2019.07.12/27. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2019. JÚLIUS 12. • XXIII. ÉVFOLYAM • 27. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

AGRÁRINFÓ A dél-békési családokért

2

– Előkészítés alatt a Calendula Terv 3

RENDKÍVÜLI SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A májusi esőzések következtében jelentősen több a szúnyog. Orosházán folyamatosak a gyérítések, azonban a lakosság jogos igényeit szem előtt tartva döntött Dávid Zoltán polgármester egy rendkívüli szúnyoggyérítésről. – Úgy gondolom, hogy Orosházán is rengeteg kellemetlenséget okozott a szúnyogok jelentős mértékű elszaporodása. Jogosnak tartom azt az igényt, hogy szúnyoggyérítést rendeljek el. Többen panaszkodtak arra, hogy a vérszívók megnehezítik az orosháziak életét, ezért is tartottam kiemelten fontosnak, hogy rendkívüli szúnyoggyérítést rendeljek el július 12-ére – nyilatkozta Dávid Zoltán. TD

ÁTEVEZTÉK A BALATONT Szép teljesítménnyel zárta a július 6-i Balaton-átevezést az Orosházi Kórház Munkahelyi Wellness Programjának sárkányhajócsapata. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezvényén több mint kétezer résztvevő indult, kajakban, kenuban és sárkányhajóban mérték öszsze tudásukat. A Gyógyító Sárkányok 20-as vegyes sárkányhajójukban álltak rajthoz, és teljesítették a Fonyód–Badacsony–Fonyód közti kilenc kilométeres távot. A csapat komolyan vette a kihívást, minden erejét beleadva evezett, így 57 perc 1 másodperc alatt ért célba. Ez a 42 induló közül a 18. helyezést jelentette. PE

TURNÉ UTÁN, FESZTIVÁL ELŐTT Néhány napja érkeztek haza szokásos balatoni vendégszereplésükről az idén 90 éves Orosházi Fúvószenekar tagjai, máris újabb kihívás vár rájuk, hiszen fúvósfesztivált szerveznek a hétvégére. A július 13-ai rendezvényre három zenekar érkezik. A program térzenével indul az Árpád -kertben reggel 9 órakor, és a gyopárosi strandon folytatódik szintén térzenével fél 12-kor. A hivatalos megnyitóra délután 4 órakor kerül sor a főtéren, ezt követően minden zenekar 40 perces koncertet ad egészen este 8 óráig. PE

Az Év Tűzoltója: Hoboth Zoltán

4

– Már húsz éve a tűzvonalban

Gála a Körös-parton, orosháziakkal – Közösségben megélt hagyományok

5

Orosházi Agrárinfó

7–8

– Az Orosházi Élet tematikus oldalai

Korszerűsítenék az orosházi piacot

További TOP-pályázatok  A Békés Megyei Önkormányzathoz fordult javaslatával Orosháza polgármestere – Dávid Zoltán arra kérte a megyei grémiumot, járjanak közben az ipari parkok és a piacok fejlesztését célzó pályázatok újranyitása érdekében. Zalai Mihály, a megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke múlt heti egyeztetésük során arról tájékoztatta Orosháza vezetőjét, hogy a kérést támogatta a közgyűlés. Zalai Mihály elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Békés megyei forráskeretéből több mint 400 nyertes pályázat valósul meg 70 településen, többek között közlekedésfejlesztés, óvodák, bölcsődék, orvosi rendelők felújítása, energetikai fejlesztések. » folytatás a 3. oldalon

Dávid Zoltán polgármester és Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke orosházi fejlesztésekről egyeztet

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Családi csobbanás  Az Orosházi Nyár rendezvénysorozat egyik elemeként, az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is szórakoztatják Gyopárosfürdő vendégeit. A kezdeményezés célja, hogy a belvárosi programok mellett a fürdőkomplexumba látogató családoknak is szolgáljanak szombatonként tartalmas kikapcsolódási lehetőséggel. Már délután négykor szorgos kezek ügyeskedtek a

kézműves foglalkozáson. A Bábika Játszóház költözött a strandra, és együtt készítették a gyerekekkel a karkötőket, levendulaillatos zsákocskákat, párnákat és még sorolhatnánk. Nem volt nehéz kicsábítani az apróságokat a vízből. Még szinte be sem fejezték a kipakolást, már jöttek is a gyerekek. A folytatásban Évi tündér és Geri bohóc énekes, zenés műsorát hallhatták az érdeklődők. CSJ

Évi tündér és Geri bohóc több generációnak is énekeltek

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Mosolyban nem volt hiány  Gyerekzsivajtól volt hangos július 5-én délután a Máltai Játszótér és környéke. Ekkor rendezte hagyományos Mosoly Napját a Gyermekmosoly Orosháza Bölcsődéiért Alapítvány, melynek idén is nagy sikere volt a gyerekek és szüleik körében.

Minden adva volt egy vidám délutánhoz

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Hetedik alkalommal gyűltek össze a Gyermekmosoly Alapítvány által szervezett Mosoly Napra az érdeklődő

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

gyerekek és szüleik a Máltai Játszótéren. Többek közt hajfonás, csillámtetoválás és hennafestés várták az érdeklődőket. Éhesek sem maradtak, hiszen kürtőskalácsot és palacsintát is készítettek. – A szép, napos idő sem egy utolsó szempont, ami igazán szerencsésen jött az idei Mosoly Nap szempontjából – tette hozzá Dénes-Földesi Mónika, az alapítvány képviselője. Előadásokban sem volt hiánya a látogatóknak, fel-

lépett a Diamonds együttes és a Fülemüle Zenekar, ezt követően pedig az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör versenyzői és a Candy Dance Crew táncosai tartottak bemutatót. A gyerekek egészségügyi totót is kitölthettek, mely során a játék első három helyezettje különböző jutalomban részesült. Mosolygó arcukat látva elmondható, a rendezvény idén ismét elérte a célját. BZ


2

KÖZÉLET

2019. JÚLIUS 12.

Előkészítés alatt a Calendula Terv 3

A dél-békési családokért MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Fizikai munkakörök: bolti eladó, bolti eladó (Pusztaföldvár), élelmiszer-eladó, vendéglátó eladó, bolti árukiadó (férfi munkatárs), szakács, pincér, tűzoltó, kőműves, pék, szakács (Nagyszénás), csőszerelő lakatos, géplakatos, forgácsoló, hegesztő, awi-hegesztő, autójavító, levegő-, víz-, gázberendezés szerelő, karbantartó elektroműszerész, ipari alpinista, elektrikus, víz-, gáz- és központifűtés-szerelő, hűtő- és klímaberendezés szerelő, síküveg-megmunkáló, gépbeállító, szerelőmunkás, szerszámkészítő-marós, CNC-megmunkálóközpont-kezelő, tehergépkocsi-vezető, nehéz földmunkagépkezelő, takarító (férfi), szerszámraktáros, anyagmozgató (targoncavezető), betanított segédmunkás fémipari tapasztalattal, betanított munkás (kártevőirtásra), betanított gépkezelő, építőipari segédmunkás, egyszerű ipari foglalkozású. További képzésekről a járási hivatal foglalkoztatási osztályán lehet érdeklődni. információ: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

 Újabb lehetőségeket hoz a Calendula Terv harmadik programja, amely kifejezetten a dél-békési családok életminőségének javítására és a fiatalok helyben tartására helyezi a hangsúlyt. Felmérések is indulnak, melyek keretében az itt élőket kérdezik meg, mit látnak szükségesnek ahhoz, hogy élhetőbb településük legyen.

A Calendula Terv Dél-Békés komplex fejlesztése érdekében jött létre 2016-ban. Kidolgozásán és megvalósításán a térség településeinek önkormányzatai, civil szervezetei és intézményvezetői közösen, mint a Calendula Szövetség tagja dolgoznak a mai napig. Az elmúlt időszakban kialakított egymásra épülő programoknak is köszönhetően folyamatosak a fejlesztések Dél-Békés településein, így Orosházán is. Fejlődött többek között a térség közlekedési infrastruktúrája, oktatási, egészségügyi és szociális intézményei újulnak meg. – Az elmúlt évek közös munkája megmutatta a Simonka György vezetésével létrejött térségi összefogás erejét, amely számos eredményt hozott Orosháza vonatkozásában is. Egy olyan, az országban egyedülálló komplex fejlesztési terv állt össze, ami egy célt szolgál: élhetőbb, biztonságosabb, folya-

A Calendula Terv 3 célja: biztos jövőképet nyújtani a családoknak matosan fejlődő térséget kialakítani – összegzett lapunknak Fejes Róbertné, az Orosházi Kistérség Többcélú Társulásának elnöke, Orosháza alpolgármestere. A munka itt nem állt meg, a Calendula Terv 2 a kistelepülések felzárkóztatására jött létre a kormányzati célkitűzésekkel összhangban. – A Calendula Terv 2 azt a célt szolgálta, hogy további lehetőséget keressünk a fejlesztések folytatására. Ezáltal csatlakoztunk a kormányzat Magyar Falu Programjához, illetve a tervezett Modern Kisváros Programjához. Feltérképeztük, melyek azok a fejlesztendő területek, amelyek az életminőséget javítanák a térség kistelepülésein. Legyen szó bölcsőde létreho-

zásáról, utak felújításáról, vagy a humán területeket érintő szakemberhiányról. A Calendula Terv 2 programnak köszönhetően a jövőben a falvakban is városi minőségű életet lehet majd élni – vázolta Varga Gusztáv, a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulásának elnöke. A legújabb program, a Calendula Terv 3 a Családbarát Dél-Békés elnevezést kapta, egyik alappillére a megfelelő oktatás, készségfejlesztés biztosítása. A Kodolányi János Egyetem ebben jelentős szereppel bír, hiszen képzési kínálatában olyan szakok is megtalálhatók, melyeken a továbbtanulásra eddig csak nagyvárosi intézményekben nyílt lehetőség. – Egy olyan komplex együttműködési terv jött létre Dél-Bé-

Fotó: illusztráció – pixabay

késben, mellyel az ország más pontján még nem találkoztam. A Calendula Terv harmadik üteme szervesen kapcsolódik az első és a második ütemhez, azonban a legújabb fejlesztések jobban koncentrálnak a társadalom szereplőire. Nemrég egy kutatási projektet kezdtünk el, melynek keretében felmérést végzünk a településeken. A polgároktól várunk választ arra, mire lenne szükség ahhoz, hogy élhetőbb, szerethetőbb településük legyen – nyilatkozta lapunknak dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem rektora hozzátéve, a Calendula Terv 3 keretein belül arra is koncentrálnak, hogy helyben nyújtsanak megfelelő és minőségi képzést, ezzel is csökkentve a fiatalok elvándorlását.

A PROFIK

A Calendula Szövetség legutóbbi ülésén döntés született arról, dolgozzák ki részleteiben a terv folytatását, szem előtt tartva a fiatalok helyben tartását, illetve a települések önmegtartó és önfenntartó képességének erősítését. – A következő hónapokban a Kodolányi János Egyetemmel közösen megalkotjuk a Calendula Terv hármas programját Családbarát Dél-Békés címmel. Ilyen még nem volt Magyarországon, hogy egy egész térség, településekre lebontva, külön-külön tanulmányokat helyezzen el, felméréseket készítsen, majd ezeket a szaktárcákhoz eljuttatva segítse egy-egy település fennmaradását, jövőbeni jobbá tételét. Legújabb programunkkal mi ezt megtesszük, a települések helyi adottságait figyelembe véve alakítjuk ki, miként tudjuk a fiatalokat helyben tartani, és milyen módon lehet jobbá tenni az itt élők mindennapjait – vázolta Simonka György, a Calendula Szövetség elnöke. Megtudtuk, a felmérések folyamatosak lesznek, a tanulmányok eredményeit a képviselő-testületek elé tárják majd, melyekből kiderül, milyen fejlesztésekre és beruházásokra van igazán szükségük az adott településen élőknek, előtérbe helyezve ezúttal a családbarát intézkedéseket. OÉ

FIATPROFESSIONAL.HU

ÉPÍTSE VELÜK VÁLLALKOZÁSÁT!

A FIAT PROFESSIONAL HASZONGÉPJÁRMŰVEK KÖZÖTT MINDEN MUNKÁRA TALÁL MEGOLDÁST.

HASZONGÉPJÁRMŰVEK KLÍMÁVAL NETTÓ 2 229 000 FT-TÓL! *Bruttó ár: 2 830 830 Ft. A képen látható autók illusztrációk. A feltüntetett akciós ár az 1.4 8V benzines Fiorino verzióra vonatkozik. Vegyes fogyasztás: 7,2 l /km, CO2-kibocsátás: 168 g /100 km. Az akció 2019. június 1-től visszavonásig érvényes. A tájékoztatás nem teljes körű, a részletekről érdeklődjön a Fiat Professional márkakereskedésekben.

Glass Kft.

5600 Békéscsaba Szarvasi út 13/1. Tel.: 66/445-757 E-mail: glasskft@glasskft.hu

PROFI. MINT ÖN


3

KÖZÉLET

2019. JÚLIUS 12.

Fejlesztések és változások a diákélelmezésben Orosházán

Újra bizalmat kapott Teljes szemléletváltáson esett át az orosházi Gyermek- és Diákélelmezési Intézmény. Újra bizalmat kapott a szervezet, amit az egyre több megrendelés is mutat. Emellett egész nyáron át biztosítja a szociális étkeztetést is.

Tavaly novemberben vette át az orosházi diákélelmezés irányítását Vincze Tibor. Elképzelései között, a városvezetéssel egyeztetve az intézmény teljes újragondolása szerepelt, hiszen az elmúlt mintegy 30 évben még nem történtek komolyabb beruházások. A tervek szerint a

A nyáron sem áll le a diákélelmezés

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Régi és új nevek Egy választást már májusban magunk mögött hagytunk, októberben pedig önkormányzati választás következik. A pártok jelöltjeik kiválasztásán és a kampány előkészítésén dolgoznak. Orosházán elsőként a Fidesz helyi szervezete nevezte meg képviselő-jelöltjeit. Azt már

korábban bejelentették, hogy a párt polgármester-jelöltje Dávid Zoltán lesz, ő ismertette a város tíz körzetének fideszes jelöltjeit. – A névsorban nagy változás nem történt. Olyan hiteles helyi embereket választott meg egyhangúlag szervezetünk, akik lokálpatriótaként eredményesen képviselhetik minden orosházi lakos érdekét – fogalmazott Dávid Zoltán, hozzátéve hogy magától és a képviselőktől hatékony kampányt, októberben pedig jó választási eredményeket vár.

A Fidesz orosházi jelöltjei: 1-es körzet: Tóth Zoltánné 2-es körzet: Béres Enikő 3-as körzet: Németh Béla (függetlenként, de a Fidesz támogatásával) 4-es körzet: Lövei Ferenc 5-ös körzet: Szokolai-Olasz Mónika 6-os körzet: Bojtor István 7-es körzet: Kovács Péter 8-as körzet: Tóth-Kása Sándor 9-es körzet: Fejes Róbertné 10-es körzet: Antal László OÉ

Évek óta hagyomány, hogy a város a nyári hónapokban napközis tábort üzemeltet, így segítve a dolgozó szülőknek gyermekük elhelyezésében.

Hosszú évek óta gyakorlat, hogy az önkormányzat megszervezi a nyári napközis tábort, melyhez évek óta az Eötvös iskola adja ehhez a helyszínt. A júliusi négy hét alatt, hetente hetven, összesen mintegy száz gyerek veszi igénybe a napközis tábort, a város szinte minden iskolájából. Hat pedagógus, tizenhárom, az önkormányzatnál nyári munkát vál-

Korszerűsítenék az orosházi piacot » folytatás az 1. oldalról

A lapátok sok oxigént juttatnak a vízbe

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Tólevegőztető Nem régóta lapátkerekes gőzhajóhoz hasonló szerkezet korbácsolja a Gyopárosi középső tó vizét, oxigénnel dúsítva azt.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) telepítette, együttműködve a Polgármesteri Hivatallal és az Orosházi Kinizsi Horgász Egyesülettel. Nyáron az állóvizek sokszor nagyon felmelegszenek. Különösen igaz ez a gyopárosihoz hasonló sekély vizű tavakra. A

felmelegedő víz sokkal kevesebb vízben oldott oxigént tartalmaz, mint a hűvösebb. Az oxigén szintje, ha egy bizonyos kritikus szint alá esik, halak és más vízi élőlények pusztulásához vezet. Ezt, a mindenki számára kellemetlen eseményt segít megelőzni a levegőztető. A víz paskolásával sok oxigént juttat a vízbe, így a parton sétáló turistáknak nem kell felfordult haltetemekben „gyönyörködni”. Sok természetszerető orosházi, egyik régi kívánsága valósult meg ezzel a beruházással. CSJ

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

költöznek el ideiglenesen a Gyopárosi úti ingatlanba. A vezető szerint újra bizalmat kapott az intézmény, hiszen magánszemélyek, orosházi egyesületek, nagy cégek is megkeresik őket. Kiemelte, hogy idén 15 nyári gyermektábor étkeztetéséért is felelnek. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat döntése alapján idén nyáron – az előírásoknak megfelelő karbantartási munkák és szabadságolások mellett – nem lesz leállás. Megteremtették azokat a feltételeket, amel�lyekkel a szociális étkeztetés biztosítása folyamatos. Patakfalvi

Városi napközis tábor

Választás: bemutatták a fideszes jelölteket

Októberben jön az önkormányzati választás. A helyi Fidesz bemutatta a város tíz körzetében induló képviselő-jelöltjeit.

jelenlegi többlépcsős projekt a teljes körű energiakorszerűsítés mellett a közüzemek cseréjét jelentené. – A tervek szinte elkészültek, hamarosan elkezdődhet a kivitelezés az Eötvös téri épületben. A beruházás végén egy olyan intézményt kapunk, ami a megyében is egyedülálló lesz. Jelenleg mintegy 24 helyi intézményben, napi 2500-2800 fő étkeztetését biztosítjuk, rendezvényektől függően. A korszerűsítés után a kapacitásunk akár mintegy napi 4000 főre bővülhet – ismertette Vincze Tibor, hozzátéve, várhatóan év végén

Összegszerűen közel 56 milliárd forintról beszélünk, ami a teljes kerethez képest a lehívott támogatás 96,65%. A megyei önkormányzat Dávid Zoltán javaslatára most azt kezdeményezte, hogy a TOP maradvány terhére újra megnyittassa a piacok fejújítását, valamint az ipari parkok fejlesztését, új ipari területek létrehozását célzó pályázatokat. – Tettük ezt többek között azért, hogy Orosháza is adhasson be pályázatokat. Látjuk, hogy rengeteg fejlesztés valósul meg Orosházán, de úgy véljük, hogy a piacot, a vásárcsarnokot érdemes lenne fejleszteni, hiszen ennek a kistermelők éppen úgy hasznát látnák, mint a vásárlók. Emellett egy ipari területet is érdemes lenne létrehozni, ez ugyanis vonzó befektetési környezetet teremthet a vállalkozók számára – összegezte a megyei elnök.

Orosháza rendelkezik a piac felújítását célzó elképzelésekkel, Dávid Zoltán régóta dolgozik azon, hogy megteremtse a korszerűsítés lehetőségét, s most úgy tűnik, az ehhez szükséges forrás is rendelkezésre állhat eredményes pályázat esetén. – A helyi termelők munkájának segítése mellett a közösség erősítése miatt is fontos és időszerű a piac és a vásárcsarnok felújítása, erre vonatkozóan már vannak elgondolásaim. Nagyon örülök, hogy az elképzelések találkoztak a megyei akarattal, és pályázhatunk az orosházi piac korszerűsítésére. Ami az ipari parkot illeti: teljesen új területben gondolkodunk, az a cél, hogy pályázati forrás segítségével olyan korszerű telephelyet alakítsunk ki a város határában, ami növeli a vállalkozások versenyképességét. oé

GYÁSZHÍR „A te szíved már nem fáj, de a miénk vérzik, mert a fájdalmat az élők érzik.”

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

FŰR MIHÁLYNÉ KOSTYÁLIK MÁRIA orosházi (volt pusztaföldvári) lakos 77 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt.

Búcsúztatása 2019. július 22-én 9 órakor lesz az Alvégi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család

A pedagógusok is sokszor szívesen beszállnak a játékba laló középiskolás segítségével vigyáz a gyerekekre. – Nem szeretnének gyermekmegőrzőként működni, nagyon sok programot szerveznek a gyerekeknek.

Fotó: KK

A napközis tábor rendkívül népszerű, hisz a programokat az önkormányzat finanszírozza, a családoknak csupán az étkezést kell fizetni, de még ennek egy részét is átvállalja a város. CSJ

Változik a parkolás Jövő héten rendezik a NadiTábor2019 elnevezésű spirituális eseményt Gyopárosfürdőn. A rendezvény miatt kisebb változások várhatók a parkolásban.

Még korábban számoltunk be róla, hogy az önkormányzat kérésére augusztus végéig a hétvégéken ingyenes parkolási lehetőséget biztosít a fürdőzőknek az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. a kemping melletti füves

területen. – Július 15. és 21-e között ismét Gyopárosfürdő ad otthont a NadiTábornak, ami miatt ezen, és a következő hétvégén a kemping melletti füves parkoló zárva lesz – tájékoztatta lapunkat Benkő Ferenc, a Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója. Ezt követően augusztus 31ig tartó időszakban a fürdő nyitvatartási idejében továbbra is ingyenesen parkolhatnak a vendégek a területen. pá

Rövid időszakra változik a parkolás rendje

Fotó: Kecskeméti Krisztina


4

OROSOKOS/MOZAIK

2019. JÚLIUS 12.

Ötéves Orosházán a Scitec üzlet

SZÉLES TERMÉKKÍNÁLAT

 A táplálékkiegészítők korábban a sportolók, leginkább a testépítők és a súlyzós edzést végzők körében volt elterjedt, hiszen a tejsavófehérjék létfontosságúak az izomtömeg növeléséhez. Mára azonban az összes sportágban használják a kiegészítőket, az alapvető vitaminoktól és ásványi anyagoktól kezdve a teljesítményfokozókig.

MINDEN KOROSZTÁLY SZÁMÁRA – Minden korosztály, a nyugdíjasok is vásárolnak az üzletünkben, nem csak a sportolók. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy orvos javasolja a táplálékkiegészítők szedését – mondja Szabó Csilla, az orosházi Scitec Nutrition Vitamin és Fitness Szaküzlet vezetője. Csilla két testvérével, Gézával és Zoltánnal öt éve nyitották üzletüket.

PROFESSZIONÁLIS SZAKÉRTELEM

Mindhárman sportolnak, és természetesen odafigyelnek az étkezésre is. Még változatos étrenddel sem lehet biztosítani teljes körűen a szervezet számára szükséges tápanyagbevitelt, emiatt javasolják a táplálékkiegészítők szedését. – Termékeinket a legszigorúbb európai uniós élelmiszer-biztonsági előírásoknak megfelelően, laboratóriumi körülmények között állítják elő a Scitec Nutrition

magyarországi gyárában – ismertette Csilla, hozzátéve, ennek köszönhetően a táplálékkiegészítők minőségi és optimalizált hatóanyag-tartalommal bírnak. – Például a Multi Pro Plus multivitamin és ásványi anyag formulánk 30féle hatóanyagot tartalmaz – fogalmazott.

OLIMPIAI CSAPAT HIVATALOS PARTNERE

Nem véletlen, hogy a Magyar

Olimpiai Bizottság is a Scitec Nutritiont választotta hivatalos sport-táplálékkiegészítő partneréül. A Scitec az olimpikonok mellett nemzetközileg elismert magyar testépítőket és sportolókat is támogat. Magyarországon több mint húszéves szakmai múltra visszatekintő vállalkozás a hazai piacon vezető cégként a világ több mint 90 országában forgalmazza prémium minőségű termékeit.

Győry Vilmos tér 2. • Tel.: 06 (20) 3388-678 • facebook.com/scitecoroshaza Nyitvatartás: h.–p.: 10.00–18.00; szo.: 8.00–12.00

A Scitec Nutrition több mint 700 termékvariánssal van jelen a piacon. A termékcsoportok: vitaminok és ásványi anyagok, aminosavak, ízületvédők és porcerősítők, testsúlykontroll-formulák, kreatinok, fehérjék, tömegnövelők, illetve olyan speciális termékek, mint a fehérjealapú palacsinta, puding, muffin, brownie vagy jégkrém. Az orosházi üzlet vezetője kiemeli, náluk mindenki megtalálhatja a számára ideális táplálékkiegészítőt céljaihoz vagy a mindennapi táplálkozáshoz. Ez a hatalmas termékkínálatnak, valamint az öszszetételnek köszönhető. – A Scitec laktóz- és cukormentes, különböző növényi alapú, vegetáriánus termékeket is készít azoknak, akik valamilyen ételallergiában szenvednek – magyarázta Csilla, aki azt is elmondta, sokan térnek be a Győry Vilmos téri (Evangélikus templommal szemben) üzletükbe tanácsért. A vásárlóknak segítenek, legyen szó étkezésről, táplálékkiegészítőkről vagy életmódváltásról. Ha valaki terméket szeretne kipróbálni, egyadagos kiszerelést is vásárolhat. Egész havi akciókkal, valamint egy-két hetes villámakciókkal szeretettel várják a vásárlókat, melyet az orosházi Scitec Nutrition Vitamin és Fitness Szaküzlet Facebook-oldalán is figyelemmel kísérhetünk.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A légi kémiai védekezés 2019. július 12-én a napnyugtát megelőző időszakban. Tartaléknapok: 2019. július 13–17. A földi kémiai védekezés 2019. július 12-én lesz a napnyugta utáni időszakban várható. Tartaléknapok: 2019. július 13–17.

PROGRAMAJÁNLÓ  Július 13-án, az Árpád-kertben tartott térzenével veszi kezdetét 9 órától az idei egész napos Orosházi Fúvószenekari Fesztivál. A rendezvény programja 11:30-tól Gyopárosfürdőn, majd 16 órától a város főterén folytatódik.  A Tolcsvay Lászlóval kiegészült Abrakazabra zenekar lép fel július 13-án, 20:30-tól a város főterén, a 2019-es Orosházi Nyár keretében.  Július 13-án, 16 órától folytatódik az Orosházi Nyár Családi Csobbanásainak sorozata Gyopárosfürdőn. Ezúttal is kézműves foglalkozásokkal, babajátszóházzal és bábjátékkal várják az érdeklődőket.  Termékbemutatók, városismereti vetélkedők és különböző játékok várják az érdeklődőket a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. családi programján július 13-án, 16 órától a főtéren.  Sorozata újabb fejezetében ezúttal az Allman Brothers Band zenekar legjobb dalaiból összeállított filmekkel kedveskedik vendégeinek az Orosházi Rock Klub július 13-án, 19 órától, Pacsirta utcai székházukban.  Major Pál csorvási, Rákóczi utca 40. szám alatti kiskertjében tartja következő foglalkozását a Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub július 15-én. A klub tagjai 17 órakor találkoznak a Petőfi Művelődési Központ parkolójában.

Az Év Tűzoltója: Hoboth Zoltán  A Városi Kéklámpás napon vehette át kitüntetését az Év Tűzoltója, Hoboth Zoltán főtörzsőrmester, aki immár húsz esztendeje szolgálja tűzoltóként a várost.

Makón született 1970-ben, de már hároméves kora óta orosházi lakos. Az akkori József Attila Általános Iskola, majd a szakmunkásképző voltak diákkorának színhelyei. Bár édesapja tűzoltó volt, autószerelőként képzelte el a jövőjét. Ezt tanulta, ebben a szakmában is helyezkedett el, igazi élethivatásához, a tűzoltó szolgálathoz ezen a vargabetűn keresztül vezetett az útja. – Kis időbe telt, mire a gon-

Dávid Zoltán polgármestertől vehette át az elismerést

Fotó: KK

dolat beérett, hogy édesapám nyomdokaiba lépve én is tűzoltó legyek. Éppen húsz éve, ’99 augusztusa óta ez a hivatásom. A vízszállító gépjármű vezetőjeként dolgozom. Egyedül kell boldogulnom vonulások alkalmával, sokfelé kell egyszerre figyelni, de eddig sikerült – kezdi a beszélgetést. A kék lámpa és a sziréna sok nehéz és veszélyes helyzetbe vitte. Egyéves újoncként mindjárt a pusztaszőlősi gázkitörésnél kellett megállnia a helyét. – Jó volt érezni a bizalmat ott is és később is. Volt még sok „meleg helyzet” az évek során. Ezeknél a legfontosabb, hogy az ember ne veszítse el a

KAZSZER TENISZ KLUB

Orosháza, Vásárhelyi út 55–57.

TÖLTSE SZABADIDEJÉT MOZGÁSSAL! – Kedvezményes csoportos tenisztanfolyam óvodáskortól – Pályabérlési lehetőség ezzen l! lentk é jön, je niszedzőn d lő k te Érde oltán 2 Z 8 1 a 9 y on 11Geleg 06 (20) 3

Keressen minket a facebookon: Kazszer Tenisz Klub

fejét. A kapkodás, ne adj’ isten az idegeskedés vagy félelem rossz döntéseket szülhet. Minden körülmények közt meg kell őriznünk a koncentrációt. Ebben segítenek a kollégák és a jó kiképzés, amit kaptunk – avat be az év tűzoltója. Hoboth Zoltánnak sikerült az évek során jól végezni a munkáját, felettesei és kollégái elismerését kiérdemelve. – Nagy örömmel értesültem parancsnokomtól, hogy engem jelöltek erre a kitüntető címre. Nagy megtiszteltetés számomra. Úgy gondolom, hogy nemcsak nekem, hanem kollégáimnak is szól ez a díj, hiszen mindent közösen végzünk, így a siker is közös. CSJ

A testi és lelki egészségért táboroztak  Az egészségtudatos szemlélet kialakítása és erősítése jegyében szervezett ötnapos napközis tábort július 8. és 12. között az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett Családok Átmeneti Otthona Orosházán. A résztvevő gyerekekben igyekeztek tudatosítani például a testmozgás hasznát, de szerepet kapott az érzelmi intelligencia fejlesztése is. A tábor a szervezet Kapaszkodó elnevezésű gyermekfejlesztési programsorozatának keretében valósult meg. Mint azt Virányi Barbara pszicho-

lógus elmondta, mindennap más-más témával kapcsolatban szerveztek foglalkozásokat a gyerekeknek. – Volt, amelyiken a mozgás került a középpontba, vagy a táplálkozás fontosságát hangsúlyoztuk, de olyan is, ahol a nyár veszélyeire hívtuk fel a figyelmet – sorolta a szakember. Utóbbi program keretében a Magyar Vöröskereszt munkatársai mutatták be a tizenkét bent lakó, illetve a városban élő hátrányos helyzetű gyermeknek, hogy mi a teendő vészhelyzetben. A hét azonban nem csak a hátrányok leküzdését segítő intenzív fejlesztésről

szólt, szabadidős elfoglaltságokra is gondoltak a szervezők. – Többek között játszottunk mozgásos játékokat, Dottóztunk Gyopárosra, pénteken

pedig a Vadasparkot kerestük fel Szegeden – részletezte Nagy Beatrix, az otthon családgondozó munkatársa. A táborba általános és kö-

A kicsik tanultak a nagyobbaktól

Fotó: Kecskeméti Krisztina

zépiskolás gyerekek kaptak meghívást. A vegyes korosztály lehetőséget biztosított arra is, hogy a zökkenőmentes együttélést gyakorolják. A szervezők szerint az elképzelés beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a résztvevők segítették egymást, a kicsik tanultak a nagyobbaktól. A nyári hónapokban országszerte összesen mintegy 500 gyermek számára kínál lehetőséget fejlesztő- és élményprogramokra az Ökumenikus Segélyszervezet. A napközis és bentlakásos táborok megszervezését a Felhőtlen gyermekkor kampány során gyűjtött pénzadományok teszik lehetővé. PE


5

AKTUÁLIS

2019. JÚLIUS 12.

Közösségben megélt hagyományok – Véget ért a Körös-menti Néptánctábor

Gála a Körös-parton, orosháziakkal A szarvasi Vízi Színpadon rendezett gálával zárult le július 4-én az idei Körös-menti Néptánctábor. A résztvevő csaknem hetven gyermek között orosháziak is bemutatták tudásukat a Boka Gábor előadóművész által rendezett esten.

A tábort negyedik alkalommal szervezte meg a Harangos Néptáncegyüttes művészeti vezetője, Móricz Bence, Csipei Judit néptáncpedagógussal karöltve. A céljuk már a kezdetekkor is az volt, hogy olyan táborozási lehetőséget teremtsenek a régióban, ahol különböző csoportokból, másmás korosztályokból tudnak fogadni gyerekeket. Szarvas és az ifjúsági tábor ideális helyszínnek bizonyult, ráadásul tavaly először, a Vízi Színpadon zárhatták a hatnapos programot. Mint Móricz Bencétől megtudtuk, azon dolgoznak, hogy a néptánctá-

Fotók: Kecskeméti Krisztina

bor és a gála is hagyománnyá váljon. Az idén 68 gyermek gyűlt össze, akiket közösen oktattak. – Délelőtt és délután is tartottunk foglalkozásokat két korcsoportban. Az egyikben az alsósok, a másikban a fel-

sősök voltak egészen 9-10. évfolyamig. A kisebbekkel a felső-Tisza-vidéki, közelebbről tyukodi lassú és friss csárdással ismerkedtünk, az idősebbeknek pedig erdélyi, egész pontosan mezőkeszüi szökős és sűrű csárdást tanítottunk

– részletezte a „tananyagot”. A tábor azonban nem csak erről szólt. – Jó lenne, hogyha azt a hagyományt, amit őrzünk, úgy is élnék meg a gyerekek, ahogyan anno őseink: közösségben. Arra törekszünk, hogy ne csak

a saját településükről érkezőkkel kerüljenek kapcsolatba a néptáncon keresztül, hanem az egész megyén belül, vagy akár megyén túl is barátkozzanak, töltsék együtt az idejüket – fogalmazott Móricz Bence. A tábor megvalósítására ez-

úttal is a Petőfi Művelődési Központ pályázott a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiumához hozzájárulva a záróműsorhoz, a szabadidős foglalkozásokhoz, de az oktatói díjat is az elnyert összegből finanszírozták. Pernyés Edit

Orosházát is elérte a csikidám Az eddigi időpontoktól eltérően ezúttal péntek esti koncerttel folytatódott a 2019-es Orosházi Nyár rendezvényeinek sorozata. Július 5-én, az eMeRTon-díjas Szikora Róbert és együttese, az R-GO érkezett.

Irigy Hónaljmirigy, Földes László Hobo, az Emelet együttes – megannyi emlékezetes koncert. Az Orosházi Nyár július 5-én a szintén régóta nagy népszerűségnek örvendő R-GO fellépésével folytatódott. Szikora Róbert és együttese nem először jártak már Orosházán, de mint azt a frontember mesélte, igen kellemes emlékeket őriznek a városról. – Számtalanszor jöttünk, a Hungáriával és az R-GO-val is, de ez nem annyira meglepő, hiszen alapító tagunk, Környei Attila békéscsabai származású, így amikor a környéken turnéztunk már

Ezúttal is emlékezetes koncertet adott az R-GO akkor is számtalanszor átnéztünk ide, és az itt adott koncertekről még nem is beszéltem – mondta Szikora Róbert. Mint mondta, ameddig csak lehet, folytatják a koncertezést. – Két nagyon komoly „artéria” van a dologban, az egyik a jó Isten, ameddig ő

Fotó: Kecskeméti K.

akarja, ameddig be nem jelenti nekem, hogy elég volt. A másik pedig a közönség igényei, amit szintén észre kell venni, szintén jelzésértékű. Ha csappan a közönség, nyilván meg fogom kérdezni magamtól, hogy érdemes-e folytatni – nyilatkozta. Ezen azonban még egy ideig felesleges gondolkod-

nia, ugyanis az R-GO koncertje teljesen betöltötte a város főterét. Fiatalok és idősebbek szórakoztak önfeledten, kedvenc dalaikat hallgatva. Az együttes, ahogy eddig is, igyekezett több generációt megszólítani a dalaival, a régi klasszikusok mellett új szerzemények is elhangzottak, mint a Szeretlek is + nem is, a Rég várok valakire, a Létezem, az elmaradhatatlan Ballag a katona és a legújabb, Budapest fölött a nap. Szikora Róbert és a zenészek mellett az R-GO két gidája, Oláh Szabina és Szabó Dorina lépett fel. – Izgatottan várunk minden koncertet, hiszen mindegyik egy teljesen új dolog az életünkben, és igyekszünk ennek megfelelően a legjobbat nyújtani a színpadon – nyilatkozták a táncosok. A siker nem is maradt el, a közönség reakciójából ítélve nem ez volt az utolsó R-GOkoncert Orosházán. Bojtor Zalán

EÖTVÖS CIRKUSZ: OROSZ CSODÁK A PORONDON Egy új, eddig Magyarországon sosem látott szuper produkciót mutat be Orosházán az Eötvös Cirkusz. A Moszkva Cirkusz sztárjai lélegzetelállító mutatványokkal és szemet gyönyörködtető koreográfiákkal varázsolják el a nagyérdeműt. Újra Orosházán ver sátrat Magyarország egyik leghíresebb és legnagyobb múltra visszatekintő vándorcirkusza, az Eötvös Cirkusz. Az idei évi műsor igazi csemegét kínál a nagyérdeműnek. A poron-

don ugyanis a Moszkva Cirkusz sztárjai mutatják be elképesztő produkciójukat. Magyarországon utazó cirkuszban először láthatja a közönség a nem mindennapi szuper produkciót. A lélegzetelállító artistaprodukciók, gyönyörű nemzeti kosztümök és koreográfiák garantáltan emlékezetes élményt nyújtanak minden korosztálynak. Porondra lép Svetlana cicáival és vadászgörényeivel, Semen Krachinov, a zsonglőr, a légtornász Rossi Sister’s, Erik Ivanov a kézen álló, de itt lesz a nagy nevettető,

Bohóc Szergej is. Az orosz sztárfellépők műsorain és az Eötvös Cirkusz hagyományos produkcióin túl, sok új attrakciót is láthat a közönség. Az igazi cirkuszműsorból nem maradhatnak ki az idomított állatok: tigrisek, tevék, zebrák, watussik, lámák, lovak, kutyák és macskák. Az előadásokra július 23-án és 24-én várják a nézőket a Tesco melletti területen. Nyerjen családi belépőt az Eötvös Cirkusz orosházi előadásaira! Részletekért látogasson el az oroscafe.hu hírportálra!

Megemlékezés

Varga Ferenc méhész

szeretett férjem 3 éve halt meg, július 10-én. Szeretettel gondolok az együtt töltött évekre. Köszönöm a barátoknak, hogy a sírjára virágot, mécsest visznek. „Az angyalok országába mentél, Harangok zenéjét hozzád viszi a szél. Bánatomban nevedet kiáltom, Nem felelsz, de érzem, hogy itt vagy velem, Még én élek, Te mindig fogod a kezem.”


6

CSAT_julius_tajekoztato-SAJTO-280x427.indd 2

HIRDETÉS

2019. JÚLIUS 12.

2019. 07. 05. 13:12


Az Orosházi Élet tematikus oldalai. 2019. július 12.

AGRÁRINFÓ Az átlagosnál kisebb mennyiséget úgy tűnik, pótolja a minőség

Túl az aratás közepén A legnagyobb nyári munka, a gabonaaratás felén már túl járnak a gazdák, de a búza tárolókba kerülésével még nem ér véget a feladatok sora. Péter-Pál napján, az őszi árpa vágásával elkezdődött a gabonafélék betakarítása. Csalóka volt a kép, amit az egységes és szép táblák mutattak, a termésátlagok elmaradtak a megszokottól. Orosháza környékén viszonylag gyorsan végeztek az árpa aratásával, némi magborsó közbeéréssel, amit szintén be kellett a gazdáknak iktatni. Még szinte be sem fejezték az árpát, máris vágni kellett a repcét. Mint Herczeg Tibor egyéni gazdálkodó elmondta, a tavasszal ki nem szántott repce sem hozta az átlagos, jó termést. – Jóval alatta van a termés az elmúlt évek átlagának. A megszokott 3.5-4 tonnával szemben idén két tonna körül hozott a repce. Amint ezzel végeztünk, már mehettünk is a búzatáblákra, hisz ezek is megértek, megszáradtak a melegben. A búzatermés mennyisége, legalábbis környékünkön, szintén elmarad a tavalyitól. Két és fél tonnától négy és fél tonnáig terjed az idei hozam. A mennyiségi kiesést szeren-

Az őszi árpa betakarításával viszonylag gyorsan végeztek a gazdák

csére úgy tűnik, pótolja a minőség. Rendkívül jó, gyakorlatilag malmi minőségű az eddig betakarított búzánk. A félelmekkel ellentétben a fuzáriumfertőzöttség is elenyésző, ami a gazdatársak hozzáértését és munkáját dicséri – számol be Herczeg Tibor. Mintegy háromnegyedét aratták le a búzának, de igyekezniük kell a szalmabetakarítással is. A kombájnokkal egy időben már keményen dolgoznak a bálázógépek is.

Igyekezniük kell, mert a gyomok növekszenek, és az eső sem tenne jót a szalmának. A gyomokat tarlóhántással vagy vegyszeres kezeléssel tüntetik el. A zöldítési program munkáit is el kell kezdeni. A kukoricára, napraforgóra egyelőre „mértani pontossággal” érkezik a csapadékutánpótlás. A kukorica a címerhányás és a cső kifejlődése időszakában van. – Jókor jött az eső mindkét növényre. Az egyesek által rebesgetett rekordtermés-

Fotó: Rosta Tibor

várással még óvatosan kellene bánni. Egy megfelelő augusztusi csapadékeloszlás sokat jelenthet. Mindkét növény nagyon jó állapotban van, reménykeltő az állapota, de rekordtermést prognosztizálni még nagyon korai lenne – int a gazda. További feladat a parlagfű elleni védekezés. Az eddig elvégzett munkának köszönhetően elmondhatjuk, hogy nincsenek erősen fertőzött, elhanyagolt területek Orosháza környékén.

Megyei helyzetkép Nyár derekán nemcsak a gazdálkodók, de az egyébként mezőgazdasággal kevesebbet foglalkozók figyelme is az aratásra, a termésátlagokra irányul, ami nem csoda, hisz jövő évi kenyerünkről van szó. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Aratási Koordinációs Bizottsága minden héten ülést tart, melyeken értékelik az aratás állását, az esetlegesen felmerülő problémákra közösen dolgoznak ki megoldási javaslatot. A Koordinációs Bizottság július nyolcadikai ülésén elhangzottak szerint megyénkben az őszi árpa betakarítása 95%-on áll, 4,5 t/ha hozammal. Gazsó Péter, a NAK munkatársa elmondta, hogy az őszi árpa pozitív meglepetést okozott az előzetes becslésekhez képest. A 2018-as évhez képest viszont az őszi és kora tavaszi aszá-

lyos időszak miatt várható volt a hozamcsökkenés. Az őszi búza betakarítása 25%-on áll. 101.346 hektár, teljes megyei vetésterületből eddig 25.330-ról takarították be a kenyérgabonát, 4,4 tonnás hektáronkénti átlaggal. A repcét és a magborsót megyei szinten 80%-os arányban aratták le. A repce vetési szándéka 25.000 hektár volt, míg jelenleg alig több mint 13.000 hektár repce van Békés megyében. A növényt rossz kelés miatt sok helyen tavasszal kiszántották, és a területet más növénnyel vetették be. Termésátlaga 2.3 t/ha, míg a borsó 2.1 tonnát hoz hektáronként. Dr. Kulcsár László, a NAK megyei elnöke, lapunk kérdésére kiegészítésül elmondta, hogy az Orosháza környéki termőterületeken, a jobb talajadottságok miatt, általában magasabbak az átlagok a megyei szintnél.

Méhtartás regisztrációja

Gépi földmunkákat és tuskómarást vállalunk.

Tel.: 06 (30) 903-4582

Változtak a méhtartás regisztrációs szabályai

Forrás: pixabay

Favágás és bozótirtás EMELŐKOSARAS GÉP BÉRBEADÁSA Erdészeti és kiskerti méretekben vállaljuk veszélyes fák kivágását. Ipari területek bozót- és cserjeirtását, gyepfelületek kezelését, bármilyen zöldterület karbantartását. Sokéves szakmai tapasztalat és versenyképes árak.

Telefon

06 30 903-4582

A Kiscsákói Kft. 2019-ben is vállal: mezőgazdasági gépi szolgáltatást, szárítást, tisztítást, terményfelvásárlást. Aratást csak korlátozottan tudunk vállalni. Fuzáriumfertőzött terményt nem áll módunkban befogadni. Elérhetőségeink: (68) 443-071 • (30) 415-3126 • (30) 415-3127

Kedves és udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat az Atalante Kft. húsboltjaiban, ahová vágóhídunkról mindig friss sertés- és marhahús érkezik, valamint baromfihúsok széles választékát kínáljuk. Vörösmarty u. bolt 06 (30) 264-5098 Kossuth u. 2–4. sz. alatti bolt 06 (30) 525-2779

A méhtartókat is érinti a Tenyészet Információs Rendszerre (TIR) vonatkozó jogszabályi környezet módosulása. A méhtartás regisztrálásakor az állatok állandó tartási helyét kell bejelenteni, s az így létrejött tenyészet rendelkezik majd önálló azonosítóval – tájékoztat a Nébih. A tavaly év végén hatályba lépett rendeletmódosítás értelmében, amennyiben egy állattartó tenyészetéhez több olyan tartási hely tartozik,

ahol ténylegesen állattartást folytat, akkor valamennyi tartási hely önálló tenyészetnek minősül, és ennek megfelelően önálló azonosítót kap a Tenyészet Információs Rendszerben (TIR). A rendelet szerint, új méhtartás regisztrálása esetén elegendő az állatok állandó tartási helyét bejelenteni a TIR-be. A tartási hely bejelentésekor továbbra is kötelező megadni a méhcsaládszámot. A rendelet változatlanul fenntartja a kaptárak jelölési kötelezettségét.


OROSHÁZI AGRÁRINFÓ

8.

Agrártámogatási aktualitások Az agrártámogatási rendszer aktualitásairól kérdeztük Magyarné dr. Knap Diánát, a Békés Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályának vezetőjét.

A benyújtott kérelmek együttes elbírálásának új határnapjai az alábbiak: szeptember 19., valamint december 31. Az eddig benyújtott támogatási kérelmek alapján a rendelkezésre álló 3,84 Mrd Ft-os keretösszegre már 3,5 Mrd Ft igényt nyújtottak be, ennek megfelelően még mintegy 300 millió Ft pályázható.

Kifizetési kérelmet nyújthatnak be a fiatal mezőgazdasági termelők

Baromfi állatjóléti támogatás kifizetési kérelem

A Magyar Államkincstár 26/2019. (VI. 14.) számú közleményében foglaltak alapján a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások keretében azok a fiatal gazdálkodók, akik a 2015. május 18. és június 1. között benyújtott támogatási kérelmekhez kapcsolódóan támogatási kérelemnek helyt adó határozattal rendelkeznek, a megítélt támogatási öszszeg fennmaradó 10%-ának kifizetése érdekében kifizetési kérelmet nyújthatnak be. A kifizetési kérelmet 2019. július 1. és 31. közötti időszakban kell benyújtani. A kifizetési kérelem legkésőbb 2019. július 31-én adható postára, illetve az elektronikus benyújtó felületen 2019. 07. 01 00:00:00 – 2019. 07. 31. 23:59:59 között van lehetőség a kifizetési kérelem iratanyagának benyújtására.

A június 25-én megjelent kincstári közlemény alapján a baromfi állatjóléti támogatás kifizetési kérelmet az I. tárgynegyedévre vonatkozóan: 2019. július 30. napjáig kell benyújtani a közlemény melléklete szerinti N0818 számú, „Kifizetési kérelem a baromfiágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatáshoz” nyomtatványon baromfimegnevezés csoportonként. A kérelem benyújtására postai úton kerülhet sor, a jogosult lakóhelye, illetve székhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályhoz. Az étkezési tojást termelő tyúkállományok és a tenyészbaromfi fajok után igényelhető állatjóléti támogatás Magyarné dr. Knap Diána főosztályvezető

Agrárkárenyhítés Az agrárkárenyhítési rendszerben tag termelő akkor részesülhet kárenyhítő juttatásban, ha a termőföld a termelő használatában van a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésekor, a termelő elektronikus úton határidőben bejelentette a mezőgazdasági káreseményt, továbbá a kárenyhítési hozzájárulást megfizetette. A hozzájárulás összegét a Kincstár határozza meg az egységes kérelemre vonatkozó „szankciós benyújtási időszak” utolsó napján, tehát az idei évben 2019. június 11. napján aktuálisan bejelentett területadatok alapján, és erről július 15-ig határozatban értesítette a termelőket. Módosult a helyi piacok kialakítása kérelembenyújtási határideje A vidékfejlesztési program keretében meghirdetett VP3-16.4.1-17 kódszámú „Együttműködések támogatása a REL és a helyi piacok kialakításáért, fejlesztéséért és promóciójáért” című felhívás keretében módosult a támogatási kérelmek benyújtására rendelkezésre álló időszak, ezzel összhangban pedig két új értékelési határidő is meghatározásra került. A módosítás értelmében a támogatási kérelmek benyújtására 2019. december 31. napjáig van lehetőség. Fentiek szerint tehát a pályázati forrás iránt érdeklődők számára fél évvel több idő áll rendelkezésre, hogy a korábbi feltételek szerint benyújtsák forrásigényüket a támogatási lehetőségre.

A tenyészbaromfi- és az étkezési tojást termelő tyúktartók az állományuk egészségre nem ártalmas, a megadott értékhatárnál alacsonyabb mikotoxin tartalmú takarmányozásához vissza nem térítendő állami támogatást vehetnek igénybe. Támogatás kizárólag az igénylő által a tárgyév július 1-jén tenyésztésbe vont tenyészbaromfi-állományra, illetve átminősített, étkezési tojást termelő tyúkállományra igényelhető. A kifizetési kérelmet baromfimegnevezés csoportonként – jóváhagyott vagy részben jóváhagyott támogatási kérelem esetén – az N0803 számú „Étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatás – Kifizetési kérelem” nyomtatványon az előző tárgyévre (2018. július 1. – 2019. június 30.) vonatkozóan, évente egyszer, július 1. – július 31. közötti időszakban kell a Magyar Államkincstár piaci és nemzeti támogatások főosztályához kell postai úton beküldeni. Magyarné dr. Knap Diána, az Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály vezetője kéri az érdeklődő ügyfélkört, hogy az agrár- és vidékfejlesztési támogatások körében felmerülő kérdéseikkel bizalommal keressék a főosztály munkatársait személyesen Békéscsabán, a Temető sor 8. szám alatt, illetve telefonon a 06/66/814-520 telefonszámon ügyfélfogadási időben hétfőtől csütörtökig délelőtt 9–12 óráig, pénteken délelőtt 9–13 óráig, illetve hétfő, kedd és csütörtök délután 13-16 óra között. Kérdéseiket e-mail útján, írásban is feltehetik az agrarvidekfejlesztes@bekes.gov.hu címen. E-mailben érkező megkereséseikre minden esetben 24 órán belül reagál a főosztály. Amennyiben a kérdés a főosztály hatáskörébe tartozik, úgy érdemben megválaszolják azt, ha erre nincs hatáskörük, úgy a levélíró visszaigazolást kap arról, hogy a kérdés befogadásra került, és további egyeztetés szükséges a kifizető ügynökséggel annak megválaszolása érdekében. Ha elküldött kérdésére nem érkezik visszajelzés 24 órán belül, kérjük, ismételje meg a kérdés elküldését, mert ebben az esetben a főosztály azt nem kapta meg.

JÚLIUS GYÜMÖLCSÖSKERT

VETEMÉNYESKERT

A hónap közepén megkezdhetjük a diófa metszését. Ezt a műveletet augusztus közepéig végezhetjük, utána már nem. Támasszuk alá vagy kötözzük fel azokat a gyümölcsfaágakat, amelyeket súlyos termések húznak le, még mielőtt letörnének az ágak. A letermett szamóca fölösleges indáit eltávolítjuk, a töveket pedig megtrágyázzuk, hogy jövőre bőségesen teremjenek. A levágott indákat külön ágyásba, 8-10 centiméteres tőtávolságra betűzdeljük.

A paradicsomot, az uborkát, a babot folyamatosan szedjük, és amit nem tudunk azonnal elfogyasztani, azt télire eltesszük. A padlizsánok is gömbölyödnek, de szaporodnak a levelek fonákján a lisztecskék. Tűzzünk enyves ragasztós sárga lapokat a sorközökbe, amelyek magukhoz vonzzák e szállongó kártevőket. Alkalmas az idő másodvetésre uborkából, cukkiniből, kínai kelből, és ha a tavaszi petrezselyem rosszul kelt, abból is vethetünk újra.

VIRÁGOSKERT Talán a július a legvirágosabb hónapunk. A kertben virít a bojtocska, a hórihorgas mályvarózsa, a tátika, a harangláb, a rózsa, az iszalag... Egyszóval színorgia fogad, amint belépünk a kertbe. De az utak mentén is virít a pipacs, az ökörfarkkóró, a szarkaláb. Érzékszerveink színekkel, illatokkal töltekeznek. Beszippantjuk a levendula tiszta illatát, ami keveredik a grillezett hús ínycsiklandozó szagával. Élvezzük hát a nyarat, a baráti és családi összejöveteleket, és ha mindenki hazament, öntözzük meg a kertet!

PATIKAÜGYELET Július 8-tól július 14-ig: Pingvin

Patika

Orosháza,

Győry Vilmos tér 1. Tel.: (68) 415-815 Július 15-től július 21-ig: Aranyvessző

Gyógyszertár

Orosháza, Kiss Ernő u. 8. Tel.: (68) 417-722

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30-tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kvantum című tudományos magazin július 12-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés július 13-án, szombaton 15:30-tól és július 14-én, vasárnap 11:30-tól.

Épí-Tech Házépítők Magazinja július 12-én, pénteken 20:00 -tól. Ismétlés július 13-án, szombaton 16:00-tól és július 14-én, vasárnap 14:30-tól. Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Nánási János cégvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.