2011/34. szám Orosházi Élet

Page 1

INDUL A BAJNOKSÁG

PARLAGFŰHELYZET ORSZÁGSZERTE VÖRÖS RIASZTÁS VAN ÉRVÉNYBEN A MAGAS POLLENKONCENTRÁCIÓ MIATT. OROSHÁZÁN FOLYAMATOSAN ELLENŐRZIK A FERTŐZÖTT TERÜLETEKET.

PÉNTEKEN TATABÁNYÁN KEZDI A SZEZONT AZ OROSHÁZI FKSE ALEXANDRA. AZ EDZŐ SZERINT EGYSÉGESEBB KÉPET MUTAT A CSAPAT. A JÖVŐ HETI ELLENFÉL AZ MKB VESZPRÉM.

3. oldal

7. oldal

OrosháziÉlet XVI. évfolyam 34. szám

Megelőzés Család és függőség címmel tartott előadást a közelmúltban László Ágnes, aki az Orosházi Egyesített Szociális Intézmény és a most alakult Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény pszichológusa. A bő egyórás prezentációnak a Máltai játszótér adott otthont. A szakember beszélt a normális és abnormális családi szerkezetekről, a család szerepéről a szerfüggőség kialakulásában és a segítségnyújtás módjairól. Családunk befolyásolja személyiségünk alakulását, a világnézetünket és hatással van viselkedésünkre. Ezt a viselkedést a család önmagában mozdíthatja el pozitív, illetve negatív irányba – hangsúlyozta. Mivel a kamaszkor nagyon sérülékeny időszak az ember életében, és így a család életében is, meg kell találni azokat a pontokat, ahol a család közbe tud lépni, és meg tudja akadályozni a veszélyes helyzeteket. – A függő embert ne elhagyatott, magányos egyénnek képzeljük el, aki egyedüliként felel minden hibájáért – emelte ki. – Ő is tagja egy rendszernek, a családjának, így a felelősség is megoszlik. A harmonikus családi háttérrel rendelkező gyermekből ritkán lesz kábítószerfüggő – mondta László Ágnes. Az előadást a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezte. Dávid Zoltán elnök elmondta, hogy pályázati úton nyertek pénzt olyan előadásokra, amelyek elsődleges célja a prevenció. – Folyamatosan foglalkoznunk kell a kábítószer problémájával. Nagyon fontos, hogy a szerek hatásmechanizmusát minél több fiatal megismerje, mert sokszor az a legnagyobb gond, hogy a gyerekek nem is tudják, mit vesznek be és annak mi lehet a következménye. Továbbra is a megelőzést tartjuk a legfontosabbnak, hiszen aki egyszer rászokik valamilyen tudatmódosító szerre, a későbbiekben nehezen tud a csábításnak ellenállni – mondta az elnök mintegy összefoglalóként. Rózsa N.

KÖZÉLETI HETILAP

2011. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK

Változásokat hozott a szeptember

Augusztus utolsó napjaiban zajlottak Orosházán az iskolákban a 2011/2012es tanítási év tanévnyitói. Jelentős változásokat hozott szeptember elseje a város oktatási rendszerében, fenntartóváltások és névváltozások is történtek, amelyeket összeállításunkban részletesen ismertetünk. Két egyház is megjelent mint általános iskola és óvoda fenntartója, új nevet kapott a szakképzés központja. Tehetségközponttá alakulva, a szegedi egyetemmel szerződve a Táncsics gimnázium az általános iskolától az egyetemig biztosít képzést a város és a környék diákjainak. A Kodolányi János Főiskolán elindul a nappali tagozatos képzés, a tanévnyitó időpontja szeptember 2-a, 10 óra. A Székács evangélikus iskola vasárnap 10 órakor tartja az ünnepséget a templomban. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Iskolába jövő hét elején még lehet jelentkezni. Szeptember 1-jétől új önkormányzati fenntartású intézmény kezdi meg a működését: a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont, a Szegedi Tudományegyetem Rezidens Központja. Az új intézmény egységei: Székhelyintézmény (korábbi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola), Vörösmarty Mihály Tagintézmény, Rákóczitelepi Telephely, Czina Sándor Tagintézmény, Kardoskúti Tagintézmény és Pedagógiai Szakmai és Egységes Szakszolgálati Tagintézmény. A tanulók összlétszáma 1920, az elsősök száma 128, a kilencedikeseké 209. Összalkalmazotti létszám 161,5 pedagógus és 55 nem pedagógus közalkalmazott. A Székhelyintézményben 35 osztály indul 1002 tanulóval. A tanárok létszáma az óraadókkal együtt 80, a technikai dolgozók létszáma: 27. Czina Sándor Tagintézmény: 7 osztályban (a 6-7. osztály összevont) 176 fő gyermek kezdi meg a tanévet, az első osztályosok száma 21. Újdonság, hogy a 6. és 7. évfolyamokon lévő osztályokat

összevonták. Az eredményes, hatékony és színvonalas oktatás érdekében az ilyen osztályban tanító pedagógusok fokozottan alkalmazzák a kompetencia alapú továbbképzések során elsajátított differenciált, egyénre szabott tanítás új, korszerű módszereit – tájékoztat az iskola. A Kardoskúti Tagintézményben 8 osztály

Középpontban az oktatás Vitától, bekiabálásoktól sem volt mentes a képviselő-testület augusztus 26-i ülése. Tizenhárom napirendet tárgyaltak a városatyák, középpontban az oktatás állt. A szeptember elsejével átalakuló helyi oktatási rendszer kapcsán több dokumentumot is módosítani kellett. Emellett megválasztották a csütörtöktől működő Táncsics Mihály Közigazgatási Intézmény és Tehetségközpont új főigazgatóját. A képviselők egyöntetűen fogadták el Blahó János, a Táncsics gimnázium vezetője pályázatát. Ez volt az egyedüli pályázat az új iskola főigazgatói posztjára, és a nevelőtestület mellett a bizottságok is támogatták. Így szeptember elsejétől az ő irányításával kezdte meg működését a városi általános iskolákat és a gimnáziumot tömörítő Táncsics központ. Az iskola

ősztől a Szegedi Tudományegyetem rezidens-iskolájaként működik majd. Ez egyedülálló lehetőségeket rejt magában – a tehetségek felkutatása mellett a tanárképzésben és az oktatás-szakképzés megújításában is részt vállalhat az orosházi iskola. Központi szerepet is kaphat a város a megyei oktatás terén, ezt szolgálja egy újabb pályázat, amit a testület támogatása mellett szeptemberben adnak be. A pénteki ülésen szerepelt az engedélyezett álláshelyek témája – egy korábbi fenntartói döntés értelmében ugyanis 5%-os csökkentést kell végrehajtani. Többek közt a gyermekélelmezésnél, az Egységes Szociális Központnál és a művészeti iskolánál szűnnek meg álláshelyek. A könyvtár és a múzeum esetében a munkaidőt (Folytatás: 2. o.)

50 tanulója kezdi meg a tanévet, az elsősök száma 5. A tagintézmény családias légköre lehetőséget ad a differenciált, egyénre szabott oktatásra. Az eredményesen alkalmazott esélyegyenlőségi programok mellett az idei tanév feladata a tehetséggondozás módszertanának bővítése. (Folytatás: 4. o.)


2

KÖZÉLETI HETILAP

Középpontban az oktatás (Folytatás az 1. oldalról) csökkentették. Az előterjesztésben szereplő 11,25% álláshely felszámolása ténylegesen 1,25% embert érint. Füvesi Sándor (MSZP) szerint a kormánypárt hazudott, amikor egymillió munkahelyet ígért, a helyiek is sorra szüntetik meg az álláshelyeket. Zalai Mihály (Fi-

desz) alpolgármester hangsúlyozta, senkinek nem szűnik meg az álláshelye, a változás részben nyugalmazott kollégákat érint, részben pedig be nem töltött álláshelyekről van szó. A napirendet a Fidesz megszavazta, az MSZP és a Jobbik nem. Megállapodást kötött a város a Magyar

Vöröskereszt megyei szervezetével, ezzel hivatalos formába öntve a már korábban is meglévő együttműködést. Minderre pályázatok, szolgáltatások miatt volt szükség. A napirendek után két MSZP-s interpelláció következett. Fetser János a DAREH (többek közt a regionális hulladékgazdálkodásért felelős szervezet) munkáját bírálta, a témáért felelős Csizmadia Ibolya (Fidesz) válaszát pedig nem fogadta el. Füvesi Sándor interpellációjában a Kossuth-szobor és a Darvas kő sorsáról érdeklődött. Zalai Mihály elmondta, mindkettőt áthelyezik az új főtér miatt. Újabb ellenzéki kérdésekkel a kórházi adósságállományról, a tanyaprogramról érdeklődtek az MSZP-sek. Az interpellációkat, kérdéseket és az arra adott válaszokat elolvashatja az OrosCafé.hu oldalon, internetes portálunkon képgalériát, valamint részletes beszámolót talál a pénteki ülés eseményeiről, döntéseiről. MEK-MK Fotó: Kecskeméti Krisztina

Kórházi kérdezz–felelek

Önhiki

Szóváltás, bekiabálás, rendreutasítás – a kórház adóssága heves vitát váltott ki az augusztus 26-i testületi ülésen. A belső ellenőrzési terv módosítását taglaló napirend kapcsán Fetser János (MSZP) a kórház adóssága után érdeklődött. A pontos számokat és a közvélemény tájékoztatását kérte az ellenzéki politikus, aki szerint a kórház élére már régen önkormányzati biztost kellett volna kineveznie a jegyzőnek. Dr. Dancsó József polgármester nem tagadta a problémákat. Mint fogalmazott, a tartozások kezelése és a működőképesség fenntartása most a feladat, de nem borúlátó a kórház jövőjét illetően. A téma felszította az indulatokat: Fetser emelt hangon válaszokat követelt, módosító javaslattal élve szorgalmazta az azonnali kivizsgálást. Hegedűsné dr. Hegedűs Mária címzetes főjegyző elmondta, azért halasztanák el az idei évre tervezett ellenőrzést, mert a kórház jövőre várhatóan állami kézbe kerül, ez pedig úgyis alapos vizsgálatot von maga után. A vita hevében Fetser korábban tett módosító indítványa nem lett pontosan megfogalmazva és megszavaztatva. Az eredeti napirendet végül elfogadták: a Fidesz támogatta, az MSZP nem, a Jobbik tartózkodott. – Mélyen elítélendő a polgármester magatartása – fogalmazott az MSZP frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján. – Az adósságot firtató kérdéseinkre nem kaptunk választ. Miért hallgat Dancsó, miért beszél félre? Szerintünk

Állami támogatásban részesülhetnek a működésképtelen önkormányzatok – országos szinten 31 milliárd forint van erre. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok sorra igénylik a támogatást, elsősorban a kisebb települések, de nagyobb városok is szerepelnek a nyertesek, illetve az igénylők listáján. Megyénkben több település kapott támogatást, Csorvás például 12 milliót, Pusztaföldvár 10-et, Gyula városa pedig 60 millió forintot. A múlt heti testületi ülésen Orosháza is beállt az igénylők sorába. A feltételeknek a város megfelel – van helyi adó, betervezett az ebből befolyó bevétel, betervezett a működési célú hiány az idei évi költségvetésbe, a város kötelezettségvállalása nem haladja meg az önkormányzati törvényben rögzített felső határt és a tavalyi évi zárszámadást a könyvvizsgáló elfogadta. Növeli a város esélyét, hogy kórházat tart fenn – a szállítói tartozásokra fordítanák a támogatást, ha nyer a pályázat. Az MSZP felháborítónak tartotta, hogy a város ilyen jellegű pályázatra szorul, Füvesi Sándor szerint ez az orosházi rossz gazdálkodás bűnjele, a bűnös pedig a városvezetés. Zalai Mihály (Fidesz) alpolgármester azonban az előző kormány felelősségét emelte ki és megjegyezte, minden lehetőséget meg kell ragadni a nehéz gazdasági helyzetben, ezt teszik a pályázattal. Végül többségi támogatással elfogadták az előterjesztést. mk-mek

pontosan tudja, mekkora az adósságállomány, de eltitkolja. A városvezetés dr. Kalmár Mihály személyében pártkatonát ültetett a kórház élére, aki nem képes ellátni feladatát – állította Fetser. Dr. Dancsó József úgy vélte, már a pénteki ülésen megadta a válaszokat. Az előző kormánynak köszönhetően katasztrofális helyzetbe került egészségügyet most próbálják talpra állítani. Orosházán a sürgősségi osztály fejlesztésén és a struktúraváltási programon dolgoznak. A polgármester elmondta, a tárgyalások során folyamatosan bővülnek az információi, erről később ad tájékoztatást. Az óvatosság azonban egy ilyen jelentőségű intézménynél elengedhetetlen, a megfelelő módon való kérdezés és kommunikáció pedig elvárható egy testületi ülésen. MeK-MK Elkészült a sürgõsségi, jöhetnek a mûszerek. 240 millió forintot nyert korábban Orosháza a sürgõsségi betegellátó osztály (SBO) fejlesztésére, és ehhez csaknem 27 milliós önerõt adott a város. Kiépítették az új mentõbejárót, az SBO elektromos hálózatát felújították, biztosították az orvosi gázt, újraburkoltak, kifestettek és 164 orvostechnológiai és informatikai eszközt is beszereznek a közeljövõben. Többek közt ultrahangdiagnosztikai készülék, altatógép, komplett traumatológiai mûtõasztal, operációs rendszerek, monitorok, lézernyomtatók szerepelnek a listán.

40 millió forint jut Békés megyébe a helyi közlekedésre – öt város, köztük Orosháza osztozik a támogatáson. A kedvezményezett a Körös Volán. Orosháza 4 millió, Békéscsaba 29 millió, Gyula 4,7 millió, Mezőberény 174 ezer, Szeghalom 235 ezer forintot könyvelhet el önerejének kiegészítésére.

2011. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK

Összekapcsolódott

A szegedi egyetem rektora és Orosháza polgármestere a szerdai tanévnyitó előtt a Táncsics gimnázium aulájában írta alá azt a megállapodást, mely alapján az Orosházi Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) első rezidens központja lett. Az aláírás előtt Blahó János, a Táncsics tehetségközpont frissen megválasztott főigazgatója beszédében hangsúlyozta: a Táncsics gimnázium történetében a szegedi felsőoktatási intézmények nem csak szakmailag voltak meghatározóak. Sok egykori orosházi diák végzett Szegeden és emelték az elmúlt évtizedben a gimnáziumot az ország elitjébe. – Az 1970-es években Keller József igazgató munkássága alatt egyre komolyabb lett az együttműködés a szegedi egyetemmel, amit 1986-ban a bázisiskolai szerződés teljesített ki. Ez lehetőséget adott arra, hogy az egyetemi oktatók Orosházára jöjjenek és innentől kezdve gyakorlóhelyként is funkcionált az iskola – fogalmazott. Elmondta, hogy 2011 tavaszán Dancsó József polgármesterrel közösen keresték fel prof. dr. Szabó Gábort, a Szegedi Tudományegyetem rektorát egy új együttműködés lehetőségével, amire

nyitott volt az egyetemi vezetés. Békés megye bővelkedik tehetségekben, de sokuk hátrányos helyzetű kisiskolákban tanul. Ez a rendszer arra lesz hivatott, hogy felkutassa és segítse őket az óvodától az egyetemig – emelte ki. Elmondta, hogy elsőként az országban középiskolai szakkollégiumot hoznak létre, melyben a határon túli magyaroknak is helyet biztosítanak. A szegedi egyetem rektora hangsúlyozta: az SZTE büszke arra, hogy a világ legjobb egyetemei között tartják számon. Ám mindehhez kellenek azok a kapcsok, gyökerek, amiket a saját régiójában kialakít. Fontos, hogy az egyetem tudásközpontjának erejével kivegye részét a régió gazdasági fejlődéséből. Orosháza polgármestere így fogalmazott: – A mostani nehéz gazdasági helyzetben kell megtalálni a legjobb megoldást. Ha hosszú távon itt maradnak és visszatérnek a tehetségek, akkor fellendülhet a város. Az itt dolgozó pedagógusok lesznek az igazi motorjai ennek – mondta. A beszédeket követően ünnepélyes keretek között aláírták a megállapodást, így az SZTE első rezidens központjaként működik az Orosházi Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont. Melega

Kiút a vállalkozás útvesztőiből A cégvezetők igen beszédes feljegyzéseket készíthetnének arról, hogy milyen vállalatirányítási kihívásokkal és problémákkal találják magukat szemben újra és újra. Bizonyára egyikük számára sem ismeretlen az elkallódott dokumentumok, céges iratok vagy egy kontroll és felelős nélkül függőben maradt projekt fogalma. Jogosan merül fel tehát a kérdés: Ki ne szeretne korlátlan hozzáféréssel rendelkezni a vállalati dokumentumai felett vagy teljes mértékben átlátni vállalkozásában zajló munkafolyamatokat? Az bizony igen bosszantó tud lenni, amikor az ember pont akkor nem talál egy számlát, hivatalos iratot vagy éppen a jóváhagyásért felelős személyt, amikor arra a legnagyobb szüksége lenne. A legtöbb vállalkozó és cégvezető rémálma maga az adminisztráció, ami mégis kötelező napi tevékenység vagy időszakos „kényszermunka”. A számtalan dokumentum rendszerezésével és iktatásával járó gondok komoly fejtörést okoznak számukra! De vajon hány vállalkozás engedheti meg magának, hogy egy olyan professzionális rendszerben dolgozzon, ahol dokumentumait maximális biztonságban és kontroll alatt tudhatja? Számos cégvezető fél attól, hogy egy új – a vállalat egészét érintő – program bevezetése nem lenne teljes mértékben átlátható, kontrollálható. Sok esetben azért nem választanak egy újító jellegű megoldást vagy szoftvert, mert annak bevezetése nagyban leterhelné cége napi működését. A megvalósítás megfizethetetlennek tűnő költségeiről nem is beszélve. A legtöbb esetben a magas költséggel kialakított infrastruktúra pedig csak látszatbiztonságot nyújt. Ön továbbra sem látja, hogy a céges szerverén tárolt vagy az iroda polcain, az irattartókban lefűzött dokumentumokhoz ki fér hozzá, esetleg ki vesz el, töröl belőlük. Egy véletlen természeti kár, tűzeset pedig visszafordíthatatlan károkat okozhat az

alapvető – a cég működéséhez elengedhetetlen – információkban. A vállalatirányítási rendszerek további hátulütője a hosszas és gyötrelmes betanulási folyamat. A méregdrága jogdíjakról, a rugalmatlan struktúráról és a magas fenntartási költségekről nem is beszélve. Az Elastoffice Magyarország Kft. nem kevesebbet állít, minthogy olyan kifinomult, testre szabható dokumentum monitoring rendszert kínál, amely egy induló vállalkozás számára is megfizethető. „Lényegében az Elastoffice egy komplex vállalatirányítási mechanizmust és ezzel együtt egy biztonságos, átlátható ügymenetet ad a vezető kezébe komoly beruházás nélkül, havi fix díjazás alapján, előre kalkulálható költségek mellett” – foglalta össze Taivainen Krisztián, a cég ügyvezető igazgatója. Az Elastoffice rendszere a vállalat és az üzleti események középpontjába az általánosan értelmezett üzleti dokumentumokat helyezi, és ezen dokumentumok monitorozásával felügyeli a vállalkozás tényleges működését. Az így kialakított integrált üzleti folyamatban nem fordulhat elő, hogy egyes szerződések, megrendelések vagy bármiféle kötelezettségvállalás a számviteli rendszeren kívül, önállóan élje az életét, és emiatt a vállalat működését pénzügyileg leképező könyvekben ne szerepeljen. Elérkezett az a hőn áhított korszak, amikor a cégvezetés kezébe olyan irányítás és kontroll kerül, amelynek segítségével pontosan nyomon követhető, hogy a cég munkatársai melyik dokumentumokon dolgoztak és milyen eredménnyel. A kisés közepes méretű vállalkozások végre olyan – eddig csupán a nagyvállalatok számára elérhető – páratlan megoldás birtokába juthatnak, amellyel 24 órás, valós idejű hozzáféréssel rendelkezhetnek a céges adatok és dokumentumok felett. (x)


2011. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK

3

KÖZÉLETI HETILAP

Parlagfű: mi a helyzet Orosházán?

Jól teljesítettek tűzoltóink

Országos szinten vörös riasztás van érvényben a magas pollenkoncentráció miatt. Orosháza a kevésbé fertőzött területek közé tartozik. A hatfokozatú skálát augusztus elején vezették be. A vörös bordó szín (négyes fokozat) azt jelenti, hogy egy köbméter levegőben 200-500 között van a parlagfű pollenjeinek száma, miközben már a százas érték is nagyon magas. A parlagfű-koncentráció 2007 óta folyamatosan emelkedik – írta az MR1 Kossuth rádió internetes oldala. Jelenleg minden negyedik, ötödik ember allergiás, többségük a parlagfűre érzékeny.

A Békés megyében működő hat hivatásos és három önkéntes tűzoltóság csapatai a VIII. Országos Tűzoltó Szakmai Verseny helyi selejtezőjén vitézkedtek augusztus 24-én a békéscsabai repülőtéren. Az indulók között voltak az orosházi lánglovagok is. Az elméleti rész után a gépkocsivezetőknek rutinpályán kellett bemutatni tudásukat, majd komplett szerelési gyakorlatot hajtottak végre. A legösszetettebb feladat, a szimulált tűz eloltása és az életmentés ezután jött. – Az egység megkapta az alapinformációkat, ebből kellett meghatározni a szolgálatparancsnoknak, hogyan avatkoznak be. Természetesen teljes védőfelszerelésben dolgoztak, így kellett kiépíteni az oltáshoz a vezetékrendszert. Az elsődleges feladat az életmentés volt, bent rekedt egy sérült személy – akit egy fabábu helyettesített –, őt kellett megtalálni és kimenteni. Emellett több gázpalackot helyeztek el az épületben, ebből a legkönnyebbet kellett kihozni. A gyakorlat alatt az egész épületet füsttel telítették,

Orosházán Hajdú Zoltán környezetvédelmi ügyintéző kíséretében néztük meg, hogyan halad a parlagfű-mentesítés – körutunkon épp a Vásárhelyi úton és a Középdűlő utcában kaszálták az útmenti területeket. – Az önkormányzat a Városüzemeltetési Zrt. segítségével folyamatosan kaszálja a problémás területeket. Az önkormányzati ingatlanok, illetve az előttük lévő közterületek parlagfű-mentesítése megtörtént, ezeket a területeket figyelemmel kísérjük – mondta Hajdú Zoltán. A leginkább fertőzött területek a magántulajdonú ingatlanokhoz tartozó közterületek, ahol az ingatlan tulajdo-

nosának kötelessége levágni a parlagfüvet. Sajnos, akad, aki ezt elmulasztja. – Ekkor felszólítjuk az ingatlantulajdonosokat. Többségüknek jó a hozzáállása, pár napon belül elvégzik a szükséges gyommentesítéseket. Orosházán – kevés kivételtől eltekintve – nem jellemző a büntetés – fogalmazott a szakember. Aki többszöri felszólításra sem kaszálja le a füvet, illetve a gyomokat, az ellen szabálysértési eljárást kezdeményeznek, az érintett közterület esetében 30 ezer forintig terjedő pénzbírságra számíthat. Magáningatlanok esetében jóval nagyobb is lehet az öszszeg. Hajdú kiemelte, mentesíteni folyamatosan kell, szeptemberben még erősen virágzik a parlagfű. Az önkormányzati területek és a közterületek ellenőrzését a közterület-felügyelettel közösen végzik. Magántulajdonú területeken a hatósági környezetvédelmi ügyintéző jár el, míg külterületen, illetve zárt kertekben a megyei és a körzeti földhivatalok, valamint a növényés talajvédelmi igazgatóság szakemberei közösen szűrik ki a parlagfűvel fertőzött területeket. – 2010-ben az országos parlagfű nyilvántartó térinformatikai rendszer adatai szerint Békés megyében 301 fertőzött foltot szűrtünk ki 222 hektár területtel, ez kevesebb, mint tavaly – tudtuk meg a

Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatala vezetőjétől, Zátonyi Richárdtól. – Az orosházi körzetben tavaly 94 foltot mértünk be 40 hektár területtel, ez 15 hektárral több, mint 2009-ben volt – összegzett a vezető. A parlagfűvel fertőzött területek feltérképezését idén is július elsején kezdték el a földhivatal és a növényvédelem munkatársai, az ellenőrzés még javában tart. A közérdekű védekezést külterületen a növény- és talajvédelmi igazgatóság rendeli el, és ez a szervezet bírságolhat. A földhasználónak a kiszabott bírságon túl – ami 15 ezertől 5 millió forintig terjedhet – a mentesítési munkálatok költségét is ki kell fizetnie. Melega – Melich Fotó: Rosta Tibor

amitől még életszerűbb volt a helyzet – mondta Süli Zsolt őrnagy, orosházi parancsnok. A bírák figyelték az egység közti összhangot és a kommunikációt is. Az egyéni versenyszámokban egy rönkről adott méretű karikát vágtak láncfűrésszel, két-két 20, illetve 40 literes kannával kellett futni, majd teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékkel egy csövön átkúszni. – Az elméleti részen erősítenünk kell, a gyakorlattal azonban maximálisan meg vagyok elégedve, mindent teljesítettek a fiúk, ami a közel 40 Celsius-fokos melegben, a tűző napon védőruhába öltözve elvárható – zárta Süli Zsolt. Az irányító kategóriában Benkő Antal főhadnagy 1. helyen végzett. Egyéni kategóriában gépjárművezetőként Kozma Ádám törzsőrmester 2. lett, beosztott tűzoltó kategóriában Ambrus József törzsőrmester néhány másodperccel maradt le az első helyről, így szintén 2. lett. Összesítésben a harmadik helyet szerezte meg az orosházi parancsnokság a megyében. Melega

Kiscsákón ruhaosztással egybekötött ételosztást tartanak szeptember 3-án, szombaton. A használt gyermek-, női és férfiruhákat, cipőket és kiegészítőket adományozók ajánlották fel, melyekből 9 órától válogathatnak a helyiek. Közben bográcsban fő az étel, melyet 13 órától osztanak. A szervező Burka László önkormányzati képviselő, valamint Illyés Gábor és csapata.

Véradás virslivel, üdítővel A Magyar Vöröskereszt szervezésében kedden várták a véradókat az orosházi véradó állomáson. Ez az alkalom azonban kicsit más volt, mint az eddigiek. – Évekkel ezelőtt az volt a gyakorlat, hogy a véradókat megvendégelték étellel-itallal. Bár a véradókat továbbra is megbecsüljük, a kifejezési forma változott. A retró véradás Békés megyei kezdeményezés, hisz először Békéscsabán szerveztek ilyet. – A véradás után virslivel, teával, üdítővel, sörrel – ki mit szeret – vendégeltük meg a véradókat, köszönetünket kifejezve a segítségért – tájékoztatott Fekécs Levente, a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke. Palotásné Éliás Henrietta gimnazista korában volt először véradáson. A

családjában még eddig senki sem adott vért, így nem ez ösztönözte. Csak úgy jött a gondolat, hogy segítenie kell. Ezt teszi azóta is. Pál József Sándor szintén rendszeres véradó, 25 évvel ezelőtt adott vért először. A szerelme – aki akkor már rendszeres véradó volt – ösztönözte arra, hogy ő is segítsen. Bevallotta, nagyon félt az első alkalommal. Volt olyan eset, amikor egy balesetet szenvedett embernek volt szüksége vérre, az első szóra ugrottak három véradótársával együtt, és segítettek. – Próbálok másokat is beszervezni, ez legtöbbször sikerül. Most a barátom jött el velem, aki már 30 éve nem adott vért – mesélte. Mihály Andrásné ezen a napon 50. alkalommal adott vért, elő-

A nők évente háromszor, a férfiak ötször adhatnak vért. Egy alkalommal 4,5 deciliter vért vesznek le és egy keveset a kivizsgáláshoz. Mindenki adhat vért, aki egészséges, betöltötte a 18. életévét és még nincs 65 éves, a testsúlya pedig meghaladja az 50 kilogrammot. ször 1964-ben volt véradáson. – Olyan fiatalok voltunk még akkor, fel sem értük ésszel, mekkora segítség ez másoknak. Az számított, ki a bátrabb. Azóta rendszeres véradó vagyok. A véradó állomáson egykori plakátokból és kitüntetésekből kiállítást is szerveztek. Az emberek sorra érkeztek a véradásra, összesen 31-en segítettek. 2010-ben egyébként a helyi szervezet által szervezett véradások alkalmával 3234-en adtak vért, ez a megyei átlag felett van. Somodi Gy.

MUNKA-HELY A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Orosházi Kirendeltségének aktuális állásajánlatai: TB ügyintéző, logisztikai ügyintéző, töltőállomás-kezelő, tgk-vezető (fardarukezelő), gyógypedagógus, könyvkötő, kertészeti segédmunkás, marketing ügyintéző, felszolgáló. Rehab. járadékosnak: ügyintéző.


4 (Folytatás az 1. oldalról) A Vörösmarty Mihály Tagintézmény 567 tanulóval, 24 osztállyal kezdi meg a tanévet, első osztályosok száma 80. – Iskolánk arculatát továbbra is az informatika és az ének-zene tagozat határozza meg – fogalmaz az intézmény tájékoztatója. – Informatika oktatásunkat korszerűsítettük, új elemekkel bővítettük, hogy megfeleljen korunk elvárásainak. Művészeti nevelésünk fontos színtere a Kodály kórus és a Kicsinyek kórusa. Az idegen nyelv gyakorlását elősegítik a Comenius pályázataink: ausztriai, olaszországi, spanyolországi utak. Vörösmarty Mihály Tagintézmény – Rákóczitelepi Telephely: 7 osztályban (az 5–6. összevont) 130 diák kezdi a tanévet, az első osztályosok száma 22. Folytatják a hagyományos, jól bevált programjaikat: Oviprogram, falunap, hagyományőrző nap, egészségnevelési hónap. Újdonság a családi sportnap (amivel a tömegsport népszerűsítését,

a családokkal való kapcsolattartást erősítik), és a Kék bolygó hete, napja. A 3 éves Pedagógiai Szakmai és Egységes Szakszolgálati Tagintézmény célja egy folyamatosan bővülő, az intézményi színtérből kilépő oktatásszervezés és szervezetfejlesztés az inklúzió elérése, a rászoruló tanulók teljes körű szakszolgálati ellátása érdekében. Az új intézmény tanévnyitó ünnepségét augusztus 31-én délután a Történelmi emlékparkban tartották, közreműködött a Kodály Zoltán Gyermekkórus, Sarkadi Petra, Csiki Rebeka. A Szegedi Tudományegyetem rektora, dr. Szabó Gábor köszöntőjében kiemelte: egy ország olyan, amilyen az oktatási rendszere, és az egyéni teljesítmények terén az egyes gyerek sorsát szintén teljesítménye, munkája határozza meg. Ezért tartotta fontosnak kiemelni: az újonnan megalakult tehetségközpont a társadalmi különbözőségek ellenére kínál hasonló utakat a diákoknak. Sok sikert kívánt az iskola minden tagjának az új tanévben, amely kezdetén mérföldkő jelentőségű változás állt be életükben. Dr. Dancsó József polgármester az elsején felálló oktatási rendszer kapcsán új minőségről, új lehetőségekről szólt, amely új inspirációkat ad Orosházának. Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a

2011. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Változásokat hozott a szeptember Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja beszédében hangsúlyozta: a jövőben tervezett átalakítások után létrejövő regionális oktatási hálózatban a szegedi egyetem meghosszabbított karja, a megye legsokoldalúbb oktatási központja lesz a Táncsics, amely a világ változásaira megfelelő

sősorban minőségi, pedagógiai munkájával rövidesen felnő névadójához, Tisza Kálmánhoz, az erős megyei gyökerekkel rendelkező néhai miniszterelnökhöz, akinek a szakképzéshez több köze volt, mint azt ma sokan gondolnák – hangsúlyozta az igazgató. Egy korábbi döntés értelmében a Tisza Kálmán Közoktatási

választ tud adni. Dr. Blahó János főigazgató tanévnyitó beszédében történelmi napnak nevezte az idei tanév kezdetét a város életében, hiszen a rezidens központ létrejöttével a tehetséggondozás hatékony módját biztosítja. – Az iskola sikere a tanítványok sikere – hangsúlyozta, és annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a megye tehetséges fiataljai új lehetőségeket kapnak a kibontakozásra. Szeptember elsejével új néven és szervezeti keretek között folytatja munkáját a megye egyik legnagyobb közoktatási intézménye. Orosházi központtal, Békésen, Gyomaendrődön és Dévaványán mintegy 3100 tanuló kezdi meg a 2011/2012-es tanévet a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézményben. Az intézmény székhelyén, Orosházán szeptember elsején reggel tartották a tanévnyitó ünnepséget. A tanévet a régi-új iskolában mintegy 1200 tanuló kezdte el. – Tisza Kálmán nevével fog továbbműködni az iskola, a név megváltozik, de az a tradíció, ami sok-sok évvel ezelőtt elkezdődött és ma is tart, – ami a szakképzést jelenti ebben az iskolában Békés megye számára, a diákok számára, sok esetben pedig a jövőt kell, hogy jelentse – azt gondolom, töretlen marad – mondta beszédében Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke. Dr. Dancsó József kiemelte, az évekkel ezelőtt kötött megállapodás hosszú évekre meghatározza Orosháza és a kistérség szakképzését, mintegy 1200 diák jövőjét. – Amikor megyei fenntartás alá került az intézmény, alig 700 diák tanult az iskolában, most pedig mintegy1200. Ez azt jelenti, hogy az az út, amit végigjárt az intézmény, sikeresnek mondható – emelte ki a polgármester. Zámbó András, a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény igazgatója kiemelte, Békés megye képviselő-testülete olyan intézményt hozott létre, mely 4 város, 10 – részben hasonló profilú – közoktatási intézményét egyesíti. – Hiszek abban, hogy intézményünk el-

Intézmény része lett a megyének átadott Ügyviteli Szakképző Iskola, így szeptember elsejétől az új szerkezeti keretek között indult meg a tanítás az ÜSZI-ben is. A város iskolái közül a református egyházi fenntartásba került József Attila iskola kezdte meg a tanévnyitók sorát. Kedden délután ünnepélyes keretek között zajlott az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola első évnyitója. Az intézmény zászlóján a jelszó: hit, haza, emberség. A diákok ün-

nepi öltözéke matrózgallérral és kék nyakkendővel egészült ki. Szeptember elsején 232 alsós, 240 felsős diák kezdte meg tanulmányait 20 osztályban és 10 napközis csoportban. Az ünnepségen az új igazgató, Pusztainé Szabó Margit megköszönte azt a négyéves munkát, melyet elődje, Víghné Pintér Lilla az intézmény élén végzett. Külön köszöntötték a 65 elsőst, akiket az 5. osztályosok avattak fel, s az iskola hittankönyvvel ajándékozott meg. Ők az első évfolyam, ahol a tanítás két nyelven (magyar, angol) zajlik majd. Ünnepi beszédében dr. Dancsó József polgármester a fenntartóváltás okairól is szólt, hangot adva annak a reményének, hogy a városban az új oktatási

rendszer erkölcsi, anyagi megújulást hoz. Köszönetet mondott a református egyház tagjainak, szülőknek, diákoknak a támogatásért, amely segített létrehozni az iskolát. Sipos Tas Töhötöm esperes, a Békési Református Egyházmegye nevében köszöntötte a jelen lévőket és kiemelte: – Nem szűkíteni akarunk soha értékeken, amelyeket eddig is hordozott egy iskola, nem elvenni akarunk, hanem adni az eddigiekhez. A keresztyén utat, a krisztusi utat ismerhetik meg itt a jövő nemzedékek. Dr. Veres Bertalan, a Tiszántúli Református Egyházkerület tanügyi főtanácsosa Bölcskei Gusztáv üzenetét hozta. A püspök reményét fejezte ki, hogy a most vitorlát bontó református iskolában „megtermi gyümölcsét a sok fáradozás.” Kovács Árpád lelkész, az új fenntartó képviselője egy bibliai idézet köré fűzte gondolatait: „Legyen világosság!” A tudás és a szeretet világosságának egységéről szólt, és ezt kívánta az új iskolának is. Átadta a megbízólevelet Pusztainé Szabó Margitnak, aki beszédében a régi értékek folytatásáról

majd Barabás Hunorné, a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatója mondott beszédet. – Egy nehéz, megpróbáltatásokkal teli féléves munka van mindannyiunk mögött. Köszönöm a városvezetésnek, szülőknek, pedagógusoknak, hogy bizalommal voltak irántunk, és ezt a két szép intézményt – az óvodát és az iskolát – átadták az egyházmegye részére. Igyekszünk az intézmény hagyományait megőrizni, jól működtetni – hangsúlyozta. Ünnepi gondolatait a polgármester is megosztotta a jelenlévőkkel. – Megtiszteltetés számomra, hogy ezt az intézményt útjára indíthatja az új fenntartó, hisz minőségileg újat, új lehetőségeket szeretnénk teremteni Orosházán. Szűkösek az anyagi forrásaink, lehetőségeink, viszont van felkészült pedagógusi kar, vannak tanulni akaró gyerekek és együttműködő szülők. Amikor a római katolikus egyház kezdeményezte azt, hogy szeretne városunkban is az óvodai, iskolai nevelésben részt venni, a lehetőség mellett nem mehettünk el. Az iskola Kaláris Néptánccsoportjának ünnepi műsora után Bicsánszky József igazgató szólt a megjelentekhez.

biztosította a hallgatóságot. – Elkészítettük iskolánk pedagógiai programját, és benne megfogalmaztuk jelmondatunkat: „Három fáklyám ég: Hit, Haza, Emberség”. Ez a három terület lesz az iránytű nevelőmunkánkban – hangsúlyozta. – Továbbvisszük a Zsolnai pedagógiát, kiemelt szerepet kap a magyar múlthoz, az anyanyelvhez, kulturális értékeinkhez való ragaszkodás. Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola első tanévnyitó ünnepségét szerda este tartották a sportcsarnokban. A rendezvényen elsőként a legkisebbeket, a leendő első osztályosokat köszöntötték,

– Gondoljunk köszönettel, elismeréssel mindazokra, akik alkotó szerepet, döntési felelősséget, munkát, kötelezettséget, áldozatot, szolgálatot vállaltak e napjainkat vezető, jövőt formáló folyamatban – emelte ki. Az intézményben 116 óvodás és 365 iskolás kezdi el az új tanévet. Az iskolában és óvodában a hitoktatók munkáját az Orosházi Jézus Szíve Plébánia esperese, dr. Laurinyecz Mihály kanonok irányítja, aki üdvözlő szavai mellett, bemutatta a három hitoktatót is. bij–sgy Fotók: Kecskeméti – Melega

Iskolai közleményháború. „Az MSZP Orosházi Szervezete megdöbbenéssel értesült arról, hogy Dancsó József polgármester az összes önkormányzati fenntartású iskola tanulóját kirendelte a Táncsics gimnázium elé… hogy a fideszes vezetők szólhassanak a tömeghez. Ugyanide kellett zarándokolniuk a rákóczitelepi és a kardoskúti általános iskola diákjainak is. Sokaknak nehézséget és fáradságot okozott a városközpontba való bejutás” – fogalmazta meg a helyi szocialisták közleménye. A Fidesz orosházi elnöksége válaszában ráirányította a figyelmet, hogy a szocialisták „újra lendületbe hozták a Fetser János által előszedett politikai furkósbotot... Kicsinyes pártpolitikai céljaik érdekében beárnyékolják az új és meghatározó életszakaszba lépett gyermekek és szüleik örömét.” Leszögezték, hogy a tanévnyitó ünnepséget nem a város, hanem az intézmény vezetése szervezte és a szervezők mindent megtettek, hogy zökkenőmentes legyen az ünnepség. A résztvevők az egészségügyi pontoknál esetleges rosszullét esetén hűvösbe vonulhattak, hideg vizet ihattak, a mentősök és a rendőrök is vigyázták a tömeget. A közlemény kiemelte, hogy a tanévnyitó ünnepség nem egészen 40 perc alatt lezajlott. (Bővebben: www.oroscafe.hu)


2011. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK

Urszuly János (1925–2011) A cinkusi iskola legendás tanítója 2011. augusztus 25-én örök időkre az égi katedrára lépett. Urszuly János a nemzet napszámosaiként emlegetett néptanítók generációjának utolsó, nagy mohikánja volt. A cinkusi diákok felejthetetlen „tanító bácsija”, aki sohasem kérte, hogy tanár urazzák. Egyetlenként, még életében felkerült arra a 16 tanyai néptanító nevét megörökítő márványtáblára, amelyet az öregdiákok 2001-ben avattak fel a néhai iskolaépület falán. 1925-ben született Orosházán, itt érettségizett, és a kiskunfélegyházi tanítóképző elvégzése után Mezőberényben kapott állást. A háború a Dunántúlra sodorja, de 1946-tól ismét Orosházán, a belterületi iskolában, majd Rákóczitelepen tanított. 1951-ben már igazgatóhelyettes. A tsz-agitáció megtagadása miatt családjával együtt Cinkusra helyezték. A mindig kísérletező, nyughatatlan lelkületű tanító azonban a pusztai száműzetést nem büntetésnek, hanem a szakmai önállóság, a szárnyaló fantázia új lehetőségének tekintette. Korát meghaladó pedagógiai módszereinek hamar híre ment. Az elszigeteltségből kitörő néptanító Cinkust igazi szellemi központtá emelte. Nem csupán tananyagot tanított, hanem az életre nevelt. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, majd a Kiváló Tanító kitüntetéssel jutalmazták szakmai munkáját. A cinkusi iskola 1974-es bezárása után Kardoskúton igazgatóhelyettes, majd szakfelügyelőként Dél-Békés megye 124 iskolája tartozik hozzá. 42 évi szolgálat után 1985-ben vonult nyugállományba, de ezután is dolgozott. 1987-től Orosházán, az akkor nyíló Eötvös Iskola napközis munkaközösségének vezetője. Pedagógiai munkásságáért 2007-ben „Kardoskút Községért-díjat”, 2008-ban Orosháza várostól is elismerést kapott. 86 évesen kerekedett most fel, s indult neki ismét – immár utoljára. Zsebében ott lapult egy gyűrött papírfecnin utolsó éveinek féltve őrzött, lelki megnyugvást adó, kedvelt zsoltáridézete: „Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten!/ Minden dolgunkat bírjad, forgassad,/ Kezeink munkáit igazgassad!” Drága Tanító bácsi! Nyugodj békében! Deák György, a Cinkusiak Baráti Köre elnöke Urszuly János hamvait – végakarata szerint - szűk családi körben, a Szilencium trombitaszólója kíséretében hintik szét szeretett iskolája udvarán. Tanítványai, tisztelői szeptember 11-én, vasárnap 10 órától búcsúzhatnak tőle az Orosházi Református Gyülekezet Táncsics utcai imaházában, ahol életéért való hálaadást tartanak. A gyászoló család kéri a megemlékezőket, hogy virág, koszorú helyett adományaikat a gyülekezet javára ajánlják fel. A Cinkusiak Baráti Köre, a hálaadást követően, 11.30-kor mécsesekkel és az egyesület koszorújának elhelyezésével tart néma megemlékezést a cinkusi emléktáblánál.

5

KÖZÉLETI HETILAP

Hangoló. A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a tanítás szeptember 8-án kezdődik, 5-én, 6-án és 7-én délutánonként a Vörösmarty utcai épületben tartanak pótbeiratkozást furulya, rézfúvós, képzőművészet, társastánc és moderntánc tanszakokra. Jakab Annamária igazgató arra emlékeztet, hogy a zenével, képzőművészettel, tánccal való foglalatoskodás a gyermekek egész személyiségét fejleszti, az itt megtanult alapok a felnőttkorban is kamatoztathatók. Részben módosult a tanterv, emiatt például a képzőművészet tanszakon kezdetben komplex művészeti képzést kapnak a diákok, csak később szakosodnak. Első ízben tartottak „Hangoló” tábort augusztus végén. 30 gyerek ügyességét játékos formában fejlesztették, zenei ismereteit gyarapították. Köszönet a támogatóknak: Petőfi Kulturális Kht., Pusztai Lajos igazgató; KAZSZER Teniszklub, Gelegonya Zoltán; Vörösmarty Tagintézmény, Tompáné Barabás Edit, Justyákné Kiss Ágnes; Miklós László zöldségkereskedő, Pingvin Fagyizó, Szabó Adrienn; Iglicz Zoltán Faárukereskedés, Trnkóczi Jánosné mézesés kürtőskalács-készítő, OROS-SÜTI Kft., Polgár Kálmánné; Orosházi Média Kft.

Új háziorvos Rákóczitelepen Rákóczitelepen, a 11. számú háziorvosi körzet betegeit ellátó dr. Hegyesi József tavaly áprilisban nyugdíjba ment, ezért a körzet betegeinek ellátását helyettesítő orvosok látták el. Eddig. A megüresedett háziorvosi körzet betöltésére ugyanis pályázatot írtak ki, melyre két orvos jelentkezett. Az április 15-i testületi ülésen a grémium egyhangúlag dr. Szemenyei Gabriella belgyógyász pályázatát fogadta el, így szeptember elsejétől a Lorántffy utcai rendelőben az orosházi doktornő várja a betegeket. Dr. Szemenyei Gabriella a Táncsics Mihály Gimnázium biológia tagozatán érettségizett. Tanulmányait a SzentGyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán folytatta, diplomáját cum laude minősítéssel szerezte. A Mentőtiszt III. tanfolyam elvégzése után az Orosházi Mentőállomáson dolgozott szigorló-

Népszámlálás előtt Októberben népszámlálás. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) alapvető feladata a népszámlálás előkészítésével, valamint az adatfelvétel „kivitelezésével” kapcsolatos szakmai irányító tevékenység. A szervezeti működés hierarchiájának „felső régióját” a Népszámlálási főosztály foglalja el. A KSH elnöke a fővárosban és a megyékben kinevezi a felelősöket, akik szervezik az adatfelvétel végrehajtásának előkészítését, irányítják a végrehajtást, az adott megyéhez,

fővároshoz tartozó területfelelősök munkáját, valamint kapcsolatot tartanak a megyei közigazgatási népszámlálási felelőssel. A hivatal a szakmai szempontok érvényesítését a területfelelősi hálózaton keresztül biztosítja. A településeken

AJÁNLÓ Képzőművészeti alkotóműhely várja a gyerekeket szeptember 3-án 9–12 óráig a Városi Képtárban. Jelentkezzetek a keptar@pmk.oroshaza.hu e-mail címen, vagy a 472-350-es telefonszámon. Téma: textilfestés, batikolás. A Magyar Dal Napja lesz szeptember 9én az Árpád-kertben a művelődési központ szervezésében. (Rossz idő esetén a PMK színháztermében.) Fellépők 17 ó.: The Next – Tunyogi Péter Emlékzenekar, 18:30: Vivat Bacchus Énekegyüttes, 20 ó.: Szabó Balázs Band. A rendezvény ingyenes. Ingyenes kyokushin karatefoglalkozások kezdődnek a Máltai játszótéren szeptember 14-én, 5-14 éves gyerekek részére. A jelentkezéseket 12-éig fogadják személyesen a Máltai játszótéren, ill. az alábbi telefonszámokon: 06-30/529-3407, 06-30/2438-437. Szüreti bált rendez a Társkereső Klub szeptember 17-én 19 órától a Pacsirta utca 8. szám alatt.

ként, majd Szekszárdon, a Tolna Megyei Önkormányzat Kórházában volt belgyógyász rezidens. 2001-től az orosházi kórházban alorvos, majd 2005-től sikeres belgyógyászati szakvizsgát követően szakorvos. Háziorvosi szakvizsgáját 5 éven belül kell megszereznie. Három kisgyermek édesanyja, 2005– 2007 között, majd 2009-től a praxis betöltéséig velük volt gyeden. Férjével, – aki mentőápoló, életmódtanácsadólelkigondozó – rendszeresen tartanak betegoktató, felvilágosító előadásokat a városban (legutóbb 2010-ben dohányzásleszoktató tanfolyamot). – Háziorvosi tevékenységem során arra törekszem, hogy a tőlem elvárható legmagasabb színvonalon biztosítsam a praxisban a pácienseknek az egészségügyi szolgáltatást, melyet szolgálatnak is tekintek – összegzett a doktornő. A Lorántffy utca 50. szám alatti rendelőben szeptember elsejétől tehát dr. Szemenyei Gabriella várja a betegeket, a rendelési idő: hétfő, szerda , péntek: 8–11 óráig, kedd , csütörtök: 13–16 esgyé óráig.

a KSH-t a területfelelős képviseli. A területfelelős szoros kapcsolatot tart fenn a települési népszámlálási felelőssel (a jegyzővel). A területfelelősök feladata a felülvizsgálói hálózat megszervezése, munkájának támogatása, ellenőrzése, a számlálóbiztosok munkájának szakmai felügyelete, együttműködve a települési népszámlálási felelőssel. Az ellenőrzési szervezet jelentős szereplője a felülvizsgáló, aki a számlálóbiztosok munkáját közvetlenül irányítja, ellenőrzi, támogatja. Feladata a beérkezett kérdőívek minőségének értékelése, érkeztetése, az elektronikus monitoring rendszer által kért információk rögzítése. A megyei (fővárosi) közigazgatási hivatal vezetője az összeírás időszakára megyei (fővárosi) közigazgatási népszámlálási felelőst nevez ki. Tevékenységi körébe tartozik az adatfelvétel törvényes lefolyásának ellenőrzése, szoros együttműködésben a megyei felelőssel. A népszámlálás helyi előkészítéséről és az adatfelvétel végrehajtásáról a települési (a fővárosban a kerületi) önkormányzat jegyzője mint települési népszámlálási felelős gondoskodik. Nagyobb települések esetén munkáját a népszámlálási előadó és/vagy népszámlálási ügyintézők segítik. A települési népszámlálási felelős feladata az adott településen a szükséges számlálóbiztosi létszámról való gondoskodás, a végrehajtás technikai feltételeinek biztosítása, az összeírás előrehaladásának felügyelete, az adatszolgáltatók által jelzett problémák kezelése, a pótösszeírás megszervezése. A népszámlálás előkészítése és végrehajtása során a települési népszámlálási felelős szorosan együttműködik a KSH területfelelősével. A számlálóbiztos feladata az adatszolgáltatók tájékoztatása, az interjúk lebonyolítása, az önkitöltők papír kérdőíveinek összegyűjtése, a címek pontosítása. Munkáját közvetlenül a felülvizsgáló irányítja, ellenőrzi. A kiemelt intézetek (Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek által fenntartott intézetek) esetében az intézetvezető felelős az intézetben lakók összeírásának végrehajtásáért, együttműködve az adott település jegyzőjével.


6

KÖZÉLETI HETILAP

2011. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK

KÖZLEMÉNY Orosháza Város Önkormányzat polgármestere a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A § alapján pályázatot hirdet Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ Szolgáltató Egység szervezeti egység vezető munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony határozatlan idejű. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A vezetői megbízás határozott időre, 1 évig szól. A munkavégzés helye: 5900 Orosháza, Teréz utca 14. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: gazdasági vezetői feladatok ellátása. Az intézmény gazdálkodási, pénzügyi feladatainak irányítása. Költségvetés-tervezés, előirányzatmódosítás, pénzügyi beszámoló, statisztikai jelentések, pénzügyi adatszolgáltatás. Munkaerő-gazdálkodás, számviteli előírások betartásának ellenőrzése, szabályzatok aktualizálása, továbbá a szolgáltató egység irányítása (gazdasági, műszaki, higiénés csoport, konyha). Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: főiskola, felsőfokú pénzügyi vagy gazdasági szakirányú végzettség, mérlegképes könyvelői képesítés, legalább 1-3 év vezetői tapasztalat, legalább 3-5 év szakmai tapasztalat, felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), ECDL, B kategóriás jogosítvány, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség. Rendelkezik a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló igazolvánnyal. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent költségvetési intézményben szerzett szakmai ta-

pasztalat. Elvárt kompetenciák: kiváló szintű szervezőkészség, kommunikációs képesség. Előnyt jelentő kompetenciák: kiváló szintű teherbíró képesség, együttműködési képesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: iskolai végzettséget igazoló okiratok, szakmai önéletrajz, motivációs levél, könyvviteli tevékenységre jogosultak nyilvántartásba vételi igazolása, erkölcsi bizonyítvány (3 hónapnál nem régebbi), nyilatkozat arról, hogy a pályázó a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul. A munkakör legkorábban október 3-tól tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: szeptember 23. A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak a Orosháza Város Önkormányzat polgármestere címére történő megküldésével (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: Tk.319/2011, és a munkakör megnevezését: szervezeti egység vezető. Személyesen a Városi Polgármesteri Hivatal polgármesteri titkárságán (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.) A pályázatról eseti bizottság döntése alapján a polgármester dönt. A pályáztató a pályázati kiírás eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. A pályázat elbírálásának határideje: szeptember 30., további közzétételének helye, ideje: www.oroshaza.hu. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: a közalkalmazotti jogviszony létrehozása 3 hónap próbaidő kikötésével történik. A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.oroshaza.hu honlapon szerezhet.

KÖZLEMÉNY Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti szociális rászorultság alapján történő bérbeadásra a Kakasszék tanya 2/6. szám alatti 41 m2 alapterületű, 1 szobás, komfortos, az Ady Endre u. 9. 1/3. szám alatti 29 m2 alapterületű 1 szobás, komfortos, az Október 6. u. 33–35. III/19. szám alatti 17 m2 alapterületű 1 szobás, összkomfortos lakásait. A pályázati lapokat a Polgármesteri Hivatal 3. em. 1. sz. irodájában, munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 8–16 ó., pénteken 8–13.30 ó.) lehet igényelni. Benyújtási határidő valamennyi pályázat esetében: szeptember 19. (hétfő) 16 óra. A pályázatok benyújtásának egyéb feltételei megtekinthetők a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján. Orosháza Város Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága

APRÓHIRDETÉSEK Felsőfokú angol nyelvvizsgával nyelvoktatást, fordítást vállalok. Benkő Ferenc 06 (30) 643-8644; benko_ferenc@citromail.hu Számítástechnika tanfolyamok kezdőknek és haladóknak. ECDL vizsgára és informatika érettségire felkészítés (egyénileg is). Matematika tehetséggondozás, korrepetálás. 06 (30) 5552833, ill. tanhelp@gmail.com 12 kalapácsos daráló, kis Polski alkatrészek, betonkeverő, 380-as villanymotor. 06 (30) 291-2055 Bútorozott lakás kiadó. 06 (30) 291-2055 Utánfutó és építőipari kisgépkölcsönző: Betonvágást, téglaszeletelést, földdöngölést, oszlopfúrást vállalunk. 06 (30) 236-5281; orosrent.atw.hu <http://orosrent.atw.hu/>

HIRDESSEN LAPUNKBAN!


2011. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK

7

KÖZÉLETI HETILAP

Pontszerzés Debrecenben OFKSE: indul a bajnokság DVSC-DEAC – Orosháza FC 1 – 1 (1 – 1) NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Debrecen, egyetemi sporttelep, 300 néző Vezette: Erdős J. (Szalai, Varga G.) Orosháza: Molnár – Szűcs, Futaki, Szabó N., Szabó A. (Lupsa ’46) – Juhász N. (Randelovic ’68), Kerepeczki, Ács, Petneházi, Végh A. (Szabó T. ’78) – Buza. Edző: Major László A hazaiak a mérkőzés elején nagy nyomás alá helyezték Molnár kapuját, melynek következtében a 20. percben megszerezték a vezetést. Szilágyi G. 28 méteres szabadrúgása a kapu bal felső sarkába vágódott: 1 – 0. Csapatunk nem esett kétségbe, és a 26.

percben egyenlített. Buzát utolsó emberként rántotta vissza Szilágyi, a játékvezető jogosan 11-est ítélt, és kiállította a debreceni játékost. A megítélt büntetőt Kerepeczki a kapu jobb alsó sarkába gurította: 1 – 1. A második félidőben a nagy meleg hatására visszavettek a tempóból a csapatok, de az utolsó tíz percben ismét kapujához szegezte az OFC-t a „kis Loki”, azonban csapatunk Molnár bravúros védéseivel megőrizte az egy pontot. Major László: Erősebb csapat ellen az egy pont is értékes, bár az emberelőnyt kihasználhattuk volna. Betkó T.

70 versenyző 104 hajóval Gyopárosfürdő adott otthont a Hajómodellező Közép-Európa Kupának, három orosházi versenyző is indult. Augusztus 22-e és 28-a között rendezték meg a Hajómodellező Közép-Európa Kupát a gyopárosi tavakon. Az orosházi verseny a kupasorozat eddigi legnagyobb létszámú megmérettetése volt: 9 ország 70 versenyzője 104 hajóval in-

dult. A hazaiak mellett Ausztriából, Bulgáriából, Szlovéniából, Szlovákiából, Szerbiából, Romániából, Csehországból és Litvániából érkeztek modellezők. A Közép-Európa Kupa egy versenysorozat – tudtuk meg az Orosházi Városi Modellező Klub elnökétől. Nóbik Gyula elmondta, hogy összesen hat versenyt rendeznek, és a négy legjobb eredmény alapján hirdetnek kupagyőztest. A gyopárosi programon az időjárás kegyeibe fogadta a hajómodellezőket, szoros menetrend alapján zajlottak az izgalmas

futamok. Az orosháziak közül Nóbik Gyula a 14. helyen végzett az FSR-V 7,5 ccm kategóriában. Végh Sándor 32 indulóból a 19. lett az FSR-V 3,5 ccmesek mezőnyében, míg FSR-V 15 ccm kategóriában Kiss György a 21., Nóbik Gyula a 23. helyen zárt. Az orosházi klubelnök szerint a fiatalok nagyon jól versenyeztek.

– Nagyon sok a fiatal versenyző, akik bátrak és nagyon jól vezetnek. Sajnos mi már nem vagyunk olyan harci kedvben, mint az ifjú versenyzők – fogalmazott Nóbik Gyula. A Hajómodellező Közép-Európa Kupa győztesei: FSR-V 3,5 ccm 1. hely Berta András, BKV. FSR-V 7,5 ccm 1. hely Ilina Zdravkova, Bulgária. FSR-V 15 ccm 1. hely Todorov Iliyan, Bulgária. FSR-V 27-35 ccm 1. hely Todorov Iliyan, Bulgária. További helyezettek: www.oroscafe.hu -vágtaFotó: Kecskeméti Krisztina

Kazszeres teniszérmek Szentesen szerepeltek eredményesen az orosházi fiatalok. A mezőny roppant erős volt, ennek ellenére szép sikereket értek el. Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték meg Szentesen a Liget Kupa korosztályos teniszversenyét, ahol az orosházi KAZSZER Tenisz Klub három versenyzővel képviseltette magát. A 12 éves fiúk között Szántó Kornél a dobogó legalsó fokára léphetett, és értékes ranglistapontokat kapott. A 10 éves fiúk és lányok mezőnyében

kevesebb induló volt, ezért körmérkőzéses rendszerben bonyolították le ezt a versenyt. Bakró Rebeka végig kiegyensúlyozottan játszva megszerezte a bajnoki címet. A fiúk között Zsurka Martinnak is mérkőzéslabdái voltak a tornagyőzelemhez, végül a második helyet szerezte meg. Gelegonya Zoltán edzőtől megtudtuk, a játékosok előtt még jó néhány fontos verseny áll ebben a szezonban, és sikeres szereplés esetén előkelőbb ranglistahelyezéssel zárhatják az évet. gvk

Pénteken idegenben kezdi a bajnoki szezont férfi kézilabdacsapatunk, az első hazai ellenfél szeptember 11-én az MKB Veszprém lesz. Füzesi Ferenc edző szerint kiegyensúlyozott játékra van szükség. Szeptember 2-án, 18 órától Tatabányán lép pályára NB I-es férfi kézilabdacsapatunk. Rajki István klubelnököt kérdeztük a célokról. – Szeretnénk jó meccseket játszani, hogy a játékosoknak és a közönségnek is legyen sikerélménye, és minél eredményesebben képviseljük városunkat. A nehézségeinket ismerik a kézilabda iránt érdeklődők. Ezek továbbra is fennállnak, de ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára. Úgy gondolom, ez az év meghatározó lesz az orosházi férfi kézilabda szempontjából. Most eldől, mi lesz itt ezzel a sportággal a következő évekre vonatkozóan is. A klubelnök új támogatóról is beszámolt, változott a csapat neve. – Szerződést kötöttünk egy országosan ismert könyvterjesztő vállalattal, így ezentúl Orosházi FKSE Alexandra

néven szerepel csapatunk. A cég sportegyesületeket támogat országszerte, mi pedig igyekszünk minden támogatási lehetőséget „megfogni”. Fontos információ még, hogy a szezonra szóló

Kettős siker a Kolozsvár ellen a felkészülési meccseken: OFKSE - Cluj Napoca 29-26 (1512), OFKSE - Cluj Napoca 26-22 (14-10). A mérkőzések tudósítása: www.oroscafe.hu

bérleteket jövő héten hétfőn és csütörtökön lehet megvásárolni az Eötvös-csarnokban délután fél 5 és 18 óra között, valamint minden hazai mérkőzés idején is kaphatók. Sokan várják a Veszprém elleni hazai mérkőzést, a felnőttcsapat szeptember 11-én, 18 órától játszik. Erre a találkozóra jegyelővételt – a kevés férőhely miatt – nem tudunk biztosítani, a pénztárnyitás szeptember 11-én, 14 órakor lesz. Szigorú biztonsági előírásokra is számítsanak a szurkolók. A veszprémi együttes délután 4-kor érkezik, 16 és 17 óra között lehet majd autogramokat, közös fotót kérni a csarnok előtt felállított sátorban.

Extrém nap

OKSC-bronz

V. alkalommal rendezik meg az Extrém Sportnapot szeptember 10-én az Árpád kertben és a Kossuth utcán. Program: 9 órakor megnyitó, 9:10 szabad gyakorlás és bemutatók: BMX, gördeszka, flatland, roller, kosárlabda, fitness, freestyle foci, 13:15 versenyek: keró, gördeszka, roller, inline kori, kosárra dobó, utcai kosárlabda, 18:30 eredményhirdetés, 19 óra Revízió, 20:30 DAY km. ANTAL, 22 óra After Party a Nimród sörözőben: Zebrah, Kortez, No-trop, Teekay. Egész napos programok: extrém játékok, arcfestés, játszóház, drog- és AIDS-totó töltés. Bővebb infó: 06/70/337-5034, ill. urbanzsuzsa@yahoo.com.

Az Orosháza KSC két együttese is részt vett a 15. alkalommal megrendezett veszprémi Cell-kupán, mely Magyarország legjelentősebb utánpótlástornája. A 11 ország 158 csapatát felvonultató viadalt az Európai Kézilabda Szövetség 2011-ben kiemelt rendezvénnyé nyilvánította. Az 1999es lányok Pappné Horváth Zsuzsanna irányításával vetették magukat a küzdelmekbe, és az erős, 14 csapatos mezőnyben az előkelő 6. helyet szerezték meg. Németh Dóra edző 1997-es csapata korosztályában 21 együttes versengett. Az orosháziak küzdelmes találkozókat játszva, minden energiájukat mozgósítva bronzéremmel zártak. Részletek: www.oroscafe.hu zsp

Bacsur emlékverseny

orosházi klub nyolcéves versenyzője az első kiemeltként érkezett, és ennek megfelelően, izgalmas döntőt követően begyűjtötte a 2011. évi országos bajnoki címet. Szentesen a Ligetkupát rendezték meg. Ezen a versenyen az orosházi teniszklub sportolója, Dán Zsolt a fiú 16 évesek között a harmadik helyen zárt. -taka-

SPORTHÍREK Utánpótlás – Labdarúgás Rákóczi Vasas SE (U19)–Kondorosi TE (U19) 7:1. Góllövők: Suta M. (2), Gyarmati Z., Mazán N., Mátyus R., Szivák L. és Gerda V. OMTK 1913 ULE (U19)–Gyula Grosics Akadémia (U19) 0:2. OMTK 1913 ULE (U17)–Gyula Grosics Akadémia (U17) 1:8. Góllövő: Varga I. Berényi Gyermek FC (U15)–OMTK 1913 ULE (U15) 4:0. Berényi Gyermek FC (U13)–OMTK 1913 ULE (U13) 3:2. Góllövők: Pele P. és Radics D. Edzőtábor. Orosházi és nagyszénási gyerekeknek szervezett birkózó és grappling edzőtábort a Nagyszénási Birkózó Club és az Orosházi Küzdősport Centrum Gyopárosfürdőn augusztus 14-től 19-ig. Deme János vezetőedző irányításával kezdték meg az őszi versenyekre a felkészülést. Köszönet a támogatóknak: Linamar Hungary Nyrt., Aranypatkó Csárda, Csizmadia Pékség, Kolozsvári András gazdálkodó, Baksa Zoltán családi gazdálkodó, Suga–Food Nagyszénás, Asztalos Pékség, Zsura Pékség, Orosházi Média Kft.

SPORTMŰSOR

Országos bajnok Andrékó Roland magabiztosan nyerte a budapesti döntőt, Szentesről bronzéremmel tért haza Dán Zsolt. Két versenyen is éremmel gazdagodtak az Orosházi Városi Teniszklub ifjú tehetségei. A Head-kupa Masters Országos Iskolai Tenisz-versenysorozat döntőjét Budapesten rendezték meg. A megmérettetésre Andrékó Roland, az

Füzesi Ferenc edzőt is megkérdeztük a bajnoki nyitány előtt, a tréner szerint egységesebb képet mutat a csapat. – Egy viharos időszak után késve indult az alapozás, de úgy gondolom, sikerült behozni a lemaradást. Ami még hátravan, azt a bajnokság folyamán tudjuk pótolni. A leglényegesebb, hogy a csapat magja együtt maradt, azok a játékosok, akik kötődnek a klubhoz, itt vannak. Emellett Harsányi Viktor és Bali Richárd igazolása is erősítést jelent mindenképp. Az edzőmeccsek alapján úgy vélem, egységesebb képet mutat a csapat, mint az előző szezonban, magabiztosabb szereplést várok. Véleményem szerint kiegyensúlyozottnak kell lennünk, és akkor elérhetjük, hogy az NB I-ben maradjunk. Vági Kata Fotó: Kecskeméti Krisztina

Augusztus 25–28. között rendezte meg az Orosházi Sakk Egyesület a XXII. id. Bacsur Imre Emlékversenyt. A megmérettetésre 54-en adták le nevezésüket az ország különböző pontjairól, néhányan a határon túlról. A verseny 7 fordulós, svájci rendszerben zajlott. A győzelmet a Makói SVSE versenyzője, Csirik András Fide mester szerezte meg a 2. helyezett orosházi Horváth Zsolt Fide mester és a 3. helyezett budapesti Tatár Kis Szabolcs nemzetközi mester előtt. Számos különdíjat is átadtak, részletek: www.oroscafe.hu Fotó: Rajki Judit

Labdarúgás: NB II-es bajnoki mérkőzés: Orosháza FC–Mezőkövesd, Orosháza, Mátrai-stadion, szeptember 3., 16:30. Modellezés: Orosházi Modellrepülőnap, Bónumi repülőtér, szept. 3.,10 óra Asztalitenisz: ASE Orosháza I. – Szekszárd AC I. Női Extraliga-mérkőzés, Orosháza, Fürdő utca 5., szeptember 3., 11 óra. ASE Orosháza II.- Mihályháza NB I/A mérkőzés, Orosháza, Fürdő utca 5., szeptember 3., 15 óra. Kispályás labdarúgás: A 2011/2012-es kispályás labdarúgó-bajnokság sorsolás szerinti mérkőzései a város kispályáin hétköznap 17 és 21 óra között.


8

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK

50 év után találkoztak

Fogadónap. Dr. Dancsó József polgármester minden hónap elsõ hetének keddjén 13–16 óráig, Zalai Mihály alpolgármester minden hónap második hetének keddjén 13–16 óráig, Csizmadia Ibolya alpolgármester minden hónap harmadik hetének keddjén 13–16 óráig, Hegedûsné dr. Hegedûs Mária címzetes fõjegyzõ minden hónap negyedik hetének keddjén 13–16 óráig tart fogadóórát. Gyógyszertári ügyelet: augusztus 29. – szeptember 4-ig Csiki Patika (Tas u. 21., tel.: 68/412-063). Szeptember 5– 11-ig Csillag Patika (Orosháza, Széchenyi tér 1., tel.: 68/411-183). Ételosztás őszinte szívvel. Szeptember 11-én, vasárnap 13 órától a piactéren – Csáki László és felesége, Zsuzsika támogatásával – várják egy tál meleg étellel a nehéz körülmények között élőket. A szervező Illyés Gábor és csapata. Grillparti. Első alkalommal és a tervek szerint hagyományteremtő szándékkal szeptember 10-én, 16 órától batyus grillpartit szerveznek az Üvegvárosrészben. A rendezvényt a Czina iskola melletti pihenőparkban tartják, ahol a grillezés mellett egyéb programok is várják az érdeklődőket. Fellép Bakos Bettina és a Redance táncosok, valamint lesz salsabemutató és közös tánc. Az esti program retró diszkóval folytatódik. A grillsütőt a szervezők biztosítják, jelentkezni a 06/20 9752-425 vagy a 06/30 3033-803 telefonszámon lehet.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken eleinte szórványosan, majd inkább a keleti területeken fordulhat elő zápor, zivatar. Nem változik lényegesen a hőmérséklet, marad a meleg. Mint ahogyan hétvégén is: igen kellemes, nyárias időnk lesz, 25 és 31 fok közötti csúcsértékekkel, egyegy záporral. Érdemes lesz kihasználni a jó időt! A jövő hét már változékonyabb és kissé hűvösebb időt ígér.

A Táncsics Mihály Gimnáziumban 1961ben érettségizett hat osztály augusztus 27-én tartotta 50 éves évfolyam- és osztálytalálkozóját, melyre a 172 egykori diák közül 98 tudott eljönni. Elhunyt tanáraikról és diáktársaikról néma felállással emlékeztek meg, majd osztályfőnöki órát tartottak. Ennek az évfolyamnak volt a diákja prof. dr. Kaáli Nagy Géza, aki több meglepetést is szervezett. Mindenki kapott egy kitű-

zőt, melyen a neve mellett az egykori érettségi tablóképe volt és ő hívta meg az ismert énekest, Komár Lászlót, aki az 1960-as évek slágereit énekelte. Az egykori osztályfőnökök közül Beck Zoltánné Bodor Anna köszöntötte a jelenlévőket, a Szilágyi házaspár pedig az E osztálynak, illetve az egész évfolyamnak írt egy levelet. Bővebben képgalériával: www.oroscafe.hu Fotó: Kecskeméti Krisztina

Töredékek Töredékek címmel rendezett egyfajta évadzáró kiállítást a Nicolas Muller Camera Club múlt szerdán. Líbor Roland, Monostoriné Hrabovszky Éva, Nagy Blanka, Palcsek István, Szendi Rózsa, Török Zsolt és legújabb tagként kollégánk, Rajki Judit munkásságának rövid jellemzése után a kötetlen beszélgetésé és képnézegetésé lett a főszerep. A fotósok az általuk legjobbnak talált héthét képet állították ki. A téma szabadon választott volt, de a klub tagjai azt tervezik, hogy rendeznek egy olyan tárlatot is, ahol adott témában fotóznak majd . A művelődési ház aulájában rendezett tárlat szeptember 14-ig látható. Az ország egyik legjelentősebb termé-

szetfotósa, a Szekszárd mellett élő dr. Kalotás Zsolt 32 fotóját láthatjuk a Városházi Galériában október végéig. A közelmúltban jelent meg a Körös– Maros Nemzeti Parkról egy képekben gazdag kiadvány, amelynek anyagából válogattak ehhez a tárlathoz. A nemzeti park igazgatója, Tirják László nyitotta meg a kiállítást augusztus 25-én, és ajánlotta az orosháziak figyelmébe azt a gazdag természeti kincset, amelyre munkáival Kalotás felhívja a figyelmet.

KUTYASZORÍTÓ

Egy élet gyűjteménye Jusztin Balázs gyűjteménye szemrevaló: poháralátétek, kenyércsomagolások, étlapok és minden, ami élelmiszer-csomagolásra használható. Ezt a színes kiállítást szeptember 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők a gyopárosfürdői Tourinform mini galériában. – Honnan ered ez a nem mindennapi gyűjtőszenvedély? – kérdeztük a kiállítót. – Még ipari tanulóként kezdtem gyűjteni az orosházi cégek gyártmányis-

gyártóinak címkéit rendszerezem. Aztán áztatással, vasalással készítem elő az egyes csomagolásokat, hogy képkeretbe kerülhessenek. – Milyen szempont szerint gyűjti ezeket? – Bárki bármit hoz, én elfogadom. Vannak olyan darabok, amik megsérültek, de ha egyedi, akkor megtartom. A hibás darabot addig nem selejtezem le, amíg helyette jobbat nem találok. – Hány darabos a gyűjtemény és melyik a legrégebbi?

mertetőjét, később pedig az éttermi itallapokat és a pékek kenyércsomagolásait. Ma már minden csomagolást és címkét gyűjtök. Aki tudja, hogy ezzel foglalatoskodom, zacskószámra hozza a különféle csomagolásokat. Ezekből válogatok gyártmány szempontjából, vagy azonos élelmiszerek különböző

– Ami itt ki van állítva, csak töredék, hisz 3-5000 között van a címkeállomány-gyűjteményem. Ezt a hatalmas mennyiséget apránként dolgozom fel. Látható itt például a Skála áruház kifli zacskója a 60-as, 70-es évekből, amikor az áruház indult. Rózsa Nikolett Fotó: Kecskeméti Krisztina

2 éves az OrosCafé. A város online oldala, az OrosCafe.hu szeptember 7-én lesz 2 éves. A Sziget Caffe teraszán szeptember 2-án, pénteken tartja az OrosCafé stábja a szülinapi partit. Ott lesznek a szerkesztők, az újságírók, a fotósok, az operatőrök. Lehet kérdezni, beszélgetni, de akár vitatkozni is egy-egy témán. A Sziget Caffe ezen a napon 18–20 óra között mindent fél áron kínál. Hogy senki ne maradjon éhen, arról a Dózsa György utcai Rétesbolt gondoskodik majd. Finom réteseket, sütiket, pogácsákat kóstolhatnak, és természetesen lesz szülinapi torta is, mégpedig Orosháza túróslepénytortáját osztjuk szét!

Tíz éve kezdődött

ANYAKÖNYV Megérkeztek Orbán Tibor Árpád és Vámosi Enikő fia: Félix; Pusztai Zoltán és Sánta Valéria fia: Viktor; Debreczenyi Zoltán és Gombkötő Erika fia: Áron

2011. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK

VILLOGÓ Három autó ütközött csütörtök kora reggel a 47-es főút várost elkerülő szakaszán, Kakasszéknél. Egy orral Hódmezővásárhely felé álló személygépkocsi tolatni kezdett, ám egy Békéscsaba felől érkező Audi nekihajtott. A gépkocsi az ütközéstől átsodródott a másik oldalra és nekiütközött egy Hódmezővásárhely felől érkező autónak. A tolató autóba egy nő beszorult, akit az orosházi tűzoltók vágtak ki, súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították az orosházi kórházba. Traffipax. Szeptember 6-tól 9-ig mérnek Orosházán.

Decemberben lesz tíz éve annak, hogy Illyés Gábor először tartott ételosztást a piactéren. Az eltelt idő alatt mintegy 550 ezer, idén pedig már 80 ezer adag ételt főzött csapatával. Az ételosztás az idők folyamán átalakult, hisz már nemcsak a jótékonykodásról szól, hanem egyéb rendezvényekre és táborokba is hívják őket főzni. A tíz év alatt rengeteg támogató állt, és a mai napig is áll a kezdeményezés mellé. Az emberek közül sokan eleinte szégyellték, hogy ott állnak a sorban ételért, és a segítők is a háttérben maradtak. Mára azonban ez teljesen megváltozott. A sorban már nemcsak hajléktalanok és segélyből élők állnak, hanem bérből és fizetésből élők is, mert sokuknál a hónap végén már nem futja meleg ételre.

„Ételosztás őszinte szívvel” elnevezéssel egy alapítványt hozunk létre hamarosan, ugyanis nagyon sokan szeretnék adójuk 1 százalékát felajánlani, de ez csak úgy lehetséges, ha az ételosztás alapítványi keretek között történik. Az ételosztások időpontjai hónapokkal előre le vannak foglalva, hisz már nemcsak a városba, hanem vidékre is hívnak bennünket. Októberben például a devecseri iszapkatasztrófa első évfordulójára kaptunk meghívást. Tavaly, a tragédia idején öt alkalommal is főztünk az ottaniaknak, amiért nagyon hálásak voltak – mondta Illyés Gábor. Az ételosztások sora tehát tovább folytatódik, a jelen körülmények pedig azt mutatják, hogy most még nagyobb szükség van rá, mint eddig bármikor. gy

Állatvédő közgyűlés Dömpert, a kis szálkás szőrű, tacskó kölyökkutyát Monoron hagyták el, szerencséje volt, hogy egy kutyabarát talált a kiéhezett kiskutyára. Nagyon eleven, ugatós, játékos kan kutyus, igazi családi kedvenc válhatna belőle. Gazdára várnak még: puli és foxterrier kutyusok, labrador és dalmata jellegű kölykök. wwww.oroshaziallatvedok.hu

Kedd délután a Pacsirta utcai Pártok házában tartotta soros közgyűlését az Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület. Több napirendet is tárgyaltak, és módosították az alapszabályt székhelyváltozás miatt. A Szikhát menhelyet működtető állatvédőktől megtudtuk, több mint 150 kutyáról gondoskodnak jelenleg, minden erőfeszítésük ellenére kezd kritikussá válni a helyzet. Aki teheti, jelentkezzen, és fogadjon örökbe egy jó házőrzőt. Ivartalanítási akciót is szerveznek Orosházán, hogy minél

kevesebb legyen az utcára kidobott kiskutya. A keddi közgyűlésen kiderült, hamarosan új honlapot indít az egyesület, és javában készülnek október 4-ére. Az Állatok Világnapja alkalmából ismét lesz nyílt nap a Dózsa György út végén található menhelyen. Sok kölyökkutyus is gazdira vár, az egyesület honlapján, a www.oroshaziallatvedok.hu oldalon találnak részleteket, örökbefogadással kapcsolatban a 06-70-619-2307-es számot lehet hívni. gvk

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: BENTOS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.