2010/10. szám Orosházi Élet

Page 1

O rosházi

Éle

2010. március 5., péntek

INGYENES VÁROSI HETILAP

Nyílik az „Éléskamra” ajtaja helyzetbe, hanem váratlan munkanélküliség vagy bedõlt

kamatok miatt – meséli Deák László.

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

Deák László igazgatólelkész szerint az utóbbi idõben több jelzést kaptak arról, hogy éhesen érkeznek gyermekek az iskolába, a hidegben is vastag kabát, csizma nélkül járnak, mert nem telik a családnak arra, hogy pótolja, amit már kinõttek. – A gyülekezetbõl többen jelezték, hogy találkoznak nehéz helyzetben lévõ emberekkel, olyanokkal is, akik a gyülekezetünkhöz tartoznak. Olyanokkal, akik nem saját hibájukból kerültek nehéz

Megújulnak A tervek szerint halad az Eötvös iskola felújítása, az Ifjúság úti óvodában pedig június elején indul a munka. Január 4-én, a sportcsarnokkal kezdõdött meg az Eötvös téri iskola felújítása, három fõ szakaszra bontották a munkát. A beruházás az ütemtervnek megfelelõen halad – tudtuk meg Szederháti István projekt-

menedzsertõl. Lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a sportcsarnok a határidõre elkészül, a tervek szerint április 9-étõl használatba vehetjük. Hétfõn kezdi a kivitelezõ a küzdõtér parkettájának lerakását, addig javában zajlik a festés, mázolás, a gépészeti szerelések, a nyílászárók cseréje, az öltözõk, vizesblokkok burkolása, a világítás javítása. (Folytatás az 5. oldalon)

– A gyülekezetben teljesen természetes a segíteni akarás, a mi feladatunk volt, hogy ezt a sok kis segítséget megpróbáljuk koordinálni. Emiatt hirdettük meg az akciót, amely révén azoktól, akiknek felesleges ruhanemûjük van, vagy élelmiszerrel tudnak segíteni, összegyûjtjük az adományokat, és eljuttatjuk a nehéz helyzetbe került családokhoz, ahol tisztességesen nevelnek sokszor több gyermeket is. – Mik az eddigi tapasztalatok? – Érdekes, hogy talán könnyebb megtalálni azokat, akik szívesen adnak, mint akik elfogadnak. Az emberekben van egyfajta szemérem, de lelkipásztorként családokat látogatva, fiatalokat megismerve, egy iskolával, óvodával és szeretetszolgálattal a hátunk mögött (osztályfõnökökön, tanárokon, gon-

Gyûlnek a kopogtatók Valamennyi Orosházán jelöltet állító pártot arról kérdeztünk, hogyan áll a kopogtatócédulák gyûjtésével, aktivistái tapasztaltak-e valamilyen atrocitást, a közterületekre kihelyezett plakátoknál rongálást? Az alábbiakban olvashatják a válaszokat.

Fidesz

– Múlt hét pénteken 1500 érvényes ajánlószelvényt adtunk le, így dr. Dancsó József hivatalosan is a Fidesz – KDNP közös jelöltje Békés megye 6. számú körzetében. Helyben soha nem látott mennyiségû, 12 ezer 800 db ajánlószelvényünk van a részére. Ennek a mennyiségnek egy jelentõs részét nem is aktivistáink gyûjtötték, hanem az emberek hozták be a Fideszirodába, vagy dobták be a postaládánkba. Önkénteseinket barátsággal fogadták ott is, ahol nem jártak sikerrel. A plakátok mindig megsínylik a kampányt. Van, ahol sértetlenül megvannak, máshol letépték, vagy az idõjárás miatt leestek. Igyekszünk mindenhol

pótolni a hiányosságokat – mondta Zalai Mihály kampányfõnök.

MSZP

– Az MSZP az orosházi választókerületben bejelentette országgyûlésiképviselõ-jelöltjét, Varga Zoltánt, akit a választási bizottság február 26-i ülésén nyilvántartásba vett. Az a tény, hogy két hét alatt a szükséges ajánlószelvény többszöröse gyûlt össze, megerõsíti azt a véleményünket, hogy többen vagyunk – baloldaliak, demokraták –, mint gondolnánk. Az ajánlószelvényeket természetesen március 19-ig gyûjtjük. A kampány hátralévõ szakaszában az MSZP folytatja a választókerületi fórumsorozatot: Varga Zoltán országgyûlésiképviselõ-jelölt, önkormányzati miniszter márciusban a környezõ településeken várja a polgárokat közös beszélgetésre. Ezekre a rendezvényekre elkíséri õt Fetser János, a térség egyéni országgyûlési képviselõje is – tudtuk meg Füvesi Sándor kampányfõnöktõl. (Folytatás a 3. oldalon)

dozónõkön keresztül) föl tudjuk térképezni azokat a családokat, melyeket meg tudunk szólítani, el tudunk érni a segítséggel. A gyülekezeten belül alakult egy diakóniai bizottság, és sikerült még szorosabbra venni a kapcsolatot a családok átmeneti otthonával is. – Milyen felajánlásokra van szükség? – Volt, aki egy utánfutó szénnel segített, volt, aki bútort, háztartási eszközöket ajánlott fel. Tartós élelemre, gyermekruhára van elsõsorban szükség. Sokak számára a pénz jelentené a legnagyobb segítséget, de azt a gyülekezet nem tudja megoldani. Viszont, ha kevesebb élelmet, ruhát kell vásárolniuk, a megmaradt összeget a rezsire fordíthatják. (A témát jövõ heti lapszámunkban folytatjuk.) BIJ

5

Vidám kísértet

2

Alföldvita

3

Ízutazás Gyopároson

4

Festõ az Ond utcából

7

Ûrhajós a katonákért

8

Sport: Gyõzelem a régiódöntõn

Utazás 2010 FOTÓ: MELEGA KRISZTIÁN

Egyre több az olyan család, ahol ételre, ruhára sem telik. A rászorulókon kíván segíteni az evangélikus egyház, kezdeményezésük az „Éléskamra” fantázianevet kapta. Egy olyan készletet tartalékolnak, amely a váratlan nehézségekkel szembenézõket segíti át a napi gondokon.

Megnyitotta kapuit az Utazás 2010 Kiállítás Budapesten. Orosháza-Gyopárosfürdõ most is külön kiállítóstandon képviselteti magát, ahol az egész éves programokat, fesztiválokat és a városi szálláshelyeket népszerûsítik az érdeklõdõknek.

Fizetett politikai hirdetés

XV. évfolyam 10. szám

t


ÖNKORMÁNYZAT/AKTUÁLIS

2

Fogadóórák Németh Béla polgármester: minden hónap elsõ hetének keddjén 13–16 óráig. Dr. Dancsó József alpolgármester: minden hónap második hetének keddjén 13–16 óráig. Molnár Béla alpolgármester: minden hónap harmadik hetének keddjén 13–16 óráig. Hegedûsné dr. Hegedûs Mária címzetes fõjegyzõ: minden hónap negyedik hetének keddjén 13–16 óráig.

Közérdekû telefonszámok Mentõk: 104 Tûzoltóság: 105 Rendõrség: 107 Segélyhívó: 112 Központi orvosi ügyelet: Orosháza, Könd utca 59. Tel.: 06 (68) 411-200 Hétköznapokon: 16 órától reggel 8 óráig. Hétvégén, illetve munkaszüneti napokon: egész nap.

Megemlékezés. Az Orosházi Fidelitas március 14-én 16 órától megemlékezést tart az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére a Petõfi Mûvelõdési Központ fõbejáratánál. Jöjjön el Ön is, és emlékezzünk meg közösen a magyarság hõseirõl! Fórumot tart az Oroshá-

zi Gazdakör március 9-én, kedden 17 órától a Pacsirta utcai Pártok házában. Téma: õstermelõket, gazdálkodókat érintõ monitoring ellenõrzések, aktuális támogatási, pályázati kérdések, foglalkoztatási szabályok. Elõadók: Demeter Péter falugazdász, Lustyikné dr. Papp Anikó, a munkaügyi központ vezetõje.

Anyakönyvi hírek Megérkeztek Pásztor István és Bodrogi Gabriella fia: Zsombor; Nagy Krisztián és Debreczeni Timea leánya: Izabella Timea; Czikora Zoltán és Nemes Erika Mária fia: Viktor Dániel

Házasságot kötött Kunstár Roland és Tóth Anna

Traffipax Március el 6 Március 6-án regg reggel órától este 10 10 óráig, óráig, 8ától 12-éig el 6 órától 12-éig regg reggel másnap regg el 6 óráig reggel mérnek Orosházán Orosházán..

Alföld-vita Sajtótájékoztatót tartott a Jobbik helyi szervezete piactéri kampányirodájukban. A párt jelöltje, Jámbor Nándor több helyi témát érintett. Örült a hajléktalanszálló felújításának, véleménye szerint azonban a hajléktalan lét megszüntetésére kell törekedni. – Meg kell állítani az emberek utcára kerülését. Az utóbbi hetekben körülbelül 10 kilakoltatás elõtt álló ember fordult hozzánk. Mindent elveszíthetnek, mert a politika nem szab gátat a bankok garázdálkodásának – sorolta. A bajba jutott embereken a párt jogi védelemmel, tanácsadással, a bankkal való tárgyalásokban tud segíteni akkor, ha a bank még nem mondta fel a szerzõdést. Jámbor utalt arra, hogy Orosházán is megjelent a kétségbeesett helyzetet kihasználó lakásmaffia. A tájékoztatón fideszes ellenfele is szóba került.

– Úgy tudjuk, hogy az Alföld Szállóban található ingóságokat civil szervezeteknek, intézményeknek ajánlotta fel a város. Ezzel szemben értesüléseink szerint (bár mi nem láttuk) Dancsó József 20 konténer, a szállóból származó tûzrevaló bútort osztott szét azok között, akik biztosították õt támogatásukról. Kérdezem a képviselõt, mi igaz ebbõl az értesülésbõl? – Ez a rágalmazás kategóriája – reagált Dancsó József, a Fidesz jelöltje. Mi (ellentétben velük) nem így politizálunk, nincs szükségünk ilyen módszerekre. Az Alföld hasznosítható anyagaival kapcsolatos teendõket nem én, hanem a polgármester intézi. Az ingóságokat a civil szervezetek kapták meg. Az Alföldben nem volt tüzelõnek való anyag, az Eötvös téri iskolában igen, ezt a rászorulók kapták meg – zárta rövidre a vitát a képviselõ. ch

Az MDF jelöltje Kedves Orosháziak, Kedves Nyugdíjasok, Hölgytársaim! Muszka Kálmánné Garamvölgyi Erzsébet vagyok. 62 éves vagyok, férjezett, két gyermekem, négy unokám van. Általános iskolai tanulmányaimat az akkor III. Sz. Általános Iskolában végeztem el, majd Gyors- és Gépíróiskolába jártam. Békéscsabán a Közgazdasági Technikumban érettségiztem, majd ezt követõen mérlegképes könyvelõi végzettséget szereztem. Elsõ munkahelyem az Orosházi Járásbíróságon volt, ezt követõen az orosházi Üveggyárban dolgoztam, majd iskolatitkár voltam, 1995 óta rokkant nyugdíjas vagyok, de 2006-ig üzletkötõként is dolgoztam. Semmiben sem különbözöm az átlagembertõl: egy vagyok a harmincezer városlakó közül. Nyugdíjasként szomorúan kell látnom, hogy évek óta egyre nehezebb helyzetbe kerültünk. Mérhetetlen lett a szegénység, sokan élnek a nyomor szintjén, az emberekben egyre több a feszültség, a bizonytalanságtól való félelem, a reménytelenség. Szüleim katolikusok voltak, és úgy neveltek, hogy az elesett, rászoruló embereken segítsek, és soha ne felejtkezzek el arról, hogy „honnan” jöttem. Hitem és az emberek iránti szeretetem késztetett arra,

hogy elvállaljam az MDF felkérését a képviselõjelöltségre, hogy – mint egész életemben tettem – ezután is segíthessek. Soha nem voltam párttag, és ma sem vagyok az. Az MDF-nek van programja: Munka + Méltóság = Megújuló Magyarország, a tartós gazdasági és társadalmi felemelkedés programja. Ideje õszintén beszélni! Magyarország az elmúlt évtizedet elvesztegette. A jövõ rajtunk múlik. Reformok kritikus tömegére van szükség ahhoz, hogy a következõ évtized a fejlõdésrõl és a munkahelyteremtésrõl szóljon. Legégetõbb feladat a munkahelyteremtés, amely feladat nemcsak a kormányra, hanem a tehetséges vállalkozókra is vár. A megoldandó feladatok sokasodnak: szociális biztonság megteremtése, a hátrányos helyzetûek, fogyatékosok égetõ problémái, de sürgõs a kisebbségi nemzetiségek, különösen a roma származásúak helyzetének javítása. A választókerület útjai járhatatlanok, itt is csak 8 év üres ígéretei voltak, útjavítás, infrastruktúrafejlesztés nem. Egy új képviselõnek hihetetlen nehéz helyzete lesz: kifosztott államkassza, az ország költségvetésének felborulása, a lakosság egyharmada a nyomor szintjén él stb. Ebben a helyzetben minden ígérgetés a választók újabb becsapása. Ha segítenek, én nem ígérek, igyekszem méltó lenni a bizalmukra.

2010. március 5., péntek

Razzia Hétfõtõl nagyszabású razziát indított a rendõrség országszerte, így Békés megyében is. A police.hu oldalon közzétett felhívásból kiderül, az akciót a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása érdekében kezdeményezték. Március 1-jétõl március 31-ig kiemelt figyelmet fordítanak többek közt a gyalogosok és a kerékpárosok láthatóságára, a kétkerekûek kötelezõ tartozékainak meglétére, de figyelik az autósokat is. Például azt, hogy megadják-e az elsõbbséget, vagy kellõ óvatossággal közelítik-e meg az átkelõhelyeket. Figyelik emellett a passzív biztonsági eszközök használatát, és kiszûrik az ittas vezetõket, a gyorshajtókat is. A rendõrség hangsúlyozza: a szabályszegõkkel szemben – különös figyelemmel a januártól érvényes KRESZ-módosításra – határozottan lépnek fel. gvk

Rendõrségi Baleset a 47-esen. Kisteherautó ütközött személykocsival hétfõ délelõtt a 47-es fõút Orosházát elkerülõ szakaszán. Egy személyautó haladt az elkerülõn Szeged irányába, amikor a felüljáróról lefele érkezõ kisteherautó vissza akart fordulni. A személyautós nem tudta elkerülni az ütközést, oldalba kapta a teherkocsit, majd jobbra rántotta a kormányt, és az út mellé sodródott – a kihelyezett betonelemeket pár centire elkerülve. Három könnyû sérültje volt a balesetnek, mindhármukat az orosházi kórházba szállították kivizsgálásra. A személykocsiban két albán állampolgár, a kisteherautóban pedig egy magyar sofõr ült.

Áfa és nyugdíj A Jobbik gazdasági kabinetjének vezetõje látogatott Orosházára szombaton. A Pacsirta utcai Pártok házában tartott lakossági fórumon a párt gazdaságra vonatkozó elképzeléseivel is megismerkedhettek az érdeklõdõk – tudtuk meg Jámbor Nándortól, körzetünk jobbikos jelöltjétõl. Lenhardt Balázs kabinetvezetõ a fórumon kiemelte, a Jobbik a nemzet érdekeire koncentrál, ennek jegyében fogalmazta meg gazdasági programját is. Többek közt a munkát sújtó adóterhek csökkentésére, az adózási szabályok egyszerûsítésére és a hazai vállalkozók védelmére törekednek. Hegedûs Tamás, a gazdasági program egyik kidolgozója kifejtette, a magyar kis- és középvállalkozásokat forrásokhoz kell juttatni, ehhez a banki

alapkamat csökkentését és magyar bankhálózat létrehozását tervezik. A nyugdíjrendszer átalakítása is része a programnak. Felülvizsgálnák a korengedményes és a pártállamnak tett szolgálatok alapján kimagasló értékû nyugdíjakat, megemelnék a kisnyugdíjakat és a nyugdíjminimumot, szabad nyugdíjpénztár-választást vezetnének be, és megszüntetnék a kötelezõ magánnyugdíjpénztári tagságot. Mindemellett a párt szerint az államnak meg kell õriznie a stratégiai nemzeti vagyont (földet, vizet, erdõket). -c-

Lakossági fórumot tart a

Jobbik helyi szervezete március 5-én 17 órakor. A helyszín a szentetornyai közösségi ház (volt iskola).

Orosháza Város Önkormányzata a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógiai Szolgáltató Intézménye

fõigazgató beosztás ellátására. A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: határozott idejû, 5 évig tartó közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidõ. A munkavégzés helye: 5900 Orosháza, Elõd utca 17. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetõi megbízással járó lényeges feladatok: a nevelõtestület vezetése; a nevelõ és oktató munka irányítása és ellenõrzése; a nevelõtestület jogkörébe tartozó döntések elõkészítése, végrehajtásuk szakszerû megszervezése és ellenõrzése; a rendelkezésre álló költségvetés alapján a nevelési-oktatási intézmény mûködéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása; az iskolaszékkel, a munkavállalói érdekképviseleti szervekkel és a diákönkormányzatokkal, illetve szülõi szervezetekkel való együttmûködés; a nemzeti és iskolai ünnepek munkarendhez igazodó, méltó megszervezése; a gyermek- és ifjúságvédelmi munka irányítása; a tanuló- és gyermekbaleset megelõzésével kapcsolatos tevékenység irányítása. A közoktatási intézmény vezetõje felelõs az intézmény szakszerû és törvényes mûködéséért, a takarékos gazdálkodásért, gyakorolja a munkáltatói jogokat és dönt az intézmény mûködésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy kollektív szerzõdés nem utal más hatáskörébe. A nevelési-oktatási intézmény vezetõje felel továbbá a pedagógiai munkáért, az intézmény minõségirányítási programjának mûködéséért, a nevelõ és oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, a gyermekek, tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatának megszervezéséért. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: fõiskola, jogszabályban elõírt képesítés és gyakorlat, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, cselekvõképesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: oklevélmásolat, erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz, vezetési program. A beosztás betölthetõségének idõpontja: legkorábban 2010. augusztus 1. napjától tölthetõ be. A pályázat benyújtásának határideje: május 31. A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak Orosháza Város Önkormányzata címére történõ megküldésével (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplõ azonosító számot: Tk.35/2010., valamint a munkakör megnevezését: fõigazgató. A pályázat elbírálásának határideje: július 31. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Oktatási Közlöny, www.oroshaza.hu A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.oroshaza.hu honlapon szerezhet.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 15.000 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Poór Csaba. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin Tördelõszerkesztõ: Irimiás László. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 413-022/190-es mellék, fax: (68) 411-545, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: Garmond Press Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


KÖZÉLET/VÉLEMÉNY

2010. március 5., péntek

Gyûlnek a kopogtatók

Jobbik

– A 6-os körzetben a kopogtatócédulák gyûjtése elõzetes elvárásainknak megfelelõen zajlott. Ennek eredményeként a Jobbik elsõként adta le a jelölt állításához szükséges érvényes ajánlószelvényeket. A gyûjtés elsõsorban a kampányirodánkban és a kijelölt leadási helyeken zajlott. A választópolgárok privát szféráját tiszteletben tartottuk és nem kopogtattunk a cédulákért. A szelvényeket tovább gyûjtjük, naponta 50-60 darabot adnak le irodánkban. Nincs tudomásunk arról, hogy munkánk során bárkit atrocitás ért volna. A kihelyezett rendezvényplakátjaink elérték céljukat, minden alkalommal jelentõs érdeklõdés kísérte fórumainkat. Arról, hogy plakátjainkat megrongálták vagy letépték volna, jelzés nem érkezett hozzánk – tájékoztatta lapunkat Jámbor Nándor képviselõjelölt.

MDF

– Reményeink szerint még ezen a héten sikerül leadni az ajánlószelvényeket, az MDF már a „rágyûjtésnél” tart. Atrocitás sehol sem történt, a

kampány nyugodt. A kihelyezett plakátok esetében azonban van szándékosság: éjfél elõtti idõszakban vélhetõen „erõs” fiatalok próbálják ki „bátorságukat”, és válogatás nélkül szakítják le a kiragasztott plakátokat. Jó lenne, ha a rendõrség célirányos ellenõrzõ útvonalat tartana a belvárosban, ahol ezek az esetek történnek – informálta a közvéleményt Pleskó Pál kampányfõnök.

Munkáspárt

– A Munkáspárt aktivistái folyamatosan gyûjtik a kopogtatócédulákat, felveszik a kapcsolatot a választópolgárokkal. A párt a törvényes határidõig, azaz március 19-ig gyûjti az ajánlószelvényeket. Arról nem érkezett hozzánk jelzés, hogy bármelyik aktivistánkat negatív tapasztalat érte volna. Azt azonban sérelmezzük, hogy a pártok plakátjait egyesek leszaggatják – mondta el Kiss János kampányfõnök.

Gyopárosi ízutazás Második alkalommal rendezték meg a hét végén az Orosháza-Gyopárosfürdõi Gasztronómiai Ízutazás versenyt Gyopárosfürdõn, a Hotel Corvus Aqua szervezésében. Egy éve hirdették meg elõször a versenyt, melyet Károlyi Fülöp Béla Ízes Orosháza címû könyve ihletett. A szervezõk népszerûsíteni szeretnék a helyi ízeket. A versenyzõknek egy elõre elkészített, szabadon választott nyolcszemélyes dísztálat, valamint egy egyszemélyes displayt kellett prezentálniuk, és ehhez illõ italt kínálniuk. A beérkezett munkákat neves zsûri mustrálta és kóstolta: Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke, Vozár Márton, a békéscsabai Fiume Szálloda igazgatója és dr. Körmendi János idegenforgalmi szakember.

Hulladékgazdálkodás

– Manapság már nem elég, hogy a hidegkonyhai készítmények szépen nézzenek ki, az ízlelõbimbóknak is élményt kell nyújtani – mondta Prohászka Béla. Versenyen kívül termékeivel bemutatkozott Ficsor Zoltán cukrászmester és Asztalos László pékmester. Az ételek végigkóstolása után a zsûri értékelt. Külön pontok jártak az ízléses tálalásért, az étel állagáért, ízvilágáért és a kiegészítõ díszítésért. Figyelmet szenteltek annak is, hogy az étel íz- és színvilágával mennyire harmonizáló bort kínáltak. Eredmények: 1. Kodolányi János Fõiskola, Orosháza, 2. Hotel Corvus Aqua, Orosháza, 3. Harruckern János Közoktatási Intézmény. Különdíj: Napsugár Hotel, Orosháza. Melega

A környezetbarát hulladékgazdálkodás ma világszerte kiemelt probléma. Az Európai Unió jelentõs összegeket áldoz erre a célra, szigorú pályázati rendszer keretében. A dél-alföldi régió településeinek részvételével néhány éve alakult a Dél-alföldi Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás, melynek elnökét, Molnár Bélát kérdeztük. – Milyen problémák megoldására jött létre a DAREH Társulás? – A DAREH Társulás 2006-ban alakult 88 település részvételével, mára 93 tagot számlál. Célunk a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatok elvégzése, a problémák megoldása, az EU-s elõírásoknak való megfelelés biztosítása. – Konkrétan milyen feladatokat látnak el? – A Környezet és Energia Operatív Program keretében a bezárt települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációjának elvégzésére pályáztunk, és

nyertünk is az elsõ fordulóban. Jelenleg a megvalósítás elõkészítése, a kiviteli tervek elkészítése folyik. A második fordulós pályázatunkat még az idén benyújtjuk. Pozitív elbírálás esetén akár önerõ biztosítása nélkül végezhetjük el a korszerûtlen, környezetünkre veszélyt jelentõ lerakók rendbetételét. – Melyek a társulás jövõbeli tervei? – Az elõbbiek mellett a társulás tagtelepülései további hulladékgazdálkodási feladatok elvégzésére is szövetkeztek. Ennek kapcsán idén márciusban benyújtjuk a hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését célzó elsõfordulós pályázatunkat, és folyamatosan figyeljük a KEOP keretében megnyíló újabb programokat, lehetõségeket is. – Hol tájékozódhatunk a DAREH Társulás munkájáról? – A www.dareh.hu honlapon további információk olvashatók társulásunkról.

LMP

– Mi egy új, még ismeretlen, de tisztességes eszközökkel politizáló párt vagyunk. Minden segítségre szükségünk van. Természetesen gyûjtjük még a kopogtatócédulát, mert egyelõre nincs meg a jelölt állításához szükséges 750 szelvény. Szerencsére semmilyen atrocitás nem érte aktivistáinkat. A plakátokkal kapcsolatban elmondhatom, hogy amint kitesszük, már másnapra le vannak szaggatva – jelezte Szuchánszki Márta jelölt. A Civil Mozgalom jelöltje nem válaszolt megkeresésünkre. ch

Választási hirdetmény Felhívom a Tisztelt Választópolgárok figyelmét, hogy a 2010. április 11-ére és 25-ére kitûzött országgyûlésiképviselõ-választásokon történõ szavazáskor az alábbi érvényes igazolványok alkalmasak a személyazonosság igazolására: – a lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány (azaz régi típusú személyi igazolvány) vagy – lakcímigazolvány ÉS személyazonosító igazolvány (kártya formátumú), vagy útlevél, vagy 2001. január 1-jét követõen kiállított vezetõi engedély (kártya formátumú). A lejárt érvényességû okmányokkal rendelkezõk nem szavazhatnak, õket a szavazatszámláló bizottság köteles visszautasítani. A szavazásra abban az esetben sincs mód, ha a polgárt a bizottság tagja vagy tagjai személyesen ismerik és a névjegyzéken is szerepel. Kérem a Tisztelt Választópolgárokat, hogy mihamarabb vizsgálják meg okmányaik érvényességét, és mihamarabb gondoskodjanak az érvényes dokumentumok beszerzésérõl. Hegedûsné Dr. Hegedûs Mária 6.sz. OEVI. Irodavezetõje

Parkettával segítettek

FOTÓ: MELEGA KRISZTIÁN

(Folytatás az 1. oldalról)

3

A zsûri az ízek mellett az ízléses tálalást is értékelte (balról jobbra: Vozár Márton, Prohászka Béla, Körmendi János)

Új vezetõ. ezetõ

Az orosházi képviselõ-testület múlt év márciusban menesztette a Mezgé igazgatóját, Pintér Tibort, s az iskola élére Czeglédiné Szappanos Anita önkormányzati biztost nevezték ki 2009. június 30-áig. A Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény múlt év július elsejével megyei fennhatóság alá került, s a gyulai székhelyû Harruckern János Közoktatási Intézmény részeként viseli annak nevét. Az orosházi telephely vezetõje, Czeglédiné az átállási idõszakban önkormányzati megbízottként segítette az intézmény munkáját. A Mezgé portálon olvasható, hogy február 22-tõl Czeglédiné Szappanos Anita a Harruckernben a felnõttképzés vezetõje lett, így a jövõben Gyulán lesz az állandó munkahelye. Helyére, az orosházi telephely vezetõi székébe Óvári Attila került, aki gépészmérnök, illetve gépésztanár. sgy

Tudta-e Ön? Évente 5 millió ember hal meg a világon, akinek halála a dohányzással hozható összefüggésbe, vagyis minden 10. másodpercben következik be egy olyan haláleset, amiért a dohányzás okolható. További érdekességeket a zoldpont.blog.hu-nn olvashatnak.

Negyven család kapott az Eötvös téri iskola csarnokának felszedett parkettájából a közelmúltban. Egy pályázatnak köszönhetõen újítják fel a csarnokot, a munkálatok során felszedett parkettát pedig rászoruló családok kapták meg. A szétosztást a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Orosházi Szervezete koordinálta. – Mintegy 2-3 mázsányi parkettát osztottunk szét 40 családnak. Az önkormányzattól kapott, valamint saját lista alapján egy felmérés segítségével állapítottuk meg, hogy mely családok tüzelnek fával és közülük kik vannak a legin-

kább szorult helyzetben – tudtuk meg Szilágyiné Bella Margit elnöktõl. Azokat a családokat részesítették elõnyben, ahol 14 év alatti gyermekek vannak, és ahol egy keresõ van, vagy egyetlen sincs. Ezek alapján döntött az egyesület elnöksége és állt össze a végsõ, 40 családot tartalmazó lista. m

Nézze az OVTV-t! Minden kábelszolgáltatónál megtalálhatják az Orosházi Városi Televízió adását, érdemes keresni, hamarosan indul a kincsvadászat a csatornán! Az OrosNet kábelszolgáltatónál a 647,25 MHz-en kell keresni, ehhez segítséget kérhetnek a számlabefizetés alkalmával is. A céggel kapcsolatban álló más szolgáltatók révén Pusztaföldváron a Békés-KábelTV Kft. hálózatán, Csorváson pedig a Göncöl KábelTV hálózatán látható a városi televízió mûsora. Az OrosCom hálózatán nézhetõ a mûsor Orosházán, Rákóczitelepen, Szentetornyán, Nagymágocson, Csorváson, Kardoskúton, Pusztaszõlõsön, Kaszaperen, Mezõkovácsházán és Magyarbánhegyesen. Mindenhol a 735,25 MHz – UHF 54 csatornán. A T-Kábel hálózaton a 9,3 MHz-en, a Gyula tévé helyén találják az OVTV mûsorát.

Különl eg es alkotások. Az Orosházi Gazdakör a

IV. Orosházi hagyományok, ízek verseny alkalmából rajzpályázatot hirdetett gyerekeknek. A téma a disznótor volt. Két kategóriában indulhattak a diákok, külön díjazták az alsósokat és a felsõsöket. Mindkét kategóriában 27-en neveztek. A beküldött pályamunkákat szakmai zsûri bírálta el, majd a mûvelõdési központban kiállították a nem mindennapi alkotásokat. Az eredményhirdetésre a IV. Orosházi hagyományok, ízek versenyen került sor. Eredmények: alsó tagozat kategóriában 1. Székács József Evangélikus Óvoda, Általános iskola és Gimnázium 1. a osztálya, 2. Mlinarics Sára, Székács Iskola 2. a, 3. Árus Bence, Székács iskola 2. a. A felsõ tagozatosok versenyében 1. Bakos Viktória, József Attila Székhelyintézmény 6/c, 2. Krnács Erik, József Attila Székhelyintézmény 5/c, 3. Joó Leóna, József Attila Székhelyintézmény 5/b. -kávé-


MINDENNAPJAINK

4

Festõ az Ond utcából Csáki-Maronyák József orosházi származású, Kossuth-díjas festõmûvész március 11-én lenne 100 éves. A centenáriumra a város a Szent György-napi ünnepségek keretében emlékezik. Most álljon itt egy cikkrészlet 1929-bõl, az Orosházi Friss Hírek május 19-i számából, amelyre Verasztó Antal helytörténész bukkant kutatásai során. (A Batyu a kilincsen címû kötetében bõvebben is ír a festõvel való levelezésérõl.)

Az idõs mûvész egy orosházi kiállításon „Valami idegen ismerõsöm megszólított a minap az utcán… – Menj csak az Ond utca 14-be, majd látsz ott valamit! Persze, szenzáció-éhesen nyargaltam oda. Egy fiatalember pironkodik elõ az udvarvégbõl, fehér köpenyben, csupa festék. Hamarjában majd hanyatt estem – úgy hasonlított IV. Károly királyhoz. Bemutatkozik: ifj. Maronyák József. Én is megmondom riporteri nevemet: Friss Hírek. Örvendek – azt mondja. Nem mondhattam ugyanazt, mert én nem örvendtem, inkább azt mondtam: – Kíváncsi vagyok. – Mire? – Hogy mit lehet itt látni? – Semmit, kérem. – Akkor ajánlom magamat.

És elindultam; szerencsére jött az id. Maronyák József. Jó napot szerkesztõ úr… Kezet fogunk, beinvitál a szobába… megakadt a szemem a falakon: telistele képpel. Portré, tájkép, zsánerkép, csendélet, rajz, olaj, pasztell. Ismerõsöket látok a falakon. Ni, ez itt Pollák bácsi, ez meg a kisebbik Szokolai lány, ez meg egy fiatalabb kéményseprõ, aki még Nap utcai lakásom kályháját javította õsszel. És nézem, nézem a képeket. Mindegyik alatt név: Maronyák. Hát, kérem, ifj. Maronyák József festegette ezeket a képeket, hogy németországi tanulmányútjáról hazajött. Pirul, amikor azt mondom, hogy nem rosszak a képek. Hogyne pirulna! Hiszen 19 esztendõs és ártatlan mûvész lelke ott van a képein. Nem rafinált, nem „izmus”, csak szép egyszerûség mindegyik kép… Ha én lennék Orosháza község, reményt bírnék adni ennek a fiatalembernek, hogy ez a kis görbe utca, amelyik ma nem érdemli meg az Ond vezér nevét, büszke legyen arra valamikor, hogy egy mûvész a 14. számú házból indult a festõ karrier felé.”

Határon át Uniós pályázat révén találkoztak a határ mentén élõ pedagógusok képviselõi az elmúlt hét végén Nagyszalontán. A városi általános iskola és a Táncsics gimnázium 46 szakembere vett részt a Szent István Egyetem Pedagógiai Kara (Szarvas) és a Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyvárad) által szervezett, „Határ menti pedagógus közösségek kompetenciáinak erõsítése” címû projekt tapasztalatcseréjén. (Korábban Orosházán tartottak hasonló találkozót, amellyel a határ menti oktatási intézmények közötti együttmûködést erõsítették.) Szekció-elõadásokat hallgattak meg a család és az iskola viszonyáról, a közélet, a demokrácia lehetõségeirõl, a vallásosság tematikájáról az iskolában, valamint a családi minta szerepérõl és hatásáról az agreszszió megnyilvánulásaiban. Az orosháziak megtekintették Nagyszalonta kulturális értékeit: a felújítás alatt álló Arany János szülõházat, a híres Csonka toronyban látható Arany János Emlékmúzeumot, valamint Sinka István költõ és Zilahi Lajos író szülõházát. A program befejezéseként a nagyszalontai Arany János Általános Iskola diákjai kulturális mûsorral ajándékozták meg a vendégeket. FBG

2010. március 5., péntek

Együtt az evangélikus fiatalok Szélrózsa elõtalálkozónak adott helyet a Székács József evangélikus iskola február 27-én. A rendezvény a „Félúton” elnevezést kapta, hiszen az 1996 óta kétévente megrendezésre kerülõ valódi fõtalálkozót Szarvason szervezik majd meg idén júliusban. Az orosházi találkozó célja az volt, hogy egy intenzív „edzõtábor” keretében a gyülekezet tagjai megerõsödjenek és lendületet nyerjenek a további utazáshoz. A szervezõk színes, játékos programokkal várták a környék fiataljait az egész napos eseményre, mely 10 órakor

vette kezdetét egy közös imádság formájában. Az izgalmas rendezvényre több mint kétszázan érkeztek – többek közt Kõszegrõl, Sopronból, Budapestrõl és Bonyhádról –, hogy találkozhassanak a hasonló nézetû és gondolkodású társaikkal. A szélrózsa kifejezés egyrészt arra utal, hogy a szélrózsa minden irányából várták a fiatalokat az evangélikus egyházból, másrészt pedig természetesen a Luther rózsára, az egyház szimbólumára. Gáncs Péter püspök megnyitó beszéde után elindultak a munkacso-

portok foglalkozásai, melyben volt többek közt oltárkészítés, bûnvallás, zene és tánc is. Napközben a fiatalok egy közös istentiszteletre készültek, melynek egy-egy részletét csoportokra bontva készítették elõ. Emellett szabad foglalkozásokra is volt lehetõség, hiszen bemutatkozott a láthatatlan színház, volt kézmûves-foglalkozás és kávéházi beszélgetés is. A délután folyamán a jó hangulatot több evangélikus zenekar biztosította: a Szélrózsa Band, a Mezítláb és az Immanuel is zenélt a megjelenteknek. Sz.A.

Orosháza Város Önkormányzata a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Orosháza Városi Önkormányzat Napközi Otthonos Óvodája óvodavezetõ beosztás ellátására. A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: határozott idejû, 5 évig tartó közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidõ. A munkavégzés helye: 5900 Orosháza, Lehel utca 23. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetõi megbízással járó lényeges feladatok: biztosítja az intézmény mûködéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételeket, szervezi, irányítja és ellenõrzi Orosháza Város Önkormányzat Napközi Otthonos Óvodája szakmai munkáját és gazdálkodását. Kidolgozza a távlati fejlesztési elképzeléseket és törekszik azok megvalósítására. Gondoskodik a vagyonvédelemrõl. Munkáltatói jogkört gyakorol az intézmény dolgozóinak tekintetében és végzi az ezzel együtt járó teendõket, vezeti az elõírt nyilvántartásokat. Szervezi az intézmény társadalmi kapcsolatait, képviseli azt a külsõ szervek elõtt. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: fõiskola, jogszabályban elõírt képesítés és gyakorlat, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, cselekvõképesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: oklevélmásolat, erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz, vezetési program. A beosztás betölthetõségének idõpontja: legkorábban 2010. augusztus 16. napjától tölthetõ be. A pályázat benyújtásának határideje: május 31. A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak Orosháza Város Önkormányzata címére történõ megküldésével (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplõ azonosító számot: Tk.36/2010., valamint a munkakör megnevezését: óvodavezetõ. A pályázat elbírálásának határideje: július 31. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Oktatási Közlöny, www.oroshaza.hu A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.oroshaza.hu honlapon szerezhet.


OKTATÁS, KULTÚRA

2010. március 5., péntek

Naiv festõ Szentetornyán A Magunkért Egymásért Civil Egyesület szervezésében a szentetornyai Közösségi Házban Páli Mihályné naiv festõmûvész munkáiból nyílt kiállítás február 26-án. Mintegy 50-en vettek részt a tárlaton. Kruzslicz Ferenc, az egyesület elnöke köszöntõ szavai után dr. Dancsó József nyitotta meg a kiállítást. Az alpolgármester hangsúlyozta a program különlegességét, vagyis azt, hogy helyi mûvész mutatkozik be a helyi lakosok elõtt. Juliska nénit a képzõmûvészet már egészen kisgyermekkora óta érdekelte, így az iskolában is örömmel rajzolt és festett. Eleinte vízfestékkel dolgozott, sõt olyan képe is van, amit még csomagolópapírra készített. Ma már vászonra és olajfestékkel alkot. Kedvenc témái közé a szép tájak és épületek tartoznak, ezen kívül a tanyavilágról és az állattartásról is szívesen fest. Eddig körülbelül 80 alkotása született. Legtöbbje szobáinak falait díszíti, amit azonban nem rak ki otthon, azt a családtagjainak ajándékozza. A képeibõl nyílt tárlat március 22-ig tekinthetõ meg a szentetornyai Közösségi Házban, reggel 9-tõl 12 óráig, hétfõnként pedig 14.30-tól 18 óráig. Nesz

Megújulnak (Folytatás az 1. oldalról) Április 10-e és május 28-a között az iskola egy részét fejlesztik, ezt követõen vehetik birtokba az egész munkaterületet. A befejezési határidõ augusztus 15-e. Orosháza legfiatalabb iskolája egy sikeres pályázatnak köszönhetõen újul meg. Ugyancsak nyertes pályázatnak köszönhetõen fejlesztik az Ifjúság úti óvodát. A munkálatok itt a legfrissebb

információk szerint június elsején kezdõdnek. A városfejlesztési osztály vezetõjétõl, Bagi Lászlótól megtudtuk, hogy többek közt korszerûsítik a fûtést, az elektromos hálózatot, kicserélik a nyílászárókat felújítják a vizesblokkokat, és szigetelnek is. A kivitelezõ augusztus 30-ra tervezi az átadást, a munkálatok ideje alatt szünetel majd az intézményben az óvodai oktatás. vk

5

Vidám kísértet Vendégeket vár az angol házaspár. Sok száraz Martini, sok meghitt teázás, elmélyült társalgás az idõjárásról, egy rejtélyes spiritiszta hölgy, egy kis derûs szellemidézés..., de hirtelen minden megváltozik. Az 1940-es években az angol kritika a „legszellemesebb” vígjátéknak titulálta Noel Coward darabját, amely hazánkban is több nagy, zajos sikert aratott már. E valószínûtlen komédia több mint két óra folyamatos nevetést generál, miközben rávilágít emberien gyarló konfliktusainkra és szerelmi életünk leggyakoribb problémáira is. Március 17-én szerdán, 19 órai kezdettel láthatjuk a zenés darabot a Bánfalvy Stúdió elõadásában, Bánfalvy Ági és Harmath Imre fõszereplésével. – Pályám kezdetén ebbe az elõadásba egy véletlen folytán kerültem – meséli Bánfalvy Ági. – Igazi mélyvíz volt ez a beugrás, ám hál´ istennek, alakításom elnyerte a közönség és a kritika tetszését, amelynek eredményeként érettnek láttak más, fontos

szerepek megformálására is. – Hogyan zajlott a mostani elõadás próbafolyamata? – Partnereim feladták a leckét, hiszen más szerepeim miatt kicsit késõbb kapcsolódtam a közös munkába, s „érkezésemkor” már tökéletesen tudták s z ö veg ü ke t . Fáradságos és t a nu l s á go s próbahetek után értem utol õket. Éjjel-nappal próbáltunk, mígnem eljött a bemutató, ami nagy sikert hozott. A közönség szeretete erõt adott nekünk, s így lett elõadásról elõadásra egyre érettebb a játékunk. – Milyen helyet foglal el pályája során az ebben a darabban játszott szerep? – Hiába szerepeltem több száz darabban és több tucat nagy sikerû filmben, mégis úgy érzem, ez a szerep fordulatos pályám egyik kulcsfontosságú láncszeme! Harminc, színpadon eltöltött évemet foglalja keretbe Madame Arcati megformálása. Túlzás nélkül mondhatom, rengeteget köszönhetek ennek a darabnak! bIJu

Orosháza Város Önkormányzata a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Orosháza Városi Önkormányzat Liszt Ferenc Alapfokú Mûvészetoktatási Intézménye

igazgató beosztás ellátására. A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: határozott idejû, 5 évig tartó közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidõ A munkavégzés helye: 5900 Orosháza, Vörösmarty utca 3/A A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetõi megbízással járó lényeges feladatok: biztosítja az intézmény mûködéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételeket, szervezi, irányítja és ellenõrzi Orosháza város Liszt Ferenc Alapfokú Mûvészetoktatási Intézménye szakmai munkáját és gazdálkodását. Kidolgozza a távlati fejlesztési elképzeléseket és törekszik azok megvalósítására. Gondoskodik a vagyonvédelemrõl. Munkáltatói jogkört gyakorol az Intézmény dolgozóinak tekintetében és végzi az ezzel együtt járó teendõket, vezeti az elõírt nyilvántartásokat. Szervezi az intézmény társadalmi kapcsolatait, képviseli azt a külsõ szervek elõtt. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: fõiskola, jogszabályban elõírt képesítés és gyakorlat, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, cselekvõképesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: oklevélmásolat, erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz, vezetési program. A beosztás betölthetõségének idõpontja: legkorábban 2010. augusztus 1. napjától tölthetõ be. A pályázat benyújtásának határideje: 2010. május 31. A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak Orosháza Város Önkormányzata címére történõ megküldésével (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplõ azonosító számot: Tk.37/2010., valamint a munkakör megnevezését: igazgató. A pályázat elbírálásának határideje: július 31. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Oktatási Közlöny, www.oroshaza.hu A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.oroshaza.hu honlapon szerezhet.

Civil szervezetek Orosházi Fúvószenekari Egyesület A fúvószenekar 1929-ben alakult Orosházán, s megalakulása után az Önkéntes Tûzoltó Egyesület keretein belül tevékenykedett. A megyében szinte egyedüli zenekarként mûködtek. Nagyon sok fellépésük volt, s a kor divatjának megfelelõen indulókat, polkákat, operettrészleteket játszottak Szabó Mihály, majd késõbb K. Tóth Lajos vezetésével. 1979-tõl a mûvelõdési ház keretein belül Városi Fúvószenekarként tevékenykedtek tovább. A fúvószenekarok országos minõsítésén elõször bronz, majd ezüst diplomát szereztek. 1982-ben a jelenlegi karnagy, K. Tóth László édesapjától vette át a karmesteri pálcát. Valójában ekkor fiatalodott meg az együttes, mely szinte minden mûfajt játszó zenekar. Zenészeik nagy része általános és középiskolás diák, de egyre több felnõtt korú tagjuk is van. Orosházán több hagyományt teremtettek. Amire a legbüszkébbek, az a városalapítás évfordulóján adott komolyzenei hangversenyük, amit 1969 óta rendszeresen megtartanak az Evangélikus templomban. Másik büszkeségük a Szilveszteri hangverseny, melyet 1989-ben rendeztek elõször és azóta is minden évben nagy sikert arat. 2004-ben indították útjára Orosházán a Fürdõvárosok Fúvószenekarainak Fesztiválját. Számos fúvóstalálkozón szerepeltek kiemelkedõ sikerrel, s a sok meghívásnak köszönhetõen jártak már Lengyelországban, Finnországban, Németországban és Romániában. Magyarországon is sokat zenélnek, évente általában 40-45 fellépésük van. A Fúvószenekarok Országos Minõsítésén 2005-ben három kategóriában – koncert-, menet- és showzenekari – vállalták a megmérettetést, és mindháromban „Kiemelt Arany Diploma” minõsítést értek el. A zenekar tagjai mind orosházi, saját nevelésû fiatal zenészek. Egyesületi elnök: dr. Muntyán János – 06/30 985-5844 Karnagy: K. Tóth László – 06/70 779-4898 Honlap: www.ofze.hu E-mail: info@ofze.hu Levelezési cím: Orosházi Fúvószenekari Egyesület 5900 Orosháza, Sámsoni u. 2.


HIRDETÉSEK

6

2010. március 5., péntek

Aprók Családi ház sürgõsen, áron alul eladó. 100 m2-es összkomfortos, 1200 m2-es beépíthetõ telken, Orosházán, a Horváth pap utcában. +36 (20) 201-0353 Fehér színû fa rácsos ágy

eladó. +36 (30) 3388-368 1,6 hektár föld kövesút mellett eladó. + 36 (20) 9577-305. Orosházától 5 km-re összkomfortos új tanya kövesút mellett eladó, 3 fázis van. +36 (20) 9577-305

Felhívás „DR. LÁSZLÓ ELEK-D DÍJ OROSHÁZA EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT” kitüntetési javaslatra

Hirdessen az Orosházi Életben!

Orosháza város képviselõ-testülete az egészségügyi alap- vagy szakellátásban dolgozó orvosok, egészségügyi szakdolgozók elismerésére, valamint Orosháza egészségügyének, az egészségügyi intézményrendszerének fejlesztésében kiemelkedõ munkát végzõ személyek elismerése érdekében a 3/2009. (II. 23.) számú rendelettel módosított 28/2007. (XII. 22.) számú DÍJ OROSHÁZA EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT” kitünterendeletével „DR. LÁSZLÓ ELEK-D tõ cím alapításáról döntött. E kitüntetõ cím adományozható: a) azoknak az Orosházán az egészségügyi alap- vagy szakellátásban dolgozó orvosok, egészségügyi szakdolgozók részére, érdemeik elismerésére, akik Orosháza város egészségügyében kiemelkedõ munkát végeztek, a betegellátás során az átlagosnál magasabb színvonalon, eredményesen látták el gyógyító és ápoló-gondozó feladatukat, akár életpályájuk külön elismeréseként is, vagy b) akik nem az egészségügyben dolgoznak, de Orosháza egészségügyének, egészségügyi intézményrendszerének fejlesztéséhez kiemelkedõ munkásságukkal hozzájárultak. A kitüntetõ cím évente 2 fõ részére adományozható. A kitüntetõ cím posztumusz is adományozható. A kitüntetõ címek adományozására évente egy alkalommal, a városalapítási ünnepség alkalmából rendezett ünnepség keretében kerül sor. A kitüntetõ cím adományozására javaslatot Orosháza város közigazgatási területérõl bármely természetes vagy jogi személy tehet. Az írásban elõterjesztett javaslatnak tartalmaznia kell az ajánlott személy adatait, valamint az ajánlott személy szakmai életútját, és azoknak az eredményeknek az ismertetését, amelyek jelentõsége megalapozhatja a kitüntetõ cím odaítélését – továbbá a javaslattevõ adatait. A jelölést részletes írásbeli indoklással együtt legkésõbb 2010. március 15ig kell eljuttatni a Polgármesteri Hivatal kulturális osztályára. A kitüntetésre vonatkozó rendelet a város honlapján (www.oroshaza.hu kezdõlap – önkormányzat-rendeletek) olvasható. Németh Béla polgármester


AKTUÁLIS

2010. március 5., péntek

eztük d rd r é k g Me

Nagy János – Én bérházban lakom. Vannak szelektív gyûjtõk, mi ki is visszük a szemetet, és a mûanyagot meg a papírt különválogatjuk. Sajnos, nem csak mi hordjuk oda a hulladékot. Megállnak kocsival és zsákszámra dobálják bele a szemetet. A szemétdíj meg rengeteg. Orosháza nem éppen tiszta város. Egy csomó szemét szanaszét van dobálva.

Pro gramajánló – Ismét Rockklub lesz Orosházán, de ezúttal nem a PMK-ba, hanem az Anno sörözõbe várják a mûfaj kedvelõit. Március 5-én két országos hírû banda lép fel. A sort 22 órától a VL 45 kezdi, majd õket követi az Angertea. – A Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete szervezésében Amatõr Alkotók kiállítása nyílik március 5-én a mûvelõdési házban. A tárlaton többek közt kavics- és csigafestéseket, gobelineket, gipszszobrokat és fotókat tekinthetnek meg az érdeklõdõk. Az elsõ napon 17 órakor Horváth János festõmûvész nyitja meg a kiállítást. – Beszélgetések Jézussal, Ismerjük meg mennyei kezesünket! címen a mûvelõdési központban Kis István lelkész tart elõadást márc. 6-án 13 órától. – A Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében Tavaszi Játszóház várja a gyerekeket március 6-án 9-tõl délig a PMK-ban. – MOZI! Március 6-án 19 órától az Egyszerûen bonyolult címû szinkronizált amerikai romantikus vígjátékot vetítik a mûvelõdési házban. – A Gyõry Vilmos Evangélikus Szeretetszolgálat szervezésében esküvõi és alkalmi ruha kiállítás lesz látható az Evangélikus Gyülekezeti Házban (Thék Endre utca 2.) március 7-étõl 30-áig, ahol Zalainé Kaczkó Ágnes nõi szabó mes-

Paplan varr oda

Ön szelektíven gyûjti a hulladékot?

Varga Józsefné – Én nem szoktam szétválogatni a szemetet, mert kertes házban lakom a város szélén, és nincs a közelünkben szelektív hulladékgyûjtõ. Így majdnem minden megy a kukába, de azért van olyan szemét is, amit el tudok égetni. Szerintem egyébként Orosháza tiszta város, de azért a gyopárosi parkot egy kicsit jobban is rendben tarthatnák.

7

ter mutatja be munkáit Ünnepek ruhái címmel. Az elsõ napon 11 órakor dr. László Jenõ Csaba nyitja meg a kiállítást. – A Békés Megyei Balesetmegelõzési Bizottság „Közlekedés gyermekszemmel” címen rajzpályázatot hirdetett. A beérkezett rajzokat kiállítják, a legjobbakat díjazzák. Az Orosházi Rendõrkapitányság felhívására érkezett munkák a mûvelõdési központban tekintetõk meg március 9–18 között. A díjátadó ünnepség március 18-án lesz 10 órától. – Micimackó bérlet: március 10-én 10 és 14 órai kezdettel a Petõfi Mûvelõdési Központ színháztermében a Trambulin Színház elõadásában Az aranyhal meséje címû darab tekinthetõ meg. – Újabb képzõmûvészeti kiállítás nyílik a Városi Képtárban. Március 12-tõl április 21ig Barkos Beáta és Simon Miklós alkotásait tekinthetik meg az érdeklõdõk. – A Táncsics gimnáziumban Nepál az utazó szemével címen Vági András fotókiállítása tekinthetõ meg március 12-e és 26-a között. --------------------------------------Az MTV 1-en március 10. és 11-én este 21.30-tól az Átok címû (2009) magyar film egyik fõszerepében az orosházi Németh Alexandrát láthatjuk. A négyrészes filmet a 41. Magyar Filmszemlén mutatták be. (Rendezõ: Mátyássy Áron)

Szegfû Bálintné – Igen, s z e le k t í ven gyûjtjük, külön a mûanyagot, külön az üveget. Aztán van olyan hulladék is, amit eltüzelünk. Mikor megtelik egy szatyor szeméttel, akkor elvisszük a bolt elé, ahol külön konténer van mindnek. A gond az, hogy a szemétdíj most majdnem duplájára növekedett, ami nagyon sok, fõleg most, hogy munkanélküli vagyok.

Hegedûs Gergely – Mi nem gyûjtjük szelektíven, csak egyszerûen kidobjuk. Otthon nem válogatjuk szét a szemetet. A suliban, a Táncsicsban viszont vannak külön kukák a papírnak, mûanyagnak, meg az üvegnek is, de azért ott sem minden teremben. Néha használják ezeket a többiek, bár nem mindenki. Én sem hiszek abban, hogy lenne ennek valami haszna.

Mindig tanulni! Farkas Bertalan népszerûsíti a Honvédelmi Minisztérium egyik programját, amely révén a katonák munkaerõ-piaci reintegrációját segítik elõ. A norvég alap 500 millió forintos pályázatát nyerték el, és 2010. év végéig juttatják különbözõ OKJ-s képzések nyújtotta végzettséghez a honvédségbõl kikerülteket. A dél-alföldi régióban mintegy 400 egykori katonának 10%-a ült már be az iskolapadba, hogy megnövelje esélyét a munkához jutásra. Orosházán még a tízet sem éri el a rendszerben lévõk száma, de több mint félszázan élhetnek a lehetõséggel

– tudtuk meg Kiss Imre nyugállományú ezredestõl. (Bõvebben a tegyonmagadert.hu és a katonakert.hu honlapokon tájékozódhatnak.) – Ma már szakmától függetlenül állandóan tanulni kell – szögezte le az egyetlen magyar asztronauta, aki betöltötte a 60 évet, de igyekszik naprakész lenni az ûrtechnikában. Repülésének közelgõ 30. évfordulójáról elmondta, hogy nagyon készül az eseményre. Sajnálja, hogy kollégái nem kaptak lehetõséget, így mindezidáig õ maradt az egyetlen magyar ûrpilóta. -rej-

Világörökség. A Szántó Kovács János Területi Múzeumban kiállítás nyílt „A római Birodalom Limese – Pannonia határa, mint világörökségi helyszín” címmel. A március 2-ai megnyitón dr. Visy Zsolt tanszékvezetõ egyetemi tanár mutatta be a kiállítás anyagát. A pécsi egyetem hallgatói és oktatói azért küzdenek, hogy az egykori Római Birodalom határát – mely az akkori Pannónia provincia határa is volt egyben – a világörökség részévé nyilvánítsák. A magyarországi terület körülbelül 200 pontot érintene, ahol õrtornyok, segédcsapattáborok és légiótáborok álltak egykor. A múzeumban április 11-ig tekinthetõ meg a kiállítás. Sz.A.

K utyaszorító Folti hét hónapos kan kölyökkutya, kiskorától kezdve egy lakatlan házban élt. Gazdája Szegedre költözött és bár megígérte, hogy visszajön kutyáiért, ez nem történt meg, nyilvánvaló, hogy a kedves gazda részleges amnéziában szenved. Folti jó házõrzõ, mert hûségesen védte az üres házat is.

Rendhagyó természetismeret óra volt március 2-án és 3-án a József Attila iskolában. Szabó László egyetemi tanár beszélt az univerzum kialakulásáról, a 2012. decemberére jósolt világvégérõl, az ufókutatásról, az õskori ember mindennapjairól és még számos témáról. A tanulók megismerték a különbözõ köveket, s megtudták, hogy az emberiség felemelkedése szempontjából milyen szerepet játszottak. Az új módszernek köszönhetõen a gyerekek egy kicsit másképpen tanulhattak a természet csodáiról.

A „Zsutij” Hátrányos Helyzetû Emberek Életminõségének Javítását Elõsegítõ Közhasznú Egyesület felkereste a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot, mert a tervek szerint még ebben az évben egy paplanvarrodát szeretnének beüzemeltetni, mely 80 roma és nem roma, hátrányos helyzetû embert foglalkoztatna. Az együttmûködési megállapodásra azért van szükség, hogy az egyesület a települési önkormányzathoz fordulhasson, hiszen velük karöltve szeretnék a vállalkozást megvalósítani. A megállapodásról március elsején rendkívüli testületi ülés keretében tárgyalt a CKÖ. Az egyesület elképzelései szerint pályázati segítséggel létesítené a varrodát. Az egyesület elnöke Rostás Farkas István elmondta, ha nem lesz pályázati lehetõség, akkor is megvalósítják a vállalkozást Orosházán, mely egyedülálló kezdeményezés lenne, úgynevezett „mintaüzem”, melybõl a késõbbiekben országosan

még többet indítanának. Az egyesület a kezdeményezés politikai támogatójaként a helyi MDF-et kérte fel, így a pártszervezet elnöke, Pleskó Pál is részt vett az ülésen. Született egy szándéknyilatkozat, mely szerint a Cigány Kisebbségi Önkormányzat támogatja az üzem létrehozását. Az együttmûködési megállapodás aláírására – megfelelõ elõkészítés után – egy késõbbi idõpontban kerül sor. esgyé

Ételosztás hétvégén. Március 6-án, szombaton a Taxiállomáson található Gyopárhús Bt.-nél, míg március 7-én, vasárnap a piactéren várják egy tál étellel az orosháziakat. Mindkét napon 13 órától. Ez utóbbi ételosztással a nemrégiben elhunyt Faragó Jenõ mesterszakácsra – aki nélkül elképzelhetetlen volt az ételosztás – emlékeznek a szervezõk: Illyés Gábor és csapata.

Felhívás

„THÉK ENDRE-DÍJ OROSHÁZA GAZDASÁGÁÉRT” kitüntetési javaslatra

Orosháza város képviselõ-testülete a város gazdasági életében kiemelkedõ munkát végzõ személyek elismerése érdekében a 26/2008. (XII. 09.) számú rendelettel módosított 5/2008. (II. 27.) számú rendeletével DÍJ OROSHÁZA GAZDASÁGÁÉRT” kitüntetõ cím alapításáról „THÉK ENDRE-D döntött. E kitüntetõ cím adományozható: a) azoknak az Orosházán a kisiparban, kézmûiparban dolgozók vagy szolgáltatást végzõk számára, akik az itt élõk javára kiemelkedõ tevékenységet folytattak, b) akik Orosháza gazdasági fejlõdését, a város építését, a korszerû mezõgazdaságot munkásságukkal kiemelkedõ mértékben elõsegítették, akár Orosháza vonzáskörzetében is végzett tevékenységükkel, akár életpályájuk külön elismeréseként. A kitüntetõ cím évente 2 fõ részére adományozható. A kitüntetõ cím posztumusz is adományozható. A kitüntetõ címek adományozására évente egy alkalommal, a városalapítási ünnepség alkalmából rendezett ünnepség keretében kerül sor. A kitüntetõ cím adományozására javaslatot Orosháza város közigazgatási területérõl bármely természetes vagy jogi személy tehet. Az írásban elõterjesztett javaslatnak tartalmaznia kell az ajánlott személy adatait, valamint az ajánlott személy szakmai életútját és azoknak az eredményeknek az ismertetését, amelyek jelentõsége megalapozhatja a kitüntetõ cím odaítélését – továbbá a javaslattevõ adatait. A jelölést részletes írásbeli indoklással együtt legkésõbb 2010. március 15-ig kell eljuttatni a Polgármesteri Hivatal kulturális osztályára. A kitüntetésre vonatkozó rendelet a város honlapján (www.oroshaza.hu kezdõlap – önkormányzat-rendeletek) olvasható. Németh Béla polgármester

Heti kérdésünk az OrosCafe.hu oldalán:


SPORT

Bajnokságra törünk Március 6-án útjára indul a labda az NB III-as labdarúgóbajnokságban. Az Orosháza FC az elsõ helyrõl várja a tavaszi folytatást. A téli felkészülésrõl, tervekrõl kérdeztük a csapat edzõjét, Kvasznovszky Józsefet. – Értékelje a felkészülést! – Január 4-én kezdtük a felkészülést, heti hat edzéssel. Az idõjárás miatt mostoha körülm é nye k között készültünk, de bízom benne, hogy a nehezített vis z o n yo k pluszmotivációt adnak játékosaim számára. Úgy gondolom, hogy jó hangulatú felkészülést hagytunk magunk mögött. A kemény munkát néhány teremtorna tette változatossá. Részt vettünk egy tatabányai nemzetközi tornán, ahol NB I-es csapatok ellen is helyt álltunk. A Gyopáros Kupa megnyerése után a békéscsabai Láza János Emléktornán a 3. helyet szereztük meg. A mérkõzések alatt nagyon jó benyomást tettek rám a srácok, de a bajnoki

szereplés lesz az igazi fokmérõ. – Történtek változások a keretben? – Távozott a keretünkbõl Nagy Attila, Simon László, Ugrai Sándor és Nadiu Dariusz, viszont leigazoltuk Szolnokról Rónyai Gábort, Algyõrõl Retek Flóriánt és Pálinkó Mátét, valamint az utolsó pillanatban sikerült visszacsábítani Békéscsabáról Futaki Krisztiánt. Úgy gondolom, hogy sikerült megerõsíteni a keretünket. – Milyen céllal várják a folytatást? – Célunk a bajnokság kezdete óta változatlan, azaz a bajnokság megnyerése. Keretünket képesnek tartom céljaink eléréséhez, bár tudom, hogy vetélytársaink is erõsödtek. Ami aggodalommal tölt el, hogy az Alföld-csoport góllövõlistáját vezetõ Szabó Tamásra sérülése miatt hosszabb idõre nem számíthatok. – Ki ellen kezd a csapat? – Március 6-án a sereghajtó Monor látogat a Mátrai-stadionba. A három pont reményében lépünk pályára, minden szurkolót nagy szeretettel várunk. Betkó Tamás

Spartacus-érmek Nemzetközi kötöttfogású versenyt rendeztek a hétvégén Szlovákiában, Trencsénben. A megmérettetésen az Orosházi Spartacus Birkózó Klub fiataljai is szõnyegre léptek, és fölényesen nyerték a csapatversenyt. Az orosháziak eredményei: Gyermek korcsoport: Bojtor Gellért 1. (képünkön) Diák I. korcsoport: 38 kg: Ladjánszki Ádám 1., 42 kg: Antal Dániel 1., 47 kg: Szél Balázs 1., Hódi Patrik 2. 53 kg: Hódi Kevin 1. Csepelen Junior Szabadfogású Versenyt rendeztek, itt is remekeltek a spartacusosok. A

klubtól megtudtuk, hogy a fiúk eredménye azért is kiemelkedõ, mert még ifjúsági korcsoportba tartoznak, engedéllyel indultak a megmérettetésen. E re d m é nyek: 60 kg: Pusztai Tibor 5., 66 kg: Hódi Martin 3., 84 kg: Szél Dávid 2. Az orosházi fiatalok felkészítõ edzõi: ifj. Jeszenszky P. László, Hangya János, Páli Sándor és Deme János. -vágta-

Gyõzelemre játszunk A nyáron jelentõs változásokon átesett Rákóczi Vasas a 6. helyrõl várja a tavaszi folytatást. A téli felkészülést értékelte és a tavaszi célokról tájékoztatta lapunkat Nagy István szakvezetõ. Január 18-a óta heti öt edzéssel készültünk a tavaszi folytatásra. Kétszer-kétszer mûfüvön és teremben, egyszer Gyopároson tartottuk a foglalkozásokat. Sajnos a pályák állapota miatt több edzõmérkõzésrõl le kellett mondanunk, amit az utolsó héten próbáltunk bepótolni. Új játékosunk Csikai Sándor, aki Hódmezõ-

vásárhelyrõl érkezett. A távozók névsora hosszabb: Fejes Ferenc, Papp Lajos, Iványi Mihály és Hatfaludi László igazolt el. Annak örülök, hogy a csapat gerince együtt maradt. A bajnokság elején kitûzött célt, azaz a bajnokság elsõ felében végezni, teljesíthetõnek tartom. Az elsõ hazai mérkõzésünk a Szarvas ellen a pálya használhatatlansága miatt elmarad, így március 14-én Csabacsûdön kezdjük meg a tavaszi szereplést. Mi minden mérkõzésen gyõzelemre játszunk – fejezte be nyilatkozatát Nagy István szakvezetõ. bt

Farsang Kupa. Öregfiúk teremlabdarúgó-tornát rendeztek Kaszaperen 5 csapat részvételével. Végeredmény: 1. Barátság SC (Orosháza), 2. Kaszaper, 3. Pet Bau (Orosháza), 4. Unicum SC (Orosháza), 5. Medgyesegyháza. Legjobb mezõnyjátékos: Kovács Zoltán (Medgyesegyháza). Legjobb kapus: Gálik István (Barátság SC, Orosháza). Gólkirály: Pásztor László 6 góllal (Pet Bau, Orosháza). A gyõztes csapat tagjai: Gálik István, Bíró Béla, Ugró Kálmán, Petneházi György, Szabó Sándor, Szivák László, Németh György, dr. Rácz Oszkár, dr. Nagy István és Tarján Zsolt. -szj-

2010. március 5., péntek

Gyõzelem a régiódöntõn A Táncsics-csarnokban rendezték meg vasárnap az Adidas Gyermek és Ifjúsági Országos Kézilabda-bajnokság 94-95-ös korosztályának regionális döntõjét. Rangos mezõny gyûlt össze az országos elõdöntõbe jutás reményében. A házigazda OFKSE fiataljai mellett részt vett a döntõn az NB I-es Debrecen 1. és 2. csapata, valamint Balmazújváros, Túrkeve és Tiszaföldvár együttese. A két hármas csoportra osztott mezõnyben az orosháziak a Túrkeve és a Debrecen 2. csapatát kapták ellenfélül. Az elsõ mérkõzésen a hazai fiatalok 27-13-ra kiütötték a túrkeveieket, majd 27-17 arányban, könnyed játékkal túlléptek a „kisebbik” debreceni csapaton is. Ezzel csoportgyõztesként várhatták az ellenfelet a másik hármasból. Itt a papírformának megfelelõen elsõ helyen végzett az elsõ számú debreceni csapat, megelõzve a balmazújvárosiakat. A döntõbe jutásért – a keresztbe játszás szabályai értelmében – Balmazújváros volt a mieink ellenfele. Ez a mérkõzés sem hozott meglepetést. Az orosházi csapat szabályosan átrohant a fáradtságtól szinte lépni is alig tudó újvárosiakon. 33-17-es gyõzel-

Az orosházi fiatalok minden poszton jobbak voltak mével elsõként biztosította helyét a döntõben. A következõ mérkõzésen a Debrecen ugyancsak könnyedén intézte el a fáradt túrkeveieket. Ezzel kialakult a szakemberek által elõre megjósolt döntõ: OFKSE – Debrecen SE Sportiskola. Szerencsére a mieink mestere, Kopornyik Zsolt az elõzõ három találkozón tudta pihentetni kulcsembereit, így sokkal frissebbek voltak az orosházi fiatalok. Biztosan hozták a meccset 27-19 arányban. Az OFKSE fiataljai egész napos kiegyensúlyozott, jó teljesítményükkel teljesen megérdemelten nyerték meg a regionális döntõt, és jutottak elsõ helyen az országos elõdöntõbe

Élen az OFKSE Kalocsa – OFKSE 23-28 (12-13) NB I/B-s férfi bajnoki kézilabda-mérkõzés, Kalocsa, 250 nézõ. Vezette: Árokszállási, Janáki. A Kalocsa ellen sem volt sétagalopp a mérkõzés. Mindkét csapat nagy vehemenciával esett egymásnak, a 10. percig döntetlen volt az állás. Ezután az addig néhol álmosan támadó fiúk összekapták magukat, és megléptünk (25. perc 9-11). Az elsõ félidõ végére egygólos elõny maradt nálunk. A máso-

dik játékrészben villámrajtot vett csapatunk, a 37. percben már 13-17 állt az eredményjelzõn. Ezt az elõnyt tartottuk is, a csapategység remek volt. A végére elfáradt az ellenfél, és a srácok gyorsan ötöt pakoltak közé, biztos, ami biztos alapon. A fiúk megérdemelten gyõztek, így továbbra is vezetik a keleti csoport tabelláját. Füzesi Ferenc: – Jó mérkõzés volt. Mindenképpen kiemelem a csapategységet, mindenki odatette magát. mk

Szerb játékossal erõsít az OFKSE. A szerda esti edzés-

be már be is kapcsolódott Goran Dukic, az Orosházi FKSE új játékosa. Vajer Tamás, az egyesület alelnöke lapunknak elmondta, hogy az átlövõ szerepelt az újvidéki Vojvodinában, játszott többek közt Görögországban, Olaszországban és Romániában, sõt a Dunaferr gárdáját is erõsítette korábban. Goran Dukic és az orosházi klub megállapodása a bajnokság végéig szól. A hétvégén itthon játszanak a fiúk, szombaton 18 órától jó meccs ígérkezik. A jelenleg a tabella 5. helyén álló kiskunfélegyháziakat fogadja az OFKSE. vk

OKSC: siker Tökölön Tököl KSK – OrosházaGyopárosfürdõ KSC 22-30 (12-16). NB I/B-s nõi kézilabda-mérkõzés, Tököl, 100 nézõ. Vezette: Alapi, Kovács. A sereghajtó Tököl otthonába látogatott a hétvégén az OKSC. Jól kezdett a vendégcsapat, a 4. percben már 0-5 volt az állás. Ezután kiegyenlített lett a játék, mely talán elsõsorban a sorozatos kiállításoknak volt köszönhetõ. Az emberelõnyeit kihasználta a hazai alakulat, és felzárkózott (15. perc 8-9). Továbbra is jól küzdött az Orosháza, össze-

Sporthírek

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

8

kapták magukat a lányok, és megléptek 3-4 góllal, melyet tartottak is az elsõ félidõ végéig. Fordulás után – hathatós bírói segítséggel – újra felzárkózott a hazai csapat (40. perc 18-19). A tököli rohamokra azonban frappáns választ adtak a mieink: egy 0-5-ös szériával megrogyasztották az ellenfelet. Innentõl kezdve már tartani tudták, sõt növelték is az elõnyt, melyet nem adtak ki a végjátékban sem. Mikus István: – Hosszú negatív sorozatot sikerült megszakítani, küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a lányok. mk

a második helyezett Debrecen társaságában. Kopornyik Zsolt: – Nagyon meg vagyok elégedve a fiúk teljesítményével. Minden játékosom megtette a magáét. Remélem, hogy az országos elõdöntõ rendezési jogát is sikerül megszereznünk. A régiógyõztes csapat: Kelemen Tamás, Kardos Gábor, Pámer Tamás, Bencze László, Bagdi Balázs, Békési Bence, Magyar Dávid, Zsigmond Gergõ, Gyõri-Dani Dávid, Sebestyén Ákos, Megyeri Péter, Zsiga Bence, Döme Szabolcs, Ginder Attila, Magyar Zsolt, Szabó Barnabás. Edzõ: Kopornyik Zsolt. Képgaléria: www.oroscafe.hu -cséjé-

Nyertek Hozta szombati találkozóját az ASE Orosháza az asztalitenisz Extra Ligában. A lányok 6-1-re nyertek a Kanizsa Sörgyár SE együttese ellen. – A kritikus helyzetekbõl eredményesen tudtunk kijönni – az orosháziak vezetõedzõje szerint ez volt a siker alapja. Bogdánffy Csaba elmondta, a vendégek csapatát erõsíti az ifi Eb helyezett Dospina, aki Nagykanizsán 3 meccset is nyert ellenünk, most viszont csak egyszer volt eredményes. A tréner szerint Ciurcui Melinda és Végh Zsuzsanna is nagyon szépen játszott. Tóth Kata viszont „maga alatt van”, önbizalmát kell helyreállítani, és akkor jönnek az eredmények is. A következõ két fordulóban a Postás és a BSE lesz az ellenfél, március 23-án pedig Breclavban lép asztalhoz az ASE Orosháza a Klubcsapatok Szuperligájában. -vágta-

Sportnapok. Kardoskúton,

a mûvelõdési házban rendezik meg 4 sportágban 4 napon a XIII. Lantos György Emléktornát. Lantos György köztiszteletben álló személy volt Kardoskúton (tanár, iskolaigazgató, sportoló, edzõ, sportvezetõ). Emlékére minden évben a kardoskúti Polgármesteri hivatal Sportbizottsága méltó módon megrendezi a sportnapokat. Program: asztalitenisz március 6., 9:00, sakk március 20., 9:00, ulti március 21., 9:00, malom március 27., 9:00. Nevezni lehet a játéknapokon 8:30-tól a helyszínen, illetve Varga Pálnál telefonon a +36 (30) 281-9995-ös számon. szj

Sakk: egy nyertes, egy vesztes meccs. Szenzációs gyõzelmet aratott az Orosházi SE az NB I/B-s sakk csapatbajnokságban a gyöngyösi Mátra SE csapata ellen: Mátra SE – Orosházi SE 4 – 8. Gyõzött: Horváth Zsolt (1. t), ifj. Samu Gábor (2. t), Kakuk Sándor (4. t), Zalai Mihály (7. t), Katona József (11. t). Döntetlen: Tóth Sarolta (3. t), Gyõri Szabolcs (5. t), Bánki H. István (6. t), Pásztorcsik János (8. t), Mónus Zoltán (9. t), ifj. Horváth Antal (10. t). A megyei sakk csapatbajnokságban kikaptak az orosháziak a békéscsabai Csaba Honvéd együttesétõl: Csaba Honvéd – Orosházi SE 5-3. Gyõzött: Tóth Dávid (7. t), Bereczki Zoltán (8. t). Döntetlen: Kiss Balázs (2. t), Hatos István (5. t). vk

Utánpótlás Kézilabda FTC II. (ifi)–Orosháza-Gyopárosfürdõ KSC (ifi) 45-20. Ld.: Juhász D. és Kovács D. (6-6) Orosháza-Gyopárosfürdõ KSC (serdülõ)–FTC III. (serdülõ) 25-22. (OSB felsõházi rájátszás) Ld.: Juhász D. (11), Dancsó D. és Tóth B. (5-5) Tököl KSK (ifi)–OrosházaGyopárosfürdõ KSC (ifi) 3539. Ld.: Juhász D. (11), Dancsó D. (8), Krivik A. (7)

Labdarúgás Elõkészületi mérkõzések: Rákóczi Vasas SE–Nagymágocs SE 10-1. Góllövõk: Elekes K. és Lövei R. (3-3), Csikai S., Szikora M., Debreczeni P. és Györgyi T. (1-1) Békéscsaba UFC (U19)– OMTK 1913 ULE (U19) 6-0. Mezõhegyes SE (vegyes)– OMTK 1913 ULE (U19) 3-2. Góllövõ: Adamik Z. (2)

Sportmûsor Kézilabda

NB I/B-s férfi bajnoki mérkõzés: Orosháza FKSE–P&P Kiskunfélegyháza. Orosháza, március 6., 16:00 és 18:00. NB I/B-s nõi bajnoki mérkõzés: Orosháza-Gyopárosfürdõ KSC–Inárcs-Örkény KC. Orosháza, március 7., 15:00 és 17:00.

Labdarúgás

NB III-as bajnoki mérkõzés: Orosháza FC–Monor SE. Orosháza, március 6., 14:30.

Asztalitenisz

XIII. Lantos György Emlékverseny. Kardoskút, márc. 6., 9:00.

Teremlabdarúgás

Szlávik István Emléktorna, nemzetközi teremlabdarúgótorna 4 csapat részvételével: Orosháza (A), Orosháza (B), Déva (Román) és Szabadka (Szerb). Orosháza, Táncsics sportcsarnok, március 7., 8:15.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.