2011/18. szám Orosházi Élet

Page 1

ELBALLAGTAK...

BABA VAGY KARRIER?

OROSHÁZÁN A HÉT VÉGÉN TÖBB SZÁZ KÖZÉPISKOLÁS BÚCSÚZOTT ISKOLÁJÁTÓL. TANÁRAIK ÚTRAVALÓJÁVAL LÉPNEK KI AZ ÉLETBE, MELYNEK ELSŐ PRÓBATÉTELE AZ ÉRETTSÉGI

CSALÁD ÉS HIVATÁS – ENNEK JEGYÉBEN SZERVEZTÉK A SZÜLETÉS HETE ESEMÉNYEIT. PROGRAMOK SORA VÁRTA NÁLUNK IS A BABÁT TERVEZŐ, GYERMEKET NEVELŐ CSALÁDOKAT

4. oldal

5. oldal

OrosháziÉlet XVI. évfolyam 18. szám

Fogyóban

2011. MÁJUS 6., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Hamarosan kész a sürgősségi

Négy megye gyermekorvosai tanácskoztak a hét végén Gyopároson. Városunk negyedik alkalommal adott helyet a tudományos ülésnek, amelyet 1962 óta szerveznek. Az idén Felvidékről is volt résztvevő, dr. Kelemen András pedig a román egészségügyi miniszter tanácsadójaként érkezett. Dr. Varga Sándor, az orosházi kórház gyermekosztályának főorvosa volt az esemény fő szervezője. A házi gyermekorvosok csökkenő létszámára hívta fel a figyelmet prof. dr. Túri Sándor, a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika főorvosa. A szakemberek átlagéletkora 59 év, a kormány hathatós lépései nélkül hamarosan nem lesz, aki a kis betegeket gyógyítsa. – A szakállamtitkárt nyomatékosan kértem, hogy a házi gyermekorvosok képzésére jól megfizetett központi gyakornoki státusokat tegyenek szabaddá, mert nem lesz szakember! A végzősök kétharmada elmegy külföldre – fogalmazott a professzor. – Az orosházi kórház jól ellátottnak számít az osztályon dolgozó gyermekorvosok számát tekintve – mondta dr. Kalmár Mihály főigazgató. A szerződésesekkel együtt 8-9 gyermekorvos végzi a gyógyító munkát a gyermekosztályon, a városban pedig öt házi gyermekorvos látja el a betegeket. A gyermekosztály nevében dr. Varga Sándor köszönetet mond Elekes Lajos alpolgármesternek és a Merian Foods Kft.-nek a tudományos üléshez nyújtott IJ támogatásukért.

Az orosházi kórházban a végéhez közeledik a sürgősségi betegellátó osztály (SBO) fejlesztése. 240 milliós pályázat keretében újítják fel az osztályt. – A sürgősségi osztály hátsó részén kiépítették az új mentőbejárót. A járó betegek ellátása másik bejárón történik, tehát praktikusan elválik a súlyosan sérült betegek, illetve a járó betegek útja – mondta el Stemmer József, a kórház üzemeltetési főosztályának vezetője. A februárban indult beruházást több ütemben végzi a kivitelező. – Első ütemben elkészült az önálló mentőbeálló, amit már használatba is vettek. A sürgősségi osztály teljes felújítása még javában folyik – ez magában foglalja az épületgépészeti elemeket, az elektromos hálózat felújítását, az orvosi gáz biztosítását, illetve az újraburkolást, festést. Az átadási határidő május 30-a. A felújítás idejére kiürítették a sürgősségi osztályt. A betegek más osztályokra történő áthelyezése nem okozott fennakadást. A korszerűsítéssel érintett terület mérete 1083 m2, a bővítés területe 109 m2. Szeptembertől indulóan újabb felújításokat, épületbővítést és korszerű eszközök beszerzését tervezi a városi kórház egy 1,5 milliárdos beruházás keretében. -cFotó: Kecskeméti Krisztina

Veszélyeztetett korosztály A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával jött létre immár harmadik alkalommal az az iskolai prevenciós foglalkozássorozat, mely a városi általános iskola 7. osztályosainak adott átfogó képet a káros szenvedélyek hatásairól és következményeiről. Hétfő délután a József Attila iskolában rendeztek drog alternatíva napot. Tavaly november óta minden hetedikes osztályban foglalkozásokat tartottak, ahol a gyerekekkel nyíltan beszéltek a legális és az illegális szerekről, azok hatásairól. A törvények szerint illegális mindenféle kábítószer, míg legálisak az alkohol- és a dohánytermékek (melyekhez azonban kiskorúak hivatalosan

nem juthatnak hozzá az üzletekben, a vendéglátóhelyeken – a szerk.). – A diákoknak vannak információik a különféle illegális szerekről, de azok hatásaival nincsenek tisztában. Az alkohol és a dohányzás témakörét már jobban ismerik, sőt, egyesek már ki is próbálták ezeket – mondta Osváth Eszter, a Mi-Értünk Egyesület munkatársa. A diákok úgy képzelik, hogy a drogcsempész nagy autóval jön és az ablakon adja ki a kábítószert. A valóságban a kábítószerdíler általában a baráti társaságból kerül ki. Ezért is fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek a következményekkel, hogy adott esetben nemet tudjanak mondani a kísértésnek

– hangsúlyozta Osváth Eszter. Az iskolában több mint 100 hetedik osztályos diák vett részt a programon. Csoportokban dolgoztak a nebulók, akiket véleményük felvállalására és a nemet mondás stratégiájának kidolgozására oktattak. Hétfőn délután egy játékos vetélkedő formájában több állomáson kellett számot adni arról, mit tudnak a káros szenvedélyek hatásairól. A Czina iskola csapata is részt vett a vetélkedőn. Szendi Nikolett ismeretségi körében is van olyan ember, aki drogozik és iszik. – Megromlott az egészsége, és ha nem jut hozzá a szerhez vagy az alkoholhoz, akkor nagyon agresszív lesz. Sajnos már a mi korosztályunk egy része is cigizik, iszik. A közösség könnyen belevisz minket is a rosszba. Sokszor láttam (Folytatás: 3. o.)

Napkorona különdíj Idén is sikeresen szerepelt városunk a Napkorona Bajnokságon. Május 4-én a fővárosban tartották a díjátadó ünnepséget és konferenciát, ahol Zalai Mihály alpolgármester és Varju József, az önkormányzat energetikusa vehette át a Napkorona Bajnokság 2011. évi különdíjasának járó oklevelet. Orosháza a 2010–11. évi fejlesztéseknek, valamint további napenergiahasznosítási terveinek köszönhetően részesült az elismerésben. Magyarország legnagyobb napenergiát népsze-

rűsítő programjában száznál több önkormányzat vetélkedett. Az az önkormányzat nyert, amelynek területén a legmagasabb a lakosságszámhoz viszonyított napenergia-hasznosítás. A Napkorona Bajnokság egy nemzetközi program. Különdíjat azok a települések kaphatnak, ahol az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a középületek energiahatékonyságára, és elkötelezett a megújuló energiák használata mellett. Zalai Mihály alpolgármester szerint a különdíj elismerés arra vonatkozóan, hogy városunkban jó irányba haladnak a napenergia felhasználását elősegítő, ösztönző folyamatok. vk

NYOMDAI és REKLÁMTERMÉKGYÁRTÁS OROSHÁZA, Bajnok u. 3. • Tel/Fax:(68) 630-984 • Mobil: (30) 677-8434 E-mail:indexmedia@t-online.hu

• KREATÍV arculat, logo és kiadványtervezés. • Reklámkiadványok KATALÓGUSOK, PROSPEKTUSOK, csomagolóanyagok, öntapadós termékcímkék, dobozok, tasakok, ügyviteli nyomtatványok, intézményi meghívók, plakátok és egyéb NYOMDAI TERMÉKEK GYÁRTÁSA. • Cégtáblák, kül- és beltéri információs táblák, plasztikus betűk, transzparensek, kiállítási installációk, sajtófalak, óriásplakátok, műgyanta bevonatú öntapadós címkék, gépjármű- és kirakat dekorok TERVEZÉSE és GYÁRTÁSA több mint 120 féle választható anyagból.


2

2011. MÁJUS 6., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Emléktáblával, majálissal emlékeztek

Elismerték

Az üveggyár építése kezdetének 50. évfordulóját ünnepelték május 1-jén. Az önkormányzat, az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete, az Üveggyári Nyugdíjasok Baráti Köre, valamint az üvegipari cégek emléktáblát avattak az öblösüveggyár előtti parkban, majd emlékmajálist tartottak a városi nyugdíjasházban. Dr. Dancsó József polgármester szerint komoly ipartelepítés történt fél évszázaddal ezelőtt, amely meghatározza jelenünket is. – Érkeztek Borsodból, Nógrádból, megteremteni egy új iparágat. A város befogadta őket, olyan környezetet alakítottak ki az itt lakókkal közösen, amely lehetővé tette azt, hogy Orosháza az üvegipar fellegvárává válhasson. A mai kor emberének feladata, hogy tisztelegjen az ősök előtt, akik 50 évvel ezelőtt megtették az első lépéseket. Felépítettek egy akkora komplexumot, hogy nem volt olyan orosházi, akinek legalább egy rokona, ismerőse ne dolgozott volna ott. A fénykorban több mint 3 ezren, de ma is több mint 700-an dolgoznak az üvegiparban, a beszállítókkal együtt több száz család él ebből az iparágból. A munka ünnepe kapcsán dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kiemelte a termelőmunka értékének fontosságát, amely nélkül – mint mondta – nem lehet települést fenntartani, működtetni. – Ez a gyár természetesen nem az, amely 50 évvel ezelőtt elindult: a technológia, a foglalkoztatás terén más, de ma

Megtiszteltetés és egyben örömteli érzés volt részt venni május elsején az ötvenéves üveggyári alapkőletétel alkalmából rendezett ünnepségen. Köszönet elsősorban dr. Násztor Sándornak , hogy felvetették e gondolatot. A személyes megbecsülés és elismerés gondolatára reagálva kívánok egy kiigazítással élni. Orosháza Város Önkormányzatával, polgármestereivel az üvegipar vezetőinek az elmúlt évtizedekben jó kapcsolata volt. Ismerték problémáinkat, időnként egyeztettünk, kikérték az üveggyárak vezetőinek véleményét, segítségét, és munkánkat el is ismerték. Az önkormányzat határozata alapján 1998-ban én vehettem át az „Orosháza Város is termelőüzem, amely meg tud felelni Európa és a világ egyre nehezebb kihívásainak. Az államtitkár sajnálatosnak nevezte, hogy bezárt Parád, Ajka, Vásárosnamény, ami egy tradicionális munkakultúra válságát mutatja, de éppen ez emeli Orosháza sikerének fényét, hisz az itteni gyárak a válságot is túlélték. Az emléktábla-avatáson részt vett Szokup Lajos egykori miniszterhelyettes, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a Celldömölkre tervezett üveggyár végül Orosházán épült meg. A 90 éves mérnök irigylésre méltó szellemi frissességgel elevenítette fel a kezdeteket, de méltatta azok szerepét is, akik az elmúlt évtizedekben életben tartották és fejlesztették azt. Büszkeséggel sorolta, hogy az iparág európai fejlődésében is részt vesz

Orosháza, miután Németországban, Lengyelországban és Oroszországban is gyárakat építenek a magyarok vezetésével. A megemlékezést, amelyen közreműködött az Orosházi Fúvószenekar, koszorúzás zárta, utána a városháza kistanácskozójában dr. Dancsó József polgármester látta vendégül baráti beszélgetésre az „üveges” vezetőket. A városi nyugdíjasházban ünnepi majálison emlékeztek az első kapavágás napjára. A köszöntők sorát dr. Násztor Sándor egyesületi elnök kezdte, akinek szintén fontos szerepe volt a gyár létesítésében. A terített asztaloknál többek között egykori üveggyári munkások ültek, akik szintén ünnepelni érkeztek a jubileumi majálisra. BIJ Fotó: Kecskeméti Krisztina

Munkáspárt a neten

MSZP: botrány!

Küldöttgyűlést tartott a Magyar Kommunista Munkáspárt megyei szervezete Orosházán április 30-án. A megyéből érkezett mintegy 30 küldött beszámolókat és értékeléseket hallgatott meg, majd ők is elmondták észrevételeiket és véleményüket. A párt elnöke, Thürmer Gyula kiemelte, kongresszusra készülnek, melynek eredményeként egy új, frissebb, fiatalabb párt születik majd. – Csalódott emberek élnek az országban, a szegény emberek élete kiszámíthatatlan, segítségre szorulnak, mi ebben kívánunk új alternatívát nyújtani. A gazdagoktól kell elvenni a pénzt, melyet a társadalom közös céljaira kell fordítani. Mi erre akarjuk késztetni, és ha kell, kényszeríteni a mindenkori kormányt – mondta. Úgy fogalmazott,

Az iskola előtt éjszakázó szülők miatt – amiről előző lapszámunkban írtunk – bírálta a városvezetést a helyi MSZP múlt heti közleményében. Füvesi Sándor szocialista önkormányzati képviselő szerint a fideszes városvezetés „tűzön-vízen keresztül átviszi az akaratát, két iskolát és egy óvodát is egyházi fenntartásba ad”, pedig erre nincs meg a „helyi igény”. Füvesi úgy fogalmaz, botrány, ami ma Orosházán folyik. „A szülők egy csoportja tehát annyira nem szeretné egyházi iskolába adni a gyermekét, hogy inkább az egész éjszakát az előtt a Vörösmarty iskola előtt töltötte, amely a belvárosban egyedüliként maradna önkormányzati fenntartású. Az előtt az önkormányzati iskola előtt, ahol sorszámot osztottak, mert akkora volt az érdeklődés! A helyi igény itt valójában megmutatkozott. Ez történik 2011-ben Orosházán! Botrány!” – írja közleményében a helyi MSZP.

hogy a párt az interneten és az utcán tudja megszólítani a fiatal generációt. – Mi is rajta vagyunk az interneten. Ma már alapfeltétel, hogy a központi bizottság tagjainak legyen mobiltelefonja és internetelérhetősége. Ezzel gyorsabbak és operatívabbak leszünk – fogalmazott a pártelnök. Kiemelte: Orosházán is érti a tagság, hogy előre kell lépni a fejlődéshez. A párt helyi szervezetének van már számítógépe, és hamarosan internetelérhetőséggel is rendelkeznek majd. – Azt sürgetik az orosháziak, hogy bátran beszéljünk a munkanélküliségről, mely továbbra is nagy probléma ebben a térségben – zárta a tájékoztatót Thürmer. Melega

Az alkoholról.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a városi önkormányzattal közös szervezésben előadást tart május 10-én, kedden 14 órától a polgármesteri hivatal nagytermében. Az előadó dr. Kassai-Farkas Ákos, a Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórházának osztályvezető főorvosa lesz, a téma: alkohol és alkoholizmus. A megjelenteket Dávid Zoltán, a KEF elnöke köszönti. Az előadást a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatja. -s-

Díszpolgára” címet Fetser János polgármester úrtól. Ezt úgy tekintettem, hogy személyemen keresztül az üvegiparban (régen és most) dolgozók kapták az elismerést. Személyesen nekem egy missziót, mintegy „nagyköveti” feladatot ad. Arra szolgál, hogy bárhol járjak az országban, a világban, bármilyen fórumon, találkozón veszek részt, a különböző emberekkel, politikusokkal beszélgetve Orosházát képviseljem. Ráirányítsam a városra, az itt élő emberekre, értékeikre a figyelmet, akár üzleti befektetésről, akár csak egy látogatásról legyen szó. A város vezetői nem csak egy alkalommal (természetesen lehetne több is) ismerték el a város iparáért és annak fejlesztéséért tevékenykedő embereket. Sápi Lajos a Guardian Orosháza Kft. alelnöke

Fáklyás Mesterházyval A Magyar Szocialista Párt és a Societas – Új Mozgalom orosházi szervezetei április 30-án az agrárszocialista megmozdulás 120. évfordulójára emlékeztek a volt könyvtár előtti emlékműnél. – Városunk kiemelkedő hagyománya a rendszerváltás óta immár 20. alkalommal megrendezett ünnepség, amikor agrárszocialista elődeinkre emlékezünk – köszöntötte a megjelenteket Füvesi Sándor MSZP-s önkormányzati képviselő. Ezután Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szólt a megjelentekhez. Beszédében kifejtette: az 1891-es eseménysorozatnak talán sohasem volt ennyire aktuális üzenete, mint napjainkban. – Ma Magyarországon megint ki kell állni a jogainkért, küzdeni kell azokért, akik nehezebb sorsban élnek. Ma hazánkban társadalmi, gazdasági és demokratikus válság van – hangsúlyozta. Mesterházy bírálta az adórendszert,

majd kifejtette: nem megújulás lesz Magyarországon, hanem megszorítás, és összefogásra buzdított mindenkit. – Orosházán is azt gondolják a helyi hatalmasságok, hogy bármit megtehetnek az emberekkel, megfélemlíthetik őket. A demokrácia viszont akkor kezdődik, amikor nem kell félni, mindenki szabadon elmondhatja: miben hisz, és miért akar kiállni. Cselekedni kell, mert Magyarország sorsa rajtunk múlik! – zárta beszédét a pártelnök. Az emlékezés koszorúinak elhelyezése után az orosháziak fáklyával a kezükben megindultak a piactér felé, ahol kezdetét vette az utcabál. A megjelenteket a Mr. Shame zenekar szórakoztatta, közben az Árpád-kertben nagy érdeklődés mellett látványos tűzzsonglőr-bemutatót tartottak. Somodi Gy. Fotó: Rajki Judit


2011. MÁJUS 6., PÉNTEK

Szülőföldünk gála Békés megye legjobb művészeti csoportjai és egyéni előadói mutatkoztak be szombaton a Petőfi Művelődési Központban. A II. Szülőföldünk Békés Megye Amatőr Művészeti Fesztivál gáláját tartották itt, amit az MTV is felvett, és a későbbiekben műsorára tűz. Orosházát az Orchidea társastánc csoport (művészeti iskola) és ifj. Hering Zoltán (zongora) képviselte. A Békés Megyei IBSEN Oktatási, Művészeti és Közművelődési Nonprofit Kft.

3

KÖZÉLETI HETILAP

Esős május elseje volt

Kulturális Irodája által szervezett seregszemlére közel 1600 nem hivatásos előadó összesen 245 produkcióval nevezett a különböző művészeti ágakban. H. Kovács Judit, a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében kiemelte: a rendezvény a megye azon szándékának bizonyítéka, hogy a kultúrát mint emberi értéket felmutassa és lehetőséget nyújtson az alkotó csoportoknak a bemutatkozásra. biju

Veszélyben

37 milliárd forintot költ útfenntartásra idén a Magyar Közút. Az utak karbantartására Békés megyébe első körben bruttó 413,6 millió forint jut. Ez 9,6 km hosszon 34 500 m2 felújításra ad lehetőséget. Orosháza város területére 700 m2 jut – az Arany János utcán egy meglehetősen rossz állapotban lévő szakaszt javítottak a napokban. Varga Mihály, a közút megyei igazgatója elmondta, az Orosháza–Medgyesegyháza közötti út Pusztaföldvár átkelési szakaszának felújítási terve is készül – tervezik a mielőbbi felújítást.

(Folytatás az 1. oldalról) már olyat, hogy aki nem gyújt rá a többiekkel, azt kiközösítik – mondta. A szintén Czina iskolás Szabó Roland úgy vélte, a sport segíthet megelőzni a káros szenvedélyeket. – Én focizok, és ez segít abban, hogy egészségesen éljek. Nagy elszántság is kell ahhoz, hogy valaki ne szokjon rá a cigire vagy a drogra. Főleg akkor nehéz ezt megállni, ha a társai erre buzdítják. A programok egyik fő szervezője, Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus úgy látja, a siker kulcsa abban rejlik, ha érzelmi oldalról közelítik meg a témát. – Amikor a mozgás, a sport, a zene, a tánc hasznosságát, örömeit ecseteljük, az üzenetek könnyebben célba találnak. A hetedikes korosztály a legkiszolgáltatottabb a negatív hatásoknak, de ha időben megértik a veszélyeket, komoly eredményt érhetünk el. Melega Krisztián

MUNKA-HELY Tisztelt Munkáltatóink! Az Európai Unió támogatásával 2011. 05. 01. napjától megvalósuló TÁMOP 1.1.2. hátrányos helyzetű álláskeresőket támogató munkaerő-piaci program keretében 50 év felettiek célcsoportjába tartozó álláskereső foglalkoztatása esetén legfeljebb 12 hónap időtartamra az alábbi támogatási lehetőséget tudjuk biztosítani: a foglalkoztatás első időszakában a munkaadó részére a munkaviszonyban foglalkoztatott személy munkabére és járulékai 100%-nak, a foglalkoztatás második részében a munkabér és járulékai 50%-ának megfelelő összegű támogatás, valamint az utolsó időszakban járuléktámogatás adható. Ez a támogatási forma de minimis támogatás, legfeljebb a minimálbér kétszeres összegéig nyújtható. Részletes felvilágosításért kérjük, forduljon bizalommal a BMKMK Orosházi Kirendeltségéhez! Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Orosházi Kirendeltségének aktuális állásajánlatai: forgácsoló, cnc gépbeállító, gépkezelő, gépésztechnikus, hentes, hirdetésszervező, kertészeti segédmunkás, a la carte szakács, karosszérialakatos, vendéglátó eladó, szakács.

Bogárzón már évtizedek óta évadnyitó lóversennyel ünneplik a május elsejét. Sajnos az egész napos esős, hűvös idő egy kicsit rányomta bélyegét erre a rendezvényre is. Az Orosházi Lovas Egyesület gazdag programmal készült. A napi események gerincét a fogathajtók viadala adta, akik akadályhajtásban és hibaidős akadályhaj-

tásban is összemérhették tudásukat. A galopp és az ügető szerelmesei is találhattak maguknak csemegét az év első versenyén, két galoppés négy ügetőfutam formájában. Először került sor a gyermek ügyességi versenyre. Az ifjú lovasok teljes komoly-

esen tűrték az időjárás viszontagságait is. Az évadnyitó lóverseny balesetmentes volt és jó hangulatban, az esti órákban zárult. Gellértegyházát (Újosztás) sem kímélte a rossz idő, ennek ellenére szép számmal vettek részt az első Magyar Hagyományőrző Majálison. A szervezők napokon át dolgoztak azért, hogy hangulatos, élményeket kínáló legyen a rendezvény. A kutyás- és lovasbemutató mellett voltak kézműves-foglalkozások és a gyerekek énektudásukat is kipróbálhatták. Az egyik legnépszerűbb rendezvény a rovásoskola volt, ahol Szondi Miklós ismertette meg az érdeklődőket a rovásjelekkel. Több zenekar is fellépett a majálison – a Kon-tiki, a Délibáb és a Folkográfia után a sort az Örökség zárta. A szervező Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány és Folkográfia Egyesület mindent megtett a majális sikere érdekében. Az alapítvány kuratóriumi elnöke, Muszka Kálmán elmondta, céljuk, hogy felelevenítsék a magyar hagyományokat, részt vegyenek azok megőrzésében, továbbadásában. csj-ch Fotók: Kecskeméti Krisztina Bővebben: oroscafe.hu

sággal mutatták be tudásukat és hősi-

Megemlékeztek az évadnyitón az április 12-én tragikus hirtelenséggel elhunyt kitűnő szabadkai magyar versenybíróról, Sárközi Béláról, aki az elmúlt két évtizedben elmaradhatatlan résztvevője volt az orosházi versenyeknek és nagy részt vállalt az orosházi klub kitűnő vajdasági sportkapcsolatainak kialakításában és ápolásában is.

Kutyaszemle A Nemzeti CAC Kutyakiállításra 540 kutyát neveztek be a Gyopár Club Hotel parkjában. – A kiállításon (amiből évente tizenkettőt tartanak) felmérik a kutyák küllemét, rangsorolják az állatokat és címeket adnak. Mindez segíti a tenyésztőket abban, hogy továbbra is sikerrel dolgozzanak az adott kutyafajtával – nyilatkozta Lődi István, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) orosházi szervezete elnöke. Orosházán nyolc kiállítási osztályban, 10 fajtacsoportban mérettettek meg a négylábúak, több orosházi tenyésztő is megmutatta kutyáját. Szinte minden fajtából volt egy-egy egyed, de harmincnál több dobermant, és huszonegy amerikai staffordshire terriert értékelhettek a bírók. Szép számmal képviseltették magukat a magyar fajták is. A bírók a fajta tipikus jegyei mellett vizsgálták a fogazatot, a mozgást, a felvezetővel való összhangot is. Mintegy 30-an dolgoztak a kiállítás megszervezésén és szeretnék, ha minél több kutyás rendezvény helyszíne lenne a város. Melich

KÖZLEMÉNY Orosháza Város Önkormányzata árverésen kívánja értékesíteni az alábbi ingatlanjait: 1. ingatlan címe: Orosháza, Déli út 26., helyrajzi száma: 11867, területe: 1433m2, művelési ága: 2 min. o. szántó 6,22 AK, földvédelmi járulék megfizetése és a művelési ág változás engedélyezése után a hatályos helyi Építési Szabályzat értelmében falusias lakóterület előírásai szerint beépíthető. Közműellátása nincs. 2. ingatlan címe: Orosháza, Déli út 28., helyrajzi száma: 11868, területe: 1348m2 művelési ága: 2 min. o. szántó 5,85 AK. Földvédelmi járulék megfizetése és a művelési ág változás engedélyezése után a hatályos helyi Építési Szabályzat értelmében falusias lakóterület előírásai szerint beépíthető. Közmű ellátása nincs. Az árverés ideje: május 24., 10 ó., helye: Városháza III. emelet 1. sz. iroda (Szabadság tér 4–6.) Az ingatlanok külön-külön kerülnek árverésre. 1. ingatlan: 214.000,-Ft + ÁFA 2. ingatlan: 201.000,-Ft + ÁFA Aki az árverésen részt kíván venni, annak az árverés megkezdéséig a bruttó kikiáltási ár 10%-át letétbe kell helyezni Orosháza Polgármesteri Hivatal pénztárában, vagy az átutalás bizonylatát az árverést megelőzően be kell mutatnia. A befizetett összeg annál, aki az árverésen a legmagasabb árat ajánlja, beszámít a vételárba, aki az árverésen nem nyert, annak a letétbe helyezett pénz visszajár. Abban az esetben, ha a nyertes az adásvételi szerződést nem köti meg, úgy a letétbe helyezett összeg bánatpénznek minősül, azt az eladó visszafizetni nem köteles. Ebben az esetben a tulajdonos a következő legjobb ajánlattevővel kötheti meg az adásvételi szerződést, de ennek mértéke el kell hogy érje a kikiáltási alapárat. További felvilágosítással a Városfejlesztési, Beruházási Iroda szolgál. Telefon: (68) 413-022 /166-os mellék


4

2011. MÁJUS 6., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Elballagtak

Edzenek

A Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolában az idén összesen 8 osztály 203 diákja ballagott. Hozzájuk szólt Blahó János igazgató. – Az orosházi gimnáziumi képzés 78. generációjaként ti 203-an néhány hét elteltével azon 8620 főhöz csatlakozhattok, akik teljesítették az érettségi követelményeit. Egy kisváros lakossága ez a nyolcezer, döntően sikeres ember. A sikeresség lényege a felfedezésvágy és alkotó tudás szimbiózisa – mondta. Az igazgató kiemelte, hogy az iskola sikere a tanítványok sikere, ami a szülők, diákok, tanárok együttes munkájában keresendő. Az iskola hagyományait követve tablóidézetekkel búcsúzott a végzős osztályoktól, és egy szál virággal köszönte meg az osztályfőnökök munkáját. A Harruckern János Közoktatási Intézmény orosházi telephelyén kilenc végzős – 2 szakközepes, 1 érettségiző, 6 szakiskolai – osztály 189 tanulója ballagott. Mikulán Róbert, az iskola igazgatója köszöntötte a végzősöket. – Itt formálódott egyéniségetek e sokat látott és sokat megélt falak között. A végbement változás jelentős, itt váltatok gyerekből felnőtté. Ne feledjétek azt, hogy hazánkban itt van múltatok, jelenetek, és itt kell, hogy megtaláljátok jövőtöket – hangsúlyozta. Hagyomány az iskolában, hogy a kimagasló eredményeket elért végzősök ballagási jutalomban részesülnek. Varga

A Vadvirág Esély Klub évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy tagjai minél közelebbi kapcsolatba kerülhessenek az egészséges életmóddal. A fejlesztési területek között fontos szerepe van a mindennapi mozgásnak, testedzésnek, mely azért is fontos, mert a sérült embereknél a társuló betegség eredményeként gyakran előfordul a fizikai terhelhetőség csökkenése, illetve különböző szervi betegségek kialakulása. Az évek alatt az intézmény munkatársai szerveztek már társastáncot, gyógytornát, részt vettek országos futóversenyen és folyamatos kapcsolatot ápolnak a Békés Megyei Fogyatékkal Élők Sportszövetségével is. Ebben az évben egy új lehetőség adódott a testedzésre. Heti rendszerességgel néhány fiatalt lát „vendégül” Zsiga Zsolt és felesége edzőtermükben, ahol megfelelő szakmai segítséggel próbálhatják ki a gépeket. Személyre szabott edzésprogram áll rendelkezésükre, hogy fizikai állapotuk javuljon, testsúlyuk csökkenjen. A fiatalok nagy lelkesedéssel járnak az edzőterembe, ami mind a Vadvirág Esély Klub, mind a Black Belt Fitness Center tulajdonosai számára kitűnő lehetőség arra, hogy néhány értelmileg akadályozott embert hozzásegítsenek a társadalmi integráció lehetőségéhez. sgy

Sándor oktatási egységvezető adta át az ajándékokat, majd a ballagók elbúcsúztak iskolájuktól, tanáraiktól és diáktársaiktól. Diáktársaik is készültek, megható énekük könnyeket csalt a szemekbe.

A Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium két ballagó gimnáziumi osztályt bocsájtott szárnyra. Az egyikben négy, a másikban hat éve koptatták együtt a diákok a padokat, most együtt hallgatták az utolsó csengőszót. Hagyományosan a díszteremben zajlott az ünnepség. – Útra valóként azt kívánom, hogy az érettségin mindenki képességeinek megfelelően helyt tudjon állni és élete során mindenki olyan döntéseket hozzon, amire később büszke lehet – tett jókívánságot a búcsúzók tarisznyájába Fehér Borbála igazgató. A gimnazisták többsége a felsőoktatásban kíván továbbtanulni, kisebb részük OKJ-s képzések iránt érdeklődik. Melega-Somodi-Imre

Érettségizők.

Május 2-án, 8 órakor több mint 140 ezer érettségiző számára elkezdődött az írásbeli érettségi. Békés megyében mintegy 5000 diák, városunkban több százan adtak számot tudásukról az elmúlt napokban. Orosházán a Táncsics gimnázium 203 végzős diákja érettségizik, ám mellettük 118-an előre hozott vizsgát tesznek. A Székács iskolában 38 diák érettségizett hétfőn magyarból és kedden matematikából. A Harruckern intézményben 80 ballagó diák érettségizik, 21-en pedig előrehozták a vizsgát. Az írásbelit a szóbeli követi, az érettségi időszak június 28-án zárul. m

Fotó: Kecskeméti-Rajki


2011. MÁJUS 6., PÉNTEK

(14–17 óráig) baba-bazár (cserebere) várja a családokat a művelődési házban, 17 órától ugyanitt a Babák című mozifilmet vetítik. A hét során kerekasztal-beszélgetéseket, előadásokat tartottak, az érdeklődők két alkalommal is látogatáson vehettek részt a kórház szülőszobájában. Családi foglalkozások és baba-mama torna színesítette a programot. Fotópályázatot is hirdettek három kategóriában, a legjobbak értékes jutalmat kapnak. Bánkiné Révész Adrienn, a helyi szervező elmondta: a résztvevők száma elmarad a várttól, és sajnálatos módon országos tendencia, hogy kevesen mennek el az érintettek közül, bár a programok ingyenesek. BIJ Fotó: Kecskeméti Krisztina

Baba vagy karrier?

Anyák napi műsorral vette kezdetét Orosházán az első alkalommal megtartott Születés hete rendezvénysorozat. A hét vége kiemelt vendége Süveges Gergő televíziós műsorvezető lesz, aki karrierje mellett apaként négy gyer-

5

KÖZÉLETI HETILAP

meket nevel (előadására szombaton 17 órakor kerül sor a művelődési házban). Szombaton délután családi vetélkedőket szerveznek az Árpád-kertben (14 óra), és fellép a Dilidal együttes is (16 óra). Vasárnap

Orosházán tavaly 445 újszülött látta meg a napvilágot, 15-20 évvel ezelőtt ez a szám elérte az 10001500-at. Országosan is hasonlóak az arányok, a korábbi 200-250 ezerhez képest az utóbbi években a 95 ezer körüli létszám jegyezhető.

AJÁNLÓ A mindszenti Perspektíva Alkotókör kiállítása május 6–29 -ig látható a Petőfi Művelődési Központban. A kiállítást 6-án 17 órakor Berta Róbert alpolgármester nyitja meg. Növendékhangverseny. Bacsur Péter végzős csellistát hallhatják 6-án 18 órától a Művészetek Házában. Infó: 68/412-658. Mozi! Május 7-én 17 órától a Petőfi Művelődési Központban a GNÓMEÓ ÉS JÚLIA c. színes, szinkronizált animációs filmet vetítik. Infó: 68/411-048 www.pmk.oroshaza.hu. Énekes növendékek hangversenye lesz 9-én 17 órától a Művészetek Házában. Infó: 68/412-658. Pirer Gyula festményeiből nyílik kiállítás 10-én 17 órakor az Amadeus Kávéházban. Megtekinthető június 5-ig.

Fafúvósok muzsikálnak 10-én 17.30-kor a Művészetek Házában. Szól a fuvola 11-én 17.30-kor a Művészetek Házában. Infó: 68/412-658. Világjárók klubja. A Táncsics gimnázium földrajzi előadójában 12-én 17 órakor dr. Ráczné Kristóf Ildikó, Erostyákné Raffai Laura és Győri Anita olaszországi élményekről számolnak be. Az Uzsoki óvodában és a Mikolay-kertben13-án 15 órától kulturális bemutatók, vetélkedők, tűzoltóautó és ugrálóvár fogadja az érdeklődőket. Cigánybált rendez a Cigány Kisebbségi Önkormányzat május 7-én, 19 órától a Pacsirta u. 8. szám alatt. A népszerű Grofo és zenekara gondoskodik a jó hangulatról. Érdeklődni hétköznapokon 8-tól 14 óráig a Pacsirta utca 8. szám alatt lehet.

Libamáj mellett libahús-ínyencségek is lesznek

HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG! Két év alatt több mint 30 ezer látogató, köztük közjogi méltóságok, közel 2,5 tonna elfogyasztott libamáj és telt ház az orosházi hotelekben – ezt jelenti Orosházának a Libamájfesztivál, melyet az idén harmadik alkalommal rendeznek meg. A június 3tól 5-ig tartó, immár hagyományos, ingyenes rendezvényen mindenki találhat kellemes időtöltést, hiszen koncertek, libaolimpia, libamájból és libahúsból készült ételkülönlegességek várják a vendégeket. A fesztivál mellett az idei évben második alkalommal rendeznek szakmai konferenciát, ahol a kormányzat szakértői is képviseltetik magukat. A III. Libamájfesztivál keretein belül a szervezők minden eddigi rekordot túl akarnak szárnyalni. Erre jó esélyük is van, hiszen ha pusztán a számokat nézzük, az első Libamájfesztivál 15 ezer látogatót vonzott Orosházára, míg a másodikon már 17 ezren vettek részt. Az egyre növekvő érdeklődés a fogyasztásban is meglátszik, hiszen 2009-ben 1000 kiló, míg 2010-ben már 1200 kiló libamáj fogyott a rendezvényen. Természetesen a Libamájfesztivál nem csak a számokról és Orosházáról szól! Az ágazatot érő nemtelen támadások milliárdokban mérhető kárt okoztak országunknak, pedig nem kellene sokat tenni, hogy az ágazatban dolgozó 60 ezer ember megélhetése ne kerüljön veszélybe. Ha minden magyar 30 dkg libamájat enne évente, már eltűnnének az ágazatot gyötrő anyagi gondok. A libamájfesztivál egyik fő

célja megszerettetni a magyarsággal a libamájat, hiszen az nemcsak a magyar kultúra része, hanem Magyarország egyik védjegye is. Kultúránk része, mert már az 1500-as években, Bornemissza Anna által készített receptkönyv is tartalmazta a sült libamáj receptjét. Többek között ez az írott emlék is bizonyítja, hogy Magyarországon több mint 400 éves hagyománya van a hízottliba-tenyésztésnek. Magyarország egyik védjegye, mert a magyar hízott libamáj királyi étel és hungarikum. Egy olyan étek, melyet szinte bármely külföldi keresve keres a hazai étlapokon, az itthoni gourmet turizmus legfőbb mozgatórugója. Védjegy, mert a magyar libamáj világhírű. Szívesen fogyasztják Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Spanyolországban, Kanadában, Svájcban, SzaúdArábiában, illetve a távoli Kínában és Japánban is nagy ínyencségnek számít. Mindemellett az 1800 tonnás hazai termelés a világtermelés több mint 80%-a. Az ingyenes rendezvény célja védeni, népszerűsíteni Magyarország egyik védjegyét, a hízott libamájat, hiszen a magyar libamáj nemcsak hungarikum, hanem nemzeti ügy! Gasztrokultúránk olyan része, melyet gazdasági érdekek miatt sárba akarnak tiporni! Ezért nemzeti ügy a magyar libamáj megmentése, ezért kell megrendezni minden évben a Libamájfesztivált!

Központban a gyermekjólét Megnövekedett feladatok, megnövekedett esetszámok – nagyobb, korszerűbb épület kellene a Kistérségi Gyermekjóléti Központ számára. A tavalyi évet értékelte a Kistérségi Gyermekjóléti Központ, ami második éve működik kistérségi fenntartásban. Az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása április 29-i ülésére a tavalyi évi munkát a közelmúltban kinevezett vezető, Szegi Katalin foglalta össze. A beszámolóból kiderült, hogy 2010-ben összesen 394 családdal, valamint 863 gyermekkel folytattak szakmai munkát. A gyermekjóléti szolgálat feladatai közé tartozik az észlelő- és jelzőrendszer működtetése – ezzel a potenciálisan veszélyeztetett gyerekeknek tudnak minél gyorsabban segíteni. Tavaly öszszesen 1137 alkalommal érkezett jelzés a kistérség részére, ebből a legtöbb az általános iskolából (235), a védőnőktől (206), a lakosság pedig 136 esetben jelezte, vélhetően bajban van egy gyermek. A beérkezett jelzések száma meg-

növekedett a 2009-es évhez képest. A beszámolóból az is kiderült, hogy a gyermekjóléti központ feladatai nagymértékben növekedtek (tanácsadás, információnyújtás, örökbefogadással kapcsolatos intézkedés, jogi tanácsadás). A szakmai tevékenységek száma 2010-ben 12051 volt, 1499 alkalommal több, mint az azt megelőző évben. A gyermekjóléti központ ismét jelezte a kistérség számára, hogy a Hajnal utcai központi intézmény épülete nem megfelelő. Mindössze két iroda van, ahol a munkatársak zsúfoltan dolgoznak. Nem tudnak például négyszemközt beszélgetni az ügyfelekkel, ennek helyszíne gyakran a folyosó. A szétvált családok tagjainak találkozására sem alkalmas az épület. Átmeneti megoldásként egy úgynevezett interjúszoba a rendelkezésükre áll az Egyesített Szociális Intézménnyel kötött megállapodás keretében, hoszszú távon azonban egy megfelelő ingatlanra lenne szükség. ch


6

KÖZÉLETI HETILAP

2011. MÁJUS 6., PÉNTEK

Felhívás A helyes használat a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 15.§ (1) és (3) bekezdése szerint a következő: gazdasági növények kezelése a virágbimbó feslésétől a virágszirmok lehullásáig terjedő időszakban (virágzásban) méhekre kifejezetten veszélyes, vagy kifejezetten kockázatos növényvédő szerrel tilos. A tilalom a virágzás idején kívül is érvényes, ha a táblát vagy annak környékét tömegesen virágzó mézelő növények borítják, vagy ha a gazdasági növényt a méhek egyéb okból látogatják. Méhekre mérsékelten veszélyes, vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása – amenynyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi – kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg és legkésőbb 23 óráig tarthat. Felhívom minden kiskerttulajdonos figyelmét a fentiekben foglaltak betartására, valamint kérem, hogy a házi méhek biztonsága érdekében a megfelelő intézkedéseket megtenni szíveskedjenek. Ezúton kérem a nagyüzemi termelőket a növényvédelmi tevékenységükkel kapcsolatos bejelentési kötelezettségük betartására. Orosháza város címzetes főjegyzője

Helyreigazítás Az Orosházi Élet április 22-ei számában az ebtartás szabályairól szóló jegyzői közlemény tévesen tartalmazta a bilétaviselési kötelezettségről szóló szabályozást (26.§). Ilyen jellegű kötelezettség az ebtartással kapcsolatos helyi rendelet legutóbbi módosítását követően már nem terheli az eb tulajdonosait.

APRÓHIRDETÉSEK Kárpitozott bútorok, autó- és motorülések felújítása, egyedi matracok készítése, szivacs- és műbőrárusítás. Darvasi László kárpitos, Orosháza, Kazinczy u. 44. (68) 414-665 Szórólap- és újságkihordást vállalok számlásan. 06 (30) 511-5749 12 kalapácsos villanydaráló (220-as és 380-as is) és fagyasztóládák (fiókos is) eladók. 06 (30) 618-6627 Fűszellőztető, rotakapa, oszlopfúró, döngölőbéka, lapvibrátor, bontókalapácsok bérelhetők. 06 (30) 2365-281, http://berkikolcsonzo.fw.hu/ Lengőkasza, földfúró, döngölőbéka bérelhető. 06 (30) 236-5281

HIRDESSEN LAPUNKBAN!


2011. MÁJUS 6., PÉNTEK

Fájó vereség Hajdúböszörmény – Orosháza FC 3 – 1 (2 – 0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Hajdúböszörmény, 100 néző. V.: Varga L. (Bozó Z., ifj. Varga G.) Orosháza: Molnár T. - Szabó N., Futaki, Kerekes I., Lupsa (Juhász N., 46.) – Petneházi (Buza, 76.), Balogh M., Bartyik, Kerepeczki – Ács L., Randelovic (Szabó T., 46.). Vezetőedző: Marik László A hajdúságiak az utolsó szalmaszálba kapaszkodva nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, és már az 5. percben megszerezték a vezetést. Szöglet utáni kavarodás végén Nagy Dávid fejelt két lépésről a jobb felső sarokba, 1-0. A

7

KÖZÉLETI HETILAP

24. percben formás orosházi akció végén Petneházi nagy helyzetben a kapusba lőtt, az ellentámadásból a Böszörmény szerzett gólt. Lovas Márton lépett ki a védők közül, és Molnár kapus mellett gurított a hálóba, 2-0. Az 56. percben Juhász Norbert visszagurított labdáját Kerepeczki 18 méterről bombázta a jobb felső sarokba, 2-1. A levegőben lógott az egyenlítés, amikor a 66. percben egy bal oldali lapos beadásba Futaki ért szerencsétlenül bele, és a labda a lábáról a hálóba perdült, (öngól) 3-1. A motiváltan futballozó Böszörménynek ezen a napon minden sikerült, az Orosházának viszont semmi. Marik László: – Néhány játékosom azt hitte, hogy a bab is húsból van, ezért kaptunk ki. Betkó Tamás

ONKC: Nem sikerült nyerni itthon

Az Extraligában szereplő női csapatunk nem tudta borítani a papírformát: Soltvadkert Akkert TE Akker Plus – Asztalitenisz SE Orosháza I. 8-2. A bajnokságban ezüstérmes – kínai játékossal felálló – soltvadkerti lányok papírforma győzelmet arattak a Tóth Katát nélkülöző vendégekkel szemben. Orosházi győztesek: Tápai Éva és Végh Zsuzsanna 1-1 győzelem. Az NB I/B osztályban harmadik helyen álló orosházi lányok a hétvégén a már bajnok Békés együttesét fogadták a Fürdő utcában: Asztalitenisz SE Orosháza III. - Békési TE 3-15. Győztesek: Fehér Zsófia, Pásztor Nikolett, Balogh Klaudia 1-1 győzelem. -betkó-

Orosházi NKC – Szeged KKSE 23 – 33 (10 – 12) NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés, Orosháza, Eötvös-csarnok, 300 néző. Vezette: Major, Kóródi Orosháza: FODOR - Kovács 3, Kránitz A. 5, Héjjas 4, Fazekas, Csapó 5, Krivik 1. Cs.: Dávid (kapus) - Körmendi, TÓTH 2, Volencsik 1, Kránitz O. 2, Gregus, Huszka. Edző: Farkas József A kiesés rémétől riogatott orosházi csapat számára minden pont létfontosságú, így a bajnokság vége felé. Tudták ezt a lányok is, és az első pillanattól kezdve így is álltak a mérkőzéshez. A hazai csapat jól harcolt, és jól tartotta magát az első játékrészben. Bár jórészt a Szeged vezetett, a különbséget nem hagyták a lányok egykét gólnál nagyobbra nőni. Ebben komoly szerepe volt a nagyszerűen védő Fodor Editnek, de a támadásaink is hellyel-közzel sikeresek voltak. Szoros, izgalmas első félidőt produkáltak a lányok, és mindenki hasonló folytatást várt. A második játékrész aztán nem így alakult. Néhány perc elteltével a szünetbeli kétgólos vendég előny négyre, majd hatra nőtt. A játé-

Vereség Mezőkövesden

Magyar bajnok

Asztalitenisz.

Mezőkövesdi KC – Orosházi FKSE 26 – 23 (15 – 12) NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, rájátszás a 9-12. helyért, Mezőkövesd, 700 néző. Vezette: Horváth, Marton Orosháza: Knezevic – Kardos 1, Lókodi 6, Lopez 2, Dukic 4, Mazic 4, Balda 2. Cs.: Herjeczki, Ambrus 1, Raffai, Kovács 1, Sutka 1, Mino, Kósa, Pánczél, Országh 1. Edző: Füzesi Ferenc Jól indult a mérkőzés, 4 gólos előnyre tettünk szert. A 7. percben, 1-5-nél a kövesdiek trénere időt kért, és rendezte a sorokat. A 12. percben már 6-7, a 24.-ben 10-12 állt az eredményjelzőn. Ekkor a vendégcsapat megtorpant. A 27. percben kiegyenlített a Mezőkövesd, és gyorsan lőtt még hár-

mat a szünetig. Jól indult a második játékrész is, odatették magukat a fiúk, és 4 perc alatt kiegyenlítettek. Ezután a hazai csapat dobott kettőt, nálunk pedig jöttek a kimaradt helyzetek és az újabb kiállítás. A 15. percben ismét hárommal vittek a kövesdiek. A 18. percben feljöhettünk volna egyre, de ziccert védett a hazaiak kapusa. 24-22-nél is megvolt a lehetőségünk felzárkózni, de a technikai hiba miatt ismét nem sikerült. Az akarattal nem volt gond, de a sok kihagyott ziccer megbosszulta magát. Füzesi Ferenc: – A játékosok nagyon hajtottak, de egy-két technikai hiba és az utolsó 10 perc több kihagyott ziccere eldöntötte a meccset. gvk

Elindult a szezon

Kiss Gergely magabiztos versenyzéssel nyert Szombathelyen, a fővárosi diákolimpián is érmeket szereztek az orosházi birkózók. A magyar szabadfogású válogatott gerincét adó Haladás VSE rendezte meg Szombathelyen, május 1-jén a felnőtt szabadfogású országos bajnokságot, melyen 21 egyesület 65 versenyzője vett részt. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub négy fővel képviseltette magát. Kiss Gergely (képünkön) magyar bajnoki címet szerzett. Edzője, Kiss István szerint Gergő magabiztos versenyzéssel tudatta a népes mezőnnyel, hogy 96 kg-ban nem véletlenül ő a magyar olimpiai keret tagja. Külön érdekesség volt, hogy a döntőben Kiss Gergő ellenfele Szabó Mihály volt, aki ugyancsak orosházi versenyző, jelenleg a tanulmányai miatt Vasas-Orosházi Spartacus kettős igazolású, és szintén Kiss István tanítványa. Antal Dávid csak a súlycsoport válogatottjától kapott ki, így 2. helye-

kot szervező Szögi Timit nem tudtuk semlegesíteni, míg a hazai támadások sorra zátonyra futottak. 9 gólról még vissza tudtunk kapaszkodni hatra, de ezzel az orosházi csapat el is lőtte puskaporát. A lankadatlan akarás mellett már több játékosnál is látszani kezdett a fáradtság. Kránitz Andi váratlan lövései mellett az egyetlen igaz veszélyt a szegedi kapura az ezen a délutánon már második meccsét játszó és a

zett lett. Kránitz Adrián és Szél Dávid junior korúként először indulhattak felnőtt országos bajnokságon, és mindketten a pontot érő 5. helyet szerezték meg. Az orosházi csapat végül a 4. helyen zárt. Budapest adott otthont a hétvégén a diák II. korosztály diákolimpiai küzdelmeinek, ahol szintén jó eredményekkel zártak az Orosházi Spartacus Birkózó Klub fiataljai. Eredményeik: Fiúk (240 induló): 26 kg: Zatykó Szilveszter 5. 42 kg: Bojtor Gellért 5. 54 kg: Garami Erik 3. Leányok (120 induló): 34 kg: Szél Anna 3. 37 kg: Dajka Melinda 2. 40 kg: Lakatos Dominika 3. 49 kg: Zatykó Zsófia 2. Felkészítő edzők: ifj. Jeszenszky P. László, Deme János, Kiss István, Gógán Sándor. vk

Aranyak.

Éremesővel tért haza az Orosházi Városi Teniszklub két megmérettetésről. Gyulán rendezték meg a Békés megyei korosztályos teniszversenyt, ahol 3 aranyéremmel zártak: Juhos Tibor, Lehoczky Anna és Dán Zsolt is első lett. Szentes adott otthont az Országos iskolai teniszmajálisnak. Orosházi eredmények: Fiú 1. oszt.: 1. Andrékó Roland, vigaszág: 1. Polyák Máté. Fiú 3. oszt.: 1. Juhos Tibor. Fiú 4. oszt.: 1. Juhos Tibor. Lány 3. oszt.: 1. Lehoczky Anna. Németh István edző elmondta, az OVTK az összetett pontverseny 3. helyén áll három állomás után.

7 ország 48 versenyzője részvételével április 29-e és május 1-je között adott otthont Gyopárosfürdő a 28. Alföld Kupa Nemzetközi Hajómodell Versenynek. Az időjárás szombaton még a kegyeibe fogadta a versenyzőket, de vasárnap egész nap esett az eső, ami rányomta a bélyegét a rendezvényre, csakúgy, mint a többi május elsejei programnál. Négy kategóriában versenyeztek a modellezők – tudtuk meg az

Orosházi Modellező Klub elnökétől. Izgalmas megmérettetést láthattunk, bár elég sok baleset és technikai probléma kísérte a futamokat. A csapatversenyt végül Bulgária nyerte. Nóbik Gyula elmondta, május végén Szlovéniában versenyeznek, majd Debrecen ad otthont az országos bajnokságnak. A 28. Alföld Kupa eredményei és kép-takagaléria: www.oroscafe.hu Fotó: Kecskeméti Krisztina

Sakk. Folytatta sikeres szereplését az Orosházi Sakk Egyesület az NB I/B Maróczy-csoportjában. A három nemzetközi mesterrel és három fide mesterrel leülő, jelenleg első kecskeméti csapat ellen bravúros döntetlent értek el. Orosházi SE - Tóth László SE 6-6. Győzött: Horváth Zsolt (1. t), ifj. Samu Gábor (2. t), Bánki H. István (5. t), döntetlen: Kakuk Sándor (3. t), Pásztorcsik János (6. t), Zalai Mihály (7. t), Mónus Zoltán (8. t), Oláh Gábor (9. t), ifj. Horváth Antal (10. t). Az OSE 10 forduló után az 5. helyen áll a 12 csapatos bajnokságban. Az orosháziak május 15-én Dunaharasztiban ülnek asztalhoz. bt

Brit pályán

Pontatlanul

Nemcsak itthon, de szerte Európában is elindult a lovasszezon. Angliában sincs ez másként. Innen kaptunk ismét hírt az ott dolgozó kitűnő orosházi lovasról, Lenge Dóráról. A szigetország egyik legjobb – ha nem a legjobb – pályáján, Doncasterben szállt nyeregbe. Április 16-án, az év első hivatalos amatőr futamán 14 versenyző állt rajthoz. Dóra a négyéves Night Trade nyergében vágott neki az 1400 méteres távnak. Végig az élen versenyzett, remek versenyt futottak. Sajnos Night Trade-nek egy kicsit hosszú volt ez a táv, és az utolsó métereken többen is meg tudták előzni. – Jól ment a lovam, jó versenyt futottunk. Kár hogy a végét nem úgy bírta, mint ahogy vártam. Ez a futás azonban a ló formájára és a jövőre nézve mindenképpen biztató – összegezte az orosházi lovas. -cséjé-

Méhkerék - Rákóczi Vasas SE 2 - 0 (1 - 0) Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Méhkerék, 350 néző. V.: Wengerter Rákóczi: Blaskó (Lévai) - Mátyus, Anda, Vági, Boros, Ladányi, Bozsóki (Elekes), Kánya, Lovas A. (Papp), Vidákovics, Hrabovszki. Edző: Polyák László Jól kezdett a hazai csapat, és már a 11. percben Gajdács góljával megszerezte a vezetést. A Rákóczi több helyzetet elhibázott. A 65. percben Borost utánrúgásért kiállították. Az emberelőnyt gyorsan kihasználta a Méhkerék, a 67. percben Berényi találatával eldőlt a mérkőzés. Polyák László: – A kiállításig nagyon jól játszott a csapat, megint a kialakított helyzetekből nem tudtunk gólokat szerezni. -betkó-

magát a csapat legjobbjává kinövő Tóth Bori játéka jelentette. Sajnos az „egy fecske" ezen az estén sem „csinált nyarat". A szegediek újra elhúztak, és végeredményben megérdemelten győztek tíz góllal. Farkas József: – Ennyi technikai hibával nem lehet meccset nyerni. Ma jobb volt a Szeged. -cséjéFotó: Kecskeméti Krisztina Bővebben galériával: www.oroscafe.hu

SPORTHÍREK Lovassport. Május 1-jén először rendeztek Bogárzón gyermek ügyességi versenyt. A Musztáng Lovas Iskola és Póni Klub, a Varga lovastanya és Budavári Zsófia csapata mérte össze tudását, 3 kategória volt. Az elsőt külön pontozták, ez volt a terápiás kategória, itt sérült gyermekek mutathatták meg tudásukat. A másik két kategóriában lépő és ügető ügyességi feladatok voltak, ami mellett a lovasok stílusát is pontozták. Mindkettőben a Musztáng Lovas Iskola és Póni Klub bizonyult jobbnak Csontos Dominika edző vezetésével. A musztángosok mindkét kategóriából elhozták az elismerő első három helyet nagyon szép lovaglással. Lépő kategóriában 1. hely Koncseg Roxána, 2. Bartos Lilla, 3. Bartos Dorina, a legfiatalabb musztángos pedig az elismerő 5. helyen végzett. Az ügető kategóriában 1. Bakonyi Eszter, 2. Kis Katalin, 3. Tuska Máté. A legeredményesebb csapat a Musztáng Lovas Iskola és Póni Klub lett. Utánpótlás – Kézilabda NB I/B ifjúsági mérkőzés: Orosházi NKC–Szeged-Dorozsma-Algyő KSE 30:18. Ld.: Dancsó D. (6), Farkas K. (5), Tóth B. és Volencsik A. (4-4) Utánpótlás – Labdarúgás Szolnoki MÁV (U19)–OMTK 1913 ULE (U19) 2:3. Góllövők: Hrabovszki Z. (2) és Anda Á. Szolnoki MÁV (U17)–OMTK 1913 ULE (U17) 4:1. Góllövő: Szivák L. OMTK 1913 ULE (U15)–Tisza Volán (U15) 3:1. Góllövők: Kun L. (2) és Nagy Gyevi B. OMTK 1913 ULE (U13)–Tisza Volán (U13) 1:2. Góllövő: Dudás P. Méhkerék SE (U19)–Rákóczi Vasas SE (U19) 3:2. Góllövő: Ónodi Sz. (2)

SPORTMŰSOR Labdarúgás: Orosháza FC–Mezőkövesd Zsóry, Orosháza, május 7., 17:30. Utánpótlás bajnoki mérkőzés: Rákóczi Vasas SE (U16)–Gádoros SE (U16), Rákóczitelep, május 6., 17:00. Kispályás labdarúgás: a 2010/2011. évi bajnokság mérkőzései a város kispályáin hétköznap 17–21 óra között. Birkózás: Szabadfogású Birkózó Diákolimpia – Felföldi Sándor Emlékverseny, május 13., 10 óra. Dr. Sándor László Emlékverseny, május 14. 10 óra, Orosháza, Eötvös-csarnok.


8

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK Fogadóórát tart – Németh Béla, a 3. számú egyéni választókörzet képviselője május 9-én, hétfőn 13-tól 14 óráig a Polgármesteri Hivatal kistermében. – Zalai Mihály alpolgármester, a 7. számú egyéni választókörzet képviselője május 11-én, szerdán 17:30-tól az Uzsoki utcai óvodában. Szupergyűjtés. Az idén 130 éves Magyar Vöröskereszt országos gyűjtőnapot jelölt ki, ehhez kapcsolódva május 7-én 10–12 óráig Orosházán a területi szervezet gyűjtést tart. Tóth Zoltánné vezető elmondta: a belvárosban találkozhatunk önkénteseikkel, a pénzadományokból tartós élelmiszert vásárolnak, amit a helyi rászorulókhoz juttatnak el. Gyógyszertári ügyelet: május 2–8-ig Aranykehely Gyógyszertár (Szőlő körút 45. Tel.: 68/411-175). Május 9–15-ig Csiki Patika (Tas utca 21., 68/412-063). A 14. leggazdagabb. A Napi Gazdaság közzétette listáját a száz leggazdagabb magyarról, melyen 41 milliárdos vagyonával 14. lett a kakasszéki születésű Kovács Gábor. A Bankár Holding Rt. vezérigazgatója 2003-ban művészeti alapítványt hozott létre. Az orosházi képtárban is szervezett kiállításokat.

A Szivárvány Hídjai A Vadvirág Esély Klub tavaly indította útjára a Szivárvány Hídjai elnevezésű képzőművészeti pályázatot, melynek célja a társadalmi integráció lehetőségének megteremtése. A város oktatási, nevelési, szociális intézményei körében hirdették meg a pályázatot, és olyan alkotásokat vártak, melyek a másságról, az elfogadásról szólnak, és arról, hogyan tudnák segíteni a fogyatékkal élő emberek mindennapjait. A beérkező alkotásokat az Aranymasni találkozón egy kiállítás keretében mutatták be, a legjobbakat díjazták. A tárlat alkalmat nyújtott arra is, hogy az egészséges gyermekek megismerhessék azt, hogy az értelmileg akadályozott emberek milyen művészi produkciókat tudnak létrehozni és bemutatni. – Ebben az évben a pályázatot a régió összes fogyatékos személyeket ellátó intézménye részére is meghirdettük azzal a nem titkolt szándékkal, hogy vándorkiállítást tervezünk a pályamunkákból. A későbbiekben

szeretnénk kiállításokon bemutatni a sérült művészek alkotásait egy-egy település művelődési központjában, intézményében. A befogadó város integrációs programot szervezhet a tárlat köré. Mindemellett képzőművészeti pályázatunkra készíthetnek alkotásokat ovisok, általános iskolások és amatőr alkotók is – tájékoztatott Dénes-Földesi Mónika, a Vadvirág Esély Klub vezetője. A szervezők bíznak benne, hogy néhány éven belül a Szivárvány Hídja ugyanolyan sikeressé válhat, mint az Aranymasni kulturális fesztivál. A vadvirágosok fiataljai napok óta azon munkálkodnak, hogy minél szebb alkotások szülessenek. Készítenek cukor és tojásképet, tésztahidat, és sok más különleges alkotást. A beérkező alkotásokat idén is kiállítás keretében mutatják be, a legjobb pályamunkákat pedig jutalmazzák az Aranymasni találkozón, melynek május 11-én a művelődési ház ad otthont. sgy

A rend kis őrei

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken, szombaton és vasárnap sok-sok napsütésre számíthatunk, inkább csak vasárnap, és akkor is nagyobb valószínűséggel a keleti országrészben növekedhet meg a gomolyfelhőzet, és egyegy zápor is kialakulhat. A nappali felmelegedés fokozatosan erősödik: vasárnap már kora nyárias, 20-25 fok körüli értékek lehetnek. Hétfőtől kb. szerdáig, csütörtökig kissé labilisabb levegő érkezhet hazánk térségébe, így gyakrabban alakulhat ki zápor, zivatar. A folytatás aztán újra ragyogóan napos, és egyre inkább nyárias időt ígér.

Május 2-án ismét munkába álltak a Zebra zsaruk Orosházán is. A Vörösmarty iskola Deák Ferenc utcai bejáratánál, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen két diák segíti reggelente társai biztonságos közlekedését egyenruhás rendőr felügyelete mellett. Kis Rozália rendőr hadnagy elmondta, hogy májusban, minden tanítási napon reggel 7:10 és 7:45 között teljesítenek szolgálatot a rend kis őrei, és hívják fel a figyelmet többek közt arra, hogy az úttestre körültekintés nélkül lelépni nagyon balesetveszélyes. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága által 2005-ben indított Zebrazsaru-programban idén májusban megyeszerte 10 általános iskola 100 diákja vesz részt. Fotó: Losonczi Dávid

VILLOGÓ

KUTYASZORÍTÓ

Vetőgépnek hajtott a motoros. Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt kedden este Orosházán, a Hosszú utcában. Egy mezőgazdasági vontató a rá szerelt vetőgéppel a Szentesi út felől a Park köz irányába tartott. A vontató vezetője, amikor meglátta, hogy közeledik felé egy motoros, lehúzódott, de nem eléggé. A segédmotort vezető férfi nekiütközött a vetőgép egyik kiálló részének, elesett és 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett. A baleset körülményeit és a felelősség kérdését a rendőrség vizsgálja. Traffipax. Május 6-a és 8-a között, valamint 12-e és 14-e között mérnek Orosházán.

Ankának, négy puli testvérének és anyjuknak keresünk új otthont. Egy üres háznál élnek gazdi nélkül, elhagyatva. Szép, egészséges kölykök, anyjuk azonban sovány, elhanyagolt állapotú, de kedves puli kutya. www.oroshaziallatvedok.hu Segítsen adója 1%-ával a gazdátlan, kidobott kutyákon! Önnek semmibe sem kerül, de nekik az életet jelenti! Adószámunk: 18383678-1-04 Köszönjük! Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület

A HÉT SZTORIJA

Kihajtották a szürkemarha-gulyát

Április 24-én hajtották ki a magyar szürke szarvasmarha, racka- és cigájajuh állományt a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatósága Sóstói-telepén. Az őshonos állatok védettek, értékes géntartaléknak számítanak. Az ősi magyar háziállatfajták megőrzése mellett a hagyományos legeltető gazdálkodási forma fenntartása is a nemzeti park feladata – mondta el Menezdorf János telephelyvezető-helyettes. A Natura 2000 kormányrendelet szabályozza a legeltetési időt, a gyepterületek védelme érdekében legeltetni április 24-től (Szent György napja) november 15-ig lehet. A Sóstói-telepen magyar szürkemarhából 250 tehén, 24 bika és 202 borjú van, a legutolsó május 2-án született. Két gulyaálláson legeltetnek. Az erős, robusztus testű, arányos, nagy fejével, szépen ívelt szarvával tekintélyt sugárzó fajta létszáma a mélypontját az 1960-as években érte el. Azóta egyre emelkedik, a hazai állomány száma ma már 10 ezer feletti. Hortobágyi fehérracka és a cigája is van a telephelyen. A 280 rackaanya mellett 180 bárány van, cigájából pedig a hazai állomány egytizede található ezen a telepen: 200 anya, 14 kos és a szaporulat. mk Galéria: OrosCafé Fotó: Rosta Tibor

Emlékkiállítás. Ilovszky Béláné (1917–2009) munkásságával meghatározó

ANYAKÖNYV Megérkezett Mózes Károly és Nagy Beáta fia: Szabolcs

2011. MÁJUS 6., PÉNTEK

alkotójává vált Orosháza képzőművészeti életének. Csodálatos emberi kapcsolatokat ápolt az Orosházán élő, valamint a városban művésztelepen alkotó képzőművészekkel és a képeit szerető befogadókkal. Kiemelkedő életművet hagyott hátra. Ez a születése napján, május 7-én nyíló emlékkiállítás az első állomás azon az úton, melyen festői életművének eddig ismert alkotásai mellett a mindeddig nem kiállítottak is eljussanak a művészetét már ismerő, szerető tisztelőihez és mindazokhoz, akik most fedezik fel a természet, a szépség, a szeretet egymásra találását festészetében. Emlékkiállítása június 5-éig látható a Művészetek Házában.

MEGKÉRDEZTÜK

Mit jelent a ballagás, az érettségi? Dégi Fanni (Harruckern) – Szomorú, hogy elmúlik egy jelentős korszaka az életemnek, ugyanakkor boldogsággal is tölt el, hogy új kihívások várnak rám. Még csak két éve járok ide, de az összes emlékem nagyon szép, persze mindennek megvan az árnyoldala is. Az érettségin megpróbálom magamból a legjobbat kihozni. Főiskolára szeretnék menni, 6 iskolát jelöltem meg, aztán majd a pontszámok eldöntik, sikerül-e bejutnom. Héjja Adrienn (Harruckern) – Boldogságot és némi félelmet is érzek, hiszen mérföldkőhöz értünk és nem tudjuk, mi lesz ez után. Próbálkozunk a nagyvilágban valamit kezdeni magunkkal. Az iskolához vegyes emlékek fűznek, de ilyenkor csak a szép dolgok jutnak az ember eszébe. Az érettségitől rettenetesen félek, de próbálok megfelelni. Főiskolára szeretnék menni, 3 iskolát jelöltem meg, remélem, valahova felvesznek. Mi 26-an vagyunk az osztályban, ha nem is mindenkivel, de tartjuk majd a kapcsolatot. Dénes Lilla (evangélikus) – Szerintem ez egy sorsforduló, mert mindenkinek most kell eldöntenie, hova tovább. Én Szegedre szeretnék menni pszichológia vagy történész szakra. A legtöbben bölcsészkarra mennek. Nekem ez az iskola nagyon sokat jelentett. Aki tanult négy éven keresztül, az kellően fel tudott készülni az érettségire. Vannak, akik magabiztosak, én nagyon izgulok a vizsgák előtt. Kis Máté (evangélikus) – Ez a nap életünk nagy fordulópontja. Számomra valaminek a végét és egy következő dolog kezdetét jelenti. A gimnáziumnak vége és most kilépünk abba az életbe, ahol már magunknak kell megállni a helyünket. A tanáraink kellően felkészítettek, a többi rajtunk áll. Nekem a humán tárgyak jelentenek gondot, a matematika viszont nagyon fontos a továbbtanuláshoz, mivel mérnök szeretnék lenni.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: BENTOS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.