orosházi
élet
ingyenes közéleti hetilap • 2014. december 5. • Xix. évfolyam • 43. szám
7. oldal
közélet
Szakmákat tanulnak
2. oldal
A téli közfoglalkoztatás keretében Orosházán 87-en államilag elismert szakmát tanulnak. A képzéseket az önkormányzatok tervezték meg, a forrást uniós pályázatból tudja hozzárendelni a megyei munkaügyi központ.
mozaik
A sportot ünnepelték
8. oldal
Nehéz, de eredményes szezon áll a karatésok mögött. Egy estére azonban – más sportágak versenyzőivel együtt – kikapcsolódhattak, hetedik évzáró báljukon. Több mint négyszáz vendég ünnepelt szombaton az Eötvös-csarnokban.
KÖZVILÁGÍTÁSi KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
Naptár szerint szabályozva 5900 Orosháza, Rákóczi u. 16. (a postával szemben)
AZ ÉDESSÉGBOLT közélet Az elfogadásért
Az ENSZ december 3-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította 1992-ben. A nemzetközi napot Orosházán is számon tartják, az Egységes Szociális Központ (ESZK) berkein belül működő Vadvirág Esély Klubban pedig meg is ünneplik, idén harmadik alkalommal. 2. oldal
kultúra Sok keréken gurulnak a Kárai-almák
Munkamániásak, mondják róluk, akiknek az autók körül forog az élete. Kárai Mátyás és mindhárom fia vállalkozó, egy, mégis külön területen. Hogyan lehetséges ez? Az Alma a fájától beszélgetős műsor legutóbbi estjén ez is kiderült, a végén pedig néhány szerencsés is elgurulhatott. 4. oldal
sport Döntetlen a rangadón
A második helyezett Rákóczi Vasas a listavezető Kondorost fogadta hétvégén. Hektikus mérkőzésen megosztoztak a pontokon.
Orosházán több mint 50 közvilágítási vezérlőszekrény van • fotó: Kecskeméti Krisztina „A közvilágítást miért kapcsolják ki sötétben, miért nem várják meg, míg kivilágosodik?” – írta egy orosházi az egyik Facebookcsoportba. Sokakat érint a kérdés, ezért utánajártunk a válasznak.
A fent idézett, interneten feltett kérdés alatt sokan nehezményezik, miért kell korán reggel már akkor lekapcsolni a közvilágítást, amikor még sötét van, hiszen nehezen lehet észrevenni a többi közlekedőt.
7. oldal
mozaik A gyermekek öröméért
Kedden délelőtt a Hajnal utcai óvodások egy szánkót kaptak, azt mondták, boldogsággal használják majd. Sokan fogtak össze, és csatlakozva a Jövő Építők TDM jótékonysági kezdeményezéséhez, a városi adventi naptárhoz, ajándékot adnak az óvodásoknak. 8. oldal
Ég az első gyertya
Vasárnap gyújtották meg a város adventi koszorúján az első gyertyát, és mostantól minden vasárnap egy újabb lobban lángra, jelezve a közelgő karácsonyt.
Márai, Pilinszky és Wass Albert szavaival köszöntötte az ünnepvárókat Orosháza főterén az első gyertya meggyújtására felkért Bánfi-Csizmadia Edit. A Guardian Orosháza Kft. HR vezetője szerint több ünnepi pillanatra lenne szükségünk, amiket magunkkal vihetnénk a hétköznapokba. Noha az időjárás nem volt ünnepi, sokakat csábított a főtérre a korcsolyapálya, a vásár
és a műsor: a Székács iskolásokat a Répa, retek, mogyoró téli dalokkal fűszerezett előadása követte. Az Oros-haza Baráti Kör 80 liter forró teát és több tálcányi zsíros kenyeret kínált, a Rotary 100 liter forralt bort mért ki az adventezőknek. Az ünnepség keretében a belvárosban és – idén először – Rákóczitelepen is felkapcsolták a díszkivilágítást. December 7-én következik a második gyertya – 17 órakor gyújtja meg Erdélyi Erika, az OVM Karsai Zrt. vezérigazgatója, ünnepi műsort a vörösmartysok adnak, majd énekel a Vivat Bacchus. Melich Krisztina
A kérdésekkel megkerestük a városháza energetikusát. Varju József elmondta, a közvilágítási lámpatestek az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. közvilágítási elosztói hálózatáról üzemelnek.
A közvilágítás ki- és bekapcsolása az ún. közvilágítási naptár szerint történik, Orosháza az üzemeltetési terület keleti körzetéhez tartozik. – Ez a táblázat 10 napos ciklusokban határozza meg a be- és kikapcsolás időpontját. Ezért ciklusok elején és végén elcsúszik a csillagászati szempontból indokolt időpontoktól: még sötét van, és már nem működik a közvilágítás, vagy már világos van, de még működnek a lámpák – mondja Varju József. A ki- és bekapcsolást számítógépek vezérlik. Orosházán több mint 50 közvilágítási vezérlőszekrény van, ezek kapják a jelet, és itt kapcsolódik be az adott városrész világítása. – A naptáras közvilágítást nem lehet az időjáráshoz igazítani. Egy ilyen rendszerhez jelentős átalakításra lenne szükség, ennek költsége minimum nettó 10 millió forint lenne, ráadásul 1,5 millió forinttal többe kerülne éves szinten az áramszámla – tette hozzá Varju József. A közvilágítási naptár szerinti vezérlés üzemeltetési költsége tehát alacsonyabb, mert kevesebb az üzemidő. Ez az előnye. A hátránya, hogy nem követi pontosan a napszakok váltakozását. Előfordul, hogy a városban néha napközben is világítanak a lámpák. Ennek oka, hogy a hibákat nappal javítják, így felkapcsolják a közvilágítást. Ezért viszont nem fizet pluszköltséget a város, hiszen az áramszámla a naptár szerint meghatározott időszak alapján készül el. Kíváncsiak voltunk rá, hogy az adventi városi díszkivilágítás mekkora költséget jelent. Megtudtuk, hogy a november 30-a és január 6-a között működő díszvilágítás villamos energia díja bruttó 600 ezer forint. Az önkormányzat egyébként közel 100 millió forintot fizet a közvilágítás üzemeltetéséért és a villamos energiáért egy évben. Melega Krisztián