2020.11.13/45. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2020. NOVEMBER 13. • XXIII. ÉVFOLYAM • 45. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Istentisztelet másképp

A Mágus nem hagyja magát – Mindkét szakmáját szereti

2

Nagy Ádám különleges gyűjteménye

5

– Hogyan éltek régen az őseink?

Kránitz Adrián évtizedes élménye

7

– Akkor biztosan tudtam, megérte elkezdeni

November 22-től minden vasárnap mindhárom felekezet képviselőjével találkozhat az OrosCafén és az OVTV-n. Délelőtt 10 órától közvetítjük a katolikus szentmisét, valamint az evangélikus és református istentiszteletet.

Soha nem látott szigorításokat vezettek be

ÉLETET MENT! TISZTELT SZOCIÁLIS MUNKÁSOK! A szociális munka napja alkalmából a legnagyobb tisztelettel köszöntöm Önöket, akik az év minden egyes napján együttérzéssel fordulnak segítségre szoruló embertársaink felé. Ehhez a hivatáshoz a szakmai felkészültségen túl végtelen türelem és emberség, empátia kell. Meggyőződésem, hogy a szociális munkás teljes személyiségével fordul a rábízottak felé, és ad önmagából erőn felül, jó szívvel, minden helyzetben. A szociális ellátórendszert működtetők vállán komoly teher nyugszik, hiszen Önökön múlik, hogy az orosházi idősek, családok, gyermekek, fogyatékkal élők, hajléktalanok a megfelelő ellátást, a kellő gondoskodást megkapják. Felelősségteljes, a társadalom számára nélkülözhetetlen munkájukban számíthatnak önkormányzatunk támogatására. De jól tudom, így is nehéz – ez az egyik legnehezebb hivatás, és sohasem lehet eléggé megbecsülni. Orosháza Város Önkormányzata és az egész város nevében elismerésemet fejezem ki és köszönetet mondok a szociális területek valamennyi dolgozójának az orosháziakért végzett áldozatos munkáért.

Dávid Zoltán polgármester

 Eddig még soha nem látott szigorú intézkedéseket vezetett be a kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. A rendelet november 10-én éjféltől lépett életbe, és a következő harminc napra érvényes, de hatálya meghosszabbítható.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn tett bejelentésében szigorító intézkedések meghozatalát vetítette előre a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Másnap a Parlament megadta a kormány számára a kilencvennapos rendkívüli felhatalmazást, a rendelet november 10-én éjféltől lépett életbe. Tovább nőtt az éjszakai kijárási tilalom, éjfél helyett már este nyolc órától kezdődik, és egészen reggel öt óráig tart. Ez alól az egyik kivétel, ha

munkavégzés céljából tartózkodunk a közterületen, illetve éppen munkába tartunk vagy onnan megyünk haza. Továbbá akkor is mentesülhetünk a tilalom alól, ha egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet áll fenn. Ezt a munkáltató által kiállított okirattal kell igazolni. A rendeletben megtalálható, hogy a 10 ezer főnél nagyobb lakossággal rendelkező települések közterületein is kötelező lesz a maszkviselet. Arról, hogy pontosan mely területeken, a polgármesterek dönthetnek. Dávid Zoltán polgármester döntése alapján Orosházán a bölcső-

dék, iskolák, óvodák bejárata előtt várakozóknak, piacnapokon a piac területén, valamint a közvetlen környezetében tartózkodóknak, a buszmegállókban, buszpályaudvaron és vasútállomáson várakozóknak is orrot és szájat eltakaró maszk viselése kötelező.

Fotó : Horváth Bence

A MASZK

Kijárási tilalom és maszkviselés

» folytatás a 3. oldalon

» folytatás az 5. oldalon

Több mint hatszáz négyzetméter járda újult meg

Folyamatos karbantartás  A városüzemeltetési zrt. több mint száz tonna aszfaltot használt fel a város úthálózatának karbantartására.

A járdák javítására 11,5 millió forintot költöttek

Fotó: DJ

Ahogy minden évben, 2020ban is a közszolgáltatási szerződés alapján végezte az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. (VÜRT) a város járda-, illetve úthálózatának javítását. Ebben az évben az önkormányzat 13 helyszínen 663 négyzetméter új járda kivitelezését rendelte meg. Legutóbb

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

a Lehel utcán a mozgáskorlátozottak egyesületének székhelye előtt újult meg a járda. – Fontosnak tartom, hogy a város mindinkább akadálymentes legyen a mozgásukban, látásukban korlátozott embertársaink érdekében. Történtek érdemi előrelépések, de feladatunk ezen a téren úgy vélem, folyamatosan lesz – fogalmazott Dávid Zoltán polgármester. Benkő Ferenc vezérigazgató szerint a járdafelújítás mellett fontos kérdés a város útháló-

zatának folyamatos karbantartása. – Az önkormányzat idén 26 helyszínen 125 tonna melegaszfalt felhasználását tette lehetővé, amely összesen 11 millió 600 ezer forintba került. Ezen kívül összesen 21,2 tonna hidegaszfaltot dolgoztunk be 38 helyszínen – tájékoztatta lapunkat Benkő Ferenc, hozzátéve, hogy a legnagyobb lélegzetvételű munkát az Október 6. utcán végezték, ahol 60 tonna aszfaltot használtak a kátyúk eltűntetésére. PÁ


2

KÖZÉLET

2020. NOVEMBER 13.

A férfi-kézilabdacsapatnál kapta becenevét

A Mágus nem hagyja magát  Vannak, akik nem hagyják, hogy a járványhelyzet megváltoztassa életüket, mindennapjaikat. Molnár Imre hentesmester ezek egyike.

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: beszerzési asszisztens, tájépítő mérnök, vevői kapcsolattartó (angol- és orosznyelv-tudással). Fizikai munkakörök: árukiadógép-kezelő targoncás jogosítvánnyal, minőségellenőr, villanyszerelő, tehergépkocsi-vezető, vízvezeték- és csőhálózat-szerelő, pizzakészítő, feldolgozóüzemi technikus/karbantartó, állatgondozó (Csanádapáca), pék, emelőgép-karbantartó, sertésgondozó, kisállatgondozó kutyák mellé, ipari géptakarító, hegesztő, kőműves, élelmiszerbolti eladó, bolti eladó (férfi), élelmiszeripari művezető, gépkezelő, szakács (Tótkomlós), nehézgépkezelő, betanított élelmiszeripari munkás, építőipari segédmunkás, élelmiszeripari gépkezelő (férfi). Az állásokról bővebben a www.munka.hu honlapon vagy a 06-70/491-2157-es telefonszámon tájékozódhat.

Ezúttal digitálisan köszöntötték a dolgozókat

Bár nem Orosházán látta meg a napvilágot, szinte mindenki ismeri városunkban Molnár Imrét – vagy ahogyan a kézilabda berkekben tisztelik –, a Mágust. Hentes, hentesmester, gyúró, masszőr, zsűritag, mikor minek van épp itt az ideje. – Hogyan lett a tisztes Molnár Imre névből Mágus? – A kilencvenes évek végén, tehát még a múlt században, az akkor NB I/B-s kézilabdacsapatban itt játszott Szloska Krisztián, akinek fájt a dereka. Megnyomogattam itt is, ott is, a végén tudott edzeni. Szegény Bajusz Józsi bácsi és a csapat kezdett el Mágusnak becézni, aztán rajtam ragadt. – A tanult szakmád a hentes. Ha jól tudom, ennek kapcsán kerültél Orosházára. – Amikor Gyulán elvégeztem a hentesiskolát, ide kerültem a sertéstelepre, a vágóhídra. Mellette dolgoztam Sinkó Gyuszi bácsi üzletében, és Kulik Ferinél a pecsenyesütőben is. Az Agro-M sertéstelepén melósként kezdtem, végül vágóhídvezető helyettes lettem. '96-ig tartott ez az időszak, de utána is a húsos szakmában maradtam. Volt egy balesetem, sokat fájt a derekam, ezért kezdtem el a masszőrködést tanulni. Rájöttem, hogy van hozzá érzékem. Egyszer Árpási Csaba hívott le

Fotó: archív

Emberfeletti kitartás Készítményei pillanatok alatt elfogynak a csapathoz. Meg voltak velem elégedve, én is megszerettem ezt a világot. – A mostani, járvány sújtotta időkben milyen a hangulat, mi változott? – Nem hagyjuk magunkat. A csapatszellem kiváló, mindenki teszi a dolgát, és vigyázunk magunkra, amennyire lehet. Át fogjuk vészelni. – Az életed másik felét még mindig eredeti szakmád tölti ki. Itt is sikeres szakember vagy... – Sokfelé jártam az országban, sok tapasztalatot szereztem. Amikor úgy éreztem, jelentkeztem és megcsináltam a mestervizsgát. A gazdakörből Horváth Józsi bácsi keresett meg, hogy eljönnék-e az akkor induló Hagyományok-Ízek Versenyére zsűrizni. Itt kerültem be az akkor alakuló Kolbászklubba is. Azóta több helyre is hívtak zsűrizni. Az orosházi rendezvény mellett a legrangosabb a Gyulai Sódarmustra, ahol részt veszek

Fotó: CSJ

az értékelésben. Én is szívesen indítom a termékeimet, és nem is eredménytelenül. Persze azokon a versenyeken nem vagyok a zsűriben. – Keresettek a termékeid itthon is? – Nagy volt az érdeklődés, így egy ideje kistermelőként, az itthoni műhelyben készítem a kolbászokat, különböző hentesárukat. Sok ismerősnek segítek a disznóvágásnál, kolbászkészítésnél. Hála az égnek nem tudok annyi disznót vágni, hogy ne fogyna el pillanatok alatt.

 Világszerte 1997 óta ünneplik november 12-én a szociális munka napját. Orosházán az idei évben a járvány veszélyei miatt elektronikus úton köszöntötte az Egységes Szociális Központ dolgozóit az intézmény vezetősége. 2020-ban így nem osztották ki az Év dolgozója és az Év kollektívája díjakat, mivel mindany-

Receptek a Reál ajánlásával LIBAZÚZA PÖRKÖLT KÖMÉNYMAGOS FŐTT BURGONYÁVAL

– Melyik tevékenységedet szereted jobban? – Nem tudok sorrendet mondani, mindkettőt szeretem. Az eredeti szakmát még most is szeretem, amikor pedig az egyesületnél, a srácok közt vagyok, az számomra egy felszabadult jó érzés. Fiatalok, elfogadnak, szeretnek. Azt hiszem, ha az egészségem engedi, nem is megyek nyugdíjba. Amíg bírom, Mágus leszek... CSJ

HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE

ELKÉSZÍTÉS

Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

A libazúzát alaposan megtisztítjuk főzés előtt, a hártyákat leszedjük és jól átmossuk. Az apróra vágott vöröshagymát zsíron megpároljuk. Az egész köményt, borsot belerakjuk az apróra vágott fokhagymával együtt. A hagyma üvegesre párolása után beleteszszük a libazúzát, majd felöntjük annyi hideg vízzel, ami éppen ellepi. Ekkor rakjuk bele a sót, az erős paprikát és a paprikakrémet is, majd lassú tűzön körülbelül 3 óra alatt puhára főzzük.

HAJDU ENDRE TAMÁS

vagyok, 2020. július 10-én születtem, 3100 grammal és 49 cm-rel. Anyukám: Molnár Vivien.

• 5 evőkanál zsír • 1 db hegyes erőspaprika (vagy 1 db cseresznyepaprika) • Reál paprikakrém csípős (1 evőkanál) • 80 dkg burgonya

• 2,5 kg libazúza • 50 dkg vöröshagyma • 6 gerezd fokhagyma • Reál egész fűszerkömény • Reál só • Reál fekete bors • Reál őrölt fűszerpaprika (2,5 csapott evőkanál)

VÁROSUNK ÚJ KÓI

ZSIKÓ ZSELYKE

nyian emberfeletti kitartásról, lojalitásról és fegyelmezettségről tettek tanúbizonyságot. Az ESZK igazgatója, Bogárné Kiss Ildikó üzenetében kiemelte, hogy nem mérhető különbség a dolgozók teljesítménye között, hiszen mindenki munkája egyformán szükséges ahhoz, hogy a szakmakihívásokra hatékonyan reagálva működjön az intézmény. BZ

vagyok 2020. október 21-én születtem 3820 grammal, 51 cm-rel. Anyukám: Tohai Tímea.

A készre főzés előtt egy fél órával 2 evőkanál zsíron a 2,5 evőkanál fűszerpaprikát kimelegítjük, hogy a színét kiadja, de ne égjen meg a paprika. A libazúza alaplével fokozatosan felöntve hígítjuk a fűszerpaprikát, majd ráöntjük a libazúzára. Ezután főzzük készre a pörköltet. Köménymagos főtt burgonya: A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, majd hasábokra felvágjuk. Sós, köménymagos vízben puhára főzzük.

Mészáros Tünde receptje

PINKA ROLAND

Vásároljon kedvezményesen az orosházi Reál üzletekben!

BÚS BOTOND

vagyok, 2020. október 26-án születtem, 3790 grammal és 52 cm-rel. Anyukám: Pinkáné Bozó Boglárka.

vagyok, 2020. április 1-jén születtem 3950 grammal és 53 cm-rel. Anyukám: Bús-Molnár Gyöngyi.

10% kedvezmény* 5000 forint értékű vásárlás után! Olva-

sóink minden héten más sorszámú szelvényt találnak a recept alján. Vágjon ki és gyűjtsön össze 3 db különböző sorszámú szelvényt, és a vásárlás végén adja át a pénztárosnak bármelyik orosházi Reál üzletben.

*A kedvezmény nem érvényesíthető betétdíjas üvegre és göngyölegre, sorsjegyvásárlás, valamint telefonkártya és szolgáltatói kártya feltöltése esetén. A kedvezmény további engedményekkel nem vonható össze. Az engedmény összege maximum 5000 Ft lehet! A kedvezmény a vásárlás végösszegéből kerül levonásra, minimum 5000 Ft értékű vásárlás után. A szelvények gyűjtési és beváltási határideje: 2020. december 31.

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213

www.elesker.hu • facebook.com/eleskerkft

Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás

7.

Szőlő ABC Orosháza, Avar u. 37. Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.00 szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva

Piactéri ABC Orosháza, Könd u. 36. Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.30 szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva

Platán ABC Orosháza, Könd u. 80. Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.00 szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva

Dózsa ABC Orosháza, Dózsa Gy. u. 16. Nyitva: hétfő–péntek: 6.00–19.00 szombat: 6.00–17.00; vasárnap: zárva

A HOZZÁVALÓK AZ OROSHÁZI REÁL ÜZLETEKBEN MEGTALÁLHATÓAK


3

KÖZÉLET

2020. NOVEMBER 13.

Kijárási tilalom és maszkviselés » folytatás az 1. oldalról

Dávid Zoltán polgármester lapunknak elmondta, hogy maszkokból jó, ha van több, ezért a lakosság tájékoztatása mellett védőeszközöket osztottak Szokolai-Olasz Mónika képviselővel és Oravecz Nóra alpolgármesterrel közösen november 12-én a piacon. Az önkormányzat 2500 darab mosható maszkot szerzett be, ebből 1000 darabot biztosítottak az orosháziaknak, de a Családsegítő központon keresztül nehéz sorsú családokhoz is juttatnak el az eszközökből. Az országos rendelet továbbá azt is kimondja, hogy tilos a közterületen, illetve a nyilvános helyeken a csoportosulás, gyülekezés. A családi események, illetve magánrendezvények – a házasságkötés és a temetés kivételével – abban az esetben tarthatók meg, ha azokon az egy időben jelenlévők száma nem haladja meg a tíz főt. Temetésen legfeljebb ötven fő vehet részt. A rendelet kimondja, hogy

A tervek szerint a jövőben is oszt maszkokat az orosháziaknak az önkormányzat a vendéglátó üzletekben csak és kizárólag az alkalmazottak tartózkodhatnak. Más csak addig lehet a helyiségben, amíg átveszi az elvitelre kért ételt. Vannak kivételek, mint például a munkahelyi étterem, illetve büfé vagy a köznevelési intézmény, valamint a szakképző intézmény menzája, valamint büféje, ha ott kizárólag a nevelési, oktatási intézmény dolgozóját, illetve a nevelési, oktatási intézmény tanulóját szolgálják ki.

Fotó: Horváth Bence

A szálláshelyeken – szállodák, üdülők, kempingek – csak olyan vendégek tartózkodhatnak, akik üzleti, gazdasági vagy oktatási céllal érkeznek. Este 7 óra és reggel 5 óra között az üzleteknek, lottózóknak, valamint a nemzeti dohányboltoknak zárva kell tartaniuk. A gyógyszertárak és a benzinkutak viszont este 7 óra és reggel 5 óra között is nyitva tarthatnak. Az iskolák 9. osztálytól digitális munkarendben működnek, ahogy az egyetemek is így foly-

50 éves a Petőfi Művelődési Központ épülete

Évtizedek értékei

Számos kiegészítő programot szerveztek munkatársak, a partnerek és legfőképpen a PMK közönsége nélkül nem valósulhatott volna meg. Az évforduló kapcsán Dávid Zoltán polgármester is köszöntőt mondott. – Amit ünneplünk, az a kultúra és a közösség temploma, ami itt áll Orosháza szívé-

OSZTRÁK GALÉRIA Antik tárgyak vásárlása aukciós árakon • Arany-ezüst tárgyak • Festmények • Herendi, Zsolnay és stb. porcelánok • Érmék-kitüntetések • Forgalomból kivont pénzek • Bizsuk válogatás nélkül 2020. november 16-án (hétfő) 9-től 14 óráig Amadeus kávéház – Orosháza, Győry Vilmos tér 2.

Telefon: +36 (20) 800-5211 www.osztrakgaleria.hu osztrakgaleria@gmail.com Tört és fazonarany: 9.500 Ft/g-tól 25.000 Ft/g-ig Brilles ékszerek: 20.000 Ft/g-tól 50.000 Ft/g-ig Ezüstök: 150 Ft/g-tól 500 Ft/g-ig Mechanikus órákat, akár hibásat is.

AZONNALI KÉSZPÉNZ!

Értékbecslés, kiszállás díjtalan!

Tisztelt orosháziak! Olyan időket élünk, amikor a veszély a mindennapok része, és amikor felelősséget kell vállalnunk a közösségért. Olyan időket, amikor a szabályok betartásától akár emberi életek is függhetnek, és amikor egymástól távolságot tartva, mégis együtt kell szembenéznünk az embert próbáló kihívásokkal. A koronavírus jelen van Orosházán. Az esetszámok meredeken emelkednek, egyre többen kerülnek karanténba, és egyre többen szenvednek a betegségtől. Megrendülten értesültem arról, hogy orosháziak is elhunytak a koronavírus-fertőzés következtében fellépő szövődmények miatt. A családok, a közösség vesztesége hatalmas, fájdalmukban együttérzéssel osztozom. Tisztelt orosháziak! Tudom, hogy ez a helyzet rendkívül megterhelő, mind lelkileg, mind gazdaságilag.

Mégsem tehetünk most mást, mint hogy kitartunk, öszszefogunk a bajban, segítjük egymást, biztatjuk a csüggedőket. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik a vírus elleni védekezésben, a betegek ellátásában dolgoznak. De ugyanígy köszönöm mindenkinek, aki a maga posztján helytáll, akár pedagógus, akár takarító, akár kereskedő. Nem sorolok fel mindenkit, de kérem, legyenek tisztában azzal, hogy a közösség hálás Önöknek! Tisztelt orosháziak, tisztelettel kérem Önöket, hogy vegyék komolyan a helyzetet, tartsák be a szabályokat, és nagyon vigyázzanak magukra, egymásra. Együtt újra sikerülni fog!

Dávid Zoltán polgármester

Kerékpárútfelújítás  Várhatóan hónap végére teljes hosszában átadják a Vásárhelyi úti kerékpárutat.

 A rendkívüli helyzetben rendhagyó módon ünnepelte meg a Petőfi Művelődési Központ az épület 50 éves évfordulóját. Közönség nélkül, a városi televízió kamerái előtt tartották meg az ünnepi programot és adták át a Petőfi-emlékérmet. Az Orosházi Fúvószenekar dallamai után színpadra léptek a PMK-hoz tartozó régi és jelenlegi táncosok, fokozottan figyelve a járványügyi biztonságra. – Jelentős évfordulóhoz érkeztünk, amikor nemcsak az épület fennállását ünnepeljük, hanem a kultúra területén tevékenyen dolgozó kollégákat is köszöntjük – emelte ki Lajti Tímea ügyvezető hozzátéve, mindaz az érték, amelyet megteremtettek a ház falai között az elmúlt évtizedekben, az egykori és mai

tatják az oktatást. A középfokú intézmények kollégiumai az iskolaigazgató döntése szerint működnek, míg az egyetemi szálláshelyek látogatásáról a rektor dönthet. A rendelet betartását a rendőrség a honvédség közreműködésével ellenőrzi, és 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki. Emellett ideiglenes bezárás is várhat azokra, akik nem tartatják be a rendelet által megfogalmazott szabályokat. A bezáratás legalább 1 napra, legfeljebb 1 évre szólhat. Ugyanazt a helyet egy nap többször is megbüntethetik. A bírság befizetésére 15 nap áll rendelkezésre és fellebezni nem lehet ellene. Azoknak, akik nem tartják be a szabályokat, pénzbírság a büntetésük, ami minimum 5 ezer, maximum 500 ezer forint lehet. A helyszíni bírság szintén 5 ezer forintnál kezdődik, legfeljebb pedig 150 ezer forint, amenynyiben ismételt elkövetésről van szó, akkor 200 ezer forint. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi

Fotó: Horváth Bence

ben, immár fél évszázada. Persze, az idők folyamán az épület megújult, bővült, a kor igényeihez idomult. De a lényeg nem változott: az épület találkozási pontja az orosháziaknak, események, rendezvények helyszíne, szakkörök és művészeti csoportok otthona. BZ

A Penny Markettől a Bajnok utcáig 131 négyzetméteren, a Gárdonyi Géza utcától a belterületi határig 184 négyzetméter felületen javítják ki a hibákat. A beruházás, melynek kivitelezője a Swietelsky Magyarország Kft., önkormányzati önerős projekt keretében, 5,5 millió forintból, a városi költségvetési tartalék terhére valósul meg. A felújítás előreláthatóan november 30-án ér véget. TD

Fotó: HB

A PMK 50 ünnepségen adták át a kitüntetést

Petőfi-emlékérem  A művelődési központ bármelyik rendezvényére érkezők mind találkoznak vele. Bobvosné Kis Emesét, a PMK gazdasági ügyintézőjét, ha máshol nem, a pénztárban mindenképp megtalálják. A PMK 50 ünnepi program keretében egy régi hagyományt élesztett újjá a kulturális intézmény vezetése. A Petőfi-emlékéremmel azokat az embereket díjazzák, akik a kultúra

területén végeznek kiemelkedő tevékenységet. Az idei díjazott Bobvosné Kis Emese, aki 2014 óta nélkülözhetetlen pillére az intézménynek. – Nagyon meglepett a dolog. Igazából akkor tudtam meg, hogy rám esett a választás, amikor felhívtak a színpadra. Nagyon örültem persze, hisz jó érzés, hogy ilyen módon is elismerik a munkámat – mondta el az újdonsült emlékérem-tulajdonos. CSJ

Idén más Mikulás-futás

 Tizennyolcadik alkalommal szervezi meg jótékonysági futását, a Mikulás-futást az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat. A hagyományoktól eltérően, idén más formában lehet részt venni az eseményen. Az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat Facebook-oldalán közzétett felhívásban azt írják, az idei rendezvény akár az I. MikulásNEMfutás nevet is kaphatta volna, hiszen a megszokottól eltérően 2020-ban nem lesz csoportos, Mikulás-sapkás futás a városban. Helyette egyénileg is lehet teljesíteni a távot, melynek teljesítését egy képernyőfotóval lehet igazol-

ni. A futásról készült képeket az esemény Facebook falára az #ohgyiok, #mikulasfutas és #2020 hashtagekkel kell feltölteni. A képeket feltöltők között ajándékot sorsolnak ki. Az ajándékba szánt csomagokat a Diáktanya helyett a Polgármesteri Hivatal portáján lehet leadni. Ha valaki több mint 10 csomagot ad le, akkor előzetes telefonos egyeztetés mellett a GYIÖK képviselete el is megy az ajándékba szánt édességért. Ez esetben a +3670/337-5034-es telefonszámot kell tárcsázni! A Mikulás-futással kapcsolatban tájékoztatás kérhető a gyiokoh@gmail.com e-mail-címen, vagy a +36-70/337-5034-es telefonszámon. TD

Fotó: Horváth Bence

GYÁSZHÍR

Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

FAZEKASNÉ SZENDIHORVÁTH KATALIN orosházi lakos, türelemmel viselt hosszú betegség után 2020. november 8-án elhunyt. Drága halottunkat 2020. november 18-án 13 órakor kísérjük utolsó útjára az orosházi Alvégi temetőben. A gyászoló család


4

OROSOKOS/HIRDETÉS

2020. NOVEMBER 13.

A klasszikus fehér izzósortól a műfenyőig (x)  Kezdetben a lakásvillamosság jelentette az Amper Villamossági Szaküzlet legfőbb tevékenységi körét, ez azonban az évek során fokozatosan kibővült. A széles körű ünnepi termékpalettával rendelkező üzletben az izzósorok és beltéri termékek mellett a házak külső dekorálásához is megtalálhatják a megfelelő eszközöket az érdeklődők. (x) Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu

Az Amper Villamossági Szaküzlet története már több mint 20 évvel ezelőtt kezdődött, a Széchényi tér 1. alá 2017 szeptemberében költöztek. Belvárosi üzlet lévén rengeteg elemet és fényforrást értékesítenek, széles körű ünnepi termékpalettával rendelkeznek.

EGY- ÉS TÖBBSZÍNŰ IZZÓSOROK – Megtalálhatóak a klasszikus fehér egyszínű karácsonyi izzósorok mind hideg, mind meleg színhőmérsékletű kivitelben, valamint az egyszerű piros, kék vagy akár zöld színű égősorok – sorolta Biró György üzletvezető. A színes fényeket kedvelőkre is gondoltak, a többszínű izzósorok különböző hosszúságban, multifunkciós, programozható, valamint egyszerű

A BELTÉRI TERMÉKEK MELLETT A HÁZ KÜLSŐ DEKORÁLÁSÁRA VAN LEHETŐSÉG

állófényes verzióban is kaphatók. Az izzósorok hálózati, illetve elemes változatban is elérhetőek.

KÜLÖNBÖZŐ DEKORÁCIÓKAT VAGY AKÁR MŰFENYŐT IS FORGALMAZNAK – Az újdonságra vagy egyedi dekorációra vágyók is egészen biztosan találnak majd kedvükre való termékeket. Árukészletünk részét képezik az egyedi színű és formavilágú LED-izzósorok. Akár pink vagy akár türkiz színű fényekkel is felöltöztethetik a fát vagy a lakást

a különlegességek kedvelői, de csillag vagy fenyőfa formájú végtelenített tükör kivitelű izzósorok is találhatóak nálunk – mesélte az üzletvezető. Elmondta, az égősorok mellett nagy a választék a különböző asztali dekorációk, LED-mécsesek, ablakdíszek, világító kerámiadekorációk terén, de zenélő karácsonyi figurákat, világító bukszust vagy éppen mikulásvirágot is választhatnak a vásárlók. Akiket érdekel, műfenyőt is vásárolhatnak beépített üvegszálas világítással vagy élethű, 3 dimenziós tűlevelekkel.

– Nagyon népszerűek a különböző mintázatot vetítő lézeres fényprojektorok, melyekkel a ház külső homlokzatát akár igazi téli csodavilággá lehet varázsolni. Az olvadó effekteket szimuláló hideg fehér jégcsap fénysorok igazán különleges hatást nyújtanak, az egyik legkedveltebb termékeink közé tartoznak. Aki azonban igazán fel szeretné kelteni a figyelmet, az akár egy világító térbeli szarvas figurát is vihet a kertjébe – tette hozzá Biró György. A termékek nagy része korszerű LED-megoldással rendelkezik, bevizsgált termékek, melyekre garanciát vállalnak. Ezen kívül a hagyományos izzós égősorok kedvelőinek is tudnak terméket ajánlani. Az üzletvezető elmondta, a vevőknek igyekeznek szakmailag is segíteni, részletesen bemutatva nekik az adott terméket. A céljuk, hogy a szakmai képzettség és a részletes tájékoztatás mellett a vásárlóknak kedves kiszolgálásban legyen részük.

Az OrosOkost Burján Erzsébet állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: burjan.erzsebet@oroscafe.hu

kedvenc zenészeid koncertjei #vigyazzunkegymasra

LD_TMU_Raktarkoncert_KV3_november_280x212.indd 1

raktarkoncert.hu #2020

2020. 11. 03. 16:21:08


5

AKTUÁLIS

2020. NOVEMBER 13.

Hogyan éltek régen az őseink, milyen eszközökkel dolgoztak, mi tartotta meg közösségüket?

Nagy Ádám különleges gyűjteménye

Egészen különleges elfoglaltságot talált magának a 22 éves pusztaföldvári fiatalember, Nagy Ádám. Mezőgazdasági, kézi szerszámokból, különböző népi szakmák tárgyaiból állított össze egy kisebb kiállítási anyagot. November 6-án Harangozó Imre néprajzkutatóval közösen nyitotta meg tárlatát.

– 2016-ban a nagybátyámék lepakolták a padlást, ahol találtam néhány érdekességet, amikről akkor még nem is tudtam, hogy micsodák. Ezeket hazavittem, és elkezdtem felrakni a falra, utána jöttem rá, men�nyire tetszenek ezek a tárgyak. Elkezdtem az ismerőseimet, rokonaimat kérdezgetni, hogy nincsenek-e ilyen eszközeik, a

gyűjtemény nagyobb része végül a családi örökségből alakult ki – mesélt a kezdetekről Nagy Ádám. A különleges eszközök tárháza gyorsan bővült. November 6-án Harangozó Imre néprajzkutató is Pusztaföldvárra utazott, hogy megszemlélje a gyűjteményt, és közösen nyissák meg a tárlatot. Elismerését fejezte ki Ádámnak, hogy a szűkebb környezetében lévő emlékeket összegyűjtötte, és sok sikert kívánt neki, remélve, hogy a közösség is felismeri a gyűjtemény értékét, segítve majd abban, hogy az anyag a későbbiekben akár egy helyi tájház alapjait is képezhesse. – Jó tudni, hogy vannak fiatalok, akik ezeket összegyűjtik,

Rövid idő alatt gyűjtötte össze a kiállítás anyagát Nagy Ádám

Idén más lesz a karácsony Elkezdődött a városban az adventi felkészülés. Ugyan néhány megszokott elem idén kimarad, de az önkormányzat igyekszik minél inkább megteremteni az ünnepi hangulatot. A járványhelyzet ellenére idén is díszkivilágításba öltözik a város. Szerdán a Polgármesteri Hivatal homlokzatára kerültek fel először a hópelyheket ábrázoló díszek. Hamarosan a város többi részében is

megjelennek a kandeláberekre felszerelt elemek. A munkálatokért idén is az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. felel. – Újdonság, hogy ebben az évben nemcsak a főtér környékén, hanem az Árpád-kertben is helyezünk ki díszeket annak érdekében, hogy az advent minél fényesebben, meghittebben valósuljon meg, és ezzel az összetartozás erejét is próbáljuk hangsúlyozni – nyilatkozta lapunknak Benkő

Együtt lettek Spartanok

Ferenc vezérigazgató. Ezúttal nem lesz kihelyezve az elmúlt években elmaradhatatlan karácsonyi vásár, ahogy a jégpálya sem, de kiállítják a világító rénszarvast, illetve szánkót is. A megszokott adventi koszorú helye ezúttal nem a hivatal előtti téren lesz, hanem az Árpád-kerti szökőkútban. A szintén ott található szelfipont mögött pedig több fenyőfát helyeznek majd ki, amit a helyiek, illetve civil szervezetek díszíthetnek fel. PÁ

Ezt biztosan sokan nem tudták rólam Erostyák Zoltán a Táncsics gimnázium szeretett és tisztelt történelemtanára, mellette pedig a város népszerű és maximalizmusáról ismert ökölvívó és boksz fitnesz edzője… Megint mellette néprajzkutató, és a szíve mélyén valahol még mindig Indiana Jones. Örök rebellis, megrögzött kételkedő, nyugtalan szellem ő, aki részben azért is akart kamaszkorában katolikus pap lenni, mert a 80-as évek legvégén a hittanórára járás lázadásnak számított. – Szerelmese voltam az Indiana Jones filmeknek. Én is beöltöztem régésznek, és – a szüleim örömére – lyukakat ástam otthon a kertben. Már akkor ott volt bennem a kutató véna. Nagy kalandokra készültem, és persze az utcabeli fiúk is benne voltak minden őrültségben. Hatalmas élmény volt, mikor nagymamámék padlásán találtam egy bőröndnyi elértéktelenedett pengőt, onnantól kezdve aztán jöttek a bankrablós, nyomozós történetek. Valahogy ugyanis mindig eltűnt ez a pénz, amit aztán meg kellett keresnünk mondjuk a titkos barlang mélyén, vagyis a kukoricagóréban – emlékezett vissza. Zoltán ezekben a történetekben általában a ros�sz fiút, a bűnözőt, az akasz-

Fotó: Horváth Bence

mert így meg lehet mutatni a következő nemzedékeknek is, hogyan éltek az őseink, hogy mi volt az, ami megtartotta ezeket a közösségeket. Bár a gyűjtemény most még picit eklektikus, de ott vannak benne a lehetőségek – tette hozzá Harangozó Imre. A tárgyak közt sétálva felfedezhetünk mezőgazdasági kézi szerszámokat éppúgy, mint a különböző népi szakmák eszközeit, de olyan tárgyakat is, melyeket a mai modern világban is használhat valaki. – Örülök, hogy kiállítás lehetett belőle, mivel nagyon fontos nekem is a múlt, ebben nőttem fel, és szeretném is ezt a hagyományt tovább vinni – tette hozzá Nagy Ádám, aki citeratudását is megcsillogtatta a megnyitón. BZ

Milyen egy Spartan? Nem ismer lehetetlent. Mindent bevállal, a földön kúszástól a kőgörgetésen át a függeszkedésig. Nem félti a térdét a horzsolástól, a ruháját a sártól vagy a szakadástól. Ki akar lépni a komfortzónájából, és meg akarja mutatni, mire képes. – Hihetetlen élmény volt megütni a majomlétra után a csengőt, majd visítani egy nagyot – kezdi Hoffmann Ágnes a hétvégi élménybeszámolót. A hegedűművész férjével, Ördög Endre evangélikus igazgatólelkésszel együtt teljesítette a Veszprémben rendezett Spartan Race-t. A házaspár már jó ideje fut, jó kondícióban vannak, több félmaratont is a hátuk mögött tudhatnak már. De ez kevés lenne a

Manapság még inkább kellenek a pozitív élmények Spartanhoz, ahol a Sprint változaton is a 6,7 kilométert futás mellett 26 különböző akadály is vár a nevezőkre. A házaspár egyrészt játszótereken gyakorolt, másrészt átjártak a környék Spartan felkészítőpályáira.

Fotó: HB

– Most itt csörög a nyakunkban a befutóérem, amire annyira vágytunk. Jövőre talán már a nehezebb pályának is nekivágunk – tette hozzá Endre. Folytatás az OrosCafén. BSZA

Akiről utcát neveztek el Rovatunk e heti választotja Torkos Károly (1813–1878) evangélikus lelkész, esperes. Következzék most tíz érdekes momentum az ő életéből.

Indiana Jones, majd katolikus pap akart lenni tófára való való bankrablót alakította. Azt mondja, ez a lázadás mára, 47 éves korára sem akar elmúlni, ami bevallása szerint nem egyszerűsíti meg az életét. Úgy véli, neki ez a keresztje. És valahol itt „kapcsolódik össze” a kalandor véna a következő, még inkább meghökkentő szállal, a vallással. – Katolikusnak kereszteltek a szüleim, és a családunkban mindig is nagyon fontos szerepe volt a vallásnak. A 80-as évek végén vállig érő hajjal, a hajamba csutizott lufival, hippinek öltözve jártam a gimnáziumba. A vallásnak és a hippi öltözéknek nem igazán van köze egymáshoz, mégis ebben az időben vette kezdetét a „katolikus pap leszek akcióm.” A rendszerváltás környékén a

Fotó: Horváth Bence

lázadás egyik mementója volt ugyanis az, ha elmentünk katolikus hittanórára. Emlékszem, Zalai Misi barátom is sokszor jött velem Sóki atyához a parókiára. Megtetszett az ottani légkör, és még inkább az, hogy az egész olyan más, érdekes és izgalmas volt. Még egy egyházi darabba is beválasztottak, ahol Krisztus szerepét osztották rám. Szóval abban az időben elhatároztam, hogy katolikus pap leszek, és ez az elhatározás egészen addig ki is tartott, míg meg nem tudtam, mi az a cölibátus. Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy a világi életet és a lányokat választom, hiszen gimnazistaként állandóan szerelmes voltam – tekintett vissza nevetve. Folytatás az OrosCafén. Bogdánffy-Szőke Anett

1) Kezdjük életének történetet a halálával, melyet a mai napig homály övez. Megfejthetetlen módon tűnt el 65 éves korában a fővárosban. Egyes vélemények szerint az osztrák hatalmi önkény áldozata lett. 2) Pápán született. Már az apja is evangélikus lelkész és tanító volt. 3) Soproni majd bécsi tanulmányai után szerzett teológus diplomát. A szabadságharc idején beszédeiben, prédikációiban hazafiasságáról tett tanúbizonyságot. 4) 1850-ben került Orosházára, ahol Mikolay István mellett szolgált lelkészként. 5) 1858-ban a békési egyházmegye esperese lett, majd az evangélikus egyház egyetemes jegyzőjévé választották. Szónoki képességei által országos hírnévre tett szert. 6) Komoly része volt az Orosházi Kaszinó újraalakításában és vezetésében. Ennek egyik oka,

De hová tűnt Torkos Károly? hogy a szabadságharc bukása után csak az egyesületek és a kaszinók nyújtottak lehetőséget az ellenzéki vélemények cseréjére. 7) 65 éves korában eltűnt. Egyes vélemények szerint öngyilkos lett, mások szerint Amerikába vándorolt, megint mások azt mondták, elrabolták, és Bécsbe került várfogságba. És még ott van az első pontban írt politikai gyilkosság lehetősége is. 8) Mikor bő 30 évvel halála után egy budapesti vendéglő padlója alatt holttesteket, pontosabban csontvázakat találtak, többen úgy vélték, az övé is köztük van. 9) Halála és Győry Vilmos távozása után Orosháza evangélikus lelkész nélkül maradt.

Fotó: pixabay

10) Fia,Torkos Kálmán Orosháza és Nagyszénás főjegyzője, unokája, dr. Torkos Béla ügyvéd, országgyűlési képviselő lett. Torkos Károly nevét 1990 óta őrzi utca Orosházán. Forrás: Koszorús Oszkár: Orosháza jelesei a XIX. század végéig Bogdánffy-Szőke Anett


6

AKTUÁLIS

2020. NOVEMBER 13.

Dusán élete „cukitáskával” az oldalán Jeszenszky-Paulovics Dusán 11 éves, szép arcú, sportos, vagány fiú. A lányok kedvence, nem csoda, hiszen amellett, hogy helyes, nagyon értelmes és kedves is. Felnőttes gondolkozással és – számára már hétköznapivá vált - szakszavakkal mesélt nekünk cukorbetegségéről. Találkozónkra szülei is elkísérték.

– Hétfőn kerültünk be a kórházba, és csütörtökön értette meg, hogy a cukorbetegség egy olyan állapot, melyből nem lehet kigyógyulni. Ez egész életében jelen lesz. Borzasztó időszak volt. Együtt sírtunk, de elfogadtuk. Mindent nagyon gyorsan kellett megtanulnia. Egyik reggel megmutatták neki, hogyan kell beadni az inzulint, és aznap délben már saját magát oltotta. 9 évesen – kezdte édesapja. Dusán 2018 őszén tudta meg, hogy egyes típusú diabétesze

A sport segít kordában tartani a betegséget van. Betegsége teljesen véletlenül derült ki. Pyelectasiája miatt rendszeresen járt orvoshoz, ott mutatta ki egyik alkalommal az ultrahangvizsgálat, hogy üledék van húgyhólyagjában. Készítettek egy laborvizsgálatot, de ekkor még az orvos veseprob-

Fotó: Horváth Bence

lémára gyanakodott. Végül magánúton jutottak el nefrológushoz, aki akkor már 13-as cukrot mért Dusán vérében. Azonnal átküldték a gyulai kórházba, ahol a kisfiú két hétig feküdt. – Anyaként szívszorítóan nehéz volt, hogy míg a másik

két gyermekemnek megvehetem, amit megkívánnak, neki nem tudom. Sosem felejtem el az első Mikulást. A legidősebb annyi csokit tömött magába, amennyit csak bírt, a kicsi is persze azonnal mindenbe belekóstolt. Dusán meg csak ült a fotelben számológéppel az ölében, számolgatta, mikor, melyik étkezés mellé mennyit ehet meg a kapott nasikból – emlékezett vissza édesanyja. – Ezt a folyamatot megállítani nem lehet, csak lassítani – vette át a szót édesapja. – A hasnyálmirigyében pusztulnak a Langerhans-szigetek, melyek az inzulint termelik. Az orvos azt mondta, ha szerencsénk van, még egy évig lesz saját állománya, de az is lehet, hogy már csak egy hónapig. Utána már csak a beadott inzulin fogja életben tartani. De a diéta mellett van még egy dolog, ami segíthet kordában tartani a betegséget.

Ez a mozgás. A fiú az Orosházi Birkózó Egyesületnél versenyszerűen sportol. Dusán közelében mindig ott van az életmentő injekció, mert ha rettenetesen leesik a cukra, akkor csak azzal tudják megmenteni az életét. És már hozzánőtt a „cukitáskája” is, benne a vércukorszintmérővel, az inzulinnal, és egy kis gyümölcslével. A fiú a két év alatt elfogadta, hogy az életét ennyire tudatosan, inzulinnal az oldalán kell leélnie. Másképp nem tehet, az élete múlik rajta. De a Jeszenszky család azt vallja, olyanok ők, mint a macskák. Mindig talpra esnek, és ha még nagyon meg is ütik magukat, akkor is felemelt fejjel haladnak tovább. November 14-e a cukorbetegek világnapja.

Bogdánffy-Szőke Anett

Ózonnal a vírus ellen A jogosítványszerzési kedv nem hagyott alább a második hullám megjelenésével sem, sőt azok, akik a tavaszi korlátozások idején nem tudták letenni a vizsgát, most igyekeznek valóra váltani vágyukat. De hogyan ülhet két, egymás melletti ülésen biztonsággal az oktató és a tanuló a járványhelyzetben? Erre a kérdésre a Szemi Autós- és Motorosiskola vezetője válaszolt.

– Megnövekedett a jelentkezők száma, így a kötelező óvintézkedések, vagyis a szájmaszk használata, valamint a sebváltó és a kormánykerék folyékony fertőtlenítőszerrel történő kezelése mellett egy ózongenerátort is beszereztünk annak érdekében, hogy a tanulók és az oktatók is biztonsággal ülhessenek be reggelente a gépjárművekbe – mesélte Szemenyei Béla.

Hozzátette, ez a szerkezet csírátlanít, spórátlanít és gombátlanít is mindössze húsz perc alatt, emellett különlegessége abban áll, hogy hatása a rejtett helyekre is elér. Ezek az intézkedések nem kevés pluszköltséggel járnak, de az autósiskola vezetője azt mondja, ebben a helyzetben az egészség a legfontosabb, így ő nem foglalkozik a védekezés anyagi vonzatával. BSZA

A rejtett helyere is elér az ózon hatása

Fotó: Horváth Bence

Fotó: Horváth Bence

Segítséget kérnek a segítők A Viharsarki Állatőrség Alapítvány kutyák százait menti meg, sok esetben az éhhaláltól. Most ők kérték a jó szándékú állatbarátok segítségét. Kutyaházakat szeretnének adni a rászorulóknak. Az akciót azoknak a kutyáknak az érdekében kezdték, amelyeket még nem feltétlenül kell elhozni jelenlegi gazdájuktól, de a körülményeiken fontos volna javítani. – Vannak olyan kutyatulajdonosok, akiknek meghaladja a lehetőségeit egy kutyaház megvásárlása. Ezzel az akcióval próbálunk segíteni, hogy a közelgő telet ne egy vashordóban kelljen a kutyusoknak tölteni. Ha valakinek van bármilyen okból feleslegessé vált kutyaháza, nagy örömmel vennénk, illetve, ha esetleg pénzzel tud valaki segíteni, mi beszerezzük a szükséges tíz-tizenkét házikót. Elérhetők vagyunk a Facebookon, vagy a e-mailben, a viharsarkiallatorseg@gmail.com címen – tájékoztattak. Csányi József

Antali Zoltán: „Megtaláltam a kék madarat!”

2020-as év = 2020 km

Az orosházi táncpedagógus tíz éven át versenytáncolt, több mint negyven éve oktatja is. Nem mindenki tudja Róla, hogy oktatói tevékenységének egy szakaszát nagy sikerű film örökíti meg.

Idén háromszor 42 kilométert, azaz három maratont is teljesített Bánki-Horváth Antal György hobbifutó, ráadásul az utolsó kettőt mindössze két hét különbséggel. És hogy a számok bűvkörében maradjunk, azt is hozzátesszük, mindezt 42 évesen vitte véghez.

„A tánctanár hetente egyszer sárga Citroënjén begördül egy világvégi kis magyar faluba, és mint egy varázsló, órát ad nőknek és férfiaknak: hogyan kell elegánsan a levegőbe emelkedni, repülni a muzsika dallamára. A film arról szól, hogy a boldogság kék madara itt röpdös körülöttünk” – írja a dokumentumfilm rövid leírásában az egyik filmkritikus. Gyarmathy Lívia Táncrend című filmje a krakkói filmfesztivál Ezüst Sárkány és a diákzsűri díját kapta 2003-ban, valamint a legjobb rendezés díját Wiesbadenben. A filmet elismerő oklevéllel dí-

előttük levő csoportokra egyformán szívesen emlékszem, nem tudok kivételt tenni.

Antali Zoltán szívesen emlékszik a filmre jazták Montreálban, bemutatták Valladolidban, Firenzében, Triesztben, Thesszalonikiben, Karlovy Varyban, Ankarában. – Tanár Úr, hogyan emlékszik vissza azokra az évekre és a forgatásra?

MEGKÉRDEZTÜK

– Nagyon nagy örömmel, szeretettel és tisztelettel emlékszem a forgatás minden percére lassan már húsz éve. Több mint egy évtizedig jártam a forgatás előtt a kis Csongrád megyei faluba, Pitvarosra. A filmbeli szereplőkre és az

– Több mint fél évszázada van a pályán. Megtalálta a filmben „röpködő” kék madarat? – Megtaláltam immár 53 éve, és továbbra is itt röpköd körülöttem. A tanár úr elmondta még, hogy sok évig szeretne még táncolni, mert el sem tudja képzelni e nélkül az életét. Vallja, hogy a tánc tanít, nevel és értéket közvetít. A táncpedagógus munkáját számos elismeréssel méltatták. Többek között versenytáncos pályafutása során elért eredményeiért 1976-ban a kulturális miniszter, 1990-ben pedig a művelődési és közoktatási miniszter dicséretben részesítette. Betkó Tamás

– Három éve kezdtem el futni, akkor talált rá a feleségem az újságban a Linamar jótékonysági futás felhívására. Családilag neveztünk a versenyre, én akkor 5 kilométert vállaltam… És a végén örültem, hogy túléltem – mesélte Antal, aki aztán 2019 tavaszán megcsinálta a félmaratont, ez év őszén pedig az első 30 kilométerét is. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy a következő évben, mikor betölti a 42-t, csak meg kellene próbálni azt a bizonyos 42 kilométert. Meg is csinálta, mégpedig há-

Fotó: Horváth Bence

romszor. Antalt felesége és négy gyermeke is mindig elkíséri a kihívásokra, mégpedig saját készítésű molinók kíséretében. De kapott már oklevelet is a családtól, és ez számára legalább olyan fontos, mint egy csillogó serleg vagy egy érem. – Küzdeni, hajtani az utolsó pillanatig kell! És aki végül célba ér, az már nyer, mert az a táv, amit leküzdött, az mind az övé – vallja. Részletek az OrosCafén. BSZA

Ma péntek 13-a van. Ezzel a sokak által szerencsétlen nappal kapcsolatban kérdeztünk meg ismert orosháziakat, ők mennyire babonásak?

Szabó Ági erőemelő-világbajnok nem tulajdonít jelentőséget ennek a napnak. – Abszolút hidegen hagy a péntek 13. Se jó, se rossz nem szokott velem történni ezen a napon. Ugyanolyan, mint bármelyik másik hétköznap. Régen még előfordult, hogy vettem lottót vagy sorsjegyet, de sose nyertem egyikkel sem. A többi babona sem létezik számomra, se fekete macska, se másik. Egy ilyen babonának nevezhető szokásom van, soha nem írok fekete tollal. Amúgy a magam erejében bízok.

Tóth Zoltánné, a Vöröskereszt megyei vezetője sem túlságosan babonás. – Természetesen ismerem ezt a babonát, de nem szoktam vele foglalkozni. Persze eszembe jutnak ezek a sztereotípiák, mikor találkozom velük – fekete macska és a többi. Ha átfut előttem a fekete macska, persze átvillan a fejemben, de ezzel vége is, nem foglalkozom vele. Ha látok egy kéményseprőt, azért én is megfogom a gombomat és mosolygok, amúgy igyekszem távol tartani magam ezektől a hiedelmektől.

Lajti Tímea, a PMK ügyvezetője már más állásponton van a babonákkal kapcsolatban. – Nyilván nem ezzel töltöm az egész napomat, de reggel és este biztosan eszembe jut. Én figyelek ezekre a dolgokra. Úgy gondolom, van valamiféle jelentősége, bár nem erre teszem fel az életemet. Ugyanúgy megy az élet, mint máskor, csak többször eszembe jut. A fekete macska, ha jobbról balra fut át előttem, szerencsém lesz, ha balról jobbra, akkor nem, de azért nem fordulok vissza emiatt. A kéményseprővel hasonló a helyzet. Megfogom a gombomat, és jót mosolygok magamon.


Akkor biztosan tudtam, megérte elkezdeni Már több mint 10 év telt el azóta, hogy útjára indult az első ifjúsági olimpia Szingapúrban. Az akkori játékokon az orosházi birkózó, Kránitz Adrián is részt vett a kötöttfogású mezőny 58 kilogrammos súlycsoportjában, akit most arra kértünk, idézze fel akkori élményeit.

A most 27 éves sportoló 2010-ben a korosztályos válogatott tagja volt. Az 58 kilogrammos mezőnyben indult a nemzetközi versenyeken, köztük az ifjúsági olimpiára történő válogatón is a lengyelországi Poznańban, ahol orosháziként ő és Szél Dávid szálltak harcba a szingapúri részvételért. Ugyan nem sikerült a döntőbe jutnia, nem sokkal később azonban mégis jött az örömhír. – Június környékén egy

edzőtábor során az olimpiai bajnok Repka Attila jött azzal a hírrel, hogy szabadkártyát kapott Magyarország a játékokra, azon belül is a birkózás. Nagyon jólesett, hogy erre engem találtak érdemesnek, így 2010 augusztusában Szingapúrba utaztam, ami egy nem mindennapi élmény volt – idézte fel. Az olimpiai játékokhoz hasonlóan az ifjúsági versenyzőket is olimpiai faluban szállásolták el, ahogy nagyszabású nyitó- és záróünnepséget is rendeztek, elmondása szerint egy teljesen új világba csöppent. A fiatal sportolók a versenyeken kívül is igyekeztek minden lehetőséget kihasználni, számos programot szerveztek nekik. – Több olyan nagyobb sátor volt felállítva, ahol a különböző országok kultúráit

Karrierje csúcspontjaként emlékszik Szingapúrra

A piros mezes bodzásiak nyerték a rangadót Fotó: Bohus Krisztián

Rákóczi-vereség Orosháza, 120 néző. Vezette: Zahorán J. OMTK-Rákóczi: Beke – Krivik (Debreceni), Kránitz (Elekes), Sajti, Várdai, Kánya, Harmati, Bódi, Kecskeméti (Csőke), Selmeczy, Nagy D. Edző: Kormányos Antal. Gólszerzők: Kánya (58.), ill. Novák (15.), Horváth (62.). A 15. percben egy mélységi passzal Novák iramodott kapura, majd gurított a kifutó kapus mellett a hálóba, 0-1. Az 58. percben Kánya az oldalvonal közeléből elvégzett szabadrúgása

a hosszú sarokban kötött ki, 1-1. A 62. percben Novák futotta le védőjét, majd középre centerezte a labdát, és az érkező Horváth két lépésről passzolt a hálóba, 1-2. A 73. percben Kecskemétit buktatták a 16-oson belül, 11-es! Kánya lövését Véha kapus szögletre ütötte. Kormányos Antal: „Nagyon sajnálom a csapatomat, mert a játék képe alapján nem érdemelt vereséget. Az első félidei óvatos játék során kaptunk egy kétméteres lesgólt, a második játékrészben teljesen beszorítottuk az ellenfelünket, akiknek a játékvezető hathatós segítségével sikerült nyerni.” Betkó Tamás

Fotó: archív

volna felnőttebb fejjel birkózni akkor, de igazából tényleg az volt a legfőbb, hogy kiutazhattam. Egyrészt egy ázsiai, szingapúri utazás nem mindenkinek adatik meg, de az ifjúsági olimpiára egyébként is karrierem csúcspontjaként tekintek. Voltam ugyan korosztályos Európa-bajnokságon, nyertem diákolimpiákat is, mégis ennek van a legnagyobb presztízse. 2000-ben kezdtem el birkózni, és 10 év után ez volt az első olyan visszajelzésem, hogy nagyon is megérte elkezdeni – mesélte. Azóta eltelt újabb 10 év, de a felnőtt magyar bajnokságokon azóta is mindig részt vesz, igaz, azóta inkább a szabadfogású kategóriát részesíti előnyben, ahol legutóbb bronzérmet szerzett. Elmondása szerint jövőre ugyanezt a célt tűzte ki. Bojtor Zalán

mutatták be egymásnak, hogy például kinek milyen a népviselete vagy mondjuk hagyományai és az étkezési szokásai. Én így 10 év távlatából is azt mondom, le a kalappal, nagyon szuperül megszervezték

– tette hozzá Kránitz Adrián. Súlycsoportjában végül a hatodik helyen végzett, mint mondta, legyőzői sajnos felkészültebbek voltak nála. – Sokféle érzés kavargott bennem, kicsit talán jó lett

Tartalékos pontvesztés

Nem áll meg az élet

Újabb vereséget szenvedett a hat felnőtt játékosát nélkülöző orosházi női kézilabdacsapat. AZ NB I/B legutóbbi fordulójában Gyálra utaztak, ahol a Tempo KSE vendégei voltak.

A Megyei II. o. „B” csoportjának 12. fordulójában: OMTK-Rákóczi – Medgyesbodzás SE 1-2 (0-1).

7

SPORT

2020. NOVEMBER 13.

Erősen tartalékos keret állt Herbert Gábor vezetőedző rendelkezésére az előző bajnoki mérkőzésen. Ennek ellenére az első félidőben jó védekezés, kapusteljesítmény jellemezte az OXXO Energy Orosházi NKC játékát. Támadásban már több hiba volt, emiatt komolyabb előnyt nem tudtak kialakítani a vendégek. A fordulás után egyre inkább fogyott el az ONKC játékosainak ereje. Így végül 33-28-as hazai sikerrel ért véget a találkozó. Patakfalvi Ádám

Fotó: Horváth Bence

A kedden hatályba lépő járványügyi intézkedések miatt az élet nem állt meg a sportban. Az OFKSE, az ONKC és az OMTK-ULE csapatai is folytathatják a bajnoki küzdelmeket. A közterületen, nyilvános helyen, illetve a szabadtéri sportpályákon az egyéni szabadidős sporttevékenység – különösen futás, gyaloglás, kerékpározás – megengedett. Tiltja azonban az amatőr csapatsportok gyakorlását. A rendelet azonban nem tiltja a versenyszerű sportolók edzéseit, valamint a sportrendezvényeket sem, de

kiköti, hogy a mérkőzéseket nézők nélkül, zárt kapuk mögött kell megrendezni. Ez azt jelenti, hogy az orosházi csapatsportágak képviselői, mint az NB I-es férfi kézilabdázók, a másodosztályú női kézilabdázók, illetve az OMTK-ULE 1913 labdarúgócsapatai is folytathatják a bajnokságot. A birkózóknál már leálltak a versenyek, de mint az Orosházi Birkózó Egyesülettől megtudtuk, edzéseket, különböző óvintézkedések bevezetésével, a jövőben is tarthatnak. Részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

Sosem késő Az asztalitenisz népszerűsítése volt a célja annak a versenynek, amit a Fürdő utcában rendeztek november 7-én. Gigacz Ferenc, a verseny egyik szervezője, valamint az Eötvös DPSE egyik játékosa elmondta, hogy eredetileg a rendezvényt Mezőkovácsházán tartották volna, ám technikai okokból ez nem valósulhatott meg. Idén

A PRIMA-PROTETIKA Kft. által működtetett orvosi rendelőben

ORTOPÉD SZAKRENDELÉS

már második alkalommal rendezték a megmérettetést, hagyományt teremtenének. A versenyen páros mérkőzések mellett egyéni küzdelmek is voltak. A tíz nevező között most is ott volt Nyári László, aki 42 évesen kezdte el az asztaliteniszt. Azóta háromszoros senior magyar bajnoknak mondhatja magát. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

ULE-DÖNTETLEN A megyei kvalifikációs bajnokság 13. fordulójában: Jamina SE – Orosházi MTK-ULE 3-3 (2-1). Békéscsaba, 120 néző. Vezette: Bakos. Orosháza: Dobozi – Kasuba, Varga P., Dajcs, Rácz (Szabó Á.), Harangozó, Szabó N., Vincze, Péli, Fehér (Bessenyei), Miszlai. Edzők: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Gólszerzők: Murvai (2.), Pozsár (30.), Varga P. (87. – öngól), ill. Miszlai (33., 59.), Péli (53.). Kiállítva: Harman (75.), ill. Szabó N. (25.). Fordulatokban gazdag mérkőzésen az ULE kétgólos hátrányból fordított, majd a hármas sípszó előtt egy öngól fosztotta meg a három bajnoki ponttól. BT

RETRO BAJNOKSÁG A kiírás a félidejéhez érkezett. Az egyenletes teljesítményt nyújtó kovácsháziak telelnek az élen. Eredmények: Törekvés – Classzikusok 8-1, AKG – AMTRANS Old Boys 0-8. Az őszi végeredmény: 1. Mezőkovácsháza 21 p., 2. RETRO Orosháza 15 p., 3. Liget Öreg Fiúk 12 p., 4. AM-TRANS 12 p. 5. Nagyszénási Öreg Fiúk 12 p., 6. AKG 9 p., 7. Törekvés 3 p., 8. Classzikusok 0 p. A góllövőlistát Pardi László (Liget Öreg Fiúk) vezeti 19 találattal. Második Málik István (Mezőkovácsháza) 11 góllal, harmadik Bozsó Zsolt (Mezőkovácsháza) 10 találattal. bt

ELMARADÓ BAJNOKSÁG Nehéz döntést hozott meg a múlt héten a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöksége. A koronavírus-járvány miatt úgy határoztak, idén nem rendezik meg a sportág magyar bajnoki küzdelmeit. A versenysorozat a light-contact és a kicklight országos bajnokságokkal kezdődött volna, rá két hétre pedig éppen Orosházán bonyolították volna le a formagyakorlati szakág versenyét, de tervben volt az utánpótlás, a pointfighting és a három ringes szabályrendszer bajnoksága is. A járvány folyamatos terjedése azonban felülírta ezeket az elképzeléseket, hiszen most jóval nagyobb kockázata van annak, hogy valamelyik verseny fertőzési gócponttá válhat. A többség végül amellett tette le a voksát, hogy a tervezett versenyeket nehéz szívvel ugyan, de elengedik az idei évre. BZ

Hirdetésfelvétel:

EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, BEUTALÓ NÉLKÜL

Dr. Dér László ortopéd főorvos Orosháza, Lehel u. 51. (Orvosi Centrum) Kizárólag előzetes bejelentkezés alapján, az alábbi számon:

+36 (20) 939-0830 TAJ-, és lakcím kártyáját, illetve közgyógyigazolványát kérjük hozza magával! prima-protetika.hu

hétfő: 14.00–16.30, kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30 Lapzárta: szerda 15 óra Burján Erzsébet

médiafelület-értékesítő: 06 (70) 423-3698 Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.


8

MOZAIK

Kerestetik Orosháza fenyőfája! Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. idén is várja azok jelentkezését, akik fenyőfát ajánlanak fel díjmentesen a város karácsonyfájának, vagy ezüstfenyőágakat a város adventi koszorújához. Jelentkezés e-mailben: info@varosuzemeltetes.hu e-mail-címen, vagy telefonon, 06 (68) 512-461, név, lakcím és telefonszám megadásával. A díjmentesen felajánlott fát az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. kivágja és elszállítja.

PATIKAÜGYELET November 9-től november 15-ig: Csiki Patika Gyógyszertár Orosháza, Tas. u. 21. Tel.: (68) 512-720 November 16-tól november 22-ig: Csillag Gyógyszertár Orosháza, Széchényi tér 1. Tel.: (68) 411-183

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30-tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kvantum című tudományos magazin november 13-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés november 14-én, szombaton 15:30-tól és november 15-én, vasárnap 11:30-tól. Épí-tech, az építkezők magazinja november 13-án, pénteken 20:00-tól. Ismétlés november 14-én, szombaton 16:00-tól és november 15-én, vasárnap 14:30-tól. Gondolatok kávé mellett című stúdióbeszélgetés november 13-án, pénteken 20:30-tól. Ismétlés november 14-én, szombaton 16:30-tól és november 15én, vasárnap 15:30-tól. Így (nem) játszunk mi! A Körúti Színház magazinműsora november 13-án, pénteken 17:20-tól. Ismétlés november 14-én, szombaton 21:30tól, november 15-én, vasárnap 16:00-tól és november 16-án, hétfőn 19:30-tól. Kommentár nélkül extra: A Harangos Néptáncegyüttes jubileumi gálaműsora. November 13-án, pénteken 13.00-tól, november 14én, szombaton 11.30-tól és 19.30-tól, november 15-én, vasárnap 12 órától.

Az én ötösöm Ezen a héten Gönci Tibor ad nekünk tippet film- és sorozatnézéshez, zenehallgatáshoz, valamint olvasáshoz. A fiatalembert arra is megkértük, árulja el, hol és mit eszik a legszívesebben. Melyik a kedvenc könyved? – J. R. R. Tolkientól A Gyűrűk Ura. 2001-ben láttam a filmet, és mikor vége lett, rádöbbentem, hogy a történet itt még egyáltalán nem zárult le, viszont a következő részt csak jövő karácsonykor fogják vetíteni. Így beszereztem a könyvet, melynek hangulata szerintem utánozhatatlan. Épp ezért szép lassan olvastam minden egyes sorát, hogy igazán bele tudjam magam képzelni a történetbe. Melyik a kedvenc filmed? – A Clint Eastwood által rendezett Gran Torino óriási hatással volt rám. A történet azt mutatja be, hogyan változik meg egy veterán katona és a szomszéd, ázsiai fiú viszonya, miután a srác el

akarta lopni az öreg iszonyatosan szép, garázsban őrizgetett Gran Torinóját, vagyis az autóját. Ez a film annak bizonysága, hogy bármikor meg lehet változni. Melyik a kedvenc sorozatod? – A mentalista. A krimisorozat egy zseniális fickóról, Patrick Jane-ről szól, aki a családja meggyilkolása után arra teszi fel az életét, hogy kinyomozza a tettes személyét. A rendőrség munkáját kezdi el segíteni, mégpedig úgy, hogy felhasználja különleges pszichológiai képességeit.

2020. NOVEMBER 13.

5 A sorozat hangulata a témától függetlenül mindvégig derűs, tele poénokkal. Ki a kedvenc zenei előadód? – Edzéshez mindig trance zenét használok. Akiben még sosem csalódtam, és minden évben csinál legalább egy olyan zenét, amit nagyon szeretek, ő Armin van Buuren. Hol és mit eszel a legszívesebben? – A Giorgo Pizzéria és Pastaria a körúton. Az első pillanattól kezdve imádom a pizzáit. Azok tésztája már önmagában is annyira finom, hogy örömmel megenném még feltét nélkül is. A kedvencem itt a rukkolás pizza. BSZA

Fotó: Horváth Bence

Szappannal és borotvahabbal a párásodás ellen

Fotó: Horváth Bence

Viszlát, párás szemüveg! Próbálja ki a három módszer valamelyikét, és nem fog bepárásodni a szemüvege, miközben maszkot visel. Az első módszer: A borotvahab Fújjon egy kevés habot a lencsékre, majd dörzsölje át vele azokat, ezt követően pedig egy puha ronggyal törölje át a szemüvegét! Ez egy biztos módszer, amit elsőként érdemes kipróbálni. A második módszer: A szappanos víz Mossa le a szemüvegét szappanos vízzel, majd rázza le róla a

vizet, és hagyja megszáradni azt! Ezt követően törölgesse át a szemüveget egy puha rong�gyal, de az is jó, ha az magától szárad meg. A lényeg, hogy egy vékony, átlátszó szappanréteg keletkezik ezáltal a lencséken, ami megakadályozza a pára lecsapódását. A harmadik módszer: A száraz szappan Dörzsölje át a szemüvegét száraz szappannal! Ne adjon hozzá vizet! Ezután egy puha ronggyal törölje át a lencséket! Így sem fog lecsapódni a pára. OÉ

A rádió is játszotta a dalukat Pribelszki Norbi a Pola formáció tagjaként találta meg a számításait. Az augusztus végén közzétett, Valamiért című klipjük rövid időn belül elérte az egymilliós megtekintést. – Ez egy szakítós szám, de mivel mindketten boldog kapcsolatban élünk, sőt, én házasságban, felmerülhet a kérdés, hogy ez valós dolog-e.

A saját részem inkább annak szólt, hogy sok rossz dolog történt velem mostanában, inkább a boldogsághoz és azokhoz a jó dolgokhoz címeztem, melyek elmúltak – mesélte. A klipforgatás során számos váratlan nehézség hátráltatta őket, de összességében úgy érzi, sikerült kihoznunk a helyzetből a maximumot. – Minden előadó remény-

kedik abban, hogy az új dala egy kicsit jobban fog ütni, mint az eddigiek. Mi is bíztunk benne, hiszen éreztünk az előző dalokhoz képest egy kis pluszt – tette hozzá. A klip rövid idő alatt elérte az 1 milliós megtekintésszámot a Youtube-on, de más szempontból is mérföldkőnek számított nekik, hiszen a Petőfi Rádió műsorába is bekerült. Bojtor Zalán

Zenésztársával, Tóth Mártonnal dolgoznak

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.500 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

Fotó: Instagram

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.