2021.05.14/18. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2021. MÁJUS 14. • XXIV. ÉVFOLYAM • 18. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium – Ballagás 2021

AGRÁRINFÓ Új mobilröntgen a kórháznak

2

4

– Három helyett egy óra alatt van eredmény

KEZDŐDIK A munkaterület átadását követően még ebben a hónapban elindulhatnak az Orosháza és Szentes közötti út felújítási munkálatai. A 4405 és 4406 jelű (Szentes–Derekegyház–Nagymágocs–Orosháza) utak esetében májusra tervezett a munkaterület átadása, míg a 4447-es jelű utat (a Szentesi úti körforgalomtól a 47-es főút csatlakozásáig) mintegy 800 méteren érintő fejlesztés esetében várhatóan augusztusban vonul fel a kivitelező. Az orosháziak és a város gazdasága számára kiemelten fontos beruházás részleteiről, várható időtartamáról Cserkúti András, a Magyar Közút Békés Megyei Igazgatóságának vezetője tájékoztatta Dávid Zoltán polgármestert csütörtökön. A beruházással jelentősen javul a térség közlekedési infrastruktúrája, gyorsabbá, biztonságosabbá válik a közlekedés, és új kapuk nyílnak meg Orosháza gazdasága előtt. A beruházás keretében szélesítik az útpályát, megerősítik az útburkolatot, így újra közlekedhetnek az úton a 7,5 tonna feletti járművek, és megújul az Orosháza belterületén található körforgalom is. OÉ

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy megkezdi Orosháza közterületein a vadgesztenyefák permetezését. Munkavégzés időtartama: 2021. 05. 15. – 2021. 05. 30. Felhasználandó szerek • Mospilan 20 SG 0,2 kg/ha • Tazer 250 SC 0,8 l/ha • Vektafid A 2 l/ha • Csöpp Mix 3 l/ha • Coragen 20 SC 0,2 l/ha Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap. Munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap. A szer méhekre veszélyességi kategóriája: méhekre NEM veszélyes. A szer vizekre veszélyességi kategóriája: vizekre KIFEJEZETTEN veszélyes.

– Az Orosházi Élet tematikus oldalai

6–7

Elismerő vélemény

8

– OMTK-ULE: szakmai munka a gyermekekért

Kormányzati döntés Orosháza javára – Több száz millió forint a városnak

A januári ígéret is teljesült Két forrásból, több mint félmilliárd forint támogatás érkezik a város kasszájába. Orosháza vezetése többször tárgyalt Magyarország kormányával az iparűzési adó kompenzációjáról, az egyeztetések eredményre vezettek – mondta el Bojtor István. A város alpolgármestere hozzátette, jelentős kiegészítő támogatás is érkezett egy korábbi pályázathoz.

– A támogatások közül az egyikben egy TOP-pályázatunkhoz, a csapadék- és belvízvédelmi fejlesztésekkel kapcsolatos beruházáshoz kaptunk utólagosan közel 140 millió forintos többlettámogatást. Ezzel és az eredeti 400 milliós projektösszeggel együtt összesen 540 millió forintos központi támogatásban részesült az önkormányzat, hogy megvalósítsa a beruházást. » folytatás a 3. oldalon

Újra iskolában a felsősök Szinte teljes létszámmal tértek vissza a felső tagozatosok a Református Két Tanítási Nyelvű és a Vörösmarty Mihály Általános Iskolába hétfő reggel. Az előbbit tekintve az össztanulók 0,7%-a nem volt jelen, az utóbbinál is csupán mintegy 5%-uk hiányzott.

közlemény

PERMETEZÉS

Orosházi Agrárinfó

A betonszegélyeket szedték fel először

Fotó: Takács Csaba

Épül az új pálya Elkezdődtek a tényleges munkálatok a Mátrai Stadionban. Ezen a héten a bontási feladatokat végzi el a kivitelező, majd jövő héten kezdődik a teljesen megújuló pálya kialakítása. Régi igénye az orosháziaknak, hogy a Mátrai Stadion megújuljon és régi fényében tündököljön – hangsúlyozta Tóth-Kása Sándor, az egyesület elnöke. A 100 millió forintot meghaladó beruházás is ezt a célt szolgálja. – A beruházás méltó kezdete lehet annak, hogy megújuljon az orosházi labdarúgás is. Egy,

a FIFA-szabványnak megfelelő teljesen új, terített gyepszőnyeggel ellátott pályát alakítunk ki, korszerű vízelvezető és öntözőrendszerrel, világítással és egy eredményjelzőt is kihelyezünk – sorolta a beruházás részleteit az elnök. A hét elején a betonszegélyeket szedték fel, de hamarosan eltűnnek a labdafogó hálók és a kapuk is. Az építkezés ideje alatt zárva lesz a terület, így azt sportolásra nem használhatják az orosháziak, de a mellette található salakos pályát ebből a célból továbbra is látogathatják. Patakfalvi Ádám

A gyerekek nagyon örültek egymásnak, voltak, akik nehezen bírták megtartani a másfél méteres távolságot. Nyolc-

hétnyi digitális távoktatás után sokan örömükben egymás nyakába borultak. – Az, hogy itt lehetnek, egy érzelmi, pszichés töltetet ad a számukra. Az iskolai jelenlét, az osztálytársak közelsége, ez a szociális közeg elengedhetetlenül fontos a számukra – emelte ki Orosz László igazgató. Hétfőn a református iskola 460 diákjából mindössze 3 fő hiányzott. Az iskolavezetés ajándékkal várta őket, 51 darab

Öt hétre tértek vissza, de ez a kis idő is sokat jelent a számukra

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

új számítógépet vehettek birtokba a gyerekek. – Ez most nem az év végi ismétlés, a számonkérés vagy a témazárók ideje lesz, hanem az újrakovácsolódásé – fogalmazott Víghné Pintér Lilla igazgató. – Az év végi bizonyítványok nincsenek veszélyben, hiszen a jelenléti oktatásban is sok jegy született, illetve az online tanulás ideje alatt is értékelték a pedagógusok a diákok munkáját. BSZA

Fotó: Horváth Bence


2

AKTUÁLIS/OROSOKOS

2021. MÁJUS 14.

Ajándék virágok Három helyett egy óra alatt van eredmény a szentetornyai templomkertbe

Új mobilröntgen a kórháznak

Virágba borult a szentetornyai evangélikus templom kertje a hétvégén. Horváth Kálmán és felesége, Papp Horváth Csilla 14 ládányi virágot adományozott a gyülekezetnek.

„Az élet egy malomkő. Egyedül tőled függ, hogy felőröl-e vagy megcsiszol.” Cavett Robert

Kérjük, támogassa egyesületünket adója 1%-ával!

Adószám: 18391163-1-04

Hirdetésfelvétel:

A házaspár immáron negyedik éve ajándékoz nagy men�nyiségű virágot az evangélikus gyülekezetnek, melyeket minden évben annak lelkes tagjai ültetnek ki a templomuk elé. Idén közel háromszáz csodás virágpalántával járult hozzá Horváth Kálmánék kertészete ahhoz, hogy a kert a szivárvány színeiben pompázhasson. A járványhelyzetre való tekintettel a gyülekezeti tagok közül most csupán négyen végezték a virágok kiültetését, Keller Erika, Szverle Istvén, Győri András és Laukó Mátyás keze munkájának köszönhető a pompás látvány. A gyülekezet folyamatosan szeretné szépíteni templomuk kertjét. A következő évekre Nordmann-fenyőfák ültetését tervezik. BSZA

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30

Lapzárta: szerda 15 óra Burján Erzsébet médiafelület-értékesítő:

06 (70) 423-3698

E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

Egy csúcstechnológiás, 31,8 millió forint értékű mobilröntgen-készüléket kapott az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet. A Philips Mobile Diagnost wDR típusú eszköz kompatibilis a kórház Radiológia Osztályán működő képfeldolgozó rendszerrel, ami jelentősen gyorsítja a képanyag feldolgozását és kiértékelését. A 470 kilogrammos készülék mozgatását elektromotor segíti, amit gombok lenyomásával irányít a kezelő. A könnyen kezelhető, nagyon csendes eszközbe szerelt nagy teljesítményű, tartós akkumulátorok közel 200 röntgenfelvétel elkészítését biztosítják egy töltéssel. A mobilröntgen előnye, hogy a felvételek elkészítéséhez nem kell az ágyban fekvő beteget átvinni a kórház Központi Technológiai Tömbjében található röntgenfelvételező helyiségek egyikébe, hanem a kórteremben lehet elvégezni a koponya, csukló, has és mellkas vizsgálatait. Az új eszköz a COVID intenzív osztályra került, hisz jelenleg ott van a legnagyobb szükség arra, hogy mielőbb felvételek készüljenek a betegek tüdejéről, ezzel is követve állapotuk alakulását. – Az elkészült képeket digitá-

Fotó: Dancsó József

Önzetlen segítség a tanyán élő idős hölgynek

Bokor László radiográfus készíti elő a Philips mobilröntgent a Radiológiai Osztály egyik röntgenhelyiségében

Fotó: Melega Krisztián/Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet, Orosháza

lisan rögzíti az eszköz beépített számítógépe. A gép egy korábbi kórházi fejlesztésnek köszönhetően wifi kapcsolaton keresztül össze van kötve a radiológiai osztállyal, így automatikusan elküldi a felvételeket az ott dolgozó radiológus orvosnak, aki meg is kezdi a kiértékelést, az eredményt pedig saját leletező rendszerben küldi is vissza az intenzív osztályra. Ezzel rengeteg időt spórolunk – mondja dr. Sebők Edit, a radiológia osztályvezető főorvosa. Az időfaktor pedig sokat számít a gyógyításban. A régebbi mobilröntgen-gépekkel foszforlemezes kazettákra készültek a felvételek, amiket a COVID osztályról való

bevitel és kihozatal előtt külön csomagolni kellett. Majd jött a védőruha szabályos és biztonságos levétele, ami legalább 10 percig tart. Ezt követően a kazettákat az osztályról átvitték a radiológiára, ahol külön biztonsági intézkedések mellett előhívták, és csak ezután kezdődhetett az értékelés. Nagyjából 3 óra kellett ahhoz, hogy a felvételek elkészítésétől számítva meglegyenek az eredmények. Az új mobilröntgennel ez maximum 1 órára csökkent. Az új eszközöket állami beszerzés keretében, a koronavírus-világjárvány elleni védekezés kapcsán az Országos Kórházi Főigazgatóság biztosította. OÉ

Május 9-én reggel a kórház egykori munkatársát, Bánfalvi Linda egészségügyi dolgozót kísértük el önként vállalt hétvégi feladata során, melyet a Mezőőrség támogatásával végez. Báthori Istvánné Juliska néni jelenleg a 90. életévében jár, szociális otthonba viszont nem szeretne bemenni, tanyáján él. Nemrég azonban elesett, majd kórházba került, ahonnan 13 nap után távozhatott. Továbbra is szüksége van egy vérhígító injekcióra, amit naponta be kell neki adni. Ez hétköznap megoldott, ám a hét utolsó két napján segítségre volt szükség. Juliska néninek régi ismerőse, Bánfalvi Linda segít, aki egészségügyi dolgozóként évtizedekig volt a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet munkatársa. A Mezőőri Szolgálat abban segített, hogy Bánfalvi Linda kijusson az idős asszonyhoz a tanyára. BZ

A mozgástér mellett kínálatuk is tovább bővült Tavaly augusztus 17-től új helyre költözött a Margaréta Babaáruház. A nagyobb és tágasabb üzletben a ruházatok, babakocsik és bútorok kínálata is nagyobb lett, főként a magyar gyártók termékeit részesítik előnyben. – Tavaly augusztusban végre megtörtént a költözés, vagyis az előző helyiséghez képest átjöttünk ide az udvarba, ahol a korábbi üzlethez képest egy dupla akkora helyiség és jóval nagyobb mozgástér várja az érdeklődőket, zavartalanul be tudnak jönni a babakocsival is – mesélte Nagy Krisztina, kiemelve, hogy a helyiséggel együtt a termékek kínálata is tovább bővült. A babakocsik és bútorok is egyre nagyobb teret kapnak, csakúgy, mint a gyerekruhák és a játékok. A gyereknap közeledtével új játékokkal, különböző legókkal szeretnének kedveskedni vásárlóiknak – mesélte Nagy Krisztina. Az újszülött gyerekkel érkezők az üzletben éppúgy megtalálhatják, amit keresnek, mint a 6-7 éves, lassan már iskolába készülő gyerekek és családjaik. – Érdemes megemlíteni a szülőkaros bicikliket, melyek könnyen átalakíthatóak futó-

biciklivé vagy háromkerekűvé. Emellett elkezdtünk forgalmazni olyan bőrcipőket, melyek egészségügyi papírral is rendelkeznek – tudtuk meg. Mind a bútorok, mind a ruházatok terén előnyben részesítik a magyar készítők termékeit, mint mondta. A ruházatokat

134-140-es méretig találják meg az áruházba betérők, a cipőket általában 25-26-os mérettel bezárólag árulják, de ha úgy adódik, tudnak rendelni nagyobb mondta. Háromféle gyermekbútort forgalmaznak, ha valakinek egy pelenkázóra vagy csak egy

kiságyra van szüksége, azt is megveheti, de ha kell, egy egész szobát be lehet velük rendezni. A bútorok ugyanis elemenként vásárolhatók meg. A bútorok terén szintén a magyar Timba, a lengyel Klubsz és a bolgár Lorelli gyártmányait forgalmazzák, melyek nem rikító és élénk, hanem a manapság divatosabb bézs és pasztellszínekkel dolgoznak, igyekeznek az éppen aktuális trendekhez, piacokhoz igazodni. – Emellett havonta egyszer, 10-e körül vagy a hónap közepén szombaton és vasárnap mindig teszünk egy nagyobb kört, először a Tótkomlós–Mezőkovácsháza–Battonya útvonalon, majd másnap Nagyszénás és Szarvas vonzáskörzetében, mely során ingyen házhoz szállítjuk a megrendelt árut – tette hozzá Nagy Krisztina. (x)

Az OrosOkost Burján Erzsébet állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: burjan.erzsebet@oroscafe.hu

ZSÁNER divat női-férfi ruházat Tavaszi-nyári kollekciók érkeztek! Női-férfi sportos, hétköznapi viseletek továbbra is nagy választékban kaphatóak! Esküvőre öltönyök, ceremóniamellény-szettek különböző színekben, fazonokban kaphatók! Zsáner-Divat-Orosháza Cím: Orosháza, Széchényi tér 3. Telefon: (68) 413-577 Nyitva: h.–p.: 9–12, 14–18, szo.: 9–12


3

KÖZÉLET

2021. MÁJUS 14.

Csapadékvíz-elvezető csatorna felújítása és létesítése valósult meg

Vérgáz analizátorok a gyorsabb vizsgálatért

Támogatás két forrásból » folytatás az 1. oldalról

A projekt keretében Orosházán nyílt és zárt csapadékvízelvezető csatorna felújítása és létesítése valósult meg. A másik támogatás, melyet a kormányzattól kapunk, az a helyi iparűzési adó kieső részének kompenzációja. Annak idején a kormány döntése alapján ennek az 50 százaléka maradhatott csak az önkormányzatoknál a kis- és középvállalati szektorból származó iparűzésiadó-bevételek esetében, segítve ezzel a vállalkozások túlélési esélyeit a járványhelyzet idején – ismertette a részleteket az alpolgármester. Elmondta, már januárban elhangzott az az ígéret, hogy az önkormányzatok kieső adóbevételeit a működőképességük fenntartása érdekében mindenképpen kompenzálják majd. A januári döntés két részre osztotta ezt a lehetőséget, egyrészt a 25 ezer fő alatti

Összesen 540 millió forintból valósíthatják meg a beruházást kisebb települések már ekkor megkapták a döntést a kompenzáció mértékét illetően, míg a 25 ezer fő feletti településekkel a kormány egyedi tárgyalásokat folytatott. – Mivel Orosháza az utóbbi kategóriába tartozik, az egyedi tárgyalások és a költségvetési

számadatok tükrében a kormányzat nagymértékben vis�szatérítette azt a kieső forrást, melyet a város elszenvedett a helyi iparűzési adó kiesésével, ez 430 millió forint jelenleg. Így teljesült a kormányzat év eleji ígérete, hogy az önkormányzatokat nem hagyja

Fotó: archív

cserben, és ezzel a kompenzációval gyakorlatilag a működőképességüket erősítette vagy többlettámogatást biztosított fejlesztésekhez – tette hozzá Bojtor István. Az alpolgármester kiemelte, Orosháza városa ezzel a döntéssel nagyrészt vissza tudja

pótolni a saját intézményrendszere és cégei esetében azt a kieső forrást, melyet nem tudtak betervezni a 2021. februári költségvetésbe. Mindenképpen meg kell erősíteniük ahhoz őket, hogy az elvárt minőségben dolgozhassanak. De kiemelt feladat továbbra is a minél takarékosabb és racionálisabb gazdálkodás, ezt várja el az önkormányzat az intézmény- és cégvezetőktől. – Nagy kérdés még az iparűzésiadó-bevételek mértéke a 2021-es év esetében. A tavalyi év ugyanis már a Covidról szólt, és elég nehezen tervezhető a cégek bevallásához mérten, hogy mennyi lesz az az iparűzési adó mennyisége, mellyel a város tervezhet majd a közeljövőben. Vannak még bizonytalanságok és kérdőjelek, de kijelenthető, hogy a város stabil és biztonságos pénzügyi helyzetben van – mondta. Bojtor Zalán

Összesen 4 db RADIOMETER ABL90 FLEX PLUS vérgáz ionanalizátor érkezett az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetbe. A készülék egy kevéske levett vérből határozza meg a páciens oxigén, sav-bázis, metabolit és elektrolit paramétereit. A levett vérminta a vérvétel után közvetlen a beteg közelében elhelyezett készülékbe kerül, és alig egy perc után már nyomtatásban láthatók a mért és a számított paraméterek. Ezzel jelentősen felgyorsul a diagnosztizálás folyamata, így a beteg hamarabb kaphatja meg az állapota stabilizálásához, illetve javulásához szükséges beavatkozásokat, gyógyszereket. Az új eszközöket állami beszerzés keretében, a koronavírus-világjárvány elleni védekezés kapcsán az Országos Kórházi Főigazgatóság biztosította. OÉ

A szülők és a gyerekek is segítettek

Kijelölt szakaszokon, tízfős csoportokban

Fotó: Horváth Bence

Végre elindult valami Nem is gondolnánk, men�nyi szemetet képes elrejteni egy-egy árok vagy bokor. Az Együtt egy tisztább Orosházáért önkéntes szemétszedő akcióban részt vevők is meglepődtek azon, mennyi mindent találtak május 9-én a kijelölt útszakaszokon. – Úgy hiszem, a mai napon sikerült elindítanunk valamit – fogalmazott Horváth István főszervező. – Sokan érdeklődtek és jelentkeztek a Facebookon és telefonon. Az volt a célunk, hogy megtisztítsuk városunk azon ré-

szeit, ahol sokan közlekednek. Ha a járványhelyzet engedi, a legközelebbi alkalom már egy rangosabb esemény lesz ebéddel, versennyel és ajándékosztással. Az akcióhoz a Linamar Hungary Zrt. kesztyűket biztosított, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. pedig a zsákokat adta, és azok elszállítását vállalta. Az eseményen Dávid Zoltán polgármester is megjelent, és köszönetet mondott az önkénteseknek, akik idejüket és energiájukat szentelték a város megtisztítására. Folytatás az OrosCafén. BSZA

A szerdai naptól új helyen, az Október 6. utcában tartja edzéseit az Orosházi Judo Sportegyesület. A sok évvel ezelőtt étteremként szolgáló, 180 négyzetméteres helyiség megtisztítása és felújítása nem volt kis feladat, de a Facebookon közzétett felhívásra nagyon sok szülő és sportoló jelentkezett. A költözés oka a vírushelyzet mellett az volt, hogy az orosházi judósok eredeti bázisa, a Mezgé átalakítás alatt van. – A termet a Pannon Fine Food vállalattól Kutni József ügyvezető úrnak köszönhetően

kaptuk meg, ő bocsátotta rendelkezésünkre ezt a pazar helyet, ahol szabadon tarthatjuk az edzéseinket – mesélte Tóth Béla edző. – Volt vele munka bőven, időbe tellett, míg alkalmassá tettük a sportolásra, de most már szinte teljesen készen áll. Rengeteg segítő szándékú önkéntes jelentkezett a Facebookoldalunkon közzétett felhívásra, jöttek a szülők, a sportolóink, hogy együtt gyorsabban végezzünk, és minél hamarabb birtokba vehessük a termet. A több mint 10 éve nem használt teremben rengeteg volt a takarítani való, többször át kellett sikálni a helyiségeket,

A fiatal judós fiúk is sokat szorgoskodtak és egy vizesblokkot is ki kellett alakítani. A szülők és az egyesület tagjai ott segítettek, ahol

Fotó: HB

tudtak. Volt, aki glettelt vagy festett, más takarított, megint más bútorokat pakolt. BSZA

Tisztelt Adózó! Alapítványunk 1990 óta az Orosházi Kórház részére gyűjt adományokat, valamint az szja 1%-át, ezzel szolgálja a város egészségügyének támogatását, fejlesztését, amely az Önök támogatása nélkül nem valósulhatna meg.

Kérjük támogatásukat a

„Kórházi Alapítvány” tevékenységéhez személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával, mely összeget az Orosházi Kórház műszerezettségének fejlesztésére használunk fel.

Adószám: 19055352-1-04 Több százezer forintos a kár

Fotó: DM üzlet kamerájának felvétele

Elfogták a rablókat

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

Két rablás is volt Orosházán az idén. A drogériában történt bűncselekmény esetében már bíróság előtt az ügy, a május 4-ei cukrászdai esetnél letartóztatták az elkövetőt. Még január 25-én egy orosházi drogériát próbált meg kirabolni egy 29 éves férfi. Az üzlet biztonsági őre megpróbálta feltartóztatni a tolvajt, dulakodtak és a fotocellás ajtó betört. Végül a rendőrök fogták el a visszaeső erőszakos férfit, aki ellen az Orosházi

Járási Ügyészség fegyházbüntetést kért. Rablás bűntette miatt kezdeményezte az Orosházi Járási Ügyészség egy 31 éves büntetett előéletű helyi férfi letartóztatását, aki egy nőtől próbálta meg elvenni a 20 ezer forint értékű telefonját és a táskáját egy helyi cukrászdában. Az intézkedésre a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt. Mindkét ügyről részletesen beszámoltunk az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

Köszönjük megtisztelő bizalmukat a Kórházi Alapítvány Kuratóriuma, az Orosházi Kórház betegei és dolgozói nevében.


4.

Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium – Ballagás 2021

Kedves Orosháziak!

A Székács Evangélikus Iskola 42 végzős gimnazistáját készülünk útjukra bocsátani ezekben a hetekben. Júniusban már szervezhetünk ballagást a számukra, amely alkalommal személyesen is lehetőségünk lesz búcsút venni tőlük. Ezért e helyütt a kedves orosháziak számára szeretném röviden felvillantani, ki is ez a 42 fiatal felnőtt, aki a Székácsban szerzett érettségivel a kezében indul tovább hamarosan a saját útjára. A legfontosabb tudnivaló velük kapcsolatban, hogy kivétel nélkül mindnyájan értékes, szeretnivaló fiatalok. Nemcsak intézményvezetőként, de érintett édesapaként is bízom abban, hogy akár egyetemi tanulmányok, akár egy szakma elsajátítása, akár közvetlenül a munka világa felé indulnak tovább, jó érzéssel gondolhatunk majd vissza arra, hogy valaha ők is a Székács Evangélikus Iskola diákjai voltak. Nekünk, a Székács iskola közössége számára ugyanakkor ők nem pusztán negyvenkettő az intézményünkben tanuló több százból. Számunkra ők most különösen is fontosak. Ők az a negyvenkettő, akinek éppen most, ezekben a nagyon furcsa és

ellentmondásos időkben adatik meg, hogy az evangélikus iskolában leérettségizzen, innen továbbinduljon egyetemi vagy éppen szakmai tanulmányaira, és hogy magával vigye azt a szellemiséget, amely hitünk szerint ennek az intézménynek sajátja és amelyet minden itteni diák szívébe-lelkébe plántálni igyekszünk az iskolánkban töltött éveik alatt. Ez az az evangélikus keresztény szellemiség, amely éppúgy gyökerezik honfoglaló zombai őseink és az 1930-as években gimnáziumot alapító elődeink elszántságában, mint az orosházi evangélikus oktatást az 1990-es években újraindító keresztény testvéreink töretlen hitében, melynek gyümölcseként most éppen iskolánk evangélikus fenntartásának negyedszázados jubileumán bocsáthatjuk útjukra ezeket a szeretetre méltó fiatalokat. Isten áldása kísérje mindnyájukat! Nagy Róbert intézményvezető Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Nagy Róbert igazgató

Végzősök eredményei Békési Ádám: • Dél-Alföldi Ökoiskolák Természetvédelmi versenyén 3. helyezés •Arany dobókocka matematikaversenyen 5. helyezés Berta Viktor: • Kunos András Emlékversenyen elért 2. helyezés • Nemes Tihamér TIT iXam Idegennyelvi Verseny megyei 1. helyezés Fehér Bence: • 2017 NB2 U15 bajnokság gólkirálya 55 góllal Horváth István: • Túl az első x-en. Európai Parlamenttel kapcsolatos tanulmányi verseny Regionális döntő csapatban Kassa Kármen: • Soltvadkerten koráléneklési verseny csapatban 3. helyezés Kiss Dorottya: • Túl az első x-en. Európai Parlamenttel kapcsolatos tanulmányi verseny Regionális döntő csapatban • Asztalitenisz Diákolimpián megyei bajnok, 1. hely • Asztalitenisz Megyei ranglistaverseny Szarvas, 1. hely Kunos Roxána: • Kevin Közgazdaságtani Start-up verseny kreatív különdíj • UNICEF Magyarország Fiatal Nagyköveti cím • Orosháza ifjúsági polgármester

Osztályfőnök: Bacsurné Nagy Ildikó Erika. Osztálynévsor: Dobos Elizabet, Éliás Brigitta, Fehér Virág, Györkös Gréta, Halustyik Szintia Edit, Havrán Enikő, Jank Vivien Mercédesz, Jónás Sándor Zsombor, Kergyó Márta Tünde, Kun Regina Alexandra, Lipták Dominik András, Mátó Szabina Virág, Palócz József Richárd, Papp Szebasztián, Pillár Dóra, Pólya Laura, Rajki Márk, Simon Enikő Renáta, Simora Ivett, Sipos Eszter Ivett, Szabó Rajmund, Urbán Goldina Csilla.

Nagy Luca: • Békés Megyei Alapfokú Művészeti Iskolák Kamarazenei versenye, Gyula – 2017: arany minősítés (vonós zenekarban) • Békés Megyei Zeneiskolák Hegedűversenye – 2013: I. hely – 2016: I. hely • Bartók Béla Népdaléneklési Verseny – 2016: I. hely – 2017: I. hely • Országos Korál Énekverseny (Albertirsa) – 2016: I. hely – 2017: III. (csapat, Sotvadkert) • Kölcsey Ferenc népdaléneklési verseny – 2016: I. hely – 2017: II. hely – 2020: II. hely • Polgár Lajos Emlékverseny - Angol nyelvű területi országismereti csapatverseny: – 2015: II. hely – 2016: I. hely • IV. Országos Bihari János Hegedű és Vonós Kamarazenei Fesztivál – 2018: arany minősítés (kamara) – 2018: arany minősítés (szólóban) • Országos Evangélikus Hittanverseny (csapatban): – országos forduló: 2013: I. hely, 2015: II. hely, 2016: II. hely, 2017: III. hely Nagy Viktória: • Soltvadkerten koráléneklési verseny csapatban 3. helyezés Nyári Boglárka: • X. Polgár Lajos Emlékversenyen angol nyelvből elért 3. helyezés • Túl az első x-en. Európai Parlamenttel kapcsolatos tanulmányi verseny Regionális döntő csapatban • Könyvtárhasználati verseny, megyei 2. hely Rajki Róbert: • Túl az első x-en. Európai Parlamenttel kapcsolatos tanulmányi verseny Regionális döntő csapatban Szabó Bianka: • Német Nemzetiségi Önkormányzat vers- és prózamondó verseny 2. hely Szabó Réka: • Országos hittanversenyen 2. hely. • Területi atlétikai versenyen való részvétel: egyéni 300 méteren 1. hely és 4×100-as váltócsapatban 1. hely. • Polgár Lajos Emlékverseny (Békés megye) – angol 1. hely Tóth Tibor: • Orosháza városi-körzeti Úszás Diákolimpián aranyérmes (2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018) • Megyei diákolimpia csapatban első hely gyorsváltón (2017, 2018) Fehér Virág: • Diákolimpia 100 m gyorsúszás körzeti 6. hely (2017) Havrán Enikő: • Kölcsey Fotópályázat országos 2. hely (2019)

lika Erika, Fehér Bence György, Fekete Dóra, Horváth István, Kassa Kármen, Kiss Dorottya, Kiss Virág Gyöngyi,

Papp Szebasztián: • Országos Rallycross Bajnokság junior géposztály év végi 3. helyezett (2019) • Országos Rallycross Bajnokság MK Swift géposztály év végi 4. helyezett (2020)

Szabó Bianka, Szabó Réka, Szekerczés Viktória, Tóth Tibor.

Urbán Goldina Csilla: • Lovas Mikulás kupán díjlovas ifjúsági 2. hely, díjlovas B kategória 1. hely és különdíj (2017)

Osztályfőnök: Ökrösné Miszlai Edit. Osztálynévsor: Békési Ádám János, Berta Viktor Szilveszter, Birkás Ange-

Kunos Roxána Lilla, Lődi Laura, Nagy Luca Réka, Nagy Viktória, Nyári Boglárka, Rajki Róbert, Szabó Attila,


5

MOZAIK

2021. MÁJUS 14.

„Sokan azt hiszik rólunk, lelkileg nagyon erősek vagyunk”

Orosházi fiatal elismerése

Az ápolók nemzetközi napjára „Nem is a fizikai, hanem a lelki része a nehéz. Mindig nem roppanhatok össze! Mindenkivel nem halhatok meg! Bár mindenkivel meghalok egy kicsit.” Mikor egy olyan embert várunk a kávézó teraszán ülve, akit személyesen még nem ismerünk, csupán néhány momentumot tudunk az életéről, elképzeljük őt magunk előtt. Arra gondoltam, a nő, akit várok, aki a Covid-intenzíven dolgozik, nagy valószínűséggel komor és megfáradt lesz, és talán nehezen is nyílik majd meg előttem... Erre megjelent Vinczéné Farkas Mónika. Mónika több mint 20 éve dolgozik az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet intenzív osztályán, ahol egy hihetetlen jó csapattal tevékenykedik együtt. – Összetartunk, segítjük egymást, lelket öntünk egymásba, mert bizony erre is szükség

Éjszaka, hétvégén és gyakran ünnepnapokon is dolgozik van. Az első elveszített beteg után hónapokig tartott, mire fel tudtam dolgozni a történteket. Mindig őt láttam, ha becsuktam a szemem. Aztán rájöttem, hogy muszáj egy falat húznom,

Elsősegélynyújtó versenyt és hídi sétát is terveznek

Fotó: HB

Vöröskereszt szülinap Idén 140 éves a Magyar Vöröskereszt, és ebben az évben ünnepli 100. születésnapját a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. A szervezet világnapjának alkalmából Tóth Zoltánnéval, a Békés Megyei Vöröskereszt megyei igazgatójával beszélgettünk. „Együtt megállíthatatlanok vagyunk” – hangzik a Vöröskereszt 2021-es, ünnepi jelmondata. Valóban azok, megállíthatatlanok, pedig a vírushelyzet nem könnyítette meg a helyzetüket. Vannak területek, melyeken a járvány lelassította a munkát, de olyan ágat is találhatunk, ahol erősítette azt. – A Vöröskereszt munkája rendkívül sokszínű. Talán leggyakrabban a véradás kapcsán találkoznak velünk az emberek, hiszen Orosházán és a kistérségben pedig mintegy 170 alkalommal várjuk a véradókat. A vírushelyzet miatt a tavalyihoz hasonlóan idén is nehezebb elérnünk az embereket, még a sokszorosos véradóikat is, és természetesen még nagyobb feladat újakat toboroznunk. De azért a hívószóra mindig vannak, akik megmozdulnak – emelte ki Tóth Zoltánné. Nem kis kiesést jelentett

2021-ben, hogy az iskolák 18 év feletti tanulóit nem tudta elérni a Vöröskereszt, és a munkahelyekre sem tudtak kiszállásos véradásokat szervezni. Nagy örömükre májusban már a vállalatok, cégek elkezdték visszaengedni őket telephelyeikre. A tapasztalatok szerint kevesebb a véradó, viszont többen adományoznak vírushelyzet idején. A felajánlott tartós élelmiszerekre és használati tárgyakra – bútorokra, ruhákra – hatalmas szükség van, hiszen egyre többen fordulnak a Magyar Vöröskereszthez segítségért. A rászorulók a szervezet területi irodáin keresztül jelezhetik igényeiket, gondjaikat. – A Vöröskereszt nagy erőssége, hogy hatalmas önkéntes gárdát mozgat a munkatársak segítségével. Minden évben igyekszünk megköszönni az ő munkájukat. Ma, május 8-án a Vöröskereszt világnapján sajnos erre nincs lehetőségünk, de reméljük, hogy a nyár folyamán meg tudjuk tartani a világnapi ünnepségeinket. Ekkor az elismeréseket is meg fogják kapni azok, akik szívüket-lelküket beleteszik ebbe a munkába – emelte ki a megyei igazgató. BSZA

különben meg fogok bolondulni. Persze most is van olyan, hogy a hozzátartozóval együtt sírok. Sokan azt hiszik rólunk, hogy nagyon erősek vagyunk lelkileg, mert mondjuk míg a

Fotó: Horváth Bence

betegágy mellett beszélek a családdal, bírom tartani magam... Csak épp aztán lehet, kimegyek az öltözőbe, és sírok – folytatta. Igazán különleges esemény a szakápoló számára, ha a sikeres

újraélesztés után beszélni tud a beteggel, aki már járt egy olyan helyen, ahol egyikünk sem tudja, mi van. – Volt egy hölgy, aki újraélesztés után napokig nálunk volt. Egyszer azt mondta a férjének, menjen ki a temetőbe, majd mindketten sírni kezdtek. Nem értettem, mi lehet a baj, ezért illedelmesen megkérdeztem, tudok-e segíteni valamiben. Kiderült, hogy volt egy kislányuk, aki nagyon fiatalon meghalt, és a hölgy akkor és ott találkozott vele. Megmondta neki, hogy most még nem tud maradni. Vissza kell mennie, hiszen van, aki várja, a másik gyermeke… Persze, hogy engem is nagyon megviselnek ezek az esetek, de ott a dolog másik része, a boldogság, az öröm, hogy visszajött, és hogy az a másik gyermek így nem maradt árván. Hát érdemes dolgoznunk? Persze, hogy az! – mondta nagy mosollyal. Folytatás az OrosCafén. BSZA

Az orosházi Dancz Ákos jelenleg elsőéves hallgató a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának vállalkozásfejlesztés mesterszakán. Az alapszakot a gazdálkodás és menedzsment szakon végezte, ennek az időszaknak a végén írta meg Lehet MaaS a közlekedés? című dolgozatát. Ezzel nem akármilyen sikert ért el a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a versenyen ugyanis a második helyen zárt kategóriájában. Ugyanakkor maradt még kitűzött cél, két év múlva a dobogó legfelső fokára szeretne kerülni. – A dolgozat során elvégzett kutatásomnak köszönhetem a jelenlegi állásom, a jövőbeni céljaim egy részét és azt is, hogy értékes kapcsolatokra sikerült szert tennem – avatott be a részletekbe Ákos, akinek eltökéltségét, munka iránti alázatát és kitartását témavezetője is kihangsúlyozta. BZ

Csujogató bárányok

„Nem semmi ez a gyerek”

Színpadra viszik a János vitéz című mesejátékot a református két tanítási nyelvű iskola néptáncos tanítványai.

Legszívesebben ingben és nyakkendőben jár, a találkozónkra is elegáns öltözetben érkezett. Ha a jövőjéről kérdezem, azt mondja, egyszer majd a Parlamentben fogjuk őt látni, tervei szerint ugyanis politikus lesz. Tehetséges diákokat bemutató sorozatunk következő részében az Eötvös katolikus iskola egyik kiválóságát, Balogh Gábor Bencét ismerhetik meg az olvasók.

A református iskola második osztályos diákjai is szereplői lesznek annak a darabnak, mely a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően kerül ősszel színpadra. A táncos lábú kisdiákok ottjártunkkor a bárányok bőrébe bújtak, és készültek a jeles alkalomra. Petőfi Sándor János vitézének jeleneteit lázasan gyakorolják rajtuk kívül a a tehetséggondozott diákok és a 3., 4. évfolyamosok is, akik szintén részesei lesznek a következő félévben debütáló 22 perces mesejátéknak. A saját óráikon a saját tételeiken dolgoznak a gyerekek, a kész produkció mozaikként áll majd össze, és a Petőfi Művelődési Központ színpadán kap helyet. Móricz Bence néptánctanár segítője Baranyainé Imre Julianna lesz, aki másféle szakmai tudással, a dráma és a színház oldaláról

Fotó: Horváth Bence

tesz majd némi pluszt a darabhoz. A pályázat a mesejátékon kívül még két egyéb programot is tartalmaz. Az egyik a Békés megyei Talléros népzenei együttes rendhagyó népzeneórája. A hangszerbemutatóval egybekötött órán a dél-alföldi régió népzenei jellegzetességeiről tanulhatnak majd a gyerekek. A másik program egy mezőmegyeri zenész-táncos találkozó lesz a nyáron, melyen a tehetséggondozottak lesznek jelen. BSZA

Bencét óvodás kora óta érdekli a történelem. Kíváncsian hallgatta papája történelmi meséit, és gyakran ragadt a fotelhez, ha a tévében régmúlt korokról szóló dokumentumfilmeket talált. – Leginkább a Nagy-Magyarország történelme érdekel, az, hogy egykoron milyen nagyok és erősek voltunk. A példaképem vitéz nagybányai Horthy Miklós – mesélte lelkesen Bence, aki történelemből kiemelkedően jó tanuló, a Savaria országos történelemverseny megyei fordulóján idén az V.

Fotó: Horváth Bence

helyen végzett. A Békés megye kincsei – Barangolás értékeink körül nevet viselő megmérettetés járási középdöntőjében csapatban első, majd a megyei fordulóban nyolcadik lett. Bence osztálytitkár, az Eötvös iskola diákönkormányzatának vezetője, 2020. február 4-én pedig a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat alpolgármesterévé is megválasztották. Hobbija a numizmatika, több ezer magyar és külföldi valuta, papír- és fémpénz van a birtokában. Folytatás az OrosCafén. Bogdánffy-Szőke Anett

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

MÓROCZ TAMÁS

vagyok, 2021. február 24-én születtem, 4730 grammal és 53 cm-rel. Anyukám: Móroczné Engi Mónika.

HORVÁTH LÁSZLÓ LEVENTE

Fenyvesi Antal 2021. május 8-án ünnepelte 90. születésnapját. Fotó: HB Az ünnepeltnek ezúton is jó egészséget kívánunk.

vagyok, 2021. május 3-án születtem, 3110 grammal és 48 cm-rel. Anyukám: Horváthné Polyák Zsuzsa.


Az Orosházi Élet tematikus oldalai.

AGRÁRINFÓ A tavaszi vetésű kapásnövények gyomirtásával folytatódnak a munkák Ez lehet a jövő útja takarmányozásban

Sok a teendő az orosházi határban Szója helyett rovar Május eleje van, és laikus szemmel nézve nagyon szép képet mutat Orosháza határa. A szakértő persze kissé árnyaltabban látja a képet. Szokatlanul hideg és változékony időt hozott eddig a tavasz – kezdi összefoglalóját állandó szakértőnk, Herczeg Tibor egyéni gazdálkodó. – Április elején kezdtük el vetni a napraforgót. Nagyon hideg volt, és a talajhőmérséklet sem érte el az ideálist. Ennek ellenére vállaltuk a kockázatot, és elkezdtük a vetést. A napraforgót azonnal a kukorica követte. Húsvét után jöttek a komoly fagyok, de jött a frissen vetett kapásokra egy kevés csapadék is. A jobb mennyiségű eső a hónap végére érkezett, és azt kell mondanom, hogy a huszonnegyedik órában jött. Nemcsak a tavaszi vetésekre kellett, de az őszi vetésű gabonák is várták már, a borsó pedig egyenesen a kiszáradás szélén állt. A csapadék el-

Egy rovartenyésztéssel és -feldolgozással foglalkozó cég, a BSF Systems Kft. egy nagyobb üzemet készül létrehozni. Itt nagy men�nyiségben állítanának elő fehérjegazdag, rovaralapú takarmányt. Térségünk meghatározó sertéstenyésztő nagyüzeme, a FirstFarms Hungary Kft. ügyvezetőjét, Sarusi-Kis Tamást kérdeztük az alternatív takarmánnyal kapcsolatban.

Gyomirtó a tartályba – indulhat a munka

oszlása nagyon szélsőséges volt. Még egy táblán belül is voltak jelentős különbségek a lehullott eső mennyiségében. Mindenesetre elindította a kalászosokat. A korábbi árpák már mutatják a kalászukat, és szépen helyre jött a búza is. A kukorica és a napraforgó szépen kikelt,

mutatja a sorát. A napokban a legfontosabb teendőnk a gyomirtás megkezdése az említett tavaszi vetésű növényeken kívül a kalászosokban is. A repcének betett a hideg és a száraz tavasz, közepesnél jobb termést nemigen várhatunk – foglalta össze Herczeg Tibor.

Fotó: HB

Mint megtudtuk, komoly vadkár is érte a gazdákat. A fácánok, varjak, galambok nagy területeken ették ki a friss vetést. Ezeken a területeken újravetéssel is kell foglalkozniuk. A szél kiszárította a talaj felső rétegét – várják a májusi esőt.

Őshonos gyümölcsfák érkezhetnek Kertbarátok számára nagyszerű hírt jelentetett meg a napokban a Herman Ottó Intézet. Kárpát-medencei őshonos, tájfajta gyümölcsöskert létrehozásához gyümölcsfákat lehet igényelni. Most itt a lehetőség, hogy a Génbank által szaporított fákból, minden településen létrejöhessen őshonos, tájfajtákból álló gyümölcsös kert. Ezek a fák nem vásárolhatók meg kereskedelmi forgalomban, viszont mind-

annyiunk közös kincsei. A program kimondott célja, hogy mindenki a saját településen ismerhesse meg hazánk csodálatos gyümölcsgazdagságát, mindenki megkóstolhassa, milyen kivételes aromás gyümölcseink vannak, és amelyik ízlik, azokat tovább tudják szaporítani, hogy minden kertbe jusson belőle. Jelentkezést követően a települési közösségek óvó, szerető gondoskodás fejében ősszel kaphatják meg a gyümölcsfákat. Jelentkezési határidő: 2021. május 15!

Néhány év és az őshonos fajtákat fogyaszthatjuk

www.orosfarm.hu Orosháza, Tatársánc 38., Tel./fax: (68) 447-015 E-mail: orosfarm@orosfarm.hu

Megbízható partner a szántóföldi növénytermesztésben és szolgáltatásban.

Fotó: freepik

Miért szükséges a hagyományos takarmányozás reformja? Lehet ez a jövő útja? – Az Európai Unió jelen pillanatban a sertések és baromfik számára a lehet-

Fotó: pixabay

séges állati eredetű takarmányalapanyagok (fehérje) közül csak halliszt etetését engedélyezi. A szükséges fehérjeszükségletet növényi eredetű alapanyagokból elégítjük ki, amelyek nagy mennyiségben importból érkeznek és jelentősen befolyásolják az előállított termékeink versenyképességét a világpiacon. Az előállítás egyéb költségei is folyamatosan emelkednek, melyek az előállítási önköltség növekedését eredményezik. Minden költségcsökkentő tényező a termelők hosszútávú túlélését, jó esetben fejlődését jelenti. Milyen eddig használatos anyagokat tudna kiváltani például a fekete katonalégy

liszt, ha egyáltalán ez lehetséges, és milyen kritériumoknak kell megfelelnie? – A termék nem tartalmazhat a haszonállatok szempontjából járványvédelmi kockázatot. Beltartalmának, emészthetőségének (hőkezelési hatások) minimális ingadozása fogadható csak el. Ha ezek az alapkritériumok teljesülnek, akkor akár kiválthatja az extrahált szójadarát (import), az extrahált napraforgódarát és repcedarát. A kiváltás mértékének meghatározásához tudnunk kell a termék fehérjetartalmát és emészthetőségét, és nem utolsósorban piaci árát. Mindezen tényezők összességében határozzák meg a versenyképességét az eddig engedélyezett és használt növényi, illetve állati eredetű fehérjeforrásokkal szemben. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg dr. Lehoczky György, az Agro-M Zrt. sertéstelepének vezetője is. – A jövő útja kétségkívül az alternatív takarmányozás. 24000 sertésről és 1350 szarvasmarháról kell naponta gondoskodnunk. A szemes termények nagy részét magunk termeljük, de az import szójadara éves szinten 450 millióba kerül. A rovaralapú takarmány felhasználásához szükségesek az EU-engedélyek és a referenciák a felhasználásról. A véleményem szerint nem lehet más a jövő útja, csak a hagyományos takarmányok kiváltása, a fokozatosság elvének betartásával. A témáról bővebben az OrosCafén olvashatnak.


OROSHÁZI AGRÁRINFÓ

7.

Bízzunk a szép napos időben, és egy-egy jó fotóért ne tapossuk le a repcetáblát

Virágzik a repce, de nem gyűlik a méz Az idei szokatlanul hideg tavasz miatt már most tudható, hogy országosan alig lesz pergethető repceméz, de az is biztos, hogy messze elmarad majd az akácméztermés is az átlagos években elérhető 10 ezer tonnától. A gyümölcsfák virágzása mellett az első komolyabb táplálékforrás a repcevirágzás a méhek számára, azonban az idén is aszállyal kezdődött a tavasz a repceföldeken, a hideg miatt pedig kései és elhúzódó a virágzás is. Tovább nehezítette a helyzetet az időjárás. Sokat volt hűvös, még többet szeles az idő. Az erős szélben a

A taposással nagy kárt okoznak a fényképezkedők

Fotó: CSJ

Csip-csip csóka „Csip-csip csóka, vak varjúcska…” Az ismert gyerekdal éneklése alatt elgondolkodtunk-e már azon, hogy mi az a vak varjú? Van-e egyáltalán köze a csókához, ahogy azt a mondóka első sora is írja? A válasz, határozott nem! Egy teljesen más madárrendbe tartozó faj szerepel a mondókában, ami nem más, mint a bakcsó. A gólyaalakúak rendjébe, ezen belül a gémfélék családjába tartozik. A bakcsó leginkább szürkület idején aktív – emiatt kapta az éjszakai holló elnevezést

–, azonban fiókái nevelése során nappal is útnak indul a táplálékért. Az alkonyati órákban csapatosan repülnek táplálkozóhelyeikre, ahol a madarak lesben állva vadásznak, mozdulatlanul bevárják zsákmányukat, majd hirtelen lecsapnak rá. Étlapjukra kétéltűek, halak, rovarok kerülnek. Repülés közben sűrűn hallatják jellegzetes hangjukat. Vak varjúnak tehát nem azért mondják mert, nem lát, hanem, mert azt mondja: „kvak-vak”. További elnevezései is ismertek, úgymint kvakvarjú, oláhpap, kakcsó vagy vasfejű vakkánya.

Májusi eső Ki ne hallotta volna már sokszor a szállóigévé vált mondatot: májusi eső aranyat ér. Mivel a szeszélyes, szeles április után általában a május száraz, ezért elterjedt a mondás. A növények hálásak a csapadékért, mert a virágzás utáni időszakban sok vízre van szükségük. Ha a napos-esős idő váltakozik, akkor jól fejlődik az eper, a borsó. Virágzik a málna,

a szeder, növekszenek a kalászosok. A csapadék főként ebben az időszakban nélkülözhetetlen a növények számára. Ilyenkor szökkennek szárba az őszi vetésű kalászosok. A tavaszi vetésű, nagy területen termesztett kukorica és napraforgó épphogy kibújt a földből, gyökere még nem ér mélyre a talajban. Ezek fejlődéséhez is nélkülözhetetlen az említett, aranyat érő májusi eső.

BARNA TOJÓTYÚK

Hirdetésfelvétel:

Egyéves jól tojó 650 Ft/db, 15 db-tól ingyen szállítással megrendelhető.

Tel.: 06 (30) 860-2627

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30

Lapzárta: szerda 15 óra Burján Erzsébet médiafelület-értékesítő:

06 (70) 423-3698

E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

Kedves és udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat az Atalante Kft. húsboltjaiban, ahová vágóhídunkról mindig friss sertés- és marhahús érkezik, valamint baromfihúsok széles választékát kínáljuk. Vörösmarty u. bolt 06 (30) 264-5098 Kossuth u. 2–4. sz. alatti bolt 06 (30) 525-2779

méhek nem tudnak hordani. Mindössze két-három olyan nap volt, ami megfelelő a méhek számára. Ez csak arra elég, hogy a méhek nem halnak éhen, legalábbis pótolni tudják a március-áprilisban felélt tartalékokat, de érdemi méztermést nem ad. Orosházán kissé jobb a helyzet az országosnál, mondta el Rajki József, a helyi méhészegyesület vezetője. – Nálunk a május eleji jó idő hozott olyan napokat, amikor tudtak hordani a méhek. Bízom benne, hogy lesznek még ilyen napok szép számmal és akkor, ha nem is rekordmennyiségben, de lesz repceméz is, és ki tudja, még az akác is hozhat virágot.

Talán furcsa és első pillanatra említésre sem méltó a probléma, ami nem an�nyira a méhésznek, hanem inkább a gazdáknak okoz gondot a repcével kapcsolatban. A virágzó repcetábla nagyon szép, és egyre inkább divatba is jön különböző közösségi oldalakon az itt készült képek kirakása. Nem volna baj, ha a tábla szélén megállva készülnének a fotók, a selfie-k, de rendszerint bemennek egészen messzire – sokszor komplett családok is –, hogy a virágtenger közepén fotózkodjanak. A taposással persze jelentős kárt okoznak. Kerüljük ezt, álljunk meg a szélén!

Várják a Békés megyeieket is

Munkaszüret Falusi önkormányzatok pályázhatnak

Fotó: archív

Háziállatok ivartalanítása Félmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat kutyák azonosító chippel való ellátására, veszettség elleni oltásra, valamint kutyák és macskák ivartalanítására falvak önkormányzatai részére. A Magyar falu programon belül meghirdetett pályázaton egy-egy önkormányzat legfeljebb másfél millió forint támogatási összeget igényelhet. Az állatvédelemről indított internetes kérdőívre több mint 262 ezer válasz érkezett, és a véleményüket elmondók kiemelt feladatként jelölték meg az ivartalanítási prog-

ram kiszélesítését, a felelős állattartásra való felhívást. A támogatás célja, hogy az 5000 főnél kisebb állandó lakosságú településeknek segítséget nyújtson a nem kívánt állatszaporulat mérséklésére. A most meghirdetett 500 millió forintos keret 14000 állat ivartalanítására elegendő. A pályázat keretében az önkormányzat támogatást igényelhet, hogy segítséget nyújtson a település lakóinak kutyák és macskák állatorvos által elvégzett ivartalanítására, az állatok veszettség elleni védőoltására, valamint mikrochippel való megjelölésére.

A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar 25 millió ember ellátására is képes, ezért a lakosság számára az élelmiszer-ellátás jelenleg zavartalanul biztosított. Az élelmiszeripari vállalkozások és a gazdaságok azonban az új típusú koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet miatt munkaerőhiánnyal küzdenek, amely a közeljövőben romolhat. Az Agrárminisztérium a helyzet enyhítéseként és egyik megoldásaként online platformot hozott létre, hogy az élelmiszer-alapanyag előállítókat és termelőket ös�szekösse a potenciális munkavállalóikkal. Céljuk, hogy ebben a nehéz helyzetben

az élelmiszerlánc érintett vállalkozásait támogassák a szükséges munkavállalók gyors megtalálásával. A mezőgazdasági ágazat számára kulcsfontosságú, hogy az előkészítő, gondozási és betakarítási munkálatokhoz a megfelelő számú munkavállaló rendelkezésre álljon. Ez az oldal lehetőséget teremt a munkaadóknak az aktuális idénymunkákra megfelelő számú munkaerő toborzására, a munkavállalóknak pedig a számukra alkalmas ágazatokban elérhető munka megtalálására. A Békés megyei munkavállalók az eddig eltelt időben még nem találták meg ezt a lehetőséget. Írásunk talán segít ebben.

PATKÁNYIRTÁS vadászgörényekkel és kutyákkal,

VEGYSZERMENTESEN! Érdeklődni: 36 (20) 240-0494

Keresd akciós kiadványunkat on-line!

Ilovszky Tüzép • Orosháza, Temető u. 2. Tel.: 68/412-368 • Tel./fax: 68/413-051 Nyitva: H-P: 7:00 - 16:00 • Szo: 7:00 - 12:00 ilovszky@ilovszkytuzep.hu • www.ilovszkytuzep.hu


8

MOZAIK közlemény

ÁLLÁSPÁLYÁZAT Az Orosházi Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

OROSHÁZI POLGÁRMESTERI HIVATAL JOGÁSZ munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Bizottsági és képviselő-testületi ülésekre előterjesztések készítése, elkészült előterjesztések jogi ellenőrzése. Szerződések, jogi állásfoglalások készítése. Hivatali levelezések jogi kontrollja. Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal jogi ügyeinek intézése, képviselete a társhatóságok előtt. Közszolgáltatások jogi kontrollja. Jogi tanácsadás önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok részére. A pályázat benyújtásának határideje: 2021. május 28. A részletes pályázati kiírás a www.oroshaza.hu weboldalon és az oroscafe.hu hírportálon olvasható.

PATIKAÜGYELET Május 10-től május 16-ig: Pingvin Patika Orosháza, Győry Vilmos tér 1. Tel.: (68) 415-815 Május 17-től május 23-ig: Aranyvessző Patika Orosháza, Kiss Ernő u. 8. Tel.: (68) 417-722

2021. MÁJUS 14.

OMTK-ULE: szakmai munka a gyermekekért

Elismerő vélemény Az orosházi utánpótlás-nevelés feltételeiről belga szakemberek vallottak elismerően.

A Magyar Labdarúgó-szövetség a Double Pass belga tanácsadó céget bízta meg a hazai utánpótlás-nevelési műhelyek átvilágítására. A külhoni tanácsadók az ULE infrastrukturális hátterét kiválóra értékelték. Tóth-Kása Sándor elnök elmondta, valamen�nyi beruházással a gyermekek edzéskörülményeit hivatottak még magasabb szintre emelni. – Az egyesület alapelve, hogy minden a gyermekekért van, minden a gyermekekért történik. A sportolóink magas szintű képzését UEFA-licences, jól képzett szakemberek végzik. Az utánpótlás terén a céljaink változatlanok: minél több gyermek egészséges életmódra, közösségi és minőségi életre nevelése, illet-

Kiváló feltételekkel várják a gyermekeket ve saját nevelésű játékosok zömével az orosházi felnőtt foci ismételten magas szintre emelése – emelte ki Tóth-Kása Sándor. Az elnök összegezte, a beruházások és a minőségi képzés

Fotó: archív

a TAO-források és az önkormányzat hathatós támogatásával valósulhattak meg. Az utóbbi években az ULE Sportcentrumban átadtak többek között egy fedett műfüves pályát, egy nagyméretű

műfüves pályát és két élőfüves új pályát világítással, öntözőrendszerrel. Jelenleg konditermet építenek, továbbá a Mátrai Sándor Stadionban folynak felújítási munkálatok. A hatéves Benkő Hunor Bence néhány hónapja tagja az ULE U5-U6 korosztályának. – Ez év februárjában, az U5-U6 korosztálynál kezdte el a focit. Először kicsit félénk volt, de hamar belerázódott és felvette az edzések ritmusát. Egyre nagyobb kedvvel és örömmel járunk edzésre, Elekes Károly és Balázs József edzők tanítják a futball tudományára. Bár az én időmben lettek volna ilyen feltételek – mondta el Benkő László édesapa. Az OMTK-ULE vezetése továbbra is várja a focizni szerető gyerekeket. Jelentkezni lehet az OMTK-ULE gyopárosi bázisán, továbbá Elekes Károly edzőnél a 06 30 445 4744-es telefonszámon. BT

Mérjünk gyakrabban A magas vérnyomás szerte a világon népbetegségnek számít. Magyarországon, így városunkban is nagyon sok a hipertóniás beteg, de sokan még nem is tudják ezt magukról. Nem véletlenül hívják sokfelé csendes gyilkosnak. A magas vérnyomásnak számos szövődménye lehet. A hipertónia felelős például a Magyarországon évenkénti 30 ezer stroke feléért is, amelyeknek veszélyét egy otthon elvégzett vérnyomásméréssel is fel lehet ismerni. Dr. Krajczár István háziorvos praxisában 2700 orosházi lakos van regisztrálva, és majd ötven százalékukat, 1149-et kezelnek magas vérnyomás miatt. Krajczár főorvos úr szerint huszonöt éves kor felett legalább évente, a kor előrehaladtával pedig egyre sűrűbben kell ellenőrizni a vérnyomásunkat. Tartsuk 140/90 alatt! Csányi József

Madár, fa és mézkirálynő A Madarak és fák napja minden évben óriási esemény a Vörösmarty Mihály Általános Iskola életében. A tavalyihoz hasonlóan idén is jórészt online ünnepeltek, de az oklevelek és díjak átadására, valamint a mézkirálynő-avatásra már az iskolában került sor. A legnagyobb elismerés, az alsós és felsős vándorkupa már 31. éve száll osztályról osztályra. Idén a 4. a és az 5.

a osztály érdemelte ki ezt a különleges díjat, melyet nagy dicsőségükre egy évig őrizhetnek majd. – Sok-sok játék és új ismeret várta a tanulókat – mesélte Tompa Lajos pedagógus. – Volt köztük keresztrejtvény, vaktérkép, anagramma, állatos TOTÓ, de tanulhattak a gyerekek a hungarikumokról is. Megpróbáltuk az elmúlt évben használt digitális technikákat alkalmazni, és a feladatlapok mellett

játékos barangolásokat is szerveztük a gyerekeknek. A nap egyik fénypontja a mézkirálynő-választás is. Cuc Dorina lesz egy éven át az a tanuló, aki az Orosházi Méhész Egyesülettel közösen járja a környéket, és hirdeti az orosházi mézet. A frissen avatott királynő első feladataként elszórta az egyesülettől kapott virágmagokat az egyik közeli bérház előtti parcellában, hogy így teremtsen „legelőt” a méhek számára. BSZA

A vándorkupát megszerezni a legnagyobb dicsőség

Fotó: HB

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166 DAREH központi ügyelet: +36 (66) 447-150 Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető; vezető szerkesztő: Szász Tamás István. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.