2020.04.24/16. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2020. ÁPRILIS 24. • XXIII. ÉVFOLYAM • 16. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

2

Tudni kell váltani

– Tervezőasztaltól a kolbásztöltő mellé

LEGYÉL TE IS MINDENNAPI HŐS!

Orosháza 276 éve

3

– Így lett az üres pusztából haza

A duális képzésben is távoktatás

5

– Cseh István nyilatkozott a képzés helyzetéről

Boldog élet „karanténban”

8

– Vannak, akik a rosszban is meglátják a jót

Több mint tízezer liter fertőtlenítőt osztottak ki

Akcióban a DBMCS

Fotó: RT

Fotókiállításhoz keres olyan 13–25 év közötti fiatalokat az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat, akik valamilyen témában kiemelkedően teljesítenek. Kunos Roxána, Orosháza ifjúsági polgármestere elmesélte, szeretnék minél szélesebb palettán megtalálni az ifjúságot. Míg első kiállításuknál nem volt szempont az életkor, most kizárólag 13-25 közötti jelentkezőket fognak fotózni. Bíznak benne, hogy a kiállítás által felnyithatják az idősebb generáció szemét, de természetesen saját korosztályukat is szeretnék motiválni. – Sokan vannak, akik akár kellő önbizalom híján vagy egyéb okból nem értékelik saját tehetségüket. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, milyen fontos és kiváló dolog az, hogy a fiatalabb generáció igenis tesz magáért, a közösségéért – emelte ki az ifjúsági polgármester. Mint mondta, nem szabtak kategóriákat, céljuk, hogy a kiállítással önbizalmat adhassanak a fiataloknak, hisz sokukban lakozik egy mindennapi hős. BZ

Egymás után teltek meg a flakonok, mindenki megkapta a szerrel kapcsolatos dokumentumokat, biztonsági adatlapot Újra fertőtlenítette az orosházi közterületeket a Dél-Békés Mentőcsoport április 17-én, pár nappal később pedig fertőtlenítőszert és szájmaszkokat osztottak a helyieknek. A lakosság egészségének megóvása, va-

lamint a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében önzetlenül, önkéntesekkel, országosan példaértékű módon végzi munkáját az alakulat. Békés megye az ország legkevésbé fertőzött területei közé tartozik, ehhez nagyban

leges feladatuknak továbbra is a szociális és egészségügyi intézmények, hivatalok és egyházak igényeinek a kielégítését tartják. A polgármesterek által biztosított feltételekhez és felkérésekhez igazodva folytatják a lakossági igények

teljesítését és az önkormányzatokkal együttműködve a közterületek felületfertőtlenítését. Az akció során 10800 liter fertőtlenítőszert és 2400 darab szájmaszkot osztott ki a mentőcsoport. » folytatás a 3. oldalon

Mindenre fel kell készülnünk

ONLINE MESEMONDÓ VERSENY A járvány idejére otthon ragadt gyerekek figyelmébe ajánljuk a most következő felhívást, melyet a Justh Zsigmond Városi Könyvtár tett közzé. – A városalapítás évfordulójára meghirdetett 15. Gyopárka Tündér mesemondó versenyt ugyan elhalasztottuk egy későbbi időpontra, de úgy döntöttünk, hogy az ovisok és általános iskolások számára hirdetünk egy online mesemondó versenyt – mondta el Buzai Csaba igazgató. Mondd el kedvenc mesédet otthon, és töltsd fel a könyvtár Facebook-oldalára a maximum 5 percnyi hoszszúságú, házi környezetben felvett videódat 2020. április 24. és május 4. között. A legjobb kisfilmeket beküldők könyvjutalomban részesülnek! CSJ

hozzájárult a mentőcsoport gyors, biztonságos és hatékony fellépése is. Tizennyolc önkéntessel vette kezdetét a Dél-Békés Mentőcsoport (DBMCS) fertőtlenítőszer- és szájmaszkosztó akciója április 21-én. Elsőd-

Fotó: Palcsek István

Bojtor István összefogásra kér mindenkit

Fotó: Palcsek István

 A világban tomboló koronavírus-járvány, az azzal kapcsolatos kormányzati, önkormányzati és egyedi döntéseken alapuló intézkedések, a védekezés megszervezése és annak felmerülő költségei jelentős terheket rónak minden gazdasági szereplőre. Természetesen az önkormányzatoknak is gyökeresen megváltoztatta ez a helyzet az életét, ezen belül a gazdálkodásukat.

A megtett és tervezett lépésekről kérdeztük Bojtor Istvánt, Orosháza város költségvetésért felelős alpolgármesterét.

– Hogyan érintette a mindennapi munkafolyamatokat a kialakult helyzet? – Mindannyiunknak új kihívást jelentett ez a helyzet. Köztudott, hogy a város képviselő-testülete elfogad-

ta a 2020-as költségvetést, amely egy feladatorientált, kiegyensúlyozott költségvetés volt. Eltelt két és fél hónap, és megváltoztak a prioritások, új feladatok, költségelemek merültek fel, mindeközben azok a szereplők, akik az önkormányzat költségvetését mind bevételi, mind kiadási oldalon meghatározzák, teljesen új élethelyzetbe kerültek. » folytatás az 5. oldalon

Készülnek az érettségire  A kormány döntése alapján az érettségi vizsgaidőszak május 4-én veszi kezdetét. Bár vannak, akik reménykednek még az időpont elhalasztásában vagy az idei vizsga eltörlésében, a dátum vészesen közeleg, így a Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakgimnáziumában már elkezdődött a biztonságos vizsgáztatás feltételeinek előkészítése. – Március 16-a óta vagyunk a digitális munkarendben, és

az új helyzetben mindvégig kiemelt figyelmet szenteltünk az érettségizőinknek – kezdte Pörneki Attila, a Kossuth iskola megbízott igazgatója. – Első perctől kezdve arra készítettük ezeket a diákokat, hogy lesz érettségi. Egyszer sem sugalltuk azt a gondolatot, hogy nem kell majd vizsgát tenniük. Nyilvánvalóan a felkészülés nem teljes mértékben olyan, mint ha mindennap az iskolában lennénk együtt, de igyekszünk

ebből a helyzetből is a legjobbat kihozni – tette hozzá Pörneki Attila. Talán ennek is köszönhető, hogy a szakgimnáziumban az idei hatvanhat érettségizőből mindössze egy döntött úgy, hogy él a halasztás lehetőségével, és ősszel teszi le a vizsgát. A felkészülés megkezdődött az intézményben, a termek egy részét már berendezték, figyelembe véve a szigorú egészségügyi előírásokat. » folytatás a 3. oldalon

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

A Mezgében már rendezik a termeket a vizsgára Fotó: aRosta Tibor » folytatás 2. oldalon


2

AKTUÁLIS

2020. ÁPRILIS 24.

Sikersztori Gádorosról – tervezőasztaltól a kolbásztöltő mellé

Tudni kell váltani KÉT IDŐSEK OTTHONÁT FERTŐTLENÍTETTEK A Magyar Honvédség országosan végez megelőző fertőtlenítést idősotthonokban, Orosházán erre április 22-én és 23-án került sor két intézményben. Az országos tiszti főorvos által elrendelt megelőző fertőtlenítések értelmében az orosházi Ezüst Fenyő és a Platán Idősek Otthonaiban is elvégezte a szükséges munkát a Magyar Honvédség. Ezen időre az otthonok lakóit kiköltöztették, a Platán Idősek Otthonából 125, míg az Ezüst Fenyő Idősek Otthonából 75 bentlakót kellett áthelyezni, őket az Alföld Gyöngye hotelben és a Táncsics gimnázium kollégiumában szállásolják el a munkálatok befejeztéig. Bogárné Kiss Ildikó, az Egységes Szociális Központ vezetője elmondta, az orosházi idősotthonok egyikében sincs koronavírussal fertőzött lakó, az elrendelt fertőtlenítés egy megelőző intézkedés, amely az otthonok lakóinak és az ott dolgozó személyzet egészségének megőrzését hivatott megteremteni. TD

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: raktárvezető (férfi), fémipari laboráns (férfi munkaerő). Az állásokról bővebben a www.munka.hu honlapon vagy a 06-70/491-2157-es telefonszámon tájékozódhat. közlemény

PERMETEZÉS Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy az Orosháza közterületein lévő vadgesztenyefák permetezését végzi. Munkavégzés időtartama: 2020. 04. 25. – 2020. 05. 19. Felhasználandó szerek: • Coragen 20SC 0,2 l/ha • Topas 100 EC 0,5 l/ha • Mospilan 20 SG 0,3 kg/ha • Runner 2 F 0,5 l/ha • Vektafid A 1 l/ha • Csöpp Mix 2 l/ha Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap Munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap A szerek méhekre veszélyességi kategóriája: méhekre NEM veszélyes. A szerek vizekre veszélyességi kategóriája: vizekre KIFEJEZETTEN veszélyes.

 Egyre ismertebb a kézműves hústermékeket kedvelők körében a Gádorosi Húsműhely. A Giballa Titusz vezette csapat amellett, hogy kiszolgálja a helyi és környékbeli vásárlókat, egy ideje gasztronómiai megmérettetésekre is benevez.

A történet azért sem szokványos, mert Titusznak a házi disznótorokon szerzett tapasztalatokon kívül semmi köze nem volt a húsfeldolgozáshoz, szakmáját tekintve is egészen másban „kellene utaznia”. – Műszaki diplomám van, Kecskeméten szereztem, és egészen addig ezen a területen is dolgoztam, amíg meg

Titusz azt mondja, szereti a munkájával járó kreativitást és szabadságot nem szűnt a faluban a húsbolt. Akkor merült fel bennem, hogy – bár eleinte kicsit kény-

szervállalkozásként, de - nyithatnék egy másikat – kezdi a történetet a fiatal vállalkozó.

Fotó: Pirer Kata

Nem kellett sok idő, hogy Titusz – szó szerint – ráérezzen a húsfeldolgozás ízére.

– Utánajártunk a helyi recepteknek, vagy azok jöttek hozzánk, hiszen a kollégám, Kunos László nagyon sok helyen vág a faluban disznót, ezért tisztában vagyunk az itteni ízvilággal. Alapanyagból lehetőleg helyit használunk, a sertést, a fűszerpaprikát és a fokhagyma egy részét a gádorosi önkormányzattól vásároljuk, a csípős vékonykolbászunkhoz pedig a Vihasarki Chili szállítja a paprikát. Ezt a terméket meg is versenyeztettem az idén, és bronzérmes lett az orosházi Hagyományok-Ízek Versenyén – mondja büszkén hozzátéve, már van „gádorosi ízű” disznósajtjuk, májasuk és vastagkolbászuk is. PE

Betegellátás járvány idején  A szakrendelések közül csupán kettő, a foglalkozás-egészségügyi és az idegsebészeti szakrendelés szünetel. Elvileg a betegellátásnak akadálya nincs.

További részletek az OrosCafén

Fotó: pixabay

Mindenki kivár  Szakértők szerint a koronavírus-járvány miatt árcsökkenés várható a lakáspiacon. Egyelőre még csak a nagyvárosokban érzékelhető a változás, de hamarosan Orosházán is tapasztalható lesz a visszaesés. Alapvetően elmondhatjuk, hogy átalakulóban van a lakáspiac – kezdte a jelenlegi helyzet elemzését Vargáné dr. Urbán Melinda ingatlanszakértő. Elmondta, hogy a járvány begyűrűzése további árcsökkenést, akár

tízszázalékos visszaesést is hozhat. – Ez leginkább Budapestet és a nagyobb városokat érinti, de várhatóan hamarosan hozzánk is elérkezik. Orosházán alapvetően a piaci ár alatt találhatók ingatlanok, ezért sem tapasztalható drasztikusabb csökkenés. A jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben az eladók és a vevők többsége kivár – fogalmazott a szakértő. Urbán Melinda véleménye szerint a járvány után az ingatlanpiac hamar regenerálódhat. pá

Kupon az éttermekért?  A hazai vendéglátóegységeknek nyújthat segítséget a koronavírus-járvány miatt krízis kezelésében az a kezdeményezés, amelynek keretében utalványt vásárolhatunk kedvenc éttermünkbe. Fizess most, egyél később! Ez is lehetne az akció jelmondata, amellyel a törzsvendégek hozzájárulthatnak ahhoz, hogy egyegy étterem átvészelje a jelenlegi nehéz helyzetet. Az Aranypatkót üzemeltető Tóth István szerint a

kuponokból befolyó összeg valóban jelenthet pillanatnyi megkönnyebbülést, ugyanakkor azt mondja, hogy ezzel az éttermek előre költekeznek. – Én inkább annak a híve vagyok, hogy csak annyi bevétellel gazdálkodjunk, amennyi már a kasszában van, olyannal ne, amit még meg se evett a vendég – hangsúlyozta hozzátéve, ők épp ezért nem árulnak utalványokat, másként igyekeznek túlélni ezeket a hónapokat. PE

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

– Problémásabb az ellátáshoz jutás. A betegeknek el kell magyarázni, melyik kapun és hogyan tudnak bejutni – kezdte dr. Nagy István háziorvos. – A szakrendelőkben fogadnák őket, de előfordul, hogy a páciens visszajön, mert a portánál nem engedik fel. Holott lehet, rossz helyen próbált bejutni. Bizonyos tevékenységeket áthelyeztek, másokat összevontak, de működnek, igaz, helyenként csökkentett

Jelenleg csupán két szakrendelés szünetel kapacitással – folytatta. Dr. Nagy István úgy tapasztalja, a várólistás betegek nagy része, akik még a járvány előtt kaptak időpontot, sok esetben nem mennek el a rendelésekre. A betegek részéről

Fotó: Palcsek István

csökkent az igény az ellátások igénybevételére. Pozitívum, hogy megértést tanúsítanak, hiszen tudják, most bizonyos területeken redukált formában működik az egészségügy – zárta a háziorvos. BSZA közlemény

AZ MSZP OROSHÁZI SZERVEZETE KÖZLEMÉNYE

Több évtizedes hagyomány szakad meg: idén elmarad a fáklyás felvonulás! Az MSZP Orosházi Szervezete a rendszerváltás óta minden évben megemlékezett április 30-án az 1891. évi agrárszocialista megmozdulás évfordulójáról. Az ünnepséget követő fáklyás felvonulás nem csupán a vértanú zsellérek emléke előtti tiszteletadást jelentette, hanem az orosházi emberek összetartozásának szimbóluma is volt. A tavasz nagyszabású rendezvénye minden évben, ahol több ezren vonultak együtt, sokan pedig az utak mentén állva gyönyörködtek a látványban. Utána a késő esti utcabál a piactéren gyereknek és felnőttnek egyaránt felhőtlen szórakozást nyújtott, távolról is érkeztek erre az eseményre rokonok, barátok, összejöttek a családok, megtelt a város élettel.

Éppen ezért fájó szívvel jelentjük be, hogy a kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel mind a hivatalos megemlékezés, mind pedig az azt követő fáklyás felvonulás és a piactéri utcabál elmarad. Egyúttal kérünk mindenkit, hogy ebben a nehéz időszakban különösen figyeljünk oda a rászorulókra, az elesettekre, segítsük őket, ezzel is megtartva azt a baloldali hagyományt, amelyet agrárszocialista elődeink követendő útként kijelöltek a számunkra. Most tetteinkkel válhatunk méltóvá az 1891-es orosházi hőseink emlékéhez! Reményeink szerint jövőre pedig ismét fellobban a láng... Addig is, kérjük, olvassák el dr. Köteles Lajos nyugalmazott egyetemi tanár megemlékező sorait.

TISZTELT OROSHÁZIAK! A vírus okozta rendkívüli helyzetben nem tudjuk folytatni az egykor itt élt és szebb jövőt akaró agrárszocialista őseink tiszteletére szervezett nyilvános emlékezéseket – de nem feledjük el őket. Nem feledhetjük az 1891. május elsejei tüntetés véres leverését és az azt követő megtorlásokat sem.

A világ a felszínen sokat változott, de az elnyomás tovább él ma is. Az országépítések terheit ma is a dolgozó emberek viselik – joguk van a normális élethez. Mi szocialisták és baloldaliak azt valljuk, hogy az elszegényedett társadalom problémáit nem gyűlöletkeltéssel, hanem a gazdasági-társadalmi rendszer átalakításával, modernizálásával, új tartalmú vidékfejlesztéssel kell megoldani. A holnaptól való félelem nélküli élet megteremtése a cél.

Küzdelmes életük keserűségeit és törekvéseik igazságát most sokan megismerhetik, hiszen a magyar történelem visszafordult a múlt felé. Újraéledt a munkanélküliség, a szegénység és a nyomor, sokaknak a mindennapi élelem előteremtése is gondot Ehhez olyan nemzeti kiegyezésre van szükség, okoz. amely megegyezést teremt a nemzet jövőjének kérMost különösen láthatóvá lett, hogy ezt az országot déseiben, háttérbe szorítja a világnézeti ellentéteket, a gazdagok uralják, de a mindennapi feladatokat el- népben és nemzetben, társadalmi biztonságban és látó emberek építik és tartják életben. Az ő sorsuk jólétben gondolkodik. Ez napjaink válasza a kapitalizmus teremtette világ válságára. Ez a méltó folytajobbá tételéért küzdöttek egykor őseink is. tása őseink egykori harcának. Programjuk fő pontjai ma is érvényesek: Kenyeret az éhezőnek, Támogatást a törekvőnek, Büntetést a bűnösöknek, Igazságot mindenkinek.

Emlékezzünk lélekben együtt, és vállaljuk, hogy mi is megtesszük a népünkért, amit a Sors lehetővé tesz.

Dr. Köteles Lajos nyugalmazott egyetemi tanár


Így lett az üres pusztából haza

Orosháza 276 éve

276 esztendeje, hogy a mai Orosháza területére megérkeztek azok a zombai családok, amelyeket evangélikus hitük miatt üldöztek el. Az ősök emléke együtt él a várossal, mint múlt, jelen és jövő, a telepesek leszármazottai büszkék gyökereikre. Idézzük fel, hogy mi is történt 276 éve.

Orosházát báró Harruckern Ferenc Domokos telepítette be az apjától, Harruckern János Györgytől örökölt birtokot annak 1742-ben bekövetkezett halála után. Az örökölt területet hasznosítani szerette volna az ifjabb Harruckern, az akkori megyei főispán, ezért telepeseket keresett. Olyan telepeseket, akiknek egy vallásuk és egy nemzetiségük van. Az ígért szabad vallásgyakorlás és elegendő mennyiségű föld ígérete csábította a területre azokat a zombai evangélikus, szabad költözködésre jogosult magyar családokat, amelyeket vallásuk miatt az ottani katolikus földesúr hitük miatt üldözött el. A be-

Az evangélikus templom 1786-ban épült fel teljesen települő ősök még 1743-ban küldöttséget indítottak Csabára Harruckern Ferenchez, akivel sikerült megegyezni, majd értesítették az otthon maradtakat. Közülük hetven család még a tél beállta előtt elhagyta a Tolna megyei települést, megérkeztek Csabára, ahol átteleltek. 1744. április 24-én Dénes Sándor taní-

tó vezetésével érkeztek meg az orosházi pusztába. A mai Táncsics utca keleti oldalán és a Zombai utcán vertek tanyát. Magukkal hozták Orosháza egyik, talán legféltettebb szimbólumát és ereklyéjét, a zombai harangot, amely ma az evangélikus templom oltára mellett kiállítva emlékezteti a város lakóit múltjukra,

Öt hete a digitális térben Több mint egy hónapja, hogy a koronavírus-járvány következtében virtuális iskolapadokba ültek a hazai oktatási intézmények diákjai, a pedagógusok pedig digitális katedráról igyekeznek tanítani. Az eltelt öt hét tapasztalatai vegyesek, az Eötvös József Katolikus Általános Iskolában is, ahol megközelítőleg 350 gyerek és 35 tanár, valamint több száz szülő próbálja a lehető legjobbat kihozni ebből a rendkívüli helyzetből.

Úgy érzem, sikerült átállnunk. Nagyon röviden összefoglalva ez a véleménye Korcsok Marianna igazgatónak, aki szerint az általuk használt Classbox program beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A tanárok digitális ismeretei is bővültek – Ebbe be tudnak lépni a gyerekek, szülők, pedagógusok, intézményvezetés egyaránt. A gyerekek egy játékos felületen találják magukat, ahol tantárgyanként láthatják a tananyagokat, fel tudnak tölteni videókat, fotókat, do-

Fotó: Palcsek István

kumentumokat, csatlakozhatnak a skype-hoz. A tanár látja az osztálynaplókat, adhat fel házi feladatot, írathat dolgozatot – részletezi a lehetőségeket. Korcsok Marianna azt az ajánlást fogalmazta meg a

őseikre. Ahogy teltek az évek, úgy vált az éledező pusztából Békés megye legiparosodottabb városa, a magyar üvegipar fellegvára, a libamáj bölcsője, közel 30 ezer ember igaz otthona. Hangos ünnepség helyett a csendes emlékezésé most ez a nap. Boldog születésnapot, Orosháza! Forrás: oroshazimuzeum.hu

kollégáinak, hogy az új tananyagokkal és a felmérőkkel mértékkel bánjanak, inkább az alaptudás elmélyítése legyen a cél, hiszen a szülő nem pedagógus. Így gondolja ezt Gönci Tibor is, aki történelmet és testnevelést tanít. – Szerintem a történelem ebben a formában is a viszonylag könnyebben tanítható tárgyak közé tartozik, mert remek videós anyagok vannak hozzá, amiket a gyerekekkel is megosztok. Emellett az iskolainál hosszabb vázlatot készítek, hiszen most hiányzik a szóbeli magyarázat, a személyes jelenlét – mondja, hozzátéve, arra számít, hogy amikor visszaáll a rend, a vázlatok segítségével gyorsabban utolérhetik a tanmenetet, és folytathatják a tananyagot. Pernyés Edit

Isten éltesse Orosházát! Április 24-e Orosháza születésnapja – rendhagyó az idei ünnep a ránk szakadt világjárvány miatt. A település 276 éves fennállását ezúttal nem a zombai harang köré gyűlve, hanem az online közösségi térben ünnepeljük. Kívánom, hogy minél többen legyenek így részesei Orosháza születésnapjának, minden orosházi legkedvesebb ünnepének. A koronavírus mindannyiunk életét felülírta, szembe kell néznünk a járvány súlyos társadalmi és gazdasági következményeivel is. Erőnkhöz mérten mindent megteszünk a rászorulókért, valamint mindenben segíteni igyekszünk a gazdaság helyi szereplőit most és a járványt követő időszakban is. Biztos pont ebben a bizonytalanságban csupán a közösség ereje. Szükség van az egységre, az önfegyelemre, a mások iránti tiszteletre és akkor együtt túljutunk a bajon, mint oly’ sokszor volt már erre példa Orosháza közel 300 éves története során. Őseink jól tudták, hogy egy közösség akkor lesz erős és sikeres, ha a széthúzás és a tétlenség helyett az összetartás és a kitartó munka útját választják. Legyen ez példa előttünk, így

A közművelődési intézményekkel közösen összehangolták a programokat a PMK munkatársai: az intézmények honlapjain és közösségi oldalain jelennek meg tartalmak. A könyvtár a népszerű Gyopárka mesemondó versenyre írt ki felhívást, az online megmérettetés nevezőit április 24-től láthatjuk. Az Orosházi Verselő a városhoz kötődő költők verseivel, az Orosházi múltidéző oldala pedig várostörténeti cikkekkel jelentkezik. A múzeum néhány érdekességet tárt elénk a település közelebbi és távolabbi múltjából.

A művelődési központ fotópályázatot írt ki a lakosságnak. Főként karanténképeket várnak: ki mit lát most a városból. A fúvószenekar a hagyományos ünnepi hangverseny idején meglepetésvideót tesz közzé közösségi oldalán. A születésnapi tortát Ficsor Zoltán mestercukrász készíti el. Hogy kikhez kerül, kiderül a PMK Orosháza közösségi oldalán. Verasztó Antal gondolatait Simon Boglárka színművész tolmácsolja majd videóban, egy másik összeállításban pedig neves orosháziak vallanak szülővárosukról. A művelődési ház zárva, ezért új kiállítóteret is építenek az online térben. Első kiállításuk olyan képek gyűjteménye, amelyet a város és környezete ihletett. Csányi József

» folytatás az 1. oldalról

– Egy termen belül hat-nyolc diák fog vizsgázni, megtartva a megfelelő távolságot. Biztosítani fogjuk minden teremajtóban a fertőtlenítőszert, aminek a beszerzése már folyamatban van. Az iskola adottságai lehetőséget biztosítanak arra, hogy több bejáraton keresztül engedjük be a diákokat – hangsúlyozta. Az udvaron is ügyelni fognak a pedagógusok arra, hogy ne legyen csoportosulás. A tanulókat előre kiértesítik, melyik teremben fognak vizsgáz-

» folytatás az 1. oldalról

A fertőtlenítőszerek és száj­ maszkok kiosztását megelőzően pár nappal, április 17-én Orosháza közterületeit és az ott elhelyezett köztéri elemeket fertőtlenítette a Dél-Békés Mentőcsoport (DBMCS). A munkában aktívan részt vett Dávid Zoltán polgármester is. – A biztonság most különösen fontos, és hiszem, hogy a fertőtlenítéssel sokat tehetünk érte. Az Operatív Törzs, illetve az önkormányzat általi döntések mind a lakosság egészségének a védelmét szolgálják. Hálás vagyok az orosháziak türelméért, ami nélkülözhetetlen lesz a jövőben is a koronavírus-járvány megfékezése érdekében – nyilatkoz-

Több mint 400 liter fertőtlenítőt használtak fel ta a városvezető megköszönve a Dél-Békés Mentőcsoport segítségét. Fejes Róbertné, a DBMCS elnöke elmondta, a veszélyhelyzet elrendelése óta aktívan harcolnak a vírussal szemben.

kell tennünk nekünk is, különösen ilyen embert próbáló időkben, mint a mostani. A hit és az akaraterő, melyet örököltünk a településalapítóktól most a segítségünkre lesz. Tisztelt orosháziak, a jobb idők hamarosan visszatérnek! Addig azonban tartsunk ki, segítsük egymást, és ne csüggedjünk! Erős közösségként meg tudjuk oldani az előttünk álló feladatokat, egymást segítve, egymásra vigyázva túl tudunk lenni ezen a nehéz időszakon. Orosháza már sokszor bebizonyította, hogy képes erre, és ez most sem lesz másként. Jókívánságaimat küldöm mindannyiuknak, Isten éltessen, Orosháza!

Dávid Zoltán polgármester

Biztonságos vizsga

Internetes ünnep Akcióban a DBMCS Rendhagyó módon tudunk idén emlékezni a város újratelepítésének 276. évfordulójára.

3

Fotó: RT

KÖZÉLET

2020. ÁPRILIS 24.

Fotó: Palcsek István

– Több mint egy hónapja hirdették ki a veszélyhelyzetet, amire a térségben elsőként reagáltunk. Azóta több tízezer liter fertőtlenítőszert biztosítottunk Békés megyében, sőt, már a határon túlra

ni, azért, hogy célirányosan a helyszínre tudjanak menni. Az írásbeli vizsga előtt elektronikus úton tájékoztatják a diákokat a legfontosabb tudnivalókról. – Minden pedagógusra szükség lesz. Több teremben folyik majd a vizsgáztatás, ez a helyzet pedig több felügyelőtanárt igényel. Adottak a feltételek ahhoz, hogy biztonságosan, a törvényeknek megfelelően elő tudjuk készíteni és le is tudjuk bonyolítani a vizsgát – zárta az igazgató. Bogdánffy-Szőke Anett

is eljutott ilyen módon a segítségünk. Lelkes önkénteseink már több mint tízezer maszkot varrtak. Nekik köszönhetően tudjuk segíteni a térségünk lakóit, illetve intézményeit a koronavírus-járvány elleni küzdelemben – fogalmazott Fejes Róbertné. Az elnök kiemelte, az elmúlt időszakban olyan álhírek kerültek ki a közösségi oldalakra a mentőcsoport által előállított fertőtlenítőszerrel és a közösségért végzett munkával kapcsolatban, melyek elferdítik a valóságot, valótlanul állítanak tényeket. A DBMCS közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, melyben méltánytalannak és elítélendőnek nevezte ezen támadásokat. OÉ


4

MK_Korona_kijarasi_II_280x427.indd 1

HIRDETÉS

2020. ÁPRILIS 24.

2020. 04. 09. 18:10


5

MOZAIK

2020. ÁPRILIS 24.

Mindenre fel kell készülnünk

ez az összeg, és mivel számolnak még? Mi a helyzet az egyéb felmerülő és a költségvetésben nem tervezett kiadásokkal? – Természetesen ezek pluszkiadások a január végi tervekhez képest. Magára a védekezésre is költöttünk, többek között a kórháznak segítettünk a konténervizsgáló létrehozásában 6 millió forint értékben, de vásároltunk, illetve intézményeink vásároltak védekező eszközöket, maszkokat, fertőtlenítőszereket. Sok járulékos költség is felmerül ilyenkor, amelyeket gyűjtünk, és ha netán ezt kompenzálják nekünk, akkor ez mindenképp jól fog jönni. Amire számítunk, hogy a segélyezésre tervezett keretösszegünk sajnos kevés lesz, ezt kötelességünk rendezni.

» folytatás az 1. oldalról

– Kezdjük a bevételi oldallal, gyanítjuk nem kevés a bizonytalanság itt sem. – Igen komoly fejtörést okoz az, hogy nem tervezhető, hogy hol a vége a folyamatoknak. Az önkormányzat bevételei több részből állnak. A legnagyobb nagyságrend ebből az államtól származó bevételek és a helyi, leginkább adó formában befolyó bevételek. A védekezés költségei az államra nagy feladatot rónak, és a közös teherviselés elve szerint ehhez mindenkinek, az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk. Ennek első lépése volt a gépjárműadó átengedett részének átirányítása a Járvány Elleni Védekezési Alapba. Ez Orosházát 85 millió forinttal érinti. Illetve az idegenforgalmi adót érintő intézkedés jött még ehhez, ahol várhatóan mintegy 25 millió forintról kell lemondanunk. Ezek voltak a konkrétumok. Ami az igazi bizonytalanság, az a vállalatainktól befolyó iparűzési adó várható összege, a bérleti díjak, közterület-használati díjak mértéke. Folyamatosan tájékozódunk a gazdálkodó szervezeteknél, arról, hogyan látják saját tevékenységük alakulását, mik a rövidebb, hosszabb távú terveik. Hisz tudjuk, hogy ez nemcsak a 2020-as költségvetésünk alakulására lesz negatív hatással, de 2021-re is, sajnos. Realista számításaink szerint itt több százmilliós bevételkiesés várható a költségvetésünkben. Ez akár a teljes nettó költségvetésünk (amely a pályázati összegektől „megtisztítva”, mintegy 5 milliárd forint) 10%-a is lehet. És nem tudjuk, hogy ez optimista vagy pesszimista jóslat. Mindezt még az április 21-én kihirdetett kormányrendelet is befolyásolja,

A város gazdálkodását is teljesen megváltoztatta a jelenlegi helyzet amelyben a beszámolási, illetve iparűzési adó bevallási és befizetési határidőt szeptember 30ra módosították. Mindenre fel kell készülnünk. Saját cégeink is komolyan megszenvedik ezt a helyzetet, hiszen a fürdőnk, a szállodánk jelenleg zárva tart, a PMK nem tud fizetős szolgáltatásokat nyújtani. Ez is akár százmilliós nagyságrendű kiesést okozhat. – És mi a helyzet a kiadásokkal, komoly érdeksérelmek is felmerülhetnek? – A gazdálkodási felelősségünk ezen a területen nagyobb, mert jelenleg még nagyobb ráhatásunk van a költségek fedezésére, mint a bevételeink alakulására. A Kormány mellett az önkormányzatoknak is a legfontosabb feladata, hogy a működő-

képességüket megőrizzék és biztosítsák, hogy a jogszabályokban rögzített kötelező feladatoknak a lehető legteljesebb mértékben eleget tegyenek. Városvezető társaimmal, a pénzügyi szakembereinkkel, jogászainkkal tételesen, soronként átnéztük a költségvetés kiadási oldalát, és kerestük ezekben a megoldásokat. Az intézményeink fenntartásához az államtól kapott normatívák mellett az önkormányzatnak jelentős saját erőt kellett biztosítania, köszönhetően a város prosperáló gazdasági szereplőinek, a város lakosságának, akik mindehhez a forrást biztosították. Vannak olyan intézményeink, ahol az állami normatívákat többszörösen meghaladó támogatást nyújt az önkormányzat. Kötelező és önként vállalt feladataink közül természetesen az előbbinek kell

prioritást adni. Vannak a járvány idején is nagyobb szerepet kapó intézményeink, mint az idősek otthona, a diákélelmezési intézmény vagy akár a polgármesteri hivatal. Ezeken a helyeken nem csökkent, inkább nőtt vagy struktúrájában változott a munkamennyiség. Amikkel mindenképp és kiemelném, SAJNOS számolnunk kell, hogy a kultúra, a rendezvények, a sport, a civil szervezetek mindennapi tevékenysége, az egyéb közösségi szolgáltatások pezsgése, ami eddig jellemző volt városunkra és nagyon büszkék is voltunk erre, biztosan lelassul. Az, hogy az intézmények nagy része, a sportcsarnokok, civil termek, kulturális intézmények bezárásra kényszerültek, bizonyos (főként közüzemi) megtakarításokat persze hoznak, de sajnos a tá-

Fotó: Palcsek István

mogatható tevékenységek sem folynak ezekben. Mint a kérdésben is elhangzott, itt komoly érdeksérelmek is felmerülhetnek, de ezt most közösen kell megoldanunk. Az óvodáinknak, az idősotthonainknak, az élelmezésnek működni kell, a füvet le kell vágni, a kátyúkat rendbe kell tenni, a lakásainkat karban kell tartani, a városnak működnie kell. Ahol kisebb az állam támogatása intézményeink esetében, komoly takarékossági intézkedéseket kell bevezetni. Persze ez mindenkire érvényes. Egyesével fogjuk az intézményeink vezetőivel és a város cégeinek vezetőivel a napokban ezeket a kérdéseket megbeszélni, ahol az ő konstruktív javaslataikat is várjuk. – Nem beszéltünk még a védekezés helyi költségeiről. Mekkora

– Meddig tarthat ez, hosszabb távon milyen hatások várhatóak? – Jóstehetség híján csak reméljük mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból, hogy enyhül ez a helyzet. Gazdasági hatása hosszú távú lesz, szerintem mind a világgazdaság, mind a helyi gazdaság nehezen fog felocsúdni ebből, és ez nagy hatással lesz az önkormányzat működésére. Óvatosnak, hatékonynak és megfontoltnak kell lennünk, mert a forrásaink végesek és nehezen tervezhetőek. De megteszünk azért mindent, hogy a város lakóinak ezekből a lehetőségekből a maximumot hozzuk ki. Amennyiben ezzel a témával kapcsolatban bármely változás felmerül, természetesen tájékoztatjuk a város lakóit, akiknek köszönjük eddigi közreműködését és türelmét. Nemcsak egészségügyi, de gazdasági szempontból is kérem: fogjunk össze! Bojtor Zalán

A védőoltástól nem kell félni Az előző heti beszélgetésünket folytatva a védőoltásokról kérdeztem prof. dr. Duda Ernő biológus, immunológus, virológus, genetikus szakembert. Az influenza elleni védőoltás elérhető bármelyikünk számára. Mégis az emberek nagy többsége nem veszi fel azt. A koronavírusnál viszont úgy várunk a vakcinára, mint egyetlen megoldásra. – Érdekes ellentmondás, hogy amíg nincs védőoltás,

Cseh István nyilatkozott a képzés helyzetéről

addig az emberek reménykednek abban, hogy lesz. Amikor pedig már megvan, akkor sokan nem adatják be. Az emberek megfeledkeznek arról, hogy évente félmillióan halnak bele az influenzába. Mégis Magyarországon a megrendelt védőoltások felét nem lehetett beadni, mert senkinek nem kellett. Ma nyugodtan elmondhatom, hogy az idén sokkal több ember halt meg influenzában, mint amennyi valószínűleg összesen meg fog halni koronavírusban.

– Van igazság abban, hogy a magyarok védettebb helyzetben vannak amiatt, mert nálunk régóta kötelező a BCGoltás? – Nem merem határozottan mondani, hogy így van. De láttam adatokat, miszerint azokban az országokban, ahol a BCG-oltás nem kötelező, és nem is veszik fel, ott a betegség lefolyása sokkal súlyosabb, mint például nálunk. Az interjú április 6-án készült. Bogdánffy-Szőke Anett

Fotó: archív

A duális képzésben is távoktatás Cseh István mesterfodrászt, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökét kérdeztük meg a duális képzés jelenlegi helyzetéről. A rendkívüli helyzet bevezetése óta az egyetemekhez, valamint az általános és középiskolákhoz hasonlóan a duális képzésben tanuló diákok és tanáraik is átálltak a digitális távoktatásra. – Véleményem szerint nagyon jól alakult ennek az oktatásnak a bevezetése, a diákjainknak egyáltalán nem volt nehéz al-

kalmazkodni hozzá, nagyon ügyesen megoldották, de a tanároknak, az idősebb kollégáknak is sikerült viszonylag gyorsan felvenni a ritmust – idézte fel Cseh István. A tananyagok elméleti részével könnyebb dolguk van, ebben az esetben megvannak a tankönyvek és feladatok. A távoktatás sokkal inkább a gyakorlati képzést érinti, mely során a tanmenet szerint képzik tovább a tanulókat. – Minden héten összeállítunk nekik egy adott feladatot, hogy mit is végezze-

nek el. Ez jelentheti azt, hogy videón keressenek ki hajvágásokat, de gyakran én töltök fel nekik videókat. Fontos, hogy az elkészítés mellett le is írják a művelet menetét, valamint, hogy milyen alapanyagokat használnak – tette hozzá. Mint mondta, a versenyeket tekintve viszont kedvezőtlenül alakult a jelenlegi időszak. Számos megmérettetés maradt el, köztük a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, melyet így legközelebb csak jövőre, 2021-ben rendezhetnek. Bojtor Zalán

A védőoltás a leghatásosabb a fertőző betegségekkel szemben

Fotó: nepszava.hu


6

HIRDETÉS

Vigyázzunk egymásra, és sikerülni fog!

2020. ÁPRILIS 24.


Világbajnoki gól

Jelenleg online edzések

Múltidéző rovatunkban egy tizenhat évvel ezelőtti jótékonysági labdarúgó-mérkőzésre emlékezünk. Sztárvendéget fogadott 2004. május 17-én az orosházi Mátrai stadion. Jótékonysági labdarúgó-mérkőzést játszott az Orosházi MTK öregfiúkcsapata, ellenfél a német válogatott csapatkapitánya, Lothar Matthäus és csapata volt. – Barátom, Vladan Filipovics manager közbenjárásával sikerült megszerveznem a gálamérkőzést. A városi támogatás mellett számos kisebb felajánlás is érkezett – emlékezett vissza Hegedűs József. – Egyik vendégtámadásnál

Az egész sportvilágot, így a birkózást is teljesen megbénította a koronavírusjárvánnyal kapcsolatban kialakult rendkívüli helyzet. Az Orosházi Birkózó Egyesület esetében sem volt ez másként.

A világbajnok a rajongók gyűrűjében Matthäus labdát kapott a mi térfelünkön, néhányat tolt rajta, majd futtából, jó 30 méterről védhetetlen gólt ragasztott a fel-

Fotó: BT

ső sarokba – idézte fel a múltat Polyák János orosházi labdarúgó. Végeredmény: OMTK – Matthäus és társai 2-7. BT

Igyekszek nem leépülni A női birkózóválogatottkeret tagjáról, az orosházi Szél Annáról legutóbb önkéntes karanténja idején adtunk hírt. Azóta beállt nála is a „fenntartó üzemmód”. – Az edzőtábor utáni önkéntes karantén letelt, szerencsére egyikünk sem lett beteg. Elég egyformák a napok, amiket azzal töltök, hogy megpróbálom szinten tartani magamat erőnlétileg és mentálisan. Minden délelőtt van iskola. Távoktatás, de részt kell venni rajta. Ami a birkózást illeti, heti két edzés van, amit az edzőnk tart meg

MP_iCsekk_hirdetes_280x212_0417.indd 1

7

HIRDETÉS/SPORT

2020. ÁPRILIS 24.

Fotó: Szél Anna

– természetesen online -, azon kívül mindennap magamtól edzek. Igyekszem feltalálni

magam. Ez legfőképp futás, itthoni torna, fekvőtámasz és a többi. Ezenkívül, ahol lakom, nem messze van egy park, ami be van rendezve különböző tornaszerekkel, egy szabadtéri edzőterem. Itt is fordulok szinte mindennap. Tolózkodom, húzódzkodom, padra ugrálok, meg minden, amit ki tudok találni. Nagyon hiányzik a birkózás, de ahhoz ember, ellenfél kell, és ugye, nem találkozhatunk senkivel. Biztos fura lesz majd egyszer, ha újra birkózhatunk is – mesél mostani mindennapjairól Szél Anna. Csányi József

Az eddigi elmaradások az egyesület serdülőkorú, diákkorú, de még gyermek birkózóit is érintik. A meghívásos és országos versenyek törlése mellett a közös foglalkozások is szünetelnek, így az edzők online adják a feladatokat, melyeket a tanítványok, szintén videón, visszaküldenek nekik. Hangya János vezetőedző elmondta, a lényeg, hogy a gyerekek mozgásban legyenek, ha van rá lehetőségük, menjenek el futni. A futás mellett a jelenlegi időszakban a technikai jellegű gyakorlatok híján az erőnlétük fejlesztése az elsődleges feladat. Jelen pillanatban azonban nehéz megmondani, mikor folytathatják a közös edzéseket. Az egyesületnél bíznak benne, hogy a nyári időszakban már megtörténik a változás. BZ

Fotó: archív

A mostani helyzetben sem tétlenkedik

Fotó: OKKSZK

Edzésben maradva Zsiga Zsolt számításait is keresztülhúzta a március közepén kialakult rendkívüli helyzet, többek közt egy Isztambulban rendezett Európa-bajnokságot halasztottak el a koronavírus miatt. Az orosházi karatemester jelenlegi célja, hogy formában tartsa magát, ennek megfelelően az edzései is szinte

teljesen átalakultak. Az alapkondi megtartása mellett elengedhetetlen számára a futás, emellett saját testsúlyos gyakorlatokat végez. A felkészülés mellett számos gyakorlatát vette fel videóra, mint mondta, ezzel egy régi tervét sikerült megvalósítania, ugyanis már régóta el szeretett volna kezdeni egy edzéseiről szóló videósorozatot. BZ

Befejezték A Magyar Diáksport Szövetség vezetése a Diákolimpia 2019/2020. tanévi versenysorozatát – tekintettel a kijárási korlátozás meghosszabbítására – 2020. március 11. napjával befejezettnek nyilvánítja. A fenti határidőig megrendezett országos döntőben elért

eredmények tekintendők érvényesnek, az MDSZ kizárólag ezen országos döntők eredménye alapján állít ki igazolást a felsőoktatási felvételi eljárás során érvényesíthető többletpontok vonatkozásában. Az orosházi testnevelők elmondták, hogy sajnálják, de egyetértenek a döntéssel. BT

2020. 04. 17. 15:11:33


8

MOZAIK LOGÓPÁLYÁZAT

A pályázat szempontjából nincs életkori megkötés, bárki jelentkezhet rá, aki meg szeretné mutatni kreativitását. A leadási határidő május 29., az eredményhirdetés időpontja június 12. – Egyszerű, közérthető és lényegre törő logót szeretnénk a kerekasztalnak. Amely egyben azt is prezentálná, hogy a szervezet egy tartalmasabb, együttes munka – ismertette Bojtor István alpolgármester, az Oktatási Kerekasztal elnöke. Hozzátette, a pályázat a kerekasztal tervezett munkarendjébe is beleillik. A következő ülést, amennyiben a feltételek engedik, júniusban szeretnék megtartani. A vállalkozó kedvű érdeklődők pályázataikat a titkarsag@oroscafe.hu oldalra küldhetik a megadott határidőre, logópályázat jeligével. Bojtor Zalán

PATIKAÜGYELET Április 20-tól április 26-ig: Aranyvessző Gyógyszertár Orosháza, Kiss Ernő u. 8. Tel.: (68) 417-722 Április 27-től május 3-ig: Városi Kórház-Gyógyszertár Orosháza, Könd u. 59. Tel.: (68) 411-166

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–20 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30-tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. SzemeSZTEr – a Szegedi Tudományegyetem tanulóinak műsora április 24-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés április 25-én, szombaton 15:30-tól és április 26-án, vasárnap 11:30-tól. Gondolatok kávé mellett című stúdióbeszélgetés április 24-én, pénteken 20:30tól. Ismétlés április 25-én, szombaton 16:30-tól és április 26-án, vasárnap 15:30-tól. Kommentár nélkül extra: az Orosházi Fúvószenekar 30. szilveszteri hangversenye. Április 24-én, pénteken 13.00-tól, április 25én, szombaton 11.30-tól és 19.30-tól, április 26-án, vasárnap 12 órától. Református istentisztelet április 26-án, vasárnap 8:30-tól, evangélikus istentisztelet április 26án, vasárnap 9.15-től, katolikus szentmise április 26-án, vasárnap 10:00 órától.

2020. ÁPRILIS 24.

Új helyzet, új lehetőségek. Vannak, akik a rosszban is meglátják a jót

Boldog élet „karanténban” Éva háromgyerekes anyuka, két óvodás kislány és egy iskolás kisfiú édesanyja. A járvány időszakában ő és a férje felváltva járnak dolgozni. Ez a munkarend sok területen változtatta meg az életüket.

– Talán a legelső és legfontosabb dolog, ami egyből eszembe jut, hogy nincs rohanás. Lelassult az életünk. Végre úgy érzem, mindenre van idő! Reggel nyugodtan meg lehet kávézni, nyugodtan elő lehet készülni a reggelihez, kakaózáshoz és az egész naphoz. Számomra nagyon fontos, hogy tudok minden reggel reggelit és ebédet csomagolni a férjemnek – mesélte. Végre van idő a kert szépítésére is, ami eddig a hétvégére korlátozódott, és az utolsó teendő

A kertépítés, kertszépítés közös program lett a család számára volt a listán. – Ültetünk, veteményezünk, szebbnél szebb virágokkal díszítettük az ablakot s az udvart, melyekről a

gyerekekkel együtt gondoskodunk – folytatta. Éva férje is sokkal többet tud a gyerekekkel foglalkozni így, hogy

felváltva dolgoznak. – Több idő jut szimplán a játékra. Mivel a vírus előtt hétköznap 5-6 órakor értünk haza, és

még ott volt a házimunka, a mindennapi teendők mellett egyszerűen nem volt lehetőség a mókázásra. Most végre van, és eljött a nagy családi bringázások ideje is! Henrietta két iskolás fiú és egy óvodás kislány édesanyja. Ő is úgy véli, az új életmódnak számos előnye van. – Többet vagyunk a gyerekekkel, aminek minden percét élvezzük. Újabban állatlesre járunk Kardoskútra, ahova eddig csak ritkán mentünk, most viszont minden héten. Olyan dolgokat fedezünk fel és látunk meg, amiket korábban soha. Most értékeljük csak igazán azt, amink van, a családot és a szeretetet, és a járványnak köszönhetően ébredtünk rá, hogy valóban az egészség a legfontosabb. Bogdánffy-Szőke Anett

A zene akkor élő, ha igaz... ...és akkor igaz, ha tudatos éberséggel, jelenléttel tudjuk közvetíteni a csendből megszólaló hangokat, mint egy csatorna – tartja Bakos Bettina, művésznevén Bettika. Az orosházi születésű énekes különleges világba kalauzolja el a hallgatóságot énekével. Bettikával a művészetéről, a zenéről és a jógához fűződő kapcsolatáról beszélgettünk. A zene világa egészen kiskorában magával ragadta, azóta az ének, a muzsika mondhatni eggyé vált vele. Tizenhat éves korában Vácra sodorta az élet zenét tanulni. – Ott egy hatalmas világ kezdett megnyílni számomra az új váci környezetben, és úgy érzem, ez egy élethosszon át tartó folyamat, mert a zene egy olyan szerteágazó, univerzális jelenség, aminek a megismerésére talán egy élet

Egy véradó három életet menthet

Szíve együtt ver a zene ritmusával sem elég – mesélte. Míg gyerekként a könnyűzene világa ragadta magával, később megismerte a magyar népzenét és a jazzt is. – Egyszer csak tudatosult bennem, hogy van valami alkotói, rendezői elv, ami minden zenei műfaj mögött áll, és ez nem más mint az improvizáció, vagyis a rögtönzés. Könnyes szemmel

Fotó: Móricz Viola

hallgatom a gyimesi keservest, improvizálok a kötött jazz harmóniákra, és bátran kísérletezem olyan hangszínekkel, amiket még soha nem hallottam. Mind mögött a természet, az ember, a lélek, a jelenlét bújik meg – nyilatkozta. A teljes interjút keresse az OrosCafén! Tóth Dániel

Fotó: archív

Töretlen a véradás A veszélyhelyzet sem tartja vissza Orosháza véradóit, továbbra is sokan mennek a véradó állomásra. Bár a kihelyezett véradások a veszélyhelyzet miatt elmaradtak, az orosházi véradó állomáson továbbra is folyik a munka. Tóth Zol-

tánné, a Vöröskereszt Békés megyei szervezetének igazgatója elmondta, a világra nehezedő nyomás alatt is sokan adnak vért, a törvényi előírások betartása mellett. Vérre mindig szükség van, ezért továbbra is várják az egészséges véradókat. Tóth Dániel

Önzetlenül segítenek Gál Csanád két barátjával, Ivány Dáviddal és Gellén Jánossal közösen elsők között csatlakozott egy kezdeményezéshez, amelyben egészségügyi intézményekhez az általuk 3D nyomtatással elkészített arcvédő pajzsot juttatnak el. Négy-öt évvel ezelőtt ismerkedett meg a 3d nyomtatás világával az orosházi Gál Csanád. Hobbinak indult és folyamatosan fejlesztette a tudását és eszközeit. Ezt a tudást – két orosházi barátjához hasonlóan – ajánlotta fel a jó cél érdekében. Időt és anyagiakat nem sajnálva arcvédő pajzsokhoz készítik a fejpántot. Már több száz darabot eljuttattak ingyenesen az Orosházi Kórház mellett az orosházi mentőállomásra, a

Csanád napjai nagy részében fejpántokat nyomtat helyi és környékbeli szociális otthonokba, de a békéscsabai és a gyulai kórház dolgozóinak is vittek eszközöket. Nagy beleéléssel mesélt a nyomtatás technológiájának fejlődéséről, jelenlegi projektjeiről. Gál Csanád

Fotó: Palcsek I.

elmondta, hogy kihívásként tekint a különböző darabok terveinek elkészítésére majd későbbi kivitelezésére. A vele készült bővebb interjú részleteit a hétvégén az OrosCafén olvashatják. Patakfalvi Ádám

2020. 04.27.–05.03.

Leves

A menü

B menü

Hétfő

Hamis bojtárleves

Serpenyős sistergős

Szezámmagos csirke csíkok, olasz tésztasaláta

Kedd

Mexikói kukorica krémleves tortilla chipssel

Békési sertés szelet, zöldfűszeres burgonyapüré

Muszaka

Szerda

Vegyes gyümölcsleves

BBQ oldalas, tepsis burgonya

Halas spagetti mediterrán módra

Csütörtök

Zöldborsó leves vajas galuskával

Roston sült sertéskaraj gazdagon, steak burgonya

Csirkemell gyümölcs mártással

Péntek

Szoljanka leves

Édes savanyú csirke, párolt rizs

Sült derelye, áfonyás vanília öntet

Szombat

Tejszínes gombás burgonyagombóc leves

Sonkás rakott tészta ahogy nagymamám készíti

Töltött csirkecomb, petrezselymes burgonya

Vasárnap

Húsleves csigatésztával

Fokhagymás aprópecsenye, sült kocka burgonya

Rántott csirkemell, friss saláta

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Nánási János cégvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.