2014/23. szám Orosházi Élet

Page 1

orosházi

élet

ingyenes közéleti hetilap • 2014. június 27. • Xix. évfolyam • 23. szám

5. oldal

magazin

6. oldal

Jó tanács, ha útnak indul

Új sorozatot indítunk, a következő hetekben hasznos tanácsokkal jelentkezünk, középpontban a nyári kikapcsolódással. Akár itthon, akár külföldön tervez nyaralást, fontos az előrelátás. Ebben segít lapunk is, hogy önfeledt legyen a pihenés.

közélet megerősítették: összetartoznak

Megerősítette a testvértelepülési kapcsolatot Orosháza és Zomba, az ünnepi keretek között aláírt megállapodás az uniós források érkezését is segíti. Eközben az Orosházi Fúvószenekar és két egyesület Zombán vendégeskedett.

Egy év múlva költözik a mintegy 70 gyermek

Érkezik a gyermekfalu

EHFkupában A Magyar Kézilabda Szövetség felkérte az Orosházi FKSE-Linamar csapatát, induljon a férfi kézilabda EHF-kupában. A klub örömmel lép ki a nemzetközi porondra – jelentette be szerdán a helyi férfi kézilabda-egyesület elnöke.

2. oldal

közélet családi nap az összetartásért

Rajki István lapunknak nyilatkozva elmondta, a nemzetközi szereplés megterhelő lesz a játékosoknak és anyagilag a klubnak is, azonban büszkék arra, hogy pályára léphetnek a férfiaknál a második számú európai sorozatnak számító EHF-kupában. A sorsolás a tervek szerint június végén lesz, az első mérkőzésre szeptember elején kerülhet sor. A klubelnök új igazolásokról és egy orosházi nemzetközi tornáról is tájékoztatást adott. Tárkányi Bence (Győr), Pásztor Máté (Veszprém), Benis Bence (Mezőkövesd) – a három új szélső, akikkel már aláírta a szerződést az OFKSE. A tervek szerint átlövőt is igazolnak a július 14én induló alapozás előtt. A klub nemzetközi férfi kézilabdatornát szervez a nyárra. Augusztus 15–16–17-én nyolc csapat lép majd pályára városunkban a bajnoki szezonra történő felkészülés jegyében. vk

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg június 21-én az első családi napot az orosházi kórházban. Kollégák és családjaik közösen szórakozhattak, együtt tölthettek egy kellemes napot. 3. oldal

oktatás orosháziak érdekes életúttal

Staféta című sorozatunkat folytatva Bogdánffy Pétert mutatjuk be, aki a jogi és üzleti világban ért el nem mindennapi sikereket. 4. oldal

Hazai szinten négyszáz gyereket gondoznak három gyerekfaluban • fotó: Rosta Tibor

sport magyar bajnokságon

Újabb kiváló eredményeket értek el az Orosházi Toldi SE sportolói, ezúttal Baján remekeltek, az Ifjúsági, Junior, Felnőtt és Masters Raw Fekvenyomó Magyar Bajnokságon. 7. oldal

mozaik a biztonságért

A gyerekek javában élvezik a vakációt, a rendőrség pedig a legfontosabb szünidei szabályokra hívja fel a figyelmet. Orosházán a Szentesi úti bányatavakban és a gyopárosi tóban is tilos fürdőzni. 8. oldal

Hazánkban elsőként Orosházán működik majd integrált SOS Gyermekfalu. A mintegy 70 gyerek és nevelőik jövő nyáron költöznek városunkba Battonyáról. Orosháza üdvözli a döntést, Battonya támadja.

Hónapok óta tervezi a gyermekfalut működtető alapítvány a költözést – hangsúlyozta Gosztonyi Gábor, az SOS Gyermekfalu Magyarország Alapítvány ügyvezető igazgatója orosházi sajtótájékoztatóján csütörtökön. – Battonyán a legmagasabb az

egy főre jutó fenntartási költségünk, a gyermekfalu nincs teljes mértékben kihasználva, és forráshiány miatt évek óta húzódik a felújítása – emelte ki az ügyvezető, hozzátéve, pályázati forrás hiányában be kellett volna zár» folytatás a 3. oldalon niuk a falut.

fotó • Rajki Judit

A belváros egységes arculatáért Kerékpártárolókat és hulladéktárolókat helyeznek ki a város főterére – a cél az egységes arculat kialakítása. A Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója, Csizmadia Gergely arról tájékoztatta lapunkat, hogy a régi kerékpártárolókat a napokban szállították el, az újak már érkeznek és nem csak a főtérre. Jut belőle a Táncsics gimnázium felől kialakított új járdaszakaszra is, a műemléki épülettömb egységes térbútorzatának kialakítása érdekében. A városfejlesztési iroda vezető-

jétől, Hagymási Lászlótól megtudtuk, hogy hamarosan megérkezik a 25 hulladéktároló is, ezek a főtéren szolgálják majd a környezet tisztaságának fenntartását. Az összehangolt kép kialakítását szolgálta a főtéren a közvilágítási kandeláberek korábbi egységesítése is, és a törekvés a jövőre nézve is megmarad. Az irodavezető elmondta, a Széchenyi tér és a Kossuth utca irányába is tervezik, mindenhova ugyanolyan térbútorzatot helyeznek ki, a költségvetési kerettől függ, hogy erre mikor kerülhet sor. mk

fotó • Rajki Judit


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.