2021.06.04/21. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2021. JÚNIUS 4. • XXIV. ÉVFOLYAM • 21. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Évet értékeltek a tűzoltók

2

– Még mindig jóval több a műszaki mentés, mint a tűzeset

JÖVŐ HÉTTŐL JÁR A DOTTO

Fotó: HB

Hamarosan ismét menetrendszerűen közlekedik a kisvonat a belváros és Gyopárosfürdő között. Már néhány különjárattal üzemelt korábban is a Dotto. Az óvodás, illetve iskolás csoportok a kisvonattal jutottak ki Gyopárosfürdőre. – A fürdő szakaszos nyitásához igazodva június 11-től a megszokott útvonalon és menetrenddel indul el a Dotto, először csak péntektől vasárnapig. Július elsejétől már mindennap utazhatnak a járművön az orosháziak, illetve a városba látogató turisták – nyilatkozta Benkő Ferenc, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Megtudtuk, a díjszabás idén változik. Az orosháziak 400 forintért, míg a turisták 500 forintért válthatnak jegyet. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyerekek számára nem kötelező a maszk viselése, de a felnőtteket arra kéri, hogy viseljék a védőeszközt a kisvonaton. pá

Negyed évszázad története

3

– Jubileumához érkezett az evangélikus oktatás Orosházán

– Programok vártak a résztvevőkre a gyermeknapon

Sokak kedvenc Omega-slágerei felcsendültek

8

– Végre megérkezett Orosházára a Gyöngyhajú lány balladája

Ezekkel a sorokkal köszöntjük a pedagógusokat

„Te csak vesd a magokat” „Te csak vesd a magokat, hisz sosem tudhatod, melyik fog kikelni – talán mind!” – írta Albert Einstein.

Egy nagyon kedves tanárkollégámtól hallottam ezt az idézetet, mely talán tökéletesen megragadja a pedagógus hivatás nehézségét és egyben különlegességét is. Mert lássuk csak! Mit csinál egy pék? Begyúrja a tésztát, keleszti, beteszi a kemencébe, és lám, kész az illatos, friss kenyér. Látja, kézzel fogja az eredményt, ha jól dolgozott, érkeznek az elismerő visszajelzések. Mit tesz a kőműves? Felhúzza a falat, munkája szemmel látható, és éveken, évtizedeken át mutatja hozzáértését, precizitását. De mit csinál egy tanár nap mint nap? » folytatás a 3. oldalon

Minden magot egyformán gondoz, egyformán óv, hiszen mindnek megadja az esélyt a kikelésre

Fotó: Horváth Bence

Koszorúzás a múzeumban Koszorúzásra gyülekeztek néhányan múlt péntek délelőtt a Nagy Gyula Területi Múzeum udvarán, Harruckern Ferenc báró emléktáblája előtt.

MÁSODIK KÖRÖS PFIZER-OLTÁS Pénteken kapja a második adag Pfizer-oltást az a több mint 400 ember, aki április 30-án vette fel az első adag vakcinát a tömeges oltás napján. Orosházán április 30-án több mint 400 ember élt a lehetőséggel. Mivel ezen a napon nem időpont alapján, hanem érkezési sorrendben történtek az oltások, így a június 4-én esedékes második körre sem biztosítanak időpontot az érintetteknek. A második oltásra 7–17 óra között érkezzenek meg. Az oltásokat érkezési sorrendben adják be. A kórház udvarán található korábbi gyermekambulancián, az Ü/3 és Ü/4 oltópontokra kell menni. Oda a Kórház utcai főkapunál a portán keresztül lehet bejutni. Az oltás előtt a regisztráción kell jelentkezni. CSJ

5

A Garabonciások is eljöttek

Leginkább televíziókat hoztak

Fotó: Horváth Bence

Elektronikai hulladék Környezetvédelmi szempontból rendkívül jelentős és az orosháziak közt igen népszerű az önkormányzat által évente kétszer meghirdetett elektronikai hulladékot gyűjtő akció. Ilyen alkalmakkor a lakosság ingyenesen megszabadulhat feleslegessé vált híradástechnikai és egyéb elektromos kisgépeitől. Ezeket az önkormányzat által megbízott szakértő cégek szerelik szét. Újrahasznosítják, amit lehet, és megsemmisítik, amit nem. Mindenesetre az ide kihozott

tv-k, rádiók, hűtőgépek, öreg számítógépek már biztosan nem szennyezik a környezetet, és nem valamelyik árokparti illegális lerakóban végzik. Mint Molnár-Széplaki Dóra, az önkormányzat környezetvédelmi ügyintézője elmondta, az első napon száz köbméter elektronikai hulladék érkezett. – Természetesen az elektronikai hulladékgyűjtések alkalmával használt sütőzsiradék -gyűjtést is hirdetünk. Ez utóbbiakból eddig mintegy hatszáz liter olajat és százötven kiló zsiradékot hoztak ki. Csányi József

Húszéves hagyomány folytatódott az emléktábla megkoszorúzásával. Abonyi Lajos, az Orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat első elnöke elmondta, hogy a megemlékezést minden évben a városala-

pítás évfordulóján tartják. Idén a járványhelyzet miatt halasztották. – A Békés megyei németségnek igen sok köze van a Harruckern családhoz. Egyrészt Harruckern János György volt az, aki birtokára – egy nemzetiség, egy település formában – frankokat, svábokat, hessenieket – telepített. Harruckern Ferenc pedig lehetővé tette az orosháziaknak, hogy szerződé-

ses jobbágyként dolgozzanak és a szabad vallásgyakorlást. – mondta el Abonyi Lajos. Az emléktáblára három koszorút helyeztek el. Az osztrák nagykövetség koszorúját Abonyi Lajos, a város koszorúját Dávid Zoltán polgármester, a Német Nemzetiségi Önkormányzat koszorúját pedig Császár Péterné nemzetiségi önkormányzati képviselő helyezte el. Csányi József

Három koszorút helyeztek el Harruckern Ferenc emléktáblája alatt

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Fotó: Horváth Bence


2

AKTUÁLIS KÖZGYŰLÉS

Tájékoztatjuk tisztelt tagtársainkat, hogy az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete 2021. június 19-én, 10 órakor tartja éves beszámoló közgyűlését a nyugdíjasház udvarán. A rendezvény zárt körű!

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: fuvarszervező adminisztrátor (angolnyelv-tudással), értékesítő-pénztáros, üzemi adminisztrátor (angol-nyelvtudással). Fizikai munkakörök: lovasoktató, élelmiszeripari technológus, élelmiszeripari művezető, raktárvezető, barkácsbolti eladó, bolti eladó (Tótkomlós), bolti eladó, húsbolti eladó, bolti árukiadó, pultos (Nagyszénás, Tótkomlós), felszolgáló, szakács, kertészeti munkás (Tótkomlós), kisállatgondozó (kutyák mellé), lakatos, esztergályos, gépi forgácsoló, CNC-lézervágógép programozó-kezelő, hegesztő, gépkezelő-karbantartó, emelőgép-karbantartó, géplakatos/ipari gépész, általános karbantartó, mezőgazdasági gépszerelő, karbantartó elektroműszerész, karbantartó lakatos, esztergályos, marós, betanított munkás (Tótkomlós), villanyszerelő, gépkezelő, nemzetközi tehergépkocsi-vezető (C+E), traktorvezető (JCB traktorra) nehéz földmunkagép-kezelő, rakodógép-kezelő (Manitu, Caterpillar), árufeltöltő-raktáros, fűnyíró, rakodógépkezelő, targoncavezető, betanított élelmiszeripari munkás, kön�nyűipari munkás (egyszerűsített foglalkoztatás – Tótkomlós). Az állásokról bővebben a www.munka.hu honlapon vagy a 06-70/491-2157-es telefonszámon tájékozódhat. közlemény

PERMETEZÉS Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy megkezdi Orosháza közterületein a vegyes fák permetezését. Munkavégzés időtartama: 2021. 06. 05. – 2021. 06. 20. Felhasználandó szerek:

• Tazer 250 SC

0,8 l/ha

• Mospilan 20 SG 0,3 kg/ha • Vektafid A 1,0 l/ha Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 21nap. Munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap. A szer méhekre veszélyességi kategóriája: méhekre NEM veszélyes.

A szer vizekre veszélyességi kategóriája: vizekre

KIFEJEZETTEN veszélyes.

2021. JÚNIUS 4.

Még mindig jóval több a műszaki mentés, mint a tűzeset

Évet értékeltek a tűzoltók Közel ötszáz alkalommal riasztották az orosházi tűzoltókat 2020-ban. Bohák János parancsnok elmondta, hogy a műszaki mentések, tűzesetek mellett az utóbbi években egyre többet hívják őket segítségül lakásokba való bejutáshoz.

Az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság működési területéhez 12 település tartozik, 24 ezer ember védelméről gondoskodik. A terület védelmét napi 14 fővel, két gépjárműfecskendővel, egy vízszállító gépjárművel, egy létrás szerrel és egy gyorsbeavatkozó gépjárművel látja el. – Az elmúlt évekhez viszonyítva 2020 átlagosnak mondható. A műszaki mentések száma ezúttal is jóval meghaladta a tűzesetek számát. Az eltérés elsősorban a megváltozott időjárási körülményekből adódik – nyilatkozta Bohák János alezredes, orosházi tűzoltóparancsnok. Tavaly összesen 478 alkalommal riasztották az oros-

Az orosházi tűzoltók 2020-ban is magas szinten látták el a helyiek védelmét házi tűzoltókat a parancsnokság területén. Ez a szám összességében hattal kevesebb, mint egy évvel korábban. Orosházán ebből 238 alkalommal vonultak a tűzoltók: 39 esetben tűzoltás, 152 esetben pedig műszaki men-

tés volt a feladatuk, tévesen 47 alkalommal riasztották az állományt. A káresetek év közbeni eloszlása nem változott. Kiemelt időszaknak számít a tél végi, tavaszi időszak, valamint nyár végi, kora őszi időszak.

Fotó: archív

A parancsnoktól megtudtuk, hogy ugyan Orosházát sem kerülte el a szélsőséges időjárás, de leginkább Csorvás és Gerendás környékén kellett viharkárok miatt dolgozniuk az orosházi tűzoltóknak. – Az elmúlt években meg-

szaporodtak azok az esetek, amikor hívnak minket a társszervek, hogy segítsünk bejutni idős, bajba jutott emberek ingatlanába. Fontos lenne, hogy a rokonok, közeli hozzátartozók, szomszédok jobban figyeljenek egymásra, hiszen így ezek az esetek elkerülhetők – hívta fel a figyelmet Bohák János. Rámutatott a szén-monoxid-érzékelők fontosságára és használatára is. A téli időszakban nem ritka eset, hogy szén-monoxid-szivárgás miatt riasztják a tűzoltókat. Bohák elmondta, hogy 2020-ban az orosházi parancsnokság területén halálos eset nem fordult elő. Az orosházi tűzoltók jelenleg egy ideiglenes látják el a feladataikat, hiszen tavaly novemberben elkezdődött a Kossuth téri laktanya felújítása. A beruházás keretében szigetelik az épületet, kicserélik a nyílászárókat, a teljes gépészeti, elektromos és közműrendszer is megújul. Patakfalvi Ádám

Alpinisták az élményben Az élményfürdő tetőszerkezetének gerendáit cserélik a szakemberek. Az alpinisták várhatóan a beltéri rész nyitására elkészülnek a munkálatokkal.

Belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés

Fotó: Horváth Bence

Házasságkötés és temetés Az ötmillió beoltott elérése után az egyházak határozhatják meg az egyházi házasságkötésekre és a temetésekre vonatkozó védelmi intézkedésekeit. – Templomunkban keresztelésre, esküvőre a közelmúltban nem került sor, főként, mert ezek csak szűk körben valósulhattak volna meg – mesélte Ördög Endre evangélikus igazgató lelkész. – Most viszont már a korlátozások enyhítésének köszönhetően ezek az egyházi liturgiák is megtarthatók. A temetéseket érintően is változásról számolhatunk be. Eddig a temetőben a ravatalozó körül létszámkorlátozás volt érvényben, mára azonban ez is megszűnt. A templomban továbbra is

érvényben vannak a védelmi intézkedések, kötelező a maszk, valamint belépéskor a kézfertőtlenítés. Ezen felül minden második padsor le van zárva, a fennmaradókban párnák jelzik a megfelelő ülőtávolságot. A kivonulásnál minden alkalommal kérik a megjelenteket a fegyelmezettségre. A katolikus esperesplébánost is megkerestük a témával kapcsolatban. – A legfőbb engedmény, hogy most már a temetések során a ravatalozón belül is lehet tartózkodni maszk használata mellett – mondta Iványi László. – Fontos, hogy a szabad ég alatt ezután nem lesz korlátozva a temetésen jelenlévők száma. Ezen felül lényeges változás, hogy a templomban újra használható lesz a gyóntatószék. BSZA

A tetőszerkezet a közel két évtized alatt elhasználódott, emiatt már javításra szorul. A statikai felülvizsgálatot már korábban elvégezték a szakemberek. – Kiderült, hogy a tetőablakoknál, a polikarbonát borítású részeknél a támaszgerendák elhasználódtak, már korhadni kezdtek. Szerződést kötöttünk egy ilyen munkára specializálódott alpinista céggel, amely elvégzi a gerendák cseréjét – vázolta a részleteket

A beltéri rész nyitására elkészül a javítás Benkő Ferenc, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Megtudtuk, hogy a gerendák cseréje hét és fél millió forintba kerül. A munkálatokat május 31-én kezdték a

Fontos szabályok táborokhoz A járványhelyzet enyhülésének köszönhetően ugyan engedélyezték a nyári táborok szervezését, de még így is több általános egészségügyi szabály érvényben maradt. Ha kicsit is beteg valaki, akkor értelemszerűen nem mehet táborba. Ha pedig a tábor során lesz beteg valaki, akkor azonnal el kell őt különíteni, majd haladéktalanul orvoshoz vinni.

A beléptetéskori lázmérésre, takarításra, folyamatos fertőtlenítésre továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni, tehát az alapszabályok ilyen szinten nem változtak. – Ami például nehézséget jelenthet, ha múzeumba szeretne egy csoport elmenni, ott a kísérőknek védettségi igazolvánnyal kell rendelkezniük – tudtuk meg Patyi Gábortól, az önkormányzat sportreferensétől. Bojtor Zalán

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

Fotó: Horváth Bence

szakemberek. Várhatóan az élményfürdő beltéri részének nyitására, azaz június 11-ig a tervek szerint végeznek. További részletek az OrosCafén olvashatók. Patakfalvi Ádám

Értékelés és jövőbeni feladatok Az Orosházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum múlt héten tartotta soron következő ülését. A program keretében szó esett a 2020-ban lejárt városi drogellenes stratégia értékeléséről, a tagszervezetek által tervezett és folyamatban lévő szolgáltatásokról. A tagszervezetek beszámoltak arról, hogy a város drogellenes stratégiájának megvalósítását számos programmal és javaslattal segítették. Az értékelés során megfogalmazódott a lakosság, a szülők információval való ellátottságának javítása. Az értekezlet témája volt még a KEF-ek szakmai fejlesztését elősegítő képzés tapasztalatainak ismertetése, mely a következő stratégia megírásához nyújt majd segítséget. Csányi József


3

KÖZÉLET

2021. JÚNIUS 4.

Jubileumához érkezett az evangélikus oktatás Orosházán

„Élen állsz, és messze látszol, sose feledd, példa vagy!”

Negyed évszázad története

Tisztelt Pedagógusok!

25 tanév telt el azóta, hogy a Székács József Evangélikus Iskola a 90-es évek közepén egyházi fenntartásba került. Nagy Róbert, az intézmény igazgatója elmondta, hogy egy olyan évfordulóhoz érkeztek, ahol érdemes megállniuk, kicsit visszatekinteni, valamint hálát adni Istennek mindazért, ami ebben az iskolában történt, mindazokért az emberekért, akik ezt az iskolát segítették vagy vitték előre az elmúlt években. A visszatekintés mellett ugyanakkor hálával tekintenek a jövőbe is. A hálaadás mellett egyben az óvatos megfontolás is nagy szerepet játszott, sokan nem tudták személyesen tiszteletüket tenni, de az iskola történetének legfontosabb tagjai közül is sokan elküldték köszöntőgondolataikat. Az igazgató az evangélikus iskolában az elmúlt évek során tanuló diákoknak is köszönetet mondott, a következő tanév során pedig főszereplésükkel szeretnék lebonyolítani azt a

Pedagógusnap alkalmából a legnagyobb tisztelettel köszöntöm Orosháza minden oktatási és nevelési intézményének pedagógusát – Nagy László gondolatával.

Köszöntők sora követte egymást a jubileumi rendezvényen gálaműsort is, melyet eredetileg a jelenlegi eseményhez terveztek. A templom főbejáratánál lettek kiállítva az idei, rendhagyó módon meghirdetett Kölcsey-verseny rajzai és fotói. Az iskola tanulói versmondásban

is megcsillogtatták tudásukat, csakúgy, mint a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékeiként is szereplő diákok zenés produkciójukkal. Az egykori tanárok, munkatársak mellett az iskolával szorosan együttműködő in-

Szükség van a feltöltődésre Oravecz Nóra alpolgármestert kérdeztük arról, mennyire lesz kulturális eseményekben gazdag az idei nyár. – Sajnos nem lesz annyira gazdag, mint szerettük volna. Nem tudtuk, mikor ér véget a pandémia, mely talán még véget sem ért, így nagyobb rendezvényeket előre nem mertünk leszervezni. Nagyon nehéz időszakon mentünk keresztül, mely megviselte az egész országot. Most újranyitottunk mindent, többek közt az egyesületek számára a Petőfi Művelődési Központ ajtaját, és a vendégek számára a szállodánkat is. Az első nagyobb ingyenes rendezvényünk, a gyereknapunk sikeresen megvalósult – mondta Oravecz Nóra. Az alpolgármester hozzátette, érkeztek negatív kritikák a gyereknapi rendezvénnyel kapcsolatban, de hangsúlyozta, ezekből tudnak építkezni. A törvényt nekik is be kell tartani, ezért volt az, hogy csak a

védettségi kártyával rendelkező szülőket engedték be gyermekeikkel az épületbe. Ettől függetlenül úgy véli, a szabadtéri programok között is akadt számos színes és érdekes. – Szeretnénk még több rendezvényt, még több ingyenes megmozdulást, hiszen nagyon nagy szükségük van az embereknek arra, hogy kimozduljanak, jól érezzék magukat, és lelkileg feltöltődje-

nek – folytatta Oravecz Nóra. – A pandémia nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megterhelő volt az emberek számára, és egy lelki törésből nagyon nehéz felépülni. Ha mi azzaltudunk segíteni, hogy olyan programokat tervezünk, ahol összejöhetnek az emberek és beszélgethetnek egy jót egymással, akkor azon leszünk, hogy ezeket a lehetőségeket megteremtsük. BSZA

Fontos összejönni, beszélgetni egy jót

Fotó: Horváth Bence

Fotó: Kecskeméti Krisztina

tézmények képviselői is köszöntőt mondtak, melyek sorát Ördög Endre, az Orosházi Evangélikus Egyházközség igazgatólelkésze zárta, majd a vendégek közösen elénekelték a nemzeti Himnuszt. Bojtor Zalán

Ágyúdörgés A vadon élő madarak nemcsak vetés idején okoznak komoly károkat, hanem a gyümölcsérés idején is. Az Orosházán élők minden nyáron tapasztalhatják az ágyúdörgésszerű hanghatást. Az önkormányzat honlapján megjelent információk alapján az idén sem lesz ez másképp. „A meggy érésével ismét számolnunk kell a seregélykártétellel. Orosháza külterületén 2021. 06. 01-től - 2021. 06. 30-ig terjedő időszakban seregélyriasztást végeznek NK-52-es típusú vadriasztó gázágyúval, mely robbanó hanghatással jár. A gázágyút 7-től 19 óráig működtetik. A kellemetlenségek miatt kérjük megértésüket.” A cseresznye és a meggy érésekor elsősorban a nagy számban megjelenő seregélyek okoznak jelentős pusztítást a termésben. A gazdák szeretnék megvédeni termésüket, ezért különböző védekezési és madárriasztó módszereket alkalmaznak. Ezek egyike a gázágyú. Csányi József

Vajon melyik mag kel majd ki? » folytatás az 1. oldalról

Ad, nyújt, tesz, szolgál, és van, hogy az eredmény nem jön. Még nem. Még várat magára. Harminc gyermeket oktat, nevel, és a harmincból talán csak egy-két diák érti meg igazán, miről is beszél, és csupán nyolctíz van, aki legalább igyekszik ezt megtenni. A pedagógusnak pedig nem szabad csüggednie, nem szabad elkeserednie, hiszen tudja, az ő munkájának gyümölcséhez idő kell. Talán nem ott és akkor fog beérni az, amit elmondott, lehet, csak évekkel később veszi hasznát a tanítványa az információnak,

akkor viszont milyen jó lesz, hogy ő ennek már a birtokában van. Vagy talán nem is a leadott tananyag lesz egyszer meghatározó valamelyik diákja életében, hanem a személyisége, a tartása, a becsületessége, a példamutató erényessége vagy épp empatikussága. Hiszen egy tanár nemcsak ismereteket ad át, hanem értékrendet is. Egyikük az igazságosságra, a kitartásra nevel, a másik a könnyedségre és arra, hogy nem kell az életet véresen komolyan venni. A pedagógus így dolgozik nap mint nap, várja, várja, hogy a harminc magból kikeljen egy.

Nem tudja még, melyik lesz az, épp ezért mindet egyformán locsolja, mind körül gondosan kapálgat, irtja a gazt. Lehet, egyetlenegy fog csak kibújni, és az is csak akkor, mikor már nem is remélné. A képernyőn való találkozás, és elektronikus levelek által tartott kapcsolat még inkább megnehezítette a pedagógusok feladatát, de feladniuk most sem szabadott. Milyen lehetett így oktatni? Magam előtt látom a földművest, aki lapátolja be a termést a tárházba, de annak ajtaja mögött csak sötétséget lát. Raktároz télire. Tudja, hogy

ő mindent megtesz, és hiszi, hogy a munkájának meglesz az eredménye, reméli, hogy az az energia, amit belefektetett, nem vész el, épp ezért csak lapátolja, lapátolja be az értékes termést a nagy feketeségbe... Néhány hete visszatértek a gyerekek az iskolába, véget ért az online oktatás, azt a jelenléti váltotta fel. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek meghálálják azt a törődést, melyet még ebben a jóval zordabbnak tűnő formában is megkaptak, és a kis magok szépen fejlődnek tovább a meleg, biztonságot nyújtó földben. BSZA

Önök az egyik legszebb hivatást választották, hiszen gyermekeinknek adják a tudás, a jó példa, a türelem ajándékát, valamint a kedves, ugyanakkor irányt mutató, támogató szavakat. Gyönyörű feladat, ám embert próbáló is! Önök mégis mindig helytállnak, még olyan rendkívüli körülmények között, mint amilyen az idei nevelési, oktatási év volt. Édesapaként és városvezetőként is hálás vagyok, hogy városunk gyermekeit elhivatott, szeretni tudó pedagógusok és segítőik nevelik, oktatják. Tisztelettel kérem Önöket, hogy a jövőben is ajándékozzák meg gyerekeinket tudással, türelemmel és dicséretekkel, és mutassák meg nekik, hogy a szorgalom a legjobb eszköz céljaink eléréséhez.

Köszönetet mondok azért, mert Önökre bízhatjuk legféltettebb kincseinket, gyermekeinket, akiket Önök nap nap után gondos kézzel és tiszta szívvel nevelnek, tanítanak. Kívánok kedves mindannyiuknak munkájukba vetett hitük megtartása mellett jó egészséget, sok erőt és még több gyermekmosolyt, a rövidesen megkezdődő nyári hetekre pedig jó pihenést!

Dávid Zoltán polgármester


4

AKTUÁLIS/OROSOKOS

Gördülékeny az ellenőrzés

A gátfutás lett a kedvence Nagy Imola a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán tanul. Fogorvosnak készül, a tanév elején pedig az intézmény Művészeti Karán is megkezdte tanulmányait, hegedűművész szakon.

Akinél nincs kártya, az a QR-kóddal is igazolhatja védettségét Május 1-jén a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei. A népszerű Geli’s söröző üzemeltetőjét, Baranyi Gellértet kérdeztük arról, mennyire működik gördülékenyen az igazolványok ellenőrzése. – Eddig csupán néhány olyan vendégünk volt, aki benn szeretett volna fogyasztani. A vendégkörünk nagy része a kerthelyiséget preferálja. Amennyiben valaki benn szeretne helyet foglalni, nincs más dolga, mint jelezni ezt az igényt a pultosunknak, aki ezt követően ellenőrzi a védettségi igazolványát. Eh-

hez szükség van a személyi igazolvány felmutatására is, hiszen a védettségi kártya csak azzal együtt érvényes. Aki nem hozta magával, annak sem kell aggódnia, hiszen a telefonján keresztül is bizonyíthatja védettségét a QR-kód bemutatásával. Mi ezt leolvassuk, és ezt követően már helyet is foglalhat a belső térben a vendég – mesélte a söröző üzemeltetője. Fontos, hogy a hely üzemeltetőjének, illetve a pultosnak a kormányrendelet csak arra ad lehetőséget, hogy megtekintse az igazolványt, annak adatait nem rögzítheti. Baranyi Gellért kiemelte, szerencsés helyzetben vannak, hiszen a vendégkörük

Fotó: Horváth Bence

kulturált és intelligens, így semmilyen gond nem adódott még ebből. Hozzátette, egészen eddig egyetlenegyszer fordult elő, hogy egy nagyobb társaság benn foglalt helyet. Szinte mindenki élvezi a friss levegőt, a szép környezetet. A teraszon lévő vendégek mindegyike a védettség igazolása nélkül is használhatja a vendéglátó üzleten belül a vendéglátóipari egység mosdóját, illetve, amen�nyiben a kerthelyiségben vagy a teraszon nincs lehetőség fizetni, akkor szintén megengedett erre az időre a benntartózkodás. De természetesen csak orrot és szájat eltakaró maszkban. BSZA

2021. JÚNIUS 4.

A mozgás szeretetét szüleitől örökölte. 14 éves volt, amikor hivatalosan is elkezdett atletizálni, a gátfutással pedig nem sokkal később a Táncsics Mihály Gimnáziumban töltött évei alatt ismerkedett meg. – Az, hogy milyen csapatban edzeni, a Békéscsabai Atlétika Clubban tapasztaltam meg – emlékezett vissza. Amint megtudta, hogy Pécsre vették fel egyetemre, rögtön el is kezdte keresni a lehetőséget, hogy sportolhasson a tanulmányai mellett. Így talált rá a PVSK sportegyesületre, melyhez jelenleg is le van igazolva. Néhány napja a MEFOB-on vett részt, ahol kiváló eredményt ért el. 400 gáton indult el az egyetemi sportesemények egyik legjelentősebb versenyén, ahol a dobogó második fokára állhatott fel. BZ

Gyereknapon öt első osztályost kérdeztünk

„Ez a mi ötösünk” Gyereknap alkalmából a megszokott öt kérdésre most öt első osztályostól érkezik válasz. Ígérjük, szívderítő sorok várnak Önökre. – Leah-Faith, neked melyik a kedvenc filmed? – A Harry Potter első része. Keresnek benne egy varázspálcát, meg Harry állandóan csinál valamit, amit nem kellene. Nagyon kedves ez a Harry, tetszik a szemüvege is. Vannak a filmben olyan nagy orrú, ijesztő manók is, meg van egy fekete ruhás ember, aki meg akarja ölni a szép unikornisokat, és meg akarja enni a kék vérüket. – Leyla-Hope, neked melyik a kedvenc könyved? – A lovak. Ebben azt írták, hogy a lovak szépen veszik ki a kezünkből a répát meg az almát, ha etetjük őket. Csak állandóan összenyálaznak, ha enni adsz neki. Sok fajta van benne, van olyan is, ami tiszta fehér. Az egyik képen fésülik a lovakat, az nekem nagyon tetszik.

Autók belseje, székek és ülőgarnitúrák kárpitjai Horváth Gábor számára a kárpitos munka a pályaválasztással együtt járt, elmondása szerint szülői ajánlásnak is köszönhetően kezdte meg. Már 30 éve, 1991-ben vágott bele, az iskolai évekkel párhuzamosan is végezte, vállalkozóként pedig 2003-tól. 2008 és 2020 között másodállásban, azóta pedig ismét főállásban végzi az autók ülésétől kezdve egészen a bútorokig kiterjedő munkáját. g é p j á r m ű k l í m a-s z e r v i z

– Személygépkocsik, teherautók, mezőgazdasági járművek klímaberendezéseinek javítása, beszerelése, tisztítása. – Állófűtések és kiegészítőfűtések beszerelése, szervizelése. – Gumiszerelés (mkp., szgk., ktgk.). Orosháza, Lenkei u. 54. Telefon: (30) 2611-828

Immár 30 éve, hogy belevágott a kárpitos szakmába Horváth Gábor, aki már az iskolai évei alatt is ezen a területen dolgozott. Munkáját ugyan folyamatszerűnek tartja, de mint mondta, az évek során a többi szakmához hasonlóan kárpitosként is érdemes volt alkalmazkodni az éppen aktuális változásokhoz. Ő is így tett, hiszen mindig újabb és újabb dolgokkal találkozott, miközben tanult és a szakmán belül képezte magát. Szabó Lőrinc utcai műhelyében az autók üléseitől, tetőkárpitjaitól kezdve a

bútorokig bármivel szívesen foglalkozik. – Most még nagyjából fele-fele arányban van a bútorok és az autók kárpitozása, de egyre több az autó, így szerintem hamarosan át fog billenni a mérleg a javukra. Most is van a műhelyben 4 autóra való komplett ülésgarnitúra, de tetőkárpit is sok van. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a bútorok ne készülnének a már korábban is megszokott ütemben. Ülőgarnitúrákat, székeket kárpitozok javarészt eb-

ben a kategóriában, főleg textil- és műbőrös garnitúrákat. Ezekkel alapvetően a probléma az, hogy a bútorokat rossz minőségű anyagokkal vonják be, sajnos 4-5 évnél nem nagyon bírnak többet. Maga a szerkezet és a szivacsozás jó marad, csak a kárpittal van gond, de ilyenkor még inkább megéri áthúzatni, mint egy újat vásárolni – mesélte. Mint mondta, az autó kárpitozása számít kicsit macerásabbnak, hiszen elég időigényes elkészíteni egy

Fotó: HB

jó ajtó- vagy tetőkárpitot. Sokan keresik meg ezzel a kéréssel, hiszen gyakori jelenség, hogy valakinek az autója eléri a tizenéves kort és például a tetőkárpit cseréje szükségessé válik. – A tetőkárpitozás folyamata úgy történik, hogy vagy idehozzák az autót, kiszereljük belőle és letisztítjuk a régi tetőkárpitot, a maradék szivacsot, mert a probléma ilyenkor az, hogy a szivacs porlad el a szövet alatt és ezért megereszkedik a tetőkárpit. A másik megoldás pedig az, ha valaki úgy szeretné megoldani, hogy idehozza kiszerelve, és akkor csak a takarítások, valamint az újnak a felvitele marad. Mindkét esetben az autó kap egy új tetőkárpit anyagot újraragasztva, ami akár tíz évnél is többet kibírhat utána – tette hozzá. Horváth Gábor elmondta, az elmúlt időszakot meghatározó koronavírus-helyzet alatt nem sok változás történt, ugyan az anyagbeszállítás kicsit akadozott, de ez egyáltalán nem hátráltatta a munkában. (x)

Az OrosOkost Burján Erzsébet állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: burjan.erzsebet@oroscafe.hu

– Panni, neked melyik a kedvenc sorozatod? – A Tom és Jerry. Régebben Jerrynek szurkoltam, hogy el tudjon futni Tom elől. Egyszer megette őt Tom, de aztán vis�szajött a torkán, és sétálgatott a nyelvén. Tom megérezte, hogy ott van, Jerrynél viszont volt egy kalapács, és kikalapálta Tom fogát. Néha sajnálom Tomot, most már inkább neki szurkolok. – Olgi, neked melyik a kedvenc zeneszámod? – Nekem a Nem tudja senki. Szeretem énekelni, félig már el is tudom, meg jót lehet rá táncolni. Anyának is ez a kedvenc zenéje. Nekem az a rész tetszik benne a legjobban, mikor azt énekli, hogy nincs háza. – Dodi, te hol eszel a legszívesebben? – Gyopároson a Napsugárban. Nagyon szép hely. Nem messze tőle van egy játszótér, néha ott is megállunk, ha arra megyünk. A legjobban a rántott husi ízlik krumplipürével. BSZA


5

MOZAIK

2021. JÚNIUS 4.

Interaktív és sok mozgással járó programok vártak a résztvevőkre a gyermeknapon

A Garabonciások is eljöttek

A Máltai Játszótéren is újraindult az élet

Interaktív kiállítás volt az épületben

Szombatra és vasárnapra is szervezett programokat a gyermeknapi hétvégére a Petőfi Művelődési Központ csapata. Először a Bogár Muzsika gyermekzenekar adott koncertet, másnap pedig többek közt interaktív kiállítással, ugrálóvárral, kézműves lehetőségekkel és a nagy sikert arató Langaléta Garabonciásokkal várták a vendégeket.

dal még soha korábban nem hangzott el színpadon, ezért bízunk benne, hogy vidámmá tehetjük velük a gyerekek napját itt Orosházán – nyilatkozta. Ez így is történt, a gyerekek örömmel fogadták a dalokat, gyakran együtt énekelve azokat az előadókkal. Lajti Tímea, a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, az idei gyermeknap szervezése és lebonyolítása egészen eltért az eddig megszokottaktól. – Rendezvényszervezőként sem vagyunk könnyű helyzetben, hogy milyen döntéseket hozzunk, hiszen folyamatosan alkalmazkodnunk kell a kormányrendeletekhez. Amikor

A Petőfi Művelődési Központ koncerttermében várta szombaton a szórakozni vágyó gyerekeket és szüleiket a 2011-es alapítású, idén tehát éppen tizedik évét ünneplő Bogár Muzsika gyerekzenekar.

Pintér Mónika, az együttes énekese elmondta, ugyan nem jártak még korábban Orosházán, de nagyon lelkesen érkeztek ők is, hiszen hosszú idő után a gyermeknapi rendezvényen adtak ismét koncertet. – Egy régi történet a megalakulásunk, én pedagógusként és magánénekesként is foglalkoztam már nagyon régóta pici gyerekekkel, gyerekzenés foglalkozások révén. Ebből alakítottuk ki az ötletet a férjemmel közösen, aki szintén zenész. A lecsendesedett időszak alatt, amíg nem tudtunk játszani, született egy harmadik lemezünk, ami a Mindenki volt gyerek címet viseli. Ez még annyira új dolog, hogy egy-két

A Garabonciások is szórakoztattak vasárnap

elkezdtük a gyermeknapot szervezni, akkor még úgy állt, hogy csak beltérben valósulhat meg, tehát a PMK épületébe szerveztük a programokat. Amikor meglett az 5 millió beoltott és megjelentek az enyhítések, akkor azonnal próbáltunk erre reagálni, és kijöttünk a szabadtérre, úgyhogy itt is több programelemet biztosítottunk a gyerekek számára. A közönség együttműködő volt, az orosháziak és a környező települések lakosai folyamatosan kerestek minket. Nagyon szívesen fogadjuk az ötleteket, kritikákat is, hisz mi is mindenből tanulunk, és a kollégáim már szervezik a júniusi programokat, ahol megpróbá-

lunk minden korosztályhoz eljutni, és reméljük, hogy jobb és enyhébb körülmények között tudjuk ezeket a rendezvényeket megszervezni – árulta el az ügyvezető. Hozzátette, igyekeztek olyan programokat kitalálni, hogy azok interaktívak és sok mozgással telítettek legyenek. Vasárnap a játékos tudományok kedvelőinek szereztek örömet, az intézmény koncerttermében ugyanis interaktív kiállítás várt a látogatókra. Mivel az időjárás vasárnap nem szólt közbe, így a szabadtéri programelemek is gördülékenyen megvalósulhattak az Árpád-kertben. A gyermeknap alkalmából ráadásul a Dottó

kisvonatot is ingyenesen vitte utasait a református iskola elől. A gyerekek kipróbálhatták az ugrálóvárat és a különböző kézműves foglalkozásokat egyaránt, délután pedig mindenki nagy-nagy örömére megérkezett a már korábban is számos orosházi rendezvényen fellépő Langaléta Garabonciások csoportja, ezúttal is hamar a gyerekek kedvenceivé váltak. Egy kisebb gyermeknapi rendezvénnyel örvendeztette meg vendégeit május 28-án a Máltai Játszótér is, ahol a gyerekeket a játékos feladatok teljesítése után jégkrémmel ajándékozták meg. BZ

Látogatók a mákföldön

Új móló, számos kapás

A repcéhez hasonlóan a mákföldek is nagyon szépek virágzáskor. Tudják ezt sok felé, azon azonban még mi is meglepődtünk, hogy tegnap Budaörsről érkeztek mákvirágot nézni.

Pecabotot ragadtak a gyerekek – idén is megrendezte hagyományos, gyermeknapi horgászversenyét az Orosházi Kinizsi Horgász Egyesület a Gyopárosi-tónál.

A „gyönyörű mákvirág” kifejezést a köznyelvben egyre inkább negatív értelemben használjuk, de a virágzó mákföld valóban gyönyörű. A minap egy fővárosi magazin főszerkesztője hívta fel szerkesztőségünket. Elmondta, egy OrosCafén olvasott cikkből értesült arról, hogy városunkban több mezőgazdasági nagyüzem is termel mákot, és megkérdezte, el tudnánk-e intézni, hogy gyermekével megnézhessék a virágzó mákföldet. A Vegetáció Kft. vezetője,

Születésnapi meglepetés volt Zalánnak a kirándulás Szollár Szabolcs sietett segítségünkre, és hétfőn létre is jött a találkozó. Polgár Ágnes főszerkesztő a 12 éves kisfiával, Zalánnal és annak

Engedéllyel még a növények közé is bemehettek

Fotók: HB

édesapjával érkezett Orosházára. A lila pompában álló mákföldön először a fiatalembert kérdeztük. – Nagyon szeretem a mákot, a mákos ételeket, és eddig még sosem láttam, hogyan termesztik. A városban csak a boltok polcain, illetve a tányéron találkozhatunk vele. Nagyon szép itt, és nagyon jól érzem magam. Remek ötlet volt anyától, hogy ezzel lepett meg – tette még hozzá. Szollár Szabolcs és a máktermesztés avatott ismerője, Tóth B. Mihály mesélt a vendégeknek a növényről és a termesztés fortélyairól. A fővárosi vendégek – mint elmondták – egy nagyszerű élménnyel gazdagodva utazhattak haza. CSJ

Pelle Zsolt, az egyesület titkára elmondta, hogy a KHESZ (Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége) ifjúsági programjának rendezvénynaptárába is beletartoznak, így mind a díjazás, mind a gyerekek ajándéktárgyai egyre bővebbek és színesebbek. Hozzátette, hogy tavaly lehetőségük nyílt egy Top-os pályázatra, mely gyermekhorgászver-

senyekkel foglalkozik. Sikerrel jártak, így a versenyre már ki is építették a két új mólót, ahol a gyerekek könnyebben és tisztábban tudnak horgászni a ver-

Fotók: Horváth Bence

senyeken. Az esemény végig jó hangulatban telt, szerencsére a horgászversenyek egyik mumusának számító esős időjárás is elkerülte őket. BZ

Izgatottan várták a kapásokat a gyerekek

Fotók: Horváth Bence

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

KEREKES BOGLÁRKA

vagyok, 2020. szeptember 3-án születtem, 4400 grammal és 55 cm-rel. Anyukám: Kovács Brigitta.

CARLY SZÓFIA

vagyok, 2020. december 10-én születtem, 4300 grammal és 54 cm-rel. Anyukám: Molnár Enikő.

SZABOLOVICS DORIÁN

vagyok, 2021. január 12-én születtem, 3930 grammal és 51 cm-rel. Anyukám: Juhász Viktória.


6

SPORT/AKTUÁLIS

Boér újra munkába állt

A labdarúgó NB I-től búcsúzó Budafoki MTE néhány hete bejelentette, hogy Boér Gábor a csapat új vezetőedzője. Ennek apropójául beszélgettünk az orosházi szakemberrel.

– Nem maradt sokáig kispad nélkül. Meddig szól a szerződése és mi a szakvezetés elvárása? – Egyéves szerződést írtunk alá a budafoki vezetőkkel. A célkitűzés a klubnál, hogy legyünk élcsapat. Az elmúlt években mindig fejlődött a Budafok, mind helyezésekben, mind játékban, kivéve persze az ideit, a kiesés miatt. Szeretnénk, ha ez a fejlődés a kezünk alatt is megmaradna, és hogy a csapat újra visszatérjen a sikerek útjára. – Saját bőrén tapasztalhatta, hogy az aláírt szerződés sem életbiztosítás. Győrött és Zalaegerszegen is az eredeti elváráson belül teljesített, az eredményt ismerjük…

Boér Gábor Budafokon bizonyíthat – Ha bármilyen félelem lenne bennem, akkor nem edzősködnék. Szerencsére nem az alapján ítélnek meg a szakmán belül, hogy éppen idő előtt kellett távozni egy adott csapattól. Ahogyan említette, mindenhol teljesítettük az elvárásokat. Most is szeretnénk kihozni a maximumot, és reméljük, erre lesz lehetőségünk és időnk.

Fotó: Budafoki MTE

– Hogy alakul a csapat programja? – Folyamatosan egyeztetünk a keret kialakításáról Oláh Lóránt sportigazgatóval és már javában tervezzük a felkészülést, ami június 14-én kezdődik. A gárda nagy része egyben marad. Szeretnénk megerősíteni egy-két posztot. – Sok sikert! – Köszönöm!

Betkó Tamás

Ön nyaral idén? Külföld vagy belföld? Túra vagy strand? Ez alkalommal arról kérdeztük a belvárosban sétálókat, terveik szerint nyaralnak-e az idén.

oda is gyakran átutazom majd. Vonzana a strand és persze a fesztiválok is, de én úgy döntöttem, amennyire lehet, védem magam és a családom a vírustól, és mellőzöm a tömeget.

Torkos Dalmának Orosháza jelenti a kikapcsolódást.

Kircsi János külföldi nyaralást is tervez.

– Nemrég utaztam haza Magyarországra. Már két éve nem voltam itthon, ugyanis 12 éve Dubaiban élek. Nekem most az a nyaralás, hogy végre itthon lehetek. Anyukám Orosházán, apukám Szegeden él, így

– Főleg munkával töltöm majd a nyarat, de azért nyaralni is mindenképp szeretnék. Valószínűleg egy hétre elutazok majd Horvátországba vagy Olaszországba, azért ezek közül választok, mert mindkettő

közeli és megfizethető. Magyarországon a hegyek vonzanak a leginkább, vagy egy szép folyópart, esetleg tópart. Celuskáné Csepregi Alícia egy katamaránon fog pihenni. – Az idei nyárra egy háromnapos horvátországi vitorlástúrát tervezünk. Nem voltam még hasonlón, így izgatottan várom. Emellett szeretnék szabadtéri színházba is eljutni, és végre megnyílt a Szépművészeti Múzeum, úgyhogy oda is menni fogok. BSZA

2021. JÚNIUS 4.

OFKSE: Hogyan tovább?

A kézilabda orosházi szerelmeseinek már hetek óta bele kellett törődniük, hogy kedvenc csapatuk egy időre búcsúzni kényszerül az első osztály küzdelmeitől. Az OFKSE a következő bajnokságot az NB I/B-ben kezdheti. A hogyan továbbról Vajer Tamás klubelnököt kérdeztük.

Az NB I-es tagság elvesztése sok változással jár. Azon túl, hogy a következő szezonban nem láthatjuk Orosházán a Pick Szeged, a Tatabánya vagy épp a Veszprém csapatát, a klubnak meg kell válnia a külföldi játékosoktól, edzőtől. Új trénernek új csapatot kell építeni, ráadásul olyat, hogy a kényszerű másodosztályú tagság lehetőleg csak egy évre szóljon. – A következő szezonra az egyesület már megkezdte a felkészülést. Ez a csapat összeállításával kezdődik. Örömmel mondhatom, hogy a játékosok többségével sikerült megállapodni a folytatásról. Aláírta a szerződést és itt képzeli a folytatást csapatkapitányunk, Németh László, Döme Szabolcs, Tóth Károly és Pásztor Máté. Tovább erősíti a csapatot fiatal kapusunk, Majdán Márk is. Ezek mellett szóbeli megállapodás van több játékosunkkal. Velük a szerződés megkötése a napokban lesz. Magyar és elsősorban orosházi játékosokkal képzeljük el a jövő évi keretet. Az egyesület bejelentett a napokban két igazolást. Érkezik Ceglédről Kiss Roland, aki belső posztokon bárhol

Döme Szabolcs (14) zöld-sárgában folytatja bevethető és a Pler együttesétől egy balkezes lövő, Takó Dániel. Rajtuk kívül tárgyalunk még játékosokkal, hisz kell szerződtetnünk még bal lövőt, még egy hármas védőt és kapust is. Terveink szerint a jövő hét végére ezen kontraktusok végére is pont kerül. Mindenképp azt szeretnénk, ha az Orosházi FKSE-Linamar őszre egy ütőképes és szerethető felnőttcsapatot tudna a pályára küldeni, hogy sok szép győzelemmel ajándékozzák meg szurkolóinkat (ebben azért idén komoly hiány volt), és ezek által kivívják az első osztályban indulás jogát jövő őszre – tájékoztatott a klubelnök. Megtudtuk azt is, hogy a tervek szerint orosházi lesz a csapat edzője is. A klub egyértelmű célja, hogy lehetőleg azonnal vissza tudjon kerülni az első osztályba. – Orosháza és az orosházi szurkolók megérdemlik,

Fotó: Horváth Bence

hogy NB I-es csapatuk legyen. Sajnos ez most nem sikerült. Most azon dolgozik az egyesület vezetése, hogy a visszakerüléshez meglegyen a biztos anyagi háttér. Nagyon remélem, hogy a mostani balszerencse-sorozat elkerül minket. A Covid-19 járvány minden csapatot érintett, de voltak szerencsésebbek, ahol egyszerre átment az egész csapaton és utána tudtak dolgozni. Nálunk ez nem így volt, ezen kívül sorra jöttek a sérülések is. Ratko Djurkovic edző szinte soha nem tudott teljes csapattal dolgozni. Most már azonban nem szeretnénk visszanézni, hanem inkább előre és küzdeni a cél megvalósításáért – zárja a beszélgetést Vajer Tamás Kíváncsian várjuk a jobb folytatást. Amint újabb hírek érkeznek az egyesület háza tájáról, azokat lapunkban is rögtön olvashatják. Csányi József

Jártál már hentesnél és nem riadsz meg egy már nem élő állattól? Erős, stramm legény vagy asszony vagy, aki elbír a szárnyasokkal? Ember a talpán, aki nem kényeskedik a hideg miatt se? Akkor állj csatasorba Dél-Alföld legnagyobb baromfi-feldolgozó csapatához:

a HUNGERIT Zrt.

Torkos Dalma

Kircsi János

Fotók: Horváth Bence

Celuskáné Csepregi Alícia

Egyre több a foglalás Jelentős forgalma volt az orosházi szállodának pünkösdkor, de a nyárra is folyamatosan érkeznek a foglalások, és egyre több céges rendezvény is kilátásban van az Alföld Gyöngye Hotelben. Régi és új vendégek egyaránt megszálltak az ünnep alatt Gyopárosfürdőn, az Alföld Gyöngye Hotelben – erről számolt be Asztalos Gyula szállodaigazgató. Teljesen ugyan nem zárt be a hotel, hiszen üzleti céllal érkező vendégeket továbbra is fogadhattak, de ez nem volt számottevő, éppen ezért örültek annak, hogy pünkösdkor ismét fogadhattak védettségi igazolvánnyal rendelkező turistákat. – Éreztük a felszabadultságot a szállodába látogató vendégeinken. Sokan választottak

minket az ünnep alatt, de a nyárra is szépen növekszik a foglalások száma – tette hozzá a szállodaigazgató. A céljuk az, hogy minél magasabb színvonalú szol-

gáltatásokat biztosítsanak a vendégeknek, ehhez elengedhetetlen a megfelelően szakképzett munkaerő. Asztalos Gyula szerint általános helyzet a vendéglátásban, hogy nehéz munkaerőt találni. Sokan elhagyták a pályát

és nem is akarnak visszatérni. Elmondta azt is, hogy Orosháza legfőbb attrakciója a fürdő, és erre épít az Alföld Gyöngye Hotel is, de egyéb szolgáltatásokat is terveznek. – A gasztronómia mindig is fontos volt nálunk, ez így lesz a jövőben is. A célunk a helyi ízek megismertetése mellett a régió konyháinak megjelenítése. Készülünk mediterrán estekkel, grillvacsorákkal és sörestekkel is a vendégeinknek. Június elejétől pedig bárki betérhet majd az éttermünkbe – mondta Asztalos Gyula. A korlátozó intézkedések enyhítésével lehetőség nyílt különböző rendezvények megtartására is. Az Alföld Gyöngye Hotelben is egyre többen terveznek különböző családi, illetve céges eseményeket. Patakfalvi Ádám

CSOMAGOLÓ munkatársat keres azonnali kezdéssel. A feladatod az aktuális baromfik feldolgozása és a gépsorok kiszolgálása, ezt pár nap alatt megtanulod, onnantól önállóan viszed a pályádat!

Nem, nem madárcsicsergős és szivárványos lesz a munkakörnyezet ➔ viszont, tisztaság van, átlátható rend – és makulátlan munkaruhádról is mi gondoskodunk. Nem, nincsenek kihívások és nem is változatos ➔ de nincsenek rémes meglepetések: egyértelmű a feladat, tervezhető a munkabeosztás – ez munkahely, akár a nyugdíjig – és korrekt, pontos kifizetés vár. Nem, ez nem lógós-trécselősöknek való ➔ viszont tempós, fegyelmezett munka közben gyorsabban letelik a műszak és kiváló kondiban is maradsz. Havi 20 órát túlórázhatsz, amit a következő bérfizetéskor meg is kapsz. Nem, itt nem leszel milliomos ➔ de a hűséget és a csapatszellemet pénzben díjazzuk: havi 25.000,- Ft cafetéria, 4 hónap után 120.000,- Ft hűségbónuszt kapsz, és 50.000,- Ft toborzási elismerés üti a markod minden egyes új ember után, akit ajánlasz a brigádba és beválik.

Az egy hónapra eső juttatási csomag bruttó 295 000 Ft-nál kezdődik. Ennek 83%-a havi fix összeg, a 17%-a pedig feltételhez kötött, időszakos kifizetés. Ez nekünk fontos: • 8 általános iskolai végzettség • szorgalom – erős fizikum – kitartás • remek kézügyesség • hűség és lojalitás

Ez neked fontos: • ha úgyse szeretsz izzadva dolgozni, akkor ez neked ideális – mert hűtött környezetben leszel • stabil munkahely – akár élethosszig • határozatlan idejű munkaszerződés • Szentes 50 km-es körzetéből térítés nélküli buszjárat • plusz cafetéria 25.000,- Ft/hó • plusz toborzási elismerés 50.000,- Ft/új bevált kolléga • plusz hűségbónusz 4 hónap után 120.000,- Ft • havi élelmiszercsomag & illatos munkaruha

Bírod a strapát, szorgos vagy és valóban dolgozni akarsz? Akkor jelentkezz most e-mailben: palyazat@hungeritzrt.hu, vagy postai úton: HUNGERIT Zrt. Humánpolitikai Főosztály 6600 Szentes, Attila út 2. Érdeklődni a 63/510-544 és a 63/510-675 telefonszámokon lehet.


7

SPORT

2021. JÚNIUS 4.

Bravúros győzelem

Szombaton: Nagyszénás – OMTK-ULE a Békés megyei kupában

Ötödik helyen zárt az ULE A zárófordulót rendezték meg május 29-én a megyei I. o. labdarúgó-bajnokságban. A 16. fordulóban hazai pályán fogadta az OMTKULE 1913 csapata a Szeghalom gárdáját. A sárrétieket a bajnokság sikercsapataként tartják számon, tavaszi eredményeik önmagukért beszélnek. A kiírás 3. helyén álló szeghalmiak a mérkőzés előtt 48 pontot gyűjtöttek, míg az 5. helyezett ULE 37 pontot szerzett. Az előző fordulóban a vendégek 4-1-re verték a Bcs. MÁV csapatát, az Orosháza 2-0-ra győzte le az Újkígyóst. A mérkőzés előtt Kvasznovszky József, az OMTK-ULE edzője elmondta, hogy a bajnokság tavaszi sikercsapatát fogadják, de nem feltartott kézzel mennek ki a pályára. A lelkesedés megvolt, ami ezúttal

Mezőnyben egyenrangú partner volt az ULE nem párosult sikerrel. Orosházi MTK-ULE – Szeghalmi FC 2-4 (0-1). Orosháza, 110 néző. Vezette: Mihálik Pál

Fotó: Bohus Krisztián

(Vrbovszki Pál, Kovács Antal). Orosháza: Marunák – Dajcs, Rácz (Nagy D.), Kasuba, Harangozó, Vincze, Szabó Á.,

Kovács D., Fehér (Lászik), Kovács D., Miszlai (Tóth L.). Edzők: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Szegha-

lom: Kapusi – Gedó, Cserna R., Nagy M., Bakk (Czigla), Zsombok (Réti), Mészáros, Seres, Darányi, Wéber, Urbán. Edző: Hajdu Csaba. Gólszerzők: Szabó Á. (67.), Kasuba (77.), ill. Mészáros (7.), Seres (46., 48.), Darányi (63.). Kvasznovszky József (OMTK-ULE): „Az első félidő változatos játékot hozott. A vendégek kétgólos előnyhöz jutottak, amelyet a második játékrészben igyekeztünk csökkenteni, de újabb kontragólokat kaptunk. Csapatunk tartását mutatja, hogy két rúgott góllal zártuk a mérkőzést, és játékban egyenrangú ellenfelei voltunk a tavasz sikercsapatának.” Az OMTK-ULE az 5. helyen zárta a bajnokságot. A csapat június 5-én, 17.30 órakor Nagyszénáson játszik kupamérkőzést a Békés Megyei Kupáért. Betkó Tamás

Egymásért küzdöttünk

Kalandos pályafutás

Marunák Leventét kérdeztük meg sportélményeiről, aki már fiatalon bemutatkozhatott a felnőttcsapat kapujában, de az utánpótlásban töltött időszak során is különleges élményekkel gazdagodott.

Tavaly januárban tért vissza az Orosházi FKSE kötelékeibe Tóth Károly, ahol már az utánpótlás évei során is megfordult. Az irányító poszton szereplő játékos fiatal kora ellenére eseménydús pályafutást tudhat magáénak.

Levente az utánpótlás korosztályokat végigjárva Orosházán kezdte pályafutását, majd Békéscsabáról visszatérve nagy lehetőség adódott számára: mindössze 16 évesen debütált az újraalakuló orosházi felnőttcsapatban. Egyik kedvenc sikere még az utánpótlás évekhez kapcsolódik, a 2014/2015-ös szezonhoz. Az U15-ös csapattal nem kisebb dolgot vittek véghez, mint hogy megnyerték a korosztály akkori NB II-es bajnokságát.

Szép sikereket ért el az OMTK-ULE kapusa – Mindenki tudott küzdeni, harcolni a másikért. A másik kedvenc emlékem Kiskunhalashoz kapcsolódik. Ott szokták megrendezni a Szilády Kupát, melyen háromszor vettünk részt és ebből kétszer lehettem

Fotó: Horváth Bence

a győztes csapat tagja – mesélte. Zárásként az elmúlt pár hétvégére is szívesen gondol, hiszen jól ment neki a védés, melynek köszönhetően több ízben is bekerült a megye I-es forduló válogatottjába. Bojtor Zalán

RETRO-bajnok a Kovácsháza

Túrkevén született, 2010 nyarán került először Orosházára, ahova Törökszentmiklósról érkezett. Ugyan csak egy évet töltött itt, de így is szép sikereket értek el. Tagja volt az országos döntőig menetelő, majd ott 4. helyet szerző és egy rangos nemzetközi tornát megnyerő csapatnak. Csurgón folytatta, ahol a serdülő, ifjúsági, U23-as korosztályokban is fontos szere-

Fotó: HB

pet szántak neki, de a felnőttcsapatban is bemutatkozhatott. Cegléden, Nagykanizsán és Balmazújvárosban is megfordult, mielőtt 2020 januárjában ismét orosházi szerelést öltött. A legutóbbi szezonban az együttes házi gólkirálya lett, az összesített góllövőlistán is éppen csak kicsúszott a top 10-ből. Bojtor Zalán

Szűcs Letícia (b) és Macsári Krisztina a válogatott melegítőben

Bontogatják szárnyaikat A múlt héten Serdülő Birkózó Európa-bajnokságot rendeztek Szófiában. A kontinensviadalon az Orosházi Spartacus két fiatalja is ott lehetett. A két ifjú hölgy – Macsári Krisztina és Szűcs Letícia – közül utóbbi érhetett el szebb eredményt, bronzéremért birkózhatott. Sajnos az áhított érem helyett „csak” az ötödik hely sikerült, míg Krisztina helyezetlenül végzett. Következő nagy megmérettetésük a hét végi Serdülő Magyar Bajnokság lesz. Páli Sándor edző elé-

gedetten nyilatkozott a lányok teljesítményéről. – Amikor a lányok teljesítményéről beszélünk, nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy fiatalabbak voltak ellenfeleiknél (külön engedéllyel indulhattak), és ebben a korban két év korkülönbség még nagyon sokat számít. Most az a legfontosabb, hogy jól szerepeljenek az országos bajnokságon és maradjanak a válogatott keretben. A válogatott edzőtáborokban jobban tudnak fejlődni és kihozni magukból, ami bennük van - mondta az edző. Csányi József

Medgyesbodzás, 40 néző. Vezette: Baráth J. Rákóczi: Beke – Sajti, Varga, Harmati, Györgyi, Krivik, Kecskeméti, Bessenyei, Iványi (Kánya), Tompa (Bódi), Csőke (Elekes). Edző: Kormányos Antal. Gólszerzők: Dunai (21.), Varga V. (26.), ill. Györgyi (45.), Beke (47. – 11-esből), Bódi (55., 91.). A Rákóczi a második félidőben megfordította a mérkőzést. Kormányos Antal (OMTK-Rákóczi): „A mérkőzés előtt derült ki, hogy sajnos nem számíthatunk Kovács Ferire, sem Debreceni Petire, így változtatni kellett egy kicsit az előzetes taktikán. Gratulálok a fiúknak, komoly győzelmet szereztünk.” Az OMTK-Rákóczi június 5-én, 17 órakor a Köröstarcsát fogadja Rákóczitelepen. betkó

Magyar bajnok A május 29-i Női Korosztályos Raw Erőemelő Magyar Bajnokság volt hosszú idő után az első erőemelő esemény. A bajnokságon három Orosházi toldis hölgy indult el. 57 kg-ban Kovács-Györkös Melánia élete első erőemelő versenyén a juniorok között a második helyet szerezte meg. +84 kg-ban Lovas Mónika kiváló versenyzéssel ötödjére zsebelte be a felnőtt raw erőemelő magyar bajnoki címet. Csapattársa, Szabó Ágnes végzett a második helyen, aki sérülten érkezett, emiatt elmaradt a legjobbjától. Csányi József

Aranyérmesek lettek

Félszezon után hirdettek végeredményt az öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokságán. A Covid-19 miatt hónapokra szünetelt a városi kispályás öregfiúk bajnokság. A szervező RETRO Egyesület elnöksége úgy döntött, hogy az őszi eredmények alapján hirdet végeredményt. Erre május 24én került sor az ULE-Sportcentrumban. Az eseményen a szervezők és a csapatvezetők vettek részt. Benkő László, a RETRO Egyesület elnöke röviden értékelte az őszi szezont, gratulált a csapatoknak, majd átadta a serleget, érmeket és különdíjakat a csapatvezetőknek. A bajnoki címet a Mezőkovácsháza szerezte meg a RETRO Orosháza és a Liget Öregfiúk előtt. Benkő Lászlótól megtudtuk, hogy amen�nyiben a vírushelyzet engedi, a 2021/2022. évi bajnokság augusztus 13-án indul. Részletek a www.oroscafe.hu oldalon. Betkó Tamás

A megyei II/B csoportban: Medgyesbodzás – OMTK-Rákóczi 2-4 (2-1).

Ketten távoztak

Jövőre már NB II-ben játszhat a fiatal csapat Bajnokként zárta az évet az Orosházi Női Kézilabda Club U20-as csapata. Nagy Ferenc tanítványai megnyerték a megyei első osztályú bajnokságot, ami azt jelenti, hogy a következő szezonban már a harmadosztályban játszhatnak a fiatalok. Az NB I-es serdülő és ifjúsági pontvadászat küzdelmeit márciusban először felfüggesztették, majd végleg le is zárták. Az orosháziak így saját korosztályukban nem, de a megyei első osztályú bajnokságban továbbra is játszottak mérkőzéseket és,

Fotó: HB

ahogy teltek a fordulók, egyre közelebb kerültek a bajnoki címhez. A Békéscsabai BDSK volt az ellenfelük az aranycsatában, a csapatok pontazonossággal zárták a versenyt, de egymás elleni eredmény alapján az ONKC bizonyult a jobbnak. – Úgy gondolom, hogy bármilyen bajnokságot megnyerni nagy öröm. Külön kiemelendő, hogy a gárda magját alkotó játékosok 14-15 évesek, akik megmutatták, hogy mire képesek a felnőtt mezőnyben – fogalmazott Nagy Ferenc edző. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

Alakul az OXXO Energy Orosházi NKC jövő évi kerete, a klub egyelőre csak a távozókról számolt be. Magó Anna és Nemes Nóra sem viselik a következő idénytől az orosházi mezt. Lezárult az NB I/B-s bajnokság, a hatodik helyet megszerző orosházi női kézilabdázók már a jól megérdemelt pihenőjüket töltik. A háttérben már a jövő évi keret kialakítása is elkezdődött. Kiderült, hogy a jelenlegi csapatból csupán ketten távoznak. Három év után máshol folytatja pályafutását Nemes Nóra. A 21 éves irányító az itt töltött évek alatt 63 mérkőzésen 165 gólt szerzett. Egy szezon után szintén távozik a beálló Magó Anna is, a beálló ebben a szezonban 21 mérkőzésen 23 gólt lőtt. PÁ


8

MOZAIK HELYESBÍTÉS

Az Orosházi Élet 2021. május 28-ai lapszámában tévesen jelentettük meg az anyakönyvi hírekben szereplő házasságkötést. Az érintettektől elnézést kérünk. Házasságot kötöttek Medovarszki Bence és Szász Renáta

PATIKAÜGYELET Május 31-től június 6-ig: Fehér Kígyó Gyógyszertár Orosháza, Kossuth u. 42. Tel.: (68) 510-300 Június 7-től június 13-ig: Szent István Patika Orosháza, Szabó D. u. 3. Tel.: (68) 412-752

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet).

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166 DAREH központi ügyelet +36 (66) 447-150

2021. JÚNIUS 4.

Hosszú idő után végre megérkezett Orosházára a Gyöngyhajú lány balladája

Sokak kedvenc Omega-slágerei felcsendültek A koronavírus-helyzet ugyan sokszor keresztülhúzta a számításokat, de május 28-án végre ismét elérkezett a nagy nap. Az ExperiDance Tánctársulat érkezett Orosházára. Az esemény különlegessége, hogy a társulat hosszú idő után éppen Orosházán adta elő a produkciót. A lendületes kezdést követően sorra csendültek fel az olyan ismertebb dalok, mint a Hűtlen barátok, Nem tudom a neved, Ha én szél lehetnék, Régi csibészek, Petróleumlámpa és természetesen a Gyöngyhajú lány. Az ExperiDance táncművészeinek egyike Benkő Dávid és az egyik főszereplő, Sánta László is nagyon várták már a visszatérést. – Egy szerintem gyönyörű

Orosházán az Eötvös csarnokban tért vissza a már több mint 100 alkalommal bemutatott előadás történet, gyönyörű dramaturgia, ami azért is izgalmas, mert nagyon komoly magyar vonatkozása van. A karakterem, a Balatonkirály pedig egy szellem

Zenével köszöntötték a nyarat Két fiatal orosházi lemezlovas, Vincze Márk (MRKK) és Szabó Donát (CIGGI) korábban Karantén Live címmel indítottak videós sorozatot, majd a város különböző pontjairól jelentkeztek be. Ezúttal a Welcome Summer nevű esemény keretében zenéltek a főtéren. – Nagyon örültünk, hogy ismét zenélhettünk embereknek nyilvánosan, korlátozások nélkül. Rengeteg ilyen hely van, ahol DJ szolgáltat háttérzenét, ezért úgy gondoltuk, hogy hazahozzuk ezt a feelinget a mi kis városunkba is. Összessé-

gében nagyon jól sikerült, végig tele volt a terasz, öröm volt látni, hogy tetszik nekik, amit csinálunk – nyilatkozta a kezdeményezésről Vincze Márk. Végül a B Verzió Pubot találták a legalkalmasabb helyszínnek a fellépéshez. Bent van a város szívében, sokan megfordulnak a főtér körül, nekik pedig nagy reményük volt, ha valaki arra jár és látja, hogy ott valóban nem a rádió szól, akkor leül és élvezi a zenét velük karöltve. Természetesen más helyzet így háttérzenét szolgáltatni, mint egy klubban vagy fesztiválon szórakoztatni, de ennek is tudtak örülni. BZ

tulajdonképpen, és többek közt ezért is az egyik kedvenc darabom, mert nagyon érdekesen van benne összefogva a szellemi mendemonda és az emberek vi-

lága – nyilatkozta Sánta László. Ezt a közönség is hasonlóképpen gondolta, hiszen már a kisebb jelenetváltások szüneteiben is rendre jött a taps a

Fotó: Horváth Bence

nézőtérről, ami a darab előrehaladtával csak fokozódott. Biztosak lehetünk benne, hogy a Gyöngyhajú lány balladája nem utoljára járt Orosházán. BZ

Cimbalom szólt a piacon Tavalyi látogatása után ismét fellépett Radics Sándor cimbalomművész, hogy egy kis muzsikával örvendeztesse meg az arra járókat. – Mindig is hívő gyerek voltam, és tanultam zongorázni is. De úgy hozta a sors, hogy mivel az ükapámtól kezdve minden felmenőm cimbalmos volt, így én is inkább ehhez a csodálatos hangszerhez kerültem közelebb – mesélte. A művész magától értetődő virtuozitással szólaltatta meg hangszerét a piacon, felcsendült többek közt a Volt egyszer egy Vadnyugat ikonikus filmzenéje

vagy éppen az Örömóda. Jelenleg a Cimbalommal Magyarországért kezdeményezés keretében járja az országot, melyre a Hungarikum Bizottság kérte fel.

– Itt Orosházán tavaly léptem fel először, de nagyon szívesen tértem vissza, hiszen úgy tapasztaltam, hogy szeretettel fogadnak az emberek – tette hozzá. BZ

Szívesen játszott ismét Orosházán a művész

Fotók: Dancsó József

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30-tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Generációnk című nyugdíjasmagazin június 4-én, pénteken 18:30-tól. Ismétlés június 5-én, szombaton 14:30-tól. Diagnózis című regionális egészségügyi magazin június 4-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés június 5-én, szombaton 15:30-tól és június 6-án, vasárnap 11:30-tól. Üzleti negyed című gazdasági magazin június 4-én, pénteken 20:00-tól. Ismétlés június 5-én, szombaton 16:00-tól és június 6-án, vasárnap 14:30-tól. Kommentár nélkül extra: Tavaszi Művészeti Fesztivál: növendékek hangversenye. Június 4-én, pénteken 13.00-tól, június 5-én, szombaton 11.30-tól és 19.30-tól, június 6-án, vasárnap 12 órától. Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.