2011/45. szám Orosházi Élet

Page 1

ESZENYINÉL NINCS KÖZÉPÚT

DARUHÚZÁS A FEHÉR-TÓNÁL

SZELÍD NŐIESSÉG, TRÁGÁR SZÓKIMONDÁS – A MŰVÉSZNŐ SAJÁTOS INTERPRETÁLÁSÁBAN. AZ OROSHÁZI FURÁK PÉTER IS RÉSZT VETT A NEM MINDENNAPI MŰSORBAN.

A NAGY MADARAK CSAPATOSAN SZÁLLNAK DÉLRE, EGYIK PIHENŐHELYÜK A KARDOSKÚTI FEHÉR-TÓ. 12 EZER DARU IDŐZIK ITT, VONULÁSUK SZÉP LÁTVÁNYOSSÁG.

5. oldal

8. oldal

OrosháziÉlet XVI. évfolyam 45. szám

KÖZÉLETI HETILAP

2011. NOVEMBER 18., PÉNTEK

Földbérlet

Villany: több mint háromezren tartoznak

Október végén kezdte meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet az állami földterületek haszonbérleti pályázatainak közzétételét, Orosháza és térsége egyelőre nincs a listán. Az NFA honlapján a Békés megyei felhívásban Békést, Bélmegyert, Kötegyánt, Kunágotát, Mezőgyánt, Muronyt, Okányt, Szeghalmot, Tarhost és Vésztőt láttuk. A pályázatra őstermelők, kis és közepes családi vállalkozások, egyéni vállalkozók, gazdálkodó szervezetek jelentkezhetnek. 65 ezer hektárról van szó országosan, a 30–50 hektáros területeket 20 évre adják bérbe. A pályázó lakhelye/székhelye nem lehet az érintett termőföld 20 km-es körzeténél távolabb, és nem lehet a tulajdonában vagy bérleményében 1200 hektárnál nagyobb terület. Feltétel az állattartás vállalása, a gazdálkodási terv beadása. Horváth József, az Orosházi Gazdakör elnöke elmondta, hogy orosházi és környékbeli területeket egyelőre nem hirdettek. – A pályázatok kiírásának gyorsítására lenne szükség, hogy a tavaszi munkák kezdetére a gazdálkodók rendelkezésére állhasson az elnyert földterület – hangsúlyozta. A települési jegyző 45 napra teszi közzé a felhívást – ez idő alatt lehet pályázni –, 60 nap alatt bírálják el a jelentkezéseket, a szerződéskötésre pedig 30 nap jut. Szabó Csaba miniszteri biztos szerint a tendereztetések és birtokba adások tavaszra fejeződhetnek be. A sikerrel pályázók 20 évre kapják haszonbérbe az igényelt földterületet. A cél a kis- és közepes vállalkozások, az állattartó gazdaságok megerősítése. vk

Az új hatályos jogszabály értelmében 2011. július 1-jétől a lakossági fogyasztók számára 90 napról 60 napra csökken a lejárt tartozás miatti villamosenergia-szolgáltatás kikapcsolásának türelmi ideje. Lapunk annak járt utána, Orosházán mennyien nem tudják fizetni fizetési határidőn belül a villanyszámlát. Kérdéseinkre az EDF DÉMÁSZ kommunikációs csoportja válaszolt. – Orosházán október 31-i adatok szerint 3.116 ügyfelünknek van lejárt idejű számlatartozása, a teljes kintlévőség eléri a 93 millió forintot. Ügyfeleink általában 13-15 ezer forint közötti öszszeggel tartoznak, de természetesen

vannak olyanok is, akiknél már több mint 1 millió forintra szaporodott a határidőre meg nem fizetett áramszámlák összege. – Az elmúlt évhez képest nőtt vagy csökkent a tartozás? – Az összes hátralékot tekintve a tartozás mértéke stagnál. A hátralék további csökkentésére újabb akciókat tervezünk, de szeretnénk felhívni a figyelmet a türelmi időt érintő törvényi változásokra, amely a tartozást követő 60 napra lehetővé teszi a kikapcsolást a szolgáltatónak. Ezúton is kérjük ügyfeleinket, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében időben rendezzék a

tartozásukat. – Az új jogszabályi változás bevezetése előtt mennyi volt azon ügyfelek száma, akiknél kikapcsolták az áramot, illetve a jogszabály bevezetése óta ez mennyiben változott, mennyire emelkedett a kikapcsolások száma emiatt? – A jogszabály módosítása óta eltelt rövid időszak alatt még nem lehet értékelhető tapasztalatokról beszélni. Ugyanakkor a kiküldött felszólító levelek növekvő számából látszik, hogy egyre több ügyfél kerül a behajtási folyamatba. – A jogszabályi változás miatt az addig tartozó ügyfelek hány százaléka fizette

be az elmaradt tartozását? Egyszóval a jogszabály bevezetésének van-e viszszatartó ereje? – A tapasztalatok azt mutatták, hogy a korábbi 90 napos türelmi idő nem segített a fizetési problémákkal küzdőkön, ugyanis sok fogyasztó addig halogatta a számlák rendezését, amíg a helyzetet önerőből már nem voltak képesek rendezni és áramszolgáltatás nélkül maradtak. Az új hatályos jogszabálytól társaságunk is a fizetési morál javulását reméli. A változás visszatartó erejéről még nincsen elegendő tapasztalat, a törvény változása óta azonban duplájára (Folytatás: 2. o.)

A stabil gazdaság alapja a jó szakképzés Márk angyal volt... A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény Orosházán harmadik alkalommal rendezte meg szakképzési napját. A szerdai eseményen 40 kisebbnagyobb cég képviseltette magát. Volt köztük kisvállalkozó és több tízmilliárdot forgalmazó multicég is. Az a közös bennük, hogy mindannyian áldoznak a szakképzésre és támogatják az orosházi iskolát. – Olyan vállalkozások vezetőit hívtuk meg Orosházáról és környékéről, akik szakképzési alapjukból iskolánkat támogatják, emellett együttműködnek velünk a tanulókép-

zésben és a felnőttképzésben – mondta Zámbó András, az iskola igazgatója. Hozzátette, hogy a Tisza Kálmán iskola alapvetően szakképző intézmény, és ebben a minőségében vállalkozások nélkül nem tud működni. – Az egészséges gazdaság alapja a jó szakképzés. Mi nyitottak vagyunk, együttműködünk a vállalkozásokkal. Nagyon sok tanulónk dolgozik különböző vállalkozóknál, ahol üzemi körülmények között szerzik napi gyakorlatukat – hangoztatta. Az iskola a cégektől több tízmillió forintot kap éves szinten szakképzési támogatásként,

amiből az intézmény infrastruktúráját fejlesztik. Mivel Orosházán jórészt fémipari képzéseket igényelnek a vállalkozók, ezért a Tudásparkra koncentrálódik a fejlesztés. – Az elmúlt évek szakképzést elősegítő lépései, a cégekkel közös sikeres együttműködés és közös gondolkodás a diákok tanulmányi eredményének javulását hozta. Egy évvel ezelőtt vezettük be az ösztöndíjrendszert, ami után jobb lett a tanulók motiváltsága. Emellett természetesen az is fontos szempont, hogy olyan szakmákat (Folytatás: 4. o.)

Múlt hét kedden szörnyű tragédia történt Orosházán egy Thék Endre utcai társasházban. Lezuhant a konyhaszekrény, s egy 7 hónapos kisfiút olyan súlyos sérülések értek, hogy hiába vitte mentőhelikopter Szegedre, már nem tudtak segíteni rajta. Az elmúlt másfél hétben nagyon sokan gyújtottak mécsest vagy helyeztek el virágot a kisfiú emlékére a lépcsőház bejáratánál, és ezzel egy időben elindult a városban a találgatás, mi is történhetett pontosan. Épp a szóbeszédek miatt keresett meg az édesanya, hogy

elmondja, mi történt azon a szörnyű reggelen. A fiatal párral a tragédia helyszínén, a lakásukban találkoztam. Szép, modern otthonba léptem, ahol a nappali egybe van építve a konyhával, a tragédiát okozó konyhaszekrény helyét azonban csak az üresen tátongó lyukak jelezték. – Sokan támogatnak minket, segítenek jó szóval és egy mosollyal, ez rengeteg erőt ad – kezdi Barna Annamária, az édesanya, majd mesélni kezdi, mi is történt pontosan. – Reggelihez készülődtünk, a hétéves lányom az (Folytatás: 3. o.)

NYOMDAI és REKLÁMTERMÉKGYÁRTÁS OROSHÁZA, Bajnok u. 3. • Tel/Fax:(68) 630-984 • Mobil: (30) 677-8434 E-mail:indexmedia@t-online.hu

• KREATÍV arculat, logo és kiadványtervezés. • Reklámkiadványok KATALÓGUSOK, PROSPEKTUSOK, csomagolóanyagok, öntapadós termékcímkék, dobozok, tasakok, ügyviteli nyomtatványok, intézményi meghívók, plakátok és egyéb NYOMDAI TERMÉKEK GYÁRTÁSA. • Cégtáblák, kül- és beltéri információs táblák, plasztikus betűk, transzparensek, kiállítási installációk, sajtófalak, óriásplakátok, műgyanta bevonatú öntapadós címkék, gépjármű- és kirakat dekorok TERVEZÉSE és GYÁRTÁSA több mint 120 féle választható anyagból.


2

Didact – ablak a szakmára

Harmadik éve rendezi meg a Táncsics iskola a Táncsics-didactot, melynek keretében az orosházi és kistérségi pedagógusok megismerkedhetnek az újabb oktatási taneszközökkel, és szakmai előadásokat hallgathatnak meg. A polgármesteri megnyitó után Berki Sándor szervező számokkal jellemezte a rendezvényt: 19 kiállító, 304 regisztrált érdeklődő és 42 előadás az idei didact mérlege. Évről évre emelkedik a kiállítók és a látogatók száma is. A Táncsics tehetségközpont főigazgatója, Blahó János szerint a rendezvény kinőtte a székhelyintézmény zsibongóját, jövőre már más kerete lesz a konferenciának, melynek jelentőségét így összegezte: – A didact megteremti a szakmai párbeszéd lehetőségét a kollégák számára in-

gyen és helyben. Ablakot nyitunk a szakmára, ami azért is fontos, mert a pedagógia folyamatosan megújul, ugyanakkor az iskolák is versenyeznek. Lépést kell tartani, tudni kell megújulni, ehhez pedig kell a szakmai fejlődés. Ráadásul a Táncsics tehetségközpont rezidensiskolaként a módszertan terén is élen kíván járni – fejtette ki a főigazgató. A Tankönyvmester Kiadó képviselője, Koppány Imre elmondta, valójában a használat során derül ki, mennyire jó egy tankönyv, azonban a gazdag illusztráció és a szépen megfogalmazott tudásanyag segíti a tanulást. Ezt megerősítette Abonyi Lajos tanár is, aki vallja, az életkornak megfelelően kell választani. Melich Fotó: Melega Krisztián

Élen jár a rezidensiskola Szerdán Táncsics-didact címmel szakmai programot kínált a Táncsics székhelyintézmény, ez is feladata egy olyan iskolának, amely magára vállalta, hogy élen jár a megyei közoktatás eredményesebbé tételében. A Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont szeptember 1-jétől a Szegedi Tudományegyetem rezidensközpontjaként működik. A didacton az együttműködésben résztvevő intézmények képviselői ismét találkoztak. Blahó János, a tehetségközpont főigazgatója arra emlékeztetett, hogy az együttműködéssel a szegedi egyetem és az orosházi középiskola közösen új minőséget kínál Orosháza, a megye és a régió oktatásában. – Erőnk, tehetségünk szerint kell bekapcsolódni a közoktatásba, ami nem könnyű, hiszen a társadalmi mutatók befolyásolják a lehetőségeket. A közös elképzelés része, hogy felkutassuk megyénk tehetségeit, és lehetőséget adjunk nekik – emelte ki Blahó. A szegedi egyetem vezetése úgy véli, a felsőoktatási intézménynek nemcsak a képzés színvonalára kell ügyelnie, hanem szerepet kell vállalnia a régió fejlődésében is. – Ezt azonban nem tudjuk megoldani csak az egyetem keretein belül, ezért kell a partner. Orosháza pedig partner, hisz itt is abban gondolkodnak, hogy biztos alapot nyújtsanak a

2011. NOVEMBER 18., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

fiataloknak. Az együttműködéssel óvodától a diplomáig felöleljük a diák életútját, és fontos szerepet kap a tehetséggondozás – mondta prof. dr. Homoki-Nagy Mária. Az SZTE rektorhelyettese kifejtette, az egyetem elkötelezett abban, hogy a régió tudásközpontja legyen. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium mindezt jogszabályokon keresztül és uniós pályázatok révén tudja segíteni – tudtuk meg dr. Varga Zoltántól, a minisztérium közoktatás-fejlesztési főosztályvezetőjétől. A köznevelési törvénytervezetet kedden Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár ismertette a parlamentben, a tervezet kritikát is kapott. Varga szerint azonban tiszta lap kell. – A cél, hogy a magyar közoktatás rendszerét az új törvény segítségével egy optimálisabb irányba kormányozzuk. Tiszta lapot kell kezdeni, ezt pedig csak új törvénnyel lehet. Tudjuk, nagyon sok idő kell ahhoz, hogy észrevehetőek legyenek a változások, de ha nem lépünk, akkor tovább súlyosbodnak a nehézségek. Gyakorlatilag az 1993-as törvény hatálybalépése óta szinte minden egyes módosítás növelte a nehézségeket, vagy anyagi, vagy adminisztrációs téren – mondta a főosztályvezető. Melich Krisztina

A Gyűrűk ura. Rezidensiskola a Táncsics Mihály tehetségközpont, ennek egyik folyománya, hogy vendégtanárok tartanak előadásokat az iskolában. Kedden a Szegedi Tudományegyetem tanára, Vadai István irodalomtörténész tartott szeminárium jellegű rendhagyó irodalomórát. A téma: Tolkien A gyűrűk ura című regénye. A Frodó és a középkor c. előadás keretében többek közt arról beszélt Vadai, hogy mi köze lehet regénynek a középkorhoz – tudtuk meg az iskolától. Vadai István egyébként nem először járt már a Táncsics iskolában előadóként, és a Városi Képtárban is részt vett irodalmi beszélgetőműsorban. Az előadást Veres Ildikó, a székhelyintézmény magyartanára szervezte.

Vinculum Szabadegyetem. November 23-án 16 órakor prof. dr. Hargittai István Tudomány és Felelősség, Teller Ede és a többi „marslakó” példáján című előadását hallgathatják majd az érdeklődők a Táncsics gimnázium aulájában a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont, valamint a Gimnázium Öregdiák Baráti Köre Vinculum Közhasznú Egyesülete szervezésében. Hargittai István egyetemi tanár, kutatóprofesszor 1959-ben érettségizett a Táncsics gimnáziumban. Egyetemi tanulmányait 1959–1961 között az ELTE, majd 1961–1965 között a Lomonoszov Egyetemen folytatta. 1971-ben védte meg a kémiai tudományok kandidátusi, 1977-ben az akadémiai doktori értekezését. 1993-tól az MTA rendes tagja, szakterülete fizikai kémia, szerkezeti kémia. Több külföldi intézmény vendégprofesszora volt: norvég, svéd, izraeli, svájci és japán egyetemeken, valamint 7 évig különböző amerikai egyetemeken tanított. 1996-ban Széchenyi-díjat kapott, megosztva feleségével, Hargittai Magdolnával, aki szintén a kémia tudományok profeszszora, az MTA rendes tagja.

Az év kórháza Szavazzon az orosházi kórházra! Ismét voksolhatunk az év kórházára, december 18-áig értékelhetjük Magyarország összes állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő kórházát és klinikáját a HáziPatika.com oldalain. Akárcsak az elmúlt években, idén is öt kategóriában (orvos-szakmai ellátás, ápoló- és szakszemélyzet, kórházi infrastruktúra, ellátás, környezet és tisztaság) egytől ötig terjedő skálán lehet voksolni. Az egyes a legrosszabb, az ötös a legjobb értékelés. Az erkölcsi elismerés mellett értékes díjakat is kapnak majd a legjobbak. Az eredményhirdetés januárban lesz, az öt kategória győztese mellett kihirdetik az abszolút győztest is, mely intézmény egy évig viselheti „Az év kórháza 2011” címet.

Baloldalért. Az orosházi Szegvári Péterné dr. is megkapta az MSZP szombati kongresszusán az újonnan alapított „Baloldalért” díjat – tájékoztatta lapunkat a párt orosházi szervezete. Szegvári Péterné dr. több évtizeden át töltött be vezető funkciót a helyi közigazgatásban. Nyugdíjba vonulása óta különböző karitatív szervezeteknél tevékenykedett, hosszú évek óta az MSZP Orosházi Szervezete Nyugdíjas Tagozata vezetője.

Villanytartozások (Folytatás az 1. oldalról) nőtt a kiküldött fizetési felszólítások száma. A szigorúbb szabályozás mellett társaságunk mindent megtesz azért, hogy rugalmas, az igényekhez igazodó fizetési lehetőségeket biztosítson ügyfeleinek. Többek közt választhatnak olyan szolgáltatási csomagot is, amelylyel egész évben kiszámíthatóan, tervezhetően várhatják a havi villanyszámlát, sőt az éves elszámolás után társaságunk plusz egy havi fizetési haladékot biztosít az ügyfélnek. A nehéz helyzetbe került fogyasztók számára további együttműködést ajánl a szolgáltató, hogy megelőzhető legyen az áramszolgáltatásból történő kikapcsolás. A támogatások célja az átmeneti nehézségek megoldásának megkönnyí-

Ima és zene Koncert-istentiszteletre várják a híveket és az érdeklődőket november 20án 10 órára az evangélikus templomba. – Az egyházi év utolsó vasárnapjának elnevezése nálunk, evangélikusoknál Örökélet vasárnapja – tudtuk meg Ördög Endre lelkésztől. – Az egyházi év más, kiemelt ünnepeinek árnyékában kicsit háttérbe szorul annak ünneplése, hogy a hívő ember, az egyház nemcsak földi célokért küzd, hanem egykor bekövetkezik a bűn és halál feletti végső győzelem, Isten országának valóságos beteljesedése is. Ennek az üzenetnek hangsúlyossá tétele okán rendhagyó istentiszteleti formát kép-

A számlázási és fizetési feltételekről az EDF DÉMÁSZ ügyfélszolgálatai, a nap 24 órájában működő e-vonal (06 40 82 22 82) és a Társaság honlapján elérhető online ügyfélszolgálat (www.edfdemasz.hu) ad bővebb felvilágosítást. tése, de az energiafogyasztás díjának teljes megfizetésétől társaságunk semmi esetben sem tud eltekinteni. – Azoknál az ügyfeleknél, akiknél egyszer már kikötötték az áramot, hány százalékuk tudja azt visszaköttetni? – A villamosenergia-szolgáltatásból kikapcsolt ügyfeleinknek 50-60%-át tudjuk visszakapcsolni, miután rendezte a tartozását. Somodi Gyöngyi zeltünk el, és Orosházán új szokás bevezetését kezdjük meg. Ez a „koncertistentisztelet”, amelynek liturgikus elemei kissé háttérbe vonulnak az orgonamuzsika javára. A művek mind az „ötödik evangélista”, J. S. Bach művei lesznek, a fiatal karvezető, egyházzenész, orgonista Németh Sándor tolmácsolásában. Az új szokás pedig az, hogy erre az alkalomra minden olyan családnak meghívót postáztunk – akár helyiek, akár más településen élnek –, akik az elmúlt egyházi évben elveszítették szerettüket, és az evangélikus egyház rendje szerint búcsúztunk tőlük. Az istentiszteleten minden név elhangzik, gyertya gyullad az emlékükre, de a vasárnap üzenetében az emlékezés mellett az örök élet öröme, reménysége kap hangsúlyt. BIJ

Tüzes veszélyek Orosházi tűzoltók nemrég játékos foglalkozás keretében tanították meg a Bácska utcai ovisokat arra, mit kell tenniük tűz esetén. A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által útjára indított tűzvédelmi felkészítő program 5 foglalkozásból áll, melyet – egyelőre tesztjelleggel – három településen végeznek. Békéscsaba és Szeghalom mellett városunkban a Bácska utcai ovisok oktatására esett a választás. A tűzoltók játékos formában ismertették meg az apróságokkal a tűzoltók, mentők és rendőrök munkáját. Kitértek arra, milyen járművel és egyenruhában dolgoznak ezek az emberek, mikor és miért használnak megkülönböztető jelzést, mit kell tenniük a gyerekeknek, ha tüzet

észlelnek. – Fontos, hogy már kisgyermekkorban elkezdjük a tűzvédelmi felkészítést. Előfordult, hogy gyerekek riasztották a tűzoltókat egy tűzesethez. Ha minél korábban felkészítjük őket ezekre a váratlan helyzetekre, nem esnek pánikba, tudják, mit kell tenniük – tájékoztatott Süli Zsolt őrnagy, orosházi tűzoltóparancsnok. Az ovisok lépésről lépésre átbeszélték a tűzoltókkal, mit kell tenniük, ha tüzet észlelnek. Egy kislány fel is hívta a tűzoltóság ügyeletesét, és közölte a „tűzesetet”. A gyerekek közben felöltöztek és végigmentek a menekülési útvonalon. Közben a tűzoltóautó is megérkezett, amit nagy lelkesedéssel azonnal birtokba vettek a gyerekek. sgy


2011. NOVEMBER 18., PÉNTEK

3

KÖZÉLETI HETILAP

Vadvirágos munkahelyek

Márk angyal volt...

Az idei már a harmadik év, amikor a Vadvirág Esély Klubban sérült fiatalokat foglalkoztatnak. A terv, hogy ezt jövőre is folytatják. A szociális intézmény a foglalkoztatási pályázat kapcsán kétszer is helyszíni ellenőrzésen esett át az elmúlt időszakban. Szeptemberben a pályázat kiírója, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal a szükséges dokumentáció mellett az alkalmazott sérült fiatalok munkaszerződéseit, munkakörülményeit, a róluk szóló szakvéleményeket is megvizsgálta. A kiérkezett ellenőr mindent rendben talált. Egy héttel később már a Magyar Államkincstár munkatársai vizsgálódtak. A revizorokat a szabályosság mellett a pénzügyi, számviteli mutatók is érdekelték. Ellenőrizték többek közt azt, hogy a sérültek foglalkoztatására megítélt támogatást megfelelően használta-e fel az intézmény. Mivel a MÁK munkatársai sem találtak kifogásolni valót, így nem volt akadálya annak,

(Folytatás az 1. oldalról) asztalnál ült, én pedig a konyhapultnál tevékenykedtem. A szekrény ajtajai nyitva voltak, pakoltam ki-be, kisfiam, Márk pedig kúszva jött-ment a padlón. Ekkor egy furcsa hangot hallottam, de azt hittem, csak egy cumisüveg dőlt el. Aztán láttam, hogy az egész szekrénysor egyszerűen leszakad a falról. Azt sem tudtam, mit tegyek, esélyem nem volt elkapni, vagy akár eltéríteni a több mint 4 méter hosszú szekrénysort. Repkedtek a tányérok, edények, hatalmas volt a robaj. Mikor minden elcsendesedett, láttam, hogy Márk fekszik a földön és nem mozdul. A hírekkel ellentétben nem esett rá a szekrény, valamelyik alkatrésze vagy egy edény találhatta el a kis fejét. Innentől nem sok mindenre emlékszem. Telefonáltam édesanyámnak és a páromnak, aztán valaki hívta a mentőket, akik gyorsan kiértek, majd jött a helikopter és elvitték a kicsit Szegedre – mondja Annamari, aki keményen tartja magát. – Miután Ancsa felhívott, 20 perc alatt hazaértem Hódmezővásárhelyről – veszi át a szót az édesapa, Rozsnyai János. – Csak a kisfiam fejét találta el valami, a testét semmilyen sérülés nem érte. Nagyon aranyos és mosolygós kisfiú volt,

hogy az önkormányzat beadja a jövő évre már nyertes előminősítéssel rendelkező pályázatát. Az elnyerhető öszszeg lehetőséget teremt arra, hogy újabb egy évre foglalkoztassanak 23 sérült fiatalt, akiknek máshol esélyük sem lenne munkához jutni. – 23 speciális, helyi munkahelyet hoztunk létre és tartunk fenn. A jövő évi foglalkoztatásra 13 millió forintot igényeltünk, önerőre nincs szükség. A Vadvirág Esély Klubnak nem kell városi forrást igénybe vennie ahhoz, hogy foglalkoztatni tudja a sérült fiatalokat napi 6 órában – tudtuk meg Varga Endrétől, az önkormányzat közgazdasági irodájának munkatársától. Az idei évi foglalkoztatásra egyébként 12,5 milliót nyert korábban az önkormányzat az intézmény számára. A 23 foglalkoztatott kisegítő munkát végez, dolgoznak például konyhán vagy portán. A munka, amellett, hogy jövedelmet biztosít számukra, önállósságukat, önbizalmukat is növeli. melich

Közmeghallgatás. Orosháza város képviselő-testülete november 25-én, pénteken 9 órától tartja soron következő nyilvános ülését a városháza nagytanácskozó termében. A napirendek előtt közmeghallgatást tartanak, melynek során az állampolgárok közérdekű kérdéseket, javaslatokat tehetnek. Az ülést élőben közvetíti az Oroscafé.hu és a városi televízió.

Esküt tettek

Iskolába hívogató Sokéves hagyomány a Czina iskolában az „Iskolába hívogató”, melynek célja, hogy a leendő első osztályosok és szüleik megismerkedjenek az iskolai élettel. Az egész tanévet átölelő program november 9-én kezdődött, amikor az óvodások játékos formában ismerkedhettek az angol nyelvvel, az interaktív táblával és a hozzá tartozó „varázstol-

lat” többen ki is próbálhatták. Később a dalokkal játszottak, közösen énekeltek és feladatokat oldottak meg a tanító nénivel. A bemutatóórák után megnézték az iskola minden zegzugát. Az „Iskolába hívogató” programsorozat decemberben folytatódik, amikor az ovisok együtt készülődnek az iskolásokkal a karácsonyi ünnepekre. s

Csütörtök délelőtt öten, délután tizenegyen tettek állampolgársági esküt Orosházán Zalai Mihály alpolgármester, Mariné Csuzi Márta anyakönyvvezető és a rokonok, barátok előtt. Délelőtt a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők írták alá a honosítási okiratot – Péterrévéről, Kisiratosról, Nagyszalontáról, Szabadkáról és Resicabányáról érkeztek, hogy jogilag is magyarok lehessenek. Délután azok mondták el az eskü szövegét, és vették át az új búzából sütött kenyeret, akik már Orosházán élnek. Többek közt Nagykároly, Topoja, Klézse, Szászrégen, Székelyudvarhely szülöttei lettek magyar állampolgárok. Akad, aki a városi kórházban dolgozik, más a Linamar vagy a Guardian munkatársa. Van, aki már nagymama, más még családalapítás előtt áll. Közös bennük az, hogy megható pillanatok után csütörtökön valamennyien teljes jogú tagjai lettek a magyar államnak. Zalai Mihály az új magyar állampolgárokat Babits Mihály Hazám című versének részleteivel köszöntötte. -cKépgaléria: oroscafé.hu

nemrég kezdett el mászni és gügyögni. Szegeden az orvosok már aznap mondták, ne reménykedjenek, olyan súlyos a sérülése. Már kedd éjjel megállapították a klinikai halált, de az előírások szerint a gépeket még legalább 24 óráig nem lehetett kikapcsolni. A szülők mindvégig ott virrasztottak kisfiuk mellett, fogták a kezét. – Az orvosok később újabb konzíliumot tartottak és megállapították, hogy semmi esélye a gyerekünknek. Ekkor kikapcsolták a lélegeztetőgépet és Márk csendben elment. Apa voltam – mondja könnyeit nyelve János. – Rendkívül hosszú 48 óra volt mindhármunknak, nekünk pedig volt időnk gondolkodni. Tudtuk, hogy nincs remény, de dobogott a szíve és vártuk, hogy meghaljon. Azt is tudtuk, hogy nincs értelme gépeken tartani és el kell őt engednünk – teszi hozzá Annamari. A fiatal pár lelkileg erős, bár azt mondják, ez csak látszat, éppen egy jobb periódusban érkeztem hozzájuk. Egyelőre lefoglalja őket a temetés szervezése. Annamari előző házasságából született kislánya egyszer csak betoppan. – Ő még kicsi, nem látszik rajta hogy mi történt, én azonban tudom, hogy megviselte – fűzi hozzá édesanyja. A család és a barátok sok ener-

Gyűjtenek A Magyar Élelmiszerbank Egyesület tájékoztatása szerint idén kétszer annyi segélykérő levél érkezett hozzájuk, mint az előző év hasonló időszakában, és 25%-kal, csaknem százezerrel több rászorulót látnak el. Szeretnék, ha az ünnepek alatt senki sem éhezne, ezért országos akciót hirdettek. Idén ebben partner a CIB, ami anyagilag támogatja a kezdeményezést, emellett a bank munkatársai önkéntes munkával is segítenek. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a CIB önkéntesei november 25-én (péntek) 15 és 20 óra között,

giát adnak nekik, hogy elviseljék az elviselhetetlent. Annamari azt mondja: Engem a kislányom nevelése mellett jelenleg nem éltet más, csak hogy szülessen egy újabb kisbabám. Ez az egyetlen reményünk. Nem is tudom, valaha fel tudom-e dolgozni, hogy a kezem között hal meg a gyerekem egy buta baleset miatt. Arra nem találok választ, hogyan tudom ezt elviselni ép ésszel, de nem omolhatunk össze! A lakásban hatalmas a csend, Márk szobája érintetlen, a kisfiú fényképét látom a számítógép monitorján is, amint édesanyja kezében ülve mosolyog. – Nem okoljuk a lakást, nem azért történt ez az egész, mert itt lakunk. Az, hogy elköltöznénk, a fiamat nem adja vissza. Ez volt az ő otthona is, itt kell nekünk is laknunk – vele együtt. A szülők végül elmondták: kisfiuk szerveit felajánlották, ám nem volt az országban olyan pici baba, akinek azonnal szüksége lett volna rájuk. Érdeklődésünkre a rendőrség sajtósa elmondta, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya folytat eljárást az ügyben szakértők bevonásával. Melega Krisztián Aki szeretne elköszönni a kisfiútól és részvétet nyilvánítani a családnak, megteheti szombaton az alvégi temetőben 11 órakor kezdődő szertartáson.

november 26-án (szombat) pedig 8 és 19 óra között az ország 119 településén gyűjtik a vásárlók felajánlásait. Két áruházlánc orosházi üzletében is lesz gyűjtés, amelyben a CIB helyi fiókjának munkatársai is segítenek. – Orosházán a Tescóban, illetve a Penny Marketben gyűjtünk. Elsősorban tartós élelmiszerekre (liszt, tészta, cukor) lenne szükség. Az adományokat az egyesület karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtések helyének közelében élő rászorulóknak juttatja el még karácsony előtt – tudtuk meg Czúth Csabától, a CIB orosházi fiókjának vezetőjétől. Ha szeretne segíteni, keresse az önkénteseket a fenti időpontokban! mk

Ellenőriznek a biztonságos karácsonyért. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok november 14. és december 23. között átfogó razziát tartanak. Az üzletek és a piacok kínálatát is górcső alá veszik. Vizsgálják a karácsonyi fényfüzérek, a gyermekeknek szánt ajándékok biztonságosságát és az akciós ajánlatok valóságtartalmát. Kivonják a forgalomból a veszélyes termékeket, és figyelnek a fogyasztói jogokkal kapcsolatos tájékoztatásra is. gvk

LMP: állattartás válságban Egy orosházi gazdálkodó, Bodzsár András baromfitelepén tett látogatást Szabó Rebeka szerdán. Az LMP-s országgyűlési képviselő, a mezőgazdasági bizottság tagja bírálta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt (MVH). – Válságban van az állattartó ágazat, ennek jeleit Orosházán is tapasztaltam – mondta a képviselő. – Sorra zárnak be az állattartó telepek, súlyos gondot okoz a takarmány magas ára. Életszerűtlen feltételeket írnak elő az állattartóknak, majd mondvacsinált indokkal nem fizetik ki a támogatást –

összegezte a képviselő. Hangsúlyozta, az MVH feladata a gazdálkodók segítése lenne, illetve az uniós források felhasználásának ellenőrzése a magyar állattartás fejlődése érdekében. – Ezek a gazdaságok munkahelyet teremtenek. A kormány több állat- és természetvédelmet érintő törvényt is módosít, csakhogy az ezek megvalósításához, ellenőrzéséhez szükséges forrásokat nem rendeli mellé. Kitért arra is, hogy a hazai gazdaság fellendüléséhez a helyi gazdaságok és piacok támogatása rendkívül fontos lenne. MK


4

2011. NOVEMBER 18., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

A stabil gazdaság...

Uniós játékok Népi kultúra, játékosan

(Folytatás az 1. oldalról) tanulhatnak, amikkel el tudnak helyezkedni – foglalta össze Zámbó András. A szakképzési nap vendége volt Gál Imre, az AKG Zrt. vezérigazgatója is, aki hangsúlyozta, hogy a gépipari cégek megrendelői megkövetelik a magas minőséget, ennek eléréséhez pedig jól képzett szakemberek kellenek. – Önmagában nem elég az iskolai képzés, olyanokra van szükség, akik magát a gyártást, a termelést kezdetektől fogva az üzemben ismerik meg. Az AKG ezért nemcsak pénzzel, hanem anyaggal, eszközzel, berendezésekkel támogatja az oktatást, kollégáink pedig tanítanak is az iskolában. Az AKG ebből kíván hosszú távon profitálni – mondta. A szolgáltató szektor is képviseltette magát az eseményen. A Vasex Kft. ügyvezetője, Polyák János azt hangsúlyozta: nekik, mint kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásnak nagyon fontos, hogy a cégek megfelelően képzett szakmunkásokat tudjanak alkalmazni. – Mi azokat a cégeket szolgáljuk ki termékeinkkel, amelyek ebből az iskolából is szerzik szakmunkásaikat. Ha a vállalkozások jó és képzett szakembereket alkalmaznak, akkor eredményesebbek lesznek, ezáltal nekünk még több meg-

Két, az Európai Unióhoz kapcsolódó versenyen is sikerrel szerepeltek a táncsicsos diákok. Az „Elnököltünk” Országos Európai Uniós megmérettetésre 248 csapat jelentkezett. A Táncsicsot képviselő Demográciák, vagyis Fejes Dóra, Temesvári Dorina 12/8., Csiki Rebeka és Szűts Lilla 12. B Seres Erzsébet felkészítő tanár segítségével továbbjutottak a regionális döntőbe. Itt is ügyesen oldották meg a változatos feladatok sorát, de negyedikek lettek, ami kevés volt a továbbjutáshoz. Bár az országos döntőben nem lesz ott a Táncsics csapata, a verseny során új ismeretekkel és élményekkel gyarapodtak. Dóra és Rebeka Rácz Tamással (12. B) kiegészülve Hódmezővásárhelyen is megmutatta, milyen felkészült uniós témákban. A Beugró az Európai Parlamentbe versenyen hat középiskolás csapat indult, köztük Euroshapiens néven a Táncsicsé. A változatos, szituációs játékokkal tarkított vetélkedőn Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő is tagja volt a zsűrinek, amely végül harmadik helyre juttatta az orosházi diákokat. Jutalmuk az Európai Parlament ajándékai mellett egy társasjáték volt. A verseny előtti fórumon Deutsch Tamás az EP Regionális Fejlesztési Bizottságának tagjaként ismertette a térségünk jövője szempontjából kiemelkedő támogatásokat. mk

rendelést adnak. Ha a szóban forgó cégeknek az alkalmazottaikon keresztül több árbevételük keletkezik, nyilvánvalóan bővíteni fognak, és előbb-utóbb ezek a szakmunkások is több bérre tudnak szert tenni, amely a város vásárlóerejében megmutatkozhat – vezette le az ügyvezető. – Minden évben vendégül látjuk a forgácsoló és lakatos szakmák végzős hallgatóit. Mindenképpen eredményről tudok beszámolni, látható a fejlődés a gyerekek tudásában, hozzáállásában. A megnyitón dr. Dancsó József polgármester hangsúlyozta, bár az iskola megyei fenntartásban van, az itt elért eredmények hozadéka elsősorban mégis Orosházán és környékén csapódik le. Hozzátette, hogy a városvezetés minden lehetséges módon támogatja Orosháza oktatási intézményeit, hiszen elemi érdek, hogy a jövő generációi minél jobb feltételek mellett tanuljanak. A szakmai megbeszélések kezdete előtt a város legnagyobb munkáltatója, a Linamar Hungary Nyrt. képviselője mutatta be a jelenlévőknek azt a modellt, ami alapján az iskola és a cég évek óta együttműködik, egyre nagyobb sikereket elérve. Melega

A Pusztaszenttornyai Baráti Kör tagjai a hétvégén Katalin-bált tartottak. Az est vendége egykori tanítónőjük, Jobbágy Zsigmondné Szabó Zsuzsanna néni lánya, Kármán Irén volt. Megkoszorúzták Pusztaszenttornya község és az olvasókör emlékére állított táblát, melyen a tanyasi iskolák tanítóira, és a helyi gazdálkodókra emlékeznek. Közel nyolcvanan gyűltek össze és idézték fel a régi időket. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Dél-alföldi szónokok. Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tehetséges Tanulókért Alapítványa november 11-én dél-alföldi szónoklatmondó versenyt rendezett 13-14 éves tanulóknak – tudtuk meg a fő szervezőtől, Fésűné Bálint Gizellától. 12 iskola 20 diákja állt a pulpitus mögé, hogy meggyőző beszédét bemutassa. – A verseny célja a szép magyar beszéd, a kommunikációs kultúra fejlesztése, a történelem- és irodalomismeret elmélyítése, szélesítése és a tehetséggondozás – hangsúlyozta a tanárnő. A szervezést és lebonyolítást az önkormányzat civil szervezetek számára kiírt pályázata támogatta. Az orosháziak eredményei: 2. Czvitkó Balázs (református iskola), felkészítő: Víghné Pintér Lilla, 3. Kis Ákos (Székács evangélikus iskola), felkészítő: Koncsek Árpádné. 3. Székely Sándor (Táncsics székhelyintézmény), felkészítő: Fehér Béláné. 3. Németh Károly (Eötvös katolikus iskola), felkészítő: Fésűné Bálint Gizella.

Egyhez kettő. Egy pedagógus ugyanazon a versenyen két, dobogós helyezést elért diákkal büszkélkedhet a katolikus iskolában. A battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola névadója halálának 250. évfordulója tiszteletére területi vers- és prózamondó versenyt hirdetett 7-8. évfolyamos diákok számára. Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda két nyolcadikos diákja szép eredménnyel tért haza. Vizi Norbert első, Simon Róbert második helyezést kapott. Felkészítő nevelőjük Fésűné Bálint Gizella tanárnő.

Erostyák Zoltán muzeológus értékeli a kitöltött feladatlapot. A diákoknak régi lakberendezési tárgyakat kellett felismerni Néprajzi kalandozások, néprajzi szerepjátékok címmel rendeztek kétfordulós vetélkedőt a héten a Szántó Kovács János Területi Múzeum szervezésében. Két korcsoportban, 5-8. és 9-12. osztályosok versenyeztek. Először a Vörösmarty Iskola és a Táncsics gimnázium kisgimisei mérték össze erejüket, az elődöntők után kedden délelőtt a múzeumban rendezték a döntőt. – Ez a vetélkedő a múzeumban őrzött tárgyi-szellemi hagyományok, a népi kultúra játékos megismertetését segítette elő. A döntőben 24 gyerek vett részt, a háromfős csapatokra a prezentációktól a népi szerepek eljátszásáig, a bemutatkozó tárgyaktól a levélírásig számos feladat várt – mondta a verseny főszervezője, Erostyák Zoltán muzeológus. A gyerekeknek többek között ki kellett válogatniuk egy nagy kupacból a listájukon szereplő régi ruhákat, majd a megfelelő bábura kellett azokat adniuk, fel kellett ismerniük a népi társadalom

csoportjait és a régi lakberendezési tárgyakat képek alapján azonosítva el kellett helyezniük a megfelelő helyiségekbe. A verseny szemmel láthatóan nagyon tetszett a gyerekeknek, gyorsan feltalálták magukat minden helyzetben. A zsűrit múzeumi és helytörténész szakemberek alkották Líborné Putnoki Edit, Verasztó Antal, Andó György, Rózsa Zoltán személyében. A múzeumot a TÁMOP 3.2.11-es pályázati konstrukció segítette, amelyen nemrégiben nyertek több mint 11 millió forintot. Ebből 17 különböző programot valósítanak meg. Az 5-8. korosztály győztesei: I. hely: Csokitigrisek (Vörösmarty iskola), II. hely: Táncsics Szövöde (Táncsics gimnázium), III. hely holtversenyben: Régi idők tudósai és XXI. századi lányok (Vörösmarty). Kép, szöveg: Melega Krisztián

Fejlesztenek. A Szántó Kovács János múzeum az elmúlt években jelentős pályázati forrásokhoz jutott, ezek egy részét technikai eszközök beszerzésére fordították. Felmerülhet a kérdés, hogy miért van szükség egy múzeumban a legmodernebb eszközökre? – Évek óta azon dolgozunk, hogy a generációk között hidat teremtsünk, hogy össze tudjuk kapcsolni a múltat a jövővel a jelen, a helyi közösség számára – ad magyarázatot Rózsa Zoltán igazgató. – Egy, a településéért tenni képes és akaró közösség építésén fáradozunk, ahol számítunk a fiatal és a kevésbé fiatal generációkra, a múzeumban való aktív jelenlétükre. A TIOP 1.2.2. pályázat adta technikai fejlesztéseket véleményünk szerint szerencsésen ötvözzük a (rég)múlt emlékeivel, figyelembe véve a világ sajátosságait: az állandót és az állandóan változót. -rej-

Trendi tinik Többnyire egyszülős családban élő gyerekeknek tartanak önismereti-önsegítő foglalkozásokat a könyvtárban. A TÁMOP 3.2.4-08/1-2009-0035 „Olvasó-oázis” projekt keretében a „Trendi Tinik” foglalkozássorozatának egyik eleme a 13-14 éves korosztály, az ún. „magára hagyott generáció” életvitelének segítése. – A gyerekek a rájuk irányuló figyelem hiányát folyamatos viselkedési és magatartásbeli problémákban, verbális és nonverbális

megnyilvánulásokban „közlik” a felnőttekkel – állítja a csoportvezető, Szpisják Szilvia. – A játékosan és sokoldalú szemléltetéssel kidolgozott foglalkozások célja a gyerekek reális önkép-kialakításának erősítése, a meglévő és új képességek, készségek fejlesztése. Ezen kívül a kooperatív és alkalmazkodó beilleszkedés képességüket is fejlesztjük, gyakoroljuk az érzelmek közlésének módozatait, mindezzel növelve annak valószínűségét, hogy a résztvevők a csoporton kívül is alkalmazni tudják majd a megszerzett ismereteket. bij


2011. NOVEMBER 18., PÉNTEK

Ifjúság az ifjúságért

KÉZJEGY

Október végén választották meg az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat polgármesterét és a képviselő-testület tagjait. A fiatalok úgy döntöttek, a Tisza Kálmán iskolából Nagy Dániel vezeti a város diákságát két évig. Orosháza új ifjúsági polgármestere szerint nagy a pörgés, de szereti. 2009 februárjában került az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzathoz Nagy Dániel, a farsangi programon ismerte meg nagyvonalakban az itt zajló munkát. Először, mint egyéni tag, utána képviselőként, alpolgármesterként dolgozott, napjainkban pedig a polgármesteri posztot tölti be. Október 24-én választották meg, azt mondja, örül annak, hogy ő képviselheti a város fiataljait. – A polgármesteri cím megszerzésével igen sok feladatom lett, de egy igazi gyiökös ezzel nem foglalkozik, és amit csak tud, azt megteszi. Ismerem alaposan a szervezet munkáját, és tudom – a társaimmal együtt –, hogy a gyiökös élet nem egyszerű. Meg kell felelni sok helyen, éjszakázások, rohanás, pörgés, ennek ellenére szeretem! Sok mindent köszönhetek a GYIÖK-nek, sorolhatnám reggelig, de a legfontosabb, hogy ma már közvetlen vagyok az emberekkel, könnyen ismerkedem, erre pedig nagy szükségem van, és segítőkészebb lettem, ami szintén nagyon fontos – emelte ki Nagy Dániel, hozzátéve, barátai és családja mindig mellette áll, édesanyja nagymértékben támogatja, ebben a „melóban”, amit ezúton is köszön neki. Nagy Dániel 1993. július 8-án született Orosházán. A Könd utcai ovi után az Evangélikus iskola padját koptatta nyolc kemény évig, kisebb-nagyobb sikerekkel. Jelenleg a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézménybe jár gépész szakra. Orosháza új ifjúsági polgármestere szabadidejét a barátaival tölti, vagy otthon tevékenykedik. Terveket, feladatokat határoz meg és tűz ki maga elé. – A 2012/2013-as időszakra a tervem először is összehozni az új testületet egy csapattá, hogy összekovácsolódjunk, megismerjük egymást, feltétel nélkül bízhassunk egymásban. Ezt követően belevágunk a programok előkészítésébe, népszerűsítésbe, mert ez nagyon fontos. Úgy gondolom, még mindig nagyon kevesen ismerik a GYIÖK-öt, a Diáktanyát, ezen változtatni kell – hangsúlyozta az ifjúsági polgármester. Feladat tehát van bőven, de Dani azt mondja, nem bánja, szereti a gyermekönkormányzati munkát, az élete részévé vált. Két évig most ő vezeti Orosháza fiatalságát, lelkesen, önfeláldozóan, és ami nagyon fontos, mosollyal az arcán.

Eszenyinél nincs középút Szombaton este A gyönyörben nincs középút címmel tartott önálló estjén Eszenyi Enikő bebizonyította: nála nincs középút. Sem a gyönyörben, sem a kétségbeesésben, sem a jelenlétben,

sem a hiányban. Nincs középút paraván mögött átöltözvén, takarásban orrot fújván, oldalajtón bevágódván, néző ölében ülvén, hivatalnoknak csókot adván, énekelve, avagy sem: nincs középút. Szeszélyes erőszak, selymes női-

5

KÖZÉLETI HETILAP

esség, durva nyersesség, trágár szókimondás, megható drámaiság, könnyek és mosolyok, csókok és szép szavak, kétely és kétségbeesés – olyan erővel, ami közel s távol nem ismer középutat. Szereted vagy nem, szíved joga. Az est során női költőktől, egészen új könyvekből olvasott fel és adott elő részleteket – ajánlom olvasásra is Tóth Krisztina, Karafiáth Orsolya, Rakovszky Zsuzsa, Kiss Judit Ágnes, Nagy Gabriella munkáit. Sanzonok, slágerek, filmbetétek, musicalrészletek hangzottak el Eszenyi sajátos interpretálásában, olykor érdekesen újra értelmezve sorokat, gyakran fricskát, izgalmas karikatúrát állítva a műfajnak. (Mintha minden pillanatban képes lenne valaki nagy érzésekbe belehalni, és ugyanakkor saját magát is kinevetni… Nagy kincs!) Orosháza méltán lehet büszke szülöttére, Furák Péter zongoraművészre, aki egy dal erejéig kísérte az előadót, és egy improvizációval örvendeztette meg a nagyérdeműt. Mint elmondta, sokat dolgozik mostanában a Vígszínházban, Eszenyi Enikő új darabjában is muzsikál, tanít és zongorakísérő, Sári Évi színésznővel játszik egy étteremben, fellépnek a Talamba Ütőegyüttessel is. Van munkája, feladata bőven, és ennek örül. IJ Fotó: Kecskeméti Krisztina

Márton-napi ludasságok

Mintegy kétezren látogattak ki a művelődési központ szervezte Márton-napi ludasságokra. Számos program várta az érdeklődőket, a vetélkedőktől a koncertekig széles volt a kínálat. Aki pénteken a művelődési központban vagy a környékén járt, a Márton-napi ludasságok rendezvényein részt vevők körében nem láthatott szomorú embert: a szervezők szándéka szerint jól érezték magukat a vendégek. Délután 5 és este 11 között kétezernél is többen fordultak meg a programok valamelyikén. Nagyon sok gyerek játszott a különböző foglalkoztatókon, főleg a kukoricamorzsolás tűnt izgalmasnak számukra. Találkoztam olyan nagymamával, aki Szegedre, az unokájának vitt két cső kukoricát, hogy orosházi „murzsolni valója” legyen. A családokat játékok, vetélkedők szólították és mozgatták meg, amelyek mellé több nyereményt is rendeltek. Az Árpád-kerti kirakodóvásárban apró emléktárgyakat, főleg kézművestermékeket lehetett venni, a lacikonyhán pedig csupa libaság várt

arra, hogy az arra járók éhét csillapítsa. A libacomb és párolt káposzta illata jól megfért a forralt bor, a tea és a kürtős kalács illatával. A nagyteremben 5 órától folyamatosan műsor volt a színpadon, egységes rendezvényjeggyel lehetett bemenni – akár mindre. A gyermekműsort a Szegedi Miniszínház biztosította A három szabó legény című mesefeldolgozással, majd az orosházi fúvósok előadásában népszerű operettdallamokat hallgatott meg a bő félháznyi közönség. Szintén szép számban érdeklődtek Gregor Bernadett színre lépése iránt. Sanzonokat, ismert slágereket énekelt a bulvársajtóban gyakran szereplő színésznő. (Közvetlen hangú átvezető szövegei egy másik arcát is megmutatták a „végzet asszonyának”, akivel következő lapszámunkban olvashatnak interjút.) A Gyopár Táncsport Klub, a Best Dance Company, a Salsa Klub és Bakos Bettina is több számmal bemutatkozott. Az est főzenekara az Irigy Hónaljmirigy volt. Telt ház előtt játszottak, és nem okoztak csalódást.

Egykor Márton-napkor ünnepelték az őszi munkák végét, a cselédek megkapták a bérüket, és mellé egy alaposan felhizlalt libát. Márton-naphoz számos hagyomány és babona kötődik. Például libát ettek, hogy később ne koplaljanak, vagy megjósolták, milyen tél várható. A Kreatív 5let pályázat keretében beérkezett, libával kapcsolatos munkákból kiállítás látható a művelődési ház folyosóján, a beküldött munkákat díjazták is, több kategóriában, a támogató cégeknek köszönhetően. Óvodások, különdíj: Nagy Kiara és Nagy Kilián (református óvoda), egyéni 1. Somogyi Kira; 2. Szokolai Dalma; 3. Oláh Eszter, csoportmunka 1. Uzsoki ovi Csillagszem csoport; 2. Forrás református ovi és a Bajcsy u. ovi Katica csoportja. Iskolások, különdíj: Hegedűs Dóra és Hegedűs Márk (8-10 évesek), egyéni: 1. Pásztor

Szonja (Vörösmarty 1. a), 2.Csizmadia Nóra (Vörösmarty 1. a), 3. Munkácsy Bianka (Vörösmarty 1. a) csoportmunka: Vörösmarty iskola 1.b. BIJ Fotók: Kecskeméti Krisztina

Mizu, Mirigyek? Az Irigy Hónaljmirigy orosházi fellépése előtt a zenekar két tagja,Kabai László és Molnár Imre válaszolt kérdéseimre, közel sem annyira komolytalanul, mint gondoltam. Kiderült, hogy mizu velük, és kiből érdemes paródiát csinálni? – Mi a viszonyotok a Márton-napi hagyományokhoz, libasülthöz? Kabai László: Márton-naphoz kötődően a vigasságokat nagyon szeretjük, mert a jókedv, a tréfa az mindig kell. Molnár Imre: Az év más részében is azokat a hagyományokat, ünnepeket tartjuk, amikor lehet bulizni. Én amúgy nem tudom megkülönböztetni a libasültet a kacsától, sertéstől, marhától… – Mindenből lehet tréfát űzni, vagy csak abból, ami valamit ér? KL: Mindenből lehet, de nem mindenből érdemes. Mi is abból csinálunk paródiát, amit jónak tartunk. – Akkor is, ha nem tetszik az alapanyag?

KL: Az nem szempont, hogy nekünk tetszik-e. Voltak nehezebb éveink, amikor a magyar zenei ipar nem termelt ki olyan jó előadókat, akikből jó paródiát lehetett volna csinálni. Pontosabban, az olyan karakteres előadókból volt hiány, akiket jól meg lehetett volna fogni a stílusuk, hangjuk, öltözködésük miatt. MI: Ezért készítettünk tévéműsorokat, így vészeltük át ezt az időszakot. – A MIZU szerintetek olyan jó, hogy érdemes rá építeni?

MI: A MIZU a fiatalok új világképét hozta, az új gondolkodásmódot, nekünk annyi dolgunk volt, hogy felpörögjünk hozzá, meghalljuk az idők szavát. KL: Mi nem az alapján választunk, hogy szeretünk valakit vagy nem. A népszerűsége a garancia arra, hogy megismerik a mi paródiánkat is, és ha mi hozzányúlunk, áthangszereljük, olyanná tesszük, amit mi is megszeretünk, és szívesen játszunk. B.Imre J. Fotó: Kecskeméti Krisztina

AJÁNLÓ Alkotóműhelybe várnak minden gyermeket és felnőttet november 19-én 912 óráig a Városi Képtárba. Téma: karácsonyi képeslap- és ajándékkészítés vegyes technikával. A Diáktanyán november 19-én 15 órától tej-, tojás- és gluténmentes ételkóstolóval egybekötött foglalkozásra várnak mindenkit. A Bubik-bérletesek november 22-én 19 órától Szűts István – Koltay Gergely: TRÓJA című rockoperáját láthatják a Sziget Színház előadásában a Petőfi Művelődési Központban. Infó: 68/411-048, www.pmk.oroshaza.hu. Online jegyfoglalás: jegyrendeles@pmk.oroshaza.hu. Dávid László Az utolsó szó jogán című verskötetét mutatják be november 23-

án 18 órától az Amadeus Kávéházban. A szerzővel Károlyi Fülöp Béla beszélget. Madrigál Kórustalálkozó lesz november 26-án 19 órától a PMK-ban. Fellép a Sono Felici Énekegyüttes Mezőtúrról és a Szokolay Bálint Madrigál Kórus. MOZI: november 19-én 17 órától a PMK-ban a Kung Fu Panda 2 – sz., sz. am. an. filmet vetítik. 26-án 19 órától a PMK-ban a Csak tudnám, hogy csinálja c. sz., sz. am. filmet nézhetik meg. Ingyenes torna lesz anyukáknak a máltai játszótéren hetente két alkalommal, hétfőn és csütörtökön 16:30–17:30-ig. Érdeklődni: 06/30 931-8690, franko.attila@maltai.hu Málta Mozi: filmvetítés kicsiknek és nagyoknak minden hétvégén, pénteken és szombaton 15 órától.

Játék a betűkkel – hetente egy alkalommal, tanácsadással egybekötött beszélgetés gyermeke iskolai teljesítményéről az iskolakezdéssel kapcsolatos nehézségekről, tanulási zavarokról és azok megelőzéséről. Első foglalkozás: november 24., 16 óra. Előadó: Benczúr Istvánné óvónő, gyógypedagógus, pszichopedagógus, nyelvés beszédfejlesztő. II. Rákóczitelepi fenyőünnep lesz december 2-án, pénteken 15.30-tól. Jótékonysági bált rendez a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Székhelyintézménye december 3-án 19 órakor a gimnázium sportcsarnokában. A Sámlibálra minden szórakozni vágyót szeretettel hív az iskola. A zenéről a Mixer zenekar gondoskodik.


6

KÖZÉLETI HETILAP

2011. NOVEMBER 18., PÉNTEK

KÖZLEMÉNY Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. szeptember 1-jétől ingyenesen biztosít a lakosság részére zsákokat a lehullott falevelek begyűjtésére. A Vásárcsarnokban működő ügyfélszolgálati irodában és a Fürdő u. 5. sz. alatt a zsákokat átvehetik a lakott, szemétszállítási díjhátraléktól mentes, kertes ingatlanok tulajdonosai. A zsákok kiadásának határideje november 30. A már kiadott zsákok elszállítása folyamatosan történik, december 31-ig díjmentesen. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy ezek a zsákok kizárólag falevelek elszállítására alkalmasak. A háztartási többlethulladékot emblémával ellátott, sárga színű gyűjtőzsákban szállítjuk el, mely irodáinkban megvásárolható.

SPORTHÍREK Női foci. A Szentetornyai Amazonok női labdarúgócsapata meghívásos Mártonnapi teremtornán vett részt november 12-én Mezőberényben. A hat csapat körmérkőzés formájában mérte össze edzettségét, a szentetornyaiak a dobogó harmadik fokán végeztek. Zvolenszki Attila edző kérdésünkre elmondta, hogy a lányok a kezdeti bizonytalanság után fokozatosan lendültek játékba, és megérdemelten szerezték meg a harmadik helyet az ősz első teremtornáján.

APRÓHIRDETÉS 12 kalapácsos daráló, kis Polski alkatrészek, betonkeverő, 380-as villanymotor. 06 (30) 291-2055 Szántóföldet vásárolnék 5 ha felett. 06 (20) 933-2933

18 érem Szarvasról. Selmeczi Edit és Schmidt Jenő 24 tanítványa nagyszerűen szerepelt a hétvégén az Őszi Szarvasi Rövidpályás Úszóversenyen. 13 egyesület 200 versenyzője állt rajtkőre a 25 méteres fedett uszodában. Az Orosháza Úszó Egyesülettől megtudtuk, ez a verseny is beleszámít a megyei pontversenybe, melynek eredményhirdetése a jövő év elején lesz. Addig az orosházi fiatal reménységeknek még jó pár versenyen bizonyítaniuk kell rátermettségüket. A szarvasi versenyen aranyérmes lett Fetser Rebeka és Kiss Katalin 50 m hátúszásban és 50 m gyorsúszásban. Benkő Aliz és Kiss Annamária 100 m gyorsúszásban diadalmaskodott. Madarász Gréta és Kiss Annamária 100 m mellúszásban, Kiss Annamária 100 m vegyes úszásban is elsőként csapott célba. A 4×50 m vegyes váltó „A” csapat tagjai, Madarász Gréta, Muntyán Luca, Karkus Linda, Kiss Annamária szintén aranyérmet nyertek. Ezüstérmesek: Muntyán Luca 100 m gyorsúszásban és 100 m mellúszásban. Madarász Gréta 200 m vegyes úszásban, illetve a 4×50 m vegyes váltó „B” csapat tagjai: Drahota Adrienn, Komjáti Nelli, Szabó Ivett, Ökrös Noémi. Bronzérmet szereztek: Madarász Gréta 100 m gyorsúszásban, Karkus Linda és Muntyán Luca 200 m vegyes úszásban. Részletek: www.oroscafe.hu Eredményes hétvége. A Nagyszénási SE Diák Birkózó Klub fiataljai a hétvégén részt vettek a Szikszai Sándor Szabadfogású Birkózó Emlékversenyen, Köröstarcsán, és eredményesen szerepeltek Deme János edző tanítványai: gyermek korosztály: 29 kg: Kovács Dávid II. 29 kg: Hornok Gergő III. 32 kg: Földesi Szilárd III. 50 kg: Závogyán Benjámin I. Diák II. korosztály: 35kg: Hornok Róbert III.


2011. NOVEMBER 18., PÉNTEK

7

KÖZÉLETI HETILAP

Értékes pontszerzés

ONKC: bravúros hazai győzelem

BP. Honvéd-MFA – Orosháza FC 1 – 1 (1 – 0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Budapest, Bozsik-stadion, műfüves pálya. 200 néző. Vezette: Farkas Á. (Bozó, Varga II G.) Orosháza: Molnár T. – Kerepeczki, Futaki, Lupsa, Szabó A. – Juhász N., Varga R. (Tóth D., 85.), Végh A. (Bozsóki, 91.), Petneházi – Ács (Szabó T., 71.), Randelovic. Vezetőedző: Major László A Honvéd – a válogatott mérkőzés miatt – megerősített csapattal lépett pályára. A kapuban a rutinos Tóth Iván állt, a középpályán Akassou, Johnson, míg a csatársorban Hercegfalvi erősítette az akadémistákat. Az első félidő 30. percéig álmos mezőnyjáték folyt a pályán. Ezután a Honvéd több veszélyes támadást vezetett, melynek következtében a 31. percben Hercegfalvi

Orosházi NKC – Budapest SE Főgáz 33 – 32 (16 – 17) NB I/B-s női bajnoki kézilabdamérkőzés, Orosháza 300 néző. Vezette: Sándor Tamás, Szendi Anikó Orosháza: Kothencz – Kovács B. 2, Csapó 1, FAZEKAS 1, RAVASZ 7, DOMOKOS 8, SZABÓ R. 8. Csere: AJTONYNÉ (kapus), Kránitz A. 1, HÉJJAS 5, Kránitz O., Szabó A. Edző: Ajtony Ákos Két gyors Domokos Kinga góllal kezdődött a találkozó, de a fővárosiak nem hagyták ellépni a hazai csapatot. A játékrészt a kiegyenlítettség jellemezte, és a fővárosiak csak egy időn túli hetessel tudtak egygólos előnnyel az öltözőbe vonulni. A második félidő elején három gólt kaptunk két perc alatt (16-20). Ezután megpróbált talpra állni a társaság, de 10 perc után emberhátrányok következtek, és elléptek a vendégek (40. perc 20 - 25, 44. perc 22 – 28). Szerencsére lányaink

20 méterről zúgó felső kapufát lőtt. A félidő végén, a 44. percben egy kontratámadás során Vernes hagyta faképnél védelmünket, és 12 méterről gurította a labdát a kapu bal alsó sarkába, 1-0. A második játékrészben az OFC bátrabb játékot játszott, sikerült is az egyenlítés. Az 52. percben Petneházi bal oldali lapos beadását Végh tovább pörgette a jobb oldalon érkező Randelovic elé, az apró termetű csatár 8 méterről kilőtte a rövid sarkot, 1-1. A Honvéd nagyobb sebességfokozatra kapcsolt, de Molnár bravúrjai pontot hoztak a csapatnak. Major László: – Örülök, hogy megmaradt a két csapat között a négypontos különbség. A hátralevő két mérkőzésen négy pontot kellene szerezni terveink megvalósításához. Betkó Tamás

Ezüst a felnőtt-vébéről Pilsenben rendezték meg a felnőtt erőemelő világbajnokságot, melyen múlt szombaton versenyeztek az orosházi lányok. A Toldi SE vezetőedzője, Musztafa Imre elmondta,

hogy Szabó Ágnes (képünkön) új junior világcsúccsal, 185 kg-os teljesítménnyel ezüstérmes lett fekvenyomásban, összetettben a kiváló 4. helyen végzett. Orosházáról Kovács Vivien is indult, aki összetettben 6. lett. A lányok még juniorkorúak, ők voltak a legfiatalabbak a mezőnyben, így az egyébként is bravúros eredmény értékét tovább növeli, hogy a felnőtt mezőnyben bizonyítottak. -taka-

Kiemelkedő eredmények Ezüstérmet szereztek az orosházi lányok a serdülő csapatbajnokságon, Fehér Zsófia bronzzal zárt a diákolimpián. Kecskeméten rendezték meg a Magyar Köztársaság serdülő asztalitenisz csapatbajnokságát, ahol mindkét csoportellenfelüket legyőzték az orosházi lányok: a Tolnát 4-1, a Budapest Sportegyesületet 4-2 arányban. A főtáblán a második kiemelt Statisztika PSC I. volt az ellenfél az elődöntőbe jutásért. Minden papírformát felborítva az ASE 4-2 arányban diadalmaskodott. A döntőbe jutásért a Postás SE II. csapata sem jelentett harmadik kiemeltként akadályt, 0-2-ről fordítva 4-2 arányban nyertek a mieink. A döntőt két vidéki egyesület vívta, amire évtizedek óta nem volt példa. Izgalmas mérkőzésen a Jászkun Volán 4-3 arányú győzelmével szerezte meg a bajnoki címet. Az Asztalitenisz

Sportegyesület Orosháza csapata Balogh Klaudia, Fehér Zsófia, Séllei Anett összeállításban fennállásának egyik legnagyobb sikerét érte el az ezüstéremmel. A csapatverseny után rendezték a serdülő-diákolimpiát, melyen a még újonc korcsoportú Fehér Zsófia, a Táncsics Tehetségközpont tanulója kiemelkedő teljesítménnyel bronzérmesként állhatott a dobogóra. -vágta-

kezdték a küzdelmes felzárkózást. Felkeményítették a védekezést, a támadásokba pedig új színt hozott a csereként beállt Héjjas Tímea és a második félidőre szárnyakat kapó Szabó Renáta. Az 50. perctől aztán a védelmünk teljesen öszszeállt, és a kontrákból beindult a hazai gólgyártás. Ravasz Márta remekül irányított, vezetésével öt gólt dobtunk zsinórban és egyet sem kaptunk, Ajtonyné pedig a kapuban le-

Kevésen múlott a bravúr Kecskemét – Orosházi FKSE Alexandra 32 – 30 (17 – 12) NB I-es bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés, Kecskemét, 600 néző. Vezette: Hargitai, Markó Orosháza: HERJECZKI – Balda, Kósa, Berta, Gazsó, Kovács A. 2, Ambrus 2. Csere: Szikora (kapus), Raffai, Harsányi 6, Lászlai 4, DUKIC 8, Maric 1, MAZIC 6, BALI 1, Héjja. Edző: Füzesi Ferenc Nem indult jól a meccs, az 5. percben 3-0 volt az állás. Ekkor kicsit összekapták magukat a fiúk, a 10. percre 3-2-re felzárkóztunk. Hektikus volt a játék mindkét részről, kapkodás és sok pontatlanság jellemezte a csapatokat. Alig esett gól, negyed óra játék után 6-4 állt a táblán. Itt jött egy újabb hullámvölgy, amiből nagyon rosszul jöttünk ki, a 20. percben már 11-6-ra vitt a Kecskemét, és ez a különbség megmaradt a félidő végéig.

A szünetben alapos eligazítást kaphattak a játékosok Füzesi mestertől, hiszen ugrásszerűen feljavult a védelem, agresszívabb lett a fal, ami az addig is jó kapusteljesítményt tovább javította. A hátrányt fokozatosan kezdtük ledolgozni. Dukic, Mazic és Bali hátára kapta a csapatot, így az 51. percben már csak egy fa volt a hátrányunk (26-25). Ebben a periódusban háromszor is lett volna lehetőségünk az egyenlítésre, ám

Az OFKSE szombaton hattól hazai pályán játszik, a Csurgó együttesét fogadják az Eötvösben. a ziccereket rendre elhibáztuk, így nem sikerült a bravúr. Füzesi Ferenc: – Megvoltak a lehetőségeink a 2. félidőben, hogy győztesen hagyjuk el a pályát, de elhibáztuk azokat. Ennek ellenére ez volt eddig a legbiztatóbb játékunk idegenben. MeK

Lövei mesterhármasával

Ünnepelt az OKSC Nyolc csapat részvételével bonyolították le vasárnap a II. Eötvös-kupa leány utánpótlás-kézilabdatornát, mely a szerbiai Ada együttesének jóvoltából ez évben nemzetközivé bővült. A szervezők erős csapatokat hívtak meg, így a szép számmal megjelent közönség izgalmas mérkőzéseket láthatott. Az Orosháza KSC az adai lányokon kívül a Debreceni Sportiskola gárdáját, valamint a Szeged KKSE és a KSZSE Szeged két-két korosztályos csapatát látta vendégül. Két korcsoportban – 1997-es és 1999-es – mérkőztek a csapatok. Az 1997-es orosházi lányok két győzelemmel és egy döntetlennel megszerezték a tró-

ismét igazolták, hogy igazi bravúrcsapatot alkotnak, és meg-

feát, megvédve tavalyi elsőségüket. Az OKSC 1999-es csapata negyedikként zárt. A záróünnepségen Süle Katalin, az Orosháza KSC elnöke a klub 10. születésnapja alkalmából megköszönte az egyesületi szakemberek munkáját, valamint a városvezetés és a sportiskola segítségét az elmúlt egy évtized sikereinek elérésében. A visszajelzések alapján színvonalas és a felkészülést nézve hasznos tornát rendezett az OKSC. Részletek: www.oroscafe.hu A rendezvényt támogatták: Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Orosházi Rétesbolt, MMD Team zsp Bt., Alexpress Stúdió Bt.

Rákóczi Vasas SE– Gyomaendrődi FC 4 – 0 (3 – 0) Megyei I. o. labdarúgó-mérkőzés, Rákóczitelep, 150 néző. V.: Belanka Zs. (Elek I., Kalmár M.) Rákóczi: Bordás – Mátyus (Anda 65. p.)., Dávid, Németh G., Boros – Ludányi, Gulyás (Vági 69. p.)., Elekes (Dobos A. 67. p.) – Debreceni, Baranyai, Lövei. Edző: Polyák László A 15. percben Debreceni alapvonalról

visszagurított labdáját Elekes belsőzte 7 méterről a hálóba, 1-0. A 20. percben Lövei kapott egy védők által elpasszolt labdát, és a kapus mellett 15 méterről a kapuba gurította, 2-0. A 30. percben Baranyai önzetlenül fejelte vissza a labdát Lövei elé, a napi „gólfelelős” 6 méterről a hálóba passzolt, 3-0. A 83. percben Debreceni mélységi passzát Lövei a kapust is kicselezve gurított a kapuba, 4-0. bt

Spartacus: 22 érem Köröstarcsán rendezték meg a hétvégén a Szikszai Sándor Szabadfogású Emlékversenyt, melyen ott voltak az Orosházi Spartacus Birkózó Klub ifjú tehetségei is. Újabb eredményekben gazdag megmérettetést tudhat maga mögött a klub, összesen 22 éremmel zárták a köröstarcsai versenyt az orosháziak. Gyermek korcsoport: 25 kg: Lakatos Cristofer 1., Nagy Ferenc 2. 32 kg: Kunos Botond 2., Ferenczi Tamás 4., Reményi Elek 5. 40 kg: Fusch Erik 3. 46 kg: Csőke Bence 1. Diák II. korcsoport: 28

kg: Lakatos Angeló 1. 32 kg: Rácz Richárd 1. 35 kg: Zsótér Ádám 1. 42 kg: Bojtor Gellért 1., Pető Dávid 3. 46 kg: Bella Szabolcs 1., Zimányi József 2. 58 kg: Garami Erik 1. Diák I. korcsoport: 42 kg: Balogh Zoltán 1., Varjú Benjamin 3. 50 kg: Halupa József 2. Serdülő korcsoport: 48 kg: Ladjánszki Ádám 1., Toll Attila 2. 85 kg: Fehér Nándor 1., Bánfi Richárd 2. Diák leány: 38 kg: Szél Anna 1. Serdülő leány: Szokolai Szabina 2. Felkészítő edzők: Kiss István, Jegvk szenszky László, Hangya János.

húzta a rolót. Hallatlan akarat és küzdelem jellemezte a csapat játékát. Az 55. percben utolértük ellenfelünket, sőt a vezetést is átvettük. A Főgáz még egyenlíteni tudott, de a lányok okosan megtartották a labdát, és egy perccel a vége előtt Héjjas belőtte a 33. orosházi gólt. Ajtony Ákos: – Azt hiszem, hogy ez a szív diadala volt. A lányok küzdőképessége maximális, öröm ilyen csapat edzőjének lenni. Csányi

SPORTHÍREK Sakk: vereség az NB I/B-s csapatbajnokságban. Kisújszállási SE – Orosházi SE 7 – 5. Győzött: ifj. Horváth Antal (7. t), Oláh Gábor (10. t), döntetlen: Kakuk Sándor (3. t), Mónus Zoltán (6. t), Pásztorcsik János (8. t), Bíró István (9. t), Kerekes Zsolt (11. t), Novák Barbara (12. t). Asztalitenisz: papírforma győzelem. Egri ÁFÉSZ SC I. – Asztalitenisz SE Orosháza I. 1 – 9 női asztalitenisz Extra Liga mérkőzés, Eger. Az orosházi lányok a papírformának megfelelően biztosan gyűjtötték be a két bajnoki pontot. Az ASE Orosháza csapata ezzel megszerezte az ötödik helyet az őszi fordulók után. Utánpótlás - Kézilabda NB I/B-s női junior bajnoki mérkőzés: Orosházi NKC –Budapest SE Főgáz 40–28. Ld.: Dancsó D. (9), Ulmann B. (8) és Molnár B. (7). Utánpótlás - Labdarúgás NB II-es utánpótlás bajnoki mérkőzések eredményei: Makó UFC (U13)–OMTK 1913 ULE (U13) 1:1. Góllövő: Bonus Á. Makó UFC (U15)–OMTK 1913 ULE (U15) 3:3. Góllövők: Deli L., Simon R. és Lengyel M. OMTK 1913 ULE (U17)–Békéscsaba Előre 1912 SE (U17) 0:0. OMTK 1913 ULE (U19)–Békéscsaba Előre 1912 SE (U19) 0:1. Megyei utánpótlás bajnoki mérkőzések eredményei: Magyarbánhegyes FC (U16)–OMTK 1913 ULE (U16) 2:2. Góllövők: Csikós N. és Orbán N. Rákóczi Vasas SE (U19)–Gyomaendrődi FC (U19) 5:2. Góllövők: Albert L. (3), Papp R. és Mazán N.

SPORTMŰSOR Kézilabda: NB I-es férfi bajnoki mérkőzés: Orosházi FKSE Alexandra–Csurgói KK, Orosháza, november 19., 14:00 (ifi), 16:00 (junior), 18:00 (felnőtt). Labdarúgás: NB II-es bajnoki mérkőzés: Orosháza FC–Ceglédi VSE, Orosháza, november 19., 13:00. Mátrai Sándor Labdarúgó Emléktorna, november 20., 9 óra, Táncsics Tehetségközpont.


8

2011. NOVEMBER 18., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

95 éves lett Zengő Károly András.

HÍREK

1916. november 12-én született az egykori főagronómus, aki hosszú ideig dolgozott a nagyszénási tsz-ben. Feleségével 71 évig élt boldog házasságban. Két lányuk született, egyiküknél lakik Karcsi bácsi, akit az önkormányzat nevében Zalai Mihály alpolgármester köszöntött. A város ajándékai mellett átadta számára a miniszterelnök által küldött emléklapot. Az idős ember egészségi állapota kielégítő. Elárulta, hogy élete történetét már papírra vetette, hiszen 1950 óta naplót Fotó: Melega Krisztián vezet.

Lakossági fórumot tart Rucz József (10. számú egyéni választókörzet) a szentetornyai közösségi házban november 23-án, szerdán 17 órától. Gyógyszertári ügyelet: november 14– 20-ig Aranyvessző Patika (Kiss Ernő utca 8., tel.: 68/417-722). November 21–27-ig Orosháza Városi Önkormányzat Kórháza Intézeti Gyógyszertára (Könd utca 59., tel.. 68/411-166). Ételosztás őszinte szívvel. November 18-án 15 órától Monoron a vendéglátóegységnél – helybeli gazdák és Burka László önkormányzati képviselő támogatásával – kétfajta étellel várják az ott élőket. November 20-án 12 órától – a katolikus egyház támogatásával – Szent Erzsébet-napi ételosztást tartanak a katolikus templom előtt. A szervező Ilylyés Gábor és csapata. A Jótékonysági Nőegylet Egyesület szervezésében november 25-én 17 órától a református iskolában a bűnmegelőzésről, valamint a távoltartási eljárásról tart előadást dr. Czecher Péter városi rendőrkapitány és munkatársai. Pódiumesték. A Petőfi Művelődési Központban november 25-én 18:30-kor Bubik István emlékére teremnévadó ünnepséget rendeznek a II. emeleti kamarateremben. Közreműködik Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Maridíjas színművész, valamint Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő, akikkel Varga Zoltán újságíró beszélget. Narancssárga-óarany koszorú. Az Oroshaza Baráti Kör internetes oldalán szavazásra bocsátotta, hogy milyen színű legyen az idei óriási adventi koszorú. Nagy fölénnyel a narancssárga-óarany lett a befutó, így ez a színkombináció lesz domináns az Árpád-kerti koszorún, amit a baráti kör tagjai jövő héten építenek fel a szökőkútra.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A hét végén jobbára derült időre van kilátás, csak időnként lehet kevés fátyolfelhő az égen. Csapadék nem várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, -8 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4, 9 fok között valószínű, a tartósan borult, párás, ködös helyeken csak 0, +3 fok várható.

ANYAKÖNYV Megérkezett Dani Péter és Németh Orsolya leánya: Regina

A Semiramis Orientális Tánciskola hastáncosai nemcsak helyi, megyei rendezvényeken szerepelnek sikerrel, hanem országos versenyeken is. A VII. Szolnoki Országos Hastáncversenyről is éremesővel tértek haza. – A kitartó munka meghozta a kiváló eredményt. A csoport mind a 3 indulója dobogós lett: Horváth Krisztina Senior kategória 1. helyezést, Molnárné Bihari Gyöngyi Senior kategória 3. helyezést és Buri Bettina Középhaladó kategória 3. helyezést ért el – tudtuk meg Kiss Andreától, a csoport vezetőjétől.

Adventi gyertyagyújtásra hív mindenkit az Oros-haza Baráti Kör és a művelődési központ november 27-én 17 órától az Árpád-kertbe. dr. Laurinyecz Mihály katolikus plébános mond ünnepi beszédet, majd a gyertyagyújtás után a történelmi egyházak képviselői megáldják a koszorút. Ezután a katolikus iskola diákjai adnak műsort. A gyertyagyújtások alkalmával a baráti kör tagjai forró teával és zsíros kenyérrel, a Rotary Club Orosháza tagjai pedig forralt borral várják a térre látogatókat. Infó: www.ohbk.hu/advent

Léna bemutatja Mármint legújabb útifilmjét. A Két marék földdel a Himalájába című film nagyszerűen érzékelteti Lénárt „Léna” Ferenc és Matulai György élményeit, megpróbáltatásait. A két kerékpáros 3 hónap alatt tette meg a 8394 kilométert, hogy eljusson Kőrösi Csoma Sándor sírjához Nepálba. Már a készülődés és az utazás beszámolóit írva-olvasva is úgy gondoltam, csakis megszállott és jó értelemben vett őrült lehet az, aki képes a fél világon, életveszélyes környékeken kerékpározni. Ám a filmet megnézve ez az érzés és gondolat csak megerősödött bennem. A filmhez a nyersanyagot Léna forgatta saját kézi kamerájával, így az egzotikus országoknak nemcsak a fizetett útifilmekből ismert arcát láthatjuk, hanem elénk tárul az igazi Ázsia is. Fantasztikus tájak, nekünk szokatlan kultúrák elevenednek meg a képernyőn és láthatjuk, hogy milyen, számunkra elképzelhetetlenül elmaradott körülmények között él az iráni vagy az indiai emberek többsége. Így könnyen képet kaphatunk arról is, mennyi viszontagság közepette értek célba a magyar kerekesek.

Csonti a nevét rossz állapotáról kapta. Mikor megtaláltuk csont és bőr volt, a bordái látszottak, bőre tele volt élősködővel. Valószínűleg a már bemutatott Csövi testvére, mert ugyanott volt kitéve, csak egy héttel később. Már túl van az életveszélyen, egészségesen várja új gazdáját! Örökbefogadók figyelem! Várjuk a szikháti menhelyről befogadott kutyák gazdis történeteit: www.oroshaziallatvedok.hu

Már augusztus végén megérkeztek az első darvak a kardoskúti Fehér-tóhoz, ám látványos, nagyobb csoportokban szeptember vége óta jönnek. A legnagyobb tömegben októberben és novemberben láthatjuk a nagy madarakat és hallhatjuk a jellegzetes, bús krúgatást. A darvak csapatosan vonulnak, az északi költőhelyek felől délre tartanak két nagyobb jellemző útvonalon. Ebből az egyik Magyarország keleti felén halad át. Az úton egyik pihenőhelyük a nemzetközileg védett kardoskúti Fehér-tó. – Most nagyságrendileg 12 ezer daru időzik itt. Az aszályos idő ellenére átlagos évről beszélhetünk a darvak szempontjából. Mivel az aszály miatt kiszáradt a tó, ezért táplálékot a kukoricaföldeken lelnek, vizet pedig a csatornákban találnak – tudtuk meg a Körös–Maros Nemzeti Park igazgatósága természetvédelmi tájegységveze-

tőjétől, Kotymán Lászlótól. Az első komolyabb fagyok beköszöntével a darvak útra kelnek. Addig azonban még megleshetők a madarak, vonulásuk igazán szép látványosság. Ebben a hónapban még két vasárnap délután, este van lehetősége erre. A Kardoskút-Sóstói telep bejárója melletti magaslesnél az érdeklődők természetvédelmi őr vezetése mellett gyönyörködhetnek a daruhúzásban. A tóhoz bemenni tilos! A Vörösmarty iskola természetvédelmi szakköre idén is kilátogatott a Fehértóra. 45 diák figyelte a darvak vonulását. – Tanítványainkat arra neveljük, hogy érzékenyen figyeljék a körülöttük lévő világot, észrevegyék a természet mindennapi egyszerű csodáit – foglalta össze a kirándulás célját Tompáné Barach bás Edit szakkörvezető. Fotó: Rajki Judit (Képgaléria: OrosCafe.hu)

Épület, textil

Léna november 24-én, csütörtökön 17 órától mutatja be filmjét Orosházán, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában. Élménybeszámolót is tart, és válaszol a kérdésekre. Az előadás végén lehetőség nyílik filmvásárlásra és dedikálásra is. A DVD megrendelhető a www.eleterzes.hu oldalon. Léna pedig – ahogy eddig is tette – Orosházán személyesen viszi házhoz. Melega

VILLOGÓ Kerékpárosok ütköztek. Kedden délelőtt fél 10 körül Orosházán, a Huba és a Könd utcák kereszteződésében lévő kerékpárúton összeütközött két kerékpáros nő. A baleset következtében egyikük súlyosan megsérült. A körülményeket a rendőrség vizsgálja. Traffipax. November 21-én, 22-én és 25-én mérnek Orosházán.

KUTYASZORÍTÓ

Daruhúzás a Fehér-tónál

Csete Ildikó textiltervező iparművész Nyelvemlékek – Jelek, szavak, szövegek-üzenetek őseinktől címmel rendezett kiállítást a Városi Képtárban. Munkái mellett férje, Csete György Kossuth-, Ybl- és Prima Primissimadíjas építész alkotásait is megtekinthetik az érdeklődők. A megnyitón Balázs Géza nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár a nyelvészetet választotta kiindulópontként a két alkotó munkásságának bemutatása során. – Az építőművészet vizualitás, a képzőművészet közelebb áll a nyelvhez, a verbalitáshoz. Mégis összetartozik a két kiállítás. A kiállítók újfajta közösségi művészetet művelnek, a hagyomány hatásaira ébresztik rá a szemlélődőt – foglalta össze. Csete Ildikó a nyelvemlékeket „írta újra”, megképesítette az írott szövegeket, például Szent István intelmeit, vagy az Ómagyar Mária-siralmat. Textiljein a közösségnek fontos jeleket és mintákat ábrá-

Fenséges csíramálé

zolja, nemzetünk mitológiáját kutatja és örökíti meg. Csete György fő művei közé sorolható az ópusztaszeri Történelmi Emlékparkban végzett tervező és építő munkája (Erdők temploma, Világmagyarság háza), valamint a debreceni Tégláskert református temploma. A Városi Képtárban december 14-ig tekinthető meg a kettős tárlat. m

ÍZES OROSHÁZA

Természetes dolog, hogy búzából készül a mindennapi kenyerünk, azonban sokan nem is tudják, hogy egy reformédesség fontos alapanyaga is. A csíráztatott búzából sütéssel készült édességet századok óta fogyasztják a Dél-Alföldön. Az elmondások alapján Orosházára a zombai ősök hozták magukkal, és tették ismertté. Az évtizedek alatt kicsit megkopott országos hírneve, vidékünkön azonban még ma is népszerű. Jókai Mór Az Aranyember című regényében így dicséri: fenséges, mézédes csíramálé. Rendszerint a hosszú árnyékot vető, didergő téli hónapok, az adventi és húsvéti böjtök kedvelt eledele volt. Egyszerű, olcsó, sőt mi több, igen egészséges és tápanyagokban gazdag étel. Rendkívül gazdag A, B1, B6, B12, E, K vitaminokban, valamint ásványi anyagokat és nyomelemeket is tartalmaz, melyek fontosak a szervezetünk számára. A csíramálé legfontosabb alapanyaga tehát a búzacsíra, melynek értékes szerepe van a táplálkozásban. Rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, serkenti az emésztést, csökkenti a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát, előnyösen befolyásolja a vérsejtek, csontok, mirigyek és izmok működését. Tóth Bálint egy több évtizedes hagyományt vett át, és az eredeti orosházi csíramálé receptje alapján készíti e finomságot. Az általa sütött csíramálé cukor és tartósítószer hozzáadása nélkül készül. esgyé

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: BENTOS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.