2021.07.16/27. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2021. JÚLIUS 16. • XXIV. ÉVFOLYAM • 27. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

AGRÁRINFÓ Tíz hónap után újra testületi ülés volt

3

– Közétkeztetésről, költségvetésről és pályázatokról tárgyaltak

BÍRÓSÁGI SZÜNET Július 15. munkaszüneti nap a bíróságokon a bíróságok napja alkalmából. Ez egyúttal az ítélkezési szünet kezdő időpontja is, amely 2021. augusztus 20-ig tart. 2021. július 15-én nincs személyes ügyfélforgalom. Elektronikus úton továbbra is benyújthatják beadványaikat az ügyfelek. A bíróságok napját 2001 óta ünnepeljük minden év július 15-én. 1869-ben ezen a napon hirdették ki a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikket. Ez a jogszabály a magyar igazságszolgáltatás meghatározó állomása volt, ugyanis szétválasztotta a közigazgatást és az igazságszolgáltatást. Lövei Mercédesz

A SZÜLÉSZNŐTŐL KÉRDEZHETNEK Rengeteg kérdés merül fel szülés előtt minden anyukában és apukában a várandóssággal és a gyermekvállalással kapcsolatban. Arról, hogy ezekre válaszok is érkezzenek, a kórház szülésznői gondoskodnak, akiktől olyasmiket is lehet kérdezni, amik otthon tabunak számítanak. Az orosházi kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya 2021. július 20-án 15 órától várja a várandós anyukákat és a velük érkező apukákat. Beszélnek a várandósság, vajúdás, szülés során igénybe vehető szolgáltatásokról, bemutatják az e téren történt változásokat, újdonságokat. oé

Az absztrakt orosházi kiválósága

5

– A számok és a színek is jelentéssel bírnak a festményeken

7

– Kéri Martin: „Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam!”

Orosházi Agrárinfó

9–12

– Az Orosházi Élet tematikus oldalai

Tizennégy éve adnak nyaranta randevút egymásnak a gyerekek

Régésztábor a múzeumban A Nagy Gyula Területi Múzeum már tizennég y éve rendszeresen indít nyári régésztáborokat. Idén sincs ez másként.

– Idén tizenhét gyermek jelentkezett a hétfőtől péntekig tartó régésztáborba. Napközis rendszerben dolgozunk, kilenctől tizenhat óráig. A nagy homokládákban a múzeum helytörténeti gyűjtéséből származó tárgyak összetört másolatait rejtették el. A mai feladat a leletek kiásása. Ezután összeállítjuk a darabokat, ragasztunk, dokumentálunk. Ha minden kész, a gyerekek hazavihetik a saját darabjukat. Természetesen a régészszakma alapjainak tanulása mellett nagyon sokat játszunk – mondta el Józó Tamásné múzeumigazgató. Csányi József

Ez a lelet már előkerült. A megtalálás helyét, idejét szakszerűen, fényképen rögzítik

Fotó: Horváth Bence

Diplomaosztó a Kodolányin Stabil a város költségvetése A július 14-én tartott képviselő-testületi ülés második pontja a város költségvetésének módosítása. Ennek részleteiről kérdeztük meg a város alpolgármesterét, Bojtor Istvánt.

közlemény

PERMETEZÉS Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy megkezdi Orosháza közterületein a vadgesztenyefák permetezését. A munkavégzés időtartama: 2021. 07. 17. – 2021. 07. 30. Felhasználandó szerek: • Topas 100 EC 0,5 l/ha • Vektafid A 1 l/ha • Csöpp Mix 3 l/ha • Coragen 20 SC 0,16 l/ha Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 21 nap. Munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap. A szer méhekre veszélyességi kategóriája: méhekre NEM veszélyes. A szer vizekre veszélyességi kategóriája: vizekre KIFEJEZETTEN veszélyes.

Vízilabdát kommentált

Legtöbben pedagógusként végeztek a Kodolányin Több mint harminc kodolányis hallgató kapta meg diplomáját szombaton Orosházán. Legtöbben a pedagógusszakma különböző szakirányaiban szerezték meg az oklevelüket. Könnyed, családias hangulatban telt a Kodolányi János Egyetem orosházi intézményében az idei diplomaosztó – erre utalt dr. Szabó Péter rektor is. Örültek annak, hogy a koronavírus-járvány után végre személyesen is találkozhattak a hallgatókkal és megrendezhették az ünnep-

Fotó: Horváth B.

séget. Összesen 36 diplomázó vette át oklevelét, köztük az intézmény első nappali tagozatos hallgatói is. – A diplomázók zömét már kollégaként üdvözölhetem, hiszen a pedagógusszakma különböző szakirányait végezték el egyetemünkön. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos láncszemei a társadalomnak, ebben az átalakuló világban talán még kiemeltebb szerepük van. Ehhez járultunk mi is hozzá egy kis többlettudással – nyilatkozta dr. Szabó Péter. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

– A kormány tavaly év végi döntése, mellyel a kis- és középvállalkozások túlélését, túlélési esélyeit támogatta a pandémia időszaka alatt, azt eredményezte, hogy az önkormányzat a tőlük származó iparűzési adó 50 százalékával számolhatott. Így terveztük meg az év elején a költségvetésünket, így fogadta el a város, amely így elég szűkös lehetőségekkel, illetve szűkös mozgástérrel rendelkezett. Viszont már ekkor tudtuk azt, illetve a kormány ígérete az volt, hogy minden várost kompenzál a kieső adóbevételek tekintetében. Orosháza a 25 ezer fő feletti városok kategóriájába került, ahol egyedi kormányzati megbeszéléseket kezdeményeztek, ennek eredményeképpen májusra született meg az a döntés, hogy Orosháza 430 millió forint egyedi támo-

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

gatásban részesül – nyilatkozta Bojtor István, a város alpolgármestere. Elmondta, ezt az összeget kisebb részben beruházásra, nagyobb részben pedig működésre tudták fordítani. Az összeg nagy részét azoknak az intézményeknek, illetve cégeknek tudták betervezni, melyek az év eleji szűkösebb költségvetés idején kevesebb támogatásban részesültek a megszokotthoz képest, és a működésükhöz szükséges ös�szegeket sem feltétlenül tudták

biztosítani azok a betervezett összegek, melyeket februárban sikerült a költségvetésbe beépíteni. Hozzátette, a költségvetés stabil és biztonságos. Szeptemberben derül majd ki nagyobb részt, hogy a cégek hogyan teljesítettek a veszélyhelyzet időszaka alatt. – Azokat a döntéseket, melyeket meghoztunk, mindet véghez tudjuk vinni – tette hozzá az alpolgármester. Bővebben az Oroscafén. Bojtor Zalán

Bojtor István nyilatkozott a költségvetési módosításokról Fotó: HB


2

KÖZÉLET

2021. JÚLIUS 16.

Folyós homok akadályozta a szennyvízátemelő-beruházást

Hamarosan folytatódik

A fejlesztés tavaly nyáron kezdődött a Kettőssánc téren, a beruházás során építészetileg és gépészetileg is teljesen megújul a szennyvízátemelő. A város szennyvizének mintegy 70-80 százaléka ezen keresztül jut el a szennyvíztisztító telepre, éppen ezért Orosháza egyik fontos beruházásáról van szó. Elkészültével korszerű és üzembiztos lesz a szennyvízátemelő, valamint a működtetése is gazdaságosabbá válik. A kivitelezés végeztével az átemelő Makói út felőli részen – a műtárgyak megközelítését segítendő – betonút épül. További útépítési munkákat ugyan nem tartalmaz a projekt, de miután elkészül az átemelő, a helyreállítás is megtörténik. Oé

A Kettőssánc téri szennyvízátemelő-beruházás zajlik. A munkálatok során folyós homokréteget találtak a szakemberek, ez akadályozza jelenleg a kivitelezést.

Két résztáv, 35 kilométer Nagy sikert aratott a tavalyi évben a Justh Zsigmond Emléktúra, ezért idén is megrendezik a hagyomán�nyá váló kezdeményezést. A résztvevők egy két résztávból álló, összesen 35 kilométeres túra keretében teszik meg útjukat Gyopárosfürdőről indulva, a Juszt majort, Gádorost és Árpádhalmot is érintve. A tavalyi emléktúrához viszonyítva kicsit hamarabb, már július 24én megindulnak a résztvevők. – A cél, hogy Orosháza lakosainak és üdülőinek ismeretterjesztő, új kihívásokkal rendelkező útvonalon biztosítson szabadidős programot. Felkeressük az út mentén lévő emlékhelyeket, és ismeretterjesztő előadásokkal is színesítjük majd a gyaloglást – foglalta össze a szervező, Viczián Zoltán. Bojtor Zalán

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: mérlegképes könyvelő, üzemi adminisztrátor (angolnyelv-tudással), recepciós (angolnyelv-tudással). Fizikai munkakörök: szociális gondozó, lovasoktató, kertészeti művezető, minőségellenőr, bolti eladó (pékségbe), lángossütő, mérlegkezelő, csomagoló kertészetbe, felszolgáló, pultos, szakács, fodrász, manikűrös, növénytermesztő, kisállatgondozó (kutyák mellé), sütőipari munkás, lakatos, karbantartó lakatos, esztergályos, esztergályos-marós, gépi forgácsoló, hegesztő, géplakatos/ ipari gépész, mezőgazdasági gépszerelő, karbantartó elektroműszerész, villanyszerelő (Tótkomlós), karbantartó villanyszerelő, betanított munkás (Tótkomlós), gépkezelő, nemzetközi tehergépkocsi-vezető (C+E), traktorvezető (JCB traktorra), nehéz földmunkagép-kezelő, rakodógép-kezelő (Manitu, Caterpillar), anyagmozgató-targoncavezető, fűnyíró, rakodómunkás (szemétszállító autóra), fémipari segédmunkás, kenőanyagszerviz-munkatárs, betanított élelmiszeripari munkás, építőipari segédmunkás, kertészeti munkás.

Májusban a földmunkák végzése során folyós homokréteget találtak a szakemberek, ami akadályozza a beruházást. Az önkormányzat a problémára reagálva talajmechanikai szakvéleményt készíttetett. A probléma elhárítása 33 millió forintba kerül. A szükséges forrást a július 14-ei testületi ülésen megszavazták a képviselők annak érdekében, hogy minél hamarabb folytatódhasson a kivitelezés. A munkálatok előkészítése megtörtént, hamarosan a probléma elhárítása is elkezdődik.

Hamarosan folytatódhatnak a kivitelezési munkák

Fotó: Horváth Bence

Az ellenzéken belül is van, aki fél Orosháza arról is nevezetes, ha lett volna összefogás 2018-ban és 2019-ben, akkor az ellenzék győzött volna – így fogalmazott Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt. Dr. Szabó Ervin jobbikos országgyűlési képviselőjelölt szerint az itt élők kormányváltást akarnak. A két politikust az előválasztásról kérdeztük.

– Gyakorlatilag egy nulladik fordulóban, a füstös szobákban intézik el a pártok egymás között, hogy hol és ki induljon ahelyett, hogy mindenkit engednek rajtvonalhoz és egy második fordulóban lenne egy leszűkített körön belüli választás. A másik bánatom, hogy nincs vita. Arról beszélgetnek, hogy egyáltalán lesz-e vita, lehet csak az augusztus 23-án kezdődő aláírásgyűjtés után. Úgy gondolom, hogy példát kell

– Ennek megfelelően a kétharmaddal kinevezett Polt Péter legfőbb ügyészt le kell váltani. Helyre kell állítani a sajtószabadságot, a bíróságok függetlenségét. Ha ezt nem teszi meg az ellenzék már az elején, akkor nem lesz elszámoltatás. Sajnos az ellenzéki pártokon belül is vannak olyanok, akiknek félnie kell ettől, ők nyilván nem szeretnék. A legnagyobb baj az, hogy az elmúlt harminc évben a polit-

– Az előválasztás arról szól, hogy a lakosok megválasszák a számukra legszimpatikusabb jelöltet – mondta lapunknak dr. Szabó Ervin, akit a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM), a Demokratikus Koalíció (DK), illetve a Lehet Más a Politika (LMP) is támogat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ez így valóban előválasztás-e. – Úgy gondolom, hogy korábban már bizonyítottam, hogy le tudom győzni a Fidesz jelöltjét. Van alternatíva, hiszen az összefogás nem teljes még. Úgy néz ki, hogy három jelölt is Korrupciómentes országot szeretne a két politikus megméreti magát, ami teljesen demokratikus. Bízom benne, mutatni azzal, hogy vállaljuk a kusok egymás mentegetésével hogy az előválasztás nagy rész- nyílt vitát és mindenki elmond- fenntartották a korrupciót. Az vétellel zajlik majd, és később ja az elképzeléseit – tette hozzá elszámoltatás hiánya azért van, mindenki támogatja azt a jelöl- Márki-Zay. mert együtt loptak, nekünk a tet, akit az emberek választanak Mindkettejüket ugyanaz a lopás az ellenségünk – fogal– fogalmazott dr. Szabó Ervin. cél hajtja: korrupciómentes, mazott a miniszterelnök-jelölt. – Orosháza arról is nevezetes, tisztességes és értékrend ala- – A korrupciót fel kell száhogy ha lett volna összefogás pon nyugvó társadalmat sze- molni, átlátható rendszert kell teremteni. Minden hát2018-ban és 2019-ben is, ak- retnének. kor az ellenzék győzött volna. megkülönböztetés – Nagyon határozott rend- rányos Az előválasztás most arról szól, szerváltásra van szükség, az én ellen harcolni fogok. A korrupció felszámohogy legyen összefogás. Azt az áru- UTCAFÓRUM lásával párhuzalást, amit elkövetmosan építkezni tek az ellenzékiek Az előválasztás kapcsán folyamatosan utcafórumokat tart a vá- is kell, ez csak így is, ne lehessen újra. lasztókörzet településein dr. Szabó Ervin, a Jobbik országgyűlési működik. A felAz biztos, hogy képviselőjelöltje. Korábban Jakab Péter, a Jobbik miniszterel- számolást pedig egy összellenzéki nök-jelöltje is járt már Orosházán, július 10-én a Mindenki Ma- helyben kell eljelölt lesz – mond- gyarországa Mozgalom (MMM) vezetője és miniszterelnök-je- kezdeni. Nagyon ta Márki-Zay lölt Márki-Zay Péter csatlakozott a jobbikos politikushoz. A sokan vannak Péter, az MMM reggeli eső ellenére is sokan voltak kíváncsiak a két jelöltre. A hátrányos, nevezetője és minisz- hódmezővásárhelyi politikust ellenzői is elkísérték, akik bekia- héz élethelyzetbálásokkal zavarták meg a fórumot. Ezt Márki-Zay Péter sem ben. Ezeket meg terelnök-jelölt. A hódmező- hagyta szó nélkül. Elmondta, hogy már Makón is előfordult ha- kell szüntetni vásárhelyi pol- sonló eset. Nyílt vitára is hívta őket, de nem fogadták el. – zárta az orosgármester szerint házi képviselő. kétfordulós előválasztásra lett feladatom az, hogy meggyőzvolna szükség, hiszen később zem a hat pártot arról, hogy A két politikussal készült videós országosan is ilyen rendszert kimondják az alaptörvény ér- interjúnkat az OrosCafén megalakítanának ki, úgy véli most vénytelenségét – vette át a szót nézhetik. Patakfalvi Ádám példát kellene mutatniuk. Márki-Zay Péter.

Rendhagyó időpontban tartották az emléktúrát

Fotó: PÁ

A hőségben meneteltek A doni hősök tiszteletére ebben az évben ötödik alkalommal meneteltek Orosházán és környékén. Ezúttal nem a mínuszok, hanem a kánikula nehezítette meg a résztvevők dolgát. Ebben az évben rendhagyó időpontban, július 10-én teljesítették a doni emléktúrát. Az eredeti, januári időpontot a koronavírus-járvány felülírta, az azzal kapcsolatos védelmi intézkedések miatt vártak eddig. Az elmúlt négy alkalommal a hó, a sár, a fagy és a köd nehezítette meg a túrázók dolgát, ezúttal, az ötödik emléktúrán a hatalmas hőséget kellett legyőzniük.

– Nem tudok különbséget tenni a nyári, illetve téli túra között, egyforma kihívást adnak. Kardoskútról 29 fővel indultunk el, azóta folyamatosan változott a létszám, hiszen valaki kisebb távokon tart velünk – nyilatkozta lapunknak Antal László, a Magyar Tartalékosok Szövetsége orosházi szervezet vezetője az Alvégi temetőben található emlékműnél. Ezúttal egy útikönyvet is készítettek a szervezők, amelyben az érintett pontokról néhány tudnivalót is megosztottak és az állomáshelyeken egy pecsétet is kapnak a menetelők. Ezenfelül egy kitűzőt és egy emléklapot is kapott az, aki teljesítette a 34 kilométeres túrát. Pá

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza


3

KÖZÉLET

2021. JÚLIUS 16.

Közétkeztetésről, költségvetésről és pályázatokról tárgyaltak a képviselők

Tíz hónap után újra testületi ülés volt Tavaly október után először került sor testületi ülésre július 14-én, szerdán. A képviselők 19 napirendi pontról tárgyaltak, szó volt többek között az önkormányzati lakásokról, a Kettőssánc téri szennyvízberuházásról és a Téglagyári út felújításáról is. – Régóta nem volt testületi ülés, sok feladatot kell ma is elvégezni – mondta Dávid Zoltán polgármester. A városvezető köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, a kéklámpás szervezeteknek, a szociális otthonokban és a közétkeztetésben dolgozóknak, a pedagógusoknak, az önkénteseknek azért, amit a járvány ideje alatt tettek az orosháziakért. Megköszönte a Polgármesteri Hivatal munkatársainak a munkáját is. Békés megye és Orosháza hatékonyan védekezett a koronavírussal szemben – emelte ki a polgármester. A járvány áldozataira egyperces néma felállással emlékezett a testület. Hosszan vitatkoztak a képviselők a Diákélelmezési intézmény kiszervezéséről szóló

Húsz napirendi pontot tárgyaltak a képviselők napirendi pontról. Az ellenzéki képviselők nem értettek egyet a döntéssel. Jól működik a Diákélelmezés, köszönhetően az intézmény munkatársainak, nincs veszélyben semmilyen ellátás. Viszont olyan problémák vannak az épületben, ami önkormányzati szinten már nehezen kezelhető, és a közétkeztetésekkel kapcsolatos törvénymódosításokra is számítani lehet. A cél a biztonságos működtetés és ellátás, ezt szolgálja ez az előterjesztés. A napirendi pontot megszavazta a testület. A képviselők döntöttek a Kettőssánc téri beruházással kapcsolatban is. Májusban kiderült,

Fotó: Horváth Bence

hogy a földmunkák végzése során folyós homokréteget találtak, ami akadályozza a beruházást. A probléma megoldására 33 millió forintra van szükség, ennek az összegnek a biztosítását szavazták meg a testület tagjai. Vita nélkül, egyhangúlag támogatták a képviselők az önkormányzat pályázatbenyújtási szándékát, amelyből a Téglagyári út burkolatát újítanák meg. A beruházás összköltsége meghaladja a bruttó 45 millió forintot, melyhez valamivel több mint kétmillió forint önerő biztosítása szükséges. Megszavazták továbbá az

Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium Tehetséggondozó Programjának támogatását is, illetve elfogadták a polgármester tájékoztatóját veszélyhelyzetben hozott döntéseiről és azok végrehajtásáról. Más alternatívát keresnek az üveggyári lakótelep környékén épülő garázsokkal kapcsolatban. Megegyeztek abban, hogy Bojtor István alpolgármester tárgyal a kivitelezővel, amelyről később beszámol a testületnek is, ezért levették a napirendi pontok közül az előterjesztést. Az ülésről szóló tudósítást és a hosszabb videós összefoglalónkat keresse az OrosCafén. Oé

Újra beindult a nyári játszóház a könyvtárban A Justh Zsigmond Városi Könyvtár mindig is törekedett arra, hogy olvasóiknak a hagyományos könyvtári szolgáltatásokon túl is kedveskedjen különböző programokkal. Az egyik ilyen a nyári játszóház. Több mint húsz éve töretlen sikerrel rendezik ezt a programot a gyermekkönyvtárosok. Mint megtudtuk, idén is mindennap mintegy harminc gyerek vág, hajtogat, ragaszt, egyszóval játszva alkot. Tengerics Éva könyvtáros elmondta, minden napra van egy bizonyos anyag, amel�lyel dolgoznak. Dekorgumi, karton, különböző textilek, gyöngy. Kilenctől délig tartanak a foglalkozások. – Csütörtökön szélcsengőket, széljátékokat készítettünk. Pénteken a gyöngy

volt soron, és nagyon szép karkötőket fűztek belőle a gyerekek. A mai anyagunk főként papír, és ajtódíszek, koszorúcskák készülnek. Holnap a varázsképek kerülnek sorra, de lesz még a héten könyvtámasz, tűpárna, hűtőmágnes készítése, pénteken pedig ismét ékszer, ezúttal a nyakláncok és a kulcstartók. A könyvtár ezen a nyáron is négy turnust szervez. A mostanin kívül lesz még augusztus elején két hét, amikor játszóházat nyitunk – tájékoztatott Tengerics Éva. A játszóház nem egy kötött idejű program a gyerekek számára. Ottjártunkkor, is voltak akik elkészültek a mai tárgyaikkal és hazamentek, de érkeztek helyükre újak. Vannak – különösen a kisebbek –, akik nem egyedül érkeznek. Az anyuka, vagy nagymama

Teljesen egyedi ablakdíszek is készülnek (ma épp egy apuka is) segít a kicsiknek és ezzel együtt a könyvtárosoknak is. Buzai Csaba könnyvtár igazgató szerint különösen nagy öröm ez az idei játszóház. – A pandémia időszakának a gyerekek voltak a vesztesei. A felnőttekhez ilyen-olyan

Fotó: Horváth Bence

csatornákon eljutottunk, de hozzájuk kevésbé. Most ismét megnyílt egy olyan lehetőség, hogy legifjabb olvasóinkat is újra be tudjuk vonzani. Emellett hasznosan, tartalmasan, jókedvű társaságban telik a vakáció néhány délelőttje. Csányi József

Pályázati forrásból újulhat meg a Téglagyári út A Téglagyári úton élők régi igénye valósulhat meg. Szerdán döntött a testület arról, hogy pályázatot nyújt be az önkormányzat a földút felújítására.Ötvenmilliárd keretösszegű pályázatot hirdetett a kormány, amelynek célja az önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi helyi közutak fejlesztése. Legfeljebb 300 millió forint támogatás igényelhető, és ehhez csupán öt százalék önerő szükséges.

Az orosházi önkormányzat úgy döntött, hogy egy újabb pályázatot nyújt be a Téglagyári út felújítására. A beruházás összköltsége meghaladja a bruttó 45 millió forintot, melyhez valamivel több mint kétmillió forint önerő biztosítása szükséges. A pályázatot egyhangúlag támogatta a város képviselő-testülete bízva abban, hogy megújulhat a Téglagyári út, hiszen a lakosok régi igénye válna ezzel valóra. Patakfalvi Ádám

A költségek meghaladják a 45 millió forintot

Fotó: Horváth Bence

Új kerékpártárolók a kórháznak A Vasex Kft. és a Pet-Bau Kft. tulajdonosának köszönhetően elkészült két új fedett kerékpártároló a kórháznál. A pandémia miatt 2021-ben elmaradt a Jótékonysági Kórházi Bál, így az intézményt segítő Orosházi Kórházért Alapítványhoz nem folyt be támogatás. – Tavasszal elindítottunk egy célzott akciót, amiben megkeressük azon partnereinket, akik az elmúlt években támogatták az alapítványon keresztül a kórházat – mondta dr. Duray Gergő, az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet vezetője. A Vasex Kft. tulajdonosa 50 ezer forintos támogatást és az alapanyagokkal kapcsolatos kedvezményeket biztosított. – A kórházi dolgozó job-

ban és hatékonyabban végzi a munkáját, ha az őt körülvevő környezet rendezett, modern, így végül a gyógyítás is hatékonyabb. Számunkra mindig fontos volt a helyi közösségek segítése, ezért csatlakoztunk a kórház kezdeményezéséhez – fogalmaz Polyák János. A kerékpártárolót a PetBau Kft. kiváló szakembergárdája állította össze. – Megterveztük, felmértük az anyagigényt, majd az előkészítés után kollégáim a helyszínen összeállították. Bízunk benne, hogy a kórházi dolgozók megelégedve használják majd. Ez a munka a mi ajándékunk a kórház dolgozói részére, ezzel is megköszönjük azt a kitartást és áldozatot, amit a járvány ideje alatt tettek értünk – zárta Busa Krisztián. OÉ

Sokan beálltak a jó ügy mögé Már több mint a fele ös�szegyűlt annak az összegnek, amit az orosházi kórház gyermekosztályának gyűjt dr. Szelényi Zoltán főorvos, parlamenti képviselőjelölt. Dél-Békés településeit futva látogatja meg dr. Szelényi Zoltán, mindezt a jótékonyság jegyében. Korábban már beszámoltunk róla, hogy az orosházi kórház gyermekosztályának gyűjt egy olyan eszközre, amivel az újszülöttkori sárgaságot tudják kezelni. A cél hétszázezer forint, a parlamenti képviselőjelölttől megtudtuk, hogy ennek a fele már össze is gyűlt. A civil felajánlások mellett már cégek is beálltak a jótékony ügy mögé.

– Nagyon köszönöm, hogy ennyien támogatták már a kezdeményezést. Kellenek az olyan élmények, amik össze-

Várják a további felajánlásokat

kötik az embereket, közösségeket kovácsolnak. A sport és a jótékony cél az mindig ilyen – fogalmazott a főorvos, hoz-

Fotó: Horváth Bence

zátéve, hogy mindenképpen folytatni szeretné a futást. A Mezőhegyes és Mezőkovácsháza közötti 15 kilométeres szakasz után legutóbb a Mezőkovácsháza– Battonya távot teljesítette. Az úton a Mezőkovácsházi Futóklub tagjai is elkísérték. A terv az, hogy augusztus elején a Mezőkovácsháza és Medgyesegyháza közötti táv következik. Szívesen fogadja a csatlakozni vágyókat, emellett továbbra is várják a felajánlásokat a Kórházi Alapítvány 1040264726410100-00000000 számlaszámra. A közleményben a „Gyermekosztály javára” szöveget kell feltüntetni. Patakfalvi Ádám

Busa Krisztián, dr. Duray Gergő és Polyák János az új kerékpártároló előtt Fotó: Melega Krisztián/Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet, Orosháza

ÁLLÁSPÁLYÁZAT Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ állást hirdet

szakács

munkakör betöltésére. Az érdeklődők személyes meghallgatása folyamatos az alábbi helyszínen: 5900 Orosháza, Teréz u. 14.


4

MOZAIK/OROSOKOS

Két hely, két szerelem

Ez Zsíros Sanyi ötöse

Sorozatunk ezen a héten is robog tovább. Célja, hogy ötletet adjon filmnézéshez, zenehallgatáshoz, olvasáshoz, illetve segítsen eldönteni, hol és mit együnk legközelebb. Hétről hétre ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a bátor jelentkezőknek. A ti ajánlataitok következnek. Ezúttal Zsíros Sanyi árulta el nekünk, mi az ő ötöse.

Koreográfusként is bizonyított már Orosházán Nem kell szerepet felvennie, ha belép a gyerekekhez a táncterembe. Ízig-vérig táncos ő, látszik ez az öltözetén, a mozdulatain, és ha egy hétköznap reggel a fejébe látnánk falatozás közben, azt is tudnánk, hogy szabad perceiben még gondolatban is táncol vagy koreográfiát ír. Kárai Boriskával beszélgettünk. A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola november óta új oktatóval büszkélkedhet. Kárai Boriska heti kétszer utazik le Pest megyéből, hogy az orosházi gyerekeket tanítsa. – Nem kevés időt töltök utazással, de nagyon szeretem ezeket a gyerekeket. Nehéz összeegyeztetni a tanítást a színházi munkával, mégis úgy érzem, megéri áldozatot hozni. Oda köt az életem, 18 éves korom óta Pest megyében élek, és nem is tervezek hazaköltözni. Pedig jó érzés itthon lenni. Orosházán

Fotó: Horváth Bence

kezdtem táncolni is Vass Sándor Gergelynél 11 éves koromban. Ez volt az első dolog, amit nem hagytam abba. A tánc jelenti számomra a mindent. A szakma szerelmese vagyok – mesélte. 2014-ben divattánc tanszakon szerezett diplomát, idén fejezte be a mesterképzést a Magyar Táncművészeti Egyetem modern táncpedagógus szakán. – A Nemzeti Lovas Színház több darabjában is szerepelek, és idén van szerencsém a Budapesti Operettszínház színészeivel és táncosaival is színpadra lépni Kápolnásnyéken és Tihanyban a Szép nyári nap című darab bemutatóján. Énekes és táncos szerepben egyaránt, hiszen ez a musical megkívánja, hogy mi táncosok a kórusban énekeljünk. Egy táncosnak emellett színészkedni is tudnia kell. Ezt a sokrétűséget a növendékeimnek is igyekszem megtanítani – mesélte. Folytatás az OrosCafén. Bogdánffy-Szőke Anett

2021. JÚLIUS 16.

Melyik a kedvenc sorozatod? – A Sorsok útvesztője. A Dunán megy. Ez egy török film. Nagyon sokan vannak benne, nekem Nuran a kedvencem. Ő egy szép, szőke hajú lány. Sok férfi szerelmes belé. Azért szeretem ezt a filmet, mert izgalmas. Mindennap megnézem

az anyukámmal. Szeretem a Herkulest is meg a Walker, a texasi kopót. Melyik a kedvenc könyved? – Szeretem a könyveket, tudok olvasni. A történelem érdekel. A kedvencem Petőfi Sándor élete. Ezt olvasom mindig. Benne van, hogy mikor született, mikor halt meg, hogy hívták az anyukáját. Benne van a sza-

badságharc, meg a 12 pont. Sok mindenről szól. Írják, hogy volt szerelme, és hogy lett családja is. Tudok tőle egy verset: „ Ta l p r a magyar, hí a haza!”

gén a tévében. Ez egy mese, ami az állatokról szól. Benne van Simba, akinek menekülnie kell a gonosz elől. Vannak benne vicces állatok, Pumba és Timon. A kedvencem benne Simba, az oroszlán. Nagyon szeretem a zenéjét is, mert olyan szép.

Melyik a kedvenc filmed? – Az Oroszlánkirály. Lesz majd a hétvé-

Melyik a kedvenc zenekarod? – Az ABBA. A kedvenc számom a Mamma mia. Szoktunk rá táncolni az anyukámmal. Van egy ilyen film is, azt is szeretem. Mit eszel a legszívesebben? – A hamburgert nagyon szeretem a főutcán. Saláta, virsli és majonéz van benne. Az a kedvencem. BSZA

Fotó: Horváth Bence

Egy lónak nincsenek előítéletei A vadvirágosok két héten át jártak ki a nagyszénási Táltos Lovasudvarba állatasszisztált terápiára. Nap mint nap etették, ápolták, simogatták a lovakat. De hogyan fejlesztik ezek a tevékenységek a fogyatékkal élőket? – A ló nem olyan, mint egy bicikli. Ő egy önálló, saját gondolatokkal rendelkező, érzékeny élőlény – mondta Szekeresné Benczur Piroska gyógypedagógus, lovasedző. – A beszéd- és mozgásfejlesztő hatás mellett ki

kell emelni azt az örömérzetet, melyet a ló közelsége nyújt. Az állat segít a fiataloknak a külvilág iránti érdeklődésük felkeltésében, figyelmük megtartásában. A vadvirágosok vezethették, irányíthatták a hatalmas állatokat, és ez növelte az önbizalmukat. Együtt dolgoznak egy olyan társsal, akinek nincsenek előítéletei, és aki elfogadja őket olyannak, amilyenek. Felelősségteljes feladatokat végeztek, és ezáltal érezhették, hogy fontosak és szükség van rájuk. Folytatás az OrosCafén. BSZA

Önkontrollt fejleszt, kíváncsiságot erősít

Napelem, klíma és villanyszerelés – Az Oros Klíma szentháromsága 2016-ban alakult meg az Oros Klíma, a napelem, a klíma és a villanyszerelés területén tevékenykednek. Egy ház alapjainak a felállításától kezdődik a munkájuk, legyen az felújítás, kiegészítés vagy bármi, ami a tevékenységi körükhöz kapcsolódik.

Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu

– A napelem például olyan berendezés, ami a napsütés segítségével megtermeli a családi ház áramszükségleteit, ha ez jól van méretezve, akkor 0 forint körüli a villanyszámla és ezt igyekszünk mi is így belőni. Ez persze időjárásfüggő is, ha sokat süt a nap egy éven belül, akkor nyilván többet termel. Itt egy alvállalkozói csapat is tud nekik segítséget nyújtani. A klíma és hőszivattyú telepítése, az ingatlan klimatizálása esetében magát a klímát egyre többen választják a fűtéshez, mert ez viszonylag olcsóbb megoldásnak számít. Benedek Attila ügyvezető elmondta, ez egy kicsit megtévesztő lehet, mert vannak olyan klímák, melyek nem alkalmasak a fűtésre, illetve olyanok is, melyek kimondottan a fűtésre vannak optimalizálva, több dologgal beépítve az elektronikájukba. Amelyekben ez nincs benne,

Fotó: pixabay.hu

azokat hiába hirdetik hűtő-fűtőnek, ködös vagy párás idő esetén könnyen megfagyhatnak, ha kültériek. Ilyenkor igyekeznek minden esetben teljes körű tájékoztatást nyújtani arról, hogy milyen igénynek milyen klíma a megfelelő. A klímák szempontjából a jelenlegi, nyári időszak is fontos kérdésnek számít. – Ilyenkor mindig érdemes kicsit előre gondolkodni, fontos, hogy az embereknek ne a szezon közepén jusson eszébe, hogy klíma kell, hiszen a klímatelepítés időigényesebb mun-

kának számít. A klímatisztítás egy más dolog, ha valakinek a klímája elromlik, akkor próbáljuk soron kívül megoldani, de a telepítéseknél tényleg érdemes már jóval előtte szólni – árulta el Benedek Attila. Harmadik tevékenységi körük, a villanyszerelés esetében rengeteg olyan ház van, melyek évtizedekkel ezelőtt épültek, és már rájuk férne egy villamos felújítás, mert elavult, gyakorlatilag egy időzített bomba. – Át kell nézni, újra kell vezetékezni a mai szabványoknak

megfelelően, olyan keresztmetszetű vezetékeket használva, melyek bírják a terhelést – tud-

tuk meg. Ma ugyanis többségében már egy gyerekszobában több elektromos fogyasztó van, mint régebben egy egész családi házban volt, teljesen megváltoztak a fogyasztási szokások. Ami kisebb fogyasztásra volt méretezve, a mostanit nem bírja, ezért szükséges átnézni a régi ingatlanokat, és most a támogatásnak köszönhetően, ezt féláron is meg lehet oldani. Az Oros Klíma munkatársai ingyen végzik a felméréseket és ingyenes árajánlatot adnak, valamint garanciát is vállalnak az elvégzett munkára. A klímánál közvetlen az importőrtől történik a vásárlás, csakúgy mint a napelemeknél. Ha bármi gond lenne a berendezésekkel, rögtön az importőrrel meg tudják oldani a garanciális problémákat. (x)

Az OrosOkost Burján Erzsébet állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: burjan.erzsebet@oroscafe.hu


5

MOZAIK

2021. JÚLIUS 16.

Kohut Béla: „Miközben festek, kapcsolatba kerülök azzal a szellemi világgal, mely engem inspirál”

Az absztrakt orosházi kiválósága „Hogyan működik? Amit a szememmel látok, azt előbb eresszem le a szívembe, onnan pedig hozzam fel az agyamba” – így juthatunk közelebb egy absztrakt alkotás üzenetéhez.

A művészet önkifejezés. A művészet út önmagunkhoz. Segít belelátni saját mélységeinkbe, feltárni az igazságot, megtalálni a lényeget. Mindegy, hogy egy kép megnyugtat vagy felkavar minket, a lényeg, hogy érzelmet vált ki belőlünk, mindannyiunkból mást. Különösen igaz ez az absztrakt alkotásokra, melyek csak akkor tudják beteljesíteni a küldetésüket, ha megengedjük nekik. Kohut Béla felnőttként kezdett el komolyabban fog-

A számok és a színek is jelentéssel bírnak a festményeken

Egy könyv a millenniumi évről „Ez a 2000-es év Orosháza város aranykorát jelentette. A környező nagy települések is – köztük Szeged, Hódmezővásárhely – nagyszabású rendezvényeket bonyolítottak le, de irigykedve nézték, hogy az orosházi önkormányzat, a helyi intézmények, egyházak és civil szervezetek milyen gazdag kulturális programot tudtak összehozni a millenniumra” – emlékezett vis�sza Szilasi-Horváth Tibor, az Orosháza történelmének margójára – Millenniumi rendezvények városunkban című könyv szerzője. A könyv egy Démokritosz-idézettel indul: „Élet ünnepnapok nélkül: Hosszú út vendégfogadó nélkül.” Ennek igazságát leginkább a járványhelyzet alatt tapasztalhattuk meg. Szilasi-Horváth Tibor nem kevesebbre vállalkozott, minthogy visszatekintsen bő 20 évvel ezelőttre, és csokorba szedje az orosházi millenniumi rendezvényeket, valamint bepillantást adjon az akkori, igen gazdag ünnepi programsorozatba. Orosházán ekkor került sor többek közt a Rajki László által készített Szent István-szobor avatási ünnepségére, az alapkőleté-

telre és az időkapszula elhelyezésére, valamint Szokolai Sándor: Jobbítsd a nemzetöt! kamarakantáta ősbemutatójára is. A könyv végi fotógalériában pillanatképeket láthatunk az Orosházi Nyári Kulturális Napok eseményeiről, a Bogárzón tartott Lovas Bajnokságról, illetve a veterán autós- és motorostalálkozóról is. – A télen a feleségem a szokásos nagy rendrakásba kezdett. Valahol a szekrényfiók mélyén talált egy összefűzött dossziét, melyen a „millennium” szó szerepelt. Abban az időben ünnepeltük ezt a jeles alkalmat, amikor én képviselő voltam a városban, és mellette mesalpolgárterként is tevékenykedtem.

Később néhány millenniummal kapcsolatos dokumentumot magammal vittem, és most, 20-21 év után előkerült ez a dosszié. Beleolvasva, felidézve a régmúlt történéseit, a családom, később pedig a barátaim biztatására hozzáfogtam és megírtam a visszaemlékezést – mesélte a szerző. Július 9-én, a Petőfi Művelődési Központ Szokolai Sándor termében tartott könyvbemutatón a szerzővel Buzai Csaba, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár igazgatója beszélgetett a nagyszámú, érdeklődő közönség előtt. A bemutató előtt a szerzőt a könyv létrejöttéről kérdeztük, arról, honnan jött a helytörténeti kiadvány megírásának ötlete. – Úgy vagyok ezzel a várossal, mint a szülő a gyermekével. Bármilyen legyen is, csak a miénk, csak szeretjük. Ezzel a könyvemmel kívánok köszönetet mondani és tisztelegni előtte – emelte ki SzilasiHor váth Tibor. BSZA

Mit csinál egy szíjgyártó? Milyen eszközökkel dolgozik egy cipész? Az evangélikus egyházközség táborában minden kérdésre választ kaptak a gyerekek. – Ez egy diakóniai napközis tábor – kezdte Szöllősiné Kassai Judit, az evangélikus egyház presbitere, főszervező. – Az egyház szeretetszolgálatát fejezi ki, felkutatva azokat a szükségleteket, melyeket a járványhelyzet szült. Mi most ezzel a táborral a szülőknek segítünk, segítjük őket abban, hogy a nyári szünetben is jó kezekben tudhassák gyermekeiket. A Mesterségem címere nevet viselő táborban a gyerekek ritka mesterségek képviselőivel is találkozhattak. Eljött hozzájuk Győri András cipészmester, Rideghné Györgyi Anna üvegfestő, Illés Julianna és Molnár-Darányi Bernadett varrónők és Dévai József szíjgyártó is. Részletek az OrosCafén. BSZA

Fotó: Stéfán Zsófia

Orosháza lakosainak és üdülőinek ismeretterjesztő, új, kihívásokkal teli útvonalon szabadidős programokat biztosítanak a július 24én, 13:30-kor rajtoló Justh Zsigmond Emléktúrával. A program két résztávos útvonala Gyopárosfürdőről indul, de érinti a Juszt majort, Gádoroson Justh Zsigmond sírját és Árpádhalmot is. Július 24-én 16 és 20 óra között Családi Kalandozót szerveznek a Gyopárosi út 3. szám alatti rendezvénytérre. Gyermekműsorok, táncbemutatók és közös faültetés váltják egymást a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. programján. A részvétel feltételeit a hatályos kormányrendelet szabályozza. A ViharsaRock Fesztivál részeként július 24-én előbb 19 órától Borneo, majd 20:30-tól Electrons koncerttel várják a zenekedvelőket az Orosházi Rock Klubban. Bővebb információk az Oroscafen.

Miközben fest, kapcsolatba kerül azzal a szellemi világgal, mely őt inspirálja. Azt mondja, vezeti a kezét valami. – Tudom, hogy nehéz befogadni a nézőknek ezeket a képeket. Az én festményeim egy szűkebb, intellektuálisabb rétegnek szólnak. A realista, könnyen érthető alkotásokhoz vagyunk szokva, itt viszont már használni kell az agyunkat is, ami nehezebb feladat – folytatta. Kohut Béla azt mondja, folyamatosan fejleszti magát. Ha már úgy érzi, nem tud megújulni, abbahagyja az alkotást. Egyelőre ez a veszély nem fenyegeti, legfrissebb munkáival ugyanis ismét új vizekre evez. Ezúttal grafikáiban bontakozik ki. Részletek az OrosCafén. Bogdánffy-Szőke Anett

Neked mi a mesterséged címere?

Fotó: Horváth Bence

PROGRAMAJÁNLÓ

Fotó: Horváth Bence

lalkozni a festészettel, bár azt mondja, általános iskolai évei alatt művésztanára is nagy hatással volt rá. Később a főiskolás időkben csak néhány karikatúrára jutott idő és kedv, aztán 36 évvel ezelőtt mindent megváltozott. – Az ember nem tud kibújni önmagából. Ami bennünk van, az egyszer úgyis a felszínre tör. Felnőttként kezdtem művészeti szakkörre járni, aztán jöttek a sikerek, a kiállítások sora. 1990-ben költöztem Orosházára, és rövid időn belül tagja lettem az Orosházi Festők Csoportjának. Ez egy nagyon jó társaság volt, ahol a tagok tisztelték és szeretették egymást. Sokat tanultam tőlük, és úgy gondolom, én is inspiráltam másokat – mesélte.

A tanulás ugyanolyan fontos, mint a sport

Fotó: Horváth Bence

„Nem semmi ez a gyerek” Orosháza iskoláinak kiválóságait bemutató sorozatunkban ezúttal Skorka Johannát, a Czina Sándor Tagintézmény 8. osztályos tanulóját ismerhetik meg olvasóink. Johanna számára családi örökség a jó futótechnika. Édesapja, Skorka Csaba is remek sprinter volt egykoron. Johanna továbbvitte a sportág szeretetét, nagyon sok alkalommal győzedelmeskedett már területi és megyei fordulókon egyaránt. 800 méteren a 2018/19-es tanévben országos második lett. Johanna édesanyja, Birkás Gyöngyi azt mondja, Johannának kiskorában edzésekre sem volt szüksége. Csak odaállt, lefutotta a

távot, és így is első lett. Hiába volt jóval alacsonyabb kortársainál, mindig messze előttük járt a pályán. – A futás számomra felszabadító érzés – mesélte Johanna. – Technikailag, a karmozgás és a légzés tekintetében sokat fejlődtem Urbanikné Rosza Máriának köszönhetően, aki az edzőm a Békéscsabai Atlétikai Clubban. Ő egyébként háromszor is kijutott gyaloglásból az olimpiára, egyszer 9.-ként ért célba. Johanna a legtöbb érmet 800, 1500 és 1600 méteren szerezte. Mellette 100 méterből, kislabdadobásból és távolugrásból is vannak szép eredményei. Folytatás az OrosCafén. Bogdánffy-Szőke Anett

Igaz, csak ülve, de vigadtak a nyugdíjasok Ez volt az idei második közös programja a járás nyugdíjas-egyesületeinek. Július 9-én tizenkét csapat százhúsz tagja élvezte a kulturális feltöltődést, és persze a közös beszélgetés örömét a Töhötöm utcai székház udvarán. Táncolni sajnos nem szabadott a megjelenteknek, viszont legalább már a szabad ég alatt együtt lehettek, és beszélgethettek egy jót. – Nekünk így, együtt jó nyugdíjasnak lenni, hiszen, aki egyesületben, klubban van, az sosincs egyedül. Többünk gyermeke messzire él, dolgozik, sok az elfoglaltsága, de mi itt vagyunk

egymásnak, és azt mondom, fontos is kihasználni az olyan alkalmakat, mint ez a mai, hiszen nem biztos, hogy ősszel is együtt lehetünk majd – fogalmazott Szrenka Pálné, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke. A kultúrműsor részeként több fellépő is színpadra állt, meghallgathattak két versszavalatot, három éneket, köztük egy szólót, a Határőr Nyugdíjas Egyesület dalárdáját és a rákóczitelepi nyugdíjasok női énekkarát is. Igazi színfoltja a mai napnak a Waka Waka tánc, mely már ősszel az Árpád-kertben is nagy sikert aratott. Bogdánffy-Szőke Anett

Szellemi felfrissülés jó társaságban

Fotó: Horváth Bence


6

HIRDETÉS

2021. JÚLIUS 16.

eeszt.gov.hu MK_Unios_Covid_igazolvany_280x427.indd 1

2021. 07. 02. 12:52


7

SPORT

2021. JÚLIUS 16.

Kéri Martin: „Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam!”

Vízilabdát kommentált

A fiatal orosházi egyetemista a kézilabdameccsek után vízilabda-mérkőzéseket is közvetített.

– Korábban az OFKSE NB I-es mérkőzéseit én közvetítettem az orosházi sportcsarnokból, hiszen a Covid miatt minden zárt kapus volt. A Szentesi Vízilabda Klub vezetősége megkeresett. A szentesi U15-ös női vízilabda-Európa-bajnokságra szpíkert kerestek és rám gondoltak. Először el sem hittem, nagyon meglepett a megkeresés, sosem dolgoztam még ekkora kaliberű rendezvényen közvetítőként, de természetesen elfogadtam az ajánlatot. Alapvetően két feladatom volt az Eb-n. Az egyik, egy álta-

Két mikrofonnal, angolul és magyarul kommentált egyszerre

OMTK-ULE: a cél teljesítve Az OMTK-ULE 1913 csapata 5. helyen végzett a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Tóth-Kása Sándor elnök és Buza Barnabás szakmai vezető értékelték. – Továbbra is elsődleges célunk az utánpótlás képzése, és örülünk, hogy az általunk nevelt fiatalok már a felnőttek között az első és a második csapatunkban szerepelnek. Számszerű eredményeket tekintve a 4-6. hely elérése volt a célunk, amit az 5. helyezé-

sünkkel teljesítettünk. Tavas�szal szerepelt jobban a csapat, ami arra predesztinál bennünket, hogy a jövőképünk pozitívan alakuljon. Nagyon sok fiatal játékos kapott lehetőséget a csapatban, 7-8 saját nevelésű fiatal mutatkozott be a megyei I. osztályban, többen meghatározó szerepet játszottak. Büszkék vagyunk a gólkirályainkra is, Miszlai Lászlóra és Péli Tamásra – értékelte a felnőttcsapat teljesítményét Tóth-Kása Sándor elnök. Buza Barnabás szakmai vezető edzőként, Kvasznovszky

Több saját nevelésű játékos mutatkozott be a felnőttcsapatban

lános szpíkerkedés, teszem hozzá, mindezt angolul, hiszen ez egy nemzetközi torna volt. A másik feladatom az volt, hogy amikor a magyar lányok játszottak, akkor egy folyamatos, magyar nyelvű kommentálással végig közvetítettem a mérkőzést a strandon kivetítőn szurkoló közönségnek. A magyarok meccsein tehát mindig dupla feladatom volt: angolul és magyarul is beszélni. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, legyen az egy hivatalos személytől, vagy egy arra járó nézőtől. Hogyan tovább? Elsődleges célom az egyetemi diploma megszerzése, utána pedig majd látjuk, hogy mit hoz az élet – nyilatkozta Kéri Martin. Betkó Tamás

Péli, a mesterlövész

Józseffel közösen irányítja a felnőtt keret szakmai munkáját. – Csapatunk néha kétarcúnak bizonyult. A kiegyensúlyozottabb szereplés érdekében ezen javítanunk kell. Hullámzó teljesítményünk hátterében markánsan jelen van fiatal játékosaink túlzott leterheltsége, akik sok esetben 3-4 mérkőzést is lejátszottak hetente – fogalmazott Buza Barnabás. Az OMTK-ULE július 13-án kezdte meg a felkészülést az új szezonra. Betkó Tamás

Fotó: BT

Péli Tamásnak (b) mindene a góllövés Az OMTK-ULE 1913 játékosa, Péli Tamás 36 góllal lett a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság gólkirálya. – A Mezőhegyes elleni kapásgólomat tartom a legszebbnek, amit a Trollfoci is felrakott a világhálóra. Magam sem hittem el, hogy abból a mozdulatból gólt fogok szerezni. Viszont a legfontosabb az a mesterhármas volt, amit egy félidő alatt szereztem a Jamina ellen. Nagyon sajnálom, hogy ezt a címet édesapám már nem ünnepelhette velem. Remélem, azért büszke rám, mert miatta, érte is próbáltam minden mérkőzésen minél több gólt lőni. Amikor mondták, hogy én lettem a gólkirály, örültem, de szomorú

Fotó: Bohus Krisztián

is voltam egyben. Ő volt a példaképem és ő is lesz még világ a világ. Harmincéves vagyok, milyen céljaim lehetnek még a futballpályán? Szeptemberben – ha a pandémia engedi – Csehországban rendeznek meg egy tornát és nagy álmom válna valóra, ha a magyar címeres mezben lépnék pályára a Magyar Rendőrség csapatában, szóval a klubcsapatom eredményei mellett most ez is motivál. Szeretnék még természetesen focizni és minél több gólt elérni, illetve minden meccset megnyerni. Talán egy megyei I. osztályú érem vagy egy kupasiker feltenné az i-re a pontot, de meglátjuk, mit hoz a jövő – mondta a csatár. Betkó Tamás

Megnyílt Hosszú kényszerszünet után újra az érdeklődők rendelkezésére áll a város egyik ikonikus közösségi tere, a Kossuth utcai sakktér. – Az utóbbi tíz-tizenöt évben az Orosházi Sakk Egyesület biztosítja a karbantartót, felügyelőt egy személyben. Az idei évben Gottfried Zsolt játékosunk vállalta ezt a feladatot. Lefestette a figurákat, fertőtlenített az előírásnak megfelelően és naponta 10-21 óra között várja a sakkozni vágyókat – adta hírül Győri Szabolcs, az Orosházi Sakk Egyesület elnöke. A szakember hozzátette, hogy nyáron elkezdődtek az egyéni versenyek. Az egyesület augusztus végén, 26– 29. között szeretné megrendezni a hagyományos Bacsur Imre nemzetközi FIDE értékszámnövelő emlékversenyt értékes jutalmakkal. A kiírásra várják a jelentkezőket. Betkó Tamás

Karate A pandémia után megindult az élet a különböző sportágakban, így a karatéban is. Szentesen rendezték az Utánpótlás Karate Országos Bajnokságot. A harminchat egyesület kétszáznegyven versenyzőjét felvonultató viadalon az OKKSZK egy háromfős miniküldöttséggel képviseltette magát. Szokolai Bence a kilencévesek korosztályában, könnyűsúlyban ötödik helyet ért el, ugyanebben a korosztályban Orbán Félix ezüstérmes lett. Kimagasló eredményt ért el és jó versenyzéssel magyar bajnok lett a 12-13 évesek közt Boros Ádám. BZ

Alakul a program

Strandon birkóztak – kezdésként három dobogó

Körvonalazódik az Orosházi FKSE-Linamar felnőttcsapatának felkészülése.

Szentesen vette kezdetét az országos strandbirkózó bajnoki versenysorozat, ahol az Orosházi Birkózó Egyesület fiataljai is megmutathatták mit tudnak. Hárman közülük a dobogóra is felállhattak.

A csapat szakvezetése augusztusra több edzőmérkőzést is beiktatott a felkészülési programba, melyeken majd reményeik szerint az orosházi szurkolók is megismerkedhetnek a megújult együttessel. A sort augusztus 5-én az OFKSE–Mezőtúr mérkőzés indítja majd, ezt a találkozót azonban Békéscsabán rendezik, majd az FTC U23-mal találkoznak és a békésiek otthonában is pályára lépnek. Augusztus 14-én kezdődik meg a hazai felkészülési mérkőzések sorozata, a Budai Farkasok, a békésiek és a Szeged U19-es csapata is érkezik. Bojtor Zalán

A 45 kilogrammosok között versenyző Bódi Csaba a döntőig menetelt, végül a dobogó második fokára felállva egy ezüstéremmel gazdagodott. Az U18-as korosztályban a 70 kilogrammosok között Molnár Tibor is bejutott súlycsoportja döntőjébe, végül ő is ezüstéremmel zárt. A +85 kilogrammosok közt szintén ebben a korosztályban versenyző Bakos Ferenc a harmadik helyet szerezte meg. Az U18-as leány korosztályban a 60 kilogrammosok között versenyző Jenei Noéminek nem sikerült bejutnia a legjobb hat közé. A felnőtt korosztályban versenyző 70 kilogrammos

Toll Attila a negyedik, míg a 80 kilogrammos Hangyási Balázs a hatodik helyet szerezte meg. Szentes után jövő vasárnap a

siófoki Plázs Beach ad majd otthont a versenysorozat második állomásának. Bojtor Zalán Fotó: egyesület

A három állomásból álló 2021es strandbirkózó országos bajnoki sorozat július második szombatján kezdődött meg Szentesen. Az elmúlt évhez hasonlóan az U14-es kategóriákban a fiúk a lányokkal is felvehették a versenyt, míg az U18-as és a felnőtt korosztályban külön-külön írták ki a súlycsoportokat, de lehetőséget kaptak az amatőr versenyzők is.

A megmérettetésen az Orosházi Birkózó Egyesület is elindult, akik szép eredményekkel, érmekkel tették emlékezetessé hétvégéjüket. Az egyesület beszámolójában elmondta, a színvonalas rendezés mellett szerencsére az időjárás is kedvezett nekik, így zavartalanul zajlott a program. Ugyan több versenyzőjük is volt, akik ezúttal nem tudtak részt venni a megmérettetésen, de akik ott voltak, mind kitettek magukért. Az U14-es korosztályban ketten próbálkoztak, az 55 kilogrammban versenyző Keresztes Máté végül nem jutott be a legjobb hat versenyző közé.

Három dobogós helyezéssel zártak az OBE indulói Szentesen


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Döme Krisztián János és Molnár Tímea leánya Kornélia Tímea, Szikora Tamás és Pogonyi Ilona Hajnalka leánya Beáta, Benkő Milán és Dalacsi Réka Csilla leánya Adél, Szendrei Szabolcs és Fehér Katalin fia Zétény, Tóth Sándor és Papp Szabina Nóra fia Soma, Nagy Dávid és Hanzel Ágnes leánya Anna, Palotai Zoltán és Bujdosó Kinga Renáta leánya Csenge, Tóth Mihály és Locskai Beatrix leánya Liliána, Matók Dávid és Holovár Zsuzsanna leánya Tamara, Zsilák Viktor és Szűcs Nikoletta fia Máté. Házasságot kötöttek Tóth Ferenc László és Szűcs Melinda, Tóth Krisztián István és Drahota-Szabó Mária Csilla, Szlopóczki Gábor és Kulik Virgínia, Szűcs Attila Krisztián és Szepesi Cintia, Gyuga Zsolt Sándor és Bere Marianna Adrienn, Fazekas Ferenc Károly és Büki Irén Emília, Friedl Zsolt és Pap Erika.

PATIKAÜGYELET Július 12-től július 18-ig: Aranyvessző Patika Orosháza, Kiss Ernő u. 8. Tel.: (68) 417-722 Július 19-től július 25-ig: Kórházi Gyógyszertár Orosháza, Könd u. 59. Tel.: (68) 411-166

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet).

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30-tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kvantum című tudományos magazin július 16-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés július 17-én, szombaton 15:30-tól és július 18-án, vasárnap 11:30-tól. Épí-tech, az építkezők magazinja július 16-án. Ismétlés pénteken 20:00-tól, július 17-én, szombaton 16:00-tól és július 18-án, vasárnap 14:30-tól.

2021. JÚLIUS 16.

Három éve lett szuperhős Mindig sok gyerkőc volt náluk, neki is született hat, és mivel sokat volt velük otthon, az unokatesók, szomszéd gyerekek, osztálytársak is gyakran megfordultak náluk délutánonként vagy az iskolai szünetekben. Ezt sosem bánta, hisz ő akkor érzi jól magát, ha élet és hangzavar veszi körül. Ezért is lett SOS-es nevelőszülő.

Új lehetőség nyílt az SOS Gyermekfalvaknál, erre a modellre szolgál remek példaként Dávidné Zábrák Mária élete. Mária három éve lett szuperhős, azóta nevel SOS-es gyermekeket férjével együtt saját házukban, saját gyermekeivel együtt, munka mellett. Bántalmazás, elhanyagolás, szegénység, a szülők szenvedélybetegsége vagy halála. A gyerekek többsége ezért kerül ma az SOS-be.

Nevelt kisfia négy-, kislánya pedig már hatéves – 2018 májusában érkeztek meg hozzánk a „mi gyerekeink”. Nagyon kicsik voltak még, a kisfiam 18 hónapos, nem tudott még járni, beszélni

Fotó: Horváth Bence

sem, a kislányom pedig hároméves volt ekkor – folytatta. Mária néhány hónapot otthon töltött a gyerekekkel, majd visszatért munkahelyé-

De mi az a Sztori tábor?

Gyermekek kánikulában

Egy tábor, ami játékosan és sokrétűen fejleszti a gyerekek képességeit anélkül, hogy ők észrevennék, „mi is folyik a háttérben”. Egy biztos: a Wesley iskola diákjai imádják. Főként tanulásban akadályozott gyermekek vettek részt az Orosházi Szociális Pont táborában, de rajtuk kívül mozgássérült, autizmussal élő és Down-szindrómás gyerkőcök is jelentkezhettek a programra. – A karantén ideje alatt sokat voltak a gyerekek a számítógép előtt, az ez idő alatt szenvedett hátrányokat igyekszünk most leküzdeni – fogalmazott Pesics

re. Kisfia bölcsis, kislánya pedig óvodás lett. – Nekünk az a feladatunk, hogy amíg szükség van ránk, a legjobbat nyújtsuk a gyere-

A gyermekek egészsége a szülők felelőssége. Ők nyújthatnak biztonságot a számukra, és ők tehetik komfortosabbá a kicsik számára ezt a plusz harmincöt fokban gazdag nyarat. Mutatjuk, hogyan.

Beszélgetés közben megnyitották a gyerekek lelkét Hajnalka gyógypedagógus. – A Sztori táborban központi helyen áll a mese. Közösen olva-

keknek. Ez egy meghatározott időszak. Ha elválunk, azt nekünk is fel kell dolgozni. De nekünk a gyerekeket kell néznünk, azt, nekik mi a legjobb – fogalmazott. Mária azt mondja, rengeteg szépsége van a nevelőszülőségnek. Nagyon szeretik a nevelt gyermekeit a saját gyermekei is. Úgy véli, a gyerekek szeretettel mindent meg tudnak hálálni, vissza tudnak pótolni. – Akik odaszánják magukat a nevelőszülőségnek, azoknak fel kell készülniük, hogy ez egy 24 órás „dolog”. Szándékosan nem használom a munka kifejezést, mert az nem jó szó erre. Ez inkább elhivatottság, hivatás. Csak azoknak szabad vállalni, akik nem munkaként tekintenek rá, hanem jól érzik magukat a nevelőszülő szerepben – hangsúlyozta. Folytatás az OrosCafén. BSZA

Fotó: HB

sunk, és együtt dolgozzuk fel az olvasmányélményeket. Folytatás az OrosCafén. BSZA

– A napokig tartó hőségben nem gond, ha a gyermek kevesebbet eszik, viszont a folyadékpótlásra mindenképp ügyelni kell – kezdte Kinyóné Pável Éva védőnő. – Célszerű egy kancsó vagy egy kulacs alapján mérni, mennyi tiszta vizet iszik meg a gyermek. Azoknak a csecsemőknek, akik kizárólag anyatejet kap-

nak, nem szükséges pluszfolyadékot adni, őket viszont a nagy melegben többször, akár óránként meg kell szoptatni! Ne feledkezzenek meg a szülők a gyermekek bőrének védelméről sem, használjanak 50 faktoros, kifejezetten nekik készült naptejet! Mindig legyen a gyermek fején valami, kalap, kendő vagy baseballsapka. A gyerekek komfortérzetét javíthatja a napközbeni, gyakori zuhanyzás is. A védőnő kiemelte, nem győzik hangsúlyozni, hogy semmilyen esetben se hagyják a gyermeket a gépjárművekben! Folytatás az OrosCafén. BSZA

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166 DAREH központi ügyelet +36 (66) 447-150 Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Az Orosházi Élet tematikus oldalai.

AGRÁRINFÓ Kedvenc nyári gyümölcsünkről Nagykamaráson tartottak szakmai bemutatót

Ami az idei magyar dinnyét illeti Hosszúkás, gömbölyű, piros bélű, sárga bélű, csíkos héjú, zöld héjú, fekete, magos, mag nélküli – mindegy, csak finom dinnye legyen. A szerdai, Nagykamaráson tartott szakmai bemutatón sokrétű tájékoztatást kaptunk kedvenc nyári csemegénkről. A Syngenta növényvédőszerforgalmazó és vetőmag-nemesítő cég meghívását fogadta el dr. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), Országos Kertészeti és Beszállítói Osztály elnöke, Göcző Mátyás termelő, a Magyar Din�nyetermelők Egyesületének társelnöke. Ők tájékoztatták a sajtó magyar dinnyetermés, dinnyetermesztés iránt érdeklődő képviselőit. A meghívó cég zöldségvetőmag üzletágvezetője, Antal Gyula bevezetőjében elmondta: a szokottnál hidegebb és fényszegény időszak nehezítette a palánták előállítását. Az alacsonyabb hőmérsékletű április és a május miatt sok esetben az ültetéseket is későbbre kellett ütemezni. Ennek következményeképpen a korai ültetések egybecsúsztak, így várható, hogy a betakarítás kezdete is összeér több fajtánál. Ugyanakkor megfelelő mennyiségű és minőségű termésre számítanak idén, a korai alagutas szabadföldi termesztésből az első termések ezekben a napokban már meg is jelentek a magyar piacon. A szakember elmondta: 2021-ben 3500 hektár termőfelülettel kalkulálnak, ezen mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnye és 12,5 ezer tonna sárgadinnye terem. A hazai görögdinnye 60 százalékát a hazai piacon értékesítik, a töb-

bit exportálják. Magyarország a dinnyetermesztés északi határán fekszik, az elmúlt években lecsökkent termőfelület kicsi a déli országokéhoz képes, ám a termesztés színvonala magas, valamint a minőség és a termésmennyiség is világszínvonalú. Göcző Mátyás, a Dinnytermesztők Szövetségének elmondta, hogy júliusban megfelelő mennyiségű és az utóbbi három év legkiválóbb minőségű görögdinnyéje érkezik a piacokra Dél-Békésből. -Erős közepes az idei termés mennyisége. A dinnye fóliás termesztése hazánkban még gyerekcipőben jár. A szezon kezdetén ezzel még nem tudjuk kiszorítani az importot, de amint érik a szabadföldi, ez gyökeresen megváltozik. Szerencsére - a NAK, valamint a szövetség eredményes munkájának köszönhetően – a nagy áruházláncok is már a magyar áruk forgalmazását

Elegendő és nagyszerű minőségű az idei magyar dinnyetermés Fotó: Horváth Bence

ben megjelent a fekete héjú piros bélű magvas görögdin�nye, mely húsz-harminc évvel ezelőtt sláger volt. A vásárlók

is. Nagy kedvenc még a mag nélküli dinnye is, mely sok esetben magasabb cukorfokkal is rendelkezik, és még

Itt is divat a retró

helyezik előtérbe. Mostanság nagy divat a retró. Így van ez a dinnyével is, az utóbbi évek-

mostanában nem a nagy testű dinnyéket keresik, ez pedig megfelel ennek az elvárásnak

www.orosfarm.hu Orosháza, Tatársánc 38., Tel./fax: (68) 447-015 E-mail: orosfarm@orosfarm.hu

Megbízható partner a szántóföldi növénytermesztésben és szolgáltatásban.

Fotó: HB

nagyobb ízélményt nyújt a fogyasztóknak. Medgyesegyháza és környéke a magyar

dinnyetermesztés meghatározó fellegvára. Az itteni termelők sok fajtát termesztenek. Az apró, minidinnyétől kezdve a hosszúkás, nagy testű dinnyén keresztül az „áruházlánci” fajtákig minden megtalálható. Válogathatnak a vásárlók kedvükre. Az idei termés elegendő és kiváló minőségű, és azt hiszem az ára sem lesz megfizethetetlen – zárja az összefoglalót Göcző Mátyás. Dr. Mártonffy Béla is örömét fejezte ki az idei dinnyetermés mennyiségét, minőségét, a termesztők szakmai felkészültségét illetően. Kifejtette, hogy az értékesítésben kell még rendet tenni, hogy a termelőhöz jusson vissza a haszon azon része, amely a megélhetést és a további termelést biztosítani tudja. – A TÉSZ-ek, a termelői szervezetek feladata, hogy a kereskedelem mellett olyan

pénzügyi hátteret teremtsen, amelyben a gazdák biztonságban érzik magukat. A TÉSZ-ek működésének tökéletesítéséhez a NAK minden

Dr. Mártonffy Béla

Fotó: HB

támogatást megad – emelte ki az elnök. A vendéglátó Syngenta látványos fajtabemutatóján (és kóstolóján) sok egyéb fajta közt megtekinthettük az új fejlesztést, az idén már nagy területen termesztett Mirto F1-et is.


10

HIRDETÉS

ÉLETRE KELT A TÁJ!

MISKOLC

2021. JÚLIUS 16.


OROSHÁZI AGRÁRINFÓ

11.

Az orosházi gazdák majd minden terményből a megyei átlagot meghaladó mennyiséget arattak

Zajlik a legnagyobb nyári mezőgazdasági munka Amerre csak járunk a határban, mindenütt szorgalmasan dolgozó embereket és gépeket látunk. Javában zajlik az aratás, a nyár legnagyobb és legjelentősebb mezőgazdasági munkája.

BÚZA

Az orosházi gazdák jó közepes termést arattak a kenyérgabonából

környéki átlagtermés elérheti majd az árpa megyei átlagát, a 7,1 tonna/hektárt.

ÁRPA

Ami az elsőként betakarított árpát illeti, az orosházi gazdák hasonló, kicsivel jobb terméseredményt értek el, mint a megyei átlag. Hektáronként 7,8 tonna termett.

Hirdetésfelvétel:

OROSHÁZI ÉS MEGYEI TERMÉSÁTLAGOK 8t 7t 6t 5t 4t 3t 2t 1t 0

búza

repce

árpa

Orosházi termésátlag

2,8 tonna

jó közepesnek mondható, minőségileg és mennyiségileg egyaránt. Az eddig látottak alapján, ahol a 9 tonnához közelít a hektáronkénti termés, ott inkább takarmány minőségű lesz a búza, ahol viszont kisebb a mennyiség, ott étkezési minőségű gabonára számíthatunk. A gazdakör alelnöke elmondta, hogy mivel – ami a búzát illeti – még

MÁK

Mindössze néhány éves múltra tekinthet vissza a

3,5 tonna

vénynek. A júniusi kánikula és csapadékmentes idő nem segített, de igazából nagyot már nem is rontott. A szélsőségek jellemezték egyébként a csapadékot, hisz lokálisan voltak helyek, ahol elég hullott, néhány tíz kilométerrel arrébb pedig szinte száraz maradt a föld. Ez aztán megmutatkozik a betakarításnál, hisz a hozamok legalább

Fotó: Horváth Bence

gas ára van a tőzsdén – foglalta össze Dominkó Norbert. Az ügyvezető persze óvatos és azt azért még hozzátette, hogy igazán majd akkor örülhetnek, ha az egész termés benn lesz a magtárban és nem éri addig semmi baj. Ha valaki a mezőgazdaságban kiemelkedő eredményt ér el, azt szokták mondani, három dolog lehet: vagy nagyon tud valamit, vagy szerencséje van, esetleg mindkettő. Hogy az Orosfarm esetében melyik áll fenn, arra írásunk megjelenéséig nem találtunk választ...

7,3 tonna

Az aratás átgondolt sorrend szerint kell történjen

REPCE

Az aratás a legnagyobb próbatételek egyike a gazdák számára, hisz szinte egyszerre kell több növény termését betakarítani. Még szinte be sem fejezték az árpa aratását, de már a derekán járnak a repce betakarításának. Ugyancsak most kerül a magtárakba a mák, de már a búza is megérett, a repce után abba állnak bele a kombájnok. Az Orosfarm Zrt. tavaly ős�szel 350 hektáron vetette el a repce magját. Mint Dominkó Norbert ügyvezető elmondta, az idei termés elég kalandos úton lett olyan, amilyen. – Az ősszel elvetettük, de a kelés már nem volt egyöntetű. Több hullámban kelt ki a növény. A tavaszi esők aztán sokat fordítottak rajta. Ami csak elképzelhető, minden támadta a repcét. Komoly rágcsálóinvázió volt, de a rovarok és egyéb kártevők is támadtak. A júniusi forróság sem tett igazán jót. Mindezek ellenére nagyon bizakodó vagyok a hozammal kapcsolatban. Bár még nincsenek végleges számaink, jelenleg úgy tűnik, hogy 3 és 4 tonna között tudunk betakarítani hektáronként (az eddigi megyei átlag 2,8 tonna). Nagy öröm ez, különösen annak fényében, hogy a repcemagnak rekord közeli ma-

7,8 tonna

csak az aratás közepén járunk, pontos számadatokkal nem tud szolgálni. Előzetes becslések szerint az Orosháza

Fotó: HB

6,5 tonna

ilyen szélsőségesen oszlanak meg – foglalta össze Horváth József. Megtudtuk, hogy a termés

7,1 tonna

Az orosházi gazdák már learatták az árpát, a mákot, a repce nagy része is a magtárakban van. Most minden elérhető gép és ember a búza betakarításán ügyködik. Jövő évi kenyerünknek nem volt egyszerű esztendeje, tudtuk meg Horváth Józseftől, az Orosháza és Térsége Gazdakör alelnökétől. – Az őszi csapadékos idő miatt a kenyérgabona vetésével nem minden területen sikerült az optimális időben végezni a gazdáknak. A viszonylag enyhe télben és tavaszban aztán helyreigazodott a búzavetés, a bőségesen hulló májusi esők pedig valóban aranyat értek a nö-

máktermesztés az orosházi Vegetáció Kft.-nél, de a szakmai tapasztalatokat átvették, fejlesztik is a technológiát. Az idei aratás azt mutatja, hogy jól csinálják. Mint Szollár Szabolcstól, a kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a cég tavaly ősszel hatvan hektáron vetett mákot. A három tábla előveteménye borsó, illetve búza volt, melyek a legjobb előveteménynek mondhatók. A mák esetén a vetés utáni kelés kulcskérdés a termés szempontjából. A csapadékos ősznek köszönhetően szépen kelt a növény, ami a szakemberek szerint fél siker. – Az egyik legfontosabb ennél a növénynél, hogy jól fejlett állapotban menjen bele a télbe. Ez sikerült. A tavasz időjárása viszonylag jó volt rá. A gyomirtóval is sikerült időben „elkapni” a pásztortáskát, tyúkhúrt és az árvacsalánt. Az áprilisi fagyokat átvészelte és a virágzással sem volt gond. A közelmúlt hőhullámai vetették vissza kissé a magkifejlődést. Betakarításra teljesen megszáradt, és ez teljesen más beállításokat kívánt a kombájnoknál. Kicsivel több is lett a szemveszteségünk – foglalta össze az elmúlt több mint fél évet az ügyvezető. Kombájntisztán a hektáronkénti hozam 1 és 1,3 tonna közt alakult, táblától függően, és ez egy jó termésnek mondható. Mint megtudtuk, a mák ára nagyüzemi, nagy tételben való értékesítésnél mintegy tíz százalékkal magasabb a tavalyinál.

Megyei termésátlag

A BÉKE AGRÁR KFT. 5900 Orosháza, külterület 0655/21 hrsz. (Keverő-szárító telephelyén)

Kedves és udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat az Atalante Kft. húsboltjaiban, ahová vágóhídunkról mindig friss sertés- és marhahús érkezik, valamint baromfihúsok széles választékát kínáljuk. Vörösmarty u. bolt 06 (30) 264-5098 Kossuth u. 2–4. sz. alatti bolt 06 (30) 525-2779

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30

ÁRPA- ÉS BÚZAFELVÁSÁRLÁS NAPI ÁRON!

Lapzárta: szerda 15 óra Burján Erzsébet

médiafelület-értékesítő: 06 (70) 423-3698 Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

További információ: Zalai Béla üzemvezetőnél munkanapokon 7–16 óra között a 30/474-5886-os telefonszámon.


OROSHÁZI AGRÁRINFÓ

12.

Lesz-e ősszel kukorica és napraforgó? Így nyár közepén az aratásról szól szinte minden mezőgazdaságot érintő híradás, de nem feledkezhetünk meg a tavaszi vetésű kapásnövényeinkről sem, amelyeket fenyeget a csapadék hiánya és a hőség. Lesz-e ősszel kukorica, lesz-e napraforgó? A pillanatnyi helyzetet Herczeg Tibor egyéni gazdálkodóval, állandó szakértőnkkel értékeltük. – Tavasszal a hiányzó csapadék és a hideg nappalok, hideg éjszakák gyötörték a kikelő növényeket. Május második fele hozta meg a változást, amikor melegebbre fordult az idő, és az esők is megérkeztek. Akkor kaptak igazi lendületet, az addigi visszamaradott állapot után. A június ismét elkezdte sanyargatni őket a nagy meleggel – kezdi az ös�szefoglalást Herczeg Tibor.

A nagy melegben „furulyázik a levele” a kukoricának

A kukorica most kezd csövet hozni, virágozni, a napraforgó is mutatja a tányérját. Ez

utóbbiak még most kicsiknek tűnhetnek, de a napraforgók is próbálják behozni a lema-

Fotó: HB

radást. Mindkét növény nehezen viseli a hőség okozta stresszt. A csapadék hiánya

mellett ez a másik, a jó termést veszélyeztető tényező. – Csapadék kellene, mégpedig sok, hogy végig bírják ezt az extrém meleget. A napraforgó még könnyebben van, hisz agresszív karógyökerével akár 50 centi mélyre is „lenyúl” a vízért, de a kukorica – ha nem kap rövidesen egy jelentősebb mennyiségű csapadékot – bajban lesz. A két elmúlt hőhullámot lezáró zivataros időszakkal az a gond, hogy lokálisan hoztak csak elég esőt. Voltak olyan táblák, ahol 50 mm is volt, tőle néhány kilométerre pedig szinte porzott a föld. Jelenleg a talaj felső tíz centimétere van teljesen kiszáradva – teszi hozzá a gazda. Bízunk benne, hogy a mostani hőhullám is hamar véget ér és jelentősebb mennyiségű eső érkezik. A következő egy hónap meghatározó lesz az őszi termést illetőleg.

Megyénk termései Békés megyében – az ország éléskamrájában – is minden az aratásról szól manapság a mezőgazdaságban. Az Aratási Koordinációs Bizottság minden héten ös�szeül és a szakemberek tájékoztatják egymást a nagy munka állásáról, termésátlagokról, esetlegesen felmerülő problémákról. A keddi ülésen elhangzott egyebek mellett, hogy az őszi árpa betakarításával gyakorlatilag végeztek a gazdák. A megyei átlag: 7,1 t/ha. A búza betakarítása közel a felénél tart. A megyei termésátlag 6,5 t/ha. Az őszi káposztarepce-területek 70%-án már megtörtént az aratás. A termésátlagok nagy szórást mutatnak, 2-2,6-3,8 t/ha között mozognak. A megyei termésátlag 2,8 t/ha.

Legyünk környezetbarátak: zöldítsünk Sok gazda még csak ízlelgeti a szót: zöldítés. Az EU ösztönöz a környezetbaráttá válásra. Az Európai Unió területének mintegy fele mezőgazdasági művelés alatt áll. A gazdák kezében van a vidék, ők alakítják a tájat, és munkájukkal közjavakat teremtenek az egész társadalom számára. Ugyanakkor a gazdák megélhetése a természeti erőforrásoktól függ, így például a talaj minőségétől és a víztől. A földművelésre erősen kihat az időjárás, a környezet és a biológiai sokféleség állapota, valamint a vízminőség. A környezetbarátabbá válást (zöldítést) ösztönző közvetlen támogatásban azok a gazdák részesülhetnek,

Fontos az állandó gyepfelület biztosítása

akik a környezetvédelmi és éghajlat-politikai célok elérését segítő gazdálkodást folytatnak. Az Európai Unió így díjazza a gazdálkodókat a természeti erőforrások megőrzésében és a közjavak előállításában játszott szere-

Fotó: pixabay

pükért, ami a piaci árakban nem tükröződik. Az uniós országokban az agrárszektorbeli jövedelemtámogatások 30%-át a környezetbarátabbá válás ösztönzésére kell elkülöníteni. A gazdálkodók akkor ré-

Veszélyes hulladékot a Cseberbe A környezetvédelemnek kiemelkedően fontos része a hulladékgazdálkodás, mely napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap. A Cseber Nonprofit Kft. alapfeladata a növényvédő szerrel szennyezett göngyölegek minél nagyobb arányú vis�szagyűjtésének és ártalmatlanításának megszervezése, közvetítése. 2003-ban kezdte meg működését a Cseber Nonprofit Kft., és az elmúlt években büszkén állíthatják, hogy a növényvédő szerrel szennyezett göngyölegek és csávázott vetőmagzsákok leadása és átvétele beépült a kereskedelmi szolgáltatások közé. A kft.-nek több mint száz partnere van. Ezek azok a gazdasági társaságok, amelyek növényvédő szert vagy csávázott vetőmagot gyártanak, előállítanak, vagy azoknak első importőrei, forgalmazói. Ők biztosítják a Cseber Nonprofit Kft. működéséhez szükséges bevételeket, ők

szesülhetnek a zöldítést ösztönző közvetlen támogatásban, ha eleget tesznek három környezetvédelmi követelménynek (a talaj és a biológiai sokféleség védelme érdekében). A növénytermesztés diverzifikálása, mert a termények változatossága ellenállóbbá teszi a talajt és az ökoszisztémákat; állandó gyepterület fenntartása, mert ez támogatja a szénmegkötést és védi a természetet (élőhelyeket); a biológiai sokféleséget támogató területek kialakítása a szántóföldek 5%-án, vagyis ökológiai jelentőségű területek, pl. fás területek, sövények vagy parlagon hagyott területek fenntartása, amelyek kedveznek a biodiverzitásnak és vadon élő fajok élőhelyeiként szolgálnak.

Vízhiányos időszak Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.

Vegyszerezés után adjuk le a hulladékot

fizetik a szolgáltatási díjakat. Több mint százötven gyűjtőhelyük van, hol az üres, kiürült és kitisztított csomagolóanyagokat, a felhasználótól dokumentálva átveszik. A Cseber Nonprofit Kft. nyitott társaság, azaz szolgáltatásait bárki igénybe veheti. Meggyőződhet arról, hogy a növényvédő szereket gyártó hazai és nemzetközi vállalatok és vetőmag-előállítók nemcsak hirdetik a különböző környezetkímélő növényvédelmi technológiákat,

Fotó: HB

hanem komoly anyagi áldozatok árán is hozzájárulnak környezetünk tisztaságához. Az orosházi és környékbeli gazdáknak nem kell messzire vinniük növényvédő szerrel szennyezett csomagolóanyagaikat. Orosházán adhatják le, az IKR. Agrár Kft. telephelyén: Orosháza, Belsőhosszúsor 2. sz. alatt. Mindenkit biztatunk, hogy így tegyen, hisz, ha mindenki csak a saját közvetlen környezetében tesz rendet, rendezettebb, élhetőbb lesz a világ.

A tartósan vízhiányos időszak alatt a vízhasználóknak nem kell vízkészletjárulékot fizetni az öntözési, halgazdálkodási és rizstermelési vízhasználat vízmennyisége után, és a gazdálkodók élhetnek a rendkívüli öntözési vízhasználat lehetőségével is. A vízgazdálkodásról szóló törvény alapján a tartósan vízhiányos időszak várható kezdetét és végét – a hidrometeorológiai előrejelzések figyelembevételével – a belügyminiszter mint a vízgazdálkodásért felelős miniszter – állapítja meg. Ennek megítéléséhez az Agrárminisztérium hivatalos állásfoglalást kért az Országos Meteorológiai Szolgálattól. A kihirdetés július 1-től hatályos.

Ilovszky Tüzép Kft. • Orosháza, Temető u. 2. Tel.: 68/412-368 • Tel./fax: 68/413-051 Nyitva: H-P: 7:00 - 16:00 • Szo: 7:00 - 12:00 ilovszky@ilovszkytuzep.hu • www.ilovszkytuzep.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.