2020.10.02/39. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2020. OKTÓBER 2. • XXIII. ÉVFOLYAM • 39. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

2

– Tánccal ünnepelték az Idősek Világnapját

Október elseje az idősek napja – ebből az apropóból, de nem csak ezen az egy napon a legnagyobb tisztelettel adózunk időseinknek. Hálás szívvel köszönjük Önöknek azt, hogy szorgos és kitartó munkával felépítették ezt a várost, gyarapították, gazdagították, majd pedig gyermekeiknek örökül hagyták! Köszönjük elkötelezettségüket Orosháza iránt, és kérem, bölcs iránymutatásukkal, tapasztalataikkal segítsék a fiatalokat, nagy szükség van Önökre! Orosháza aktív lakosait pedig tisztelettel kérem, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben még inkább álljanak az idősek mellé, és segítsék őket mindenben, hogy érezzék, tudják, fontosak nekünk, szükségünk van rájuk, és vigyázunk rájuk!

Dávid Zoltán polgármester

FELHÍVÁS!

közlemény

Orosháza Város Önkormányzata az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. és a BIOFILTER ZRT. segítségével

5

– Művésztanárok játszanak a képernyőn a zene világnapján

 Szeptember 30-án, a Petőfi Művelődési Központ Bubik-termében tartotta soron következő ülését az Orosházi Oktatási Kerekasztal.

Az előzetes terveket és a szervezet munkarendjét azonban jelentősen átírta a koronavírus-helyzet. Bojtor István alpolgármester, a kerekasztal elnöke elmondta,

– Boldogan tekint vissza a szépségversenyre

a kerekasztal

Fotó: Horváth Bence

ennek ellenére továbbra is szeretnék fenntartani a munkát és az érdeklődést, hozzáigazítani a mindennapok problémáihoz. – Maga a kerekasztal azt

szolgálja, hogy a város fiatalságának helyben tartására valamilyen megoldást, perspektívát találjunk. Minden iskola, tagintézmény véleményére kíváncsiak vagyunk, va-

lamint a civil szereplőkére is, akik befolyásolhatják, hogy az orosházi fiatalok jól érezzék magukat – nyilatkozta az alpolgármester. » folytatás a 3. oldalon

Harminc éve először  1990. szeptember 30án és október 14-én tartották Magyarországon az első szabad önkormányzati választást, amely ez első és egyben utolsó kétfordulós szavazás volt. Az orosházi lakosok akkor dr. Gulyás Mihályt választották a település polgármesterének.

A gyűjtés helye:

Nem egészségügyi eszközök, de a mentést ezek is segítik

Már Orosházán is  Ha több beteg vagy sérült ellátása zajlik egyszerre, akár egy tömeges vonatbaleset vagy mérgezés után, akkor nem elég a mentők részéről az egészségügyi szaktudás. Ugyanakkora szükség van a munka gyors és logikus koordinálására is. Ebben nyújt rendkívüli segítséget a tömeges baleseti táska. Az elmúlt hetekben az Országos Mentőszolgálat Alapítvány közreműködésével új tömeges baleseti táskák ér-

keztek a mentőkhöz. Eddig is volt stratégia, de a jelenlegi leosztott szerepkörökkel a szervezés és a kárhely felszámolása sokkal gyorsabbá és hatékonyabbá vált. A táskában funkcióval megjelölt láthatósági mellények találhatók hatalmas zsebekkel, melyekben karszalagokat, felírólapokat és önhegyező, minden felületre író, időjárásálló ceruzákat helyeztek el. Ezek az eszközök mind a feladatok koordinálását segítik mentés közben. BSZA

1990 tavaszán a megválasztott új Országgyűlés hoszszan tartó viták után végül elfogadta a helyi önkormányzatokról szóló törvényt

1990. augusztus 3–án, amely kimondta, hogy a jogszabály elismeri és védi a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogait, lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi önkormányzat útján önállóan és demokratikusan intézzék a helyi érdekű közügyeket. Orosházán a szeptember 30-i első forduló alacsony részvétel miatt érvénytelenül zárult, mindössze 9040-en, a választásra jogosult polgárok 34,09 százaléka járult az urnák elé. Csak két választókerületben

sikerült képviselőt választaniuk a lakosoknak. A helyhatósági választás második fordulójára október 14-én került sor, akkor a választópolgárok 30 százaléka ment el szavazni, és sikerült megválasztani a 27 tagú képviselő-testület tagjait. Akkor dr. Gulyás Mihály lett Orosháza első embere, akinek menye nem mellesleg Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja, unokája pedig Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetés szervezője. TD

Kávézzon fél áron az OrosCafé és a Reál Piactéri ABC jóvoltából!

VÁGJA KI EZT A KUPONT, ÉS VÁLTSA BE A REÁL PIACTÉRI ABC KÁVÉZÓRÉSZLEGÉN! A kupon átadásával jogosulttá válik 1 csésze kávé megvásárlására

50%-os kedvezménnyel.

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

A kupon kizárólag a Reál Piactéri ABC (Orosháza, Könd u. 36.) Kávézórészlegén érvényes. A kupon készpénzre nem váltható, értékéből készpénz nem adható vissza. Egy vásárlás után csak egy kupon használható fel.

Orosháza Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2020. október 26. napján (hétfő) 17.00 órai kezdettel nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 97. §-a alapján közmeghallgatást tart, ahol az érdeklődő állampolgárok közérdekű kérdéseket tehetnek fel, és javaslatokkal élhetnek. A közmeghallgatás színhelye: 5900 Orosháza, Pacsirta u. 8. Dr. Abonyi Lajos 1. elnök

8

Olyan volt, mint a filmekben

Koronavírusról és későbbi tervekről értekeztek

Képcsöves berendezések (tévé, illetve monitor) átvételére NEM LESZ LEHETŐSÉG!

KÖZLEMÉNY

– Gólokkal, gólpasszokkal járulna hozzá csapata sikeréhez

Összeült

LAKOSSÁGI ELEKTRONIKAI HULLADÉK, HASZNÁLT ÉTOLAJ és SÜTŐZSIRADÉK GYŰJTÉSÉT szervezi.

A nevezett hulladékok átvétele ingyenes!

7

A vírushelyzetet és jövőbeli terveiket értékelték

2020. október 27-én (kedden) 8–16 óráig

Orosháza, Vásárhelyi út 78. szám alatt, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. hulladékudvarának telephelye.

Hamar beilleszkedett új csapatába a csatár

A kupon 2020. október 2-től október 10-ig érvényes!

Tisztelettel köszöntöm Orosháza időseit!

A zene világnapján zenélni kell!

Nem csak a 20 éveseké a világ


2

AKTUÁLIS

2020. OKTÓBER 2.

Tánccal ünnepelte az Idősek Világnapját a szentetornyai egyesület

Nem csak a 20 éveseké a világ MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: ve-

vői kapcsolattartó (angol és orosz nyelvtudással). Fizikai munkakörök: pék, emelőgép-karbantartó, sertésgondozó, kisállatgondozó kutyák mellé, ipari géptakarító, hegesztő, emelőgép-kezelő, favágó (Tótkomlós), élelmiszerbolti eladó, bolti eladó (férfi), temetkezési dolgozó, betanított pék, élelmiszeripari művezető, elektroműszerész, karbantartó, gépkezelő, villanyszerelő, minőségellenőr, gépbeállító, darukezelő, autószerelő, autóvillamossági szerelő, karbantartó géplakatos, karbantartó villanyszerelő, szerszámkészítő, pultos (Nagyszénás), varró-összeállító (Tótkomlós), fröccsöntőgép-kezelő (Tótkomlós), szitanyomógép-kezelő (Tótkomlós), szakács (Pusztaföldvár, Kaszaper), kőműves, pörzsölő, varrógépszerelő műszerész, tehergépkocsi-vezető (C+E kat.), nehézgépkezelő, pultos-hamburgersütő (Gádoros), kertészeti munkás, virágbolti eladó (Csorvás), földmunkagép-kezelő, betanított élelmiszeripari munkás, élelmiszeripari gépkezelő (férfi). Az állásokról bővebben a www.munka.hu honlapon vagy a 06-70/491-2157-es telefonszámon tájékozódhat.

KÖNYVTÁRI NAPOK A könyvek, az olvasás barátai, szerelmesei számára is minden ősszel nagyon várt időszak az Országos Könyvtári Napok hete.

Mint Buzai Csaba könyvtár­ igazgató elmondta, a programok már október ötödikén, hétfőn elkezdődnek. – Délután öt órára közönségtalálkozóra invitáljuk az olvasókat, ahol Szabados Ágnessel találkozhatnak az érdeklődők. Kedden a könyvtárban ilyenkor hagyományos véradásra várunk mindenkit. A KLuBB zenekar már többször lépett fel a könyvtárban. Péntek este az Olvasháza című olvasás népszerűsítő játékunk eredményhirdetésén is ők lesznek a vendégeink a gyermekkönyvtárban. Szombaton 9 órakor indul a kerékpártúra Gádorosra, névadónk, Justh Zsigmond halálának 126. évfordulóján – sorolja fel az igazgató. CSJ

Hagyományosan ugyan helyi környezetben, egy kis ünnepség keretében köszönti az időseket, szépkorúakat a Magunkért Egymásért Civil Egyesület. Idén azonban különleges megmozdulással, egy kisebb táncos rendezvénnyel tették emlékezetessé a napot.

Immár 29 éve, 1991-ben nyilvánította október 1-ét az Idősek Világnapjává az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése. Orosházán az elmúlt években is minden alkalommal megünnepelték a városi egyesületek a jeles napot. A Magunkért Egymásért Civil Egyesület is hagyományosan helyi környezetben, egy kis ünnepség keretében szokta köszönteni időskorú tagjait, idén azonban új dolgot találtak ki. Klubvezetőjük, Szverle István ötlete nyomán

A szelfipont előtt mutatták meg az egyesület tagjai, mit tanultak ugyanis ezúttal tánccal köszöntötték az orosházi időskorúakat az Árpád-kertben, a szelfipont előtt. – Olyan ötletre gondoltunk, ami eltér a szokványostól, amivel igazán emlékezetessé tudjuk tenni nemcsak a klu-

Sorra veszik át

Szem előtt tartva és támogatva Békés megye rövid és hosszú távú egészségügyi fejlesztését segítik a járvány elleni védekezést a Dél-Békés Mentőcsoport tagjai. Oravecz Nóra elnök elmondta, hogy a Békés Megyei Önkormányzat döntése miatt határozatlan időre felfüggesztették önkénteseik

tevékenységét, ennek ellenére felkészültek a második hullámra. – Ezerliteres kiszerelésben összesen 40 ezer liter Disinflex felületfertőtlenítőszer-oldat áll rendelkezésre, amelyet az önkormányzatok számára ajánlottunk fel ezzel is hozzájárulva, hogy a megyében a jelenleg tapasztalt mértéknél ne emelkedjen ro-

bunk, hanem minden erre járó időskorú napját is. Én úgy érzem, ez sikerült, hiszen sokan jöttek el a szelfiponthoz vagy álltak meg, hogy megnézzék a produkciót – nyilatkozta az ötletgazda. Az egyesület táncos lábú

hamosan a megbetegedések száma – tájékoztatta lapunkat az elnök. Békés, Kisdombegyház, Dombegyház, Nagymágocs és Orosháza is igénybe vette már az ingyenesen felajánlott ezer liter fertőtlenítőszert, de mint megtudtuk, folyamatosan érkeznek a megkeresések a települések, intézmények részéről. OÉ

Fotó: Horváth Bence

tagjai végül két dallal, a 2010es labdarúgó-világbajnokságról ismert Waka Wakával és Aradszky László legismertebb szerzeményével mutatták be közönségüknek, hogy tényleg nem csak a 20 éveseké a világ. Produkciójukat követően nem

is maradt el a megérdemelt taps és elismerés. Orosháza polgármestere, Dávid Zoltán is ellátogatott a rendezvényre, és köszöntötte az egyesület tagjait. Elmondta, az idősekre szükség van, becsüljük meg őket, különösen a jelenlegi időszakban, amikor még több odafigyelést igényelnek. Ezért is kér mindenkit, hogy figyeljen oda idős családtagjaira és ismerőseire, és gondoskodjon róluk, hiszen most igazán szükségük van rá. – Az idősek, szépkorúak megérdemlik a megbecsülést, hiszen nekik köszönhetünk mindent Orosházán, ami itt megépült és megvalósult. Szeretnénk, ha az időseinket meg tudnánk becsülni, hasznosítva azokat a tapasztalatokat és bölcseleteket, amiket ők továbbadtak – tette hozzá a polgármester. Bojtor Zalán

A DBMCS felkészült a járvány második hullámára

Fotó: DBMCS

Felújítás a Máltain

Bursa Hungarica

– Tíz éve már, hogy a Máltai Játszótér jelen van az orosháziak életében – kezdte dr. Rigó Orsolya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Dél-Alföldi Régiójának regionális ügyvezetője. – A helyi és környékbeli gyerekek nagyon szeretik ezt a játszóteret, az iskolások kifejezetten kedvelik a sportpályánkat, melyet délutánonként gyakran használnak. A pályának rekortán, azaz puha gumi borítása van, ami nagyon praktikus, hiszen felfogja az eséseket, így megvédi a gyereket a komolyabb sérülésektől. Ez a borítás viszont a tíz év alatt igencsak elhasználódott, hiszen a mindennapos játék

Pályázati kiírásra az állandó orosházi lakhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek A vagy B kategóriában. Előbbi ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat területén lakóhel�lyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat. A B típúsú ösztöndíjpályázat-

Négy és fél millió forintból kap friss borítást a sportpálya a Máltai Játszótéren. Ha az időjárás engedi, néhány nap és az új rekortánon játszhatnak a gyerekek.

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

Lecserélik a rekortánborítást a játszótéren mellett az orosházi munkatársaink rendszeresen szerveznek ide focikupákat is. Úgy gondoltuk tehát, hogy a sportpályát nagyobb biztonsággal tudják majd használni a fiatalok, ha az új borítást kap – emelte ki. A négy és fél millió forintos beruházás máltai belső pályázatból, valamint a régió saját költségvetéséből valósul meg.

Az önkormányzat 2020ban is meghirdeti a Bursa Hungarica pályázatot.

Fotó: Horváth Bence

Az elmúlt napok esős időjárása miatt a munka áll, viszont a regionális ügyvezető hangsúlyozta, a kivitelezővel folyamatos a kapcsolattartás, és mihelyst két száraz nap követi egymást, a pálya borítása folytatódni fog. Megfelelő körülmények között szűk egy hét alatt befejezik a munkát, és a gyerekek az új rekortánpályán sportolhatnak tovább. BSZA

ra azok a települési önkormányzat területén lakóhel�lyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik: a 2020/2021. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások vagy felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek. A 2021/2022. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázat rögzítésének és a Polgármesteri Hivatalba történő benyújtásának határideje: 2020. november 5. 16 óra. A pályázat részletes kiírása megtekinthető a város honlapján, és az OrosCafén. Tóth Dániel


3

KÖZÉLET

2020. OKTÓBER 2.

Megújult dísztermükben készülnek szalagavatójukra a Székács evangélikus iskola diákjai

Terveznek és remélnek a végzősök  Szalagavatójukra készülnek a Székács József evangélikus iskola 12. évfolyamos tanulói. Az intézményvezetés és a diákok pozitívan néznek a jövő felé, 2021. január 30ára tervezik a nagy eseményt. A táncpróbák a modernizált díszteremben zajlanak.

A végzős fiúk és lányok párba rendeződve gyakoroltak a nagy eseményre. Az Antali Zoltán táncpedagógus által tartott óra a megújult díszteremben zajlott. A nyáron ugyanis kívül-belül modernizálódott és szépült is az épület. – A nyári hónapok folyamán lecseréltettük az iskola főépüle-

Modernizált környezetben zajlanak a szalagavató próbái

Elismeréseket osztottak  A tavaly hagyományteremtő szándékkal életre hívott Diákélelmezés napját a járvány okozta rendkívüli helyzet sem hiúsíthatta meg. Szeptember 30. a Diákélelmezés napja – tavaly indult útjára a kezdeményezés, amelyet az orosházi intézmény vezetője, Vincze Tibor ötletelt ki. Mint mondta korábban, az évben kell egy nap, amikor egy órára megállnak és megköszönik a kollégák munkáját. Így volt idén is, de már a teljesen megújult ebédlőben gyűltek össze szerda este. – Most rendhagyó módon a járványhelyzet miatt szűkebb körben, támogatóink nélkül

Ismét összeült az oktatási kerekasztal

ünneplünk, de nélkülük a rendezvény nem is jöhetett volna létre, hiszen nekik dolgozunk – fogalmazott rövid beszédében Vincze Tibor, utalva az üres székekre, amelyeken a maszkok jelképezték a partnereiket. Hozzátette, hogy az idei év komoly kihívásokat tartogatott számukra, a tavasz és a folytatás se lesz könnyebb. Idén is átadták a dolgozók által megszavazott egyéni elismeréseket is. A kollégák szerint az év szakácsa Urszuly Péterné, míg az év konyhalánya Varga Brigitta lett, Uhlárné Litauszki Edit pedig az év technikai dolgozója címet érdemelte ki. Pá

A kollégák szavazták meg, hogy kik kapják a díjakat

Fotó: Takács Csaba

Fotó: HB

» folytatás az 1. oldalról

A szeptember 30-án tartott ülés Dávid Zoltán polgármester köszöntőjével indult, aki megköszönte az intézmények és az ott dolgozók áldozatos munkáját, amivel betartották és jelenleg is betartják az előírtakat. – Továbbra is kérem a segítségüket, hogy eredményesen tudjuk kezelni a helyzetet. Az iskolákban is jelentkeztek vírusos megbetegedések, ezért igyekszünk mindenhol plusz takarító személyzetet biztosítani, akiknek a kilincsek, padok,

kapaszkodók és illemhelyek fertőtlenítése, tisztán tartása lenne a feladata – tette hozzá Dávid Zoltán. A polgármester köszöntőjét követően Békés megye járványügyi szakértője, dr. Gaálné dr. Maráczi Gabriella adott tájékoztatást a helyzetről, és válaszolt az intézmények képviselői által feltett kérdésekre. Ezen kívül a szervezet jövőbeli terveit, munkarendjét is megbeszélték. Bíznak benne, hogy ezeket már nem fogja felülírni a jelenlegi helyzet. Bojtor Zalán

Komoly bevételkiesés  Nehéz helyzetben a helyi vendéglátósok az este 11 órai bezárás miatt. A szeptember 21-én életbe lépett kormányrendelet egészen pontosan arról rendelkezik, hogy 500 fő feletti zenés-táncos rendezvényt továbbra sem lehet tartani, este 11 és reggel 6 között csak az ott foglalkoztatottak tartózkodhatnak a klubokban és rendezvényhelyszíneken. A vendéglátóhelyeken este 11 és reggel 6 között szintén csak az ott dolgozók tartózkod-

hatnak, kivéve, ha valaki ételt rendel vagy vesz át. Az intézkedés rosszul érintette az orosházi vendéglátósokat is. Az egyik helyi bár tulajdonosa, Cseh Krisztián elmondta, hogy a hétvégék kiesése jelent igazán komoly problémát. Ebben az időszakban a bevételcsökkenés ötvenszázalékos is lehet. Összességében a helyi vendéglátósok tanácstalanok. Nem tudják, hogyan vészelik át a következő időszakot. További részletek az OrosCafén. pá

tének tetőhéjazatát. Erre azért volt szükség, mert korábban rendszeresen, több helyen is beáztunk. Emellett egy szellőztető rendszer kiépítésével megoldódott a folyamatos friss levegő biztosítása a harmadik emeleten. Megtörtént a tetőtéri bukóablakok cseréje is, melyek UV-szűrős árnyékolókat kaptak. Izgultunk nagyon, hogy egy ilyen volumenű projekt bele fog-e férni egy nyárba. De igen, sikerült. Ehhez azonban kellett a feszített munkatempó és egy szakmailag nagyon jó kivitelezőcsapat. A Kovács Kft., az OROS-TERV Kft., a Nemes-Tető Kft. és Szőke Mihály projektmenedzser remek

munkát végeztek – emelte ki Nagy Róbert igazgató. Mindezek megvalósítására a Magyarországi Evangélikus Egyház beruházási pályázatán 80 millió forintot nyert az intézmény, ezt mintegy 50 millió önerővel egészítette ki az iskola. Az igazgató hangsúlyozta, bár sok a bizonytalanság, mégis reménykednek abban, hogy január végén megtarthatják a végzősök szalagavató ünnepségét a díszteremben. Ha lesz erre lehetőség, akkor élesben, nagy létszámú nézőközönség mellett is tudják majd tesztelni az új szellőztető rendszer hatékonyságát. BSZA

FELHÍVÁS

közlemény

Tisztelt orosházi lakosok, véleményező partnerek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a településkép védelméről szóló, 2018. január 1. napjától hatályos 30/2017. (XII. 21.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatát követően annak rendeletmódosítása (véleményezési dokumentációja) elkészült. A rendelettervezetben pontosításra került a partnerségi egyeztetésben résztvevők köre, a hirdetményekre vonatkozó rendelkezések, helyi védelemre javasolt ingatlanok tulajdonosainak értesítési módjai, a helyi védettség megszüntetésének esetei, a településkép-védelmi bírságra vonatkozó rendelkezések, valamint két ingatlan vonatkozásában – Győry Vilmos tér 2. szám alatti 2394. helyrajzi számú, valamint Töhötöm utca 54. szám alatti 903. helyrajzi számú ingatlanok – helyi védettségének törlése. A Partnerségi véleményezés az Orosháza város településfejlesztési, településrendezési és településképpel kapcsolatos feladataival összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 19/2017. (VII. 03.) önkormányzati rendelet szerint történik. A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről 2020. évi LVIII. törvény 165. §-ára tekintettel a véleménynyilvánítást az alábbiak szerint biztosítja Orosháza Város Önkormányzata 2020. október 5. napjától 2020. október 19. napján 16.00-ig. Amennyiben a lakosság, partnerek részéről bárkinek észrevétele van a tárgykört érintően, tájékoztatást nyújtunk az önkormányzati rendelet módosításával kapcsolatosan, arra vonatkozóan kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat tehetnek elektronikusan a miszlai.judit@oroshaza.hu címen, telefonon a 06 (68) 514-259 telefonszámon, írásban pedig eljuttathatják postán az 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. címre. A módosítás teljes terjedelemben az önkormányzati honlapon (https://www.oroshaza.hu) hírek menüben, illetve az Orosházi Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben a hirdetőtáblán megtekinthető. Orosháza, 2020. szeptember 28. Tisztelettel: Dávid Zoltán polgármester

A PRIMA-PROTETIKA Kft. által működtetett orvosi rendelőben

ORTOPÉD SZAKRENDELÉS EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, BEUTALÓ NÉLKÜL

Dr. Dér László ortopéd főorvos Orosháza, Lehel u. 51. (Orvosi Centrum) Kizárólag előzetes bejelentkezés alapján, az alábbi számon:

+36 (20) 939-0830 TAJ-, és lakcím kártyáját, illetve közgyógyigazolványát kérjük hozza magával! prima-protetika.hu


4

KÖZÉLET/OROSOKOS

2020. OKTÓBER 2.

Elismerést kapott dr. Takács Árpád és dr. Polyák Zsolt

Címzetes egyetemi tanárok  A Gál Ferenc Egyetem címzetes egyetemi tanár címmel ismerte el dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott és dr. Polyák Zsolt dandártábornok, Békés megye rendőrfőkapitányának munkásságát. Az intézmény tanévnyitó szentmiséjén adták át az elismeréséket a szegedi dómban szeptember 11-én. Dr. Takács Árpád az ünnepi misén elmondta, fontos számukra, hogy hosszú távon is fenntartható, prosperáló élettér legyen a megyében, ez a jövő generációja helyben tartásának záloga. Hozzátette, ennek megteremtése, biztosítása érdekében kötöttek együttműködési megállapodásokat a megyében működő kamarákkal, köztestületekkel, érdekképviseleti szervekkel, a szakképzési és felsőoktatási intézményekkel egyaránt, továbbá céljaik megvalósításában egyik legfőbb stratégiai partnerük a Gál Ferenc Egyetem, amely intézmény szívügyének tekinti Békés megye felemelkedését. – Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a Gál Ferenc Egyetem méltónak talált a címzetes egyetemi tanári címre. Azt gondolom, hogy

Dr. Polyák Zsolt és dr. Takács Árpád egyaránt büszkék az elismerésre ez nemcsak az eddig megtett közös út elismerése, hanem kötelezettség a munka folytatására – nyilatkozta a kormánymegbízott. Dr. Polyák Zsolt közreműködésével dolgozták ki a Gál Ferenc Egyetem szegedi teológiai és szarvasi pedagógiai karán oktatott Társadalmi biztonság – prevenciós ismeretek elnevezésű kurzus anyagát, melynek legfőbb célja az volt, hogy a hallgatók a biztonsággal kapcsolatban olyan ismeretekre tegyenek szert, amelyet nemcsak a munkájuk, hanem az élet minden terü-

letén hasznosítani tudnak. A kurzus a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Gál Ferenc Egyetem, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság és Békés Megyei Rendőrfőkapitányság együttműködésével valósul meg. Az egyetem másodéves hallgatói két féléven keresztül vesznek részt a gyakorlatorientált kurzuson, immár 2018-óta. A hallgatóknak lehetőségük nyílik a büntetés-végrehajtási intézetbe, a katasztrófavédelmi igazgatóságra, mentőállomásra és természetesen a rendőrségre is ellátogatni, betekinteni az

Fotó: behir.hu

ott folyó mindennapi munkákba. Dr. Polyák Zsolt büszke arra, hogy az ő, és egyben kollégái munkásságát elismerte az egyetem. – Számomra igen megtisztelő és felemelő érzés volt, hogy ezt a címet adományozta nekem a Gál Ferenc Egyetem. Egy rendőr életében különösen fontos, hogy elismerjék a munkáját, de azt gondolom, hogy ez egy olyan elismerés, amelyre méltón lehetek büszke a kollégáim nevében is – nyilatkozta a dandártábornok. Tóth Dániel

SOÓS FERENC

2020 szeptemberének elején elhunyt az OMTK örökös tagja, az egykori Orosházi Városi Tanács sportfelügyelője, Soós Ferenc. A városszerte csak Feri bácsiként ismert és megbecsült, egy jó beszélgetésre bármikor megállítható nyugdíjas sportvezető sportot szerető családból származott. Egész fiatal korában bekapcsolódott Orosháza sportéletébe. 1947-től az OMTK, majd az Orosházi Kinizsi labdarúgó szakosztályának intézője, pénztárosa és rendezője volt. 1954-től – mint a Baromfi-feldolgozó Vállalat dolgozója – aktívan szervezte és irányította a gyár sportéletét, részt vett az Élelmiszerügyi Dolgozók országos sportnapjainak szervezésében. 1971-től a Magyar Testnevelési és Sportszövetség

Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik

Csepregi Ervinné sz. Tóth Etelka temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak.

A feltámadás örök reményében, a gyászoló család

Ne halogassa tovább, lassan itt a tél! – Autóját is készítse fel rá!  Mielőtt hidegre fordul az idő, ellenőrzéssel gondoskodhatunk a jeges és havas utakon való biztonságos közlekedésről. Ehhez nyújt segítséget az Oros-Car Kft. (x) Az őszi-téli időszak az autó minden alkatrészének nehézséget okoz – az akkumulátortól a fékeken át az ablaktörlőig. A cég ehhez a Bosch Car Service téli ellenőrzéseit ajánlja, melynek hálózatához nyolc évvel ezelőtt csatlakoztak. A legújabb diagnosztikai berendezések segítségével ellenőrzik a gépjármű megfelelő üzemállapotát és a téli használatra való alkalmasságát. Ezzel nemcsak a jeges utakon bekövetkező balesetek kockázata csökkenthető, hanem a téli utazások alatt elszenvedett bosszantó meghibásodásokat is elkerülhetjük.

AKKUMULÁTOROK ÉS FÉNYSZÓRÓK ELLENŐRZÉSE, BEÁLLÍTÁSA Érdemes még a tél beállta előtt ellenőriztetnie gépkocsija akkumulátorát és megméretnie töltőfeszültségét, hiszen a hőmérséklet csökkenésével az akkumulátorok teljesítőképessége nagymértékben csökken. Az

és precízebb irányíthatóságot biztosít. A biztonságos közlekedés, azaz a járókelők, autóstársak és a saját testi épségünk védelme sem elhanyagolható szempont. Az Oros-Car Kft. teljes körű abroncsszervizt biztosít a gumiabroncsok cseréjétől a kiegyensúlyozás és a keréktárcsák tisztításán keresztül a tárolásig.

MIÉRT FONTOS A FUTÓMŰ HELYES BEÁLLÍTÁSA?

Oros-Car Kft. akciós áron végez műszeres ellenőrzést próbaterheléssel, és ha szükséges, kicserélik autója akkumulátorát is. A tél beállta előtt ajánlott a hűtőfolyadék fagyáspontjának mérése, ugyanis a megfagyó folyadék komoly károkat okozhat a motorban. A járművek egyik legfontosabb eleme a világítás, ami a balesetek megelőzése szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. A szervizben a téli ellenőrzési csomag részeként átvizsgálják a járművek világítástechnikai berendezéseit és beállítják a fényszórókat. Ellenőrzik emellett a fékeket, megmérik a fagyállót,

fűtés szempontjából az ablakot és a szélvédőt.

NEM MENNI MŰVÉSZET TÉLEN, HANEM MEGÁLLNI (ÉS SOKSZOR ELINDULNI IS) Fontos, hogy a nyári gumit télire cseréljük. Nem szabad elhanyagolni akkor sem, ha úgy gondoljuk: „Magyarországon nincsenek kemény telek”. Elmondták, több fontos szempont is igazolja, miért érdemes így cselekedni. A téli gumi fagypont alatti hőmérséklet esetén sem válik rideggé, megőrzi rugalmasságát, valamint rövidebb fékutat

Orosházi Városi Tanácsának kinevezett sportvezetője lett. Több évtizeden át irányította a város minőségi és tömegsport életét. Munkájában rendszeresen képezte magát, elvégezte a Testnevelési Főiskola kétéves sportszervezői szakát. Nevéhez fűződik Orosháza sporttörténeti emlékeinek összegyűjtése, gondozása és az első időszakos sporttörténeti kiállítás megszervezése az orosházi múzeumban. 1988-ban az OMTK – fennállásának 78. évfordulójának tiszteletére rendezett közgyűlésen – örökös tiszteletbeli tagjává választotta. Nyugdíjba vonulását követően is részt vett a város sportéletében. Egyik javaslattevője volt, hogy a városi sporttelep vegye fel Mátrai Sándor nevét. Nyugodj békében, Feri bácsi.

– Nem megfelelően beállított futómű esetén a gumik gyorsabban és egyenetlen módon kopnak, ami így idő előtti cserét igényel. Csökken a gumik futásteljesítménye, bizonytalanná válhat az autó úton tartása, és kormányzása állandó korrigálást igényel – sorolta Nagy Szilárd szervizvezető. Az Oros-Car Kft. megalakulása óta folyamatosan bővítette tevékenységét, és mára városunk egyik legtöbb szolgáltatását nyújtó márkafüggetlen javítóbázisa lett. De nem csak javítanak, náluk bármilyen alkatrész és gumiabroncs kedvező áron beszerezhető. Akciós őszi-téli átvizsgálási csomagjaikról bővebben az oroscar. hu oldalon tájékozódhat.

Az OrosOkost Burján Erzsébet állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: burjan.erzsebet@oroscafe.hu


2020. OKTÓBER 2.

Orosháziak, akikről utcát neveztek el

Művésztanárok játszanak a képernyőn a zene világnapján

A zene világnapján zenélni kell! Október elseje a zene világnapja. Lehet eső, lehet hó, lehet járvány, ez a nap akkor is a zenéről szól. A Liszt Ferenc zeneiskola művésztanárai is megszólaltatták hangszereiket, pedig a terem, melyben játszottak, teljesen üres volt.

Az 1848–49-es domborművek című alkotás Az e heti választottunk Balassa Pál evangélikus lelkész, kinek emlékét 1937 óta őrzi utca Orosházán. Következzék most tíz érdekes momentum az ő életéből. Balassa Pál: 1812. Szentlőrinc – 1858. Orosháza 1) 1838-ban került Orosházára, Mikolay István mellé választották lelkésznek. 2) Újfajta szemléletet hozott a város istentiszteleteibe. Ő nem felolvasta a prédikációit, hanem szabadon beszélt a gyülekezet tagjaihoz. 3) Az Orosházi Kaszinó egyik alapító tagjaként tartják számon. 4) Egyetemi végzettségű értelmiségiként az ötödik orosházi iskola reáliskola létrehozásában is közreműködött. 5) Az iskola ügyeiről szóló írásai a Pesti Hírlapban és a Regélő Pesti Divatlapban is

Forrás: kozterkep.hu

megjelentek. 6) 1844-ben ő írta meg az akkor százéves születésnapját ünneplő Orosháza alapításának történetét Orosháza multja és jelenének vázlata címmel. 7) Örömmel üdvözölte az 1848. március 15-ei forradalmat. Részt vett a helyi és a megyei népgyűléseken, minden reformot követelő összejövetelen. 8) 1849-ben több alkalommal „politikai vétségű beszédet tartott” az evangélikus templomban. 9)s Beszédeiből botrány lett. Felfüggesztették papi állásából. Az indoklásban nem politikai okokra, hanem italozásaira hivatkoztak. 10) „Eltitkolt forradalmi munkák tartása miatt” négy hónapig ült fogságban. Élete utolsó éveiben visszavonultan élt, kis földjén gazdálkodott. Forrás: Koszorús Oszkár: Orosháza jelesei a XIX. század végéig BSZA

5

AKTUÁLIS

Úgy tartják, a zene kimondja a kimondhatatlant. És tényleg így van. Ami olykor a szavak által meghatározhatatlan, azt képesek vagyunk megérezni egy dallam segítségével. Talán épp itt van a kettő között a különbség: A szavakat értjük, a zenét viszont érezzük. – A hagyományoknak megfelelően idén is ünnepi koncerttel készültünk a zene világnapjára – kezdte Kardosné Bánhidi Éva, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. – A járványhelyzet viszont közbeszólt, nem tudtunk közönség előtt játszani. A kollégáimmal viszont úgy gondoltuk, valamilyen formában mindenképp szeretnénk megörvendeztetni a zeneszerető orosháziakat. Az ünnep alkalmából online formában és a városi televízión keresztül szeretnénk kedveskedni nekik ezen a napon – emelte ki. A művésztanárok koncertje minden évben része a Tavaszi Művészeti Fesztiválnak, mely idén a járvány miatt a többi programmal együtt elmaradt. Ezt szerették volna pótolni a pedagógusok a zene világnapján. – Néhány évtizeddel ezelőtt Yehudi Menuhin világhírű an-

gol hegedűművész és karmester hirdette meg október 1-jére a zenei világnapot, hogy legyen külön ünnepe a dalnak, a muzsika varázslatos világának – kezdte online beszédében az igazgató. – A muzsika nagyban segítheti a ma emberét abban, hogy teljesebb, örömtelibb, kiegyensúlyozottabb életet éljen. Menuhin 1975ben az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsának elnöke volt, ekkor döntött úgy, hogy szorgalmazza egy nemzetközi zenei világnap életre hívását, melynek első számú célja lehet, hogy a Föld népei minél közelebb kerülhessenek egymáshoz. Erre az ünneppé nyilvánított napra azóta a világ minden nemzet zenével élő és foglalkozó tagjai, közösségei ünnepi hangversennyel emlékeznek – mondta el. Kardosné Bánhidi Éva hangsúlyozta, a zene ünnepére az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai lelkesen készültek. Vallják, hogy a vírus nem akadályozhatja meg őket abban, hogy a muzsika lelket melegítő, formáló, bátorító tüzét átadják, eljuttassák az érdeklődő közönségnek. – A XV. században úgy vélték, a zene a menny rezonanciája, angyalhang, az éden gyönyörűsége. Kodály Zoltán szerint a zene semmi mással nem

„Ezt biztosan sokan nem tudták rólam” Nagy Ádám, az Eötvös katolikus iskola matematika-fizika szakos tanára már a 71. életévében jár, de energiaszintjét sok huszonéves megirigyelhetné. Tele van tervekkel, álmokkal, lendületesen és serényen éli mindennapjait. Amíg ereje engedi, tanítani szeretne, sőt a felesége szerint az iskolából fogják eltemetni. – Egy tanár számára minden nap élmény. És én egész életemben tanítottam – kezdi Nagy Ádám. – A főiskola elvégzése után sikerült azonnal a tanári pályán elhelyezkednem. Marosvásárhelyen kezdtem, majd onnan átköltöztünk a feleségemmel egy kicsiny, Nógrád megyei faluba, Drégelypalánkra. Sakkszakkört vezettem a helyi iskolában, a tanítványaim közül többen értek el remek eredményt nemcsak a területi, hanem az országos versenyeken is. A nagyvárosi iskolák mellett – Debrecen, Szolnok, Szombathely, Budapest – mindig ott volt a miénk is az országos fordulókon. Előfordult, hogy a nyolc kategóriából négyben is volt palánki versenyző. Ez hatalmas eredmény egy ilyen kis iskolától – emlékezett vissza. Bár Nagy Ádám egész életében pedagógusként dolgozott, azt mondja, az ő tenyere nem

igazán egy tanáré, sokkal inkább egy gazdáé. – Az én kezem szereti a kapát. A tanári fizetés régen sem volt sok, így kellett találnom valamit, amiből pénzt tudtam csinálni. Lett egy hatalmas kertünk Drégelypalánkon, melyben száz gyümölcsfa termett évről évre. Gyümölcstermelő és -felvásárló lettem. Előfordult, hogy két hétig nem volt rajtam pizsama, an�nyit dolgoztam, hogy aludni sem volt időm. Csak ledőltem az asztalra egy kicsit pihenni, és már ment is tovább a mun-

ka. Egész nyáron megállás nélkül csináltuk, a tanítványaim közül is sokan jöttek hozzám nyári munkára – mesélte. Nagy Ádám orosházi házának kertjébe mára már száz gyümölcsfát ültetett. Mosolyogva jegyzi meg, hogy olyan fát nem is tudnék mondani, ami neki ne lenne. Ahány alma- és körteféle létezik, az nála mind megtalálható. De térjünk vis�sza még egy röpke időre az Eötvös József Katolikus Általános Iskolára és a tanításra. – Nagyon szeretem ezt az iskolát. Minden tanév végén

úgy tervezem, hogy a következőben is itt leszek. A poroszos pedagógia híve vagyok, nem hiszek a liberális nevelésben. Nem gondolom, hogy a tanárnak kellene igazodni a gyerekek igényeihez, inkább azt vallom, hogy a gyerekeknek kell megadniuk nekünk a tiszteletet. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nálam nem lehet egy kicsit mókázni, viccelődni, de a minőségből nem engedek. Számomra az a legfontosabb, hogy az oktatás színvonalas és igényes legyen – emelte ki. BSZA

pótolható lelki táplálék. Azt mondja, a lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből. Azon kell lennünk, hogy ezek minél többek számára megnyíljanak. Így tehát a mai napon hagyjuk, hogy a zene körülöleljen, s ha egy rövid időre is, de

kikapcsoljon minket a napi teendőkből, feladatokból, gondokból – emelte ki. A művésztanárok felvétel útján kívánnak a muzsika által lelki és szellemi feltöltődést hallgatóságuknak. Az egyórás műsort keresse az OrosCafé oldalán! BSZA

Fotó: Horváth Bence

PROGRAMAJÁNLÓ Őszi családi délelőttre várja az érdeklődőket október 3-án, 9 és 13 óra között a Petőfi Művelődési Központ. Október 3-án, 15 órától játsszák következő bajnokijukat az OMTK-ULE labdarúgói az Utánpótlás Sportközpontban. Október 5-én 16 órától a Gellértegyházi Emlékparkban tartja következő foglalkozását a Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub. Közönségtalálkozót rendeznek október 5-én, 17 órától a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban, Szabados Ágnes részvételével. Véradást szerveznek október 6-án 8 és 11 óra között a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban. A résztvevőknek személyi igazolványt, lakcím- és tajkártyát kell hozniuk magukkal. Az Orosházi Történelmi Emlékparkban emlékeznek október 6-án, 16 órától a tizenhárom aradi vértanúra. Október 7-én és 8-án, 10 és 16 óra között a Petőfi Művelődési Központ előtt tart könyvkiárusítást a Justh Zsigmond Városi Könyvtár.

VÁROSUNK ÚJ LAKÓJA Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

CSIZMADIA KINGA

vagyok, szeptember 11-én születtem, 3430 grammal és 50 cm-rel. Anyukám: Csizmadiáné Valkai Viktória.

Nagy Ádám keze inkább egy gazdáé, mintsem egy tanáré

Fotó: Horváth Bence


6

Koncertélmény otthon

MOZAIK

2020. OKTÓBER 2.

Receptek a Reál ajánlásával

Szeptember 21-től már bárki saját otthona kényelmében élvezheti a közel 200 Raktárkoncert valamelyikét. A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat egyik koordináló cégcsoportjának, a Lounge Groupnak köszönhetően a produkció honlapján és közösségi médiafelületein bepillanthatunk a kulisszák mögé is.

SAKKTÁBLA-SZELET

„Egy magyar nyár sem telhet el koncert nélkül” Közösségi oldalán is népszerűsítette Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt a projektet, melynek keretében közel 200 zenekar állhat újra színpadra rajongóik nagy örömére. A Raktárkoncert-sorozat célja, hogy lehetőséget teremtsen a zenészeknek elmaradt koncertjeik pótlására az online térben. Másfelől a projektnek köszönhetően rajongótáboruk biztonságos körülmények között, otthonról élvezheti kedvencei előadását. A szervezők igyekeztek minél színesebb zenei palettát összeállítani, így a nagy legendák mellett színpadra lépnek fesztiválzenekarok és a mulatós műfaj jeles képviselői is. A hazai könnyűzenei paletta sokszínűségét új, online platformon bemutató megoldás egyedi a maga nemében, és várhatóan a zenerajongóknak is különleges élményt nyújt majd. Noha világszerte kísérleteznek hasonló megoldásokkal, az innovatív magyarországi módszer egyszerre képes a zeneipar támogatására és a rajongók járványhelyzet-kompatibilis szórakoztatására.

HOZZÁVALÓK • 3 evőkanál Reál kakaópor Tészta: • 1 csipet Reál sütőpor • 20 dkg porcukor • 1 csipet só • 20 dkg Reál vaj • 8 dkg Reál vanillincukor • 4 db tojás • 6–8 evőkanál baracklekvár • 20 dkg Reál búzaliszt Máz: olvasztott csokoládé + 1 evőkanál Reál étolaj

Az első előadások már szeptember 21-től megtekinthetők Hogy néz ki mindez a gyakorlatban? A zenekarok egy különleges raktárépületben, kizárólag a technikai személyzet jelenlétében adnak 45 perces koncertet, melyet rögzítenek. A Raktárkoncert-felvételek pedig az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában folyamatosan válnak elérhetővé. Az első előadások már szeptember 21-től megtekinthetők, végigbulizhatók. Ezt követően a tervek szerint egészen november végéig érkeznek majd folyamatosan az új koncertek. A felvételek megtekintéséhez csupán egy díjmentes regisztrációra lesz szükség a mindiGO TV mobilapplikáción, és máris elérhetővé válik többek között Keresztes Ildikó, az EDDA vagy épp Tóth Gabi koncertje.

A raktárkoncertek nyilvánosságra kerüléséig sem maradnak tartalom nélkül a zenekedvelők, hiszen a Lounge Group ügynökség jóvoltából számos értékes tartalom válik elérhetővé. A cégcsoport a Raktárkoncert-sorozat látványvilágának kialakítása mellett a koncertfelvételek technikai véglegesítésében és kommunikációjában is oroszlánrészt vállal, amelynek köszönhetően a rajongók bepillantást nyerhetnek a legfrissebb kulisszatitkokba. A fellépőkről készült fotók, videók, exkluzív tartalmak és a sztárok folyamatosan bővülő listája a raktarkoncert. hu oldalon és a produkció hivatalos Facebook és Instagram oldalán tekinthetők meg. A Lounge cégcsoport már több, hasonló komplex

produkciót vitt sikerre, többek között rendezvényes területen, ilyen volt például az MVM Zenergia első online sugárzott, komolyzenei koncertjének megvalósítása is.

ELKÉSZÍTÉS Először a porcukrot habosra keverjük a felolvasztott vajjal, majd hozzáadjuk egyenként a 4 db tojást és egy kis vaníliás cukrot. Hozzáöntjük a lisztet és a kevés sütőport, majd alaposan elkeverjük. Egy nagyobb tepsit kivajazunk, és a közepére alufóliát hengerelünk, így egy tepsiben egyszerre tudjuk sütni a két tésztát. Először a tészta felét kanalazzuk az egyik oldalba, majd félretesszük. A tészta másik feléhez hozzákeverjük a kakaóport, és a tepsi szabad felébe töltjük. Így sütjük 160 fokon körülbelül 20 percig. Ha kész a sima és csokis tészta, hosszában

Fergeteges buli otthon! A Raktárkoncert-sorozat felvételei már augusztus közepe óta zajlanak. Hogy kik léptek eddig színpadra? Balázs Fecó, Tóth Gabi, Tóth Vera, Demjén Ferenc, Skorpió, Edda, Neoton Família, Charlie, Tátrai Band, Mobilmánia, Radics Gigi, Török Ádám és a Mini, Zorán, Dinamit, Ganxsta Zolee és a Kartel, Magna Cum Laude, Hobo, Hooligans, Emelet, Besh O Drom, Aurevoir, Rúzsa Magdi és Keresztes Ildikó.

Mészáros Tünde receptje

Vásároljon kedvezményesen az orosházi Reál üzletekben! 10% kedvezmény* 5000 forint értékű vásárlás után! Ol-

vasóink minden héten más sorszámú szelvényt találnak a recept alján. Vágjon ki és gyűjtsön össze 3 db különböző sorszámú szelvényt, és a vásárlás végén adja át a pénztárosnak bármelyik orosházi Reál üzletben.

A TELEPÜLÉSALAPÍTÁS

*A kedvezmény nem érvényesíthető betétdíjas üvegre és göngyölegre, sorsjegyvásárlás, valamint telefonkártya és szolgáltatói kártya feltöltése esetén. A kedvezmény további engedményekkel nem vonható össze. Az engedmény összege maximum 5000 Ft lehet! A kedvezmény a vásárlás végösszegéből kerül levonásra, minimum 5000 Ft értékű vásárlás után. A szelvények gyűjtési és beváltási határideje: 2020. december 31.

É v for du lója a l k a l m á ból k i t ü n t e t e t t s z e m é ly e k

www.elesker.hu • facebook.com/eleskerkft

#

Mokry Sámuel-díjat vehetett át a városalapítási ünnepség keretében Dénes József növénytermesztő, ügyvezető. A kiscsákói tanyavilágban született. A mezőgazdasági gépszerelő szakma megszerzése után az Orosházi Új Élet TSZ tagja lett, ahol hosszú időn Dénes József Béla keresztül különböző gépészeti vezetőként tevékenykedett. Ezen a területen közel 50 évet dolgozott, közben megszerezte a technikusi oklevelet is. A rendszerváltás után megalakították a Kiscsákói Mezőgazdasági Szövetkezetet, amelynek első számú vezetője lett. A szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó cég 27 éve működik, folyamatosan fejlődik és biztosítja 16-20 család megélhetését. Nyugdíjasként a fiataloknak próbálja átadni sokrétű tudását. Társadalmi megbízatásban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyik Békés megyei osztályvezetője, már második ciklusban. Ahogy fogalmaz: a mezőgazdaság nélkül nincs és nem is lenne élet a földön. – A hivatalos értesítőlevél megérkeztekor igen meglepődtem. Nem számította és nem is gondoltam rá, hogy valaha is ilyen díjat kapok. Mindenesetre nagy örömet okozott, hisz tulajdonképpen egy egész élet munkáját ismerték el ilyen módon. A templomban megtisztelőnek éreztem a szép ünnepségen ilyen illusztris társaságban állni. Úgy érzem, hogy ez a kitüntetés még több erőt és inspirációt ad számomra a további munkához – tette hozzá Dénes József.

1.

Szőlő ABC Piactéri ABC Orosháza, Avar u. 37. Orosháza, Könd u. 36. Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.00 Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.30 szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva Platán ABC Dózsa ABC Orosháza, Könd u. 80. Orosháza, Dózsa Gy. u. 16. Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.00 Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.00 szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. NYILVÁNOS PÁLYÁZAT ÚTJÁN MEGHIRDETI BÉRBEADÁSRA HATÁROZATLAN IDŐRE

Orosháza, Szabadság tér 5. (2936/2. hrsz.) szám alatti ingatlanban 91 m2 területű üzlethelyiséget. Orosháza, Győry V. tér 2. (2394 hrsz.) szám alatti ingatlanban 20 m2 és 26 m2 területű üzlethelyiséget. Vásárcsarnokban (Orosháza, Könd u. 47–49.) 6 m2, 2 db 12 m2 pavilonokat, 24,8 m2 (958/27/A/16. hrsz.) területű üzlethelyiséget. Bérleti díj: önkormányzati rendelet szerint. Érdeklődni: info@varosuzemeltetes.hu, illetve 06 (68) 512-466-os telefonszámon. A pályázat benyújtásának határideje és helye: 2020. október 19. (hétfő), az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójának. (5900 Orosháza, Fürdő u. 5. Tel.: 06 (68) 512-461) A pályázatban kérjük megjelölni a helyiséget, a tervezett tevékenységet, illetve a megajánlott bérleti díj nettó/hó összegét. A pályázat elbírálásának időpontja: 2020. október 21. (szerda), a városüzemeltetési zrt. titkárságán.

#

A HOZZÁVALÓK AZ OROSHÁZI REÁL ÜZLETEKBEN MEGTALÁLHATÓAK

„Mokry Sámuel-díj Orosháza Mezőgazdaságáért” elismerő cím A városalapítás augusztus huszadikán tartott emlékünnepségén Mokry Sámuel-díjjal tüntették ki az Orosháza mezőgazdaságáért sokat tevők legjobbjait. A kitüntetést átvehette Csizmadia Lajosné pékségtulajdonos. Gazdálkodás iránti szeretete nagyszüleitől, szüleitől ered. Csizmadia Lajossal Csizmadia Lajosné kötött házasságából 3 fia született. Kezdetben gyümölcstermesztéssel, baromfineveléssel foglalkoztak. Férjével a rendszerváltás után elsők között alapították a ma is működő kft.-t, pékséget építettek. Férje és egyik fia elvesztése után a munkába menekült, sokat segít másokon is. A városban a jó kenyér mellett a kulcsos kalácsot, vágott cipót, az orosházi banánt immár 3 évtizede a Csizmadia pékséghez kötjük elsősorban, ezek a termékek a helyi értéktárba is bekerültek. Csizmadia Lajosné egyik zászlóvivője volt az orosházi kenyérünnepnek. Még falat is bontottak a pékségében ahhoz, hogy a Guinness-rekord kenyeret meg lehessen sütni 2008-ban és 2011-ben is. – Az egyik sofőrünk hozott egy elázott levelet, melyet először rossz címre vittek, abból tudtam meg, hogy kitüntetnek. Nagyon meglepődtem, de nagyon örültem is. Még egy kicsit el is érzékenyültem, hisz soha nem gondoltam, hogy egyszer így elismernek majd. A barátaim, a rokonok is megkönnyezték, amikor a templomi ünnepségen átvehettem a Mokry-díjat. Nem tudom, kinek jutottam eszébe, de köszönöm szépen – mondja a kitüntetett.

félbevágjuk, és felváltva egymásra helyezzük őket. Kevés baracklekvárral megkenjük, így nemcsak hogy finom ízt ad majd, de össze is tapasztja a rétegeket. Pihentessük 2 órát nehezék alatt! Ha letelt az idő, megint csak hosszában vágjuk el, most 4 darabra. Fektessük el a rétegeket, és baracklekvárral helyezzük egymásra őket! Arra figyeljünk most, hogy a rétegezésnél a sima tészta felett csokis tészta húzódjon. Lehetséges, hogy 2 db szeletet össze kell forgassunk egymásra helyezésnél. Pihentessük 2 órát nehezék alatt, majd csokimázzal vonjuk be!


7

SPORT

2020. OKTÓBER 2.

Gólokkal, gólpasszokkal járulna hozzá csapata sikeréhez Tóth Dániel

Hamar beilleszkedett új csapatába a csatár Orosházán született, itt is kezdte meg labdarúgó-pályafutását a felnőtt mezőnyben. Tóth Dániel később több csapatban is megfordult, tavaly a Békéscsaba színeiben például góllal járult hozzá a Ferencváros kiejtéséhez a Magyar Kupában. Jelenleg Kecskeméten az NB III-as bajnokságban játszik, de reményei szerint már nem sokáig, ugyanis a feljutást tűzték ki célul. – A futball alapjait Orosházán, majd pedig a Békéscsaba utánpótláscsapataiban sajátítottam el. Ezután ismét itthon játszottam, ahol viszonylag fiatalon, 16 évesen bemutatkozhattam az Orosháza FC felnőttcsapatában az NB IIben. Itt két évet töltöttem, ez az időszak mindig kedves emlék marad számomra – tekintett vissza pályafutása kezdeti

Év elején lila-fehérről lila-fehérre váltott

Fotó: kecskemetite.hu

szakaszára és bemutatkozására Tóth Dániel. Ezt követően is kalandos pályafutás várt rá. Paksra került, ahol azonban nem lépett pályára tétmérkőzésen, ez idő alatt ugyanis fél évet Balmazújvároson, ugyancsak fél évet a Kozármisleny csapatában, majd egy évet Szolnokon töltött kölcsönben. Ezután egy újabb Kozármislenyben eltöltött fél szezont követően Békéscsabára igazolt. – Négy évet töltöttem régi-új klubomban. A tavalyi szezonom küzdelmes volt, komoly sérülésből tértem vissza, majd ugye a bajnokságot a tavaszi szezon során félbeszakították, amit futballistaként nehéz volt megélni. Ugyanakkor a labdarúgás szépsége, hogy a nehéz időkben is tud csodálatos élményekkel szolgálni, ezek közül kiemelkedik a Fra-

2020 métert futottak a sportnapon Idén szeptember 25-én tartottak több iskolában is diáksportnapot, a kezdeményezéshez a GYSZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium is csatlakozott. Az intézmény diákjai futással vették ki a részüket a programból, stílusosan 2020 métert teljesítettek. – Minden évben egy méterrel növekszik a táv, tavaly 2019 métert futottunk, idén 2020-at, mindig az évszámnak is megfelelően – mesélte

Pörneki Attila, az intézmény igazgatója. Elmondta, az előírásoknak megfelelően ezúttal is odafigyeltek a diákok testhőmérséklet-mérésére és a megfelelő fertőtlenítésre. A közös torna és a Kossuth-szobor megkoszorúzása ezúttal kikerült a programból. A diákok szeptember 25-én reggel az általános tájékoztatást követően rendőri kísérettel rajtoltak el a tűzoltóság elől, hogy a Kórház, Könd, Kossuth és Rákóczi utcákon végigfutva teljesítsék a távot. BZ

Városi foci Az 5. forduló eredményei: Montana – Edit Optika-Hungária 1-5, Barátság-Orosfarm SC – Liget SC 1-4, Liget SC – Kazszer FC 5-2, Piros7 – Aranyodi A.B. Montana 3-8, Kárai Exclusive – Linamar FC 15-2, Szkaliczki és Társai Kft. – Főnix Söröző 2-9. A

Az Aranyodi (f) magabiztosan győzött

A Kossuth utcán is végigfutottak az iskola diákjai

Fotó: HB

Évfordulója alkalmából

Fotó: Bohus Krisztián

Biztonságosan az edzéseken A helyi sportegyesületek továbbra is működhetnek, tarthatnak edzéseket, versenyeket, azonban ezt saját felelősségükre tehetik meg – fogalmazott Dávid Zoltán polgármester.

A TELEPÜLÉSALAPÍTÁS

bajnokság állása: 1-2. Edit O.-Hungária 12 p., Kárai E. 12 p., 3-5. Aranyodi 9 p., Főnix Söröző 9 p., Liget SC 9 p., 6-10. Montana 6 p., Kazszer FC 6 p., Piros7 6 p., Geli’s-Makk7 6 p., Barátság-Orosfarm SC 6 p., 1112. Szkaliczki és Társai Kft. 0 p., Linamar FC 0 p. Betkó Tamás

di kiejtése a Magyar Kupából, ehhez a sikerhez pedig góllal járultam hozzá – idézte fel. Év elején lila-fehérről lila-fehérre váltott, ekkor igazolt a Kecskeméti TE csapatához. A klubváltás fő oka az volt, hogy több játéklehetőséghez szeretett volna jutni, ami Kecskeméten biztosított volt számára. – Örülök, hogy hamar sikerült beilleszkednem, nagyon jól érzem magam jelenlegi csapatomban. Legfőbb célunkként az NB II-be való feljutást jelöltük meg a szezon elején. Jelenleg vezetjük a tabellát, így úgy gondolom, jó úton járunk, azonban hosszú még a bajnokság, és sok munka áll előttünk – tette hozzá. Mint mondta, számára a csapat sikere az első, de ehhez szeretne minél több góllal, gólpasszal hozzájárulni. BZ

k i t ü n t e t e t t s z e m é ly

„Fehér J. István és Flór László Örökös Vándordíj” elismerő cím Szabadidős elfoglaltságként indult Kovács Péter életében az extrém kerékpározás, de gyorsan megszerette, és rövidesen már versenyeken bizonyította tehetségét. Orosháza önkormányzata augusztus 20-án Fehér J. István és Flór László Örökös Vándordíjjal ismerte el. Kovács Péter A kezdeti lépéseket követően Kovács Péter hamar megszerette a triál sportágat, ezért nem sokkal később már versenyszerűen is kipróbálta. Ez azonban rengeteg edzéssel és kitartással járt. Elmondása szerint az tetszett meg neki a legjobban ebben a szakágban, hogy egyensúlyra, dinamikára és erőre ugyanúgy szüksége van, ha jó teljesítményt akar elérni. A hazai erőpróbák mellett a nemzetközi versenyeket sem hanyagolta el, részt vett Európa-bajnokságon, világbajnokságon és világkupa-futamokon is. A Magyar Kerékpáros Szövetség is megjutalmazta, az Év Kerékpáros Sportolója elismerést is átvehette. Így vágott bele 2019-ben első teljes jogú felnőtt mezőnyben eltöltött évébe. Első felnőtt elit kategóriás versenyén egyből felállhatott a dobogó legfelső fokára, év végén ráadásul a hazai és külföldi eredmények alapján összeállított pontszámok szerint el is nyerte az összetett bajnoki címet. Augusztus 20-án újabb elismeréssel gazdagodott, teljesítményének és eredményeinek köszönhetően ugyanis a város önkormányzata neki ítélte a Fehér J. István és Flór László Örökös Vándordíjat.

A koronavírus-járvány igencsak megnehezíti a helyi sportegyesületek dolgát. Dávid Zoltán polgármester felhívta a figyelmet, hogy a szakági sportszövetségek ajánlásait maximálisan figyelembe véve, egymásra vigyázva tartsák meg foglakozásaikat. Megtudtuk, hogy több helyi sportklub biztonsági előírások szerint tart edzéseket. Például a foglalkozásokon csak és kizárólag a sportolók és az edzők lehetnek jelen. Minden edzés előtt testhőmérsékletet mérnek, és felhívták a szülők figyelmét, hogy csak egészségesen látogassák a foglalkozásokat a gyerekek. pá

FÉL TUCAT A megyei II. osztály „B” csoportjában: OMTK-Rákóczi – Kardos KSK 6-0 (0-0). Orosháza, 100 néző. Vezette: Kis P. Orosháza: Beke – Krivik, Kánya, Kránitz, Bódi, Kecskeméti, Dobi (Zalai), Nagy D., Lipták (Lászik), Dudás, Iványi. Edző: Kormányos Antal. Az 57. percben Kránitz emelt a hálóba, 1-0. A 70. percben Bódi találta telibe a kapufát, a kipattanót Kecskeméti pofozta a kapuba, 2-0. A 73. percben Kránitz lövése kipattant a kapusról, Nagy D. már nem hibázott, 3-0. A 78. percben Nagy D. lőtte a labdát kapufára, a visszapattanót Kecskeméti passzolta a hálóba, 4-0. A 80. percben sakk-matt helyzetben Nagy D. gurított a kapuba, 5-0. A 87. percben Kecskeméti szlalomozott a védők között, majd önzetlenül Nagy D. elé passzolt, a hazai támadó négy lépésről lőtt a hálóba, 6-0. Kormányos Antal: „Tegnap még a kiállásunk is veszélybe került a sok sérülés, kiállítás miatt. Nem számítottam könnyű mérkőzésre, de a vége nagyon sima lett. A végére kijött a sebességkülönbség.” A csapat október 4-én, 15 órakor Végegyházán lép pályára. Betkó Tamás

ULE-VERESÉG A megyei kvalifikációs bajnokság „A” csoportjának 7. fordulójában: Szabadkígyósi SZSC – Orosházi MTK-ULE 3-2 (3-1). Szabadkígyós, 150 néző. Vezette: Fekete Z. Orosháza: Dobozi – Kasuba, Szabó N., Dajcs, Selmeczy, Kocsis (Sajti), Harangozó, Miszlai, Vincze, Csőke (Varga P.), Péli. Edzők: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Gólszerzők: Csiernyik M. (4), Milek (16., 41.), ill. Péli (35.), Kocsis K. (53.). Buza Barnabás, Kvasznovszky József: „Egy félidőnyi előnyt adtunk az ellenfelünknek. A második játékrészben felbillent a pálya, de nem sikerült legalább pontot menteni. Az utolsó öt perc a pankráció jegyében telt el.” Az OMTK-ULE szeptember 23án Megyei Kupa mérkőzésen 5-3-ra győzött Dobozon és továbbjutott. Az ULE október 3-án, 15 órakor hazai környezetben fogadja bajnoki találkozón a Kunágotát. Bt


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Magola Viktor és Pusztai Ágnes fia Péter Viktor, Czeczon Pál és Kubinszki Ildikó leánya Kamilla Dorina, Paulik Nándor és Szelei Mónika leánya, Léna, Czibola Róbert és Nochta Szilvia Sarolta leánya Zsófi Sarolta, Dinnyés Sándor Csongor és Rizmayer Anita leánya Dóra, Horváth Norbert és Faragó Patrícia Szonja fia Kevin, Kéri Róbert és Strifler Kornélia fia Patrik, Fazekas László és Szappanos Andrea fia Noel László, Sebestyén Roland és Héjja Adrienn fia Benett, Szabó Péter János és Kiss Zsuzsanna leánya Olívia Házasságot kötöttek Zsingor Zoltán György és Mikus Annamária Fruzsina, Hegyi Ferenc Zoltán és Gulyás Mária Eszter, Dimák Sándor Mihály és Bárdos Henrietta, Zalai Márk és Szabó Dolli, Balogh Péter és Kiss Boglárka, Vastag Lajos és Tyepák Zsófia Jusztina, Hercz József és Varga Barbara

PATIKAÜGYELET Szeptember 28-tól október 4-ig: Pingvin Gyógyszertár Orosháza, Győry Vilmos tér 1. Tel.: (68) 415-815 Október 5-től október 11-ig: Aranyvessző Gyógyszertár Orosháza, Kiss Ernő u. 8. Tel.: (68) 417-722

KUTYASZORÍTÓ

Saller gazdája idős volt, nem tudott gondoskodni kutyájáról, ezért társaival együtt a menhelyre került. Saller egy aktív, örökmozgó, figyelmes, éber, okos kutya. Az ő figyelmét semmi nem kerülheti el, hangos ugatással jelzi, ha szokatlan mozgást észlel. Kutyatársaival nem felhőtlen a kapcsolata, nem szívesen visel el mást az ő fenségterületén. Macskákkal és kisebb rágcsálókkal sincs jó viszonyban. Gazdájának feltétel nélkül szót fogad, mindent elkövet, hogy a kedvére tegyen. Imádja a szabadban való mozgást és elfoglaltságot. Saller élénk – mondhatnánk, nyughatatlan – kutyus, imád tetszeni az általa szeretett embereknek. Kis foglalkozás mellett barátságos, tanulékony, mindig hűséges társ válik belőle. •0 6 (70) 619-2307 – kutyamenhely •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 • f acebook.com/kutyamenhely/ •Á llatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

2020. OKTÓBER 2.

Boldogan tekint vissza a szépségversenyre az orosházi születésű lány

Olyan volt, mint a filmekben Szeptember 18-án a Petőfi Művelődési Központban rendezték a Fásy Ádám által megálmodott Magyarok Világszépe verseny 2020-as döntőjét. Az eseményen a Szarvason élő, orosházi születésű Furár Dominika az első udvarhölgy címet nyerte el. – Nekem nagyon spontán jött ez a verseny, olyannyira, hogy végül egy héttel előtte döntöttem úgy, hogy elmegyek és kipróbálom magam. De azt sem mondom, hogy nem volt régi célom, sokszor eljátszottam már a gondolattal, hogy egyszer én is részt vehetnék egy ilyen szépségversenyen – mesélte Furár Dominika. A felkészítőtábor tíz napig tartott, mely során ellátogattak többek közt a kardoskúti

Fehér-tóhoz, Gyopárosfürdőre, a Szikhát Kutyamenhelyre, de jártak Csorváson is, a Hudák család kézi szövőműhelyében. A programok mellett természetesen rengeteget próbáltak a fináléra, mely szintén nagyon jó hangulatban telt. – A lányokkal nagyon hamar összecsiszolódtunk, úgy gondolom, hogy jó csapatot alkottunk. Mi a családdal havonta járunk Orosházára meglátogatni a rokonokat, ezért furcsa volt, mert soha nem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok részt venni egy szépségversenyen – árulta el. A nagy nap szeptember 18án érkezett el a döntős szépségek számára, a döntőnek a felkészítőtáborhoz hasonlóan Orosháza adott otthont. Mint mondta, a Petőfi Művelődési

Az első udvarhölgy címet nyerte el

„Ez az én ötösöm” Ezen a héten Vas Norbert ad nekünk tippet film- és sorozatnézéshez, zenehallgatáshoz, valamint olvasáshoz. A fiatalembert arra is megkértük, árulja el, hol és mit eszik a legszívesebben.

tő, min mentek keresztül ezek az emberek, és hogy hogyan tudtak megszökni onnan. Közös cél vezérelte mindannyiukat, meg akartak ismerni más országokat, más kultúrákat, egy szabadabb világot.

Melyik a kedvenc könyve? – Ami a közelmúltban a legnagyobb hatással volt rám, az Daniel Tudortól a Kérdezz meg egy észak-koreait! Ez egy interjúkötet, amiben Észak-Koreából disszidáltak mesélnek az életükről. Első kézből kaphattam információkat a kommunista diktatúráról. Az interjúalanyok nevüket vállalva mesélnek a múltjukról, melyet fényképekkel is alátámasztanak. Megdöbben-

Melyik a kedvenc filmje? – A Till Attila által írt és rendezett Tiszta szívvel. A film a kerekesszékesek életét mutatja be. Furcsa volt belelátni a mindennapjaikba, rádöbbenni arra, hogy ezek az emberek a hétköznapokon milyen jellegű nehézségekkel küzdenek. Ez egy nagyon elgondolkodtató film, ami után még egy jó darabig jár az agyad. Néhány képkocka erejéig egy orosházi fiatalember is megjelenik benne.

5

Melyik a kedvenc sorozata? – Egy minisorozatot ajánlanék. Egy évad az egész, a címe Aznap éjjel. Ez egy bűnügyi sorozat, mely egy Amerikában élő pakisztáni bevándorló családról szól. A fiú az egyik éjjel egy buliba készül, és elcseni apja autóját. Útközben felvesz egy stopos lányt, akivel együtt tölti az egész éjszakát. Aztán tragédia történik, de nem akarom lespoilerezni a filmet. Ebből nem lehet csak egy részt megnézni, mihelyst vége az adott résznek, már indítod is a következőt. Ki a kedvenc zenei előadója? – Nagyon szeretem egy magyar előadónő, Szeder dalait.

A mesterszakács tippjei A gyerekek egyik nagy kedvence a bolognai spagetti, melyet egyébként nem is szeretnek és nem is készítenek a bolognaiak. Az elnevezést a véletlen szülte, de minket, magyarok ez egyáltalán nem befolyásol abban, hogy jó ízzel fogyasszuk ezt a remek ételt. Az OrosCafé egy helyi mesterszakácsot kért fel arra, mondja el, hogyan készíti ő ezt a népszerű ételt. A bolognai ragu: 1) Dinszteljük meg a vöröshagymát egy kis zsíron! 2) Tegyük hozzá a darált sertéshúst, majd fűszerezzük sóval, borssal, oregánóval és bazsalikommal! 5) Kezdjük el párolni a húst! Ne öntsük fel vízzel!

Annyi levet úgyis fog engedni, amennyiben meg tud főni. 5) Ha megfőtt a hús, tegyük hozzá a paradicsompürét! Fontos, hogy ne paradicsompasztát használjunk, mert az túl híg, és attól a szószunk is nagyos folyós lesz. 6) A cukrot csak a legvégén tegyük hozzá! Ezzel a hozzátevővel a paradicsom savasságából el tudunk venni valamennyit.

Fotó: Facebook

Központban rendezett gálán úgy érezte magát, mint a filmekben. – Minden lány királynőnek érezhette magát, nagyon jó volt átélni, hogy most nem a tévében nézem, hanem tényleg én állok a színpadon – idézte fel. Végül első udvarhölgyként végzett, melyre elégedetten gondol vissza, célja ugyanis az volt, hogy az első háromba bekerüljön. Elmondása szerint viszont nem valószínű, hogy több szépségversenyen részt vesz, ugyanis rengeteg terve van a közeljövőre nézve. Jó lehetőségként tekint vissza a Magyarok Világszépére, és bízik benne, hogy a jelenlegi munkája mellett ezáltal több fotózáson is részt tud majd venni. Bojtor Zalán

A spagettitészta: 1)Tegyük fel a vizet a tűzhelyre! A sót csak akkor adjuk hozzá, ha már forr! Ha ugyanis még korábban rakjuk bele, akkor nehezebben, lassabban fog felforrni a vizünk. 2) Ha megfőtt a tészta, szűrjük le, majd mossuk át! 3) Ezután vagy azonnal keverjük össze a tésztát a mártással, vagy forgassuk át egy kis napraforgóolajban, hogy ne legyen száraz és ragadós! Tegyük tányérra, majd reszeljünk rá egy kis sajtot! Parmezánnal a legfinomabb, de ha kímélni szeretnénk a pénztárcánkat, akkor a trappista is tökéletes. BSZA

Az első lemezén francia chansonokkal jelentkezett be, majd később minden egyes albuma más stílust képviselt. Épp ezért szeretem an�nyira, mert nagyon változatos zenei világgal bír. Kedvencem tőlük a Szabadok leszünk. Hol és mit eszik a legszívesebben? – Születésnapom alkalmából a kollégáimat egyszer lángossal leptem meg. A Körúti

Lángosozónál előre leadtam a rendelést, reggel pedig csak felvettem az elkészült lángosokat. Mindenkinek nagyon ízlett aznap a reggeli. Ha valaki akar enni egy jót, annak bátran ajánlom a körúti sajtos-tejfölöst. BSZA

Fotó: Horváth Bence

Lagzi 23 óra után? Az idei lakodalmak mintegy 40%-a elmaradt. A nyár végén igaz beindult a szezon, egy darabig önfeledten mulathatott a násznép, most viszont egészségünk védelme érdekében újabb korlátozás lépett életbe. A lakodalmaknak is véget kell érnie 23 órakor? – Ha azt vendéglátó üzletben rendezik meg, akkor igen. Nem számít, hogy kültéren, például sátorban vagy kerthelyiségben van a lakodalom, ha vendéglátó egységhez tartozik. Ha a lakodalmat viszont nem vendéglátó üzletben rendezik meg, akkor nem kell elhagyni 23 órakor a helyszínt. Például egy iskola vagy kollégium nem minősül annak, így ezeken a helyeken az egyébként korlátozás alá eső időszakban is tarthatók esküvők.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.500 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

Ez az új intézkedés mennyire viseli meg a párokat? – A forgatókönyvben lehet, el kell hagyni néhány elemet, mert nem marad idő a bulirészre. Egyértelműen a sírás kerülgeti a menyasszonyokat. Nagyon sok kompromisszumra kényszeríti most őket ez a helyzet. Van, aki már a második vagy harmadik időpontra helyezte át az esküvőjét és/vagy az esküvői buliját, erre most jött az új rendelet, és újra itt a bizonytalanság. Folytatás az OrosCafén. BSZA MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.