2013/41. szám Orosházi Élet

Page 1

orosházi

élet

ingyenes közéleti hetilap • 2013. november 8. • XVIII. évfolyam • 41. szám kultúra

5. oldal

A félig telt pohár a tökéletes

A nemrég Pekingből hazaérkezett rézkarcokat, szürrealista, szimbolikus olajfestményeket és könyvillusztrációkat láthatja a közönség a budapesti születésű Rádóczy Gyarmathy Gábor festőművész önálló kiállításán a Városi Képtárban.

sport

7. oldal

ONKC: A Halas a hétvégi ellenfél

A sereghajtó Kiskunhalas otthonában lép pályára szombat este NB I/B-s női kézilabdacsapatunk. Száva Flórián vezetőedző szerint a győzelem a cél. Az ONKC az elmúlt héten kupameccset és bajnoki mérkőzést is játszott itthon.

Az orosházi múzeumban az ipartörténeti ereklye

Thék hagyatéka Orosházán közélet Államtitkár kérdezte a papokat

Kerekasztal-beszélgetésre hívták Dél-Békés egyházi képviselőit, ahol a területért felelős államtitkár is kíváncsi volt a véleményükre az egyház és állam kapcsolatában bekövetkezett változásokról. A program helyszínválasztása nem volt véletlen, hiszen Orosháza példa lehet az önkormányzatok és egyházak jó kapcsolatára. 2. oldal

közélet Az első üveg, koszorúzás és kiállítás

Fél évszázados az orosházi üveg�gyártás. A város jövőjét és térségi szerepét alapozta meg, mikor annak idején döntés született az üveggyár megalapításáról. Ezért is vett részt büszkén minden érintett a november 6-i jubileumi ünnepségen.

Gyermekgyógyászok tanácskoztak

Az utóbbi 10 évben óriási fejlődésen ment keresztül az orvosok szakmai kapcsolatteremtése a Kárpát-medence országai között. Ezt erősítve, és aktuális problémákat megvitatva konferencián találkozott közel harminc határon túli és hazai gyermekorvos. Téma a tüdőgyógyászat volt. 4. oldal

oktatás Retró kiállítás a Székácsban A gallérvasaló a legérdekesebb, az 1980-as olimpiai melegítő pedig talán a legértékesebb darab a retró kiállításon. A múltidéző tárlaton a felnőttek nosztalgiázhatnak egy jó ízűt, a gyerekek pedig megismerkedhetnek szüleik gyermekkorával. 4. oldal

mozaik HÓDÍT A PEONZA OROSHÁZÁN IS Elképesztő trükköket mutatott be a peonza világbajnoka Orosházán. Az orosházi gyerekek körében is népszerű a tradicionális mexikói játék. 8. oldal

8. oldal

Diszkóbaleset hetedjére

Tudni, hogy az ittas vagy kábítószeres vezetés veszélyes, nem ugyanaz, mint látni, ahogy egy ilyen baleset után hullazsákban viszik el a sofőrt. A Hiszem, ha látom című bemutató nézői komolyan vették a következményeket.

Új háziorvos Dr. Patvaros Áron látja el a háziorvosi teendőket januártól Szentetornyán a Kiss Ernő utcai rendelőben. A 10-es számú háziorvosi körzetben helyettesítéssel oldották meg az itt élők ellátását. A 31 éves háziorvos szakorvosjelölt, a Lona Medic cég alkalmazottjaként látja el a munkát, a cég a rendelő működtetéséről és a körzeti ápolónő alkalmazásáról is gondoskodik. Dr. Patvaros Áron – akinek pályázatát valamennyi képviselő támogatta az október 31-i testületi ülésen – általános orvosi diplomáját 2008-ban szerezte meg a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán, majd idén januárban sikeres háziorvosi licenc vizsgát tett, mentőtiszti tanfolyami végzettséggel is rendelkezik. Dolgozott mentőápolóként, orvos szakmai tanácsadóként, háziorvosi rezidensként, háziorvos helyettesítőjeként. Háziorvos szakorvosjelöltként várhatóan decemberben szakvizsgázhat. –c

Magasabb bér az oviban

3. oldal

oktatás

mozaik

Rózsa Zoltán Andó Györgytől, a Munkácsy múzeum igazgatójától vette át az érmet • fotó: Rajki Judit Az európai hírű bútorgyáros 1888as ipartestületi aranyérméje november 6-ától a helyi múzeumban hirdeti: szorgalom és tudás a siker kulcsa. Thék Endre (1842–1919) életútja példaértékű – emelte ki Rózsa Zoltán múzeumigazgató – a szegénysorból származó iparos a semmiből törekedte fel magát, ezt szimbolizálja az érme. Az igazgató a szerdai ünnepi átadón megjelent Thék rokonok és a

helyi kisiparosok előtt ígérte: minél több helyre elviszik az érmét, és vele a jó példát is. Dr. Dancsó József polgármester hozzátette, a város elkötelezett a helyi kisiparosok segítése, hagyományaik ápolása mellett. Az Országos Ipartestület 1888ban adományozta az érmét a mesternek. Az 55 mm átmérőjű, 988 ezrelékes aranytartalmú, 72 g súlyú, 24 karátos aranyérme mintegy egymillió forintot ér, egyedülálló a név-

Oroszok is gyártanák A Merian Foods Kft. vezetése arról tárgyal, hogy az oroszoknál is épülne egy ORSI feldolgozóüzem. Ettől várják a stabil, hosszú távú együttműködést. 2012 decemberében írtunk arról, hogy az orosházi Merian Foods Kft. keleti irányban terjeszkedik, és Oroszország felé is egyre jelentősebb a kereskedelmi forgalma. Ezt bővítenék a jövőben. A moszkvai bejegyzésű Dream Foods Kft. tulajdonosa a napokban Orosházán tárgyalt. – Az elmúlt évben a Meriannal a piacépítésre helyeztük a hangsúlyt, amiben kiváló eredményeket ér-

tünk el. Azonban változnak az idők, és követni kell a piaci mozgásokat – fogalmazott Mihail Szergejevics. – Most azon dolgozunk, hogy Oroszországban is gyárthassuk ezeket a kiváló orosházi termékeket. A befektető személye már körvonalazódik, most gazdaságossági számításokat végzünk – tette hozzá az orosz üzletember. A Merian Foods Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a Rex Ciborum termékek oroszországi értékesítésével meg vannak elégedve, de mivel ezek magas értékű árucikkek, így viszonylag kis volument vásárol egy » folytatás a 2. oldalon vevő,

re szóló vésés miatt. Pályázati és városi forrásból lett a közgyűjtemény része, békéscsabai bemutatkozása után Orosházára került. Az átadón Verasztó Antal helytörténész idézte Thék Endre jelentőségét és munkásságát, például az orosházi tanoncotthon alapítását, a helyi (Thék alapította) ipartestület elnöke, Németh Béla pedig példaként állította a felnövekvő generáció elé az orosházi születésű híres iparosmestert. ch

Változott az önkormányzati óvoda szervezeti és működési szabályzata, többek között a házirend szülői jogokra, kötelezettségekre vonatkozó részét egészítették ki. A szabályzó dokumentumot a jogszabályok változása miatt kellett módosítani, a képviselő-testület október végén meg is tette. A napirend kapcsán az óvodapedagógusok béréről is informálódtak: Németh Gabriella óvodavezető bruttó 30–80 ezer forintos bérnövekedésről számolt be, hozzátéve, besorolásuktól függően változó mértékben, de valamennyi óvodapedagógus bére emelkedett. Szeptemberben lépett életbe a pedagóguséletpálya-modell, amely többek között béremeléssel jár. mk


2

közélet

Változott az állam és egyházak viszonya | Tovább dolgozik Nyitrai

2013. november 8. • www.oroscafe.hu/rovat/kozelet

Kerekasztal-beszélgetés az egyházakkal

kitekintő Tanyaprogram Két dél-békési önkormányzat kapott forrást a Tanyafejlesztési Programból: Lőkösháza a tanyás térség külterületi útjainak karbantartásához szükséges eszközbeszerzésre 9 millió 803 ezer forintot fordíthat, Mezőhegyes pedig 534 ezer forintból fejlesztheti a tanyagondnoki szolgáltatást. A két önkormányzat mellett 17 magánszemély is részesült a térségben a program forrásából. Tanyagazdaság fejlesztésére az orosházi kistérségből heten, köztük egy orosházi és négy tótkomlósi nyert támogatást. Tanyagazdaság indítására három orosházi és két kardoskúti is sikerrel pályázott, és további két kardoskúti tanyán biztosított lesz a villamos energia a programnak köszönhetően. –c

Államtitkár kérdezte a papokat

Tűzifa-támogatás Összesen 1760 önkormányzat kap mintegy kétmilliárd forint értékben tűzifa-támogatást, az erre szánt forrás duplája a tavalyinak. Az önkormányzatok az állami támogatásból, valamint önerőből vásárolt tűzifát a szociálisan rászorulóknak természetbeni juttatásként adhatják a téli fűtési időszakban. Az orosházi kistérségből Csanádapáca 2 millió 481 ezer forint támogatást kapott, Kardoskút 740 ezer, míg Gerendás 739 ezer forint támogatásban részesült. (m)

Akkreditált Edison Oktató-kutató orvos Mainzban, elektronikai részlegvezető Barcelonában – két csorvási, de közös bennük az is, hogy az alapokat a helyi iskola keretein belül működő Edison Klub Tehetségközpontban sajátították el. Az évek óta sikeres klub idén akkreditációt szerzett, az ezt igazoló emléktáblát és oklevelet a Tehetségpontok országos találkozóján vették át a klub tanárai. – Ez a minősítés arra kötelez, hogy bővítsük a tehetségterületeket és tovább emeljük a tehetséggondozás színvonalát – emelte ki Murvai József tanár. A klub elismerése az is, hogy részt vehetett az Ez is tehetséggondozás! országos konferencián. mk

Lemondott Lemondott elnöki posztjáról Nyitrai István a Lakásszövetkezet legutóbbi küldöttgyűlésén. „Döntését azzal indokolta, hogy bár a lakásszövetkezet pénzügyi stabilitása, gazdálkodása az elmúlt időszakban kiegyensúlyozott volt, 30 napon túli tartozással nem rendelkeztek, jelentős eredményeket értek el a tartozások érvényesítése érdekében, azonban a küldöttgyűlésen néhány személy részéről elhangzott nemtelen támadásokat, igaztalan vádakat a rá ruházott bizalom megvonásának tekintette” – írta az ügy kapcsán közleményében dr. Kaszai Balázs, a szövetkezet ügyvédje. Az igazgatóság felkérte Nyitrait az új elnök megválasztásáig, de legfeljebb 90 napig az ügyvivő elnöki tisztség betöltésére. k

Oroszok is... Pályázati lehetőségeket is ismertetett az egyházakért felelős államtitkár • fotó: Rajki Judit B. Imre Julianna-Melich Kriszina info@oroscafe.hu

Orosházán folytatott kötetlen beszélgetést egyházi vezetőkkel az egyházi ügyekért felelős államtitkár Simonka György fideszes választókerületi elnök meghívására. Hölvényi György a kerekasztal-beszélgetésen meghallgatta a lelkészek, papok, lelkipásztorok észrevételeit az állam és egyház kapcsolatában történt változásokról. Kikérte a jelenlévők javaslatait a témában. – A mostani ciklusban sok érdemi változás történt állam és egyház vonatkozásában, ezért is fontos a párbeszéd és az együttgondolkodás

– fogalmazott az államtitkár. Hölvényi György kiemelte, azzal, hogy az egyházak nagyobb részt vállaltak a közoktatásban, egyúttal több feladat is hárul rájuk. – Az első tapasztalatok máris pozitívak, az egyházak nagy lehetőségnek tartják a hit- és erkölcsoktatás bevezetését, és a vis�szajelzések szerint sok olyan gyermeket tudnak megszólítani, akiket korábban nem volt lehetőségük elérni – összegezte. A felnövekvő generáció tekintetében látja a hitoktatás erősödésének jelentőségét Simonka György országgyűlési képviselő. Kiemelte, az egyik legfontosabb kérdés, hogyan tudják minél hatékonyabban segíteni a kormányzati erők az egyhá-

zakat annak érdekében, hogy minél több fiatal megtalálja hitét, melyre támaszkodhat a mindennapokban. Egyház és helyhatóság hatékony és széles körű együttműködésére Orosháza lehet a példa, dr. Dancsó József polgármester, országgyűlési képviselő rámutatott, városunkban évek óta összehangoltan, egymást segítve dolgoznak. Ördög Endre evangélikus igazgató lelkésztől megtudtuk a megbeszélésen említett pályázaton indulnak, és ha sikerrel járnak, a szentetornyai parókiát újítják fel. Szalkay Róbert református lelkész elmondása szerint, amennyiben tartani tudják a határidőt, a gyülekezeti ház tetejének felújítására ők is pályáznak.

ezért a logisztikai költségek a nagy távolságok miatt magasak. – Ezért szeretnénk a prémium árucikkek mellé olyan terméket tenni, ami mennyiséget is produkál – ismertette az elképzeléseket Elekes Lajos. Hozzátette, az oroszok magas védővámokat alkalmaznak a saját piacuk védelme érdekében, így olcsóbb terméket nagyon nehéz bevinni az országba. – Ezért került szóba a kinti gyártás. A már meglévő piaci kapcsolatokat felhasználva, merianos tulajdonrésszel alapítanánk közös vállalatot, és az Orosházán bevált technológiát alkalmazva ORSI márkanév alatt kint gyártanánk virslit. Ez a lépés hosszú távra is gazdaságossá tenné az együttműködést – mondta Elekes Lajos. Melega Krisztián

» folytatás az 1. oldalról

Nótaverseny Magyarnóta-énekes versenyt rendeznek Nagyszénáson november 24-én. A megmérettetésre amatőr és működési engedéllyel rendelkező kategóriában egyaránt várják a nevezőket, háromtagú zsűri választja ki a legjobbakat, akik aztán az esti gálán is megmutathatják tudásukat. Nevezni november 18-ig lehet, részletek a www.nagyszenas.hu oldalon. m

munkahely A BéMKH Orosházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének aktuális ajánlatai Képzés: angol és német nyelvtanfolyam, CNC gépkezelő, hegesztő Állás: élhajlító, esztergályos, baromfi-feldolgozó, cukrász, festő, pincér, laboráns, segédmunkás Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Tel.: (68) 413-094 felhívás

PERMETEZÉS Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy Orosháza közterületein lévő fák általános lemosó permetezését végzi. • Munkavégzés időtartama: 2013. 11. 04-2013. 11. 15. • Felhasználásra kerülő szerek: Agrol Plus 30 l/ha, Decis Mega 0.4 l/ha • Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: nk • Munka-egészségügyi várakozási ideje: 0 nap A szerek méhekre MÉRSÉKELTEN veszélyesek. A szerek vizekre KIFEJEZETTEN veszélyesek.

Jól halad a kórházfejlesztés


www.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2013. november 8.

Forgalmirendváltozások

Koszorúztak a gyásznapon | Fél évszázados az orosházi üveggyártás

Az első üveg, koszorúzás és kiállítás

3

új ravatalozó November elsején felszentelték Felújította az evangélikus egyházközség a felvégi temető ravatalozóját. A beruházás 7 millió 300 ezer forintból jött létre. – A forrást az evangélikus egyház bevételei, melyben benne van a köztemetőért kapott önkormányzati bérleti díj is, és a saját erő biztosították. Tavaly az alvégi temető ravatalozója szépült meg, idén a felvégiben jöhetett létre a fejlesztés. Reményeink szerint jövőre az utak rendbetételére fordítjuk erőforrásainkat – tudtuk meg Németh Bélától, az Orosházi Evangélikus Egyházközség felügyelőjétől. Az épületet november 1-jén Ördög Endre evangélikus lelkész szentelte fel. gvk

Folytatják a Huba utcai szennyvízcsatorna-hálózat rekonstrukcióját, jön a 3. szakasz. Csütörtök reggel visszaadták a forgalomnak a Huba utcán a Könd utca – Lehel utca szakaszt. Ezzel megszűnt a Könd utcán a forgalmirend-változás, a református templom mögött újra kétirányú lett a forgalom, és a piacnál újra lehet parkolni a Könd utcán. Újabb lezárások jönnek. A 3. szakasz a Huba utca – Lehel utca sarkán lévő kereszteződéstől indul, és a felüljáró aljáig, az Október 6. utcáig tart. Ezt a szakaszt várhatóan november 8-án, pénteken reggel zárják le teljes szélességében, a Lehel és Huba utcáról egyáltalán nem lehet majd a felüljáróra hajtani. Aki a felüljáróról érkezik, vagy éppen a felüljáróra hajtana, az Október 6. utcán tud majd kerülni. Itt ideiglenes jelzőlámpák irányítják a forgalmat. Ezen a hétvégén a Huba – Vásárhelyi – Móricz – Rákóczi utcák kereszteződésében is újabb munkák lesznek. A kivitelező a most felújított, Huba utcai csatornát köti össze a Rákóczi utcaival a nagy kereszteződésen keresztül. Ezt a munkát 3 egymást követő hétvégén tervezik elvégezni. November 9–10-én ezért lezárják a Móricz Zsigmond utca kereszteződés felé vezető szakaszát a Kölcsey Ferenc utcától. Tehát a Móriczon haladva nem lehet eljutni egyenesen a Huba utcára, jobbra a Rákóczira és balra a Vásárhelyi útra. Visszafelé viszont szabad lesz a közlekedés. Kerülni a Kölcsey, Thököly útvonalon lehet a Rákóczi utca felé. A kamionok és teherautók forgalmát már korábban, a Bajcsy-Zs. utca – Földvári úti körforgalomban elterelik a Bajcsy-Zs. utca – Táncsics utca – Lehel utca irányába. Az első ütemmel várhatóan vasárnapig végeznek, így hétfőtől újra a megszokott forgalmi rend lesz, a következő hétvégéig. November 12– 26. között az Eötvös iskola melletti Bercsényi utcát is lezárják. A Tas utcán elkészült a vonalas rekonstrukció. A hálózat összekötését a Rákóczi utcával addig kell elvégezni, amíg a Bercsényi utca zárva lesz. Ezt november 12–19. között csinálják meg, félpályás útzárra kell számítani. Melega

közélet

Közbeszereztetés

Zalai Mihály a kiállításon adta át az orosházi üvegből készült körtefa fotóját dr. Násztor Sándornak • fotó: Kecskeméti

Legördült az első üveg a futószalagról – fél évszázada. A jeles eseményre emlékeztek szerda délután az öblösüveggyár előtti parkban. Pontosan november 6-án, 14:15kor kezdődött el Orosházán az üveggyártás. A jubileumi évfordulót októberben már megünnepelte az öblösüveggyár, most a nagyközönségen volt a sor. Beszédében dr. Dancsó József polgármester elmondta: ennek az iparágnak hála a térség

egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált Orosháza. Ezt támasztotta alá dr. Násztor Sándor, az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, és Finta Ferenc, a Guardian Magyarország igazgatója is ünnepi beszédében. A jeles alkalomra az üveggyárban elkészítették az első elkészült üveg mását is, melyet Czellecz Attila, az O-I Manufacturing Magyarország Kft. igazgatója mutatott be az ünneplőknek. A beszédek után a meg-

hívottak koszorúkat helyeztek el az októberben felavatott jubileumi emléktáblánál. Az ünnepséghez kiállítás is kapcsolódott, amely a Nyugdíjasházban kapott helyet. Az üveggyár építésének kezdeteitől egészen napjainkig – az első legördülő befőttesüvegtől régi brigádkönyveken át napjainkig nyomon követhette a látogató a gyár történetét képekben és szövegben egyaránt. Varga D.

„Sem ingyen, sem pénzért” Készülnek Csepregi Lajos Péter emléktáblájánál emlékezett az 1956-os forradalom áldozataira a Fidelitas és a Politikai Foglyok Országos Szövetségének helyi szervezete. Hagyományosan gyertyagyújtással és koszorúzással emlékeztek az összegyűltek az 1956-os forradalmárokra és elesettekre november 4-én, a Táncsics gimnáziumnál. Beszédében Elekes Lajos alpolgármester kiemelte: ma a szabadságot nem tankokkal, hanem bankokkal szemben kell kivívni. – A történelemben számtalan olyan példát találunk, amely szerint a magyar nép szabadságát meg lehet próbálni korlátozni, csak nem érdemes. Mert a magyar a függetlenségét nem adja, sem ingyen, sem pénzért – hangsúlyozta a szónok. rga

Édes élmény télen is

Az október 28-i eskütétellel megkezdték a felkészülést a területi és helyi választási irodák tagjai.

fotó • Kecskeméti Krisztina

A 2014-es választási időszak számos újdonságot tartogat számukra (is). Elsőként az országgyűlési képviselői választásokat bonyolítják le tavasszal. A kormány szándéka, hogy felezik a politikusok számát, így a mostani 386 helyett már csak 199 képviselőt választunk. Ezzel együtt jár, hogy csökkent a választókerületek száma. Így Békés megyében a 7 helyett már csak 4 választókerület működik. A 4. számú, dél-békési választókerület a régi orosházi és mezőkovácsházi körzet összevonásával jött létre, 27 települést foglal magába. (ka)

Az önkormányzat és intézményei vagyon- és felelősségbiztosításának szerződése év végén lejár, ezért új szerződést kell kötni. Szintén lejár a hivatal őrzés-védelmi tárgyú szerződése, de azért is újat kell kötni, mert a feladat bővült az állami fenntartásba került iskolák őrzés-védelmének biztosításával. Sikerrel szerepelt az önkormányzat egy szervezetfejlesztést célzó pályázaton. Mindezek miatt a legutóbbi testületi ülésen módosították a közbeszerzési tervet. A tanácskozáson az MSZP a hirdetmények közzétételét szorgalmazta közbeszerzési eljárások esetében, míg a Fidesz szerint a helyi vállalkozóknak a meghívásos közbeszereztetés előnyösebb. mk

Uszoda A városvezetés Gyopárosfürdőt érintő fejlesztési terveire kérdezett rá a legutóbbi testületi ülésen Fetser János. Az MSZP-s frakcióvezető emlékeztetett, korábban egy nyertes pályázatról mondott le a város, azóta sincs 50 méteres fedett uszodája Orosházának. A képviselő interpellációjában azt kérdezte, tervezik-e valamilyen forrásból a jelenlegi uszoda téliesítését, vagy új építését. Dancsó József polgármester elmondta, a kedvezőtlen feltételek miatt nem vállalták akkor a beruházást, ám a fedett uszodáról továbbra sem mondtak le: pályázati terveikben a helyi egyesület segítségségét is kérték. Hozzátette, kormányzati döntés alapján jövőben uszoda épül több településen, remém nyek szerint Orosházán is.

Együttműködnek Összefog az Orosházi és a Zombai Roma Nemzetiségi Önkormányzat, többek között ez is kiderült november 6-án, a helyi RNÖ soros ülésén a Pacsirta utcai Pártok házában. Az október 29-én kötött együttműködési megállapodás alapján a jövőben közösen pályáznak a szervezetek, programokat és táborokat szerveznek. A szakmai tapasztalatok cseréje mellett az integráció elősegítése is hangsúlyt kap a roma fiatalok bevonásával. November 1-jén elindult a téli közmunkaprogram, melyben 21 roma vesz részt. rga

Koszorúztak Ha vége a fagyi szezonnak, vége a Hóvirág fagylaltbárnak is – ez azonban a legkevésbé sem fedi a valóságot. Október 13. óta különleges, prémium minőségű csokoládéval, kézműves bonbonokkal, a hideg napokon pedig forró csokival és teával is várja az üzlet az élményben gazdagodni vágyókat Orosháza szívében. A magas minőségű csokoládéról sokaknak valószínűleg a belga csoki jut eszébe – helyesen. Ezzel bonbon, szórt táblás csoki, vagy épp forrócsokoládé formájában Orosházán is találkozhat az, aki igazán finom édességre vágyik, elérhető áron. A naponta

változó, friss és széles kínálatban a hagyományostól az egészen különlegesig találkozhat édes élménnyel a betérő, olyanokkal például, mint a vörösboros-málnás, francia konyakban áztatott meggyes, vagy épp a citromos ganázs krémes bonbonokkal. Az, aki melegedne, többféle forró csoki, vagy épp tea közül válogathat, emellett sütemények, pohárkrémek is becsábítanak a Kossuth utcai üzletbe. A diabéteszesekre gondolva cukormentes csokoládé is kapható. Mindig friss bonbonokkal, csokoládékkal, süteményekkel vár a Hóvirág, egészen tavaszig, a fagyi szezon kezdetéig. (x)

Megemlékezést tartott a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója közeledtével a Munkáspárt orosházi szervezete november 4-én. A 10 megemlékező előtt Kis János helyi elnök beszélt. Szerinte a szocializmus lényege a munkások, parasztok és a kisemberek uralma volt. – Az országot a II. világháború után a romokból a szocializmus alatt építette újra a magyar nép. Nem volt minden tökéletes, de élhető társadalom volt, míg a mostani igazságtalan és elveszi a megélhetést – fogalmazott. Kiemelte, hogy a katonai sírkertekben nyugvó katonákat a nagypolitika hajtotta ki a csatamezőre. – Magyarok, oroszok, románok: ők mind áldozatok, és hősök voltak – fogalmazott. Mindhárom katonai temetőben elhelyezték a megemlékezés koszorúit. MeK


4

oktatás

A méhen belüli világ A Vinculum Szabadegyetem következő előadását november 14-én 17 órától rendezik a Táncsics gimnázium aulájában. Prof. dr. Bártfai György nőgyógyász Mit üzen a magzat? – Élet a méhen belül címen tart majd előadást. A professzor a gimnázium egykori tanulója, idén vette át a Batthyány-Strattmann-díjat, amely az orvosi életpálya egyik legnagyobb szakmai elismerése. A szabadegyetem programjait bárki ingyenesen látogathatja, nyitott kapukkal várják az érdeklődőket. KM

Nosztalgiázni hív a Székács | Dr. Bagdy Emőke előadást tart

2013. november 8. • www.oroscafe.hu

Újdonságok Gyermekgyógyászok tanácskoztak és értékek Öt ország szakemberei Orosházán

Iskolanyitogató A leendő elsősöknek kínál programot a református iskola, hogy az iskolaválasztás előtt álló ballagó óvodások és szüleik is bepillanthassanak az intézményben folyó munkába. Az őszi iskolanyitogató keretében november 9-én, szombaton 9 és 11 óra között egy vidám, játékos délelőtt várja a leendő iskolásokat. A tornateremben sport- és ügyességi játékok lesznek, valamint angol kuckó és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt az óvodások. (melitta)

Alma a fájától Folytatódik a művelődési központ népszerű programsorozata, amely Az alma a fájától nevet viseli. A Fülöp és a Nóbik család után most K. Tóth Lászlóval és gyermekeivel ismerkedhet meg a közönség november 8-án, este 18 órától a művelődési ház Bubik Termében. A fa, K. Tóth László hosszú éveken keresztül az Orosházi Fúvószenekar karnagya volt, vele beszélget majd Deák György, az est házigazdája, majd a történetek előrehaladtával csatlakoznak az almák, K. Tóth László három gyermeke, László, Tünde és Péter. A kötetlen beszélgetésen mindenképp szó lesz a fúvószenéről, és bizonyára elhangzik majd jó néhány érdekes történet is. km

Az Orosházi Kórház újraélesztette a régi hagyományt, a Kárpát-medencei orvosok találkozóját • fotó: Melega K.

Szakmai konferencián találkozott közel harminc határon túli és hazai gyermekorvos, ezzel újjáélesztve egy régi hagyományt. A tanácskozás fő témája a tüdőgyógyászat volt. A betegségek mellett a megelőzési, gyógyítási lehetőségek voltak a központban a gyermekgyógyász konferencián, az orosházi Napsugár Hotelben október 25-én és 26-án. Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből, a Vajdaságból és az anyaország

különböző területeiről érkeztek a résztvevők. Az utóbbi 10 évben óriási fejlődésen ment keresztül a szakmai kapcsolatteremtés a Kárpát-medence országai között. Az egyik általunk megkérdezett erdélyi gyermekorvos szerint az ilyen konferenciákon alakulnak ki a később sokat számító összeköttetések. – Pár év szünet után most újra találkozhattak kollégák, akik egyben barátok is. A kórház ebből hosszú távon mindenféleképpen profitál, mert olyan témához nyúlunk hozzá,

Retró kiállítás a Székácsban Magyarból

táncsics Nyílt nap Az általános iskolák végzős diákjai számára tart nyílt napot a Táncsics gimnázium november 14-én 8 órától. A központi tájékoztatót követően bemutatkoznak a tagozatok, az iskola diákéletébe is betekintést nyerhetnek az érdeklődő diákok és szüleik, valamint bemutatóórákon is részt vehetnek. Melitta

HAGYOMÁNYŐRZŐ NAP

A kiállítás darabjait az iskola diákjai és tanárai gyűjtötték össze • fotó: DJ

Rakéta porszívó, diavetítő, zsebrádió és moncsicsi – interaktív retró kiállítás látható a Székács iskolában. A rákóczitelepi iskola október 25-én, hagyományőrző napján Justh Zsigmondra emlékezett. Városunk híres szülöttének fordulatokban gazdag életéről és különleges egyéniségéről Tengerics Éva könyvtáros tartott szívet melengető előadást – tudtuk meg Bácsi Edit tanárnő beszámolójából. A korabeli falusi életet, a majorságokban folyó földművelés világát Borsi Imre szemléltette. Történeteit a régi paraszti gazdaság munkaeszközeiből álló gazdag gyűjteményének bemutatásával színesítette. A lelkes tanulók hagyományos népi játékok segítségével próbára tették ügyességüket és erejüket is, majd nagy népszerűségnek örvendő bolhapiacon árulták portékáikat, ahol gazdát cseréltek régi játékok, kis csecsebecsék. A nagy vigalom után az éhes sokadalom az anyukák és az iskola dolgozói által készített paprikás krumplit elfogyasztotta. Mindenki úgy jóllakott, mint a duda, és vígan tért haza. MeK

ami itt helyben is mindennapi problémát okoz – hangsúlyozta a házigazda, dr. Varga Sándor, az Orosházi Kórház gyermekosztályát vezető főorvos. A rendezvény megnyitóján fővédnökként Simonka György választókerületi elnök is részt vett. Elmondása szerint nagyon sok levelet kap, amelyben a magyar egészségüggyel kapcsolatos kritikák fogalmazódtak meg, a gyermekgyógyászatról azonban mindig pozitív visszajelzések érkeznek a szülőktől. Ida

Dr. Bagdy Emőke is előadást tart az V. Táncsics-Didacton november 13-án városunkban. A rendezvény kiegészítő elnevezése Békés Megyei Pedagógiai Napok, ezért könnyen hiheti az ember, hogy kizárólag pedagógusoknak, oktatási szakembereknek szól a program. Pedig nem így van, ezen a napon szülőket, diákokat, az oktatás világa iránt érdeklődőket is szívesen látnak a Táncsics gimnáziumban. Az iskola aulája ad helyet a tankönyv-, taneszköz-kiállításnak és -vásárnak, ahol előreláthatólag vagy húsz tankönyvkiadó mutatja be a legújabb eszközeit, könyvcsomagjait. A tornaterem lesz a helyszíne a regionális felsőoktatási fórumnak, és a munka világának lehetőségeit is itt mutatják be. A plenáris előadásokat a kollégium dísztermében tartják 10.45-től. Elsőként az Apáczai Kiadó tulajdonos igazgatója mutatja be cége hitvallását, majd professzor emeritus dr. Bagdy Emőke tart előadást A pedagógus személyisége az oktatásügy átalakításában címmel. A rendezvény érdekes színfoltja lehet a Mesterségek utcája, amelynek célja, hogy a helyi kézműves értékek fókuszba kerüljenek az iskolák nevelési koncepciójában. A jövő szerdán 10.30-kor kezdődő ingyenes programra az iskola honlapján lehet regisztrálni. KA

Az emeletre érkezve először a technikai eszközökkel találkozik a látogató, a kurblis telefontól kezdve a korabeli diszkólámpán keresztül a le-

mezjátszókig, szalagos magnókig sorakoznak a tárgyak. Ki lehet próbálni az írógépet, a padlóvikszolót és a Rakéta porszívót is. A kiállítás egyik legérdekesebb darabja a gallérvasaló készülék, a legkülönlegesebb pedig valószínűleg az 1980-as olimpiai melegítő. A kiállított tárgyakat a tanárok és az iskola tanulói gyűjtötték össze. – A legfontosabbnak azt tartom, hogy a gyűjtés során elindult egy párbeszéd a szülők, nagyszülők, illetve a fiatalabb generációk között, elhangzottak élménybeszámolók – mondta Celuskáné Csepregi Alicia, az iskola tanára. A gyerekek megnézték, és ki is próbálták a retró játékokat, amikkel még a szüleik játszottak. A nézelődés közben nosztalgikus történeteket hallgattak tanáraiktól. A kiállítást november 15-ig előzetes bejelentkezés alapján bárki megtekintheti az Székács iskolában. Kotroczó M.

kiváló

Október 18–20. között rendezték meg Sátoraljaújhelyen az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos döntőjét, amin Püski Gyöngyi, a Táncsics gimnázium 11. A osztályos tanulója is részt vett, felkészítő tanár: Süle Margit. Gyöngyi eredményesen szerepelt: a 130 versenyző közül a díjazottak közé került, az Anyanyelvápolók Szövetségének díját vehette át (a versenyen nem hirdetnek helyezetteket, hanem díjazottak vannak). Az anyanyelvünk ápolását, a nyelvhasználat fejlesztését célul tűző megmérettetésen középiskolák és szakiskolák tanulói vettek részt határon innen és túl egyaránt. mk


www.oroscafe.hu/rovat/kultura • 2013. november 8.

Kiállítását '69-ben Weöres Sándor nyitotta meg | Az ikerkönyvet hamarosan kézbe vehetik az olvasók

Pekingben is bemutatták a rézkarcokat

A félig telt pohár a tökéletes

K. Tóth László és családja lesz a következő Alma a fájától című rendezvénysorozat vendége november 8-án 18 órától, a művelődési ház Bubik Termében.

A Foltvarró Egyesület Foltos napot tart november 9-én 9 és 15 óra között a művelődési házban. Az egyesület ugyanezen a napon reggel 9-kor megnyitja kiállítását, amelyet november 15-ig láthat a közönség a művelődési házban.

Rádóczy Gyarmathy Gábor festőművész önálló kiállításán nagyméretű szürreális, szimbolikus olajfestményeket, rézkarcokat, szexuálpszichológus felesége könyvéhez készült illusztrációkat és letűnt korok emlékeit idéző bronzalkotásokat láthat a közönség.

Klubkoncertet rendez a Rock Klub november 9-én 20 órától az Ady utcai klubhelyiségben, ahol a Crossroad együttes lép fel.

A művész számos elismerés és díj birtokában is szerényen nyilatkozik munkásságáról. – Az ember egy létrát állít fel magának, és ahogy mászik rajta, mindig azt érzi, hogy még nem ért el semmit. Nincsenek nagy céljaim, a félig telt pohár nekem a tökéletes, mert abba még mindig lehet önteni. Minden apró dolognak örülök, jól érzem magam a bőrömben, ez már alapból lehet egy cél. Rádóczy Gyarmathy Gábor kiállítását november 27-ig lehet megtekinteni a Városi Képtárban. Kotroczó Melitta

Tipegő istentiszteletre várják a gyermekeket ötéves korig, valamint szüleiket november 10-én 10 órától az evangélikus gyülekezeti házban.

Tűzzománc a Bemutatták az ikerkönyvet múzeumban

A Vinculum Szabadegyetem programsorozat kereteiben prof. dr. Bártfai György A méhen belüli világ címen tart előadást november 14-én

A budapesti születésű Rádóczy Gyarmathy Gábor egész életét a művészetnek szentelte, már gyermekkorában megismerkedett az alkotás örömeivel. Apja, Gyarmathy Tihamér korunk meghatározó konstruktivista festő egyénisége volt, Gábor

Több évtizede nem állítottak ki az orosházi születésű művésznő alkotásaiból városunkban, egészen október 26-ig. Tűzzománc és grafika egy kiállításon, a Szántó Kovács múzeumban. Az orosházi származású grafikus és zománcművész korán elkerült a városból, Budapest, Kecskemét és Dunaújváros játszott kiemelkedő szerepet életében. Ravasz Erzsébet 22 éve hunyt el, több mint 35 éve nem állítottak ki műveiből szülővárosában. A posztumusz tárlatot ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának elnöke nyitotta meg, aki beavatta az életút, az alkotások technikai, kulturális hátterének rejtelmeibe a megjelenteket. Ravasz Erzsébetet a magyar népművészet, irodalmi hagyományok érdekelték: a népmeséktől a balla-

dákig többféle tematikával találkozhatunk alkotásain keresztül. Technikája is épp ilyen sokszínű, hiszen a rézkarcoktól a grafikai munkákon át fafaragásokat, a tűzzománc különböző típusait láthatjuk. Zalai Mihály alpolgármester a megnyitón elmondta: azért került a múzeumba a kiállítás, mert a Ravasz család egykor a Zombai utcában lakott, így ezzel a földrajzi közelséggel fejezi ki tiszteletét a város. VD

egész gyermekkorát művészek között töltötte, képzőművészek, írók és színészek társaságában (nagynénje Gobbi Hilda volt). A művész elmondása szerint a szürrealizmus lelki alkat kérdése. – Azért is áll közel hozzám, mert polgári emberekkel és azok érzéseivel foglalkozik, személyekhez kötött. Már ez áll kézre, így látom a világot – mondta Rádóczy Gyarmathy Gábor. A művész 1969-ben jött haza, azonnal aktív részévé vált a hazai képzőművészeti életnek, még abban az évben egyéni kiállítását Weöres Sándor nyitotta meg.

Növendékhangversenyre várja közönségét a Liszt Ferenc Művészeti Iskola november 12-én 18 órától a Művészetek Házába.

17 órától a Táncsics gimnázium aulájában. A nőgyógyász professzor a gimnázium egykori tanulója, aki idén vette át a Batthyány-Strattmann-díjat, amely az orvosi életpálya egyik legnagyobb szakmai elismerése. Polyák János és Szőke Barbara üvegművészek kiállítása november 15-ig a Városi Képtárban látható. Márton-bált rendez a Székács evangélikus iskola november 16-án az iskola dísztermében. A részvételi szándékot november 11-ig a 06 (20) 824-7084-es telefonszámon lehet jelezni. A Halkidikí-félsziget, avagy Görögország igazi arca címen tart előadást Franciszti László november 18án 14.30-tól a Táncsics gimnázium földrajzi előadójában, a Világjárók Klubja előadás-sorozat keretében. Marc Camoletti Francia négyes, avagy négyen a kanapén című vígjátékát két felvonásban láthatja a közönség november 18-án 19 órától a művelődési házban. Gergely Róbert rendezte a darabot, amelyben Gregor Bernadett, Németh Kristóf, Harsányi Gábor, Szabó Zsófi, Szabó Máté játszanak.

A nyugdíjas pedagógusok olvasókörének következő találkozója november 13-án 16 órakor kezdődik a könyvtárban. Az összejövetelen Alice Munro, 2013 irodalmi Nobel-díjas írónőjéről beszélgetnek majd. Ravasz Erzsébet grafikus, zománcművész posztumusz kiállítását november 27-ig a múzeumban lehet megtekinteni.

hirdetes 4_Layout 1 11/4/13 9:21 PM Page 1

A HOSSZÚ ÉLET TITKA Ismeretterjesztô elôadás az egészséges életmódról az orosházi Petôfi Mûvelôdési Központban

Influenza! Védőoltás és a hagyományos gyógymódok. Fülöp Atilla Csaba születésnapjára lett ajándék az ikerkönyv • fotó: Kecskeméti

Gyermekkorról, élményekről, gondolatokról írt új közös kötetében Károlyi Fülöp Béla és fia, Fülöp Atilla Csaba. A városi könyvtárban október 26án este mutatták be azt az ikerkönyvet, amelyet júliusban beharangoztunk. A Ne búsulj című rész Károlyi Fülöp Béla verseit, a Csavargókönyv pedig fia, Fülöp Atilla Csaba verseit és elbeszéléseit tartalmazza. Fülöp Csaba 50. születésnapja alkalmából azt az ajándékot kapta édesapjától, hogy a fiókban heverő írásai könyvben jelenhetnek meg. Az írások válogatása során azonban Csaba szigorúan szelektált munkái

között, így csak fél kötetre való verset és elbeszélést talált, amit megmutatna a nyilvánosságnak. Ekkor jött az ötlet, hogy édesapja írásaival egészítik ki a könyvet. A könyvbemutatón Károlyi Fülöp Béla nem tudott részt venni, azonban fia az ő műveiről is mesélt. A Szó-köz Kultúrzenekar dalaival indult a rendezvény, ahol Józsa Mihály előadóművész olvasott fel néhányat a kötetben megjelent írásokból. A városi könyvtár olvasóterme megtelt, sokan voltak kíváncsiak a könyvre. A szerzőpáros kötete hamarosan a városi könyvtárban, valamint a könyvesboltok polcain is megtalálható lesz. KM

5

pro gr a ma jánló

A Márton-napi ludasságok november 9-én 10 órától várja az érdeklődőket a művelődési házban, bemutatókkal, sok játékkal és gyermekprogramokkal, este 19 órától pedig Péter Szabó Szilvia lép színpadra.

Rádóczy Gyarmathy Gábor szürreális, szimbolikus olajfestményeit is láthatja a közönség • fotó: Kecskeméti Krisztina

kultúra

Az elôadó: 2013. november 14. csütörtök 18 óra dr. Szemenyei Gabriella belgyógyász, háziorvos. Vallja, hogy a gyógyító-megelôzô munkában a betegnek is aktív részt kell vállalni az egészséges életmód gyakorlásával. Több dohányzásleszoktató kurzust és számos egészségnevelô elôadást tartott már városunkban. Férjével és három kislányával boldog családban él.


6

magazin

Villogó Börtönre ítélték Jogerős ítélet született az orosházi férfi ügyében, aki meggyilkolta nevelt fiát. Koren László tavaly nyáron egy vitát követően többször megszúrta késsel 35 éves nevelt fiát. Sz. István néhány percen belül elhunyt, testét nevelőapja elásta a Gyulai utcai ingatlan udvarában. A fiatal férfit hetekig kereste a rendőrség, majd 2012 szeptemberében megtalálták testét. A nyomozás során a gyanú gyorsan a 60 éves nevelőapára terelődött. A Gyulai Törvényszék első fokon hozott ítélete ellen a vádlott fellebbezett. Az ügyet november 7-én tárgyalta a Szegedi Ítélőtábla, és helybenhagyta az ítéletet. Koren László jogerős büntetése 13 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett. Traffipax: 11. 12.: 7–9 ó., 09.15–11ó: 47-es főút Orosháza megyehatár és Csorvás között

civil Gazdafórum A magyar agrárágazat aktuális kérdéseiről tart fórumot az Orosháza és Térsége Gazdakör. November 20-án 17 órától a polgármesteri hivatal nagytermébe várják az érdeklődőket. Dr. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az agrárágazat eredményeiről, továbbá az elfogadott földforgalmi törvény gazdálkodókat érintő kérdéseiről ad tájékoztatást. Simonka György országgyűlési képviselő a mezőgazdasági termékek marketingjének jelentőségéről beszél a gazdáknak. A fórumon téma lesz a 2014–2020 közötti agrárpolitika, és a hazai támogatási rendszer felépítése.

Semiramis: ezüst minősítés Szegeden jártak az orosházi Semiramis Orientális Tánciskola tagjai. A YALA! II. Szegedi Országos Hastáncversenyen minden kategóriában ezüst minősítést szereztek. A Retro Dívák Dáma csoport kategóriában Faragó Andi, Horváth Kriszta, Molnár Timi, Molnárné Bihari Gyöngyi, Gyenes Piroska, Kmetykóné Márti, Berczelyné Zsuzsi, Dáma szóló kategóriában Molnárné Bihari Gyöngyi ezüst minősítést szerzett. Szintén ebben az elismerésben részesült a Felnőtt II. profi kategóriában induló Benat al Amar csoport, köztük Buri Bettina, Kiss Andrea, Héjja Regina, illetve a Felnőtt I. középhaladó kategóriában induló Buri Bettina. A Retro Dívák Dáma kategóriában az orosháziak a legjobbnak járó serleget is átvehették.

csatornázás November 11-től 17-ig: A csatornázás keretében a következő utcák érintettek, részleges és teljes útzárakra lehet számolni. Terelések és forgalmi akadályok is lesznek. Szent István, Szüret, Iskola köz, Szőlő körút (végleges helyreállítás), Iglói (végleges helyreállítás), Tátra (végleges helyreállítás), Móra F., Vásárhelyi, Kerektó, Szentetornyai, Középlaki (végleges helyreállítás), Szabadság, Lachner, Kiss Ernő (végleges helyreállítás), Szilágyi E., Kismarton, Corvin, Hunyadi J., Justh Zs., Október 6., Kígyó, Csillag, Északi, Vörösmarty, Nagy Sándor, Dessewffy, Kosztolányi D. (végleges helyreállítás) Rekonstrukció: Rákóczi F. (Eötvös József Ált. Isk. és Nagyposta előtt), Huba (3–5. sz. és 15–17. sz. ingatlanok előtt), Előd, Huba–Rákóczi csomópont Információ: – oroshaza.szennyvizprojektek.hu – Orosházi Polgármesteri Hivatal telefonszáma: 06 (68) 413-022, zöldszám: 06 (80) 931-001 – Orosházi Víziközmű Társulat irodája, e-mail: vizikozmu@oroshaza.com – Információs központ: Fürdő u. 5., hétfőn és szerdán 16–18 óráig. Tel.: 06 (68) 410-456, e-mail: csatorna.oroshaza@gmail.com

Városunkban 300 fő riasztható a katasztrófahelyzeteknél | Szín-vonal: Múlt, jelen és jövő egy helyen

2013. november 8. • www.oroscafe.hu

30 ezer ember menedékhelye Felfutottak a 23-ra

Az elméleti képzésen most 110 polgárvédelmi önkéntes vett részt • fotó: Melega Krisztián Ha Makót és Gyulát árvíz önti el, Orosháza nyújt mentsvárat a bajbajutottaknak. Ezt is megtudhatták azok a polgárvédelmi önkéntesek, akik kiképzésen vettek részt. Jelentősen változott a hazai polgári védelem rendszere még az elmúlt évben. A cél, hogy gyors és hatékony válasz szülessen minden káreseményre, legyen szó árvízről, belvízről, ipari katasztrófáról. A hivatásos erők mellett az önkéntes szervezetek, mint például a közelmúltban nemzeti minősítést szerzett Dél-Békés Mentőcsoport szavatolják a civil lakosság védelmét, de a polgári védelmi szolgálat jelentősége is nagy vészhelyzet esetén. Orosházán 300 főt jelöltek ki pol-

gári védelmi szolgálatra, ők azok, akik riaszthatók a város védelme érdekében, vagy, ha a hozzánk érkezőknek kell segíteni. Ha például árvíz miatt Makót és Gyulát kitelepítik, úgy 30 ezer ember elhelyezéséről, étkeztetéséről kell az orosháziaknak gondoskodni. Ezt végzik majd a beosztó határozattal rendelkező közintézmények, iskolák, gazdálkodó szervezetek vezetői, munkatársai, de fontos szerepet kapnak a szálláshelyek, éttermek, nagyobb orosházi cégek – tudtuk meg Vincze Tibor közbiztonsági referenstől. – Közel egy évet vártunk arra, hogy a beosztó határozat után megkaphassák a kiképzést az önkéntesek. Az október 24-i képzésen a katasztrófavédelmi

szakemberek arról tájékoztatták az érintetteket, hogy vész esetén kire milyen feladat hárul. A település polgári védelmi szervezetének több egysége van, alapvető fontosságú a lakosságvédelmi és a logisztikai egység. Orosházának, mint befogadó településnek felkészültnek kell lennie, ezt a célt szolgálta a képzés – fogalmazott Vincze Tibor. Fontos tudni, hogy a polgári védelem önkéntes alapon működik, viszont aki belép, annak már törvényi kötelessége baj esetén rendelkezésre állni. A mostani kiképzésen 110 ember vett részt, de hamarosan a polgári védelmi szolgálat minden tagja megkapja a feladatához szükséges elméleti képzést. Melega Krisztián

Évek óta indulnak orosházi tűzoltók az országos lépcsőfutó versenyen. A budapesti megmérettetés különleges, hiszen a tűzoltóknak teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékben kell felfutni a 23. emeletre. És az sem mellékes, hogy mindezt időre. Korábban Orosházáról többen neveztek a tűzoltók közötti versengésre, idén ketten indultak: Fejes Dávid tű. főtörzsőrmester és Lődi Norbert tű. törzsőrmester (képünkön). – Az itthoni felkészülés most egyéni feladat volt, időhiány és egyéb okok miatt. Mindkettőnknek sikerült teljesíteni a versenytávot, ami nagyon kemény feladat. A 23 emelet ismét végtelennek tűnt a rajt pillanatában, de a célba érkezés elmondhatatlanul jó érzés volt – számolt be az élményekről Lődi Norbert. Az idei egyéni bajnok Benőcs Zoltán tiszaújvárosi tűzoltó lett, aki 2:40 alatt futott fel a 23. emeletre! Fejes Dávid 03:13,66-os idővel a 9., míg Lődi Norbert 04:35,79-es eredménnyel a 33. lett a 44 induló közül. MeK

minőséget, értéket helyből

Varázslatos ajándékbolt a főtéren

Szeretnék ablakot nyitni a világra – mondja Herjeczkiné Csilla • fotó: Rajki J. Múlt, jelen és jövő egy helyen. Kötődik a régihez, mégis előrelátóan tervez és diktálja a trendet: ez mind Herjeczkiné Ruhmann Csilla ajándékboltja, amely tökéletesen illik a főtér hangulatához. „Ha van mit csinálnod, ha van

kit szeretned, ha van mit remélned, minden napod ünnep” – ez Herjeczkiné mottója. – Tavaly decemberben volt 30 éve, hogy vállalkozó lettem. Éppen az évforduló napján értesítettek, hogy sikerrel pályáztam egy üzlethelyiség-

re az új főtéren. Úgy éreztem, ezt az ajándékot kaptam a „születésnapra” a sorstól. Hálás vagyok, hogy megvalósíthattam az álmom, amelyben férjem is rengeteget segített. A bolt berendezésének egy része családi örökség. A zöld szekrény a nagyié volt, a bölcsőben anyut ringatták. Bízom benne, hogy a bolt egyedülálló, varázslatos kínálata ihletet nyújt minden betérőnek, és arra készteti, hogy otthonába is magával vigye ezt a különleges világot. A polcokon az angolos és mediterrán hangulatú kincsek mellett szép számmal találunk hazai kézműves termékeket is. Az ajándéktárgyak nemcsak a szép szeretetéről, de a kiteljesedésről, a kreativitás, a fantázia kifejezéséről is szólnak. – Sok dicséretet kapott a bolt a megnyitása óta a vásárlóktól, barátoktól, számomra a legszebbet mégis a fiam írta – meséli Csilla. „Már eddig is na-

gyon büszke voltam az édesanyámra, de most úgy gondolom, igazán nagyszerűt alkotott...” Ez a legnagyobb elismerés a számomra – vallja. – Igyekszem képezni magam, hisz a trend mindig változik – hangsúlyozza. – Szeretnék ablakot nyitni a világra, és megmutatni azt, hogy mindezt Orosházán is meg lehet találni. BIJ

Elhunyt Szegvári Péterné dr. Szegvári Péterné dr., mindenki Rózsika nénije 1926-ban született Orosházán. Itt végezte el a négy polgári és a két kereskedelmi iskolát, majd 1943-ban Nagyszénáson a Hangya Szövetkezetnél helyezkedett el könyvelőként. A 2. világháború végén közel száz középiskolást tanított a településen, azokat, akik nem tudtak bejutni a városi iskolába. 1945-től a községi elöljáróság főjegyzője mellett gyors- és gépíróként dolgozott, ez idő alatt szerezte meg azt az államigazgatási gyakorlatot. 1947-ben a Közellátási Hivatal vezetőhelyettesének nevezték ki. 1949-től 1953-ig Pusztaföldvár főjegyzője, majd VB-titkára, 1953-tól 70' novemberéig Orosházi Járási Tanács VB-titkára, majd 1983. július 1-jéig, nyugdíjba vonulásáig, az Orosházi Városi Tanács VB-titkára. 1951-ben férjhez ment Szegvári Péter matematika-fizika szakos tanárhoz, akitől egy fia született, aki két unokával ajándékozta meg. Szegvári Péterné dr. nyugdíjba vonulását követően is aktív volt, többek között a Helyi Választási Bizottság MSZP-delegáltjaként, és a Székács József Családsegítő Alapítványban is aktívan dolgozott.

apróhirdetés Új építésű 30 m2-es nyaraló Gyopároson eladó. 06 (20) 932-4873 Háromszobás társasházi lakás eladó. 06 (70) 434-1154

A Kölcsey utcában 4. emeleti, tehermentes lakás sürgősen eladó. Irányár: 4.6 millió Ft. 06 (70) 946-0602 Két család részére is alkalmas ház eladó a Lehel utcán. 06 (30) 422-8984


Magabiztosan nyertek női asztaliteniszezőink | Elsöprő Spartacus-siker a magyar bajnokságon

www.oroscafe.hu/rovat/sport • 2013. november 8.

ONKC: a Halas a hétvégi ellenfél

»

Szombat este Kiskunhalason játszik az OXXO Energy Orosházi NKC NB I/B-s női kézilabdacsapata. Száva Flórián vezetőedző szerint betegségek sora sújtja a csapatot, ettől függetlenül a győzelem reményében lépnek pályára az újonc ellen. Az elmúlt héten egy remek kupameccsen 30–26ra nyert az Eszterházy KFSC-Globál Safe Orosházán, míg a legutóbbi bajnoki fordulóban: ONKC – Vasas SC 28 – 35 (13 – 13). A mérkőzések tudósítása az OrosCafén. fotó: Rajki Judit

Drámai hajrá

Kiütéssel nyertek

Orosháza FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1 – 2 (0 – 1) NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Orosháza. Vezette: Gyarmati II. Tibor (Baghy Csaba, Sebestyén László). Orosháza: Bordás – Pénzváltó, Makra, Ferenczi, Oláh (Pál 82'), Tóth I., Füredi, Szabó N., Nyéki, Styecz, Bálint (Csák 55'). Vezetőedző: Kvasznovszky József.

PET BAU ASE Orosháza – Ceglédi VSE 17-1 NB I-es női asztalitenisz bajnoki mérkőzés, Orosháza. A bajnokságban eddig várakozáson felül teljesítő ceglédi csapat nem állította nehéz feladat elé a vendéglátókat. A párosok sikere után magabiztos játékkal növelték előnyüket az orosházi lányok és végül fölényes győzelmet aratva tartották itthon a két bajnoki pontot. Főleg a Szombathelyi Magyar Openen az ifjúsági válogatottban szereplő Fehér Zsófia (képünkön) tett ki magáért, de a többi játékos is dicséretet érdemel teljesítményéért. Győztesek: Fehér Zsófia, Szabó Mariann, Kakuszi Lilla 4-4, Csáki Rita 2, Balogh Klaudia 1,

Küzdelmes perceket hozott az első félidő. A 21. percben egy jobbról érkező labdát Nyéki lőtt kapura, Molnár védte. A 33. percben Ács adhatott be balról a védők mögül, középen Kovács Balázs érkezett, és 6 méterről a léc alá bólintott, 0-1. A 78. percben Szabó Norbert hatalmas bedobását egy védő továbbcsúsztatta, és Styecz Milán 15 méterről a hosszú sarokba lőtt, 1-1. A 87. percben Molnár sodorta el a 16-oson belül Csákot, 11-es. Meglepetésre a hálóőr sárga lappal megúszta. A büntetőt Tóth Imre a kapus kezébe emelte. A 90. percben egy távoli lövés kijött Bordásról, a csereember, Gadó néhány méterről a kapuba

fotó • Rajki Judit

bombázta a labdát, 1-2. A találkozó parázs hangulatban ért véget. Kvasznovszky József: – Langyos első félidőt követően a második játékrészben egy talált góllal kiegyenlítettünk, majd a 87. percben a győzelmet is megszerezhettük volna, de Fortuna elpártolt tőlünk. Az Orosháza FC november 9-én Komlón lép pályára. betkó

valamint a Fehér – Kakuszi és a Csáki – Balogh párosok 1-1. Bővebben: www.oroscafe.hu mek

Az első félidőben fej fej mellett haladtak a csapatok, egyik gárda sem tudott komolyabb előnyt kiharcolni, végig döntetlen körül mozgott az eredmény. Azt várta mindenki, hogy a szünetben Jordovic mester „rendbe szedi” fiait, de maradt minden a régiben. A vendégek nem küzdöttek

a megfelelő hőfokon, a vendéglátók pedig minden lelkesedésüket és rutinjukat beleadták. Továbbra sem alakult ki számottevő előny egyik csapat javára sem. Bár az idő fogytával Jordovic edző több változtatást is (5-1-es védekezés) kipróbált, semmi sem változott (52. perc 28-28). A meccs hajrájában hetest hibázott és kettős emberhátrányba is került csapatunk, aminek következtében a hazaiak három gólt közé tudtak pakolni (56. perc 32-29). Megpróbáltuk az egész pályás letámadást is az utolsó három percben, de ez sem segített. A dabasiak lelkesen, volt NB I-es játékosaik vezetésével végül is a maguk javára fordították a mérkőzést. csányi

Tizenkét érem A II. Gyomaendrőd Kupán vettek részt az Orosházi Judo SE versenyzői. Eredmények: 2006 és később születettek: 20 kg Bőte Dominik 3., 25 kg Pásztor Zalán 3., 30 kg Patyi Anna 1. hely. 2004–2005-ös szül.: 25 kg Szűcs Roland 2., 40 kg Gulyás-Szabó István 1., +40 kg Vizslár Gvendolin 1. hely. 2002–2003-as szül.: 30 kg Györki Dániel 2., Héjja Máté 3., 35 kg Pásztor Levente 3., 45 kg Keresztes Tibor 3., 50 kg Balogh Bence 1. 1999–2001-es születésűek: 35 kg Ádász Bálint 2. hely. Edzők: Tóth Béla és Patyi Gábor.

OKKSZK: hat érem A karcagi XVII. Nagykun Kupa országos karateversenyen az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör tíz nevezett versenyzőjéből hatan a dobogón végeztek – tudtuk meg shihan Zsiga Zsolttól, az OKKSZK vezetőedzőjétől: Tóth Dávid 2., Tóth Géza 3., Gigacz Ádám 3., Horváth Márk 3., Lipták-Galló Máté 3., Tobak Vivienn 3.

Dupla sakksiker Hódmezővásárhelyen az ifj. Tóth Antal Ifjúsági Sakk Emlékversenyen az orosházi ifisakkozók eredményei: 1. hely Kunos Zoltán, 2. Leszkó Bence, 4. Szokolai Róbert, 6. Tamási Zoltán, mindannyian az Orosházi Sakk Egyesület sakkozói. Az NB II-es sakkcsapatbajnokságban: Szentes – OSE 4 – 8. Győzött: Bánki H. István (3. t), Mónus Zoltán (5. t), Bíró István (6. t), Kiss Balázs (9. t), Kunos Zoltán (11. t), Tamási Zoltán (12. t). Döntetlen: Győri Szabolcs (1. t), Kakuk Sándor (2. t), Kerekes Zsolt (7. t), Leszkó Bence (10. t).

Kecskemét – Orosháza 16 – 2 NB I-es férfi asztalitenisz-mérkőzés. Győztesek: Biedermann Dániel, Göndös Gábor. Országos serdülő pontszerzőverseny volt Cegléden, ahol az idősebb korosztályban versenyző újonc gyerekek nem okoztak csalódást. Egyéniben Varga Balázs a négy közé jutásért esett ki, míg párosban a Zsemberi Tamás – Varga Balázs kettős a csoportmérkőzések során egy győzelmet ért el a ceglédi duó ellen.

Arany, ezüst fotó • Rajki Judit

5 orosházi döntős a 129 fős mezőnyben

Tarolt a Spartacus

Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Szűcs Zs. (Nagy G., Kalmár M.). Rákóczi: Lévai – Boros, Dávid Zs. (Mazán 59. p), Ludányi, Asztalos – Szabó Á., Bozsóki, Gulyás R. (Kánya 35. p), Berta (Polyák Á. 61.p) – Buza, Juhász N. Edző: Polyák László. BT

Dabas VSE KC – Orosházi FKSE Linamar 33 – 32 (15 – 16) Magyar Kupa férfi kézilabda-mérkőzés, Dabas, 200 néző. Vezette: Ágnecz, Sipos. Orosháza: Herjeczki – Balda 2, Morva 2, Benmiloud 3, Buday 7, Czifra 3, Németh. Csere: Ivanisevic – Raffai, Berta, Harsányi, Benák 1, Milovic 4, Maric 4, Mazic 5, Bali 1. Edző: Vladan Jordovic

7

Eötvös-DPSE

Bcs. Jamina SE – Oh. Rákóczi Vasas 0 – 1 (0 – 0)

Kupameccs Dabason

sport

A karcagi, XIII. Nagykun Kupa utánpótlás és felnőtt Kyokushin Országos Bajnokságról az orosházi Küzdő- és Szabadidősport Egyesület kiváló eredményekkel tért haza. Első helyezést ért el Molnár-Farkas Noel gyermek II. korcsoportban, Kovács Emánuel Zoltán 2. lett felnőtt -70 kgban. Ezüstéremmel zárt Zsedényi Nóra gyermek II. lány korcsoportban. A csapat további tagjai is szép teljesítménnyel zártak: Hajdú Róbert (felnőtt kategória, mezőkovácsházi versenyző), Takács Tamás (serdülő kategória), Gombkötő Luca, Ambrus Norbert, Borgulya Márk (gyermek kategória). Felkészítő edző: sensei Fazekas Árpád 3. danos kyokushin karatemester.

Kispályás foci Kaposváron rendezték meg a kadet korosztály ez évi utolsó és egyben legrangosabb versenyét, az országos bajnokságot. Hangya János és Páli Sándor edző közreműködésével nyolc versenyző utazott a megmérettetésre az Orosházi Spartacus Birkózó Klubtól. – Toll Attila és Hódi Patrik felkészültségüknek megfelelően tisztességesen helytálltak, de az első körben vereséget szenvedtek, és legyőzőjük nem jutott a döntőbe, így kiestek a versenyből. A többiek meggyőző birkózással egy-egy bravúrt felmutatva meneteltek a döntőig, kivéve Rácz Györgyöt, aki egy verhető ellenféltől kapott ki a döntőbe jutásért folytatott küzdelemben, de győzelemmel zárta a versenyt a vigaszágon, így a harmadik helyen végzett – mondta el Szél Attila klubelnök.

A döntők előtti bevonulásnál az edzők is együtt érkeznek a tanítványaikkal. Ez megoldhatatlan feladat elé állította Hangya János edzőt, mivel öt orosházi döntős volt a magyar bajnokság 129 fős mezőnyében. – Villim István, aki ifj. Jeszenszky P. László edző tanítványa, még serdülőkorú versenyző. Az idei év kadet válogatottja ellen nagy küzdelemben tusgyőzelmet aratott. Ladjánszki Ádám és Antal Dániel esélyt nem adva az ellenfelének szerezték meg az első helyet. 69 kg-ban házi döntő volt, amit Szél Balázs nyert, Hódi Kevin pedig második lett. A 11 súlycsoportból négy arany-, egy ezüst-, és egy bronzérem lett a mérleg. Nagyon jó érzés volt orosházinak lenni ezen a hétvégén – emelte ki az orosházi birkózóegyesület elnöke, Szél Attila. gvk

A városi kispályás bajnokság állása: 1. Revans Otthon 2 39 p., 2. PET-BAU FC 36 p., 3. Barátság Szabadidő SC 34 p., 4. Guardian FC Orosháza 31 p., 5. KAZSZER FC 29 p., 6. OVM Karsai SC 25 p., 7. Boca Juniors 23 p., 8. Retro Oilers 21 p., 9. Liget Sc-Orosnetwork 20 p., 10. Unicum 19 p., 11. Telepi Ászok 18 p., 12. AKG Zrt. 16 p., 13. LINAMAR FC 14 p., 14. Guardian DSK 12 p., 15. Somogyi Kft. 12 p., 16. Benkő Baráti Kör 9 p., 17. Evangélikus FC 5 p.

Sportműsor Kézilabda: OFKSE Linamar – PLER Budapest NB I-es férfi bajnoki mérkőzés, nov. 9., 14 óra ifjúsági, 16 óra junior, 18 óra felnőtt, Eötvös-csarnok Labdarúgás: Rákóczi Vasas SE – Szeghalom megyei I. osztályú mérkőzés, nov. 9., 13.30 óra.

Az oldalt szerkesztette: Vági Kata


8

mozaik

Anyakönyvi hírek Megérkeztek Laktos György és Magos Anita fia Benjamin, Kéri Róbert és Strifler Kornélia fia Kristóf Eltávozott közülünk Farkas Istvánné Kovács Ilona

Világbajnok tartott bemutatót a Máltain | Hiszem, ha látom – baleseti szimuláció Orosházán

2013. november 8. • www.oroscafe.hu

Hódít a peonza Orosházán is

fogadóóra Horváth József, az 5-ös számú körzet önkormányzati képviselője lakossági fórumot tart november 8-án 17 órától a Könd utcai óvodában. Zalai Mihály, a 7-es számú egyéni választókerület képviselője november 13-án, szerdán 17.30 órától fogadóórát tart a Lehel utcai óvodában.

ételosztás Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület ételosztást tart november 10-én, vasárnap 13 órától Orosházán, a piactéren. Támogató: Tóth és Tóth Kft.

Gyógyszertár November 4–10-ig: Pingvin Patika (Győry Vilmos tér 1., tel.: 68/415815). November 11–17-ig: Aranyvessző Patika (Kiss Ernő u. 8., tel.: 06 (68) 417-722).

Pénteken is nyugodt, többnyire napos, őszi időre van kilátás, hajnalra ugyanakkor többfelé képződhet pára, illetve köd, mely napközben csak lassan oszlik majd fel. A hétvégén újból többfelé eshet, valamint a hőmérséklet is visszaesik néhány fokkal. Gyakran lesz élénk, olykor erős a légmozgás.

ovtv-műsor

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát kedden és pénteken 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21.30 órától. Ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Bencze-show szombaton 21.30 órától. Ismétlés: hétfőn, kedden, szerdán 13 órától. Orosházi FKSE-Linamar – PLER Budapest NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés hétfőn, kedden és szerdán 17 és 22 órától. Egészségére! – a városi televízió egészségmagazinja havonta megújuló tartalommal minden csütörtökön este fél 8-tól.

kutyaszorító Jocó naponta megjelent a város bizonyos utcáin. Ezen a környéken lakhatott, hisz csakis arra járkált. Gazdája nyilván nem gondoskodott róla megfelelően. Jocó remek természetű, kedves, nyugodt, szép kutyus, ezt csak a gazdája nem tudta. Értelmes és készséges, egyéves kan kutya. »»www.oroshaziallatvedok.hu »»06 (70) 619-2307 »»Állatkínzás, rossz tartás bejelentése az Állatvédőrségnek: 06 (30) 819-1047

OROSHÁZI

Helikopter, libikóka, bumeráng – különleges trükköket mutatott be városunkban a mexikói világbajnok, Alberto Saldivar. Vannak, akik a búgócsigához, és vannak, akik a jojóhoz hasonlítják azt a készség- és ügyességfejlesztő játékot, mellyel egyre többet találkozhatunk Orosházán is. Október 31-én, a Mál-

tai játszótéren is megnézhettük az elképesztő trükköket, a Mexikóból érkezett világbajnok, Alberto Saldivar tartott bemutatót. – Szeretnénk népszerűsíteni Magyarországon is ezt a tradicionális mexikói játékot. Egy-egy kampányunknak az a célja, hogy összefogjuk a gyerekközösségeket, és megtanítsuk őket a közösségi játékra. Egy picit megpró-

báljuk őket kimozdítani a televízió és a számítógép világából, és olyan közösségformáló értéket adunk a kezükbe, amit jól tudnak hasznosítani – mondta el Alberto Saldivar. Rengeteg trükk létezik: kobra, hétalvó, libikóka, rakéta, bumeráng, az orosházi fiatalok is elképesztő mutatványokra képesek. vági Fotók: Rajki Judit

Diszkóbaleset hetedjére

A 17. Csabai Kolbászfesztiválon sok orosházi is versenyezett. Az Orosházi Kolbászklub Hagyományőrző Egyesület Kovács Imre, Sándor László, Restály György, Vígh Antal és Bíró Béla alkotta csapata a Krajcsó Pál Emlékversenyre nevezett. Itt 10 kg kolbászhúsból kétféle – vékony és vastag – csabai ízesítésű kolbászt kellett készíteniük. A vékonykolbászokat helyben, a vastagkolbászt jövő tavasszal értékelik. – Eddig volt egy második és egy első helyünk, most a vékonykolbászunk a legjobb lett a zsűri szerint – mondta el Kovács Imre csapatkapitány. – A hagyományos csabai kolbász abban különbözik a miénktől, hogy bors nélkül készül. A fűszerek mennyisége adott, kivéve az erős paprikáét, amit gyúrás közben folyamatosan adagolunk ízlés szerint – fogalmazott. A kolbászklub a töltött káposzta főzőversenyen is indult. A Szilasi H. Tamás vezette Szilasi H. Béla, Szilasi H. Béláné és Boros Sándorné alkotta csapat különdíjat nyert.

A nagy csapatversenyen indult a Gönci Tibor, Németh Ambrus, Majsai Balázs, Elek Sándor, Ivanics Péter, Baranyi Gellért, Varga Róbert, Lantos Szabolcs és Náfrádi Edit alkotta társaság Orosházi Szafaládék néven, ők különdíjat nyertek. – A kolbászunk mezőberényi házi recept alapján készült, mivel én onnan származom – mondta Gönci Tibor. – A többiek segítettek darálni, gyúrni, tölteni, mindent, amit kellett. A receptet mások is kérték, de nem adjuk ki, titok – tette hozzá nevetve. Melega

Búvárúszás A hangulat megteremtéséhez minden adott volt: autóroncsok, mentősök, tűzoltók, rendőrök • fotó: Melega K. Mentősök, tűzoltók, rendőrök egyszerre vonultak ki a Dózsa György és a Zombai utca kereszteződésébe. Több sérült mellett halálos áldozatot is szedett a diszkóbaleset – szimulációban. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum orosházi szervezete (KEF) és a Rotary Club Orosháza évek óta közös összefogással szerveznek balA CSATORNÁZÁS FOLYTATÓDIK

időjárás

Díjnyertes orosházi kolbászok

MAGA TÉNYLEG NEM HALLJA, MILYEN FURA ZENE JÖN KI EBBŐL A VEZETÉKBŐL? MINTHA PÉNZ IS CSÖRÖGNE BENNE, MEG EL IS VAN DUGULVA...

ÉLET

eseti szimulációt középiskolások számára Hiszem, ha látom címmel. A bemutató célja ezúttal sem volt más, mint hogy felhívják a fiatalok figyelmét az ittas, drogos és felelőtlen vezetés veszélyeire. A hangulat megteremtéséhez minden adott volt: autóroncsok, szirénázó mentő-, tűzoltó- és rendőrautók, sőt, a végén még egy halottaskocsi is végiggurult a Dózsa György utcán, a Táncsics

gimnázium oldalában berendezett „színpadon”. Orosházi középiskolákból és a tótkomlósi Jankó János iskola gimnáziumából is érkeztek diákok azért, hogy lássák a doku-drámát. Közel 470-en nézték végig a szimulált balesetet. A végkövetkeztetés egyszerű: azzal, ha valaki bódultan ül a volán mögé, nemcsak saját, de mások életét is veszélyeztetheti. rga

SZEDD MÁR ÖSSZE MAGAD, FIAM!

DE...

HA RÉSZGEN MERSZ DOLGOZNI...

ÁÁÁÁ!

ÉN NEM!

DJ

Az egri Dobó Kupával megkezdődött a búvárúszók őszi szezonja. Az Eötvös-DPSE búvárszakosztályának versenyzői is rajtkőre álltak. Károlyi Csilla mindhárom versenyszámában (50 m és 100 uszonyos gyorsúszás, 100 m uszonyos felszíni úszás) győzni tudott, Valach Dávid két ezüstérmet gyűjtött be (50 m és 100 m uszonyos gyorsúszás), Fehér Benjámin (100 m uszonyos gyorsúszás) és Károlyi Szabolcs (50 m uszonyos gyorsúszás) pedig egy-egy bronzéremmel gazdagodtak. A versenyen az orosházi Dimák Dávid, a szegedi Muréna Úszó- és Búvárklub versenyzője két számban (100 m és 800 m uszonyos felszíni úszás) is győzni tudott. melega

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Krisztován Anna. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsur Imréné 20/323-7734. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.