2021.03.12/9. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2021. MÁRCIUS 12. • XXIV. ÉVFOLYAM • 9. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

AGRÁRINFÓ Itt a harmadik hullám

2

– Jó ütemben halad a védőoltások beadása

INGYEN INTERNET DIÁKOKNAK Az általános iskolások szüleire, illetve ezekben az intézményekben dolgozókra is kiterjesztette a kormány az ingyenes internethasználatot. A rendelet 2021. március 6-án lépett hatályba. Az alapfokú intézményekben (általános iskolákban) tanuló gyermekek szülei, törvényes képviselői, illetve az ezekben az intézményekben dolgozók márciusban díjmentességet kérhetnek a digitális oktatás során igénybe vett vezetékes internetszolgáltatás használatához. Az igénylők a szolgáltatóknál tudnak regisztrálni. BSZA

A BIZONYTALANSÁG A MEGHATÁROZÓ A személyes oktatás viszszaszervezése ugyan a legfrissebb hírek szerint nincs napirenden, az érettségizőknek azonban idén írásbeli és szóbeli vizsgára is készülniük kell. Az idei érettségi vizsga egyértelműen a járványhelyzet alakulásától függ, a jelenlegi terv szerint azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli vizsgákat megtartják. A Kossuth iskola igazgatója, Pörneki Attila elmondta, jelen állás szerint még nem kaptak komolyabb utasítást az érettségivel kapcsolatban. Mivel hivatalos információ még nincsen, a vizsgákra továbbra is úgy készülnek, mint eddig, az aktuális járványügyi intézkedések betartásával. – Odafigyelünk az érettségiző diákok dolgaira, gyakorlatilag ebben a helyzetben az online térben megy minden. Ahol szükséges, mondjuk matematikából, ott pluszórákat is teszünk be a gyerekeknek a menetrendbe, kimondottan a vizsgákra való felkészítés szempontjából – nyilatkozta az igazgató. Dr. Blahó János, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója is hasonló véleményen van, mint mondta, a helyzet lényegében napról napra változhat. A gimnázium, a többi iskolához hasonlóan igyekszik alkalmazkodni, de a mostani helyzet messze nem a legideálisabb a diákoknak a megfelelő felkészüléshez. Bojtor Zalán

„Ezt biztosan sokan nem tudták rólam”

5

– Deák Péter mesél

Egy sikeres nő élete

– Nagyné Miszlai Anita bankigazgató

8

6–7

Orosházi Agrárinfó

– Az Orosházi Élet tematikus oldalai

A tűzoltók jövőre már a felújított laktanyából vonulhatnak

Ütemezetten halad  Látványos szakaszban a Kossuth téri laktanya korszerűsítése – a több mint 70 éves, helyi védettség alatt álló épület 831 millió forint központi forrásból újul meg várhatóan a következő év elejére. A tavaly ősszel indult beruházás a tervek szerint halad.

A beruházás keretében szigetelik az épületet, kicserélik a nyílászárókat, a teljes gépészeti, elektromos és közműrendszer is megújul, valamint napelemeket telepítenek a tetőre. A projektért az Építészmester Zrt. felel, a cég műszaki igazgatója, Gilicze Ferenc elmondta, a belső bontási munkálatokat már elvégezték. » folytatás a 3. oldalon

A jövő évi Flórián-napot már a megújult laktanyában ünnepelhetik az orosházi tűzoltók

Fotó: Horváth Bence

Fontos, hogy minél többen beoltassák magukat

Mindnyájunk érdeke  Példát mutatva felvette a koronavírus elleni védőoltást Iványi László atya. A Jézus Szíve Plébánia esperesplébánosa fontosnak tartja, hogy mindenki beadassa a vakcinát.

Néhány nap alatt végeztek a feladattal

Kitisztították  Munkagépekkel dolgoztak a Városüzemeltetési Zrt. munkatársai a Huba és Könd utca kereszteződésében. A csapadékvízelvezető-csatorna dugult el, ezt hárították el a szakemberek.

Már tavaly kamerákkal mérték fel az orosházi csatornahálózat állapotát szakemberek, és olyan pontokat találtak, ami problémát okoz a csapadékvíz elvezetésében. Ilyen volt a Könd és Huba utcák kereszteződése is, ahol az utóbbi időszakban megállt egy-

Fotó: Horváth Bence

egy nagyobb eső után a víz. – A hálózatban törést találtunk, illetve egy fa gyökérzete is bejutott a rendszerbe. Ezért a Könd utcán a járdát felbontottuk és elhárítottuk a dugulást, majd nagy nyomású mosóval kitisztítottuk a rendszert – tájékoztatta lapunkat Benkő Ferenc, a VÜRT vezérigazgatója. A munkálatok végén a felbontott járdaszakasz teljes felújítását is elvégzték, de hamarosan az ott található elhalt fát is kivágják majd a Városüzemeltetési Zrt. munkatársai. PÁ

A járvány ellen a leghatékonyabb védekezés a vakcina – vallják a szakemberek, és így gondolja Iványi László atya is. Múlt pénteken már megkapta az oltást, még választhatott is közülük. – Azt mondtam az orvosomnak, hogy nincs kívánságom, bármelyik jó. Rábíztam magam a szakemberekre, hiszen ők értenek hozzá. Gyerekkoromban még léteztek olyan betegségek, mint gyermekbénulás vagy kanyaró. Ezekre is az oltás volt a megoldás, és azóta eltűntek – fogalmazott az esperesplébános, aki végül a Moderna vakcináját kapta meg. Elmondta, hogy semmilyen mellékhatást nem tapasztalt, láz és fájdalom

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

sem volt, ahogy korábban az influenza elleni védőoltásnál sem. Munkája során rengeteg emberrel találkozik, ezért is tartotta fontosnak, hogy beadassa az oltóanyagot. Így tud a szervezet valódi immunvédelmet kialakítani a

COVID–19 vírussal szemben. – Ez mindnyájunk érdeke – tette hozzá. Iványi László bízik benne, hogy minél többen gondolkodnak hasonlóan és felveszik a koronavírus elleni oltóanyagot. patakfalvi

Mindnyájunk érdeke, hogy beoltassuk magunkat

Fotó: Horváth B.


2

KÖZÉLET

2021. MÁRCIUS 12.

Jó ütemben halad a védőoltások beadása

MOL Hygit kapnak a kórházi dolgozók

Jól halad a védőoltások beadása Orosházán. Az általunk megkérdezett háziorvosok szerint a harmadik hullám felszálló ága még csak részben érződik a betegek számának növekedésén. Az oltások rendben mennek, az emberek jelentős többsége elfogadja a számukra kijelölt vakcinát, bíznak az oltóanyagokban.

A MOL a pandémia kezdete óta mintegy 45 ezer liter MOL Hygi kéz- és felületfertőtlenítő adományozásával segítette a koronavírus elleni védekezést. A járványhelyzet újabb hullámában a vállalatcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL-LUB Kft. a napokban további 27 ezer

Itt a harmadik hullám LEMONDÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL SIMONKA GYÖRGYÖT AZ MSZP Újra felfüggesztette az Országgyűlés Simonka György fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogát február végén. Az MSZP új választást akar. Még tavaly decemberben írtunk arról, hogy Polt Péter legfőbb ügyész kétrendbeli vesztegetés miatt tett indítványt a dél-békési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. A gyanú szerint miután Simonka György tudomást szerzett az őt is érintő, összesen 33 vádlott ellen indult büntetőeljárásról, pénzért azt akarta elérni, hogy az egyik őrizetbe vett gyanúsított ne tegyen rá terhelő vallomást, illetve, hogy az egyik tanú előre megbeszélt tartalmú vallomást tegyen. Korábban 2018 őszén függesztették fel az orosházi választókerület képviselőjének mentelmi jogát, akkor költségvetési csalás gyanúja volt az ok, emiatt áll jelenleg bíróság előtt. Az MSZP Békés megye negyedik számú választókerületi szervezetének elnöksége közleményt adott ki az ügyben, szerintük, idézzük, „Simonka György fideszes képviselő Dél-Békés szégyene, azonnal le kell mondania a mandátumáról, hiteltelen ember nem tudja képviselni a választókerület lakosait! Meg kell akadályozni, hogy a Békés megyei 4. sz. választókerület településvezetőit döntéseikben befolyásolja! Új választásra, tisztességes képviselőre van szükség!” Simonka György a mostani esetről közleményt adott ki, ebben azt írta: „Egyetlenegy bűnöző 4 évvel ezelőtti vallomására alapozva adták ki a mentelmi jogomat, mely vallomásával ez a szélhámos mentesült a korábban elkövetett bűncselekményeinek felelőssége alól.” Kérte, hogy részt vehessen a bizottsági ülésen, hogy megvédhesse magát, de a február 22-én esedékes meghívót késve kapta meg. – Nem követtem el semmilyen bűncselekményt, és ahogy eddig is tettem, ezután is mindenben együttműködök a hatóságokkal annak érdekében, hogy mielőbb kiderüljön az igazság – zárta a közleményt Simonka György. OÉ

A járvány idején is a háziorvosok és kollégáik állnak a frontvonalban. Hozzájuk fut be a bejelentés, ha valaki gyanús tüneteket észlel, ők végzik a teszteléseket, ők utalják kórházba a súlyosabbnak tűnő eseteket. Kézenfekvő tehát, hogy tőlük érdeklődtünk a járvány orosházi vonatkozásairól. A harmadik hullám érkeztével országszerte meredeken emelkedik a regisztrált fertőzöttek száma. Krajczár doktor körzetét még nem érte el a felszálló ág. – Egyelőre úgy látom, hogy stagnál az új fertőződések száma a körzetben. Volt egy időszak, amikor sokkal több tesztet készíttettünk, de talán az intézkedéseknek és az oltásnak köszönhetően most az utóbbi hetekben az átlagosnál nem lett több az új fertőzött – közölte dr. Krajczár István.

„A mi körzetünket még nem érte el a felszálló ág” A „hogy bírják a terhelést” kérdésre mosolyogva válaszolt: – Az eskünkhöz híven tesszük a dolgunkat a kollégákkal együtt. Muszáj bírnunk, és egyelőre nincs is ezzel gond – mondta a népszerű háziorvos. Körzet és körzet között vannak persze különbségek. Szentetornyán az elmúlt hónap adataihoz képest látható emelkedés tapasztalható. – Februárban szinte nem is volt pozitív covidos esetünk, de az elmúlt héten ismét több embernél mutatták ki a vírust – tájékoztatott dr. Patvaros Áron háziorvos.

Fotó: Horváth Bence

Mindkét megkérdezett doktor arról számolt be, hogy az oltások rendben zajlanak. Az emberek egyre többen regisztrálnak, és az egyeztetés után fegyelmezetten érkeznek felvenni az injekciót. Az sem jellemző, hogy a rendelkezésre álló vakcinák valamelyikében ne bíznának. Van persze egy-két kivétel, de nem ez a jellemző. Egyetért a két háziorvos abban is, hogy az átoltottság folyamatos növelésével elérhetjük, hogy ne csak látsszon a fény az alagút végén, de ki is léphessünk végre a fényre. Csányi József

Visszaválthatók a márciusi helyi buszbérletek – a város támogatja a Volán javaslatát A védelmi intézkedések 2021. március 8-ától történő, Kormány által bejelentett szigorításával összefüggésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium a helyközi (országos, regionális és elővárosi) személyszállítási közszolgáltatások vonatkozásában egységes bérlet visszaváltási gyakorlat alkalmazását rendelte el. A rendelkezés értelmében a teljes árú és kedvezményes bérletek visszaváltásakor az utazási igazolvány árát kezelési költség levonása nélkül kell visszafizetni, az alábbi feltételekkel.

FÉLHAVI BÉRLETEK ESETÉBEN

Március első félhavi bérletek árának 100%-a visszatérítésre kerül, amennyiben az utas e-mailen vagy a pénztárban – a fenti okokra hivatkozva – jelzi visszaváltási igényét március 10-én 24:00 óráig.

Az ezen határidő után jelzett visszaváltási igények elutasításra kerülnek. Március második félhavi bérletek az Üzletszabályzat szerint kerülnek visszaváltásra.

HAVI BÉRLETEK ESETÉBEN

Március havi bérletek árának 100%-a visszatérítésre kerül, amennyiben az utas e-mailen vagy a pénztárban – a fenti okokra hivatkozva – jelzi visszaváltási igényét március 10-én 24:00 óráig. Az ezen határidő után jelzett visszaváltási igények elutasításra kerülnek.

30 NAPOS BÉRLETEK ESETÉBEN

A 2021. március 1-je és március 8-a közötti érvényességgel kezdődő, illetve a 2021. március 8-át megelőzően vásárolt, és 2021. március 8-a utáni érvényességgel kezdődő 30 napos bérletek árának 100%-a visszatérítésre kerül,

amennyiben az utas e-mailen vagy a pénztárban jelzi visszaváltási igényét március 10-én 24:00 óráig. A 2021. március 1-je előtt kezdődő érvényességű és a benyújtás idejében még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérlet árának 50%-a visszatérítésre kerül, amen�nyiben az utas e-mailen vagy a pénztárban jelzi visszaváltási igényét. A közlekedési társaság a helyközi közlekedésben a Minisztérium által előírt bérletvisszaváltást a városok helyi közlekedésében is azonos feltételekkel alkalmazni javasolja. Orosháza Város Önkormányzata mint a helyi közlekedés megrendelője, a város helyi közlekedésére vonatkozóan egyetért a javaslattal, azaz a város helyi közlekedésében a bérletek fenti feltételek mellett történő visszaváltásával és támogatja azt. OÉ

GYÁSZHÍR

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55.

Tisztelettel tudatjuk, hogy Édesanyánk,

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213

dr. Gulyás Mihályné

litert adományoz az Országos Kórházi Főigazgatóságnak, amelyből így országszerte 100 egészségügyi intézmény dolgozója részesül. Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetbe is megérkezett a többdoboznyi szállítmány, ami 200 mles és 500 ml-es kiszerelésű fertőtlenítőt tartalmaz. OÉ

(a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

életének 91. évében elhunyt. Temetése 2021. március 19-én, pénteken 13 órakor lesz az Alvégi temető ravatalozójánál. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki!

Teljes körű temetkezési szolgáltatás

A gyászoló család

Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

www.pietatemetkezes.hu

Orosházán és a környező településeken:

A kórház raktáros kollégái készítik elő kiosztásra a beérkezett fertőtlenítőket Fotó: Melega Krisztián/Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet, Orosháza

Maszkot kapott az önkormányzat Ezer darab maszkot ajánlott fel egy helyi vállalkozó Orosháza Város Önkormányzatának, a járvány elleni védekezést segítendő. Dávid Zoltán polgármester rámutatott, a járvány elleni küzdelemben éppen olyan fontos a maszk és az oltás, mint az egymásért való felelősségvállalás és segítségnyújtás. A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet számos kihívás elé állítja az orosháziakat, ugyanakkor azt is megmutatja, hogy milyen erős az összefogás, a segíteni akarás a városban. Azon a reggelen, amikor életbe léptek a járvány­ ügyi szigorítások – melyek többek között a szabadtéren történő maszkviselésre köteleznek –, Fehérné Füle Márta ezer maszkot, munkaruházati boltja teljes készletét ajánlotta fel az önkormányzatnak. – Napi szinten szembesülünk

azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek az emberek. Sokaknak jelent nagy segítséget, ha megkapja a védekezéshez elengedhetetlen maszkokat – osztotta meg velünk Fehérné Füle Márta. – Ezért arra gondoltam, hogy a készleten lévő maszkokat felajánlom, hogy ezzel is segíthessek az orosháziaknak – tette hozzá a munkaruházati bolt üzemeltetője. A városvezető tájékoztatása szerint a járvány elleni védekezésben részt vevők mellett a nehéz helyzetben lévő orosháziaknak is jut majd a maszkadományból. – Hálás vagyok Fehérné Füle Mártának és mindenkinek, aki valamilyen módon segíti a járvány elleni védekezést. Attól tartok, maszkokra még egy darabig szükségünk lesz, nagy hasznát vesszük ennek az ezer darabnak – fogalmazott Dávid Zoltán. OÉ

Maszkokkal segített a vállalkozó

Fotó: Horváth Bence


3

KÖZÉLET

2021. MÁRCIUS 12.

Csak a legszükségesebb esetben vegyék igénybe

Felügyelet az iskolákban Mégis lesz gyermekfelügyelet az óvodákban és az iskolákban, a kormány az önkormányzatok kérésére változtatta meg a korábbi álláspontját. Három orosházi iskolát kérdeztünk meg ezzel kapcsolatban. A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében a kormány a múlt héten úgy döntött, hogy a tavaszi szünet végéig bezárnak az óvodák, az iskolák pedig hétfőtől online oktatásra térnek át. Akkor úgy döntöttek, nem lesz gyermekfelügyelet, ezen azonban később változtattak. Ennek ellenére továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy ha van rá módja, otthon oldja meg a felügyeletet. Ha erre nincs lehetőség, akkor viszont beviheti a gyermeket az óvodába vagy iskolába. – Május 6-án értesítette iskolánkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy az általános iskolás gyermekeket nevelő családok helyzetének

Néhányan már igényeltek felügyeletet megkönnyítése érdekében úgy döntöttek, hogy a szülők igénye és kérelme alapján biztosítani kell a gyermekfelügyeletet. A honlapunkon és a Facebook-oldalunkon értesítettük erről a szülőket, valamint feltettünk egy kérvényt is, amelyen kérhetik a gyermekfelügyeletet az igazgatótól – nyilatkozta helyzetéről a Református Két Tanítási

Fotó: archív, Horváth Bence

Nyelvű Általános Iskola. Elmondták, az igények felmérése során miniszteri kérésre ösztönözni kellett a szülőket arra, hogy a gyermekfelügyeletet valóban csak legszükségesebb esetekben – különösen a munkavégzés, vagy a védekezésben való részvétel miatt – vegyék igénybe. A gyermekfelügyelet során a tanulók étkeztetése a szokott

módon történik. Teljes étkeztetésüket a Diákélelmezés és a Gyopárosi Gasztronómiai és Turisztikai Kft. oldja meg. – A szülők megértették a kérést, rugalmasan kezelik a helyzetet, így naponta 1-7 fő felügyeletét látjuk el március 31-ig – tette hozzá az iskola. A Székács József Evangélikus Iskolában 4-5 család igényel gyermekfelügyeletet. Az érintett gyermekek számára biztosítani fogják, hogy otthon lévő osztálytársaikhoz hasonlóan ők is részt vegyenek az online órákon és elvégezzék az aznapi iskolai feladataikat. – Az óvodánkban hétfőre négy család kért felügyeletet, ez a szám a következő napokban várhatóan valamelyest emelkedni fog. Óvónőink a szükséges gyermekfelügyelet mellett online módon támogatják a többi családot is abban, hogy a gyermekek szükségszerűen otthon töltött napjai tartalmasan teljenek – nyilatkozta az iskola igazgatója, Nagy Róbert. BZ

Pfizer és AstraZeneca oltás március 11–14 között Orosházán Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben folytatódik az oltási program. A kórházi oltópontokon a Pfizer-vakcina mellett már az angol AstraZeneca-oltóanyagot is megkapják az érintettek. Írjuk, melyiket mikor és hol vehetik fel.

Március 11-én, csütörtökön 7–17 óra között az AstraZeneca oltóanyagot kapták meg az SMS-ben kiértesített személyek. Az erre kijelölt két oltópont a kórház udvarán, a korábbi gyermekambulancián lett kialakítva. Akinek erre a napra volt időpontja, a Kórház utcai főkapuhoz, a portához ment, elkerülve a szűrőpontot. Az áteresztő pont után a fedett átjáró előtt balra kell fordulni, az út túloldalán található épületben vannak az oltópontok, itt történik a regisztráció is. Várakozni az épület mögött felállított fűtött katonai sátorban lehet. A tájékozódást útbaigazító táblákkal segítik. Március 11–13-a (csütörtök–szombat) között a há-

MEGEMLÉKEZÉS

Fájó szívvel emlékezünk

Szép Sándorné

halálának 3. évfordulóján Szerető családja

Fotó: Melega Krisztián/Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet, Orosháza

ziorvosok által kiválasztott, korábban már regisztrált idősek kapják meg a Pfizer/ BioNTech által gyártott COVID–19 mRNS vakcina első, illetve második adagját. A szakrendelő Könd utcai bejárata mellett, a Védőnői Szolgálat bejáratánál kialakított két oltópontra várják a korábban értesítést kapó személyeket. Kérik az oltásra érkezőket az alábbiak betartására. • Kizárólag az értesítőben megadott időpontra érkezze-

nek, hamarabb senkit nem tudnak beengedni. • A gépjárművel korábban érkezőket kérik, az autóban várakozzanak. • Aki gyalog vagy tömegközlekedéssel érkezik, annak az oltóhelyek előtt felállított fűtött, székekkel rendelkező sátorban is lehetősége van várakozni. • A mozgásában korlátozott személyt maximum egy hozzátartozó kísérheti az oltóhelyen. • Az oltás előtt a regisztráción kell jelentkezni. Kérik, a bele-

egyező nyilatkozatot kitöltve(!) hozzák magukkal, emellett legyen előkészítve a személyazonosító igazolvány. • A második oltásra érkezők hozzák magukkal az első oltásnál kapott kártyát. • Javasolják, hogy az oltás előtt egyenek, igyanak, vegyék be gyógyszereiket. • Kérik, olyan öltözetben érkezzenek, amiben könnyen szabaddá tudják tenni karjukat. • Kollégáik és a katonák folyamatosan segítenek a helyszínen, felmerülő kérdéseikkel forduljanak hozzájuk bizalommal. • Várakozás közben kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése, egymás egészségének megóvása érdekében tartsák egymástól a megfelelő távolságot. A járványügyi védelmi intézkedések betartása az oltást megkapók számára a továbbiakban is fontos, hiszen a védettség kialakulásához idő szükséges! Köszönjük, hogy a fentiek betartásával segítik a kórházi dolgozók munkáját! OÉ

Ütemezetten halad » folytatás az 1. oldalról

– Jelenleg az épület statikai megújítása zajlik, és ezen a héten megkezdődik a közművek, illetve a belső válaszfalak kialakítása is. Ennek köszönhetően hamarosan a belső munkálatokért felelős szakipari munkások is felvonulhatnak a területre – sorolta Gilicze Ferenc. A laktanya bővül is, a tetejét egy méterrel megemelik, és a tervek szerint a tetőtérben a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség kap majd helyet. Bohák János orosházi tűzoltóparancsnok

szerint egy modern, 21. századi laktanyába költözhetnek majd vissza a tűzoltók. – Nagy örömmel fogadjuk a laktanya felújítását, régi vágyunk válik most valóra. Folyamatosan tartjuk a kivitelezővel a kapcsolatot és látjuk, ahogyan lépésről lépésre haladunk előre. Abban bízom, hogy a jövő évi Flórián-napot már a megújult laktanyában ünnepelheti az állomány – nyilatkozta a tűzoltó alezredes. Időszerű és szükségszerű volt a laktanya korszerűsítése – mu-

tatott rá Dávid Zoltán polgármester. – A tűzoltók régi, jogos igénye válik valóra azzal, hogy kívül-belül megújul a Kossuth téri épület. Megérdemlik, hogy méltó körülmények között végezhessék munkájukat és egy modern laktanyából indulhassanak bevetésre. Tűzoltóink mindig is kiválóan végezték munkájukat, az építkezés ideje alatt is maradéktalanul ellátják feladatukat és szolgálják az itt élők biztonságát, amelyért ezúttal is köszönetet mondok – fogalmazott a városvezető. PÁ

Az új relikviák kölcsönben vannak a múzeumban

Fotó: NGYTM

Thék Endre-relikviák Ideiglenesen egy szeces�sziós hálószoba-garnitúrával bővült a Nagy Gyula Területi Múzeumban létrehozott Thék Endre Emléksarok, ezzel is tisztelegve a neves iparművész előtt. Thék Endre olyan mester volt, akit a világ ismert és elismert. Munkái, bútorai olyan tárgyak, örökségek, melyek túlmutatnak a helytörténeten. A múzeum több tárgyat őriz róla. Tavaly nyitották meg a Thék-emléksarkot, ahol helyet kapott az ő és első felesége, Morbitzer Antónia szobra, egy Thék Endréről készült festmény, egy, a Thék bútorgyárban készült asztal lámpá-

val, és az az aranyérem, melyet 1888-ban az Országos Ipar­ egyesületi Kiállításon kapott. – Büszkék vagyunk erre a ritka gyűjteményre, és továbbra is törekszünk arra, hogy lehetőségeinkhez mérten gyarapodjanak tárgyi és szellemi értékeink. A mostani garnitúrához kölcsönzés útján jutottunk – Szentgróti Zsolt magángyűjtőnek köszönhetően. A garnitúra még szebb élőben, ezért is várjuk izgatottan az újranyitást, és mindent megteszünk azért, hogy minél több, főként helyi kötődésű értéket és érdekességet tudjunk bemutatni a látogatóknak – mondja Józó Tamásné múzeumigazgató. CSJ

A lezárások alatt is

Szigorúbb járványügyi intézkedések léptek életbe március 8-án. Az óvodák és iskolák is bezártak, de az orosházi Diákélelmezési Intézmény továbbra is biztosítja az ebédet.

Már múlt héten megtörténtek az egyeztetések a Diákélelmezés, illetve az intézmények között, hogyan juttassák el a gyerekeknek a megrendelt napi háromszori ételadagot ebben az időszakban is – kö-

zölte érdeklődésünkre Vincze Tibor vezető. Elmondta, hogy a vendég­ étkeztetés zavartalan, megrendelőik a járványügyi szabályokat betartva mehetnek az ételért. Megtudtuk, hogy a tavalyi óvintézkedéseket ismét bevezették. Többek között két csoportot hoztak létre, ezzel is biztosítva, hogy zavartalanul működhessen a szolgáltatásuk. További részletek az OrosCafén. pá

Orosháza értékeivel ismerkedtek a diákok

Rendhagyó órákon

Hét iskolában több mint 300 diák kapott ízelítőt Orosháza értékeiből az elmúlt héten. A nemzeti értékek megismertetésének támogatására kiírt eredményes önkormányzati pályázat nyújtott lehetőséget minderre, az intézményi viszszajelzések alapján a helyi ismeretek és a helyi finomságok elnyerték a tanulók tetszését. Újonnan kialakított virtuális tárlat fotókkal, szöveges ismertetőkkel az Orosházi Települési Értéktár elemeiről, videós összeállítások egyegy különleges értékről, információk az értékmentő feladatokról, ízelítő néhány orosházi finomságból – ez várta a 7-8. osztályos diákokat az elmúlt héten a város általános iskoláiban, ahol rendhagyó órák keretében ismerkedhettek az orosházi értéktárral, az e területen hosszú évek óta zajló átfogó munkával. Orosháza Város Önkormányzata Agrárminisztériumhoz benyújtott eredményes pályázata nyújt lehetőséget városunk nemzeti értékeinek népszerűsítésére, a már felvett értékek még szélesebb körben történő megismertetésére. – Büszkék vagyunk helyi értékeinkre, hiszen ezek azok, amelyek összekötnek bennünket, amelyek közösséggé formálnak, amelyekre Orosháza épül. Ezen értékek mentén a felnövekvő generáció is erősebben kötődhet szülővárosához, és annak közösségéhez – emeli ki Dávid Zoltán polgármester hozzátéve, köszönet illet valamennyi javaslattevőt és a helyi értéktár bizottságot a gondos munkáért. Az Orosházi Települési Értéktár Bizottság 2013 novembere óta nyújt kiemelkedő munkát a városban és gyűjt egyedi, megkülönböztetésre alkalmas, kiemelésre méltó értékeket az orosháziak bevonásával. Az Orosházi Települési Értéktár jelenleg 35 tételt tartalmaz, közülük több a Békés Megyei Értéktárat is gazdagítja. Megismertetésükre, népszerűsítésükre a folytatásban is megvannak a tervek: az önkormányzat újabb sikeres pályázata segítségével egy honlapot hoznak létre értékeinkről a tervek szerint még az idei évben.


4

HIRDETÉS

2021. MÁRCIUS 12.

1 Otthonteremtési támogatás 2 Orvosi béremelés 3 Bértámogatás a vállalkozásoknak 4 Hitelmoratórium 5 A 13. havi nyugdíj visszaépítése 6 Jövedelemadó-mentesség a fiataloknak

Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

MK_gazdasag_ujrainditasa_280x427.indd 1

2021. 02. 09. 16:53


5

MOZAIK/OROSOKOS

2021. MÁRCIUS 12.

„Ezt biztosan sokan nem tudták rólam” A huszonötödik jubileumra Nehéz szavakkal visszaadni azt a csillogást, melyet Deák Péter szemében láttam sztorizgatás közben. Végig óriási mosoly ült az arcán, miközben gondolatban visszarepült azon régi idők, letűnt korok focimeccseinek helyszínére, ahol a mezt felöltve 90 percen át ő is alfahím lehetett. Deák Péter, a Székács József evangélikus iskola igazgatóhelyettese mesél. – Egy pici faluban, Nagybánhegyesen nőttem fel. Mivel tudott itt kitűnni a tömegből egy fiatal srác, egy paprikába járó vagy épp egy téeszben gályázó férfi? Azzal, hogy hétvégén felvette a mezt, a sportszárat meg a stoplis cipőt – ha volt sajátja, azt, ha nem, a klubé is jó volt –, és pályára lépett a Mennyei Megyei focibajnokságon. Ezt tettem én is több mint 20 éven át. A kis falu tizenegy alfahímje közé tartoztam. Az volt az én célom is, mint a többieknek: az alfahímek legalfábbja akartam lenni – mesélte Deák Péter (alias Rudi Völler, gyerekként ezt a nevet ragasztották rá a cimborái), rögvest kiegészítve a mondatát azzal, hogy ez a történet nem a tehetségről, a teljesítményről vagy a sikerről szól. Nehogy azt higgye az olvasó, hogy főszereplőnk közel járt a magyar válogatottsághoz vagy hogy majdnem a Honvédhoz igazolt, szó sincs erről. Ezek a mérkőzések az

Igazi óriások lesznek, ha megnőnek, most viszont még gyenge kis csemeték, akiket óvni kell. Az evangélikus iskola „férfikara”, pedagógusok és technikai dolgozók egyaránt kivették a részüket a 25 fa elültetésében, mely az iskola 25 éves jubileumát szimbolizálja.

Élete párját a „lelátón” pillantotta meg élményről szóltak, arról, hogy tizenegy férfi a pályára lépve más emberré vált, hiszen képviselte a falut, mely az otthont jelentette a számára. Nem számítottak a körülmények, hogy épp pottyantós volt-e a vécé vagy angol, hogy volt-e használható tusoló vagy jobb híján csak egy csap. A hangulat minden esetleges hiányosságért kárpótolta a játékosokat. A csapat masszőre – aki egyébként a sofőr volt, de kiderült, a gyógyításban is roppant tehetséges – a Jakab szikvíz spriccelésével bármilyen kínzó fájdalmat azonnal enyhíteni tudott. A játékosok a pályán szinte fáradhatatlanná és sebezhetetlenné váltak. Abban a 90 percben tényleg igazi alfák lettek. – Rengeteg régi szép em-

Fotó: Horváth Bence

lék idéződik fel bennem, ha ezekre az időkre gondolok. Igaz barátok, jó ismerősök arcai jelennek meg előttem. A feleségemet is egy mec�csen pillantottam meg először. A két szurkolótábor összeveszett – persze ez is megszokott része volt az egésznek –, és ment a verbális adok-kapok a pálya két oldaláról. Volt ott egy lány a sorok közt, aki esernyővel „integetett át” a túloldalra… Rápillantottam, és számomra abban a pillanatban el is dőlt, hogy ő az, aki kell nekem. Később egyébként a lakodalmunkon egy focimeccseken megismert játékvezető vőfélyeskedett – emlékezett vissza Péter. Folytatás az OrosCafén. Bogdánffy-Szőke Anett

A fák a Szeged-Csanádi Egyházmegyétől kerültek az iskolához, a felajánlásra az intézmény két dolgozója, Turuczkai Károly és neje talált. A pici erdei csemetéket önkormányzati engedéllyel helyezte el az iskola a Hősök ligeténél. – 1996-ban kerültünk az Orosházi Evangélikus Egyház fennhatósága alá. Úgy döntöt-

Kocsányos tölgyet és ezüstlevelű hárst ültettek tünk, összekötjük ezt a számot egy jó cselekedettel – mesélte Deák Péter igazgatóhelyettes. – Gyopárosra a város ékköve-

Fotó: HB

ként tekintünk, és szeretnénk hozzájárulni ezzel a 25 facsemetével ahhoz, hogy ez az ékkő még szebben csilloghasson. BSZA

Már az orosháziak is segítenek Ne lepődjön meg, ha elhagyott, becsomagolt plüssöket talál szerte a városban. Mindez egy jótékonysági kezdeményezés része, mellyel egy SMA beteg kisfiúnak gyűjtenek a több mint 700 millió forintos gyógyszerre. Horváth Noel pusztacsói kisfiúnál elindult a visszaszámlálás, hiszen, ha kétéves koráig nem kapja meg a génterápiás kezelést, akkor már nem lehet meggyógyítani. Nemes Gabriella az ő megsegítésére elindította városunkban a plüsselhagyó akciót. – A város különböző pontjain rendbe tett vagy vadonatúj já-

A plüssökön megtalálja a számlaszámot is tékokat hagyunk el. Ezen rajta van Noel története és a számlaszáma is, így bárki hozzá tud járulni a kisfiú betegség felett ara-

tott győzelméhez – mondta el. E-mail: nemes.gabriella89@ gmail.com. Részletek az OrosCafén. Bogdánffy-Szőke Anett

Amit csak lehet, fejlesztenek – Q-Service Az öblösüveggyárral szemben elhelyezkedő Q-Service minden tevékenységénél arra törekszik, hogy a lehető leggyorsabban oldják meg a felmerült problémákat: az autó ne álljon, hanem rendelkezésre álljon.

Ha valaki autószervizt üzemeltet és jobb szeretne lenni a hasonló profilú vállalkozásoknál, annak a szakszerűség mellett vagy gyorsabbnak, vagy olcsóbbnak vagy sokoldalúbbnak kell lennie a konkurenciánál. A Q-Service esetében mindháromra törekednek, üzemükben összesen öt autó is elfér. Igyekeznek minden tevékenységükkel arra törekedni, hogy a lehető leggyorsabban oldják meg a felmerülő problémákat, hogy az autó ne álljon, hanem rendelkezésre álljon. Ebben nagy segítséget nyújt a szomszédos Intercars üzlet mintegy 16 ezer tételes árukészlete. Ha kell egy alkatrész, általában azonnal kéznél van. Ha mégsem, akkor rövid idő alatt be tudják szerezni, sokszor előfordult, hogy egy reggel megrendelt alkatrészt már aznap délután be tudtak szerelni. A GUMISZEZONRA KÉSZÜLNEK, CÉLJUK, HOGY AZ AUTÓKNAK NE KELLJEN SOKÁIG VÁRNIUK

rendszámú autónak egyáltalán ne kelljen várakoznia, hanem a gumiabroncsok közül elővett, felszerelt, centrírozott kerekeit azonnal fel tudjuk szerelni. Az az igazság, hogy minket a korlátozások nem érintettek, mert végig nyitva voltunk, viszont a gazdasági része egyre inkább érződik – árulta el. INKÁBB EGY OLCSÓBB, DE ÚJ, MINT A HIBÁS HASZNÁLT

Az általános karbantartás – olajcsere, vezérműszíjcsere, futóműjavítás, szerviz – mellett gumiabroncs-szereléssel és -értékesítéssel is foglalkoznak. Ehhez a szakembergárda részére beszereztek két gumiszerelő és két kerék-kiegyensúlyozó gépet. A szerviz vezetője, Nyitrai Zoltán szerint a következő időszakot is ez a tevékenységi kör határozhatja meg náluk a legjobban. A szolgáltatások bővítése érdekében ezért korábban elindították a gumiabroncshotelt. Így, akinek nincs olyan méretű garázsa, annak nagy segítséget jelent, hogy télen a nyári-, nyáron a téligumit itt tárolhat-

ja, minimális térítés ellenében. – A gumiszezonra készülünk, sajnos még nem tudni előre, hogy mit hoznak a járvány miatti folyamatos változások. Benne van ugyanúgy a pakliban, hogy a lezárások végeztével indul meg a nagyobb forgalom, de az is lehet, hogy elhúzódik. A tavalyi évben is pont hasonló időszakban érkezett meg ez a helyzet, akkor volt, aki le sem cseréltette téligumiját. Reméljük, ez idén nem így lesz, és tudunk normálisan dolgozni. Két kollégám a csúcsidőben szinte csak a gumizással foglalkozik. Célunk, hogy adott napon, adott órában érkező, adott

Elmondta, a gumizással kapcsolatban akciókkal is készülnek, ezzel is segítve ügyfeleiket. Az utóbbi években szerencsére a használt gumik kezdenek kiszorulni a piacról, melyet pozitív változásként értékel. Hiszen, amelyik abroncs lekerül, annak 60-70 százalékban volt valami hibája. Úgy véli, egy olcsóbb kategóriájú, de új gumi sokkal kifizetődőbb hosszabb távon. – A gumicsere mellett fontos része a szerviz munkakörének az ózongenerátoros fertőtlenítés, ezt szerintem a közeljövőben valamelyik akciónkhoz is hozzá fogjuk kapcsolni. Ha pedig már egy olajcserét végzünk és nálunk vásároltak az alkatrészek, akkor már bele szoktuk tenni ingyen – tette hozzá Nyitrai Zoltán. (x)

Az OrosOkost Burján Erzsébet állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: burjan.erzsebet@oroscafe.hu

g é p j á r m ű k l í m a-s z e r v i z

– Személygépkocsik, teherautók, mezőgazdasági járművek klímaberendezéseinek javítása, beszerelése, tisztítása. – Állófűtések és kiegészítőfűtések beszerelése, szervizelése. – Gumiszerelés (mkp., szgk., ktgk.). Orosháza, Lenkei u. 54. Telefon: (30) 2611-828


Az Orosházi Élet tematikus oldalai.

AGRÁRINFÓ Elkezdődtek a munkák a határban, mindenfelé szorgosan dolgozó gépeket látunk a földeken

Hiába a járvány, folyik a munka Bár a mezőgazdaságban dolgozók szinte sohasem pihennek, vannak az évnek olyan időszakai, melyekben összesűrűsödnek a tennivalók. A március mindenképp ide tartozik, hisz a természet ébredésével együtt sok tavaszi munkát is meg kell kezdeni a földeken. Időjárási szempontból egy eléggé szélsőséges február után vagyunk. Volt eső, nagy hideg, némi hó és a hónap végén az enyhülés. A szeles idő hamar kiszárította a talajok felső rétegét. Herczeg Tibor egyéni gazdálkodó szerint Orosháza különböző részein nagyon eltérőek a viszonyok. – A város déli oldalán nagyobb területeken okoz gondot a belvíz, ugyanakkor a

Kultivátorral készítik elő a talajt a kapásnövények vetéséhez

Fotó: Takács Csaba

várostól északra már zárnunk kell a talajt, hogy megőrizhessük a benne lévő nedvességet. Az őszi vetésű gabonák viszonylag jól vészelték át a telet, csak a megkésett vetések mutatnak némivel gyengébb képet. Különösen a nem magyar fajta búzákban a fagy is kárt tett. Az árpa és a búza is nagyon kívánta a táplálék-utánpótlást, ezért a fejtrágyázás, a nitrogéntartalmú műtrágyák kiszórása az első teendők közt szerepelt. Az őszi vetésű gabonákkal együtt a gyomok is átteleltek, így a búza- és árpa vetéseken hamarosan a gyomirtásnak, a gombabetegségek elleni védekezésnek is el kell kezdődnie – kezdi az összefoglalást a gazda. Orosháza környező szántóföldjeinek mintegy harmadán vetettek csak gabonát.

A gazdálkodók a tavalyihoz képest megnövelték a tavaszi vetésű kapások vetésterületét. A másik nagy munka ilyenkor a határban a kukorica, illetve a napraforgó alá előkészíteni a talajokat. – Ha jó tél van, a fagyok szétszívják az őszi szántások hantjait, csak simítózni kell. Most nem ez a helyzet, így a talaj-előkészítés fő eszköze jelenleg a kultivátor. Igyekeznünk kell ezzel is, hogy a kukoricát, napraforgót idejében – április elejétől kezdve – meg tudjuk kezdeni. Ha van egy kis szabadidőnk, részt veszünk az online gazdafórumokon, mert ez azért hiányzik és jó, ha az ember naprakész. Szerencsére a vírus jobbára elkerült minket, itt a határban nem olyan könnyen talál meg – zárja le a beszélgetést Herczeg Tibor.

Újra pályázhatnak Március a kerti munkák hónapja A sertés- és baromfitartók számára 2021. április 26-tól ismételten megnyílik az állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére kiírt pályázat. Az elmúlt időszakban a sertés- és a baromfitartók súlyos kihívásokkal találták magukat szemben. Az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza megjelenése és terjedése felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai állattartó telepek állategészségügyi színvonalát emelni szükséges, mivel a különböző járványos állatbetegségek kockázata jelentősen csökkenthető. Az Agrárminisztérium

hirdette meg 2020 tavaszán a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott, és fejlesztésekkel a leghatékonyabban védhető sertés- és baromfitelepek számára a „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című pályázati felhívást. Ennek keretében járványvédelemhez kapcsolódó állattartó telepi épületek kialakítására, felújítására, illetve az állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzésére volt lehetőség. A felhívás részletei a www. palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.

Ahogyan enyhül az idő, úgy kezd ébredezni a természet is – itt az idő tehát, hogy elkezdjük megtervezni a kerti teendőket is. A március kulcsfontosságú időszak a kertünk életében. A márciusi hetek általában már tartósan fagymentesek, így elkezdhetjük a metszéseket – a dísz- és bogyós cserjék, sövények és bizonyos gyümölcsfák visszavágását mindenképpen felvehetjük a feladatlistánkra. Vannak bizonyos növények, amiket már február végén gond nélkül visszavághatunk, ilyenek az almafa, körtefa, ribizli, bodza, de vannak olyan növények is, melyeknél el kell napolni a metszést. Ezek

Műszaki Áruház – Orosháza Szakértelem, választék, megbízhatóság

Mezőgazdasági csapágyak folyamatosan bővülő kínálattal.

Az egyik legfontosabb teendő a metszés

közé tartozik a kajszibarack, nektarin, szilva, meggy, málna, egres, mogyoró, de a tűztövis és a tuják is ilyenek. Bizonyos haszonnövények nem tudnak önerőből növekedni kora tavasszal.

Fotó: CSJ

Ha minél hamarabb szeretnénk a saját kertünkből szedett zöldségeket enni, akkor elkezdhetjük a palántanevelést cserépben, ágyásban. Salátát, karalábét, fejes káposztát, kelkáposztát, ret-

ket, padlizsánt, karfiolt vagy brokkolit minden további nélkül nevelgethetünk a négy fal között is, hogy majd később, megerősödve ültessük ki őket a kertbe. Az ültetésnél nem minden palántával kell „kesztyűs kézzel” bánni, több típust akár már a kertben is közvetlenül elvethetünk. Ezzel kapcsolatban először is tájékozódjunk a vetőmagok igényeiről, bizonyos magok kifejezetten jól tűrik a talajmenti fagyokat. Általánosságban elmondható, hogy a korai zöldségeket, mint a zöldborsó, sárgarépa, sóska, spenót, vöröshagyma, petrezselyem és fejes saláta rögtön elvethetjük, miután kiengedett a fagyott talaj.

A BÉKE AGRÁR KFT.

(5900 Orosháza, külterület 0655/12 hrsz.)

Gádorosi úti termelési központjában megkezdte

A VITAFORT ZRT.

ÁLTAL GYÁRTOTT

• SZARVASMARHA, SERTÉS ÉS EGYÉB HASZONÁLLAT PREMIXEK, KONCENTRÁTUMOK, • KÉSZ TÁPOK, • NEDVES CGF

(magas fehérjetartalmú kukoricakészítmény)

Gedore kézi szerszámok óriási választékban, kedvező árakon. Oh., Lehel utca 61.

+36 (20) 363-6644

info@orosdepo.hu

TERMÉKEK FORGALMAZÁSÁT. További információ és szaktanácsadás munkanapokon 7–16 óra között: Petrányi Imre értékesítési szakreferens 20/245-1636


OROSHÁZI AGRÁRINFÓ

7.

AGROmashEXPO másként A koronavírus-járvány miatti korlátozásokra vonatkozó szabályok a kormány döntése szerint érvényben maradnak, így a márciusra tervezett rendezvényeket online platformon, a látogatók számára ingyenesen szervezi meg a HUNGEXPO Zrt.

A gyártók a fórumokon mutatják be új készítményeiket

Fotó: pixabay

A gazdák a fórumokon szerzik be az új információkat

Online gazdafórum Az év eleje, az ilyenkor jellemzően kevesebb mezőgazdasági munka időszaka. Ez az idő ad évről évre alkalmat a gazdálkodóknak, hogy különböző gazdafórumokon, szakértők segítségével cseréljenek eszmét, tájékozódjanak az új technológiákról és megismerjék munkájuk gazdasági környezetét. A koronavírus-járvány idén átírta a forgatókönyveket. Március 17-én, az idei második online Agrár Klub keretében mutatja be a Portfolio Csoport, milyen közvetlen támogatások, vidékfejlesztési pályázatok és új felhívások állnak majd a gazdák rendelkezésére 2021-ben, illetve mit kínálnak a bankok az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára, milyen új banki agrártermékek várhatók idén. A 2021-ben megrendezett első online Agrár Klubon az osztatlan közös tulajdon

megszüntetéséről szóló törvény szabályait, illetve az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat elemezték ki szakértők segítségével. A rendezvény emellett kiemelten foglalkozik azzal is, mire kell felkészülniük a gazdáknak a Közös Agrárpolitika 2021-es és 2022-es évekre vonatkozó átmeneti időszakában, illetve mik a magyar agrárgazdaság kilátásai 2021–2027-ben. A koronavírus-járvány jelentősen felértékelte az agráriumot és az élelmiszeripart a bankok szemében, hiszen a mezőgazdaság a válsághelyzetben is megbízható ágazatnak bizonyult. A járvány okozta likviditási gondok tompítása érdekében 2020-ban több új agrárhitel-konstrukció is született, módosultak a már futó finanszírozási programok feltételei, valamint több új támogatási lehetőség is megjelent az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára.

Emellett januárban az is kiderült, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) uniós és hazai forrásai révén 2027-ig összesen 7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére. A március 17-ei online Portfolio Agrár Klub azt mutatja be, milyen új hitel- és finanszírozási programokra számíthatnak a gazdák 2021-ben, illetve mit kínálnak a bankok az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára, milyen új banki agrártermékek várhatók 2021ben. Szó lesz arról is, milyen közvetlen támogatások, vidékfejlesztési pályázatok és új felhívások állnak majd az ágazati szereplők rendelkezésére idén, illetve mire kell felkészülniük a gazdáknak a Közös Agrárpolitika 2021-es és 2022-es évekre vonatkozó átmeneti időszakában. A rendezvényen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

BARNA TOJÓTYÚK egyéves jól tojó 650 Ft/db, 15 db-tól ingyen szállítással megrendelhető.

Tel.: 06 (30) 860-2627

Az AGROmashEXPO időpontja változatlan maradt: március 3–6-ig rendezték. A cél ugyanaz volt, mint a fizikailag megrendezett kiállítások esetében: a kiállítók és a látogatók egy adott helyszínen és időpontban való összekapcsolása. Ennek eszköze az online térben az Easy Virtual Fair platform, ahol a kiállítók virtuális standokat vehettek igénybe. A standoknak különböző promóciós felületei vannak, ahová a kiállítók fel tudják tölteni az anyagaikat, bannereket, posztereket, termékinformációkat. Most is kiemelt jelentősége volt an-

Azért élőben az igazi az expó

nak, hogy kellően érdekes, színes tartalmat kapjanak a látogatók, ami elsősorban sok fotó és videóanyag feltöltésével volt megvalósítható. A standokhoz kapcsolódott chat funkció is, amelyen keresztül a kiállító válaszolt a feltett kérdésekre. A kiállításokon való részvétel ingyenes volt, csak regisztrációra volt szükség. A látogatók kezdeményezhet-

tek beszélgetést a kiállítókkal, illetve használhatták a rendszer keresőjét is, mellyel a kiállítók neve, az adott termékcsoport alapján tudtak keresni. A kiállítás élő napjai után egy hétig (márc. 13., szombatig) van lehetőség arra, hogy a feltöltött anyagokhoz hozzáférjenek, bár már nem lehet élőben kérdéseket feltenni.

www.orosfarm.hu Orosháza, Tatársánc 38., Tel./fax: (68) 447-015 E-mail: orosfarm@orosfarm.hu

Megbízható partner a szántóföldi növénytermesztésben és szolgáltatásban. Sőregi József László

egyéni vállalkozó Cím: 5900 Orosháza, Zsinór utca 22. Adószám: 55785824-1-24

Vállalok cégeknek, illetve magánszemélyeknek (számlaképesen) fakivágást (veszélyes fákat beleértve), darabolást, gallyalást, tereprendezést is.

Keresse Telepünket, ahol még tavalyi áron beszerezheti a szükséges építőanyagokat, teljes választékban!

Telefonszám: 06 (70) 591-2873

2021-ben is biztos alap okat adunk Kedves és udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat az Atalante Kft. húsboltjaiban, ahová vágóhídunkról mindig friss sertés- és marhahús érkezik, valamint baromfihúsok széles választékát kínáljuk. Vörösmarty u. bolt 06 (30) 264-5098 Kossuth u. 2–4. sz. alatti bolt 06 (30) 525-2779

álmai otthonához! Érvényes: a telepi készlet erejéig.


8

MOZAIK

2021. MÁRCIUS 12.

Az én ötösöm – Katona Jázmin DUGULÁSELHÁRÍTÁS

DUGULÁSELHÁRÍTÁS kiszállási díj nélkül, garanciával.

Országh-Sugár Miklós

06 (70) 774-4184

Sorozatunk célja, hogy ötletet adjon filmnézéshez, zenehallgatáshoz, olvasáshoz, illetve segítsen eldönteni, hol és mit együnk legközelebb. Ezúttal Katona Jázmin árulta el nekünk, mi az ő ötöse.

ternek. A céljuk közös, mindketten féltékennyé szeretnék tenni plátói vagy épp egykori szerelmeiket. Az együtt töltött idő alatt viszont igazából is egymásba szeretnek.

Melyik a kedvenc könyved?

– A Zootropolis című gyerekeknek szóló animációs film az abszolút kedvencem. Leginkább a mondanivalója miatt szeretem, ez a film azt üzeni: Nincs lehetetlen! Bárkiből lehet bármi! A főszereplő kis nyuszinak is teljesül a vágya. Senki sem hisz benne, de ő mégis rendőr lesz.

– A fiúknak, akiket valaha szerettem című könyvvel kezdődő sorozatot választom. Jenny Han regényei által ismertem meg a koreai kultúrát, ami azóta nagyon közel került hozzám. A főszereplő Lara Jean cinkostársa lesz egy srácnak, Pe-

Melyik a kedvenc filmed?

PATIKAÜGYELET

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kvantum című tudományos magazin március 12-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés március 13-án, szombaton 15:30-tól és március 14-én, vasárnap 11:30-tól. Épí-tech, az építkezők magazinja március 12-én, pénteken 20:00-tól. Ismétlés március 13-án, szombaton 16:00-tól és március 14-én, vasárnap 14:30-tól. Így (nem) játszunk mi! A Körúti Színház magazinműsora március 12-én, pénteken 17:20tól. Ismétlés március 13-án, szombaton 21:30-tól, március 14-én, vasárnap 16:00-tól és március 15-én, hétfőn 19:30tól. Kommentár nélkül extra: a Szent István-díj 2020 átadása. Március 12-én, pénteken 13.00-tól, március 13-án, szombaton 11.30-tól és 19.30-tól, március 14-én, vasárnap 12 órától. Katolikus szentmise március 14-én, vasárnap 8:30-tól, evangélikus istentisztelet március 14-én, vasárnap 9:15-től, református istentisztelet március 14-én, vasárnap 10:00-től.

– Nagyon szeretem a Forma-1-et, A Hajsza a túlélésért című sorozat szerettette meg velem ezt a sportágat. Bemutatja a csapatokat,

Fotó: Horváth Bence

Nőnap alkalmából egy boldog és sikeres nőt, Nagyné Miszlai Anitát, a K&H Bank békéscsabai fiókjának területi vezetőjét mutatjuk be Önöknek.

TELEFONSZÁMOK

OVTV-MŰSOR

azt, hogyan készülnek a versenyekre, hogyan zajlanak a futamok. Az előző idény mind a húsz versenyzőjét nagyon megkedveltem, de a kedvencem Max Verstappen lett.

Ki a kedvenc zenei előadód? – Katy Perryn nőttem fel, nem telik el úgy nap, hogy ne hallgatnám. A kedvenc dalom a legújabb albumáról a Daisies. Hol és mit eszel a legszívesebben? – Ha épp nem sütünk-főzünk otthon semmit, akkor általában a Gringóból rendelünk. Itt a család minden tagja talál magának valami foga alá valót. Van, aki a pizzát, van, aki a hamburgert favorizálja, én mindig a tortillára szavazok. Bogdánffy-Szőke Anett

Egy sikeres nő élete

Március 8-tól március 14-ig: Csillag Patika Orosháza, Széchenyi tér 1. Tel.: (68) 411-183 Március 15-től március 21ig: Pingvin Patika Orosháza, Győry Vilmos tér 1. Tel.: (68) 415-815

Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166 DAREH központi ügyelet: +36 (66) 447-150

Melyik a kedvenc sorozatod?

5

Péli Tamás (f) a gólkirályságra tör

Fotó: Bohus Krisztián

Péli Tamás, a mesterlövész Élete gólját lőtte Péli Tamás a Mezőhegyes hálójába. Elmondása szerint gyermekként Kaszaperen éjjel-nappal rúgta a bőrt, igazolt játékosként minden edzőjétől tanult valamit, kiemelve édesapját, akit néhány hónapja elvesztett. A góllövőlistát vezető játékos néhány hete álomgólt szerzett, amit a világhálón egy ország csodált. – A 90. percben Vincze Alexnél volt a labda a félpálya körül, megindultam a pálya bal szélén, majd felém ívelte a labdát. A játékszer kicsit mögém jött, nem tudtam volna magam elé venni, edzésen mindig próbálkozom hasonló lövésekkel kisebb-nagyobb sikerrel. Ezt az ívelést megpróbáltam a lehető legnagyobb erővel a kapu felé továbbítani. A lövésemre már nem is emlékeztem, mert

ahogy elrúgtam, elestem, és már csak azt láttam, hogy a hálóban van a labda. A videóból tudtam visszanézni, hogyan történt az egész szituáció, és engem is meglepett, hogy ebből ekkora gól született. A góllövés titka a bizalom és a remek kondíció, no meg egy jó csapat. Titkos vágyam, hogy a bajnokság gólkirálya legyek, az ULE pedig minél előrébb végezzen az idei szezonban – nyilatkozta az orosházi labdarúgó. Tamás tudatosan készült a futballra és a civil életre egyaránt. Egy határrendészeti kirendeltségen dolgozik, mint alosztályvezető, továbbá egy nemzetközi határvédelmi ügynökség tagjaként, lopott gépjárműszakértő. Mindkettőt profi módon végzi. A bővebb interjút az Oroscafén olvashatják. Betkó Tamás

„Jogsi” az iskolásoknak „Hová hajthatok be biciklivel?” „Mikor kelhetek át biztonságosan az úton?” „Kinek van elsőbbsége a kereszteződésben?” – ezek a kérdések nap mint nap felvetődhetnek egy gyalog vagy kerékpárral közlekedő gyermek fejében. A válaszadásra készít fel a közlekedési alapvizsga, melynek letétele 4-5. évfolyamon elvárt, a 6-7. évfolyamon pedig ajánlott, célja, hogy a

diákok minél több ismeretet kapjanak a közlekedési szabályokról, és így biztonságosabban tudjanak önállóan részt venni a közlekedésben. A gyerekek a Közlekedő kisokos oktatófüzet mellett a KRÉTA felületen is készülhetnek, a záróteszt teljesítése után pedig névre szóló tanúsítványt kapnak, így már egy dokumentummal is igazolni tudják, hogy biztonságosan tudnak egyedül közlekedni. Bogdánffy-Szőke Anett

Nagyné Miszlai Anita 20 éve került a K&H Bankhoz, és bátran kijelentheti, hogy valóban végigjárta a ranglétrát. Hitelezési ügyintézőként kezdett, után átkerült KKV finanszírozási területre, ezt követően senior befektetési tanácsadó lett, majd 2004-ben kértek fel az orosházi fiók vezetésére. Ő volt a legfiatalabb vezető a bank addigi életében. 16 év után, tavaly ősszel még magasabb pozícióba került, a K&H Bank békéscsabai fiókjának területi igazgatójává nevezték ki. A munka mellett feleség, két kisgyermek édesanyja, sőt még egy kreatív vállalkozást is vezet. Ő mesél most nekünk.

Hogyan néz ki a mai napod? – Minden reggel 5-kor kelek, hétvégén 6-kor. Előkészítem a gyerekek reggelijét, ellenőrzöm, hogy az iskolatáskáik rendben vannak-e. Ma 5.45től edzettem egy órát, heti kétszer így indul a napom, mire hazaérek, rendszerint a kislányom és a nagy fiam már az édesapjukkal reggelizik. Gyors tusolás után én is csatlakozom hozzájuk, majd elrepítem a gyerekeket a suliba, utána pedig indulok Békéscsabára dolgozni.

Fotó: Horváth Bence

Mennyi időd jut a családra, a gyerekekre? – A mai napig azt vallom, hogy az elsődleges feladatom, a főállásom az anyaság. Nagyon szerencsés vagyok, mert a férjem mindenben borzasztóan támogat, a gyerekeim mellett ő a legnagyobb mentorom.

A családalapítás előtt nem merült fel benned a kétség, hogy ez a karriered ívelését megakaszthatja? – Zsoltikámmal csupán 10 hónapot tudtam otthon tölteni, utána két lehetőség közül választhattam: vagy visszamegyek dolgozni, vagy elveszítem a bankfiók-igazgatói pozíciómat. Nem volt egyszerű a döntés, de amit akkorra már elértem, azt nem akartam eldobni. Szerencsére egy nagyon jó magánbölcsibe adhattam. Őszintén be kellett vallanom magamnak, hogy ha otthon maradok babázni, akkor nem leszek maradéktalanul boldog… Én akkor érzem jól magam, ha megyek, ha pörgök, ha tele van a határidőnaplón. Folytatás az OrosCafén. BSZA

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

SZŐKE MARTIN ZSOMBOR

vagyok, 2020. október 4-én születtem, 3550 grammal és 53 cm-rel. Anyukám: Szabó Ibolya.

PÉTER KRISTÓF

vagyok, 2020. november 5-én születtem, 4700 grammal és 55 cm-rel. Anyukám: Péterné Zacsok Bettina.

MATÓK LOTTI ZORKA

vagyok, 2021. január 1-én születtem, 3540 grammal és 49 cm-rel. Anyukám: Talpai Orsolya.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető, vezető szerkesztő Szász Tamás István. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.