2020.05.29/21. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2020. MÁJUS 29. • XXIII. ÉVFOLYAM • 21. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Csendes tiszteletadás

3

– Idén szűk körben emlékeztek meg a világháborúk hőseiről

ÖT SZÁM HELYETT MÁR CSAK NÉGY Fokozatosan újraindul az élet a koronavírus okozta veszélyhelyzet óta. Ez megmutatkozik abban is, hogy érezhetően kevesebb idős lakos veszi igénybe az önkormányzat nyújtotta segítséget a bevásárlás, gyógyszerkiváltás kapcsán. Ezért az önkormányzat kéri, hogy a 70/953-3283-as telefonszámot a továbbiakban ne hívják. Akinek idős orosháziként segítségre van szüksége a bevásárlás, gyógyszerkiváltás kapcsán, továbbra is hívhatja az Orosháza Városi Önkormányzat Egységes Szociális Központját az alábbi telefonszámok egyikén: 70/466-6554, 70/797-9540, 70/797-9541, 70/797-9542, vagy írhat az oroshazasegit@ oroshaza.hu e-mail-címre.

A ZÖLD RENDSZÁMÉRT Jelentős támogatással juthatunk új elektromos autóhoz az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pályázati kiírásának köszönhetően. Ezúttal ötmilliárd forint áll rendelkezésre, melyből körülbelül 1200 jármű forgalomba állítása valósítható meg. Az igényléshez szükséges dokumentumokat június 15-től lehet beadni ha új, korábban forgalomba nem helyezett, vagy a kereskedő demóautójaként legfeljebb fél év alatt nem több mint hatezer kilométert futott, tisztán elektromos személygépkocsi vagy robogó vásárlásához. Fontos változás – a korábbi 1,5 millió forint összegű támogatás után –, hogy ezúttal a kisebb értékű autók vásárlását támogatják igazán, hiszen, ha a bruttó vételár nem haladja meg a 11 millió forintot, akkor akár ötven százalék, de maximum két és fél millió forint lehet a támogatás. 11-15 millió forint között csupán félmillió az elérhető támogatás, az ennél drágább elektromos autók pedig nem jogosultak támogatásra. Márciusi adatok alapján Orosházán 10008 személygépkocsit tart számon az önkormányzat, ebből tisztán elektromos négy darab található a városban. A pályázati kiírásnak köszönhetően ez a szám megemelkedhet a jövőben. pá

A nő fegyverrel a kezében

5

– Egy horrorfilm után sem fél egyedül a sötét pusztában

A békés családi együttélés titka

9

– Szokatlan, de bevált praktikák szülőknek

Kívül-belül fiatalosan

12

– „Akkor vagy csak öreg, ha akként tekintesz magadra”

Hétvégén már a csobogó medencék mellett pihenhetünk

Felkészült a főtér  A koronavírus-járvány közbeszólt, és az eddigi évek gyakorlatát nem tudta követni az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. A húsvéti időszak helyett pünkösd hétvégéjén üzemelik be a medencéket.

Az ilyenkor szokásos módon a hét elején felkészítették a teret. Az elemek letisztítása és a környezet rendezése mellett alaposan átmosták a medencéket, valamint a különböző karbantartási munkálatokat is elvégezték a szakemberek. Benkő Ferenc, a Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója felhívta a figyelmet, hogy a járványügyi és biztonsági szabályokat betartva élvezze mindenki a főtér szolgáltatásait. PÁ

A medencék beüzemelését feladatok sora előzte meg

Fotó: Rosta Tibor

Tasmaniában járt  Kilencvenévesen is aktív életet él az orosházi születésű Sitkei György profeszszor. Bejárta az egész világot, legutóbb márciusban Tasmaniában volt, az ott szerzett élményeiről mesélt Dávid Zoltán polgármesternek.

Kilencvenévesen is, ha teheti, úton van Sitkei György

Fotó: RT

A koronavírus-járvány sem tudta megakadályozni abban Sitkei György professzort, hogy felhagyjon egyik legna-

gyobb szenvedélyével: az utazással. 1996-ban vonult nyugdíjba azóta folyamatosan járja a világot. Elmondása szerint Kuala Lumpurtól, Japánon és Dél-Afrikán át az Amerikai Egyesült Államokig mindenhol vannak ismerősei, akik mindig szívesen látják. Ezúttal az Ausztráliától délre található Tasmaniában tett látogatást a kilencvenéves kort betöltött nyugalmazott professzor.

Az itt szerzett élményeiről mesélt Dávid Zoltán polgármesternek, Blahó János, a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola intézményvezetőjének társaságában. A városvezető további jó egészséget kívánt Sitkei Györgynek a jövőbeli utazásaihoz. A professzorral mi is hosszabb interjút készítettünk, amelyet a jövő heti lapszámunkban olvashatnak. Patakfalvi

Ajándék a mentőknek  Megajándékozta az Orosházi Mentőállomás dolgozóit a város önkormányzata. Az új, közel 200 ezer forint összértékű eszközöket május 27-én adták át ünnepélyes keretek közt. Tovább bővültek az Orosházi Mentőállomás kényelmi berendezései május 27-én. Az új felszereléseket Orosháza polgármestere, Dávid Zoltán adta át az állomás dolgozóinak, megköszönve a városért

tett szolgálatukat, és reményét fejezve ki, hogy az új eszközök javítják majd a mentők komfortérzetét. – Úgy gondolom, hogy amit csináltok, az emberfeletti, kevesen lennének rá képesek, hogy egy ilyen nem mindennapi feladatkört ellássanak. Köszönöm a város és képviselőtársaim nevében is a munkátokat, helytállásotokat! Büszkék vagyunk rátok – méltatta az állomás dolgozóit Dávid Zoltán. BZ

A Mentőállomás dolgozóit ajándékozta meg Orosháza Város Önkormányzata

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Fotó: Rosta Tibor


2

AKTUÁLIS/HIRDETÉS

MÓDOSULT AZ ENGEDÉLYEZÉSI HATÁRIDŐ A fúrt kutak bírságmentes engedélyezésére vonatkozó, az idei év végére rögzített határidő három évvel, 2023. december 31-ig kitolódik. Az érvényes szabályozás szerint eredetileg 2020. december 31-ig kaptak haladékot az érintettek, hogy a korábban fúrt, rendezetlen helyzetű kutak fennmaradási engedélyeit beszerezzék. Fennmaradási engedélykötelesnek számít minden olyan kút, mely korábban engedély nélkül épült, vagy a létesítési engedélyt ugyan megkapta, de a tervektől eltérő műszaki tartalommal és paraméterekkel valósult meg. Nemrég azonban nagy többséggel elfogadták azt a törvényjavaslatot, mely tartalmazza az erre vonatkozó módosítást. Ennek értelmében a korábban az idei év végére rögzített határidő három évvel, 2023. december 31-ig kitolódik. Eddig lehet a kutak tulajdonosainak a bírság kockáztatása nélkül kezdeményezni kútjuk helyzetének a rendezését. BZ

2020. MÁJUS 29.

Kevesen kértek felzárkóztatást

Vissza az iskolába

Fontos változás a jogosítványoknál

 Marad a digitális tanrend, de június másodikától a felügyelet mellett kiscsoportos konzultáció és egyéni felzárkóztatás céljából is látogathatók az intézmények. Orosháza általános és középiskolái felkészültek a változásokra.

 A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányrendelet szerint a járványügyi helyzetre tekintettel az egyébként kötelező egészségügyi vizsga nélkül is kiadható a jogosítvány, ha minden egyéb vizsgafeltétel teljesül.

Két és fél hónap után találkozhatnak ismét a tanárok és a diákok az iskolákban. A több mint tíz hétig tartó digitális munkarend során szerzett tapasztalatokat felhasználva a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában is felzárkóztató foglalkozásokat tartanak jövő héttől azoknak, akik valamilyen tárgyból elmaradást halmoztak fel vagy segítségre szorulnak. – A pedagógusok a többséggel továbbra is online tartják a kapcsolatot, azoknak pedig, akik igénylik, felajánljuk, hogy itt az iskolában, a járványügyi előírásokat betartva a pedagógusok által irányított foglalkozásokon vegyenek részt. A cél az, hogy pótolják a kiesett tananyagnak legalább egy részét – mondta el Orosz László igazgató hozzátéve, az étkezést is helyben oldják meg, sőt, júniustól azok a diákok is elfogyaszthatják az ebédjüket az iskolában, akik menzások, de nem kérik a korrepetálást.

Az Orbán Viktor által aláírt rendelet május 22-től a veszélyhelyzet végét követő tizenötödik napig marad érvényben. A lazítást azért engedélyezték, mert az egészségügyi vizsgákat a koronavírus-járvány miatt nem lehet megszervezni.

A Vörösmartyban már a tableteket frissítik keddre Hasonlóképp nyit újra az Eötvös József Katolikus Általános Iskola is, ahol a felügyeletet már hetek óta biztosítják, júniustól kicsivel több gyermekre számítanak a tanév végéig, emellett pedig néhány szülő jelezte, hogy igényt tart a felzárkóztatásra. – Főként a matematika és a fizika jelentett problémát felső tagozaton, míg alsóban az írással birkóztak meg legnehezebben a diákjaink. A felügyeletet a megszokott módon visszük tovább, a felzárkóztatásra jelentkező alsósoknak a tanítóik, a felsősöknek a szaktárgyi pedagógusok tartanak kicsoportos foglalkozásokat. Az érintett gyerekek óraren-

Fotó: Rosta T.

det kapnak, aszerint kell majd nekik vándorolni a tanárok között – tudtuk meg Korcsok Marianna iskolavezetőtől. Szintén órarend várja a Táncsics Mihály Gimnázium azon tanulóit, akik szeretnének valamilyen tantárgyból felzárkóztatást. – A szaktanárok állítják össze, hogy mikor milyen órára várják a diákokat, igazodva a tovább folytatódó digitális tanrendhez is. A technikai segítség érdekében a foglalkozások ideje alatt az iskolában lesz a rendszergazda, valamint a pedagógiai asszisztens, aki a szünetekben felügyeli majd a tanulókat – tájékoztatott dr. Blahó János igazgató. PE

Péntektől tehát az új szabályozás érvényes, ami szerint a jogosítványt abban az esetben is ki lehet adni, ha nincs meg az elsősegélynyújtási ismeretekről szóló igazolás. „A járművezetésre jogosító okmányt – a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 13. §-ától eltérően – az elsősegélynyújtási ismeretek megszerzéséről vagy annak megszerzése alóli mentességről szóló igazolás nélkül ki kell adni” – áll a Magyar Közlönyben. PE

Első nyelvvizsga  Tizennégy vizsgázó várta izgatottan május 22-én, hogy B2-es középfokú vagy C1-es felsőfokú vizsgaszinten bizonyítsa angolnyelvtudását a Székács iskolában. Az intézményben először szerveztek nyelvvizsgát ezen a napon. 2019 októberében vált a Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium a LanguageCert nyelvvizsga-felkészítő partnerintézményévé. A járványügyi helyzet miatt ezen a májusi napon csak írás-

beli vizsgát tarthattak az iskolában, melynek sikeres letétele ez alkalommal azonban a továbbtanulást tekintve önmagában is pluszpontot jelent. A továbbtanulók számára ez egy hatalmas lehetőség, hiszen, ha jól teljesítenek a mai írásbeli vizsgán, akkor B2-es szinten 28, C1-es szinten pedig 40 többletpontot szerezhetnek. Ez azért különleges, mert ezek a pluszpontok normál esetben csak a komplex, vagyis az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes meglétekor járnak. BSZA

KÖSD ÖSSZE A PONTOKAT, ÉS DERÍTSD KI, MIT REJT A KÉP! Izgalmas szórakozás a gyerekeknek, kikapcsolódás a családnak.

Ezen a hétvégén a vasárnap a gyerekeké.

BOLDOG GYEREKNAPOT!

Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

Gyereknap_kosdossze_kulonbseg_280x212mm.indd 1

5/23/20 23:54


3

KÖZÉLET

2020. MÁJUS 29.

Idén szűk körben emlékeztek meg a világháborúk hőseiről és áldozatairól

Csendes tiszteletadás  Katonák és civilek egyaránt megszenvedték sok-sok évvel ezelőtt a két világháború okozta borzalmakat. A koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt ezúttal a város önkormányzata is szűk körű megemlékezésen, egy koszorúval rótta le tiszteletét előttük.

Orosházán, az idei hősök napja alkalmából tartott megemlékezés megszokott helyén, az Árpád-kertben zajlott, május 28-án. Az idei rendezvény ezúttal azonban különbözött az elmúlt

Dávid Zoltán, Bojtor István és Fejes Róbertné koszorúztak a Hősök szobránál

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Hamis tények ellen is küzd a DBMCS  Három sajtóorgánum ellen követel sajtó-helyreigazítást a Dél-Békés Mentőcsoport (DBMCS). A megjelent anyagok komolyan hátráltatták és befolyásolták a vírus ellen végzett tevékenységüket.

A mentőcsoport elmúlt hónapokban végzett munkája során számtalan lejárató cikk jelent meg a közösségi médiában és különböző médiumok felületén, miközben maszkokat, fertőtlenítőszereket ingyenesen osztottak a térség intézményeinek és a lakosság számára – erről számolt be lapunknak a DBMCS elnöke, Fejes Róbertné. Megtudtuk, hogy 17 pontban a HVG, 14 pontban a magyarnarancs.hu és az RTL Klub szerkesztősége részére is helyreigazítási kérelmeket (ezek teljes egésze elolvasható a segitunkdelbekes.hu weboldalon) nyújtottak be, mivel azok a tótkomlósi önkormányzat által vezetett és szabálytalansági eljárás alatt álló projekttel valótlanul mosták össze a mentőcsoport tevékenységét. Az elnök szerint a május elején leközölt cikkek, illetve híradós

Még tart a veszélyhelyzet  Várhatóan két héten belül megszavazhatja az országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését.

Nagyon méltatlannak tartom, hogy a DBMCS önkénteseinek koronavírus elleni küzdelmét politikai támadásokkal akadályozza az ellenzék! Szomorú, hogy ilyen világban élünk... Fotó: RT Fejes Róbertné, DBMCS elnöke riport is negatívan hat a mentőcsoportra, hamis színben tüntetik fel őket. – Vannak, akik a koronavírus elleni védekezésben való együttműködés helyett rágalomhadjárat szervezésére fordítják a szabadidejüket. A veszélyhelyzet elejétől fogva szinte napi szinten érkeztek a feljelentések, melye-

ket a hatóságok kivizsgáltak és mindent szabályosnak találtak. A mentőcsoport jó hírnevének és működésének megőrzése érdekében határozottan kikérjük a hamis tényállításokat, és követeljük a valós tények helyreigazító közlését. Ezzel párhuzamosan minden polgári jogi és büntetőjogi eszközt igénybe fo-

gunk venni – fogalmazott Fejes Róbertné elnök. A Dél-Békési Mentőcsoport a veszélyhelyzet kihirdetésekor elsők között kezdte meg a koronavírus elleni védekezést. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy országos viszonylatban kevés fertőzöttet regisztráltak Békés megyében. OÉ

Zenei kuriózum az orosházi piacon  A Térzene Program keretében több és más-más műfajú, magas színvonalon előadott koncertet hallgathattak az orosháziak. Csütörtökön egy igazi zenei csemegét csodálhatott, aki a piacon járt.

A világhírű Radics Sándor cimbalomművész tette ki a hangszerét a placcra, és a rá jellemző, magától értetődő virtuozitással meg is szólaltatta. Klasszikus zenét, magyar nótát, híres filmzenéket játszott az arra járó és szinte kivétel

években megszokott emlékezésektől. A járvány miatti korlátozások eredményeképp ezúttal csak egy pár perces, szűk körű ceremóniára volt lehetősége a város önkormányzatának. Idén elmaradtak a megemlékező beszédek, az iskolák tanulóinak múltidéző műsora, a Magyar Honvédség katonáinak megjelenése, a városi szervezetek koszorúzása. Dávid Zoltán polgármester, valamint Bojtor István és Fejes Róbertné alpolgármesterek helyeztek el koszorút a Hősök szobránál. BZ

Igazi zenei csemegét kaptak a piacozók

Fotó: Rosta Tibor

nélkül meg is álló piacozóknak, mindössze egy brácsakísérettel. A cimbalom alapvetően zenekari hangszer, de mint a művész elmondta, szólóban is megállja a helyét. Hollandiai és belgiumi tartózkodása idején kezdte a szólózást, és mindenütt szeretettel fogadta a közönség. – Világhírű zenekarokban játszom mint cimbalmos, de nagyon szeretem az ilyen szólófellépéseket is, ahol közvetlenebb a kontaktus a közönséggel – mondta el Radics Sándor. Csányi József

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

– A kormány a hétfői ülésen hozott döntés alapján két törvényjavaslatot nyújt be az országgyűlésnek. Ha ezt a képviselők támogatják, akkor megszűnik a veszélyhelyzet, és június közepén véget ér a különleges jogrendi időszak – jelentette be Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Az egyik javaslat ezek közül a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény hatályon kívül helyezését és a veszélyhelyzet megszüntetését, a másik pedig az azzal összefüggő átmeneti szabályokat tartalmazza. A védekezés idejére hozott átmeneti szabályok is változhatnak a döntések értelmében. Többek közt az operatív törzs is fennmarad és koordinálja a felkészülést egy esetleges második hullámra. BZ

TOP-pályázat  Harminckilenc pályázat támogatását javasolta az Orosházi Polgári Együttműködés Egyesület – a TOP-os forrásra helyi civil szervezetek adhattak be pályázatot. A Közösségvezérelt helyi fejlesztés megvalósítása Orosházán – Rendezvények c. felhívás keretében többek között eszközvásárlásra, bérleti díjakra nyerhettek forrást a pályázó helyi civil szervezetek. A felhívásra 15 orosházi szervezet/ alapítvány/egyesület adott be összesen 43 pályázatot. Ebből a Helyi Bíráló Bizottság négyet volt kénytelen elutasítani, mivel azok nem feleltek meg a jogosultsági kritériumoknak, 39 pályázatot, közel 58 millió forint összértékben viszont támogatásra javasolt a bizottság. Végleges döntést az Irányító Hatóság hoz. A pályázati források nem merültek ki, tehát vélhetően ezt a pályázatot (TOP7.1.1-16-H-097-4.1-4.2-4.3) újra meghirdetik – érdemes követni az egyesület honlapját: http://ope-clld.hu/palyazati-felhivasok. Már csak azért is, mert minden pályázati lehetőséget ezen az oldalon tesz közzé az egyesület, a közeljövőben további pályázati kiírások várhatók! Az egyesület mindenben áll a civil szféra rendelkezésére, az iroda a Győry Vilmos tér 2. szám alatt található, az e-mail-cím: 5900clld@gmail.com. közlemény

FELHÍVÁS Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy megkezdi Orosháza közterületein a vegyes fák permetezését. Munkavégzés időtartama: 2020. 05. 29. – 2020. 06. 14. Felhasználandó szer: Topas 100 EC 0,5 l/ha Mospilan 20SG 0,3 kg/ha Vektafid A 1,0 l/ha Élelmezésegészségügyi várakozási idő: 21nap. Munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap. A szer méhekre veszélyességi kategóriája: méhekre NEM veszélyes. A szer vizekre veszélyességi kategóriája: vizekre kifejezetten veszélyes.


4

HIRDETÉS

KORMÁNY

2020. MÁJUS 29.

INFORMÁCIÓ

A kormány meghosszabbította a határidőt:

MÁJUS 31-IG LEHET FELHASZNÁLNI A REZSIUTALVÁNYOKAT

Tavaly minden nyugdíjasnak 9 ezer forint értékű rezsiutalványt juttattunk el. Fontosnak tartjuk, hogy az idősek is részesüljenek a közös eredményekből, hiszen évtizedekig dolgoztak az országért, és felnevelték gyermekeiket. Az utalványokat földgáz- és villamosenergia-szolgáltatás kifizetéséhez lehet felhasználni.

További információkért, kérjük, keresse a 1818-as kormányzati ügyfélvonalat!

Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

MK_rezsi_280x427mm.indd 1

2020. 05. 15. 15:05:15


5

AKTUÁLIS

2020. MÁJUS 29.

Egy horrorfilm után sem fél egyedül a sötét pusztában

A nő fegyverrel a kezében  Csinos, szőke, szép arcú, közvetlen és jó humorú. Ami viszont megkülönbözteti a legtöbb nőtől, hogy sosem vesz fel magas sarkút, és nem szereti a romantikus filmeket sem. Helyette inkább a horrorra, a fegyverekre és a veszélyre szavaz. Őt egyedül lehet hagyni a koromsötétben a puszta közepén, akkor sem fog kétségbe esni. Egyszerűen nem fél senkitől és semmitől. Sőt, szerinte az ő viselkedése a normális, és nem is érti, a többi nő miért gondolkozik másképp. Nem fél megvédeni magát sem, és másokat sem, ezért is lett személy- és vagyonőr: ő Boros Kata. – Azt hiszem, fiúnak készültem. Mikor kaptam egy beszélő és járó babát, azt vártam, mikor szedhetem már szét. Nem azért, mert ennyire durva kislány voltam, hanem, mert kíváncsi voltam, miért tud mozogni és hangokat kiadni. Mindig

„Bizonyítanom kellett, hogy érek annyit, mint egy férfi” a bátyám társaságát kerestem. Karatézni jártam, de mikor végeztem az edzésen, már rohantam is a fiúkhoz birkózni – kezdi. Előbb kereskedelmi, majd vendéglátói iskolát végzett. 1999-ben jelentkezett a személy- és vagyonőrképzésre, később a fegyvervizsgát is

Fotó: PI

letette. De attól még, hogy fegyvere van, veszélyhelyzetben nem szabad egyből utánanyúlnia. – Egyszer bejött egy részeg férfi a bankba, ahol dolgoztam, és egyenesen a pénztár felé haladt. Elé álltam, és elkezdtem vele nagyon kedvesen, barátian beszélgetni,

Jelentkezés a művészetibe  Az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola szeretettel várja a 2020/21-es tanévben régi és új tanulóit. A járványügyi helyzet miatt a beiratkozás ezúttal online valósul meg, a tanszakokra június 15-ig lehet jelentkezni. – Ebben a tanévben is szerettük volna megrendezni a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzattal közösen a hangszerbemutatónkat, azonban sajnos idén ezt a járványügyi helyzet nem tette lehetővé. Ettől függetlenül várjuk iskolánkba a zene, a tánc és a képzőművészetek iránt érdeklődőket – hangsúlyozta az intézmény igazgatója, Kardosné Bánhidi Éva. Még mindig a gitár a legnépszerűbb hangszer a gyermekek körében, de emellett a zongora, valamint a fúvósok is egyre kedveltebbek, és természetesen ütős és vonós hangszereken

miközben próbáltam az ajtó irányába terelni. Tudtam, hogy így többre megyek vele, mint ha ellenséges vagyok. Kérdezgettem, mit szeret inni, melyik kocsmából jön, satöbbi. Mikor már az épületen kívül voltunk, szépen megmondtam neki, hogy holnap józanul jöjjön vissza, szeretettel fogjuk várni. Így ő békésen elment – mesélte mosolyogva. Gondoltam, témát váltok, és egy száznyolcvan fokos fordulattal megkérdeztem, szokott-e szoknyát hordani. – Micsoda? Én, szoknyát? – kérdezte elszörnyülködve. – Nagyon nem – folytatta nevetve. – Na jó, mikor menyasszony voltam, akkor felvettem egy egyszerű kis fehér ruhát, ahogy kell, de egyébként soha. Nekem az a fontos, hogy kényelmes legyen, amit viselek, azért, hogy ha futni kell, tudjak futni, vagy ha küzdeni kell, tudjak küzdeni – zárta mosolyogva. BSZA

Május 31-én élvezhetjük a húrok játékát

Zene a tömbök között  Nem kell jegyet vásárolnia, sőt, szép ruhát sem öltenie ahhoz, hogy igényes zenei darabok hallgatásával töltse fel a lelkét. A szerencsésebbeknek még otthonról sem kell kimozdulniuk, elég, ha kinyitják az ablakot, és engedik beáramlani a muzsikát. Május 31-én az EMMI Kulturális Államtitkársága által támogatott országos szabadtéri koncertsorozat keretében Orosházán az Alföld Quartet két koncertet is ad. A tízemeletesek között 18 órakor, a Kazinczy közben, a játszótér mellett pedig 19 órakor csendül fel a négy vonós játéka.

HULLADÉKKISOKOS

Ezzel a címmel indítunk sorozatot a helyi médiában, hogy tisztább és élhetőbb településünk, környezetünk védelmére hívjuk fel a figyelmet, és ötleteket adjunk, hogy hogyan lehet apró odafigyeléssel tenni egy szép és tiszta városért. Első cikkünkben összefoglaljuk a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, valamint bemutatjuk, hogy a különböző fajtájú hulladékok hol és hogyan helyezhetők el. Később mindig az egy-egy hulladékfajtával kapcsolatos tudnivalókat, illetve a hulladékközszolgáltatással kapcsolatos aktualitásokat ismertetjük részletesebben. Tegyünk együtt egy szebb és élhetőbb városért! 1. rész

Nagycsoportos óvodások a tavalyi hangszerválasztón is tanulhatnak itt a diákok. A képzőművészeti irányt tekintve grafika és festészet, szobrászat és kerámia szakra lehet jelentkezni, aki pedig mozogni szeretne, az a modern tánc és társastánc szakok közül választhat. – Mindenkit csak bátorítani tudok, akinek tervei közt szerepelt, hogy beíratja gyermekét a művészeti iskolába. Kodály Zoltán is számos tanulmányá-

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.

NYILVÁNOS PÁLYÁZAT ÚTJÁN MEGHIRDETI BÉRBEADÁSRA HATÁROZATLAN IDŐRE

Orosháza, Győry V. tér 2. (2394 hrsz.) szám alatt 134,87 m2 területű üzlethelyiséget. Bérleti díj: önkormányzati rendelet szerint. Érdeklődni: info@varosuzemeltetes.hu, illetve 06 (68) 512-466-os telefonszámon. A pályázat benyújtásának határideje és helye: 2020. június 15. (hétfő), az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójának. (5900 Orosháza, Fürdő u. 5. Tel.: 06 (68) 512-461) A pályázatban kérjük megjelölni a helyiséget, a tervezett tevékenységet, illetve a megajánlott bérleti díj nettó/hó összegét. A pályázat elbírálásának időpontja: 2020. június 17. (szerda), a városüzemeltetési zrt. titkárságán.

Fotó: KK

ban kiemelte a zenetanulás fontos szerepét. Gátlásokból, félénkségből kigyógyít, testi-lelki állapotot javít. Valóban, mi is azt tapasztaljuk, hogy ezeknek a gyerekeknek a koncentrációképessége és az érzelmi intelligenciája sokkal fejlettebb, mint azoknak, akik nem tanulnak zenét, illetve egyéb művészeti területen sem – emelte ki az igazgató. BSZA

Adomány a kórháznak Egy névtelenségét kérő orosházi cégvezető kereste meg nemrég az Orosházi Kórház főigazgatóját, felajánlva segítségét a járvány elleni küzdelemben. Ezért olyan eszközt vásárolt 1 millió forint öszszegben, mely a kórház higiénés előírásának betartását segítheti. A választás egy levegőfertőtlenítőre esett, mely UV-C fényt használva tisztítja meg a levegőt a szennyeződésektől és kórokozóktól. A készülék folyamatos üzemű, emberi jelenlét mellett is használhatják. Az új berendezés a Sürgősségi Betegellátó Osztályra került. BZ

A nem mindennapi koncert formája és hangulata is kivételesnek ígérkezik. A négy zenész ugyanis ezen a vasárnapon egyszerűen leül valahol, és elkezd muzsikálni. Nincs kiadott műsorfüzet, nincs jegy, nincs megkötöttség, csak az ott lakók, arra járók szórakoztatása a cél, értékes, fogyasztható darabokkal. A járványhelyzet miatt érvényben lévő szabályok és korlátok miatt most erre van lehetőségük. De sokszor lehettünk már szemtanúi annak, hogy egy kényszerhelyzetben szült új ötlet különlegesebb lett az eredeti terv szerintinél. Most sem lepődnénk meg, ha ez így lenne. BSZA

GYERMEKEINKÉRT GYŰJTSÜNK SZELEKTÍVEN!

Miért fontos a szelektív hulladékgyűjtés?

Napjainkban egyre többet olvashatunk róla, hogy a klímaváltozás és a környezetszennyezés milyen problémákat okoznak, melyek a gyermekeink és unokáink jövőjét is fenyegethetik. Mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy egy élhető és egészséges világot hagyjunk a következő nemzedékre. Újrahasznosítás nélkül a műanyagok nagy része idővel elporlad, és mikroméretű szemcseként bekerülhet az élelmiszerkörforgásba, hosszú évszázadokra mérgezve a környezetet és az embereket. A háztartásokban keletkező hulladék jelentős része újrahasznosítható lenne, ha megfelelő tisztaságban és külön válogatva kerülne a feldolgozókba. Ma már minden településen elérhető a szelektív hulladékgyűjtés. Családi házas övezetben házhoz menő rendszerben, társasházak esetében gyűjtőszigeteken keresztül történik a gyűjtés. A szelektív edényekbe a tiszta műanyagot, fémet és papírt kell helyezni, amit a békéscsabai válogatóüzemben anyagfajtánként szétválogatnak, és újrahasznosításra kerülnek. Kiöblítve ide helyezhető például a műanyag PET palack, üdítős doboz, tisztítószeres flakon, tejfölös pohár, csomagoló- és kartonpapír, fém sörös és konzerves doboz. Az üveget csak a kijelölt konténerekbe tegyék! Az ilyen típusú konténerekbe kiöblítve az italos és befőttesüvegek, valamint az egyéb öblösüveg gyűjthetőek. Ne keverjék sem a szelektív, sem a vegyes hulladék közé az üveget, mivel annak feldolgozása más módon történik! Az üveggyűjtőkbe a sík- és ablaküveg nem tehető, mert a gitt és a hőszigetelt üvegek távtartója akadályozza a feldolgozást. A zöldhulladékot is külön kell gyűjteni, abból komposzt készül. Igényelhető házi komposztálóedény is, azonban aki külön zöldhulladékgyűjtő edénybe végzi a gyűjtést, az is csak a fűnyesedéket, a leveleket, zöldségek héját, gyomokat és az apróbb

ágdarabokat tehet bele. A vastagabb ágakat összekötve maximum egyméteres darabokban tegye ki a gyűjtési napon, vagy aprítsa bele a házi komposztálóba. Ételmaradékot és egyéb zsíros, olajos mellékterméket ne tegyen a zöld edényekbe! Ami nem gyűjthető külön, csak az kerüljön a vegyes (szürke) kukába! A háztartásokban keletkező szelektíven nem gyűjthető vegyes hulladék, pl. pelenka, szennyezett csomagolóanyag és törlőpapír, szennyezett műanyag zacskó, zsebkendő, stb. A vegyes szemetet soha ne keverjék egyik szelektív edénybe se, mert ezzel mások munkáját nehezítik, és a szelektív hulladék feldolgozása lehetetlenné válik. A vegyes edénybe se kerüljön vegyszeres vagy festékes csomagolóanyag, szárazelem vagy akkumulátor, ételmaradék, zöld növényi hulladék, állati tetem, üveg, salak és építési törmelék. Nagyon fontos, hogy a városban található 32 darab hulladékgyűjtő szigetet megfelelően használják a lakosok – a konténerekbe nem kerülhetnek vegyesen a hulladékok. Ezért a jövőben külön helyszínre kerülnek a vegyes és szelektív szigetek, valamint a szelektív konténerek teteje le lesz zárva, és csak az adott hulladéktípusnak megfelelő méretű nyílás lesz a fedélen. Reméljük, ezzel javulni fog a szigeteken tapasztalható helyzet. A feleslegessé vált lomokat évente két alkalommal gyűjti össze a szolgáltató a városban a naptárban megjelölt időpontokban. Lomtalanításkor kérjük, hogy a kihelyezett tárgyak mérete ne haladja meg az egyméteres kiterjedést, illetve kézi erővel is mozgathatóak legyenek. Az idei évben a járványhelyzetre tekintettel csak ősszel lesz lomtalanítás szeptember 14–18 között. Keletkezhetnek olyan hulladékok is, melyek a fent felsorolt kategóriákba nem tartoznak bele. A május 18-án újra megnyílt hulladékudvarokba ezeket helyezhetik el a lakosok az alábbiak szerint: • autógumi (ingatlanonként évente 4 db 70 cm-nél kisebb), • használt sütőolaj és zsír (évente 25 liter ingatlanonként), • elektronikai hulladék (évente 5 db ingatlanonként), • veszélyes hulladék (vegyszeres és festékes doboz, szárazelem, akkumulátor, stb. évente 5 kg fajtánként és ingatlanonként), • építési törmelék (évente 500 kg ingatlanonként), • zöldhulladék (1 m3 alkalmanként).

Tegyünk együtt egy tisztább jövőért! Segítő közreműködésüket előre is köszöni a DAREH!


6

HIRDETÉS

KORMÁNY

2020. MÁJUS 29.

INFORMÁCIÓ

A 13. havi nyugdíj visszaépítése EGYETLEN MAGYAR SINCS EGYEDÜL. MK_GAT_280x427mm.indd 4

Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

GAZDASÁGVÉDELMI AKCIÓTERV

5/5/20 18:57


Ilyen volt a tűzoltók éve

Csak még ezt az egyet megveszem

A motorok bűvöletében Meglepő látvány fogadja azt, aki bepillantást nyer a gádorosi Rajki Péter portájára. A szakmáját tekintve szobafestő családapa igazi kincseket rejteget az otthonukkal szomszédos házban, ahol több mint húsz tökéletesen felújított motormatuzsálem pihen. A gyűjtemény hamarosan a helyi értéktárat gazdagítja. Tizenhat éve kezdődött egy ajándék motorral, amelyet fia kapott az egyik nagyapától. Közösen kezdték felújítani, onnan pedig nem volt visszaút. Rajki Péter menthetetlenül belebolondult az öreg járgányokba. – Magyarázza valamelyest a vonzódásom, hogy szeretek régi dolgokat eredeti állapotukba hozni, talán szakmámból is adódik ez az elkötelezettség – fogalmazza meg, honnan a

Az időjárás miatt több volt a tűzoltók dolga 2019-ben

A márciusi testületi ülésen számolt volna be a tavalyi év eseményeiről Bohák János, az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka, ám a korona-

vírus-járvány miatt elmaradt, de az írásos beszámoló azóta is bárki számára elérhető az önkormányzat weboldalán. A parancsnoksághoz ös�szesen 12 település tartozik, a beszámolóból kiderült, hogy 2019-ben csak Orosházán 253 káresethez vonultak a helyi tűzoltók. Ebből 159 alkalommal műszaki mentésnél voltak jelen, 61 tűzesetnél segítettek és 33-

motiváció. Az első motort apránként követte a többi, mindig eggyel, kettővel gyarapodott a mostanra harminchat darabot számláló gyűjtemény. Van köztük Simson, Pannónia, Csepel, de nem hiányzik a legendás Izs vagy a szintén jelentős hírnévnek örvendő Komár sem. – A legbüszkébb egy 1952-es gyártmányú Csepel rendőrmotorra vagyok, nem sokat gyártottak belőle, most pedig már alig néhány eredeti állapotú van az országban – mondja csillogó tekintettel. Egy-egy példánnyal akár több száz munkaórát is eltölt, így érthető, hogy mindegyik a szívéhez nő a felújítás során, ezért Rajki Péter motorjai nem eladók. Számára nem elsősorban anyagi, sokkal inkább eszmei értéket képviselnek. Pernyés Edit

Fotó: Palcsek István

szor tévesen riasztották őket. A műszaki mentések növekvő tendenciája a szélsőséges időjárás okozta károkhoz és azok felszámolásához köthetők. A káresetek év közbeni eloszlása sem változott, kiemelt időszaknak számít a tél végi, tavasz eleji és nyár végi, kora őszi időszak. A beszámolóban olvasható, hogy az eltervezett gyakorlatokat, képzéseket is elvégezték. Patakfalvi Á.

Az 1952-es Csepel Rajki Péter egyik büszkesége

Fotó: Rosta T.

Fotó: Freepik

A szélsőséges időjárás miatt egyre több a feladat

A beavatkozások számát tekintve a 2019-es év növekvő tendenciát mutat – ez derül ki az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság éves beszámolójából.

7

MOZAIK/HIRDETÉS

2020. MÁJUS 29.

Megkapják az oltásokat Újra folytatódik a védőoltások beadása a hetedik osztályos tanulóknak. Müller Cecília országos tiszti főorvos jelentette be, hogy május 25-től újraindul a hetedik évfolyamos diákok oltása. A tavaszi kampányoltások közül a kötelező, hepatitis B vírus elleni vakcinából az őszi első adagot országosan 98 ezer tanuló kapta meg, a másodikat azonban márciusban csak 20 ezer diáknak tudták beadni a járványügyi helyzet miatt. Az oltásból kimaradt diákoknak május 25. és június 12. között pótolják az oltást. Ugyanebben az időszakban kapják meg a HPV (humán papillomavírus) elleni védőoltás áprilisban elmaradt második adagját azok a hetedik osztályos lányok, akiknek szülei igényelték azt. Müller Cecília kiemelte, az oltások beadásáról pontos információt kapnak mind az iskolák, mind pedig a szülők. Fontosnak nevezte, hogy még ebben az időszakban minden érintett tanuló megkapja ezeket a védőoltásokat. TD

KERESD MEG A KÜLÖNBSÉGEKET! Izgalmas szórakozás a gyerekeknek, kikapcsolódás a családnak.

Ezen a hétvégén a vasárnap a gyerekeké.

BOLDOG GYEREKNAPOT!

Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

Gyereknap_kosdossze_kulonbseg_280x212mm.indd 2

5/23/20 23:54


8

MOZAIK/OROSOKOS

2020. MÁJUS 29.

Mégis lesznek nyári táborok

Régi álmuk vált valóra

A járványhelyzet javulása miatt úgy döntött a kormány, hogy június 16-ától szervezhetők nyári gyermek- és ifjúsági táborok napközis és ottalvós rendszerben is. Utóbbiakról még folyik az egyeztetés, de a táboroztatás szabályainak néhány részlete már ismert. Bízva abban, hogy a nyár folyamán további lazítás várható, több orosházi szervezet és egyesület kezdte meg hagyományos táborainak szervezését.

A járvány miatt fellépése továbbra sincs a Takács testvérpárnak, de így jutott idő saját termük kialakítására, ahol végre tanítványokat is fogadhatnak.

Egy közvéleménykutatás szerint a családok negyedének komoly problémát okoz 14 éven aluli gyermekük felügyelete a nyári szünet idején. Mivel a koronavírus-járvány miatt sokan kivették szabadságukat, így a szülők jelentős részének most különösen nagy segítséget jelenthetnek az egykét hetes nyári táborok. Az orosházi gyerekeknek több lehetőség is rendelkezésükre áll majd, egyik ezek közül a néptánctábor, amelyet harmadik alkalommal szervez meg többedmagával Móricz Bence, a Csengettyű és a Kisharang néptáncegyüttesek művészeti vezetője. – Figyeltük a járvány alakulását, ami alapján úgy döntöttünk, hozzáfoghatunk a tábor előkészületeihez. A legfontosabbnak azt érezzük, hogy biztonsággal meg tudjuk tartani a próbákat, illetve el tudjuk helyezni a gyerekeket. Ennek érdekében gondosan kell meghatároznunk a létszámot,

Az OKKSZK táborában idén is a mozgásé lesz a fő szerep Fotó: archív amely egyelőre bizonytalan – mondta el a táncpedagógus, hozzátéve, bíznak a járványügyi korlátozások további enyhítésében. Ami biztos, hogy a III. Körös-menti Néptánctáborba július 4-én, szombaton költözhetnek be a résztvevők, a zárógála pedig ezúttal is a szarvasi víziszínpadon lesz július 9-én. Szintén a tábor mellett döntött az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör (OKKSZK). Mint az egyesület vezetőjétől, Zsiga Zsolttól megtudtuk, bíztak a kedvező kormánydöntésben, így május közepén megkezdték a szervezést. – Június 16-tól el is indul az első táborunk a gyermek aerobikosoknak és karatésoknak, a következő turnusban pedig a felnőtteket várjuk ugyanezzel. Tervezzük az élversenyzők

országos táborát is, amelynek létrehozására a szövetség kért fel minket – sorolta, kiemelve, minden, a higiéniára és a létszámra vonatkozó előírást betartanak, az edzéseket a szabadba szervezik, így tartható lesz a szükséges távolság, és lehetővé válnak a páros gyakorlatok is. A bentlakásos táborokban szintén ügyelnek arra, hogy a hálózsákokat a szabályozásoknak megfelelően helyezzék el. A jelenlegi előírások szerint a táborokban csak egészséges gyermekek és felnőttek vehetnek részt, ezt nyilatkozattal is igazolniuk kell. Elkülönítőt kell kialakítani azoknak, akik a tábor ideje alatt betegednének meg. Kötelezik a táborszervezőket a nyitás előtti fertőtlenítésre, a gyerekeknek pedig higiéniás oktatást kell tartani a táborozás kezdetén. Pernyés Edit

Az orosházi testvérpár, Takács Andrea és Noémi állandó résztvevők a kereskedelmi televíziók komoly produkcióiban. Emellett folyamatosan oktatták rúdtáncos, karikán vagy éppen tissue-n szerzett tapasztalataikat. A járvány munkájukat is befolyásolta, de ebből a helyzetből is igyekeztek kihozni a legjobbat. – Az utóbbi hónapokban sikerült olyan dolgokra fókuszálnunk, amire a megszokott tempó mellett kevésbé lett volna időnk. Régi álmunk volt egy saját terem, amivel még a járvány előtt el is készültünk,

Noémi és Andi új termükben készülnek a fellépésekre de sajnos kihasználni eddig nem tudtuk. Májusban végre elkezdhettük az edzéseket, ahol minden biztonsági óvintézkedést betarva, kisebb csoportokban tarthatunk órákat is – sorolta Andi. Azt már Noémitől tudtuk meg, hogy mivel a különböző rendezvényekre továbbra is érvényben

Fotó: RT.

vannak a korlátozások, így fellépéseik egyelőre nincsenek. – Ennek ellenére készülünk, csiszoljuk a koreográfiákat, az elemeket, hogy amikor szükség lesz rájuk, könnyebb legyen a visszaállás – tette hozzá Noémi. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

Nyilatkozat szükséges Azoknak, akik nem kívánnak élni a hiteltörlesztési moratóriummal, bankjuk felé nyilatkozatot kell tenniük. A veszélyhelyzet elrendelésével a kormány a családok védelme érdekében felfüggesztette a bankintézetek felé történő hiteltörlesztést március 19-e és december 31. között. Az intézkedés minden hitel esetében életbe lépett. Azonban azok, akik továbbra is fizetni kívánják

hitelüket, nyilatkozatot kell tenniük bankjuk felé. Többen attól tartanak, hogy a moratórium miatt többet kell majd visszafizetniük. Binder István, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője elmondta, a hiteltörlesztési moratórium következtében a törlesztőrészletek emelkedése helyett a futamidő lesz hosszabb a fix kamatozású hitelek esetében, a kamatok nem adódnak a tőkéhez. Azok, akik nem szeretnének hosszabb futamidőt, választhatnak magasabb tör-

lesztőrészletet is. A változó kamatozású hitelek esetében történhet változás az eredeti szerződési feltételek miatt, a hiteltörlesztési moratórium erre nincs hatással, az ilyen hitellel rendelkezők szerződésmódosítással fixálhatják a kamatot, így mentesülnek a törlesztőrészlet-ingadozás alól. A nyilatkozatot a hitel szempontjából érintett pénzintézet internetbankján keresztül, vagy annak honlapján is könnyedén meg lehet tenni. Tóth Dániel

Color Pont – Festésben és a háztartásban is otthon FELÚJÍTANÁ KERTI BÚTORAIT? A festékeken kívül mostanában a spray is népszerűnek számít, fémre, fára és kemény műanyagra is lehet fújni. A kerti bútorok felújításához a műanyag felületen letapadó, acryl alapú festék az ideális. Fontos, hogy az adott bútor zsír- és pormentes legyen, ezért csak takarítás után érdemes lefújni festékspray-vel.

Az Ady Endre utcai Color Pontba az év bármely szakaszában érdemes visszatérni, hiszen minden évszak tartogathat újdonságokat a festés és a háztartás szempontjából. (x) Tavaly ősszel újult meg a Héra Prémium nevű termékcsaládja. Idén tavasszal, nagyjából a járványhelyzet kitörésével egy időben pedig a Héra Clean is új dizájnt kapott megújult színválasztékkal. A színek terén továbbra is a pasztell, halványszürke árnyalatok a leginkább kelendőek, de persze vannak vásárlóik, akik ragaszkodnak a már rég bevált sárgához vagy az élénkebb színek mellett teszik le a voksukat. Ezek a lehetőségek szintén megtalálhatók, mind a Héra Prémium, mind a Héra Clean termékválasztékában. Ha valaki az új termékből vásárol, egy pólót kaphat hozzá ajándékba. JAVÁBAN TART A KÜLTÉRI FESTÉSEK IDŐSZAKA A Color Pont esetében a kültéri festékek fehér színben vannak készleten. Ezeket színre keverik, melyhez egy színskála lehetőségei közül tudnak választani a vásárlók. A festékek mellett megfelelő szerszámkészlet áll az érdeklődők rendelkezésére, a

megfelelő kültéri és beltéri festéshez használt ecsetek és hengerek kiválasztásban is igyekeznek mindenkinek segíteni. Attól függ, mit igényelnek a különböző felületek. GYAKORI A KERÍTÉSEK FELÚJÍTÁSA VAGY LEFESTÉSE Az új kerítések festéséhez a lazúrok a legalkalmasabbak. Ez három az egyben típusú festék: tartalmaz egy faanyagvédőt, magát a színt és viaszt, mely által vízlepergetővé válik a felület. A barnás színek megtalálhatók hozzá, valamint a kedvelt szürke árnyalatok. Amen�nyiben viszont valaki ragaszkodik

hozzá, hogy bevonatot szerezzen a felületre, akkor a kerítésfesték a legalkalmasabb, melyet a neve ellenére egyébként beltéri festéshez is lehet alkalmazni.

NEM CSAK FESTÉKBOLT: HÁZTARTÁSBAN IS OTTHON A bolt háztartási részén az elmúlt időszakban a járványhelyzet kitörése miatt a különböző fertőtlenítőszerek és maszkok számítottak kelendőnek. A beszerzésük nem volt egyszerű, de szerencsére megoldódott, a festékkel pedig ez idő alatt sem volt gond, hiszen az otthon maradók közül sokan gondolták úgy, hogy festéssel töltik el az idejüket. Épp ezért igyekeznek a Color Pont vevőit minden esetben megfelelő tanácsokkal is ellátni, mielőtt belevágnának a festésbe, valamint a gyártók véleményét is megkérdezni bizonyos dolgokban, hiszen mindig jöhetnek újdonságok. A lényeg, hogy bizalommal térjenek vissza a vásárlók.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu


9

AKTUÁLIS

2020. MÁJUS 29.

Szokatlan, de bevált praktikák szülőknek, hogy könnyebb legyen az összezártság

A békés családi együttélés titka Valljuk be, minden szülőnek nehéz az új szituáció. Otthon vannak a gyerekek, sokan home office-ban dolgoznak, megváltozott a megszokott napi rutin. Megoldás mindig van. Kovács Annamária pszichológus adott néhány ötletet a konfliktusok elkerülésére. – Doboztechnika: A feszültségkeltő dolgot képzeljük élénken magunk elé, és gondolatban tegyük bele egy dobozkába! Ha ez megtörtént, feltehetjük a polcra, és elfelejthetjük. – Az aggodalom 20 perce: Jelöljünk ki egy fix időpontot, amikor „agyalunk” a nehézségeken. A többi időben viszont a jelen pillanatra koncentráljunk, vagyis ne aggódjunk a jövő miatt, és ne is rágódjunk a múlton! – Átkeretezés: Tekintsünk másképp a szerettünkre! Akár más is segíthet abban, hogy rálássunk a párunk, gyermekeink értékeire. Változtassuk ez alapján pozitív irányban a róla alkotott képet!

– Veszekedőhely kijelölése: Akár egy szőnyeget is kijelölhetünk, ahol engedélyezett a veszekedés. Már ez a fura felállás is elveszi a helyzet élét, és ily módon könnyebb lesz megoldani a problémát. – Beszéltető Plüss: Ennek alkalmazása során csak az beszélhet, akinél a plüss van. A sérelmeket könnyebb úgy kimondani, ha tudjuk, hogy figyelnek ránk, és nem akasztják meg a gondolatmenetünket. – Humor: Próbáljuk viccesen felfogni a helyzetetek! Ha képesek vagyunk ironikusak lenni magunkkal szemben, akkor a stresszt vagy a dühöt is kön�nyebben oldhatjuk. – Számoljunk el 10-ig!: Ezzel egy kis időt hagyunk magunknak a helyzet értelmezésére, feldolgozására. Így nem az első reakciónk „jön ki a szánkon”. – Közös jel: Alkossunk egy egyezményes jelet, amit mindenki ismer. Ha anyának vagy apának „felforrt az agyvize”, mutassa meg ezt a jelet. Ilyen-

Ha a szokott praktikákkal nem értünk el eredményt, érdemes kipróbálni a szokatlanokat kor a többiek hagyjanak neki egy kis időt az egyedüllétre. – Légzésgyakorlat: Lélegezzünk lassan! Öt másodperc alatt lélegezzük be a levegőt,

ezután tartsuk benn öt másodpercig, majd öt másodperc alatt fújjuk ki azt! – Rituálék, szokások kialakítása: Ezek biztonságot

Fotó: PI.

nyújtanak, és keretet adnak a mindennapoknak. Egy fárasztó hét után iktassunk be egy megszokott, mindenki által kedvelt közös programot.

Legyen meg az esti elköszönés és a reggeli ébredés rituáléja is. – Lista a jóról: Írjunk le 10 dolgot, amit szeretünk a másikban! Így magunkban is tudatosíthatjuk, mennyi érték van a másikban. – Köszönetlista: Mondjuk el, mi az, amit köszönünk a másiknak. Akár apróságokról is lehet szó, mint hogy segített kiteregetni vagy megnevettetett, mikor rossz kedvem volt. Merjünk segítséget kérni, ha szükségünk van rá! Ingyenes lehetőség: http://pszi.hu/ – Pro bono – Önkéntes pszichológiai segítők a koronavírus COVID-19 járvány kapcsán 116-123 – Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálat, krízisben hívható ingyenes lelkisegély 116-000 – Kék Vonal ingyenes és anonim lelkisegély-vonala szülők számára, ha a gyermekkel kapcsolatban szeretne konzultálni. BSZA

„Milyen neveletlen ez a gyerek” – forgatják a szemüket az emberek a boltban vagy akár az utcán is a kisfiút látván. Még csak hatéves, de ő és szülei is megannyiszor kaptak már rosszalló megjegyzéseket, szemrehányó tekinteteket idegenektől. Akik ismerik őket, és tisztában vannak a „miértekkel”, azok már másképp fordulnak feléjük. Ők képesek megérteni azt, hogy ez a gyermek nem rosszindulatú, nem neveletlen, és nem is igazán az a zsivány, csibész típus, aki szándékosan tör borsot mások orra alá. Ez a kisfiú ADHD-s, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás zavarban szenved. Nem azért, mert buta, nem is azért, mert a szülei nem foglalkoznak vele, hanem mert ebben a betegségben szenved. Az ADHD

kialakulásának okát a mai napig kutatják, de az már bizonyított, hogy nincs összefüggés a családi háttér, vagyis a nevelés és a betegség kialakulása között. – Ahhoz, hogy valaki megértse – a kisfiamé mellett – az én viselkedésemet, tudnia kell, hogy egy ADHD-s gyermek édesanyjának magasabb az ingerküszöbe. Megőrülnék, ha folyamatosan és extra módon figyelnék rá – mesélte az édesanya. A kisfiú kétéves lehetett, mikorra biztossá vált a szülők számára, hogy másképpen fejlődik, mint a többi hasonló korú gyermek. Ekkor fordultak először szakemberhez. – Ami feltűnő volt, az az állandó mozgásigénye. Érdekes módon ez nemcsak vízszintes, hanem függőleges irányú mozgást is jelent. A hiperaktív gyerekek többsége szeret felfelé,

például fára, kerítésre mászni. Járni a mi gyermekünk sem tanult meg, inkább csak szaladni tud – folytatta. A kisfiú egyébként szeret építőkockázni, legózni, de az ilyen jellegű játékok csak rövid ideig kötik le a figyelmét. Ha jön egy új inger, az azonnal ki tudja zökkenteni a legelmélyültebb elfoglaltságból is. – A figyelemzavara miatt ő nem képes arra, hogy a körülötte lévő sok ingerből egyszerre csak egyre figyeljen. Ha mondani szeretnék neki valamit, előtte mindenképpen el kell érnem, hogy rám nézzen, rám koncentráljon. Ehhez idő és türelem kell – hangsúlyozta. Az édesanya elmesélte, mikor kisfiát sok inger éri – akár egy társas eseményen –, akkor felpörög, kiabál, rohangál, lökdösődik. Nem azért, mert fel

akarja hívni magára a figyelmet, hanem, mert besokall, és nem tudja máshogyan levezetni a feszültségét. – Számomra nagyon nehéz volt kimondani, hogy probléma van a gyermekemmel. Nemcsak, hogy egyszerűen más, hanem valóban baj van vele. De úgy gondolom, ez az első és legfontosabb lépés ahhoz, hogy segíteni tudjunk a gyermekünkön. Természetesen az idő itt is, mint sok esetben, enyhít a problémán. Ahogy nő a gyermek, úgy tanulja meg kezelni a helyzeteket, és egyre jobban tudja kontrollálni önmagát – mondta pozitívan Az édesanya hozzátette, sok ADHD-s végzi sikeresen a munkáját a színpadon zenészként vagy színészként is. Ezen pályák egyikét ő is el tudná képzelni a fiának. BSZA

Fókuszban a cukorbetegek is Egyre nagyobb hangsúlyt kap a cukorbetegség és diabéteszben szenvedők helyzete Magyarországon. Annak érdekében, hogy minél több segítséget kapjanak az érintettek, folyamatos párbeszéd zajlik civil és érdekvédelmi szervezetek, valamint a kormány között. Még tavaly decemberben született döntés arról, Magyarország a továbbiakban magasabb szinten támogatja a cukorbetegeket és a diabétesszel élő gyermekek családjait. Az akkor összeállított intézkedési csomag célja az, hogy az érintettek az elérhető korszerű ellátást kisebb anyagi és adminisztratív költség mellett kaphassák meg, a környezet tájékozottsága javuljon, a kiegészítő szol-

gáltatások bővüljenek, és a gyermekek teljes értékű életet élhessenek, aminek része a köznevelésben, közétkeztetésben való részvétel, a sportolás, táborozás is. A javaslatok ahhoz is hozzájárulnak, hogy az egyébként egészséges gyermekek szüleinek legyen esélye visszatérni vagy belépni a munkaerőpiacra. A veszélyhelyzet idején is fókuszba kerültek a cukorbetegek, prof. dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke elmondta, a megfelelő vércukor-beállítás, a diabetes jó anyagcserehelyzete ugyanis segíthet abban, hogy minél kisebb eséllyel kapják el a fertőzést. Az orvos-beteg kapcsolatok radikális csökkenése miatt merült fel a gyógyászati segédeszközök, mint például a vércukormérő

Fotó: Vöröskereszt

Nem neveletlen, csak ADHD-s

Ketten az elismertek közül: Éliás Petra és Bohrát Viktória

Kitüntetést kaptak Május 16-án a Magyar Vöröskereszt megalapítására emlékezünk: 1881-ben ezen a napon alapították meg a hazai Vöröskeresztet. Az évforduló óta napról napra jelenik meg a szervezet honlapján és a közösségi oldalakon a kitüntetettek listája, melyen örömünkre öt orosházi nevet is találtunk. A Táncsics Mihály Gimnázium tanára és négy tanulója szerepel az elismertek között. Mikulás Rolandné tanárnő, Rési Dóra és Kovács Zita tanulók a Magyar Vöröskereszt Elnöki

Díszoklevele kitüntetést kapták. Éliás Petra és Bohrát Viktória az Elismerő Oklevél Ifjúsági Vöröskeresztes Tevékenységért elismerésben részesültek. – A Táncsics Mihály Gimnázium évek óta bázisiskolája a Vöröskeresztnek. A szervezet és az iskola vezetése között nagyon jó kapcsolat alakult ki. Évente kétszer szervezünk véradást az iskolában, de szinte minden programunkon részt vesznek a tanulók – mondta el Tóth Zoltánné, a Vöröskereszt Békés megyei szervezete igazgatója. Csányi József

Veszélyben a kutyák E-recepttel is kiváltható a tesztcsík tesztcsíkok e-recepttel történő kiváltási lehetősége is. A járványhelyzet alatt ugyanis a betegek tesztcsíkjai megfogyatkoztak, így a rendszeres és életmentő ellenőrzések kerültek veszélybe. Így ezen eszközök beszerzése is kön�-

Fotó: hazipatika.hu

nyebbé vált. Magyarországon 1,2 millió cukorbeteg és több százezer mozgáskorlátozott él, utóbbiak számára is segítség az e-recept kibővített funkciója. Ez a felírási lehetőség a veszélyhelyzet után is megmarad. Tóth Dániel

Egyre gyakoribb a szívférgesség hazánkban. A leginkább kutyákra veszélyes, akár halálos betegséget az enyhülő klíma miatt nálunk is kön�nyedén áttelelő szúnyogok terjesztik, leghatékonyabb védekezés ellene a megelőzés. A kór a mediterrán térségből érkezett hozzánk, és míg egy évtizede csupán néhány esetet diagnosztizáltak évente, addig mostanra drámaian megszaporodott a fertőzött állatok száma. – Szinte na-

ponta találunk szívférges kutyust - mondja dr. Muntyán János állatorvos, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy a betegség az első két stádiumában még jól kezelhető, a második kettőben viszont már kérdéses a gyógyulás. – Éppen ezért arra biztatok minden kutyatulajdonost, hogy rendszeresen csináltasson kedvencén tesztet akkor is, ha nincsenek tünetek, ezzel ugyanis időben felfedezhető a kór, és jelentősen javulnak az állat túlélési esélyei. Pernyés Edit


10

HIRDETÉS

KORMÁNY

2020. MÁJUS 29.

INFORMÁCIÓ

0 százalékos hitel a vállalkozóknak EGYETLEN MAGYAR SINCS EGYEDÜL. MK_GAT_280x427mm.indd 5

Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

GAZDASÁGVÉDELMI AKCIÓTERV

5/5/20 18:57


11

SPORT

2020. MÁJUS 29.

Múltidéző: az OFC kiütötte a Vasast A 2012/2013. évi szezonban járunk. Az őszi mérkőzésen Angyalföldön 6:3 arányban vereséget szenvedett csapatunk. A május 18-i mérkőzésen alaposan visszavágtunk. Orosháza FC – Vasas SC 4-1 (2-0). NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Orosháza, Mátrai Sándor Stadion, 600 néző. V.: Berger J. (Hofbauer, Szeles Krisztina). Orosháza: Molnár T. – Szűcs D., Kerekes I., Makra, Szabó N. – Kerepeczki, Ondrejó, Végh (Szabó T., a 65.), Mohamed (Bernát, a 81.) – Ács, Tóth D.

(Lupsa, a 83.). Vezetőedző: Major László. Vasas: Halasi – Görgényi, Túri, Kárpáti (Lucas, a 36.), Kovács D. (Ádám, a 73.) – Recklet, Thiago, Berecz (Popovics, az 56.), Cseke — Szilágyi, Wilson. Vezetőedző: Dirk Berger. A 14. percben Kerepeczki labdájával Tóth D. lépett ki a védők gyűrűjéből, és a kapus hasa alatt lőtt a hálóba, 1–0. A 40. percben Tóth D. labdát szerzett, és 16 méterről kilőtte a hosszú sarkot, 2–0. A 75. percben Kerepeczki jobb oldali beadását Tóth D. 15 méterről lőtte a jobb sarokba, 3–0. Mesterhármas! A 88. percben Kerepeczki beadása után

Tóth Dániel mesterhármast ért el Bernát csukafejese jutott a bal alsó sarokba, 4–0. A 90. percben Cseke 13 méterről lőtte ki a hosszú sarkot, 4–1.

Újabb orosházi lány a női NB I-ben

Új lovassal a Vágtán

A következő szezontól újabb orosházi lánynak szurkolhatunk a felnőtt kézilabda NB I-es bajnokságban. Vajer Blanka, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) játékosaként vitézkedhet az első osztályban.

Megszokhattuk, hogy a Nemzeti Vágta Kishuszár Vágtájának, Mórocz Mercédesz és lova, Morcos révén van orosházi döntőse.

Nemrég látott napvilágot a hír, hogy a csonka, végeredmény nélkül lezárt bajnokságban a Szent István SE az NB I-ben kieső, míg a NEKA az NB I/Bben feljutó helyen állt, és a két klub a közös, első osztályú indulásban állapodott meg. A közlés szerint a csapat gerincét a magyar válogatottal ifjúsági Európa-bajnokságot is nyert utánpótláskorú NEKA-játékosok képezik. A cél az, hogy a csapat ezzel a társulással a magyar kézilabda utánpótlásának érdekeit szolgálja úgy, hogy olyan folyamatos játéklehetőséget teremt sok te-

Edzésben maradtak

Fotó: archív

hetséges kézilabdázónak, amely során magas színvonalú képzést, kiemelkedő sporttudományos hátteret is kapnak, miközben fejlődésük felgyorsulhat. Az ifiválogatott Vajer Blanka, a hosszúra nyúlt itthoni, szinten tartó edzések után, pünkösdkor utazik vissza és csatlakozik a csapathoz. Megkezdődnek a közös foglalkozások, és hamarosan egy kéthetes ifiválogatott edzőtábor is várja az orosházi nevelésű balkezes játékost. CSJ

A kiváló lovas hatszor indult Orosháza színeiben, és mindannyiszor be is jutott a vágta budapesti döntőjébe. Megjárta a győzelmi dobogó valamen�nyi fokát, de idén már – életkora miatt – nem vehet részt a küzdelmekben. Ugyanakkor lova jobb formában van, mint valaha, és ezért szeretné, ha legalább Morcos ott lehetne. Nemrégiben egy felhívás jelent meg a legnépszerűbb közösségi oldalon, hogy gyakorlott lovast keresnek, aki Morcossal indulhatna a Vágtán. A kiválasztás még most zajlik. – Fontos, hogy a kiválasztott legalább annyira tudjon vigyázni a lóra, mint ahogyan én – nyilatkozta Mórocz Mercédesz. CSJ

Nosztalgiáztak

Major László: „Korrekt játékvezetés mellett tisztességes és nagyszerű játékkal vertünk meg egy nagy múltú csapa-

Ifj. Kulik Ferenc egy első és egy második helyet szerzett

Újra lóverseny Hosszú kényszerszünet után szombaton ismét hivatalos ügetőversenynapot rendeztek a Kincsem Parkban. Az újrakezdésnél természetesen ott voltak a rajtnál az orosházi lovak is. Hatalmas sikerrel mutatkoztak be. A Kulik Farm Istálló öt lovat nevezett a versenynapra. Két futamgyőzelmet szereztek egy

Tíz évvel ezelőtt NB I/B-s bajnoki címet ünnepelhetett az Orosházi FKSE. Ez azt jelentette, hogy pár éves kihagyás után ismét a legjobbak között szerepelhetett a férfi kézilabdacsapat.

Harmincéves barátság Az egykori orosházi határőrök – akik 1990-ben Patyi Béla edző irányításával bajnoki címet szereztek a megyei I. osztályban – évről évre összejönnek és nosztalgiáznak egy kicsit. Ezúttal Cziglédszky Ákos és Pusztai András látta vendégül a csapatot a békésszentandrási üdülőjében. A HŐRDózsa csapattagjai: Bányik János, Cziglédszky Ákos, Csák Zoltán, Csukás Zoltán, Gál Árpád, Nagy Sándor, Nyilas Elek, Papp Imre, Polyák László, Pusztai András, Szekeres Zoltán, Szitó János,

Fotó: csapat

Szlopóczki Zoltán, Tóth-Kása Sándor, Sztancsik György. – Mindenkinek meg kellett küzdeni a keretbe kerülésért hónapról hónapra. A győzelmi kényszer abban nyilvánult meg, hogy csak akkor mehettünk haza a családunkhoz, ha megnyertük az éppen aktuális mérkőzést. Sokat edzettünk, így kiváló erőnlétnek örvendtünk. Az akkori csapatból azóta is többen jó barátságot ápolunk, és időről időre találkozunk, és felelevenítjük a régi emlékeket – mondta el Tóth-Kása Sándor. Betkó Tamás

Május 21-én újra edzésbe állt az OMTK-ULE. Negyven labdarúgó, két-két időpontban, 2x10 fős csoportokban dolgozott. Buza Barnabás és Kvasznovszky József edzők az egészégügyi előírásokat betartva vezették a foglalkozásokat. – Szakmailag mindenképpen indokolt lenne, ha a Rákóczi osztályt váltana. Jelenleg úgy tűnik, komoly gondok vannak a gazdaságban. Az utánpótláscsapataink finanszírozása biztosított, viszont a két felnőttcsapaté még kérdéses. A felnőttek költségét TAO-pénzből nem lehet és nem is akarjuk finanszírozni. A játékosok döntésén múlik, hogy a megváltozott anyagi feltételek mellett vállalják-e a két csapatban való szereplést – tájékoztatott Tóth-Kása Sándor elnök. bt

VÍVÁS

második és egy harmadik hely mellett. A Kárai Istálló lovai is nagyon szépen szerepeltek. Egy második és egy harmadik hely mellett szereztek még két értékes negyedik helyet is. A harmadik orosházi, a Makonya Istálló csak két lóval szerepelt, de a remek orosházi újrakezdéshez ők is hozzájárultak egy ötödik hellyel. Csányi József

Egy évtizede

Március közepén az egyéni sportágak képviselőinek is gyakorlatilag véget ért a szezon. Az edzésekkel azonban a triatlonozó Mokcsay Péter és a triálversenyző Kovács Péter sem állt le, bízva abban, hogy hamarosan ismét versenyre készülhetnek. Az orosházi triatlonversenyző, Mokcsay Péter edzéseit ráadásul térdsérülés is hátráltatta, egyedül a kerékpáros tréningeket tudta megfelelően elvégezni. Az enyhítéseknek köszönhetően azóta már az uszodákat is látogathatja felkészülési helyszínén, Szegeden. A fiatal sportoló elmondta, idén inkább a 2021-es szezon felkészülésére helyezi a hangsúlyt. A triál sportágban versenyző Kovács Péter szintén Szegeden végezte az edzések nagy részét, a szabályokra és az egészségügyi előírásokra is figyelve. Számos hazai és nemzetközi verseny maradt el, sporttársaival azonban bíznak abban, hogy legalább az év végi országos bajnokságot megrendezik. BZ

Fotó: archív

tot.” Berger Dirk: „Fejben nem voltak itt a játékosaink.” A mesterhármast szerző Tóth Dániel röviden válaszolt kérdésünkre: „Nagyon jó emlékeim vannak a mérkőzésről. Visszaemlékezve a meccs előtti időkre, nem voltunk épp jó formában, és nagyon kellett a csapatnak a győzelem, hisz célunk volt az NB II-ben maradás. A mérkőzésen igen fiatalon kezdőként léphettem pályára, amit sikerült is meghálálnom.” A bajnokság végén a Vasas a második helyen végzett az NB I-be feljutó Mezőkövesd mögött. Az Orosháza FC a 10. helyet szerezte meg az NB II Keleti csoportjában. BT

Fotó: Kincsem Park

A fővárosiak gólarányjavításra készültek, csúfos vereség lett a vége.

ELKEZDTE AZ ULE

Bajnokcsapat, bajnokcsapat – ez a rigmus szólt a 2009/2010-es bajnoki szezon végén a megyei rivális, Békés otthonában. Itt dőlt el, hogy az Orosháza vagy a másik bajnokaspiráns miskolciak szerzik-e meg az aranyérmet. A májusi forróság ellenére zsúfolásig megtelt szurkolókkal a békési sportcsarnok. A hazaiak mellett több mint százan

utaztak át Orosházáról, hogy buzdítsák kedvenceiket. A szezon talán legjobb teljesítményét nyújtva, a leginkább saját nevelésű játékosokra alapozó OFKSE végül két góllal 26-24-re legyőzte a Békés gárdáját, ezzel a tabellán 43 pontot szerezve kiharcolták a feljutást. A lefújás végén együtt ünnepeltek a drukkerek, a játékosok. Örömükben a nemrégiben elhunyt edzőjüket, Füzesi Ferencet is a magasba dobták néhányszor tanítványai. A zöld-sárgák – az egyéves kitérőt leszámítva – azóta is az NB I-es mezőnyben szerepelnek. Patakfalvi Ádám

Tíz éve jutottak ismét az élvonalba

Fotó: archív

A járvány miatti intézkedések következtében a vívás orosházi képviselői is tétlenségre lettek kárhoztatva. A Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület sportolói is kiadott edzéstervek alapján, otthon próbálták meg szinten tartani magukat. Az otthoni edzések után lesznek, akik fitten érkeznek vis�sza, de lesznek jó páran, akik nagy lemaradásból fognak indulni. Minden verseny elmaradt, illetve elhalasztották, így szeptembertől valószínűleg versenydömping várható. Az egyesület vezetése úgy döntött, hogy nem lesz elegendő a szokásos augusztusi alapozás, hanem a nyarat beáldozva, fokozatosan, apró lépésenként kell formába hozni a versenyzőket és újraépíteni az orosházi vívást. CSJ

KISPÁLYÁS EREDMÉNYEK Újabb zárt kapus fordulót rendeztek a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban. Eredmények: Blue Stars – Geli's-Makk7 10-11, Kárai Exclusive – Liget SC 2-2, Edit Optika-Hungária – Szkaliczki és Társai Kft. 6-2, Gringó-Oros Gépiföldmunka – Linamar FC 4-2, Barátság-Orosfarm SC – Montana 1-6, Aranyodi A.B. Medica – KAZSZER FC 10-1. A bajnokságot az Edit Optika vezeti a Geli’s előtt. A Retro bajnokság eredményei: Gringo Old Boys – Törekvés 3-5, Mezőkovácsháza – AM-TRANS Old Boys 3-6, AKG – RETRO Orosháza 0-6. Az AM-TRANS Old Boys áll az élen 22 ponttal. Részletes tabellák a www.oroscafe.hu oldalon. BT

VÁLTOZÁSOK A csonka szezon lezárultával az edző Vágó Attilán kívül még hét távozóról számolt be az NB I/B keleti csoportjában szereplő OXXO Energy Orosházi NKC. A következő idénytől nem erősíti az orosháziakat Berta Nikolett, Dancsó Dalma, Farkas Kata, Gindeli Panna, Kamuti Réka, Román Dorina, Wéninger Alexa sem. A klub vezetősége érdeklődésünkre elmondta, hogy az új edzővel, Herbert Gáborral közösen jelenleg is a következő évi keret kialakításán dolgoznak. Az átigazolásokkal és további változásokkal kapcsolatos részletekről később tájékoztatják a közvéleményt. pá


12

MOZAIK

Május 25-től május 31-ig: Csiki Patika Gyógyszertár Orosháza, Tas u. 21. Tel.: (68) 512-720 Június 1-től június 7-ig: Csillag Gyógyszertár Orosháza, Széchényi tér 1. Tel.: (68) 411-183

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–20 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30-tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. SzemeSZTEr – a Szegedi Tudományegyetem tanulóinak műsora május 28-án, csütörtökön 19:30-tól. Ismétlés május 29-én, pénteken 19:30-tól, május 30-án, szombaton 15:30-tól és május 31-én, vasárnap 11:30tól. Gondolatok kávé mellett című stúdióbeszélgetés május 28-án, csütörtökön 20:30-tól, május 29-én, pénteken 20:30-tól, május 30-án, szombaton 16:30-tól és május 31-én, vasárnap 15:30tól. Így (nem) játszunk mi! A Körúti Színház magazinműsora május 29-én, pénteken 17:20-tól. Ismétlés május 30-án, szombaton 21:30-tól, május 31-én, vasárnap 16:00-tól és június 1-jén, hétfőn 19:30-tól.

KUTYASZORÍTÓ

„Akkor vagy csak öreg, ha akként tekintesz magadra”

Kívül-belül fiatalosan Jövőre betölti a hetvenet, mégis olyan energikusan sétál mellettem, hogy alig bírom tartani a tempót. Csinos, ápolt, fiatalos nemcsak kívülről, hanem belülről is. Csörög a telefonja, Péterfy Bori Vámpírja szólal meg rajta. Vajon hány korabeli nő választja csengőhangként ezt a dalt? Ő Szőke-Török Ferencné Margó. – Anyukám sem volt az az otthonkás, fejkendős típus. Ő egy nagyon szép asszony volt. De nemcsak azért, mert finom volt a bőre és csinos az alkata, hanem, mert attól függetlenül, hogy falun éltünk, ő mindig nagyon tiszta és ápolt volt. És ezt belénk is nevelte, belém és a nővérembe. A hajunk nem volt kócos, és a körmünk sem volt koszos. Ez vált természetessé, így ez később sem volt nyűg a számunkra. Anyukám szemüvegén keresztül láttam a nőket magam körül,

Jövőre hetven, de még mindig szép és energikus észrevettem, ha valaki ápolatlan, vagy a cipője sarkán ott maradt a sár – folytatja. Margó rendszeresen edz, jár masszőrhöz és kozmetikába is.

Úgy véli, ezekre nem szabad sajnálni a pénzt. – Beszaladtam valamelyik nap a boltba, és előttem sétált két „néni”. Az arcukra néztem,

Fotó: Palcsek István

és úgy láttam, hetven alatt lehetnek ők is. Lassan totyogtak előttem, és látszódott rajtuk az a szemlélet, hogy ők már öregek. Egy frászt! Akkor öreg valaki,

ha rámondja saját magára, hogy az. Én nem kitűnni akarok azzal, ahogyan kinézek vagy ahogyan élek, egyszerűen ezzel fejezem ki az önmagammal és másokkal szemben érzett tiszteletemet – emeli ki. Margó utazni is imád. A családdal is szívesen kirándul. Gyakran megy át barátnőivel Szegedre vagy Békéscsabára shoppingolni. Barátnői közt akadnak nála jóval fiatalabbak is, de ez sosem okoz gondot, hiszen gondolkodását és életfelfogását tekintve sokkal inkább hasonlít hozzájuk, mint a korabeliekhez. – Ha az ember boldog és kiegyensúlyozott, nem mérges, nem irigy, nem haragszik másra, akkor az megszépíti. Én azt vallom, nekünk kell tennünk a saját boldogságunkért, jó közérzetünkért. Azért, hogy akár hetvenéves korunkra is kívül-belül szépek maradhassunk – zárja gondolatait. BSZA

Az ábránd és a romantika világában Nemcsak a polcokon látható dísztárgyakat álmodta meg, hanem még a tárolószekrényt, a széket és az asztalt is ő gondolta újra. Egyébként szegények már a kukában végezték volna, de Szabó Zoltánné Andrea meglátta bennük a szépet, az értékest, és úgy döntött, egy új külsővel új esélyt ad nekik az életre. Amellett, hogy régi kincseket ment meg a jövő nemzedék számára, teljesen új dísztárgyakat is készít. A lelkét tükrözik ezek a rózsákkal, levendulákkal, csipkékkel, vagy akár régi fotókkal és egykori újságokkal dekorált alkotások. A romantikus énje törhet elő belőle a nap

végén, mikor munka után hazatérve belemerül legkedvesebb elfoglaltságába. Órákon, napokon, heteken át készül egy-egy műremek, hiszen itt nem „termékgyártásról”, hanem valódi szenvedélyről van szó. – Tele van a fejem tervekkel. Annyi ötletem van, hogy nem győzöm megvalósítani. Az új technikákat workshopokon tanulom, és természetesen kutakodok a neten is. Nagyon sok mindent szeretnék még megtanulni – mondta lelkesen. Számtalan technikát és alapanyagot megismerhettem az Andreával való találkozáskor. Ilyen volt többek közt a repesztőlakk, az antikolópaszta, a különböző szalvéták és rizspa-

pírok, melyek dekupázsragasztóval kerülnek az adott felületre. De Andrea csiszolja is az antik hatás érdekében a dísztárgyakat, emellett varr, stencilez, vagy modellpasztával és szilikonformába tett levegőn száradó gyurmával is dekorál. – Minden munkámra büszke vagyok. Mindig az a kedvencem, amit éppen készítek. Most egy varródobozon dolgozom. Ez is egy régi darab, amit letisztultabb formában, stílusban alkotok újjá. Sok régi tárgyam van, szeretek bolhapiacra járni, ott gyűjtögetni – mesélte. Ajtódíszek, madárkalitkák, vázák, gyertyatartók, fotókeretek, varrott textiltáskák sokasága egy hangulatos kis szobában, ami

Fotó: Palcsek István

PATIKAÜGYELET

2020. MÁJUS 29.

Andrea romantikus hangulatú, egyedi kézműves termékei között igazi női birodalom. Bármerre nézünk, mindenfelől a lelkünket feltöltő romantika sugárzik. A hangulat, melyet műhelye áraszt,

tele van érzelmekkel, szépséggel, nőiességgel. Aki otthonában tudhat egy ilyen darabot, az érezheti a varázslatot. BSZA

Ez nem csak étel, több… Foltost gazdája hozta ki a menhelyre, feleslegessé vált otthonában. Foltos jóindulatú és barátságos. Jól kijön a gyerekekkel és a közös háztartáshoz tartozó más állatokkal, a kutyák társaságába jól beilleszkedik és ragaszkodik „emberbarátjához”. Könnyen nevelhető, okos és sosem ideges. Nem hajlamos a csaholásra, ezért nem is alkalmas igazán őrzőkutyának. Bonyodalmaktól mentes, jókedvű, szófogadó kutya. Idegenekkel szemben tartózkodónak mutatkozik, azonban ahhoz túl szelíd, hogy gondolkodás nélkül az esetleges betörő nyomába eredjen. •0 6 (70) 619-2307 – kutyamenhely. •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307. • f acebook.com/kutyamenhely/.

A szívhez és a lélekhez szól Bereczki Bianka

Fotó: Bereczki Bianka

Lélekversek online Online szaval verseket az egykori táncsicsista Bereczki Bianka. Így közvetíti a versek üzenetét a nézők és a hallgatók felé, mindezt tiszta szívből. Bereczki Bianka életében mindig is fontos szerepet töltött az irodalom, szenvedélyesen vonzódik a versekhez. Nagy kedvelője József Attilának, nem csoda, hogy egyik kedvenc verse is a költőtő

műve. Szavalás közben átadja magát az érzelmeknek. – Ha az ember a szívéhez közel álló verset mond el tele érzelmekkel és teljes odaadással, akkor azt lehet mondani, hogy az a vers az övé – nyilatkozta. Az OrosCafén Bianka mesél a versekhez fűződő szenvedélyéről, a múltról, jelenről és a jövőről. A teljes riportot keresse hírportálunkon! Tóth Dániel

Van, aki a festészetben, van, aki a táncban és van, aki a főzésben tud kibontakozni. Hiszen ez a terület is lehet művészi, jöhet szívből, és a végeredmény lehet egy gondosan megkomponált alkotás. Muszka Ádámra ez igaz. A Svájcban élő orosházi szakács szemet gyönyörködtető és ízlelőbimbókat felajzó ételei már az internetet is meghódították. Orosházán született, középiskoláját már Szegeden végezte Muszka Ádám. A főzés iránti szeretete gyermekkorából ered, szakácsként keresi kenyerét a csokoládé és az óra hazájában, Svájcban. Főzés iránti szeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy szakmáját rekordidő alatt szerezte meg. Kötődése a gasztronómiához a nagyszüleitől ered, gyermekként tőlük leste el, hogyan kell könnyű, de mégis ízletes ételeket készíteni. Egy általa készített vacsora után tudato-

sult benne, hogy szakács lesz. – Kilencéves lehettem, mikor otthon unatkoztam és gondolva egyet elmentem a piacra biciklivel és bevásároltam. Mire a szüleim hazaértek, kész volt a komplett vacsora. Rántott hús burgonyapürével és tartármártással. Nagy meglepetés volt számukra, hogy terített asztallal, meleg, főtt étellel vártam őket. Annyira jól sikerült a vacsora, hogy egyfolytában csak azt mondták nekem, hogy szakácsnak kell lennem. Így hát oly fiatalon elhatároztam, hogy én szakács leszek – emlékezett vissza élete egyik le gm e ghatá rozóbb pontjára. Ma az Adam's Kit-

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Nánási János cégvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

chen elnevezésű oldalon kínál fine dining art szerint készült ételeket, ezáltal közelebb hozva az embereket a gasztronómia ezen világához. A részletes cikket keresse az OrosCafén! TD

Fotó: Muszkáné Balla Diána

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.