2020.08.07/31. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2020. AUGUSZTUS 7. • XXIII. ÉVFOLYAM • 31. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Nemrég jelent meg újabb műve

– Csak mentem az érdeklődésem után

Fotó: HB

NYÁRI JÁTSZÓHÁZ

Már több mint húsz éve tartja meg nyári játszóházait a Justh Zsigmond Városi Könyvtár gyermekkönyvtára. A gyerekek mindennap különféle alapanyagokból készítettek különböző apróságokat. Tengerics Éva, gyermekkönyvtáros elmondta, az apróbb módosítások ellenére a lényeg továbbra sem változott: olyan helyet biztosítani a gyerekeknek, ahol jól érzik magukat, kreatív tevékenységet folytathatnak, és alkothatnak valami szépet. Idén emellett elővigyázatosságból a különböző egészségügyi, biztonsági előírásokra is kiemelt figyelmet fordítottak. BZ

AZ EGÉSZSÉGES HAJ ÖRÖK DIVAT

2

A Vajdaságból érkezett

4

– Akik Orosházát választották, végleg…

– A strandbirkózásban újra kipróbálta magát Györgyi Péter

„Ezt biztosan sokan nem tudták rólam”

8

– Magonyné Urbán Zsuzsanna mesél

Összeöntötték a Magyarok Kenyere búzáját

15 millió búzaszem  Péntek délután nagyszabású ünnepség keretében keverték össze a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program számára felajánlott búzaadományokat. A program a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása.

A tizedik alkalommal meghirdetett, egész éven átívelő akcióra a határon innen és túlról érkeztek, érkeznek a gabonaadományok. Az ünnepség helyszíne is szimbolikus volt, hisz a nemzeti összetartozás évében, Trianon századik évfordulóján, a magyarság összefogása jelképének számító program ceremóniáját a Trianon előtti, nagy Magyarország mértani közepén, Szarvason tartották meg. » folytatás a 3. oldalon

Az ünnepséget a Trianon előtti, nagy Magyarország mértani közepén, Szarvason tartották meg

Fotó: beküldött

Hamar elfogytak a kukák

Fotó: Tóth D.

Három frizurának az elkészítésébe pillanthattak bele helyi fodrászok augusztus 2-án a Napsugár Hotelben. Kulcsár Boján szakmai igazgató a fodrászipari kellékek, készítmények ár-minőség kapcsolatáról és az idei trendekről is mesélt. Hétköznapi, egyszerű, de mégis a mai hajviseleti trendekhez igazodó, a modellek elképzeléseinek megfelelő frizurákat mutattak be a fodrászok. Kulcsár Boján, a Selective Professional magyarországi forgalmazójának szakmai igazgatója elmondta, ma már a fodrászkellékek árai valós minőséget tükröznek. Tapasztalatai alapján sok szakember még mindig az ár alapján választ terméket, még akkor is, ha az esetleg minőségben gyengébb készítménynek számít. Az idei hajviseleti trendről elmondta, még mindig közkedveltek a színátmenetes frizurák. Mivel nagyon kedveltek ezek a frizurák, egy darabig ez a vonal még divatban marad, ahogy maga az egészséges haj. TD

5

„Volt még cucc a pincében”

 A héten folytatódott a zöldhulladéktartó edények osztása, amelyek másfél nap alatt el is fogytak. A nagy érdeklődésre való tekintettel felméri a további igényeket a Dareh Bázis Zrt.

Másfél nap alatt kiosztották a mintegy 900 darab edényt Fotó: HB

Összesen 1700 darab zöld hulladéktartó edényt biztosított ingyen a Dareh Bázis Zrt. az orosházi ügyfeleknek. Korábban már körülbelül nyolcszáz darab 240 literes kukát

osztott ki, így ezen a héten – augusztus harmadikától hetedikéig – további kilencszáz darabot vehettek át a szolgáltató ügyfelei. Hétfőn ebből már 420 darabot elvittek az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. telephelyéről a helyiek, másnap délutánra már az összes kuka elfogyott. Több százan álltak sorban ebben az időszakban, sokaknak nem is jutott a komposz-

tálóból és a zöldhulladéktartó edényekből, ezért a DAREH Bázis Nonprofit Zrt. orosházi ügyfélszolgálatára az alábbi elérhetőségeken augusztus 7-ig, péntekig várják az igényeket személyesen az 5900 Orosháza, Fürdő utca 5. szám alatti ügyfélszolgálati irodában 8-tól 15 óráig, telefonon a 06-68/512-460 számon, illetve e-mailben a kornyezet@ varosuzemeltetes.hu címen. Patakfalvi

Tűz nem volt  A Thököly utcán több tűzoltóautó keltette fel a járókelők figyelmét. Baj nem történt, csak gyakorlatoztak az orosházi tűzoltók.

Kedden délután 14 óra körül is egy ilyen gyakorlaton vettek részt az orosházi tűzoltók. A Thököly utcán és Kazinczy közben található négyemeletes lakóházak környékén gyakoroltak az idén januárban szolgálatba állított magasból mentővel.

Rendszerint különböző helyismereti gyakorlatokat tart az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állománya. Ezek célja, hogy az itt szerzett tapasztalatokat hasznosítsák éles helyzetekben. Nem ez volt az első ilyen terepszemle, hiszen még januárban a Kossuth utcai hétemeletes lakótömbnél hajtottak végre egy sikeres gyakorlatot. Az elképzelt szituáció szerint húsz méter magasból kellett lehozniuk egy sérültet. Pá

A gyakorlaton szerzett tapasztalatok jól jönnek éles helyzetekben

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Fotó: Horváth Bence


2

AKTUÁLIS

2020. AUGUSZTUS 7.

Hargittai István professzor: Csak mentem az érdeklődésem után

Nemrég jelent meg újabb műve ÚJABB LÉGI GYÉRÍTÉS Még mindig sok a szúnyog, ezért újabb légi gyérítést tartanak Orosházán. Legutóbb július végén került sor légi szúnyoggyérítésre, az Orosházi Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi ügyintézője tájékoztatta az OrosCafét, hogy folytatódik a szúnyogok gyérítése a városban. Augusztus 13-án a napnyugta előtti másfél órában lesz az irtás, amennyiben az időjárás nem kedvező, tartaléknapokat is kitűztek: augusztus 14. és 15. pá

 A Táncsics Mihály Gimnázium egykori diákja, Hargittai István professzor a kémia, a tudománytörténet területén ért el kiemelkedő eredményeket, munkáját többek közt Széchenyi-díjjal is elismerték. Életében azonban a publikálás is fontos szerepet kap, nemrég jelent meg Mozaikokból egy élet című műve. A nemzetközi hírű profeszszor a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett. – 1955-ben engem úgynevezett osztályidegen származás miatt még nem vettek fel a gimnáziumba, és csak az 1957-es év tavaszán csatlakoztam. Ha viszont ettől elte-

Munkája része a publikálás kintünk, nagyon szép emlékeim vannak – idézte fel. Elmondása szerint kiváló tanárai és osztálytársai vol-

 Először osztotta ki a Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémia Mentor-díját, melyet azok az intézményvezetők, pedagógusok kaphatnak meg, akik nagyban támogatják az akadémia munkáját és működését. Dr. Blahó János is a díjazottak között volt.

PERMETEZÉS

Jelentős élelmiszer-adományt kapott a Diákélelmezés

„Most végre mi hozhattunk”  Adományokkal teli autóval érkezett az orosházi Diákélelmezés konyhájára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat orosházi csoportja.

Hirdetésfelvétel:

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30

Lapzárta: szerda 15 óra Burján Erzsébet médiafelület-értékesítő:

06 (70) 423-3698

E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

tak, akiktől sokat tanulhatott. Ezt követően is mozgalmasan alakult az élete, bár ő úgy gondolja, hogy csak hagyta a

dolkodtam rajta, mi volt az, ami az én életemet meghatározta, és akkor jöttem rá, hogy a másokkal való találkozások, személyes kapcsolatok. Így született meg ez a könyv – árulta el. Mint mondta, életére viszszatekintve a dolgok nem alakultak, csak jöttek, mint ahogy az érdeklődése is fokozatosan változott vagy tágult. Ezért döntött úgy, hogy beszél híres tudósokkal, vagy szakterülete, a fizikai kémia mellett egykori kedvenc iskolai tantárgyával, a matematikával kapcsolatban is publikál egy folyóiratban. – Csak mentem az érdeklődésem után – tette hozzá a professzor. Bojtor Zalán

Blahó János elismerése

közlemény

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy megkezdi Orosháza közterületein a vegyes fák permetezését. A munkavégzés időtartama: 2020. 08. 08.–2020. 08. 25. Felhasználandó szerek: • Topas 100 EC 0,5 l/ha • Mospilan 20 SG 0,3 kg/ha • Vektafid A 1 l/ha Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 35 nap Munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap A szerek méhekre veszélyességi kategóriája: méhekre NEM veszélyes. A szerek vizekre veszélyességi kategóriája: vizekre KIFEJEZETTEN veszélyes.

Fotó: archív

dolgokat maguktól kialakulni. Ebbe beletartoznak a találkozások azokkal a tudósokkal, akik aztán meghatározták pályáját. A professzor munkájának a publikálás is szerves része, volt viszont egy hosszabb időszak, amikor teljesen felhagyott ezzel a tevékenységgel. – A 90-es évek elején újra visszatértem ehhez a feladathoz. Az érdeklődésem ismét kitárult, és a 2000-es évek elejétől már szinte évente jelenik meg olyan könyvem, ami már nem szűk szakmai jellegű – mondta. Így jutunk el Mozaikokból egy élet című művéhez. – Rájöttem, hogy én nem életrajzot akarok írni. Gon-

Évek óta jó kapcsolatot ápol egymással a két szervezet, a Diákélelmezés több akcióban segítette már a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportját. Vincze Tibor intézményvezető elmondta, hogy elismeréssel adóznak karitatív tevékenységük előtt, és mindig örömmel támogatják a munkájukat.

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

Ezt a támogatást viszonozva ezúttal a szeretetszolgálat segített, méghozzá tartós élelmiszerekkel – derült ki a Diákélelmezés Facebook-oldaláról. Frankó Attila a szeretetszolgálat helyi csoportvezetője liszttel, tésztával, ásványvízzel, tízliteres kiszerelésben zöldbabbal és lecsóval teli autóval érkezett. – Most végre mi hozhattunk! – így fogalmazott Frankó Attila, amikor átadta a jelentős adománycsomagot. A szolgálat rendszeresen gyűjt egyének és intézmények részére egyaránt. pá

A Táncsics Mihály Gimnázium intézményvezetője elhivatottan támogatja azoknak a helyi fiataloknak az előmenetelét, akik kisebb falvakban élve gyakran nehezen jutnak minőségi oktatáshoz. Ezért dolgozta ki a Dél-Alföldi Régió Tudáshálózatának Fejlesztési Modellprogramját – írta honlapján az egyetem.

Augusztus elsején alig kevesebb mint kilencezer úszó nevezett, összesen 8907-en vállalkoztak a kihívásra. A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távon profi úszók is elindultak többek között az Orosházi Úszó Egyesület fiataljai is képviselték klubjukat. A profik mellett jelentkeztek olyanok is, akik számára az úszás csak hobbi. Ilyen Sándor Enikő és Sin Attila is. Mindketten ideális körülményekről szá-

A gimnázium koordinálásával így a diákok előbb magas színvonalú középiskolai oktatásban vehetnek részt, majd az SZTE-vel kialakított kapcsolatnak köszönhetően tanulhatnak tovább. A koncepció szerint a gimnázium

Fotó: Rosta Tibor

így bázisiskolaként híd szerepet tölt be Békés megye valamint az egyetem között. A díjakat virtuálisan dr. Újvári Edit adta át az SZTE Junior Akadémia és a Szegedi Tehetséggondozó Tanács nevében. BZ

Nem csak bringásoknak  Izgalmas, látványos és sok esetben tanulságos programok várták a bicajosokat és a családokat augusztus 1-jén az Árpád-kertben a Petőfi Művelődési Központ által szervezett Bringás délelőttön. – Nagyon szeretek bicajozni, azért is vagyunk most itt -

Felülmúlni önmagukat  Több orosházi is sikeresen teljesítette a Balaton-átúszást. Sándor Enikőt és Sin Attilát kérdeztük élményeikről.

Díjjal ismerték el az igazgató munkáját

moltak be, az időjárás és a víz hőmérséklete is megfelelő volt a táv teljesítéséhez. Enikő már hatodik alkalommal állt a starthoz, és idén érte el a legjobb eredményét (2 óra 35 perc). Elégedett volt saját eredményével (2 óra 18 perc) Attila is, aki állatorvos édesapjával dr. Sin Zoltánnal együtt ugrott a vízbe. Arra a kérdésre, hogy mi motiválja őket, egyértelműen válaszoltak: évről évre saját magukat akarják felülmúlni. Emiatt biztosak lehetünk benne, hogy jövőre is ott láthatjuk a nevüket a nevezők listáján. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

árulta el a tíz év körüli Abonyi Gábor, akinek más gyerekekhez hasonlóan a rendőrség munkatársai által felállított ügyességi pálya tetszett a legjobban. A feladatokkal az volt a szakemberek célja, hogy bemutassák, a közlekedés során váratlan akadályok kerülhetnek a biciklis elé, amelyek hir-

telen irányváltásra vagy akár megállásra is kényszeríthetik. Mindemellett átvizsgálták a hozzájuk fordulók kerékpárjait, a helyszínen orvosolható hiányosságokat pedig pótolták. A TOP-pályázatból megvalósult program záró attrakciójaként Pocsai Richárd tartott a fizika törvényeit meghazudtoló kerékpáros bemutatót. PE


3

KÖZÉLET

2020. AUGUSZTUS 7.

Ez az én ötösöm – Nyéki Mátyás  Új sorozatunk célja, hogy ötletet adjon filmnézéshez, zenehallgatáshoz, olvasáshoz, illetve segítsen eldönteni, hol és mit együnk legközelebb. Hétről hétre az utca emberének tesszük fel ugyanazt az öt kérdést. Elsőként Nyéki Mátyás debreceni fiatalember árulta el nekünk, mi az ő ötöse.

Melyik a kedvenc könyved? – Madeleine Rouxtől az Asylum, A bolyongó lélek. Ez az Asylum-trilógia első része, és egyébként az író első könyve. Ez egy horrorkönyv. Rémisztő és nagyon izgalmas. Érdemes elolvasni.

Atipycal (magyarul Több mint normális). Ez egy autista srácról szól, főként az ő szerelmi életéről. Érdekelnek az ilyen jellegű betegségek, az agyi elváltozások. Foglalkoztat, hogyan élik meg ezek a betegek a különféle helyzeteket. Melyik a kedvenc zenekarod? – Ha választanom kell, akkor a Youngblood amerikai alternatív rockzenekart mondanám. Számaikban leginkább a rendszerellenességen van a hangsúly. Kedvenc dalom tőlük az Anarchist.

Nyéki Mátyás családjával Orosházán nyaralt dolkodtató. Olyan kérdéseket feszeget, melyekre a ma embere még nem tudja a válaszokat. Sőt az sem biztos, hogy a közeljövőben választ kapunk

Fotó: HB

rájuk. Például itt van az időutazás vagy a gravitáció témája.

Hol és mit eszel a legszívesebben? – Gyopárosfürdőn a strandon ettem egy lángost. Azt mindenhol meg kell kóstolni. Természetesen sajtos-tejfölöst választottam. Hogy milyen volt? Kiváló. BSZA

Az eddigi összeg több mint duplája igényelhető havonta

Diákhitel: több pénzt kaphatnak az igénylők

Újabb pályázati lehetőségek

 Augusztus közepétől jelentősen emelkedik a Diákhitel 1 keretében igényelhető összeg, valamint elindul a Diákhitel Plusz felnőttképzési hitellába is. A Diákhitel 1 esetében havi 150 ezer forintra emelkedik a kölcsön összege.

Iskolai tornaterem és tornaszoba fejlesztésére, óvodai sportterem és tornaszoba kialakítására, szolgálati lakás létrehozására, faluház külső és belső korszerűsítésére, valamint iskola- és óvodaépület felújítására

A következő felsőoktatási tanévtől a jelenlegi maximum 70 ezer forint helyett akár 150 ezer forintot is igényelhetnek havonta a hallgatók a Diákhitel 1 keretében. Ez azt jelenti, hogy egy tanévben másfél millió forinthoz juthat a hallgató. A felvett összeg szabadon felhasználható, a törlesztésnél 1,99 százalékos kamattal kell számolni. A felsőoktatásban résztvevők augusztus

Melyik a kedvenc filmed? – A Csillagok között. Ez egy sci-fi, ami nagyon elgon-

Melyik a kedvenc sorozatod? – Egy Netflix sorozat, az

 Iskolai és óvodai felújításokra is nyíltak pályázatok szerdán a Magyar falu programban. Hat pályázati kiírásra 22 milliárd forintot biztosít a kormány.

Iskolák és óvodák fejlesztésére is lehet pályázni

Fotó: kormanyhivatal.hu

nyújthatják be pályázataikat az 5000 vagy annál kevesebb lakosú települések önkormányzatai, önkormányzati társulások vagy tankerületi központok. A pályázatokat a Magyar Államkincstár elektronikus felületén lehet benyújtani szeptember 4-ig, a nyertes pályázatokról 60 napon belül döntenek. A Miniszterelnökség idén 22 pályázati kiírást tett közzé a Magyar falu programban. TD

Fotó: archív

15-től igényelhetik a kölcsönt. Újdonság, hogy májusban indult Diákhitel Plusz bővül felnőttképzési hitellábbal, ezt szintén augusztus közepétől lehet igényelni. A munkaerőpiaci helyzet miatt az Innovációs és Technológiai Minisztérium által indított struktúraváltó képzésekhez lehet majd igénybe venni ezt a fajta hitelt. Ezen képzések jellemzően online informatikai területeket ölelnek fel. A folyósítható kamatmentes, teljesen szabad felhasználású hitel 1,2 millió forint lesz. A Diákhitel Központnál úgy vélik, ezen képzési hitelek legalább olyan fontos szerepet töltenek majd be a magyar oktatási rendszerben, mint a klasszikus diákhitelek. TD

Összeöntötték a Magyarok Kenyere búzáját » folytatás az 1. oldalról

Idén a ballagás sem hagyományosan zajlott

Fotó: Palcsek István

Digitálisan is megjelent az évkönyv  Történelmi volt az idei tanév több tekintetben is – olvasható a Táncsics Mihály Gimnázium 2019/2020-as eseményeit és osztályait bemutató évkönyvében, melyet immár digitális formában is megtekinthetnek az érdeklődők. Dr. Blahó János kiemelte a legutóbbi időszak egyik jelentős változását az iskola életében, a szakképzés és a gimnáziumi képzés szétválasztását. Itt azonban még nincs vége a rendkívüli események sorának. A koronavírus-járvány által kialakult veszélyhelyzet miatt ugyanis több szempontból is történelmi évnek számított az idei. A helyzet következtében egy hétvége alatt álltak át a

digitális tanrendre, mely felerősítette a tanár-diák-szülő együttműködést, a megoldások folyamatos keresését és gyakran az egymástól tanulást is. A rövidebb tanév ellenére a diákok sikerei nem maradtak el, számos tanulmányi és sportversenyen öregbítették így is a Táncsics hírnevét. Az évkönyv ismertet emellett statisztikákat, bemutatja az iskola részletes történetét, az idei tanévben ballagó osztályokat, az iskola rendezvényeit és a kirándulásokat, melyekre elutaztak. – Idén a ballagás és az érettségi sem a hagyományos keretek között zajlott. Az alma mater ebben a tekintetben is arra törekedett, hogy el tudjon búcsúzni végzőseitől – olvasható. BZ

A búzaösszeöntési ünnepséget megtisztelte jelenlétével, és a magyar, valamint a székely himnusz közös eléneklése után köszöntőt mondott Babák Mihály, Szarvas város polgármestere, Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője, Jakab István, a Magosz elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Gergely István, a Magyarok Kenyere Alapítvány kuratóriumának székelyföldi tagja, Győrffy Balázs, a NAK elnöke és dr. Nagy István agrárminiszter. Ünnepi beszédet mondott Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Nagy István agrárminiszter első szava a mikrofonhoz lépés után az volt: „Köszönöm.” Megköszönte, hogy a magyar gazdák ismét összefogtak, hogy az épp csak közepes termésből is elhozták adományukat, hogy juthasson azoknak is, akiknek még kevesebb van. A felszólaló prominensek valamennyien kiemelték az összefogás nagyszerűségét, és szót ejtettek a rossz emlékű trianoni diktátumról is, kiemelve, hogy az akkori döntéshozók hazánkat szét tudták szakítani, de a nemzetet nem. A közjogi méltóságok, a magyarországi megyék kép-

viselői és a külhoni magyar gazdaszervezetek delegáltjai öntötték a zsákokból a búzát a Magyarok Kenyere dézsájába. Az ünnepélyes búzaösszeöntés után a Kárpát-medence minden részéből érkezett kenyérgabonát ökomenikus szertartás keretében áldották meg a három nagy történelmi egyházat képviselő méltóságok. A Magyarok Kenyere további összetevői is nemzeti összefogással érkeztek meg az ünnepségre: a kovászt a Felvidékről, a sót az erdélyi Parajdról, míg a vizet Kárpátaljáról, a Fekete-Tisza forrásától hozták a határon túli magyar gazdák.

A Szózat eléneklése után az ünneplők átvonultak a Szarvasi Szárazmalomba, az ország egyetlen működő szárazmalmába, ahol a búza látványőrlését nézhették meg. A „molnármester” ezúttal Kövér László házelnök és Jakab István Magosz-elnök volt. A lóvontatású szárazmalomban megőrölték az első három zsák – immár összekevert – búzát. A trianoni békediktátum 100 éves évfordulóján – hála a magyar gazdáknak – mostanra az egész Kárpát-medencében, sőt a nagyvilág magyar közösségeiben is elmondhatjuk: „Egy kenyéren vagyunk.” CSJ

A PRIMA-PROTETIKA Kft. által működtetett orvosi rendelőben

ORTOPÉD SZAKRENDELÉS EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, BEUTALÓ NÉLKÜL

Dr. Dér László ortopéd főorvos Orosháza, Lehel u. 51. (Orvosi Centrum) Kizárólag előzetes bejelentkezés alapján, az alábbi számon:

+36 (20) 939-0830 TAJ-, és lakcím kártyáját, illetve közgyógyigazolványát kérjük hozza magával! prima-protetika.hu


4

MOZAIK/OROSOKOS

Újra együtt a vadvirágosok  Nagy az öröm a Vadvirág Esély Klubban. Augusztustól újra teljes létszámban együtt lehetnek a klubtagok.

A márciusi, koronavírus miatti bezárást követően július közepétől már megnyitotta kapuit a Vadvirág Esély Klub, viszont páros és páratlan napokra bontva osztották meg a tagokat, hogy ne tartózkodjanak egyszerre túl sokan az épületben. Augusztustól azonban ismét teljes létszámban együtt lehetnek a fogyatékkal élők az intézményben. A karantén ideje alatt legtöbbjük a ház körüli munkával töltötte az idejét, ami bár lefoglalta őket, mégis mindannyiuknak nagyon hiányzott már a klubélet. Napról napra egyre jobban várták, hogy életük visszatérjen a régi kerékvágásba. A Vadvirágban

Augusztustól teljes létszámban újra együtt a szabad foglalkozásokon túl számos szervezett program is várja őket. Lehetőségük van képzőművészeti és irodalom szakkörön, valamint zene- és kutyaterápián való részvételre is. A tagok elárulták, a három hónap alatt leginkább a közös beszélgetések hiányoztak

Fotó: Horváth Bence

nekik. Kiemelték, itt az évek alatt már igazi, életre szóló barátságok szövődtek. A vadvirágosok a júliusi újranyitást egy közös szegedi vadasparkozással ünnepelték meg, ahol végre családjukon túl gondozóikkal és társaikkal is együtt lehettek. BSZA

Nem tört meg a hagyomány  Idén sem maradnak el a hagyományos nyári edzőtáborok a ReDance Hip-Hop Crew táncosai számára. – Kissé aggódtam a vírushelyzet miatt, hogy engedik-e majd a gyerekeket, de szerencsére a szülők is pozitívan álltak hozzá. Így a PMK-nak köszönhetően nem kellett megtörnünk a hagyományt – mesélte Rétes Edina.

Az idei év ugyanis már a 11. alkalom, hogy edzőtáborokat szerveznek. A csapatvezető elmondta, ilyenkor mindig új dolgokat élnek meg együtt, a gyerekek nagyon várják, hogy elkezdődjenek a foglalkozások. – Szeretném kiemelni az egyik kis tanítványom mondatát, mely így hangzott: „Bárcsak egy véget nem érő tábort tartanál Edus és akkor mindig együtt lehetnénk.” Fontos szá-

momra, hogy úgy menjenek haza, ez volt az eddigi legjobb táborunk, és ha ilyen mondatokat hallok vissza, akkor a legjobb döntésnek érzem, hogy ezt az utat választottam – idézte fel. Ezzel azonban még nincs vége az egyesület nyári foglalkozásainak, hiszen a haladó táncosok táborát augusztus 10. és 14. között rendezik majd, ezúttal kivételesen mindenki bejárós lesz. BZ

2020. AUGUSZTUS 7.

Akik Orosházát választották, végleg…

A Vajdaságból érkezett  Vajer Tímea huszonegy éve költözött Orosházára, tizenkét éve a helyi evangélikus óvoda vezetőjeként tevékenykedik. Gyermekként sosem gondolta volna, hogy egyszer elhagyja Adát és szeretett családját. Az élet mégis így hozta, és ma már legalább annyira ragaszkodik Orosházához, mint egykoron a szülővárosához. – Mi a férjemmel együtt vajdasági születésű, származásúak vagyunk. Adán, egy Tisza menti kisvárosban nőttünk fel. Közel 30 éve, 1991-ben ismerkedtünk meg. Sok éven keresztül udvarolt nekem a férjem, majd ’99-ben kötöttünk házasságot. Az az év odahaza válságos időszak volt, az egy évtizeden át tartó délszláv háború utolsó éve, a NATO légitámadásainak időszaka – kezdte Tímea. A háborús helyzet miatt akkor, 21 éve úgy gondolták, biztonságosabb lenne Magyarországra költözni. A férje számára a kézilabda által adódott egy lehetőség Orosházán, így itt kezdték el közösen új életüket. – A férjem már korábban is sok időt töltött Magyarországon, itt végezte tanulmányait, és itt is kézilabdázott, így ő már több szálon kötődött az anyaországhoz. Ideköltözé-

sünkkor úgy terveztük, hogy csak egy-két évig maradunk, és ha otthon vége lesz a bizonytalanságnak és megnyugodnak a körülmények, akkor hazatérünk – emelte ki. Tímea hangsúlyozta, mindig is lokálpatrióta volt, ragaszkodott a szülővárosához és a családjához, így az adai közegben képzelte el az életét. Orosházára költözve biztos volt abban, hogy ez egy átmeneti állapot lesz csupán, és hamarosan haza fog térni szülővárosába. – Én akkor találtam meg a helyemet igazán ebben a városban, amikor a lányunk születése után, 2004-ben munkát kaptam ott, ahol jelenleg is dolgozom, a Hajnal Evangélikus Óvodában. Néhány évig

Az óvodavezető 21 éve költözött Orosházára

Belföldi és nemzetközi szintű fuvarozás – OROSROAD Kft.  Tartós, jó viszonyt alakított ki eddigi 13 éve alatt a nagyobb orosházi vállalkozásokkal a belföldi és nemzetközi árufuvarozással is foglalkozó OROSROAD Kft., amely ezen kívül alkalmi fuvarokkal is ügyfeleik rendelkezésére áll (x). – A cég 2007 októberében alakult, belföldi és külföldi árufuvarozásokkal egyaránt foglalkozunk. A 13 év alatt eleinte még inkább a belföldi részére koncentráltunk, de ahogy elkezdtünk terjeszkedni és a gépjárműpark, valamint a létszám is növekedett, idővel egyre több nemzetközi fuvarra is szert tettünk. Orosházán a helyi nagyobb vállalkozásokkal is sikerült jó viszonyt kialakítanunk – mesélte el a OROSROAD történetét Őze Mátyás. Elmondta, belföldi fuvarjaik javarészt helyből tevődnek össze, többek közt az OROSháza Glassszal, a Linamarral, a Doherty Hungary Kft.-vel, A TOOLEX Kft. Nagyszénással, az OVM Karsai Zrt.-vel és az AKG-val is szerződésük van már egészen a kezdetek óta. Úgy gondolják, ezek a 13 évnyi munkakapcsolatok lehetnek a bizonyítékok arra, hogy partnereik elégedettek az általuk nyújtott szolgáltatásokkal.

A MEGRENDELÉSEK MELLETT SAJÁT FUVAROK – Előfordul olyan időszak, amikor több fuvar van, előfordul, hogy kevesebb. A nemzetközi fuvarok egyébként nemcsak a közelből adódnak, hanem például Békéscsabáról – mondta Őze Mátyás. A meglévő hézagokat pedig saját fuvarokkal próbálják kitölteni, mely terén szintén sokat sikerült fejlődniük a 13 év alatt. Gyarapították a gépjárműparkot is, régen 3 autóval kezdték, jelenleg 11 van a cég tulajdonában, Euro5-ös és 6-os típusú járművek, melyek nagyobb részét a belföldi fuvarokhoz használják. A jelenlegi piacon így minden maximális követelménynek megfelelnek.

A FUVAROK SZÁMA A PIACON VALÓ RÉSZVÉTELTŐL IS FÜGG – Az utóbbi időben a koronavírus miatti veszélyhelyzet ránk is hatott bizonyos szinten. Szerencsére elmondhatom, hogy a mi esetünkben nagyobb hullámok nem voltak, csak kisebb megingások, a fuvarok java része állandó maradt. Jelenleg stabilan állunk, úgy vélem, ha nem lesz nagyobb probléma, akkor ezt az akadályt is le tudjuk győzni, és bízom benne, hogy újra felfelé indul el a piac – tette hozzá. Legfőbb szegmensük a raklapos szállítás, szükség esetén a raklapok tárolását is el tudják végezni, ha úgy érnek haza az autók, hogy csak

óvodapedagógusként dolgoztam, majd 2008-ban megbízást kaptam az óvoda vezetésére, a 13. nevelési évet kezdem szeptemberben az óvoda vezetőjeként. Szeretem a munkámat, és azt a közösséget, amely ezáltal körülvesz. Remek nevelőközösséggel, értékes emberekkel dolgozhatok együtt. Azt gondolom, az ember mindenütt jól érezheti magát, ha a párja, a szerettei mellette vannak, és olyan barátok, kollégák veszik körül, akikre számíthat. Számomra leginkább ők teszik kedvessé Orosházát – folytatta. Az óvodavezető hozzátette, persze családjának azon része, amelyik a Vajdaságban maradt, hiányzik neki, de pusztán két óra alatt haza tudnak látogatni hozzájuk. BSZA

napokkal később kell kiszállítaniuk. Ezenkívül az ország bármely területére tudnak csak egyirányú fuvarozásokat vállalni, ezáltal kedvezőbb lehetőséget biztosítanak azoknak az ügyfeleiknek, akik csak alkalmanként kérnek egy árajánlatot vagy egy lehozatalt a fővárosból. – Érdemes ugyanis tudni, hogy Magyarország fuvarozás szempontjából is meglehetősen Budapestcentrikus. Ez a viszonylat erős nálunk is, van olyan napunk, hogy több járművel is megyünk Budapestre. Egyedi, nemcsak szerződött partnerekkel dolgozunk, alkalmi fuvarokkal is szívesen állunk az ügyfelek rendelkezésére – árulta el Őze Mátyás.

Az OrosOkost Burján Erzsébet állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: burjan.erzsebet@oroscafe.hu

Fotó: Horváth Bence


5

MOZAIK

2020. AUGUSZTUS 7.

Már lezárta sikeres pályafutását, de strandbirkózásban újra kipróbálta magát Györgyi Péter

„Volt még cucc a pincében” Ismerős névvel találkozhattak az orosháziak a hétvégi strandbirkózó országos bajnokság eredményeit böngészve. A felnőtt versenyzőknél Györgyi Péter nyert ezüstérmet a 70 kilogrammosok közt. Fiatalon, 7 éves korában ismerkedett meg a birkózással. Az orosházi alapokat követően élete következő állomása Kecskemét volt, ahova mindössze 12 esztendősen szerződött. Az évek során több korosztályos országos bajnokságot is megnyert, 2004-ben pedig részt vett élete első Európa-bajnokságán, ahol egy ötödik helyezést szerzett. Ettől kezdve egészen az érettségi vizsgáig korosztályos válogatottnak mondhatta magát, ezt követően nyert felvé-

telt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a politológia szakra, és igazolt a Csepeli BC csapatához. – Az eredményeket tekintve az országos bajnoki címek maradtak és sikerült ismét egy Európa-bajnoki ötödik helyet elérnem, ekkor már junior korosztályban. Ezt követően kaptam meghívást a felnőtt szabadfogású válogatott keretébe is – mesélte. Ezenkívül légiósként a Bundesligában is kipróbálta magát, de sikerekből a csepeli klubnál sem volt hiány, a csapatbajnoki címet is elhódították. – Van egy szólás, hogyha Csepelre mész, vigyél magaddal útlevelet. Nos nemcsak azért, mert annyira mes�sze van mindentől, hanem mert annyira összetartó kis közösség, ahova szinte már-

Szép sikereket ért el, Csepelen is erős csapat tagja volt már vízum kell – tette hozzá. Első diplomája megszerzése után viszont úgy döntött, felhagy a versenyszerű sport-

Képzésen az iskolaőrök A héten megkezdődött az iskolaőrök háromhetes képzése, szeptembertől pedig már munkába is állhatnak a vizsgát sikeresen teljesítők. Feladatuk az lesz, hogy megelőzzék, illetve megszüntessék az iskolai erőszakot. Miért van szükség az iskolaőrökre? Az iskolaőr feladata rendészeti-bűnmegelőzési természetű. Az a cél, hogy az esetlegesen kialakulandó konfliktust megelőzze, illetve békésen rendezze, majd a fegyelmet helyreállítsa. Az iskolaőrök alapvetően segítőként vesznek részt az általános és középiskolák életében, viszont ha a biztonságukat sértő vagy veszélyeztető tevékenységet tapasztalnak, akkor alkalmazhatnak kényszerítő eszközt is a

A cél a konfliktusok megelőzése, békés rendezése másik féllel szemben. Ez lehet testi kényszer, gázspray, rendőrbot, és akár bilincs is. Az iskolaőri álláshirdetésre augusztus 3-ig országos szinten 1409-en adták be jelentkezésüket, nekik egészségügyi,

Fotó: nepszava.hu

fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon kellett részt venniük. Az a 497 fő, aki ezeknek megfelelt, a héten elkezdhette a képzést. Vannak megyék, ahol még várják az érdeklődők jelentkezését, de Bé-

tal. 2014-ben kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Egyetem jogi karán. Munkájában is ennek megfelelően,

egy II. kerületi ügyvédi irodában helyezkedett el. Civil mindennapjait jelenleg többek közt a záróvizsgákra való

kés megyében megfelelő létszámban vannak jelen a leendő iskolaőrök a tanfolyamon. A 120 órás szaktanfolyami képzés pedagógiai-pszichológiai, bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modulokból, valamint rendvédelmi alapképzésből épül fel. Ezek záróvizsgáinak sikeres teljesítése után iskolaőri vizsgát tesznek a résztvevők – olvasható a police.hu oldalán. Az iskolaőrök köznevelési és oktatási intézményekben végzik majd munkájukat, Orosházán három intézményben, a Vörösmarty és a Czina általános iskolákban, valamint a Kossuth Lajos technikumban találkozhatnak velük a diákok. Az iskolaőrök csak az iskola területén, tanítási időben intézkedhetnek, azon kívül és azon túl nem. OÉ

Szép sikert értek el az idei Kékszalagon

Van, aki vezényelhet a karnagynak Ezen a héten Debreczeni Márkot kértem meg arra, hogy osszon meg az olvasókkal egy érdekes történetet. Ő az Orosházi Fúvószenekar ifjú karmestere... Igen, ezt sokan tudják róla. De hogy hogyan került erre a pályára, és hogy ki az, aki a mai napig vezényel neki, az bizonyára sokak számára meglepetés lesz. Debreczeni Márk 26 évesen lett az Orosházi Fúvószenekar karmestere, ráadásul a zenekar történetének eddigi legfiatalabb vezetője. Attól függetlenül, hogy ennyire ifjúként került a fúvósok élére, emlékei szerint kezdetben azért meg voltak ijedve tőle a zenészek. Néhány hónap elteltével azonban, miután mindenki megtapasztalta, mit vár el tőle a másik, nagyon jó kapcsolat alakult ki az új karnagy és a zenekari tagok között. – Nekem a hobbim a zene. Arra tettem fel az életemet, hogy az embereket szórakoztassam, és én ezt rettenetesen élvezem. Nem, nem kézműves-

„Ezt biztosan sokan nem tudták rólam” kedek, sőt nem is sárkányrepülőzök. Félek a magasságtól és a sebességtől is. Talán sokan nem gondolnák rólam, de én egyébként is egy introvertált ember vagyok. Olyan, aki valójában gyakran elbújna a szemek elől, és elvonulva dolgozgatna csak úgy magányában. Hogy akkor mégis hogyan kerültem erre a pályára? Ez egy érdekes dolog. Mikor még trombitán játszottam iskoláskoromban, és ki kellett állnom a színpadra a

Fotó: Horváth Bence

közönség elé, mindig nagyon izgultam. Több praktikát is kipróbáltam, hogy ezt a félelmet csökkentsem, de egyik sem vált be. De később, amikor már karnagyként álltam ki a zenekar elé, ez a rossz érzés valahogy megszűnt. És nem azért, mert háttal álltam volna a közönségnek, hanem mert valahogy úgy éreztem, ez az, amit én csinálni szeretnék. Élvezem, mikor 40 embert irányítok, és azt is, mikor hátrafordulok, és

Fotó: Györgyi Péter személyes gyűjtemény

készülődés határozza meg. A sporttól sem tudott teljesen elszakadni, a strandbirkózó országos bajnokság második fordulójában vett részt. – A cél egy kellemes nap eltöltése volt, és persze megmutatni, hogy “van még cucc a pincében” – tekintett vissza az elmúlt hétvégére. Szereplésének a különlegessége az volt, hogy míg visszavonulásakor 86 kilogrammban birkózott, addig most 70-ben lépett homokra. – Nem is tudom, ki lepődött meg jobban: a rég látott versenytársaim, az edzők, én vagy a mérleg. Mindenesetre felejthetetlen élmény volt, nem bántam meg az indulást, és úgy érzem, az ezüstérem a többéves edzéshiány miatt is elfogadható befejezése volt a napnak – zárta le beszámolóját. BZ

tapsoltatom például a 800 fős közönséget a szilveszteri koncertünkön – mesélte. Márk boldog és elégedett. Azt mondja, örömmel élné le az életét itt, Orosházán. A szakmai sikerek, a zenészekkel kialakult jó kapcsolat, az, hogy a munkája egyben a hobbija, feltöltik őt. Amire még ezen túl vágyik, az egy feleség, néhány gyermek, és egy ház. Meg persze jó pár olyan zenedarab eljátszása, ami kihívást jelent neki is és az összes orosházi fúvós számára. A vezénylésen kívül azért a hangszeren való játékról sem mondott le. A mai napig játszik vadászkürtjén a csorvási zenekarban. És hogy ki az, aki egy karnagyot irányíthat? Nem más, mint az édesapja. – Így van ez már 16 éve. De tőle el tudom fogadni, hogy megmondja, mit és hogyan tegyek zenészként. Cserébe ő is elfogadja tőlem, hogy van, amit karnagyként másképp csinálok, mint ő – zárta mosolyogva. Folytatás az OrosCafén Bogdánffy-Szőke Anett

Kaáli professzorék sikere Július 30-án szálltak vízre az idei Kékszalagon részt vevő hajók. A professzor életében kiemelt szerepet kap a vitorlázás. Ennek megfelelően rendszeres résztvevője csapatával az egyik legnagyobb presztízsű távolsági vitorlásversenynek, a Kékszalagnak. A versenyzők ezúttal július 30-án vágtak neki a 150 kilométernyi távnak. A verseny hagyományosan Balatonfüredről indul, ahonnan Kenesére tartanak, ezt követően pedig a siófoki bólya megkerülése után Tihany

a következő állomás. Miután átmennek a Tihanyi-szoroson, Keszthely felé haladnak tovább, visszafordulva pedig a kiindulópont, Balatonfüred felé. – Az összetettben a második helyen futott be a hajó, ami azt jelentette, hogy sikerült megszerezni a kategória első helyét is – mesélte büszkén. Mint mondta, elégedetten és boldogan állhattak fel a dobogóra, a jelenlegi siker mérföldkőnek számított. A verseny a szélcsend miatt hosszúra nyúlt, mintegy 18 órán keresztül kormányozták a vitorlásokat. Bojtor Zalán

Amadeus kávéház Orosháza, Győry Vilmos tér 2.

2020. augusztus 15. (szombat) 10:00–14:00-ig RÉGISÉGFELVÁSÁRLÁS! Felment a tört arany ára! 9 100 Ft/g-tól

ÉKSZER

Antik és briliánssal díszített ékszerekért 9 000–22 000 Ft/g

MŰTÁRGY

Herendi, Zsolnay, körpecsétek, eozinmázas porcelánok, festmények, régi színes szódásüvegek

EZÜST

Ezüsttárgyak 100–500 Ft/g

KARÓRA

Márkás karórák – automata, felhúzós, hibás is (Rolex, Patek, Omega, stb.)

PÉNZ

Régi papírpénzek, arany, ezüst pénzérmék, kitüntetések

ARANY

Tört arany 9 100 Ft/g-tól Borostyán ékszerek

Magyar, osztrák, francia, német partnereim részére vásárolok teljes hagyatékot is. Díjtalan kiszállás.

Web: www.dunagaleria.hu • Telefon: 06 (70) 381-6345


6

HIRDETÉS

2020. AUGUSZTUS 7.

NEMZETI KONZULTÁCIÓ

A KORONAVÍRUSRÓL

ÉS A GAZDASÁG ÚJRAINDÍTÁSÁRÓL

A TE ORSZÁGOD. A TE HANGOD.

A NEMZETI KONZULTÁCIÓ 1. KÉRDÉSE

u A járvány újabb hulláma esetén Ön az alább javasolt intézkedések közül melyiket támogatná? • Kijárási korlátozás bevezetése

• Rendezvények korlátozása

• Távolságtartás elrendelése

• Védett idősáv a 65 év felettieknek

• Maszkviselés elrendelése • Országhatárok lezárása • Az oktatási intézmények bezárása, és áttérés a digitális oktatásra

• Védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása • Ingyenes parkolás

Mondja el Ön is véleményét! Kérjük, vegyen részt a Nemzeti Konzultációban! Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

MK_koronavirus_konzultacio_280x427mm_10.indd 1

2020. 06. 30. 14:35


7

SPORT

2020. AUGUSZTUS 7.

Apa és fia egy csapatban

Fejlődni jött

Ritka sporttörténeti esemény, amikor apa és fia egyszerre van a pályán – Rákóczitelepen megtörtént.

Dobi Balázs huszonnyolc éve rúgja a labdát. Pályafutása zenitjén túl, de megfogadta, hogy addig focizik, míg gyermekével egyszerre szerepelhet a pályán. Ez a vágya augusztus 1-jén teljesült. Vele és fiával beszélgettünk e ritka eseményről. – Az OMTK serdülő 2 csapatában, Rákóczitelepen 1992-ben lettem igazolt játékos. Huszonnyolc év alatt nagyon jó edzők keze alatt futballoztam, gondolok itt elsősorban Szűcs Ferencre, Szendrei Bélára vagy Kvasznovszky Józsefre. A játékosok közül Bányik Józsefet, Szlopóczki Zoltánt, Nagy Istvánt (Egér) emelném ki, akiktől sokat tanultam. De szerettem együtt játszani Baranyai Bélával, Csiszár Zolival, Kánya Petivel, Kasuba Zolival is, de ez a felsorolás nem lehet teljes. Az utóbbi

Lépésről lépésre halad karrierjében a 20 éves Szabó Dorina. Fejlődni szeretne a fiatal kézilabdázó, amit az orosházi csapat biztosítani tud számára.

Sporttörténeti pillanat - apa és fia egyszerre a pályán időkben eldöntöttem, hogy szeretnék egyszerre pályán lenni a fiammal bajnoki mérkőzésen. Igaz, a szombati mérkőzés csak edzőmeccs volt, de felemelő érzés volt együtt játszani és Noel góljának csapattársként örülni – nyilatkozta Dobi Balázs,

az OMTK-Rákóczi játékosa. A 15 éves Noel a Mártély elleni felnőtt mérkőzésen csereként állt be, és nem sokkal később gólt szerzett. – Csőke Norbi iramodott meg a jobb szélen, majd középre ívelte a labdát, nekem pedig kicsit előre vetődve sikerült lábbal

Fotó: Betkó Tamás

Szabó Dorina élete a sport körül mozog. Mindig is így volt, hiszen szülőhelyén Beret�tyóújfaluban minden sportágat kipróbált, testnevelője győzte meg arról, hogy látogasson meg egy kézilabdaedzést. Végül így ragadt a pályán, majd 14 éves korától négy éven át Győrben nevelkedett. – Ezután következett Dorog az NB I/B nyugati csoportjában, ahol előbb a védekezésben, illetve tavaly már

támadásban is komoly szerepet kaptam. Eleinte sokat gondolkoztam, hogy elfogadjam az orosházi ajánlatot, hiszen Dorogon alapember voltam, de vágytam a változatosságra, és itt komolyabb célokért küzdhetek – tette hozzá az átlövő. Elmondta azt is, hogy jól érzi magát a városban. Úgy véli, jó közösség alakult ki Orosházán. A pályán kívül is sok közös programot szerveznek, amikor mégis egyedül tölti szabadidejét, akkor sorozatokat néz. A Szabó Dorinával készült hosszabb interjút keresse az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

a kapuba találnom. Boldog vagyok, hogy édesapámmal egy csapatban játszhattam és gólt szereztem. Célom, hogy minél magasabb osztályban szerepeljek, lehetőleg az ULE színeiben – mondta az ifjú játékos. Betkó Tamás

Nívós edzőtábor Regionális edzőtábort szervezett a PET-BAU ASE. Összesen 24 fiatal asztaliteniszező készül a szezonra Orosházán.

Egert fogadták a hétközi edzőmeccsen

Fotó: Horváth Bence

OFKSE: Ismét döntetlen Újabb szorosnak ígérkező felkészülési mérkőzés várt az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdacsapatára, akik Dabas és Cegléd után ezúttal Egert fogadták augusztus 5-én, a Táncsics Mihály Gimnázium tornatermében. Végül egy viszonylag kevésgólos mérkőzésen 24-24-es döntetlent értek el a bajnok-

ságban is közvetlen riválisaik ellen. A meccs nagyobb részében a vendégek vezettek, az 55. percben azonban épp kettős emberhátrányban fordult a kocka. Kiss Axel szerzett labdát és gólt, majd a másik szélről Németh László is eredményes volt. Az utolsó percekben azonban a lelkesen játszó egri csapatnak sikerült kiegyenlítenie. Bojtor Zalán

Az Eötvös csarnokban öt megye – Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest – klubjai képviseltetik magukat augusztus 3. és 7. között. Már reggel az asztalok előtt állnak a sportolók,

majd rövid pihenő után délután újabb többórás foglalkozás vár rájuk. Bogdánffy Csabától, a PET-BAU ASE szakmai referensétől megtudtuk, hogy egy évben minimum húsz napra kell összetartást szervezni az ország klubjainak az öt régióban, így végezve magasabb szintű edzésmunkát, ebből öt napot biztosít az orosházi tábor. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Á.

Varga Bernadett edzőpartnerként segít

Fotó: Horváth Bence

Szabó Dorina jól érzi magát Orosházán

Fotó: Horváth Bence

Jól sikerült az első Magabiztos győzelemmel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát az ONKC. Az orosházi női kézilabdázók a Békéscsabai ENKSE ifjúsági együttesét győzték le. Öt hónappal ezelőtt, március 7-én játszott utoljára mérkőzésen az OXXO Energy Orosházi NKC. Ennek a hosszú időszaknak köszönhetően nagy kedvvel és lendülettel léptek pályára Herbert Gábor tanítványai az augusztus 5-ei békéscsabai edzőmérkőzésen. Már a félidőben hatgólos volt az orosházi előny, ami a lefújásig csak tovább nőtt. Végül 41-28-as vendégsi-

kerrel zárult az összecsapás. A vezetőedző mindenkinek játéklehetőséget adott. – A találkozó tökéletesen szolgálta a felkészülésünket, a játékosaim hozzáállásával is elégedett vagyok. Az egyik legfontosabb, hogy nem sérült meg senki. A békéscsabai fiatalok végig nagy iramot diktáltak, ezt a tempót kellett felvennünk nekünk is.Természetesen előjöttek a hibák, de az út elején ez még nem meglepő – fogalmazott a találkozót követően Herbert Gábor, az ONKC vezetőedzője. Pénteken Szegeden a PC Trade Szeged NKE lesz az orosháziak ellenfele. PÁ

Rendhagyó övvizsga Gyopárosfürdőn Egy év kölcsönben Ezúttal szabadtéri helyszínen, Gyopárosfürdőn rendezte a versenyzők félévente esedékes övvizsgáját a Contact K. T. H. E. A kick-boxolók övvizsgája hagyományosan egy félévente rendezett, megyei szintű, több egyesület részvételével zajló esemény. Ezúttal azonban az egészségügyi előírásokat figyelembe véve szervezte meg a versenyzők számára fontos mérföldkövet a Contact K. T. H. E. Puravecz Péter, az egyesület vezetőedzője elmondta, a helyzetre való tekintettel ezúttal külön vizsgát kértek, kiemelt figyelmet fordítva a fertőtlenítésekre és a védőfelszerelésre. – Mindenkit megmértünk, kértünk mindenkitől igazolást,

háziorvos is megvizsgálta őket. Ez kicsit talán túlzónak tűnik, de mégsem lehetünk elég óvatosak. Ezúttal Gyopárosfürdőn, szabadtéren rendezzük meg az övvizsgát, melyre már hetek óta készültek a fiatalok – mesélte.

Hozzátette, az övvizsgák már 1989 óta hagyományosan, egyfajta tematika szerint zajlanak. A versenyzőket Gregor László, 8 danos nagymester vizsgáztatta. A résztvevők mindan�-

Sikeresen teljesített minden vizsgázó

Fotó: Bojtor Zalán

nyian sikeresen teljesítették a kihívást. Ezt követően sem áll meg azonban az élet a kick-boxolók számára. – Egy válogatott szintű edzőtábor vár ránk Csongrádon, ahol egy junior világbajnok versenyző és Balogh Dávid, Európa-szerte elismert akrobataedző lesz a segítségemre – ismertette a részleteket Puravecz Péter. Az első felhozó versenyt szeptember végén vagy október elején rendezik Nádudvaron, ahol a sportág összes szabályrendszerében próbára tehetik magukat a versenyzők. Ezenkívül várhatóan a magyar bajnokságot is megrendezik majd, a formagyakorlati részét éppen Orosházán, a többi szabályrendszerét Makón. Bojtor Zalán

Új csapatban kezdi a 2020/2021-es labdarúgószezont Lustyik Levente. A fiatal orosházi születésű játékost a másodosztályú Gyirmót FC Győr vette kölcsön az MTK-tól. Nemrég a Gyirmót FC Győr csapatánál vett részt próbajátékon Lustyik Levente, az NB II-ben szereplő klub pedig augusztus 5-én a hivatalos honlapján is bejelentette, hogy egy évre kölcsönveszi az MTK 21 esztendős labdarúgóját. Az orosházi születésű középpályás 2013 óta a patinás klub játékosa, a korosztályos csapatokat követően a fővárosi kék-fehérek második számú csapatában, az NB III-as bajnokságban játszott, az előző két és fél évben azonban, szin-

tén kölcsönben, Békéscsabán szerepelt. Tavasszal egy súlyos sérülést követően közel egy év kihagyást után tért vissza a pályára. A Gyirmót honlapjának tájékoztatója szerint a klubnak lehetősége van a szerződés lejárta után megszerezni a fiatal labdarúgó játékjogát további két évre. – Mindig is a csapat volt az első számomra, így most is azon leszek, hogy minél jobban szerepeljünk, és bármilyen módon segítsem őket a játékommal. Sokat hagytam ki a sérülésemből kifolyólag, fel kell építenem magam a játékpercekkel és újra formába lendülni. Türelmesnek kell lennem és élnem az adódó lehetőségekkel – nyilatkozta Levente. Bojtor Zalán


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Hegedűs Imre és Komjáti Lilla Marina leánya Hanna Liza, Károlyi Zsolt és Papp Regina fia Nándor, Németh Zoltán és Papp Hajnalka Mária fia Zoltán Csaba Házasságot kötöttek Vass Sándor és Gál Genovéna, Cserenyecz Péter László és Szelei Edit, Ravasz Zoltán és Bounames Nóra

PATIKAÜGYELET Augusztus 3-tól augusztus 9-ig: Pingvin Gyógyszertár Orosháza, Győry Vilmos tér 1. Tel.: (68) 415-815 Augusztus 10-től augusztus 16-ig: Aranyvessző Gyógyszertár Orosháza, Kiss Ernő u. 8. Tel.: (68) 417-722

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió műsora augusztus 1-től technikai okok miatt szeptember 10-ig szünetel. Megújult Híradóval, új műsorral szeptember 11-én jelentkezünk. A kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük.

KUTYASZORÍTÓ

Gerő egy kis településen bukkant fel, az utcákat járta, élelmet, és barátokat keresett. Sajnos egyikre sem talált, így a menhelyre került. A barátságos, fiatal, kissé neveletlen Gerő rendkívül jó alkalmazkodik, így hamar beilleszkedett a menhelyi kutyák közé.Vidám, nyitott kutya, szüksége van a családi kötődésre. Az emberekkel és állatokkal szemben is barátságos, mindaddig, amíg ez utóbbi a szabadban nem jelent számára lehetséges zsákmányt. Ragaszkodó, hűséges és aranyos, mindig készen áll egy kis vidám játékra. Bár az idegenek érkezését ugatásával megbízhatóan jelzi, hamar barátságot köt. •0 6 (70) 619-2307 – kutyamenhely •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 • f acebook.com/kutyamenhely/ •Á llatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

Miért születtem én a Földre? Kik vagyunk mi? Miért születtünk? Mi a dolgunk ezen a világon? Ha már feltesszük ezeket a kérdéseket magunknak, az már jó... Azt jelenti, elindultunk egy úton, mégpedig azon az úton, ami önmagunk felé vezet. Pál Gabriella lelki instruktorral beszélgettem, aki segít nekünk abban, hogy felébres�szük a lelkünket, ami ennek hatására új erőre kaphat, és újra bele tud állni abba a feladatba, amit születésekor kitűzött saját magának. – Dualitásban élünk. Ott a szellemi és az anyagi világ, a jó és a rossz, a fény és a sötétség, az élet és az elmúlás, a lélek és az egó. A lelkünk tudja, ki ő, miért született le a Földre, mi az ő feladata. De az egónk illúzióvilága elfordíthat bennünket a lelkünktől. Lehet, azért, mert a szülői mintát éljük, azt az életet, amit a felmenőinktől láttunk, vagy lehet, azért, mert más boldogságát szem-

Mind egyediek vagyunk, egyedi úttal és feladattal lélve úgy gondoltuk, minket is ugyanaz tesz majd elégedetté. A kapott minták, hiedelmek segítségével éljük életünket, amiben viszont nem találjuk meg igazi önmagunkat – kezdi Pál Gabriella.

A cél tehát, hogy mindenki megtalálja a maga küldetését, azt, amiben ki tud teljesedni. Ehhez nagyon fontos hangsúlyozni, hogy mindannyian egyediek vagyunk, épp ezért a feladatunk is egyedi.

Fotó: Horváth Bence

– Sokan kifelé tekintünk, azt figyeljük, mi van rajtunk kívül, körülöttünk. A fizikai testre fókuszálunk és az anyagi világra. Megyünk a technikai fejlődés után, és sosem állunk meg. Magával ragad

2020. AUGUSZTUS 7.

bennünket a felgyorsult világ. Sosem lesz elég, ami épp van, mert holnap már megjelenik egy még újabb, jobb telefon, egy még gyorsabb, modernebb vívmány. De vajon tényleg ezek által leszünk-e boldogok? Ez az, amit mi keresünk? – tette fel a kérdést. Ha megtanulunk lecsendesedni, megnyugodni, akkor fellelhetjük szívünk békéjét és bölcsességét, akkor választ kaphatunk arra a kérdésre, miért is születtünk a Földre. – Onnan tudjuk, hogy épp a lelkünk által kiválasztott út feladatát végezzük, hogy szeretet és öröm érzése jár át bennünket. Nem érezzük kényszernek, muszájnak a teendőinket, sőt az az érzés hat át bennünket közben, hogy könnyűek és felszabadultak vagyunk. Amikor így éljük meg az életünk feladatait, napi teendőit, akkor átéljük a szeretetet, spontenaitást, a létezés csodálatos élményét. Én vagyok! – emelte ki. BSZA

Gólyatáborok 2020

Korona-előrejelzés

Miután megtudták a leendő egyetemisták az örömteli hírt, hogy felvették őket a kiválasztott felsőoktatási intézménybe, bizonyára megfordult a fejükben a kérdés, lesz-e a koronavírus miatt idén gólyatábor.

Április végén közzétettünk az OrosCafén egy koronavírus-előrejelzést. A koronamonitor oldalán július végéig becsülték meg a magyarországi adatok változását. Lássuk, mekkora sikerrel!

Az erre vonatkozó jogszabály nem tartalmaz korlátozásokat táborok megtartásáról – olvasható az eduline oldalán. Van néhány egyetem, mely úgy döntött, a klasszikus értelemben vett gólyatábort nem szervezi meg, de a többiek valamilyen formában megtartják azt. A korlátozások nyilvánvalóan itt is érvényben lesznek. Kötelező lesz a maszk viselése, a fertőtlenítőszerek

Augusztus 3-án a koronavirus. gov.hu adatai szerint az elhunytak száma 597, az aktív fertőzöttek száma pedig 534 fő. Ezen a napon 74 koronavírusos beteget ápoltak kórházban, közülük 7-en voltak lélegeztetőgépen. Az áprilisban közzétett előrejelzés szerint július 25-én az enyhe fertőzöttek száma 829-re, a kórházi kezelés alatt állóké 435-re tehető, az elhunytak száma ekkorra 578 lesz, a szükséges

A gólyatáborok többségét megtartják használata, és nem engedélyezik majd az olyan játékok megtartását, ahol a hallgatók túl közel kerülhetnének egymáshoz. Az orosházi fiatalok körében népszerű Szegedi Tudományegyetemen

Fotó: szegedma.hu

nem lesznek az idei gólyatáborok, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és az Óbudai Egyetemen sem vállalják azok megrendezését a járványhelyzet miatt. BSZA

intenzív ágyak száma pedig egészen idáig nem fogja meghaladni a 70-et. Lássuk az eredményt! A legközelebbi értékeket a halálozások adatai mutatják, a fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma pedig kevesebb lett, mint ahogy azt áprilisban előre jósolták volna. Visszaemlékezve a tavaszi járványhelyzetre, akkor úgy tűnt, ez az előrejelzés túlságosan optimista. Szerencsére nem lett az. A koronamonitor október végéig mutató előrejelzése szerint egy augusztus eleji felszállóív után a hónap 10. napját követően mind az enyhe fertőzöttek, mind a lappangók, és így természetesen a kórházi kezelés alatt állók száma is csökkenni fog. OÉ

„Ezt biztosan sokan nem tudták rólam” Orosháza ifjúsági referense, Magonyné Urbán Zsuzsanna két történettel lepi meg az olvasókat. Egy kedves óvodás emlék felidézése után azt is elmeséli nekünk, mi szeretett volna lenni gyermekkorában.

Magonyné Urbán Zsuzsannát 2009-ben választották Orosháza ifjúsági referensévé. Első hallásra valamelyest megfoghatatlan ez a munkakör, az viszont határozottan kijelenthető, hogy aki azt betölti, annak közel kell állnia a fiatalokhoz. Miért? Mert őket képviseli, igazgatja, koordinálja, segíti. Talán ennek is köszönhető, hogy Zsuzsanna még harmincnyolc évesen is szinte elveszik az ifjúság tagjai között. Egy kívül-belül fiatalos és színes nő, aki büszkén mondhatja magáról, hogy sok szempontból érti és megérti a mai

ifjúságot. Ő mesél ma nekünk. – Utáltam oviba járni. De most már szeretnék – teszi hozzá rögvest nevetve. – Azért nem szerettem, mert nem tudtam délben aludni, és csak kínlódtam az ágyban. Én pusztaföldvári vagyok, és falun úgy harminc évvel ezelőtt még el merték engedni egyedül a gyerekeket oviba. Más világ volt akkor, egy nap alatt körülbelül egy Trabant meg egy Wartburg ment el az utcán. Én is gyakran jártam önállóan oviba, és hogy ne kelljen ott aludnom, sokszor útba ejtettem a nagymamámat. Lediktáltam neki, mit írjon az óvó néninek, hogy az elengedjen engem ebéd után. Ezt többször megjátszottam, és be is vált. Így nem kellett délutánonként két órát ébren forgolódnom az ágyban, hanem helyette mehettem a mamámhoz, és nála játszhattam. Persze a mamám

Harminc éve még egyedül jártak óvodába sem bánta, hogy nála vagyok, sőt az külön tetszett neki, hogy ilyen leleményes kis unokája van – mesélte. A rovat vendégei közül sokan vallották be, nem azon a pályán találták meg önmagukat, amelyre fiatalon vágynak. Zsuzsa általános iskolás korá-

ban például arról álmodozott, hogy vendéglátós lesz. Nagyon vonzotta a pincér szakma, de végül személyügyes diplomát szerzett. Tizenegy éve azonban az újságot lapozgatva egy különleges álláshirdetéssel találkozott. Az önkormányzat ifjúságsegítőt keresett.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

– Fogalmam sem volt, hogy milyen feladatok várnak majd rám, de hamar megtaláltam a helyem a gyerekek közt. Szeretek emberek között lenni, beszélgetni, segíteni másokon. Egy éve egy bakancslistás vágyam teljesítésébe is belefogtam. Szociális munkásnak tanulok a Kodolányi János Egyetemen. Régi vágyam, hogy szenvedélybetegekkel foglalkozzam. Érdekel a történetük, hogy miért alakult ki náluk a függőség, és szeretnék segíteni nekik a hatalmas küzdelemben, mikor megszabadulnak attól. A kívülállók közül sokakat nem érdekel, hogy a függőség mögött mi áll, hogy valójában milyen személyiségről van szó, hanem csak a szenvedélyük alapján ítélik meg ezeket az embereket. Ezen a szemléleten jó lenne majd változtatni – emelte ki. BSZA MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.