2013/36. szám Orosházi Élet

Page 1

orosházi

élet

ingyenes közéleti hetilap • 2013. szeptember 27. • XVIII. évfolyam • 36. szám mozaik

8. oldal

Védd a védtelent!

A Szikhát kutyamenhely helyzetére és a felelős állattartásra hívták fel a figyelmet szombaton az Árpád-kertben. Családi délutánt szerveztek az állatvédők. Bemutatókkal, koncerttel, játszóházzal és kutyákkal vártak mindenkit.

oktatás

4. oldal

Ötszáz plüss a gyerekeknek

Még Pécsről is küldtek plüssjátékot az orosházi gyerekeknek. A férfi kézilabdaklub és a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat szervezett jótékonysági akciót, sikeresen. A játékokat négy orosházi intézményhez juttatták el.

36 milliós önkormányzati támogatás, 84 millió TAO

Télen-nyáron focizhatnak

sport

7. oldal

Jó játékkal helyt állt az OFKSE A világ egyik legjobb kézilabdacsapata, az MKB-MVM Veszprém lépett pályára szombat este az Eötvös-csarnokban. Az orosházi gárda helytállt, küzdelmes, jó meccset láthatott a közönség. A vége tízgólos vendégsiker lett.

Lemondott, de folytatja Társadalmi alpolgármesterként dolgozik tovább Csizmadia Ibolya. Főállású helyett társadalmi alpolgármesterként végzi munkáját szeptember 20-a óta Hutás-Csizmadia Ibolya.

közélet Közmunka – értéket teremtve

Orosházán két év alatt 795 foglalkoztatottja van a Startmunka-programnak. A mezőgazdasági programból a diákélelmezés is profitál, míg a járdaépítés városszerte fontos része a köztéri beruházásoknak.

A múlt pénteki testületi ülésen mondott le posztjáról. Hutás-Csizmadia Ibolya lapunknak indokolta lemondásának okait. – Felkérést kaptam a Miniszterelnökségtől, és mindenképpen szerettem volna élni a lehetőséggel. Társadalmi alpolgármesterként folytatom tovább a munkát, hiszen az ivóvízminőségjavító konzorcium, a DAREH és Békés-Manifest projektek még folyamatban vannak. Úgy gondolom, nagy lehetőség ez a város számára is, hiszen hatékonyabban tudom képviselni az orosháziak érdekét – emelte ki az immár társadalmi megbízatású alpolgármester. MeK

2. oldal

közélet beszámolt a kivitelező

A szennyvízberuházás a város egészét érinti. A lakosoknak kényelmetlenséget okoz, a városvezetők meg különösen figyelnek a minőségre. Mindenkit érdekelt a kivitelező beszámolója az elmúlt testületi ülésen. 3. oldal

oktatás Jubileumi Vadvirág bál

Krizbai Tecával ünnepelt a Vadvirág Esélyklub. A jótékonysági bál bevételéből és még sok-sok kiegészítésből tornatermet építenének a sérült fiatalok mozgáskoordinációs fejlesztésére. 4. oldal

A nemzeti színű szalag átvágása után a gyerekek birtokba vették az új műfüves pályát • fotó: Rajki Judit Elkészült az új, FIFA-licences, 107 méter hosszú, 64 méter széles műfüves labdarúgópálya az OMTK ULE 1913 gyopárosi úti sporttelepén. A 120 millió forintból épített pályát vasárnap avatták fel.

kultúra Ne másolj, alkoss egyedit!

Sokféle és egymástól merőben eltérő stílusok és megoldások egész tárháza megtalálható Ökvös András önálló kiállításán. Az orosházi portréfestő, és a Pannónia Rajzfilmstúdió egykori munkatársa ismét bemutatja festményeit. 5. oldal

online

Détári a fociról

Nézze meg, mint mondott az egykori kiváló labdarúgó, Détári Lajos, az utánpótlás helyzetéről, a pályaépítésekről és a válogatottról.

– Orosháza sportvárossá vált az elmúlt években. Ehhez nagyon sok forrást adtunk a sportegyesületeknek, és kihasználtuk a látvány-csapatsportágak kormányzati támogatását, és pályáztunk a társasági nyereségadó (TAO) pénzekre – kezdte avatóbeszédét dr. Dancsó

József polgármester. Hozzátette, az önkormányzat 36 millió forint önrésze mellé a klub teremtette elő a TAO pénzekből a többi 84 milliót. Az OMTK ULE 1913 elnöke szerint óriási előrelépés a pálya. – A világításnak köszönhetően minden évszakban, és minden napszakban lehet edzést tartani a gyerekeknek. A továbbiakban élőfüves, világítással felszerelt nagypályát, kiszolgálóépületet és öltözőt építenénk, hos�szabb távú terveinkben pedig egy fedett, műfüves csarnok szerepel – emelte ki Tóth-Kása Sándor.

A klubban jelenleg 300 igazolt focista játszik. Elhangzott, az ideális létszám 350–450 fő között lehet, amivel a tömegsport mellett a felnőttcsapatok mennyiségi és minőségi utánpótlását is megalapozhatják. A nemzeti színű szalag átvágása után az OMTK ULE több korosztályos csapata játszott. A napot a Détári Lajos, sokszoros magyar és világválogatott nevével fémjelzett csapat gálameccse zárta az ULE edzőivel és vezetőivel. Melega Krisztián

Az eskütétel • fotó: Kecskeméti K.

Aki akart, bemehetett az üveggyárba Nyílt napot tartott a Guardian orosházi síküveggyára múlt hét szombaton. Több mint ezer ember gondolta úgy, hogy bekukkant a kulisszák mögé. – Voltam már máskor is az üveggyárban, a legjobban a kemencében folyó üveg és a nagy gépek tetszenek – mondta az alsó tagozatos iskolás Nagy Normann. Ő volt az egyik olyan kisgyermek, aki csillogó szemmel nézte, hogyan lesz az izzó, fortyogó masszából üveg. Egy idősebb hölgy Fótról érkezett Orosházára, 22 évig dolgozott a budapesti

üveggyárban. – Az ottani gyárhoz képest óriási a különbség, annak idején mindent kézzel fogtak meg, de ez itt teljesen automata. Ez a gyár csodás, megérte Orosházára utazni – fogalmazott Molnár Mária. A látogatók többségét leginkább a gyártási folyamat eleje hozta lázba, a kemencénél és az ónfürdőnél nézelődtek sokáig. A gyár előtti parkolóban biztonságtechnikai bemutatókkal, rendőrségi tesztekkel, egészségügyi szűrésekkel találkozhattak a várakozók. » folytatás a 2. oldalon

Fiatalok és idősebbek is ismerkedtek az üveggyártással • fotó: Melega K.


2

közélet

kitekintő Itthon vagy A Magyar Televízió kormányzati támogatással életre hívott Itthon vagy, Magyarország szeretlek! programsorozatához 1300 település csatlakozott, köztük 39 Békés megyei. A cél, hogy Szent Mihály napjához kapcsolódóan szeptember utolsó hétvégéjén különleges programokat kínáljanak a településen élőknek és a hazalátogatóknak. Sikeresen pályázott az orosházi kistérségből Csanádapáca és Kardoskút is. Csanádapáca felvonulással egybekötött szüreti mulatságot szervez, Kardoskúton pedig szombaton 16 órától koncertek sora, este a Mr. Shame zenél. Vasárnap mind az 1300 településen Szent Mihály-napi tüzeket gyújtanak. -c

A járhatatlan járdákat újítják a startmunkások | Autómentesen telt a vasárnap

2013. szeptember 27. • www.oroscafe.hu/rovat/kozelet

Közmunka – értéket teremtve Százan tekertek

autómentesen

Az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete (OKÉ) hagyományaihoz híven idén is megtartotta kerékpáros felvonulását az Autómentes napon, szeptember 22-én. Az Eötvös térről indultak délután négy órakor rendőri kísérettel. Mintegy százan pattantak két kerékre, és egy belvárosi kör után a város több útján is végigtekertek. Az Autómentes nap felhívja a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti problémákra, a környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire, valamint a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére. kv

Csorvásiak a Verandában A júliusi-augusztusi Veranda lakberendezési és trend magazinban szerepelt a csorvási Hudák szövőműhely. Tótkomlósi, orosházi és csorvási mintákat is nagy szeretettel használ Hudákné Julika, minden ruhája zsűrizett és levédett. A kollekciók legnagyobb része egyébként menyasszonyi ruhákból áll, melyekkel rendszeresen megfordulnak Brüsszelben, Olaszországban, Németországban is. ia

Püspöki látogatás Százéves templomukat ünnepelték Pusztaföldváron az evangélikusok múlt hétvégén. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke ünnepi prédikációjában úgy fogalmazott, védjegy lett a földvári templom példaértékű kezdeményezéseivel. Az ünnepen egy miniszteri tanácsos, valamint a korábban ott szolgált négy lelkész emléktábláját is leleplezték és megkoszorúzták. mk

csatornázás Szeptember 30-tól október 6-ig: A csatornázás keretében a következő utcák érintettek, részleges és teljes útzárakra lehet számolni. Terelések és forgalmi akadályok is lesznek. Szent István, Szüret, Iskola köz, Móra F., Vécsey, Nagyhegyi, Szentesi , Kiss Ernő, Szilágyi E., Hunyadi J., Mátyás krály, Kiss M., Mikes, Október 6., Kígyó, Csillag, Északi, Károlyi, Kosztolányi Rekonstrukció: Huba: Mikes K., Lehel, Rákóczi F.: Eötvös József Ált Isk. és Nagyposta előtti szakasz, Huba 3–5. sz., 15–17. sz. ingatlanok előtt, Mikes, Előd Információ: – oroshaza.szennyvizprojektek.hu – Zöldszám: 06 (80) 931-001 – Orosházi Víziközmű Társulat irodája, e-mail: vizikozmu@oroshaza.com, – Információs központ: Fürdő u. 5., hétfőn és szerdán 16–18 óráig. Tel.: (68) 410-456, e-mail: csatorna. oroshaza@gmail.com

munkahely A BéMKH Orosházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének aktuális ajánlatai Képzés: angol és német nyelvtanfolyam, kőműves és hidegburkoló, szakács, cukrász, pincér, virágkötő, CNC gépkezelő, hegesztő Állás: értékesítési munkatárs, takarító, eladó, gépkocsivezető, faipari segédmunkás, esztergályos, számítógépes szerkesztő és ügyfélreferens, forgácsoló, baromfi-feldolgozó, fuvarszervező, nehézgépkezelő, informatikus, szivattyúgép-kezelő, gyakorlott könyvelő, élhajlító, darukezelő, mezőgazdasági segédmunkás (Nagyszénás), angoltanár, pék, targoncavezető, marós Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Tel.: (68) 413-094

Az Oláh István utcában járdát építenek a Startmunka-program keretében • fotó: Melega Krisztián A 2011. év végén elindított új típusú és megközelítésű közfoglalkoztatási programok egyik legfontosabb kritériuma az értékteremtés volt. A közfoglalkoztatás mára értéket, hasznos és számokban is mérhető eredményeket teremt. A Startmunka-mintaprogramok közül az orosházi járásban, 7 településen 31 programelem valósult meg, melyek során összesen 646 főt foglalkoztattak – tudtuk meg a Békés Megyei Kormányhivatal Orosházi Járási Hivatalától. Az orosházi járásban a mezőgazdasági programelem a legnépszerűbb, amelyben a megtermelt termények és nevelt állatok rendkívül széles palettán mozognak. A megtermelt javak jelentősen hozzájárulnak többek között az önkormányzatok minőségi és hatékony közétkeztetésének biztosításához. Ebben a programelemben 2013-ban az orosházi járásban 6 településen 147 fő dolgozott. A startmunka eredményeit mutatták be az önkormányzatok szeptember 26-án a Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításon és Konferencián, Békéscsabán. Orosházán is működik a Startmunka-program. – Az önkormány-

zat sikeresen pályázott különböző értékteremtő és szociális jellegű minta-munkaprogramokra. Az elmúlt két évben a Startmunka-program foglalkoztatotti létszáma 795 fő volt – mondja kérdésünkre Mák Szabolcs közfoglalkoztatási koordinátor. Összesen hat mintaprogram indult. A mezőgazdasági programban tavaly 3, idén már 6 hektáron termesztenek konyhazöldségeket, amiket a Gyermek- és Diákélelmezési Intézmény vesz át. A közútprogramban a város kezelése alá tartozó utak kátyúmentesítése, padkázása, a környező zöldfelület rendezése, hulladékmentesítése a feladat. Emellett a járdák újraépítése, javítása is ide tartozik. Tavaly 4 km, idén 6 km hosszon építettek 1 méter széles, 10 cm vastag betonjárdát a város több utcájában. A közmunkások a város belvízvédekezésében is fontos szerepet töltenek be, a belterületi csapadékvíz-hálózatot folyamatosan karbantartják, ahol kell, a medreket újraprofilozzák, a növényzettől megtisztítják és az átereszeket is takarítják. Több helyen új szikkasztóárkot alakítottak ki a csapadékvíz elvezetése érdekében. A belvíz-védekezési programban dolgozók feladata még a hulladék eltakarítása és a parlagfű-

mentesítés is. A város területén található illegális hulladéklerakók megszüntetése is kiemelt cél, amire külön mintaprogram indult. Kézi és gépi erővel tisztítják meg ezeket a területeket, és a polgárőrök is segítenek abban, hogy ne termelődjön újra a hulladék. Egy másik programban, a városban két helyen, a Mező utcában és a Szarvasi utcában véderdőt telepítettek 5 hektáron, amit folyamatosan gondoznak. A szociális program idén indult, és 2014. február végéig tart. A munkavállalók az Egységes Szociális Központ koordinálásával végeznek házi segítségnyújtást, kertet gondoznak, boltba járnak, fát vágnak, receptet váltanak ki az időseknek. Emellett intézményen belüli ápolási és intézmény-karbantartási feladatokat kaptak. A kormány szándéka, hogy a rendszert átalakítsa, és szociális szövetkezetek alakuljanak, amik kezdésként támogatást kapnának az induláshoz, utána viszont önfenntartóan kellene működniük. Megtudtuk, hogy az önkormányzat vizsgálja egy ilyen szövetkezet felállításának lehetőségét, próbál a jól jövedelmező, piacképes növények termesztése felé nyitni.

felhívás

hulladékgyűjtés Elektronikai hulladék, használt étolaj és sütőzsiradék gyűjtése lesz. Orosháza Város Önkormányzata az Orosháza Metál Recycling Kft. és a Biofilter Zrt. segítségével 2013. október 8-án (kedden) 8–16 óráig lakossági elektronikai hulladék, használt étolaj és sütőzsiradék gyűjtését szervezi. A gyűjtés helye: Szabadság tér 4–6. szám alatt, a hivatal udvarán. A nevezett hulladékok átvétele ingyenes. Az átvétel hűtőszekrényre és egyéb veszélyes hulladékra nem vonatkozik!

felhívás

Tilos rákötni az épülő rendszerre! Orosháza Város Önkormányzata felhívja a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésében érintett lakosság figyelmét, hogy az új rendszerre TILOS RÁKÖTNI a lakossági szennyvizet. Az illegális rákötéssel okozott kárt a kár okozójának kell megfizetnie. Az idő előtti rákötés közegészségügyi kockázattal is jár, emiatt az érintettel szemben a szükséges jogi lépések megtételre kerülnek. Mind a szolgáltató Alföldvíz Zrt., mind az önkormányzat felhívja a lakosság figyelmét, hogy az ingatlanhatáron belül a házi vezeték építéséhez se fogjanak hozzá, amíg írásos értesítést nem kapnak. A szolgáltató az erre vonatkozó műszaki

apróhirdetés Thomas vízszivattyú és női kerékpár eladó. 06 (30) 6186-627 Zártkert eladó. 06 (68) 410-517

előírásokat írásban fogja eljuttatni az érintettekhez. A rákötés feltétele a nyílt árkos átvétel a szolgáltató részéről. A házi bekötések folyamatosan épülnek, az előzetes terveknek megfelelően. A szennyvíztisztító telepen a munkálatok elkezdődtek, de amíg a telep rekonstrukciója, illetve bővítése a megfelelő szakaszba nem ér, tilos rákötni a szennyvizet az épülő rendszerre. Ne feledje: a házi vezeték szerves része a települési hálózatnak, attól függetlenül, hogy az ingatlanhatáron belül helyezkedik el, ezért annak meg kell felelnie az üzemeltető által előírtaknak! Elcserélném 2 szobás, kertes házam, 1,5 szobás, erkélyes lakásra 2. emeletig. 06 (30) 6186-627 Háromszobás társasházi lakás eladó. 06 (70) 434-1154

fotó • Vági Kata

Aki akart... » folytatás az 1. oldalról

– Munkatársaink büszkék arra, amit itt létrehoznak. Ezt pedig szeretnék megmutatni családtagjaiknak, barátaiknak – fogalmaz Finta Ferenc gyárigazgató a nyílt nap céljáról. – A nyílt nap másik oka, hogy megmutassuk a jövő nemzedékének ezt a Magyarországon egyedülálló gyárat. Ha megnézik, talán felnőttként ide akarnak jönni dolgozni – mondta. Melega

A kórháznak gyűjtöttek Jótékonysági árverést is rendeztek a nyílt napon. Guardian retro ajándékokra lehetett licitálni a gyár előtti területen. Az árverésből közel 100 ezer forint gyűlt össze, amit az orosházi kórház sürgősségi betegellátó osztályának ajánlottak fel. közlemény

Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti Szociális rászorultság alapján történő bérbeadásra az Orosháza, Dr. László Elek ltp. 7/C IV/17. szám alatti 27 m2 alatti 1 szobás komfortos lakását. A pályázati lapokat a Polgármesteri Hivatal 2. emelet 19. számú irodájában, munkaidőben (hétfőtől csütörtökig, 8–16 óra, pénteken 8–13.30 óra) lehet igényelni. Benyújtási határidő valamennyi pályázat esetében: 2013. október 14. (hétfő), 16 óra. A pályázatok benyújtásának egyéb feltételei a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján elhelyezett felhívásokon megtekinthetők. Orosháza Város Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága


www.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2013. szeptember 27.

Újabb 930 milliót kérnek a városnak | Az államnak adták a járási hivatal épületét

Az államé Beszámolt a kivitelező A járási hivatal épületét ingyenes állami tulajdonba adta az önkormányzat még korábban, így segítve az átalakuló közigazgatási rendszerben a több mint 50 ezer ember ügyeiért felelős hivatal felállását.

Az erről szóló határozatot a szeptember 20-i testületi ülésen többségi döntéssel módosították, a nemzeti vagyonkezelő állásfoglalása szerint ugyanis az önkormányzat nem szabhatja meg kitételként, hogy ha az épületben nem járási hivatal (képünkön) működik, akkor a tulajdonjog visszaszáll a városra. Jámbor Nándor jobbikos országgyűlési képviselő az ingyenes használatba adás mellett érvelt, míg az MSZP azt vetette fel, a könyv szerint 62,7 millió forint értékű ingatlanért cserébe adjon át az állam egyéb vagyonelemet a városnak. Dancsó József polgármester viszont úgy vélte, az ingyenes tulajdonba adás teremt tiszta jogi helyzetet, hiszen így a karbantartási költségek az államot terhelik, és lehetőség nyílik a felújításra is. A kormányhivatal a közelmúltban 5,5 millió forintot fordított az épület korszerűsítésére, és tervezi a teljes körű rekonstrukciót, valamint a kormányablak kialakítását. ch

Csatornázás» 6,6 milliárd forintból, 3000 bekötés, 103 kilométer csatorna épül Orosházán

3

Beszorult a roncsba Rosszul lett, balesetet szenvedett Csorvás felől haladt Orosháza irányába szerda délben az a személyautó, amely a monori tanyák előtt nem sokkal letért az útról és fának csapódott. A Mitsubishi terepjárót vezető nő kiszállt az autóból, utasát, egy 50 év körüli nagyszénási férfit azonban az orosházi tűzoltók és mentősök szabadították ki a roncsból. A mentősök a sérült férfit és az asszonyt is kórházba vitték kivizsgálásra. Úgy tudjuk, a sofőr rosszul lett a volánnál, ezért vesztette el uralmát a jármű felett. A baleset pontos körülményeit az Orosházi Rendőrkapitányság vizsgálja. A helyszínen készült videót megnézhetik az OrosCafén. MeK

Leengedik Téliesíti a városgazdálkodás a főtéren a medencéket Október 1-jén a főtér medencéiből teljes egészében leengedi a vizet az üzemeltető Orosházi Városgazdálkodási és Szolgáltató Zrt. A víz leengedése terv szerint történik, ekkor állnak át ugyanis a téli üzemmódra. A medencét és a gépészeti berendezéseket ezután alapos takarításnak vetik alá. Télen tehát nem lesz víz a főtér medencéiben, jövő május 1-jén töltik fel majd újra. (melega)

Szitár Zsolt projektvezető beszámolt a beruházás helyzetéről • fotó: Kecskeméti Krisztina Melega Krisztián-Melich Krisztina info@oroscafe.hu

638 nap alatt több mint 3000 bekötést végez el a kivitelező, és 103 kilométer csatornát fektet le, légvonalban a lerakott csatornák hossza Temesvárig érne – ezt is megtudhattuk a a múlt pénteki testületi ülésen, ahol a 6,6 milliárd forintos szennyvízberuházás részleteit ismertette az SA konzorcium.

fotó • Rajki Judit

közélet

Szitár Zsolt, az orosházi projekt vezetője tájékoztatott a beruházás részleteiről, kiemelve, sok problémával szembesültek az építés során, az érkező lakossági panaszokat kivizsgálják, és ha jogos, intézkednek. Idén tavasztól a város 70%-a munkaterületté vált. – Augusztus végére a teljes beruházással 45%-os készenlétben álltunk, ebből a csatornafektetések 65–70%-os készültségi szinten vannak – fogalmazott. Hozzátette: elkerülhetetlen, hogy a csatonaépítés közben kellemetlenséget okozzanak a lakosoknak, forgalmi

akadályokat képezzenek, de ezeket igyekeznek a minimális szintre csökkenteni. – A beruházásnál a következő hónapokban kockázati tényező lesz az időjárás, a hatósági engedélyek meghosszabbítása és a határidő –tájékoztatott a szakember. Noha az előkészítő munka már évekkel ezelőtt megkezdődött, a teljes kivitelezésre mindössze 638 nap van, hiszen 2014. április 2-ára kell elkészülnie a beruházásnak. Dr. Dancsó József polgármester elmondta, a beruházási határidő hos�szabbításán dolgoznak, a szennyvíztisztító telep esetében pedig a vízjogi engedélyek megérkeztek, így ott

is megindulhat a munka. Ez utóbbi azért fontos, mert hiába készül el a csatornahálózat, amíg a szennyvíztisztító bővítésével nem végeznek, addig nem lehet ráengedni a rendszerre a több ezer új fogyasztót, hiszen a jelenlegi telep nem bírná el a jelentősen megnövekedett szennyvízmennyiséget. A minőséget érintő kritikák kapcsán Szalai László műszaki ellenőr hangsúlyozta, a műszaki és szakági ellenőrök feltárják a hibákat, és kötelezik a vállalkozókat a javításra. Az utak végső helyreállítása nagy többségében jövő tavasszal kezdődik, de egy részét már idén ősszel elkészítik.

Szőlő körút – már idén aszfaltozzák Több képviselő kifogásolta a Szőlő körúton a nehéz közlekedést és a nagy port, valamint nehezményezték, hogy hónapokig nem került szilárd burkolat a megbontott részekre. Szitár Zsolt válaszában elmond-

ta, amíg a vezetékek kamerázása és minősítése nem történik meg, nem lehet a burkolatot visszaépíteni, de jelen állás szerint október végéig mindenképp leaszfaltozzák a körutat, elsőként azonban a lokális javításokkal kezdenek.

Rendeznék az adósságot

Vágányzár Módosított menetrend, vonatpótló autóbuszok Szeptember 23-tól október 31-ig Orosháza–Békéscsaba állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Szeged–Békéscsaba vasútvonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, Orosháza és Békéscsaba állomások között pedig vonatpótló autóbuszok közlekednek, amelyeken érvényesek a vasúti menetjegyek. A vonatpótlók az Orosházi tanyák megálló helyett Monor központi buszmegállóban állnak meg, Csorvás alsón és Fürjesen nem állnak meg. A módosított menetrend a mav-start.hu oldalról érhető el. M

Véradásra hívnak Véradó napot tart a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Vöröskereszt megyei szervezetének közreműködésével október 4-én több megyei helyszínen. Orosházán, a Véradó Állomáson, pénteken 10–14 óráig lehet vért adni minden segítő szándékú embernek. Az apropó a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja, melyet az ENSZ hívott életre abból a célból, hogy megemlékezzen a természeti katasztrófák áldozatairól, és ráirányítsa a figyelmet a katasztrófák okaira. mk

Tévét kaptak Az utóbbi hónapokban rossz minőségben nézhettek mesefilmeket a gyerekek a gyermekkönyvtárban az elöregedett televízión. A legjobbkor jött az orosházi Családok Átmeneti Otthonának felajánlása: egy náluk feleslegessé vált, de még kitűnő állapotban lévő színes televízióval gyarapodott szeptember 24-én a gyerekkönyvtár. c

Varga Mihály miniszter elé kerülhet Dancsó és Simonka kérése Az orosházi és a mezőkovácsházi Járás városainak százszázalékos adósságkonszolidációját kérelmezi a két kormánypárti országgyűlési képviselő. A politikusok szerint erre azért van szükség, mert a szocialista kormányok idején rendkívül nagy ös�szeget vontak ki a működésből, s

az EU-s projektek túl nagy önrészterhet róttak az önkormányzatokra. Ahhoz, hogy a következő pályázati időszakban sikeresen szerepeljenek a városok, szükségesnek látják a teljes mértékű adósságrendezést. – Orosházának ez a lépés az idei 2,27 milliárd forint után további 930 milliót jelentene – tudtuk meg a polgármestertől. KA


4

oktatás

Kori, deszka, bmx Szombaton extrém sportnap a Fűtőház utcában. Szeptember 28-án rendezik meg a VII. Extrém sportnapot Orosházán. Az elmúlt években látványos bemutatókat láthattunk, most sem lesz ez másként, igaz, már új helyszínen. Az Orosházi Gyermekés Ifjúsági Önkormányzat az Extrém Parkban (Fűtőház u. 3.) vár minden érdeklődőt. Délelőtt fél 10-től lesz szabad gyakorlás, a versenyek (kori, deszka, dirt BMX, BMX street, roller street) 13 órakor indulnak. Fél 6-kor derül ki, kik a legjobbak, majd a színpadi bemutatók után koncertek következnek. 18 órától fellép a Leander Rising, este 8-tól pedig a Hősök. vk

Dobj egy macit! akció Orosházán is | Tornateremre gyűjtöttek a Vadvirág bálon

2013. szeptember 27. • www.oroscafe.hu

Ötszáz plüss a gyerekeknek JÓTÉKONYSÁG » Sikeres volt a GYIÖK és az OFKSE közös akciója

Máltai szülinap Október 5-én ünneplik a Máltai játszótér harmadik születésnapját. Ez alkalomból ismét egész napos programmal várják a kicsiket és nagyokat jövő szombaton 10–18 óráig. A nap reggeli tornával kezdődik, majd lesz papírszínház, zumba, capoeira- és karatebemutató, és fellépnek Béres Enikő tanítványai, a Starlet Énekcsoport. A rendezvény legfontosabb pillanata a tortavágás lesz 16 órakor. A nap zárásaként bűvészműsort láthatnak a gyerekek. A műsor mellett folyamatosan lesz arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogató bohóc, kézműveskedés és kürtőskalács-készítés is. Rossz idő esetén a Vörösmarty iskola tornatermében tartják a bulit.

Állatkertben jártak A Fogyatékkal Élő Gyermekek Világnapja alkalmából a budapesti Állatkertbe ingyenesen mehettek a Wesley diákjai szeptember 23-án. A lehetőség ezen a napon minden évben adott, ám az utazás nehézségei miatt idén éltek vele először. Az állatkerti látogatásra huszonnégy gyermek és tizenhat felnőtt kísérő utazott. A kirándulás nagy élményt jelentett a gyerekeknek. Az iskola igazgatójának, Curpásné Rosinsky Tünde elmondása szerint, a saját tapasztalok gyűjtése, személyes érzékelése fontos a sajátos problémákkal élő gyermekek számára. Mindezek útján sokkal stabilabb, hosszabban tartó tudásra tesznek szert, melyeket a mindennapokban hasznosítani tudnak és beépítik az életükbe. -ta

Több száz plüssjáték repült a pályára a szombati kézilabda-mérkőzés előtt • fotó: Rajki Judit

Több mint ötszáz plüssjátékot gyűjtött össze a rászoruló, illetve beteg orosházi gyerekeknek az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat és az Orosházi FKSE. A szeptember 21-i OFKSE-Linamar – MKB-MVM Veszprém KC kézilabda-mérkőzésre hirdették meg a Dobj egy macit! jótékonysági akciót. A nézőtérről az Eötvös-csar-

nok pályájára bedobott plüssöket az Orosházi Kórház Gyermekosztályára, a Nagycsaládosok Egyesületéhez, a Családok Átmeneti Otthonába, valamint a Kistérségi Gyermekjóléti Központhoz juttatták el kedden. Nagyszabású összefogás alakult ki. Nem csupán orosháziak adományoztak, a környező települések mellett Békéscsabáról, sőt Pécsről is küldtek plüssállatokat a GYIÖK-nek

– mondta el lapunknak Kinyó Péter ifjúsági referens. A plüssállatokat mind a négy szervezetnél, intézménynél nagy örömmel fogadták a keddi átadáson. Az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület alelnökétől, Vajer Tamástól pedig megtudtuk, hagyományt szeretnének teremteni, tervezik már a következő jótékonysági programot. gvk

Helyreigazítás Előző lapszámunkban a Kulturális örökségeink című cikkben a műemlék jellegűnek írt épületeket már műemlékekké nyilvánították. A Meszes kisköz, valamint a Győry Vilmos tér és a Mikszáth utca határolta épületegyüttes egésze műemlék. A Mikszáth utca 2., a Győry Vilmos tér 2. és 3. szám alatti épület korábban helyi védelem alatt állt, a rendeletnek köszönhetően az egész tömb egységesen országos védelem alá került, műemlék lett. Egyedülálló méretű műemlék bazársor az országban.

Orosházán rendezik meg idén az Evangélikus Gimnáziumok Országos Találkozóját szeptember 27. és 29. között. Az evangélikus középiskolák már hagyományosan kétévente találkoznak, most tizenhat iskolából összesen kétszáz tanuló érkezik. Pénteken Gáncs Péter, a Magyar Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Varga Márta, a MEE Országos Iroda Nevelési és Oktatási Osztályának vezetője nyitja meg a rendezvényt. A nap folyamán alternatív program keretében megismerkedhetnek a város és a környék látványosságaival. Lehetőségük lesz a belvárost körbesétálni, ellátogatni többek között Gyopárosfürdőre és Gellértegyházára is. A napot a kiskőrösi Gospel Sasok műsora, majd Ördög Endre igazgatólelkész áhítata zárja. Szombaton alkotónapot rendeznek, ahol a diákok csoportokban dolgozva különböző művészeti területeken alkothatnak, majd este bemutatják társaiknak egész napos munkájuknak az eredményét. A vasárnap délelőtt pedig már a búcsúzásról szól. KM

Krizbai Tecával énekeltek

Tizedik jubileumi Vadvirág bál

Partiumban A Székács evangélikus gimnázium 11. évfolyamosai négynapos kiránduláson vettek részt Partiumban. A történelmi-irodalmi túra keretében számos romániai városba ellátogattak. Nagyszalontán az Arany János Múzeumban jártak, a nagyváradi bazilikában Szent László hermáját nézték meg, majd az Ady múzeumot. Kaplonyban a Károlyi család történetével ismerkedtek meg, majd Érmindszenten Ady Endre szülőházát és az emlékmúzeumot tekintették meg. Nagykárolyban megnézték a Károlyi kastélyt, Koltón Petőfi és Szendrey Júlia mézesheteinek helyszínén jártak, Nagybányán a Magyar napokon vettek részt. A kirándulás során ellátogattak Szatmárnémetibe és Erdődre is. Ez a túra már hagyománnyá vált a Székács iskolában, minden évben a 11. évfolyamosok a Partiumban felkeresik a magyarságunk szempontjából fontos állomásokat. km

Diákfesztivál

A Valahol Európában című musicallel készültek a fiatalok és Krizbai Teca • fotó: Melega Krisztián

Közel háromszázan vettek részt a Vadvirág Esélyklub idei, szombat esti rendezvényén a Táncsics gimnázium sportcsarnokában. Musicalfeldolgozás, Krizbai Teca és hajnalig tartó mulatság várta a bálozókat.

Minden évben meghatározott céllal gyűjtenek a Vadvirág Esélyklub éves bálján. Ezúttal tornatermet építenének, ahol a fiatalok számára lehetőség nyílna a napi testedzésre, a feszültség levezetésére és a mozgáskoordináció fejlesztésére.

Emléktáblát avattak A Gádorosi Takarékszövetkezet épületénél állított márványtáblát a Selmeczi család, a volt egyházi iskola helyén. Az Eötvös katolikus iskola növendékeinek szavalata, éneke indította az avató ceremóniát, majd Selmeczi László emlékezett az 1894-ben alapított volt elemi iskolára a Vörösmarty és a Thököly utca sarkán. A márványtáblán az iskola eredeti pecsétje is látható, amely viszonylag épségben maradt meg. Dr. Dancsó József polgármester arról beszélt, hogy 60 év után újra van katolikus iskola Orosházán, s habár csak kevés idő telt el azóta, hogy újra működnek a felekezeti iskolák, bebizonyosodott,

hogy igenis szükség van rájuk. Az ünnepi köszöntők után Laurinyecz Mihály atya közös imára hívta a megjelenteket, ezt követően pedig az iskola jelenlegi igazgatójával, Bicsánszky Józseffel és a polgármesterrel közösen rántották le a leplet a márványtábláról. Az ünnepélyes pillanatot áldás követte. rga

Vaszkán Erzsébet, az ESZK vezetője amellett, hogy megköszönte a támogatást, hangsúlyozta: évről évre látszik, mennyi erőt fektetnek a bálok lebonyolításába a fiatalok, s men�nyit fejlődnek ez által is. Zalai Mihály alpolgármester is köszöntötte

a megjelenteket. Mint mondta, nem is olyan régen vágták át a szalagot a fejlesztőszoba bejáratában. Hozzátette, az üdvözlőkártyán is jól látszik, milyen sokan pártfogolták ezt a rendezvényt, hisz apró betűvel kellett feltüntetni az összes támogatót. Ez is azt jelzi, hogy egy nemes ügy mellé milyen sokan sorakoznak fel, itt Orosházán is. Műsorral készültek a klub tagjai és dolgozói, már fél évvel ezelőtt kigondolták, mivel kedveskednek majd a vendégeknek. Ezúttal komoly témát dolgoztak fel: a Valahol Európában című musicalt adták elő, melyben Krizbai Teca is közreműködött. Az est és az előadás végkövetkeztetése nem volt más, mint maga a béke: méghozzá az, tudjunk és tanuljunk meg békében egymás mellett élni. A műsort táncbemutató, vacsora, tombolahúzás és hajnalig tartó táncmulatság követte. Varga Diána


www.oroscafe.hu/rovat/kultura • 2013. szeptember 27.

Ökvös önálló kiállítása a művelődési házban látható | Az evangélikus templomban koncertezik Zorán

a Mézga Géza után festményeit is megcsodálhatjuk

Ne másolj, alkoss egyedit!

Jótékonysági hangversenyt rendez a Táncsics kórusa szeptember 28-án 17 órától a művelődési ház színháztermében. Az adományokat az Orosháza Város Önkormányzati Napköziotthonos Óvodájába járó rászoruló gyermekek étkeztetésének támogatására fordítják.

Az Egy este a hajléktalanokért című rendezvényt idén október 4-én 18 órától tartják az Árpád-kertben.

Orosházi tányéros főzőversenyt és családi napot szeptember 28-án rendeznek az Alföld Gyöngye Hotel parkjában.

Harmadik születésnapját ünnepli a Máltai játszótér október 5-én, 10-től 18 óráig sportbemutatók, vetélkedők és számos program várja az érdeklődőket.

A VII. Extrém Sportnapot szeptember 28-án rendezik az Extrém Sportpályán.

A művelődési ház színháztermi előterébe lépve találkozhatunk Ökvös András portréfestő önálló kiállításával. A művész elmondása szerint az eklektika áll hozzá közel, mert az magába foglalja az összes stílust. – Nagyon szeretek képzeletből alkotni, látomásokat képpé formálni. Igyekszem a műveimet úgy komponálni és szerkeszteni, hogy azzal

művészi értékeket hozzak létre – mondta a művész. Ökvös András 1948-ben született Orosházán, majd 19 évesen a fővárosba költözött, hét éve él ismét városunkban. Textiltervezőként dolgozott, amikor felvételizett a Pannónia Rajzfilmstúdióba, ahol három és fél évig alkotott. Munkatárs volt a János vitéz és a Mézga Géza gyártásában is, később reklámgrafikusként alkotott. Közel húsz évig alkalmazott

grafikusként tevékenykedett. Hét éve él újra Orosházán. Ő restaurálta a gerendási templom összes szakrális képét, valamint Pusztaföldváron az oltárberendezést. Ahogy Hutás-Csizmadia Ibolya társadalmi alpolgármester megnyitóbeszédében elmondta, Ökvös András vállalkozói kedve a festői megoldásokban követendő irányt mutat, tudja mit akar: önmagán kívül senki másra nem hasonlítani. km

Képek mögött az ember(t)

5

pro gr a ma jánló

A Civilek Éjszakáján az orosházi civil szervezeteknek biztosítanak bemutatkozási lehetőséget, amelyet szeptember 28-án rendeznek az Alföld Gyöngye Hotel parkjában.

Műveit úgy komponálja, hogy művészi értéket hozzon létre • fotó: Kecskeméti Krisztina

kultúra

Az Orosházi Moly Galeri (OMG!) következő találkozója szeptember 28-án 15 órától lesz a könyvtárban. A Népmese napja alkalmából szeptember 28-án 14 és 18 óra között programot szervez a művelődési ház, ahol többek között mesesarok, népi játszóház és hamuba sült pogácsakészítés várja az érdeklődőket. Évnyitó koncertet tart a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a zene világnapja alkalmából október 1-jén 18 órától, a Művészetek Házában.

Régiós Népdalköri Találkozót rendeznek október 5-én 10 órától a művelődési központ színháztermében. A belépés díjtalan.

Az állatok világnapja alkalmából október 5-én 13 és 17 óra között nyílt napot tart a Szikhát kutyamenhely. Várnak mindenkit kutyasétáltatásra, kutyasimogatásra, játékos vetélkedőkre. Jazzrock témában tartanak klubnapot október 5-én 18 órától a Rock Klubban. Zorán-koncert lesz október 7-én 19 órától az Evangélikus templomban. Varga Béla fafaragóművész kiállítása október 4-ig megtekinthető a Városházi Galériában.

Orosházán zenél

Zorán » Régi és új dalait hallhatja a közönség október 7-én az Evangélikus templomban

Zorán gazdag alkotói pályájának gyöngyszemeit kívülről fújja a közönség, mégis mindig várakozással tekinthetünk a koncertek elé.

Török Zsolt fotográfus új utakon jár. Az elmúlt évtizedben lerakott alapokon vállalkozást indít. Hisz a változás fontosságában, és úgy érzi, eljött az idő, amikor a fényképész lét teljes embert kíván. Furcsa módon ugyanakkor – külső szemmel nézve – a saját konkurenciájának kinevelését is hivatásának érzi. Október elejétől fotótanfolyamot indít, amelyen a szakma alapjait, a haladóknak pedig annál is többet kíván átadni. Szinte az egyetlen a városban, aki analóg és nem csak digitális képeket készít. Azt vallja, ha

valaki úgy dolgozik, ahogy az csak rá jellemző, ha olyan képeket készít, amire azt lehet mondani, „ez olyan törökzsoltis”, akkor nincs konkurencia. Miben rejlik az ő sajátos látásmódja? – Az én szándékom az, hogy legyen valami plusz a képeken, működjön... az ember által! Ennek érdekében akár felborítom a kompozíciós szabályokat is. Egy képnek sűrítenie, ugyanakkor tágítania kell a pillanatot. Ehhez viszont a fotósnak tudnia kell, mi a megrendelő szándéka, mit akar üzenni magáról. – Az emberek fő-

ként szimpátia alapján döntenek, amikor fotózkodni mennek, fontos a fotós személye. Ez után jön az a szempont, hogy milyen képeket készít az illető – összegez. – Aki úgy dönt, hogy velem dolgoztat, megkeres telefonon, egyeztetünk. Ha egy szép nappalija van, akár az is lehet a helyszín vagy a szabadtér, esetleg a stúdióm, ahol minden technikai háttér adott. Megkérdeztük, mire készül a jövőben. – Tavaszra tervezek kiállítást, portréanyaggal, de megint valami különlegeset, csak nagyban érdemes csinálni, az ad motivációt. BIJ

A tematikája, tartalma, gyakran a hangszerelése is, minden alkalommal új fényben mutatja meg az ismert dalokat, mondhatni olyanok ezek, mint a bor: évről évre nemesednek, új ízek, személyes értelmezések jönnek elő, egyre mélyebbek, letisztultabbak. Zorán elmondása szerint, ahol visszatérő vendég, mindig új műsorral készül. – Csak jó emlékeim vannak Orosházáról, szívesen megyek a városba minden alkalommal – mondta Zorán. – Sokat próbálunk, hiszen mint mindig, most is a maximumot szeretnénk nyújtani. Játszunk régi jól ismert dalokat is, a kihagyhatatlan számokat, de lesznek nóták a 2011 végén megjelent lemezünkről is, és természetesen a köztes időszakról sem felejtkezünk el. Az a jó, ha a koncerten a közönség nemcsak magukat a dalokat figyeli, hanem az élményszámba menő zenélést is.

Zorán már sokadszor bizonyítja, hogy tud még eggyel jobbat. A Lisztés Kossuth-díjas előadóművész a már klasszikussá vált új és régi nagy dalaival vág neki a 2013-as őszi-téli turnéjának. Október 7-én Orosházán koncertezik az Evangélikus templomban. Kotroczó Melitta


hirdetés

Legyen tiéd az év fogása!

2013. szeptember 27. • www.oroscafe.hu

130904-INV

6

Legyen tiéd az év fogása

Tévé, internet, telefon együtt – akciós csomagáron! Válaszd most bármelyik – akár a legnagyobb tévé-, internet- és telefonszolgáltatást együtt tartalmazó – Invilág csomagot 2 éves határozott idejű szerződéssel, és az év végéig csupán 2013 Ft a havi díj!

Minden csomag

2013 Ft havi díjért év végéig

Az Invilág S csomag havi díja is például – 36 tévé- és rádiócsatornával, 5 M internettel és kedvező telefon-előfizetéssel – év végéig mindössze havi 2013 Ft, és 2014. januártól is csak 4990 Ft. A részletekről és adott lakcímen elérhető ajánlatokról és szolgáltatásokról érdeklődj a legközelebbi Telepontban, weboldalunkon vagy a 1288-as telefonszámon!

Telepontunk: Orosháza, Kazinczy u. 1. Az ajánlat 2013. augusztus 26-tól visszavonásig érvényes, és az ADSL és IPTV technológiával lefedett szolgáltatási területünkön belül, meghatározott területeken érhető el, új lakossági előfizetők részére. Az 5M internetcsomag kínált le- és feltöltési sebessége 5,00/0,50 Mbit/s, garantált le- és feltöltési sebessége 1,00/0,19 Mbit/s. Az előfizetői jogviszony határozott időn belüli felmondása esetén az előfizetőt az ÁSZF szerinti kötbérfizetési kötelezettség terheli. A szolgáltatások 12 hónapos határozott idejű, valamint határozatlan idejű szerződés keretében is igénybe vehetők. A díjak az áfát tartalmazzák.

IN_33011812_OSZI_oroshaza_280x426_130904-INV.indd 1

8/15/13 10:42 AM


www.oroscafe.hu/rovat/sport • 2013. szeptember 27.

Bajnoki címeket szereztek a musztángosok | Mérföldkő az orosházi ökölvívósportban

Jó játékkal helytállt az OFKSE

»

Orosházi FKSE Linamar – MKB-MVM Veszprém 24 – 34 (12 – 15) NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés, Orosháza, Eötvös-csarnok. Küzdelmes, jó iramú meccset játszott az orosházi csapat a tavalyi bajnok ellen. A mérkőzés végén jogosan szólt a nézőtérről a szép volt fiúk. Vladan Jordovic vezetőedző elmondta, elégedett a csapat hozzáállásával. Tudósítás az Oroscafén. Fotó: Rajki Judit

Bajnoki címek

Igazságos döntetlen labdarúgás » Sportszerű mérkőzést játszott a Rákóczi Vasas hazai pályán

Szeptember 21-én rendezték meg a Békés Megyei Gyermek Lovas Bajnokság utolsó fordulóját Pósteleken, ahol ismét szépen szerepeltek az orosházi Musztáng Lovas Iskola lovasai Csontos Dominika edző felkészítésével. A megmérettetésen lehetőség volt egy utolsó pálya teljesítésére, ahol még pontokat tudtak szerezni a lovasok, ezek a pontok még módosíthattak a bajnokság végső állásán. A pósteleki verseny eredményei: Póni ovis kategória: 1. Garai Petra Sárival, 2. Nagy Bence Sárival, 4. hely Al-Zubi Hasszub Sárival. Póni iskolás lépő kategória: 1. Bánfi Roberta Honvéddal, 3. Bartos Lilla Honvéddal, 4. Asztalos Annamária Honvéddal, 5. Frankó Fanni Honvéddal, 6. Al-Zubi Fatima Honvéddal. Póni is-

kolás ügető kategória: 3. Bartos Dorina Sárival, 4. Asztalos Annamária Honvéddal, 5. Bartos Dorina Honvéddal, 6. Prozlik Titanilla Sárival. Díjlovaglás: 1. hely: Dobróka Renáta Lacoste-tal, 5. Bakonyi Eszter Herceggel. A pontok összegzése után bajnokokat hirdettek. Az orosházi musztángosok kiválóan teljesítettek. A bajnokság végeredménye: 2013. év megyei póni óvodás kategória bajnokság: 1. Garai Petra, 3. Nagy Bence. 2013. évi megyei póni lépő iskolás kategória bajnokság: 2. Bánfi Roberta, 3. Bartos Lilla. 2013. évi megyei póni ügető iskolás kategória bajnokság: 2. Bartos Dorina, 3. Frankó Fanni. 2013. évi megyei díjlovas bajnokság: 1. Dobróka Renáta, 3. Bakonyi Eszter. -taka-

Rákóczi Vasas – Füzesgyarmati SK 1 – 1 (1 – 1). Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Rákóczitelep, 150 néző. Vezette: Benyovszki Z. (Csatári T., Nagy Z.). Rákóczi: Lévai – Boros, Debreceni, Dávid Zs. (Ludányi 69. perc), Fehér L. (Polyák Á. 77. perc) – Bozsóki, Szabó Á., Gulyás R., Mazán (Kánya 46. perc) – Buza, Juhász N. Edző: Polyák László A 6. forduló után veretlen Füzesgyarmat látogatott a hétvégén Rákóczitelepre, kiegyenlített játékot hozott az első 20 perc. A 23. percben ide-oda pattogott a labda a vendégek kapuja előtt, végül Juhász Norbert lövése talált utat a hálóba, 1–0. Nem

Elismerés az ökölvívósportban

Madárfészek

Gombkötőné Tóth Ilona (képünkön). Megtudtuk, hogy a verseny magas színvonalú volt kifogástalan szervezéssel. – Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehetek Európa- és világversenyeken. Ezt köszönhetem családomnak, támogatóimnak és Gyopárosfürdő vezetésének, hogy edzési lehetőséget biztosítanak – tette hozzá a szeniorúszó, aki az idei esztendőben még egy versenyen, a novemberi Országos Fedettpályás Nemzetközi Bajnokságon tervezi az indulást. gvk

7

OFC-győzelem 9 emberrel nyertek Dabason FC Dabas – Orosháza FC 1 – 2 (0 – 1) NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Dabas, 100 néző. Kvasznowszky József vezetőedző: – A mai napon igazi csapatként működött az Orosháza. Tudósítás: www. oroscafe.hu bt

Luca újabb aranyai

A csehországi Racice rendezte az Olimpiai Reménységek Versenyét kajak-kenuban. A viadalra minden kontinensről érkeztek versenyzők, összesen 25 ország vett részt a küzdelmekben. A magyar válogatott nagyon erős mezőnyben összesen 29 arany-, 16 ezüst- és 18 bronzérmet szerzett, ezzel az élen végzett az éremtáblázaton. Az 1998-as korosztályban indult az orosházi Homonnai Luca, aki ismét kiválóan teljesített. – 1000 méteren az előfutamomat megnyertem, így középfutam nélkül a döntőbe jutottam, ahol második lettem. Az 500, illetve a 200 méteres futamokon is egyenes úton jutottam a döntőbe. Mindkét fináléban jó pályát mentem, és nagy örömömre meg is nyertem azokat – mondta el Luca. e

Pontot ajándékoztak Az ONKC Kecskeméten ikszelt Kecskeméti NKSE – Orosházi NKC 30 – 30 (12 – 16) NB I/B-s női bajnoki kézilabda-mérkőzés, Kecskemét, Városi Sportcsarnok, 130 néző. Száva Flórián vezetőedző: – Túlságosan jólelkűek voltunk, és egy megnyert mérkőzés egyik pontját hagytuk a hírös városban. csj

Fürdővárosi siker Győzelemmel folytatta NB II-es szereplését az Orosházi Sakk Egyesület. A vasárnapi mérkőzésen a megfiatalodott csapat a gyulaiakat győzte le. Gyulai SE – Orosházi SE 5 – 7. Győzött: Mónus Zoltán (5. t), Kiss Balázs (8. t). Döntetlen: Győri Szabolcs (1. t), Zalai Mihály (2. t), Kakuk Sándor (3. t), ifj. Horváth Antal (4. t), Bíró István (6. t), Kerekes Zsolt (7. t), Leszkó Bence (9. t), Kunos Zoltán (10. t), Tamási Zoltán (11. t), Novák Barbara (12. t). gvk

Nemzetközi mezőny Trencsénben szereztek érmeket az orosházi birkózók

Negyedik hely az Eb-n A hollandiai Eindhovenben rendezték meg szeptember első hetében a 14. Szenior Úszó Európa-bajnokságot, melyen 37 országból 4500 szeniorúszó vett részt. A kontinensviadalon remekül szerepelt Gombkötőné Tóth Ilona. – Szeniorúszóként a negyedik Eb-n vettem részt, 200 méteres gyorsúszásban, ez az eddigi legjobb Európa-bajnoki helyezésem, a negyedik helyet szereztem meg. A nagyszámú nevezések miatt ez az eredmény nagyon jónak mondható. A Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub igazolt versenyzője vagyok, de mégis orosházi, több évtizedes úszómúlttal, Nagy Sándor tanítványaként – mondta el

sokáig örülhettünk, két perc múlva egyenlített a Füzesgyarmat. A 25. percben Elek T. mélységi passzát Tóth L. lőtte 15 méterről a kapuba, 1–1. A második félidő hatalmas zivatarral kezdődött, csúszóssá vált a pálya, a játék színvonala látta kárát. Az 53. percben Bajnók lőtt felső kapufát, a 88. percben Bozsóki távoli bombája csattant a kapuvason. A látottak alapján igazságos döntetlen született a sportszerű mérkőzésen. Polyák László: – Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. A találkozó utolsó kapufája is a miénk volt, ennek ellenére elégedett lehetek az egy ponttal. betkó

sport

fotó • Kecskeméti Krisztina

Újabb mérföldkőhöz érkezett az orosházi ökölvívósport. Az utóbbi években egy melléképületből kezdte újra a sportág helyi felépítését Erostyák Zoltán, aki az elmúlt hetekben megszerezte ökölvívó edzői képesítését. A lelkes munka gyümölcse most beérni látszik: a „Madárfészek” Erdei Zsolt Ökölvívó Akadémia orosházi fiókegyesülete lett az Orosházi Ökölvívó Sportiskola. Az orosházi sportiskola június elején kezdte meg működését a régi ruhagyárban, az Előd utcán. Erdei Zsolt és az ökölvívó szövetség szakmai felügyelete mellett dolgoznak, céljuk az utánpótlás-tehetségek felfedezése, kép-

zése, versenyeztetése. – Úgy gondolom, nekünk és Orosházának is nagy elismerés, hogy a „Madárfészek” fiókegyesülete lettünk, egyben hatalmas kihívás is, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. A gyerekek megfelelő felkészítése a legfontosabb, hogy akár az olimpiáig is eljussanak – mondta el Erostyák Zoltán edző. Az ökölvívó sportiskolában több mint 40 fiatallal foglalkoznak jelenleg. A versenysport mellett várják azokat is, akik csak egészségük és kondíciójuk megőrzése érdekében szeretnének szakember által irányított ökölvívóedzéseken részt venni. -vágta-

A hétvégén rendezték meg a 7. Ladislav Mlynek Szabadfogású Nemzetközi Birkózó Emlékversenyt a szlovákiai Trencsén városában. Öt országból (Szlovákia, Csehország, Németország, Ausztria, Magyarország) érkeztek birkózók. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub fiataljai szépen helytálltak. Eredmények: Gyermek korosztály: 30 kg Nagy Gergő IV., 33 kg Fekete Bence IV. Diák II. korosztály: 37 kg Kovács Martin II., Jochim Márk IV. Diák I. korosztály: 40 kg Rácz Richárd I., 52 kg Bojtor Gellért I., 73 kg Garami Erik I. hely. Felkészítő edzők: Kiss István, Hangya János, ifj. Jeszenszky László. vk

Sportműsor Labdarúgás: OFC-Dunaharaszti NB III-as bajnoki mérkőzés, szeptember 28., 16 óra, Mátrai-stadion. Kézilabda: Oxxo Energy Orosházi NKC – Gyömrő NB I/B-s női felnőtt bajnoki mérkőzés, szeptember 29., 18 óra, Eötvös-csarnok.

Az oldalt szerkesztette: Vági Kata


8

mozaik

anyakönyvi hírek Megérkeztek Gáspár László és Irimie Mónika Janka leánya Nikolett, Nagy László és Arany Brigitta Szandra leánya Alexandra Zsófia, Horváth Tamás és Horváth Krisztina leánya Anna Házasságot kötöttek Mórocz Sándor és Szappanos Andrea, Varga Szabolcs István és Geiszt Nikolett, Boldizsár Zoltán és Botos Viktória Éva Eltávozott közülünk Nagy Pál István

A felelős állattartásra hívták fel a figyelmet | Természeti csoda testközelből Kardoskúton

2013. szeptember 27. • www.oroscafe.hu

Vágtáztak

Állatbarátok találkoztak az Árpád-kertben

Védd a védtelent!

ételosztás Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület ételosztást tart apró meglepetéssel szeptember 29-én, vasárnap 13 órától Orosházán, a Piactéren. Az ételt megáldja Laczki János evangélikus lelkész.

gyógyszertár Szeptember 23–29-ig: Orosházi Kórház (Könd u. 59., tel.: (68) 411-166). Szeptember 30. – október 6-ig: Fehér Kígyó Patika (Kossuth u. 42., tel.: (68) 510-300, (68) 510-311).

időjárás

Pénteken a Dunántúlon felhősebb, míg keleten naposabb, száraz idő lehet a jellemző. Hajnalban helyenként talajmenti fagy is előfordulhat, míg napközben mindössze 14–19 °C közé melegszik a levegő. Hétvégére egy-két fokkal ismét melegebb levegő érkezhet, így a többfelé csípős hajnalt követően ismét 20 fokot mérhetünk. Napközben száraz, túlnyomóan napos idő lesz.

ovtv-műsor

A Békéscsabai Ifjúsági Sportkutyás Egyesület látványos bemutatót tartott az Árpád-kertben • fotó: Kecskeméti K. Az orosházi Szikhát kutyamenhelyen jelenleg mintegy 180 kutya él, közülük Hippi, Zizi, Lüszi, Csöpi és négy aprósága szombat délután az Árpád-kertbe látogatott. Az Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület szervezett családi délutánt. – A Dózsa György út végén található kutyaotthonunk jelenleg is zsúfolt, az itt élők közül szeretnénk minél több kutyusnak szerető, gondoskodó gazdit találni. A családi délutánunk is ezt a célt szolgálta – mondta el Szigeti Judit, az egyesület

elnöke. A program fővédnöke Lövei Ferenc önkormányzati képviselő volt, aki szerint elsődleges céljuk felhívni a figyelmet a Szikhát menhely helyzetére és a felelős állattartásra. Bár az időjárás ezt a programot is befolyásolta, sokan kilátogattak az Árpád-kertbe. A Védd a védtelent! elnevezésű program keretében a legkisebbeket ugrálóvár, arcfestés, lufihajtogatás és a játszóház várta. Bemutatkozott a Békés megyei állatvédőrség orosházi szervezete, és bemutatót tartott a Békéscsabai Ifjúsági Sportkutyás Egyesület. Felléptek a

Látványosság a szomszédban

»

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát kedden és pénteken 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21.30 órától. Ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán délelőtt 9 órától. Bencze-show szombaton 21.30 órától. Ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 13 órától. Mezőkövesd – Orosházi FKSE-Linamar NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés hétfőn, kedden és szerdán 17 és 22 órától. Egészségére! – a városi televízió egészségmagazinja havonta megújuló tartalommal minden csütörtökön este fél 8-tól.

Hazánk egyik természeti csodája, sziki madárfajok költőhelye a kardoskúti Fehértó, melyet múlt szombaton megyehatáron innen és túlról sokan felkerestek a 14. Fehértó napján. A Körös–Maros Nemzeti Park természetvédelmi napjának keretében a tó mellett a madárvilággal, az őshonos állatokkal, az egykori pásztorélettel ismerkedhettek a látogatók, népzene, néptánc és kiállítások sora, valamint szakmai konferencia színesítette a programot. Fotó: Rajki Judit

OROSHÁZI

A KENNEL MÁSIK OLDALÁN

kutyaszorító Pár napig csavargott a városban ez a kis mudi kan kutyus, hatalmas bőrszíjjal a nyakán. A kissé félénk Bodrit egy kis finomsággal sikerült megfogni. Egy-két becéző szó és simogatás után egy kedves, barátságos kutyussá vált. Szelíd és értelmes, a kedvességet sok-sok pacsival hálálja meg. Október 5-én, 13–17 óráig Bodrival is megismerkedhetnek a menhely nyílt napján. »»www.oroshaziallatvedok.hu »»06 (70) 619-2307

művészeti iskola moderntáncosai és a Nyulambulam együttes. Az orosházi állatvédők már készülnek a következő programra az Állatok Világnapjához kapcsolódóan. A Dózsa György út végén található menhelyen október 5-én, 13 és 17 óra között várnak minden állatbarátot. Az egyesület köszöni a támogatók segítségét: Orosháza Város Önkormányzata, Lövei Ferenc önkormányzati képviselő, Petőfi Művelődési Központ, Nagycsaládosok Egyesülete orosházi szervezete. kv

DE JÓ VÉGRE KIRÁNDULNI EGY KICSIT A MENHELYRŐL! HÁTHA MA ÚJ GAZDIRA FOGUNK TALÁLNI! UGYAN, NE NEVETTESS!

ÉLET

AZ EMBEREK CSAK AZÉRT JÖNNEK KI, HOGY MEGSIMOGASSANAK, ÉS AZTÁN NYUGODTAN ALUDJANAK ABBAN A HITBEN, HOGY MA IS TETTEK VALAMI JÓT A GAZDÁTLAN KUTYÁKÉRT. NEM BÍROM ŐKET...

GYERTEK, KUTYUSOK! HOZTUNK SOK FINOM FALATOT NEKTEK!

JA, HOGY KAJA IS VAN! MÉGIS CSAK JÓ FEJEK EZEK AZ EMBEREK!

DJ

A mezőny legfiatalabbjaként, mindössze 10 évesen ötödik lett Mórocz Mercédesz a Kishuszár Vágtán. A fővárosban múlt hétvégén tartott Nemzeti Vágta keretében rendezték meg a kicsi huszároknak és pónilovaiknak meghirdetett futamot. Az Ibolya Major berkeiből Mórocz Mercédesz és a 13 éves Kneifel Nóra Gyenesdiáson kvalifikáltatta magát az országos megmérettetésre, trénerük, Schriffert József. Merci Orosházát képviselte Morcossal, Nóra pedig Tiszaszigetet Fánival – mindkét pónit az Ibolya Major biztosította. Az előfutamokon 16-an vágtáztak, Nóra remekül lovagolt, erős mezőnyben a negyedik helyet szerezte meg, de ezzel nem jutott a döntőbe. Merci győzelemmel zárta saját futamát, vasárnap öt másik versenyzővel állt rajthoz, és 54,33 mp-es futamidejével ötödikként ért a célba. A 10. életévét hétfőn betöltő kislánynak emlékezetes marad a szülinap, főként, hogy szurkolóitól egy hatalmas serleget is kapott. m

Segítő sütik Klasszikus a recept, és be is vált – igaz ez a civil összefogásra építő Segítsüti akcióra, és az orosházi gasztroblogger, Mihalik Mariann vaníliás karikáira is. Mariann egyike volt annak a 30 gasztrobloggernek, akiket felkértek, vegyenek részt a SoSe Alapítvány által meghirdetett országos jótékonysági aukción. Finom süteményeiket elárverezték, az így befolyt, mintegy 1 millió forintot pedig nemes célra fordítják: Rett-szindrómás gyerekeknek segítenek. Mariann elfogadta a felkérést, mert háromgyerekes anyukaként úgy érezte, a legkevesebb, amit tehet mások beteg gyerekeiért, hogy süt. Tálcányi vaníliás karikával készült az aukcióra, a klasszikus finomság 22 ezer forintért kelt el. – Nagyon izgultam! Már hetekkel az akció előtt azon gondolkodtam, mit süssek. Két hét alatt kikísérleteztem a receptet, közben kóstoltattam a családdal, barátokkal, akik velem együtt szurkoltak, hogy minél magasabb áron keljen el a sütim – tudtuk meg Marianntól. A gasztroblogger tavaly is sütött, és úgy tervezi, jövőre is nyújtófát ragad, hogy segíthessen. mk

traffipax 09. 27.: 47-es főút Orosháza megyehatár és Csorvás között, Aradi u., Szentesi út, Gyopárosi út, Csorvási út, 09. 28.: Aradi u., Szentesi út, Gyopárosi út, Csorvási út, Bajcsy-Zsilinszky u., Szent István u., 10. 01.: 47-es főút Orosháza megyehatár és Csorvás között.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Krisztován Anna. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsur Imréné 20/323-7734. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.