INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. JANUÁR 19. • XXIII. ÉVFOLYAM • 2. SZÁM
WWW.OROSCAFE.HU
Első idei gazdafórum
2
– Államtitkári beszámolót is hallhattak a gazdák
Modern eszközökkel vigyáznak
3
– Folytatódhat az orosházi mentőállomás fejlesztése
Tarolt a Vörösmarty
6
– Több mint félszáz ifjú sakkozó indult a diákolimpián
Vajúdószoba Orosházán
– Boldogan a szülőszobáig vezető úton
380 millió forintos lőtérberuházás valósul meg Orosházán
Az első nyertesek közt Újabb fejlesztés indulhat városunkban eredményes pályázatnak köszönhetően. Orosháza az elsők között nyert helyet abban az állami beruházássorozatban, amely új lőterek kialakításáról szól. Az épülő létesítmény a helyi turizmust is erősíti majd. Tavaly ősszel született meg a kormányrendelet, melynek értelmében több mint száz lőteret építenek országszerte. A beruházások két ütemben valósulnak meg, melyet a Nemzeti Sportközpontok szervezete felügyel a Honvédelmi Sportszövetség segítségével. Először 40, majd 67 új lőteret hoz létre a kormány mintegy 1,2 milliárd forint értékben. Városunk az elsők között nyert a pályázaton – tájékoztatta lapunkat Dávid Zoltán. A polgármester elmondta, hogy a tervek szerint egy úgynevezett B típusú, zárt lőteret alakítanak ki, ahol kiskaliberű lőfegyvereket használhatnak, de egyéb sportcélokat is szolgál majd a létesítmény. Így helyet kap egy tíz lőpályás 25 méteres lőtérfelület, egy 144 négyzetméteres tatami, egy mintegy ötven fő befogadására alkalmas konferenciaterem, és az épület körül egy szabadtéri fitneszpark is lesz. – Örömmel értesültünk
8
Többen vagyunk A 2015-ös lélekszámhoz mérten jelentősen gyarapodott Orosháza lakossága 2017-ben. A nepesseg.com adatai szerint két éve még 28.356-an éltek a városban, tavaly pedig már 29.087-en. Biztató, hogy a közel négy évtizede tartó létszámcsökkenés megfordulni látszik. TD
Adomány Svájcból
Az új beruházások az orosháziak érdekeit szolgálják róla, hogy az orosházi lőtér az első ütemben épül fel Gyopárosfürdőn még ebben az évben. A projekt 380 millió forintba kerül, melyet teljes egészében az állam fizet, és a fenntartásról is gondoskodik, a városnak csak a területet kell biztosítania. Ezzel egy újabb kikapcsolódási lehetőséget biztosítunk a helyiek és a turisták számára egyaránt – mondta Dávid Zoltán, hang-
súlyozva, hogy az itt lakók nyugalma zavartalan lesz. Fontos, hogy a fürdő közelében olyan fejlesztéseket valósítsanak meg, amelyek az
Fotó: Rosta Tibor
orosháziak és a városunkba, a térségbe érkező vendégek érdekeit szolgálják – erősítette meg Simonka György, Dél-Békés országgyűlési kép-
Lakossági fórum a gyopárosi fejlesztésekről • Időpont: 2018. február 08. 17.00 óra • Helyszín: Alföld Gyöngye Hotel és Konferenciaközpont fszt. • Fejes Róbertné alpolgármester várja az érdeklődőket
viselője, a további fejlesztéseket is ismertetve hozzátéve, a lőtér mellett hamarosan megépülhet az új munkásszálló és egy szociális intézmény is. – Ezek a beruházások új munkahelyeket is teremtenek az orosháziaknak, a lőtér pedig a turisták és a környékbeli lövészek számára is vonzóbbá teszi a várost, ezáltal erősítve Orosháza turizmusát és gazdaságát – fogalmazott a képviselő. PÁ
Adomány érkezett Svájcból az Orosházi Kórházba, amiben többek között egészségügyi bútorok és a betegek élelmezésénél használt konyhai eszközök voltak. – Szavakkal nehéz kifejezni azt a hálát, ami az orosházi származású, Svájcban élő evangélikus lelkésznek, Gabányi Gézának és segítőjének, Alex Batának jár. Hosszú évek óta támogatják intézményünket, összegyűjtik és eljuttatják hozzánk a kint már nem használt egészségügyi és irodai felszereléseket, ez pedig jelentős segítség nekünk – fogalmazott dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója. GB
Programszerűen alakul ki a háziorvosok és egészségügyi szakemberek együttműködési hálózata
Praxisközösség Orosházán és környékén A körzeti és szakorvosi ellátás fejlesztésére nyert 150 millió forintot a város az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A tervezett projekt keretében háziorvosok és egyéb egészségügyi szakemberek együttműködő hálózata alakul ki Orosházán és térségében. Praxisközösség jön létre Orosházán és környékén. A város 150 milliós támogatást nyert el az Emberi Erőforrások Minisztériumától, amit az orvosi ellátás fejlesztésére fordítanak.
– Nagyon örülünk, hogy a város ismét egy nagy értékű pályázat nyertese lett, amely nem jöhetett volna létre a közreműködő szakemberek, orvosok hozzáértése és kitartó munkája nélkül – értékelt Bojtor István alpolgármester. A hálózat a hagyományos gyógyító, akut és sürgősségi ellátás mellett kiemelt figyelmet szentel a balesetek megelőzésére és az egészségfejlesztésre, tehát a népesség egészségi állapotának javítására. – Az elvégzendő feladatok között szerepel az érintett körzetek lakosságának szűrő-
Legfőbb cél az egészségi állapotok javulása
Fotó: Rosta Tibor
vizsgálata, különös tekintettel a hat legnagyobb jelentőségű betegségcsoportra. Lehetőség nyílik a pácienseket a praxisközösség által alkalmazott gyógytornászhoz, dietetikushoz vagy épp a szükséges szakrendelésekre irányítani. A megalakuló praxisközösséget 9 körzet fogja létrehozni Orosháza és Tótkomlós praxisainak bevonásával – mondta dr. Patvaros Áron, a projekt kezdeményezője. A térség Egészségfejlesztési Irodájával kötött megállapodás értelmében a praxisközösségnek nem saját forrásból kell a klienseinek többletszol-
gáltatást biztosítani. A tervek között orvostechnikai, terápiás és szemléltető eszközök beszerzése szerepel. A lakosság számára nyújtott szolgáltatások mellett a praxisközösségek szakembereinek szakmai felkészítésére is nagy figyelmet fordítanak. A legfőbb cél, hogy a közösség által érintett területen javuljon a lakosság egészségi állapota, növekedjen a születéskor várható élettartam, valamint, hogy a fejlesztések hozzájáruljanak a lakosság egészségtudatának javításához. Bojtor Zalán