2016.09.09/32. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2016. SZEPTEMBER 9. • XXI. ÉVFOLYAM • 32. SZÁM

Csaknem kétszáz ellátott

3

– Van igény a tanyagondnoki szolgálatra

8

Látványos trükkökkel A tehetségek fejlesztéséért

Segítik a közlekedést

Szülővárosában vezényelt

– Tanárként Németországban is sikeres

6

– Szolgálatban a Zebra Zsaruk városunkban is

7

Újra az Extraligában

– Tisztes helytállás a bajnok ellen

Új telephelyen kezdik meg a zenei oktatást, még várják a növendékek jelentkezését a társművészet szakokra, folytatják a tehetségek felkutatását a térségben. Tanévkezdés gőzerővel a művészeti iskolában » További részletek: 4. oldal

Szemléletformálás: táplálkozás és mozgás

Egészséges gyermekkor

fotó: Rosta Tibor

Iskolagyümölcs-program Orosházán is Az iskolagyümölcs- és zöldségprogramot az agrártárca 2010ben indította el, melyre a 2016– 2017. tanévben összesen 3,22 milliárd forintot különített el. A programban részt vevő iskolák száma mára 37 százalékkal nőtt. A célja kettős: egyrészt a zöldség-,

5

gyümölcsfogyasztás ösztönzése az iskoláskorú gyermekek körében, ezáltal a túlsúly, elhízás és az általuk okozott betegségek elleni hatékony küzdelem támogatása, másrészt a magyar termelők, gazdák bevonásával a jövedelmük stabilizálása.

Megkezdődött az iskolagyümölcs- és zöldségprogram Orosházán is, az intézmények zöme csatlakozott. A kezdeményezést az agrártárca indította, látva, hogy egyre több a túlsúlyos gyermek, melynek oka a mozgáshiány, a helytelen táplálkozási szokások, a csekély zöldség- és gyümölcs-

fogyasztás. Mindemellett bevezették a mindennapos testnevelést. ÉLETMÓD – Magyarországon a felmérések szerint minden negyedik gyermek túlsúlyos – ezt tapasztalja dr. Csányi Ágnes gyermekorvos is körzetében. » folytatás a 3. oldalon

Készül az új Elkezdődött Orosháza új ifjúsági koncepciójának előkészítése. A művelődési házban tartották az első megbeszélést, a városvezetés megszólított minden olyan szervezetet, amely érintett a témában. IFJÚSÁG – Első körben egy kutatást végeznek, amely feltárja a jelen állapotot, majd megkeresik a problémák lehetséges megoldásait, kitűzik a célokat. Az előző koncepció 2013-ig tartott, annak elemzése adja a kiindulást a közös munkában. Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referens úgy fogalmaz: – Az előző koncepcióból számos olyan feladat teljesült, intézkedés valósult meg, ami akkor megfogalmazódott. Ez az önkormányzat szándékának, a városban vele partnerségben együttműködő szervezeteknek köszönhető. Céljuk, hogy az új Orosházi Ifjúságpolitikai és Gyermekjogi Koncepció társadalmi összefogással jöjjön létre, és mindenkinek lehetősége legyen hozzátenni, aki kapcsolatban van a gyerekekkel vagy a fiatalokkal, ill. ő maga tartozik a korosztályhoz (0-29 évesek). Sándor Enikő, a gyermek- és ifjúsági önkormányzat felnőtt segítője kérdésünkre hangsúlyozta, országosan nem jellemző, hogy egy város ilyen kiemelten kezelje ezt a témát. Hiszen 1997 óta van GYIÖK Orosházán, 2011-ben létrejött a Diáktanya, éppen a fiatalok igényeit figyelembe véve, és főállású ifjúsági referens képviseli ügyüket. Természetesen országos tendenciákra nem fog választ adni az új terv, de azokat a pontokat megerősítheti, amelyek segíthetik a város megtartó erejét. Imre J.

Előkelő helyen Gyopárosfürdő Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre lehetett szavazni. VERSENYBEN – Az Év Fürdője

verseny végeredménye változatos képet mutat, egy barlangfürdőt, egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot szerettek hazánkban a legjobban – olvasható a szervezők közlemé-

nyében. A közönségszavazás május 1. és augusztus 31. között zajlott a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A fürdőkre közel 190 ezer szavazat érkezett, három kategóriában, mint Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője és A Helyiek Kedvenc Fürdője. A besorolás a medencék száma, a település mérete és a fürdő ismertsége alapján készült. – Orosháza-Gyopárosfürdő

ugyan Az Év Feltörekvő Fürdője szavazáson leszorult a dobogóról, de közel ötezer vokssal az előkelő negyedik helyen végeztünk – mondta Kiss László, a Jövő Építők TDM Közhasznú Egyesületének elnöke. A Nagyszénási Parkfürdő is szépen szerepelt, A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában, az országos lista kilencedik helyén zárt. Patakfalvi Ádám

fotó: Rosta Tibor


KÖZÉLET

2

Szavazásra buzdít Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét! Mondjunk nemet Brüsszel bevándorláspolitikájára – szólít fel sajtóközleményében térségünk országgyűlési képviselője. Simonka György kiemelte, a népszavazás nemzeti ügy. – Október 2-án lesz a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatos népszavazás. Simonka György országgyűlési képviselő szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében arra kért minden dél-békési állampolgárt, hogy vegyen részt a szavazáson, és mondjon nemet a kötelező betelepítési kvótára. – Október 2-án lehetőségünk nyílik arra, hogy üzenjünk Brüs�szelnek, méghozzá világos és egyértelmű üzenetet küldjünk arról, csak a magyarok dönthetik el, kikkel szeretnének együtt élni. A brüsszeli kvótacsomag ellen a leghatározottabban fel kell lépnünk, hiszen az súlyos gazdasági, kulturális és biztonsági kockázatokkal jár – hangsúlyozza. A képviselő álláspontja szerint a kérdés nem másról, mint Magyarország függetlenségéről szól. – Éppen ezért pártoktól független a népszavazás, ez közös ügyünk, nemzeti ügy, hiszen a jövőnkről, gyermekeink jövőjéről van szó – tette hozzá Fejes Róbertné. Orosháza alpolgármestere rámutatott, megyénk több településén már naponta jelennek meg migránscsoportok. – Nem szeretnénk, hogy Orosháza főterén is felbukkanjanak! Érintettek vagyunk, ezért véleményt kell mondanunk október 2-án – emeli ki Fejes Róbertné. m

OROSHÁZI ÉLET • 2016. SZEPTEMBER 9. • XXI/32. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

A kórházi illemtanról

Jókor, jó helyen

A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állásajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Állások: járőrtárs (készenléti rendőrség), technológus, technológiai asszisztens, hűtőgépész, recepciós, pultos, géplakatos, hegesztő, bolti eladó, minőségellenőr, gépkezelő, kőműves, húsfeldolgozó, hentes, építőipari munkás, autószerelő, darukezelő, gépi forgácsoló, segédmunkás, rakodómunkás-árukiadó, tehergépkocsi-vezető (C+E+GKI), villanyszerelő, karosszérialakatos, gépszerelő-karbantartó, géplakatos-karbantartó, szakács, analitikus könyvelő, számítógépes programozó, rendszergazda, műszaki előkészítő, CNCprogramozó, szerszámszerkesztő technikus, kohó- és anyagmérnök, gépészmérnök, minőségügyi vezető (Nagyszénás) Képzések: húskészítménygyártó, járműfényező, karosszérialakatos, gumiabroncs-javítóéskerékkiegyensúlyozó, cukrász, szárazépítő, elektronikai műszerész, kőműves, mechatronikus-karbantartó, CAD-CAM informatikus, kerékpárszerelő,gyorséttermi ételeladó, ápolási asszisztens, egészségügyi asszisztens, gazda, vendéglátó-eladó, autószerelő, asztalos, szoftverüzemeltető, gépi forgácsoló, informatikai rendszergazda, elektronikai gép- és készülékszerelő, gép- és gyorsíró, bolti hentes, német KERB2 tanfolyam, hegesztő, CNC-gépkezelő Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

Hivatali hírek

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről szóló igazolásra tanévkezdéskor több esetben is szüksége lehet a szülőnek, amikor bizonyos kedvezményeket igényel. Nézzük, mi is ez.

ÁLLÁSFOGLALÁS

MUNKAHELY

Kedvezmények

Az ágy tabunak számít, ne ott foglaljunk helyet • fotó: Rosta Tibor Mikor menjünk, mit vigyünk, hogyan viselkedjünk? Olyan kérdések, amelyek sokakban felmerülnek egy kórházi beteglátogatás előtt. A válaszokat dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója adja meg. SZABÁLYOK – Először is nem mehetünk akármikor, van ugyanis hivatalos látogatási idő, melyet a házirend is tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy hétköznapokon délután 2 és 4 óra között, emellett hétvégén és ünnepnapokon délelőtt 10–12-ig is felkereshetjük a betegeket. Vannak persze olyan esetek, amikor ettől eltérő időpontokban is bemehetünk. – Az 1997-es egészségügyi törvény is leírja, hogy szülő nő mellett családtag vagy általa meghatározott személy ott lehet a szülőszobán,

haldokló, súlyos beteg és 3 év alatti gyermek mellett szintén, illetve, ha az anya még szoptatja a babát, akkor vele maradhat a gyermekosztályon – sorolja a főigazgató. A házirend azt is előírja, hogy kettőnél több látogató ne tartózkodjon egy személy mellett a kórteremben. – Előfordul, hogy sokkal többen jönnek, és ebből vannak sajnos konfliktusok, mert nyilván, ha tele van a kórterem látogatókkal, akkor az a többieket és az ápolási munkát is zavarja, ilyenkor a nővérek minden további nélkül kiküldhetik őket a folyosóra a beteg érdekében. Az sem mindegy, mit viszünk. Virágot például nem tanácsos, mert allergén lehet. Alkoholt és cigarettát szintén nem, de a különféle ennivalókkal is érdemes vigyázni. – Ha a látogatók hoznak be bár-

Foltozták a járdát Miért nem teljes felújítás történt, miért csak foltozták a járdát az Ond utcán? Ezt a kérdést tették fel a környéken lakók. FELÚJÍTÁS – Az Ond utcai háztömbök mögötti járdán valóban több frissen aszfaltozott folt található. Megkerestük az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatóját. Benkő Ferenc kiemelte, mivel az egyenetlen, durva szemcseszerkezetű felülettel rendelkező járdán sok volt a nagy kátyú, ezért az önkormányzat illetékese kérte tőlük a balesetveszély elhárítását. – Ezen járdaszakasz teljes felújí-

tása idén nem volt betervezve, ezért csak a legnagyobb hibákat tudtuk kijavítani – mondta. A körzet képviselője, Sára Csaba szerint az elsődleges feladat megvalósult, a közvetlen balesetveszély elhárult. De hozzátette, a kátyúzás csakis átmeneti lehet. – Azon vagyok, hogy már a jövő évi költségvetésbe betervezzük ezen járdaszakasz teljes felújítását. Ám tudni kell, a város járdái közül nem ez van a legrosszabb állapotban. Idén minden körzetben 500 négyzetméter járdát újítottak, újítanak fel, több millió forint értékben – mondta Sára Csaba. MeK

mit a betegnek, mindig beszéljék meg előtte a nővérekkel vagy az orvossal, mert diétát is előírhatunk a betegeknek. A nyári időszakban különösen fontos, hogy a húsleveseket, krémes, tojásos ételeket kerüljék a látogatók, mert azokban nagyon könnyen kitenyészik a szalmonella – mondja dr. Duray Gergő. Ha pedig már ott vagyunk, egyáltalán nem mellékes, hogyan viselkedünk vagy hová ülünk. Az ágy tabunak számít, ne ott foglaljunk helyet, sőt a szomszéd ágyon sem, abban az esetben se, ha az éppen üres. Igyekezzünk halkan beszélgetni és mellőzni a mobiltelefonálást. A kézmosás, bár alapvetőnek tűnik, sokszor megfeledkezünk róla, azonban a kórokozók miatt érkezéskor és távozáskor is fontos. Pernyés Edit

GYERMEKVÉDELEM – A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult: a gyermekétkeztetés normatív kedvezményre, évente két alkalommal (augusztus, november) természetbeni juttatásra (Erzsébet-utalvány), valamint a külön jogszabályban meghatározott egyéb kedvezményekre. Igényelhető a polgármesteri hivatal fszt. 3–6. számú irodáiban. A kérelem nyomtatvány beszerezhető ezen irodákban, illetve letölthető a város honlapjáról. A kérelmet benyújthatja szülő, illetve más törvényes képviselő (családba fogadó gyám), nagykorúvá vált gyermek esetében maga a nagykorú. A kedvezmény megállapítható, amennyiben a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy, ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, és a családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a 39.900.- Ft/fő összeget. Megállapítható továbbá minden egyéb más esetben, ha a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 37.050.- Ft/fő összeget (feltéve, hogy a család a vagyoni helyzet vizsgálata során – együttesen és a családtagokat tekintve külön-külön – vagyontalannak minősül). A kedvezményt egy évre adják ki, tehát évente meg kell újítani. A jogosultság megszüntethető kérelemre, vagy felülvizsgálat alkalmával. Gyermekvédelmi szakellátásba került gyermek (pl. nevelésbe vétel) esetében a kedvezmény nem igényelhető. bij

Szemétdíj még idén Áprilisban érkezett az utolsó, de várhatóan az év végén ismét kapjuk majd a szemétszállítási díjról szóló csekkeket. A több mint féléves díjtartozást nem kell majd egyben kifizetni. SZÁMLA – Áprilisban érkezett az utolsó szemétdíjról szóló csekk a háztartásokba, bár azóta is elszállítják a szemetet, viszont nem érkezik számla. A hulladékot most is önkormányzati cégek szállítják el – helyben az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt., de a számlázást tavasz óta egy állami vállalat, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. intézi. Az RTL Híradójában elhangzott, az állami cég a számlázási rendszer beüzemelésével hónapokat csúszott és ezalatt a csekkeket sem tudták kiküldeni. Közleményük szerint jelenleg a számlák 70 százalékát kiküldték, a többi nyomdai feldolgozás alatt van, vagy postázásra vár. A mintegy féléves díjhátralék miatt több ezer forint tartozás is ös�szegyűlhet – így számol a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, véleményük szerint ez hatalmas teher a családoknak. A hulladékgazdálko-

illusztráció dó a kereskedelmi tévének azt írta, a díjhátralékot nem kell majd egyben kifizetni, mert minden számlának más a fizetési határideje, és az ügyfelek részletfizetést is kérhetnek. Az országossal megegyező a helyzet Orosházán is. Jelenleg a korábbi díjbeszedő, az Orosházi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. az elszámolásokat végzi, és azoknak küld értesítést, akiknek az április előtti időszakban túlfizetése (melyet rendez is), illetve díjhátraléka keletkezett. esgyé


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET • 2016. SZEPTEMBER 9. • XXI/32. • OROSHÁZI ÉLET

Sikeres megyenap

KÖZÉLET

VAN IGÉNY A TANYAGONDNOKI SZOLGÁLATRA

A Békés Megyei Önkormányzat első alkalommal szervezett Megyenapot szeptember 2-án, amelyre szerte a megyéből és a határon túlról is érkeztek résztvevők és érdeklődők.

fotó: Zentai P.

Csaknem kétszázan

Már ezer településen működik falugondnoki és ötszáz tanyasi területen tanyagondnoki szolgálat az országban. Egy ezek közül az orosházi, amely az Egységes Szociális Központ keretein belül két tanyagondnokkal látja el a város közigazgatási területéhez tartozó tanyákon élő, főként idős, sok esetben magányos embereket. SEGÍTSÉG – Orosházán 2006 óta működik az ellátás ezen formája két körzetben. Ezekben összesen mintegy 750-en laknak, közülük 184-en élnek is a lehetőséggel és igénylik a segítséget, főként a személyes kapcsolatok hiánya, megélhetési gondok, infrastrukturális,

Szemléletformálás: táplálkozás és mozgás

Egészséges gyermekkor

egészségügyi problémák miatt. – Tavaly az idősek részéről a betegségek miatt a gyógyszerek beszerzésére, bevásárlásokra, a magány és az elszigetelődés miatt a személyes beszélgetésekre, az alacsony jövedelmi viszonyok okán pedig ügyintézésre és információk továbbítására mutatkozott a legnagyobb igény – sorolja Bogárné Kiss Ildikó, az Egységes Szociális Központ igazgatója. Egyik gondnoka, Kun László átlagosan napi 15-20 ellátottat keres fel, vannak, akikhez mindennap megy és olyanok is, akikhez elegendő hetente egyszer. – Nem egy közülük családtagnak tekint minket a kollégámmal, mert van, akihez tényleg csak mi

A tanév végéig biztosított a gyümölcs a diákoknak • fotó: Rosta Tibor » folytatás az 1. oldalról

a gyümölcsből, a hét négy napján. A rákóczitelepi iskolában az 1–6. osztályos tanulók hétfőtől almát, almalevet, minden tanuló pedig tejterméket kap (pl. tej, joghurt, sajt, túrórudi). A Czina iskolában is elindult a program szeptember 5-étől, hetente háromszor az 1–6. évfolyamos tanulók gyümölcsöt, tejterméket minden tanuló kap a tízórai szünetben. A Vörösmarty iskolában almához és gyümölcsléhez jutnak az 1–6. évfolyamos tanulók heti két alkalommal, tejtermékhez a 7–8. évfolyamosok, hetente négy alkalommal. A Székács evangélikus iskolában az 1–6. osztályos tanulók kapnak gyümölcsöt. A programoknak köszönhetően a tanév végéig biztosított a diákok számára a friss gyümölcs, tejtermék. Somodi Gyöngyi

jutunk el – mondja. Az eljutás azonban korántsem mindig egyszerű, a Monori ugarok vagy a Virágos dűlő sokszor feladja a leckét. – Nagyon nagy a sár arra minden eső után, és van olyan lakó, aki a kövesúttól 8-9 km-re lakik teljesen egyedül, akad, ahová ivóvizet is mi viszünk – ecseteli a nehézségeket a másik tanyagondnok, Paluska Tamás, hozzátéve, segítséget jelent, hogy az uniós pályázatok eredményeképpen terepjárót kaptak, és van már mikrobuszuk is. Tanyákon vagy aprófalvakban országosan mintegy félmillióan élnek, az őket ellátó szolgálatok évente 3 és fél milliárd forintból gazdálkodnak. pe

Hiányszakmák oktatását is tervezik

Új munkahelyekért 300 millió forintos foglalkoztatási program indulhat az orosházi járásban. Az álláskeresők segítésére jön létre az önkormányzatok és munkáltatók foglalkoztatási paktuma, ami pályázati forrásból valósítaná meg a képzéseket.

Az egészségtelen ételek, a túlzott kalóriabevitel mellett a mozgásszegény életmódot említette meg fő problémaként. A túlsúly miatt egyre több gyermek szenved magas vérnyomásban, lesz cukorbeteg, illetve küzd már ilyen fiatal korban ízületi problémákkal. A gyermekorvos remek kezdeményezésnek tartja e programokat, hisz a gyermekek ízlése, életmódja bármikor formálható, alakítható, ami kihathat egész életükre. Az orosházi oktatási intézmények majd mindegyike csatlakozott az iskolagyümölcs- és iskolatejprogramokhoz. Az Eötvös katolikus iskolában hétfőtől a gyerekek tejtermékeket kapnak, és hamarosan az iskolagyümölcs-program is indul. A református iskolában 1–6. évfolyamig minden tanuló részesül

ÜNNEPELTEK A rákóczitelepi nyugdíjasok 90 fővel ünnepelték klubtársaikat, akik ebben az évben töltötték, vagy töltik 65, 70, 75 vagy 80. életévüket. Kasza Béláné, a Rákóczitelepi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete elnökének beszámolójából megtudtuk, 20 ünnepeltnek kedveskedtek a közösségi eseményen. Mindenki személyre szólóan kapott valami ajándékot, kedvességet. Az idősek képviselője úgy fogalmaz, köszönettel fogadták a polgármester adományát, bár Dávid Zoltán nem tudott részt venni az eseményen. A közelmúltban többen csatlakoztak a klubhoz, 20 új tagot regisztráltak. BIJ

JUTALMAZTÁK

fotó: Domján Róbert

HAGYOMÁNY – Az óriási érdeklődést jelezte, hogy a békéscsabai főtér zsúfolásig megtelt, egész nap hömpölygött a tömeg a sátrak, faházak között. A nap szlogenjéhez – Hagyomány, érték, közösség – hűen megjelentek a nap során mindazon kézműves hagyományok, amelyek jellemzőek a megyére, mint a fazekasság, a szövés, vagy akár a kosárfonás. A Békés Megyei Értéktárban szereplő értékek is bemutatkoztak, mind a 22 tétellel megismerkedhettek az érdeklődők. A megyei értéktárba beemelt orosházi értékek oklevelét Horváth József önkormányzati képviselő vette át Zalai Mihály megyei közgyűlési elnöktől. MeK

3

MUNKAHELYTEREMTÉS – Helyi és járási szintű foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési programok kidolgozása és megvalósítása a célja a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) új pályázatának. Azokat segítenék piacképes szakmához, majd – a program lezárultát követően is – álláshoz, akik régóta nem tudnak elhelyezkedni. – Orosháza a gazdaság és a munkaerőpiac fellendítését várja a programtól, ezért veszünk részt a pályázaton – tudtuk meg Elekes Lajostól a programot bemutató tájékoztatót követően. A hétfői, városházán tartott esemény után Orosháza alpolgármestere lapunknak nyilatkozva kiemelte, a foglalkoztatás erősítését célzó projekt 100%-os támogatottságú, tervezett költségvetése 300 millió forint. A pályázat keretében Orosháza és a járás települései foglalkoztatási paktumot kötnek. – Sikeres pályázat esetén a munkahelyteremtést, az itt élők helyben maradását szolgáló paktum képzési és foglalkoztatási programokat támogat majd, illetve az álláskeresők, valamint a foglalkoztatási nyilvántartási rendszerben már nem szereplő munkanélküliek felkutatásában,

képzésében, munkához juttatásában segédkezik – emelte ki Elekes. A felkutatott embereket a munkáltatók által hiányterületként megjelölt képzésben is részesítenék, foglalkoztatásukat támogatnák. A cél, hogy olyan piacképes tudást adjanak az álláskeresők kezébe, amivel tartósan a munkaerőpiacon maradhatnak, a vállalkozások pedig képzett munkaerővel bővíthessék állományukat. – Az uniós támogatásból megvalósuló foglalkoztatási paktumhoz helyi munkáltatók is társulhatnak. A pályázat nyitott, aki szeretne munkáltatóként, vagy akár szakértőnként csatlakozni, megteheti, örömmel fogadunk minden előremutató észrevételt, segítséget – hangsúlyozta Elekes Lajos. – Szigorú a pályázat, komoly szakmai elvárásoknak kell megfelelni. A napokban egyeztettünk Orosházán Gajda Róberttel. A kormánymegbízott elmondta, hogy minden szempontból fokozott mentori irányítás és rendszeres monitoring mellett felügyelik a projektet, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy sikeresen megvalósítsuk a célokat – zárta az alpolgármester. A pályázat konzorciumának vezetője Orosháza önkormányzata, együttműködő a képzéseknek helyt adó Békés Megyei Kormányhivatal, két civil szervezet – a Jövő Építők TDM, és a járási önkormányzatok által létrehozott Európai Társadalmi Célú Nonprofit Kft. – végzi az érintettek felkutatását, kapcsolattartást. MeK

Az Orosháza és Kistérsége Szakképzéséért Alapítvány, a Kossuth Lajos szakképző iskola vezetőjével egyeztetve 5000 Ft értékű vásárlási utalványt ajánlott fel Prokop Dániel tanulónak, aki az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat és az MMD Team által hirdetett esszépályázaton középiskolás kategóriában első helyezést ért el. Kristofóri Zoltán, az alapítvány vezetője elmondta, lehetőségeikhez mérten a jövőben is jutalmazzák a tehetséges tanulókat, illetve ha az iskola is igényt tart rá, továbbra is nyitottak a szakképzést segítő együttműködésre. sgy

FEHÉRTÓ NAPJA Jövő hét szombaton ismét Fehértó napja Kardoskúton – 17. alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy megismerkedhessünk a Dél-Tiszántúl legjelentősebb szikes tavának táji, természeti értékeivel. A fokozottan védett terület szeptember 17-én megnyílik az érdeklődők előtt, szakvezetők kíséretével lehet bejárni a belső tavat és felmászni a tómeder melletti toronyba. Kardoskút-Pusztaközpontban a korabeli pásztorélet hagyományaival ismerkedhetünk meg, de számos egyéb programot is kínál a rendezvény. MK

LÁTHATÓSÁG A láthatóság fontosságára hívja fel a figyelmet a rendőrség október 7-én – a 12 éves múltra visszatekintő Megvilágosodás Napja célja a közlekedésbiztonság javítása. A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság rendezvényéhez Orosházán három szaküzlet is csatlakozott, kedvezménnyel várva a kerékpárosokat. Ismét szerveznek figyelemfelhívó kerékpáros felvonulást is, este fél 8-kor a rendőrkapitányság épülete elől indul a menet. A programhoz csatlakozott helyi üzletek: Candella Villamossági és Kerékpár Szaküzlet (Széchényi tér 6.), Erdei Kerékpárbolt (Táncsics u. 9.), Motordiszkont (Táncsics u. 34.). MT

VÉRADÁS Szeptemberben is több alkalommal várják a véradókat a Könd utcai Véradó állomáson. Szeptember 13-a, 15-e, 20-a és 22-e délelőttjein is lehetőség lesz véradással segíteni embertársainkon.


OKTATÁS

4

OROSHÁZI ÉLET • 2016. SZEPTEMBER 9. • XXI/32. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SULI

Művészetoktatás változatlan célokkal

A tehetségek fejlesztéséért Új telephelyen kezdik meg a zenei oktatást, még várják a növendékek jelentkezését a társművészet szakokra, folytatják a tehetségek felkutatását a térségben, személyi változás a vezetésben. Tanévkezdés gőzerővel a művészeti iskolában. TANÉV – Az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola idei tanévkezdésének legnagyobb változása, hogy Medgyesegyházán bővül a kínált szakok sora. Az iskola pedagógusai 11 telephelyen tanítanak, az orosháziakon kívül Csanádapácán, Nagyszénáson, Pusztaföldváron és Medgyesegyházán. Utóbbi településen ettől a tanévtől zeneoktatással is bővítenek, a társművészet tagozatok már évek óta mindenütt jelen vannak. Az iskola pedagógusi létszáma 39 fő, a diákoké 678, de ez nőhet, hiszen még tart a beiratkozás a társművészetekre – modern és társastánc, valamint képző- és iparművészet szakra. Jelenleg mintegy fele-fele arányban vannak növendékek a zenei és társművészet tagozatokon. Ebben a tanévben is az iskola kiemelkedően fontos céljának a tehetségek felkutatását, fejlesztését, pályára irányítását tartja az igazgató. Kőszegi-Németh József úgy fogalmaz: a mennyiségi merítés – minő-

Alkotótábor

Filmet forgattak Igen termékeny volt az a fotós-videós alkotótábor, amelyet a Táncsics Stúdióban tartottak a közelmúltban.

Tudatos fejlesztéssel dolgoznak a művészeti iskolában • fotó: Rosta Tibor ségi oktatás elvet vallják. – Erőteljesen képviselni akarjuk a tehetséges gyermekek életében, hogy ez is egy pályalehetőség, és erre tudatos fejlesztéssel fel is készítjük őket – hangsúlyozta KőszegiNémeth József, aki szerint a tavalyi

1%-os továbbtanulási arány jónak számít, a fejlődés lehetőségét pedig a szűrés erősítésében látják. További újdonság, hogy az igazgatóhelyettes személye változott. A nyugdíjba vonuló Horváthné Kriczki Zita 2016-ban még szabadsá-

gát tölti, helyette már Mezei-Fehér Judit látja el az igazgatóhelyettesi feladatokat. Az iskola legközelebbi rendezvénye a zene világnapi koncert lesz, október 3-án, a Művészetek Házában. B. Imre Julianna

ALKOTÓK – Az I. Camplight Nyári Alkotótábor során fotós és videós projektek keretében tanulták a tudatos fotózást, filmezést – derül ki a szerkesztőségünknek küldött beszámolóból. A tábort a helyi média is támogatta, örömmel adjuk hát közre, milyen terméssel zárult. Az ötlet Pekár Áron és Szebeni Gábor egykori táncsicsistáké, akik egyetemi hallgatókként tértek vissza a Táncsics Stúdióba. Csányi László média szakos tanár felkarolta a kezdeményezést, sőt, szerepet is vállalt a filmben, amit készítettek. A fotósok is különböző projekteken dolgoztak, előadásokat hallgattak mindkét szekcióban, meglátogatták az orosházi Main One Studiót, és közös fürdőzésre is lehetőség nyílt Gyopárosfürdőn. „A szervezők célja többek között az volt, hogy megmutassák az utat a tudatos, a különböző médiumokat magabiztosan kezelő fotózás és filmezés felé” – áll Pekár Áron beszámolójában. A film elérhető az OrosCafén. -lia-

Dr. Blahó János újabb ötéves igazgatói ciklusát kezdi

Az iskola sikere a tanítványok sikeressége

fotó: Rosta Tibor A város legnagyobb gimnáziumának két évtizede vezetője dr. Blahó János, most újabb öt évre kapott megbízatást a Táncsics élén. Ebből az apropóból kértünk tőle interjút.

– Mi volt az a motivációs erő, hogy ismét pályázott erre a feladatra? – Az elért közös és egyéni sikerek, a kiváló csapatmunka, a magas fokú támogatottság és a hozott példák, értékek, ami jellemezte és jellemzi

a Táncsicsot. No és persze az öregdiákokkal épülő egyre sokoldalúbb együttműködés. Sok-sok igazgató és tanáregyéniség alakította ilyenné azt a bizonyos Táncsics ethoszt, amit diákként is már megtapasztaltam. Sikerorientált vagyok és szeretem a kihívásokat. Most újra látok lehetőséget arra, hogy az iskola be tudja tölteni társadalmi küldetését, azt, hogy sikeres, boldog generációkat neveljünk. – Melyek voltak a legjelentősebb mérföldkövek az iskolaépítésben? – A megye egyik legszínesebb és legeredményesebb iskoláját építettük ki. Tanulóink számára új dimenzió nyílt az európai mobilitási programunkban. Emelt szinten érettségizhetnek. Bekerültünk nemzetközi tehetség- és karrierprogramokba. Eredményes belső tanárképzéseket folytatunk. A tárgyi

infrastruktúra fejlesztésére mintegy 2 milliárdot tudtunk költeni. A Szegedi Egyetem bázis- és rezidensiskolája vagyunk. A Táncsics a hozzáadott pedagógiaiérték-mutatója alapján országosan az előkelő 19. helyen szerepel. – Ahogyan Ön fogalmazott, igazgatói programjának alappillére az óvodától a diplomáig program kimunkálása. – Igen, mégpedig nem feledve, hogy az oktatás a terület- és településfejlesztés része. Tehát az iskola társadalmi-gazdasági környezetét és a kialakult kölcsönhatásokat minél jobban ismerjük, annál pontosabb válaszokat adhatunk. Ebben a szellemben építkezünk a tankerület vezetésével. Örülök annak a paradigmaváltásnak, mely Bánki András vezetői filozófiájában és a gyakorlatban megjelenik.

– Röviden megfogalmazná vezetői ars poeticáját? – Emberi hitvallásom egyben vezetői ars poeticám is. Meggyőződésesen hiszek az emberben. Bár látom, hogy az egyetemes emberi értékek nem mindig jelentik a társadalmi érvényesülést, idealista vagyok és hiszek egy új reneszánszban. Nem félek a munkától, de nehezen viselem a méltánytalanságot, a rosszindulatot. Fájdalommal élem meg a butaságot is. Hiszek a példamutatásban, és ezért is képezem magam folyamatosan. Dr. Blahó János biológia-földrajz szakos tanár, 1996 óta áll a Táncsics gimnázium élén. A Társadalom-földrajzi Tudományos Bizottság, a Magyar Földrajzi Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Tudományos fokozat, cím: PhD (summa cum laude). B. Imre J.


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KULTURA • 2016. SZEPTEMBER 9. • XXI/32. • OROSHÁZI ÉLET

Tanárként Németországban is sikeres

KULTÚRA

5

PROGRAMAJÁNLÓ Ismét lesz Mozgó Mozi a művelődési központban szeptember 10-én, szombaton. 10.00 A kis kedvencek titkos élete (3D), 11.45 Star Trek 3.: Mindenen túl (3D), 14.00 A kis kedvencek titkos élete (3D), 16.00 Öngyilkos osztag (3D), 18.15 Sully: Csoda a Hudson folyón, 20.30 Jason Bourne. „Táncol Orosháza” elnevezésű rendezvény lesz a főtéren szeptember 10én. 15.00 Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, 15.20 Best Dance Company hiphop tánccsoport, 15.40 Csengettyű és Kisharang Néptáncegyüttes, 16.00 Candy Dance Crew, 16.20 Dolce Dance Nemzetközi Tánciskola, 16.40 MmM Mozgásművészeti Műhely, 17.00 Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, 17.20 ReDance Hip-Hop Crew Sportegyesület, 18.00–22.00 Salsa & Sensual est. Kísérőrendezvény: Oros-Kosár kézművesvásár. A 16. Orosházi Nemzetközi Modellrepülőnap várja az érdeklődőket a repülőtéren szeptember 10-én. Koncertek a Rock Klubban szeptember 10-én. 20.30 Alternatív Sztereotípiák, 22.00 Der Sprinter.

fotó: Rosta Tibor

A Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond Olvasókörének következő találkozója a városi könyvtárban lesz szeptember 14-én, 16 órakor. A téma: „A festő nem az, aki ihletett, hanem, aki képes megihletni másokat.” Kohut Béla festőművész beszél a művészetről, képeiről. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Közös koncerteken is

Szülővárosában vezényelt Fúvószenével szórakoztatta a közönséget szeptember 2-án az Árpád-kertben a német Musikverein Kirchen-Hausen. A Boden-tó mellől érkező zenekar karnagya városunk szülötte. Guti Ferencnek Németországban közel 70 tanítványa van, és három zenekart vezet. – Hogyan jut ki egy magyar zenetanár Németországba? – Egy magán-zeneiskolába kerestek klarinéttanárt. Kimentünk, körbenéztünk, és 2003. január 1-jén kezdtem is. Most már máshol dolgozom, jelenleg két állami zeneiskolában, valamint privát tanárként tanítok. – Mennyiben más a zenei oktatás ott, mint nálunk? – Teljesen. Minden faluban van

fúvószenekar, ahol vagy saját maguk, vagy fizetett tanár képezi a növendékeket. Ezenkívül működnek a városi zeneiskolák. A cél, hogy a diákok letegyék azokat a vizsgákat, amikkel beülhetnek a zenekarba. – Gyorsan elfogadta a zenekar, hogy külföldi a karnagya? – Igen. Soha nem kellett azt hallgatnom, hogy te külföldi vagy. Ehhez a zenekarhoz úgy kerültem, hogy meghirdették az állást, amire rajtam kívül két német kollégám jelentkezett. Én kaptam magyarként a szavazatok 85%-át, ők ketten a maradék 15%-ot. A zenészek most 1300 kilométeres utat vállaltak azért, hogy eljöjjenek Orosházára, ahol én születtem. Nem tették volna meg ezt, ha én „csak egy jó karnagy vagyok”. Itt emberileg is működnie kell a kapcsolatoknak.

– Hazaérve feltörtek a régi emlékek? – Hogyne. Feleségem is orosházi, így kislányunknak is itt élnek a rokonai. Ez a koncert olyan pillanat volt az életemben, amire mindig emlékezni fogok. Megmutathattam itthon, mi az, amit kint elértem, és erre nagyon büszke vagyok. Amikor a végén odajött első klarinéttanárom, Csernai Lajos, az úttörő zenekaros karnagyom, Bánhidi Zoli bácsi és az egykori zeneiskola-igazgatóm, Dinnyés Pista bácsi és gratuláltak, bevallom, megkönnyeztem. Hosszú évekig játszottam az Orosházi Fúvószenekarban, ahol meghatározó élményeket kaptam, és sok barátra tettem szert. Velük ott folytattuk a beszélgetést, ahol 13 éve abbahagytuk, nem kellettek az üres frázisok és a tiszteletkörök. Melega K.

Évfordulókat ünnepeltünk

Velünk nyertek Adunk. Ebben a hitben dolgozunk minden héten, hogy információkat, olvasnivalókat adjunk a város lakóinak. Ám most az Orosházi Élet és az OrosCafé születésnapja alkalmából nyereményeket is azoknak, akik sikerrel neveztek ünnepi felhívásainkra. MÉDIA – Augusztus végén tettük közzé játékunkat, amelyet az Orosházi Élet első próbaszáma megjelenések 20. évfordulójához igazítottunk. A 20-as szám jegyében, hét kategóriában sorsolt egy éppen 20. évét betöltő ifjú hölgy. Horváth Dorina, aki szombaton Orosházát képviseli a Miss Alpok Adria szépségversenyen, a napokban ünnepel. Így felkértük, és ő vállalta. A beérkező leveleket átnézve megállapítottuk, sok közösség venné szívesen, ha a gyopárosi kalandparkban tehetné próbára magát, sokan költenének el együtt egy családi ebédet étteremben, de igény van a lakásfelújításra is. Sok levélből kiderült, sokat dolgoznak, és szeretnének kirándulni, utazni. Mi, a szerkesztőség munkatársai is kaptunk jókívánságokat az évforduló alkalmából, köszönjük szépen!

Horváth Dorina sorsolt, járt neki a torta • fotó: Rosta Tibor Nézzük a nyerteseket! Utazási katalógus: Pallér Orsolya; 20.000 Ft-os könyvutalvány: Szabóné Iványi Erika; utazási utalvány Gyomaendrődre, a Liget Fürdőbe: Kukli Erika; 20.000 Ft-os utalvány Gyopárosfürdőre, a kalandparkba: Kovács Éva; 20.000 Ft-os utalvány családi ebédhez a Fehér Hattyú Étterembe: Dér Lajos; 20.000 Ft-os lakástextília utalvány a Rőfös boltba: Bánfi István; 5.000 Ft-os tortautalvány a Rétesboltba: Andó Katalin Fanni, Dér Vivien, Hugyecz Norbert, Nagy Erik. Hírportálunk is ünnepelt a héten. Az OrosCafé szeptember 7-én volt 7 éves, ennyi ideje látjuk el hírekkel internetes olvasóinkat. Nem csak

Orosházán, a világ számos pontján rákattintanak híreinkre, sok esetben megnézni: mi történik itthon. A számok pedig azt mutatják, elég sok minden. Az elmúlt hét esztendőben több mint 21 ezer 600 írást, 2300 galériát, és 1450 eseményajánlót publikáltunk online oldalunkon, és természetesen elértük olvasóinkat közösségi oldalainkon is, a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon is. Az OC szülinapján játékot is hirdettünk: az idén hétéveseket lehetett nevezni. Aki írt nekünk, annak gyermeke gazdagabb lett egy média kft.-s ajándéktárggyal és 1000 forintos Rétesbolt utalvánnyal is. A névsort az OrosCafén találják. BIJ-MeK

Nem fogad szót! Újabb klipben bizonyít az orosházi származású Simon Boglárka. Már a Petőfi Rádióban, a Viva Tv-n is adják a Follow The Flow számát, címe: Nem fogadok szót. Bogi telefonon mesélt arról, hogyan keveredett ebbe a történetbe. ZENE – Nagyon hirtelen jött munka volt, de vélhetően hosszabb távú marad, hiszen nagyon jól sikerült – derül ki beszámolójából. A zenekarhoz a kapocs a szintén orosházi gyökerű Furák Péter, akivel már készítettek közös nótát. Péter dolgozott a zenekarral, ahonnan az énekes kiválásával egy női hangra, énekesre volt szükség. – Megtanultam két számot, és Tatabányára utaztam. Elénekeltem, és annyira tetszett a fiúknak, hogy azonnal el is készítettük a felvételt –

meséli Bogi. – Augusztusban forgattuk a klipet, nagyon élveztük, és örülök, hogy jól sikerült – tette hozzá. Annak ellenére, hogy csak augusztus 28-án jöttek ki vele, már elég szép nézettsége van a klipnek a neten, és itt-ott már játsszák a rádiók is. A tervek szerint Bogira a zenekarral közös koncertek is várnak az év végéig, és új projekten is dolgoznak. Mindezek mellett, mint ismert, Simon Boglárka (Simon Panna művésznéven) az Operettszínház új generációjának egyik tehetsége. Ősszel a felújított Elfújta a szél című musicalben láthatjuk újra, valamint a Lady Budapest című új produkcióban – legalábbis ezekben biztosan. Továbbá „külsős” előadásokban is: a Vámpírok báljában (Pesti Magyar Színház) és az ExperyDance Gyöngyhajú lány című produkciójában. B.I.J.


MAGAZIN

6

OROSHÁZI ÉLET • 2016. SZEPTEMBER 9. • XXI/32. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Szolgálatban a Zebra Zsaruk

Segítik a közlekedést

Új névvel a DOTTO

A város DOTTO kisvonata nagy népszerűségnek örvendett a turisták és a környékbeli családok körében. Most új néven, Dottó Ottóként robog tovább az orosházi diákok és óvodások javaslata alapján.

Az Orosházi Két Tanítási Nyelvű Református Iskolából négy osztály, az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvodából két óvodáscsoport küldte be javaslatát az önkormányzat kiírására, mely lehetővé tette, hogy a város DOTTO-ját a tanulók javaslatai alapján nevezzék el. A vonat új neve Dottó Ottó lett, melyet az Eötvös iskola óvodai csoportja ihletett.

– Nem szerettük volna egyedül eldönteni, mi legyen az új neve a DOTTO-nak, ezért kérdeztük meg az orosházi óvodásokat és tanulókat, milyen névvel robogjon tovább a jármű. Mind a hat javaslat remek volt, ezért nehéz dolga akadt a zsűrinek a megfelelő név kiválasztásakor – fogalmazott Dávid Zoltán polgármester. A városvezető személyesen is megköszönte az osztályoknak a kreatív ötleteket. A református iskola osztályainak egy-egy társasjátékot ajándékozott, az óvodások pedig először ülhettek fel az átnevezett Dottó Ottóra, melyen egy tiszteletkört tettek a városban – tudtuk meg a városháza sajtóreferensétől.

Cél a diákok segítése, a balesetmentes közlekedés • fotó: Rosta Tibor Ismét szolgálatban vannak a Zebra Zsaruk városunkban, hogy segítsék társaik közlekedését reggelente. Szeptemberben két iskolánál találkozhatunk velük. KÖZLEKEDÉS – A Zebra Zsaruk szeptemberben két belvárosi iskolánál rendőri irányítás mellett segítik a diákok átkelését negyed 8 és háromnegyed 8 között. Szeptember 16-ig az Eötvös katolikus iskola előtti gyalogátkelőhelynél, szeptember 19-től 30-ig a Vörösmarty iskolánál teljesítenek szolgálatot. Mindemellett a hónap végéig az iskolák környékén reggel 7 és 8 óra között polgárőrökre és fokozott

rendőri jelenlétre is számíthatunk. – Arra kérjük a szülőket, főként a belvárosi iskolák esetében, hogy használják az intézmény környezetében lévő parkolókat, majd onnan, gyalogosan közelítsék meg az iskolát. Nagyon gyakori ugyanis, hogy közvetlenül az iskola előtt állnak meg autókkal a szülők, és ott szállnak ki a gyerekek, ez több szempontból sem megfelelő, sőt szabálytalan is – hangsúlyozta Kis Rozália rendőr főhadnagy, az Orosházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának baleset-megelőzési előadója. Hozzátette: a programra 12 év feletti gyerekek szülői engedéllyel, önként

jelentkezhettek. A rendőrség kéri az autósokat, hogy az iskolák környékén legyenek körültekintők, és szabályos közlekedésükkel segítsék a Zebra Zsaruk munkáját. Megtudtuk, az „Iskola rendőre” program is folytatódik, melynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők felderítése, megszüntetése. Az új tanévben is lesz az általános iskolákban DADA, a középiskolákban ELLEN-SZER program. Somodi Gy.

Helyben vállalkozva, minőséget teremtve

Aki a sütit szereti…

Az alapanyagokban is a minőségen a hangsúly • fotó: Rosta Tibor Csupán kétéves múlttal rendelkezik, de máris nagyon sokan ismerik, és főleg kedvelik a gádorosi Jávocsik János tönkölysütijeit. Egy baráti ötlettel kezdődött a történet, amelyből egy sikeres vállalkozás nőtte ki magát. MINŐSÉG – Kívülről tábla hirdeti,

de sütéskor az illat után is oda lehet találni a családi házhoz, ahol a most már csaknem húszféle süti készül. – Kilenccel vagy tízzel kezdtünk két éve a gádorosi falunapon, akkor

még csak kóstoltattunk. Azóta bővült is, változott is a repertoár, vannak, amiket elhagytunk és jöttek helyettük újak, mint például a mascarponés-diós vagy a mascarponés-sajtos kiflik – mondja Jávocsik János, aki, ha nem is ötletgazdaként, de az ötletre nyitott fiatalként vágott bele a mindenképpen újdonságnak számító tönkölybúzás sütemények készítésébe. – Műszaki mérnökként – teszi hozzá nevetve. Földjük azonban volt annyi, hogy maguk termeljék az alapanyagot,

abból pedig egy muronyi malom őrli a lisztet. János szerint ez az alfája és ómegája a sütiknek: ha jó a liszt, jó lesz a termék is. – A többi alapanyagra is odafigyelünk, a sajtot például egy hódmezővásárhelyi termelőtől vesszük, és minden másban is igyekszünk minőségit választani – hangsúlyozza. Mint mondja, csak olyan sütit ajánl és ad el, ami neki is ízlik. Ő az anyagbeszerző, a marketingmenedzser, az ügyvezető és még sok egyéb, de ő jár a piacokra is, a párja és az édesanyja pedig a konyhában, a sütő mellett áll helyt nap mint nap. Budapest, Szentes és Szarvas mellett találkozhatunk velük Szegeden és Orosházán is. PE

fotó: Domján Róbert

Barátság, összetartás Nosztalgiáztak, emlékeztek a harmincöt évvel ezelőtt megyei bajnokságot nyert OMTK egykori focistái. Közös ebédre és egy kis beszélgetésre invitálta a Berta József Labdarúgó Alapítvány az egykori orosházi bajnokcsapat tagjait szeptember 3-án. Az 1980/1981. évi megyei pontvadászatot az első helyen zárta az Orosházi MTK és visszajutott

a területi bajnokságba. Az a gárda több volt mint egy csapat. A játékosok elmondása szerint olyan baráti társaság forrt össze néhány év alatt, hogy a fiúk a pályán kívül is tűzbe mentek egymásért. A beszélgetés során előkerültek a régi képek, melyek hatására felszínre törtek az emlékek. A volt társak megegyeztek, öt év múlva ismét találkoznak. Részletek az OrosCafén. BT


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SPORT • 2016. SZEPTEMBER 9. • XXI/32. • OROSHÁZI ÉLET

SPORT

PET-BAU ASE: Sikeres szezonkezdet

fotó: Rosta Tibor

Újra az Extraligában

OFKSE: Megújult környezetben

Szezont indítanak A háttérben is zajlik a munka az Orosházi FKSE férfi kézilabdaegyüttesénél. Számos új beruházás, bővítés kapcsán tartott sajtótájékoztatót a klub vezetősége csütörtökön. FEJLESZTÉS –

A tájékoztatón Vajer Tamás klubelnök mellett jelen volt Bojtor István alpolgármester, Vladan Jordovic vezetőedző és a klub játékosa, az újdonsült másodedző, Buday Dániel. Korábban hírt adott lapunk is, hogy új, nemzetközi szintű pályaborítást kapott a sportcsarnok, valamint videó és kép megjelenítésére alkalmas eredményjelzőt is vásárolt az OFKSE, ezeket is a 150 milliós TAO-pályázat keretein belül valósíthatták meg. Emellett tovább bővült az egyesület járműparkja, amivel jelentős költségcsökkentést képesek elérni. A két meglévő kisbusz mellé további kettőt, egy kilenc- és egy huszonnégy fős autóbuszt szereztek be. A hónap végére pedig a minőségi munkát elősegítő új konditermet is átadnak a játékosok számára. – Ezek a fejlesztések nem csupán a férfiklub számára előnyösek, hiszen a többi egyesület és a város javát is szolgálják – hangsúlyozta Vajer Tamás. A tárgyi beruházásokon kívül az utánpótlás-nevelés terén is bővítésre készülnek, több

környező települést vonnának be a képzésbe. Így ősszel már Csorváson, Csanádapácán, Mezőkovácsházán és Medgyesegyházán is elindulhatnak az edzések. – Egy életpályamodellt szeretnénk kidolgozni az óvodától egészen főiskoláig, hogy kézilabdázás után is megállják a helyüket a klub játékosai – mondta az elnök. Hozzátette, hogy az edzők képzése is elengedhetetlen, ezért Vladan Jordovic vezetőedző heti szinten tart számukra előadást. Bojtor István a város képviseletében volt jelen, kiemelte, hogy az önkormányzat alapvető célja az utánpótlás, illetve a diáksport támogatása. A lehetőségeikhez képest mindent megtesznek ezekért a célokért, nem csupán anyagiakban, hanem kapcsolatrendszerük kiaknázásával vagy a beruházások támogatásával. A szakmai vezetés optimistán tekint a jövőbe, a középmezőnybe várják a gárdát. Vladan Jordovic vezetőedző és Buday Dániel is kiemelték, a jelentősen átalakult orosházi csapat egy megerősödött bajnokságot indít a jövő héten, a szezon számos újdonságot is hoz (például nem lesz rájátszás). A cél az új emberek beépítésével egy stabil csapat kiépítése. Az OFKSE céljairól további részletek az OrosCafén. Patakfalvi

fotó: Rosta Tibor

Két mérkőzésen is túl vannak női asztaliteniszezőink. A Statisztika ellen szoros meccsre volt kilátás, de az orosházi lányok nem foglalkoztak a papírformával. A páros mellett öt egyéni hazai győzelem született, és csak egy vereség. A magyar bajnoki címvédő Szekszárd ellen nem sikerült a bravúr, de szégyenkezésre nincs ok. Kiválóan helytálltak Csákiék a válogatottakat a soraiban tudó ellenfelükkel szemben. Részletek az OrosCafén.

Pályaavató: jön a Fradi vasárnap

Gólfesztivál

di, Fejes – Elekes (Szántó), Kánya (Dobi B.), Greman (Tárnyik), Buza – Suta (Kichler), Lövei. Edző: Gyimesi András. Gólszerzők: Pardi (4), Lövei (3), Buza (3), Elekes (2), Dobi, ill. Varga G. Gyimesi András: – Úgy gondolom, hogy ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Köszönjük a szép számú közönségünknek a biztatást. A csapat a 3. fordulóban szeptember 10-én, 16.30-tól lép pályára a Békéssámson ellen a Mátraiban. A belépés ingyenes. Betkó Tamás

fotó: Domján R. Több mint egy év után ismét bajnoki mérkőzést láthattak a nézők a Mátrai-stadionban. Az OMTK-ULE megye III. o. mérkőzésen fogadta a Magyarbánhegyesi TC csapatát. A nyáron alakult orosházi csapat gólfesztivált rendezett első hazai mérkőzésén: OMTK-ULE 1913 – Magyarbánhegyesi TC 13 – 1 (3 – 0). Orosháza, Mátrai-stadion, 300 néző. V.: Korbely P. OMTK-ULE: Szabó Z. – Harmati (Debreceni), Boros, Par-

Átadják TAO és önkormányzati támogatásból elkészült az élőfüves labdarúgópálya az OMTK-ULE Sportcentrumában. Az ünnepélyes pályaavató szeptember 11-én, 11 órakor lesz. Előtte 9 órától gyermekfoci, 16 órakor Rákóczi-bemutatómérkőzés, 17 órától ULE edzők, vezetők – Ferencváros öregfiúk mérkőzést rendeznek. Részletes program: www. oroscafe.hu

Szombaton bajnoki Elkezdődik a 2016–17-es bajnoki idény szeptember 10-én az ONKC kézilabdázói számára. Egy nem mindennapi bejelentést is tett a klubvezetés. ONKC – Rögtön az első mérkőzésen, szombaton 18 órától igen nehéz feladat előtt állnak a lányok, hisz az ellenfél nem más, mint a tavalyi bajnokság harmadik helyezettje, az Eszterházi KFSE csapata. A folyamatosan a bajnokság élvonalában tanyázó egriek ellen hagyományosan izgalmas és szoros mérkőzéseket játszanak az orosházi lányok. Legutóbb május elsején

találkozott a két csapat. Akkor az Eötvös-csarnokban egygólos hazai győzelem született. A bajnoki nyitányon idén is kiélezett, izgalmas találkozóra számíthat az orosházi közönség. Az ONKC vezetése szeretné az orosházi sportklubok és sportolók közötti kapcsolatokat erősíteni. Ennek érdekében a következő döntést hozta: valamennyi orosházi sportklub, valamennyi utánpótlás-játékosa az ONKC hazai mérkőzéseit ingyen tekintheti meg, a felnőtt sportolók pedig a félárú diákjeggyel léphetnek be a mérkőzésekre. CSJ

7

Erőemelés

Lovas vb-érmek A lengyelországi Szczyrk városában rendezték az Ifjúsági és Junior Erőemelő Világbajnokságot. Az Orosházi Toldi SE versenyzői remek teljesítményt nyújtottak. ÉRMEK – Lovas Mónika a +84 kgos súlycsoportban 527,5 kg-os ös�szetett eredménnyel a bronzérmet szerezte meg. Guggolásban 207,5 kg-os egyéni csúccsal a 3. helyen végzett. Fekvenyomásban 150 kg-ig jutott, ezzel a dobogó második fokára léphetett. Felhúzásban 170 kg sikerült, így ebben a fogásnemben harmadik lett. Összesítve Mónika három bronz és egy ezüstéremmel fejezte be a világbajnokságot – adta hírül világbajnokunk, Szabó Ágnes. Paczuk Ádám 74 kg-ban versenyzett, és egyéni legjobbját megdöntve összetettben a hetedik helyen zárt. Guggolásban 210 kg-os teljesítményével, egyéni csúccsal a fogásnemben ötödik, fekvenyomásban 150 kg-ot, szintén egyéni csúcsot nyomva negyedik helyen végzett, míg 205 kg-os felhúzásával nyolcadik lett. Összetett eredménye 565 kg, ami egyéni csúcsot jelentett. Musztafa Imre egyesületi elnök szerint Paczuk kitartóan és szorgalmasan edzett, de technikai hibákat vétett, így a várt tudásától elmaradt, de így is egyéni legjobbjait nyújtotta. A Toldi SE versenyzői szeptember 17-én az I. Békés Megyei Raw Fekvenyomó Bajnokságon vesznek részt. Betkó T.

HAT ARANY Harmincegyedik alkalommal rendezte meg Harkány városa a Harkány Sprint Úszóversenyt. A megmérettetésen 29 csapat közel 600 versenyzője állt rajtkőre. Külön értékelte a rendező egyesület a fedett uszodával nem rendelkező szakosztály fiataljait – adta hírül Selmeczi Edit edző. Az Orosháza Úszó Egyesület három versenyzője minden versenyszámban rajthoz állt. Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai 6 arany- és 2 ezüstérmet hoztak haza a nemzetközi viadalról. Részletek az OrosCafén. -t

VÁROSI FOCI Az elmúlt héten a 4. fordulót rendezték a Generali városi kispályás labdarúgó-bajnokságban, játszottak elmaradt és előrehozott meccseket is. Négy kör után még három csapat, a Makk 7, a Barátság-Orosfarm és a DSK FC áll pontveszteség nélkül. Eredmények: OROS-Linamar – Geli’s 7-2, KAZSZER FC – Liget SC-Orosnetwork 2-0, Kárai Exclusive – Makk 7 5-7, Guardian FC Orosháza – Boca Juniors 4-3, Linamar FC – Gringo Burger FC 0-5, Szkaliczki és Társa Kft. – DSK FC 2-7, Telepi Ászok – AKG Zrt. 6-3, Szkaliczki és Társa Kft. – Revans Otthon 2 0-4, AKG Zrt. – Barátság-Orosfarm SC 3-7, Guardian FC Orosháza – Geli’s 5-16. BT

ASZTALITENISZ A Szent István Kupa asztalitenisz versenyen csapatban, párosban és egyéniben is asztalhoz álltak a résztvevők, a végén orosházi siker született. Csapatban a Nyári L., Nagy G., Nagy J. orosházi trió nyert, párosban a Nyári László, Nagy József duó végzett az első helyen. A legsikeresebb versenyző három aranyéremmel Nyári László lett. b


MOZAIK

8

OROSHÁZI ÉLET • 2016. SZEPTEMBER 9. • XXI/32. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Látványos trükkökkel

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Jelinek Péter és Sztankovánszki Ágnes leánya Viola Lilla, Darvasi Roland Sándor és Naményi Edina fiai Robin és Zalán Házasságot kötöttek Hornyák Csaba Antal és Mészáros Gabriella, Papp István és Szőke Henrietta

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet)

PATIKAÜGYELET Szeptember 5-től 11-ig: Szent István Gyógyszertár Orosháza, Szabó D. u. 3. Tel.: (68) 412-752 Szeptember 12-től 18-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175

LAKOSSÁGI FÓRUM

ADOMÁNYHELY Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület által működtetett ifjúsági adományhely átköltözött a Mikszáth Kálmán utcára, a Táncsics gimnáziummal szembeni üzletsorra. Nyitva: hétfőn és szerdán 8–12 óráig és 15–17 óráig. Szintén a Mikszáth Kálmán utcán található Hozom-viszem adománybolt nyitva: kedden és csütörtökön 8–12 óráig és 15–17 óráig.

TRAFFIPAX 09. 09.: Szarvasi út, Szőlő körút, 09. 10.: Szent István utca, Csorvási út, Szentesi út, Huba utca, 09. 11.: Iglói utca, Szentesi út, 09. 12.: Csorvási út, Szentesi út, 09. 13.: Iglói utca, Csorvási út, Gyopárosi út, 09. 14.: Aradi utca, Szent István utca, Vásárhelyi út, Csorvási út, 09. 15.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szent István utca, 09. 16.: Csorvási út, Szentesi út, Huba utca

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. SzemeSZTEr – a Szegedi Tudományegyetem tanulóinak műsora szeptember 15-én, csütörtökön 19:30tól. Ismétlés szeptember 16-án 19:30-tól, szeptember 17-én 15:30tól és szeptember 18-án 11:30-tól.

KUTYASZORÍTÓ Szedert két település között találtuk. Eleinte félénk, bizalmatlan és visszahúzódó volt. A menhelyen kutyatársaival viszont azonnal barátságot kötött. Fürge, aktív, kiegyensúlyozott természetű, játékos, féléves szuka kutyus. Könnyen, gyorsan és szívesen tanul, Szikháton várja az új gazdit! • oroshaziallatvedok.hu • Telefon: 06 (70) 619-2307 • Állatkínzás, rossz tartás bejelentése: 06 (70) 619-2308 • facebook.com/kutyamenhely/

fotó: Forgó Imre Idén is megmutatták magukat az extrém sportolók. Szemkápráztató trükköket láthatott

földön és levegőben az, aki kilátogatott a múlt szombati rendezvényre.

Miss Alpok Adria

A megye szépei A hétvégén mi is szoríthatunk Horváth Dorináért a Miss Alpok Adria megyei döntőjében, a végső győzelemre is esélyes. SZÉPSÉGEK – A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Hercegasszony Birtok szolgált a tábor helyszínéül, ahol két napon át profi stábbal sajátíthatták el a lányok a színpadi produkciókat. A döntőt ebben az évben is a Szarvasi Szilvanapok keretein belül rendezik meg szeptember 10-én a Szarvasi Víziszínházban. Három versenyről lehetett kvalifikálni a Miss Alpok Adria megyei döntőjére. – Itt van a gyulai Magyar Pálinka Szépe első helyezettje és két udvarhölgye, mellettük a különdíjas

is, a Békéscsaba Szépe versenyről szintén ezen helyezettek és a Kenyérünnep Szépe verseny döntősei – nyilatkozta a verseny egyik szervezője, Kiss László. A szépségek között ott van a 19 éves orosházi Horváth Dorina is, akit a Békéscsaba Szépe első udvarhölgyének választottak. – A mostani próba nagyon fontos, hiszen nem igazán van időnk ezen kívül gyakorolni a mozgásokat, de részt veszünk kommunikációs órákon is. Emellett lehetőségünk van jobban összeismerkedni a lányokkal – mondta a mindig mosolygós Dorina. Az orosházi szépségnek is minden esélye megvan, hogy a fejére kerüljön a korona. Patakfalvi Ádám

Repülőkre várva Tizenhatodik alkalommal rendezi meg az Orosháza Városi Modellező Klub szeptember 10-én a Nemzetközi Modellrepülőnapot. REPÜLŐNAP – A találkozót az orosházi reptéren tartják, ami Szeged irányába a 47-es útról érhető el. Nóbik Gyula szervezőtől megtudtuk, Budapesttől Őcsényig, Szentestől Gyomaendrődig az ország minden részéből várnak modellezőket, sőt Németországból is

EXTRÉM VIGASZ

Kovács Péter Dávid, a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője lakossági fórumot tart szeptember 14. napján, 17.30 órától az Uzsoki utcai óvodában.

A TIZEDIK EXTRÉMSPORTNAPON A LEGMERÉSZEBB TRÜKKÉRT JÁRÓ DÍJAT KAPJA: MUKÁNSZKI LÁSZLÓ!!!

érkezik egy csapat. A modellezők szombaton 9 órától késő délutánig reptetik a modelleket önmaguk és a közönség szórakoztatására. Kuriózum, hogy Budapestről érkezik egy turbinás modell, a harci repülő mása, ami akár 300 km/h sebességgel is képes repülni. A bemutató fővédnöke Dávid Zoltán polgármester. Az Orosháza Városi Modellező Klub várja a technikai sportok szerelmeseit szombaton az orosházi reptérre. bt

SIKERESEN – Jubileumhoz érkezett az Extrém sportnap, tizedik alkalommal rendezte meg az Orosházi

Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat. Idén ismét a Fűtőház utcai sportpark adott otthont a rendezvénynek. Öt kategóriában, közel nyolcvanan mérték össze tudásukat az extrém sportok szerelmesei. Egész nap jó hangulat uralkodott, a lejátszóban pörögtek a lemezek, amíg a sportolók a levegőben tették ugyanezt. – Alulról jövő kezdeményezésnek volt köszönhető, hogy tíz évvel ezelőtt létrejött ez a rendezvény – jegyezte meg az Extrém sportnap kezdeti időszakáról Sándor Enikő ifjúsági közösségsegítő. – Igyekszünk mindig új dologgal készülni, célunk minden évben színesíteni a zenei kínálatot is – tette hozzá. Az egész napos ingyenes rendezvényen kicsik és nagyok egyaránt képviseltették magukat. A bravúros bringás, rolleres, illetve deszkás trükkök mellett színes programok, táncos bemutatók várták az érdeklődőket. A rendezvényt – a szokásoknak megfelelően – este pörgős koncertek zárták, fellépett a Beersewalk, a Metallicum és a Fish!. Galériát az OrosCafén talál. Patakfalvi Á.

Nincs közöttünk különbség

Közelebb egymáshoz

A lehetőséget látták benne – ezért rendezte meg a „Vadvirág” Gyermekeinkért Alapítvány első alkalommal a Ne érte, vele fuss elnevezésű, ép és akadályozottsággal élők közös futását a főtéren • fotó: Domján Róbert

A HÉT EMBERE Tevékenyen a fiatalságért – Sándor Enikő A Hét Embere

Tizenhét éve dolgozik szeretett városáért, a Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat berkein belül. A József Attila Általános Iskolában választották meg képviselőnek, majd ifjúsági polgármestere is volt Orosházának. Hálás a szervezetnek, hiszen rengeteg értékes élményt, embereket, kapcsolatokat és tapasztalatot szerzett általa. Elmondása szerint egyszer sem fordult meg a fejében, hogy feladja egy rosszabbul sikerült rendezvény után. Igazi lokálpatriótává vált, szerinte más érzés úgy szeretni szülővárosod, miközben teszel érte. – Amikor egy nagyobb rendezvényt szervezünk, olyan érzés, mint készülni a karácsonyra. Örömet okoz, hogy igény van arra, amit csinálunk – mondta Sándor Enikő. Bővebben az OrosCafén. PÁ

TELEFONSZÁMOK

EZT MONDTA A MŰSORVEZETŐ, AMIKOR A DÍJAT ÁTVETTEM A NEVEDBEN. A TÖMEG PEDIG ÉLJENZETT, MIALATT TE A MENTŐAUTÓBAN SÍRTÁL.

EMLÉKSZEL MÁR?

DJ

Polgármesteri Hivatal Tel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Mentőállomás Tel.: 06 (68) 411-204; 104 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Tűzoltóság Tel.: 06 (68) 414-244; 105 Mezőőrség Telelefon: 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Vági Kata. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.