2011/40. szám Orosházi Élet

Page 1

FELAVATTÁK A GÓLYÁKAT A TÁNCSICS 185 KILENCEDIKES DIÁKJA LETETTE HAGYOMÁNYOS ESKÜJÉT A SZENT GÓLYÁRA. ŐK TALÁN MÁR IGAZI ISKOLAVÁROSBAN TANULHATNAK.

TISZTESSÉG, SZORGALOM KITÜNTETTÉK LUDVIG JÓZSEFNÉT, AKI 41 ÉV MUNKA UTÁN A POLGÁRMESTERI HIVATALBÓL MENT NYUGDÍJBA. HAT TANÁCSELNÖKÖT, ILLETVE POLGÁRMESTERT SZOLGÁLT.

4. oldal

5. oldal

OrosháziÉlet XVI. évfolyam 40. szám

Segítség

KÖZÉLETI HETILAP

2011. OKTÓBER 14., PÉNTEK

Lakásszövetkezet: „gázos” napok voltak

Az elmúlt héten pár napig úgy tűnt, 58 milliós tartozás miatt 1200 lakásban kikapcsolják a gázt Orosházán. Ez ugyan nem történt meg, de a baj nem múlt el, csupán időt nyertek a lakásszövetkezeti tagok. Az Orosházi Lakásszövetkezet körül már hónapok óta sok pletyka keringett, miszerint a gazdálkodása nincs rendben és jelentős összegekkel tartozik több szolgáltatónak. A szövetkezetet hosszú ideig vezető elnök, Harmati Győző idén augusztusban egészségügyi okokra hivatkozva lemondott. A küldöttgyűlés szeptember 28-án Tóth Istvánt választotta elnöknek, megújították az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot is. Múlt hét közepén az új vezetés szembesült az óriási adósságállománnyal, és pénteken már világossá vált, hogy a helyzet kritikus. Ekkor látott ugyanis napvilágot, hogy ha a lakásszövetkezet október 10-e reggelig nem törleszti 58 millió forintos gáztartozását a GDF SUEZ-nek, akkor a társaság hétfőn elkezdi 1200 lakásban a gázszolgáltatás lekapcsolását. A kikapcsolási értesítőt péntek délután megkapta a polgármester is, az események innentől kezdve felgyorsultak. Dr. Dancsó József a lakásszövetkezet vezetőjével péntek éjjel értékelte a helyzetet, majd szombaton sajtótájékoztatón jelentette be: a város kész segíteni. – Annak ellenére, hogy az önkormányzat nincs jogi kapcsolatban a lakásszövetkezettel, nem hagyhatjuk, hogy 1200 család gázszolgáltatás, meleg víz és fűtés nélkül maradjon. Javaslom: 30 millió forintos visszatérítendő támogatással segítsünk, hogy elsősorban azok az emberek, akik eddig tisztességgel fizették a közös költségeket, ne szenvedjenek hátrányt – fogalmazott a polgármester. Dancsó József elmondta, hogy Harmati Győző korábbi elnök még júniusban (Folytatás: 3. o.)

Hárommillió forintos beruházás keretében újabb házi jelzőrendszeres készülékeket vásároltak a kistérségben. Idősek biztonságát szolgálja a segítségnyújtás e formája. A 87 éves K. Tóth József házában szerdán szerelték fel a kis készüléket. Vendéglátónk elmondta, nagyobb biztonságban érzi így magát, gyerekei is nyugodtabbak. Gádorosi központtal, évek óta üzemelteti a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást a kistérség. A tíz kistérségi település 65 év feletti egyedülálló lakosai kaphatnak ilyen készüléket, aminek segítségével fenntarthatják önálló életvitelüket. – 210 készülékkel kezdtük el a működést, 2010-ben már 265 darab jelzőrendszeres készülék volt a kistérségben. Most újabb 40 készülékkel gyarapodott a rendszer, a társulás szeptemberben döntött arról, hogy 1 millió forint pályázati pénzből és 2 millió saját forrásból készüléket vásárol – tudtuk meg dr. Dancsó Józseftől, az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása elnökétől a részleteket. A mostani 40 új készülékből 6-ot orosházi idős igényelt és kapott. Házi jelzőrendszeres készüléket igényelhetnek a kistérségi irodában Deákné Takács Máriánál a 06-70/377-27-74-es telefonszámon. A legtöbb készüléket, 13-at Nagyszénáson szerelnek fel. Az igénylés folyamatos, hiszen megnyugtató a tudat, hogy rosszullét, elesés esetén egy gombnyomással segítségül hívható a rendszerben dolgozó 26 gondozónő egyike. Az ellátás folyamatos készenléti rendszerben működik, a gondozónők munkáját a polgárőrök is segítik. A források tükrében a kistérségi társulás kiemelten kezeli a jelzőrendszeres segítségnyújtást és továbbra is törekszik a településekről érkező igények kielégítésére. Melich

38 új magyar állampolgár

Harmincnyolcan tettek állampolgársági esküt csütörtök délután a polgármesteri hivatal házasságkötő termében dr. Dancsó József polgármester előtt. Az öt erdélyi mellett harminchárom adai (Vajdaság) lett magyar állampolgár. Képünkön az Apró család írja alá a honosítási okiratot. Ada és Orosháza kapcsolata évekre nyúlik vissza, elsősorban a sport révén, hiszen az adai gyerekek az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesületben (OFKSE) és annak utánpótláscsapatában sportolnak – tudtuk meg Gor Róbert adai edzőtől, aki szintén most lett magyar állampolgár családjával együtt. Az adaiak mellett erdélyiek is esküt tettek. A brassói Tóth Levente Zoltán 13 éve él Magyarországon, és régi álma vált valóra azzal, hogy átvehette a honosítási okiratot. Az eskütételen részt vett Németh Béla kulturális tanácsnok és Rajki István, az OFKSE elnöke is. Bővebben, galériával: OrosCafe.hu. Fotó: Kecskeméti Krisztina


2

Merian: irány Párizs A nemrégiben Budapesten megrendezett 75. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari kiállítás (OMÉK) egyik kiállítója volt az orosházi Merian Foods Kft. Az orosházi élelmiszer-ipari feldolgozó cég kereskedelmi igazgatója, Orosz Ferenc nyilatkozott lapunknak a kiállításról és a cég jövőbeli terveiről. – Miért volt fontos önöknek, hogy a budapesti kiállításon részt vegyenek? – Az OMÉK olyan jelentős, országos szakmai seregszemle, amelyen egy Magyarországon vagy Európában bemutatkozni kívánó cégnek jelen kell lennie. Ezért egyértelmű volt, hogy mi is ott leszünk. Az ilyen kiállítás remek alkalmat ad új üzleti partnerek megismerésére, de kiváló lehetőség arra is, hogy a már meglévő üzletfelekkel szorosabbra fűzzük a kapcsolatot. Sokszor itt, a kötetlenebb beszélgetések során körvonalazódnak az újabb üzleti lehetőségek. – Milyen termékekkel mutatkoztak be a

szakmának és a nagyközönségnek? – Nem emeltünk ki egyetlen terméket sem, a Merian teljes termékcsaládját megismerhették az érdeklődők. – Lesz-e hasonló megjelenési lehetőség az elkövetkező időszakban? – Az OMÉK-kel egy időben részt vettünk és kiállítottunk a Pusztaottlakai Tepertőfesztiválon. Számunkra fontos, hogy a környéken is jelen legyünk a termékeinkkel. Október végén pedig saját szervezésben kívánunk bemutatkozni Párizsban az ottani viszonteladók, éttermek, konyhák számára a mi libamájtermékeinkkel. – Mit várnak ettől a párizsi bemutatótól? – A francia exportot szeretnénk fellendíteni. Tudjuk, hogy ez nem egyszerű feladat, hiszen azon a piacon szinte egyeduralkodók a francia termelők és kereskedők. Ám, ha csak egy kis szeletet találunk, az mindenképpen siker lesz. – Az év végéig terveznek újításokat, fejlesztéseket? – Nagyon sok új termékünk jelent meg az elmúlt időszakban, így termékfejlesztés most nem várható. A termékpaletta nagy részének megjelenése megújult, év végéig az ORSI konzervtermékek is megkapják új külsejüket. Melega

Kellenek a civilek Polgári védelmi gyakorlat lesz a napokban Orosházán is – megyei szinten 2560 főt riasztanak, városunkban 99-et. A hivatásos szervek mellett az állampolgárok köréből, hatósági határozattal megalakított polgári védelmi szervezetek is sokat tettek az elmúlt években bekövetkezett katasztrófák felszámolásában, a védekezésben és a helyreállításban egyaránt. Orosházán és térségében elsősorban a belvíz, az időjárás, a vihar ellen kellett védekezni, a jövőben is ez jelenthet veszélyt. A hatékony védekezés érdekében a hivatásosok mellett a civilekre is szükség van, az ő felkészülésüket szolgálja a szeptemberben elindult riasztási gyakorlat. Békés megye 75 településén 2560 fő polgári védelmi szervezetbe beosztott állampolgárt riasztanak adategyeztetés céljából. Így naprakész lesz az adatbázis, hatékonyabb a riasztás. A gyakorlat másik célja a tájékoztatás, az állampolgárok megismerik megjelenési és szolgálatadási kötelezettségeiket, feladataikat. Megyénkben az elmúlt három évben összesen 902 fő polgári

2011. OKTÓBER 14., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

védelmi szervezetbe beosztott állampolgárt képzett ki a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Orosházán dr. Dancsó József polgármester jelölte ki a polgári védelmi szolgálatba beosztottak körét. A kijelölt 99 fő csak Orosháza területén teljesíthet polgári védelmi szolgálatot. Ide tartoznak a vezetői kör mellett a riasztásért, kiértesítésért felelős polgárőrök és közterület-felügyelők, a Városüzemeltetési Zrt. műszaki védelmet ellátó munkatársai, a helyi média tájékoztatásért felelős kollégái és azok a pedagógusok, akik az oktatási intézményeket készítik fel az állampolgárok szükség szerinti befogadására. A 99 fő gyakorlata a napokban lesz. A riasztási gyakorlás végrehajtását a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatásos állományú alkalmazottai irányítják majd. A 99 fő mellett további 50 fő teljesít polgári védelmi szolgálatot, ők azonban más településekre is vezényelhetők területi rendeltetésű szervezetként. Melich

Erdély Baráti Köre. A Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete legutóbbi rendezvényén megalakult az Erdély Baráti Köre. Az egyesület egyes tagjai közös érdeklődés és cél mentén szerveződtek ebbe a szervezetbe, amely nyitott külső érdeklődők számára is. Az ősz folyamán Toroczkón kirándultak a nyugdíjasok, az ottani élmények hatására határoztak erről. A találkozón emellett Pribék Endre művésztanár élménybeszámolóját is meghallgatták, aki az Országos Kék Túrát teljesítette idén nyáron.

Geotermikus Gyopároson. A műszaki átadás-átvétel szakaszában van Gyopárosfürdő geotermikus projektje. A 2004-ben fúrt T4-es kút sokáig volt használaton kívül, de most eljött az ideje, hamarosan ugyanis elindul Gyopárosfürdő geotermikus energiát hasznosító távfűtési rendszere. A közelmúltban elkészült a termálkúthoz kapcsolódó két visszasajtoló kút, melyekre mérőműszereket szereltek, ezek beüzemelése után elindulhat a földben rejlő 90 Celsius-fokos vizet hasznosító helyi távfűtési rendszer próbaüzeme. A geotermikus energiával az élményfürdőt, a fürdőgyógyászatot, az egészségmegőrző központot és az egészségmegőrző üzletsort látják majd el. A Nulla kibocsátású geotermikus energiahasznosítási projekt szerdán érkezett a műszaki átadás-átvétel szakaszába. A következő napokban a rendszer úgynevezett finomhangolása történik, a teljes próba és a beállítás után elindul a gazdaságos és környezetbarát fűtési rendszer. Gazdaságos, mert éves szinten 35 milliót spórol a fürdő a gázszámlán, és környezetbarát, mert 842 tonnával kevesebb széndioxiddal terheli majd a környezetet. A beruházás nettó 530 millió, ebből vissza nem térítendő uniós támogatás 265 millió forint. -c-

A Vasex előretekint

Idén minden eddiginél több kiállító érkezett Orosházára, hogy termékeit és legújabb fejlesztéseit bemutassa a szakmának és a közönségnek. A Vasex Kft. 9. alkalommal rendezte meg szakmai napját a Török Ignác utcai telephelyén október 7-én, amire 22 beszállító érkezett. A fémmegmunkálás, a kézi szerszámok, a hőszigetelés, a bel- és kültéri ajtók, a külső vakolatok és a burkolások terén mutattak be újdonságokat a kiállítók, akik az ország minden tájáról érkeztek. A Vasex Kft. a környéken piacvezető, és ezt a

Képzésen a polgárőrök

Önvédelmi oktatáson vettek részt a polgárvédelmi szervek. Az orosházi rendőrkapitányság részéről Czecher Péter kapitány ajánlotta fel, hogy a

A méhekért A világ agrártermelésének 35 százaléka függ a beporzó rovarok tevékenységétől, ezért is kiemelkedő a méhészet szerepe az élelmiszer-termelésben. Az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában Tabajdi Csaba (MSZP) szorgalmazta a tagországok méhállományainak felmérését, a méhpusztulások vizsgálatát és egy európai szinten összehangolt felügyeleti rendszer kialakítását. Hangsúlyozta: kulcsfontosságú az uniós támogatások növelése, valamint a jogszabályi harmonizáció. Molnár Józsefné, az Orosháza és Körzete Méhész Egyesület titkára a kaptárelhagyás világszerte ismert jelenségére is felhívta a figyelmet, annak okaként elsősorban a növényvédőszer-használatból adódó mérgező hatásokat, a helytelen permetezést, illetve a természetes méhlegelők eltűnését jelölve meg. Molnárné kiemelte, hogy a sokoldalúan felhasználható és egészséges mézet már gyermekkorban célszerű rendszeresen fogyasztani, megelőzve a hűvösebb idő beköszöntével gyakori megfázásos betegségeket. -c-

polgárőrségek részére önvédelmi oktatást tartanak. Mindkét polgárőrség, az Orosházi Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület, az Orosháza Önkormányzata Bűnmegelőzési Egyesület, valamint a közterület-felügyelet is részt vesz a programban. A fizikai állóképesség mellett a szakmai tudást is fejleszti a képzés, amit Janó Sándor törzszászlós tart havonta kétszer. – Minden alkalommal van elméleti rész, ahol arról tanulunk, hogyan segíthetjük a leghatékonyabban a rendőrök munkáját. Az edzéseken erőnléti gyakorlatokat végzünk, majd jönnek a különböző önvédelmi technikák, szabadulások, lefogások és ezek gyakorlása – tudtuk meg a részleteket Fosztó Krisztiántól, az Orosházi BVE elnökétől. Az edzések helyszíne a szentetornyai közösségi ház, illetve annak udvara. A polgárőrök tervezik egy edzőterem felállítását, hogy a téli időszakban nagyobb hangsúlyt tudjanak fektetni a fizikai erő növelésére. ch Fotó: Líbor Roland

pozíciót szeretnék megőrizni. Polyák János ügyvezető elmondta, a cég a nehéz gazdasági helyzetben is előretekint. – Saját beruházásból, mintegy 30 milliós forintos költséggel megduplázzuk eladóterünket, és közel 1000 négyzetméteren kínáljuk majd termékeinket. Az új szárnyban a barkácsolók igényeit szeretnénk kielégíteni. Egy helyen egy légtérben minél több árut kívánunk bemutatni, a mostani 13 ezres termékkörünket szeretnénk 20 ezerre bővíteni. Kép, szöveg: Melega Krisztián

Tűzriadó terv. Békés megyében is ellenőrzik a tűzriadó terveket az iskolákban. Szeptember 1. és december 15. között a megye 163 oktatási intézményében történik meg a tűzriadó gyakorlatok ellenőrzése, ebből 22 eset érint 500 főnél nagyobb létszámot. Az orosházi tűzoltóság illetékességi területén 19 intézmény dokumentációját – tűzriadó terv, tűzvédelmi szabályzat és kiürítési számítás – ellenőrzik. – A gyerekek nagy örömére a tűzriadó terv gyakorlatát is végrehajtjuk, ezzel is növelve a tanulók és a tanárok biztonságát – tudtuk meg Lászik Gábor tűzoltó őrnagytól, tűzmegelőzési osztályvezetőtől. – Ellenőrizzük, hogy az épület kiürítése megtörténik-e 6 percen belül. Eddigi tapasztalatok szerint a legnagyobb intézményünk is 2,5 perc alatt oldotta meg a kiürítést, a diákok és a tanárok tisztában vannak a menekülési útvonalakkal. Illetékességi területünkön legnagyobb intézmény a Táncsics iskola főépülete. Mellette három 500 fő feletti iskola van, a Táncsics Vörösmarty tagintézménye, a Székács iskola és a tótkomlósi Jankó János iskola. mk


2011. OKTÓBER 14., PÉNTEK

„Gázos” napok voltak (Folytatás az 1. oldalról) kötött egy fizetési megállapodást a gázszolgáltatóval, ám azt nem teljesítették, ezért alakult ki a mostani helyzet. – Arra kértem a gázszolgáltató vezetőit, hogy fogadják el a felvázolt megoldási javaslatunkat, és ne zárják el a gázt hétfő reggel. Továbbá egy év türelmi időt kértünk a lakásszövetkezet részére, ez idő alatt kell visszafizetniük a gáztartozás fennmaradó 28 millió forintját a GDF SUEZ-nek – fogalmazott a városvezető. A mozgalmas hétvége itt még nem ért véget, vasárnap délben a lakásszövetkezet küldöttgyűlése rendkívüli ülésen fogadta el a város segítségét. Vállalták, hogy 1 év alatt, havi 2,5 milliós részletenként fizetik vissza a 30 milliós (kamat nélküli) támogatást. Hogy ezt teljesíteni tudják, október hónaptól minden lakásszövetkezeti lakás közös költségét havi 7 ezer forinttal megemelik. Döntöttek arról is, hogy tárgyalásokat kezdenek a Városüzemeltetési Zrt.-vel a lakáskezelési feladatok ideiglenes átadása kapcsán és meggyorsítják a kint lévő

deklődése közepette tárgyalt a 30 milliós támogatásról a képviselő-testület. Az ülésen Tóth István(képünkön), a lakásszövetkezet elnöke elmondta, öszszesen 76 millió forint a lakók adóssága. Közel 500 ember tartozik kisebb-nagyobb összegekkel, de ebből 104 embernek mintegy 58 millió forint hátraléka van, többek között ezért is került ilyen helyzetbe a szövetkezet. A lakásszövetkezet ügyvédje, dr. Molnár Imre szerint nehézkes az adósságok behajtása. Tóth pedig arról tájékoztatott, hogy a szövetkezet vezetésének joga van a nagytartozóknál

zott). Végül a jelenlévő képviselők egyhangúlag megszavazták a 30 milliós segítséget azzal a feltétellel, ha a lakásszövetkezet nem teljesíti minden hónap 25. napjáig az esedékes 2,5 milliós részletet, akkor a hátralévő adósságösszeget teljes egészében azonnal beszedik inkasszóval. A GDF SUEZ vezetése mindezek után vasárnap éjszaka arról tájékoztatta a polgármestert, hogy értékelve az önkormányzat erőfeszítéseit, október 31-ig felfüggesztik a kikapcsolást, és az érintett felek között a tárgyalások megkezdését szorgalmazzák. Információink szerint a gázszolgáltató képviselője a napokban érkezik Orosházára. A történet hétfőn folytatódott, amikor a lakásszövetkezet új elnöke, Tóth Ist-

Rendkívüli ülést tartott a lakásszövetkezet, ahol elfogadták a város által kínált segítséget. Vállalták, hogy egy év alatt visszafizetik a támogatást.

Tóth István, a lakásszövetkezet új elnöke feljelentést tett a rendőrségen adósságok beszedését. Vasárnap délután a helyi és az országos sajtó ér-

3

KÖZÉLETI HETILAP

elzárni a gázt, ezzel élni is fognak. A képviselők egy része pártállástól függetlenül azt szorgalmazta, hogy a szövetkezet teljes vezetése mondjon le, és válasszanak új embereket. Többen pedig azt nem értették, miért nem lépett eddig senki, mikor tudták, hogy baj van. Az ülés végén az MSZP azt javasolta, hogy a 30 millió forint mellé az önkormányzat különítsen el egy 5 millió forintos alapot azoknak, akik nem a lakásszövetkezeti lakásokban kerültek hasonlóan nehéz helyzetbe. Ezt a polgármester populista indítványnak nevezte, ami mögött semmilyen számítás nem áll. A fideszes többség nem is támogatta. (Az MSZP hétfőn emiatt közleményben tiltako-

ván megtette az Orosházi Rendőrkapitányságon a feljelentést ismeretlen tettes ellen. A rendőrség az Orosházi Lakásszövetkezet korábbi gazdálkodásával összefüggésben várhatóan hűtlen kezelés gyanúja miatt rendeli majd el a nyomozást. Hétfőn tehát nem jöttek elzárni a gázcsapokat, így minden lakásszövetkezeti lakásban van gáz. Ám a tetemes adósságot mindenképpen ki kell fizetni, ahogy azt is ki kell deríteni, hogyan keletkezett ez a hatalmas adósságállomány. Itt tart az ügy csütörtöki lapzártánkkor. Melega Krisztián Részletek fotókkal és videókkal: www.oroscafe.hu

Felelősség és hála. A Székács iskolában pénteken és szombaton ismét a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű akcióra készülnek. Vasárnap 10 órakor különleges istentiszteletet tartanak, a részletekről Ördög Endre lelkész tájékoztatott. – Gyülekezetünkben, iskolánkban ezen a héten a teremtett világért való hálaadás és a teremtett világ iránti keresztyén felelősség kerül a középpontba. Rendhagyó dekorációval, különleges liturgiával is közelebb viszik a környezettudatosság gondolatát. Vasárnap délután 4 órakor szeretetvendégségen vendégük lesz Végh Szabolcs, az evangélikus egyház balatonszárszói misszió- és konferencia-központjának igazgatója, aki saját intézményének fejlesztésén keresztül mutatja be, hogy a hétköznapokban, épített környezetünk kialakításában mit is jelent a környezettudatos kereszténység, a jövőnek történő építkezés, a természeti kincseinkkel való felelős gazdálkodás.

Húsz új tábla

Nyolc gyalogátkelőhöz tettek ki figyelemfelhívó táblákat a belvárosban. Le kell szállni a kerékpárról a zebránál, és át kell tolni a biciklit. Folyamatosan ellenőrzik a rend őrei a kerékpárosokat, mégis gyakori, hogy a kétkerekűvel közlekedők áthajtanak a gyalogátkelőhelyeken, többször a körültekintés is elmarad. Ez szabálytalan és balesetveszélyes. A zebra a gyalogosok részére van, azaz a kerékpárosnak le kell szállnia a bicikliről, és át kell tolnia kétkerekűjét. Erre figyelmeztetnek azok a táblák, melyeket szerdán helyeztek ki a belváros több pontján. Például a Szabadság téren, a Huba – Könd utca kereszteződésében, vagy a Rákóczi utca

több zebrájánál. Hajtva tilos! Tolva szabályos! – a felirat mellett ábrák mutatják, mi a helyes közlekedési magatartás. – Az orosházi kapitányság húsz táblát rendelt, melyeket a város nyolc gyalogátkelőjéhez helyeztünk ki figyelemfelhívó jelleggel – hangsúlyozta Kis Rozália rendőr főhadnagy. Az ötlet egyébként csabai. A Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság tervezte meg tavaly a figyelemfelhívó táblát, és rakták ki a megyeszékhely forgalmas kereszteződéseihez. A tapasztalatok szerint csökkent a gyalogátkelőhelyeken bekövetkezett kerékpáros balesetek száma. Ebben bíznak az orosházi szakemberek is. vk

Fagondok. A Bajnok utcai fákkal kapcsolatban több lakossági jelzés is érkezett az önkormányzathoz. A körzet képviselője, Horváth József meghallgatta a Bajnok utca 8/A és 12/A alatt élők panaszait, az önkormányzat munkatársai pedig megvizsgálták a lehetőségeket. A Bajnok u. 8/A esetében a fák törzsének vékony hajtásait metszik le az első elágazásig, így több fény jut a lakásokba, beláthatóbbak lesznek a járdák, utak. A lépcsőház felőli hársfa sorsa szakértői véleménytől függ. A 12/A esetében a felújított tető állagát óvják azzal, hogy (a közös képviselő kérelmére) az épület előtti platánokat visszanyesik. Ezzel a csapadékvíz-elvezetési problémák is megoldódnak – tudtuk meg Hagymási Lászlótól, a városfejlesztési iroda vezetőjétől.

A láthatóság életet ment lámpához ajándékba adták a hátsót, és prizmákat, fényvisszaverő matricákat is kaptak a vásárlók. Sokan tartották fontosnak, hogy jól felszerelt kétkerekűvel közlekedjenek. – Hét üzletben 271 vásárlót regisztráltunk az orosházi rendőrkapitányság közigazgatási területén – emelte ki Kis Rozália rendőr főhadnagy. Bár estére már barátságtalanra fordult az idő, megtartották a kerékpáros felvonulást. Mintegy 20-an tettek egy kört a városban, és hívták fel a figyelmet a láthatóság fontosságára. A felvonulás után volt az ajándéksorsolás, hasznos kiegészítőkhöz jutottak a szerencsés vásárlók és felvonulók. gvk Fotó: Kecskeméti Krisztina Október 7-én ismét volt Megvilágosodás napja Orosházán. Este az eső ellenére megtartották a figyelemfelhívó kerékpáros felvonulást is. Múlt pénteken rendezte meg a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a Megvilágosodás napját. Orosháza is csatlakozott a programhoz, melynek keretében megyeszerte több településen várták akciókkal a kerékpárosokat, és felvonulásokat is tartottak. Október 7-én egész nap kedvezményesen vásárolhatták meg a kerékpárosok a biciklik világítóberendezéseit. Az első


4

Olvasóink hozták… Örömünkre igen sokan jelentkeztek a korábban közzétett OÉ-játék felhívásunkra, melyben azt kértük olvasóinktól: hozzanak be egy otthon őrzött, róluk vagy családtagjukról, esetleg otthoni, munkahelyi környezetükről szóló cikket. Szinte naponta kopogtatott szerkesztőségünk ajtaján egy-egy kedves olvasó, kezében lobogtatva valamelyik régebbi lapszámunkat. A legtöbben nem is a nyeremény kedvéért tértek be hozzánk, hanem egy kis beszélgetésre, múltidézésre. Természetesen az ígért ajándék sem marad el, azt postán küldjük majd címükre. Dér Jánosné Mórocz Etelkát egy 2009. januári lapszámunkban arról kérdeztük,

orosházi újság. Talán a neve is lehetett volna egyszerűen: Orosházi Újság. De nem igazán a név fontos, hanem az,

hogy minél több közérdekű írás lásson benne napvilágot, s minél több orosházi polgár kézbe vehesse.” Balogh Örse rajza a tragikus ausztriai baleset 18 áldozatának emlékére az újság 1999. feburár 4-es számában jelent meg. A művész hosszú listát is hozott arról, mikor mit közölt róla az Orosházi Élet. Két cikk különösen kedves számára, az egyik a Hétköznapok fekete históriája című könyvéről ad

hogyan emlékszik a régi bálokra? Etelka a cikk mellé régi fényképeket is hozott, egyiken egy hosszú copfos kislány – ő az, tízévesen. Szívesen idézi fel a régi időket, amikor polgári iskolásként tánciskolába járt. Mindig nagyon szeretett táncolni, kedvence a keringő volt. Férjével együtt is sokat táncoltak – párja sajnos, már eltávozott az élők sorából. A zene, a tánc szeretete öröklődött, hisz lánya versenytáncos volt, az unokák pedig zenélnek. Etelka ma is eljár a város nagyobb zenei eseményeire. Verasztó Antal és Balogh Örse is felkeresett bennünket. A művészházaspár számtalan módon kötődik az Orosházi Élethez. Verasztó Antal annak idején részt vett az újság névadásában, s már az első lapszámban publikált. Nyári mozaik című írásában így fogalmaz: „Négy hónappal az Orosházi Napló megszűnése után újra lapot indított az önkormányzat Orosházán. A millecentenáriumi év kellős közepén újra lesz

hírt 2006 novemberében, a másik a városházi galérián kiállított képeit méltató „Beszélgetés Isten kertjével”, mely 2007 márciusában látott napvilágot. Sebők Ferenc az 1997 októberében megjelent, „A technológiáért és a minőségért orosháziak felelnek” című cikkel kopogtatott be szerkesztősé-

Játékok és könyvek Két gyermek kivételével mindenki aludt az orosházi kórház gyermekosztályán, amikor szerdán délután megérkezett a K&H gyógyvarázs program keretében a 150 darabos könyv- és játékadomány. Így ők próbálhatták ki elsőként a játékokat, nem volt könnyű a választás, annyi volt belőlük. – A K&H gyógyvarázs program keretében immár ötödik éve szervezünk könyvés játékgyűjtést a kórházban gyógyuló gyerekek részére. A mostani akció során a gyűjtésben részt vevő bankfiókok számát megdupláztuk, és országszerte 50 fiókban vártuk az adományokat, amelyeket összesen 35 kórház gyermekosztályán osztunk szét az ősz folyamán. Örömmel jöttünk ismét az orosházi kórház gyermekosztályára, ahová évek óta járunk – hangsúlyozta Nagyné Miszlai Anita, a bank orosházi fiókvezetője. A kórház nevében Pető- Farkas Éva gazdasági igazgató köszönte meg az adományt, majd dr. Varga Sándor, a gyermekosztály fő-

2011. OKTÓBER 14., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

orvosa fejezte ki köszönetét, aki elmondta, tradicionálisan kiemelt támogatójuk a pénzintézet, melytől korábban kétmillió forint értékben műszeradományt is kaptak. A játékokkal, könyvekkel pedig a gyerekek számára elviselhetőbbé válhatnak és gyorsabban telhetnek a kórházban töltött napok.

A bank évekkel ezelőtt egy másik programot is útjára indított, melynek keretében gyermekgyógyászati és mentési eszközökre pályázhatnak az intézmények. Mint korábban, úgy idén is pályázott az orosházi kórház gyermekosztálya, most egy lélegeztetőkészülékre, melynek értéke mintegy 300 ezer forint. Mivel ilyen géppel még nem rendelkeznek, nagy lenne az örömük, ha pályázatuk nyerne. Somodi Gy.

günkbe, mely egykori munkahelyéről, a HUNGUARD-ról szól. Név szerint is említi a cikk azokat – köztük Sebők Ferencet –, akik ott voltak egykor a GUARDIAN kelet-németországi, wolfeni gyárának építésénél. Fabinyi Gáborné honismereti munkája során összefoglalta az orosházi katolikusok történetét, s ezzel egy országos pályázaton harmadik helyezést ért el. Könyv is készült az anyagból, melyről az OÉ 2001. szeptember 14-ei száma adott hírt. Egy néprajzi pályázaton Fa-

binyiné második díjat kapott, erről az újság 2002. június 7-ei száma ír. Oszadszky Róbert több cikket is hozott, és egy kérdéssel fordult hozzánk: tudjuk-e, milyen évforduló van ma? Hatvanhét éve (1944. október 6-án – a szerk.) szállták meg az oroszok Orosházát – válaszolta meg a kérdést ő maga. Róbert bácsi húszévesen szemtanúja volt ennek a történelmi eseménynek. A 88. évében járó férfi egy 1930-as orosházi Friss Újsággal is megajándékozta szerkesztőségünket és elárulta, számtalan régi családi dokumentumot őriz, és azt szívesen átadná a múzeumnak, vagy a megyei levéltárnak. Nyári László egy 2003-ban megjelent cikket hozott, melyben arról ír az újság, hogy a nemzetközi asztalitenisz versenyen párjával megnyerte a kupát. Az idősebb korosztályhoz tartozó férfi ma is heti háromszor pingpongozik. Az Orosházi Életben természetesen először a sportoldalt olvassa, főként a foci és a pingpong érdekli. Úgy véli, hogy keveset írunk az amatőr versenyekről. Nagyon jó kezdeményezésnek tartja, hogy napi testnevelés legyen az iskolákban, hiszen a sport fitten tartja az embert – erre ő maga is jó példa. G. K.

Varázslat Orosházára ért október 10én este a Békés megyei Jókai Színház Varázsszőnyeg című kezdeményezése. A színház képviseletében Tege Antal színművész nyújtott át két személyre szóló meghívót Tállai Csabának a Monte Cristo grófja című musicalre, amelynek premierjét pénteken tartották a megyeszékhelyi teátrumban. A kezdeményezés Fekete Péter igazgatóé, aki úgy gondolta, hogy a megye minden települését bejárják ebben az évadban: kisorsolnak egy utcanevet, házszámot, és vendégül látják az ott lakókat. Talán ezzel is választ kívánt adni arra a felvetésre, miszerint sokakat a pénztelenség tart távol Thália szentélyétől. Az anyagi akadályok elhárításával ugyanakkor felhívja a figyelmet a színház, a kultúra ügyének fontosságára. bij

Felavatták a gólyákat

A Táncsics iskola 185 kilencedikes diákja tette le esküjét a Szent Gólyára és teljesítette az avatási feladatokat, így válva valódi táncsicsos diákká múlt pénteken. Évek óta hagyomány, hogy a Táncsics gólyái kivonulnak a polgármesteri hivatal elé, és esküt tesznek a városvezető és az iskolaigazgató előtt. Blahó János, a Táncsics Mihály tehetségközpont főigazgatója egykori táncsicsosként is köszöntötte a diákokat, és méltatta a nagyszerű, közösséget kovácsoló hagyományt. Majd dr. Dancsó József polgármester – aki szintén a

Táncsics iskola padjait koptatta – üdvözölte a diákokat, nagyszerű éveket és kitűnő érdemjegyeket kívánva nekik. Elmondta azt is, hogy egy olyan iskolavárost szeretnének megvalósítani, ami Orosházára vonzza azokat a fiatalokat, akik szeretnének versenyképes tudással gazdagodni. Ezért is működnek együtt a Szegedi Tudományegyetemmel és az oktatási tárcával. Az eskütételről készült videót és képgalériát megnézheti az OrosCafe.hu oldalon. Melich Fotó: Kecskeméti Krisztina

Kémiai rekordkísérlet

A Táncsics Székhelyintézményben 133 diák és felnőtt végzett kémiai kísérletet egy időben, országosan ez a szám 3339. A gimisek is csatlakoztak az országos rekordkísérlethez, amelyet a Magyar Kémikusok Egyesülete a Szegedi Tudományegyetem támogatásával szervezett szeptember 30-án. Az, hogy sikerült-e a rekordkísérlet, csak hetek múlva derül ki. Mint azt Kiss László kémiatanártól, a munkaközösség vezetőjétől megtudtuk, 2011 a Kémia Nemzetközi Éve apropóján kívánják a kémiára mint tantárgyra és tudományra irányítani a figyelmet, s egyben népszerűsíteni azt. Képünkön a jód és a keményítő színreakciója.

Rocktóber a könyvtárban. Harmadik alkalommal hirdeti meg a Rockvetélkedőt a városi könyvtár. Tavaly és azelőtt is érdekes feladatok vártak a háromfős csapatokra, s az idei verseny szintén izgalmasnak ígérkezik. Október 27-én (csütörtök) 18 órakor kezdődik a vetélkedő a Petőfi Művelődési Központban. A könnyűzene kedvelőit várják, hogy játékos formában versenghessenek, és kiderüljön, ki tud többet a műfajról. Különböző feladatsorok lesznek, például az előző évekről már ismert activity, totó és zenefelismerés, de számíthatnak újdonságokra is a csapatok. A legjobbak ezúttal is jutalomban részesülnek. A téma: a ’60-as évektől napjainkig magyar és külföldi könnyűzene. A háromfős csapatok október 21-ig jelentkezhetnek Törköly Józsefnél a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban, a joco@justhvk.hu e-mail címen, illetve a 06-68/413-696-os telefonszámon.


2011. OKTÓBER 14., PÉNTEK

KÉZJEGY

Tisztesség, kitartás, szorgalom Orosházit is kitüntettek a Helyi Önkormányzatok Napján. Ludvig Józsefné, a polgármesteri hivatal munkatársa 41 év munka után, nyugdíjba vonulása alkalmából vehette át az elismerést a budapesti rendezvényen szeptember végén. Pintér Sándor belügyminiszter az ünnepségen díjat adott át több polgármesternek, köztük a vörösiszap-katasztrófában érintett települések vezetőinek, valamint az őket segítő szervezeteknek, és – egyfajta életműdíjként – Ludvig Józsefnének. 2000 óta rendezik meg a helyi önkormányzatok napját, arra emlékezve, hogy 1990. szeptember 30-án tartották meg az első szabad önkormányzati választásokat. – Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy elismerték a munkámat. Köszönöm a javaslattevőknek, akik e szerint elégedettek voltak az orosházi önkormányzatnál és jogelődjénél 35 éven át végzett tevékenységemmel – tudtuk meg a szeptember közepe óta felmentését töltő Ludvig Józsefnétől. 1970-ben kezdett el dolgozni a gyulai járási hivatalnál. 6,5 évig volt ez a munkahelye, majd házasságot kötött. Hivatásos katona férje révén került Orosházára, a tanács titkárságán állt munkába. Feladata a tanács, majd később a képviselőtestület munkájának segítése volt – jegyzőkönyvezés, szervezés stb. Az előző és a ’89 utáni rendszerben is megállta a helyét. – Ez nem nehéz, ha az ember tisztességesen dolgozik, kitartó és szorgalmas. Hat tanácselnököt, illetve polgármestert, és három vb-titkárt, illetve jegyzőt szolgáltam a négy évtized alatt. Ugyan nem dicsekedhetem azzal, hogy megjártam a ranglétra minden fokát, de szerettem a munkám, és a karrierem igazából a családom. Két fiam van, az idősebbik műszaki egyetemet, a fiatalabbik államigazgatási főiskolát és jogtudományi egyetemet végzett, vele kollégák is voltunk. A felmentését töltő Ludvigné október közepétől vonul hivatalosan nyugállományba. Mint mondta, szeretne unokázni, és kicsit több időt magára fordítani, hiszen erre eddig a munka és család mellett nem igazán volt lehetősége. mk

Iskolanap a „refiben” Elsősorban a mozgásra és az egészséges életmódra nevelés jegyében rendezték meg idén a református iskolában az iskolanapot. Az egykori polgári iskola 117 évvel ezelőtt, október 13-án nyitotta meg kapuit, erre emlékezve az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola megnyílt a szülők és a város más intézményei előtt. A vendég iskolásokon kívül nagyon sok óvodás is megfordult az intézményben, így ez a nap jó lehetőség volt arra, hogy betekinthessenek esetleges leendő iskolájuk életébe. A diákönkormányzaton keresztül a tanulók ötletei is tükröződtek a programokban. A kijelölt témákhoz az iskola tereit fantázianevekkel látták el, ahol szellemi, kreatív és mozgásos feladatok várták a diákságot. A szabadtéri játékoknak, versenyeknek

5

KÖZÉLETI HETILAP

kedvezett az időjárás, a táncok, érdekes fogócskák, a kötélhúzás, élő bábos társasjátékok (malom, csocsó) mind a gyerekek szórakozását szolgálták és talán azt, hogy az egészséges ételeket – amelyek az ebédlőben egy-egy osztály képviselőinek kreativitása és a szülők munkája nyomán készültek el – jobb étvággyal fogyasszák. A nap során megajándékozták az elsősöket is, az ovisok többek között amolyan mini táncházban ropták, a nagyobbak akár angol játékokat tanulhattak, és a korábban kiírt rajzpályázat eredményhirdetése is ezen a napon volt. Belefért a sorba a karaoke és a szülő-tanár-diák váltóverseny is, a rendezvény zárásaként pedig közös éneklés után „szeretetlufikat” bocsájtottak útra. bij Fotó: Rajki Judit

Vitaverseny Tervek az X-Faktor után Hétfő délután rendezték az I. Városi Vita Verseny döntőjét, felkészült csapatok vetélkedtek. Az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) hirdette meg az I. Városi Vita Versenyt, melynek döntőjébe a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont, valamint a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium csapata jutott. Hétfő délután mérték össze felkészültségüket a fiatalok a művelődési központban a szakma vagy diploma témakörben. Érvek és ellenérvek hangzottak el arról, általános iskola után a szakmunkásképzőt válasszák vagy inkább a gimnázium, majd az egyetem, főiskola mellett döntsenek. – Az elődöntőhöz képest jóval felkészültebbek voltak a csapatok, többek közt projektorral is készültek, és szerencsére sok néző jött el a vitaverseny döntőjére – tudtuk meg Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referenstől. A döntőben végül a Székács iskola csapata bizonyult jobbnak. A nyeremény vacsorautalvány volt az első és a második helyezett csoportnak is. gvk

Kreccs segít Kreccs, az orosházi ló a Nemzeti Vágta előfutamán félmillió forintot nyert. Ezt az összeget a ló tulajdonosa jótékonysági célra fordítja – jelentette be hétfőn a városháza kistermében Zalai Mihály alpolgármester. Az Ibolyamajor tulajdonosa úgy döntött, a budapesti rendezvényen nyert összeget a DALIÁS Klubnak adják, hogy az ételallergiában szenvedő gyerekeken segítsenek. A major szeretne hosszú távon együttműködni a várossal, és jövőre is indulni kívánnak a vágtán. Október végén derülnek ki a jövő évi verseny feltételei, ennek tudatában kezdik meg a felkészülést, választják ki az esélyes lovat és a szakmai stábot is összeállítják. Kreccsről megtudtuk, hogy legközelebb 2 hét múlva fut a Kincsem parkban. Eddig 4. osztályban versenyzett, de legközelebb már a 2. osztályban áll rajthoz.

A cigarettafüstben található több mint 4000 különböző kémiai anyag fele az égés következtében keletkezik. További érdekességek: www.zoldpont.blog.hu

A legjobb 24 között volt, de az X-Faktor tehetségkutató élő show-ba már nem jutott be az orosházi Simon Bogi és párja, Angler Balázs. A páros hite nem tört meg, tudják, nekik az énekléssel kell foglalkozni. – Összetörtem, amikor nem jutottunk tovább, sokáig nem láttam a kiutat. Talán még most sem teljesen tiszta a kép, de azt az egyet tudjuk, hogy itt nem szabad feladnunk! Hisszük, hogy nekünk ezzel kell foglalkoznunk. Balázs ír egy számot kettőnknek, és szeretnénk egy klipet is hozzá, azután meg majd meglátjuk – tervezget Bogi. A több ezer jelentkező közül csak 24en juthattak be a Mentorok házába. Az ott tapasztaltakról Balázs beszélt. – Geszti Pétert szerettük volna a leg-

jobban mentorunknak, ami össze is jött. Nagyon jó szakembernek tartjuk, aki már több sikeres csapattal is dolgozott, és akitől rengeteget tanulhattunk volna – mondta Balázs. Bogi és Balázs azonban nem jutott tovább. – Nagyon megtetszett nekünk az XFaktor világa. Tudjuk, és sokan emlékeztetnek is rá, hogy a 24 legjobb között lenni szép eredmény. Ősz óta ismét az Operettszínházban dolgozunk tovább. Arról még nem tudok beszámolni, hogy mekkora előnyt jelentett vagy mit hozott a műsor, de reménykedünk és tervezünk. Bogi és Balázs szereplését a Mentorok házában megnézheti az OrosCafe.hu oldalon. Imre J.

Meseprojekt. A Vörösmarty iskola 13 tanulója és 5 nevelője járt nemrég Ausztriában egy Comenius projekttalálkozón. – A pályázat 2010-ben kezdődött négy különböző európai ország részvételével, témája pedig a mese világa. A korábbi svédországi találkozón a tanulók megírták a közös mese vázlatát. A mostani összejövetel célja az volt, hogy a gyerekek képregény formájában dolgozzák fel a történetet. Az orosházi diákok Kupeczkiné Szenczi Erzsébet tanítónő vezetésével lelkesen készültek a feladatra – számolt be a leobeni partneriskolában tett látogatásról Aminné Móricz Márta tanárnő. A szorgos munka mellett a tanulók megismerkedhettek a fogadóváros és Graz történelmével, nevezetességeivel, a vendéglátó iskola hagyományaival. A következő, egyben utolsó találkozóra 2012 tavaszán kerül sor Orosházán, amikor a négy iskola tanulói közös bábjátékon mutatják be a mesét. bt


6

KÖZÉLETI HETILAP

2011. OKTÓBER 14., PÉNTEK

Üvegkönyv. Szerda este a városi könyvtárban mutatták be az Üveg, üveg, üveg – Az orosházi üvegipar rövid krónikája című kiadványt. Dr. Dancsó József polgármester köszöntötte a megjelenteket – köztük volt üveggyári dolgozókat –, majd dr. Szabó Ferenc idézte meg az üveggyártás kezdetének körülményeit és beszélgetett dr. Násztor Sándorral, a kötet szerzőjével a könyv létrehozásáról. Az esemény annak az igénynek a megfogalmazódása, hogy a jelen fontosnak tartja dokumentálni és az utókor számára továbbítani a város történetének meghatározó mozzanatát, az üveggyártás kezdetét. Mint elhangzott, nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen jelentősége volt Orosháza történetének alakulásában a mintegy félszáz évvel ezelőtt történt eseményeknek, melyek a város infrastrukturális, társadalmi és gazdasági aspektusát jelentősen befolyásolták. Fotó: Kecskeméti Krisztina

AJÁNLÓ Lonovics László retrospektív kiállítását október 14-én 17 órakor a képtárban Cs. Tóth János művészeti író nyitja meg, közreműködik Goron László.

Az Orosházi Díszmadár és Hobbiállat Szakkör kiállítást rendez október 21– 23. között a PMK-ban. Nyitva: 21–22én 9–18 óráig, 23-án 9–15 óráig.

Védőnők a nők egészségéért – Nem csak nőknek – október 15-én 14 órától a művelődési házban. Előadásokkal, folyamatos emlő- és lúdtalpvizsgálattal, csontsűrűség-méréssel és ételkóstolóval várnak mindenkit.

Őszi alkotóműhely lesz október 22-én 9–12 óra között a képtárban. Vezeti Szelényi Katalin. Jelentkezés: 68/411048, keptar@pmk.oroshaza.hu.

A Nyugdíjas Pedagógus Egyesület III. Amatőr Alkotók kiállítását október 20án 17 órakor Horváth János festőművész nyitja meg a művelődési házban, közreműködik: Birki Erika. Ünnepi hangverseny és Liszt Ferenc Nemzetközi Képzőművészeti Pályázat díjkiosztó ünnepsége lesz Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából október 20-án 17:30-tól a Művészetek Házában Fülei Balázs zongoraművész közreműködésével. A művészeti iskola által szervezett est során a művész tolmácsolásában szemelvényeket hallhatnak a zeneszerző életéről és munkásságáról is.

Mozi: október 15-én 17 órától a VERDÁK 2. – sz., sz. amerikai an. filmet vetítik a PMK-ban. 20-án 8-tól, 10:30-tól és 13 órától a Hóhér, vigyázz! c. dokumentumfilmet vetítik, amely az egykori ’56-os halálra ítélt Wittner Mária életét dolgozza fel. 22-én 17 órától a Hupikék törpikék c. sz., sz. am. an. filmet vetítik.

APRÓHIRDETÉS 12 kalapácsos daráló, kis Polski alkatrészek, betonkeverő, 380-as villanymotor. 06 (30) 291-2055 2 db FÉG konvektor, Hungaropán üveggel faajtók, ablakok és komplett szobabútor eladó. 06 (30) 473-5805

Örömnap. A Body Fit Centerben október 16-án 10–18 óráig várják az érdeklődőket az egészséges életmódra nevelés jegyében. Komplex mozgás, mentális programok, előadások, ezoterika, masszázs, mandalafestés, népi hagyományőrző játékok és kemencében sült ételek várják a résztvevőket a Táncsics utca 27. szám alatt.

HIRDESSEN LAPUNKBAN!


2011. OKTÓBER 14., PÉNTEK

Kikapott az OFKSE Tatai HAC – Orosházi FKSE Alexandra 30 – 21 (13 – 13) NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, Tata, 150 néző. Vezette: Ágnecz, Sipos Orosháza: Herjeczki — Balda 4 (2), Kósa 3, Berta 3, Gazsó, Kovács A. 4, Ambrus 2. Cs.: Szikora A., Pajkó (kapusok), Lászlai 1, Bali, Mazic, Harsányi 1 (1), Dukic 2, Raffai, Maric. Vezetőedző: Füzesi Ferenc Kiválóan kezdte a mérkőzést az OFKSE, a félidő közepén 9-5-re is vezettünk. A játékrész utolsó perceiben aztán kissé magára talált a Tata, és egyenlítettek. A második félidő ele-

Taroltak a toldisok az erőemelő ob-n

jén is meccsben voltunk, de a 40. perc környékén jött egy teljesen érthetetlen rövidzárlat. Az ellenfél megnyitotta a védelmét, amire az Orosháza képtelen volt reagálni. A fiúk sorra adták el a labdákat, amiből a tataiak büntettek. 10 perc alatt nem tudtunk gólt lőni, míg az ellenfél hetet is szórt nekünk. Az utolsó percekre aztán öszszeszedte magát csapatunk, de a jelentős hátrányt már lehetetlen volt behozni. Füzesi Ferenc: – Ennyi eladott labdával nem lehet meccset nyerni. MeK Bővebben: www.oroscafe.hu

Janecska emléktorna. XII. alkalommal rendezték meg a Janecska József labdarúgó emléktornát a hétvégén Orosházán. A mérkőzések küzdelmes összecsapásokat, izgalmas párharcokat hoztak. A tornán a Füzesgyarmat szerezte meg az első helyet a Szentes, a Battonya és az Orosháza old boys csapatai előtt. A különdíjak is gazdára találtak: gólkirály: Dékány József (Szentes), legjobb kapus: Komáromi József (Füzesgyarmat), legjobb mezőnyjátékos: Tőkés Miklós (Füzesgyarmat). -betkó-

A hajrában nyert az ONKC Orosházi NKC – Inárcs KC 27 – 25 (14 – 15) NB I/B-s női bajnoki kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 300 néző Vezette: Kiss Zoltán – Kuklis Pál Orosházi NKC: Kothencz – Kovács 5 (2), Csapó 1, RAVASZ 6, FAZEKAS 3, ZSUZSA 8 (1), Szabó R. 1. Csere: AJTONYNÉ (kapus), Domokos 2, Héjjas 1, Kránitz A., Kránitz O. Edző: Ajtony Ákos Az orosházi lányok úgy kezdtek, ahogy a hazai közönség várta: jó védekezés és fantáziadús támadások. Az első percek tétovasága után aztán felébredt az Inárcs, a 10. percben már 6-6-ot mutatott az eredményjelző. A félidő hátralevő részében elsősorban a küzdelem dominált, hibákkal itt is, ott is. Szünet után jött a már-már törvényszerű hullámvölgy. Lábhoz passzolt,

7

KÖZÉLETI HETILAP

eladott labdák borzolták a lelkesen szurkoló publikum idegeit. Az 50. percig kellett várnunk a feltámadásra. Ekkor egy perc alatt lett 19-22-ből 21-22. Védekezésünk felkeményedett, támadásban pedig Ravasz Márti és Kovács Brigi egyéni villanásai és Zsuzsa Vivien átlövései révén lettünk egyre hatékonyabbak. Hozzájárult a végső sikerhez a rutinos Ajtonyné Bjelik Ilona kapuba állása, aki ziccert és hetest is hárított. A csapat hatalmas akarással és lelkesedéssel végül legyűrte az Inárcsot, és fontos pontokat szerzett. Ajtony Ákos: – Sajnos, ismét volt egy komoly hullámvölgy, de szerencsére a lányok megmutatták, hogy jelentős hátrányból is képesek fordítani. csj Fotók a meccsről: www.oroscafe.hu

Jól játszottak a lányok

12 egyéni arany és két ezüst, két csapataranyérem, 18 országos csúcs – ez az orosházi erőemelők mérlege a hétvégi magyar bajnokságon. Október 7-e és 9-e között rendezték meg Budapesten a XXII. Női, Férfi Ifjúsági, Junior és Felnőtt Erőemelő Magyar Bajnokságot, melyen mintegy 400 sportoló mérte össze edzettségét. A versenyen ott voltak az Orosházi Toldi SE erőemelői is, és ahogy Musztafa Imre vezetőedző fogalmazott, ismét túlteljesítették magukat. Összesen 14 aranyérmet (12 egyéni és 2 csapat első hely) és két ezüstöt szereztek az orosháziak, és 18 országos csúcsot állítottak fel három kategóriában. Cseh Zita 84 kg-ban ifjúsági, junior és felnőtt

korosztályban is az első helyen végzett, Imre Daniella 72 kg-ban szerzett aranyérmet szintén mindhárom korosztályban. +84 kg-ban Szabó Ágnes junior és felnőtt magyar bajnok lett, ugyanitt Kovács Vivien két ezüstéremmel zárta a fővárosi megmérettetést. A női csapatversenyben a junior és felnőtt kategóriában is a dobogó legfelső fokára állhattak az orosházi lányok. A férfiak mezőnyében is számos orosházi siker született. Zeitler Márton 74 kg-ban felnőtt magyar bajnoki címet szerzett 610 kg-os összteljesítménynyel, Czentye Péter a 83 kg-osok mezőnyében a juniorok és a felnőttek közt is első helyezettként zárt. A 105 kgosok kategóriájában Szöllősi Gábor in-

Három verseny érmekkel Magyar bajnokság Veszprémben, veterán vébé Lengyelországban, rangsorverseny Kaposváron – mozgalmas volt a hétvége az Orosházi Spartacus Birkózó Klubnál. Veszprém adott otthont az U23 Kötöttfogású Magyar Bajnokságnak. Orosházát három birkózó képviselte 60 kg-ban. Antal Dávid a 2. helyet szerezte meg, Kránitz Adrián bronzérmes lett, míg Sepeczán János az 5. helyen zárt. Kaposváron rendezték meg a hétvégén azt a Serdülő Kötöttfogású Rangsorversenyt, melyen 120-an mérték össze edzettségüket. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub fiataljai jó eredményeket értek el, érmeket hoztak haza Hangya János és ifj. Jeszenszky P. László tanítványai. 35 kg:

Balogh Zoltán 1. 46 kg: Ladjánszky Ádám 3. 54 kg: Antal Dániel 3. 58 kg: Hódi Kevin 5. 85 kg: Fehér Nándor 5. Lengyelország, Racibórz városa volt a helyszíne a Kötöttfogású Veterán Világbajnokságnak, ahol szintén voltak orosháziak a magyar veterán váloga-

A vébén több mint 30 ország versenyzői, köztük korábbi olimpiai és világbajnokok képviseltették magukat. totton belül. A C korosztályos Páli Sándor 69 kg-ban a 7. helyen végzett, míg Hencz Gyula, a D korosztály 76 kgos versenyzője a 9. helyet szerezte meg. -taka-

Ádász Kupa. 36. alkalommal rendezték meg az Ádász István labdarúgó emlékRákóczitelepen rendezték meg a Békés Megyei Női Kispályás Labdarúgó-bajnokság harmadik fordulóját, két orosházi csapatnak is szurkolhattunk. Az Oroslány NLSE és a Szentetornyai Amazonok célja is a felsőházba jutás, ehhez jó szereplés kellett a harmadik fordulóban is, melyet a szentetornyai csapat rendezett Rákóczitelepen szombaton. Két pályán zajlottak a küzdelmes mérkőzések. Összesítésben a szentetornyaiak az előkelő második helyet szerezték meg, az Oroslány ne-

gyedikként zárta a fordulót. A Békés Megyei Női Kispályás Labdarúgó-bajnokságban 13 csapat vesz részt, két csoportban rendezik a küzdelmeket. A rákóczitelepi forduló végeredménye: 1. Pusztaföldvár (16 pont), 2. Szentetornya (14 p.), 3. Kaszaper (9 p.), 4. Oroslány (8 p.), 5. Csanádapáca (6 p.), 6. Csorvás (4 p.), 7. Nagybánhegyes (2 p.). A Déli-csoportot a III. forduló után az Oroslány vezeti 9 ponttal, második a 6 pontos Szentetornya. vk Fotó: Rajki Judit

Vereség Méhkeréken Méhkerék – Rákóczi Vasas 2 – 0 (1 – 0) Megyei I. o. bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Méhkerék, 270 néző. V.: Telek. Rákóczi: Bordás – Mátyus (Dobos), Anda (Baranyai), Dávid, Boros, Németh (Gulyás), Ludányi, Debreceni, Elekes, Kónya, Lövei. Edző: Polyák László Az erős szélben lejátszott mérkőzésen a Méhkerék a 26. percben Lukucz, a 69.

percben Sztojka góljával nyert a helyzeteit kihagyó Rákóczi ellen. A Rákóczi Vasas nyolc forduló után a 10. helyen áll a bajnokságban. Polyák László: – Nem játszottunk jól, mégis mindkét félidőben négy-négy nagy gólszerzési lehetőségünk volt. Szinte hihetetlen módon mindig a kapust találtuk el. -betkó-

tornát az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. Szűcs Ferenc szervezőtől megtudtuk, Ádász István kemény, de sportszerű védőjátékos hírében állt. Az öltözőben jó humorával vívta ki társai szimpátiáját. Az idei tornára négy iskola adta le nevezését, a csapatok körmérkőzéses formában játszották a találkozókat. A vándorkupát a Vörösmarty iskola nyerte. A torna gólkirálya Simon Boldizsár (Vörösmarty) lett, 12 góllal. Végeredmény: 1. Vörösmarty iskola, 9 pont, 2. Eötvös katolikus iskola 6 pont, 3. Pusztaföldvár 3 pont, 4. Református iskola 0 pont. bt

Remekeltek Csapatezüst Három megye 15 egyesületének 213 versenyzője 732-szer rajtolt el Kecskemét új versenyuszodájában, a DélAlföldi Regionális Úszóbajnokságon. Az Orosháza Úszó Egyesület 12 fiatalja remekelt az utánpótláskorú versenyzők részére kiírt 50, illetve 100 m-es versenyszámokban. Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai a 6. helyen zártak a csapatok közötti megmérettetésben. Kiss Annamária két aranyérem mellett három ezüstöt is begyűjtött, Drahota Adrienn mérlege egy arany és egy ezüst. Karkus Linda egy ezüst-, Szabó Ivett két bronz-, Muntyán Luca egy bronzérmet szerzett. Eredmények részletesen: www.oroscafe.hu

Lakiteleken rendezték meg a hétvégén az Eötvös-kupát. 14 csapat 100 indulója adta le nevezését a megmérettetésre. A Nagyszénási SE diák birkózóklub remek eredményt ért el, csapatban a második helyet szerezték meg Deme János edző tanítványai. Gyermek korosztály: 26 kg: 2. Kovács Dávid, 5. Hornok Gergő. Diák II. korosztály: 28 kg: 1. Zatykó Szilveszter, 32 kg: 2. Csanda Dorián, 35 kg: 5. Plesovszki Milán. Diák I. korosztály: 50 kg: 2. Szilágyi Martin, 5. Berkó József. Serdülő korosztály: 54 kg: 2. Kerekes Szabolcs.

dult, és lett felnőtt magyar bajnok 750 kg-os összteljesítményével. A magyar bajnokság után jön a világbajnokság. Musztafa Imre elnöktől megtudtuk, a vébén Cseh Zitának is szurkolhatunk. – A szövetség szakmai bizottsága úgy döntött, hogy a 16 éves orosházi Cseh Zitát is indítják a felnőtt erőemelő világbajnokságon novemberben, Pilsenben. Ez a verseny azért is fontos lesz, mert itt dől el véglegesen, hogy Orosháza megkapja-e a 2014-es világbajnokság rendezési jogát. A Nemzetközi Erőemelő Szövetség (IPF) 109 tagországa szavaz – emelte ki Musztafa Imre vezetőedző. Vági Kata Archív fotó: Kecskeméti Krisztina

SPORTHÍREK Sakksikerek. Ismét kiválóan szerepeltek Orosháza ifjú sakkozói, a Kecskeméti Ősz Országos Sakkversenyen elért eredményeik: IV. kcs.: Kunos Zoltán (Székács J. Evangélikus Isk.) 5. hely. III. kcs.: Tamási Zoltán (Eötvös J. Katolikus Isk.) 10. hely, leányok: Kupeczki Fanni (TMKIT Vörösmarty M. Tagint.) 3. hely. II. kcs.: Szokolai Róbert (Orosházi Református Isk.) 1. hely. I. kcs.: Leszkó Bence (Vörösmarty Tagint.) 2. hely, Kocmár Dániel (óvodás) 9. hely, Balázs Eliot (Vörösmarty Tagint.) 11. hely, leányok: Kocmár Kitti (Vörösmarty Tagint.) 2. hely. Utánpótlás – Kézilabda NB I-es férfi junior bajnoki mérkőzés: Tata-Orosházi FKSE 36-29. NB I-es férfi ifjúsági bajnoki mérkőzés: Tata-Orosházi FKSE 29-38. NB I/B-s női junior bajnoki mérkőzés: Orosháza NKC–Inárcs-Örkény 34-23. Ld.: Molnár B. (6), Szöllősi D. (5) és Gregus F. (3). Utánpótlás – Labdarúgás Csorvás SK (U16)–OMTK 1913 ULE (U16) 0:10. Góllövők: Varga I. és Kasza I. (2-2), Márki M., Tóth L., Machó M., Deli L., Szántó T. és Németh G. OMTK 1913 ULE (U16)–Szabadkígyós SZSK (U16) 1:0. Góllövő: Kaszai I. Szarvas FC (U19)–OMTK 1913 ULE (U19) 5:3. Góllövők: Szivák L., Szemenyei V. és Kránitz K. Szarvas FC (U17)–OMTK 1913 ULE (U17) 0:3. Gól: Varga I., Németh G. és Bajkán M. OMTK 1913 ULE (U15)–Gyula Termál FC (U15) 1:1. Góllövő: Simon R. OMTK 1913 ULE (U13)–Gyula Termál FC (U13) 0:4. Méhkerék (U19)–Rákóczi Vasas (U19) 0:10. Gól: Berta J. E. (3), Albert L., Mátyus és Tóth L. (2-2), Gyarmati Z.

SPORTMŰSOR Labdarúgás: Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés: Rákóczi Vasas SE–Csabacsűd SE, Rákóczitelep, október 15., 13:00 (ifi), 15:00 (felnőtt).


8

2011. OKTÓBER 14., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK

Száz éve született

Lakossági fórumot tart Csizmadia Ibolya, a 2. számú egyéni választókerület képviselője október 18-án, kedden 17 órától az Eötvös iskola ebédlőjében. Gyógyszertári ügyelet: október 10– 16- ig Szent István Patika (Szabó Dezső utca 3., tel.: 68/412-752), október 17–23-ig Aranykehely Gyógyszertár (Szőlő körút 45., tel.: 68/411-175). Ételosztás őszinte szívvel. Október 16án, vasárnap a Dózsa utcai Rétesbolt előtt, az üzlet támogatásával tartanak ételosztást, ahol meglepetés ajándékcsomaggal is kedveskednek a megjelenteknek. Október 22-én, szombaton 13 órától az Oázis vendéglátóegységnél – Tercsi József mesterszakács támogatásával – várják egy tál meleg étellel a nehéz körülmények között élőket. A szervező: Illyés Gábor és csapata. Továbbtanulási tájékoztató. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) továbbtanulási tájékoztatót tart október 19-én 10 órától a Táncsics gimnázium zsibongójában. Az SZTE összes kara képviselteti magát standokkal, szórólapokkal, tájékoztatókkal. Várják az érdeklődő diákokat és szüleiket. Gazdafórum. Október 18-án, kedden fórumot tart az Orosházi Gazdakör a Pacsirta utcai Pártok házában. Tájékoztató hangzik el a Nemzeti Földalap földbérleti lehetőségeiről, napirendre kerül a natúr almatermesztési program, és a területalapú támogatásokról is hasznos információk hangzanak el. 17 órától várnak minden érdeklődőt.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken sok napsütés várható, kevés lesz a felhő, 10-14 °C fok körül alakul a hőmérséklet. Szombaton is sok napsütésben lesz részünk, csapadék nem várható. Hajnalban többfelé fagy. Vasárnap derült, napos idő lesz, csapadékra nem kell számítani. 9-14 °C fok között alakul a csúcshőmérséklet, hajnalban -4 +1 °C fok között várható a minimum.

ANYAKÖNYV Házasságot kötött Szűrszabó Szilveszter és Dóra Andrea

KUTYASZORÍTÓ

Balassa Károlyné 100 évvel ezelőtt, 1911. október 11-én született Kardoskúton. A hatalmas születésnapi torta mellett 100 mécses fénye is jelezte e jeles évforduló eljöttét a Platán Idősek Otthonában, ahol kedden Etelka nénit családja mellett az otthon lakói, dolgozói is köszöntötték, a város nevében

pedig dr. Dancsó József polgármester fejezte ki jókívánságait. Szorgos, gazdálkodással foglalkozó szülei evangélikus hitben nevelték elsőszülött gyermeküket, Etelkát. 12 éves korában szülei polgári neveltetést szántak neki, ezért Orosházára került keresztanyjához. Varrónőnek tanult, majd 1930-ban házasságot kötött Szita Lajossal és három évvel később megszületett a fia. Az Új Élet MGTSZ tejtermelő üzemében dolgozott, de megromlott egészségi állapota miatt más munkakört kellett választania. Mindig is szeretett segíteni az embereken, ezért az orosházi kórházban helyezkedett el, ahol 70 éves koráig dolgozott. 1959-ben született meg első unokája Ildikó, őt követte Laci. 1974ben megözvegyült és minden idejét az unokáknak szentelte. Néhány évvel később a szerelem újra rátalált, és férjhez ment Balassa Károlyhoz, de sajnos, második férjét is elvesztette. Innentől kezdve a munkájának és az unokáinak adta életét, majd sorra érkeztek a dédunokák is, összesen hat. Megromlott egészségi állapota felügyeletet igényelt, így 2001 óta lakója a Platán Idősek Otthonának. s

Népi játékok TOP 500 Népi játékokkal telt meg szerda délelőtt a Bácska óvoda udvara. Marton Sándornétól, az intézmény vezetőjétől megtudtuk, alapítványuk sikeresen pályázott a Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület „Népi játékok fesztiválja az óvodában” című rendezvényére. Az egyesület egy komplett hagyományőrző délelőttöt szervezett az óvodában, különleges, nem mindennapi játékokkal. Ügyességi és kézművesjátékok várták az ovisokat, köztük kézzel hajtott fakörhinta, csodaszarvas, diótörő, koronázó, bohóckalapács, mini gólyalábak. Nagy népszerűség övezte a sütödét is, ahol az ovisok megismerhették a kenyér útját a kalásztól az asztalig. Sok szülő és óvónő is nagy lelkesedéssel próbálta ki a különleges játékokat. -s-

Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesület LINAMAR csoportja háromnapos kirándulást szervezett a Dunakanyarba. Meglátogatták többek közt a Monostori Erődöt, megnézték Révkomáromot és Párkányt. Ellátogattak az esztergomi Suzuki gyárba, gyönyörködtek a keresztény múzeum gazdag gyűjteményében. Zebegényben a Szőnyi Múzeummal ismerkedtek, majd a Vácrátóti Botanikus Kertben megcsodálták a szebbnél szebb növényeket, végül ellátogattak a gödöllői királyi kastélyba.

A napokban közzétette a legnyereségesebb hazai vállalatok ötszázas listáját a Heti Világgazdaság. Első a Corning Hungary Adatfeldolgozó Kft., második az Audi Hungaria Motor Kft., a harmadik pedig a GE Hungary Kft. A Top 500-as listán szereplő cégek közül négy Békés megyei, ezen belül kettő orosházi. A Guardian Orosháza Kft. a 341., a szarvasi Gallicoop Zrt. a 409., az O-I Manufacturing Üvegipari Kft. a 436., míg a nagyszénási Toolex Fémfeldolgozó Kft. a 467. az összeállításban. Az össznyereségét vizsgálva a megyénkben működő négy Top 500-as vállalkozás 3,3 milliárd forint nyereséget termelt 2010-ben, ezzel utolsó előttiek vagyunk a megyék között. ch

Gasztronómia. Helyi alapanyagokra és szokásokra építve négyalkalmas gasztronómiai programot indít a múzeum. Az évszakra jellemző ételeket készítik, bevezetve a látogatókat a 18. századi Orosháza világába. Állandó mesterük Szilasi Horváth Tamás többszörösen kitüntetett főzőmester lesz. Október 15-én, szombaton 14 és 18 óra között az ősz ételeivel – borleves, töltike és köleskása juhtúróval – várják az érdeklődőket. A sorozat eseményeit könyvben tárják a nagyérdemű elé 2012 karácsonyán, DVD-melléklettel.

A HÉT SZTORIJA

Darázsfészekbe nyúltak A napokban egy Székács József utcai magánház padlásán találtak egy meglehetősen nagy darázsfészket. A lakók méhészeket kértek meg a darazsak kiirtására. Ekkora fészekkel még ők sem találkoztak, így meglepődve pillantották meg a 6070 centiméter hosszú és körülbelül 30 centiméter széles építményt egy gerendán. A fészek külső burka a benne lépcsőzetesen lévő lépek védelmét szolgálja. A darazsak faanyagot, papírdarabkákat rágnak szét, ezt nyálukkal keverik, ebből készül a tucatnyi lépet tartalmazó nagy fészek. A méhészek védőfelszerelésbe öltözve ezúttal 4 tubus, taglózó hatású darázsirtószert alkalmaztak, amely idegméregként hat a rovarok szervezetére. Kép, szöveg: Rajki Judit

Elektronikai hulladék, használt étolaj és sütőzsiradék gyűjtést szervezett az önkormányzat október 11-én. Hajdú Zoltán környezetvédelmi ügyintézőtől megtudtuk, mintegy 2700 kg elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze a városháza udvarán, hoztak számítógépeket, tévéket, monitorokat, és 650 liter használt étolaj, sütőzsiradék is összejött. A cél a környezet védelme mellett az volt, hogy ne szaporodjon a veszélyes hulladék a közterületeken és a háztartásokban.

Fodrászverseny. Hajas László és Zsidró Tamás mesterfodrászok munkáját is megcsodálhatjuk október 30-án 9 órától az Eötvös-csarnokban, az I. Tisza Kálmán Kupa országos fodrászverseny során. A pénzdíjas megmérettetésen a legfrissebb trendeket is bemutatják, felnőttek és diákok ragadnak ollót, fésűt a verseny kedvéért. Igazi csemegének ígérkezik az a feladat, amikor mindössze 20 perce lesz a fodrásznak egy frizura elkészítéséhez.

Szüreti mulatság

A Czina iskolában október 7-én szüreti mulatságot tartottak, melyen az Állatok Világnapjáról is megemlékeztek. A programok sorát az Uzsoki óvoda néptánccsoportja nyitotta meg. Egy másik helyszínen cicákkal, kutyusokkal, kisegerekkel, teknősbékákkal, papagájokkal és egy kaméleonnal ismerkedhettek meg a gyerekek. A tanulók játékos vetélkedőkön bizonyíthatták, mennyire gyorsan tudnak kukoricát hordani és morzsolni, vagy zsákban futni és a mustkészítés rejtelmeivel is megismer-

kedhettek. Akik pedig a kreativitásukat szerették volna próbára tenni, azok az orosházi hímzőkör tagjainak segítségével különböző alkotásokat készíthettek, vagy korábban benevezhettek a madárijesztő-készítő pályázatra, melynek eredményhirdetése is ezen a napon volt. A rendezvény fénypontja a voltizsbemutató (lovastorna) volt, Budavári Zsófia tanítványai lóháton bemutatott akrobatikus mutatványaikkal kápráztatták el közönségüket. esgyé Fotó: Kecskeméti Krisztina

VILLOGÓ Bűn- és baleset-megelőzési délutánt szervez október 14-én, pénteken az orosházi kapitányság és a Tesco Global Áruházak Zrt. orosházi áruháza 13 és 18 óra között. Elesett és megsérült egy kerékpáros szerdán Orosházán. A hölgy benzinmotoros kerékpárjával a Fürdő utcán a Dózsa György utca irányából a Földvári utca felé tartott, amikor letért az út jobb széle melletti füves útpadkára, és elesett. A mentők kórházba szállították, az elvégzett vizsgálatok eredménye alapján 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Samy, ez a fiatal kan, tacskó keverék kiskutya napokig az utcát járta, gazdáját egyáltalán nem hiányolta. Vidám, eleven, értelmes, találékony, okos kis fickó. A többi kutyával békésen megfér, de ha kell, nem riad vissza a harctól sem, főleg, ha kan kutyáról van szó. Idegenekkel kissé tartózkodó, de könynyen ki lehet érdemelni barátságát. www.oroshaziallatvedok.hu

Álinvitelesek. A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordult az Invitel – több bejelentés is történt az elmúlt időszakban, melyek szerint más szolgáltató üzletkötője az Invitel ügynökének adta ki magát, és próbált új hűségszerződést kötni az Invitel nevében. Orosházán két ilyen eset volt, Szegeden és Hódmezővásárhelyen is történt visszaélés – tájékoztatott az Invitel sajtóosztálya. A cég vizsgálatot indított és kiderült, hogy az Invitellel semmilyen szerződéses kapcsolatban nem álló üzletkötők általában idős embereket keresnek fel. Az Invitel a versenyhivatalnál tisztességtelen piaci magatartása miatt tett bejelentését, a vizsgálat tart.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: BENTOS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.