2022.02.04/4. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2022. FEBRUÁR 4. • XXVI. ÉVFOLYAM • 4. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL A kormány döntése alapján egyes alapvető élelmiszerek árát a tavaly október 15-i árszinten maximalizálta. Hivatalosan február 1-től lépett érvénybe az élelmiszerárstop és május 1-ig tart. Emellett szintén február elsejétől SZÉP-kártyával már hideg élelmiszer is vásárolható.

Életbe lépett az élelmiszerárstop

Orosházán, a Könd utcai Reál ABC boltvezetője, Süle Piroska elmondta, hogy a bevezetett árstop különböző mértékben, de kivétel nélkül csökkentette a termékek árait. – Az általunk forgalmazott termékek közül negyvenháromnak érintette az árát a rendelkezés. Az árképzés központilag történik. Kihelyeztük a plakátokat, kicseréltük az ártáblákat. Észre lehetett venni, hogy többen keddre ütemezték a bevásárlást, éppen az árstop miatt. A magam részéről jónak tartom az intézkedést, hisz több pénz marad a vásárlók zsebében – foglalta össze a boltvezető. Fotó: Horváth Bence

OROSHÁZÁN IS ROMBOLT A SZÉL

Fotó: HB

A viharos erejű szél a Pártok Háza tetőszerkezetét és a Dalacsi Kertészet fóliasátrát sem kímélte január 30-án. Békés megyében több mint nyolcvan riasztása volt a tűzoltóknak a viharos erejű szél miatt. A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól megtudtuk, hogy Orosházán hét helyszínre riasztották a tűzoltókat. Jellemzően kidőlt fák, vezetékekre szakadt növényzet és letört ágak eltávolítása miatt kellett beavatkozniuk. A helyi tűzoltók a szakrendelő előtt felállított sátrat is felszedték. A legnagyobb kár a Pacsirta utcai Pártok Házában keletkezett, ahol a lemeztetőt bontotta meg a viharos erejű szél. Az orosházi Dalacsi Kertészet négy fóliasátra közül egyet teljesen szétszedett a szél. – Nekünk még szerencsénk volt, mert csak egy fóliasátor sérült – nyilatkozta az őstermelő, utalva arra, hogy másoknál jóval nagyobb károkat okozott az időjárás. További gondot jelent, hogy a fóliát jelenleg nem lehet kicserélni a fagyos, saras föld miatt. Dalacsi Attiláné elmondta, hogy egy új fólia felhúzása kétszázezer forintba kerül. További részletek az OrosCafén. pá

» folytatás a 3. oldalon

Megoldódott a Nyárfa utcai helyzet Megszületett a megállapodás a Magyar Pünkösdi Egyház Cigánymissziójával a Nyárfa utcai ingatlannal kapcsolatban. A probléma megoldását Molnár Béla alpolgármester vállalta, aki megegyezett arról, hogy az önkormányzat megvásárolja a házat. A tavaly novemberi közmeghallgatáson került először a testület elé a Nyárfa utcán kialakult helyzet. Az MPE Cigánymissziója vásárolt ott egy ingatlant, ahol

egy kétegyházi családot helyezett el, miután segítséget kértek az intézménytől. Erről bővebben a januári rendkívüli testületi ülésen is szó volt. Molnár Béla alpolgármester január 31-ig kért határidőt a probléma megoldására, február 2-án saját Facebook-oldalán számolt be arról, hogy megegyezett a cigánymisszió vezetőjével, Durkó Alberttel. Megállapodtak abban, hogy az önkormányzat megvásárolja a missziótól a Nyárfa utca 35. szám alatti ingatlant, azon az áron,

Az önkormányzat megvásárolja az érintett ingatlant

Fotó: HB

amelyen tavaly októberben egy magánszemélytől megvettek. A szerződéskötésre a következő testületi ülésen kerül majd sor, ahol személyesen képviseli a missziót Durkó Albert is. A szervezet vállalta, hogy március 15-ig kiürítve átadja az ingatlant az önkormányzatnak. A posztból kiderül az is, hogy az alpolgármester a fejleményekről tájékoztatta Dávid Zoltán polgármestert, illetve egy lakossági fórumon a Nyárfa utcai lakóközösséget is. OÉ

Egy kis high-tech Rákóczitelepen Különleges tanítási napot tölthettek el péntek délelőtt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézményének diákjai. Az ide érkezett IT turnébusz nyújtotta informatikai képzés nagy élményt jelentett számukra.

Szakértők irányításával dolgozhattak a diákok

Fotó: HB

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola mindhárom intézményében kiemelt helyen áll az informatika oktatása.

2. oldal

Esküt tettek a választási bizottság tagjai

A pénteki rendhagyó informatikaóra nagy sikert aratott a gyerekek körében. Örömmel újságolták, hogy a 3D nyomtató megismerése mellett nagy élmény volt az „elromlott” Lego-robotok „megjavítása” is. Az Educatio szakkiállításon felavatott turnébusz profi oktatói stábbal és szórakoztató foglalkozásokkal hozza közelebb az informatikát a fiatalokhoz.

Az izgalmasan berendezett buszban a hagyományos tantermi oktatásból kiszakadó diákok high-tech eszközöket próbálhattak ki, interaktív informatikaóra keretében fedezhették fel az IT világot. Hazánk első IT turnébusza és mobil oktatási laborja a tervek szerint 60-80 iskolát látogat meg 2022 első felében. Csányi József

3. oldal

Több mint negyven buszmegálló újul meg a városban

5. oldal

Két iskolában is szalagot kaptak


2

KÖZÉLET

Két oltással is érvényes lesz az „Jóemberek” oltási igazolvány május 1-ig a Duna tévében A Duna Televízió „Jóembert keresünk” című produkciójának stábja forgatott a múlt hét végén Orosházán.

Hosszabb ideig lesz érvényes az oltási igazolvány a két oltással rendelkezőknek, érkezik a 13. havi nyugdíj és a viharkárban érintett gazdákat kártalanítják. A csütörtök reggel tartott Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy egyik uniós ország sem szigorított a korábbi szabályokon az omikron variáns megjelenése miatt. Ezért igazodva az európai uniós országok gyakorlatához, hosszabb ideig, két oltással május 1-jéig érvényesek lesznek az oltási igazolványok. Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj, Gulyás Ger-

gely kitért arra is, hogy a hónapban visszautalják a gyermekeseknek az általuk 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót, és a 25 év alatti fiatalok is kézhez kapják az első adómentes fizetésüket. A kormány vis maior alapot hoz létre a hétvégi viharkárok enyhítésére. A vihar elsősorban a mezőgazdaság, azon belül is a fóliás zöldségtermesztés területén okozott komoly károkat. A kormány pluszforrásokat hoz létre a károsultak részére. A károk mértéke a jövő hét elejére derül ki, a vis�szafizetések pedig néhány héten belül megtörténhetnek. OÉ

Orosházán is segíthettek

Esküt tettek a választási bizottság tagjai Február 1-én, a Polgármesteri Hivatal kistermében tartották meg az Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottság nemrég megválasztott tagjainak eskütételét. Az elmúlt héten megtartott képviselő-testületi ülés egyik napirendi pontjaként döntöttek az Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottság tagjairól. A bizottság tagjai a döntés értelmében dr. Gáspár Katalin, Kovács György és dr. Letavecz Ilona lesznek, valamint póttagként Polyákné dr. Torda Edit és dr. Kruzsicz Gergő lettek megnevezve. Február 1-én délután a Polgármesteri Hivatal kistermében tették le esküjüket. Az eskü szövegét Dávid Zoltán polgármester olvasta fel, amit a választási bizottság tagjai elismételtek, majd sok sikert

Áprilisban lesz nagy szerepe a bizottság tagjainak kívánt nekik a munkájukhoz. – Fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom. Békés megyei 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság tagjaként betöltött tisztségemet a ma-

Akár tél van, akár nyár, a piac az mindig piac – szokták mondani. Csütörtök délelőtt, februári piaci körképünk készítésekor majdnem azt hittük, rossz helyen járunk. A megszokott nyüzsgő piaci kép helyett néhány vásárló, üresen tátongó elárusítóhelyek fogadtak minket a piacra érkezve. A zöldséget, gyümölcsöt árusítók egy kivételével nem pakolták ki az árujukat, de a hátsó, iskola melletti részen is sok volt az üres hely. Mint a megkérdezett árusok elmondták, a január és a február minden évben a gyenge hónapok közé tartozik, akár a kínálatot, akár a vásárlók számát tekintjük.

A január és a február mindig a gyenge hónapok közé tartozik Tokár Gyula, alias Zacskós Gyuszi sok éve, minden csütörtöki piacon kinn van. Ő is ezt erősítette meg: – Hozzátartozik még, hogy harmadika, hónap eleje van. A vásárlók többsége még

nem kapta meg az e havi fizetését, nyugdíját és ez tovább csökkenti az ilyenkor egyébként is gyengébb forgalmat. Bízom benne, hogy a kormány döntései, a fiatalok adókedvezménye, a

Pedagógussztrájk Orosházán Két időpontban volt lehetőség vért adni A héten az Orosházi Véradó Állomáson kedden délelőtt és csütörtök délután várták a véradókat egy, a Vöröskereszt által szervezett kezdeményezés keretében. Az utóbbi időpontban fánkkal is kedveskedtek az érkezőknek farsang alkalmából. A Magyar Vöröskereszt Orosházi Területi Szervezete elmondta, véradó az lehet, aki a 18. életévét betöltötte, legalább 50 kilogramm a testsúlya, egészségesnek érzi magát és segíteni szeretne beteg embertársainak. Az állomásra

Fotó: HB

ehhez tajkártyát és személyi igazolványt kellett vinniük magukkal. A véradónak az állomáson a regisztrációt követően először ki kell töltenie egy nyilatkozatot, utána laborvizsgálat vár rá. Ezt követően az orvos kiértékeli az adatokat, megvizsgálja a potenciális véradót, és ha minden rendben van, akkor mehet vért adni. – A véradás egyben egy nagyon jó szűrővizsgálat is, minden egyes véradás alkalmával szűréseket is végeznek mind a véradó, mind pedig a vért kapó érdekében – tudtuk meg. BZ

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

Fotó: HB

gyar nemzet javára gyakorlom – hangzott el. A megválasztottak ezt követően alakuló ülést tartottak, ahol kiválasztották a bizottság elnökét és elnökhelyettesét. Feladatuk áprilisban a választás tisztaságának felügyelete és az esetleges felmerülő problémák vizsgálata lesz. BZ

Téli álmát alussza a piac? Fotó: HB

Fotó: illusztráció

Mint Brlázs Róbert, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke elmondta, a gazdakört csütörtökön keresték meg a műsor szerkesztői. Első lépcsőben Horváth József, a gazdakör alelnöke mutatkozott be, illetve mutatta be a gazdakör elmúlt tizenhárom évét. A gazdakör vezetősége ajánlott még városunkból a műsor profiljába illő forgatni valót a stábnak. Ennek alapján készültek felvételek a Pipitér Sajtműhelyben, Tóth Bálinték csiramálét előállító vállalkozásában és egy külön ajánlás után az Orosházi Fúvószenekarnál. Az anyagok előreláthatólag február végén kerülnek képernyőre az országos csatornán. CSJ

2022. FEBRUÁR 4.

Két nagy pedagógus szakszervezet, a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) és a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) hirdette meg az iskolákat és óvodákat érintő hétfői pedagógussztrájkot. Országszerte csatlakoztak a kezdeményezéshez, Orosházán is több intézmény tanárai részt vettek benne. A követelések között a béremelés mellett a munkaterhek csökkentése szerepelt kiemelt helyen, valamint az az igény, hogy az oltatlanokat ne küldjék fizetés nélküli szabadságra. Hosszas szervezést követően, január 31-én hétfőn országszerte több iskolában és óvodában megtartották a pedagógussztrájkot. A figyelmeztető sztrájk alatt egyes intézményekben hétfő reggel 8 órától kezdődően délelőtt 10 óráig az érintett pedagógusok nem vettek részt azt oktatásban, vagyis leállt a tanítás. A még elégséges szolgáltatás keretében az iskolák biztosították, és a sztrájkban részt nem vevő kollégákkal

tizenharmadik havi nyugdíj és a többi, valamint a lassan megérkező tavasz majd érezteti hatását a piacon is – fűzte hozzá. Akik nem panaszkodnak a forgalomra, a viszonylag gyengébb piacra, azok a húsárusok. Három helyen is árulják a kolbászt, szalonnát és a különböző füstölt termékeket. A házi disznóságok forgalmazói közt hét éve ott találjuk az újkígyósi Priskin Istvánt. – A január eleje kifejezetten jónak mondható volt. Most érződik, hogy fizetés, nyugdíj előtt vagyunk, de nem panaszkodhatunk, mert főleg a zsír, a tepertő és a füstöletlen tőkehúsok most is szépen fogynak. Csányi József

Hirdetésfelvétel:

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30

Lapzárta: szerda 15 óra

Üres tanterem 8 órakor a Vörösmarty iskolában megszervezték a felügyeletet a megjelent tanulóknak. A tanítás a harmadik órától zökkenőmentesen folytatódott. Az óvodák és a Klebersberg-központ két intézménye, a Táncsics Mihály Gimnázium és a Vörösmarty Mihály Általános Iskola is érintett volt a sztrájkban, több pedagógus is csatlakozott a kezdeményezéshez. Mindkét intézményben a beérkező diákoknak a felügyeletet megszervezték, és a napi étkeztetést is biztosították.

Fotó: HB

Az iskolák a szülőket a megfelelő módon, a bíróság által leírtak szerint értesítették a hétfői pedagógussztrájkról. Az egyházi intézményekben a menetrendnek megfelelően zajlott a tanítás, az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában nem alakult ki sztrájkhelyzet. A Székács József Általános Iskola és Gimnázium és az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda egyes pedagógusai szolidaritást vállaltak a résztvevőkkel. OÉ

Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.


3

KÖZÉLET

2022. FEBRUÁR 4.

Több mint negyven buszmegálló újul meg a városban

Erdős Norbert elhivatottan és tele energiával várja a feladatokat

Korszerűsítik a buszmegállók jelentős részét Orosházán, összesen 42 darab paddal ellátott utasvárót telepítenek. A munka hétfőn a régi utasvárók elbontásával kezdődött, a következő két hétben elkészülnek a több mint százmillió forintos beruházással.

A térségnek egy olyan képviselőre van szüksége, aki nem most kezdi el megtanulni a szakmát, hanem tudja, meri és teszi, amit kell – fogalmazott interjújában Erdős Norbert, Békés megye 4-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjelöltje. A tapasztalt politikus nyitottan, tettre készen és felelősen áll a feladatok elé, amelyek Dél-Békésben várnak rá.

Az orosházi képviselő-testület még tavaly októberben döntött arról, hogy szerződést köt a Publimont Kft.-vel, amely vállalta, hogy modern, esztétikus, a XXI. századi szakmai elvárásoknak megfelelő utasvárókat telepít. A városban összesen ötven darab önkormányzati tulajdonú buszmegálló van, ennek több mint háromnegyede teljesen megújul. Dávid Zoltán polgármester szerint nagy lehetőséget jelent ez a beruházás a településnek. – Az orosháziak régi igénye valósulhat meg, ami ráadásul a város költségvetését sem terheli. A várók megújulása azonban nemcsak a lakosság számára, hanem a városkép szempont-

Heteken belül elkészülnek a munkálatokkal jából is fontos, mivel egységes és modern arculatot kölcsönöz településünk köztereinek. Az előzetes megállapodások alapján 38 darab buszmegálló korszerűsítéséről volt szó, de további négy korszerű, mutatós és praktikus várót sikerült kialkudni a vállalkozónál – fogalmazott a városvezető. A Publimont Kft. az önkormányzattal kötött megállapodásban vállalta az utasvárók legyártását, helyszínekre szállítását és telepítését, valamint

Fotó: HB

az ezzel kapcsolatos minden ügyintézést, költséget. A telepítést végző cég elvégzi továbbá valamennyi utasváró rendszeres tisztítását, karbantartását és szükség esetén a balesetveszélyes állapot elhárítását is. Hétfőn már meg is érkezett az első kamion a buszmegállók alkatrészeivel, ezzel párhuzamosan elindult a régi várók elbontása és elszállítása is. A tervek szerint a következő két hétben az összes helyszínen végeznek a szakemberek. PÁ

Életbe lépett az élelmiszerárstop » folytatás az 1. oldalról

A megkérdezett vásárlók kivétel nélkül örömmel vették a kormány döntését. Mint elmondták, a mostani áremelkedésekkel terhes világban ennek a néhány terméknek a szabályzott ára is sokat jelent. – Személy szerint nagyon örülök, hogy ennek a néhány alapvető terméknek az ára visszatért a tavaly októberi szintre. Nekünk, kispénzű embereknek minden forint számít, ezért is jó ez a lehetőség – foglalt állást a kisnyugdíjas Olasz Sándorné. Hasonlóan nyilatkozott a négytagú családnak főző háziasszony, Varga Ágnes is. – Nagyon örülök neki, és azt hiszem, mindenkinek a javára válik ez az intézkedés. A nyugdíjasoknak is, de nekünk is, akik rendszeresen főzünk, nem mindegy, minek mi az ára. Így többet tudok vásárolni, és szívesen veszem, ha valami olcsóbb lesz,

A friss hazai csirkemell is olcsóbb lett különösen manapság, amikor mindennek meredeken emelkedik az ára. Február elsejétől SZÉP-kártyával hideg élelmiszert is lehet vásárolni. Február 1-től kezdődően 2022. május 31-ig SZÉP-kártyával is lehet fizetni bármelyik, fogyasztásra kész élelmiszerért, ráadásul a kártya bármelyik alszámlájáról.

Fotó: HB

A kártyára újonnan és a régebben beérkező összegek szintén felhasználhatóak erre a célra, de a korábbi szolgáltatások is zavartalanul működnek. A boltvezető lapunknak elárulta, hogy ezt a lehetőséget az árstop bevezetése napján még nem használták sokan, de biztos benne, hogy az elkövetkezendő napokban a SZÉP-kártyás vásárlások száma is jelentősen megnő. Csányi József

Három ciklus után új jelöltet indít a Fidesz-KDNP pártszövetség Dél-Békésben. A párt országos választmánya úgy döntött, hogy Erdős Norbertet, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárát indítja az április 3-ai országgyűlési választáson. Erdős Norbert érdeklődésünkre jelöltségével kapcsolatban elmondta, eddig is rendszeres kapcsolatot tartott a térség polgármestereivel, de államtitkári kinevezése óta ez még szorosabbá vált, és a településvezetők mind gyakrabban keresik fel a helyi ügyek támogatása, előmozdítása érdekében. Úgy gondolja, a közös cselekvés és együttgondolkodás a polgármesterekkel már az elmúlt másfél évben is sok sikert hozott a dél-békési lakosoknak, és egy eredményes választás esetén ez a munka csak tovább fokozódik, gördülékenyebbé válik. – Együttműködéseink eredményeként kapott például Medgyesbodzás egy új kilencszemélyes falugondnoki járművet, ill. fogunk közel 260 millió forint támogatással külterületi utat építeni Pusztaföldváron. Fontos megemlítenünk a rendkívüli önkormányzati támogatásokat is, hiszen csapatmunkánknak köszönhetően összesen 113 millió forintban részesültek a dél-békési települések. A képviselőjelölt hozzátette: „Egyházi szervezeteket és természetesen a nemzetiségi iskolákat, ill. civil szervezeteket is támo-

gatásomról biztosítottam, és közös munkánk nyomán számos egyházi, kulturális és iskolai ingatlant tudunk felújítani a jövőben.” – Dél-Békés agrártérség. Az itt található települések elsődlegesen agrárérdekeltségűek, ennek nyomán a mezőgazdaságból élők képviselete meghatározó ebben a választókerületben – hangsúlyozza Erdős Norbert. Véleménye szerint szakmai múltjából sokat profitálhat Dél-Békés. Erdős Norbert 2014-től 2019-ig európai parlamenti képviselőként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Szakbizottság, illetve a Halászati Szakbizottság tagja volt. 2020 ősze óta élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárként az élelmiszeripar programtervezése is a feladatai között szerepel. – A szakképzés megerősítésére van szükség az orosházi ipar kéréseinek és kihívásainak megfelelően. Ezenkívül vissza kell építeni Orosházán a mezőgazdasági szakképzést is, amit én vállalok. Hosszú távon fontosnak tartom a nagy múlttal rendelkező Gyopárosfürdő fejlesztését is – sorolta megvalósítandó elképzeléseit a jelölt. Az orosházi születésű Er-

dős Norbert tapasztalt politikusnak számít, hiszen 1998 és 2010 között önkormányzati képviselő, négy éven át alpolgármester, 2002 és 2014 között országgyűlési képviselő is volt. Emellett 2011 és 2014 között a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottként is tevékenykedett, irányítása alatt jött létre többek között az Orosházi Járási Hivatal. – Az életemben folyamatosan jelen van Orosháza. A nagyszüleimnek volt egy nyaralója Gyopárosfürdőn, a gyerekkoromat gyakorlatilag ott töltöttem, de még diákkoromban is rendszeresen, szinte minden második hétvégén visszajártam ide szüleimmel. Ez a kötődés a későbbiekben is fennállt, hiszen egészen a közelmúltban bekövetkezett elhunytáig – amikor csak időnk engedte – gyakran látogattuk nagymamámat gyermekeimmel és feleségemmel. Erdős Norbert záró gondolatként hangsúlyozta: „Nyitott vagyok, tele energiával, és tudom, mit kell tenni a térségért, mert olyan képviselőre van szükség Dél-Békésben, aki nem most kezdi el tanulgatni a szakmát, hanem tudja, meri és teszi, amit kell.” OÉ

Teljes megújulás a Fehér Kígyó Gyógyszertárban Mint bizonyára sokan tapasztalták, az utóbbi időben nagy a mozgás a Fehér Kígyó Gyógyszertár környékén. Munkálatok zajlanak, és a bejárat sem a sarkon van egy ideje. A Fehér Kígyó Gyógyszertár és Orvosi Központ mindig is igyekezett az élen járni. Úgy a modern technológia, mint a betegek teljes körű és minél gördülékenyebb kiszolgálása terén. Mint dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka tulajdonos, vezető gyógyszerész elmondta, a mostani felújítás, átalakítás is a modernitás, a jobb

betegellátás jegyében zajlik. – A munkálatok február végéig, március elejéig tartanak. Hogy milyen változá-

sok lesznek, az egyelőre még maradjon titok. Nem zárunk be ideiglenesen sem. Kollégáimmal ez alatt az idő alatt is

igyekszünk betegeinket a megszokott színvonalon kiszolgálni és minél kevesebb kellemetlenséget okozni. A gyógyszertári rész és a megszokott sarki bejárat az átalakítási munkák idejére a Kossuth utcai részre költözött. Itt táblák jelzik, hol tudnak betegeink belépni. A nyitvatartási idő változatlan, hétköznap: 7.30– 19.00, szombat: 7.30–12.30. Gyógyszertárunk 30. születésnapjára elkészülő beruházással és modernizációval sikerül elhoznunk a 21. század patikáját – foglalta össze a tulajdonos. (X)


4

HIRDETÉS

ÉLVEZD A TÉL LEGSZEBB PILLANATAIT! Töltődj fel a hazai fürdőkben!

HÉVÍZ

csodasmagyarorszag.hu

2022. FEBRUÁR 4.


5

MOZAIK/HIRDETÉS

2022. FEBRUÁR 4.

Két iskolában is szalagot kaptak

A rákellenes világnapra

Előbb pénteken a Kossuth iskolában, egy nappal később pedig a Székács Evangélikus Iskolában tartották meg a 2021/2022-es tanév szalagavató ünnepségét.

„Csak a klinika kórtermében vagy a folyosón lehettünk egy-egy órára együtt, mi öten, de azt is ajándékként éltük meg. Akkor értettem meg igazán, hogy minden csak viszonyítás kérdése. Tizenegy család képe él bennem, akikkel a kezelések ideje alatt találkoztunk, közülük hét hazavihette gyermekét, négy viszont nem...Rengeteg fájdalmat éltünk meg, de mi legalább hazahozhattuk Emmát” – emlékszik vissza az édesanya, Nagyné Györgyi Szilvia a tíz évvel ezelőtti történetre.

Hagyományosan a Petőfi Művelődési Központban, két időpontban tartja szalagavató ünnepségét a Kossuth iskola. A koronavírus-járvány azonban második éve, hogy átírja a forgatókönyvet. A végzős diákok ezúttal január 28-án az iskolában, osztályfőnökeiktől vehették át szalagjukat. Idén 10 végzős osztály 165 tanulójának életében jött el a felnőtté válás ideje. Egy nappal később a Székács iskolában folytatódott az ünnepségek sorozata. Két osztály 54 tanulója kapta meg a kis jelképet az iskola dísz-

Megrendezték a végzősök szalagavató ünnepségét termében. A köszöntésekkel és szalagtűzéssel azonban még nem volt vége, az osztályok először vidám vagy

éppen megható saját produkcióval tették emlékezetessé az estét, majd egykori diáktársaiktól kapták meg a kapcsos

Fotó: HB

kendőt. A két osztály legjobb pillanatait végül videón is felidézték, majd keringővel zártak. Bojtor Zalán

Néhány tudnivaló a horgászoknak Eljött a február, a szenvedélyes horgászok számára talán a legrosszabb hónap. A békés halas felszerelések ilyenkor már régóta pihennek, ráadásul jönnek az évi első fajlagos tilalmak is. A horgász okmányok megújítása mostanság a legfőbb teendő. Február elsejével érvényességüket vesztették a 2021-re kiváltott horgász-

engedélyek. Február végéig (02. 28.) le kell adni a fogási naplókat. Amilyen egyszerűnek tűnik, olyan sok hibát vétenek a horgászok ennél a pontnál. A Kedvenc és Horgászbolt tulajdonosát, Vígh Mihályt kértük, hogy mutassa be a leggyakoribbakat. – Vannak tipikus hibák. Sokan felejtik el, hogy a naptár résznél (a 8–9. oldalon) a horgászattal töltött

napok számát is összesíteni kell, és a lap alsó sarkába be kell írni. A vízterületenként és halfajonkénti összesítést általában megcsinálják a horgászok, de az összes vízterületet egybevéve, az összfogás beírása a 42–43. oldal legalsó sorában már sokszor elmarad. Szintén tipikus hiba, hogy a vízterületek elnevezésénél nem a területi engedélyben feltüntetett

név szerepel, ráadásul a víztér kód sincs beírva. Például az, hogy „Homokbánya” (ráadásul víztér kód nélkül) nem beazonosítható. Itt a horgászboltban a fogási naplók leadásakor átnézzük persze, és javítjuk, pótoljuk, ha kell, hisz senkinek sem hiányzik a következő engedély váltásakor a 3000 Ft-os büntetés – összegezte Vígh Mihály. Csányi József

Nagy Emma hatévesen győzte le a rákot. A kismedencéjében található daganattal a szegedi gyerekklinikán operálták meg, az ezt követő hét hónapban kemoterápiát és mellette sugárkezelést kapott. Hétköz-

nap az édesanya, hétvégente pedig az édesapa, Nagy Róbert ápolta és erősítette Emmát a kórházban. – Mi Isten kegyelméből élő embereknek valljuk magunkat. Bíztunk az orvostudományban, de ez egy olyan időszak volt, amikor mindenre fel kellett készülnünk. Ki kellett mondanom: ha adtad, Uram, akkor mi szeretnénk felnevelni, de ő a Te kezedben van – mondta az édesanya. – Ott élt bennünk a reménység, hogy ha Emmát el is veszítjük, jó helyre fog kerülni, Isten közelébe, és az örök életben később mi is találkozhatunk majd vele – mondta az édesapja. – Hozzáteszem, nem tudom, hogyan gondolkoznék most, ha Emma nem épül fel. A teljes történetet keresse az OrosCafén! Bogdánffy-Szőke Anett

Emma segítő szakmában képzeli el a jövőt

Fotó: HB


6

HIRDETÉS

MK_Elore_280x427.indd 1

2022. FEBRUÁR 4.

2021. 11. 15. 9:50


7

SPORT/HIRDETÉS

2022. FEBRUÁR 4.

NB I-es focista is lehetne Szabó Tünde Orosházán él párjával, a Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség hivatásos állományú tagja. A Gyulai Amazonok NB II-es labdarúgócsapatának tagja, dévaványai futsalosként pedig az NB I-ben is játszhatott volna. – Miért pont a labdarúgás? – A foci valahol mindig is jelen volt az életemben. Általánosban és gimiben is rendszeresen beálltam a fiúk közé focizni. A lakóhelyemen nem volt női csapat, így egészen 20 éves koromig váratott magára az, hogy egyesületi szinten is kipróbáljam magam. Kaszaperről indulva szép utat jártam be. Mezőberényben nagypálya, mellette Dévaványán futsal. Ezt követte Orosháza, a Szentetornyai Amazonok csapata. Amikor a

munkám miatt Szeghalomra költöztem, jött egy lehetőség, hogy a Berettyóújfalu NB II-es futsalcsapatához igazoljak. Három évvel ezelőtt az élet aztán ismét Orosházára sodort a párom, Endre révén. Ekkor kerültem vissza a dévaványai csapathoz is, az NB II. futsalbajnokságban szerepeltünk. Tavaly nyáron pedig jött a gyulai ajánlat. – NB I-es szereplésen nem gondolkoztál? – A tavalyi szezonban a D é v a v á ny á v a l megnyertük az NB II női futsalbajnokság keleti

A Makk7-es volt az adu

csoportját, mellyel kivívtuk a jogot az első osztályban való szereplésre. Ha úgy vesszük, ez alapján lehetnék NB I-es játékos. – Van valami nagyobb vágyad a focival kapcsolatban? – Boldog lennék, ha Orosházán tudnám ezt egyszer befejezni. Ha lenne Orosházán női focicsapat, ha hazai szurkolók előtt játszhatnék és a hazai drukkerek tapsa mellett lehetne végleg szögre akasztani a cipőt. CSJ

Old boys csapatok rúgták a labdát január 29-én az Eötvös csarnokban. A RETRO Labdarúgó Egyesület a Békés Megyei Labdarúgó Szövetséggel karöltve rendezte meg január 29-én a teremlabdarúgó-tornát a 40 év feletti labdarúgók számára. Nyolc csapat adta le nevezését. – Színvonalas és sportszerű mérkőzéseket láthattunk. Külön öröm, hogy Csongrád-Csanád megyéből is érkezett csapat. Pozitív visszajelzéseket kaptunk, van igény Orosházán a negyven feletti korosztály részéről terembajnokságra. Hagyományt szeretnénk teremteni – mondta el Benkő László szervező. Az I. Békés Megyei Teremlabdarúgó Bajnokságot az orosházi Geli’s-Makk7 csapata nyerte a Hódmezővásárhelyi

Sportszerűen küzdöttek a kupáért a felek Öregfiúk és az AM-TRANS Oldboys előtt. További sorrend: 4. RETRO Orosháza, 5. Infúzió (Mezőkovácsháza), 6. Mezőkovácsházi Öregfiúk, 7. Törekvés, 8. Benkő Baráti FC. Különdíjak: gólkirály: Moszheim Já-

Fotó: HB

nos 7 góllal (Geli’s-Makk7). Legjobb kapus: Szabó Zoltán (Geli’s-Makk7). Legsportszerűbb csapat: RETRO Orosháza. Játékvezetők voltak: Barta Tibor, Petrovszki György, Lovas László. Betkó Tamás

Birkózás: éremeső Karcagról

Szél Anna megnyerte a válogatót

A múlt hét végén rendezték Karcagon a 250 gyermeket felvonultató északkelet-magyarországi területi szabadfogású diák I., diák II. és gyermek korosztályos birkózó bajnokságot. Az országos döntőbe kvalifikálóversenyen mindkét orosházi birkózóklub versenyzői sikeresen szerepeltek.

Az Újpest rendezésében tartottak válogatóversenyt a birkózók számára a hét végén. A mintegy harmincfős mezőnyben a válogatott szereplésre aspirálók vettek részt, köztük az Orosházi Spartacus kiválósága, Szél Anna.

Az Orosházi Birkózó Egyesület képviseltette nagyobb létszámmal magát. Az egyesületből 14 versenyző lépett szőnyegre, akik összesen 10 érmet hoztak el. Diák II. korosztályban 7, míg Diák I. korcsoportban 3 OBE-s birkózó jutott az országos döntőbe. Almási Áron első helye mellett öt ezüstöt és három bronzot szereztek. Külön öröm, hogy a

sok egyéni sikernek köszönhetően, a Diák II-es korcsoportban az OBE végzett a csapatverseny első helyén. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub hét versenyzővel vett részt a karcagi viadalon. A hétből hatan megszerezték az indulás jogát – ketten, Pleskonics Máté és Pusztai Márk aranyéremmel - az országos döntőben. Csányi József

Diploma karnyújtásnyira

Mint köztudott, márciusban Budapesten rendezik a birkózók Európa-bajnokságát.

Az orosháziak versenyzője az 57 kg-os súlycsoportban célozta meg a címeres mezt. Az egyesület vezetői nagyobb mezőnyre, több riválisra számítottak, végül csak egy ellenféllel, a hos�szabb kihagyás után visszatérő, szegedi Major Nórával csapott össze. Anna simán nyerte a mérkőzést és vívta ki ezzel a válogatottságot.

– Már régi vágyam, hogy világversenyen, hazai szőnyegen, hazai közönség buzdítása mellett küzdhessek. Jelen állás szerint ez, a márciusi Európa-bajnokságon megvalósulhat. Gőzerővel folytatom a felkészülést, hogy se magamnak, se a szurkolóknak ne okozzak csalódást – fűzte hozzá a válogató után Anna. Csányi J.

#EgyüttValóraVáltjuk

SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK A KODOLÁNYIN A felsőoktatási képzésekre december közepétől kezdve február 15-ig lehet jelentkezni. A jelentkezés során legfeljebb hat helyet lehet megjelölni az általános felvételi eljárás során. Az egyetem támogatási rendszerének köszönhetően a Békés megyéből orosházi, nappali képzésekre járóknak tandíjkedvezmény is járhat. A Kodolányi János Egyetem orosházi intézményébe az alábbi szakokra lehet jelentkezni, különböző képzési formákban. Emberi erőforrások (BSc) képzés (Orosházán nappali, levelező, távoktatásban) – Az itt végzett hallgatók felelnek később a kollégák toborzásáért, a cégen belül a munkatársi kapcsolatokért és a szervezeti hatékonyságért. Személyzeti vezető, HR-munkatárs, tréner munkaköröket tölthetnek be a diplomázott hallgatók. A képzés gyakorlati, ugyanis a felvett hallgatók az első félévtől kezdve kapcsolatba kerülnek a vállalati szektorral, ezt követően a hetedik félévben egyéni, szakmai gyakorlaton vesznek részt. Választható specializáci-

ók: munkahelyi jól-lét és egészségfejlesztés, munkaerő-közvetítés, integrált és üzleti kommunikáció. Gazdálkodási és menedzsment (BSc) képzés (Orosházán nappali, levelező, távoktatásban) – Az alapozó, általános tantárgyakhoz tartozik a menedzsment, üzleti kommunikáció, pénzügyek, számvitel és a marketing. Emellett elméleti és gyakorlati ismeretek oktatása is zajlik a gazdasági informatika, a marketingkommunikáció, a startup kultúra és a zöldgazdaság területén. Választható specializációk: digital economy, mark e t i n g k o m m u n i k á c i ó,

zöldgazdaság (kizárólag angol nyelven), startup. Szociális munka (BA) képzés (Orosházán távoktatásban) – A KJE képzése a hazai felsőoktatás

egyik leginnovatívabb és gyakorlatorientáltabb képzései közé tartozik. A képzés szakmai programja az első évtől kötelező gyakorlatokhoz kapcsolódik, a hallgatók részt vesznek civil szervezetek, iskolai szociális szolgáltatások, alapszolgáltatások és szakszolgáltatások tevékenységében. Választható specializációk: fizikai és mentális egészségfejlesztés orientáció specializációi, társadalmi innováció és fejlesztés orientáció specializációi. Turizmus-vendéglátás (BSc) képzés (Orosházán nappali, levelező, távoktatásban) – A képzés biztos ismereteket ad a turizmus főbb területeiről, mint

például a szállodák, utazásszervezés, vendéglátás, légitársaságok, konferencia vagy rendezvényszervező cégek. Korszerű, piacképes tudás szerezhető a turisztikai vállalkozások vezetéséről, gazdálkodásáról és az üzleti folyamatok irányításáról, menedzseléséről, és a nemzetközi turizmus aktuális trendjeiről. Átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a turisztikai termékfejlesztés legdinamikusabban fejlődő területein, továbbá a hallgatók megismerkedhetnek a gasztroturizmus, az aktív turizmus, a kreatív turizmus és a zarándokturizmus világával is. Választható specializációk: szálláshely menedzsment, vendéglátás menedzsment,

Budapesti és székesfehérvári képzések A következő, szeptemberben induló 2022/2023-as tanévben nappali, levelezős és távoktatási képzési formában az alábbi szakokon indít alap-, mester- és felsőoktatási szakképzéseket a Kodolányi János Egyetem: anglisztika (BA), előadó-művészet (BA), emberi erőforrások (BSc), gazdálkodási és menedzsment (BSc), kommunikáció és médiatudomány (BA), közösségszervezés (BA), nemzetközi tanulmányok (BA), pedagógia (BA),

szociális munka (BA), történelem (BA), turizmus-vendéglátás (BSc), üzemmérnök-informatikus (BPROF), televíziós műsorkészítő (FOSZK), gazdálkodási és menedzsment (FOSZK), turizmus-vendéglátás (FOSZK), nemzetközi tanulmányok (MA), turizmus-menedzsment (MSc), vállalkozásfejlesztés (MSc). Egyes szakok angol nyelven és duális képzési formában is elérhetőek. További részletek: www.kodolanyi.hu

turisztikai termékfejlesztés és menedzsment, zarándokturizmus. Gazdálkodási és menedzsment (FOSZK) képzés (Orosházán nappali, levelező) – A vállalatok üzleti és adminisztrációs folyamataiba betekintést kaphatnak a hallgatók. Napjainkban különösen aktuális és jól használható projekt-előkészítési, pályázati és projektvezetési tudást ad a képzés, ami a vállalati gyakorlatban is hasznos pénzügyi, adózási, számviteli ismereteket nyújt. Turizmus-vendéglátás (FOSZK) képzés (Orosházán nappali, levelező) – Szakmailag felkészült, a vállalati világban is nagy tapasztalatokkal rendelkező oktatóktól tanulhatnak a hallgatók. A képzés elvégzése után a turizmusban és a vendéglátásban működő mikro- és kisvállalkozások alapítására, vezetésére és működtetésére, közép- és nagyvállalatok egyes részlegének vezetésére, valamint felsővezetők mellett turisztikai vagy vendéglátó szakreferensi tevékenység ellátására lesznek képesek az itt végzettek.


8

MOZAIK NYITVA TARTÁS

A Vásárcsarnok nyitva tartási ideje az alábbi: Hétfő–péntek: 6:00–18:00 Szombat: 6:00–13:00 Vasárnap: 6:00–12:00

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Sáfrán Zoltán és Szőke Henrietta leánya Csenge, Fülep László és Frózsi Alexandra fia Levente, Kabódi Norbert és Oláh Barbara leánya Mira

PATIKAÜGYELET Január 31-től február 6-ig: Csiki Patika 5900 Orosháza, Tas u. 21., tel.: (68) 512-720 Február 7-től február 13-ig: Csillag Patika 5900 Orosháza, Széchényi tér 1., tel.: (68) 411183

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Generációnk című nyugdíjasmagazin február 4-én, pénteken 18:30-tól. Ismétlés február 5-én, szombaton 14:30-tól. Diagnózis című regionális egészségügyi magazin február 4-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés február 5-én, szombaton 15:30-tól és február 6-án, vasárnap 11:30-tól. Üzleti negyed című gazdasági magazin február 4-én, pénteken 20:00-tól. Ismétlés február 5-én, szombaton 16:00-tól és február 6-án, vasárnap 14:30-tól.

Rucz Évát is a nyertes fotósorozat modelljei között találjuk

Jól érzi magát a bőrében Szombat Éva 2021-ben az Orgazmust kérek, nem rózsát című fotósorozatával elnyerte a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók számára létrehozott Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. A győztes képek között találjuk a Rucz Éváról készült művészi alkotást is.

Rucz Évát nem kell bemutatni olvasóinknak. Többször is írtunk már az orosházi, fogyatékkal élő hölgyről, akinek 2015-ben amputálták a jobb lábát. Éva hat éven át élt kerekesszékben, tavaly ősszel viszont megkapta lábprotézisét. Igaz, azt mondja, nem az „álomlábat”, de mankó segítségével már ezzel is képes járni. – A 2021-es év több fordulatot hozott az életembe. Kiderült, hogy a bal lábam is rossz állapotban van, úgy tűnt,

Nyílt és bevállalós, mint mindig

Fotó: Rucz Éva saját gyűjteménye

azt is amputálni kell. Egy genetikai betegség miatt véralvadási gondokkal küzdök, ezért veszítettem el a jobb lábamat. Egyetlen orvos hitt csak abban, hogy műtéttel is megoldható a problémám, ő dr. Palásti Zsolt, akinek rengeteget köszönhetek. Ő mindig biztatott, azt ismételgette: „Éva, meg fogjuk menteni a lábát.” Sikerült is neki, de persze azért nekem is van vele teendőm, sokat kell mozognom, tornáznom – mesélte. Így Éva bal lábát megoperálták, a jobb lábára pedig protézist kapott. 2021-ben felkérték az említett fotózásra is, amelyről csupa szép emléket őriz. – Élveztem a fotózás minden pillanatát, és a Szombat Évával folytatott beszélgetést is. Könyv formájában is olvasható lesz az interjú, és természetesen a fotók is belekerülnek a nyomtatott anyagba. A sze-

A rossz fiúk és a galéria esete Szentesen kezdte a tanítást a Tanárok kedvenc pillanatai sorozatunk következő részének főszereplője, Madarász Ildikó. – A tanári elhivatás nálam is úgy alakult ki, mint sok más kollégámnál, hogy volt számomra egy meghatározó tanári minta. Ő az általános iskolai osztályfőnököm, Gáspár Pálné volt, szigorú, de igazságos személyiség. Orosházára egy hosszabb vargabetűs időszak után kerültem vissza, előtte 10 évet töltöttem Szentesen, a Zsoldos Ferenc Technikumban – mesélte Madarász Ildikó. Véleménye szerint a leg-

több pedagógus életében az igazi érdekességek pályájuk első éveiben történnek, ez alól pedig ő maga sem volt kivétel. Egyből a létező legkeményebb fiúosztályt kapta meg, heti 9 órában és próbálta velük legalább elfogadtatni a magyart, a történelmet és a művészettörténetet. – A megoldást a helyi galéria jelentette. Ezek a válogatott rossz fiúk ugyanis gyönyörű szépen végignéztek a modern képektől kezdve egészen a naiv festőkig mindent, állandóan kérdeztek, érdeklődtek a galériás nénitől – árulta el. Szívesen idézi fel, amikor találkozik a korábbi tanítványokkal. Előfordul persze, hogy

ORVOSI ÜGYELET

xualitás még ma is tabu téma, főként, ha fogyatékkal élőkről van szó. Ez a sorozat ezt a gátat kívánja átszakítani, hogy bárki szabadon fel merje vállalni önmagát – emelte ki. Éva boldog és jól érzi magát a bőrében. A legfontosabb célja most az, hogy újra megtanuljon önállóan, mankó nélkül járni. – Le tudtam zárni azt a negyvenkét évet, amit két lábbal éltem, nem cserélném el a mostani életemmel. Sok pozitív visszajelzést kapok a környezetemből, velem együtt örülnek az emberek annak, hogy végre lábra álltam. Sokan nem hittek benne, hogy ki tudok szállni a kerekesszékből, de végül mégiscsak nekem lett igazam. An�nyi jó dolgot kaptam az élettől ebben a hat évben, sok élményt, új barátokat, úgyhogy csak azt kívánom: ennél ros�szabb ne legyen! – zárta. Bogdánffy-Szőke Anett

PROGRAMAJÁNLÓ Fotóvetítéssel egybekötött összművészeti látványkoncertre várják a zenekedvelőket február 4-én 18 órára a Petőfi Művelődési Központba. Fekete Nándor ad elő Vivaldi, Beethoven és Grieg műveiből. Február 12-én ismét Orosházára jön a Mozgó Mozi. 10 órától kezdve 6 filmet vetítenek majd le az érdeklődőknek.

Hat éve tanít a Kossuth Lajos Technikumban nem kellemes helyzetben. – Egyszer rosszul léptem és kiment a bokám, éppen egykori tanítványom volt, aki ellátott a sürgősségin. Sze-

Fotó: HB

rencsére olyan még nem volt, hogy egykori rendész szakos tanítványom bírságolt volna meg – tette hozzá nevetve. Bojtor Zalán

Február 12-én, 18 órakor játssza következő hazai mérkőzését az Eötvös csarnokban az OXXO Energy Orosházi NKC csapata a Csepel ellen. Február 13-án, 18 órakor folytatja hazai pályán bajnoki szereplését az Orosházi FKSE-Tokai kézilabdacsapata a Mezőkövesd ellen.

Itt is készült búfelejtő

Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet).

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166 DAREH központi ügyelet +36 (66) 447-150

2022. FEBRUÁR 4.

A Duna Televízióban szerepelnek majd a fúvósok Fotó: Palotás Rajmund

Forgatáson a fúvósok A Duna Televízió stábja forgatott múlt hét pénteken az Orosházi Fúvószenekarral. A közel negyedórás anyag a Jóembert keresünk magazinban lesz majd látható. – Beszéltünk arról Zakar Ádám szerkesztővel, hogy milyen céllal forgatnak Orosházán, én pedig beajánlottam nekik a fúvószenekart. Szerencsére tetszett nekik, amit

láttak, bemutattuk, hogy a zenekar tulajdonképpen olyan, mint egy nagy család – árulta el Kálmán László. Szívesen idéztek fel történeteket és emlékeket, valamint megmutatták nekik a zenekari raktárat is. Debreczeni Márk karnagy elmondta, hirtelen jött az ötlet, túl sok idejük nem maradt felkészülni a forgatásra, ami viszont később szerinte is a lehető legjobban sikerült. BZ

A borkészítést ma már meghagyjuk a Balaton-felvidéknek, Tokajnak és Villánynak, de nem volt ez mindig így. Orosházán is termett egykoron fekete kadarka, amelyből a helyiek igen finom gondűző italt varázsoltak. Az orosházi borkultúráról Szemenyei Béla történészt, a Nagy Gyula Területi Múzeum munkatársát kérdeztük. – Orosháza területén a bor- és szőlőkultúra már a betelepülés idején, az 1700-as évek közepén jelen volt – kezdte Szemenyei Béla. – A legenda szerint – amelyet Veres József könyvében is olvashatunk –, amikor Dénes Sándor tanító megérkezett a többi telepessel Orosházára, és kikötötte a lovát egy körtefához, a fa körül szőlőtőkéket talált. Nem tudjuk, mekkora a legenda valóságalapja, az viszont biztos, hogy a főként Tolna, Zala, Vas, Somogy és Veszprém megyéből ideérkező telepesek

A múzeumban őrzik még a borkészítés emlékeit hoztak magukkal szőlőtőkéket, és azokkal együtt elhozták ide a szőlőtermesztés és a borkészítés ismeretét is. A város északi részén, a mai Szőlő városrész területén ültették el a tőkéket, ott, ahol homokos talajt és dombosabb vidéket találtak. – Az orosházi bor a 18. század elejétől a 19. század közepéig híresen finom volt, sokan utaztak ide érte a környékről, a

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.000 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

Fotó: HB

környező településekről. A termelők többsége saját fogyasztásra állította elő borát, de azért az orosházi csapszékeken is meg lehetett azt találni – folytatta Szemenyei Béla. – Hogy milyen messzire jutott el az orosházi bor, nem tudjuk, arról viszont van forrásunk, hogy Prágában is itták. Mi lett később a veszte? A választ keresse az OrosCafén! Bogdánffy-Szőke Anett MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.