült beállítás helyességét. Amennyiben a rész áramszámlán feltüntetett mérőállás nem megfelelő, akkor a beállítást az ügyfélszolgálati munkatársak akár telefonon is el tudják végezni az ügyfél kérésére. Ezzel a kényelmes megoldással nem kell követnie ügyfeleinknek a bediktálás napjait. Fontos információ, hogy az óraállás rögzítését a DL Délalföldi Leolvasó Szolgáltató Kft. arcképes igazolványnyal rendelkező munkatársai végzik, akik nem szednek be díjakat. A villamosenergia-fogyasztás díját kizárólag postai csekken vagy banki átutalással lehet kiegyenlíteni. Ha tehát személyazonosságukat, megbízásukat igazolni nem tudó személyek próbálnak bejutni önhöz és készpénzt kérnek, ne engedje be őket a lakásba, hanem értesítse az áramszolgáltatót és a rendőrséget. Legutóbb egy csongrádi idős férfi járt pórul, az álleolvasók ellopták a spórolt pénzét. Az egyik feltételezhető elkövetőt már el is fogták a rendőrök. –s–

Szent-Györgyi Albertre emlékeztek Szent-Györgyi Albert 75 éve kapta – A fórum kezdete előtt alkalmunk dósokhoz – tájékoztatott Misinszkiné meg a Nobel-díjat. Erre emlékeztek Szőke Nóra igazgatóhelyettes. Az isnyílt arra, hogy személyesen is találmúlt hét pénteken a Szegedi Tudokola további tizenöt diákja is jelen lekozhassunk a kiválasztott tudóssal. mányegyetemen, az eseményen 9 hetett a fórumon, elsősorban a Timothy Hunt nagyon közvetlen Nobel-díjas tudós is részt vett. Ennek tudományok iránt érdeklődő, angolul ember, minden kérdésre, felvetésre kapcsán március 26-án a Táncsics jól beszélő tanulók képviselték az isszívesen válaszolt – árulta el Skita gimnáziumban is megemlékezést tar- kolát. Munkájukat segítették dr.Ráczné Renáta. Elhangzott, hogy a tudósok tottak. Kristóf Ildikó, Gabnai Edit és Kiss közül többen is kifejtették, a Nobel– A program előkészítése során tizenLászló pedagógusok. díj után lényegében nem változott két iskolát választottak ki, egyik közü- A hétfői orosházi program megnyitó meg az életük. lük – egyetlen Békés megyeiként – a beszédében Blahó János főigazgató Többen is pozitívumként emelték ki, hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet Táncsics gimnázium volt. Az eseméhogy ha Nobel-díjasok beszélnek a nyen 9 diák olvasta fel a tutudományokról, az a fiatadósok életútját. Ebbe a szűk A jelen leendő tudósai számára az iskolának kötelező az lokat jobban érdekli. körbe került be a táncsicsos emlékezés és a példaállítás, és azon lehetőségek felkíná- Végül Sári Zsuzsa, a Magyar Skita Renáta 11. a osztályos lása, hogy a mai ifjúság sikeressé váljon. Az iskola feladata, Televízió Szegedi Körzeti tanuló, aki Sir Richard Ti- hogy az egyéni látásmódot biztosítsa – fogalmazott. Stúdiójának vezető szermothy Hunt munkásságát kesztője, egykori táncsibüszke lehet tudósaira. ismertethette a fórum résztvevőinek. csista diák Szent-Györgyi Albertről Ezt követően a diákok tartottak élmény- készült portréfilmje zárta az ünnepi Mellette Szabó Melinda és Szűts Lilla beszámolót a szegedi eseményekről. pedig kérdést intézhetett a kiváló tuműsort. Melega

Alig egy hét és itt a húsvét. A sonka, tojás, kalács elengedhetetlen kelléke az ünnepnek. Utánajártunk, hogyan készülünk az ünnepekre, időben vásárolunk-e meg mindent, vagy az utolsó pillanatra hagyjuk a bevásárlást. A Csizmadia Pékségnél az ünnep előtti időszakban több fogy a kalácsból és a kenyérből is. – Az egyik legkedveltebb termékünk húsvétkor a félkilós foszlós kalács, amit hagyományos recept alapján készítünk és tojással kenünk le, ettől sokkal szebb fénye lesz. Az a tapasztalat, hogy a fiatalok már nem sütnek, inkább megveszik, vagy előre megrendelik. Az idősebbeknél még él a hagyomány és a legtöbbjük otthon készíti el az ünnepi kalácsot. Az tény, hogy kalácsból húsvétkor értékesítjük a legtöbbet, a vásárlók ilyenkor egyszerre több kilót is vesznek. Bár jellemzően lakodalmakra rendelik meg, de húsvétkor is sokan keresik a kulcsos kalácsot, valamint a rétest, pogácsát, aprósüteményeket, amikből szintén bő választékot találhatnak boltunkban. Keresett a vásárhelyi recept alapján készült perecünk is. Árat tavaly húsvéthoz képest nem emeltünk, a megemelkedett alapanyag- és üzemanyagköltségeket átvállaltuk – összegzett Csizmadia Lajosné Rózsika, az üzlet tulajdonosa. Azt is elárulta, a jó kalács titka a minőségi alapanyag és a türelem, hisz időt kell hagyni a kelesztésre. Nem csak a kalács fogy ilyenkor, a pékségnél húsvétkor adják el a legtöbb kenyeret is. Folyamatos, késő estig tartó nyitva tartással várja immár 15 éve a vásárlókat a Töhötöm utcán a Családi Mini Csemege. Egész évben, így húsvétkor is széles áruválasztékkal és akciókkal fogadják az üzletbe betérőket. – A húsvéti nagy bevásárlást általában a nagyobb üzletekben, hipermarketekben intézik az emberek, aztán, ha valami lemaradt, akkor térnek be üzletünkbe. Ennek alapján minden

megtalálható boltunkban, az alapvető élelmiszerektől kezdve a csokoládékon és italokon át a háztartási vegyi áruig, hisz az a tapasztalat, hogy az ünnep előtt sok minden lemarad a bevásárlólistáról, és nekünk ezekre az „elfelejtett bevásárlásokra” kell felkészülnünk. Keresett a húsvéti sonka, a tojás, a kalács – melyet három pékségből hozatunk, a sütési alapanyagok, a csokoládényuszik és a tojások. Egy partnerhálózat tagjaként pedig nagyon sok terméket akciósan – sokszor a multiknál kedvezőbb áron – tudjuk árulni vevőinknek. A vásárlók zöme még mindig az árat nézi, amikor vásárol, de vannak, akiknél a minőség és nem az ár számít, ezt is figyelembe vesszük árukészletünk kialakításánál – sorolta Nyolczasné Kocsis Erika üzlettulajdonos. Erika azt is megosztotta velünk, még nem érződik a forgalmon, hogy húsvétra készülnének az emberek. Az utóbbi években pedig egyre többen élnek az előrendelés lehetőségével, hogy biztosan ott legyen az ünnepi asztalon például a kalács vagy a kenyér. Már egyre többen vásárolják meg húsvétra a sonkát, egyéb hústermékeket a Vörösmarty utcán található Szárnyas Oázisban. A saját vágóhíddal rendelkező üzletben mindennap friss áruval, széles választékkal készülnek az ünnepre. – A hátsó, darabolt, kötözött sonka mellett a füstölt lapocka, tarja egyaránt keresett üzletünkben, de sokan vásárolnak más füstölt, főtt termékeket is. Változó, hogy ki milyen szempont alapján választ sonkát. Vannak, akik csak a minőségre figyelnek, erre is felkészültünk, így üzletünkben a házias módon készült sonkák is megtalálhatók, amik sóban érleltek és hagyományos módon füstöltek. De az olcsóbb, darabolt termékekből is széles a választék. Igaz, hogy már most is sokan keresik a sonkát, a füstölt termékeket, de az igazi rohamra a húsvét (Folytatás: 3. o.)


2

2012. MÁRCIUS 30., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Helyi közlekedés, tehetséggondozás Vízterhelési díj, pályázatok, beszámogének vezetője ismertette. Vita kereke- lőnek, az Ezüstfenyő otthonba Dávid lók. Számos témáról tárgyalt a képviZoltán képviselőnek, a Platánba pedig dett a következő napirendnél, amely selő-testület a március 23-i ülésen. Rucz Józsefnének szavazott bizalmat. A arról szólt, hogy Orosháza rendezi a Összefoglaljuk a főbb döntéseket. 2014-es junior és ifjúsági erőemelő-vi- februári hóesés bőven adott munkát a Április elsejétől már nem az önkorlágbajnokságot, melyre 600-800 részt- Városüzemeltetési Zrt.-nek, ami szermányzat határozza meg a helyi buszvevőt várnak. A vb-t az önkormányzat, a ződés szerint csak a belterületi, szilárd közlekedés díjait, megvonja ugyanis ezt Magyar Erőemelő Szövetség, a Toldi SE burkolatú utakon végzett hó- és síkosa jogkört az új Alaptörvény. Most nem ságmentesítést, a külterületi, földes és a Táncsics tehetségközpont közösen változtak a viteldíjak, ám Füvesi Sándor szervezi. utcákon csak külön megrendelésre (MSZP) nem lát garanciát arra, Elvi döntés született a Táncsics tehetségközpont dolgozott. A megrendelt munkát a hogy nem is fognak, hiszen az önVárosüzemeltetés elvégezte 3 milkormányzat már nem szólhat bele nevelési feladatainak átszervezéséről. lió 353 ezer forint értékben. Az önaz ármeghatározásba. Dancsó József kormányzat a vis maior keretből 2 Eszerint a Táncsics a Szegedi Tudo(Fidesz) szerint a központosított jegymillió 347 ezer forint támogatást kér mányegyetem gyakorlóiskolája lehet meghatározás nem feltétlen vonja maga szeptember elsejétől, így a tehetség(a költségek 70%-át lehet igényelni), után az áremelkedést. A Körös Volán ebből rendeznék a számlát a Városüzegondozás még nagyobb teret kaphat egyébként egyedüliként jelentkezett a majd. A napirend kapcsán Dancsó József meltetés felé. Egészségre nevelő és közszolgáltatásra, és azt a város anyagi polgármester elmondta, a jövőben felszemléletformáló életmódprogramok – hozzájárulásával végzi el. A közlekedési adatalapú lesz a normatív támogatások ez a címe annak a kistérségi szintű, társaság szerződése december 31-ével önerőt nem igénylő pályázatnak, amirendszere. Az Orosházi Városüzemeltelejár, a város még ebben az évben új pá- tési és Szolgáltató Zrt., az Egységes ben részt vesz a város. A pályázat kelyázatot ír ki. retében a rossz egészségi állapotot Szociális Központ, a Petőfi Kulturális Emelkednek a vízterhelési díjak április előidéző okok felszámolása mellett a Közhasznú Nonprofit Kft., valamint az 1-jétől – a lakossági fogyasztó nettó megelőzés is célkitűzés. Az Építő köOrosházi Média Kft. szakmai és pénz4,80 Ft/m3, az önkormányzati fogyasztó ügyi beszámolóját is elfogadta a testü- zösségek pályázat keretében a Szántó 4,80 Ft/m3, a hatósági díjas fogyasztó Kovács János Területi Múzeum Darvas let többsége, utóbbi kettőnél az 7,20 Ft/m3 míg a szippantott szennyvíz ellenzéki politikusok kritikát fogalmaz- József Irodalmi Emlékház 30 millió foután 10,80 Ft/m3 vízterhelési díjat kér a tak meg (elolvashatja az OrosCafén). Az rint támogatást igényel a fotográfia és Békés Megyei Vízművek Zrt. (az önkor- Egységes Szociális Központban működő film kreatív területhez kapcsolódó mányzatnak ebben nincs döntési jogérdekképviseleti fórumokba fenntartói kompetenciafejlesztésre. köre). A vízterhelési díj változásának képviselőket választottak: a testületi Az ülést élőben közvetítette a városi okait és számításának módját Krizsán többség az Aranyévek gondozóházba tévé, és tudósított róla az OrosCafe. György, a vízművek területi mérnöksé- Tóth Zoltánné önkormányzati képviseMelich-Melega

Az önkormányzati óvoda nyári működési rendjének keretében a nyári hónapokban egy-egy hónapra zárnak be telephelyek. Az egy hónap alatt elvégzik az épület karbantartását, a helyiségek kifestését, a szükséges javításokat. A Könd, a Bajcsy-Zs., az Ifjúság úti és a Bácska ovi június 25-től július 20-ig tart zárva, míg a Móricz, az Uzsoki, a Mátyás és a Lehel óvoda július 23-tól augusztus 17-ig. Az önkormányzati óvoda a működési rendet úgy alakította ki – egyeztetve az egyházi óvodákkal is –, hogy a nyári időszakban is fennakadás nélkül lehet igénybe venni az óvodai ellátást.

Tisztelt Olvasóink! Előfordulhat, hogy ezen a héten nyomdatechnikai okok miatt a szokásosnál később kapják kézhez az Orosházi Életet, emiatt szíves elnézésüket kérjük!

Érdemes németül tanulni

A Német Nemzetiségi Önkormányzat, a német nyelv és kultúra hetéhez kapcsolódva Svájci Hetet rendez március 28tól április 3-ig. Szerdán a program megnyitójára városunkba látogatott Christian Mühlethaler, a Svájci Államszövetség budapesti nagykövete. Délelőtt dr. Dancsó József polgármester fogadta a városházán. Arról beszélgettek, milyen gazdasági kapcsolatokat lehetne találni Svájc és Orosháza között. – Svájcban számos családi vállalkozás van, melyek 2-300 főt foglalkoztatnak, és keresik a lehetőségeket környező országokban. Bízom benne, hogy ezt városunk is ki tudja használni – mondta a polgármester. Dr. Dancsó József kiemelkedőnek nevezte a város életében a német nyelvhez és kultúrához kapcsolódó programsorozatot. A Svájci Hét megnyitóján, a Táncsics gimnázium aulájában dr. Abonyi Lajos, a Német Nemzetiségi Önkormányzat első

elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a diákok zenei programja után a svájci nagykövet kitért a két ország közötti történelmi, gazdasági kapcsolatokra. Elmondta: a svájci vállalkozások Magyarországon jó pozíciókkal rendelkeznek. Köszönetet mondott azért, hogy Orosházán foglalkoznak a német nyelvvel és kiemelte: érdemes! A Táncsics gimnázium irodalmi műsora után Makuláné Gulicska Valéria igazgató zárta az ünnepséget. Megtudtuk, hogy a pénteki vers- és prózamondó versenyre 85 diák jelentkezett. A gimnazistáknak szervezett svájci kvízre, melynek a Táncsics adott otthont csütörtökön, 25 csapat nevezett, míg az általános iskolások számára hétfőn rendezendő, Svájcról szóló országismereti vetélkedőre 7 csapat jelentkezett. A programsorozat kedden a német szakos tanárok továbbképzésével zárul. Somodi Gy.

A „Svájc-hét” eseményei március 28. és április 4. között több helyszínen zajlanak. Március 30-án 9:30-kor német nyelvű vers- és prózamondó verseny kezdődik a Székács József Evangélikus Iskola és Gimnázium aulájában felső tagozatos és középiskolás tanulók részére a svájci irodalomból. Nevezési díj nincs. Április 2-án 14 órakor kerül sor a német tanárok szakmai továbbképzésére a Táncsics gimnáziumban Szász Andrea, a Hueber Tankönyvkiadó magyarországi referense vezetésével. Regisztrációs díj nincs. Április 3-án 14 órakor kezdődik a Táncsics gimnáziumban a 8. osztályosok országismereti vetélkedője Svájcról. Nevezési díj nincs. További infó: 70/3321-316, vagy formannistvan@gmail.com.

KÖZLEMÉNY Pályázati kiírás az Orosháza Kiscsákó tanya 189. szám alatt lévő 0785/26. hrsz-ú 1512 m2 nagyságú kivett tanya megjelölésű ingatlanon lévő épület bontására Orosháza Város Önkormányzatának képviselő-testülete 244/2011. (IX. 16.) K.t. számú határozatában kijelölte bontásra Orosháza Kiscsákó tanya 189. szám alatti 0785/26. hrsz.-ú kivett tanya megjelölésű ingatlant. A volt postaépületben egy 56 m2 és egy 80 m2 nagyságú 2 szobás, komfort nélküli lakás található. Az épület 1138 légköbméter, ezért az épület lebontása bontási engedély köteles. A nyertes pályázó kötelessége a bontási engedélyezési dokumentáció elkészíttetése és a bontási engedély beszerzése. A tanyaingatlan műszaki, általános állapota rossz, emberi lakhatásra nem alkalmas. Az épületben nincs épületgépészet. Az épület beton sávalapozással és téglalábazattal rendelkezik. Falazata tégla, födémszerkezete acélgerendákkal gyámolított tégla béléstest. A fa tetőszerkezet bakdúcos fedélszékű, fogópáros erősítésű. A tetőfedés hornyolt cserépfedésű. Az épületből a nyílászárókat már korábban kibontották. A helyiségek padlóburkolata döngölt föld, beton, mozaik lap. A bontási munkákat 2012. szeptember 30-ig kell elvégezni. A pályázathoz csatolni kell egyéni vállalkozó esetében a munkavégzés jogosultságát igazoló vállalkozói igazolvány fénymásolatát, gazdasági társaság esetében cégbejegyzési kivonat fénymásolatát. A szerződés megkötésének a biztosítására és a bontási törmelék kiírás szerinti elszállításának garantálása érdekében a nyertes pályázónak a szerződés megkötése előtt 100.000 Ft kauciót kell letétbe helyeznie, amelyet a bontás utáni munkaterület átvétele után visszautalásra kerül. Ha a nyertes pályázó a vállalkozói szerződést az épület bontására nem köti meg, vagy a bontást követően a munkaterületet nem megfelelő állapotba állítja helyre, a kaució az ajánlatkérőt illeti, annak visszakövetelésére a nyertes ajánlatkérő nem tarthat igényt. Az építési és bontási hulladékok kezelésének részletes sza-

bályairól szóló 45/2004. (VII.26.) BM-KvVM együttes rendeletben foglaltaknak megfelelően a bontási anyag hasznosítható részét a bontást végző felhasználhatja, míg a bontási törmeléket a törmelék befogadására jogosult hulladéklerakó telepre kell szállítania. A befogadási szándékról a telepnek nyilatkozatot kell kiállítania, melyet a pályázathoz csatolni kell. A lerakási díj a bontást végző vállalkozót terheli. A bontás befejezését követően a vállalkozónak a készre jelentés mellékleteként csatolni kell a hulladékot kezelő átvételi igazolását. A bontás elvégzésénél figyelembe kell venni a bontásról készített engedélyezési tervdokumentációban foglaltakat, illetve be kell tartani a jogerős bontási engedélyben előírtakat. A bontás felelős műszaki vezetőjének biztosítása a vállalkozó feladata. Az ajánlathoz csatolni kell a pályázó felelős műszaki vezetőjének a bontási munkák irányítására vonatkozó szándéknyilatkozatát. Az ingatlant a jelenlegi terepszintnek megfelelően rendezetten, törmelékmentesen kell a megbízó részére átadni. Az ingatlanon semmiféle építmény, illetve építési hulladék nem maradhat. A bontás során az épület felszín alatti (alap) részeit az esetlegesen előforduló tározó aknákat is ki kell termelni és a kitermelés helyét a terepszint magasságáig vissza kell tölteni, és azt rétegesen tömöríteni kell. A pályázat ajánlati árában a pályázónak egyértelműen meg kell jelölni azt a felajánlott összeget, amelyet a 1173304115346315 Orosháza Városi Önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára befizet a bontás során kinyert építőanyagok ellenértékének fejében, amelyet a szerződéskötést követő 8 napon belül ki kell egyenlíteni. A pályázatokat 2012. április 13-án 10.00 óráig kell leadni a Polgármesteri Hivatal 3. emelet 1. sz. irodájában, melyhez az árajánlatot a szükséges mellékletekkel kell csatolni. A nyertes pályázó kiértesítésére 2012. április 20-ig kerül sor. A kauciót 2012. április 25-ig letétbe kell helyezni. A szerződés megkötésének határideje: 2012. május 4. További információ a Polgármesteri Hivatal 3. emelet 1. sz. irodájában, vagy a 68/413022/166 mellék telefonszámon kapható.

Bővült a Szinte teljesen elkészült a Vasex Kft. üzletének bővítése. Április 2-án, hétfőn avatják az új üzletrészt, ajándékok várják a vásárlókat. – Az átépítés után jelentősen növekedni fog a vásárlói tér. Ezáltal szemléltetőbb, esztétikusabb árubemutatásra lesz lehetőségünk, ami természetesen azt is jelenti, hogy az eddiginél is szélesebb termékválasztékkal várjuk partnereinket és vásárlóinkat – mondta még tavaly nyáron a tervekről a Vasex Kft. ügyvezetője, Polyák János. Azóta az építkezés befejeződött és az utolsó simításokat végzik a megújult áruházon. A közel 350 m2-el kibővült épületegyüttes így már 700 m2-en várja a vásárlókat. – Jelenlegi telephelyén 21 éve működik a Vasex Kft. Kinőttük a régi üzletet, ráadásul igényként merült fel, hogy magát az eladóteret egységesebbé tegyük. Ezzel a közel 40 millió forintos, saját erőből elkészített beruházással ezt is megvalósítottuk. A bővítéssel egy időben új munkahelyeket is teremtünk, hiszen az eddigi 20 dolgozó mellé újabb 3 főt veszünk fel – fogalmaz Polyák János. Az egyik legfontosabb változás, hogy most már külön bejárat és kijárat van, ami a vevők kényelmét szolgálja. De nemcsak az épü-

let újult meg, hanem a termékpaletta is. Az első években a vevők elsősorban a vasról ismerték a Vasexet, ezt követően egyre többen kerestek festékeket, szerszámokat, kötőelemeket, majd jöttek az építőanyagok. – Most pedig a munkavédelmi eszközök és kiegészítők, barkácstermékek, belsőépítészeti kiegészítők forgalmazásával újítottuk meg a kínálatunkat vállalkozók, szakemberek, barkácsoló hölgyek részére. Az a célunk, hogy ezekben a termékkörökben egy helyen nyújtsunk teljes körű kiszolgálást. Ezért összességében közel 20 ezer terméket forgalmazunk áprilistól – sorolja az újdonságokat az ügyvezető. A Vasex a nagyszabású beruházás elkészültét vásárlóival közösen ünnepli április 2-án, ahol a bővítéshez kötődően ajándék jár minden 5 ezer és 10 ezer forint feletti vásárlás esetén. Délután 4 órakor pedig átadási ünnepségre várják a beszállítókat, a legnagyobb vásárlókat és a kivitelező partnereket. A nyitva tartás is megváltozik április 2től. Hétköznaponként reggel 7-től este 6-ig, szombaton pedig reggel 7-től délután 1-ig lehet vásárolni a Vasexnél. (x) Fotó: Melega Krisztián


2012. MÁRCIUS 30., PÉNTEK

Használható tudást adnak Az új Széchenyi terv és a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretén belül megvalósuló továbbképzések szervezésében közreműködnek az ipartestületek. A 40–120 órás képzéseken a mikro- és kisvállalkozások munkavállalói és tulajdonosai ingyenesen vehetnek részt, csak a képzésekre való utazás költségét kell vállalniuk. – Milyen témakörben indulnak képzések, és milyen végzettséget szerezhetnek a hallgatók? – kérdeztük Fehér Bélát, az Orosháza és Vidéke Ipartestület jegyzőjét. – A képzéseken nem szakmát tanítunk, nem vizsgával záruló képzettséget lehet szerezni, hanem használható ismereteket kívánunk továbbadni. Tizenöt témakörben indulnak tanfolyamok: környezetvédelem (megújuló energiaforrások), EU-ismeretek, üzleti angol és német nyelvtanfolyam, vállalkozási ismeretek, kommunikációs német és angol nyelv, kommunikációs ismeretek, értékesítési tréning, tehergépjármű-

3

KÖZÉLETI HETILAP

vezetők továbbképzése, női fodrász és kozmetikus továbbképzés, női fodrász és kozmetikus mestervizsga felkészítő, valamint sminkes tanfolyam. – Minden képzés indul Orosházán? – Az előadások már a második negyedévben megkezdődnek. Lesz oktatás Orosházán is, ám nem valószínű, hogy minden témakörben összejön a minimális létszám, de Békéscsabán és Hódmezővásárhelyen is szerveznek a helybéli ipartestületek tanfolyamokat, így vélhetően nem kell távolabbra utazni a hallgatóknak. A tanfolyamokon oktatást végzőket pályázat alapján választja ki az IPOSZ. – Hol lehet további információkat szerezni és jelentkezni a tanfolyamokra? – Az egyes témakörök részletesebb leírása, valamint jelentkezési lap letölthető a www.ipartestulet-oroshaza.hu oldalról, valamint hétfőn és csütörtökön délelőttönként 10-től 12-ig leadhatók a jelentkezések az Ipartestület Könd u. 42. sz. alatti székházában.

Dr. Becsei József professzort rendhagyó földrajzórára hívták egykori iskolájába, a Táncsics gimnáziumba, ahol 75. születésnapja alkalmából köszöntötték pályatársai, a városvezetés és a dicsőségfalra is felkerült a portréja. A geográfus 1951–1955 között volt a Táncsics diákja, később a Békés Megyei Tanács munkatársa és egyik megalakítója volt az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézet Békéscsabai Osztályának. Fotó: Kecskeméti Krisztina

MUNKA-HELY Képzési lehetőségek a TÁMOP 1.1.2. hátrányos helyzetű álláskeresőket támogató munkaerő-piaci program keretében Ki vehet részt a képzési programban? Azok az álláskeresők, akik alacsony iskolai végzettségűek, pályakezdők, 25 év alatti fiatalok, programba történő bevonás időpontjában az ötvenedik életévüket betöltött személyek, munkaerőpiacra viszszatérni kívánó álláskeresők (gyesről, gyedről, ápolási díjról), foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő álláskeresők, legalább 3 hónapja nyilvántartott álláskeresők. Hamarosan induló képzéseink: festő, díszítő, mázoló és tapétázó, női szabó, varrónő, modellkészítő (elhelyezkedési lehetőséggel), pék, bútorasztalos, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő + víz, csatorna- és közműrendszerszerelő, villanyszerelő, szerszámkészítő (elhelyezkedési lehetőséggel), hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő, géplakatos, hidegburkoló.

Felvilágosításért kérjük, forduljon a BMKH MK Orosházi Kirendeltségéhez!

Virágvasárnap. A húsvét előtti vasárnapon (idén április 1.) – ünnepli az egyház Jézus szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. A római egyház elnevezése szerint Dominica palmarum, azaz pálma-vasárnap. Nevét az e napon szokásos pálmaszentelésről és pálmaágas körmenettől kapta. Nálunk a szertartást barkaszentelésnek is nevezik. A szentelt barkához – éppúgy, mint a pálmaághoz – számtalan hiedelem fűződött, s ezek változatait Európaszerte megtaláljuk. A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba.

Díjak a bölcsiben. A bölcsődékben január elsejétől már nemcsak az étkezésre, hanem a gondozásra is kérhető térítési díj egy tavaly elfogadott törvény értelmében. Az étkezési díj esetében jogszabály rögzíti azokat a kritériumokat, amik alapján kedvezményben részesülhet valaki (pl. rendszeres gyermekvédelmi támogatás). A mindenki számára fizetendő térítési vagy gondozási díj bevezetése egyfajta pluszbevételt jelent az intézmény számára a működési költségek biztosítására. Orosházán is lesz gondozási díj, a város képviselő-testületének döntése értelmében április elsejétől napi 100 forinttal járulnak hozzá az alapszolgáltatásban a szülők a költségekhez. Az étkezés térítési díja napi 287 Ft+áfa. Évente 18 millió forinttal támogatja a város, mint fenntartó a bölcsődei ellátást, emellett az épület felújítására vonatkozó pályázathoz önerőt is biztosítanak. A csaknem 160 milliós pályázat keretében a korszerűsítés mellett a férőhelyeket is bővítenék. A bölcsődei ellátás normatívája az egyik legalacsonyabb, Orosházán egy bölcsődés gyermek után, az egy nevelési évre jutó állami normatíva nem éri el az 500 ezer forintot. Mindezek alapján, valamint a már meglévő színvonal biztosítása, emelése érdekében vezették be a gondozási díjat. Füvesi Sándor (MSZP) szerint az intézkedés nem segíti a családokat és a nők munkavállalását. Németh Norbert (Jobbik) is bírálta az előterjesztést, amit végül 10 igennel, 4 nem ellenében elfogadott a testület március 23-i ülésén. mk-sgy

Az Arad megyei múzeum Szépművészeti Részlegén látható Ilovszky Béláné Irénke néni kiállítása, melyről a nyugatijelen.hu is beszámolt. A korábban gazdag aradi-orosházi kulturális kapcsolatok az utóbbi időben szűkebb sávra szorultak, emiatt is örömmel fogadták az orosházi alkotó bemutatkozását. Bognár Levente, Arad alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy nem porosodik be a Művészetek útja. Irénke néni májusban lenne 95 éves, május 4-én Orosházán is nyílik tárlat az emlékére.

Fogy a kalács, a sonka... (Folytatás az 1. oldalról) előtti napokban számítunk, sokan pedig az utolsó pillanatban vásárolják meg a szükséges húsárut. Azonban nem csak sonka kerül az asztalra, többen készítenek az ünnepre hidegtálat, fasírtot, kocsonyát – ehhez is megtalálják az üzletben a megfelelő hústerméket, de széles a kínálatunk házi kolbászokból, szalámikból is – tájékoztatott Szabóné Fábián Krisztina eladó. Véleménye szerint a jó sonka titka nem másban, mint a minőségben rejlik. Ha tehetjük, inkább hagyományos módon készült és ne gyorspácolt sonkát válasszuk, akkor biztosan nem érhet bennünket csalódás az ünnepi készülődésnél. Somodi Gyöngyi Fotó: Kecskeméti Krisztina


4

Fény és árnyék

Ötéves a (F)Apácák

Gyuró István grafikusművész és felesége, a három esztendeje elhunyt Fekete Erzsébet középiskolai tanár fotókiállítását Koszorús Oszkár nyitotta meg pénteken a művelődési központban. Gyuró István felesége húsz gyönyörű virágfotója mellé a saját, Cipruson készített fotográfiáit hozta el, tíz felhős égboltot és tíz napnyugtát. A tárlat április 18-ig látható. Fotó: Kecskeméti Krisztina

New Life 20 Az orosházi New Life ökumenikus énekés zenekar neve és szolgálata sokak számára ismerős lehet. A 20. évforduló kapcsán április 1-jén, virágvasárnap 16 órától Értem is meghalt a kereszten címmel ingyenes emlékkoncertet tartanak az evangélikus templomban. A két évtized összegzésére Révész Rita Boglárka fő szervező vállalkozott. – Az együttes története a rendszerváltozás időszakában kezdődött, akkor kezdtük a saját ifjúsági körünkön kívül keresni az utat egymás, és a közös pont, Jézus Krisztus felé. Minden hónap első szombatján más-más felekezetnél – a lelkészek szolgálatával ökumenikus ifjúsági istentiszteleteket szerveztünk. Megtanultuk Sillye Jenő: Értem is meghalt a

2012. MÁRCIUS 30., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

kereszten című oratóriumát, így 1992 nagypéntekjén az orosházi evangélikus templomban szolgáltunk elöször bizonyságtételünkkel. Az elkövetkező években minden nyáron béreltünk egy buszt, és az évek során hat önálló darabot megtanulva egy héten keresztül jártuk az országot. Mivel az évek során a munkába állás, a családalapítás miatt már nem tudtuk folytatni a szolgálatnak ezt a formáját, az utóbbi pár évben a nyári egy hetet a családos együtt nyaralás váltotta fel, nem nélkülözve a lelki tartalmat sem. A jubileumot szervezve a szolgálatban átélt örömöt szeretnénk ismét megmutatni és továbbadni, melynek során a hallgatók válogatást kapnak a régi darabokból, és újra elénekeljük a Sillye-féle passiót. (A kórus történetéről a http://newlife.szabilinux.hu/oldalon, és a Facebookon lehet olvasni.)

TEST ÉS LÉLEK Növeljük az életerőt! A mai rohanó világban nagy kincs a testi és szellemi vitalitás, a jól működő immunrendszer, szervezetünk öngyógyító ereje. A BEMER mágneses terápia sokat segíthet, több mint 35 országban használják nagy megelégedettséggel, és elérhető már Orosházán is. Szakemberek szerint a betegségek zöme vérellátási zavaron alapul. A nem megfelelő táplálkozás, a mozgás hiánya, a stressz és persze a környezeti ártalmak miatt hajszálereink beszűkülnek, így nem jut megfelelő mennyiségű oxigén sejtjeinkhez. A BEMER terápia a hajszálereket tágítja, néhány percen belül aktivizálódnak a test saját folyamatai, javul a vérellátás, megnő az oxigénellátottság. A krónikus betegségek gyakorlatilag 100 százaléka – még ha több faktor is közrejátszik kialakulásukban – oxigénhiányra, keringészavarra vezethető vissza – mondta el lapunknak dr. Duray Péter reumatológus, BEMER mágnesterapeuta. Éppen ezért nagyon sok olyan betegség, kórkép van, ahol jótékony hatású a BEMER terápia. Ilyen például a cukorbetegség és szövődményei, a magas vérnyomás, a különböző anyagcsere-betegségek, a magas koleszterinszinttel járó kórképek és ezek szövődményei, de említhetjük a szív- és érrendszeri betegségeket, a mozgásszervi, reumatológiai panaszokat is – hangsúlyozta dr. Duray Péter. A terápia kiválóan alkalmazható sclerosis multiplexes betegeknél is, azonban nem csak már fennálló betegségeknél hasznos. Sportolóknak teljesítményfokozásra, sportsérülések kezelésére, illetve megelőzésre is kiváló. Segíti a nyugodt alvást, elősegíti a vitaminok beépülését a szervezetbe. Svájci orvostechnikai műszerről van szó, biztonságosan alkalmazható, természetesen a hagyományos orvoslás módszereit nem nélkülözve. Hátterében tudományosan igazolt hatékonyság van, az eredményeket számos nemzetközi vizsgálat igazolja. Mindenki igénybe veheti kortól függetlenül, nem jár mellékhatással.

A (F)Apácák Énekstúdió ötödik születésnapját ünnepli. Megalakulásukról, sikereikről kérdeztük Nagy Krisztina énekművészt, a stúdió vezetőjét. – Álmaim között mindig is a színház szerepelt, de az élet úgy hozta, hogy zeneiskolában tanítok. 2007-ben megalapítottam a (F)Apácák Énekstúdiót, azzal a céllal, hogy kisebb zenés darabokat mutassunk be. A legelső fellépésen az Apácashow című film egyik betétdalát énekeltük közösen az OFZE-val, innen a nevünk is. – Hogyan összegezné az elmúlt öt évet? – Említeném a Bolondos koncertjeinket, ami ebben az évben pont április 1-jére esik. A városban és a környező településeken számos fellépésünk volt. A legbüszkébb 3 musicalre vagyok: az Evita keresztmetszet, amit Csernai Lajos hangszerelt át és a Zeneiskola tanárai élőzenei kíséretet adtak az énekhang alá (2009), majd a Dzsungel könyve következett (2010), itt a tánc részét Keresztesné Deák Andrea és Horváthné Kriczki Zita tanították be. Ebből 4 telt házas előadás volt a művelődési központban. Tavaly mutattuk be a Légy jó

mindhalálig című musicalt, itt mindent magunk csináltunk. Szeretném megemlíteni a Rotary Club Orosházát, amely a díszlet vázát adományozta, Felföldiné Tóth Erikát – mindegyik musical díszletfestése az ő keze munkája – és Szénási Anikót, aki állandó zongorakísérőnk. – Versenyeken is részt vesznek? – Rengeteg versenyre készítettem és készítek fel tanítványokat. Akik az 5 év alatt a legtöbb eredményt hozták: Haskó János, Lőrincz Leilla, Makra Noémi, Halupa Zoltán, Bakos Bettina, Németh Ibolya, Nagy Vivien, Seres Angelika. Azokat a tanítványokat, akik megszerették a színpadot, felkészítem a különböző ének- és színiiskolák felvételijére. Minden évben van 1-2 olyan diákom, aki sikeresen felvételizik. – Milyen programokra készülnek? – Március 31-én Aradra megyünk az Ezüst Hóvirág Nemzetközi Tánc- és Énekversenyre, ide 4 tanítványt viszek. Másnap lesz a születésnapi koncert Orosházán, amelyre szeretettel várunk mindenkit! Őszre szeretnénk egy nagyobb darabot színpadra állítani, de erről többet még nem árulhatok el.

Minden, ami természet. A Czina iskola már második alkalommal adott otthont a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány által szervezett Madarak és Fák Napja országos verseny területi fordulójának. A megmérettetést a szegedi CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület aktivistáinak közreműködésével rendezték meg. A verseny lehetőséget biztosít azoknak a természet iránt érdeklődő 10-14 éves tanulóknak, akik tanórai, erdei-iskolai, szaktábori, madárgyűrűző, vonuláskutató, szakköri, természetjáró, madarász-suli programok során szerzett ismereteikről, terepi tapasztalataikról és megfigyeléseikről közösségben, csapatverseny formájában szeretnének számot adni. A március 23-i versenyen három orosházi és két szegedi háromfős csapat vett részt, amelyek közül a győztes csapat jutott az országos döntőbe. A megmérettetésen 1. lett a „Fekete özvegy” csapat, 2. a „Vörösmartys fülemülék” csapata (mindkét csapat a Vörösmarty iskola tanulóiból állt), 3. lett a Czina iskola „Nádi tücsökmadarak” csapata. Negyedik és ötödik helyen Csongrád megyei csapat végzett – érkezett a hír a Czina iskolából. sgy

Elveszítették Közösen fújták Négyéves a Buzai Csaba orosházi könyvtáros nevével fémjelzett Veszíts el egy könyvet! játék, e jeles évforduló kapcsán a Justh Zsigmond Városi Könyvtár március 23-ára hirdette meg a nagy könyvelhagyó napot. Bár péntekre esett az évek óta népszerű játék, a könyvek sorra vesztek el a hétvége folyamán is, a három nap alatt összesen 370. A legtöbbször szépirodalmi könyvek kerültek „véletlenül” a padokra, utaztak vonaton, buszon, pihentek parkokban, játszótereken. Mindaddig, amíg meg nem találták őket. – Az elveszett 370 könyvből hétfőig 54-et találtak meg az olvasók. Nagy segítségünkre volt, hogy több, összesen 14 városi, illetve iskolai könyvtár segítette az akciót, amelyek a kiadók által felajánlott könyveket hagyták el szerte az országban. Könyvtárunk négy, régi, de az olvasók körében kedvelt könyvet veszített el pénteken. Sok esetben azonban nem tudjuk követni a könyvek útját, mert a bejegyzések olykor-olykor abbamaradnak – összegzett Buzai Csaba. Idén nyereményjátékot is szerveztek a könyvelhagyó nap köré, ehhez nem kellett mást tenni, mint lefotózni, majd elveszíteni egy könyvet, végül regisztrálni. A játékosok sorsoláson vettek részt, a szerencsés nagy értékű könyvcsomagot nyerhetett. A hétfői sorsoláson a 79 nevező közül egy szegedi pályázónak kedvezett a szerencse. sgy

A XII. Tavaszi Művészeti Fesztiválon a művészeti iskola és az Orosházi Fúvószenekari Egyesület közösen szervezte a Zenéljünk együtt! című fúvószenei koncertet március 22-én a művelődési központban. A felnőttzenekar és a gyermekzenekar közel 30 év után ült újra együtt színpadra. Elsőként a művészeti iskola gyermekzenekara adott közel 20 perces koncertet Debreceni Örs vezényletével. Őket követte az Orosházi Fúvószenekar, élükön az első koncertjét vezénylő Fabók László karnaggyal. A fináléban összeült a két együttes, és Debreceni Örs vezényletével eljátszották az Albatrosz indulót a közönség vastapsa közepette. Fotó: Rajki Judit Bővebben képekkel: www.oroscafe.hu


2012. MÁRCIUS 30., PÉNTEK

KÉZJEGY Dr. Grósz Miklós: 46 év Orosházán Előző lapszámunkban írtunk arról, hogy az orosházi kórház traumatológus főorvosa Pro Sanitate Díjat kapott március 13-án. A közismert orvost már egyetemistaként is a sebészet érdekelte, így nem is volt számára kérdés, hogy ebből szakvizsgázik. Később hozzájött a baleseti sebészet. Azt vallja, már ezerszer megbánta, hogy orvos lett, de ha újra kezdené, most is ezt választaná. A diploma után, 1966-ban azonnal Orosházára került kezdő orvosként. Bevallása szerint egyenes út vezetett ide Szegedről, hiszen új kórház épült, és pályakezdő orvosként azonnal lakást is kaptak a kórházzal szemben. – Az 1960as évek közepén az ország ezen része egészségügyileg elég elhanyagoltnak számított és sok volt a beteg. Ezért a kezdeti időkben rengeteget műtöttünk, de aztán ez az évek során egyre kevesebb lett. Persze közben az ember barátokat, ismerősöket szerzett és szépen eltelt az idő. Idősebb korban pedig már nincs értelme nagyon elmenni, csak akkor, ha valakit vezetőnek hívnak máshova – vallja. Dr. Grósz Miklós 1939. július 20-án született Újpesten. Pár évvel később a családja Szegedre költözött. A Radnóti gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1961-ben nősült, egy fia van. Ismerősökön, kapcsolatokon keresztül honosította meg 20 éve Orosházán az artroszkópiát, a térdízületi tükrözést és a térdízületi műtéteket. Országos szaktekintélyeket hozott a városba. Mindemellett sportorvosként is dolgozott a focicsapatnál és a NB I-es női kézilabda klubnál. A 46 év alatt – magát is beleértve – hét kórháziazgatót „fogyasztott” el és végigjárta a ranglétrát. – Alorvosként kezdtem, majd szakorvos lettem. Annak idején bedobták az embert a mély vízbe, és az idő egyre több tapasztalatot adott a kezünkbe. Később adjunktus, majd részlegvezető voltam, és amikor önálló osztály lett a traumatológia, osztályvezetőnek neveztek ki. Ezután szépen lassan a kórház igazgatásában találtam magam, igazgatóhelyettesként, később orvos igazgatóként dolgoztam. 2009-ben pár hónapig ideiglenesen főigazgatóként vezettem a kórházat. Ezt követően mindenféle felső vezetői funkciótól visszaléptem, már csak az orvoslásban dolgozom, és ez így van rendjén. Hat évvel ezelőtt visszaköltöztem Szegedre, mert tervben volt a visszavonulás, de az élet nem ezt hozta. A visszavonulásnak még nincs itt az ideje. Nagyon kevés az orvos, ameddig szükség van rám Orosházán és ameddig bírom, csinálom. Bár teljesen visszavonulni biztos nem tudnék, unatkoznék, ha nem gyógyítanék. Melega Krisztián

A harmonikus kertért Megérkezett a tavasz, itt az ideje a kertrendezésnek, kertszépítésnek. Az első feladatok között szerepel a növények visszametszése, a gyepfelületeket is most lehet felfrissíteni, javasolt egy tavaszi indító tápanyag-utánpótlást elvégezni, és célszerű egy lemosó permetezést is alkalmazni. A kertépítés már összetettebb feladat. Nagyon fontos a terület előkészítése, és a megfelelő növények kiválasztása, figyelembe véve a helyi klímát – tudtuk meg Soós Bélától, a Soós Faiskola tulajdonosától. A kert telepítésénél javasolt megkérdezni egy szakembert. Sokan gondolják, hogy maguk is meg tudják építeni a kertet, azonban hoszszú távon beigazolódik, hogy ez a drágább megoldás. Hangsúlyozta, a kert folyamatos gondozást igényel, tehát mérlegelni kell, hogy elbírunk-e vele. – Arra törekszünk mindig, hogy a lehető legkevesebb munkával járjon a kert fenntartása, gondozása. Ahogy édesapám korábban a könyvében írta: a kert legyen értünk, és ne mi legyünk

5

KÖZÉLETI HETILAP

a kertünk rabjai. Az öntözés az egyik legfontosabb feltétele a szép kertnek, ma már lehet viszonylag kedvező áron öntözőrendszert telepíteni, hosszú távon mindenképp megéri. És mindenképp érdemes építeni egy kerti tavat is. Új életteret jelentenek: gondoskodnak a kikapcsolódásról, természetes oázisként a pihenésről. A víz látványa kellemes és jó érzéssel tölti el az ember szívét – mondta el Stadler Erik, az Oázis Kertészet Orosháza ügyvezetője. – Mielőtt valaki kerti tavat szeretne, gondolja át pontosan, hogy milyen feladatot is teljesítsen a tó. Díszítő funkcióval bírjon, kikapcsolódás helyszíne legyen vagy természetes élettér állatok és növények számára. A szakemberek szerint a megfelelő tervezés esetén a kerti tavunkban csak az örömünket leljük. Egy szépen kivitelezett tó, amely alkalmazkodik környezetéhez, kertünk ékessége, a nyugalom szigete lehet rohanó életünkben. taka

Játszótér épül Szentetornyán. Tavaly négy játszóteret újított fel az önkormányzat 35 millió forint saját forrásból, a közmunkaprogram keretében pedig további 15 millió forintból. A Sziget (Rákóczitelep), az Avar (Szőlő városrész), a Kazinczy utcai, valamint a László Elek-lakótelepi játszótereken új és felújított játszóeszközöket helyeztek el, korszerű és biztonságos ütéscsillapító talajt alakítottak ki. Kerítéssel vették körbe mind a négy, térfigyelő rendszerrel felügyelt játszóteret. A játszótéri beruházás idén folytatódik, a testületi döntés értelmében erre a 2012-es költségvetésben 15 millió forint áll rendelkezésre, mely kiegészíthető a közmunkaprogram keretében biztosított, dologi kiadásra fordítható 5 millió forinttal. Szentetornyán, a város más részeivel ellentétben egy játszótér sincs, így a most rendelkezésre álló összegből a Kosztolányi Dezső utca 2–4. szám alatti, közösségi ház udvarán épül játszótér. Az új játszótér tartós, minősített játszóeszközökkel épül, a területet bekerítik, a kerítés mellé élő sövényt, a játékok közelébe árnyékot adó növényzetet telepítenek. A játszóeszközöket a marosi homok vagy gyöngykavics ütéscsillapító talajjal biztosítják. A szándékos rongálás megelőzése érdekében a teret kamerával látják el. Ivókutat, kerti bútorokat telepítenek, információs táblákat helyeznek el. A játszótér várhatóan nyárra készül el. esgyé

Megyei fuvolaverseny. Békésen rendezték meg a megye művészeti iskoláinak fuvolaversenyét, melyen az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei szép eredményeket értek el. Az idén egyéni megmérettetésre került sor. A versenyt több hónapos felkészülés előzte meg, mivel kötelező és szabadon választott darabokat kellett bemutatni, kotta nélkül játszva. Az egész napos versenyen a megye számos zeneiskolájából több mint 50 fuvolista növendék lépett fel 7 korcsoportban. Az I. korcsoportban Séllei Réka 3. helyezést ért el. II. korcsop. Kupeczki Fanni 2., IV. korcsop. Kardos Gergely 3. lett, V. korcsop. Zsóri Luca 1. helyezést ért el. Tanáruk Kovács Beáta tanárnő és zongorakísérőjük, Tájpsz Krisztina különdíjban részesült. Kovács Beáta növendékei közül szép játékukkal képviselték az iskolát Györkös Gréta, Lászik Dóra és Miszlai Dorina. Csernai Lajos tanár növendéke, Nagy Dominika a II. korcsoportban ért el 3. helyezést. Zongorakísérője, Lestyán Mihályné különdíjban részesült. Széni Csenge, Bacsur Fanni, Madarász Dóra és Muntyán Nóra is képviselték az iskolát szép játékukkal.

József-bál A fenntartóváltás ellenére az Eötvös katolikus iskola továbbra is őrzi hagyományait. Hatodik alkalommal rendezték meg március 24-én az iskola névadója előtt tisztelegve a József-bált. A jótékonysági célú rendezvényt az iskola vezetése a szülői munkaközösséggel közösen szervezte. Az ünnepi műsorban az iskola Kaláris néptánccsoportjának dél-alföldi ugrós táncát, majd a Haran-

gos Néptáncegyüttes bemutatóját láthatták a vendégek. Az iskola volt tanulója, Almási Gyula paródiát adott elő, Sáfrán Anita pedig énekelt a mintegy 200 jelenlévőnek. Bicsánszky József igazgató, dr. Laurinyecz Mihály katolikus plébános, Gombkötő Valéria igazgatóhelyettes és dr. Dancsó József polgármester köszöntötte a megjelenteket. Ezt követte a vacsora, a zene és a tánc. A bálon befolyt összeget az iskola hagyományőrző programjainak támogatására és a diákok jutalmazására fordítják. -s-

Támogatók: Csiszárné Szendi Pálma, Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény, Csepregi Ferencné, könyvesbolt, AKTIVÁTOR-3 Kft., VET-GYÓGY Bt., Szabó Viktor, Miami Szolárium, Evanics Éva, Kohári Béláné kozmetikus, Rőfös bolt, Merian Foods Élelmiszeripari Kft., Paku Tímea kozmetikus, Berta Anita kozmetikus, Orosháza Városi Teniszklub, ifj. Németh István, Benéné Batki Ágnes fodrász, Drahota Róbert méhész, Kiss László vállalkozó, Rétes bolt, ERI és ANDI fitness center, Németh Imre, JUMBÓ Üvegcentrum, IQ könyvesbolt, La Rosa, KWIZDA Agro Hungary Kht., Német Kisebbségi Önkormányzat, Oros-Süti, Diák és Gyermekélelmezés, Szokolainé Éva fényképész, Kunstár Tímea kozmetikus, TESCO, TOTTÓ – LOTTÓ, Kedvenc és Horgászbolt, Városgazdálkodási Kht., MMD, Rózsa Autós Iskola, Virágszalon, Bánhegyi Józsefné, Jelinek & Társa Kft., Berecz Krisztián fodrász, Fekete Tibor fodrász, Zebra Ezotérikus Ajándékbolt, Sonkolyos Ágnes, Szitó Imre, Csikós László masszőr, Heavy Tools, Korall Virágüzlet és Oázis Kertészet, Orosházi Küzdősport Centrum, Plinius Duó Kft., Tóth Gábor vállalkozó, VASEX Kft.


6

2012. MÁRCIUS 30., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

AJÁNLÓ Kiállítás. A Városi Képtárban Mester Kata, Mester Éva Hajnalka és Tóth Nóri képzőművészek kiállítását március 30-án, 17 órakor Szelényi Katalin nyitja meg. Közreműködik: Birki Erika. Darvasról. A Demokrácia, Szolidaritás, Esélyegyenlőség Alapítvány március 30-án, pénteken 16 órától a Pacsirta utcai Pártok Háza földszinti nagytermében Falutól a városig – Száz éve született Darvas József címmel előadást szervez. Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója lesz a vendég. „A nemzet reménysége volt” címmel március 31-én 16 órakor író-olvasó találkozó lesz a Városi Könyvtárban. Haas György író Nagy Ferenc miniszterelnökről szóló könyvéről beszél, közreműködik Varga Zoltán újságíró. Foltvarró kiállítás lesz március 31. és április 4. között a művelődési központ előterében. Nyitva tartás: 9–17 óráig. Játék. Április 1-jén 10–12 óráig Miénk a vár címmel ingyenes játéklehetőség lesz Gyopárosfürdőn az élményparkban, egész nap pedig bolondos játékok (üveghorgászat, léggömbfújó verseny, zsákba ugrás, célba dobó verseny, pukivár épí-

tés) várják a gyerekeket. Minden résztvevőt jutalmaznak. A legkisebbek helyett a szülők is versenybe szállhatnak. A (F)Apácák Énekstúdió idén ünnepli 5. születésnapját. Várnak mindenkit egy bolondos estére április 1-jén 17 órától a Művészetek Házába. Elmarad az április 6-ra tervezett Pódium Esték című rendezvény a PMK-ban Törőcsik Mari betegsége miatt. Húsvéti ünnepváróra csalogatnak mindenkit április 7-én 14–17 óráig az Árpád-kertbe (eső esetén a művelődési központba). Közös családi játékok, tojáskeresés, hagyományok és kreatív ötletek játszóháza, nyuszisimogatás vár kicsiket és nagyokat. XII. Tavaszi Művészeti Fesztivál (helyszín: Művészetek Háza) – Regionális csellistatalálkozó lesz négy megye előadóival március 30-án 9 órától. A belépés díjtalan. – Nevelési konferenciát rendeznek 31én 10 órától Zene, mozgás és egészség a pedagógus életében címmel. Közreműködik a Kicsinyek kórusa, az iskola zenész növendékei és tanárai. – Tanári hangverseny lesz április 2-án 18 órától a fesztivál zárásaként. Köszöntőt mond: Kovács Árpád kulturális tanácsnok. Közrem.: az iskola tanárai.

Orosházi Városi TV Az Orosházi Városi Televízió friss híradóját kedden és pénteken 19 órától láthatják. Azt követi a Kommentár nélkül, benne az orosházi filmesek által készített PORT című websorozat, ami egy internetes versenyre készült. Ha a www.oroscafe.hu oldalon rákeres erről szóló írásunkra, szavazhat is a filmre, ezzel segítve a helyi alkotókat. Ismétlések időpontja: 7, 11, 15, 19 és 21 óra.

APRÓHIRDETÉS Patkányozó kiskutyák elvihetők. 12 hetesek, 1 szuka, 2 kan. 06 (20) 572-6124

Utánfutó–Kisgép kölcsönző. Tavaszi munkákhoz: rota kapa, fűszellőztető, földfúró bérelhető. Beton-, téglavágást vállalunk. 06 (30) 2365-281

Golden Retriever gyönyörű kiskutyák oltva, féregtelenítve eladók. 06 (30) 910-4927

Kertes ház eladó a Lehel utcán. 06 (30) 422-8984


2012. MÁRCIUS 30., PÉNTEK

OFKSE: küzdelmes csata Csurgói KK - Orosházi FKSE Alexandra 26 – 24 (12 – 11) NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, Csurgó. Vezette: Natkai - Szalay OFKSE : HERJECZKI – Kekezovic 5, Pál 1, Frey 3, MAZIC 4, DUKIC 5, BALDA 5. Cs.: Pajkó – Kovács, Benmilloud 1, Maric, Gazsó, Berta, Raffai, Ambrus. Edző: Füzesi Ferenc A bajnoki tabella harmadik helyén tanyázó Csurgói KK otthonában játszotta le utolsó alapszakaszbeli mérkőzését szombat este NB I-es férfi kézilabdacsapatunk. A találkozón küzdelmes csatában tartotta a lépést vendéglátójával az OFKSE. A mieink jó szellemben, a taktikai fegyelmet betartva, harcosan, keményen játszottak jóval esélyesebb ellenfelük ellen, ami akár jó előjel is lehet a hamarosan kezdődő rájátszás küzdelmeire. Füzesi Ferenc: – Örülök, hogy komoly,

Kekezovic a Pick Szegednél folytatja. A következő idénytől Szegeden játszik a jelenleg még az Orosházát erősítő balszélső – adta hírül a klub honlapja. Marinko Kekezovic a SzegedCafé.hu-nak azt mondta, nagyon örül, hogy a Pick Szeged játékosa lehet a következő idénytől. 2+1 éves szerződést kötött vele a klub. lyén végzett, és a Pécs, a Mezőkövesd és a Tata ellen kell kivívnia a biztos bennmaradást. Csányi Részletek: www.oroscafe.hu

zárt. Felkészítő edző: Hangya János. A verseny után egyhetes nemzetközi edzőtábor kezdődött. Több külföldi csapat, a magyar válogatott keret és több magyar egyesület versenyzői készülnek összehangolt munkával. Az edzőtáborban a Mr. Tus birkózó iskola tanulói is részt vesznek. Szombaton Szentesen rendezték meg a Dr. Papp László Területi Meghívásos Versenyt. A megmérettetésre 11 klubból 78 versenyző érkezett a környező településekről és Romániából. Az orosházi fiatalok eredményei: Gyermek korcsoport 26 kg Nagy Ferenc I. hely, 27 kg Lakatos Krisztófer II., Lázár Balázs III., 30 kg Jochim Márk II., 32 kg Ferenczi Tamás III. hely. Diák II. korosztály 29 kg Lakatos Angeló III., Kovács Martin V., 35 kg Zsótér Ádám II., Lipták Ádám IV., 42 kg Pető Dávid II., 46 kg Csőke Bence II., 50 kg Bella Szabolcs II., Zimányi József III., 54 kg Csatlós Martin II., 63 kg Garami Erik I. hely. Felkészítő edzők: Kiss István, ifj. -vágtaJeszenszky László.

Sakk. Az NB I/B-s sakk csapatbajnokságban az orosházi együttes döntetlent játszott a Kazincbarcika csapatával. Orosházi SE – Kazincbarcika VSC 6 – 6. Győzött: Oláh Gábor (10. t), Kiss Balázs (11. t), Novák Barbara (12. t). Döntetlen: Horváth Zsolt (1. t), ifj. Samu Gábor (2. t), Kakuk Sándor (3. t), Bánki H. István (6. t), ifj. Horváth Antal (8. t), Bíró István (9. t). Egyéni versenyeken is szerepeltek az Orosházi SE játékosai. A IV. Erzsébetvárosi Open budapesti sakkversenyen Pásztorcsik János a hetven versenyző közül a 20. helyezést érte el. A Berekfürdői Tavasz sakkgvk versenyen Horváth Zsolt 2. helyezést szerzett a 25 fős, erős mezőnyben.

Remekelt a Rákóczi Vasas Rákóczi Vasas – Mezőhegyesi SE 7 – 0 ( 3 – 0 )Megyei I. o. bajnoki labdarúgómérkőzés. Rákóczitelep, 250 néző V.: Belanka Zs. Rákóczi: Lévai – Debreceni, Németh, Ludányi, Mátyus (Papp L.) – Boros, Gulyás, Elekes (Berta E.), Buza – Hrabovszki, Lövei (Baranyai). Edző: Polyák László Egyperces gyászszünet előzte meg a mérkőzést. A tragikus hirtelenséggel, 44 éves korában elhunyt Szemenyei Istvánra emlékeztek a játékosok, szurkolók. A Rákóczi 16 perc alatt lerendezte a mérkőzést. A 2. percben Hrabovszki bal oldali beadását Buza 8 méterről vágta a kapuba, 1-0. A 12. percben Gulyás R. beadásszerű szabadrúgása érintés nél-

Az OFC megverte a Békéscsabát

éles küzdelemre tudtuk késztetni és meg tudtuk szorongatni a dobogós helyen álló csurgói csapatot. Az utolsó fordulóban a Pécs és a Kecskemét is győzni tudott, így nem változott az alsóházi rájátszás mezőnye. Az orosházi csapat az alapszakasz 10. he-

Nemzetközi mezőnyben Gelegonya Kristóf harmadik helyen végzett a Fekete Gyémánt Kupán, a szentesi mérleg: 13 orosházi érem. A Dorogi Sportcsarnokban rendezték meg a hétvégén a Fekete Gyémánt Kupát, melyen az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzői is szőnyegre léptek. A kadet rangsorverseny idén először bekerült a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) versenynaptárába is, az előzetes nevezések alapján mintegy 15 nemzet közel 30-40 válogatott és klubcsapata jelezte részvételét. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub kilenc versenyzővel vett részt a megmérettetésen, végül Antal Dániel és Gelegonya Kristóf (képünkön) tudta magát beverekedni a legjobb hat közé. A 76 kg-osok mezőnyében Gelegonya Kristóf bronzérmet szerzett, 54 kg-ban Antal Dániel ötödik helyen

7

KÖZÉLETI HETILAP

kül jutott a hálóba, 2-0. A 16. percben Buza jobb oldali beadását Lövei előre vetődve továbbította a hálóba, 3-0. A 68. percben Debreceni labdáját Hrabovszki tekerte 15 méterről a hosszú sarokba, 4-0. A 76. percben Debreceni egyéni szóló végén gurított az üres kapuba, 5-0. A 78. percben Berta labdájával Hrabovszki lépett ki és a kapust kicselezve gurított a hálóba, 6-0. A 81. percben Berta-Baranyai összjáték után Baranyai önzetlenül Buzához passzolt, az apró termetű csatárnak nem okozott gondot az üres kapuba passzolnia a labdát, 7-0. A Rákóczi ezen a napon minden csapatrészében felülmúlta az őszi első, Mezőhegyes csapatát. Polyák László: – Gratulálok a csapatnak. Betkó Tamás

Orosháza FC- Békéscsaba 1912 Előre SE 2 – 1 (1 – 0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Orosháza, Mátrai-stadion Orosháza: Molnár – Futaki, Szabó A., Randelovic, Kerepeczki, Ács L. – Petneházi (Bozoki 90. perc), Végh (Tóth D. 74. perc), Milenkovic – Szabó N., Juhász N. Edző: Major László Megtelt az orosházi lelátó nézővel múlt szombaton, és Békéscsabáról is mintegy 100 drukker érkezett a megyei rangadóra. Enyhe vendégfölénnyel kezdődött a meccs, mindkét oldalon volt gólhelyzet, de a kapusok a helyükön voltak. A 39. percben Végh szögleténél a hosszún egyedül maradt Szabó Attila, aki remek ütemmel belsőzte a kapuba a labdát, 1–0. A második fél-

időben átvettük az irányítást, de a 65. percben második sárga lap után kiállította a bíró Juhász Norbertet. Az orosházi játékost fellökték a csabai tizenhatos előtt, de a játékvezető színészkedésért kiállította. Az orosházi edző reklamált, a pályára is beszaladt, ezért a bíró a lelátóra küldte. Az emberhátrány nem érződött, többször is a kapufa mentette meg a vendégeket az újabb hazai góltól. A 69. percben a csabai drukkerek elindultak a pályára, a rendőrök állították meg őket. A 71. percben a vendég Balogh Miklós rántotta le a kilépő orosházi csatárt, villant a piros lap, újra egyenlő volt a létszám. A 84. percben Petneházinál látott kezet a bíró a tizenhatoson belül, a büntetőt Tchana váltotta

Szikrázó küzdelmek Az orosházi judósok Kecskeméten mérték össze edzettségüket, több éremmel és helyezéssel tértek haza. Március 25-én rendezték meg Kecskeméten a Szentkirályi Judo Kupa országos gyermek és diák A, B, C kategóriájú cselgáncsversenyt. A 350 ifjú sportolót felvonultató megmérettetésen szikrázó küzdelmeket láthattak a szakemberek és szülők. Az Orosházi Judo Sportegyesület versenyzői ezen a hétvégén is kiválóan szerepeltek, több

éremmel és helyezéssel tértek haza. Eredményeik: Gyermek korcsoport: 27 kg Héjja Máté 5. hely, 30 kg Gulyás Szabó István 3. hely, 33 kg Janowszky Botond 3. Diák „C” korcsoport: 30 kg Patyi Ákos 2. hely, Pásztor Levente 3., 45 kg Balogh Bence 2. Edző: Tóth Béla. Az orosházi klubtól megtudtuk, Budapesten, az UTE-nél rendezték a serdülő cselgáncs diákolimpia országos döntőjét, ahol a 44 kg-os Csordás Doroti 7. helyen végzett. -taka-

Elkezdődött a szezon Március 10-én rendezték meg Kecskeméten az idei év első hazai érdekeltségű búvárúszóversenyét, a Bácsvíz kupát. A versenyen 13 klub 244 versenyzője állt rajtkőre. Az orosházi Eötvös DPSE-t Károlyi Csilla és Károlyi Szabolcs képviselte. A verseny lehetőséget biztosított, hogy az edzők felmérjék versenyzőik felkészültségét – kezdte rövid értékelését Csilla. – Két számban indultam, mindkettőben dobogós helyezést értem el. Időeredményeim fokozatosan javultak, ez jól mutatja, hogy az Európa-bajnokságra

való felkészülés a tervnek megfelelően halad. Teljes értékű munkát azonban csak májustól, a gyopárosi uszoda nyitása után tudunk végezni. Jelenleg a vízi edzéseket kevesebb számban, vidéken tudjuk tartani és ezeket szárazföldi edzésekkel kell kiegészíteni – fogalmazott a kitűnő versenyző. Orosházi eredmények: Felnőtt nők: 50 m búvár: Károlyi Csilla 3. helyezés. 100 m uszonyos úszás: Károlyi Csilla 2. hely. Felnőtt férfiak: 50 m búvár: Károlyi Szabolcs 8. hely. 100 m uszonyos úszás: Károlyi Szabolcs 11. hely. -betkó-

A városi kispályás labdarúgó-bajnokság állása: A csoport: 1. Joker FC 28 pont, 2. Makk 7 27 p., 3. Barátság Orosfarm SC 25 p., 4. Bokafogó 21 p., 5. Liget SC OrosNetWork 18 p., 6. Retro Oilers SC 18 p., 7. Pet Bau 17 p., 8. Körös Volán 12 p., 9. Sportivó 10 p., 10. Dinamó Pet Klub 10 p., 11. Pince Club 8 p., 12. Sörpatika-Imperió 4 p. B csoport: 1. Unicum SC 45 p., 2. FC Anno 43 p., 3. OVM Karsai SC 43 p., 4. Revans SC Otthon 2 35 p., 5. KAZSZER FC 35 p., 6. AKG Zrt. 28 pont, 7. Telepi Ászok 26 pont, 8. Guardian FC 25 pont, 9. Linamar FC 25 p., 10. Amstel FC 19 p., 11. Guardian FC Orosháza 15 p., 12. Somogyi Kft. 14 p., 13. Boca Juniors 13 p., 14. Eperjesi Vadkakasok 13 p., 15. Tűzoltóság 13 p., 16. BEER-KA 3 pont, 17. Imperial FC visszalépett. szj

gólra. 1-1. Az OFC a győzelemre hajtott, és a 88. percben Randelovic lövése utat talált a hálóba 2-1. Major László: – A játék képe alapján győzelmünk teljesen megérdemelt, a 11-es jogosságát vitatom. Pásztor József: – Az Orosházának 6-7 játékossal kellett volna befejeznie a meccset. Ez nem foci volt, hanem háború. A mérkőzés után a szövetség szigorú büntetéseket hozott. Juhász Norbert egy meccses eltiltást kapott, Major László vezetőedzőt a kispadtól és az öltözőtől három mérkőzésre tiltották el. A Békéscsaba szurkolói miatt pedig 100 ezer forintot fizet. Melega Részletes tudósítás és képgaléria: www.oroscafe.hu

SPORTHÍREK Asztalitenisz. ASE Orosháza II. – Békési TE 6-12 NB I/A bajnoki női asztalitenisz mérkőzés, Orosháza. A megyei rangadón kitűnően rajtolt a hazai csapat, hiszen a két páros megnyerése után Balogh Klaudia és Szabó Mariann győzelmeivel 4-0 arányú vezetésre tett szert. Ezt követően Balas és a volt orosházi Molnár Emese vezetésével fordítottak a vendégek és a vártnál biztosabban nyerték a mérkőzést. Győztesek: Balogh Klaudia 2, Andrási Kinga, Szabó Mariann 1-1, a BaloghFehér és a Szabó-Andrási párosok 1-1, illetve Molnár Emese, Bergné Balas Lucia 4-4, Szabó Brigitta 3, Kövesfalviné László Adrienn 1. Utánpótlás – Labdarúgás OMTK 1913 ULE (U13)–Békéscsaba UFC (U13) 1:0. Góllövő: Nagy A. OMTK 1913 ULE (U15)–Békéscsaba UFC (U15) 0:5. Orosháza Rákóczi Vasas SE (U19)–Mezőhegyes SE (U19) 3:0. Góllövők: Szivák L., Albert L., öngól.

SPORTMŰSOR Labdarúgás: Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés: Orosháza Rákóczi Vasas SE–Jamina SE, Orosháza, március 31., 14:30 (ifi), 16:30 (felnőtt). NB-s utánpótlás bajnoki mérkőzések: OMTK 1913 ULE–HFC, Orosháza, március 29., 15:00 (U13), 15:00 (U15). OMTK 1913 ULE–Szeol-Szeged 2011, Orosháza, április 1., 11:00 (U17), 13:00 (U19). A kispályás labdarúgó-bajnokság sorsolás szerinti mérkőzései a város kispályáin hétköznap 17 és 21 óra között.


8

2012. MÁRCIUS 30., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK Ételosztás őszinte szívvel. Március 31én, Pusztaszentornyán – Burka László önkormányzati képviselő, Katona Sándor és Misur Mihály támogatásával – várják egy tál meleg étellel a nehéz körülmények között élőket. Április elsején, Kiscsákón – Burka László önkormányzati képviselő támogatásával– ruhaosztással egybekötött ételosztást tartanak. Április 6-án, pénteken a piactéren – Jámbor Nándor országgyűlési képviselő és Németh Norbert önkormányzati képviselő támogatásával – tartanak ételosztást. Mindhárom helyszínen 13 órától osztják az ételt. A szervező Illyés Gábor és csapata. Gyógyszertári ügyelet. Március 19-től április 1-jéig Szent István Patika (Szabó Dezső utca 3., tel.: 68/412-752). Április 2–8-ig Aranykehely Gyógyszertár (Szőlő körút 45., tel.: 68/411175).

Diáktanya, a második otthon Igényes táncgála Egy éve vették birtokba a fiatalok a felújított épületet, a hétfői szülinapi programon volt torta, palacsinta és cinegéztek is. Jókedv, baráti hangulat, az összetartozás fontossága, egymás segítése – hétfőn sem volt ez másképp, az első születésnapi bulin. 2011. március 26án régi álmuk vált valóra az orosházi fiataloknak, egy felújított, modern, színes Diáktanyát vehettek birtokba, mely az elmúlt hónapokban – ahogy ők fogalmaznak – a második otthonukká vált. A hétfő délutáni születésnapon Zalai Mihály alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva, hogy a diákok programokkal, élettel töltötték meg az épületet. Egy igazi ifjúsági centrummá fejlődött a hely, ahol többek közt lehet internetezni, filmet

nézni, beszélgetni, vannak társasjátékok, itt tartják az Orosházi Gyermekés Ifjúsági Önkormányzat üléseit is, itt születnek az ötletek, melyekből szerencsére soha nincs hiány. Nagy Dániel ifjúsági polgármestertől megtudtuk, idén is lesz extrém sportnap és több pályázatot beadtak további programok szervezésére. Megszerették a fiatalok a Diáktanyát – összegezte az elmúlt időszakot az ifjúsági referens. – Úgy gondolom, egyre népszerűbb a hely, és nem csak a gyiökösök körében, a város fiataljai szívesen jönnek ide – emelte ki Magonyné Urbán Zsuzsanna. A hétfői szülinapi program legfőbb jellemzője a jókedv volt, együtt ünnepelték a fiatalok a helyet, mely egy éve már életük része. taka Fotó: Kecskeméti Krisztina

A Magyar Kommunista Munkáspárt Orosházi Területi Szervezete április 4én, szerdán 15 órakor megemlékezést tart a szovjet hősi emlékműnél az alvégi temetőben. Az I. számú gyermekorvosi körzetben (dr. Kiss Anna volt körzete) rendelő dr. Dimák Andor csecsemő-gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos rendelési ideje hétfőn 8–10 óráig, és 13–15 óráig, kedden 8–10 óráig (délután nincs rendelés), szerda 8–11 óráig (délután nincs rendelés), csütörtök délelőtt nincs rendelés, délután 13-16 óráig, pénteken 8–10 óráig és 14–16 óráig. Tanácsadás kedden 10–12 óráig. Elérhetőség munkanapokon 8–16 óráig 06 (30) 952-5401 (rendelő), 06 (30) 360-1232 (gyermekorvos). A korábbi magánrendelés helye és időpontja változatlan.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken szeles, hűvös időre van kilátás, az időnként megnövekvő felhőzetből elszórtan kisebb záporok továbbra is kialakulhatnak. A hétvége szelesnek ígérkezik, szórványosan várható eső, záporeső. Néhány órás napsütéses időszakokra számíthatunk. Szombaton átmenetileg kissé melegszik a levegő, majd vasárnapra ismét visszaesnek a hőmérsékletek.

ANYAKÖNYV Megérkeztek Ancsin László és Rajki Szabrina leánya: Liliána; Papp Sándor István és Kőszegi Kathrin Erika fia: Levente Sándor

KUTYASZORÍTÓ Rózit egy kocsiból dobták ki, úgy repült, hogy a lába sem érte a földet. Az ijedségtől rohant az úttesten, csak véletlen, hogy nem ütötték el. Rózit öregen dobta ki gazdája, szomorú és bánatos, de egészséges, szófogadó, igazi kis társ. Kérjük, segítsen adója 1%-ával a Szikhát kutyamenhely gazdátlan lakóin! Adószám: 18383678-1-04 www.oroshaziallatvedok.hu

középiskolások csoportjai kerülnek, és a társas vagy a modern tánc stílusának megfelelően nevelkednek a művészeti iskola égisze alatt: igényesség, kreativitás övezi ezt a munkát és – mint látjuk – eredmény. A felvezető szövegekből megtudhatjuk, mennyi sikeres verseny van mögöttük, ami azt az igényt is mutatja, hogy nem szűnő megmérettetési vágy van tanárban, diákban egyaránt. Ne feledjük a szülőket, hisz ők biztosítják, hogy a délutáni foglalkozásokon a gyerekek rendszeresen ott legyenek, a versenyekre eljussanak, netán felajánlanak újabb ruhák varratásához segítséget, pénzt. Büszke lehetett mindenki, akinek része volt a táncgálában! Fotó: Kecskeméti Krisztina

Az orosházi websorozat

Színes a tavasz Az idei tavaszi divatot a színek kavalkádja jellemzi, azok közül is elsősorban a lazac, a fehér, a sárga, a kék, ezek a feketével kombinálva, valamint a feltűnően színes ruhákon a minták egyvelege. Talán nem is gondolnánk, hogy a szalonokban, így a Szilvia Sza-

Több száz gyerek mutatkozott be a művészeti iskola szombati táncgáláján. Koncentrált, komoly munkát, ugyanakkor alkotást, teremtést láthattunk a koreográfiákban, amelyek révén a gyerek, mint anyag formálódik, egyre nemesebb textúrái alakulnak ki, mélyülnek el. Az ötéves, akinek a kezébe kismackót adnak, hogy biztonságban érezze magát, a tini, aki bőrdzsekiben vadul, és a fiatal felnőttek feszes mozdulatai mind azt jelzik, mekkora befektetett energia van egy ilyen bemutató mögött. Szakértelem, türelem, kitartás, empátia, ember- (gyerek-) ismeret, esztétikai érzék, és még sorolhatnám. Gulyás Miklós, Horváthné Kriczki Zita és Keresztesné Deák Andrea keze alá az általános és

lonban most kapható ruhákat már tavaly ősszel megrendelték. – Az idei év tavaszi divatját tavaly álmodták meg a divattervezők – bő fél év múltán a ruhákat divatbemutatókon itthon és külföldön, divatházak prospektusaiban, illetve nagykereskedelmi partnereknél láttuk, ezek alapján választottunk – mondja Szűcsné Rádai Szilvia tulajdonos. – Mi a trend, mi a trendi? – kérdeztük. – Főleg a fiatalok körében trendi a geometrikus mintájú ruhák viselete (nagy kockák, trapézok több színben), ezek általában térd fölé, comb középig érnek. Ugyanakkor divat a nagyvirágos ruha, blúz, kis kabátka, blézer, ezeket inkább a vékonyabb, arányos testalkatúaknak ajánljuk. Mondhatjuk, hogy manapság szinte minden divat: absztrakt- vagy virágminta, lehet keverni a csíkosat a pöttyössel, persze ügyelve a színválasztásra, és divat a tengerészstílus is. (Bővebben: oroscafe, galéria: (x) www.szilviaszalon.hu) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Szerelmi szál, amerikai és ausztrál helyszínek, orosházi szereplők. Ezek a főbb jellemzői az orosházi filmesek legújabb munkájának, ami egy webes pályázatra készült websorozat, és lehet rá szavazni is. Ismét nagy fába vágták a fejszéjüket az orosházi filmstúdiósok, ugyanis egy országos pályázatra készítettek négyrészes websorozatot. A sztori két fiatal szerelmének alakulásáról szól. – Ha a sors két lelket egymásnak szánt, akkor nincs a világon olyan akadály, amit le ne győznének, hiába van az egyikük Orosházán, a másikuk Hollywoodban! Ha az Univerzum erői igaz szerelemmel találkoznak, mindig besegítenek egy kicsit! Esetünkben egy misztikus telefonszám segítségével – mondja sejtelmesen a filmről Tóth Róbert író-rendező. A forgatáshoz sikerült megnyeri maguknak az Átok című tévé-

sorozat fiatal orosházi főszereplőjét, Németh Alexandrát és az édesanyja révén szintén orosházi Andoni Zorbast, aki Los Angelesben színésznek tanul. A film forgott Orosházán a Táncsics gimi előtti parkban, az evangélikus templom tornyában, de vettek fel jeleneteket Los Angelesben, Hollywoodban a tengerparton, Melbourne-ben és Budapesten is. A sorozatot önök is megnézhetik egyben. Az Orosházi Városi Televízió március 30-án, a 19 órás híradó után a Kommentár Nélkül című műsorában tűzi műsorra a PORT című sorozatot. Ha lemarad róla, az ismétléseket is megnézheti, ezek időpontját a 6. oldalon található TV műsorban tudja megnézni. A filmesekkel készített teljes interjút megtalálja az OrosCafé oldalán, ahonnan elérheti azt az internetes oldalt is, ahol szavazni lehet az alkotásra. MeK

VILLOGÓ Motoros és autós ütközött. Múlt hét szombaton 11 óra után Orosházán a Szentesi úton haladó személygépkocsi balra egy kapubejáróba kanyarodott, közben öszszeütközött a vele azonos irányban haladó és őt előző motorkerékpárossal. A motoros a balesetben 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

OLVASÓINK ÍRTÁK Március 22-én, az esti órákban a Tesco kerékpártárolójánál eltűnt egy idős ember fából készült támbotja. A bácsi a járást segítő eszközt a kerékpártárolóhoz rögzítette, amíg bement vásárolni. Miután végzett a bevásárlással, nem találta a tárolónál. Számára az eszköz nélkülözhetetlen a helyváltoztatáshoz, így tisztelettel kéri azt, aki elvitte, vagy a környéken valahol látta, hogy jelentkezzen az Orosházi Élet szerkesztőségében (Szabadság tér 4-6., Polgármesteri Hivatal, II. emelet), vagy a (68) 411-196-os telefonszámon. *** A szentetornyai Magunkért-Egymásért Civil Egyesület és a Rákóczitelepi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete budapesti parlamenti látogatást szervezett közösen március 26-án. Felejthetetlen élményben volt részünk. A Parlament épületét kívül-belül megtekintettük, ami csodálatos élményt jelentett, majd az országgyűlés munkájába is belehallgattunk. Szentetornyáról 24 fő, Rákóczitelepről 21 fő vett részt. Mindkét egyesület megköszöni dr. Dancsó József országgyűlési képviselőnek, polgármester úrnak a látogatás megszervezését. Csordás Mihály a Magunkért-Egymásért Civil Egyesület elnöke

Csütörtök délután meggyulladt az aljnövényzet a Csorvási út melletti vasúti töltésnél. Hatalmas lánggal égett a száraz fű, több helyen meggyulladtak a száraz fatuskók és néhány akácfa belseje is izzott. Az orosházi tűzoltók két gépjárműfecskendővel vonultak ki, 10 ember oltotta a lángokat. Munkájukat nehezítette az erős szél. Több száz méter hosszan lángolt az aljnövényzet, amit megfeszített munkával bő egy óra alatt sikerült eloltaniuk. Továbbra is érvényben van a tűzgyújtási tilalom, aki megszegi a rendelkezést, százezertől hárommillió forintig terjedő büntetésre számíthat. Fotó: Melega Krisztián Képgaléria: www.oroscafe.hu

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 323-7734. Nyomda: PAUS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.