2012/15. szám Orosházi Élet

Page 1

AKARJ ÚJ ÉLETET!

VÁROSALAPÍTÁS

ERDEI ZSOLT VOLT A DÍSZVENDÉGE A PÉNTEKI EGÉSZSÉGNAPNAK. MADÁR SZERINT NEM ELÉG AZ ÉTKEZÉSRE ODAFIGYELNI, RENDSZERESEN KELL MOZOGNI IS.

OROSHÁZA ÁPRILIS 24-ÉN LESZ 268 ÉVES. A DÍSZÜNNEPSÉGEN KITÜNTETÉSEKET ADNAK ÁT. KULTURÁLIS ESEMÉNYEK, VETÉLKEDŐK KÍSÉRIK A SZÜLETÉSNAPOT.

4. oldal

3. oldal

OrosháziÉlet XVII. évfolyam 15. szám

KÖZÉLETI HETILAP

2012. ÁPRILIS 20., PÉNTEK

Honismeret

Kezdődik a főtér építése

A III. Orosházi Honismereti Hét április 18-án könyvbemutatóval kezdődött a művelődési központ Bubik Termében. Idén a református iskola szervezi a korábban a városi összevont általános iskolában zajló rendezvénysorozatot, ám a többi intézmény is részt vesz a helytörténeti jellegű programokban. Az idei legnagyobb megmozdulás április 24-én lesz: a város újratelepítésének napján a reformátusban 24 órán keresztül tevékenykednek szülők és diákok az iskolában és környékén, valamennyi program Orosházához kötődik. – A gyerekek nagyon készülnek, az éjszakai programokon természetesen szülői felügyelettel vesznek majd részt. Reméljük, sikerül felejthetetlenné tenni ezzel is az idei városi születésnapot – hangsúlyozta Pusztainé Szabó Margit igazgató. A szerdai könyvbemutatón Szenti Tibor néprajzkutató előadását is meghallgathatták az érdeklődők, közreműködtek az iskola színjátszói, és szót kaptak azok is, akik a kiadvány szereplői lettek. Az Orosházi pedagógusok és általános iskolák című könyv a református iskola gondozásában jelent meg, illeszkedve abba a sorozatba, amelyet korábban a városi általános iskola adott ki, honismereti, magyarságtudatot erősítő tartalmakat közvetítve. – Orosházán rendkívül sok olyan pedagógus élt, akinek neve közszájon forog. Az utókor számára kívántuk átadni ezeket a méltatásokat azzal, hogy egy könyvben szedtük csokorba – mutatja be a kiadványt a szerkesztő, Bárdos Zsuzsa tanárnő. – Ez egy indítás, buzdítás arra, hogy mindenki, aki hajdani tanítójára emlékszik, küldje el, hogy a következő könyvbe bekerülhessen. A folytatás ugyanis a jelent örökíti majd meg. A könyv 220 oldalon keresztül több száz nevet említ. Az intézményekhez tartozó jeles személyiségek, valamint a jelen iskoláiban dolgozók is helyet kaptak benne. ij

Új szakaszához érkezett péntek délelőtt a főtér pályázata. A városházán aláírták a kivitelezői szerződést, így az utolsó akadály is elhárult az építkezés megkezdése elől. Dr. Dancsó József polgármester kiemelte: Orosházának eddig nem volt méltó főtere, ezt a hiányosságot érezték az itt élők. A szerződés aláírását várostörténeti jelentőségűnek mondta. – Az új főtér évekre, évtizedekre meghatározza majd a város arculatát. Olyan közösségi tér alakulhat ki, amely valamennyi orosházinak identitást ad, és reményeim szerint erre mindenki büszke lesz – mondta. Kiemelte, hogy minden építkezés felbolydulással jár, ezért arra kéri a város lakosait, hogy tü-

relemmel és jó szándékkal álljanak hozzá a beruházáshoz. – Megértést kérünk az építkezés idejére, hiszen a munkálatok végeztével egy impozáns térrel büszkélkedhetünk – fogalmazott. A főtér pályázatának eddigi menetét Csizmadia Ibolya alpolgármester ismertette. Az önkormányzat még 2009 decemberében nyújtott be pályázatot, majd ennek sikere után 2010 decemberében kidolgozták a projektet. Ez is nyert, így tavaly novemberben megkötötték a támogatási szerződést. – Ennek összköltsége 940 millió 805 ezer 650 forint, ebből 79,2%, vagyis 745 millió 104 ezer forint európai uniós támogatás, Orosháza önereje 195 millió 701 ezer forint. A beruházás várható befeje-

zése 2013. november 30. – mondta az alpolgármester. A projekt magasépítési munkálatai már tavaly elkezdődtek, a pályázaton az orosházi Iványi Építőmester Kft. nyert, 30 főnek munkát biztosítva. A cég 56,8 millió forintért a Meszes kisközben a Mikszáth utcai üzletsoron és a Győri Vilmos téren végez külső és belső felújítást. Az épületek egységes homlokzatot kapnak, és mivel kulturális örökségvédelem alá helyezési folyamatuk elindult, igen szigorú szabályok szerint végzik a munkálatokat. Megnyílik és megújul a Mikszáth utcai üzletsorból nyíló belső udvar, a Mikszáth utcai és Győri Vilmos téri üzletek és a házasságkötő terem. Emellett kialakítanak egy 80 m2-es városmarke-

ting irodát. A kivitelező részéről elhangzott, hogy a határidőket betartják. Azt kérdeztük, hogy a februárban a hó súlya alatt leszakadt előtető helyreállítási munkái hogyan állnak, illetve ez okoz-e csúszást? – A falazás készen van, hamarosan az ácsok is munkához látnak. Kellemetlenséget okozott a leszakadt rész, de a határidőt ez nem befolyásolja, szeptember 30-ra elkészülünk – mondta Iványi István ügyvezető. Hozzátette, hogy az üzletek belsőépítészeti munkái is határidőre elkészülnek, és a házasságkötő terem felújításával is jó ütemben haladnak. Hogy mikor költözhetnek vissza az üzletek, az attól függ, hogy a mélyépítés során mi(Folytatás: 3. o.)

Erőemelés: előre tekintve 2014-re

Indulhat a bölcsifelújítás

A magyar bajnokság versenyei közben aláírták a 2014-es ifi és junior világbajnokság rendezéséről szóló szerződést. Orosháza, ezen belül a Táncsics-csarnok adott otthont a 23. Erőemelő Magyar Bajnokság küzdelmeinek szombaton. Délelőtt a hölgyek mérték össze erejüket. Az országos megmérettetésen szokásos magas színvonal és jó néhány országos csúcs jellemezte a „gyengébbik nem” küzdelmeit. A női versenyek végeztével következett az ünnepélyes megnyitó, amely ezúttal a szokásos procedúra mellett rendkívül jelentős és a magyar erőemelés számára is igen fontos eseménnyel egészült ki. Az a megtiszteltetés érte városunkat, hogy az amerikai Denvert és további nyolc rivális várost megelőzve megrendez-

Több mint 150 millióra pályázott, végül 143 milliót nyert a város a 30 éves épület korszerűsítésére, szeptemberben indulna a Zöldfa utcai bölcsőde épületének felújítása. – A korszerűsítés időszerű, mivel a bölcsőde épületének állaga a 30 évvel ezelőtti állapotokat tükrözi, az eltelt évtizedekben jelentős felújítás nem történt – emelte ki Csizmadia Ibolya projektért felelős alpolgármester a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón, melyen bejelentette, hogy nyert a város. – A beruházás összköltsége csaknem 150 millió 800 ezer forint, melyből 95%, 143 millió 200 ezer forint pályázati forrás, a fennmaradó 7,5 millió pedig önerő. Az önerő 40%-ára pályázni kívánunk az EU Önerő Alapnál – összegezte. Az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett pályázat alapkövetelménye a fé-

heti a 2014-es Ifjúsági és Junior Erőemelő Világbajnokságot. Szombaton írták alá a város és a szövetség képviselői azt a négyoldalú együttműködési megállapodást, mely lehetővé teszi, hogy Orosháza egy nagyszerű vb-t rendezhessen. A város részéről dr. Dancsó József polgármester, a Magyar Erőemelő Szövetségtől Rónaszéki András elnök, a Toldi SE részéről Musztafa Imre, a Táncsics gimnáziumtól pedig dr. Blahó János főigazgató látta el kézjegyével a dokumentumot. Mint Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke lapunknak elmondta, rendkívül jelentős sportdiplomáciai siker eredménye ez a mai együttműködési megállapodás. – Dél-Afrikától kezdve Új-Zélandon, Dél-Amerikán keresztül a világ minden tájáról érkező mintegy hat-nyolc-

száz résztvevő – azon túl, hogy megtölti az orosházi szállodákat, – ha jól dolgozunk, elviheti második otthonom, Orosháza, valamint a megye és az ország jó hírét szerte a világba. Az itt résztvevők megtapasztalhatják, hogy Magyarországra, ezen belül Orosházára jó jönni és visszajönni is. A város és a szövetség közötti eddigi példás együttműködés pedig számomra biztosítéka annak, hogy a világverseny megszervezésében és lebonyolításában sem lehet fennakadás – összegzett Rónaszéki. Az ünnepélyes megnyitó és az aláírási ceremónia után a férfiak léptek dobogóra és a három fogásnemben a hölgyekhez hasonlóan magas színvonalú versenyt vívtak. (Az országos bajnokság eredményei a csj 7. oldalon.)

rőhelyek számának növelése, így a tervek szerint a jelenleg 60 férőhelyes kapacitás egy új csoportszoba kialakításával 76 férőhelyre növekszik. Az épület külső hőszigetelésére, az elektromos hálózat teljes rekonstrukciójára szintén sor kerül, új nyílászárókat építenek be, a lapos tetős szerkezetet pedig magastető-ráépítéssel megszüntetik. Megújul az épületgépészet, a fűtés és a melegvízellátás rendszere, mozgáskorlátozott parkolót alakítanak ki, akadálymentesítik az egész épületet, gazdasági bejáratot és fedett játszóudvart is kialakítanak. A támogatási szerződés megkötése után indul a közbeszerzési eljárás, majd a kivitelezés – várhatóan szeptemberben. A tervek szerint 2013 tavaszára elkészül a Zöldfa utcai bölcsőde korszerűsítése. (Folytatás: 2. o.)


2

Testületi. Pályázatok, költségve-

Újraélesztés A villanyszerelőnek köszönheti az életét az a nő, aki Gyopároson, egy üdülőben lett rosszul és újra kellett éleszteni. Innen jött az orosházi tanfolyam ötlete, vasárnap volt az első oktatás. Több mint ötvenen vettek részt vasárnap azon az újraélesztési tanfolyamon, amit az orosházi mentőállomás szervezett. Elméletben, majd gyakorlatban is megnézhettük, melyek a legfontosabb lépések, ha segíteni akarunk egy bajbajutotton. A képzés elején megtudtuk, a tanfolyam ötletét egy gyopárosi eset adta. Egy nő rosszul lett egy üdülőben, leállt a légzése. A mentősök néhány perc alatt a helyszínen voltak, ahol egy villanyszerelő már megkezdte az újraélesztést. Neki ugyanis – a foglalkozásából adódóan – kötelező ilyen tanfolyamon részt venni. Ennek köszönhette a nő, hogy túlélte az esetet maradandó károsodás nélkül. Keringési vészhelyzetben ugyanis az első 4-5 perc a legkritikusabb. Vasárnap az orosházi képzésen először a legfontosabb tudnivalókat ismertették, az életmentést lépésről lépésre. 1. Közelítsünk óvatosan, mérjük fel, biztonságos-e a helyszín. 2. Nézzük meg, reagál-e a beteg, szólítsuk meg, rázzuk meg a vállát. 3. Ha nem reagál, kiáltsunk segítségért, hívjunk mentőt. 4. Biztosítsunk átjárható légutakat. Nézzük, hallgassuk, érezzük, van-e légzése. 5. Légzés hiányában azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést. 30 mellkaskompresszió, 2 befújás (a beteg szájába vagy orrába) ütemben folyamatosan végezzük, amíg meg nem érkezik a se-

gítség. Jó, ha van „váltótárs”, érdemes pár percenként cserélni, a segítő ugyanis hamar kifárad. Az elmélet után gyakorlatban is kipróbálhatta minden résztvevő, hogyan kell megadni a megfelelő segítséget. A félautomata defibrillátor működését is megmutatták. A statisztikák szerint hazánkban évente 20-25 ezer ember hal meg hirtelen szívhalálban. A szakemberek hangsúlyozzák, az újraélesztést minél több embernek el kellene sajátítania, és ami nagyon fontos, többször átismételnie a hallottakat, gyakorolni a mellkaskompressziót, a befújást, hiszen a vészhelyzetben nincs idő gondolkodni, minden másodperc számít. Kovács Tibortól, az orosházi mentőállomás vezetőjétől megtudtuk, újabb képzést is terveznek. A következő, többnapos programjuk májusban lesz, a nyílt naphoz kötődően. vk Fotó: Kecskeméti Krisztina

Segítség. Néhány héttel ezelőtt egy idős ember lapunkon keresztül kért segítséget. A Tesco kerékpártárolójánál eltűnt fából készült támbotját szerette volna visszakapni. A felhívás megjelenése után egy idősebb hölgy telefonált szerkesztőségünkbe. Az elveszett támbotot ugyan nem találta meg, de az övét – amire már nem volt szüksége – felajánlotta, majd eljuttatta az idős embernek. Az Egységes Szociális Központ vezetője, Vaszkán Erzsébet szintén jelentkezett, ők is szerettek volna segíteni, erre azonban már nem volt szükség. Elmondta: korlátozott számban tudnak felajánlani támbotot és járókeretet. Akinek szüksége lenne a mozgást segítő eszközök valamelyikére, érdeklődhet a Teréz utca 14. szám alatt vagy a (68) 413-593-as, illetve a 06 (70) 935-9489-es telefonszámon. -s-

Minősített mentők Az új katasztrófavédelmi törvény értelmében csak azok az önkéntes mentőszervezetek vehetnek részt a katasztrófák felszámolásában, amelyek a Nemzeti Minősítő Rendszerben meghatározott feltételek alapján megkapják a minősítést. A napokban Gyomaendrődön tartott törzsvezetési és terepgyakorlaton megszerezte a minősítést a Körös Mentőcsoport, melynek tagja az Orosházi Munkakutyások Egyesülete is. A mentőcsoport teljesítette a feladatokat, többek közt magasból lezuhant munkásokat, vízi balesetet szenvedett embereket mentettek, veszélyes anyagok között kerestek eltűnteket. A Körös

2012. ÁPRILIS 20., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

tés, rendeletek – számos napirendet tárgyalnak a képviselők a soros testületi ülésen, a polgármesteri hivatal nagytanácskozó termében. Az április 20-án, pénteken 9 órakor kezdődő tanácskozás keretében több pályázatról is szó lesz, fiataloknak tábort szerveznének, az egyik idősek otthonát pedig felújítanák. Egyeztetnek a Gyopároson működő fizioterápiás részlegről, a városmarketing-költségekről, háziorvosi körzetről is. Az április 20-i képviselő-testületi ülést élőben közvetíti a városi televízió, és követhetik az eseményeket internetes hírportálunkon, az OrosCafé.hu oldalon is.

KÖZLEMÉNY Ügyfélfogadás. A május 1-jei munkarendváltozás miatt a polgármesteri hivatalban április 20-án, pénteken az ügyfélfogadási idő 8-12 óráig, 12.30-tól 16 óráig tart. Április 21-én, szombaton az ügyfélfogadási idő 8 órától 10 óráig tart.

(Folytatás az 1. oldalról) A munkálatok ideje alatt a gyerekeket másik épületben helyezik el, ennek részleteiről a közeljövőben egyeztetnek. A pályázatnak köszönhetően korszerű, és a feladatellátáshoz méltó környezet várja majd a gyerekeket, ilyen feladat például az egészséges életmód népszerűsítése. Szerdán nyílt nap keretében a szülők megismerkedtek azokkal az ételekkel, italokkal, amiket a kicsik nap mint nap fogyasztanak az intézményben. – Az Országos Tisztiorvosi Szolgálat ajánlása szerint kerülni kell a túlzott só-, cukor- és olajfogyasztást, de törekedni kell arra, hogy sok zöldség és gyümölcs (lehetőleg nyers formában) kerüljön a gyerekek tányérjára, és a tejtermékek fogyasztására is nagy hangsúlyt kell fektetni. Ezeket az ajánlásokat beépítettük az orosházi bölcsőde étrendjébe is, megreformáltuk az étkeztetést és örömteli, hogy a gyerekek körében népszerűek az új ételek – mondta Christiánné Grósz

Flóra bölcsődevezető. A táplálékallergiásokra is gondolnak az étlap összeállításakor, amelyben az intézményvezető mellett gyermekorvos, dietetikus, élelmezésvezető és szakács vesz részt. Nem csak megnézhették, meg is kóstolhatták a szülők és a leendő bölcsisek a finomságokat. Nagy sikert aratott az almacékla, illetve a gyökérfőzelék, vagy a diétás kenyérfélékből készült falatkák különböző krémekkel (spenótos vajas, pritaminos, halas) megkenve. A bölcsőde három gondozási egységének hat csoportjába jelenleg 56 gyermek jár, négy apróság pedig a beszoktatás időszakát éli. Nem kell évekig várni a bölcsődei férőhelyre, akár már egyhetes beszoktatás után is bölcsődés lehet a kisgyermek, ha megfelel a jogszabályi feltételeknek. Megtudtuk, az április elsejével bevezetett napi 100 forint gondozási díjat nem fogadták felháborodva a szülők. Az első díjfizetés határideje egyébként május 15. Melich-Somodi

A SZAKÉRTŐ VÁLASZOL Adózás. Időpontot lehet foglaltatni online a leggyakoribb ügytípusok esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, így sorban állás nélkül intézhetik az adózók ügyeiket. Április 16-tól érhető el az internetes ügyfélszolgálati időpontfoglalást biztosító program az állami adóhatóság honlapján (www.nav.gov.hu). Az ügyintézési időpontok lefoglalására a leggyakrabban intézett ügytípusok esetében (adókártya és adóigazolás igénylése, illetőségigazolás kérése és ügyfélkapunyitás) van lehetőség. Időpontot foglalni legfeljebb két hétre előre lehet, és legkorábban az időpont lefoglalását követő második napra lehetséges ügyintézési időpontot előjegyezni. Nem csak saját ügyben van mód az előzetes időpontfoglalásra, a meghatalmazottként, képviselőként eljárók is élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ha az időpontfoglalás során az ügyfél megadja e-mail címét, elektronikus visszaigazolást kaphat az időpontfoglalás részletes adatairól.

KÖZLEMÉNY

Mentőcsoport a minősítésen megfelelt, a közepes városi kutató-mentő tevékenység mellett az árvízi és vízi mentési feladatok ellátására szóló minősítést is megkapta a szervezet, mely tavaly avatta csapatzászlóját. A 2010-ben alakult civil mentőszervezet mintájára ma már kilenc hasonló önkéntes mentőcsoport működik az országban. mk

Indulhat a bölcsifelújítás

Április 15. napjától a Békés Megyei Kormányhivatal gyakorolja és látja el az általános szabálysértési hatósági hatáskört a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. tv. 38.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Orosházán a kijelölt ügyintézési hely a Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatala Orosházi Kirendeltsége (5900 Orosháza, Ady Endre u. 9.). Ügyfélfogadás: hétfőn 8-tól l5 óráig, kedden 8-tól 12 óráig, szerdán 8-tól 15 óráig, csütörtökön 8tól 12 óráig, pénteken 8-tól 12 óráig. Ebédidő: 12-től 13 óráig.

Kerékpárral, szabályosan – Az Orosháza, Lehel utca – Észak utca – Arany János utca – Táncsics Mihály utcai kereszteződésben az Arany János utcai kerékpársávon érkező kerékpáros a kereszteződésben hogyan kanyarodhat szabályosan balra a Táncsics utcán kiépített kerékpárútra? – kérdeztük Kis Rozáliát, az orosházi rendőrkapitányság főhadnagyát. – Az Arany János utca felől a kerékpársávon érkező kerékpárosnak a kereszteződésben felfestett kijelölt gyalogos-átkelőhelynél le kell szállnia a kerékpárról, majd a jobb oldali járdáról a gyalogos szabályok betartásával, kellő körültekintés után léphet le és haladhat át a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a túloldalra. A kerékpár ugyanis jármű, tehát a kerékpáros járművezetőnek minősül. A KRESZ szabályai szerint „Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy az erre utaló jelzés esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út- és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.” Tehát a gyalogos-átkelőhely előtt a kerékpárról le kell szállni, és a kerékpár vezetőjének gyalogosként, a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint kell átmennie az út túloldalára. A Táncsics utcán pedig már a kerékpárúton, a kerékpáron fenn ülve, tehát kerékpárosként folytathatja az útját.

Biztonság Egységes állami katasztrófavédelmi szervezet jött létre hazánkban, a tavaly szeptemberben elfogadott új katasztrófavédelmi törvény a tűzoltók, a katasztrófavédők és a polgári védelmisek munkáját új alapokra helyezte, változott a fenntartó is. Tímár Tamás megyei katasztrófavédelmi szóvivő kiemelte, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, amely meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat, irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket és a hivatásos tűzoltóságokat, továbbá ellátja az önkormányzati tűzoltóságok felügyeletét, ellenőrzi az önkéntes tűzoltó egyesületek tevékenységét.

– Békés megyében három katasztrófavédelmi kirendeltség jelenti az elsőfokú hatóságot, a másodfokút pedig a megyei igazgatóság. Az Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője Süli Zsolt tűzoltó alezredes, irányítása alá két Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tartozik. Az orosházi tűzoltók vezetője Bajkán György tűzoltó őrnagy, Mezőkovácsházán pedig Béni Attila tűzoltó százados látja el a parancsnoki teendőket – közölte Tímár. Az Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség egységeit 285 alkalommal riasztották 2012. első negyedévében. A beavatkozások, tűzoltás, műszaki mentés, polgári védelmi feladatok, intézkedések és hatósági tevékenységek elsődleges célja továbbra is a lakosság védelme és a biztonság növelése, melyet kifejez a katasztrófavédelmi szervezet jelmondata: „Magyarország szolgálatában a biztonságért”. m


2012. ÁPRILIS 20., PÉNTEK

Kezdődik a főtér építése (Folytatás az 1. oldalról) korra készülnek el a közművekkel és a járdákkal – mondta lapunknak Iványi. A projekt második része a térépítés. A mélyépítési munkák közbeszerzési eljárására 5 cég nyújtott be ajánlatot, a szegedi KÉSZ Zrt. nyerte el a munkát, ajánlati ár szerint nettó 636 millió 353 ezer forintért végzik el a kivitelezést. A város részéről a polgármester, míg a KÉSZ Zrt. részéről Szalados László vezérigazgató látta el kézjegyével a szerződést (képünkön). Szalados elmondta, hogy szeptember 30-ra kell elkészülni a közműkiváltási és burkolat alépítményi munkákkal, amire a végleges burkolat kerül majd, november végéig pedig betelepítik a növényeket. Összességében 2013. június 30-ig kell befejezni a munkát. Arra a kérdésünkre, hogy mennyire érinti majd az építkezés a lakosokat és a környező üzletek tulajdonosait, úgy válaszolt, hogy a lehető legkisebb fennakadást szeretnék okozni az építkezéssel. – A kivitelezés időszaka alatt szakaszos útlezárások várhatók, és a lehető legkésőbbi időpontig próbáljuk biztosítani a zavartalan közlekedést. Azokról a munkákról, amelyek egy-egy ingatlant érintenek, a munkakezdés előtt 2 héttel értesítjük a tulajdonosokat, hogy legyen idejük felkészülni – mondta. Hozzátette, hogy a várossal közösen 3-4 héten belül elkészül a pontos építési menetrend, és ezt is tudatni fogják az érintettekkel. Kiemelte, hogy a munkákba szeretnének bevonni orosházi alvállalkozókat, vannak is már jelentkezők, de saját erőforrásokat is használnak majd. – Több városban építettünk már főteret, így nagy tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren – mondta. – Motivációt jelent, hogy a polgármester úr irodája alatt megy majd a munka, így az építtető folyamatosan

Zajlik a tereprendezés

szemmel tarthatja, hogy haladunk, ahogy az orosháziak is figyelemmel kísérhetik majd a főtér kialakulását, az ő vigyázó tekintetükre is készülünk. Bízunk benne, hogy mindenki megelégedéssel szól majd a munkánkról, mi ezen leszünk – fogalmazott. Elhangzott, hogy a téren jelenleg is álló fák egy része

A főtérnek saját weboldala is van: www.amifoterunk.hu. A mélyépítés számokban: 23 ezer m2 teljes felújítása valósul meg, ebből burkolt felület 16 ezer m2, míg zöldfelület csaknem 7 ezer m2 – ez utóbbi keretében 946 különböző fát, cserjét ültetnek ki. A zöldterület ápolására au-

sem kertészetileg, sem esztétikailag nem képez értéket, ezeket kivágják, és a Városüzemeltetés őrzött telephelyén tárolják majd. De nem minden fát akarnak kivágni. – Azokat a fákat, amelyek értékesek, megpróbáljuk megmenteni, és felajánlom, hogy cégünk a város területén ezeket a fákat elülteti. Bízunk benne, hogy tovább élnek majd és díszítik a várost – fogalmazott Szalados László. A főtérpályázatban több programra is nyert pénzt a város, fiatalokat és idősebbeket egyaránt megszólító rendezvényeket, városismereti vetélkedőt, gasztronómiai rendezvényt, népzenei találkozót terveznek. Emellett a fejlesztéseket bemutató, a programokat népszerűsítő és a települést bemutató kiadványokat, marketinganyagokat is megjelentetnek.

tomata öntözőrendszert alakítanak ki. A projekt keretében átépítik a közterületet: 10606 m2 térburkolatot fektetnek le, 2824 m2 aszfalt útpályát és 1020 m2 térkő útpályát újítanak meg, 46 parkolót alakítanak ki, fejlesztik a kerékpáros úthálózatot, és járdafelületeket újítanak meg. Korszerűsítik a közvilágítást, 1250 m2-en vízbázisú főtér látványossági elemeket építenek ki 128 vízköpő elhelyezésével, továbbá 72 kerti pad mellett hulladékgyűjtőket és kerékpártárolókat is kihelyeznek. A főtéren belül lesz egy 900 fő befogadására alkalmas, térkővel burkolt közösségi tér, rendezvénytér. Ez a SPAR áruház és a városháza vonalától a Szent István-szoborig terjed, és rendelkezésre áll majd a programokhoz szükséges technikai háttér is. Melega Krisztián Fotó: Kecskeméti Krisztina

Városalapítási évforduló Orosháza április 24-én lesz 268 éves. Kiállítások, hangversenyek, vetélkedő, tornyok napja övezi a díszünnepséget, ahol átadják a városi kitüntetéseket. Orosháza Város Önkormányzata a településalapítás 268. évfordulója alkalmából rendez ünnepséget április 24-én 18 órai kezdettel az evangélikus templomban. Ünnepi beszédet mond dr. Dancsó József polgármester. Az ünnepi műsor közreműködői: az orosházi Kodály Gyermekkórus Makó Ildikó karnagy vezetésével, az Orosházi Fúvószenekar kamaracsoportja, valamint a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium növendékei. Az ünnepség keretében adják át az „Orosháza Városért”; „Orosháza Város Sportjáért”, valamint a „Fehér J. István és Flór László Örökös Vándordíj” kitüntetéseket. Kapcsolódó rendezvények: Április 20. (péntek) 17 óra: Orosházi Festők Csoportja kiállítása a Városi Képtárban. Alkotók: Szilágyi Cecília, Horváth János, Györffy Orsolya, Mezei-Fehér Judit, Kohut Béla, F. Varga Mária, Ökvös András, Ujfalussy István és Varga László. A kiállítást megnyitja: Zalai Mihály alpolgármester. A kiállítás megtekinthető május 23-ig. Április 21. (szombat) 10 óra : VI. Városismereti vetélkedő a belvárosban általános iskolásoknak az Oros-haza Baráti Kör szervezésében. 14 óra: 16. KÓTA Országos és Térségi Népzenei

3

KÖZÉLETI HETILAP

Minősítő Verseny népzenei együttesek, pávakörök, népdalkörök, népzenei hangszeres együttesek, énekes és hangszeres szólisták részvételével a Petőfi Művelődési Központban. A rendezvényt megnyitja: Zalai Mihály alpolgármester. Április 22. (vasárnap) 11.30 óra: 33as cipővel a világ körül – Krausz Imre, a legendás „Kiskrausz” világjáró, orosházi fotográfus fotókiállításának megnyitója a Városi Képtárban. A kiállítást megnyitja: Németh Béla tanácsnok. 14 órától 19 óráig IV. Tornyok napja – az Oros-haza Baráti Kör szervezésében. Helyszín: a belvárosi evangélikus, katolikus és református, a rákóczitelepi evangélikus templomok tornyai és a víztorony Gyopárosfürdőn. Április 23. (hétfő) 17 óra: „Sérülésem utóélete” címmel kiállítás nyílik Horváth János festményeiből a Petőfi Művelődési Központban. A kiállítást Bodrogi Béla, az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület titkára nyitja meg. A tárlat megtekinthető május 3-ig. 18 óra: 43. Településalapítási hangverseny az evangélikus templomban. Az „Orosháza Városért” díjjal kitüntetett, három kiemelt aranydiplomás Orosházi Fúvószenekar és az Orosházi Evangélikus Egyházközség ünnepi hangversenye a városalapítók emléke előtt tisztelegve Orosháza város újratelepítésének 268. évfordulóján. Vezényel: Fabók László karnagy.

Vállalkozó diákok. A Táncsics 3 diákja tavaly céget hozott létre, idén már díjakat zsebelt be.A Diákvállalkozások Tavaszi Vásárán, Budapesten a közgazdasági képzésben részesülő osztályok 3 fős csapatai vehettek részt. Diákvállalkozást kellett alapítaniuk és meggyőzni a zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk a legjobb. A Táncsics tehetségközpont csapata, a Green Girls Kft. 2011 októberében alakult azért, hogy részt vehessenek tavaly Algyőn a karácsonyi ökovásáron, újrahasznosított anyagokból készült tárgyaikkal. Az ottani sikeren felbátorodva az Aklan Szilvia, Erdős Zsófia, Szabó Hella 11. F osztályos tanulók alkotta Green Girls Kft. indult a fővárosi megmérettetésen. Az általuk készített ajándéktárgyakkal jelentek meg a vásáron, és megkapták a „Legígéretesebb diákvállalkozás” különdíjat. A zsűri a marketingmunkát ígéretesnek találta, a termékeket pedig ötleteseknek. A csapat a különdíj mellett a fődíjat is bezsebelte: a zsűri elismerését elnyerve megkapták a „Legjobb diákvállalkozás” címet.

A főtér kivitelezői szerződés aláírása sére is. Gyökérzettel együtt kiemelik, után azonnal elkezdődtek a városi szak- humuszágyban speciális körülmények emberek és a cég képviselői között az között tárolják és ősszel végleges heegyeztetések a pontos ütemtervekről, a lyükre telepítik, reméljük, átvészelik és hatósági engedélyekről, és kedden át is tovább díszítik városunk köztereit – köadták a munkaterületet a kivitelezőnek. zölte lapunkkal Hagymási László Városfejlesztési és Beruházási irodavezető. A mélyépítés május 2-án indulhat, de már megkezdődtek olyan munkák, amik Már tervezik a tér munkavégzés alatti nem engedélyhez kötöttek. A terepren- forgalmi rendjét is, amint elkészül, dezés szerdán elindult, az A fakivágások ideje alatt a Bajcsy-Zs. utca felől nem lehet egykori sétányokon a majd megközelíteni a volt szálló melletti parkolókat, a burkolatot már elkezdték rendőrség felőli részen pedig zsákutca lesz kialakítva. Az visszabontani. A bontás üzletek ez idő alatt is zavartalanul üzemelnek majd. során kinyert hasznosítnyilvánosságra hozzák. A kivitelező a ható anyagot, térburkolókat a Várostervek szerint félpályás útlezárás melüzemeltetési Zrt. telephelyére szállítják. Ezek a város tulajdonát képe- lett dolgozik. – Vannak olyan foltszerű zik, később útépítéshez vagy térburko- térrészek, ahol nem történnek közműláshoz használják fel. Az elbontott nagy kiváltások. Itt már korábban kiépítik a végleges térburkolatot, így az érintett mennyiségű törmeléket pedig a hullaüzletek működését nem zavarják. Az déklerakó telepre szállítják, ahol egy időjárás, az előre nem látható akadákőtörőn felaprítják, osztályozzák, az anyagokat tárolják és újrahasznosítják. lyok módosíthatják az ütemtervet. Lesz lőszerkutatás és előzetes régészeti Jövő hétfőn megkezdik a téren lévő fák szemlét is végeznek a területen, de kokivágását is. Addig a város és a kivitelező szakemberei újra bejárják a terüle- molyabb munkálatokra nem számítunk – mondta Hagymási. Hétfőtől költöznek tet és közösen döntenek arról, hogy a személytaxisok is. A várakozóhely átmely fákat kell kivágni. Ezek szintén a kerül a Thököly utca Rákóczi utca felőli Városüzemeltetéshez kerülnek, felvégére (a Mokka presszó melletti leálhasználásukról később döntenek. – A lósávra). Az 5 db taxihelyet felfestéssel fiatalabb növényeket áttelepítik, és a és KRESZ-táblával jelölik majd. KÉSZ Zrt. felajánlása alapján kísérletet Melega tesznek néhány túlkoros fa áttelepíté-


4

Egy nap az egészségért

Nagyszabású egészségnapot szervezett a Jótékonysági Nőegylet Egyesület április 14-én a művelődési házban. A rendezvény díszvendége Erdei Zsolt kétszeres világbajnok profi ökölvívó volt. A nőegylet céljai között kiemelt az egészségmegőrzés. Ennek érdekében számos egészségnapot tartottak már nemcsak a belvárosban, hanem a külterületeken is. A rendezvényeket hatalmas érdeklődés övezte. Így volt ez legutóbb is a művelődési központban megtartott „Egy nap az allergiáról nem csak allergiásoknak” című egészségnapon. Számos szűrővizsgálatra – köztük lisztérzékenység-szűrésre – is adódott lehetőség. A művelődési ház színházi előterében gluténmentes tej és tojáspótló termékeket forgalmazók standjai sorakoztak. Számos olyan étellel és itallal is megismerkedhettek az érdeklődők, melyek az egészséges táplálkozást szolgálják. Sokan éltek a véradás lehetőségével is. Dr. Dancsó József polgármester köszöntőjében kiemelte a rendezvény fontosságát, hisz életünkben az egészségünk az egyik legfonto-

2012. ÁPRILIS 20., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

sabb dolog, és külön öröm, hogy a rendezvényt az ismert sportoló, Erdei „Madár” Zsolt is megtisztelte jelenlétével. A kétszeres világbajnok profi ökölvívó, a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom (HEGYEM) nagyköveteként volt jelen az eseményen. – Nagyon fontosak az ilyen rendezvények, hisz az emberekben növelni kell az egészségtudatot – mondta Erdei Zsolt. A termékbemutatók, kóstolók, szűrővizsgálatok mellett a művelődési ház Bubik Termében tájékoztató előadásokat tartottak allergia témakörben dr. Csányi Ágnes gyermekgyógyász, gasztroenterológus, dr. Dimák Andor pulmonológus, dr. Kerekes László orvos, természetgyógyász, László Ágnes pszichológus, Lászikné Kergyó Beáta dietetikus részvételével. Az előadások után konzultációs lehetőség adódott a szakemberekkel, orvosokkal. somodi Fotó: Kecskeméti Krisztina Az egészségnap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.

Fizikaverseny. A Bay Zoltán fizikaversenyt a Békés megyében tanuló középiskolások számára szervezi az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Békés Megyei Csoportja három kategóriában és három fordulóban. Az első két forduló írásbeli, amit otthon oldanak meg a diákok, s a legjobbak jutnak a döntőbe. A harmadik forduló a döntő, ahol először írásbeli feladatsort oldanak meg a tanulók, majd mérést végeznek és értékelnek. Bay Zoltán (1900–1992) a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nevéhez fűződik a magyar Holdradar-kísérlet, a fotoelektron-sokszorozó és a fénysebességre alapozott méterdefiníció. A Táncsics tehetségközpont diákjai szép eredményeket értek el: 9. évfolyam, 3. hely Barányi Bella 9. B; 10. évfolyam, 1. hely Simon Tamás 10. B, 2. hely Kovács Martin 10. B, 3. hely Kardos Gábor 10. B; 11. évfolyam, 3. hely Tállai Kristóf 11. B; 12. évfolyam, 1. hely Fekete Gábor 12. B, 2. hely Rácz Tamás Attila 12. B. Felkészítő tanáruk Berki Sándor.

fogyasztottam. Idővel rájöttem, nem mind arany, ami fénylik, óvatosan kell ezekkel is bánni, az ember jó, ha mindennek utánaolvas. Mint azt megírtuk, a nőegylet szombati odafigyelni, rendszeresen mozognunk – A Harcművészek az Egészséges Gyeis kell. Nyilván a felkészülések során egészségnapjának díszvendége Erdei rekekért Mozgalom nagyköveteként van nemcsak egészségesebben élek, de „Madár” Zsolt kétszeres világbajnok jelen a rendezvényen. Mit kell erről a profi ökölvívó volt. A sportolóval a ren- olyan ételeket fogyasztok, amikből a mozgalomról tudnunk? legtöbb erőforrást nyerem. Ugyanakkor – Olyan gyerekeket karolunk fel az ordezvény megnyitója után beszélgetnéha „bűnözök” is, ami szerintem egy- szágban, akiknek nincs lehetőségük tünk. – A rendezvény fő témája az allergia, általán nem probléma. Előfordul, hogy a arra, hogy kifizessék például a sportvolt valaha köze hozzá? legkomolyabb felkészülési szakaszom- tandíjukat. Igyekszünk őket anyagilag – 15 évvel ezelőtt rendszeresen vissza- ban is egy héten egyszer zsíros ételt támogatni, havi rendszerességgel éleltérő csalánkiütés keserítette Erdei Zsolt májusban megnyitja saját, Madárfészek nevű miszercsomagot juttatunk el hozmeg az életemet, aminek nem ökölvívótermét – régi álma válik ezzel valóra. A korábbi fél- zájuk. Így biztosítjuk a jöttünk rá az okára. Annyira nehéz- és cirkálósúlyú világbajnok edzőtermében naponta felkészülésüket egy-egy verseny viszketett, hogy legszívesebben tart majd edzéseket, és a hét-nyolc éves gyerekektől a előtt. Folyamatosan érkeznek a levágtam volna kezem-lábam. nyugdíjas nagypapákig minden jelentkezőt szívesen lát. megkeresések. Aztán egyszer ahogy jött, úgy el – Mi a véleménye az egészségeszek, mert szeretem. Én egyébként is múlt – szerencsére azóta sem tért napról? vissza. A feleségem is szenved allergiá- sem vagyok egy sarkos ember, hogy – Nagyon fontosak az ilyen rendezvémár most csak ezt és azt eszem, de az tól, ő rendszeresen szed is rá gyógynyek, az emberekben növelni kell az szert, de hogy miért alakult ki nála, nem életem során végig odafigyeltem arra, egészségtudatot. Mindemellett kiememilyen táplálékot veszek magamhoz. A jöttek még rá az orvosok. lendő, hogy véradásra is lehetőség nyí– A sok diéta, a rengeteg sportolási lefeleségem félig spanyol, így elég sok lik, amire bizony nagy szükség van az hetőség és egyéb ma divatos mozgásmediterrán jellegű ételt fogyasztunk, országban. Az egészséges életmód népformák sűrűjében, mik azok az alapvető olívaolajjal sütünk és főzünk, rengeteg szerűsítése is olyan, mint a reklám: ha dolgok, amit ha megteszünk, akkor már halat eszünk. A biokultúrával Németor- valami megtetszik, megvesszük. Mi ezt elindulunk egy egészségesebb élet szágban találkoztam először, ott igen tesszük az egészséggel: szeretnénk, ha útján? nagy kultusza, hagyománya van. 10 ez megtetszene az embereknek és hol– Az egészséges életmódhoz a sport el- évig Hamburgban éltem, rengeteg bio- naptól új életet akarnának kezdeni. engedhetetlen, nem elég étkezésünkre boltban jártam, számos bioélelmiszert Somodi Gyöngyi

Akarj holnaptól új életet!

Kiesett. Az RTL Klub tehetségkutatója, a Csillag Születik műsorában múlt szombaton másodszor láthattuk Nagy Krisztina Margarétát. Az orosházi énekművész az első válogatón túljutott, de operaénekes kategóriában még egy jelentkező volt rajta kívül. A zsűri párbajra küldte a két versenyzőt. Elsőként Mészáros János Elek lépett színpadra, aki Giacomo Puccini: Turandot című operájából Kalaf áriáját énekelte. Majd Krisztina következett, aki Mozart: Szöktetés a szerájból című operájából Constanze nagyáriáját adta elő. A zsűri hosszas tanakodás után végül Mészáros Jánost juttatta tovább. Kriszti sírva fogadta a döntést. Az adást egy héttel korábban rögzítették. – Három napig szomorkodtam, de pozitív ember vagyok, így hamar befejeztem a kesergést – mondta Krisztina lapunknak. Úgy fogalmazott, a verseny önbizalmat és egy kis média figyelmet hozott számára, amiből lehet építkezni. Ellenfeléről azt mondta, hogy a produkciója komoly teljesítmény volt. – Amikor kiderült, hogy kettőnket egy csoportba osztottak, már gondoltam, hogy párbaj lesz. Tudtam, hogy az ária elég ütős, de nem tudtam végigénekelni, a felénél leállítottak. A párbajban a produkciók alatt a zsűrin és a tévéstábon kívül nem volt senki a stúdióban, így a közönség nem doppingolt. A zsűri is elismerte, nem az eszükre és a szakmai részre, hanem a szívükre hallgattak. Szomorú vagyok, de elfogadtam a döntést és sok sikert kívánok Jánosnak! Nem adom fel, tovább fogok próbálkozni – mondta az énekművész. Melega

Táncsics-napok

A helyi diákélet egyik legmozgalmasabb, számos programot kínáló rendezvénye a Táncsics-napok. Idén a KontACHTus (11/8.) lett az év osztálya. Hónapok óta készültek – ötleteltek, terveztek, forgatókönyvet írtak és pártvideót forgattak, plakátokat készítettek, programokat szerveztek a Táncsics 11.-es diákjai. Az év osztálya címért folyt a verseny, ennél azonban nagyobb volt a tét, hiszen a Táncsicsnap célja az is, hogy még jobban öszszekovácsolja az osztályközösségeket, és hogy igazán emlékezetes, élményekkel teli legyen a gimnáziumban 11.-esként eltöltött tanév. A gimnázium idei Táncsics-napjára pénteken egy egészségnappal hangolódhattak rá a diákok. Szűrővizsgálatok, programok és előadások várták őket – ez utóbbi keretében tűzveszélyekről és tűzoltásról, az elsősegélynyújtásról tájékozódhattak, és informálódtak a dohányzás, valamint a drogozás káros hatásairól. Lehetőség volt véradásra, és persze

sportolásra, többek közt focira és floorballra is. Péntek este a művelődési házban tartott gálán telt ház előtt mutathatták meg az osztályok, mire készültek az elmúlt hetekben, a pártok felvonulása után a pártprodukciók következtek. Szombaton a helyszín már az iskola volt, itt dőlt el aztán a különböző címek sorsa is. Az év diáklánya: Rési Zsófia, Az év diákja: Szántai Márk, Szállási Bence lett. Miss Táncsics: Dancsó Dalma, Mister Táncsics: Kiss Ádám. Az év párja: Bot Réka – Sebestyén Ákos. Az év tanárnője: Patyiné Bogdánffy Ágnes, Az év tanára: Francziszti László, Varga László lett. Az év osztálya: 1. 11/8. KontACHTus, 2. 11. C Magic, 3. 11. A PandA. A legjobb produkciók a közönségszavazat alapján: 1. 11. D D-14 a BŰNÖS NEGYED, 2. 11/8. KontACHTUS, 3. 11. A PandA. Melich Fotó: Kecskeméti Krisztina Képgaléria: OrosCafe.hu


2012. ÁPRILIS 20., PÉNTEK

5

KÖZÉLETI HETILAP

KÉZJEGY Szabad egy táncra? 45 éve a tánc az élete Antali Zoltánnak, azt mondja, rengeteg élménnyel gazdagodott. Elismert táncpedagógus, aki most egy újabb gálára készül. 1967-ben Orosházán ismerkedett meg Antali Zoltán a tánccal, ami aztán a hivatása, sőt mondhatjuk nyugodtan, az élete lett. Az elmúlt évtizedeket átszőtte a tánc szeretete, a tánc iránti tisztelet, és megmutatta, megtanította ezt nagyon sok embernek. – 1967 és 1978 között több mint 125 versenyen vettünk részt táncpartneremmel, Győri Edittel, külföldi megmérettetéseken is több tucat dobogós helyezést értünk el. Több mint tíz évig részt vettem az Orosházi Nyári Nemzetközi Táncverseny megrendezésében is. Versenytáncos pályafutásom során eredményeimet többször elismerték. 1976-ban a kulturális miniszter, 1990-ben pedig a művelődési és közoktatási miniszter részesített dícséretben. Mindeközben a tánc egyre inkább betöltötte az életét, az eredményes szórakozást felváltotta az oktatás iránti elkötelezettség. – 1982-ben társastánc-oktatói végzettséget szereztem. Azóta főállásban, szakképzett táncpedagógusként dolgozom Orosházán és a környező településeken. Táncpedagógiai hitvallásomnak megfelelően a táncot minden korosztály számára hozzáférhetően, a kulturált szórakozás és az illem szabályaival együtt oktatom – emelte ki. 2004-ben Orosháza Művelődéséért, 2005-ben Orosháza Kultúrájáért, 2007-ben Orosháza Városért kitüntetést kapott. Tagja a Magyar Táncpedagógusok Egyesületének és a Magyar Táncsport Szakszövetségnek. – A versenytáncnak és táncpedagógusi hivatásnak szentelt életem megkoszorúzása a 2001–2002-ben forgatott Táncrend című nagysikerű dokumentumfilm, melyben főszerepet játszottam a pitvarosi felnőtt társastánc együttes tagjaival. A film több jelentős nemzetközi díjat elnyert. A szerepem megformálása során valójában önmagamat adtam: táncolni, ezzel együtt a kultúra értékeinek megismerésére, a boldogság pillanatainak megélésére tanítom tanítványaimat. – Ezek az elismerések is arra ösztönöznek, hogy táncpedagógiai tevékenységemmel az elkövetkezendő években is az igényes szépség közvetítését, a művelődést, a kultúrát szolgáljam. Hiszem és vallom, hogy a tánc nevel, tanít és értékeket közvetít, harmóniával és derűvel tölti meg lelkünket. 45 éve a tánc világában él. 2007-ben a 40 éves táncgála komoly sikert aratott, most újabb célt tűzött ki. Április 28-án, szombaton este héttől rendezik meg a Felnőtt tánciskolások 23. bálját az evangélikus iskolában. Izgatottan, csillogó szemmel mesél már most a programról, melyre mindenkit szívből jövő szeretettel vár. Vági Kata

Gyopárka

Bolgár dalt énekelt

Minden mesélni szerető leányt és legényt várnak határon innen és túlról. Hetedik alkalommal hirdeti meg a Helios Alapítvány a társrendezőkkel (Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Petőfi Művelődési Központ, Orosházi Nagycsaládosok Egyesülete, Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány) a Gyopárka tündér mesemondó versenyt 2012ben. A versenyre várnak óvodástól középiskolásig minden mesélni szerető leányt, illetve legényt Orosházáról, Békés megyéből, de akár a Kárpát-medence bármely tájáról. A versenyzőknek egy magyar népmesét kell előadniuk saját választásuk szerint, amely időtartama ne legyen hosszabb, mint 8 perc. A verseny július 2-án, hétfőn 10 órai kezdettel Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban lesz. Jelentkezési határidő legkésőbb június 1. éjfélig levélben (Helios Alapítvány, 5900 Orosháza, Martinovics u. 10.) vagy a heliosalapitvany@gmail.com e-mail címen, innen kérhető jelentkezési lap is. Minden versenyző egyedi oklevelet kap, a zsűri által rangsorolt versenyzők között pedig értékes díjakat osztanak ki.

Jankov Gyöngyvér orosházi énekes is szerepel az „Új élő népzene” következő CD-jén. A sorozat tizennyolcadik darabja jelenik meg az idén. Ebben az évben – rendhagyó módon – a zsűri által kiválasztott pályázókkal nem stúdióban készült a hangfelvétel, hanem közönség előtt, hangversenyen rögzítették a népzenei anyagot. A pályázatot népzenei és énekegyüttesek, énekes és hangszeres szólisták részére hirdették meg. Olyan műsorszámokkal lehetett jelentkezni, amelyek a Kárpát-medencei magyarság, illetve a hazai nemzetiségek anyagaiból készültek. Az egész országból 17 pályázatot fogadtak el, köztük Jankov Gyöngyvér „Devojcşe, devojcşe” kezdetű, bolgár nemzetiségi dalát, melyet tamburával kísért. A zenei szerkesztőrendező, Havasréti Pál a koncerten rögzített felvételekből állította össze a CD anyagát. A lemez a XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron jelenik meg, a lemezbemutató koncert a Pap László Sportarénában április elsején volt. Gyöngyvér nemrég részt vett Püspökladányban az Aranypáva Díjasok Gáláján, ahol 33 versenyző lépett a színpadra. Az orosházi énekes egy felvidéki betyárballadát adott elő és megkapta az Aranypáva Díjat, így – a

Ülésezett az NNÖ. A Német Nemzetiségi Önkormányzat minden évben felülvizsgálja együttműködési megállapodásait, a legutóbbi, április 12-i ülésén ezúttal a Táncsics gimnázium és a Vinculum KHE esetében tette ezt. Erre azért is volt szükség, mert mindhárom fél esetében névváltozás is történt. A formai változások mellett az együttműködések további megerősítése is megtörtént. Értékelték a Svájci Hetet is. A rendezvény vendége volt a svájci nagykövet, aki a napokban elküldött levelében megköszönte a lehetőséget, hogy Orosházára látogathatott, és a kulturális programok mellett gazdasági témáról is értekezhetett. A nagykövet elismerően szólt a rendezvényről, a gimnáziumról, a városról és Gyopárosfürdőről. A költségvetés módosítása mellett a nyolcadikos diákok április 17-i DSD (Deutsche Sprachdiplom) vizsgájáról, az április 22-i mezőberényi Német Anyanyelvi Kulturális Napon való részvételről, és az április 24-i Harruckern emléktábla koszorúzásáról is szó esett az NKÖ ülésén. esgyé

Szatmárnémetiben 2008-ban kapott díj után – már másodszor részesült ebben a magas szakmai elismerésben. Pályázott a Duna TV népzenei tehetségkutatójára is egy 3 perces, autentikus hanganyaggal. A „Fölszállott a páva” területi válogatói nyáron lesznek, ősszel indul a két elődöntőből és egy döntőből álló élő tv-adás. Gyöngyvér a felkészülés mellett szegedi zenekarával török, görög, szefárd muzsikát gyakorol, a békéscsabai Berbécs zenekarral pedig hagyományos moldvai tánczenét ad elő. Archív fotó: Kecskeméti Krisztina

Németül az oviban A németnyelv-oktatás támogatása a Német Nemzetiségi Önkormányzat kiemelt célja. Az általános iskolák és a középiskolák mellett elsőként a Könd utcai óvodában nyílt lehetőség arra, hogy a gyerekek a német nyelvvel ismerkedjenek. Egy tavaly decemberi együttműködési megállapodás keretében ugyanis az NNÖ az önkormányzati óvodának ajándékozta a Goethe Intézet által kifejlesztett „Hans Hase” programcsomagot. Három hónap munkájának eredményét mutatták be nemrég a Katica csoportosok Menezdorf-Tóth Erzsébet vezetésével. – A legjobb befektetés a tanulás és a nyelvismeret.

A gyermekkorban elkezdett nyelvoktatás pedig hosszú távon kamatozik. Három hónap alatt a gyerekek nagyon sokat elértek – összegezte a bemutatón látottakat dr. Abonyi Lajos, az NNÖ első elnöke. Németh Gabriella, az Orosháza Városi Önkormányzat Napközi Otthonos Óvodája vezetője elmondta, a gyerekek nagyon szeretik a programot, mellyel játékosan, látványos formában ismerkedhetnek a német nyelvvel. Most még csak a Könd utcai óvodában használják ezt a programcsomagot, de később valamennyi önkormányzati óvodában szeretnék majd alkalmazni. Somodi Gy.


6

2012. ÁPRILIS 20., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

AJÁNLÓ Kutyasuttogó. Kiss Gábor április 20-án 14 órától az evangélikus iskolában tart ingyenes előadást. A gyakorlatban is megfigyelhetik módszerét a Szikhát menhely egyik gazdára váró kutyusának példáján keresztül, ezt követően a gazdik feltehetik kérdéseiket kedvenceikkel kapcsolatban. Borvacsorára várnak mindenkit április 20-án 18 órától a Hotel Corvus Aquába, ahol Dúzsi Tamás mutatja be a szekszárdi borvidék kiváló nedűit. Asztalfoglalás: 68/413-810, info@hotelcorvus.hu. Anno. Április 20-án 21 órától az Anno Sörözőben zenél a Taurus Memorial Band, majd a Spectrum Blues Band. Mindenkit szeretettel várnak. Figyelj és hallgass meg! címmel háromalkalmas fórumra invitálja a szülőket a Máltai Játszótér. A kötetlen beszélgetés fő témája az egészséges nevelés, a kihívásokra, veszélyekre való felkészítés. A beszélgetések időpontjai: április 20., 23., 17–19 óráig a Máltai Játszóházban. Tekerj a Föld napján! Kerékpáros felvonulást és túrát szervez április 22-én az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete. Csatlakozz, és bringázz el a nagymágocsi Károlyikastélyba. Gyülekező, majd indulás április 22-én, vasárnap, 14 órakor az Eötvös térről. A szervezők kérik, lehetőleg hozz magaddal láthatósági mellényt, esőkabátot és jó hangulatot. Minden érdeklődő bringást szeretettel várnak! Tipegő Istentisztelet – játékos, zenés alkalom várja a 0-5 éves korú gyer-

mekeket és családjukat április 22-én, vasárnap 10 órától az evangélikus gyülekezeti házban. Népesedés. A Táncsics Tehetségközpont és a Gimnázium Öregdiák Baráti Köre Vinculum Közhasznú Egyesülete rendezésében dr. Kaáli-Nagy Géza tart előadást a Táncsics gimnázium aulájában április 23-án 16 órai kezdettel. A Kaáli intézet elindítója, a lombikbébiprogram atyja A népesedési problémák és lehetséges megoldásai Magyarországon címmel tart előadást. Horváth János „Sérülésem utóélete” című kiállítását április 23-án 17 órakor Bodrogi Béla, az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület titkára nyitja meg. Megtekinthető május 3-ig. Pályázati Információs és Tanácsadó Nap (PITA) lesz április 24-én, kedden 10–11.50-ig a Diáktanyán. A rendezvény helyszíneiről és időpontjairól ezen az oldalon (http://www.mobilitas.hu/dariszi) találhatsz bővebb információt. Főpróba. Szeretettel várnak mindenkit április 26-án 17 órakor a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Vegyeskarának minősítő hangverseny előtti nyilvános főpróbájára a Petőfi Művelődési Központ koncerttermébe. Műsor: L. G. Viadana: Exultate justi, D. S. Bortniansky: Cherubic hymn, Kodály Zoltán: Ének Szent István királyhoz, William L. Dawson: Soon ah will be done. Vezényel: Pörneki Attila karnagy. A belépés díjtalan! 45 év a tánc világában címmel a Felnőtt Tánciskolások 23. báljára hívnak mindenkit április 28-án 19 órára a

Lapunk terjesztésével kapcsolatos kérdéseit az alábbi telefonszámon teheti fel: 06 (20) 323-7734

Székács József Iskola dísztermébe. Beszédet mond dr. Dancsó József polgármester, majd tánciskolai csoportok, valamint Antali Zoltán és Győri Edit bemutatóját láthatják a bálozók. A jó hangulathoz a zenét Csepregi Róbert szolgáltatja. Jelentkezni lehet április 25-ig a következő telefonszámokon: 06 (30)492-4298, 06 (68) 411-295. Hangverseny. Az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a rézfúvós tanszak szeretettel vár mindenkit április 28-án 16 órától a Művészetek Házába Bacsur Viktória trombita szakos növendék hangversenyére. Mozi: a Föld napja alkalmából április 20-án 10 és 14 órától a Vad Magyarország – A vizek birodalma című természetfilmet vetítik a Petőfi Művelődési Központban. Április 20-án 18 órától az Út a csillagok alatt – El Camino a világ oltárától a világ végéig című színes magyar dokumentumfilmet vetítik a Filmklubosok a PMK-ban. Április 28án 19 órától a Mindenki szereti a bálnákat című színes, feliratos amerikai filmet játsszák. Játékkuckó (ugrálóvár, trambulin, csúszda) Gyopárosfürdőn, az élményfürdő galériáján. Nyitva minden nap 10 és 19:30 között.

PERMETEZÉS Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy megkezdi Orosháza közterületein a vadgesztenyefák permetezését. Munkavégzés időtartama: április 23. – május 7. Felhasználandó szerek: Mirage 45 EC 0,3-0,5 l/ha; Rimon 10 EC 0,75 l/ha. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 30 nap; munka-egészségügyi várakozási idő: 0 nap. A szer méhekre nem veszélyes, a vizekre kifejezetten veszélyes!

Orosházi Városi TV Az OVTV friss híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorunkat kedden és pénteken 19 órától láthatják. Ismétlések időpontja mindennap: 7, 11, 15, 19 és 21 óra. Mezőkövesd KC – Orosházi FKSE-Alexandra NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés hétfőn, kedden és szerdán 17 és 22 órától.

KÖZLEMÉNY Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti szociális rászorultság alapján történő bérbeadásra a következő bérlakásait: Orosháza, Hegedűs István u. 21/B fsz. 1. szám alatti 55m2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos, Hegedűs István u. 25/B II/5. szám alatti 42m2 alapterületű, 1 szobás, összkomfortos, Gárdonyi Géza u. 37. G/3. szám alatti, 55m2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos, Gárdonyi Géza u. 37 C/4. szám alatti, 55m2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos, Gárdonyi Géza u. 37 B/3. szám alatti, 55m2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos, Hegedűs István u. 25/B I/3. szám alatti, 55m2 alapterületű, 2 szobás, komfortos lakásait. A felújítási, karbantartási, közmű-visszakapcsolási költségeket megelőlegezi az alábbiak szerint: – a felújítási költségek fele a bérleti díjba beszámítható, – a karbantartási és közmű-visszakapcsolási költségek teljes összege beszámítható, – a felújítási, karbantartási, közmű-visszakapcsolási költségek közül a számlával igazolt költségek bérleti díjba történő beszámítására kerülhet sor, és az ezzel összefüggő munkálatok elvégzésének határideje a lakásbérleti szerződés aláírásától számított 60. nap. A pályázati lapokat a Polgármesteri Hivatal 3. emelet 1. számú irodájában, munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 8–16 óra, pénteken 8-13.30 óra) lehet igényelni. Benyújtási határidő valamennyi pályázat esetében május 8., kedd 16 óra. A pályázatok benyújtásának egyéb feltételei a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján elhelyezett felhívásokon megtekinthetők. Orosháza Város Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága

A Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány és a Folkográfia Egyesület II. Magyar Hagyományőrző Majálisa május 1-jén 10 órától kezdődik Gellértegyházán, az újosztási területen. A májusfaállítás mellett kézművestermékek vására, gyógyítók sátra, íjász és karikásostor-bemutató várja az érdeklődőket, számos zenekar is fellép a rendezvényen. www.gellertegyhaza.hu

Az orosházi önkormányzat ingyenesen hívható zöldszáma: (80) 931-001

Árpádhalmiak találkozója. Az Árpádhalom Gyermekeiért alapítvány megrendezi az árpádhalmiak találkozóját, egyben jótékonysági bálját április 21-én az Árpádhalmi kastélynál. 16 órától falunézésre hívják az érdeklődőket, megtekinthetik a településen élő gyerekek ünnepi műsorát, lesz múltidéző diavetítés, 18:30-tól vacsora, tánc, ajándéktárgyak sorsolása. A jó hangulatról Kasza Béla és zenekara gondoskodik. A bál fővédnöke Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője. Belépőjegy felnőtteknek: 1500 Ft, 614 éves korig 1000 Ft. Az alapítványt ajándéktárgyak felajánlásával, támogatói jegyek vásárlásával is segíthetik. Támogatói jegyet 500, 1000, 5000, 10000 Ft értékben lehet vásárolni Szentiné Kovács Beátánál, telefon: 06 (20) 318-9129, e-mail: szentine.betty@invitel.hu. Számlaszám: 57200103-1001153. (x)

SPORTHÍREK Orosháziak a legjobbak között. A hétvégén rendezték meg az Országos Sakk Diákolimpia egyéni döntőjét. A budapesti megmérettetésen minden megyebajnok és a legjobb öt budapesti sakkozó vett részt, hétfordulós rapid verseny keretében. Az ország legjobb tíz sakkozója között két orosházi is van. I. korcsoportos leányoknál 10. helyezett lett Kocmar Kitti (Vörösmarty tagintézmény), az I. korcsoportos fiúknál ugyancsak 10. helyet szerzett Leszkó Bence (Vörösmarty). A IV. korcsoportos fiúknál a 17. helyen végzett Kunos Zoltán (Székács iskola). A vörösmartysok felkészítője: Horváth Antal, Kunos Zoltánt Pásztorcsik János készítette fel a versenyre. Kecskeméten rendezték meg ugyancsak a hétvégén a Négy évszak országos sakkversenyt, melyen többségében a dél-alföldi régióból versenyeztek diákok. A III. korcsoportban 1. helyezést ért el Szokolai Róbert, a református iskola tanulója. Orosházi éremeső. A hétvégén rendezték meg a megyei Nyuszi Kupa Úszóversenyt Békéscsabán. Évek óta egyre nagyobb létszámmal és egyre sikeresebb eredményekkel képviseli városunkat az Orosháza Úszó Egyesület. A megyebajnokság első versenyén a 6-13 éves korosztály kapott lehetőséget, hogy megmutassa felkészültségét. Az orosháziak 24 versenyzője egyéni versenyszámban összesen 76-szor rajtolt el, illetve két váltószámban is jeleskedtek Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai. Aranyérmet szerzett Kiss Annamária, Fetser Rebeka, Szabó Ivett, Drahota Adrienn, Muntyán Luca, Kiss Katalin és a 6×50 méter gyorsváltó tagjai: Fetser Rebeka Ida, Kiss Katalin, Szabó Ivett, Kiss Annamária, Benkő Zsófi és Muntyán Luca. Az orosháziak ezüstérmesei: Muntyán Luca, Kiss Katalin és Drahota Adrienn, bronzot pedig Drahota Adrienn, Bartos Dorina és Benkő Zsófi hozott haza. Női labdarúgás. Gyulán rendezték meg a 2011/2012. évi megyei női kispályás labdarúgó-bajnokság 2. fordulóját. Eredmények: Oroslány NLSE–Szeghalom 1:0. Gól: Csányi M. Oroslány NLSE–Kaszaper 1:0. Gól: Mátyus V. Oroslány NLSE–Bes Wanted 0:3. 3. helyért: Oroslány NLSE–Pusztaföldvár 0:0 (7m 0:1). Összesített állás (őszitavaszi): 1. Gyula, 2. Oroslány NLSE, 3. Pusztaföldvár, 4. Bes Wanted, 5. Szeghalom, 6. Mezőberény, 7. Kaszaper, 8. Szentetornyai Amazonok. A tavaszi 3. fordulót Csanádapácán rendezik meg április 29-én, 9 órakor.


2012. ÁPRILIS 20., PÉNTEK

Erőemelő-sikerek A 14 férfi- és 8 női csapatot felvonultató Országos Bajnokságon 76 emelő lépett dobogóra három fogásnemben a hétvégén, Orosházán. Az Orosházi Toldi SE versenyzői közül elsőként Imre Daniella (képünkön) feszült a súlyoknak. Az ifjúsági korú orosházi lány guggolásban elért 160,5 kg-ja ifi, junior és felnőtt országos csúcs. Fekvenyomásban 90 kg-ig jutott (ifjúsági magyar csúcs), felhúzásban pedig 150 kg-mal állított fel ifjúsági és junior magyar csúcsot. 400,5 kg-os összteljesítményével megnyerte a -72 kg-os súlycsoportot a sokáig egyeduralkodó Tibori Nóra (380 kg) előtt. A -84 kilósok közt a ’96-os születésű Haklik Dóra képviselte a Toldi SE színeit. Összesen 275 kg-os teljesítményével a második helyet szerezte meg. A +84 kilóban Szabó Áginak ezúttal sem akadt ellenfele. 210 kilós guggolása új felnőtt magyar csúcs. Ezt követte egy 175 kg-os nyomás, majd egy 170 kgos felhúzás. Az összesített 555 kg is

felnőtt magyar csúcs. Csapatban a Toldi a második helyen végzett. Az eredményhez hozzátartozik, hogy egy csapat öt versenyzőből áll. Sajnos Kovács Vivien és Cseh Zita nem állt Musztafa Imre rendelkezésére, így a három emberrel elért 2. hely is győzelemmel ér fel. Az orosházi fiúk sem okoztak csalódást a hazai publikumnak. Takács Ákos 155, 110, 157,5, össz. 422,5 kilós teljesítménnyel nyerte a -59 kilós súlycsoportot. -74 kilóban Zeitler Márton 555 kilós összteljesítménye is aranyat ért. A következő orosházi fiúért – Szöllősi Gáborért – már vasárnap szurkolhattunk. Ő sem okozott csalódást, a -105 kilósok közt az első helyen zárt. -120 kilóban a Toldi részéről a ’93-as születésű Horváth Mihály lépett dobogóra, és végül a harmadik helyet szerezte meg. +120 kilóban Kovács Ferenc volt a hazai versenyző. 265-ös guggolás után 250 kg-os fekvenyomást és 230-as felhúzást teljesített, ami ezüstérmet ért. Ezzel a csapatarany is a Toldi vitrinjébe került. Csányi A hétvégi bajnokság részletei: www.oroscafe.hu

Dobogós helyezések Április 14-én, Kaposváron rendezték meg a búvárúszók részére a II. MCM Diamond Kupát. A versenyen 12 egyesület közel 210 sportolója vett részt, rajtkőre álltak az orosházi Eötvös DPSE versenyzői is. Károlyi Csilla három számban indult, és mindháromban dobogós helyezést ért el. A fő versenyszámában, a 100 m-

7

KÖZÉLETI HETILAP

es uszonyos úszásban a dobogó tetejére állhatott. Eredmények: Károlyi Csilla: 100 m uszonyos úszás 1. hely, 100 m uszonyos gyorsúszás 3., 400 m uszonyos úszás 3. helyezés. Férfiak: 100 m uszonyos gyorsúszás: Károlyi Szabolcs 5. hely. A legközelebbi versenyt Hódmezővásárhelyen, május 5–6-án rendezik meg. -betkó-

Torna ob – Böczögő Dorina duplázott

A hétvégén a tornászok országos bajnokságán az orosházi lány két aranyés két bronzérmet szerzett. Szombaton a szerenkénti finálékat rendezték Budapesten a Tornacsarnokban. A nőknél az olimpiai résztvevő Böczögő Dorina (Torna Club Békéscsaba) nyerte az ugrást, felemáskorláton pedig harmadik lett. Böczögő korábbi könyökzúzódása már jobban van, így könnyített ugrásait hibátlanul kivitelezte. Felemás korláton hibázott, mindenesetre elégedett a bronzéremmel, hiszen a januári londoni tesztverseny óta könyöke miatt mindössze öt napja kezdte el ezt a szert

újra gyakorolni – írja a Magyar Torna Szövetség honlapja. Másnap a szerenkénti döntőket rendezték, itt Dorina nyert gerendán, talajon pedig újabb bronzérmet szerzett. – Az ugrásnak örülök, mert jól sikerült. A felemás korlát miatt egyrészt boszszankodom, mert abból a Stalder nevű elemből dőltem le, amelyben még soha életemben nem hibáztam. Másrészt nem szólhatok egy szót sem, hiszen mindössze kedden kezdtem el a korlátot gyakorolni január óta – nyilatkozta Dorina, akinek a londoni olimpiáig még több versenye lesz, ezek közül az olasz

OFC: megszakadt a sorozat. Dunakanyar-Vác – Orosháza FC 3 – 0 (2 – 0) NB II-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Vác, 100 néző. Vezette: Szilasi Sz. (Takács G., Aradi J.). A meccs tudósítása: www.oroscafe.hu

2015-ig a Fradinál

A küzdőszellem megvolt, de ez kevésnek bizonyult. Orosházi NKC – Hajdúnánás Termál SC 18 – 20 ( 9 – 8 ) NB I/B-s bajnoki női kézilabda-mérkőzés, vezette: Dudás Tibor, Mihály András. Ajtony Ákos edző: – Ezt a játékot lövők nélkül roppant nehéz sikeresen játszani, majdnem lehetetlen. Bár küzdöttek a lányok, de a rengeteg hiba megpecsételte a sorsunkat. Tudósítás és képek: www.oroscafe.hu Fotó: Rajki Judit

Győzött a Rákóczi a megyei rangadón. Rákóczi Vasas – Tótkomlós 2 – 1 (1 – 1) Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Orosháza-Rákóczitelep, 200 néző. Vezette: Orosz Kornél (Török, Széll). Polyák László edző: – Örülök, hogy egy nagyon jól felkészített és erős csapatot sikerült legyőzni. A mérkőzés tudósítása és fotók: www.oroscafe.hu

Jova Levente, a 20 éves orosházi srác az OMTK kölyökcsapatában kezdte a labdarúgást, majd Békéscsabán, Agárdon át jutott el a Ferencváros kapujáig. Eddigi sikeres karrierjéről beszélgettünk vele a napokban. – Szívesen látott vendég vagy egykori általános iskoládban, a Vörösmartyban. – Mindig örömmel jövök vissza a régi iskolámba, és találkozom egykori tanáraimmal. Húsvét miatt két nap pihenőt kaptunk, az ünnepet Orosházán, családi körben töltöttem. – Ősszel harmadik számú kapusból léptél elő első számúvá. Ekkor zsinórban 9 NB I-es mérkőzésen őrizted a Ferencváros hálóját, négyszer gólt sem kaptál. Aztán jött az a bizonyos bús emlékű Békéscsaba elleni kupameccs. 11-es, kiállítás, kiesés. Akkor kevesen gondolták, ilyen gyorsan talpra állsz. – Szerencsére továbbra is élvezem a szakmai stáb bizalmát, ami további erőt ad a folytatáshoz. – Télen elmondhattad, hogy Amerikából jöttem… – Detroitban és Dallasban vettünk részt

egy-egy tornán. A helyi szervezők „jóvoltából” felemásra sikeredett a túra, de szakmai szempontból hasznosnak értékelem. A kint élő magyarok szeretetét léptennyomon éreztük. – Néhány nappal a zalaegerszegi győzelem után milyennek látod a csapatot? – Látszik már a csapaton Détári Lajos munkája, ami az eredményekben is megnyilvánul. Sajnos az őszi szereplésünk miatt ez a szezon már elment, a középmezőny elejére várom a bajnokság végén a Fradit. A következő szezonban cél a dobogó. A szerződésemet télen újítottunk, 2015-ig a Ferencváros labdarúgója vagyok. – Figyelemmel kíséred az Orosháza FC eredményeit? – Természetesen. Néhány játékossal, Petneházi Márkóval, Juhász Norbival , Molnár Tamással telefonon tartjuk a kapcsolatot. Az Oroscafén pedig hétről hétre olvasom a csapat mérkőzéseit. bt

Győzelem az Extra ligában Kitettek magukért Asztalitenisz SE Orosháza I. – Egri ÁFÉSZ SC I. 9 – 1 Női asztalitenisz Extra liga-mérkőzés, rájátszás, Orosháza. Megkezdték a rájátszást az orosháziak az asztalitenisz Extra ligában az 5-8. helyért. A lányok első, szombati találkozójukon az egrieket fogadták a

Fürdő utcai teremben. A párosok mérkőzését megnyerték a mieink, majd a várakozásnak megfelelően biztosan hozták az egyéni meccseket is, és végül 9-1 arányú győzelmet könyvelhettek el. A visszavágót április 22-én, vasárnap Egerben rendezik. gvk

A hétvégén rendezték meg a VágóWágner Róbert Kadet Kötöttfogású Rangsorversenyt a Budapesti Vasas szervezésében. A megmérettetésen az Orosházi Spartacus Birkózó Klub öt sportolóval indult. Az egyesület beszámolójából kiderül, annak ellenére, hogy a fiúk a kadet korosztály elején járnak,

nagyon kitettek magukért. Megtudtuk, sajnos Szél Balázs tavalyi térdsérülése az első mérkőzésen kiújult, így kénytelen volt feladni a versenyt. Eredményeik: 50 kg Ladjánszki Ádám II., 58 kg Antal Dániel III., 58 kg Kelemen Zsolt III., 76 kg Gelegonya Kristóf V. hely. vk Felkészítő edző: Hangya János.

bajnokság és a genti világkupa a legfontosabb. Elmondta, hogy új elemek beépítésére már nincs idő. – Az eddigieket kell tökéletesre fejleszteni. A lényeg, hogy magabiztosan, szépen és tisztán meglegyenek a gyakorlataim, a többi pedig már nem csak rajtam múlik. Jó lenne az egyéni összetett 24-es fináléba bejutni. Elég régen benne vagyok a sportágban, a bírók már megismertek, ez pedig rengeteget számít a sportdiplomáciában. Melega Krisztián Fotó: Rosta Tibor Képgaléria: www.oroscafe.hu

SPORTHÍREK Lovas sikerek. Április 12-én rendezték meg Szentesen a CDNB* Talentum kupa díjlovas fordulót, ahol eredményesen szerepeltek az orosháziak. Csontos Dominika Koko Loko nevű fiatal, kezdő lovával 2. helyen végzett az E8-as programban, díjugratásban két hibátlan pályát teljesítve az 5. helyen zárt. Lele Adrienn (Orosházi LE) az E8-as díjlovas programban 1. helyezett lett, díjugratásban ezüstérmet szerzett Lacoste nevű lovával. Utánpótlás – Kézilabda NB I/B-s női junior bajnoki mérkőzés: Orosházi NKC (junior)–Hajdúnánás Termál SC (junior) 30:27. Ld.: Ulmann B. (7), Gregus F. (6) és Volencsik A. (5). Utánpótlás – Labdarúgás NB II-es utánpótlás-mérkőzések: OMTK 1913 ULE (U17)–Békés FC (U17) 3:0. Gól: Gulyás J., Köteles Á. és Tóth L. OMTK 1913 ULE (U19)–Békés FC (U19) 1:0. Góllövő: Ónodi Sz. OMTK 1913 ULE (U13)–Szeol-Szeged 2011 (U13) 1:2. Góllövő: Radics D. OMTK 1913 ULE (U15)–Szeol-Szeged 2011 (U15) 1:5. Góllövő: Fekete N. Megyei utánpótlás bajnoki mérkőzések: OMTK 1913 ULE (U16)–Nagyszénás SE (U16) 6:0. Góllövők: Kasza I. és Deli L. (2-2), Sajti B. és Tóth L. Rákóczi Vasas SE (U19)–Tótkomlós TC (U19) 5:0. Góllövők: Ónodi Sz. (2), Szivák L., Egry A. és Mazán N.

SPORTMŰSOR Labdarúgás: NB II-es mérkőzés: Orosháza FC–REAC, Orosháza, ápr. 21., 17:00. II. osztályú utánpótlás bajnoki mérkőzések: OMTK 1913 ULE–Szarvas FC, Orosháza, április 20., 16:00 (U17), 16:00 (U19). OMTK 1913 ULE–Makó-Marosmenti UFC, Orosháza, április 22., 10:00 (U15), 12:00 (U13).


8

2012. ÁPRILIS 20., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK

Redance-siker

Gyógyszertári ügyelet. Április 16 – 22-ig Csillag Patika (Széchenyi tér 1., tel.: 68/411-183). Április 23 – 29-ig Pingvin Patika (Győri Vilmos tér 1., tel.: 68/415-815). Ételosztás őszinte szívvel. Április 21én, szombaton a Kristály Presszónál – Burka László önkormányzati képviselő és ifj. Héjja Ernő támogatásával – várják egy tál meleg étellel a nehéz körülmények között élőket. Április 22-én, vasárnap a Piactéren Jankai Zoltán „Zozó” emlékére szerveznek ételosztást. Mindkét helyszínen 13 órától osztják az ételt. A szervező Illyés Gábor és csapata. 50 éves találkozó. Az 1962-ben alakult Társastánc Klub május 26-án, szombaton 18 órakor tartja 50 éves találkozóját a Táncsics gimnázium sportcsarnokában. A vacsorával egybekötött rendezvényre támogatói jegyek vásárolhatók az Orosházi Szuperinfó irodájában (Könd u. 25.) május 18-ig. Bővebb felvilágosítás: 06 (20) 326-7770 és a 06 (30) 958-1868as telefonszámon.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken a csütörtökihez hasonló időre van kilátás, 4-10 °C-os minimumokkal és 16, 20 °C közötti legmagasabb hőmérsékletekkel. A déli, délnyugati szél továbbra is élénk lesz. Szombaton egy gyenge hidegfronthoz kapcsolódóan több helyen számíthatunk csapadékra, de csak néhány fokos hőmérséklet-csökkenésre van kilátás. Vasárnap inkább már csak keleten lehetnek záporok. A hét elején továbbra is a délutáni gomolyfelhőkből alakulhatnak ki futó záporok, zivatarok, hétfőn és kedden is élénk lökések kísérhetik a délies szelet. A hőmérsékletek az ilyenkor átlagosnak megfelelően alakulnak majd.

A HÉT SZTORIJA

Négyes ikrek születtek

Debrecenben rendezték meg április 15én a Területi Kvalifikációs Táncbajnokságot, melyen az orosházi Redance csoport versenyzői kiváló eredményeket értek el. Berta Réka mini hip-hop szóló kategóriában 1. helyen zárt, Szelezsán Szabina 2. helyen végzett. Tóth Boglárka gyermek hip-hop szóló kategóriában lett ezüstérmes, míg Dobos Debóra ifjúsági hip-hop szólóban szerezte meg a második helyet. Iványi Szabolcs és Maliga Dávid ifjúsági hip-hop duó kategóriában aranyérmet hozott haza, Tóth Szabina és Rétes Anett másodikként zárt. A Rétes Anett, Tóth Sza-

bina, Kárai Fanni, Tóth Noémi, Tóth Edina, Dobos Debóra, Simon Norman és Iványi Szabolcs alkotta orosházi csapat ifjúsági hip-hop csoport kategóriában lett ezüstérmes. Rétes Edina edzőtől megtudtuk, ezen a pontszerző versenyen kellett kvalifikálniuk magukat az országos bajnokságra, ami sikerült az orosházi versenyzőknek. – Maximálisan elégedett vagyok tanítványaim teljesítményével, a sok munka és fáradozás meghozta gyümölcsét – emelte ki. A felkészülést gőzerővel folytatják, az országos bajnokságot május 12–13-án rendezik. -vágta-

Aput (is) színházba vittük Ha igaz, hogy a nevetés gyógyít, akkor szombaton este egy orosházi színházbarát csapat valódi terápián vett részt Békéscsabán, Feydeau bohózata jóvoltából. A francia szerző patikamérlegen adagolt poénjai hullámokban váltották ki hatásukat, eljuttatva olykor a nézőket a könnyfacsaró röhögésig. A „kezelésre” a Békéscsabai Jókai Színház, az Orosházi Média Kft. és Éliás Béla utalta be az érintetteket, utóbbi ingyen biztosította a szállítást. A Hívd el aput színházba! játékunk keretében a Bolha a fülbe című háromfelvonásos bohózatot

néztük meg. Az akció célja az volt, hogy két generáció tagjai töltsenek el hasznos időt egymás társaságában, és olyan emberek is elmehessenek Thália templomába, akik ritkán jutnak el oda. A fuvarozó vállalkozó veje, Halustyik Ferenc volt a sofőrünk, és amolyan tavaszcsináló fecskeként megjelent az első apuka is, Rálik Sándor személyében. Az édesanyák és lányaik is felhőtlen kikapcsolódással gazdagodtak azáltal, hogy megtudták: mivel járhat, amikor bolha kerül a feleség fülébe, egy postán érkező nadrágtartó miatt.

ANYAKÖNYV

Vacsi József telephelyén négy fekete bárány látta meg a napvilágot. Gazdájuk nagyon meglepődött kedd reggel, ilyet még nem tapasztaltak. Kedd délután látogattunk ki Vacsi József gazdálkodó szentetornyai telepére, ahol bárány négyes ikrek születtek. A fekete kisállatok már érdeklődve figyelték az őket körülvevőket, kedvesen bégettek, bár anyjuktól túl távol még nem merészkedtek. Egészségesek, jól fejlettek, ami négyes szaporulat esetén nagy megnyugvást jelent. – Szép, nagy hasa volt az anyaállatnak, de nem gondoltuk, hogy négy kisbárányt találunk reggel. Éjszaka, minden segítség nélkül ellett az anya, a kicsik egészségesek. Nagyon meglepődtünk, és nagyon örültünk – mondta lapunknak Vacsi József. Megtudtuk, kettes ikreket rendszeresen ellenek birkáik, de négyes szaporulatot még sohasem tapasztaltak, pedig évek óta tartanak jószágokat. – Beszélgettem nálam idősebb gazdákkal is, azt mondták, nem igazán emlékeznek bárány négyes ikrekre, ez csak nagyon ritkán fordul elő – tette hozzá Vacsi József. Az anyaállat várhatóan nem tudja ellátni mind a négy picit, ezért gazdájuk cumisüvegből eteti majd őket. taka Fotó: Rajki Judit

Főpróba a rockklubban

Szerencsét hozott április 13. péntek az orosházi rockklub életében. Az élőzene varázsa kimozdította az öreg rock és blues dinoszauruszokat barlangjukból. Mihály Zoli és Léna már napokkal korábban feldíszítette igazi rockereklyékkel a régi ifiház termét, a klub székhelyét. Délután öttől hallgatták Léna kedvenc bluesnótáit, majd este 8 órától élőkoncert következett, melyen Ulrich Öcsi és Barátai, vagyis a Diggin' Deep lépett fel. Az 50-60 fős közönség egyszeri és megismételhetetlen varázslatban részesült! A zenekar szinte azon-

Megérkeztek Bazsali Tibor Henrik és Németh Diána Krisztina leánya: Dorina Petra; Farkas Viktor és Domokos Andrea leánya: Regina Házasságot kötött Koleda József és Zsóri Ilona Eltávoztak közülünk Vida Jánosné Töröcsik Veronika; Gogán Sándorné Petrecz Rozália

nal ráérzett a hely szellemére, és zsigerből nyomták a jobbnál jobb nótákat. Jó volt látni a nem éppen tini közönség szemeit, ahogy újra lázba hozta őket az igazi blueszene. A siker láttán a klub vezetői elhatározták, hogy ezentúl minden hónap 4. péntekjén megpróbálnak élőzenével szórakoztatni, remélve, hogy a fiatalabb közönség is kedvet kap a klub látogatására, mely minden pénteken nyitva tart. Stílusok jöhetnek, mehetnek, de a blues örök! (oroshouseofblues.blogspot.com) Fotó: Zsedényi Péter

90 éves lett. Budai Albertné 1922. április 14-én született Orosházán. Sze-

KUTYASZORÍTÓ

gény paraszti családban nőtt fel és már gyermekként sokat dolgozott. A II. világháború utáni zűrzavaros időben házasodtak össze férjével, egy lánygyermekkel áldotta meg őket az ég. 65 évig tartott közös életük, napjaik nehéz munkával, de szeretetben teltek. Irénke nénit születésnapján családja, rokonok és ismerősök, valamint a városvezetés köszöntötte. (x)

Továbbjutott Nózi egy nagyáruház parkolójában, egy autó alatt keresett menedéket az emberek elől. Nehezen jött elő, és amikor simogatni akartuk, azonnal visszarohant. Meg kellett harcolni a bizalmáért! Kicsi teste tele volt kullanccsal, bolhával. Alapos fürdés és evés után már boldog, vidám, játékos kis kutyussá vált. www.oroshaziallatvedok.hu

Az orosházi Németh Ibolya is indult április 14-én „Az Én Hangom” énekversenyen, amit immár 14. alkalommal rendeztek meg Békésen. Összesen 67 énekes nevezett be az egész napos megmérettetésre, és Ibolyának ebből a népes mezőnyből sikerült továbbjutnia. – Az elődöntőben háromtagú zsűri előtt kellett énekelni. Lady Gaga Speechless és Tompos Kátya Magányos csónak

című számait énekeltem. Mindkettő jól sikerült, így a zsűri engem is továbbjuttatott – mesélte boldogan Ibolya. A verseny döntője április 29-én lesz Békésen, ahol a zsűriben olyan ismert előadók lesznek, mint D. Nagy Lajos, a Bikini frontembere, Varga Viktor és a Vastag testvérek. – A hangulat és a tapasztalatszerzés mellett még az értékes nyereményekért is megéri versenyezni, hiszen stúdiófelvételt és fonyódi nyaralást lehet nyerni – mondta a fiatal énekesnő, akinek Nagy Krisztina az énektanára. Melega

Nyugdíjasok. Rákóczitelep mellett Tótkomlóson, Nagyszénáson, Békéssámsonban is összegyűltek az Orosházi Kistérség Nyugdíjas Szervezeteinek Közhasznú Egyesülete tagjai, hogy megbeszéljék az aktuális feladatokat, megtartsák a beszámoló közgyűléseket. Rákóczitelepen Kasza Béláné elnökasszony Csorvás, Nagyszénás, Gádoros, Gerendás, Csanádapáca, Békéssámson, Határőr, Fegyveres Testület nyugdíjasai mellett a saját nyugdíjasait is köszönthette a kistérségi szintű rendezvényen. Az elnök ismertetett néhány fontos témát: az orosházi egyesület és a kistérség szétválását, a július 14-i kistérségi kulturális fesztiválra való felkészülést. A kikapcsolódásnak is teret adott a találkozó, hiszen a megbeszélés után műsor, vacsora, tombola, tánc várt az egybegyűltekre. A rendezvények sora április 21-én Csanádapácán, 28-án Csorváson folytatódik. A szervezetet érintő hírekről hamarosan online is tájékozódhatnak az érdeklődők, hiszen készül az egyesület honlapja.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 323-7734. Nyomda: PAUS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.