2019.07.05/26. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2019. JÚLIUS 5. • XXIII. ÉVFOLYAM • 26. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Középpontban a családok

3

– Már igényelhetők az új támogatási lehetőségek

VÁRJÁK A NEVEZŐKET

Az elmúlt években pihent a kötél, ám most újra előkerül a raktárból és kiderül, melyik csapat lesz az, amelyik elhúzza a többieket. Jön a VI. Kamion- és kötélhúzók éjszakája, amire a férfiak mellett idén már hölgyek is nevezhetnek. Ismét húzós estére várják az érdeklődőket Orosháza főterére augusztus 18-án. A szervezők, az Oros-Haza Baráti Kör, illetve a Petőfi Művelődési Központ várják a jelentkezőket a kötél-, és a kamionhúzásra egyaránt. A nevezéseket egészen július 16-ig adhatják le a csapatok az oroshazabaratikor@gmail. com címen. A versenyről bővebb tájékoztatás a vezetőbíró, Benkő Mihálynál kérhető a +36 30/229-3476-os telefonszámon, míg a szervezéssel kapcsolatban Melega Krisztiánt a +36 70/422-9781-es telefonszámon kereshetik. További részletek az OrosCafén. PÁ

Generációk ösvénye: Takács Ágostonnal

5

– Azzal foglalkozik, amivel mindig is szeretett volna

7

– Ezúttal az albán hegyeket kellett meghódítaniuk

8

Vidám mulatsággal készültek

– Falunap Szent László napján Szentetornyán

Szépet mutat az árpa, de a kép csalóka – Megkezdődött az aratás

Közepes termés várható Az őszi árpa vágásával néhány napja megkezdődtek a betakarítási munkálatok a földeken. Július első hetében a kenyérnekvalót is elkezdték aratni a gazdák. Utánanéztünk milyen a termés, illetve a többi haszonnövénynél mire számíthatunk. Az őszi árpa vegyes képet mutat, vannak olyan területek, ahol mindössze két és fél tonna a termésátlag, míg máshol az öt tonnát is eléri hektáronként. – Az első mérések alapján az átlagtermésünk 4 tonna körül van, akármilyen szépet mutat a tábla. Ezek az árpák a megelőző években hoztak 65–70 mázsát is, ha ehhez viszonyítjuk, akkor most körülbelül féltermés van – vázolta Herczeg Tibor egyéni gazdálkodó. » folytatás a 2. oldalon

Az őszi árpával kezdődött az aratás, de a hét vége felé már vágják a jövő évi kenyérnek valót is

Fotó: Rosta Tibor

Ajándék a mentősöknek Új berendezéseket ajándékozott a Linamar Hungary Zrt. az orosházi mentőállomásnak.

ÚJ ÁGYAKAT KAPOTT A KÓRHÁZ

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az „Egységes ápolási eszközpark kialakítása” elnevezésű projektjéből 2018 júniusában már kapott 13 multifunkciós betegágyat a kórház. A pályázat részeként most folytatódott az eszközfejlesztés. A második ütemben összesen hét modern betegágy érkezett az ÁEEK jóvoltából. A közleményből megtudtuk: az elektronikusan dönthető betegágyak jelentősen javítják a gyógyító munka hatékonyságát, az ápolók jóval könnyebben és biztonságosabban mozgathatják a betegeket. Dr. Duray Gergő főigazgató hozzátette, a fejlesztés itt nem áll meg, hiszen az ÁEEK pályázatából a napokban új ápolási ágyak is érkeznek majd. GDB

A hegy nem tréfadolog

Az új eszközök hatékonyabbá teszik a mentősök munkáját

Fotó: PK

Az orosházi székhelyű, autóipari alkatrészek gyártásával foglalkozó vállalat még februárban kereste fel a mentőállomás dolgozóit, hogy milyen eszközökre lenne szükségük. Végül június 28-án egy motoros szívót és húzósíneket vettek át. – Megmelengette a szívünket a cég felajánlása. Fontos beren-

dezésekről van szó, a motoros szívó abban segít, hogy a kritikus állapotú betegek légutjait biztosítsuk, míg a húzósínek a végtagsérültek ellátásához nélkülözhetetlenek – sorolta Kovács Tibor állomásvezető. A Linamar Hungary Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a vállalat számára fontos a város és a környéken élők egészsége. – Fontos célunk, hogy Orosházát és környékét élhetőbbé tegyük, ezért hangsúlyozzuk a

sport és az egészséges életmód szerepét. A mentőállomásnak szánt ajándékunkkal is ezt a célt szolgáljuk. Már hagyomány nálunk, hogy támogatjuk a kéklámpás szervezeteket, és ez a jövőben is így lesz – hangsúlyozta Havasi Csaba. Kiderült, hogy a most kapott mintegy nyolcszázezer forint értékű berendezésekből – a városban és vonzáskörzetében szolgálatot teljesítő – négy mentőautóban egy-egy állt rendelkezésre. PÁ

A kulákok emlékére A II. világháborút követő kuláküldözések áldozataira emlékeztek június 29-én országszerte, így Orosházán is. A rendezvény résztvevői három helyszínen is koszorúkat helyeztek el, ezzel emlékezve az igazságtalanul szenvedett parasztokra és gazdákra. Hét évvel ezelőtt, 2012-ben nyilvánította június 29-ét a kuláküldözések emléknapjává az országgyűlés, azóta min-

den évben országszerte, így Orosházán is megemlékezésekkel tisztelegnek az ártatlanul megölt vagy bebörtönzött, vagyonuktól megfosztott emberek előtt. Idén az Orosházi Gazdakör által szervezett, a Földműves Emlékmű előtt kezdődő rendezvényt a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekarának térzenéje nyitotta. » folytatás a 3. oldalon

A MAGOSZ elnöke, Jakab István is megemlékezett az áldozatokról

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Fotó: Rosta Tibor


2

KÖZÉLET

2019. JÚLIUS 5.

Szépet mutat az árpa, de a kép csalóka – Megkezdődött az aratás

Közepes termés várható » folytatás az 1. oldalról

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: minőségirányítási mérnök, gyógytornász, óvodapedagógus (Csanádapáca), kooperációvezető, vevői kapcsolattartó, munkavédelmi, környezetvédelmi és tűzvédelmi munkatárs, forgácsolási technológus, kohómérnök, mérlegképes könyvelő, adminisztrátor, adminisztrátor (Gádoros), pénzügyi termékértékesítő, szerszámraktáros. Fizikai munkakörök: bolti eladó (Nagyszénás), bolti eladó (Pusztaföldvár), élelmiszer-eladó, vendéglátó-eladó, bolti árukiadó (férfi munkatárs), pincér, tűzoltó, pék, csőszerelő lakatos, géplakatos, CNC-megmunkálóközpont-kezelő, hegesztő, autójavító, karbantartó elektroműszerész, ipari alpinista, víz-, gáz- és központi fűtésszerelő, gépbeállító, szerelőmunkás, takarító (férfi), anyagmozgató (targoncavezető), betanított segédmunkás fémipari tapasztalattal, építőipari segédmunkás, anyagmozgató (Csanádapáca), nehéz földmunkagép-kezelő, tehergépkocsivezető (C + E kat.), tehergépkocsivezető (C kat., – Csanádapáca), kőműves, ipari takarító (férfi), szakács (Nagyszénás), forgácsoló. Képzések: BÉKÉSCSABA: gépi forgácsoló, hegesztő, kőműves, pincér, szállodai recepciós, tisztítástechnológiai szakmunkás, ECDL, gyógymasszőr. OROSHÁZA: élelmiszer-eladó, személy- és vagyonőr. Információ: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094.

PAULIK FECÓ ÚJABB BESZÉLGETŐS ESTJE Második alkalommal hívja össze Paulik Ferenc (Feco) az orosháziakat egy közös, kötetlen beszélgetésre. Célja, hogy minél többen megismerjék őt és sérült társait, tabuk nélkül. Az első ilyen eseményt még tavaly decemberben szervezte a fiatal festő, akkor még nem gondolta, hogy megéri folytatni. – Az első ilyen est után többen mondták, hogy ezt folytathatnám, mert tök jó, hogy elkezdtem. Én nem hittem, hogy ekkora szükség van egy ilyen eseményre, ahol a „közönség” irányítja a beszélgetést – vázolta Fecó hozzátéve, hogy az igények inspirálták a folytatásban. A soron következő est vendége Tóth Károly lesz. A szegedi mozgássérült táncos sikerein keresztül újabb megvilágításba helyezik az estet. – A benne lévő erős motiváltság többeknek erőt adhat a kitartáshoz és ketten talán közelebb hozhatjuk egymáshoz a sérült és ép embereket – zárta Fecó. A soron következő találkozó július 12-én 18 órakor lesz az Amadeus Kávéház teraszán. TD

A búzatermés elmarad a várttól, a kukorica és napraforgó reményt keltő. Az árak még bizonytalanok. A búzáról egyelőre nincs túl sok adat, hiszen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságának közlése szerint a megközelítőleg 100 ezer hektáros Békés megyei termőterületnek mindössze két százalékát aratták le eddig. Benkő Lajos, az Orosháza és Térsége Gazdakör alelnöke azonban azt mondja, itt is az árpáéhoz hasonló a helyzet. – Környékünkön jó közepes termés várható, mintegy öt tonna körüli átlaggal, bár még a betakarítás kezdetén vagyunk. Ami az árakat illeti: tavaly 4000–4500 forintos ára volt a búzának, ami később kicsit emelkedett. Idén előreláthatólag 4200–4600 forint körül alakul – részletezte a kenyérgabonával kapcsolatos kilátásokat. A gazdák most abban bíznak, hogy az aratás időszakában nem lesz eső, ami rontaná a magok sikértartalmát, és jó

Az első mérések szerint az őszi árpa átlagtermése 4 tonna körül alakul minőségű gabonát takaríthatnak be. A magborsó szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Békés megyében valamivel több mint 1600 hektáron termelték, ebből eddig 250 hektárról takarították be, ugyanis a munkát nehezíti, hogy a sok csapadéktól a föl-

– Szeretnénk létrehozni azt a Békés megyei felnőttképzési stratégiát, mely hosszú távon irányt mutathat arról, hogy a felnőttképzést Békés megyében hogyan lehet segíteni – ismertette a részleteket Malatyinszki Szilárd, a Kodolányi János Egyetem központi székhelyigazgatója.

A kétnapos rendezvényen a vendégek egy képzési stratégia létrehozásának céljával bemutatták egymásnak azokat az erősségeket, gyengeségeket, lehetőségeket, mellyel a felnőttképzés rendelkezik. Mint kiderült, a program lehetőséget ad pályázatok felhasználására, és a kormányhivatal programjainak megvalósításához is. – Fontos, hogy így a 2010es évek végére olyan új utakat, kezdeményezéseket keressünk, melyek nagymértékben segíthetik a térség munkaerőpiacát és annak ellátását – mondta Palotás József, a Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesületének elnöke. Bojtor Zalán

Nyár közepén tartunk, érnek a gyümölcsök, elkezdődött a befőzési szezon. A befőttnek való beszerzésére sokan választják a piacot, bízva a minőség mellett a kedvező árakban is.

A sok eső miatt a cseresznye és a meggy minősége nem kifogástalan, az ára viszont magas, és már csak kevés helyen látni. Cseresznyét 890-ért, a meg�gyet 590-ért láttuk. Nagyon sok helyen kapható kajszibarack, és az őszibarack első turnusa is megjelent. Kajsziból a dzsemnek valót már 380 Ft-tól be lehet szerezni, de az ennivaló drágább, 450 Ft körül van. A piacon is megkezdődött a hazai dinnyék szezonja. A vásárlók nem örülnének, ha maradna a mostani 350 Ft/ kg, de ennyiért is szinte folyamatosan vitték a piros belű finomságot.

Felvételi ponthatárok A felnőttképzés erősségeiről és gyengeségeiről tanácskoztak

Fotó: OÉ

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

dáknak elszárítaniuk a növény szárát. A várakozási idő miatt előzi meg a búza aratása idén a repcéét – fejtette ki Benkő Lajos. Ami nem volt ideális időjárás a gabonaféléknek, az segített a kapásnövényeknek, így a kukoricának és a napraforgónak.

„Mi szem-szájnak ingere”

Felnőttképzést segítve Hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit az Andragógusok Nyári Akadémiája, amely június 28–29-én ezúttal Békéscsabán valósult meg. A rendezvény programjai a felnőttképzési szakértők és a felnőttképzésért felelős cégek megbeszéléseinek célját szolgálták.

dek felgyomosodtak. Gyenge közepes termés várható, 2–3 tonnás átlagokkal. A mintegy 13 ezer hektárnyi repcének eddig csupán a negyedét aratták le. – Ennek az az oka, hogy még magas a növény nedvességtartalma. Desszikálniuk, azaz vegyszerrel kell a gaz-

Fotó: Rosta Tibor

– A kukorica jelenlegi állapotának örülhetünk, de ahogy mondani szokták, ennek még sokat kell kinn aludni. Ha a magkötés időszakában kap esőt, akkor ebből nagyszerű termés is lehet. Amennyiben az augusztus nem lesz száraz, minden remény megvan erre. Egyelőre nagyon szép mindkét növény, ezekből a környékünkön sokat és sokan termelnek – értékelt a gazdaköri alelnök. Abban, hogy ilyen képet mutat a határ, komoly szerepe van a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által üzemeltetett jégkár mérséklő rendszernek. Az országos lefedettsége miatt Európában egyedülálló Jéger sokat dolgozott a májusi, júniusi viharok idején. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a június 6-ig tartó kárenyhítési időszakban 1417 hektárra jelentettek kárigényt, míg a 2017-es évben ugyaneddig több mint 7700 hektárra. Ebben az időszakban (június 6-ig) huszonhat alkalommal kellett a rendszert beindítani. Pernyés Edit

A diákoknak a májusi írásbeli és a júniusi szóbeli érettségi vizsgákat követően sem árt odafigyelniük néhány dologra a továbbtanulásukkal kapcsolatban. A felvételi kérelem benyújtását követően megszerzett dokumentumokat, így például a felsőfokú oklevél másolatát, július 10-ig lehet benyújtani. Szintén eddig van lehetőségük a továbbtanulóknak választott képzéseik sorrendjének egyszeri módosítására. A felvételi ponthatárokat július 24-én, este 8 órakor hozzák nyilvánosságra a felvi.hu-n.

Sokan választják az áruházak helyett a piacot A petrezselyemgyökérre tavaly nagyon kedvezőtlen volt az időjárás. Az akkor kialakult csillagászatinak is mondható, 2000 Ft körüli kilónkénti ár most is tartja magát, bár üdítő kivételként egy helyen ezerért is láttuk a húslevesbe valót. A

Fotó: Kecskeméti Krisztina

kiváló minőségű újkrumpli is mindenütt kapható 250–350 forintos áron. Megkérdeztünk vásárlókat is, akik egy része az áruk frissessége miatt, más részük az itteni hangulatért, de mindenképp a piacot részesítik előnyben. CSJ


3

KÖZÉLET

2019. JÚLIUS 5.

Már igényelhetők az új támogatási lehetőségek

Középpontban a családok A családvédelmi akcióterv július elsejei elindulásával soha nem látott lehetőséget kapnak a családalapítás előtt álló és a már gyermeket nevelő családok.

A kormányhivatalokon keresztül már igényelhető a babaváró támogatás, a CSOK-hoz kapcsolódó kamattámogatott kölcsön, a jelzáloghitelek elengedésének bővített változata, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása is. Hatalmas az érdeklődés ezek iránt, már az első napokban jelentős számban keresték fel a kormányablakokat, a járási hivatalokat és az államkincstárat a támogatások igénybevételéhez szükséges igazolások beszerzése miatt. – Egyértelmű, hogy a magyar kormány stratégiai feladatnak tekinti a családok támogatását, valamennyi hétfőtől életbe lépett kedvez-

mény és támogatási forma a gyermeket vállaló fiatalokat segíti. Bízom abban, hogy a családvédelmi akcióterv lehetőségeivel sok orosházi család is él majd. A kormányzati intézkedések mellett mi itt helyben is segítjük a családokat, legyen szó infrastrukturális fejlesztésről, tehetséggondozásról, rendezvények támogatásáról és a többi, mert mi a gyermekekben látjuk a jövőt – nyilatkozott

Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere. Az egyik új támogatási forma a babaváró támogatás, amely

elsősorban azoknak a házaspároknak szól, akik gyermekvállalás előtt állnak. Feltétel, hogy a feleség 40 évnél

fiatalabb és a házaspár egyikének van legalább három év társadalombiztosítási jogviszonya, amely

lehet akár felsőoktatásban eltöltött időszak is. Ekkor jogosultak maximum 10 millió forint kamatmentes szabad felhasználású kölcsön

igénybevételére. A kormány döntése értelmében még kedvezőbbé vált az igénylés, hiszen a babaváró támogatás, illetve a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét is illetékmentessé tette. Emellett bővült a jelzáloghitel-elengedési program, illetve a garantáltan három százalék alatti CSOK-kölcsön már használt ingatlanra is felvehető. Ennek összege két gyerek vállalása vagy nevelése esetén 10 millió, három gyereknél 15 millió forint. – Orosháza és Dél-Békés jövője a családokban van, a hazai családtámogatási és családvédelmi rendszer eddig soha nem látott lehetőségeket nyújt a térségünkben élőknek is. Minden egyes lépéssel – legyen szó a kormányzati intézkedések mellett a dél-békési intézményi beruházásokról, a munkahelyteremtésről, a

humánerőforrás-fejlesztésről stb. – azért dolgozunk, hogy segítsük a családalapítás, a gyermekvállalás és -nevelés feltételeit – hangsúlyozta lapunk kérdésére Simonka György országgyűlési képviselő. Hozzátette, a Calendula Szövetség legutóbbi ülésén a polgármesterek és intézményvezetők azzal a feladattal bízták meg, hogy dolgozzák ki a Calendula Terv 3-at, amely a Családbarát Dél-Békés címet viseli, szem előtt tartva a fiatalok helyben tartását és a vidék sajátosságainak figyelembevételével minden település önmegtartó és önfenntartó képességének erősítését. Minden ügyfél helyzete más, ezért az igénylőknek érdemes a 1818-as számon vagy a www.csalad.hu weboldalon érdeklődni a családvédelmi akcióterv részleteiről és az ügyintézés menetéről. OÉ

Életeket menthet, ha türelmesebbek vagyunk Mi a sofőrök teendője, ha egy megkülönböztető jelzéssel közlekedő járműnek kell elsőbbséget adniuk? Sokan nincsenek tisztában ezzel a helyzettel, pedig egy kis odafigyeléssel rengeteg balesetveszélyes helyzet elkerülhető lenne.

A mindennapjaink része már, hogy szirénázó mentő-, tűzoltó-, illetve rendőrautókkal találkozunk az utakon. Ezeket a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járműveket rendkívül felkészült, szinte már különleges képességű sofőrök vezetik. – A célunk, hogy a legrövi-

debb úton, a lehető leggyorsabban érjünk ki egy balesethez vagy tűzhöz. Egy vonulás alkalmával rengeteg dologra kell odafigyelnünk. A forgalom mellett a GPS-re, valamint a vonulás közben kapott információkra is – sorolja az orosházi tűzoltóság különleges szerkezelője, Kozma Ádám. Éppen ezért lenne szükség jóval nagyobb odafigyelésre és előzékenységre a közlekedőktől, legyen szó autósokról, kerékpározókról vagy gyalogosokról. A KRESZ-ben is szerepel, hogy a kék lámpával közlekedő járművek számára az elsőbbséget biztosítani kell.

Ne akadályozzuk a kéklámpásokat – A közlekedési szabályok ránk is vonatkoznak – emeli ki a rutinos tűzoltó. – Nagyon óva-

Fotó: Rosta Tibor

tosan kell közlekednünk, hiszen például ha megkülönböztető jelzéssel áthajtunk a piros lám-

pán és balesetet okozunk, vagy hirtelen befékeznek előttünk, és beléjük hajtunk, az a mi felelősségünk. Mindig meg kell bizonyosodnunk, hogy megkaptuk az elsőbbséget – hangsúlyozta Kozma Ádám, hozzátéve, nagy segítséget jelent számukra, ha jelzik az autósok, melyik irányba húzódnak le. Tóth Árpád is hasonló véleményt fogalmazott meg. Az Astra Autósiskola oktatója szerint mindig fel kell mérni, hol és hogyan lehet a legkön�nyebben kialakítani egy olyan sávot, ahol a villogó jármű biztonságosan, nagyobb sebességgel el tud haladni.

– Előfordulhat, hogy nem kell semmit tennünk, csupán lassítani. Lehet olyan eset is, hogy a piros jelzésnél kellő körültekintéssel minimálisan előregurulunk, hogy elengedjük a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járművet – fogalmazott az oktató. Tóth Árpád szerint Orosházán a közlekedési morál változó. A közlekedők egy része előzékeny, de sokan türelmetlenek még a kéklámpásokkal szemben is. Pedig ha több figyelmet kapnának, több energiát fordíthatnának a feladatukra, amin sok esetben emberéletek múlnak. pá

Ingyen parkolhatnak A kulákok emlékére Folyamatos munkák Az önkormányzat kérésére augusztus végéig a hétvégéken ingyenes parkolási lehetőséget biztosít a fürdőzőknek a Városüzemeltetési Zrt. a kemping melletti füves területen. Több ezren látogatták meg eddig a szezonban az orosházi strandot. A parkolók hétvégente zsúfolásig teltek, ami miatt a Springer dűlő szélén és az abból nyíló utcákban is sokan hagyják az autókat, így néhány esetben akadályozzák is az ott élőket. – Rendkívül örülünk a fürdő népszerűségének, de a környéken élőkre is tekintettel kell lennünk. Igyekeztünk

mindenki számára a lehető legjobb megoldást megtalálni, ezért döntöttünk úgy, hogy a kemping mellett található füves területen a nyári szezon alatt, szombaton és vasárnap ingyenesen parkolhatnak a fürdőbe érkező vendégek – nyilatkozta Bojtor István alpolgármester. Azt már az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Benkő Ferenc mondta el, hogy a július 1-től egészen augusztus 31-ig tartó időszakban a fürdő nyitvatartási idejében élhetnek ezzel a lehetőséggel. A vezérigazgató kiemelte, hogy a strandra ezután is a főbejáraton át juthatnak be a fürdőzők. pá

GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

MADARÁSZ LAJOSNÉ KONCZOS GIZELLA Székesfehérvár, Budai út 78. szám alatti lakos 84 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. július 10-én 15 órakor lesz az Alvégi temetőben. A gyászoló család

» folytatás az 1. oldalról

Ezután Bánfi Bendegúz, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója szavalta el Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének egy hosszabb részletet. A köszöntő beszédek sorát Dávid Zoltán polgármester nyitotta. – 2012 óta ez a nap az emlékezésé. Arra, amit a parasztságnak igaztalanul el kellett szenvednie. A II. világháborút követően embert próbáló időszak következett számukra, hiszen az akkori hatalom nem törődött azzal, hogy családokat tesznek tönkre, hogy lerombolják a paraszti életformát. Ezeket a dolgokat már nem lehet meg nem történtté tenni, de lehet emlékezni. Csendesen, méltósággal, az áldozatok emlékére, soha el nem múló tiszteletadással – hangsúlyozta beszédében a polgármester. Ezt követően az Ország gyűlés alelnöke és a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) elnöke, Jakab István folytatta az emlékező beszédek sorozatát. Elmond-

ta, a legfontosabb, hogy ezt az örökséget tisztán adhassuk át a jövő generációinak, hogy ők se feledjék soha a 70 évvel ezelőtt történteket. Az áldozatok, a tönkretett családok emlékét így tudjuk megfelelően ápolni. – Hosszú idő kellett, hogy végre hangosan gondolkodhassunk, szót válthassunk egymással arról a korszakról, melyről hallgatni kellett. Voltak olyanok, akiknek az életük sem volt fontosabb, mint hogy ne tűrjék az őket ért megalázó helyzetet. Másokra hosszú börtönéveket róttak, pedig semmi mást nem akartak, mint becsülettel élni, amit a bűnüknek tekintettek – hangzott el Jakab István beszédében. Az emlékezést koszorúzás követte, mely során a város önkormányzatának, valamint a rendezvényen résztvevő szervezeteknek a képviselői előbb a Földműves Emlékműnél, majd a zenekar kíséretében továbbhaladva a Fehér Gárda Emléktáblánál és az Előd utcai Kisbirtokos Székháznál tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. BZ

Fűvágás, parkszépítés, útjavítás, festés és takarítás – a nagy hőségben is a város több pontján dolgoznak a Városüzemeltetési Zrt. munkatársai. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. munkatársai folyamatosan karban tartják Orosháza utcáit. A napokban a lakótelepek környékén gépi és kézi fűvágást végeztek. A múlt héten a városból kivezető kerékpárutaknál vágták le a füvet, és tisztították meg az utakat.

Épületen belüli festési munkálatokat is végeznek a diákélelmezés konyháján, folyosóin és ebédlőjében. Július 3-án az Orosházi Kórház területén is vártak rájuk feladatok. A korábbi viharok miatt leszakadt faágakat, növényi törmeléket szállították el a komposztálótelepre. Mindezek mellett az aszfaltjavítási munkálatok is folyamatosak szerte a városban. A városüzem munkatársai a Szőlő körútról haladnak befelé a felüljáró irányába, ezt követi majd a Könd utca és a piac környéke. GDB

Tisztítják és rendezik a közterületeket

Fotó: Kecskeméti Krisztina


4

AKTUÁLIS

P A CSEMPE KONYHA D

FÜRDŐSZOBA

L

LÁTVÁNYTERVEZÉS Ó SZANITER KÜLTÉRI AL

CSEMPEDISZKONT

BELTÉRI P

Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu Nyitva: H-P 7:30-17, Szo. 7:30-12.

2019. JÚLIUS 5.

Burkolatok kültérre?! Nem csak a térkő létezik! FORMAVILÁG

 Nagyon sokan nem gondolkodnak azon, hogy szép, igényes burkolatokat használjanak a kertben vagy a teraszon. Pedig ma már nem akadály egyik sem. Sőt a terasz lehet a nappali meghosszabbítása is.

Korábban a 30 x 30 cm-es méret volt a kedvelt, de ma már általános mérete a 60 x 60 vagy a 80 x 80 cm. De ebben is már sokkal szabadabban lehet mozogni, hiszen bármilyen méretű, formájú lapot használhatunk.

A NAPPALI MEGHOSSZABBÍTÁSA A legtöbb gyártó már felismerte azt az igényt, hogy sokan szeretnék, ha a terasz vagy az erkély a nappali meghosszabbítása legyen. így a legtöbb termékcsaládnál a padlólapokból van beltéri és kifejezetten kültéri lap is. Így, már hatalmas „egybefüggő” terünk lesz.

A JÓ KÜLTÉRI LAP Ha kültéri lapot keresünk, akkor a legfontosabb szempont a vízfelvétel – ami a fagyállóságot befolyásolja – miatt fontos, hogy a kültéri lapok greslapok legyenek. A greslap agyagból, homokból és más természetes anyagból áll, amit magas hőfokon égetnek ki. Korábban szinte csak a rusztikus lapok voltak elérhetőek. Ma már a fémes, indusztriális, a natúr kő, fa minta is elérhető. A legfontosabb

HOGYAN AJÁNLOTT KARBANTARTANI A KÜLTÉRI BURKOLATOT?

szempont, hogy hol szeretnénk használni. Milyen behatások érhetik. Ezek a legfontosabbak. A többi már egyedi ízlés dolga. Nem kell vágyainkat a burkolathoz igazítani, ma már mindent meg lehet valósítani. Érdemes olyan padlólapokat kültérre tenni, ami kifejezetten oda készültek. Azonban ha nincs kitéve nagy igénybevételnek, akkor azok a beltéri padlólapok is jók, amelyek fagyállóak, de nagyon fontos a csúszásmentesség. Ennek értéke: R9-től felfelé bármi lehet. Kopásállóság szempontjából PEI 5-ös érték alatti lapot ne is akarjunk használni. A megfele-

lő minőségű és kifejezetten kültéri lapok általában savállóak, fagyálló, só és tűzálló. Foltálló valamint ellenáll a penésznek és mohának. Általában könynyen slaggal moshatóak, nagyon szilárdak és kompaktak, így könnyen elállnak a különböző behatásoknak. Az egyik legfontosabb tulajdonságúk, hogy nem fakulnak. Így hoszszú éveken át használhatóak és lehetnek díszei otthonunknak. Ma már olyan speciális összetevőjűek ezek a lapok, hogy gyakorlatilag nincs, ami ártani tudna nekik. Sok szempontból tartósabb, ellenállóbb, mint a beton.

Az egyik legfontosabb előnyük, hogy nem igényelnek semmiféle karbantartást a normál tisztításon kívül.

HOL HASZNÁLHATJUK? Terasz, erkély burkolásán kívül mindenképpen használjunk speciális kültéri lapokat. Ezek a padlólapok kifejezetten kültérre készülnek. Ezek a padlólapok vastagságúk miatt erősebbek, szilárdabbak, így nagyobb a teherbírásuk, így akár autóbeállóként is lehet használni. Ezek a lapok 2 cm vastagok. Nagy előnyük, hogy nem kell őket rögzíteni. Lehet csupán a fűre letenni, vagy zúzzot kőre, homokra tenni.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Siker a Semiramis tánciskolában  A hastánc önbizalmat és élményeket ad – vallják a Semiramis tánciskolában. A látványos produkciókkal, szép versenyeredményeket is elérnek a táncosok.

A gyermekjólét biztosításáról tanácskoztak

Fotó: Bakos Viktória

Fontos a gyermekek jóléte

Szakmai nap  Újabb rendezvénynek adott otthont június 28-án a Polgármesteri Hivatal kisterme. Ezúttal a Családsegítő Szolgálat által szervezett módszertani szakmai napra érkeztek a vendégek, hogy a gyermekjóléti központok szakmai munkájának elősegítését elemezzék. Módszertani szakmai nap helyszíne volt a Polgármesteri Hivatal kisterme június 28-án az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata szervezésében. A találkozón a térség és Békés megye központjainak képviselői vettek részt, olyan témákat feldolgozva, melyek elengedhetetlenek a gyermekjóléti és családsegítő központok előrehaladásához.

– Ilyenek például a szociális diagnózis vagy a kormányhivatalok hatósági-szakmai ellenőrzéseinek szempontjai – mondta dr. Csereiné Árgyelán Anna, Békés megyei hálózati szakértő. Kiderült, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló, a szociális ágazat módszertani és információs rendszereinek megújításáról szóló projektben kiemelt helyet foglal el a családi és gyermekjóléti központok, és szolgálatok tevékenységének támogatása, szakmai munkájuk elősegítése. A rendezvényen Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere is részt vett, aki kiemelte, fontosnak tartja, hogy a gyermekek jóléte biztosítva legyen. BZ

A Semiramis Orientális Tánciskola 2005-ben először Fábiánsebestyénen indult, majd a táncolni vágyó hölgyek szervezésével elindult az orosházi csoport is. Az eltelt évek alatt amatőr és profi szinten számos arany, ezüst, bronz minősítést kaptak, kategóriagyőztesek lettek és a legjobb csapat összhang trófeát is elnyerték. Idén már több versenyen is részt vett a tán-

Minden versenyen eredményesen szerepelnek ciskola csapata. Pécsen versenyeztek először, amatőr szinten neveztek, a következő versenyre Balatonszeme-

Fotó: Semiramis

sen került sor, ahol szintén sikeresen szerepeltek. Június 30-án szóló és csoportos koreográfiákkal részt vett a

csapat kiváló eredménnyel a XI. Gyöngyösön megrendezett Országos Hastáncversenyen. Minden induló elnyerte a zsűri tetszését, akik ajándékokkal és különdíjjal jutalmazták a produkciókat. – Büszke vagyok a Semiramis tánciskola tagjaira. Rengeteget dolgoztak a lányok és a dicséretes eredmény nem maradt el. Az első verseny volt, ahonnan mindenki arannyal térhetett haza – mondta Kiss Andrea orientális táncművész, a csoport vezetője. A Semiramis Orientális Tánciskola fergeteges előadását legközelebb július 6-án Eperjesen láthatják az érdeklődők. GDB

Orosházi orvosok a világjátékokon  A XL. Egészségügyi Világjátékokat rendezték a múlt héten Montenegróban. A magyar delegációt két orosházi orvos, Nagy István és Kalmár Mihály erősítette.

Hagyományosan sikerrel szerepelnek a magyar orvos-focisták a régebben Orvos-, mostanság Egészségügyi Világjátékokon. Idén nem állt melléjük a szerencse, nem sikerült felállniuk a dobogóra. Futballban szenior nagypályás tornát is rendeztek. Az orosházi dokik ezen indultak. A magyarok a csoportkörben elsőként Kolumbia, majd

A két orosházi orvossal felálló magyar szenior csapat Oroszország orvosaival találkoztak, és két döntetlennel csoport másodikként jutottak a legjobb nyolc közé. Az egyenes kieséses szakaszban az olaszok ellen – egy

balszerencsés döntetlent követően – tizenegyes párbajban maradtak alul, így csak az 5.–8. helyért küzdhettek. Két győzelmet szerzett a kissé csalódott magyar csapat: Marokkót

Fotó: Kalmár Mihály

2-0-ra, Brazíliát 2-1-re múlták felül. A csapatban bármilyen eredmény benne volt, végül az ötödik helyet érték el. A teljes tudósítás az OrosCafén olvasható. Csányi József


5

KÖZÉLET

2019. JÚLIUS 5.

Generációk ösvénye: Takács Ágostonnal Generációk ösvénye címmel megjelenő sorozatunkban a Táncsics Mihály gimnázium kiemelkedő eredményeket elért egykori és jelenlegi diákjait mutatjuk be. A sorozat keretein belül ezúttal egy 2005-ben végzett sikeres vezetővel, Takács Ágostonnal ismerkedhetnek meg. Takács Ágoston Orosházán született, itt járt általános iskolába, majd 2001–2005 között középiskolába is. Elmondása szerint élete egyik legszebb időszaka volt a középiskolai diákélet. A középiskolába jelentkezéskor még nem volt semmilyen elképzelése arról, hogy mivel szeretne majd foglalkozni a későbbiekben. – Egyben azonban biztos voltam: valamilyen idegen nyelven tudnom kell beszélni. Így először angol nyelvi tagozatos osztályba jártam, majd miután letettem az angol nyelvvizsgát, a német nyelvi tagozaton folytattam a ta-

nulmányaimat – emlékezett vissza Takács Ágoston. A természettudományok hamar a szíve csücskévé váltak, hála a kiváló tanárainak, akik közül kiemelte Dienes Béláné Erzsike nénit. Elmesélte, már az első néhány hónap után arra biztatták, vegyen részt kémia-, fizikaés matematikaversenyeken. A megmérettetések életének állandó szereplőjévé váltak a középiskolai, majd később az egyetemi évei alatt. Számos megyei és országos elsőséget, dobogós helyezést szerzett. – Amire a legbüszkébb vagyok, az az Országos Tudományos Diákköri Konferencia, ahol a kémiai és vegyipari szekcióban szereztem meg az első helyet – közölte Takács Ágoston. Már a gimnáziumi évek elején megszületett a döntés: vegyészmérnök lesz. – A középiskola után, ha mérnökképzés, akkor egyértelmű volt számomra, hogy az ezen a területen legrangosabb Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Azzal foglalkozik, amivel mindig is szeretett volna Egyetemet kell válasszam. A tapasztalt oktatói gárda és a kiváló hallgatótársak voltak a garancia a sikerre – mondta, majd folytatta: végig kiálltam a céljaim mellett, az álom így könnyen valósággá vált, vegyészmérnök lettem.

– Kitüntetéses oklevelet, „vörös diplomát” szereztem mind alapszakon, mind mesterszakon. Azonban ez az eredmény csak mellékes. Számomra a legfontosabb az a tapasztalat és azok az emberi kapcsolatok, amelye-

Fotó: Facebook

ket az egyetemi éveim alatt szereztem – magyarázta. Nemcsak a vörös diplomát, hanem a Táncsics-díjat is kiérdemelte tevékenységével. – Ez természetesen büszkeséggel tölt el. Úgy gondolom, hogy az ilyen ki-

tüntetések rengeteg motivációt adnak az embernek ahhoz, hogy további sikereket érjen el. Mióta lehetőségem van rá, és vezetői pozícióban dolgozom, én magam is hasonló módon próbálom motiválni a kollégáimat – hangsúlyozta Takács Ágoston. A MOL horvátországi leányvállalatánál, az INA-nál dolgozik. A horvátországi két olajfinomító termelésének optimálásáért és ütemezéséért felelős szervezetet vezeti. – Leegyszerűsítve: azzal foglalkozunk, hogy milyen és mennyi terméket gyártsunk (pl. benzint, dízelt) – illetve, mikor és milyen áron adjuk el úgy, hogy a cég eredménye a lehető legjobb legyen – összegezte a vezető. Mint mondta: úgy gondolja, hogy célba ért, és azzal foglalkozik, amivel mindig is szeretett volna, számára ez a legfontosabb. Zárásként kitért rá: mind a mai napig Orosházára jön „haza”, még akkor is, ha már 14 éve nem lakik a városban. Gál Babett

30 éves jubileumot ünnepeltek Kultúra és szórakozás

Fennállásuk jubileumi, 30. születésnapja határozta meg a Mozgáskorlátozottak Orosháza és Vidéke Egyesületének 2019-es évét. A nagy nap június 29-én érkezett el, amikor a Petőfi Művelődési Központ Szokolay Sándor termében gyűltek össze az egyesület tagjai, hogy egy vidám estével tegyék emlékezetessé az évfordulót. Bogdány József, a szervezet elnöke, majd Dávid Zoltán polgármester köszöntötte az egyesület tagjait. – 30 év – kimondani is sok. Ragyogó, kitűnő egyesület tagjai lehetnek Önök, akik példaértékű munkát végeznek. Ezt az egyesületet az egymásnak törté-

Zene, tánc, szórakozás, finomságok. Ezek jellemezték a 13. alkalommal megrendezett nyugdíjas kulturális fesztivált.

Danicska Józsefné 30 éve látja el feladatát nő segítségnyújtás mellett a barátság, az egymás iránti őszinte érdeklődés és a bizalom tartja össze – mondta a polgármester. A jubileum alkalmából az egyesület alapító tagjait is köszöntötték, de segítőiket is oklevéllel jutalmazták. Danicska Józsefné

Fotó: Rosta Tibor

Dávid Zoltán polgármestertől vehetett át elismerést, melyet az elmúlt 30 évben végzett lelkiismeretes gazdaságvezetői tevékenységével érdemelt ki. Az ünnepi mozzanatok után a szórakozásé volt a főszerep. Bojtor Zalán

Az Orosházi Járás Nyugdíjas Szervezeteinek Egyesülete immár 13. alkalommal szervezte meg kulturális eseményét. Idén a kardoskúti művelődési ház adott otthont a programnak július harmadikán. Az egyesület életében az egyik legjelentősebb esemény az éves kulturális fesztivál megrendezése. A tagszervezetek egymást is meghívják a rendezvényeikre, így mindig változatos a helyszín. A településnek az egyik legfontosabb alkotóeleme a nyugdíjas társadalom, hiszen a fiatalok mellett, az is nagyon fontos, hogy minél jobban érezzék magukat az adott településen élő nyugdíjasok, mivel

Fotó: Kecskeméti K.

Jeles alkalomra gyűltek össze június 29-én a Petőfi Művelődési Központban a Mozgáskorlátozottak Orosháza és Vidéke Egyesületének tagjai.

Szavalatokkal, tánccal és énekkel szórakoztatták a megjelenteket azt az utat fogják folytatni a fiatalok, amelyet ők kitapostak. Emellett a helyi identitás növelésében is szükség van rájuk, hogy megmutassák és megosszák azt: az időskor nem egyenlő a bezártsággal – mondta Varga Pál, Kardos-

kút alpolgármestere. A kulturális programok között szavalatokkal, tánccal és énekkel szórakoztatták a mintegy 130 megjelentet, majd a közös ebéd elfogyasztása után tombolahúzással zárták az eseményt. Gál Babett

Túl a mozgáson – Valódi közösség lett a túrázókból Rendhagyó módon, fehér asztal mellett töltötte a 100. közös túrát Orosháza lassan két éve alakult sportközössége. A csapat Mészár Hajnalkának köszönhetően jött létre 2017 augusztusában az egyik nemzetközi sportszerforgalmazó cég felhívására. Igazi sikertörténetről van szó, hiszen az elmúlt hónapok és kilométerek valódi közösséggé kovácsolták a természetjárásba belekóstoló tagokat.

Ha valaki két évvel ezelőtt azt mondja Mészár Hajnalkának, hogy a túrázók második családjává válnak, talán ő is csak mosolyog ezen. Az együtt megtett kilométerek, az összetartás, a

sok-sok beszélgetés azonban bebizonyították, hogy többről van szó, mint néhány ember közös barangolásairól. A mintegy huszonöt főt számláló csapat úgy döntött, a századik túrát nem a természetben, hanem egy pizzériában ünnepli meg. – Egy kicsit kötetlenebb hangulatban, étel-ital mellett töltünk el néhány órát, igyekezve tényleg megünnepelni, hogy eljutottunk idáig – fogalmazott Mészár Hajnalka, aki a kezdetek óta ötletgazdából a társaság motorjává, sőt lelkévé vált. Azt mondja, több ezer kilométer van már a lábukban, az Orosháza környéki nevezetességek mellett jártak például Baranyá-

ban, sőt külföldre is eljutottak. – Tettünk egy háromnapos kirándulást Milánóba, ahová külön élményként repülővel utaztunk. Minden látványosságot persze nem sikerült felkeresnünk ennyi idő alatt, de volt egy jó kis városnéző túránk – mesélt örömmel eddigi legnagyobb vállalkozásukról Hajni. A csapat – leginkább nyugdíjaskorú – tagjai egybehangzóan állítják, főként a mozgás lehetősége miatt csatlakoztak annak idején, de ennél sokkal többet kaptak. Barátokat, egymással törődő, sokat nevető, tartalmasan kikapcsolódó közösséget és alig várják, hogy a nyári szünet után ősszel ismét nekivághassanak a természetnek. PE

Közös fotók is előkerültek a 100. túra megünneplésén

Fotó: Kecskeméti Krisztina


6

MOZAIK

2019. JÚLIUS 5.

Gyulai Mihály nevét minden orosházi horgász ismeri

A Balatonon zenélt az OFZE

Szinte nincs olyan orosházi horgász, aki ne ismerné, sokan azt is gondolják, hogy orosházi ember Gyulai Mihály halőr csoportvezető.

Zenéltek a vízben és a parton, fúvós muzsikával szórakoztatták a Balaton-átúszókat, és új számokat tanulva készültek a júliusi hazai fesztiválra.

Nincs megállás

Negyven éve vigyáz a vizekre

Az Orosházi Fúvószenekar június 27–30 között Pálkövére utazott zenetáborba, ahol az új darabok betanulása mellett a csapatépítésen volt a hangsúly – áll a zenekar beszámolójában. Mivel az idei Balaton-átúszás erre a hétvégére esett, így a zenészek átruccantak Révfülöpre is, amire jó okuk volt. – Zenekarunk két tagja is vállalkozott az átúszásra, így a

Ma már korszerűbb felszerelések segítik a munkát reléseket. Voltak ilyen esetek, de ez elenyésző számú volt az ellenőrzések számához képest akkor is, mostanra pedig még inkább – emlékszik vissza a halőr. Az ellenőri és hasonló feladatokat ellátókat általában nem nagyon szeretik. Ha valaki negyven évet el tud tölteni ezen a pályán, akkor az tud valamit. De mi lehet a titok? – Legyen az ember nyu-

godt a végtelenségig, amellett ismerni kell az embereket. Jó, ha az ember jobban tudja az aktuális szabályokat, mint az ellenőrzött horgász. Alapból nem büntetni megyek, hanem ellenőrizni. Elsőre általában csak elmagyarázom a dolgokat, figyelmeztetem, ha nem jó valami, próbálom rávezetni, hogy önmaga érezze meg, nem jó, amit csinál. Meglepően sokan

Fotó: Tószögi György

vannak, akikre hat a szép szó, és nem kell büntetni. A felemelt hang, a kiabálás nem vezet sehova. Ezeket az elveket követem, és mára sok barátot szereztem munka közben a parton - teszi hozzá. Sok orosházi horgásznak van ott a telefonjában a halőrök csoportvezetőjének telefonszáma. Sokan hívják jótanácsért, meg csak úgy barátságból is. Csányi József

Fotó: Böröczky Bulcsú

Libát se könnyű őrizni, halat pedig különösen nem, főként olyan időszakokban és helyeken, ahol nagy a kísértés, de főhősünk ahogy a horgászok emlegetik Gyulaimisi - már negyven éve végzi ezt a munkát. A nyolcvanas években jóval kevesebben horgásztak, mint mostanában, és persze nem voltak még mobiltelefonok. Mint mondja, ez volt a legnagyobb különbség. Akkoriban sokan gondolták úgy, hogy megspórolják az engedély árát, és az ólomba öntött hármashorgokkal is dívott a „gereblyézés”. Sokat kellett emiatt intézkedni, ami nem mindig veszélytelen. Misinek is kijutott az ilyen helyzetekből. – Szerencsére nem ez volt a jellemző, de a negyven év alatt négyszer lőttek rám. Volt olyan is, hogy csak meglátták a feliratos autót, és már dördült is a puska. Máskor késsel támadt rám a delikvens, és követelte, hogy adjam vissza a lefoglalt felsze-

révfülöpi móló mellett búcsúztattuk őket – a közönség soraiban nagy derültséget keltve – a Titanic-indulóval. Ezután természetesen a komppal visszaérkező úszóknak is zenéltünk. Az utolsó fellépés a pálkövei strandon várt minket szombat délután, ezzel zártuk a tábor zenei részét – tette hozzá Debreczeni Márk szakmai vezető. Azt már az Orosházi Fúvószenekari Egyesület elnöke, Kovács Péter árulta el, hogy a csapat nem tart szünetet, hiszen a 90 éves megalakulási évforduló programsorozatának július 13-i nyitányára készülnek. Patakfalvi Ádám

A zenekar az elmúlt közel 30 évben rendszeresen járt Szigligetre

Ha megcsíp a darázs Vigyázzunk az utakon! Nyáron a szúnyogok és a kullancsok mellett az emberek egyik legnagyobb ellensége a felbőszített darázs és méh. Csípésük sokszor jár kellemetlen érzéssel, erre pedig legtöbbször elég akár egy egyszerű borogatás is.

A hőingadozás megvisel minket, és a kutyákat is

Fotó: archív

Elég jól viselik a meleget a Szikhát kutyái Az elmúlt napokban stabilan 30 fok felett járt a hőmérséklet, ez nemcsak az embereket, hanem az ebeket is megviseli. A Szikhát Kutyamenhely dolgozói mindent megtesznek, hogy a kutyák könnyebben elviseljék a nyári kánikulát. A forróság nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is veszélyt jelent. Ahogy egy-egy hőingadozás megvisel minket, ugyanúgy megviseli a kutyákat is. A Szikhát Kutyamenhelyen is védik az ebeket a forróságtól. Pusztai Ilona a menhely telephely vezetője lapunknak elmondta, ilyenkor kiemelten fontos, hogy naponta többször kapjanak az állatok inni. Mégpedig friss vizet. – Régen azt mondták, hogy az állott víz jó a kutyának. Ez nem így van. Ahogy mi is a friss vizet isszuk, úgy a kutyák is ezt részesítik előnyben. Nem szabad víz nélkül hagyni az állatokat, naponta

többször kell friss vizet adni nekik. Nálunk is a menhelyen folyamatosan működik a kút. Vagy vizet cserélünk, vagy a betont locsoljuk – mondta Pusztai Ilona. Hozzátette, minden kutya talál magának egy olyan helyet, ahol el tudnak bújni a meleg elől, nem ritka, hogy ásnak maguknak egy gödröt, ahol meg tudják húzni magukat. A telephelyen nemrég vált szükségessé az egyik szivattyú cseréje. Az új szerkezetnek köszönhetően nem maradnak a menhely lakói víz nélkül. A telephelyvezetőtől megtudtuk, a melegben kevesebb kutyát kell befogniuk. A legtöbb elkóborolt eb gyorsan hazakerül, de még így is akad néhány kölyök, akik az út mellett, egy dobozban, rosszabb esetben egy zsákban végzik. A menhelyen mindig elkél a segítség, most leginkább ruhadarabokra, rossz pokrócokra lenne szükség, melyeket a műanyag fekvőhelyre tudnak téríteni. Tóth Dániel

De van, hogy ez nem elegendő. Általában a darázs-, illetve méhcsípések következtében enyhe, viszkető duzzanat keletkezik. Méhcsípés esetén érdemes szódabikarbónát elkeverni egy kis vízben, majd felvinni a duzzanatra. A darázs azonban lúgos méreganyagot juttat a bőrbe, ezért azt savas oldattal érdemes kezelni. Ez lehet citromlé vagy akár ecetes víz is. Mindkét rovar csípése esetén le kell mosni a bőrfelületet langyos,

szappanos vízzel. Jó szolgálatot tesz ebben az esetben az antihisztamin, a lidokain tartalmú kenőcs, vagy egy egyszerű jeges borogatás is. Ha a rovarcsípés helyén az átlagosnál nagyobb méretű a duzzanat, esetleg nem akar elmúlni, akkor mindenképp allergológushoz kell fordulni. A darázs- és méhcsípés allergiavakcina segítségével g yóg yítható. Ezek az injekciók csökkentik a túlérzékenységi reakciót, és akár 3 évnyi kezelés után megszüntetheti az allergiát. A szájban vagy garatban előforduló csípés allergia nélkül is veszélyes lehet, hiszen az ott kialakuló duzzanat könnyedén elzárhatja a légutakat súlyos légzési nehézségeket okozva. TD

Az aratási munkálatokkal együtt jár, hogy mezőgazdasági gépek lepik el az utakat. Ez sok autós számára okoz bosszúságot. Az év ezen szakában több helyen számíthatnak a közlekedők arra, hogy feltorlódik a forgalom a lassú mezőgazdasági járművek miatt. A gépek mögött haladók előzésre kényszerülnek, ezáltal megnövek-

szik a balesetveszélyes szituációk kialakulásának lehetősége is. Ezen helyzetek elkerülése érdekében ajánlott a mezőgazdasági járműveket fokozott óvatossággal megközelíteni, az előzést körültekintőbben végrehajtani, és nagyobb oldaltávolságot tartani. Ilyenkor ezek a gépek kénytelenek kimenni az utakra, ezért a fokozott figyelmen túl nagy türelemmel érdemes közlekedni. Tóth Dániel

A gépek jelentősen lassíthatják a forgalmat

Forrás: lovin.ie

Hogy a nyaralás jól süljön el

Egy nyaralás az év legvártabb eseményei közé tartozik. Ilyenkor mindenki elengedheti magát, háta mögött hagyhatja a stresszes mindennapokat, és csak a pihenésre, kikapcsolódásra koncentrálhat. Jobb esetben. Nem ritka, hogy a nyaralást a nem megfelelő felkészültség rontja el. Teljesen mindegy, hogy autóval, vonattal, busszal vagy repülővel kelünk útra, a megfelelő előkészületek nélkül nyaralásunk könnyedén válhat rémálommá. Célszerű listát készíteni arról, mi mindenre lehet szükségünk az utazás során. Kiemelten fontos to-

vábbá a megfelelő utasbiztosítás megkötése. Bármikor történhet egy baleset, a kezelési költségek pedig nem pénztárcakímélőek egyik országban sem. A biztosítással nemcsak egészségünket, hanem bőröndjeinket és értéktárgyainkat is védjük, így lopás vagy sérülés esetén a kárunk megtérül. Amennyiben autóval utazunk, az indulás előtt feltétlenül ellenőrizzük a gépjárművet. Ez esetben érdemes olyan utasbiztosítást kötni, amely autó as�szisztencia szolgáltatást is tartalmaz. Fontos rákeresni arra, hogy a kiszemelt úticélunkon milyen árakra kell számítani, ezzel nem kevés kellemetlen pillanatot tudunk megspórolni

Fontos utazás előtt megfelelően felkészülni magunknak. Poggyászunkban pedig mindenképp szorítsunk helyet fájdalomcsillapítónak, piruláknak gyomorbántalmak-

Forrás: pixabay.hu

ra, és semmiképp se felejtsük otthon az orvos által felírt mindennapi gyógyszereinket. Tóth Dániel


7

SPORT

2019. JÚLIUS 5.

A hegy nem tréfadolog Többször beszámoltunk már Pásztor András és csapata kalandos versenyeiről. A múlt héten ismét volán mögé ült az orosházi pilóta. Ezúttal az albán hegyeket kellett meghódítaniuk. Bosznia-Hercegovinából indult a tájékozódási és stratégiai tereprally. A csapatoknak, mint eddig is, reggelente osztották ki az itinert, rajta 30–100 darab GPS-koordinátát, melyeket saját terveik alapján kellett megkeresniük és az ott található kihívásokat teljesíteniük. A Körös-Autó csapatát Kátai Zoltán, Benkő Antal és Pásztor András, valamint az Isuzu terepjáró alkották. Az első napon Boszniában melegítettek be. Másnap mentek Montenegrón keresztül Albániába. Tulajdonképpen az itteni hegyeken eltöltött két nap határozta meg az egész verseny

A csapat három tagja egy festői fennsíkon reggelizik kimenetelét. Az ő esetükben a harmadik nap volt a vízválasztó és egyben a legkalandosabb is, amikor egy apró hegyi falucskába kellett eljutniuk.

Pásztorék, a versenyben élen állva, a hegyen szenvedtek balesetet. Egy szikla a hegyoldalon épp akkor gurult le a völgybe, mikor a Körös-Autó

Fotó: Körös-Autó

csapata ott járt. A lezúduló kőtömb oldalt találta el az autót, és kiütötte alóla a jobb oldali első futóművet. – Kiszereltük a törött első

VÁROSI FOCI

lengőkart, és itt jött egy helyi lakos képében a jószerencse. Néhány kilométerrel odébb, a hegy túloldalán levő, még kisebb, még eldugottabb faluba vitt el, ahol meg tudtuk hegeszteni az alkatrészt. Semmi műhely, satupad vagy ilyesmi, egy földre tett üllő volt a felszerelés - meséli a pilóta. Visszatérésekor a társak már azt hitték, vége a versenynek, pihenés következik, de tévedtek. Szerelés következett. A meghegesztett lengőkarral újra összeszerelték a futóművet, és folytatták a versenyt, bár a kiesett órák miatt a napi eredményre már keresztet lehetett vetni. Minden baj ellenére nyomták, ahogy a csövön kifért, és a negyedik napi jó versenyzésnek köszönhetően így is sikerült a dobogó második fokát megcsípniük. Részletek az OrosCafén olvashatók. Csányi József

Kick-boxolók versenyeztek Gólkirálynő Fiatal kick-boxolók gyűltek össze a Táncsics Mihály Gimnázium tornatermében, ahol formagyakorlati országos bajnokságon mérhették össze ügyességüket. A házigazda, Contact K.T.H.E. sportolói mellett az ország több pontjáról érkeztek versenyzők, akik pusztakezes és fegyveres kategóriában is megmutatták tudásukat.

A hazai kick-boxvilágban ugyan jelen volt az elmúlt években a formagyakorlat, mégsem számított elég népszerű kategóriának a versenyzők körében. Az áttörés tavaly májusban, a szakág e l s ő k o r o s z t á l yo s versenyein indult meg. A formagyakorlatok népszerűsítésében tevékeny részt vállalt az orosházi Contact K.T.H.E. egyesület és vezetőedzőjük, Puravecz Péter, akit a szakág vezetőjének nevezett

ki nemrég a Magyar Kick-box Szövetség. Igyekezetüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy június 29-én, a Táncsics Mihály Gimnázium tornaterme adott otthont a gyermek, a cadet1 és cadet2 korosztályok országos bajnokságának. A fiatal küzdősportolók zenés és kreatív gyakorlati kategóriában, ezen belül pedig pusztakezes és fegyveres bemutatókat tartva versenyeztek. Felkészültségükre nem lehetett panasz, a legtöbb esetben

8-9 pont körüli értékelést kaptak gyakorlataikra a Szabó Gábor által vezetett bíróbizottságtól. Az orosházi egyesület oszlopos tagja, Brebovszky Zoltán ezúttal ugyan a tatamin kívül biztatta csapat-

társait, de hamarosan rá is komoly megmérettetés vár. Augusztusban Győrbe utazik a korosztályos válogatottal, ahol a formagyakorlati szakág Európa-bajnoki küzdelmei várnak rá. BZ

Fotó: Rosta Tibor

Véget ért a megyei női keresztpályás labdarúgóbajnokság. A gólkirályi címet az orosházi Zvolenszki Vivien szerezte meg. A Csorvási SK színeiben futballozó játékos 12 találattal lett első. – Az őszi szezont a Szentetornyai Amazonokkal futsalban, a Csorvással pedig keresztpályán kezdtem. Sajnos a futsalbajnokság tavasszal félbeszakadt, viszont nagyon örülök, hogy keresztpályán a legtöbb gólt szereztem a megyében. Úgy gondolom, hogy a góllövéshez kell egyfajta egészséges önbizalom és jó helyzetfelismerés. Természetesen szükséges az elhivatott-

ság és a sok munka. Leginkább a játék szervezése a feladatom mindkét csapatban, de ha helyzet adódik, szívesen lövök kapura, hiszen a lövésből lesz a gól – véli a gólkirálynő. Betkó Tamás

Újabb fordulót rendeztek meg a városi kispályás labdarúgóbajnokságban. Az éllovasok közül sem az Edit Optika-Hungária, sem az Aranyodi A. B. Medica nem lépett pályára, ezért a dobogón nem történt változás. Eredmények: KAZSZER FC - Gringo Burger FC 2-1, Barátság-Orosfarm SC Telepi Ászok 2-5, Boca Juniors - Szkaliczki és Társai Kft. 6-1, AKG Zrt. - Gringo Burger FC 0-3 (megállapított eredmény), Linamar FC - Liget SC 4-10, Piros 7 – Montana 0-7, Gringo Burger FC - Kárai Exclusive 2-7. A bajnokságot a június 26-i állapot szerint az Edit Optika-Hungária vezeti 61 ponttal a 2. helyezett Aranyodi A. B. Medica (56 pont) és a Liget SC (50 pont) előtt. A tabella a www.oroscafe.hu-n. BT

BÚVÁRÚSZÁS A görög Ioannina városa adott otthont a 27. CMAS Uszonyosúszó Európa-bajnokságnak. A kontinensviadalra 19 ország 203 úszója nevezett, akik június 27-től négy napon keresztül 17 versenyszámban mérték össze gyorsaságukat a medencében. A magyar válogatott 12 főből állt, a sportolókat öt edző kísérte. A csapat tagjaként vett részt az Európa-bajnokságon az orosházi Dimák Dávid is, ő a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub tagja. Szombaton a 4 x 200 méteres férfi felszíni váltóban a magyar csapat harmadikként ért célba. A váltó tagjai: Kornél Gruber, Dimák Dávid, Mozsár Alex és Bukor Ádám. – Éles volt a küzdelem, végül a 3. helyen végeztünk. Nagyon örülök ennek az eredménynek. Összteljesítményemmel nem vagyok maradéktalanul elégedett, de tudom, hogy miben kell változtatnom a jövőben. A verseny hangulata jó volt – vélekedett Dimák Dávid, aki a zárónapon a 4 x 100 méteres váltóval a 6. helyen végzett. Az orosházi versenyző elmondta még, hogy ezután két hét levezetés következik, majd a nyári pihenő után szeptemberben kezdődik a felkészülés az új versenyszezonra. Betkó T.

EB-n birkózott Fekete Bence „Szénára” emlékeztek Krakkóba utaztak a serdülő szabadfogású birkózóválogatott tagjai. Az Európa-bajnokságon az Orosházi Birkózó Egyesületet az 57 kilogrammos Fekete Bence képviselte.

Európa-bajnoki kvalifikációval tette fel a koronát érmekben gazdag 2019es évére Fekete Bence. Az Orosházi Birkózó Egyesület versenyzője a rangsorversenyeken nyújtott jó teljesítményét folytatva a serdülő szabadfogású országos bajnokságon is diadalmaskodott az 57 kilogrammosok mezőnyében. A világversenyen való bemutatkozás sem váratott magára sokáig, nemrég a Lengyelországban, Krakkóban rendezett Európa-bajnokságon vehetett részt a magyar válogatott tagjaként. Bencének a

sorsolással nem volt szerencséje, egy erős örmény birkózóval kezdett, akitől vereséget szenvedett. Legyőzője azonban meg s e m

állt a döntőig, így az orosházi versenyző a vigaszági küzdelmek során bővíthette nemzetközi tapasztalatát. Itt ukrán versenyzővel kellett szembenéznie, akivel szoros küzdelmet vívott azért, hogy a bronzéremért birkózhasson, de végül 12-6 arányban alulmaradt. Az első lépések megvoltak, ha így folytatja, még sok korosztályos világverseny mezőnyében olvashatjuk majd Fekete Bence nevét. BZ

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Június 29-én rendezte meg a RETRO Labdarúgó Egyesület a III. alkalommal kiírt Szénási József Emléktornát. – „Széna” neve összeforrt a város sportjával, mint sportvezető, sportszervező, játékvezető, létesítménygondnok tevékenykedett évtizedeken át Orosházán – emelte ki megnyitó beszédében Benkő László, a RETRO LE elnöke. A megemlékezésen jelen volt özv. Szénási Józsefné és családja is. – Mint mindig, az érzéseim vegyesek. Nagyon sajnálom, hogy a férjem már nem lehet itt, de nagyon örülök annak, hogy méltó módon tudunk rá emlékezni. Szerintem nem volt olyan ember a környéken, aki ne szerette volna – vélekedett a megemlékezés kapcsán Szénási Józsefné. Hat csapat körmér-

Méltó módon emlékeztek a focisták kőzéses formában játszott a pontokért. A Berta J. Labdarúgó Alapítvány vándorserlegét a Makk7 csapata szerezte meg, ezüstérmes lett az Edit Optika-Hungária, bronzérmes a Kormányos Glass. A további sorrend: 4. Benkő

Fotó: Rosta Tibor

Baráti FC, 5. Classzikusok, 6. Telekgerendás. A gólkirályi címet Bíró Tibor (Kormányos G.) érdemelte ki. A legjobb kapus Braun Tamás (Hungária) lett. A legsportszerűbb csapat címet a Telekgerendás érdemelte ki. Betkó Tamás


8

MOZAIK PATIKAÜGYELET

Július 1-től július 7-ig: Csillag Patika Orosháza, Széchényi tér 1. Tel.: (68) 411-183 Július 8-tól július 14-ig: Pingvin Patika Orosháza, Győry Vilmos tér 1. Tel: (68) 415-8153

2019. JÚLIUS 5.

Falunappal tették emlékezetessé Szent László napját Szentetornyán

Vidám mulatsággal készültek

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30 -tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Generációnk című nyugdíjas magazin július 5-én, pénteken 18:30-tól. Ismétlés július 6-án, szombaton 14:30-tól. Diagnózis című regionális egészségügyi magazin július 5-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés július 6-án, szombaton 15:30-tól és július 7-én, vasárnap 11:30-tól. Üzleti negyed című gazdasági magazin július 5-én, pénteken 20:00-tól. Ismétlés július 6-án, szombaton 16:00-tól és július 7-én, vasárnap 14:30-tól.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166

Játékok, versenyek és különböző szórakozási lehetőségek várták az idei falunapra kilátogatókat Hangulatos falunapnak adott otthont június 29-én Szent László nap alkalmából Szentetornya. Számos program várta az érdeklődőket, a gyerekektől az idősebbekig sokan néztek ki a rendezvényre.

Szentetornya életében már korábban is gyakorinak számított a Szent László-napi búcsú, ez a hagyomány azonban az évtizedek során egy időre feledésbe merült. Öt évvel ezelőtt elevenítették fel újra a összejövetelt, ekkor

Nyári táborban a gyerekek Élményfürdő, hagyományőrző programok, kalandpark és nem utolsó sorban közös élmények várták azokat a gyerekeket, akik a családsegítő szolgálat idei nyári táborában vettek részt. Nyári táboroztatás az orosházi kistérségben – ezzel a névvel indult el az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központjának és Családsegítő Szolgálatának kezdeményezése, melynek köszönhetően az orosháziak mellett hat településről érkeztek gyerekek a városba. A Gyopároson rendezett gyerektábor programjaiból nem maradhatott ki az él-

Az Orosházi Nyár programsorozat már második éve színesíti a város kulturális palettáját. Májusban az Irigy Hónaljmirigy koncertjével kezdődött a négy hónapon át tartó rendezvénysorozat, de színpadra lépett már Hobo és az Emelet együttes is, most pénteken pedig Szikora Robi szórakoztatja a főtérre kilátogatókat. A nyári rendezvénysorozat azonban nem csak a belvárosra és a koncertekre korlátozódik, hiszen most hétvégén Gyopárosfürdőn indul az előző években is sikeres családi csobbanás. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a kisgyermekeknek babajátszóházzal, és különböző gyermekmű-

sorokkal – mint mesedélután vagy bábjáték – készülnek. A nagyobbak a kézműves-foglalkozásokon és ügyességi vetélkedőkön találhatják meg számításukat. – Minden adott, hogy itt a für-

kok terén is bő programkínálat fogadta a az érdeklődőket lakóit. Szinte nem telt el úgy perc, hogy ne szólt volna zene, amire kedvükre mulathattak a vendégek. Az érdeklődőket lovaskocsi szállította körbe az utcákon, de arcfestés, népi já-

tékok és veterán motorosok is várták őket. Az ilyenkor szokásos pörkölt- és pálinkafőző versenyek sem maradtak el, délután pedig különböző előadások és utcabál szórakoztatta a közönséget. Bojtor Zalán

PROGRAMAJÁNLÓ Július 5-én Szikora Róbert és az R-GO folytatja az Orosházi Nyár 2019-es koncertjeinek sorozatát a város főterén 20 órától. Ismét Orosházára érkezik a Mozgó Mozi. Ezúttal július 6-án 10 órától láthatják a frissen mozikba került filmeket az érdeklődők a Petőfi Művelődési Központban. Július 6-án 16 órától veszi kezdetét a 2019-es Orosházi Nyár programsorozat családi csobbanás nevű programja Gyopárosfürdőn.

A kalandparkot is kipróbálták a gyerekek ményfürdő kipróbálása, a kézműves játékok és néptáncos feladatok, valamint a kirándulás. A programoknak itt még nem volt vége, június 28-án az

Indul a családi csobbanás

Hétvégén indul Gyopárosfürdő egyik legnépszerűbb programja, a családi csobbanás. Július 6-tól a hónap minden hétvégéjén várják a családokat.

indult útjára a Szent Lászlónapi búcsú és falunap. Az idei rendezvényen a gyerekektől a felnőttekig mindenki könnyen megtalálhatta a neki tetsző elfoglaltságot, hiszen a szórakozás, a kulturális tevékenységek és a játé-

Fotó: Rosta Tibor

dőben is tartalmas, színes programokkal kedvezzünk vendégeinknek. Első alkalommal július 6-án 16 órától kézműves-foglalkozásokkal és babajátszóházzal, 17 órától pedig Évi tündér gyermekműsorával várjuk a vendége-

Fotó: Pirer Kata

orosházi kalandpark következett, ahol sportnapon vettek részt és különböző akadálypályákat leküzdve bizonyíthatták be ügyességüket. BZ

Sorozatuk legújabb fejezetében a Within Temptation együttes legjobb dalaiból összeállított filmet mutatnak be július 6-án, 19 órától az Orosházi Rock Klubban. Tábort hirdet július 8 és 12 között a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány. Fazekassággal, íjászattal és népi kézművességgel várják Gellértegyházán az érdeklődőket. Július 13-án 9 és 20 óra között rendezik az idei Orosházi Fúvószenekari Fesztivált az Árpád-kertben, Gyopárosfürdőn és a főtéren rendezett koncertekkel.

ket – tájékoztatta lapunkat Benkő Ferenc. A tematikus napokkal, illetve az Orosházi Nyár 2019 programsorozattal kapcsolatos további információk és részletek az OrosCafé programajánló rovatában találhatók. PÁ

Orosházi

Fúvószenekari Fesztivál

1929–2019

/fuvoszenekar

/ofzeoh

/ofzeoh

/ofze

www.ofze.hu

A fesztivál fő támogatója

Orosháza Város

Négy hétvégén át tart a Családi Csobbanás

Önkormányzata

Fotó: archiv

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Nánási János cégvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

2019. július 13., szombat

| 09:00–10:30 | Térzene az Árpád-kertben | 11:30–12:10 | Térzene a gyopárosfürdői strandon

Fesztivál koncertek orosháza Főterén | 16:00–16:25 | Megnyitó, közös térzene | 16:30–17:10 | Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar, Szeged | 17:40–18:20 | Dunakeszi Koncertfúvósok | 18:20–19:00 | Kőszeg Város Fúvószenekara | 19:10–19:50 | Orosházi Fúvószenekar

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.