2020.09.25/38. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2020. SZEPTEMBER 25. • XXIII. ÉVFOLYAM • 38. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Pályázatokról is tárgyaltak

3

– Közel harminc napirendről döntöttek a képviselők

TŰZIFAÁRAKRÓL

Fotó: pixabay

Javában zajlik a tűzifák beszerzése, hiszen már nem kell sokat várni az első fűtésig. Bár a legtöbben már beszerezték a szükséges fűtőanyagot, megnéztük, mennyibe kerül idén a tűzifa. A tűzifák árát több tényező is befolyásolja. Nem mindegy, hogy milyen fajta, mekkora méretű, vagy esetleg kandallófáról van szó. A legdrágább a bükk és a gyertyán, melyek köbmétere a vastag tűzifa köbmétere átlagosan 20-22 ezer forintba kerül, míg kandallófaként átlagosan 13-15 ezer forintba kerül. Az vastag éger tűzifa egyelőre a legolcsóbb, ezért átlagosan 12-14 ezer forintot kérnek köbméterenként. Fontos leszögezni, hogy az árak üzletenként, Tüzépenként változnak. TD

MASZKBAN A HIVATALBAN

„Ezt biztosan sokan nem tudták rólam” – Kissné Lenkei Diána mesél

Szögre akasztotta a sípot

7

– György Sándor 30 év után búcsúzott el a játékvezetéstől

8

Gyufából készült el a makett

– Különleges kiállítással kezdődött meg a találkozó

Orosházán rendezték a szépségverseny idei döntőjét Mintegy két héten keresztül Orosházán készültek fel a 2020as Magyarok Világszépe legcsinosabb versenyzői a szeptember 18-án rendezett döntőre. Az eseménynek a Petőfi Művelődési Központ színházterme adott otthont. A döntős szépségek a színpadi mozgások, koreográfiák tanulása, a rengeteg próba mellett a város környékének megismerésére és jótékonykodásra is időt szakítottak. Jártak Kardoskúton, a Fehér-tónál, a csorvási Hudák Műhelyben, a Szikhát Kutyamenhelyen, de az elmúlt évben is megtartott gyopárosi faültetés sem maradhatott ki. A nagy nap szeptember 18-án

érkezett el, a gálaest a Harangos Néptáncegyüttes produkciójával indult, majd a Hudák Műhely által készített díszmagyar viseletben csodálhatták meg a lányokat a rendezvény vendégei. Bajkai István országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg a gálaműsort. Elmondta, a szervezőcsapat a legnagyobb körültekintés és szigorú óvintézkedések mellett készült, hogy ezen a gyönyörű estén ne a vírushelyzet negatív híreire, hanem a versenyen résztvevő tehetséges és csinos hölgyekre fordíthassák a figyelmüket a vendégek. » folytatás a 6. oldalon

Bepótolt akció Több mint negyven családnak segített az Orosházi Jézus Szíve Plébánia Karitász csoportja.

Az ügyfelek kizárólag korlátozott létszámban, szájat, orrot eltakaró maszkban, egymástól tartva a másfél méteres távolságot tartózkodhatnak a Polgármesteri Hivatal épületében. A munkatársak egyszerre egy ügyfelet fogadnak, ez alól csak azok az ügyek kivételek, amelyek esetében elkerülhetetlen a több személy jelenléte. Arra is felhívták a figyelmet, hogy használják a bejáratnál kihelyezett kézfertőtlenítőt. Dr. Horváthné dr. Barta Edit jegyző arra kéri az orosháziakat, hogy csak indokolt esetben keressék fel a hivatalt, elsődlegesen a hivatal digitális platformjain, azaz ügyfélkapun, e-papíron, telefonon vagy e-mailben intézzék ügyeiket. A Polgármesteri Hivatalt az alábbi telefonszámokon érhetik el: 06-68/413-022, 0630/249-1574, 06-30/945-1829.

5

A helyi szervezet minden évben legalább kétszer rendezi meg jótékony eseményét. Egyszer húsvét környékén, másodszor pedig advent idején. Idén a járvány közbeszólt, ezért elhalasztották a csomagok osztását, amit szeptember 22-én pótoltak be a belvárosi katolikus templomban. Baranyainé Murvai Sára

helyi csoportvezető elmondta, hogy az országos szervezet, illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász csoportjától kapott támogatásból valósították meg az orosházi projektjüket, amely keretében tartós élelmiszereket, illetve fertőtlenítőszert tartalmazó csomagokat osztottak. Emellett a katolikus gyülekezet által felajánlott adományokból ágyneműt és játékokat is adtak a gyerekeknek. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

A gyerekek alig tudtak választani a játékok közül

Fotó: HB

A szigethalmi Tóth Boglárka fejére került a korona

Fotó: Horváth Bence

Tapasztalat a PCR-ről

Egyre több embernél merül fel a koronavírus gyanúja, így egyre többen esnek át a tesztelésen. Az interneten sokféle vélemény kering ezzel kapcsolatban, úgyhogy most egy olyan személyt kérdezünk tapasztalatairól, aki már túl van a PCR koronavírusteszten.

Ráczné Zsadon Éva a Nagyszénási Önkormányzati Óvodában dolgozik óvodapedagógusként. Az elmúlt héten túlesett két tesztelésen, őt kértük meg, mesélje el, miképp zajlott ennek menete. – Megfázásos tüneteim voltak, amit azonnal jeleztem a háziorvosomnak. Ő alaposan megvizsgált, és bár nem talált nagy bajt, végül arra a döntésre jutottunk, legjobb, ha kiszűrjük a koronavírus lehetőségét. Edzőként nagyon sok emberrel, illetve óvónőként rengeteg gyermekkel állok kapcsolatban, így ez volt a helyes döntés – kezdte. Éva elmondta, a teszte-

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

léshez külön szakember érkezett otthonába. A mentős először az orrából vett mintát egy hosszú fültisztítóhoz hasonló eszközzel. – Ez minimálisan volt kellemetlen, de mindössze 2-2,5 cm mélyen helyezte föl az eszközt az orromba. Majd következett a garatmintavétel, ami egy picit ingerelte az érintett területet, de az sem fájt, inkább csiklandozott – fogalmazott. Maga a mintavétel nagyjából kettő percbe telt. Az eredmény a háziorvoshoz érkezett, aki továbbította a páciens számára a leletet. – Itthon voltam végig onnantól, hogy kikértük a tesztet egészen odáig, amíg megérkezett a második negatív eredményem. Nemcsak én nem

mentem a kerítésen túl, a férjem is házon belül maradt. Egy háztartásban élünk, és bár neki nem lett volna muszáj karanténba vonulnia, mégis úgy gondoltuk, ez a felelősségteljes magatartás – hangsúlyozta. Az óvónő kiemelte, mivel a tesztelést háziorvosa kérte, így azt díjmentesen végezték el. BSZA

Fotó: Facebook


2

MK_koronavirus_tajekoztato_OSZ_280x427.indd 1

HIRDETÉS

2020. SZEPTEMBER 25.

2020. 09. 23. 13:16


3

KÖZÉLET

2020. SZEPTEMBER 25.

Digitális oktatás a vírus miatt

Közel harminc napirendről döntöttek a képviselők

Pályázatokról is tárgyaltak Összesen 28 napirendet tárgyaltak a képviselők a szeptember 24-i testületi ülésen. Szó volt többek között az Alföldvíz Zrt. alaptőkeleszállításáról, és több pályázatról is. Dávid Zoltán polgármester a napirendi pontok előtt megemlékezett a város életében meghatározó személyekről, akik nemrégiben hunytak el. Egyperces néma felállással tisztelgett dr. Bereczki István korábbi jegyző, Sonkolyos Károlyné, a Díszítőművészeti Kör vezetője és Soós Ferenc egykori hivatali sportfelügyelő emléke előtt a képviselő-testület. Dávid Zoltán az ülés kezdete előtt kérte fel Sebők Évát, hogy indokolja sürgősségi előterjesztését, amely a környezetszennyező fűtési módok visszaszorításáról szólt. Sebők Éva nem kapta meg a kellő támogatottságot, hogy a mai testületi ülésen tárgyalják előterjesztését. Az első napirendi pontban az Orosházi Járási Hivatal 2019. évi tevékenységéről hallhattak beszámolót a képviselők. Dávid Zoltán polgármester megköszönte a hivatal munkáját, amivel segíti az orosházi polgárok ügyeinek intézését. Oravecz Nóra alpolgármester szintén megköszönte a hivatal munkáját és a részletes beszámolót. Kitért arra is,

Oravecz Nóra: Orosháza teljesítette a feladatait hogy külön elismerés jár azért a munkáért, amit a koronavírus-járvány óta végeznek. Második napirendi pontban döntöttek a képviselők az Alföldvíz Zrt. alaptőke-leszállításának tárgyában. Bojtor István alpolgármester véleménye szerint azért kell tartózkodnia a városnak ebben az ügyben, mert még nincs megoldás, és Orosháza elenyésző részben tulajdonos a zrt.-ben. Elmondta, hogy amint kiderül, mi a helyes és támogatható meg-

Fotó: Horváth B.

oldás, azt fogják támogatni. Az Orosházi Városi Gyermekés Diákélelmezési Intézmény konyhájának felújításáról szóló előterjesztés körül heves vita alakult ki. A fejlesztés megvalósítását lehetetlenné teszi, hogy jelentős önkormányzati önerőt igényel, mely a jelenlegi gazdasági helyzetben nem vállalható, és a rendelkezésre álló időtartam nem elegendő a szükséges közbeszerzési eljárások és a kivitelezés lebonyolításához.

Fetser János (MSZP) szerint ezt a pályázatot ebből az ös�szegből meg lehet valósítani. Nem tudja elfogadni az indokot, amit az előterjesztés tartalmaz. Molnár Béla alpolgármester rámutatott, hogy a jelenlegi helyzetben az előterjesztés ezen formája szolgálja leginkább a város érdekeit A járvány hatásai miatt egyetlen projekthez sem javasolja az önerő biztosítását. A Platán Idősek Otthona energetikai korszerűsítéséről szóló napirend kapcsán kiderült, hogy az igénybe vehető támogatás felhasználása önmagában nem eredményezne egy modern, a mai kor követelményeinek megfelelő tulajdonságokkal bíró ingatlant, ehhez további forrás biztosítása szükséges, akár 100 millió forint pluszköltséget jelent. Dávid Zoltán polgármester is elmondta, hogy a városvezetés számára fontos, hogy az idősek részére megfelelő minőségű körülményeket biztosítsanak. Bízik benne, hogy sikerül majd egy új épületet felépíteni. A Humán szolgáltatások fejlesztése a társadalmi felzárkózás érdekében elnevezésű EFOP pályázatról szóló napirend kapcsán Oravecz Nóra alpolgármester elmondta, Orosháza teljesítette a vállalt feladatokat. Részletes tudósítás az OrosCafén! OÉ

A győztes felajánlotta nyereményét Milyen érdekes a sors. Nagy Józsefné Éva hétfőn még szomorkodott, amiért nem ő lett Az egészség tálalva című nyereményjátékunk győztese. Kedden viszont nagy öröm érte, a nyertes Csapó Sándorné ugyanis felajánlotta neki az 5000 Ft értékű ajándékutalványt.

A Facebookon hirdetett nyereményjátékunkra egészséges hozzávalókból készült receptötletekkel nevezhettek olvasóink. A győztes 142 lájkkal Csapó Sándorné lett villámgyors, spenótos, borsós tésztatáljával, ő azonban úgy döntött, elajándékozza Diéta Tár-Ház utalványát. A játék jóvoltából ugyanis a közösségi oldalon megismerte a szintén nevező Nagy Józsefné Évát, és felajánlot-

ta számára a nyereményét. – Nagyon boldog vagyok. Ezúton is köszönjük Csapó Sándornénak, nagy örömet okozott a számunkra – kezdte Nagy Józsefné Éva. – A fiam miatt álltunk át az egészséges életmódra. Ő már kétszer esett át életmentő szívműtéten, a szíve miatt diétásan kell étkeznie. Kókuszolajjal főzök, búzaliszt helyett zabpehelylisztet használok, cukor helyett pedig édesítővel teszem ízletessé az ételt. Nem olcsó alapanyagokról beszélünk, de megéri ezeket választani. A szívproblémái mellett a fiamnak kialakult a pajzsmirigybetegsége is, emiatt nagyon meg is hízott, így kiváltképp figyelnünk kell arra, mit eszik. A diéta mellett nagy hangsúlyt helyezek arra is, hogy vitaminban

Fia szívproblémái miatt váltottak életmódot gazdag ételeket fogyasszon. Mindennap készítek neki nyers zöldség- és gyümölcsturmixot, a cékla-, alma-, gyömbérturmix nálunk megunhatatlan. Tíz éve nem is volt megfázva, sőt náthás sem volt. Az interneten sok

MEGÚJULT A RENDELŐ A KISS ERNŐ UTCÁN

közlemény

Új nyílászárók, külső hőszigetelés, új kazánok és napelemek, klímaberendezések. Az energetikai és fűtéskorszerűsítés mellett a rendelő akadálymentesítésére is jutott a pályázati összegből. Orosháza Város Önkormányzata sikerrel pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-4.1.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése elnevezésű pályázati kiírásán. A pályázat keretében fejlesztették az orosházi 10. számú vegyes háziorvosi körzetének helyet biztosító Kiss Ernő utcai orvosi rendelőt. Az új nyílászárók beépítése mellett megvalósult az épületek külső hőszigetelése. Megtörtént az új kazánok beépítése, az épület tetejére napelemek kerültek, melyekkel biztosítható az energiaköltségek részleges kiváltása. Megújult az épület elektromos hálózata, emellett klímaberendezéseket is felszereltek az épületben. A rendelő projektarányos akadálymentesítése szintén megvalósult, megújult a rendelő egészségügyi és informatikai eszközparkja, valamint a váróterem és a vizsgálóhelyiség bútorzata is. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Fotó: HB

receptet és jó tippet lehet találni, így én azt mondom mindenkinek, aki gondolkozik az életmódváltáson, hogy vágjon bele bátran, mert nem is olyan nehéz azt megvalósítani – mondta el. Bogdánffy-Szőke Anett

Megemlékezés „Már csak emlék vagy, s ez oly nehéz, Hisz úgy fáj a szívünk, hogy elmentél. Elhívtak tőlünk a távoli fények, De mi még mindig visszavárunk téged. Tudjuk, hogy nem jöhetsz, így csak könnyezünk, Fájó szívvel, gyertyalánggal Rád emlékezünk.”

A Vörösmarty iskolában és a Székács evangélikus iskolában is megjelent a koronavírus. Digitális tanrendre álltak át két orosházi oktatási intézményben. A Vörösmarty székhelyintézménybe mintegy 480 tanuló jár, illetve közel ötven pedagógus tanít. Orosz László intézményvezetőtől megtudtuk, hogy már korábban is előfordultak betegség miatt hiányzások, illetve a tanárok részéről többen táppénzen vannak, de most mutatták ki először a vírust az iskolában. – Előzetesen mindazokat az intézkedéseket megtettük, amit központi előírásokban megfogalmaztak. Egy pedagógusnál és egy tanulónál derült ki a PCR-teszt után, hogy elkapták a koronavírust.

Ezért a hatóság szeptember 21. hétfőtől szeptember 25. péntekig digitális oktatást rendelt el a felső tagozaton – nyilatkozott lapunknak Orosz László, aki elmondta azt is, hogy volt még egy tanuló, aki koronavírusra utaló tüneteket produkált. Esetében is elvégezték a tesztet, aminek az eredménye negatív lett. Az orosházi oktatási intézmények közül először a Székács evangélikus iskolában mutatták ki a vírus jelenlétét, egy diáklány kapta el a fertőzést. Ebben az esetben is digitális oktatást rendelt el az operatív törzs. Az intézkedés visszavonásig érvényes és a 4/A, a felső tagozat, valamint a gimnáziumi osztályokra vonatkozik. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

Koronavírus kisokos

Fotó: freepik

Sorozatunkban a vírussal kapcsolatos fogalmakat, kérdéseket tisztázzuk.

Milyen juttatás jár annak, aki önkéntes, illetve hatósági karanténba kerül?

Mi az önkéntes karantén?

Ha a munkavállaló a karantén alatt nem tud otthoni munkavégzés keretében feladatokat ellátni, úgy elsődlegesen a maradék szabadság kiadása jöhet szóba. Ha ez nem megvalósítható, akkor a munkavállaló, a munkáltatóval történő megállapodás alapján vagy hatósági karantén esetén személyi körülményeire tekintettel, mentesül a munkavégzési kötelezettség alól a karantén idejére. A mentesülés időtartamára azonban az általános munkajogi szabályok szerint nem jár munkabér. További lehetőség lehet, hogy a munkáltató egyoldalúan dönt arról, hogy a munkavállalónak teljes vagy csökkentett összegű díjazást fizet a karantén idejére. Ebben az esetben a munkavállaló biztosítása folyamatosan fennáll, egészségügyi szolgáltatási járadékot nem kell fizetnie, sőt még a nyugdíjra jogosító szolgálati ideje sem csökken. Tóth Dániel

Az önkéntes karantén nem hatósági elrendelés, hanem ahogy a neve is mutatja, saját döntésből eredő elvonulás, melynek során a karanténban lévő személy saját otthonában, vagy az állam által, esetleg egyéb módon biztosított szálláson tartózkodik, és azt a szükséges ideig nem hagyja el. Ez idő alatt csak a saját háztartásában élőkkel érintkezik, látogatókat nem fogad. Mi a hatósági karantén? Azok, akiknél a fertőzés gyanúja nem merül fel, ők is kötelesek 10 napra lakóhelyükön vagy tartózkodási helyükön hatósági házi karanténnak alávetni magukat. Elsősorban a külföldről hazatérőket érinti. Ez a módszer a járványügyi szakemberek szerint a megfelelő eszköze a világjárvány megfékezésének.

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 Fájó szívvel emlékezünk

www.pietatemetkezes.hu

FÁRI IMRE ZSOLT

Teljes körű temetkezési szolgáltatás

Megtört szívű Édesanyád, Nővéred, Élettársad és kisfiad, Imike.

Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

halálának 2. évfordulója alkalmából.

Orosházán és a környező településeken:


4

2020. SZEPTEMBER 25.

Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

HIRDETÉS

Védd a magyar munkahelyeket!

Válaszd a hazait!

MK_valaszd_a_hazait_mozaikos_280x427mm.indd 1

2020. 09. 01. 17:34:44


MOZAIK

2020. SZEPTEMBER 25.

„Ezt biztosan sokan nem tudták rólam” Kissné Lenkei Diána 21 éve tanít angol nyelvet a Mezgében. Egy igazi karakter, valódi személyiség, ő az iskola egyik színfoltja, aki most egy olyan meglepő történetet mesél el magáról, amit bizonyára sokan nem gondoltak volna róla. – Benne vagyok az 1996-os Guinness Rekordok Könyvében. Búvárúszóként egy csapattal közösen sikerült bekerülnöm a gyűjteménybe. Abban az évben Pesics Zoltán edző fejében született meg a gondolat, hogy egymást váltva ötven órán keresztül folyamatosan ússzunk a vízben. Megcsináltuk. Én már főiskolás

voltam abban az időben, de megtiszteltetésnek éreztem a felkérést, és örömmel jöttem vissza az egykori csapatomhoz. Összesen 71-en voltunk, akik felállították ezt a rekordot Gyopárosfürdőn – kezdte a visszaemlékezést. Kissné Lenkei Diána édesapja vízilabdázó volt, aki azt akarta, hogy lánya minél előbb megszeresse a vizet. A kis Diána még kétéves sem volt, mikor úszótanfolyamra küldték a szülei, három évesen pedig már önállóan úszott. Az óvodai éveket követően már versenyszerűen tette mindezt, a búvárúszással Pesics Zoltán révén ismerkedett meg. – A nézők és a versenyzők

Szerepel a Guinness Rekordok Könyvében is nagyon élvezték a rekordállítást. Napközben a kisebbek úsztak, éjszaka pedig

Fotó: Horváth Bence

mi, felnőttek. Tizenöt perces váltásokkal indultunk, mindig volt valaki a medencében.

Orosháziak, akikről utcát neveztek el Az e heti választottunk Csizmadia Sándor, kinek emlékét 1937 óta őrzi utca Orosházán. Következzék most tíz érdekes momentum az ő életéből. Csizmadia Sándor: 1871. Vásárhelykutas – 1929. Budapest 1) Szülei Orosházáról költöztek Vásárhelykutasra, ahol apja vasúti őrként dolgozott. A négy elemit Orosházán végezte kitűnő eredménnyel. 2) Katonaként kivezényelték az 1891. május eleji békéscsabai munkás zavargók megfékezésére. Itt hallott először olyan munkásokról, „akik azt hiszik, nekik nemcsak dolgozni kell, hanem valamihez szavuk is lehet.” 3) Megismerkedett olyan titkos szervezetbe tömörült

Munkásköltő és országgyűlési képviselő volt szocialistákkal, akik a munkások tanítását és a munkaviszonyok javítását szorgalmazták. 4) 1984-ben belépett az orosházi szociáldemokrata pártszervezetbe, cikkeket írt a Népszavába.

Fotó: wikipedia

5) 1897-től üldözik, 1898ban kiutasítják a fővárosból. Izgatás vádjával (vagyis cikkei miatt) fogházbüntetésre ítélték. 6) Életében több mint 30 önálló verseskötete jelent meg, elbeszéléseket és regényeket is írt.

7) A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének elnökévé választották. 8) A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének elnökévé választották. A kommunista diktatúra idején szembekerült a rendszerrel, így fegyelmezetlennek minősített magatartása miatt Kun Béláék leváltották. 9) Megalakította a Magyar Nemzeti Munkáspártot. Orosháza parlamenti képviselője lett. 10) A húszas években szélütés érte. Ezután nem tudott beszélni, sőt, írni vagy olvasni sem. Önnön kezével vetett véget életének. Forrás: Koszorús Oszkár: Orosháza jelesei a XIX. század végéig Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról BSZA

Huszonkét lány és negyvenkilenc fiú küzdött azért, hogy megvalósítsa ezt az álmot. A legfiatalabb 7, a legidősebb 46 éves volt köztünk, az ötven óra alatt összesen 203 ezer 600 métert úsztunk le. Be kellett előre jelenteni a Guinness Szövetségnek, hogy mire készülünk. Ők ki is jöttek ellenőrizni, illetve dokumentálni az eseményt. Egyébként ez a hír az Orosházi Élet első számában meg is jelent a fotónkkal együtt – mesélte. Diákkorában Kissné Lenkei Diána a városi bajnokságokon és a megyei versenyek után is szinte mindig a dobogó legfelső fokát foglalta el. Az 1500 méteres búvárúszás-

5

ban bizonyult a legjobbnak. Ma is úszik még, de már csak hobbiból. – Nyaranta szívesen kijárok Gyopárosra, ha pedig nyaralunk, akkor snorkelingelni szoktam. Olyankor csupán a szemüveg és a pipa van nálam, és csak lesem a csodálatos vízi élővilágot. A legszebb élményeim Eilaton voltak Izraelben. Itt teljes búvárfelszerelést béreltünk, és abban mentünk a víz alá. Felejthetetlen volt. Nem véletlenül nevezik ezt a helyet a Vörös-tenger királynőjének. Azt hiszem, a víz szeretete örökké megmarad az életemben – zárta gondolatait. Bogdánffy-Szőke Anett

PROGRAMAJÁNLÓ A Kardos KSK csapatát fogadja következő hazai mérkőzésén az OMTK-Rákóczi labdarúgócsapata szeptember 26-án, 16 órától a Rákóczitelepi Sporttelepen. A vírushelyzet miatt elmaradó KluBB Zenekar- és Crash-koncertek helyett klubnapot tart szeptember 26-án, 19:30-tól Pacsirta utcai székházában az Orosházi Rock Klub, melynek témája a Ten Years After lesz. Kint a szabadban – akadályfutásra várják az érdeklődőket szeptember 27-én, 9 órai rajttal Gyopárosfürdőre. Október 1-én, 19 órától pótolják Pál Feri előadását a Petőfi Művelődési Központ színháztermében. Őszi családi délelőttre várja az érdeklődőket október 3-án, 9 és 13 óra között a Petőfi Művelődési Központ.

Receptek a Reál ajánlásával ZSERBÓ DUPLA CSAVARRAL

A TELEPÜLÉSALAPÍTÁS É v for du lója a l k a l m á ból k i t ü n t e t e t t s z e m é ly e k

„Dr. László Elek-díj Orosháza Egészségügyéért” elismerő cím Gyermekkorában pilóta szeretett volna lenni, végül azonban a fogászatban találta meg számításait dr. Lehoczky Tamás. – Nekem a gyermekkori álmom az volt, hogy pilóta leszek, mígnem szembesültem azzal, hogy ez nem lehetséges. Ezért fontos döntést hoztam, az egészségügy felé vetDr. Lehoczky Tamás tem az irányt – mesélte. Végül a fogorvosi pályán helyezkedett el, ezt azonban kizárásos alapon választotta. Elmondta, a döntésében nagy szerepet játszott, hogy öt év után olyan diplomát vehetett át, amivel rögtön a betegek mellé tudott állni, gyógyítani. Ez 1989-ben történt, ezt követően pedig megyei ösztöndíjasként látott munkához Battonyán. 10 évet töltött az állami szférában, ezalatt nyitotta meg kihívást keresve Orosházán a magánrendelőjét, a két tevékenység ezt követően még évekig párhuzamosan volt jelen az életében. – Nagy mérföldkőnek számított, hiszen engem itt nem ismert senki, tulajdonképpen lépésről lépésre, szájról szájra terjedt, hogy mi itt vagyunk, de elértünk oda, hogy választanom kellett az állami és a magánszféra között, mert a kettőt együtt már nem tudtam csinálni – tette hozzá. Munkáját augusztus 20án dr. László Elek-díjjal ismerték el, de elmondása szerint ezt egyedül nem érhette volna el. Hiszen mindig is az volt a célja pályája során, hogy egy olyan csapatot építsen fel, mellyel a fogászat nagy részét egy helyen le tudják fedni.

Gyermekkorában a zene is fontos szerepet töltött be az életében, végül azonban az orvosi pályán találta meg számításait dr. Török Ágnes. – Szombathelyen születtem, az iskoláimat zenei tagozaton kezdtem. A középiskolai tanulmányaimat követően BudapesDr. Török Ágnes ten, az orvostovábbképző egyetem főiskolai karán közegészségügyi-járványügyi szakon diplomáztam – idézte fel. A világból azonban többet szeretett volna látni, ezért Kanadába utazott, Calgaryba. Az ottani egyetemen zoológusi diplomát szerzett. Ezt követően viszont a család és barátok távolléte miatt a szíve visszahúzta Magyarországra. – Az emberek iránti szeretetem késztetett arra, hogy az Orvosi Egyetemet elvégezzem, így Szegedre kerültem. 1996-ban végeztem általános orvosként, a hódmezővásárhelyi neurológiai osztályon kezdtem el dolgozni, 2000-ben pedig a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szakvizsgáztam neurológiából. Mindenképp ezt szántam a szakterületemnek, amikor jelezték, hogy van Orosházán egy üres állás, kaptam az alkalmon – mesélte. 2000 óta dolgozik az Orosházi Kórházban, 2006. október 6-án nevezték ki osztályvezető főorvossá. Munkájáért augusztus 20-án dr. László Elek-díjat kapott. – Szeretek adni és semmit nem várok cserébe, csak jó szót, szeretetet, amit mindig meg is kaptam – tette hozzá kiemelve, hogy az osztály valamennyi dolgozója megérdemli az elismerést.

PALACSINTA •3 tojás •4 0 dkg Reál búzaliszt •0 ,5 liter Reál tej

•2 dl szódavíz • csipet só, csipet cukor •R eál étolaj a sütéshez

Elkészítés: A tojásokat felütjük egy edénybe, és körülbelül 1 dl tejjel elkeverjük. Hozzátesszük a sót, cukrot. Ezután a liszttel csomómentesre keverjük, majd addig adagoljuk hozzá a tejet és a szódavizet, amíg közepesen sűrű palacsintatésztát kapunk. Forró serpenyőben pici olajban kisütjük.

TÖLTELÉK •d arált dió • sárgabaracklekvár •R eál porcukor

• r eszelt narancshéj • r umaromába áztatott Reál mazsola

CSOKOLÁDÉÖNTET • 5 dkg étcsokoládé • 1 tojássárgája • 1 evőkanál rumaroma • 1 teáskanál Reál kakaópor

• f él evőkanál Reál vaj •2 -3 dl Reál tej • fél csomag Reál vanillincukor

Az öntet elkészítése: A vízgőz felett felolvasztott csokit a tejjel összekeverjük. A vajat a tojássárgával és cukorral habosra keverjük. Majd beleszórjuk a kakaót. Ha kihűlt az olvasztott csoki, az egészet összekeverjük, és ismét felforraljuk. A palacsintát megkenjük barackdzsemmel, majd az ízesített diót szórjuk rá. A közepébe mazsolát teszünk és feltekerjük. Olvasztott vajon megpirítjuk a feltekert palacsintákat, majd leöntjük a csokoládémázzal. Jó étvágyat kívánunk! Mészáros Tünde receptje

A HOZZÁVALÓK AZ OROSHÁZI REÁL ÜZLETEKBEN MEGTALÁLHATÓAK www.elesker.hu • facebook.com/eleskerkft Szőlő ABC Piactéri ABC Orosháza, Avar u. 37. Orosháza, Könd u. 36. Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.00 Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.30 szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva Platán ABC Dózsa ABC Orosháza, Könd u. 80. Orosháza, Dózsa Gy. u. 16. Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.00 Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.00 szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva


6

Fitten a téren

AKTUÁLIS

2020. SZEPTEMBER 25.

Titeket vár a MÓKA VÁR!

A MÓKA VÁR Játszóház 2018. április 2-án nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy kellemes, vidám környezetben, 0-14 éves korig biztosítsa a gyermekek számára a felhőtlen kikapcsolódást és mókázást. A város egyetlen beltéri játszótereként 140 négyzetméteren kínál lehetőséget arra, hogy az időjárástól függetlenül kapcsolódjon ki együtt az egész család. Ha a szülőknek mégis elfoglaltságuk adódik, itt a gyermekfelügyelet is megoldott.

Zumba, jóga és alakformáló torna is lesz A kezdeményezés első hallásra merésznek tűnt. Mozogni, tornázni a főtéren a járókelők előtt? Igen! Egyre többen csatlakoznak a hétvégi ingyenes, szabadtéri edzésekhez. Szeptember 11-e óta minden pénteken, szombaton és vasárnap a főtéren várják a mozogni vágyókat. Ez idáig nordic walking, Chi Kung, zumba, jóga, ZONA edzés,

lazulás és nyújtózás közül választhattak az érdeklődők, de hamarosan új lehetőséggekkel is bővül a kör. – Járom a világot, és láttam, hogy sok országban a napot mozgással kezdik, és azzal is zárják. Úgy gondoltam, nekünk orosháziaknak is ki kell használnunk, hogy van egy ilyen tágas és gyönyörű főterünk – emelte ki Varga Andrea, a Fitt Tér megálmodója. BSZA

– Huszonkét évig tanítottam az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában – kezdte Szemenyeiné Vasadi Valéria, a MÓKA VÁR tulajdonosa. – Nagyon szerettem, de 2018-ban adódott egy lehetőség, hogy átvegyem a játszóházat. Úgy gondoltam, ezt nem hagyhatom ki, ki szerettem volna próbálni magam egy új, mégis hasonló területen, ahol szintén gyerekek között lehetek. Igyekeztem olyan új játékokkal bővíteni a már meglévő készletet, amelyek a kicsik és nagyobbak számára is biztosítják a testi-lelki-szellemi

Figyelem, őszi almavásár! Papp Norbert, aki már körülbelül 10 éve foglalkozik telefonjainkkal, most saját üzletet nyitott Orosházán, a Rákóczi Ferenc út 16. szám alatt, a postával szemben. (x)

Vannak dolgok, melyek egyszerűen nem jöhettek volna létre, ha nincs mögöttük igaz szenvedély. Erre a legjobb példa a NorbiPhone. Üzlete nyitását hosszú felkészülés és tanulás előzte meg. Az üzlet kialakítására is nagy figyelmet fordított, a piros-fehér magas fényű bútor, az ízlésesen berendezett polcok is azt mutatják, hogy Norbert komolyan gondolja mottóját: A minőség a legjobb üzleti terv! Ez a „szerelem” körülbelül 2009-ben kezdődött, amikor az akkori iPhone 3G mobilom elejtettem és összetört a kijelzője, a környéken senki nem tudta megcsinálni. Ezért rendeltem hozzá alkatrészt, majd megcsináltam magamnak. Nagyon megtetszett, ezért egyre többet foglalkoztatott a javítás. Akkoriban még saját magam tanultam, autodidakta módon, azóta pedig igyekszem minél több tudást beszerezni, tanfolyamokra járok jelenleg is. Számomra minden egyes készülék javítása egy ön-

Állatbarát üzletet alakított ki Papp Norbert álló epizód – mutatkozott be Papp Norbert. Elmesélte, hogy a koronavírus miatt megszűnt munkaviszonya, ezt követően vágott bele saját vállalkozásába, kipróbálva, milyen az, amikor teljesen a maga ura lehet. – A boltvezetői pozícióban eltöltött 5 évem során sok embernek elnyertem a bizalmát, mely még több vásárlót vonz maga után. Fontosnak tartom az üzlet megfelelő elhelyezkedése mellett a barátságos hangnemet és természetesen a megfelelő kiszolgálást. Itt érdemes megjegyezni, a bejárat mellett

piktogram jelzi, hogy kisállatbarát bolt – tette hozzá. Üzletében az új és használt mobiltelefonok mellett rengeteg tartozékot is megtalálhatunk, például telefonjainkhoz tokokat, adatkábeleket vagy akár vezeték nélküli fülhallgatókat, szelfibotokat, okosórákat, okos karkötőket, bluetooth hangszórókat. Érvényben van linamaros és dohertys dolgozói kedvezmény is, ez 10 százalékot jelent a kiegészítők árából. A használt telefonok nagy része iPhone, melyek több fontos szempont alapján bevizsgált készülékek. A használt

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI NÉMETH ZOLTÁN CSABA vagyok, július 28-án születtem, Anyukám: Papp Hajnalka Mária.

FAZEKAS NOEL LÁSZLÓ vagyok, szeptember 8-án születtem, 3220 grammal és 48 cm-rel. Anyukám: Szappanos Andrea.

feltöltődést, lazulást, élményekkel teli szórakozást. Úgy gondolom a visszajelzések alapján, hogy ezt sikerült megvalósítanom – folytatta. A tulajdonos kiemelte, nemcsak a városban lakók keresik fel a játszóházat, hanem a környező és távolabbi településekről, sőt külföldről is érkeznek látogatók. Bár ez utóbbi a koronavírus megjelenése óta érthető módon nem volt jellemző. – Tavasszal a karantén miatt sajnos be kellett zárnunk. Bízom benne, hogy a mostani időszakban ez elkerülhető lesz, és a megfelelő higiéni-

ás szabályok betartásával az óvodákhoz, iskolákhoz hasonlóan mi is tovább tudunk működni, hiszen itt a napi létszám jóval kisebb, mint az említett intézményekben – emelte ki. A mozgásfejlesztő és ügyességi játékok mozdulatsorokat, mozdulatelemeket kapcsolnak össze, ezáltal elősegítik a térbeli tájékozódás, látás-hallás, kéz-láb koordináció, egyensúlyérzék, kisés nagymozgás, testkultúra, valamint a logikai, vizuális és a társakkal való nyelvi kommunikációs képességek fejlődését. A védőhálós trambulin,

az óriáscsúszda, az ugrálóvár, a csúszdás labdatenger-medence, a kukac mászóalagút, a léghoki- és a csocsóasztal, a játékkuckó házikó és a kiskonyha alkotják a nagyobb elemeket, ezeken kívül a fiúk és lányok igényeinek megfelelő kisebb játékok is megtalálhatók az autóktól a babákig, a társasoktól a kisvasútig, a Fischer Price fejlesztő játékoktól a kirakókig szinte minden. A játszótér a hétvégéken fergeteges születésnapi partik szervezését is vállalja a díszítéstől a terítésen és a játékok használatán át a buli utáni takarításig. A játszóház családi programokra, cégek, intézmények rendezvényeire kitelepülést is vállal. – A pozitív visszajelzések mindig nagy örömmel töltenek el, mert így beigazolódik, hogy sikerült megvalósítanom azt, amit szerettem volna. A csillogás a gyermekek szemében mindent kifejez – fűzte hozzá a játszóház tulajdonosa. További tájékoztatás a www. moka-var.hu oldalon és a Facebookon. Cím: Orosháza, Uzsoki u. 1. (x)

Magyarok Világszépe készülékekre három hónap, az új Huawei, Samsung, Xiaomi készülékek esetén egy-, tartozékok esetén pedig szintén egyéves garanciát vállal. – A legtöbb egyértelmű hibát azonnal javítom. A mai felgyorsult világban létfontosságú egy hibátlanul működő mobil, ezért sokan nem hagynak ott többnapos átfutási idővel javításra. „Ebben van az életem” – hallottam rengetegszer. Számomra a szavahihetőség és a vállalt határidők tartása a legfontosabb szempont. Amit én nem tudok megoldani, azt egy szerződött profi külső szerviz oldja meg, általában 24-72 órán belül. A végrehajtott javításokért három hónap garanciát vállalok – folytatta. Üzletében bankkártyával is tudunk fizetni. Az egyszerűségre és a gyorsaságra törekszik a leginkább, korrekt árakkal párosítva. – Nem probléma, ha egy autó ment át az iPhone-odon, ha javítható, rám számíthatsz! Gyorsaság és kényelem, amit minden Apple-tulajdonos nagyra értékel – tette hozzá Papp Norbert. Nyitvatartás: hétköznap: 9.00–12.30 és 13.30– 17.00; szombat: 9.00–12.30

Többórás gálaműsort zárt le az eredményhirdetés » folytatás az 1. oldalról

– A szépségen túl létezik-e más üzenete is az ilyen megmérettetésnek? Úgy gondolom, a Fásy Ádám által megálmodott Magyarok Világszépét ez különbözteti meg a hasonló versenyektől. Hiszen a ma este színpadra lépő hölgyek feladata, hogy a szépségen túli üzeneteket is továbbítsanak a közönség és az ifjúság számára – tette hozzá Bajkai István. A köszöntőbeszédet követően először Tamás Gábor, majd a Megasztár 2010-es szériája után ismertté vált Kökény Attila lépett fel. Ezután pedig a zsűri bemutatása következett, melynek tagja volt többek közt a verseny 2016-os, 2017-es és 2018-as győztese, Harkányi Cintia, Senánszky Flóra és Muszka Gréta, valamint Oravecz Nóra alpolgármester és Dávid Zoltán polgármester is. Az olasz származású, de már több mint 20 éve Magyarországon élő énekes, Erox Martini volt a következő fellépő, majd a királynőjelöltek koktélruhás bemutatója következett. A koncertek

Fotó: HB

sora sem ért még véget, előbb Singh Viki, majd a Roy és Ádám Trió szórakoztatta a közönséget dalaikkal. A szépségek ezt követően estélyi ruhakollekcióban is bemutatkoztak. Az utolsó koncertet az X-faktor 2016-os szériájának győztese, Opitz Barbi adta, majd következhetett az est legfontosabb pillanata, amikor kiderült, kinek a fejére kerül a 1,5 kilogrammos fehér aranykorona. A különdíjak kiosztását követően az is kiderült, hogy idén ki lett Kárpátalja legszebb hölgye, ezt a címet Pados Vanda Barbara nyerte el. A Top Model of The World világversenyen Fenyvesi Tímea képviselheti majd a magyar színeket. Második udvarhölgynek idén a makói Frankó Melindát, első udvarhölgynek pedig a szarvasi Furár Dominikát választotta a zsűri. A Magyarok Világszépe 2020-as győztese a 20 éves szigethalmi szépség, Tóth Boglárka lett, aki ezzel a rangos nemzetközi Miss Intercontinental versenyen is részt vehet. Bojtor Zalán


7

SPORT

2020. SZEPTEMBER 25.

György Sándor harminc év után búcsúzott el a játékvezetéstől

DÖNTETLEN

Szögre akasztotta a sípot A labdarúgó-játékvezető három évtizedet töltött aktívan a futballpályán. A közelmúltban ünnepélyes keretek között búcsúztatták.

geztem –, és az aktív nagypályás labdarúgással felhagytam.

– Hogyan indult a pályafutása?

– Ezen a téren is végigjártam a ranglétrát. Elsősorban mint játékvezető tevékenykedtem, de sokszor asszisztensként is segítettem a játékvezetők munkáját. A magam által kitűzött célt, hogy NB III-as játékvezető legyek, túl is teljesítettem, mivel 15 évnyi stabil NB III-as kerettagság mellett, néhányszor NB II-es bajnokságban is as�szisztáltam. A 2001/2002-es bajnokságban beválasztottak az NB III-as Alföld Csoport legjobb három játékvezetője közé, amire nagyon büszke vagyok. Sokat köszönhetek Szénási Józsefnek, Bánki H. Istvánnak, Zsurka Józsefnek, Győri Lászlónak és természetesen a családomnak.

– Futballozni 13 éves koromban kezdtem el a lakó- és szülőhelyemen, Berettyóújfaluban. Végigjárva a ranglétrát a serdülőtől a felnőtt bajnokságig, játszottam Körösszegapátiban és Biharkeresztesen, megyei első és másodosztályú bajnokságokban. A munkám miatt 1988-ban Orosházára kerültem. Itt egy rövid ideig a Rákóczi Vasas igazolt játékosa is voltam, bár bajnoki mérkőzésen nem szerepeltem. A munkahelyi elfoglaltság végett az edzések látogatása nem mindig volt egyszerű feladat, ezért, továbbá Szénási József invitálására 1989-ben jelentkeztem a játékvezetői tanfolyamra – amit el is vé-

– Milyen szintű mérkőzéseken szerepelt?

– Búcsúmérkőzés?

labdarúgó-mérkőzést elvitte a járvány, így konkrét búcsúmérkőzés nélkül ért véget a pályafutásom. Ezt a tartalmas pályafutást a barátokkal, játékvezető társakkal egy kellemes vacsorával egybekötött rendezvényen értékeltük, ahol nagyon szép ajándékkal kedveskedtek a MLSZ Békés Megyei Igazgatóság és a Játékvezető Testület munkatársai is.

– A szeptember 13-ára tervezett Tótkomlós – Doboz felnőtt

– Mik a további tervei a sport területén?

Néhány éve vezette a Tótkomlós – Újpest Fotó: Betkó Tamás hírverő mérkőzést

– Úgy tervezem, hogy sok mérkőzést fogok látogatni, amennyiben igénylik, a működésükről elmondom a véleményemet a fiatalabb játékvezetőknek, hogy segítsem őket a további pályafutásuk alakulásában. A fiam is e területen bontogatja szárnyait, már egy pár éve, és az ő előmenetelét is szeretném támogatni. Betkó Tamás

Arany a felnőtt ob-n is

Körös-körül futás

A legrangosabb magyar versennyel, a felnőtt magyar bajnoksággal avatták fel Csepelen a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát (KIMBA). Az Orosházi Spartacust a 145 fős mezőnyben négyen képviselték a viadalon.

Második alkalommal rendezték meg Szarvason a Körös-körül a Körös körül Futófesztivált, melyre Orosházáról is többen neveztek.

Nagy létszámú mezőny gyűlt össze a szabadfogásúak 70 kilós súlycsoportjában, ahol két orosházi fiú, Pusztai Tibor és Vilim István is versenyzett. Bár jól birkóztak, nem sok babér termett számukra. A későbbi bronzérmestől kaptak ki, akit a későbbi győztes Muszukaev legyőzött, így az orosháziak a vigaszágon sem folytathatták. A megszokotthoz képest egy súllyal feljebb, a kötöttfogásúak 60 kilós versenyében indult a Spartacus junior magyar bajnoka, Rácz Richárd. Ricsi is megállta a helyét és Török, illetve Andrási mögött a harmadik helyet szerezte meg. A hölgyek mezőnye is foghíjas volt. Az orosháziak reménysége, Szél Anna egyik

Spartacusos kis csapat, Szél Anna arany, Rácz Ricsi bronz nagy, válogatottbeli riválisa sem tudott kiállni. Sastin Marianna egy kisebb vállműtét után lábadozik, Galambos Ramónának pedig az egyik múlt heti edzésen ment ki a bokája. Anna a rá jellemző lendületes, ötletes, akciódús birkózást bemutatva, a junior után ezúttal a felnőtt magyar bajnoki aranyat is megszerezte. Ezzel a sokszoros bajnok Sastin Mariann mellett, a válogatottban ő a másik

jelölt, aki a világversenyeken képviselheti hazánkat. A Spartacus elnöke, Szél Attila is, aki elégedetten nyilatkozott a magyar bajnokság után: – Jól birkóztak a versenyzőink. Ismét bebizonyosodott, hogy a klub ott van a magyar élmezőnyben, hisz a két legrangosabb viadalról, a junior és a felnőtt magyar bajnokságról három aranyat és ös�szesen öt érmet hoztak el. Csányi József

Ott találtuk az indulók, és a későbbi győztesek közt is Patyiné Bogdánffy Ágnes tanárnőt a fiával, Patyi Ákossal együtt. Patyi Ákos és édesanyja a leghosszabb, 21 kilométeres távot választották, és mindketten dobogón végeztek. – Ákost az elején egy kicsit elragadta a hév, és nem a megfelelő induló tempót választotta. Korosztályában így is

Az idei évben is a senior úszók kezdtek, majd a kezdő úszók bemutatója következett, utána az emlékérmek átadására került sor. Ezután vette kezdetét a pontverseny hivatalos része. Rekordlétszámú egyesület és versenyző látogatott el Orosházára, köztük utánpótlás-válogatottak, ranglistavezetők. A résztvevő 21 egyesület 12 versenyszámra 274 úszóval adta le nevezését. Az orosháziak két arany-, öt

Fotó: Patyi Gábor

megszerezte a második helyet. Nekem is sikerült a dobogóra állni. A 41-50 évesek versenyében és a nők összesített versenyében is a második helyet szereztem meg – meséli az élményeket Patyiné Bogdánffy Ágnes. CSJ

Péli mesterhármasával

A 6. fordulóra került sor a kvalifikációs bajnokság „A” csoportjában.

ezüst- és hat bronzérmet szereztek. A csapatok pontversenyét 186 ponttal a Bé-

Fotó: OÚE

késcsaba Előre ÚK nyerte, az OÚE 102 ponttal az 5. helyen végzett. Betkó T.

A 4. fordulót rendezték meg a városi kispályás labdarúgó -bajnokságban. Eredmények: Linamar FC – Barátság-Orosfarm SC 1-2, Szkaliczki és Társai Kft. – Kárai Exclusive 1-14, Főnix Söröző – Edit Optika-Hungária 2-8, Geli’s-Makk7 – Piros7 9-3. A bajnokság állása: 1. Edit O.-Hungária 9 pont, 2. Kárai 9 pont, 3-8. Aranyodi 6 pont, Főnix 6 pont, Montana 6 pont, Kazszer 6 pont, Piros7 6 pont, Geli’s-Makk7 6 pont, Barátság-O. FC 6 pont, 10. Liget SC 3 pont, 11-12. Szkaliczki 0 pont, Linamar FC 0 pont. Bt

Az öregfiúk-bajnokság szeptember 18-i eredményei: Mezőkovácsháza – RETRO 5-3, Liget – AKG 5-2, Nagyszénás – AM-TRANS 1-0. A bajnokság állása: 1. Mezőkovácsháza 12 p., 2. RETRO 9 p., 3. Liget 6 p., 4. AM-TRANS 6 p., 5. Nagyszénás 6 p., 6. AKG 6 p., 7. Törekvés 0 p., 8. Clas�szikusok 0 p. A szeptember 25-i párosítás: 18 óra: Clas�szikusok – Törekvés, 19 óra: RETRO – Liget Öreg Fiúk, 20 óra: AKG – AM-TRANS. bt

EMLÉKVERSENY

Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés

Tizenhárom érmet szereztek az OÚE úszói

VÁROSI FOCI

RETRO-BAJNOKSÁG

Érmek az emlékversenyen Szeptember 12-én rendezte meg az Orosháza Úszó Egyesület a XXXII. Nagy Sándor Emlékversenyt.

A megyei II/B csoportban: Gádorosi LSE – OMTK-Rákóczi 2-2 (1-2). Gádoros, 100 néző. Vezette: Bozó N. Orosháza: Szabó P. – Krivik, Kánya, Kránitz (Dudás), Bódi, Kecskeméti, Debreceni (Iványi), Harmati (Lipták, Rácz), Sajti, Tóth L. (Dobi), Nagy D. Edző: Kormányos Antal. Gólszerzők: Fejes (40.), Máriás (86.), ill. Bódi (10.), Nagy D. (43.). Kiállítva: Szabó P. (85.). Kormányos Antal: „A mai mérkőzésen a hazaiak akaratban fölénk nőttek, ezért a hajrában megérdemelten egyenlítettek.” A Rákóczi szeptember 26-án, 16 órakor fogadja a Kardos csapatát. A mérkőzés után a csapat vendégül látja a szurkolókat egy vacsorára. BT

Orosházi MTK-ULE – Jamina SE 5-3 (3-0). Orosháza, 120 néző. Vezette: Modes. ULE: Dobozi – Kasuba, Szabó N., Dajcs, Selmeczy (Bessenyei), Kocsis (Fehér), Harangozó, Szabó Á. (Varga P.), Miszlai, Vincze, Péli (Csőke). Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Gólszerzők: Péli (3., 18., 41.), Miszlai (50., 87.), ill.

Fotó: Bohus Krisztián

Kardos L. (46.), Papp D. (62., 71.). Kiállítva: Murvai (80.). Buza Barnabás, Kvasznovszky József: „Az elmúlt heti súlyos vereségünk tükrében féltünk a mai mérkőzéstől. Gratulálunk a gyerekeknek, nagyon jól játszottak. Külön kiemelnénk Péli Tamást, aki szenzációs első félidőt produkált.” Az OMTK-ULE 1913 csapata őrzi 2. helyét a bajnokságban. A csapat szeptember 26-án, 16 órakor Szabadkígyóson lép pályára. BT

Szeptember 17–20. között rendezte meg az Orosházi Sakk Egyesület egykori éljátékosa, id. Bacsur Imre emlékére a hagyományos versenyét. A Petőfi Művelődési Központban lebonyolított eseményen harminc induló vett részt, közöttük hat FIDE mester. Az egyesület új elnöke, Győri Szabolcs köszöntötte a résztvevőket, majd Dávid Zoltán polgármester nyitotta meg a rendezvényt. A verseny névadójának rövid életútját Lajti Tímea, a PMK ügyvezető igazgatója ismertette. Ezt követően kezdődött meg a hétfordulós svájci rendszerű sakkverseny. A Békés megyei játékosok a „Békés megye bajnoka” címért is küzdöttek. A XXXI. emlékversenyt a makói színekben sakkozó Horváth Zsolt FIDE mester nyerte. A részletes eredmények a www.oroscafe.hu oldalon érhetőek el. Betkó Tamás


8

MOZAIK közlemény

KÖZMEGHALLGATÁS Orosháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete 2020. október 13. napján (kedd) 9.00 órai kezdettel nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 97. §-a alapján közmeghallgatást tart, ahol az érdeklődő állampolgárok közérdekű kérdéseket tehetnek fel, és javaslatokkal élhetnek. A közmeghallgatás színhelye: 5900 Orosháza, Pacsirta u. 8.

Simondán Gusztáv elnök közlemény

DAREH Tisztelt Ingatlanhasználók! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. szeptember 30-án (szerdán) az 5900 Orosháza, Fürdő utca 1. szám alatti ügyfélszolgálati irodánk továbbképzés miatt zárva tart. Szíves megértésüket előre is köszönjük. közlemény

EBZÁRLAT A Békés Megyei Kormányhivatal mint élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró hatóság a rókák veszettségének megelőzése érdekében kihelyezett csalétek-vakcina okán állatjárványügyi intézkedésként Békés megye teljes területére vonatkozóan 2020. október 3-tól 2020. október 23-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el.

Részletek az OrosCafén.

Az én ötösöm Kedvenc étterem, film, zene, sorozat, könyv? Ezúttal Murányi Erika árulta el nekünk, mi az ő ötöse. Melyik a kedvenc könyve? – A kedvenc íróm Frank E. Peretti. Legutóbb a Tilly című kisregényét vettem a kezembe, ami egy nagyon kényes témát boncolgat, viszont nagyon kellemesen. A mű az abortusz kérdéskörével foglalkozik. Én személyesen nem vagyok érintett a témában, de több közeli ismerősöm igen. Ez egy olyan téma, amiről nehezen beszélnek az emberek, pedig azoknak, akik keresztül mennek rajta, szükségük van a segítségre. Ez a könyv segíthet nekik a feldolgozásban.

Melyik a kedvenc filmje? – Az Egy kutya négy élete. Egy kutyus szemszögéből láthatunk mindent, többek közt az állat emberekkel való kapcsolatát is. Sokat lehet tanulni tőle. Például azt, hogy a haragtartásnak és a sértődöttségnek nincs semmi értelme. Sokkal jobb nekünk is, ha elengedjük

a negatív dolgokat, és helyettük a jóra koncentrálunk. Melyik a kedvenc sorozata? – Egyértelműen a Hetedik mennyország. Egy lelkész családjának életéről szól, de nem fektetnek feleslegesen nagy hangsúlyt a vallásra. A sorozat hétköznapi és életszerű témákat dolgoz fel a gyerekkori problémáktól a kamaszkori csínytevéseken

Ezen a héten Murányi Erika ajánl fimet, könyvet, éttermet

2020. SZEPTEMBER 25.

A mesterszakács tippjei

5

Radnótit, és ők nagyon szépen meg tudják fogalmazni a zenével azt, amit Radnóti szavakkal mond el. Régi nagy kedvencem a Bájoló. Hol és mit eszik a legszívesebben? – A kedvencem itt a városban a La Rosa hétvégi sültes tálja. Mindig más van rajta, de mindig finom. Meg sem szoktam már kérdezni, mi lesz azon a héten, mert úgyis isteni lesz. BSZA

át a pályaválasztáson keresztül a fiatal felnőttek kirepüléséig. Ki a kedvenc zenei előadója? – A Szabó Balázs Bandáját választanám. Biztosan azért is, mert imádom Fotó: Horváth Bence

A fasírt a magyar családok asztalán éppoly megszokott, mint egy ropogós rántott hús. Ezt is mindenki másképp csinálja, egy kicsit más arányokkal és fűszerekkel készíti, mint a szomszédja vagy az anyósa. Az OrosCafé egy helyi mesterszakácsot kért fel arra, mondja el, hogyan készíti ő ezt a népszerű ételt. 1) Dinszteljük meg a vöröshagymát zsíron. 2) Eközben áztassunk be tejbe egy zsemlét. Nem kell sokáig áztatni, csak hogy épp felvegye a tejet, aztán már csavarhatjuk is ki. Egy kiló darált sertéshúshoz bőven elég egy zsemle. 3) A tojással ne spóroljunk. Egy kiló húshoz használjunk hat darab tojást. 4) Tegyünk bele sót, borsot, őrölt köményt, fűszerpaprikát, és ekkor adjuk hozzá a fokhagymát és a dinsztelt vöröshagymát is.

Én néha egy kis petrezselyemzöldet is belecsempészek. 5) Ezután tegyünk bele zsemlemorzsát, és próbáljunk meg egy középkemény állagot elérni. A formázott kis pogácsákat már nem kell zsemlemorzsába forgatni, elég az a mennyiség, amit beledolgoztunk. 6) Én először mindig készítek egy kis kóstolót. Hidegen az ízek ugyanis nem jönnek ki úgy, mint melegen. Ha még nyersen kóstoljuk meg a fasírtunkat, lehet, sótlannak, íztelennek találjuk, kisütve viszont már épp megfelelő lesz. 7) Közepes lángon süssük ki a pogácsákat, hogy belül is átsüljön a fasírtunk.

Gyufából készült el a makett Különleges kiállítás megnyitójának a helyszíne volt a Nagyszénási Kulturális Központ. A kiscsákóiak ötödik nagy találkozója alkalmából is rendezett eseményen gyufaszálakból elkészített kastélyok makettjeit csodálhatták meg. A nyugalmazott pécsi rendőr alezredes, Szűcs Pál elmondása szerint már

gyermekkorában is szeretett fával játszani és abból elkészíteni játékait. Azóta leginkább a romos kastélyok makettjeit dolgozza fel, de eredeti állapotukban, ezzel is megőrizve az épület emlékét az utókornak. Így figyelt fel a kiscsákói Geist-kastélyra is. Végül 558 szál gyufából készítette el a makettet, melyet szeptember 17-én, a kiállítás megnyitó-

ján lepleztek le a Nagyszénási Kulturális Központban, de más magyar és külföldi gyufakastélyokat is megcsodálhattak a látogatók. Szűcs Pál munkáját egy emléklappal köszönte meg Nyemcsok János, Nagyszénás polgármestere. Ezt követően a vendégek közelebbről is szemügyre vehették az alkotásokat. Bojtor Zalán

Több kastély makettjét megcsodálhatták

Fotó: Horváth Bence

Október 1. az idősek világnapja

Magunkért Egymásért Civil Egyesület

Október 1. 10 óra Árpád-kert Mi így köszöntjük...

PLEMENTE A N TEMETKEZÉS Tótkomlósi Naplemente Temetkezési Szolgáltató Kft. Cégtulajdonos:

Czirléné Kovács Tímea

Székhely: 5940 Tótkomlós, Aradi u. 33.

Irodáink:

TÓTKOMLÓS:

5940 Tótkomlós, Aradi u. 33. CSORVÁS:

5920 Csorvás, Rákóczi u. 23. OROSHÁZA-GÁDOROS:

5900 Orosháza, Táncsics u. 11. (A bírósággal szemben)

BATTONYA:

5830 Battonya, Árpád tér 10. (Római Katolikus Temeto)

06-30/305-1454 www.naplementetk.hu Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.500 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.