2021.08.27/33. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2021. AUGUSZTUS 27. • XXIV. ÉVFOLYAM • 33. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Tízezer forint támogatás gyermekenként – Önkormányzati segítség a rászoruló családoknak

2

Így ünnepelt Orosháza augusztus 20-án

5

– Államalapításunk ünnepén sokszínű program várta városunk lakóit

Pásztor András a Balkán Trophyn – Az orosházi versenyzővel már itthon beszélgettünk

7

8

Isten hozott, Vanessza Sára! – Megszületett a 300. baba 2021-ben

Olyan emberek, akikre felnézhetünk, akik a maguk területén példaértékűen helytállnak

Orosháza büszke lehet rájuk Ugyan hagyományosan a településalapítás évfordulója alkalmából szokták kiosztani a városi elismeréseket, a koronavírus-járvány a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is átírta a forgatókönyvet. A kitüntetettek az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án vehették át a jól megérdemelt díjakat a városi ünnepséget követően az evangélikus templomban. A településalapítási évfordulóhoz kapcsolódva először 1993-ban döntött a város önkormányzata több kitüntetés alapításáról, melynek célja, hogy elismeréssel adózzon azoknak az orosházi polgároknak, akik munkájukkal, tehetségükkel és szorgalmukkal a város felemelkedését szolgálják. A járványügyi helyzet miatt a tavalyihoz hasonlóan idén sem eredeti időpontjában, hanem augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén adták át az elismeréseket. » folytatás a 4. oldalon

TÖBBLETFORRÁSOK OROSHÁZÁNAK A települések és a Békés Megyei Önkormányzat közös fellépésének köszönhetően többletforrások érkeztek a megyébe – erről Oláh Gábor regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár tájékoztatta Zalai Mihályt, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökét. Orosháza két Terület- és Településfejlesztési Programban (TOP) futó projektje kapott több mint százmillió forintos plusztámogatást. Az egyik a Zöld város kialakítása a belvárosban. Az eredetileg 300 millió forintos pályázat további 64 millió forint támogatást kapott. A Gyopárosfürdőn kialakítandó napelempark kivitelezéséhez szintén 64 millió forintos pluszforráshoz jutott Orosháza, amivel 208 millió forintra emelkedett a támogatás összege. OÉ

Kit a szakmaisága, kit az embersége, életmódja vagy éppen motivációja miatt díjaztak

Fotó: Horváth Bence

Megérkeztek a tankönyvek Több szakaszon megújulnak az utak Orosháza és Szentes között több szakaszon is folynak az útfelújítási munkálatok.

A gyerekek is besegítettek a rendszerezésben Még néhány nap, és kezdetét veszi a 2021/2022-es tanév, ennek megfelelően érkeznek a tankönyvek az iskolákba. Nem volt ez másként a Táncsics Mihály Gimnáziumban sem, ahova még augusztus 17én, hat raklappal érkezett meg a szállítmány. – A gyerekek ingyen kapják meg őket, ezért minden tankönyvet, a munkafüzeteken kívül bevételeznünk kell. A raklapra lepakoltuk a könyve-

Fotó: TCS

ket, utána osztályonként szétszortírozzuk, és a gyerekek segítségével, akik ezt a közösségi szolgálat részeként végzik, név szerint összerakjuk – árulta el a részleteket Misinszkiné Szőke Nóra, az intézmény igazgatóhelyettese. Megtudtuk azt is, hogy az új tankönyveket a gólyanapon kapják meg az 5. és 9. osztályba lépő tanulók, a többi osztály pedig az első tanítási napon. A gimnázium szeptember 1-én, reggel 8 órakor rendezi meg tanévnyitó ünnepségét. BZ

A 4405-ös jelű összekötő út összesen 15,8 kilométeres szakasza újul meg, több mint 12,4 milliárd forint értékben. A beruházó, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. május 18-án adott munkaterületet a kivitelező Duna Aszfalt Kft.-nek. A munkálatok várhatóan 2022 októberében fejeződnek be. – A komplex beruházással főúti minősítést kap majd a szakasz. A 45-ös főút és a 4405-ös jelű út csomópontjában új körforgalom létesül. A kivitelezés félpályás útlezárás mellett, jelzőlámpás forgalomirányítással történik. A 45-ös főút csomóponttól Derekegyházig folyamatban vannak a nagy tömegű földmunkák az útpálya-szélesítés kapcsán, illetve zajlanak az ívkorrekciók miatti bontások is – tudtuk meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Megyei Igazgatóságától. A 4406-os jelű, Orosháza–Szentes összekötő út 13,4

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

kilométeres szakaszán is zajlanak felújítási, fejlesztési munkák. A munkaterületet szintén májusban adták át, ezen a szakaszon 2022 szeptemberében fejeződhetnek be a munkálatok. Szintén komplex beavatkozásról van szó: az első szakasz Orosháza belterületén indul. Ezen az úton is kétrétegű aszfaltmegerősítés, lokális pályaszerkezet-csere, új úttartozékok és burkolati jelek készülnek, a szakaszon található buszöblök is megújulnak, ahogy a kiemelt szegélyeket is újakra cserélik. A szakaszon meg-

lévő, párhuzamosan haladó kerékpárút teljes hosszában, 2,1 kilométeren megújul. A második szakasz Orosháza bel- és külterületét, a körforgalomtól a megyehatárig érinti. A többi szakaszhoz hasonlóan pályaszélesítés, valamint kétrétegű aszfaltmegerősítés készült 4,2 kilométeres hosszúságban, a szükséges helyeken lokális pályaszerkezet-cserékkel, a természetvédelmi terület elkerülése érdekében a meglévő pálya nyomvonalát is módosítják egy részen. » folytatás a 2. oldalon

Az Orosháza és Szentes közti részen dolgoznak

Fotó: HB


2

KÖZÉLET

2021. AUGUSZTUS 27.

Önkormányzati segítség a rászoruló családoknak

Tízezer forint támogatás gyermekenként közlemény

Dávid Zoltán polgármester döntése alapján iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult 6-16 éves korú gyermekek részére.

A döntés alapján 2021. augusztus 1. napján rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult 6-16 éves korú gyermekek részére Orosháza Város Önkormányzata – az iskolai tanévkezdésre tekintettel – 2021. augusztus hónapjában iskolakezdési támogatást nyújt. – Orosháza Város Önkormányzata előtt ismert az iskolakezdés családokat érintő anyagi terhe, amely a különösen rászoruló gyermekeket érintően nem maradhat kellő támogatás nélkül. Ebből kiindulva az az iskolakezdési tá-

KÖZMEGHALLGATÁS Orosháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2021. szeptember 21. napján (kedd) 14 órai kezdettel nemzetiségek jogairól szóló a 2011. évi CLXXIX. törvény 97. §-a alapján közmeghallgatást tart, ahol az érdeklődő állampolgárok közérdekű kérdéseket tehetnek fel, valamint javaslatokkal élhetnek. A közmeghallgatás helyszíne: 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. Farkas Andrea elnök

Dávid Zoltán polgármester és dr. Burai Mihály jegyző egyeztetnek a támogatás lehetőségeiről mogatás, amelyet polgármesteri döntés alapján az orosházi önkormányzat biztosít, olyan

hozzájárulás, ami az érintett korcsoportba tartozó tanulókat kedvezőbb hely-

Gyűjtik az aláírásokat

EKKOR TARTJÁK ÉVNYITÓ ÜNNEPSÉGEIKET Jövő héten véget ér a nyári szünet. A Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában idén kedden, azaz augusztus 31-én rendezik meg a tanévnyitó ünnepséget, 18 órai kezdettel. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola két időpontban tart majd évnyitót, az alsó tagozatos tanulóknak augusztus 31-én, 17 órától, míg a felső tagozatos tanulóknak szeptember 1-én, reggel 8 órától. Tagintézményeik közül a Czina Sándor Tagintézmény szintén szeptember 1-én, reggel 8 órától, míg a Rákóczitelepi Tagintézmény 8:15-től tartja évnyitóját. A középiskolák közül a GYSZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium esetében szeptember 1-én ez az időpont 7:45, míg a Táncsics Mihály Gimnáziumban 8 óra lesz. Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola tanévnyitó szentmisével (Veni Sancte) egyben tartja meg az ünnepséget szeptember 1-én, 8 órakor a katolikus templomban. Szintén szeptember 1-én rendezi meg tanévnyitóját a Wesley János Gyógypedagógiai Óvoda és Iskola, ők 8:30-tól. Végül a Székács József Evangélikus Iskola zárja a rendezvények sorát, ők szeptember 5-én, 10 órától az evangélikus templomban tartanak majd tanévnyitó istentiszteletet. BZ

Hétfőn hivatalosan is elkezdődött az ellenzéki előválasztás, a jelöltek aláírásokat gyűjtenek. Az orosházi központú Békés 4-es számú választókerületében három jelölt igyekszik megszerezni a szükséges számú támogatásokat. A jelöltek aláírásgyűjtése augusztus 23-án kezdődött, összesen négyszáz ajánlást kell szerezniük. Békés megye 4-es számú választókerületében három jelöltet vettek nyilvántartásba: a momentumos Sebők Évát, a Demokratikus Koalíció, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által támogatott jobbikos dr. Szabó Ervint, és az MSZP-Párbeszéd jelöltjét, a függetlenként induló

Fotó: pixabay

dr. Szelényi Zoltánt. Sebők Éva elmondta, hogy a Széchényi téren és a piacnál gyűjtik az aláírásokat minden hétköznap, emellett tovább dolgoznak, göngyölítik az ügyeket, amibe korábban belekezdtek. A jobbikos dr. Szabó Ervin szerint fontos a részvétel. Hangsúlyozta, most van lehetőség a demokrácia szabályait

betartva történelmet írni – utalva arra, hogy előválasztás még soha nem előzte meg a parlamenti választásokat. Dr. Szelényi Zoltán tisztességes előválasztásra készül, és ezt várja el jelölttársaitól is. Elmondta, kezdeményezésére országos nyilvánosság előtt rendeznek előválasztási vitát. A jelöltállítási határidő szeptember 6-a, eddig kell leadni az összegyűjtött aláírásokat. Az előválasztás első fordulója szeptember 18. és szeptember 26. között lesz. A miniszterelnök-jelöltek számára a második fordulót – amennyiben az első fordulóban egyetlen jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát – október 4. és október 10. között tartják. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

Egy, az átlagosnál jóval nagyobb társaság ült ös�sze múlt vasárnap délben, a Diófa Csárdában. Az egykori Faipari Vállalat dolgozói találkoztak hosszú idő után újra, hogy felidézzék az akkori időszakot, érdeklődve kicsit egymás felől.

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Hosszú idő után találkoztak újra hogy mindannyian jókedvvel fogadták az ötletet. A város önkormányzatának képviselője, Németh Béla köszöntötte

zetbe hozza az iskolai tanév megkezdéséhez – mondta dr. Burai Mihály jegyző.

Útfelújítási munkák

Felidézték a régi szép időket

– Én 1968-ban mentem oda dolgozni. Nagyon szerettem ott, jó emlékeket őriztem meg a társaságról, így nagyon boldog vagyok, hogy augusztus 22-én végre sikerült összehozni a találkozót – árulta el a főszervező, Tobak Katalin. Boldogan számolt be arról,

Fotó: OÉ

Hangsúlyozta, hogy a korábbi években az önkormányzat ilyen jellegű ellátást nem nyújtott. Az önkormányzat tervei között szerepel az az elképzelés és határozott cselekvés, hogy a jövőre nézve évenként ezt a természetbeni ellátást a rászoruló gyermekek részére biztosítsa. Az idei döntés alapján 294 rászoruló gyermek részesülhet iskolakezdési támogatásban. Az iskolakezdési támogatás értéke gyermekenként 10.000,- Ft, amit utalvány formájában biztosítanak. Az érintett gyermekek szülei külön tájékoztató levélben – amelyet a napokban kézbesít a polgármesteri hivatal részükre – értesülnek az iskolakezdési támogatás igénybevételének részleteiről – tájékoztatta lapunkat a város jegyzője. LM

Fotó: Horváth Bence

az egybegyűlteket, aki szintén egy visszaemlékezéssel indította útjára a közös ebédet. Bojtor Zalán

» folytatás az 1. oldalról

Az úttartozékokat itt is újakra cserélik, és a burkolati jelek is tartós festéssel fognak elkészülni. A szakaszon található 5 buszöböl párt felújítják, az Aranypatkó Csárdánál 5 férőhelyes, a temetőnél 10, a másik oldalon 8 férőhelyes párhuzamos parkolóhelyeket alakítanak ki. – Egy meglévő gyalogátkelőhelyet is felújítanak, illetve a szakaszon párhuzamosan haladó kerékpárút teljes hosszban, közel 3 kilométeren lesz felújítva. A hiányzó szakaszon 1,3 kilométeren új kerékpárút épül – írta a Békés megyei igazgatóság. Megtudtuk, hogy a harmadik szakasz a Békés és Csongrád-Csanád megye határától Nagymágocsig tart. Itt is kétrétegű az aszfaltmegerősítés, és a szükséges helyeken lokális pályaszerkezet-cserék zajlanak. A szakaszon új nyomvonalon kerékpárút létesül közel 7 kilométer hosszan, 2,55 méter szélességgel, 0,5-0,5 méter széles földpadkával. A kivitelezés félpályás útlezárás mellett jelzőlámpás, illetve a mozgó munkahelyeken jelzőőrös forgalomirányításával történik. Orosháza belterületén az ivóvízkiváltás megkezdődött. A jövő héten bel- és külterületen elkezdődnek az elektromos kiváltási munkák. Szeptember elején Orosháza belterületi

szakaszán megkezdődnek az útpályaszerkezet bontási munkái. A harmadik szakaszon a megyehatártól Nagymágocs irányába folyamatban vannak a nagy tömegű földmunkák az útpálya szélesítése kapcsán. Az átfogó fejlesztési munkák érintik a 4447-es jelű út Orosháza, Szentesi úti átkötő útjának több mint 800 méteres szakaszát. A beruházás során itt is kétrétegű aszfaltmegerősítés és a szükséges helyeken lokális pályaszerkezetcserék valósulnak meg, megújulnak az úttartozékok és a burkolati jelek. A végszelvénynél elhelyezkedő körforgalmi csomópont az ott található szigetekkel út- és kerékpárútpályákkal, gyalogátkelőhelyekkel a körpályán és a négy csomóponti ágon is fel lesz újítva. A kivitelezés félpályás útlezárás mellett jelzőlámpás forgalomirányítással történik majd. – Az orosháziak és a város gazdasága számára kiemelten fontos ez a beruházás, a kormány ezzel a fejlesztéssel lehetővé tette, hogy jelentősen javuljon a térség infrastruktúrája, gyorsabbá, biztonságosabbá váljon a közlekedés. Az útfelújítással megoldódik a vállalkozások számára Orosháza nyugat felőli megközelítése, ennek gazdaságélénkítő hatása pedig vitathatatlan – összegzett Orosháza polgármestere Dávid Zoltán. Bojtor Zalán

ÁLLÁSPÁLYÁZAT Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ állást hirdet

szakács

Teljes körű temetkezési szolgáltatás

munkakör betöltésére.

Orosházán és a környező településeken:

Az érdeklődők személyes meghallgatása folyamatos az alábbi helyszínen: 5900 Orosháza, Teréz u.14.

Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza


2021. AUGUSZTUS 27.

Az államalapító öröksége Országszerte, így Orosházán is az államalapításra emlékezünk augusztus 20-án. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Szent István-szobornál tartotta meg ünnepségét a város önkormányzata, ahol felidézték az államalapító király örökségét. A Himnusz eléneklését követően az eseményen először a vendégeket, az önkormányzat és a városi intézmények, valamint egyházak képviselőit köszöntötték. Idén Orosháza vajdasági testvértelepüléséről, Szenttamásról is érkezett egy kisebb küldöttség. Bagdiné Fodor Erika, a Doherty Hungary Kft. cégvezetője mondott ünnepi beszédet, hangsúlyozta az első magyar király, az államalapító Szent István örökségét. – Úgy tartják, hogy egy közösséget az határoz meg a leginkább, hogy milyen közös vállalkozásba fog. Az együtt végzett munka ugyanis világosan jelzi, milyen értékrend, elvek és gondolkodás mentén működik egy közösség. Őseink közös vállalkozása az államalapítás előtt a kalandozás volt, a változást István király hozta el. Mindaz, amit uralkodása alatt elért, visszafordíthatatlan és máig ható. Ő volt az, aki felismerte, hogy a megmaradás érdekében változásra van szükség. Ráébredt, hogy a ke-

3

KÖZÉLET Orosházi vadászokat tüntettek ki

Kedves orosháziak!

Kitüntetéssel ismerték el három orosházi vadász munkáját szerda délután, a Békés Megyei Vadászkamara küldöttgyűlése előtti ünnepségen.

Az államalapítást ünnepelték augusztus 20-án resztény Európa talaján csak keresztény állam gyökerezhet meg, de a vallás mellett a függetlenség megőrzése is szükséges ahhoz, hogy alattvalóit, az országban élő magyarokat és nem magyarokat oltalmazhassa – emelte ki Bagdiné Fodor Erika. Hozzátette, az államalapító király rendelkezéseit a jó és igazságos hatalomgyakorlás szellemében, a népe érdekeit szem előtt tartva alkotta meg. Életműve a mai napig meghatározó. Felelősségünk, hogy folytassuk a nagy király művét, és rajtunk múlik, hogy milyen lesz a jövőben hazánk. A köszöntőbeszédet követően Borovics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház Kaszás Attila-díjas művésze szavalta el

Fotó: Horváth Bence

Faludy György Óda a magyar nyelvhez című költeményét a jelenlévőknek. Ezt követően Ördög Endre evangélikus lelkész és Iványi László katolikus plébános áldották meg és szentelték fel a város kenyerét, amit Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere szegett meg, majd szétosztották a jelenlévők közt. Végül Dávid Zoltán polgármester, Bojtor István és Oravecz Nóra alpolgármesterek, dr. Burai Mihály jegyző és Bagdiné Fodor Erika helyezték el a város koszorúját a Szent István-szobornál. Az ünnepi megemlékezés végül a Szózattal zárult, a program az evangélikus templomban folytatódott a városi elismerések átadásával. Bojtor Zalán

Az éves vadász kitüntetéseket rend szerint a vadásznapon adják át az arra érdemeseknek. A pandémia tavaly és ez évben is beleszól a szokott rendbe. Ezért döntött úgy a megyei kamara, hogy az augusztus végi küldöttgyűlésen jutalmazza meg legjobbjait. A rendezvényt Hrabovszki János, a vadászszövetség és a vadászkamara megyei elnöke nyitotta meg. Több mint száz küldött tapsolta meg többek között az orosházi kitüntetetteket, Kerekes Imrét, Bajkán Györgyöt és Furák Jánost. Bajkán György és Furák János a Hubertus Kereszt bronz fokozatát, Kerekes Imre, a Békés megye vadgazdálkodásáért kitüntetést vehette át dr. Takács Árpád kormánymegbízottól. Csányi József

Fotó: Horváth Bence

Örömömre szolgál, hogy a város, a Polgármesteri Hivatal, az Önök szolgálatára szerződhettem. Orosháza város közigazgatási tevékenységét két pólus jellemzi: az önkormányzati igazgatásból és az államigazgatási hatósági jogkörök gyakorlásából eredő feladatok ellátása. A helyi közügyek intézése során a közigazgatás helyi szabályozásának minősége, mint irányadó szemlélet megőrzésére továbbra is kiemelt figyelmet szükséges fordítani, úgy, hogy a megvalósítás – amelyben a jegyzőnek hangsúlyos szerepet tulajdonítok – a szakmailag megalapozott célokkal egyezzen. Orosháza város közigazgatása fejlődési ívére vonatkozó prioritások abban emelhetők ki, hogy a hatósági segítés, a

hatósági eljárások jogszabály által megengedő egyszerűsítése, a túlszabályozottság csökkentésére irányuló dereguláció, a szolgáltató közigazgatást meghatározó kommunikáció folytatása és az ügyfél, valamint a helyi közigazgatás közötti bizalmi viszony kialakítása teremtse meg a hatékony közszolgálatiság elvárásait. Bízom abban, hogy a meghatározott – az előzőekben is vázolt – feladatok találkoznak azzal az elkötelezett, a szolgáltató szemlélettel minden tekintetben azonosuló Polgármesteri Hivatali gondolkodással és cselekvéssel, amely az ügyfeleink elégedettségét tükröző munkánk értékelésének magas fokú kifejezése. Dr. Burai Mihály jegyző

Magas szintű állami elismerést vehettek át Szeptemberben A köztársasági elnök megbízásából dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét adta át dr. Szabó Péter rektornak. A Kodolányi János Egyetem egyik alapítója, rektora öt évtized tudományos és felsőoktatási szervező tevékenysége, különösen az intézményi szintű egységes koncepciójú magyar felsőoktatás-pedagógiai modell kidolgozása érdekében végzett munkája elismeréseként részesült az állami kitüntetésben. – Én nem szoktam hozzá a kitüntetésekhez – kezdte lapunknak dr. Szabó Péter.

Az ünnepélyes átadó a Pesti Vigadóban volt – A kollégák mellett sokan mások is támogatták a felterjesztést, akiknek ezúton is nagyon köszönöm a támogatásukat. Az a felsőoktatás-pedagógiai

Fotó: kodolanyi.hu

modell kapott elismerést, amire 2014-ben az intézmény Európai Innovációs Díjat kapott. Ez egy különleges felsőoktatás-pedagógiai modell, ilyen

nincs másnak Magyarországon. Most már 35000 végzett kodolányis hallgató van, akik közül nagyon sokan boldogok a diplomájukkal, mert sikeresek. Egy tanárember mit kívánhat ennél többet? – ös�szegezte az elismerésével kapcsolatban a rektor. Dr. Matuszné Virágh Ildikó, az egyetem Rektori Hivatalának kommunikációs vezetője, a Vörösmarty Rádió alapítója, korábbi főszerkesztője pedig közel három évtizedes pályája során a korszerű magyar újságíróképzés megalapozásában betöltött szerepe, valamint főszerkesztői munkája elismeréseként vehette át a Magyar Ezüst Érdemkeresztet. Lövei Mercédesz

Több évtized munkáját ismerték el Újabb elismerést kapott Bajkán György, az orosházi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője. Hosszú évek óta tartó átlagon felüli munkáját tűzoltósági tanácsosi címmel jutalmazták. Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott augusztus 19-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az ünnepi rendezvényen miniszteri elismeréseket vehettek át az arra érdemesek. Köztük volt Bajkán György alezredes is, az orosházi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjének a belügyminiszter tűzoltósági tanácsosi címet adományozott.

– Nem számítottam rá, de mindig nagy megtiszteltetés, ha elismerik azt a munkát, amit már több évtizede végzek – hangsúlyozta lapunknak Bajkán György. – Köszönöm az elöljáróimnak, hogy érdemesnek tartottak arra, hogy felterjesszenek a tanácsosi címre – tette hozzá. A tűzoltó alezredes a huzamosabb ideje végzett átlagon felüli szolgálatának, a szervezet érdekében kifejtett tevékenységének elismeréseként kapta a tanácsosi címet. Bajkán György 1993 óta tűzoltó, 2010-ben volt az év tűzoltója, és azóta a helyi parancsnokság parancsnoka is, majd 2017ben lett az orosházi kataszt-

Megtiszteltetésnek tartja az elismerést rófavédelmi kirendeltség vezetője. Tavaly a Békés Megyei Önkormányzat is elismerte munkáját. Évekkel ezelőtt

Fotó: archív

megválasztottuk a hét emberének, amelyben mesélt arról, hogy miért választotta ezt a hivatást. pá

megtartják a Megyenapot

Korlátozások nélkül látogatható lesz a rendezvény Idén is lesz Megyenap – erről számoltak be a békéscsabai Megyeházán. Zalai Mihály szerint az idei rendezvény az újraindításról is szól majd, annak ellenére, hogy ezúttal is a különböző járványügyi korlátozások átírják a forgatókönyvet. A Békés Megyei Önkormányzat 2016 óta minden év szeptemberének első szombatján szervezi meg a megyei összetartozás napját, a Megyenapot. Ez idén sincs másként, a folytonosság jegyében ebben az évben is lesz Megyenap szeptember 4-én Békéscsabán. – A múlt év nehéz volt, hiszen csak egy szűkített formában – a kézműves-foglalkozásokra szorítkozva – tudtuk megtartani. Ebben az esztendőben sem lesz lehetőségünk arra, hogy a megyei összetartozás ünnepét az eddig megszokott programkavalkáddal tartsuk meg – mondta Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke.

Fotó: archív

Kiderült, a Megyenapon védettségi igazolvány nélkül is részt vehet bárki. A megyei közgyűlés alelnöke, Szegedi Balázs ismertette a részletes programokat. A Megyenap reggel 9-kor kezdődik és egészen estig tart. A kézművesvásár és kistermelői piac ezúttal is számos termékkel várja a vásárba érkezőket. A gyerekeknek interaktív népi játszóházat, bábszínházat szerveznek. Bemutatkoznak a katonai hagyományőrzők is: öltözködési szokásaikkal, eszközeikkel. Elmondták, hogy a megyei értéktárba bekerült különlegességek felterjesztői és tulajdonosai díszoklevelet vehetnek át. A Megyenap előtt ünnepi ülést tartanak szeptember 2-án Orosházán. Az evangélikus templomban adják át az elnöki elismeréseket, a Békés Megyéért díjakat, illetve a Polgárokért kitüntetést. A díjazottak között orosháziak is vannak. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám


4

KÖZÉLET

2021. AUGUSZTUS 27.

Emléktábla dr. Gulyás Mihály tiszteletére

Két dolog közös bennük: a tenni akarás és a segítő szándék

Városi elismeréseket adtak át

Augusztus 19-én egy emléktáblával tisztelegtek a megválasztása előtt állatorvosként dolgozó dr. Gulyás Mihály emléke előtt, születésének 100. évfordulója alkalmából, a Polgármesteri Hivatalban.

» folytatás az 1. oldalról

Az eseményen a Himnuszt követően a műsorvezetők (Oroveczné Egervári Zsuzsanna és Borovics Tamás Kaszás Attila-díjas színművész) először a vendégeket köszöntötték. Ezt követően Koncz Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes színművész szavalta el Wass Albert Üzenetek haza című költeményét, majd Orosháza polgármestere, Dávid Zoltán mondta el ünnepi beszédét. – A város születésnapjához kapcsolódóan elismerjük mindazokat, akik kiemelkedően szolgálják a város közösségét, munkásságuk, szorgalmuk példaként áll előttünk. Idén államalapításunk ünnepéhez kapcsolódóan emlékezünk meg az 1744es dátumról is, Orosháza újjátelepítéséről. Zombai őseink útja küzdelmes volt, csakúgy, mint a munka, ami várt rájuk, hiszen új otthont kellett teremteni maguknak és gyerekeiknek. De nem riadtak meg a kihívástól. Közel 300 év telt el azóta, de biztos pontot a bizonytalan világban továbbra is sokszor a közösség ereje jelent. A következő percekben olyan embereket, közösségeket ismerünk el, akikre felnézhetünk, akik a maguk területén példaértékűen helytállnak és a város büszke lehet rájuk. Kire a szakmaisága, kire az embersége miatt, hiszen más az életmódjuk vagy éppen a motivációjuk, két dolog

Koncz Gábor színművész szavalt az elismerések átadása előtt azonban közös mindnyájukban: a tenni akarás és a segítő szándék. Hálás szívvel mondok köszönetet minden kitüntetettnek a magam és az orosháziak nevében – emelte ki köszöntőjében a polgármester. Ezután az esemény legfontosabb pillanatai, az elismerések ünnepélyes átadása következett. Egyesével mutatták be a díjazottakat, ismertetve röviden eddigi életútjukat, munkásságukat. Idén az Orosháza Városért elismerésben részesültek között volt Keller Erika, a

Magunkért Egymásért Civil Egyesület vezetője, aki hálás szívvel nyilatkozott kitüntetéséről. – Nem nagyon jutok szóhoz, ez a pillanat lényegében az életem beteljesülése. Egyszerűen lenyűgöző érzés, és nagyon szépen köszönöm a családomnak, az egyesületnek és úgy általánosságban mindenkinek a bizalmát – mondta meghatottan. A sokszoros válogatott, jelenleg Tatabányán kézilabdázó Balogh Zsolt „Orosháza Város Sportjáért” elismerésben részesült. A Pick Szeged

Fotó: Horváth Bence

játékosaként bajnokságot és Magyar Kupát is nyerő játékos örömmel tért haza a rendezvény idejére szülővárosába. – Nagyon örültem neki, amikor megtudtam, hogy a díjazottak között vagyok, és a szülővárosomtól egy ilyen szép elismerést vehetek át. Javában zajlik a Tatabányával a felkészülés, és alapesetben most is edzésen lennék, de szerencsére nagyon megértőek voltak a klubnál, tudták, hogy nekem ez a mai nap milyen sokat jelent – mesélte. Bojtor Zalán

A rendezvényen először Kodály Zoltán Este a tábortűznél című művét hallgathatták meg a vendégek Szabados-Tóth László művésztanár előadásában, majd Bolla Márton, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója szavalta el Ady Endre A tűz csiholója című költeményét. A köszöntések sorát Orosháza polgármestere, Dávid Zoltán nyitotta. Hangsúlyozta, olyan ember emléke előtt tisztelegnek, akinek a munkássága mindenki számára példaként szolgálhat, hiszen gazdag, szorgalmas munkával teli életet élt. Az egykori polgármester lánya, dr. Gulyás Olga köszöntőjében elmondta, nagy meg-

hatottsággal és örömmel állnak itt az emléktáblánál, melyet alázattal és szeretettel alkotott meg Bánfi Gábor. Kiemelte édesapja szakmai és közéleti munkásságát, mely a jelen és az utókor számára is mély nyomot hagyott. Hogy milyen nagy hittel és ambícióval vállalta a polgármesteri szerepet, mindig a város érdekeit képviselve, megegyezésre törekedve. Kondoros polgármestere, Ribárszki Péter is hasonlóan fogalmazott. Kiemelte, hogy szülőhelyén is őrzik Misi bácsi emlékét. Még életében, 1995-ben szerveztek neki egy kiállítást összegyűjtött fényképeiből, kondorosi kordokumentumokból. 1998-ban emellett díszpolgári címet vehetett át. A köszöntéseket követően nem maradt más hátra, mint az esemény legfontosabb pillanata, az emléktábla leleplezése, melyet érdeklődve vettek szemügyre a vendégek, családtagok és tisztelők. BZ

A hivatalban kapott helyet az emléktábla

Fotó: Horváth Bence

A TELEPÜLÉSALAPÍTÁS 277. É v f o r d u l ó j a a l k a l m á b ó l k i t ü n t e t e t t s z e m é ly e k

„Orosháza Városért” elismerésben részesültek

Keller Erika

Több éve aktívan tevékenykedik Szentetornya városrész lakosságának összekovácsolásában. Pályázatokat ír, rendezvényeket, falunapot szervez, a nyugdíjasoknak pedig programokat, kirándulásokat. Keller Erikát mindenki egyszerű, nem hivalkodó embernek ismeri, aki fáradhatatlanul teszi a dolgát.

– Általában számviteli területen dolgoztam, könyvelőként, közgazdasági elemzőként, majd gazdasági vezetőként mentem nyugdíjba a Székács József Evangélikus Iskolából. Gyakorlatilag ez a terület határozta meg az egész életem munkáját, így kerültem közel a pályázatírásokhoz is – mesélt pályájáról Keller Erika. Tapasztalatait a közösségért végzett munkában kamatoztatja. Fáradhatatlanul szervezi a MECE programjait, legyen az a már hagyománnyá váló szüreti bál, farsangi rendezvény vagy az idősek köszöntése. – Az egyesület életébe egyébként 2015 elején kapcsolódtam be. Szeretnék köszönetet mondani segítőtársaimnak, az egyesület tagjainak, akik végig mellettem álltak és mindenben segítettek – nyilatkozta. Jelenlegi célja a Senior Bál újbóli megszervezése. „Orosháza Városért” elismerésére nagyon hálás szívvel gondol vissza. Mint mondta, mindig is igyekezett szerényen a háttérben maradni, ez azonban most nem sikerült, de egyáltalán nem bánja. – Nagyon boldog vagyok, úgy érzem, ez most egy beteljesülés az életemben – tette hozzá meghatódva.

Két évtizede töretlenül, elkötelezetten tevékenykednek olyan értékrend mentén, amivel valamennyien egyetértünk. A Dózsa utca végén található állatmenhely fokozatosan, mintegy 200 kutyának ad otthont.

Orosházi Állat- és Természetvédő Egyesület (átvette: Pukánszki Tamás)

Az Orosházi Állat- és Természetvédő Egyesület 2000 nyarán alakult meg, a cél pedig azóta is változatlan: hogy felhívják a figyelmet a felelős állattartás és a környezetvédelem fontosságára, valamint az Orosházán található kóbor ebek befogadása. Számukra pedig szeretnék a lehető legjobb körülményeket biztosítani és gazdát találni. A legfontosabb, hogy nincs altatás. Az egyesület elnöke, Pukánszki Tamás elmondta, rengeteg mérföldkő volt már az életükben a több mint 20 évvel ezelőtti megalakulás óta. Ilyen volt a menhely megalakulása és terjeszkedése, mely 2017-ben érte el jelenlegi teljes területét. Miután megépült, körbekerítették, ezen kívül egy új, korszerű elkülönítőt is építettek, egy orvosi szobával kiegészítve, ahol a menhelyt segítő orvosok meg tudják vizsgálni a kutyákat. – Most is folynak munkálatok, új, korszerű kenneleket húztunk. Emellett igyekszünk a lehetőségekhez és a kennelürülésekhez mérten nemcsak Orosházán, hanem a környező településeken is segíteni – tette hozzá az elnök. Munkájukat és elhivatottságukat augusztus 20-án „Orosháza Városért” elismeréssel honorálta a város önkormányzata.

Witt Márta

Witt Márta orosházi születésű és jelenleg is itt élő író, költő, aki az évek során számos regényt és verseskötetet jelentetett meg. Nemrég kiadták a huszadik kötetét, a mű folytatása pedig kézirat formájában már nyomdára vár – a tematikája egyezni fog az első résszel.

Elárulta, a novellák között lesz olyan történet is, amely valós eseményeken alapul, csupán a szereplők neveit változtatta meg. Saját írásai mellett huszonhét könyvben társszerző.1977 tavaszán jelent meg első verse nyomtatásban a budapesti Volán újságban, ami egy országos lap volt – forgalmi szolgálattevőként dolgozott akkoriban az autóbusz-állomáson. Írói pályája kezdetén a kardoskúti irodalmi körbe jelentkezett, ekkor különböző pályázatokon vett részt. Díjakban is részesült, 253 verse jelent meg országosan. Később az írónőt Károlyi-Fülöp Béla mentorálta. Írásai Oroszországig is eljutottak, két évig a Kárpáti Panoráma című lapban három nyelven jelentek meg írásai. Könyveinek jelentős értéket ad, hogy különleges – mégis sokak számára átélhető – perspektívából adnak korrajzot Orosháza közelmúltjáról. Az a tudás, amely ezekben a könyvekben összegyűlt a 20. század Orosházájáról, felbecsülhetetlen értéket jelent a jövő generációinak. Munkásságával jelentősen hozzájárult Orosháza írói hagyatékához, ennek elismeréseként díjazták.


5

MOZAIK

2021. AUGUSZTUS 27.

Államalapításunk ünnepén sokszínű program várta városunk lakóit

Így ünnepelt Orosháza augusztus 20-án Államalapításunk ünnepén sokszínű program várta az orosháziakat. A hagyományos Szent István-napi lóverseny mellett részük lehetett a sportolók gasztrofesztiváljában, mulathattak Fásy Ádámmal, és az erős szombaton szurkolhattak az erős embereknek, valamint koncerteken is szórakozhattak.

Mintegy négyezren választották ünnepi programnak a lóversenyt. Szinte minden jól sikerült, amit a szervező Orosházi Lovas Egyesület erre a napra a programba illesztett. A jó időt kihasználva, már az első reggeli programot – a kutyakiképző iskola bemutatóját – is több százan látták. Gépének technikai problémája miatt Vári Gyula műrepülő bemutatójáról le kellett mondanunk. Gondoskodtak viszont izgalmakról a póni kettes fogatok, hisz az orosházi verseny volt számukra a megyei döntő. A versenyt ezen a napon Bús József nyerte Greksza Gergő és Sztojka Mihály előtt. A Békés Megyei Lovas Szövetség elnökétől Greksza vehette át a megyei bajnoknak járó serleget. A második a szintén orosházi színeket képviselő Sztojka

Nagy izgalmakat és szoros befutókat hoztak az ügetőversenyek Mihály lett, a harmadik pedig az ugyancsak OLE-s Németh Zsolt Ervin. Nagy és osztatlan sikert aratott a három csikós bemutatója. Nem lehet eleget csodálni, hogy szeretettel, türelemmel milyen szintig lehet elmenni a csikós lovak idomítottsága terén. A három bölcskei fiatalember adott ebből egy kis ízelítőt. Természetesen a kettes fogatok versenye sem maradha-

Rangos zsűri bírálta el a lecsókat

tott ki a programból. Ebben a számban a Kondorosi Széchenyi LE. versenyzője, Koncsek Ferenc bizonyult legjobbnak. A nap folyamán kétszer is láthattuk a világhírű Puszta ötös bemutatóját. Ez is a „nem lehet megunni” kategóriába sorolható, és a közönség óriási tapssal jutalmazta. A lósport szerelmesei számára nagy élmény a gyönyörű négyes fogatok versenye. Ebben is lehetett részünk. A délutáni ügető futamokban szinte csak a budapesti pályán is futó, nagyon jó képességű lovak álltak starthoz. Itt is óriási izgalmak voltak a befutókban. A délutáni programban kapott helyet a gazdaverseny, melyen az orosházi és környékbeli gazdák pattantak kedvenc hátasaik nyergébe, és 800 méteres távon mérték össze erejüket. Később újra közönség elé léptek a csikósok, a Puszta ötös, és egy kombinált hajtás erejéig újra

Fotók: Horváth Bence

versenyeztek a kettes fogatok is. Augusztus 20-a Orosházán nemcsak a nemzeti ünnep miatt maradt emlékezetes. Azoknak legalábbis biztosan, akik délután az Eötvös térre látogattak. Ekkor rendezték ugyanis, immár második alkalommal a Gasztrofesztivál a sportolókkal nevet viselő lecsófőző versenyt. A főzés mellett számos más programlehetőség is várt az érdeklődőkre. A gyerekek például az ilyen programokon elmaradhatatlan ugrálóvárat vagy akár az arcfestést is kipróbálhatták, de a rendezvény ideje alatt tartott kiállítást az Orosházi Foltvarró Egyesület is. Kirakodóvásárok is várták a nézőket, ahol helyi termelők mutatták be termékpalettájukat. Több orosházi sportegyesület bemutatója színesítette a műsort. – Már tavaly is sokan meglátogattak minket és örömmel látjuk, hogy idén is sok csapat jelentkezett. Szeretnénk, hogy-

Szentmise, babgulyás és szórakozás A Magunkért Egymásért Civil Egyesület is méltóképpen ünnepelte meg augusztus 20-át. A szentetornyai katolikus templomban először ünnepi szentmisét tartottak, majd megszentelték az ünnepi kenyeret. A program egy közös ebéddel a közösségi házban folytatódott. Augusztus 20-án az államalapító Szent István királyra emlékezünk, aki kijelölte a magyar nemzet életútját. Így tett Szentetornyán a Magunkért Egymásért Civil Egyesület is, augusztus 19-én először egy ünnepi szentmisére invitálták a szervezet tagjait és az érdeklődőket a szentetornyai katolikus templomba. A misét Iványi László katolikus plébános és Lacki János evangélikus lelkész vezették. Elmondták, István királyt még a protestantizmus előtti időkben avatták szentté, így ő minden egyház közös szentje. Épp ezért augusztus 20-án ők is egy szívvel és egy lélekkel ünneplik az államalapító király örökségét.

Szentetornyán is megünnepelték augusztus 20-át – A nemzetek életében is vannak válságos pillanatok, olyan helyzetek, melyekben létünk vagy nem létünk forog kockán. A gondviselés különös ajándéka, hogy az ilyen válságos órákban ez helyes irányba is lendülhet. Szent István ugyanis egy ilyen időszakban állt nemzetünk élére, hiszen akkor még mind nyelvünkben, mind szokásainkban jelentősen különböztünk az európai népektől. Szívügyének tekintette, hogy ne erőszakosan, hanem

Fotó: HB

tanító munkával alapítsa meg az új államot. Népe, nemzete apostola volt, aki a magyar egyház szervezetét is építette, püspökségeket, érsekségeket alapított – méltatták az államalapító királyt a szentmise során. Az esemény végén pedig a hagyományoknak megfelelően megszentelték az ünnepi kenyeret. A misén részt vevők útja ezt követően a szentetornyai közösségi házba vezetett. A ház udvarán a Szent Korona mását is megtalálhattuk,

melyet az egyesület klubvezetője készített. A MECE elnöke, Keller Erika elmondta, szerették volna ők is méltóképpen megünnepelni az augusztus 20-i eseményt. – Megkértük Iványi László plébános urat, hogy a közös programunk előtt egy istentiszteletet tartson, és úgy tapasztaltuk, hogy ezt az egyesületünk tagjai is örömmel vették, hiszen szép számmal megjelentek a templomban. Itt azonban még nincs vége a közös programnak, hiszen szeretnénk megvendégelni őket egy kis kenyércipóba öntött babgulyással – árulta el. Elmondta, a programjaikon kívül jelenleg is fut egy kiállításuk, ami még egy hónapig tart. Itt bemutatják gobelinező tagjaikat, akik közt találunk foltvarrót, cipészt és vőfélyt is, akik megmutatják értékeit. A közös ebéden végül mindannyian jól érezték magukat, amit mi sem bizonyít jobban, hogy sokan már az ünnepi babgulyás elkészítése előtt táncra perdültek a közösségi házban. BZ

ha ebből az eseményből hagyomány lenne a későbbi években is, és akkor is minél többen jelentkeznének – mondta Oravecz Nóra alpolgármester. A zsűrit Asztalos Gyula szállodaigazgató, okleveles éttermi szakember, Ambrus György olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács és az ezúttal a Blikk séfjeként jelen lévő Fásy Ádám alkották. Közben fokozatosan berobogott az Eötvös térre a Zeneexpressz, melynek keretében fellépett többek között Takács Nikolas, Singh Viki, Bebe, később pedig Varga Viktor, Jankó és a Digitál Együttes. Végül hosszas kóstolás és tanácskozás után a zsűri is eredményt hirdetett. Döntésük alapján a legjobb lecsót idén a Salsások csapata készítette, a második helyet az Asztaliteniszesek, a harmadikat pedig a Diákélelmezés csapata szerezte meg.

apjuk példáját a sportban és a doppingmentes versenyzésben is. Ezt népszerűsítendő érkezett Orosházára is ifj. Fekete László. Sokan voltak kíváncsiak a versenyre. A tévéből is jól ismert kőgolyópakolás, traktorgumi-forgatás, koffercipelés, lengősúly-vivés, kamionhúzás és egy új gyakorlat, a Conan-kör (egy rúdra erősített, súllyal teletömött traktor kereket kellett a rudat emelve minél többször körbevinni) versenyein igen sűrűn repkedtek a mázsák. Mi, nézők sokszor csak ámultunk, hogy egy hetvenkilós vékony fiú hogyan lehet ezekre képes? (A lengő súly épp három mázsa volt.) Az erős emberek után koncertek szórakoztatták a rendezvénytér közönségét. Előbb a Whiskey Roll együttes lépett színpadra. Őket követte a népszerű Bon Bon, majd látványos láng-

Az erős emberek és a díjátadók a verseny után Kőgolyókat emelgettek, traktorgumit forgattak, kamiont húztak szombat délután Gyopároson, a rendezvénytéren. Ifjabb Fekete László és csapata adott ízelítőt az erős emberek versenye hangulatából. Fekete László fiai követték

show és piromusical zárta az estét. A nap végére, a koncertekre és a tüzes varázslatokra sokan voltak kíváncsiak. Szép számú közönség gyűlt össze és távozott elégedetten a késő esti órákban. Bojtor Zalán és Csányi József

Új nyitvatartás a könyvtárban Sokan örömmel vették, mikor nyáron újra teljesen megnyithatott a könyvtár. A hagyományos szolgáltatások mellett sok programban is lehet, lehetett részünk jóvoltukból. Ez nem változik, a nyitvatartási idő viszont igen. A könyvtár nyitvatartása sokáig az éppen aktuális pandémiás rendelkezésekhez igazodott. A nyári teljes nyitáskor a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SZMSZ) leírtak szerint a nyári nyitvatartással kezdte meg működését az intézmény. Szeptember elsejétől – ugyancsak az SZMSZ. szerint – áttérnek az általános nyitvatartásra. E szerint hétköznap 10-től 18 óráig, szombatonként pedig 9-től 13 óráig várják olvasóikat. A szeptember – mint Buzai Csaba igazgató elmondta - nemcsak az új nyitvatartást, de programok egész sorát is hozza. – Tavaly a járvány miatt elmaradt az Ünnepi Könyvhét, idén pedig szeptemberre halasztották a könyvek ünnepét.

A rendezvénysorozathoz természetesen ismét csatlakozik könyvtárunk is. Az orosházi születésű író-újságíró, Verasztó Gábor könyvbemutatójával indul ez a sorozat. Gábor két könyvet is írt a pandémia időszaka alatt, most ezekkel ismerkedhetnek meg az olvasók. Lesz Ujfalussy István-könyvbemutatónk is. Újra találkozik az olvasókör, ahol Fehér Béla és nyolcvanas években készült orosházi fotói lesznek a vendégek. Ugyancsak vendégül látjuk a Köszönjük, Magyarország! program keretében Matuz Gergely fuvolaművészt. Ez szeptember első két hetének a programja, ami a könyvtárat illeti – sorolta fel az igazgató. Csányi József


6

AKTUÁLIS/OROSOKOS

2021. AUGUSZTUS 27.

Komolyzenei élmény az időseknek Élő zeneszó töltötte be a Platán Idősek Otthona ebédlőjét augusztus 25-e délelőttjén. Ez alkalommal a Liszt Ferenc zeneiskola fiatal tanárai csaltak egy kis színt az intézmény falai közé. A koncert egy TOP-os pályázatnak köszönhetően valósult meg, mely a Test és lélek harmóniája idős korban címet viselte. – A pályázat tizenkét, konkrétan háromszor négy programból áll – kezdte Urbán-Szarka Krisztina vezető ápoló. – Négy alkalommal vehettek részt gyógytornán a lakók, emellett négyszer szerveztünk játékos vetélkedőt a számukra, valamint négy

Megszólalt a kürt, a trombita és a klarinét is alkalommal valósítunk meg zeneterápiás foglalkozást az intézményben. Ez volt a második koncert, és ez idáig azt ta-

pasztaltuk, hogy nagyon nagy élvezettel hallgatták a komolyzenét az idősek. Nagy volt az érdeklődés a koncertek iránt,

hisz ez a szűk óra is valódi felüdülést jelentett a számukra. A közönség elé állt Gyarmati Klára furulyajátékával, Fenyves Antal gitárjátékával, Debreczeni Viktória trombitán, Lakatos Bence klarinéton, Farkas Brigitta kürtön, Kovács Beáta pedig fuvolán játszott. A zongorán kísért, valamint szóló darabokkal szórakoztatta a nagyérdeműt Pintér-Tóth Judit. Benkovics Sándorné, az idősotthon egyik lakója könnyek között nyilatkozott a délelőttről. – Végre kimozdulhattam a hétköznapokból. Nagyon kellenek nekünk ezek a programok, hogy egy kicsit feltöltődhessünk – mondta. Folytatás az OrosCafén. BSZA

Nemzeti ünnep a nyugdíjasházban Az Orosházi Nyugdíjas Egyesület tagjai és klubjai gyűltek össze a Töhötöm utcai nyugdíjasházban. A nemzeti ünnep alkalmából több program is várta a nyugdíjasokat. Mint Erős Károly, a nyugdíjasegyesület vezetője elmondta, nagyon várták már, hogy újra ilyen számban összegyűlhessenek. A rendezvény kiállításmegnyitóval kezdődött. A nyugdíjasház nagytermében nyitották meg Csík Ferenc festőművész tárlatát. Ezután Gyapjasné Béres Enikő

előadóművész kedveskedett néhány verssel és dallal az egybegyűlteknek. Nem maradhatott el az új kenyér megszegése sem, melyet ezúttal a nyugdíjas-egyesület legidősebb férfi és hölgy tagja végzett el. A rendezvény „hivatalos” része után következhetett a szórakozás. A finom ebéd elfogyasztása után voltak, akik a zenét hallgatták, voltak, akik beszélgettek, néhányan táncra is perdültek. A délutánba nyúló vigasságot még egy tombolasorsolás is színesítette. Csányi József

Várták már, hogy ilyen sokan összegyűlhessenek

Fotó: HB

„Nem semmi ez a gyerek” Tehetséges tanulónk Bőte Dominik egyedül jött el a találkozónkra. Olyan önálló és megbízható fiú, hogy valóban nem volt szüksége segítségre. A 15 éves fiú a Vörösmarty iskola diákja volt 8 éven át, szeptembertől pedig már a Táncsics gimnáziumban folytatja tanulmányait matematika tagozaton. Szereti a kémiát, a biológiát és a fizikát is, és talán ezek után meglepő, de az irodalom is a kedvencei között szerepel. Szívesen olvas verseket, szereti bennük, hogy olyan kifejezőek. Dominik 5. osztályban a Kaán Károly Országos Természetés Környezetismereti Verseny középdöntőjében második lett, 6. osztályban pedig ugyanezen a versenyen a negyedik helyen végzett. A Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján társaival a második helynek örülhettek, a városi biológiaversenyen 7.-ben egyéniben másodikként hirdették ki a nevét. Több városi angolnyelvismereti versenyen remekelt már és végzett a dobogón. A református iskola angol írásbeli versenyén 6. osztályban az első lett, angol tagozatra harmadikként vették volna fel a Táncsicsba, de ő úgy döntött, matematika tagozaton folytatja tovább. Azért ősszel nekivág egy középfokú angol nyelvvizsgának is. – A matematikatanárom, Tompa Lajos hatására én is

Tovább bővíti szolgáltatásait a Kárai Exclusive Racing Indulása óta számtalan autó készült vagy újult meg a Kárai Péter vezette Kárai Exclusvie Racing Kft. műhelyeiben. Nagy terveik továbbra is vannak, a terjeszkedés mellett például egy YouTube-csatornára is készítenek videós tartalmakat a mindennapjaikról, feladataikról. A 2020-as év fontos mérföldkőnek számított az életükben, hiszen belevágtak az új telephely megvásárlásába és felújításába, ami teljesen önerőből, külső tőke bevonása nélkül valósult meg. A cég azonban továbbra is folyamatosan fejlődik, igyekeznek mindig újabb és újabb célokat megfogalmazni és elérni. – Ilyen volt az például, hogy a Zalai Kft. autóbontó komplett telephelyét megvásároltuk nemrég, lassan a végére érünk az üzleti tranzakciónak. Szeretnénk nagyon magas színvonalúra fejleszteni a helyet, a fő profilja viszont nem változna, az maradna továbbra is az autóbontás. Az elmúlt hónapokban ennek az ügyintézésével

nagyon sokat dolgoztunk, a végleges átadás pár hét múlva lesz a Makói úton. Szeretnénk az általános javítást is kicsit fejleszteni, mert úgy vesszük észre, hogy nagyon sok igény van a munkánkra. Viszont hiába vagyunk már így is óriási létszámmal, nem tudjuk teljesen kiszolgálni az „utca emberét”. Van már egy márkafüggetlen ügyfélkörünk, de egyre többen szeretnének jönni, gyakorlatilag az ország minden pontjáról, ezt a tevékenységünket így min-

denképpen szeretnénk fejleszteni. Szeretnénk még fiatal autók bontásával is foglalkozni, illetve tervbe van véve egy autókozmetika létrehozása is, természetesen a legmagasabb színvonalon – számolt be terveikről Kárai Péter. Nemrég egy másik fontos dologba is belevágtak, egy médiás csapattal dolgoznak együtt, akik a legnagyobb videómegosztó portálra, azaz a YouTube-ra forgatnak nekik tartalmakat. Tervbe van véve egy tévéműsor készítése is,

ennek azonban majd csak az őszi időszakban futnának neki. A Kárai Exclusive nevet viselő YouTube-csatornán azonban addig is betekintést nyerhetnek a tevékenységük iránt érdeklődők a műhely mindennapjaiba. – Ezek egynapos forgatások, olyan részeket gyártunk, melyben bemutatjuk a műhely életét, hogyan telnek a mindennapjaink vagy éppen az adott napon milyen munkálataink vannak, igyekszünk szakmai oldalról megközelíteni. Szerencsére megvan a nézettsége, sok pozitív visszajelzést kapunk. Pont a hét végén voltunk egy nagyobb BMW-s rendezvényen, Közép-Európa egyik legnagyobb BMW-s találkozóján, ahol szintén nagyon jólestek ezek a gratulációk a magyar autósés BMW-s társadalomtól. Tényleg mindenkinek ez az élete itt a műhelyben, a versenyek most egy kicsit háttérbe szorultak, a cégépítés az elsődleges. Sok a munka, utol kell érni magunkat – tette hozzá a cégvezető. (x)

Az OrosOkost Burján Erzsébet állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: burjan.erzsebet@oroscafe.hu

Fotó: Horváth Bence

tanítani szeretnék majd a jövőben, mégpedig hasonlóan, mint ő. Ha valaki elakadt nálunk órán, mindig hagyott időt a felzárkózásra. Lassan, de biztosan haladtunk, nagyon sokat gyakoroltunk. Élményszerűen adta át a tananyagot, ami így izgalmasabb is volt, és persze könnyebben meg is jegyeztük a fontosabb információkat – mesélte. Dominik alig várta, hogy áttérjünk a judóra. Jelenlegi övfokozata KYU 3, vagyis most már zöld öves. – Tóth Béla az edzőm, hatéves korom óta járok hozzá judózni. 2016-ban Százhalombattán a Magyar Bajnokságon bronzérmet szereztem, 2018ban Szombathelyen szintén harmadikként végeztem a Magyar Bajnokságon. A 2016/17es tanévben a Diákolimpián harmadik lettem, majd azóta kétszer ötödik, de nagyon szeretnék újra dobogóra állni – mondta. BSZA


7

SPORT

2021. AUGUSZTUS 27.

Pásztor András a Balkán Trophyn Ismét hallatott magáról a kiváló orosházi offroad-pilóta, Pásztor András. Ezúttal a Legend Rally sorozat keretében megrendezett Balkán Trophyn állhatott fel a dobogóra. A Legend Rally magyar szervezésű sorozat, ennek keretében rendezték a Szófia és Delphoi közötti megmérettetést, melyen 36 autó és személyzete állt rajthoz. Pásztor András az új és alig átalakított Isuzu nyergében vette fel a küzdelmet. – Nem sokat alakítottunk a gépen. A hasmagasság növelése érdekében megemeltük az első és a hátsó futóművet, illetve a platóra alakítottunk ki tárolórekeszeket a pótalkatrészek, a szerszámok és az elsősegély-felszerelés részére – mutatja be a versenyautót

Pásztor András és a versenygépe immár itthon Pásztor András. Bulgária és Görögország tájain, szinte teljesen hegyi körülmények

Fotó: OVTV

közt zajlott a verseny, melyen a gyorsaság mellett a stratégia volt a legfontosabb.

Ha valaki jól tervezi meg az aznapi útvonalat és sok ellenőrző pontot érint, sok

feladatot old meg. Andrásék sokáig az élen autóztak, de aztán volt egy nap, amelyen nem volt jó a stratégia, és sok helyet zuhantak vissza. A következő napok kimagasló teljesítménye épp arra volt elég, hogy a dobogóra azért odaérjenek. – Vannak olyan pontok, melyeknek nem adják meg a pontos koordinátáit, csak van néhány rávezető információ, melyek birtokában kell megtalálni. Voltak olyan utak, melyeket a szervezők előzőleg bejártak, és voltak olyanok, amelyeknél csak ráböktek a térképre, mondván: itt elvileg van egy út, oldjátok meg. Nagyobb műszaki és egyéb probléma nélkül sikerült végigmenni, mindössze egy vízmosás oldala vette le az első rendszámukat. Csányi József

Szél Anna: Mi történt a vb-n?

Álomszerződés?

Mint arról beszámoltunk, az orosházi Szél Anna bronzéremért birkózhatott az oroszországi Ufában rendezett junior világbajnokságon. Nem sikerült az éremszerzés, ötödikként zárt.

Az olasz sztárcsapat sajtóhírek szerint szerződést ajánlott a Honvéd akadémiáján nevelkedett Dénes Adriánnak.

– Úgy éreztem a verseny előtt, hogy kihoztam a felkészülésből a maximumot. Az első ellenfelemről nem tudtam semmit. Izgultam persze, de végül simán sikerült hozni a mec�cset. Örültem, hogy jól ment és laza tudtam lenni a szőnyegen. A következő, török ellen ugyanez volt a helyzet. Sikerült taktikusan végig birkózni azt a meccset, jöhetett az elődöntő. Ezen a meccsen valahogy úgy éreztem, mintha nem is én lennék a szőnyegen. Mire feleszméltem, véget ért a meccs. Ez volt az első óri-

Most már csak előre szabad nézni ási pofon. Ilyenkor gondolja azt az ember, hogy innen már nincs lejjebb. És aztán jött a bronzmeccs. Ezen egy olyan kazah lánnyal birkóztam, akit a papírforma alapján simán meg kellett volna vernem. Tizenöt másodperc alatt levittem, és meg is pörgettem néhányszor. Nyolc-nullás vezetésnél meg akartam csinálni

Fotó: CSJ

még azt az egy pörgetést, amivel véget ért volna a meccs. Vétettem egy hibát. Rá kellett volna még szánnom két másodpercet, hogy szorosabb legyen a fogás. Bele tudott fogni, és tus lett belőle. Nem sikerült és hatalmas sírás lett a vége, de tanultam ebből is – idézi fel a versenyt az orosházi kiválóság. Csányi József

Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina szerződést ajánlott Dénes Adriánnak. A 17 éves tehetség jelenleg a Honvéd második csapatánál futballozik az NB III-ban. Dénes Adrián elsősorban a Fiorentina U19-es csapatában juthat szerephez – írja a honvedfc.hu hírportál. Az információ hallatán megkérdeztük az OMTK-ULÉban is pallérozódó labdarúgót a hír valóságtartalmáról. – A hír igaz, megegyeztünk a Fiorentinával. A FIFA még nem jelzett vissza, ennek hiányában még nem tekinthető

Bravúr Szarvason

Fotó: honvedfc.hu

hivatalosnak az átigazolás. Amint áldását adja a nemzetközi labdarúgó szervezet, onnantól kezdve lesz hivatalos a szerződés. Kis türelmet kérek, majd minden kérdésre válaszolok – írta megkeresésünkre Dénes Adrián, a fiatal orosházi tehetség. Mi, sportbarátok türelmetlenül várjuk a FIFA engedélyét és szurkolunk az orosházi srác sikeréért.

Nem volt címvédés Fotó: család

Horgászverseny Végegyházán vetették be szerelékeiket versenykörülmények között horgászok az államalapítás emléknapján. A helyi egyesület szervezésében zajló kiírásra mintegy húsz fő adta le nevezését. A mérlegelés tanúsága szerint Kovács Kinga bizonyult a legsikeresebbnek. Az első helyet érő fogás összsúlya meghaladta a 13 kilogrammot. A nagyszénási horgászhölgy úgy véli, sikerének titka a megfelelő módszerválasztás, illetve a csali színének, aromájának cserélgetése volt. A második helyet Kovácsné Molnár Tünde szerezte meg, harmadikként Papp András zárt. Betkó Tamás

Békésszentandrás adott otthont a vadászok „Ötös versenyének” a hét végén. Az elnevezésben szereplő ötös szám esetünkben az öt részt vevő vadásztársaságra utal. Tízéves múltra tekint vissza a vadásztársaságok közötti koronglövő verseny. Kezdetben négy társaság – a szarvasi, a csorvási, a nagyszénási és az orosházi – legjobb puskásai mérték össze lövőtudományukat. Hozzájuk csatlakoztak tavaly a gádorosiak, így vált ötös

versennyé a viadal. Vígh Antal, az Orosháza-Kardoskúti Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság vezetője elmondta, hogy a tavalyi győzelem után szerették volna itthon tartani a vándorserleget. – Idén a szarvasiak rendezték a versenyt és élni is tudtak a hazai pálya előnyével. A három-három legjobb teljesítmény alapján a szarvasiak nyertek, mindössze egy koronggal megelőzve a nagyszénásiakat, akiktől szintén mindössze egy koronggal maradtunk le. CSJ

A szarvasi vadászok céloztak a legpontosabban

Fotó: SZZSVT

A megyei I. o. bajnokság 2. fordulójában: Szarvasi FC – Orosházi MTK-ULE 0-2 (0-2). Szarvas, 150 néző. Vezeti: Zahorán J. ( Juhász L., Zsótér R.). Orosháza: Marunák – Kovács D., Kasuba, Harangozó, Péli (Tóth L.), Vincze, Szabó Á. (Kocsis), Gedó, Fehér, Miszlai, Selmeczy. Edzők: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Gólszerzők: Miszlai (11.), Gedó (32.). Kiállítva: Bakró (79.), Deli (81.). A 11. percben Szabó Áron egy remek csellel lerázva védőjét, remekül tálalt középre, és az érkező Miszlai csukafejessel juttatta a hálóba a labdát, szépségdíjas gól volt, 0-1. A 32. percben Fehér Bence oldalszabadrúgását Kovács Dávid visszafejelte középre és a támadást követő Gedó félfordulattal lőtt a hálóba, 0-2. Kvasznovszky József: „Koncentráltan, jól futballozva végig kézben tartottuk a mérkőzést és megérdemeltük a győzelmet.” Az OMTK-ULE augusztus 27-én, pénteken 18.30 órakor a Szabadkígyóst fogadja az ULE-Sportcentrumban. Ifikupában: TTC-ULE 2-3. Megyei II/A: Rákóczi-MÁV 1-2. Betkó Tamás

Ezüstérmek az erőemelő-vb-ről Nagyváradon rendezték meg az Ifjúsági és Junior Erőemelő Világbajnokságot. A világversenyen Kovács-Györkös Melánia képviselte hazánkat. Mela, élete első nemzetközi versenyén sikeresen mutatkozott be, a dobogó második helyére állhatott 315 kg-os összetett eredménnyel. Guggolásban 135 kilós teljesítményével a 7 éve fennálló junior országos csúcsot döntötte meg. Ebben a fogásnemben a bronzérmet szerezte meg. Fekvenyomásban második lett 60 kilóval, míg felhúzásban harmadik, 120 kg-os eredményével. Összesen 2 ezüst- és 2 bronzéremmel térhetett haza. CSJ

Autómodellezők A Magyar Autómodell Bajnokság 4. fordulóját rendezték meg augusztus 21-22-én Rákóczitelepen.

Az első kihívás hatalmas sikert aratott karatés berkekben

Fotó: OC

Egy a száz ellen Két évvel ezelőtt rendezték Orosházán az első, Magyarországon, de még Európában is egyedülálló karatés eseményt, a száz ellenfeles kihívást. Tavaly a pandémia miatt elmaradt, de szeptember negyedikén ismét harcosokkal telik meg az Eötvös csarnok. A száz ellenfeles kihívás ötletgazdája, shihan Zsiga Zsolt elmondta, hogy ismét rendkívül rangos mezőny gyűlik össze a kihívást teljesíteni.

– Eddig hét ország karatésai jelentkeztek. Jött nevezés a magyarok mellett Luxemburgból, Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából, Romániából és Szerbiából. Mintegy száztíz karatéka méreti meg magát. Közülük harmincan jelentkeztek be a száz küzdelem teljesítésére. Ki-ki annyi küzdelmet vállalhat, amennyire képesnek érzi magát. A 100 küzdelmet, az első alkalomtól eltérően, csak fekete öves, felnőtt versenyzők vívhatják meg – tájékoztat a mester. CSJ

Két kategóriában mérték össze felkészültségüket az autómodellezők. A versenyt az Orosháza Városi Modellező és Sport Klub rendezte. Rosinsky Norbert, a szervezőcsapat tagja elmondta, hogy 1:10 méretarányú, négykerékhajtású, 2,1 köbcentiméteres, nitrometánnal hajtott túraautókkal versenyeztek. Az ország minden pontjáról érkeztek versenyzők, így Pécsről, Szegedről, Budapestről, Kecskemétről. Az orosházi klub három versenyzővel képviseltette magát, közülük Kádár Tamás a Stock kategóriában a dobogó legfelső fokára állhatott. BT


8

MOZAIK

2021. AUGUSZTUS 27.

Megkérdeztük: Ön szerint a negyedik hullám is olyan súlyos lesz, mint a harmadik? A kérdés, melyet feltettünk a héten az utca emberének, a következő volt: „Ön szerint a negyedik hullám is olyan szigorú korlátozásokat és magas esetszámokat hoz majd, mint a harmadik?” – Sokkal szigorúbban kellene venni ezt az egészet – kezdte ÉRDI LÁSZLÓNÉ. – Nagyon sokan vannak még mindig, akik nem oltatták be magukat. Pedig nemcsak magukra kellene gondolniuk, hanem másokra is. Én már mind a három oltást felvettem. Ha azt akarjuk, hogy vége legyen ennek a járványnak, akkor mindenkinek szigorúan be kellene tartani a szabályokat! Én hiába védekezek, ha a fiatalok meg összevis�sza járnak szórakozni. Ha nem tartják be a fegyelmet, akkor terjesztik a vírust. Ott volt augusztus 20-án is az a sok ember együtt. Honnan tudjuk, hány

PATIKAÜGYELET Augusztus 23-tól augusztus 29-ig: Csillag Patika Orosháza, Széchényi tér 1. Tel.: (68) 411-183 Augusztus 30-tól szeptember 5-ig: Pingvin Patika Orosháza, Győry Vilmos tér 1. Tel.: (68) 415-815

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet).

OVTV-MŰSOR

Érdi Lászlóné

Fotó: HB

van közülük beoltva? Szerintem vissza fogják hozni a maszkviselést meg a távolságtartást, de ez-

Domján Mónika

Fotó: HB

zel nincs is semmi baj – emelte ki Érdi Lászlóné. – Egészségügyben dolgozom, és mi már készülünk a negyedik hullámra – mondta el DOMJÁN MÓNIKA. – Szerintem hamarosan visszahozzák a maszkot, és újra bevezetik majd a látogatási tilalmat is, de hogy pontosan mikor, azt most még nem lehet megmondani. Úgy hisszük, jobb lesz a helyzet, mert azoknak, akik beoltatták magukat, már nem lesznek olyan súlyos tüneteik – emelte ki Domján Mónika. – Remélem, nem lesznek olyan komoly szigorítások, mint a korábbi hullámok esetén – kezdte NAGY ROZÁLIA. – Sőt, abban bízom a leginkább, hogy elkerülhetjük a negyedik hullámot. Erre akkor lenne esélyünk, ha mindenki beoltatná magát. Én fel fogom majd venni a harmadik oltást is, most azt várom, hogy leteljen a

Nagy Rozália

Fotó: HB

második után az a bizonyos idő. Elképzelhetőnek tartom, hogy a maszkot hamarosan újra hasz-

Pavuk Jánosné

Fotó: HB

nálni kell, illetve a távolságot tartani kell, sőt, az is előfordulhat, hogy az idősávot is visszavezetik majd, de hát ezeket mind megszoktuk annak idején. Nem is volt azzal gond, hogy nem volt a boltokban akkora tumultus. Bízom benne, hogy kön�nyebben átvészeljük majd ezt az időszakot, bár sajnos azt lehet hallani többfelől, hogy ez most egy keményebb és erősebb vírus – tette hozzá Nagy Rozália. – Szerintem nem lesz olyan súlyos ez a hullám, mint az előző, mert a védőoltás azért sokat jelent – fogalmazott PAVUK JÁNOSNÉ. – Azért számítok rá, hogy ősszel újra fel kell majd vennünk a maszkot, de nekem ez nem okoz gondot. Transzplantált vagyok, úgyhogy nekem emiatt korábban is muszáj volt hordanom. Összességében bizakodó vagyok, szerintem a negyedik hullám már nem fog akkora gondot okozni. OÉ

ViharsaRock Fesztivál A nehéz gazdasági helyzet ellenére nagyon jó és sikeres koncertsorozatra lehet büszke a Rock Klub. A ViharsaRock Fesztivál működik. Nyolc sikeres koncerten van túl a fesztivál, amely tulajdonképp egy koncertsorozat, heti koncertekkel, ezeken pedig egy vagy két fellépő zenekarral. Ezek közül négy telt házas koncert volt. Szinte biztosan lesz még a hátralévő koncertek közt is, amely nem csak a Rock Klub udvarát lenne képes megtölteni, hisz még hátravan az idei sorozatból pl. az AB/CD együttes vendégszereplése. CSJ

Isten hozott, Vanessza Sára! – megszületett a 300. baba 2021-ben Nagy az öröm a mezőhegyesi Farkas családban, hiszen augusztus 15-én megszületett Farkas Antal és Szlamcsik Szilvia kislánya, Farkas Vanessza Sára. A kislány a 300. baba, aki az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán jött világra 2021-ben. Édesanyja elmondása szerint igen pontos baba, hiszen csupán 1 nappal korábban született a megadott időpontnál.

– A terhesség hónapjai alatt minden rendben volt, szépen növekedett, erősödött. A szülési fájdalmak augusztus 15-én, vasárnap kora délután kezdődtek, ekkor jelezte a kisasszony, hogy neki elég volt bent, ki akar bújni. Kora este vittek a szülőszobára, ahol dr. Rivera Marte Juan segítségével 20 óra 50 perckor természetes úton született a kislányom 3720 grammal és 50 centiméterrel – teszi hozzá a boldog anyuka. Elmondta, a lánykát az apu-

kája mellett a 16 éves fiútestvére és a nagyszülők is nagyon várják már haza, a babaszoba is készen áll. – Az eltelt napok tapasztalata alapján nyugodt, csendes baba, keveset sír, úgyhogy bízunk benne, otthon is hagy majd minket pihenni – mondja nevetve az édesanya. A család 10 ezer forint értékű vásárlási utalványt kapott. A babának és az anyukának jó egészséget, a családnak pedig sok örömet és boldogságot kívánunk! OÉ

A képen a szülészet-nőgyógyászati osztály kollektívája köszönti a büszke anyukát és a kislányt Fotó: Melega Krisztián

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30-tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. SzemeSZTEr – a Szegedi Tudományegyetem tanulóinak műsora augusztus 27-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés augusztus 28-án, szombaton 15:30-tól és augusztus 29-én, vasárnap 11:30-tól.

Hirdetésfelvétel:

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30 Lapzárta: szerda 15 óra Burján Erzsébet

médiafelület-értékesítő: 06 (70) 423-3698 Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.