2019.06.21/24. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2019. JÚNIUS 21. • XXIII. ÉVFOLYAM • 24. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Békés megye az elsők közt

2

– A megye biztonsági és egészségügyi helyzetéről

ISMÉT ÚJÍTÁS

A májusi képviselő-testületi ülésen döntött úgy Orosháza önkormányzata, hogy az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására nyújt be pályázatot. Végül a május 31-i határidőnek megfelelően a Luther utca az Eszperantó és az Arany János utcák közötti harmadik szakaszának felújítására esett a választás. Az említett utcaszakaszon kockakőbontást, tisztítást, fagyvédő réteg építését, szegélyépítést, a bontott kockakövek visszafektetését, szikkasztó árkok profilozását, valamint padkarendezést terveznek. Az igényelhető támogatás maximális öszszege 30 millió forint, a beruházás összköltsége pedig kivitelezői árajánlat alapján bruttó 41 millió forint. BZ

Ingyenes nyelvtanfolyam indul

3

– Július 5-éig lehet jelentkezni

7

– Több mint harminc fiatal vesz részt a programokon

8

Itthon és külföldön

– Egymást érik a nagy versenyek Kárai Tamás számára

Jöhet a pihenés, tizenegy hétig nem kell iskolába menni

Megkezdődött a vakáció  Csaknem négyezer orosházi általános és középiskolás diáknak ért véget a mintegy 180 tanítási napból álló tanév az elmúlt héten. Az általános iskolások közül voltak, akik végleg elköszöntek, hiszen a ballagást követően máshol folyatják tanulmányaikat szeptembertől. Ballagásokról és tanévzáró ünnepélyekről szólt a mögöttünk hagyott néhány nap Orosházán. A város három általános iskolájának és telephelyeiknek összesen mintegy kétszáz végzős diákja öltözött ünneplőbe és mondott búcsút annak az intézménynek, ahol az elmúlt nyolc évet töltötte, két középiskola pedig hivatalosan is lezárta a 2018/19-es tanévet. » folytatás az 5. oldalon

Dr. Kaáli Nagy Géza professzor és a díjazottak

Fotó: Rosta Tibor

Dávid Zoltán: Orosháza az első  Dávid Zoltán a FIDESZ Orosházi Szervezete polgármesterjelöltje, aki a taggyűlés egyöntetű támogatása mellett indul az őszi helyhatósági választásokon Orosháza polgármesteri székéért.

KEZDETÉT VETTE A TUDÁS TÁBORA Tegnap vette kezdetét a Staféta Tábor Gyopárosfürdőn, melynek az idei témája a digitalizáció. A háromnapos tábor célja, hogy a résztvevők megismerjék a tudomány legújabb vívmányait és új tudás birtokában térjenek haza. Pedagógusokkal telt meg június 20-án a XVII. Staféta Tábor helyszínéül szolgáló Kodolányi János Egyetem. A közel húsz éve töretlen sikerrel futó tábor a Magyar Pedagógiai Társaság szervezésében valósul meg, országszerte több helyszínen is létrehívták már. Villányi Györgyné alelnök elmondta, az idei helyszínválasztás nem véletlen, hiszen Békés megyében Orosházán működik a társaság egyik legerősebb tagozata. Az alelnök hozzátette, érdemes a táborozók elé tárni az Orosházán folyó kiemelkedő kezdeményezéseket, hogy az ország más területére is eljuttassák az itt csírázó tudást. TD

Nagy siker az ONKC-tábor

Az élhetőbb, szerethetőbb városért

Fotó: Kecskeméti Krisztina

A májusi európai parlamenti választások egyértelmű és magabiztos FIDESZ-győzelmet hoztak Orosházán is, a választópolgárok meggyőző többsége a biztonság és a nyugalom mellett tette le a voksát. Októberben újabb választás

következik, amikor a település jövőjéről, mindennapjaink irányáról dönthetünk. A FIDESZ azt a Dávid Zoltánt jelöli a polgármesteri posztra, aki megelégedésünkre az elmúlt öt évben irányította a várost. Dávid Zoltán polgármesterjelölt: – Köszönöm a taggyűlés egységes támogatását, számomra ez azt jelzi, jó az irány, amit képviselünk. Legfőbb feladatomnak tekintem a már megkezdett beruházások folytatását, illetve sikeres lezárását. Emellett rendkívül fontos az új

pályázati lehetőségek megragadása, Orosháza versenyképességének, fejlődésének széles körű szolgálata. Rendkívül lényeges terület az új pénzügyi források biztosítása. Azt gondolom, hogy központi források Orosházára vonzására, a kormányzat támogatásának elérésére kizárólag a FIDESZ-KDNP képes. Továbbra is tenni akarok a még inkább élhető, szerethető Orosházáért, ehhez kérem az orosháziak bizalmát és támogatását ősszel, mert számomra Orosháza az első. Orosházi FIDESZ

Egy különleges életút  Könyvbemutatóval zárta le június 19-én a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából szervezett programjait a Justh Zsigmond Városi Könyvtár. Ezúttal Verasztó Antal Thék Endrével kapcsolatos kutatásairól hallgathattak meg számos érdekességet a vendégek. A Justh Zsigmond Városi Könyvtár idei Ünnepi Könyvhetének utolsó programjára gyűltek össze az érdeklődők.

Június 19-én Verasztó Antal Thék Endre a méltóságos asztalos című könyvét mutatták be az intézményben. A könyv és bemutatása a Thék Endre halálának 100. évfordulója alkalmából tartott centenáriumi rendezvénysorozat része. Előzményeihez 2008-ig kell visszaugranunk az időben, ekkor írta meg Verasztó Antal első Thék Endrével és családjával kapcsolatos művét. Az a kötet a Thék Endre és a nemes Thék-család történe-

te címet viselte, amely idén újabb fontos érdekességekkel bővült. A bemutatón a könyvtár igazgatója, Buzai Csaba beszélgetett Verasztó Antallal a könyv megírásáról, az információk összegyűjtéséről és nem utolsósorban Thék Endre életének érdekességeiről. Mint kiderült, hosszú hónapok kutatásának eredménye a bővített kiadás, mely különböző levéltári anyagokból és régi újságokból állt össze. BZ

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Thék Endre életútját idézték fel a bemutatón

Fotó: Kecskeméti K.


2

KÖZÉLET

2019. JÚNIUS 21.

Közgyűlésen ismertették a megye biztonsági és egészségügyi helyzetét

Békés megye az elsők közt Zárva lesz az orosházi kormányablak

 Informatikai eszközök cseréje miatt szünetel az ügyfélfogadás július 1-jén (hétfő) az Orosházi Járási Hivatal tótkomlósi és orosházi kormányablakában. Zárva lesz 2019. július 1-jén (hétfő) az Orosházi Járási Hivatal tótkomlósi és orosházi kormányablaka, ugyanis az informatikai eszközök cseréjét végzi a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ). Július 2-ától (kedd) már a szokásos ügyfélfogadási rend szerint állnak rendelkezésre a kormányablakok munkatársai.

 A Békés Megyei Önkormányzat júniusi közgyűlésén elfogadta a megyei rendőr-főkapitányság 2018. évi munkájáról szóló beszámolót, valamint tájékozódott többek között a megye lakosságának egészségügyi állapotáról és a kórházak helyzetéről.

Békés megye közbiztonsági helyzetéről dr. Polyák Zsolt megyei rendőrfőkapitány számolt be a képviselőknek. A megyei rendőr-főkapitányság stratégiai célja a mindenki számára elfogadható biztonság fenntartása, aminek sikeres megvalósítását bizonyítják a tavalyi évről szóló statisztikai adatok. Kiemelte, hogy a megyei rendőr-főkapitányság munkájának eredményeként 2018-ban 4998 bűncselekményt regisztráltak a megyében, ami a korábbi évhez képest 11,5 százalékkal kevesebb. A nyomozáseredményességi mutató terén jelentős növekedés figyelhe-

Többek között beszámolók kerültek terítékre tő meg, hisz a megkezdett nyomozások 82,9 százalékát eredményesen zárták le, ami 12,5 százalékkal jobb érték, mint 2017-ben. Az emberölések száma csupán 4 volt, az esetek felderítettsége 100%-os. Bár a garázdaságos bűncselekmények száma minimálisan növekedett, de az esetek több mint 97 százalékát felderítették. A lopások száma

SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A légi kémiai védekezés 2019. június 26-án a napnyugtát megelőző időszakban lesz. Tartaléknapok: 2019. június 27–28. A földi kémiai védekezés 2019. június 26-án a napnyugta utáni időszakban történik. Tartaléknapok: 2019. június 27–28.

A rendőrfőkapitány elmondta, hogy az utóbbi években Békés megye az ország egyik legbiztonságosabb megyéjének tudhatja magát. A napirendhez hozzászóló képviselők elismerésüket és köszönetüket fejezték ki a rendőrség hatékony munkájáért. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke köszönetet mondott a részletes és

A DÉL-BÉKÉSI TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS TEHETSÉGTÁMOGATÓ TEVÉKENYSÉGE

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: minőségirányítási mérnök, gyógytornász, óvodapedagógus, kooperációs vezető, vevői kapcsolattartó, munkavédelmi, környezetvédelmi és tűzvédelmi munkatárs, forgácsolási technológus, kohómérnök, állatorvosi asszisztens, könyvelő, adminisztrátor. Fizikai munkakörök: bolti eladó, bolti eladó (Pusztaföldvár), élelmiszer-eladó, vendéglátó-eladó, bolti árukiadó (férfi munkatárs), pincér, tűzoltó, pék, csőszerelő lakatos, géplakatos, CNC-megmunkálóközpont-kezelő, hegesztő, autójavító, villanyszerelő, ipari alpinista, víz-, gáz- és központifűtés-szerelő, takarító (férfi), anyagmozgató (targoncavezető), betanított segédmunkás fémipari tapasztalattal, betanított gépkezelő, segédmunkás, egyszerű ipari foglalkozású. Képzések: BÉKÉSCSABA: gépi forgácsoló, hegesztő, kőműves, pincér, szállodai recepciós, tisztítástechnológiai szakmunkás, ECDL. OROSHÁZA: élelmiszer-eladó, személy- és vagyonőr. Információ: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094.

15,03 százalékkal, a lakásbetöréses eseteké pedig 24,6 százalékkal csökkent. 2018ban a szakmai munka mellett az együttműködésre is nagy hangsúlyt helyeztek. A megyei igazságügyi szervekkel, a megyei és települési polgárőrszervezetekkel, önkormányzatokkal és más intézményekkel történő összefogás már számos pozitívumot produkált.

Fotó: Zentai Péter

minden tevékenységre kiterjedő beszámolóért. Örömét fejezte ki, hogy a rendőrségi beszámolóban évről évre javuló tendenciákról olvashatnak, ami azt mutatja, hogy a korábbi eszközfejlesztések, megnövelt személyi állomány, valamint a lakosság körében a megelőzés érdekében végzett kommunikáció idővel kifejti kedvező hatását. Békés megye lakosságának egészségügyi állapotáról tájékoztatta a képviselőket dr. Gaálné dr. Maráczi Gabriella, a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Közegészségügyi Osztályának vezetője. Az ismertetett adatokból kiderült, hogy a születéskor várható élettartam növekedett, ennek ellenére még mindig elmaradnak az uniós átlagtól. Hangsúlyozta, hogy a halálesetek száma megfelelő életmód folytatásával és a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétellel jelentősen csökkenthető lenne. TD

A testvérvárosok közösen ünnepeltek

Tusnádfürdőt köszöntötte Orosháza

Testvérvárosi látogatás  Tusnádfürdőn, Orosháza testvérvárosában járt a napokban Dávid Zoltán polgármester, hogy együtt ünnepelje meg a helyiekkel az erdélyi település várossá nyilvánításának több mint fél évszázados évfordulóját. Három napon át ünnepelte Tusnádfürdő várossá válásának 51. évfordulóját június 14–16 között. A rendezvényeken Orosházáról Dávid Zoltán mellett Németh Béla önkormányzati képviselő, tanácsnok vett részt. A programsorozat nyitóeseményeként Tusnádfürdő megerősítette húszéves testvérvárosi kapcsolatát Jánoshalmával, valamint együttmű-

ködési megállapodást kötött Fejér megyével. Ezt követően leleplezték azt a Barátság-emlékművet, amelyet Budapest XXI. kerülete, Csepel önkormányzata adományozott a városnak, majd színes programkavalkád kezdődött. – Mindig örömmel látogatunk el Tusnádfürdőre, és ugyanilyen örömmel fogadjuk az onnan érkezőket, legközelebb augusztusban. Azt gondolom, hogy a két települést egy valóban élő, szoros, egymást segítő kapcsolat köti össze. Többek között ezek teszik lehetővé, hogy megmaradjanak, sőt, erősödjenek a határon átívelő magyar–magyar kötelékek – fogalmazott Dávid Zoltán. PE

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

Harmadik éve, hogy a Mezőkovácsházi és az Orosházi járás állami köznevelési intézményei tehetséggondozó tevékenységének támogatására létrejött a Dél-békési Tehetségsegítő Tanács. A szerveződés célja alakulása óta változatlan: a tehetségsegítő tevékenységeket célzó kezdeményezések összefogása Dél-Békés területén, a tehetséggondozó, -fejlesztő munka segítése, a szakmai, társadalmi és gazdasági erőforrások összehangolásának támogatása. A tanács kiemelt célja, hogy lehetőséget és teret adjon a fiatal tehetségek hosszú távú, folyamatos és megbízható segítésére. A Dél-békési Tehetségsegítő Tanács 2018/2019-es munkáját idén is jelentős mértékben segítette a Nemzeti Tehetség Program részeként az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett „Hazai Tehetségsegítő Tanácsok támogatása” pályázati kiírás. A „Dél-békési tehetségek segítése” című, NTP-HTTSZ-18-0021 azonosító számú pályázat a támogató döntése alapján 2.000.000.- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A júniusban záruló projekt hozzásegítette a tanácsot az előző tanévekben végzett munkájuk továbbfolytatásához. Az idei tanév programjai között szerepeltek meglévő jó gyakorlatok bemutatása, megismertetésének és bevezetésének koordinálása, bemutatók tartása a tanács működéséről, tehetségalap működtetése, szakmai bemutatkozó beszélgetés, tehetségpont regisztráció és regisztrált tehetségpontok további szakmai segítése, tehetségnappal kapcsolatos tevékenységek, szakmai fórumok szervezése pl. a tehetségazonosítás, gazdagítás, dúsítás, komplex tehetséggondozó program működtetése terén. A megtartott bemutatók révén az érdeklődők megismerhették a tanács működését, tehetségpont tagjainak jó gyakorlatait. Fentieket a tanács partneri együttműködései révén más szervezetek is támogatták. A Dél-békési Tehetségsegítő Tanáccsal a dbtst@vmoh.hu e-mailcímen vehető fel a kapcsolat. Nemzeti Tehetség Program

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő


3

KÖZÉLET

2019. JÚNIUS 21.

Július 5-éig lehet jelentkezni az angolnyelv-vizsgára felkészítő tanfolyamra

Ingyenes nyelvtanfolyam indul  A város fiataljainak kíván segíteni Orosháza Város Önkormányzata. A júliusban induló nyelvvizsga-felkészítő lehetőséget nyújt többek között a jövő évi felsőoktatási felvételi eljárásban elengedhetetlen nyelvvizsga megszerzéséhez is.

Nagy változásokat hoz a 2020-as felsőoktatási jelentkezés, a fiatalok körében talán a középszintű komplex nyelvvizsga megszerzése jelenti az igazi nehézséget. Ennek hiányában többen is lecsúszhatnak a felvételről. A sikeres diplomaszerzést és a kedvező munkaerőpiaci elhelyezkedést szeretné segíteni az önkormányzat az orosházi fiatalok körében egy júliusban induló ingyenes angolnyelvvizsgára felkészítő

A tanfolyam lehetőséget biztosít a nyelvvizsga megszerzéséhez tanfolyammal. Az összesen kétszáz órás tanfolyam lehetőséget nyújt, hogy 2019 decemberéig megfelelő tudást kapjanak a résztvevők.

Orosháza polgármestere kiemelten fontosnak tartja, hogy a fiatalok minden téren megfelelő segítséghez jussanak. – Településvezetőként fontos-

Fotó: illusztráció, Kecskeméti Krisztina

nak tartom, hogy a fiataljaink minél több lehetőséghez hozzájussanak, amelyek a sikeres életkezdésben segítik őket. A munkaerőpiacon szinte már

A munkavállalók fejlődéséért  NYITOK-hálózat a munkaerőpiaci kompetenciák fejlesztéséért címmel tartottak workshopot a kisés középvállalkozói szféra szereplői számára. A csütörtöki rendezvényen Dávid Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket.

Megköszönte a program irányítóinak, hogy az országos ötven helyszín egyikéül Orosházát választották, ahol sok munkavállaló él, és akik szeretnének fejlődni. A rendezvényre elsősorban a kis- és középvállalkozókat, munkaadókat vártak, hogy megismerhessék a programban rejlő lehetőségeket,

A munkáltatók nyitottak az új lehetőségek iránt melyek segítségével a munkavállalók kompetenciáit fejleszthetik. Győrfi Attila, a program szakmai vezetője elmondta, az esemény célja a településen

Fotó: Kecskeméti Krisztina

működő vállalkozások részére elérhető egyedülálló, ingyenes képzési lehetőség, és a legújabb iparág-specifikus kompetenciafejlesztési programok bemutatása.

– Ötven, az orosházihoz hasonló tanulási központunk van szerte az országban, és két innovatív műhely csatlakozik még ezekhez. Nagyon fontos a mai munkaerőpiacon, hogy a munkavállalókat meg tudjuk tartani, ehhez egy jó módszer lehet, hogy ingyenesen biztosítunk számukra képzést, melynek révén könnyebben léphetnek előre. Az itt megkapható, azonnal használható, versenyképes tudás alkalmas erre. Szerencsére a cégek nagyon nyitottak, meglátták ebben a lehetőséget, hisz ha úgy fogjuk fel, ez lehet egy béren kívüli juttatás a dolgozó számára – mondta el még a szakmai vezető. CSJ

mindenhol elvárás egy nyelv legalább társalgási szintű ismerete. Ezért gondolom azt, hogy jó lehetőséget nyit a fiataljaink előtt ez az ingyenes tanfolyam is, és sokan elgondolkoznak azon, hogy most anyagi befektetés nélkül juthatnak előnyökhöz. Javaslom, hogy a lehető legtöbben éljenek a projekt nyújtotta tanulási lehetőséggel – nyilatkozta lapunknak Dávid Zoltán. A felkészítő tanfolyamra tizenöt 14-24 év közötti elhivatott diák nyerhet felvételt. A jelentkezőknek rendelkezni kell érvényes tanulói jogviszonnyal. Minderre az önkormányzat egyik projektje biztosít lehetőséget. Az EFOP-3.9.216-2017-00027-es számú „Humán kapacitások fejlesztése a helyi tudástőke gyarapítása céljából” című pro-

jekt keretében a tanfolyam mellett a segédanyagokat is ingyenesen biztosítja az önkormányzat. A tanfolyamon résztvevők csoportos formában, a jelenlegi tudásszintjük felmérése után az írásbeli és a szóbeli nyelvvizsga valamennyi típusfeladatával megismerkednek. Így a szövegértés és szövegalkotáson túl az irányított szövegalkotás, a mindennapi társalgási szituációk, a hallás utáni szövegértés és interpretáció típusfeladatokra is nagy hangsúly helyeződik. A részvételt azoknak az orosházi lakcímmel rendelkező fiataloknak tudja biztosítani ingyenesen az önkormányzat, akik valamennyi feltételnek megfelelnek és a jelentkezésüket 2019. július 5-ig megküldik az efop392oroshaza@ gmail.com e-mailcímre. TD

Tisztújítás az orosházi FIDESZ csoportban – tartják az irányt  Tisztújítást tartott az orosházi FIDESZ-csoport, ahol Molnár Bélát választották újra elnökké. Ismételten alelnökké választotta a taggyűlés Fejes Róbertnét, Dávid Zoltánt és Zalai Mihályt, Bojtor István új alelnökként Elekes Lajost váltotta a csoport elnökségében. Molnár Béla: – Az elmúlt évek sikeres nemzet- és gazdaságpolitikáját a FIDESZ-kormány intézkedéseinek köszönhetjük, a kormányzati és politikai stabilitást a választók nagyarányú tá-

mogatása adja. Az orosházi FIDESZ-csoport tartja az irányt, eddigi munkánkhoz minden támogatást megkaptunk az orosháziaktól és a kormányzattól, e szerint tevékenykedünk tovább. Dávid Zoltán polgármesterjelöltünket is a stabilitás és folytonosság megőrzésének jegyében választottuk. Képviselőjelöltjeink személyéről rövidesen, július elején határoz majd a csoport taggyűlése. Úgy gondoljuk, Orosháza kormánypárti, fideszes polgármesterrel és kormánypárti többségű képviselőtestülettel érhet el a legtöbbet.

A piacon is folyamatosan dolgozik a VÜRT

Karbantartás a piacon

Faragó Sándorné született Gáspár Erzsébet június 18-án ünnepelte 90. születésnapját. A városvezetés nevében Kovács Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. Fotó: Kecskeméti Krisztina

 A Vásárcsarnok karbantartását végzik a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. szakemberei. Kicseréltek egy több száz négyzetméteres takarófóliát, illetve új járólapokat is lehelyeznek majd.

Szeretettel köszöntjük Bohus Jánosné sz. Miszlai Zsuzsannát és férjét, Bohus Jánost születésnapjuk alkalmából. Szerető családja.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Hirdetésfelvétel: hétfő: 14.00–16.30, kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30 Lapzárta: szerda 15 óra

Molnár István médiafelület-értékesítő: 06 (70) 423-3698 Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

Folyamatosan dolgoznak a VÜRT munkatársai városszerte. Benkő Ferenc vezérigazgatótól megtudtuk, a piactéri Vásárcsarnok teljes körű takarítását elvégezték. Ennek keretében a galériában található több száz négyzetméteres elhasználódott fólia cseréje is megtörtént. A vezető elmondta, hogy ez a fólia az

üveggyapot-szigetelést védi az esetleges szennyeződésektől. – A Vásárcsarnok bejáratánál található néhány járólap megsérült, ezeknek a cseréjét is elvégezzük. Várhatóan a jövő héten elkészülnek a kollégáim a munkálatokkal. A csarnok átvizsgálása során egy beázást is felfedeztünk. A tetőfedőt már értesítettük, aki hamarosan orvosolja a problémát – tette hozzá a vezérigazgató. Kiderült, hogy a nyári karbantartási munkálatok ezzel nem értek véget, hamarosan a Vásárcsarnok ereszeit takarítják majd a városüzemeltetési zrt. munkatársai. pá


4

OROSOKOS/AKTUÁLIS

2019. JÚNIUS 21.

Az új műhelyben – mindent egy helyen  Az indulás óta számtalan autó készült, újult meg a Kárai Péter vezette Kárai Exclusive Racing Kft. műhelyeiben. Versenyautó, hobbiautó, veterán autó. Ki is nőtték régi telephelyüket.

Autómosó már 1000 Ft-tól használt Gumiszerviz pl. gumik

Autómentés 5000 Ft-tól Autókölcsönzés személy teher Karosszériaszerviz Cégeknek flottakezelés

5900 Orosháza, Szentesi út 73/A Telefon: 20/9785-002, 20/286-7573

A cég fő profilja a klasszikus autók felújítása. Ez alatt a mai negyvenes, ötvenes korosztály ifjúkorának meghatározó autóit értjük. Ezek az ún. jungtimer sportkocsik, melyek egy része hobbi célokat szolgál, más része kiállítási darab, vagy egy nagyobb, erősebb motorral, futóművel, fékrendszerrel szerelt versenyautó lesz. Mint a cég vezetője, Kárai Péter – aki drift szakágban maga is kiváló versenyző – elmondta, sokan befektetési céllal újíttatnak fel klasszikus autókat. – 2005 óta elég rendesen benne vagyunk a motorsportban. Ezalatt a cég neve egybeforrt a klasszik versenyautós vonallal. Számos versenyre készítünk versenygépeket. Drift-, rali-, ralikrossz autókat. Gyakorlatilag a hazánkban népszerű autós sportágakhoz, de a cég ilyen irányú tevékenysége is a

klasszikus versenyautók, főleg BMW-k felé húzódik. Az ügyfél igényeihez hozzáadjuk a szakmai tapasztalatunkat, és így alakul ki a versenygép, de az egyszerű hétvégi autó is – avat be a cég munkájába Kárai Péter. Egy negyvenéves autónak rendszerint már itt fáj, ott fáj. Rozsdás a küszöb, kopott, elavult a futómű, az utastérbelső. Első lépés minden alkalommal egy alapos állapotfelmérés. Ezután a megrendelő elmondja a felújítással kapcsolatos igényeit. – Az autót az utolsó csavarig, ahogy mondani szoktuk,

elemeire szétszedjük. Minden alkatrészét megvizsgáljuk, visszaszerelhető-e. Ezután kezdődhet a karosszériás munka. A rozsdás, deformálódott elemek javítása, cseréje, majd a kasztni mehet a festőműhelybe. Közben egy másik területen zajlik a motor, a váltó, a futómű felújítása, megint másutt dolgoznak a kárpitosok, készül a belső tér. Régebben ezt a sok munkafolyamatot csak külsős alvállalkozók bevonásával tudtuk megoldani, ami óhatatlanul növelte a ráfordított időt. Nagy előrelépés volt a cég életében, hogy mos-

A három helyszínen zajló ünnepség a Szabadság téren, a Dózsa György és Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésénél elhelyezett Földműves emlékműnél kezdődik. A szombat délelőtti program térzenével indul, mellyel a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara köszönti a város lakóit.

gépjárműklíma szerviz

– Személygépkocsik, teherautók, mezőgazdasági járművek klímaberendezéseinek javítása, beszerelése, tisztítása. – Állófűtések és kiegészítőfűtések beszerelése, szervizelése. Orosháza, Lenkei u. 54. Telefon: (30) 2611-828

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Az üldözöttekre emlékeznek  Az Orosháza és Térsége Gazdakör idén is több helyszínen rendez megemlékezést a kuláküldözés áldozatainak emléknapja alkalmából, 2019. 06. 29-én.

tanra mindent meg tudunk saját erőből saját szakembereinkkel oldani – teszi hozzá büszkén a főnök. Sok a megrendelés, a sok szakmához és munkafolyamathoz viszont már szűkös lett a hely a Szent István utcai telephelyen. Úgy döntöttek, hogy az ügyfelek tökéletesebb kiszolgálása érdekében több, jobb helyre van szükség. – Tavaly ősszel úgy hozta az élet, hogy sikerült megvásárolnunk az új telephelyet, a konzervgyárral szemben levő valamikori bútorlerakatot. Itt már folynak a felújítási munkálatok, de már munkatársaim egy része is itt dolgozik. Egy minden igényt kielégítő, európai színvonalú helyet szeretnénk kialakítani, kiállítótérrel, a műhely felett galériával, ahonnan a megrendelő láthatja is, mi történik az autójával. Nagyon remélem, hogy ősszel már mindannyian itt dolgozhatunk, bár a felújítás még akkor is tartani fog – teszi hozzá Péter. A külföldön is jó nevű cég új telephelyén tovább öregbítheti maga és a város hírnevét.

A megemlékezőket Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere köszönti, majd a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke, Jakab István mond emlékbeszédet. Gondolatai után koszorúzás következik. Péter-Pál napját – hagyományosan az aratás kezdetét – jelölte az országgyűlési határozat a kuláküldözés áldozatainak emléknapjává. Az ötvenes évek elején sokakat bélyegeztek meg a „népnyúzó kulák” szavakkal. Eredetileg a huszonöt holdas, vagy annál nagyobb birtokkal rendelkező gazdákat hívták kuláknak, akiket az akkori rezsim minden

eszközzel zaklatott, megpróbált lehetetlenné tenni, elsősorban a „progresszíven emelkedő” beszolgáltatási kötelezettséggel. A kulákká nyilvánításnak egyetlen egzakt feltétele igazából az volt, hogy a személy rajta legyen a helyi hatóságok által összeállított kuláklistán. Innen annak is szinte lehetetlen volt lekerülni, akit egyébként a jogszabályok szerint nem lehetett volna oda sorolni. Az elkülönített, szégyenbélyeggel megjelölt személyre, családra külön szabályok vonatkoztak a jog területén is. Alsóbbrendű állampolgárrá, a nép ellenségévé nyilvánították őket. Sokukat

internálták, bebörtönözték és nem volt jogorvoslat. A megemlékezők a honvéd helyőrségi zenekarral együtt átvonulnak a Pacsirta utcai, Fehér gárda-emléktáblához, majd az egykori Kisbirtokos székházon elhelyezett emléktáblához és mindkét helyen koszorút helyeznek el. A megemlékezések mellett örvendetes esemény helyszíne lesz városunk. Három település: Békésszentandrás, Biharugra és Vésztő most alakuló gazdaköre, Jakab István jelenlétében Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban tartja alakuló ülését. CSJ

Az Orosháza és Térsége Gazdakör tisztelettel meghívja

A KULÁKÜLDÖZÉS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁRA

IDŐPONT: 2019. JÚNIUS 29. SZOMBAT 10:00 ÓRA HELYSZÍN: OROSHÁZA, FÖLDMŰVES EMLÉKMŰ DÓZSA GYÖRGY U. - BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA KERESZTEZŐDÉS 9:30 TÉRZENE

MAGYAR HONVÉDSÉG 5. BOCSKAI ISTVÁN LÖVÉSZDANDÁR HÓDMEZŐVÁSÁRHELY HELYŐRSÉGI ZENEKARA MEGNYITÓ KÖSZÖNTŐ EMLÉKBESZÉD: JAKAB ISTVÁN AZ ORSZÁGGYŰLÉS ALELNÖKE, MAGOSZ ELNÖKE KÖZREMŰKÖDIK: BÁNFI BENDEGÚZ A TÁNCSICS MIHÁLY SZAKGIMNÁZIUM TANULÓJA. KOSZORÚZÁS: • FÖLDMŰVES EMLÉKMŰ, • FEHÉR GÁRDA EMLÉKTÁBLA, (PACSIRTA U. 8.) • KISBIRTOKOS SZÉKHÁZON ELHELYEZETT EMLÉKTÁBLA, (ELŐD U. 1.) TÁMOGATÓK:


5

MOZAIK

2019. JÚNIUS 21.

Egy korszak lezárult, de kezdődik valami új – Elballagtak a nyolcadikosok is

Készen a jövő kihívásaira

Czina Sándor Tagintézmény » folytatás az 1. oldalról

Az ünnepélyek sorát a Táncsics Mihály Gimnázium nyitotta június 14-én. A tanévet értékelő beszédében dr. Blahó János igazgató kiemelte, egyedülálló az a társadalmi és gazdasági partnerség, amely az iskola és Orosháza intézményei, cégei között kialakult. Ennek és az eredményeknek köszönhetően tudott a gimnázium az idei tanévzárón tizenöt kategóriában díjakat átadni: összesen több mint húsz kiemelkedő teljesítményt nyújtó diák, valamint négy pedagógus és Dénes Ágnes iskolatitkár részesült elismerésben. A Táncsics-díjat idén Madarász

Fotó: Zavada Andrea

Noémi végzős tanuló és Csányi László pedagógus érdemelte ki. A kreatív osztályközösségeknek járó Heptaédert a 11. B osztálynak ítélte a nevelőtestület. Szintén az ünnepélyen osztották ki DSD II nyelvdiplomákat és Jámbor Rudolf Sámli Díját is. Utoljára csengettek be június 14-én a Székács József Evangélikus Átalános Iskola nyolcadik osztályos tanulóinak is. A kíváncsi és büszke hozzátartozók az intézmény dísztermében gyülekeztek, majd a diákok elindultak, hogy még egyszer körbejárják életük egyik meghatározó színterét. A hetedik osztályosok kedFotó: Kecskeméti K.

Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézmény

ves szavakkal búcsúztak tőlük, a végzősök pedig felidézték első évnyitójukat, amikor még tele voltak szorongással és izgalommal, nem sejtve, milyen gyorsan eltelik az általános iskolában töltött nyolc esztendő. Nagy Róbert, az intézmény igazgatója szintén köszöntötte a ballagókat. – Amikor valaki ballag, megváltozik. Nemcsak ránézésre, hanem a lelkét is ünneplőbe öltöztetve, ezt látom most rajtatok is – emelte ki. A Vörösmarty Mihály Általános Iskolában három ballagást tartottak június 15-én, hiszen a Czina Sándor Általános

Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Iskolában és a Rákóczitelepi Tagintézményben is elköszöntek a nyolcadikosok. A Vörösmarty utcai székhelyen a 72 végzős egy része adta elő saját visszaemlékezéseit miután végigjárta az épület tantermeit, folyosóit. Műsorukat követően Jakóné Mihály Brigitta búcsúztatta el őket, a legkiválóbbak pedig megkapták a Vörösmarty-díjat. A Czina iskola tizenkilenc és a rákóczitelepi intézmény tizenhét nyolcadikosa családias ünnepség keretében búcsúzott el. Az Eötvös József Katolikus Általános Iskolában mérföld-

Újra együtt az alfás család A megszokott helyszínen, Gyopároson a Rigó vendégházban gyűltek össze az Alfa Romeo autómárka hívei, vagy ahogyan magukat hívják, az alfás család.

Az ötödik alkalommal megszervezett találkozóra idén is érkeztek a márka képviselői szerte az országból, sőt egy Németországban dolgozó hazánk lánya, Erdős Zsófi is úgy érezte, ha már megvette áhított kocsiját, akkor itt a helye, és annak rendje és módja szerint tegnap Veimarban kocsiba pattant, és most örül, hogy eljött. – A legelső találkozón is itt voltam, akkor még mint rendező. Idén vettem egy 147-es Alfát, így most először saját autómmal itthon vagyok, és ez maga az elégedettség. A program szuper, a fiúk idén is kitettek magukért – tette hozzá a legmesszebbről érkezett alfás. A szervezőcsapat nem sokban tért el a megszokott programoktól. Ügyességi játékokkal

telt a délután, felnitartóverseny (ebben a hőségben már aki odaáll, nyertes), részeg bicikli, alkatrész-felismerő verseny, és a vízifoci is rendelkezésre állt egész nap. A több mint hatvan jármű közt minden rendű és rangú, a márkához tartozó autót láthattunk. Volt egy veterán korú, gyönyörűen felújított GTV-6 is, amely jogosan pályázhat a meghirdetett autószépségverseny fődíjára, me-

kőnek is tekinthető az idei ballagás, hiszen éppen nyolc éve, 2011-ben vette át az egyház az intézményt. A két ballagó osztály 52 tanulója a hagyományoknak megfelelően virágdíszbe öltöztetett iskolát járta végig, az ünnepi műsornak a sportcsarnok adott otthont. – Abban egészen biztos vagyok, hogy felnőttből, gyermekből egyaránt ez a rendezvény váltja ki a legmélyebb érzéseket. Nyolc év örömből, bánatból, játékból és tanulásból, kudarcokból és sikerekből, magányból és egymásra találásból szőtt élményei egy

lyet maguk a találkozó résztvevői ítélnek oda. A legfőbb program – ahogy láttuk – a barátkozás, ismerkedés volt. Mint a rég látott családtagot, üdvözlik egymást, beszélgetnek az alfások és kísérőik. A közös téma adott, hisz mindenki Alfával jött. Este egy nagy buli, vasárnap közös reggeli, és ki-ki útnak indul, de már tudakolják a jövő évi találkozó időpontját. Csányi József

Sok szép autó gyűlt össze az idei találkozóra is

Fotó: Rosta Tibor

Fotó: Kecskeméti Krisztina

valódinak tűnő ünnepi csokorba rendeződnek – mondta beszédében Bicsánszki József igazgató. Ugyancsak szombat reggelre öltött ünnepi díszt az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Iskola, amelynek végzősei a Petőfi Művelődési Központ színháztermében búcsúztak az intézménytől. – Vegyes érzelmek kavarognak ilyenkor az emberben. Egyrészt öröm, hisz akiket nyolc éven át neveltünk, tanítottunk, tovább léphetnek életük új kihívásai felé. Másrészt szomorúak is vagyunk, hisz

Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

olyan embereket búcsúztatunk, akiket az itt töltött idő alatt nagyon megszerettünk, és akik hiányozni fognak – mondta el Kisné Bor Emília igazgatónő. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a ballagó nyolcadikosok egyike, Gáli Petra is. – Egyrészt öröm ez a nap, amit már nagyon vártunk, mert egy új fejezet kezdődik, új iskolába kerülünk, magasabb szintre lépünk. Másrészt szomorúság is van benne, az itt szerzett barátok, az ismerős, otthonossá vált környezet, az iskola biztosan hiányozni fog. A Kossuth Lajos szakközépiskolában június 19-én ért

Fotó: Zavada Andrea

véget tanév, a sportudvaron tartott tanévzáró ünnepélyen a bizonyítványok mellett díjakat is kiosztottak. Halász Dorka a rendészeti, Benczur Melitta a szépészeti, míg Adler Rafael az egészségügy ágazat tanulójaként teljesített kiemelkedően és kapott városi elismerést, Czuczi Erik pedig polgármesteri jutalomban részesült a 2018/2019-es tanévben nyújtott teljesítményéért. Gajdács Tibor igazgató arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy tekintsenek az eredmények mögé, vessenek számot magukkal, és töltsék pihenéssel, de kíváncsian a nyarat. PE

Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Fotó: Kecskeméti Krisztina

A TELEPÜLÉSALAPÍTÁS

275. É v f o r d u l ó j a

a l k a l m á ból

k i t ü n t e t e t t s z e m é ly

„Fehér J. István és Flór László Örökös Vándordíj” elismerő cím Már hagyomány, hogy településünk születésnapja alkalmából a kiemelkedő tudású, tehetségű, eredményes orosháziakat elismerő díjjal jutalmazzák. Ilyen volt Leszkó Bence is, aki sakkban fiatal kora ellenére is komoly eredményeket tud felmutatni.

A Táncsics gimnázium tizedik osztályos tanulója egészen kiskora óta rajong ezért a rendkívül nehéz, kombinatív gondolkodást igénylő szellemi sportért. Kétévesen kapta meg az első készletét, de komolyabban az általános iskolában kezdett el foglalkozni a sakkal. Hatéves korában a Vörösmarty iskola pedagógusa és az Orosházi Sakk Egyesület tagja, Horváth Antal foglalkozott Bencével. A Leszkó Bence jelenleg a Makói SVSE sakkozója fontosnak tartja, hogy fejlődjön és folyamatosan tanuljon, hiszen komoly céljai vannak. – Az életem fontos része a sakk, körülbelül öt-hat órát foglalkozom vele egy nap. Sokat elemezzük a partikat. A célom, hogy előbb FIDE-, majd később nagymester lehessek – meséli mosolyogva. Egy kérdésre válaszolva elmondta, koncentráció, szorgalom és türelem kell ahhoz, hogy valaki jó sakkozóvá váljon, és a kreativitás sem árt. A jelenleg orosházi fiatal sakkozóban ezek a tulajdonságok felfedezhetőek, ezt bizonyítják az eddig elért eredményei is. A világ- és Európa-bajnoki érmek mellett számtalan kiváló országos eredménnyel és diákolimpiai elsőséggel is büszkélkedhet.


6

CSAT_rajzos-SAJTO-280x427.indd 1

HIRDETÉS

2019. JÚNIUS 21.

2019. 05. 09. 17:14


7

SPORT

2019. JÚNIUS 21.

Nyáron sem pihen Mokcsay Péter Ezúttal sprintversenyen tette próbára állóképességét Mokcsay Péter. A fiatal orosházi triatlonversenyző a két megmérettetésből álló 575 Keszthely Triathlonon vett részt, ahol végül a hatodik helyen végzett az erős mezőnyben. Célja, hogy augusztus végén az olimpiai távú országos bajnokságon minél jobb eredményt érjen el. Két versenyből álló hétvégét bonyolítottak le a magyar triatlonmezőnynek június 15–16 között Keszthelyen, az 575 Keszthely Triathlon versenyen. Az elmúlt időszakban triatlonban jelentős sikereket elérő Mokcsay Péter is részt vett a megmérettetésen. Az este

17:30-kor rajtoló sprintverseny, ami előzetesen 750 méteres úszásból, 20 kilométernyi kerékpározásból és 5 kilométernyi futásból állt. – Az úszásra előzetesen 1213 perces időt terveztem, ezt viszont felborította, hogy valamivel hosszabbnak bizonyult a táv. A közel 1 kilométert így 20 perc alatt úsztam le, 6 perces hátrányban az élmezőnytől. Ezért gyorsan bringára pattantam, a két szám között mindössze egy perc telt el és már tekertem is – számolt be a váratlan nehézségekről a fiatal versenyző. A sprinttáv kerékpáros része 5 körből állt Keszthely belvárosában, körönként 4 darab 90 fokos kanyarral. A technikás

Keszthelyen versenyzett a fiatal triatlonista pályán már az első 100 méteren összeállt egy erős boly, akikkel tudta tartani a lépést, így 33 perc után ért újra a depó területére, hogy megkezdhes-

Nagy siker az ONKC-tábor Évek óta megrendezi napközis táborát a szezon után az Orosházi Női Kézilabda Club. Idén több mint harminc fiatal kézilabdázó vesz részt a programokon öt nap alatt. Nagy sikere van már évek óta a nyári szünetben megtartott napközis tábornak. Antal Jenifer és Dancsó Dalma az orosházi klub edzői, felnőtt játékosai rengeteg programmal készültek június 17. és 21. között a jelentkező fiataloknak, de természetesen központi szerepet kap a kézilabda is. – Idén jóval többen jelentkeztek, összesen 33-an voltak jelen az öt nap alatt óvodásoktól egészen 11 éves korig. Nagyon élvezik a gyerekek – mondta mosolyogva Jenifer. – Napi két edzés mellett igyekeztünk változatossá tenni a napokat – tette hozzá.

Ahogy az elmúlt évben, idén is elsősorban az utánpótlásnevelésre helyezte a hangsúlyt az Orosházi Birkózó

se az utolsó versenyszámot, a futást. Itt már sikerült felzárkóznia az élmezőnyre, így összesítésben 1 óra 19 perccel teljesítette a távot.

Értékelt a PET-BAU ASE Ötödik helyen végzett az Extraligában a PET-BAU ASE. Az NB I-ben főleg a fiatal asztaliteniszezőkre támaszkodtak. Fejlődésük érdekében jövőre az NB III-as férfibajnokságra is beadta a nevezését a klub.

Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a tábor iránt Nem volt könnyű dolga a két trénernek, hiszen a fiatalok nagyon elevenek, végig fülig érő szájjal, labdával a kezükben érezték igazán jól magukat az edzésen. A táborban rengeteg meglepetés, többek között strandolás, strandkézilabdázás és

Fotó: Rosta T.

dottózás is várt a csapatra. A szervezők hozzátették, amellett, hogy a gyerekeknek maradandó élményeket igyekeznek szerezni, a szülőknek is kedvezni akartak, hiszen ebben az időszakban sokszor gondot okoz a gyerekek elhelyezése. Patakfalvi Ádám

Érmekben gazdag tavasz Eredményekben gazdag féléven van túl az Orosházi Birkózó Egyesület csapata. A kemény munkának azonban még nincs vége, hamarosan edzőtáborokkal folytatódik a fiatal birkózók felkészülése.

Fotó: Janovszky Gábor

Egyesület csapata, hiszen versenyzőik többsége a diák és serdülő korosztályok versenyein lépett szőnyegre. A magyar bajnokságokon való éremhalmozást a diák II-es Verasztó Albert nyitotta harmadik helyével. Fekete Bence és Cseh Balázs eddigi pályafutásuk legeredményesebb félévét zárták, a magyar bajnoki címek mellett nemzetközi versenye-

ken is dobogóra állhattak. Debreczeni Tamás és Molnár Tibor is bronzéremmel tették emlékezetessé a szabadfogású országos bajnokságot. Az edzéseknek azonban még nincs vége, jelenleg Szarvason készülnek, de Törökszentmiklóson is vár még rájuk egy regionális edzőtábor. Ezután július első hetében napközis tábort szervez az egyesület vezetősége. Bojtor Zalán

Ez összesítésben a 37. helyre volt elég a 231 fős mezőnyben, korosztályában pedig a 6. helyen végzett. – Szerettem volna dobogón végezni, de ehhez még több rutint kell szereznem. A következő versenyem július 13-án lesz, a Vasi Vasember nevű megmérettetésen, ahol az olimpiai távon (1,5 km úszás, 40 km kerékpár és 10 km futás) már szeretnék a korosztályomban dobogóra állni – mesélte. Ezt követően sem marad sok ideje a pihenésre, a nyári napjai várhatóan szintén edzéssel telnek majd, az augusztus 31-i, szintén olimpiai távon rendezett országos bajnokságra készülve. BZ

Jelentősen átalakult kerettel vágott neki az orosházi csapat az Extraliga-szereplésnek az előző szezon előtt, de így is, hasonlóan az előző idényekhez, a negyedik hely volt a cél. A PET-BAU ASE végül az ötödik helyen zárt a legmagasabb hazai pontvadászatban. – Az egyéni teljesítményt nézve megállapítható, hogy a bajnokság előtt távozó Fehér Orsolyát és Tóth Edinát csak részben tudták pótolni. Braun Éva kiemelkedett a 75 százalékos mutatóval a játékosok közül, őt a csupán két mérkőzésen szerepet kapó Csáki Rita követi, a további sorrend Horváth Lilla, Nagypál Márta és Göndör Fanni volt – fogalmazott Bogdánffy Csaba,

a PET-BAU ASE szakosztályvezetője. Az első csapat mögött, az NB I-ben is indultak az orosházi asztaliteniszezők, itt elsősorban az utánpótláskorú játékosok szerepeltetése volt a cél. – A csapat a keleti csoportban negyedik helyen zárta az alapszakaszt. Ugyanakkor mivel a nyugati csoport tagjai közül csak a dobogós helyezésért érdekelt csapatok vállalták a rájátszást, így az ös�szesített tabellán végezetül a hatodik helyen zártuk a szezont – mondta a szakosztályvezető. Jövőre az Extraliga-együttes ismét átalakul, elsősorban a Horváth Lilla, Nagypál Márta, Göndör Fanni alapcsapattal számol a PET-BAU ASE szakmai stábja. Az NB I-ben a fiatalok szerepeltetése és fejlődése továbbra is kiemelt fontosságú, éppen emiatt adták be nevezésüket a szabályokat kihasználva az NB III-as férfibajnokságra is. További részletek az OrosCafén olvashatók. Patakfalvi Ádám

Nagypál Márta volt az egyik új érkező

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Kőfejtőben versenyeztek Tarcalon folytatódott a triálosok Magyar Kupa-sorozata, ahol egy hatalmas kőfejtőnél mutathatták be ügyességüket a versenyzők. Orosházát ezúttal Kovács Péter képviselte, aki második ilyen típusú versenyét is megnyerte kategóriájában.

Újabb Magyar Kupa-futamot nyert Kovács Péter

Fotó: Urbancsok Tekla

Tokajtól 5-10 kilométerre, Tarcalon gyűltek össze a triál sportág képviselői, a Magyar Kupa-sorozat harmadik állomásán. A versenyzőkre ezút-

tal igazi embert próbáló feladat várt, egy hatalmas kőfejtő volt ugyanis a megmérettetés helyszíne, ahol a sziklákon egyensúlyozva kellett megfelelően bemutatniuk gyakorlataikat. Az orosházi színeket képviselő Kovács Péter már korábban a helyszínre utazott, hogy jobban fel tudjon készülni a különleges körülményekre. Jó előjelekkel készülhetett a futamra, hiszen a sorozat korábbi állomásain eddig egy

győzelemmel és egy második hellyel gazdagodott. Ezúttal is szoros küzdelem döntött az első helyről a felnőtt profi kategória versenyében, szerencsére az orosházi versenyző javára. Győzelmének köszönhetően az összetett kupasorozat pontversenyében is az élre állt. A felkészülés továbbra sem áll meg számára, a magyar mezőny után hamarosan a nemzetközi porondon bizonyíthat. Bojtor Zalán

VÁROSI FOCI Eredmények: Edit O. – Kárai 6-1, Barátság – Montana 6-6, AKG – Linamar 0-3 (megállapított eredmény), Boca – KAZSZER 3-5, Aranyodi – Piros7 4-0, Telepi Á. – Gringo 4-7, Szkaliczki – Liget 0-5, AKG –Telepi Á. 0-3 (m. e.), Linamar – Boca 6-3, Piros7 – Barátság 5-9, Edit O. – Montana 5-4, Kárai – Szkaliczki 12-1, Liget – Gringo 4-4, Barátság – KAZSZER 5-2, Aranyodi – Linamar 9-3, Boca – AKG 3-0 (m. e.), Szkaliczki – Montana 1-9, Telepi Á. – Liget 5-7. Tabella: www.oroscafe.hu. bt

9 ÉREMMEL ZÁRT AZ OBE Harmadik alkalommal rendezték meg június 16-án Kecskemét-Katonatelepen a Hírös Kupa nevet viselő meghívásos szabadfogású birkózóversenyt a legfiatalabb korosztályok képviselőinek. A Orosházi Birkózó Egyesület versenyzői ebben a félévben utoljára mutathatták meg felkészülésüket versenyen A klub 10 versenyzővel képviseltette magát a gyermek- és diák korosztályokban szervezett megmérettetésen, ös�szesen 4 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel zártak. BZ

JUTALOMUTAZÁS A Pisont István Tehetségkutató Alapítvány segítségével az OMTK-ULE U8 csapatának tizenegy focistája vezette fel Wales labdarúgó-válogatottját az Eb-selejtező mérkőzésre. Az ULE csapata – mint az Interliga-sorozat győztese – érdemelte ki ezt a lehetőséget, amit Pisont Richárd, az alapítvány elnöke szervezett meg. – Óriási élményben volt részünk a mérkőzés kapcsán. A stadionban találkoztunk Pisont István hajdani 32-szeres válogatott labdarúgóval, aki bemutatta a mai kedvenceket. Reménykedünk benne, hogy egyszer mi is válogatott labdarúgók lehetünk – nyilatkozta Hornok Erik, az OMTKULE fiatal játékosa. BT

100 ELLENFÉL ELLEN Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör (OKKSZK) elnöke, shihan Zsiga Zsolt nemrég kihívást intézett a küzdősportok képviselői felé. Száz ellenfeles küzdelmet hirdetett meg. A karatetársadalmon belül nagy elismertség övezi azt a harcost, aki teljesíti a száz ellenfeles küzdelmet. Sok harcos és mester érdeklődését felkeltette a kihívás. A nevezés megkezdése óta több száz magyar és külföldi regisztráció érkezett. A 400 fős határt még nem érték el, de már közel van. A szeptemberi eseményen minden bizonnyal tele lesz a sportcsarnok. CSJ

KICK-BOX ÉRMEK 42 ország küzdősportolói utaztak a hétvégén Riminibe, hogy részt vegyenek a Bestfighter Olasz Kick-box Világkupán. A június 13. és 16. között zajló versenyre mintegy 2800 nevezés érkezett, a világ élvonalába tartozó orosz és olasz versenyzők is érkeztek. A Contact K. T. H. E. küzdősportolói kick light félerejű küzdelmi kategóriában és formagyakorlatban képviselték egyesületüket és a magyar színeket. Végül összesen egy ezüst- és öt bronzéremmel zárták a rangos megmérettetést, ami mindkét kategória szempontjából jó kiindulási alap lehet későbbi versenyeikre. BZ


8

MOZAIK

PROGRAMAJÁNLÓ Nyári tárlatra invitálja a művészet iránt érdeklődőket június 21-én, 17 órára a Petőfi Művelődési Központba az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület, melyet Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere nyit meg. A július 18-ig megtekinthető kiállításon összesen 17 szerző alkotásait mutatják be. Újabb kiállításnak ad otthont június 22-én a Múzeumok Éjszakája alkalmából, 18 órától a Városi Képtár. A Múzeumok Éjszakája apropóján ezúttal Szaszkó István fotóiból állítanak össze egy színes kiállítási anyagot Objektíven szemlélve címmel. Varrós piknikre várja vendégeit június 22-én 9 órai kezdettel az Árpád-kertbe (rossz idő esetén a Petőfi Művelődési Központban) az Orosházi Foltvarró Egyesület. Június 22-én az Acoustic Planet és az Emelet együttesek folytatják 18 órától a 2019-es Orosházi Nyár koncertsorozatát a főtéren. Június 24-én, 16:15-től ismét ingyenes filmklubot szervez az érdeklődőknek az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata Hajnal utcai székházukban. A kuláküldözés áldozatainak tiszteletére szervez megemlékezést június 29-én, 10 órától a Földműves emlékműnél az Orosháza és Térsége Gazdakör. Június 29-én, 19 órától a Lynyrd Skynyrd zenekar legjobb dalaiból összeállított vetítéssel várja az érdeklődőket a Rock Klub Pacsirta utcai székházukban. Tábort hirdet július 8. és 12. között a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány. A fazekasság, íjászat és népi kézművesség mellett számos program várja az érdeklődőket. Jelentkezés: az alapítvány Facebook-oldalán, vagy a info@gellertegyhaza.hu e-mail-címen.

Egymást érik a nagy versenyek az orosházi Kárai Tamás számára

Itthon és külföldön Két egymást követő héten két kihívás is várt a ralikrossz orosházi kiválóságára, Kárai Tamásra. A Máriapócson rendezett magyar kupa futam után Norvégiában világbajnoki versenyen állt rajthoz.

Jól sikerült a világbajnoki versenyre készülés a máriapócsi versenyen. Tomi az előfutamok mindegyikén az élen fordult az első kanyarban. Hibátlan versenyzéssel, utcahosszal nyerte mindhárom előfutamot. A döntő forgatókönyve is jól alakult az orosházi pilóta számára. A fináléban is remekül rajtolt, és a start után megszerzett első helyet nem is adta ki többé a kezéből. A második-harmadik helyen csatázó Harsányi és Vass jószerével az Audi A1-es hátulját sem igen látta. Végig jó tempóban autózva, nagy fölénnyel nyert. Az orosházi kiválóság ezzel

A ralikrossz Mekkájában is többször láthattuk az élen az A 1-est első helyen várja a bajnokság folytatását. A Kárai Motorsport karavánja szinte már Máriapócsról indult Norvégiába a ralikrossz Európa-bajnokság

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

PATIKAÜGYELET Június 17-től június 23-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175 Június 24-től június 30-ig: Csiki Patika Gyógyszertár Orosháza, Tas u. 21. Tel.: (68) 512-720

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–20 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

2019. JÚNIUS 21.

BÉRES NATASA ALÍZ

vagyok, június 7-én születtem, 3760 grammal és 51 cm-rel. Anyukám: Farkas Alíz.

OLLÉ VIVIEN

vagyok, június 14-én születtem, 3020 grammal és 49 cm-rel. Anyukám: Kocsis Hajnalka.

OVTV-MŰSOR

AZ ÉV KÓRUSA A KODÁLY GYERMEKKÓRUS

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30 -tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. A szomszéd vár című turisztikai magazin június 21-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés június 22-én, szombaton 15:30-tól és június 23-án, vasárnap 11:30-tól. Forgószínpad című színházi magazin június 21-én, pénteken 20:00-tól. Ismétlés június 22-én, szombaton 16:00-tól és június 23-án, vasárnap 14:30-tól.

Iskolai keretek közt alapítandó vagy már működő iskolai kórusok részére a 2018/2019-es tanévben megvalósuló szakmai-művészeti programok támogatására kiírt pályázatot nyert az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Kodály Zoltán Gyermekkórus. (Azonosító: A2020/N2666.) A pályázat címe – „Az év kórusa – a kórus éve” – is utalt az énekkar közelmúltban elért sikereire. Az évet egy országos szintű megmérettetéssel kezdte a kórus szeptemberben, a VIII. Kodály Zoltán Kórusversenyen Budapesten ezüstérmet szereztek. Nagy eredmény volt ez a kórus számára, hiszen kiléphetett a megyei szintről az országos szintű kórusok közé. Természetesen indultak a hagyományosan megrendezett Éneklő Ifjúság minősítő versenyen is, ahol idén is megkapták a Kicsinyek Kórusával együtt az Arany Diplomát, és a Kodály Kórus az Év kórusa címet is elhozta. A karácsonyi hangverseny és a városalapítási ünnepségen szereplés után nagy sikerű év végi koncerttel kedveskedett a szülőknek a kórus, a 8. évfolyam ének-zene tagozatos tanulói pedig egy hetet töltöttek Portugáliában egy partne iskolában. A sok munka, felkészülés után egy budapesti kirándulás zárja majd az évet.

második futamára. A helli pálya egyértelműen a ralikrossz egyik Mekkája, és a szakágban résztvevő skandináv versenyzők kedvelt helye. Tomi számára nem volt ismeretlen

Fotó: Kárai Motorsport

a helyszín, már harmadik alkalommal koptatja a „pokol” aszfaltját. Izgalmasan indult már az első nap is. Az első szabadedzés után motort kellett

cserélni az Audiban. A csapat szenzációs munkát végzett. Az összetett 10. helyén várták a folytatást. – Mozgalmas hétvégénk volt. Két előfutamban megnyertük a futamunkat, és az elődöntőbe jutottunk. Nagyon sajnálom, hogy a döntő nem sikerült. Az, hogy a negyedik előfutamban nem mentem ki joker körre, azt eredményezte, hogy a harmadik sorból kezdhettem az elődöntőt. Nagyon jól sikerült a rajtom, és igyekeztem tartani a tempót az élen haladókkal. Kiautóztam mindent az autóból, ennyi sikeredett. A továbbjutáshoz azonban a negyedik hely nem volt elegendő – foglalta össze a pilóta. Nagy erőkkel építik az új autót, és párhuzamosan készítik fel a jelenlegit is a bajnokságokra. Következő viadala Svédországban lesz július 7-én. Csányi József

„A KÖZÖS ALKOTÁS ÖRÖME” Makerspace műhely az orosházi Vörösmarty iskolában 2018 szeptemberében indult az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Vörösmarty Székhelyintézményében az NTP-MTTD-18-0143 pályázat „A közös alkotás öröme” című projektje, melynek keretében húsz tanuló a tanév során 60 órás komplex tehetséggondozó programban vett részt. A foglalkozásokra heti két délutáni órában került sor. A program három tantárgy (technika, informatika, magyar), valamint három tehetségterület: (logikai – matematikai, természeti, nyelvészeti) összekapcsolódására, és a különböző érdeklődési körű és eltérő korosztályból bevont 10-14 éves tanulók egész éves aktivitására épült. Az iskola pedagógusai a Magyarországon még újszerű pedagógiai módszertannal – a makerspace tárgyalkotással, az alkotópedagógia (maker-szemlélet) alkalmazásával – fejlesztették tehetséges tanulóik matematikai, természettudományos, digitális kompetenciáit. A foglalkozások párhuzamosan, egyszerre több tanteremben folytak a bevont pedagógusok mentoráló irányításával. A tanulók választhattak, mikor, melyik fázisban milyen tevékenység megvalósításában vállalnak szerepet. A pályázat bevezető szakaszában a diákok egy kerettörténetet fogalmaztak meg, melynek témája: Milyen lesz/lehet Orosháza száz év múlva? Az alternatív jövőképhez a globális éghajlatváltozás és az ivóvízkészlet elérhetősége adta a kiinduló gondolatokat. A pályázat révén így mód nyílt a környezettudatosságra, a környezeti fenntarthatóságra, a környezetvédelemre nevelésre is. A lehetséges jövőre alapozott történet feldolgozásával, valamint a kézzel fogható projekttermék (terepasztal) megalkotása során a tanulók irodalmi alkotásokat, számítógépes modelleket, digitális animációt és egy makettet készítettek. A digitális történetmesélés során az elképzelt események leírásához és bemutatásához a szokásos irodai szoftvercsomag mellett a tanulók a Scratch online programozói felületen (https://scratch.mit.edu/) készítettek illusztrációt. A tanév során a diákok a kreatív írás módszertannal történő ismerkedés révén újságot írtak és szerkesztettek (MS Publisher), megtervezték a jövőbeli város logóját (Inkscape vektorgrafikus képszerkesztő) is. A terepasztal – melyen különböző működő rendszerek mutatják be a vízhez köthető feladatokat – érzékelőknek és kijelzőknek vezérlése micro:bit alapú. Ezen eszköz programozásának megtanulása is a projekt keretében zajlott. A terepasztal elemeinek, a város épületeinek megtervezése Tinkercad 3D tervező programmal történt, fizikai előállításuk az iskola 3D nyomtatóival és hagyományos anyagmegmunkáló eljárásokkal készültek. A projekt zárásaként a tanulók és pedagógusok június 18-án négyórás interaktív, élményalapú csoportos foglalkozást tartottak. Itt a bevont tanulók szülei és hozzátartozói megismerkedhettek a tanév során végzett tevékenységekkel, alkotómunkával, bemutatásra kerültek a projektben végzett tevékenységek, a projekttermékek. A tanulók bemutatói után iránymutatásukkal a szülőkkel közösen gyakorlati feladatot oldottak meg, így szemléltetve nekik a tanév során elsajátított ismereteiket, kompetenciákat és a különböző eszközök használatának módját (pl. 3D nyomtatás, Scratch és micro:bit programozás). A szülőknek szóló bemutatóra elkészült a projektmunkát dokumentáló fotó- és videóanyag is. A pályázat elérte célját: az érdeklődő tehetséges tanulók egy komplex természettudományos, informatikai és technikai fejlesztő programban vehettek részt. Az élmény- és felfedezés-központú foglalkozásokon új ismereteket szereztek, fejlesztették képességeiket, kompetenciáikat, megmutathatták, hogy mely tehetségterületen kiemelkedőek.

Támogatók: Nemzeti Tehetség Program

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Nánási János cégvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.