2022.04.08/13. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2022. ÁPRILIS 8. • XXVI. ÉVFOLYAM • 13. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Erdős Norbert képviseli Dél-Békést Több mint ötezerrel szerzett több szavazatot Erdős Norbert, mint dr. Szabó Ervin Magyarország április 3-án választott: zsinórban a negyedik kétharmados többségű kormányzására készülhet a Fidesz-KDNP pártszövetség. Az orosházi központú Békés megye 4-es számú választókerületében meggyőző fölénnyel, több mint ötezer szavazattal utasította maga mögé a kormánypárti Erdős Norbert az ellenzéki összefogás jelöltjét, dr. Szabó Ervint. Múlt vasárnap reggel hat órakor nyílt Orosházán mind a 37 szavazókör, a reggeli hitelesítések után egészen este 19 óráig érkeztek a választópolgárok a fülkékhez. A részvételi adatok elmaradtak a 2018-as, rekordot jelentő adatoktól, ezúttal a válasz-

tók 69,54 százaléka ment el szavazni, ami 5 180 740 főt jelent. A Békés megyei részvételi mutatók alulmaradtak az országoshoz képest, a megyében összesen a választók 65,60 százaléka voksolt. – Én voltam, és mindenkinek azt javaslom, aki igaz magyar állampolgár, igenis menjen el voksolni – nyilatkozta Bakos László lapunknak. Az idős orosházi férfi egyike volt annak a 14 610 főnek, aki április 3-án szavazott. A városban a részvételi arány 66,58 százalék volt. Este hét órakor zártak a szavazókörök, ezután elkezdődött a szavazatok megszámlálása. Pár óra múlva érkeztek az első adatok, amelyek országosan is jelentős Fidesz-KDNP-fölényt mu-

Fotó: Horváth Bence

tattak a hat pártot tömörítő Egységben Magyarországért előtt. Végül 136 mandátumot szerzett a kormánypárt, 55-öt az összellenzék, hetet a Mi Hazánk és egyet a Magyarországi Németek Orszá-

gos Önkormányzata. Ezzel zsinórban a negyedik kétharmados többségű kormányát alakíthatja Orbán Viktor miniszterelnök. Az orosházi központú Békés megyei négyes számú vá-

lasztókerületben Erdős Norbert végzett az élen dr. Szabó Ervin előtt. A Fidesz indulója nagy különbséggel utasította maga mögé az összellenzéki jelöltet. Összesen 21 767 szavazat érkezett a kormánypárt jelölt-

BÉKÉS MEGYE 4. SZ. EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET (OROSHÁZA) EREDMÉNYEI ERDŐS NORBERT (FIDESZ-KDNP) DR. SZABÓ ERVIN

(DK, JOBBIK, MOMENTUM, MSZP, LMP, PÁRBESZÉD)

SCHULTZ GÁBOR (MI HAZÁNK) BÓDAI DÁVID (MKKP) BOROS CSABA (FÜGGETLEN) HAVASI GYULA (NORMÁLIS ÉLET PÁRTJA) SZABÓ GYÖRGY (MEMO) GÁL FERENC (MUNKÁSPÁRT, ISZOMM) Forrás: valasztas.hu 2022. április 7. állapot

Leadott szavazatok száma

jére, ami több, mint az ellenfeleire érkező voksok összessége. Erdős Norbert nagyobb támogatást szerzett a 2022-es választáson Dél-Békésben, mint 2018-ban a három ciklus után leköszönő Simonka György. – Nincs annál szebb, amikor valaki a saját szülővárosát képviselheti a magyar országgyűlésben, ez eddig nekem nem adatott meg, annak ellenére, hogy 12 évig voltam egyéni képviselő. Várom a feladatokat, amelyeket a 27 település képviselete tartogat nekem. Köszönöm a támogatást az orosháziaknak, a dél-békésieknek és a családomnak, hogy mindig számíthattam rájuk – értékelt a győzelme után Erdős Norbert már országgyűlési képviselőként. OÉ

Sebők Éva listán befutó A Momentum önkormányzati képviselője, Sebők Éva is az országgyűlés tagja lesz a következő ciklusban. Sebők Éva még az ellenzéki előválasztáson visszalépett az MSZP által támogatott dr. Szelényi Zoltán javára, így

egyéniben nem indult április 3-án. Az ellenzéki listán azonban a 33. helyen szerepelt a momentumos képviselő. Ez azt jelenti, hogy Sebők Éva is bejutott a parlamentbe, hiszen az Egységben Magyarországért összesen 37 listás mandátumot szerzett. PÁ 2. oldal

Békés megye összefog a menekültekért

7. oldal

Böczögő Dorina világkupa-szériát nyert


2

KÖZÉLET JÓTÉKONYSÁG

Vasárnap a Pöttyös Optika egy jótékonysági teremlabdarúgó tornát rendez, de az OMTK-ULE 1913 hazai mérkőzésének bevételét is a beteg Ákos gyógyulására ajánlja fel. Csáki Ákos 8 és fél éves kisfiú, akinél T-sejtes akut limfoblasztos leukémiát diagnosztizáltak. Gyógyulása hosszú hónapokig is eltarthat, amihez az is kell, hogy a kórházi kezelés után otthon is megfelelő körülmények várják. Április 10-én vasárnap 9 órától éppen ezért rendez a Pöttyös Optika nyolc csapat részvételével egy jótékonysági focitornát. A díszvendég Pisont István 31-szeres volt válogatott labdarúgó lesz. Az OMTK-ULE 1913 megyei első osztályú együttese vasárnap 16 óra 30 perckor lép pályára a teljesen megújult Mátrai Sándor Stadionban. A bevételt mindkét esetben a családi ház átalakítására ajánlják fel. PÁ

MÁJUS ELEJÉIG KELL ELTÁVOLÍTANI A VÁLASZTÁSI PLAKÁTOKAT A szavazás napját követően egy hónapjuk maradt a jelölteknek vagy jelölőszervezeteknek eltávolítani a kampányidőszakban közterületen elhelyezett plakátokat. – Április 3-án a választás az országos egyéni választókerületben gyakorlatilag még nem ért véget, mert szombaton lesz az átjelentkezők és a külképviseleten leadott szavazatok megszámlálása. Amikor az ebből megszámlált szavazateredmény is ös�szeáll, akkor történik meg hivatalosan – árulta el dr. Burai Mihály, Orosháza jegyzője. Hozzátette, a Nemzeti Választási Iroda legkésőbb április 22-ig fogja a végső eredményt kijelenteni, hogy a választás és az országos népszavazás véget ért. A jelölőszervezeteknek továbbra is vannak feladataik, április 3-tól számítva május 3-ig ös�szesen harminc napjuk van arra, hogy eltávolítsák a választási plakátokat. Fontos, hogy ezeket a plakátokat úgy kell eltávolítaniuk, hogy az adott oszlopon vagy falon ne keletkezzen sérülés és a ragasztás nyoma se maradjon ott, tisztán kell hagyniuk a felületet. Amennyiben ez nem történik meg időben, az önkormányzat feladata, hogy fellépjen a jelölőszervezettel vagy a jelölttel szemben, eltávolíttassa velük a plakátokat, ennek a költségeit pedig az adott jelölőszervezetre hárítsa. Szintén meg kell fizetni a költségeit annak, ha az eltávolítás során sérülés keletkezik az adott felületen, amit a jelölőszervezetnek vagy a jelöltnek kell állnia. BZ

2022. ÁPRILIS 8.

Híd a rászorulók és az adományozók között

Békés megye összefog a menekültekért Átalakult és az Ukrajnából menekültek számára gyűjt segítséget a Békés Megyei Önkormányzat által indított www.bekesmegyeosszefog.hu weboldal. A célt, a partnereket és a legfontosabb információkat április 5-én, sajtótájékoztatón mutatta be Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke. A weboldalt a Covid-járvány idején indították, akkor is az volt a cél, hogy a felajánlásokat és a segítségre szorulókat „összehozzák”. Így több száz adomány jutott el a címzettekhez a megyében. – A Békés Megyei Védelmi Bizottsággal egyeztetve a weboldal, „Határtalan segítség” alcímmel új funkciót kapott, és át is alakult. Az Ukrajnából Magyarországra menekülőknek, azon belül is

Zalai Mihály a megye új karitatív akciójáról tájékoztatott leginkább a Békés megyébe érkezőknek szeretnénk segíteni. Továbbá azoknak, akik az otthonaikban maradtak Kárpátalján, illetve ode érkeznek Ukrajna keleti feléből. A honlappal szeretnénk felhívni

a figyelmet az adakozás fontosságára, és biztosítani annak a lehetőségét, hogy aki adni szeretne, valóban olyan használati tárgyakkal, élelmiszerekkel segítsen, amire most nagy szükség van – tájékoz-

Orosházán kisebb a veszteség A nagy vízhiány miatt az őszi repce csaknem 40 százalékát ki kellett tárcsázni Békés megyében. Ezt közölte szerdán az MTI megkeresésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

Békés megyei igazgatóságának általános alelnöke. Orosházi gazdákat kérdeztünk, hogy itt mi a helyzet. Orosházán és környékén is szép számmal találhatók repce táblák. Itt sem sokkal jobb a helyzet a megyei átlagnál.

Fotó: OÉ

tatta lapunkat a koncepcióról Zalai Mihály. Az akcióban olyan karitatív szervezetek vesznek részt, amelyek aktívan segítik az orosz–ukrán háború elől menekülőket: a Szeged-Csaná-

di Egyházmegyei Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete. A tőlük érkező aktuális igények a főoldalon elérhetők, a felajánlások kategóriái és azon belül a kiemelt információk is, amiben segítséget várnak. Az oldalon keresztül lehet jelentkezni önkéntes munkára, megtenni tárgyi és pénzbeli felajánlásokat, amelyeket a karitatív szervezetek számára továbbít a megyei önkormányzat. Jelenleg gyerekjátékra, gyermekhordozóra, ágyneműre és matracra van a legnagyobb szükség, továbbá tartós élelmiszerekre, higiéniás termékekre, gyerekholmikra. OÉ

Isten éltesse, Oszkár bácsi!

Dominkó Norbert, az egyik meghatározó orosházi nagyüzem, az Orosfarm Zrt. vezetője elmondta, náluk a megyei 30-40 százalékkal ellentétben a betárcsázott repcevetések aránya 10 és 20 százalék közé tehető. Csányi J.

A húsvéti asztal elmaradhatatlan finomsága

Sonkát, de mennyiért?

Ritkán mozdul ki, de ma se unatkozik Április nyolcadikán nyolcvanesztendős lett a neves helytörténész, egyháztörténész, közéleti személyiség, Koszorús Oszkár.

Mindenfelé a közelgő ünnepre, a húsvétra készülődnek. A húsvéti asztal elengedhetetlen kelléke a sonka. Megnéztük, hol és mennyiért juthatunk hozzá ehhez az ünnepi finomsághoz. A Kossuth utcai húsboltban Szabóné Fábián Krisztina boltvezető szerint már érződik a forgalmon az ünnep közeledte. Itt leginkább a hagyományos füstölésű termékeket kínálják, de kisebb választékban megtalálhatóak a nagyüzemi, gyorspácolt áruk is. Mint megtudtuk, ez az árak alakulásában is szerepet játszik. – Az idén szinte a tavalyi áron tudjuk kínálni a húsvétra való füstölt árukat. Mivel a hagyományos technológiával készül a legtöbb, ezek több hetet töltenek a sóban, így az alapanyagot még a nagyobb áremelkedés előtt be tudtuk szerezni. Főképp a kötözött sonkák, szívsonkák (a hátsó sonkából kimetszett csont nélküli rész) a keresettek, ezek fogynak leginkább – mondja a boltvezető. Ami az árakat illeti,

Azt mondják, hogy amit Oszkár nem tud Orosházáról, az nincs is. Hozzá bármikor fordulhatnak családtörténeti kutatók, helytörténeti kiadványok írói, tanulmányi versenyekre készülők, szakdolgozatot készítő hallgatók. Hihetetlen lexikális tudású,

Az egyik legnépszerűbb a hagyományos parasztsonka kilónként 2000-től 4000 forintig kaphatunk a finomságokból. Az ünnep előtti bevásárlásokkal kapcsolatban a Könd utcai ABC-ben is érdeklődtünk. Süle Piroska boltvezető szerint a forgalom már náluk is jelzi az ünnep közeledtét. – Sonkafélékből árulunk hagyományos és gyorspácolt termékeket. Viszik a vásárlók ezt is, azt is. Az árak a tavalyihoz képest csak kismértékben nőttek. Húsvéti füstölt áruinkat

Fotó: HB

1300 és 3900 forintos kilónkénti áron vásárolhatják meg – tájékoztatott a boltvezető. A piacra érve első látásra feltűnik, hogy a házi készítésű, sertéshúsból készült termékeknek nagy a keletje. Itt csak hagyományos technológiával készülő termékek vannak a pultokon. Az árak tekintetében viszont kedvezőbb a helyzet. Az 1300 forintos füstölt csülöktől a 3000 forintos szívsonkáig válogathatunk. Csányi József

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

Fotó: Horváth Bence

közvetlen, közkedvelt személyiség. Két évvel ezelőtt kissé visszavonult a közélettől. A lábával akadtak gondjai. Azóta már bot nélkül jár, de nemigen mozdul ki otthonról. Ennek ellenére nem unatkozik. Mint elmondta, az interneten keresztül a világ sok helyéről keresik. USA, Új-Zéland, Belgium. Csak néhány ország azok közül, ahová a kutatásai alapján válaszolt különböző, helytörténeti, a régmúltra vonatkozó kérdésekre. CSJ


3

KÖZÉLET

2022. ÁPRILIS 8.

Pályázati forrásból indul a bölcsőde korszerűsítése Örömteli hír, hogy Orosháza Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Zöldfa utcai bölcsőde felújítására. A Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert bruttó 340 millió forintot a Kisharang bölcsőde épületének korszerűsítésére fordíthatja a város. A fejlesztés hamarosan indul, sok feladat lesz a Zöldfa utcában – jelentette be Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere. A cél, hogy a kisgyermekek még inkább szép, egészséges környezetben kaphassák meg a minőségi bölcsődei ellátást – tette hozzá a városvezető. – Az elnyert forrásból a 76 férőhelyes intézmény épületének részleges földszinti átalakítása valósul meg, valamint szintráemeléssel a tetőtér beépítése is. Kialakítunk egy új sószobát, valamint egy modern főzőkonyhát, a hozzá tartozó ös�-

Ismét búcsúzunk, ismét búcsúzni kell. Márciusban, életének 78. évében elhunyt Pleskó Pál villamosmérnök, egykori önkormányzati képviselő.

szes technológiai helyiséggel, a férőhelyek számát azonban most nem bővítjük, hiszen erre korábban – szintén egy sikeres pályázatnak köszönhetően – már sor került. A pályázat részeként új, a 3 év alatti gyermekeknek mindenben megfelelő, fejlődésüket szolgáló eszközöket is vásárolunk, a kültéri udvari játékok a szabadtéri

mozgásfejlesztés lehetőségét bővítik majd az intézményben. A beruházásnak köszönhetően egy még inkább esztétikus, egészséges környezetet teremtünk a kisgyermekek számára – ismertette a városvezető. – Rendkívül fontos, hogy olyan beruházásokat valósítson meg a város, ami hozzájárul a gyermekek ki-

egyensúlyozott fejlődéséhez, a családok mindennapjaihoz, ugyanakkor segíti a szülők munkaerőpiacra történő vis�szatérését. Ez a fejlesztés ilyen. A többkörös, számos egyeztetéssel tűzdelt előkészítő folyamat hamarosan lezárul és indulhat a kivitelezés a Zöldfa utcában – fogalmazott Dávid Zoltán. OÉ

Itt kezdődött zenei karrierjük Papírnyuszi, vers és színház Idén debütált Magyarországon a Wunderbar Fesztivál. A Táncsics Mihály Gimnázium három programmal vett részt a német nyelvet népszerűsítő, országos szintű rendezvénysorozatban. A kezdeményezés célja, hogy Magyarországon még több embert lelkesítsenek a német nyelv elsajátítására. A gimnázium az Orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzattal karöltve szerzett felejthetetlen pillanatokat a diákoknak. A szórakoztató programok mellett a fiatalok megbizonyosodhattak arról is, hogy valóban érdemes ezt a nyelvet birtokolniuk. A folytatást keresse az OrosCafén! BSZA

In memoriam Pleskó Pál

A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola egykori növendékei adtak koncertet április 2-án a Művészetek Házában az idei jubileumi, huszadik alkalommal megrendezett Tavaszi Művészeti Fesztivál alkalmából. Március 24-én két év után tért vissza Orosháza életébe a Tavaszi Művészeti Fesztivál. Az elmúlt időszakban ugyanis sajnálatos módon a koronavírus-járvány írta a forgatókönyvet, a növendékek online jelentkeztek be ilyenkor, idén viszont már minden akadály elhárult, így ismét közönség előtt mutathatták meg tudásukat, ügyességüket. A rendezvénysorozat feléhez érkezve, április 2-án az intézmény egykori diákjai, növendékei tértek vissza egykori tanulmányaik vagy sikereik helyszínére és kápráztatták el tudásukkal a közönséget. – Különös alkalom ez, nagy szeretettel várjuk vissza minden alkalommal egyko-

Egykori iskolájukban adtak koncertet ri növendékeinket. Egyfajta visszajelzés az ilyen alkalom, és természetesen nagyon jó velük találkozni, látni, hogy a tanulmányaik során meddig jutottak – nyilatkozta az iskola igazgatója, Kardosné Bánhidi Éva. Majsai Bálint ütőhangszereken játszik, a Szegedi Zeneművészeti Egyetemen tanul, még 8 éves korában kezdte meg zenei tanulmányait. – Mindig jó szívvel térek vissza, izgatottan várom a mai koncertet is – nyilatkozta még

Fotó: Horváth Bence

a kezdés előtt a tehetséges fiatalember. Hasonló véleményen volt Ökrös Zsuzsanna, aki a Budapesti Weiner Leó Katolikus Konzervatóriumban folytatta a tanulmányait. Ő kürtön játszik immár 8. éve, a karantén óta azonban most először lépett fel tanulmányai egykori helyszínén. Mind a hangszereken játszó, mind az énekes produkciókkal készülő egykori növendékek nagy tapsot és elismerést kaptak a közönségüktől, büszke családtagjaiktól. BZ

Orosházán látta meg a napvilágot 1944. augusztus 5-én Pleskó Ferenc és Csorba Ilona negyedik gyermekeként. Pál három bátyjával, öccsével és húgával együtt nevelkedett. Jó tanuló volt, de hiába a jó bizonyítvány, mivel édesapja kereskedő volt, a Táncsics gimnáziumba nem vették fel. Így került Kecskemétre a piaristákhoz, ahol olyan kiváló tanárok mellett pallérozódhatott, mint dr. Öveges József, aki a televízió révén az ország fizikatanára lett. Kitűnő bizonyítvánnyal érettségizett. A továbbtanulásnál a múlt szinte ismételte önmagát. Egyházi gimnáziumból nem vették fel az egyetemre. Hiába mutatott kitűnő bizonyítványt, tanulmányi versenyen elért helyezést, nem ért semmit. Így került ipari tanuló iskolába. A budapesti Bánki Donát Szakmunkásképzőbe, gépjárművillamossági műszerésznek. Miután elvégezte, hazajött Orosházára, és elhelyezkedett élete első, egyben utolsó munkahelyén, az akkori Barneválnál, ahol 1964-től 1997-ig, rokkant nyugdíjazásáig dolgozott. Munkahelyén az első adandó alkalommal jelentkezett továbbtanulni. Előkészítő után jelentkezett a Bláthy Ottó Felsőfokú Villamosipari Technikumba levelező hallgatónak, amely közben villamosipari főiskolává alakult. Itt kapta meg az erősáramú villamosmérnöki szakképzettséget igazoló diplomát. Mint villamos művezető dolgozott, közben munka mellett megszerezte a munkavédelmi szakmérnöki diplomát is. A szocializmusban sokszor érték méltánytalanságok, így nem lehet csodálni, hogy a rendszerváltás idején belefolyt a politikába. A lakiteleki zászlóbontást követően lett MDF-tag.

Tizenhárman, többek között Németh Béla, Varga Zoltán, Csizmadia Ferenc, dr. Hampel Ferenc, Borsi Vince, Koszorús Oszkár társaságában alapították meg az MDF Orosházi Szervezetét. Ő lett a helyi elnök, az országos választmány tagja is volt. Mint minden általa vállalt feladatot, ezt is lelkesen, elkötelezetten végezte. Közreműködésével több neves politikus – Antall József, Für Lajos – is ellátogatott városunkba. Két cikluson át tagja volt az orosházi képviselő-testületnek. A sok munka és a stressz azonban kikezdte egészségét. 1997-ben komoly szívkoszorúér-műtéten esett át. Az aktív munkát abba kellett hagynia, de a társadalmi, politikai életben továbbra is szerepet vállalt. Szívműtéte után nagyon fontos lett számára a nyugodtabb, stresszmentesebb élet, de nem maradt tétlen a nyugdíjas évek alatt sem. Politikai tevékenységének befejezte után a természet, a mezőgazdaság felé fordult. Családi gazdaságot alapított, Gyopároson gyümölcsöskertet telepített, a Balaton-felvidéken szőlős területet vásárolt, azt művelte. Egészségi állapota tavaly kezdett ismét rosszabbra fordulni, többször szorult kórházi kezelésre. Az utolsó pillanatig küzdött, és hitt a felépülésben, de újabb szívkatéterezése után már nem térhetett haza a kórházból. Pleskó Pál búcsúztatóját szerdán tartották az orosházi katolikus templomban, hamvait csütörtökön helyezték örök nyugalomra.

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. NYILVÁNOS PÁLYÁZAT ÚTJÁN MEGHIRDETI BÉRBEADÁSRA HATÁROZATLAN IDŐRE

Vásárcsarnokban (Orosháza, Könd u. 47–49.) lévő 24,8 m2 (958/27/A/16. hrsz.) területű üzlethelyiséget. Bérleti díj: önkormányzati rendelet szerint. Érdeklődni: info@varosuzemeltetes.hu, illetve 30/684-2885-ös telefonszámon. A pályázat benyújtásának határideje és helye: 2022. április 25. (hétfő), Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. 5900 Orosháza, Szabadság tér 5. A pályázatban kérjük megjelölni a helyiséget, a tervezett tevékenységet, illetve a megajánlott bérleti díj nettó/hó összegét. A pályázat elbírálásának időpontja: 2022. április 27. (szerda), a városüzemeltetési zrt. titkárságán.


4

2022. ÁPRILIS 8.

VÁLASZTÁS 2022

Erdős Norbert a kiszámíthatóságot képviseli

A nap eseményei

„Közösen kell szolgálnunk Orosházát” Kovács Balázsné volt a Bajcsy-Zsilinszky utcai egyik szavazókör első szavazója. A nyugdíjas asszony meggyőződött arról, hogy az urnák üresek, majd ő dobta be elsőként a borítékot.

Nagyon nagy öröm számomra, hogy Orosháza és a választókörzet lakosai úgy döntöttek, hogy háború helyett békét választanak, a biztonságot szeretnék előtérbe helyezni a jövőben is. Azt a kiszámíthatóságot, amit a FIDESZ-KDNP nyújt, amit Orosházán Erdős Norbert képvisel. A most megválasztott képviselőnk már eddig is sokat tett Orosházáért, ismerjük a kitartását és szorgalmát.

Szívből gratulálok neki, és sok sikert kívánok a munkájához! Meggyőződésem, hogy személyében egy tenni tudó és akaró képviselőnk lesz, és hiszem, alázattal, szorgalommal dolgozik majd Orosházáért, annak minden egyes lakosáért, megszolgálva azt a bizalmat, amit kapott a szavazóktól vasárnap. A szavazásra jogosultak döntöttek tehát arról, hogy ki képviselje a térségünk érdekeit. Mögé mindannyiunknak fel kell sorakozni, mert

ez a város a közös otthonunk, amit együtt, közösen kell szolgálnunk, előrevinnünk!

Biztos vagyok benne, hogy Erdős Norbert közreműködésével tovább erősödik az a kapcsolat, amit a döntéshozók felé már kialakítottunk, és igaz ez a megye többi választókerületére is, hiszen eddig is jól tudtunk együtt dolgozni az országgyűlési képviselőkkel, dr. Kovács Józseffel, Herczeg Tamással, de mondhatom Dankó Bélát is. Biztos vagyok benne, hogy a közös munka továbberősödik, és előnyökkel jár az orosháziak számára is.

Mindenkinek köszönöm, aki részt vett április 3-án a választáson és véleményt nyilvánított, külön köszönöm azoknak, akik a Fideszre szavaztak. Ugyanakkor köszönet illet minden aktivistát, aki részt vett Erdős Norbert programjának ismertetésében, telefonált és rótta az utcákat, mindegy, milyen volt éppen az időjárás. Most pedig mindig csak előre, dolgozunk tovább, hajrá, Orosháza! Dávid Zoltán polgármester

Berta Álmos életében először szavazott. Várta már a pillanatot, hogy ő is véleményt formálhasson egy társadalmilag fontos kérdésben.Véleménye szerint állampolgári kötelességünk elmenni szavazni.

Erdős Norbert családjával közösen adta le szavazatát vasárnap reggel. Arra buzdította a szavazókat, hogy a béke, a biztonság és a kiszámíthatóság mellett tegyék le a voksukat. – Arra a pártra, ami már bizonyított, tudják, hogyan kell vezetni egy országot, és nem összevissza beszélnek és ígérgetnek – tette hozzá a Fidesz-KDNP politikusa.

Dávid Zoltán polgármester is családja körében adta le Gyopárosfürdőn a szavazatát. A városvezető akkor elmondta, hogy a választás tétje hatalmas. Arról döntenek a választók, hogy Magyarország előre megy vagy hátra, illetve háború vagy béke lesz az országban. A polgármester úgy fogalmazott, hogy hazánk békéjét és biztonságát csak a Fidesz tudja biztosítani.

Szabó Ervin, az Egységben Magyarországért jelöltje ezúttal egyedül érkezett a Táncsics gimnáziumban kialakított szavazókörbe. A jobbikos politikus győzelemre számított. Úgy gondolta, hogy a hideg, borongós időjárás sem akadályozza meg a szavazókat, hogy kifejezzék véleményüket, mert – ahogy mondta – ennél sokkal nagyobb a változás iránti vágya a választóknak.

Sebők Éva vasárnap délután egyedül érkezett a Székács gimnáziumban kialakított szavazókörbe. Elmondta, folyamatosan érkeznek hozzá a hírek arról, hogy nagyon sok a fiatal, az első választó. Ennek több szempontból is örül: részben, mert jót tesz a demokráciának, másrészt úgy gondolja, a fiatalok az ellenzéket erősítik. A kampány során közvetlenül lépett kapcsolatba a választókkal, úgy gondolta, kormányváltó hangulat van.

14 órakor érkezett a mozgóurna az Ezüst Fenyő Idősek Otthonába. Idén az Egységes Szociális Központ gondozottjai közül 57-en kérték ezt a szolgáltatást, köztük Sóki Sándorné is.

Este hét órakor zárultak a szavazókörök, ezt követően felbontották az urnákat, a szavazatszámláló bizottságok elkezdték a voksok megszámolását.

Érvénytelen a népszavazás Hiába jelent meg a szavazókörökben a parlamenti választásokon a jogosultak mintegy hetven százaléka, az ezzel egy időben megtartott, gyermekvédelminek nevezett népszavazáson a választópolgárok csupán mintegy 44 százaléka adott le érvényes szavazatot. Az érvényességhez 50 százalék feletti szavazat kell, így a népszavazás érvénytelen. Négy kérdést fogalmazott meg a kormány az országgyűlési választásokkal egy időben megtartott népszavazáson: • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?

• Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek? • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be? • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg? Orosházán 22 321 volt a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma, 34 százalékuk nem vett részt a népszavazáson. A négy kérdésre egyenként körülbelül 21 százalékban érkezett érvénytelen szavazat. Az érvényesen szavazók

több mint kilencven százaléka a nemet ikszelte be. Országos szinten valamivel 21 százalék alatt van az érvénytelenül szavazók száma, érvényesen közel 46 százalék szavazott, míg a választók 34 százaléka nem élt a lehetőséggel. Az érvényesen szavazók több mint 95%-a a nemet ikszelte be. Az országos népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. A jelenlegi népszavazás esetében 4 107 652 fő volt az érvényességi küszöb.

Dr. Szelényi Zoltán párjával együtt adta le szavazatát. Az Egységben Magyarországért listáján 41. helyen szereplő képviselőjelölt úgy tűnik, végül nem lesz ott a parlamentben. – Magyarország választott. Az eredményt elfogadom és tiszteletben tartom. Nem akarom azonban leplezni csalódottságomat, mert történelmi esélyt szalasztottunk el – fogalmazott közösségi oldalán a traumatológus főorvos.


2022. ÁPRILIS 8.

5

VÁLASZTÁS 2022

Tapasztalatra és bizalomra alapozott munka következik

Erdős: Kivételes választói felhatalmazás Nincs annál szebb dolog, mint amikor az ember a saját szülővárosát képviselheti az országgyűlésben. Nekem ez eddig nem adatott meg, bár 12 évig voltam egyéni képviselő a parlamentben. Most új feladat a 27 település képviselete, az egyik legszebb feladat, ami az ember életében adódhat. Minden erőmmel azon leszek, hogy érdemesnek bizonyuljak erre a kivételes választói felhatalmazásra, és azoknak is jobbá, biztonságosabbá tegyem a boldogulását, akik nem rám szavaztak. Speciális helyzetben, viszonylag rövid idő alatt kellett bizonyítani, hiszen csak január 26-án lettem a

térség országgyűlésiképviselő-jelöltje. De abból sem csináltam titkot, hogy az utóbbi másfél évben jó néhány polgármester megkeresett, közösen dolgoztunk, és vannak már közös sikereink is. Ugyanakkor azt is érzékeltem, hogy az itt élők jelentős része ismerte a korábbi tevékenységemet. A három ciklus a magyar országgyűlésben, a kormánymegbízotti feladatköröm és az európai parlamenti képviselőségem felhatalmazást adott arra, hogy itt, Dél-Békésben mérettessem meg magam. Jól ismerem a 27 település polgármestereit, politikai vezetőit, gazdasági, közéleti szereplőit, intéz-

ményvezetőit, ahogyan az itt élők megoldásra váró problémáit, fejlesztési igényeit is. Ezek kezelése, teljesítése a feladatom. Megkezdtük a munkát annak érdekében, hogy a kínálkozó lehetőségekkel a térség vállalkozásai is él-

hessenek, a lehető legtöbb forráshoz juthassanak, hogy értéket és munkahelyeket teremtsenek a helyiek számára. Az előző időszakban, európai parlamenti képviselő-

ként, majd államtitkárként volt lehetőségem részt venni a mezőgazdaság jogszabályalkotási folyamataiban, az élelmiszeripar programtervének elkészítésében. Az így megszerzett tudást és a kiépült kapcsolati tőkét mindenképpen szeretném a térség javára fordítani, hiszen – ahogyan már többször is beszéltem róla – komoly lehetőségek nyílnak meg a mezőgazdaságban, de ezek egyben kihívást is jelentenek. Az a dolgunk, hogy a lehető legtöbb forrást lehívjuk a térség számára. Erre pedig minden lehetőségünk megvan, mert már kiépült bizalmi alapokra építkezünk tovább. A közös cselekvés

és együttgondolkodás a polgármesterekkel már az elmúlt másfél évben is sok sikert hozott a dél-békési lakosoknak, ezt szeretném folytatni képviselőként. Arra számítok, hogy innentől a munka tovább fokozódik, gördülékenyebbé válik. Köszönöm ezt a támogatást a dél-békésieknek! Köszönöm, hogy kiálltak a közösen elért eredményeink, sikereink mellett. Köszönöm aktivistáinknak, támogatóinknak, szavazóköri ülnökeinknek és csapatunk minden tagjának a szorgalmas és kitartó munkát, családomnak a támogatást. Újult erővel folytatjuk a munkát. Erdős Norbert országgyűlési képviselő

Sebők Éva bejutott a parlamentbe, mégsem örül az eredménynek Ez egy kudarcos eredmény, nem erre számítottunk – kezdte választási értékelőjét a momentumos Sebők Éva, aki listán bejutott a parlamentbe, de ennek az ellenzéki vereség miatt nem tud örülni. – Még nagyobb a felelősség rajtam, hogy jól szolgáljam azt a bizalmat, amit belém helyezett a Momentum, illetve az ellenzéki közösség. Mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy ez a szolgálat érdemes legyen a bizalomra – tette hozzá az országgyűlési képviselő. Sebők Éva megköszönte a szavazóknak, hogy részt vettek a demokratikus folyamatban. A választás szerinte Dávid és Góliát harca volt, úgy gondolja, nehéz négy év elé néz Magyarország. – Az ellenzék részéről nagyon sok tehetséges politikus kerül be a parlamentbe, akik újfajta színt hoznak a politikába. Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy a Fidesz lesz az EU körme alatt a tüske, abban biztosak lehetnek, hogy mi is azok leszünk a Fidesz körme alatt. Folytatódik a harc, az ellenállás és a következő választáson más eredmény születik – zárta értékelőjét Sebők Éva.

Dr. Szabó Ervin a vereség ellenére sem adja fel Hálás vagyok azért a sok szavazatért, amit az ellenzéki összefogásra, de különösen az én személyemre adtak a választók – fogalmazott dr. Szabó Ervin, az Egységben Magyarországért jelöltje. – Csalódottak vagyunk, hiszen az eredmény nem az előzetes várakozásnak megfelelő, ennek ellenére nem vagyunk kétségbe esve, nem veszítettük el a reményt. Látom azt, hogy az ország nagyon nehéz helyzetben van és sokkal nehezebb időszak jön. Rengeteg ellenzéki gondolkozású ember van, a most uralkodó közhangulat akár néhány hét vagy hónap múlva az ellenkezőjére fordulhat át. Én nem adom fel, ahogy az a közösség sem, amelyhez tartozom. A támogatóim, az aktivisták is készen állnak arra, hogy elhozzák a szabadságot és a jólétet Dél-Békésnek. Továbbra is harcolunk, ha kell. Küzdünk a térségért és az itt élőkért – zárta választási értékelőjét.

Rendkívüli események nélkül

Az orosházi központú Békés megyei négyes számú választókerület mind a 109 szavazókörében rendkívüli események nélkül zajlott le a választás.

Április 3-án, reggel hat órakor az előre eltervezettek szerint indult el a választás Dél-Békésben is. Dr. Burai Mihály jegyző elmondta, hogy Orosháza mind a 37 szavazókörében jellemzően 5-6 fővel végezték el a feladatukat a szavazatszámláló bizottságok. A jegyző beszámolt arról is, hogy az egész választás során nem volt olyan rendkívüli esemény, ami befolyásolta

volna a szavazás folyamatát, tehát nem volt indokolt jegyzőkönyv felvétele. Dr. Burai Mihály szerint éjszakába nyúló, nagy mun-

ka volt a szavazatok megszámolása, hiszen egyúttal népszavazásra is sor került múlt vasárnap. A bizottságoknak a négy kérdést külön

Időközi választás

kellett összesíteni, majd ennek megfelelően megállapítani az országos népszavazás eredményét. Jellemző volt, hogy a választópolgárok nem szavaztak egységesen, ugyanis volt, aki a népszavazásról szóló ívet nem kívánta kitölteni.

Sebők Éva listán bejutott a parlamentbe, amennyiben elfogadja a mandátumot, az önkormányzati képviselői helyéről le kell mondania a momentumos politikusnak. Ez azt jelenti, hogy időközi választás lesz Orosházán.

A vasárnap éjszaka közölt eredmények egyelőre még nem tekinthetők hivatalos eredménynek. A külképviseleteken leadott szavazatok hazaszállítása és a levélszavazatok megszámlálása után állapítják meg. Az egyéni választókerületeknél legkésőbb április 9-én, míg a választás országos eredményét legkésőbb április 22-én.

Sebők Éva 2019-ben az ötös számú választókerületben szerzett helyet Orosháza képviselő-testületében. Április 3-án az Egységben Magyarországért listáján szerzett parlamenti mandátumot a Momentum politikusa. Mivel egyszerre nem lehet országgyűlési és önkormányzati képviselő, ezért

utóbbiról le kell mondania. – A Helyi Választási Bizottságnak az önkormányzati mandátum megüresedésétől számított 120 napon belül ki kell tűznie időközi választást. A szavazásnak a kitűzést követő 70-90. nap közé kell esnie. Nem lehet nemzeti ünnep vagy munkaszüneti nap, illetve azok előtti vagy azok utáni nap, így például húsvétvasárnap, pünkösdvasárnap sem lehet választást tartani – tájékoztatta lapunkat dr. Burai Mihály, Orosháza jegyzője. Az időközi választásra körülbelül augusztus végén, szeptemberben kerülhet sor.


6

OROSOKOS/AKTUÁLIS

2022. ÁPRILIS 8.

Tavaszi akció az Oros-Carnál Könnyező szemek, viszketés és tüsszögés – ezek az allergiás tünetek különösen kellemetlenek autóvezetés közben.

A több mint harmincéves tapasztalattal az autósok szolgálatában álló Oros-Car Kft. szervizében tudják ezt, ezért is hívják fel a figyelmet az autók klímaberendezéseinek tisztítására. Az autó klímarendszerének rendszeres fertőtlenítése nélkül a kórokozók, gombák és baktériumok elszaporodhatnak. Ezek a szellőzőrendszeren keresztül bejutnak a jármű belsejébe, ahol belélegezzük őket. Ez potenciálisan súlyos betegségeket okozhat. Az elpárologtatóban és a kabinfilterben az előrehaladott penészképződés például fejfájást, allergiát, légúti megbetegedéseket okozhat. A kórokozó gombák, baktériumok különösen ott fordulnak elő, ahol pára és meleg van. Autóklíma esetén ez az elpárologtató. Ez lehűl a rendszer működéséhez, konden-

A FILTER+ és más szűrők összehasonlítása zációt hoz létre, amely ideális táptalaj a mikroorganizmusok számára. Amikor az autóklímából már kellemetlen szag árad, az már az utolsó figyelmeztetés! Ezt elkerülendően évente legalább egyszer gondoskodjunk az autóklímánk fertőtlenítéséről. Az autóklíma tisztítása házilag klímatisztító patronnal is elvégezhető, de ennek hatékonysága meg sem közelíti a szervizben, erre a célra alkalmas berendezésekkel és szakemberekkel kivitelezett tisztítást.

A baktérium és penészgombák elleni harcban a pollenszűrő cseréje és a klímarendszer rendszeres tisztítása együttesen nyújtja a legnagyobb védelmet. Pollenszűrőket használnak a jármű légkondicionáló rendszerében. A pollen- más néven utastérszűrő biztosítja, hogy az utastérbe bejutó levegő tiszta legyen. Az utastérszűrők 3-féle típusát különböztetjük meg: hagyományos, aktív szenes és a Bosch új fejlesztése, a FILTER+. A táblázat felhívja a

figyelmet arra, miért fontos a jó minőségű pollenszűrő választása. A Szőlő krt. 2/C alatt található Oros-Car Kft. egy ehhez kapcsolódó akciót hirdet meg. Április havi akció: • Válassza a díjnyertes Bosch FILTER+ utastérszűrőt és megajándékozzuk egy klímatisztítással 7500 Ft értékben. • Aktív szenes szűrő beépítése esetén a klímatisztítást fél áron végezzük. A tavaszi átvizsgálás keretében egy helyen végezhetik el a klímatisztítás mellett a gumiabroncscserét és a fényszóró-beállítást is. (X)

ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI REND OROSHÁZÁN A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy Orosházán a húsvéti ünnepekre való tekintettel a hulladékszállítás időpontja az alábbi rend szerint alakul: • Az V. körzetben 2022. április 15-én, naptárnak megfelelően, pénteken szállítják el a cég munkatársai a kommunális (vegyes) hulladékot. • Az I. körzetben 2022. április 16-án, szombaton lesz a kommunális (vegyes) hulladékgyűjtés, 2022. április 18. hétfő helyett. Kérjük, hogy a kukákat, minden esetben reggel 6 óráig szíveskedjen megfelelő állapotban az ingatlan elé vagy a gyűjtőpontra kihelyezni! A közszolgáltatással kapcsolatos részletes információkról, ügyintézésről a www.dareh.hu oldalon tájékozódhat. Együttműködésüket ezúton is köszönjük! DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Kanada titkai a Táncsicsban

Most különösen fontos a tervezés burkoláskor A hírekben folyamatosan azt hallani, hogy az építőanyagok drágulnak. A burkolatok eddig ára egészen tartotta a korábbi árszintet. Ennek a témának jártunk utána a Terrakotta Csempecentrumban, ahol megtudtuk, hogy az elmúlt időszak a burkolatok világát sem kímélte, így fontos, hogy a felújításkor, a burkoláskor körültekintően kell tervezni. A csempe és padlólap volt az egyetlen építőanyag, ami a folyamatos áremelkedésnek ellenállt, mondta nekünk Vidákovics Zoltán. Sajnos egyes burkolatok ára is jócskán megemelkedett. Több oka is van ennek. A fali csempe alapanyaga, a fehér agyag egyik legnagyobb exportőre: Ukrajna. A padlólapokat és csempéket nagyon magas hőmérsékleten égetik ki. Ehhez nagyon sok gáz kell, ami szintén drasztikusan drágult. A gyárak igyekeznek folyamatosan gyártani, de optimalizálják kapacitásukat. Burkolathi-

ányban nem szenved a Terrakotta Csempecentrum, azonban érdemes előrelátónak lenni, mert egyes termékekre a gyártók adhatnak hosszú gyártási időpontot, ami a vásárló számára késői lehet. A drágulás nem egyformán érinti a gyártókat. Van olyan gyártó, amelyik drasztikus emelésre kényszerült, és van olyan, amelyiknek csak keveset kellett emelnie. Emiatt az is várható, hogy átrendeződik a piac. Akik eddig nem számítottak nagy gyárnak, alacsonyan

tudják tartani az árat, megnőhet a népszerűségük és piacvezetővé válhatnak. Vidákovics Zoltán azt javasolja mindenkinek, hogy alaposan, időben tervezze meg a burkolatvásárlást, és ha van rá lehetősége, akkor a vásárlást ne halogassa. Nagyon gyorsan változnak az események a szektorban. Nem lehet tudni, hogy a mostani árszint marad-e stabilan, vagy az alapanyag-ellátás és a drága energiaárak meddig emelik a burkolatok árait.

Korábbi vásárlói magatartás volt, hogy ha valaki ajánlatot kapott, azzal sokáig barátkozott. A vásárlók sajnos más építőanyagoknál is hasonlót tapasztalnak, így megértik a helyzetet – tudtuk meg. Amellett, hogy a gyártók nehéz helyzetben vannak, folyamatosan jönnek ki újabb és újabb termékekkel. A Terrakotta Csempecentrumban továbbra is a vásárlók elégedettsége a legfontosabb, így a kialakult helyzetben is próbálnak mindent megtenni, hogy a kiválasztott terméket a legkedvezőbb áron tudják megvásárolni a vevők. (X)

Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu

Elérhetőség: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: reklam@oroscafe.hu

Kanadával kapcsolatos rajzok és dísztárgyak fogadták a látogatókat a Táncsics Mihály Gimnázium aulájában, a héten a juharleveles szimbólumairól is ismert ország köré építettek egy színes programsorozatot. Előtte már megtartották az általános iskolai csapatok vetélkedőjét. A gimnáziumi csapatok versenyére ös�szesen 8 csoport nevezett. A vetélkedő előtt a kanadai nagykövetség kereskedelmi főtanácsosa tartott rövid előadást, melyben bemutatta az ország jellegzetességeit és legfontosabb tudnivalóit. A programsorozat ezzel még nem ért véget, másnap a Linamar cégtől érkezett az iskolába Szabó Szilvia, aki az idegen nyelvek fontosságáról tartott előadást a diákoknak, többek között arról, hogy a megszerzett nyelvtudás hogyan hasznosítható a munka világában. BZ

Hirdetésfelvétel: hétfő: 14.00–16.30, kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30 Lapzárta: szerda 15 óra Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 • E-mail: reklam@oroscafe.hu • Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.


7

SPORT

2022. ÁPRILIS 8.

Böczögő Dorina világkupa-szériát nyert Remekelt az orosházi születésű Böczögő Dorina a tornászok bakui világkupáján a talaj fináléjában, ahol ezüstérmet szerzett, és ezzel a nőknél első magyar versenyzőként szerenkénti világkupa-szériagyőztes lett talajon. Az azeri világkupán a szerenkénti finálék második napján csak a hölgyek voltak érdekeltek, igaz, ők mindkét döntőben két-két tornásszal. Gerendán Schermann Bianka és Szilágyi Nikolett, talajon pedig Böczögő Dorina mellett szintén Schermann kvalifikált még a pénteki ver-

senynapon. A talaj fináléjában harmadikként Böczögő Dorina mutatkozott be, aki egy tizedet javított selejtezőbeli teljesítményéhez képest, így 13,166 pontot kapott. A későbbiekben csak a brazil nemzetiségű Julia Soares előzte meg, így a kairói aranyérem után a kétszeres olimpikon Böczögő Dorina ezúttal talajon ezüstérmet szerzett. Ez pedig azt jelentette, hogy a négy (Cottbus – nem indult, Doha – 3. hely, Kairó – 1. hely, Baku – 2. hely) világkupa összesített eredményét figyelembe véve Böczögő Dorina megnyerte a szerenkénti világkupa-szé-

Az orosházi tornász az eddigi egyetlen magyar hölgy, akinek ezt a címet sikerült elérnie

Fotó: Horváth Bence

A találkozó első húsz percében még fej fej mellett haladtak a csapatok, majd meglépett az Orosháza. A szünetig 16-10-es előnyt alakítottak ki Márczy Tekláék. A második játékrész elején ugyan voltak bizonytalanságok, de

ezen hamar túllépett az ONKC, és magabiztos sikert aratott az NB I/B felsőházi rájátszásában. Az orosháziak 31-22-es sikerrel zártak

Jótékonysági úszóbált szerveznek

A jó csapategység eredménye

Április 16-án, szombaton jótékonysági bált rendez az Orosháza Úszó Egyesület.

A 2021/2022-es bajnoki évük utolsó mérkőzését is lejátszották nemrég az Eötvös DPSE asztaliteniszezői. Szegedre utaztak, ahol jó játékkal, ennek köszönhetően pedig magabiztos győzelemmel zárták a szezont.

– Kerek évfordulót ünneplünk. Az 1932-ben alapított Orosháza Úszó Egyesület idén 90 éves. Az Eötvös csarnokban tartott jótékonysági bál fő célja az egyesületünknek nyújtott anyagi segítség és természetesen a sportágunk népszerűsítése a gyerekek körében. A befolyó támogatásokat a sportolóink versenyeztetéséhez kapcsolódó költségek finanszírozására használjuk fel. A rendezvény estéjén a tombola mellett híres magyar sportolók által dedikált értékes relikviák is árverésre kerülnek, az ebből befolyó összeg pedig szintén jótékony célt szolgál. Hiszek benne, hogy ez a gyönyörű sportág, amiben a magyar sportolók világszinten is kiemelt sikereket érnek el, elismertebbé és megbecsültebbé válhat városunkban is – nyilatkozta Kiss Róbert, a bál szervezője. A szervező elmondta még, hogy jegyek csak elővételben vásárolhatók április 13-áig a Szomjasfutár diszkontban. Valamennyi jegy, egyben támogatói jegy is. Betkó

Herbert Gábor edző a mérkőzés után: „Egy csoda a csapatom”

Az egyesület beszámolója szerint a megfelelő edzői instrukció alapján felkészülten utazhattak ellenfelükhöz. A jó csapategység pedig meg is hozta az eredményt, hiszen magabiztos, 12-6-os győzelmet arattak. Az egyéni küzdelmek során Farkas Rudolf kiváló teljesítményt nyújtott, 4 győzelemmel járult hozzá

Fotó: MTSZ

Győzelem Rákóczitelepen

ONKC-siker a felsőházi rájátszásban Szűkös kerettel utazott el Tökölre az OXXO Energy Orosházi NKC a felsőházi rájátszás soron következő fordulójában. A SZISE otthonában már a félidőben jelentős különbséget alakítottak ki a vendégek, amit a folytatásban tovább növeltek. Magabiztos győzelemmel hozták el a két pontot.

riát talajon, és ezzel a nőknél az első magyar tornász lett, aki szerenkénti vk-szériagyőzelmet tudhat magáénak. – Nagyon boldog vagyok, hogy ezüstérmes lettem, ráadásul életem legjobb E-pontszámát kaptam. Most jól jött össze minden, szépen sikerült a koreográfia. Azt vettem észre, hogy a bíróknak is tetszik ez a gyakorlatom, és én is élvezem. Szeretek itt Bakuban versenyezni, mert a körülmények kiválóak, jó a közönség, és ráadásul sikerült megnyernem a szériát talajon, úgyhogy nagyon örülök – mondta a kiváló tornász a verseny után. CSJ

a SZISE ellen. Április 9-én, 18 órakor az Eötvös csarnokban fogadják a Kozármisleny együttesét. Patakfalvi Ádám

A pont nélküli, sereghajtó Rákóczi fogadta április 3-án a 19 ponttal rendelkező, 11. helyen álló Tótkomlósi TC csapatát. A papírforma vendégsikert ígért, de egyszer minden sorozat véget ér, ez történt vasárnap Rákóczitelepen is. A megyei II/A bajnokság 17. fordulójában: OMTK-Rákóczi – Tótkomlósi TC 3-0 (1-0). Rákóczitelep, 50 néző. Vezette: Barta Tibor (Kató Bence, Zsótér Róbert). OMTK-Rákóczi: Dobozi – Cinkóczi, Rácz A., Kovács D. (Halász), Szabó Gy., Buza (Dobi B.), Na-

Csőke (kékben) kétszer is betalált lesnyik, Debreceni, Csőke, Nagy D. (Ordó), Tóth L. (Debreceni) Edzők: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Gólszerzők: Csőke

Fotó: Bohus Krisztián

(41. p., 65. p.), Ordó (82. p.). Az OMTK-Rákóczi április 9-én, 16.30-kor Kunágotán lép pályára. Betkó Tamás

SKANDINÁV KERESZTREJTVÉNY 26012. Készítette: Anonymous — Készült: 2022.04.07 13:23 — Lejárat: 2022.04.14 13:23 Megnyitva: 1 — Megfejtve: 0 ::

::

MEGJEGYZÉS A KERESZTREJTVÉNYHEZ

https://rejt.hu/8S7mxt

A készítő nem fűzött megjegyzést ehhez a keresztrejtvényhez.

ÚSZÓNADRÁG

ÁRAMERŐSSÉG

RÓMAI

SZIBÉRIAI

ANGOL

JELE

TÖRTÉNETÍRÓ

FOLYÓ

ASSZONY RÖV.

1 a sikerhez. Csapattársai sem sokkal maradtak el tőle, Farkas Dávid 3, Szenes Iván és Gigacz Ferenc pedig 2-2 győzelemmel zárt. Párosban sem zártak eredménytelenül, a Farkas-Farkas duó szerezte meg a csapat 12. pontját. BZ

F ZARAGOZA FOLYÓJA

ELEMI TÖLTÉS JELE

VEGYJEL: ASZTÁCIUM

FOK,

AZ ÓN

FRANCIÁUL

VEGYJELE DOLOG,

NÉVELŐ

2

LATINUL

ELSŐ USA AZ ALJÁHOZ

CSODÁLKOZÓ

MILLIOMOS

HANG

RYDBERG-

BÉGETŐ ÁLLAT

ÁLLANDÓ A KERÜLET

ULE-VERESÉG

RETRO-BAJNOKSÁG

A rájátszás második fordulójában: Nagyszénás SE – OMTK-ULE 2-1 (0-1). Nagyszénás, 180 néző. Vezette: Bakos J. ULE: Marunák – Kovács D., Dajcs, Kasuba, Selmeczy, Harangozó, Szabó Á., Péli (Csőke), Vincze A., Gedó (Kádár), Miszlai. Edzők: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Gólszerzők: Darida (71. – 11-esből), Nagy Sz. D. (79.), ill. Miszlai (8.). Az OMTKULE április 10-én, 16.30-kor a Szarvasi FC csapatát fogadja a Mátrai Stadionban. BT

Folytatódott a RETRO városi öregfiúk-labdarúgó-bajnokság. Eredmények: AMTRANS Oldboys – Liget 1-4, RETRO Orosháza – Nagyszénás 4-4, büntetőkkel 4-5, Pusztaföldvár – Törekvés 3-4. A bajnokságot a Liget vezeti 19 ponttal a 18 pontos AM-TRANS előtt. A következő játéknap párosítása (április 8.): 18 óra: RETRO – Törekvés, 19 óra: Mezőkovácsháza – AMTRANS, 20 óra: Nagyszénás – Liget. A találkozókat az Eötvös iskola sportudvarán rendezik. bt

GYANÍT

JELE

FELSŐ VÉGTAG

A MAROS

ÜRES KÖR!

PARTJAI! KECSKE-

KEMENCEZUG

VÉLEMÉNY!

A FELELLENTÉTE

ZENEI HANG

L

ZORRO JELE

A SZÉLEIN RÁZ!

AZ ÓRA JELE

© 2010-2022., SKAND-O-MATA™ (www.skandomata.hu). Minden jog fenntartva. Kedves Olvasóink! Design: CsAB

Kéthetente 3 x 3000 forintos ajándékcsomagot sorsolunk ki a helyes megfejtést beküldők között. A keresztrejtvény megfejtését, nevüket és elérhetőségüket kérjük, írják rá a szelvényre! Jelezzék azt is, hogy melyik REÁL üzletben szeretnék átvenni a nyereményt! Egy személy csak egy szelvénnyel vehet részt a játékban. A kitöltött és kivágott szelvényt 2022. április 12-én 16 óráig juttassák el az OrosCafe Kft. 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. szám alatt található postaládájába. (A polgármesteri hivatal udvarában található kis épület.) Sorsolás: 2022. április 13-án. A nyerteseket a feltüntetett elérhetőségen értesítjük.

MEGFEJTÉS: NÉV

ELÉRHETŐSÉG

BOLT MEGNEVEZÉSE


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Nagy Tibor és Simondán Tünde fia Benett, Szabó Norbert és Jakab Tünde leánya Gréta Zora Házasságot kötöttek Bagdi Tamás és Szarka Judit, Péter Árpád és Aszalós Adrienn Ágnes

PATIKAÜGYELET Április 4-től április 10-ig: Csillag Patika 5900 Orosháza, Széchényi tér 1., tel.: (68) 411-183 Április 11-től április 17-ig: Pingvin Patika 5900 Orosháza, Győry Vilmos tér 1., tel.: (68) 415-815

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166 DAREH központi ügyelet +36 (66) 447-150

Egy pár gumitalpú cipő miatt kapott igazgatói intőt a gimnáziumban

Régi csibészek: Borsi Vince Sokan nem is sejtik, hogy Borsi Vince, a Táncsics gimi egykori népszerű testnevelő tanára nem Orosházán látta meg Isten szép világát. 1952ben költözött családjával városunkba. Borsi Vince 1938-ban született Endrődön. Édesapja a község aljegyzője, később jegyzője volt, édesanyja pedig tanítónőként dolgozott. Főhősünk hétéves volt, mikor a háború véget ért. A nélkülözés, az élelmiszerhiány ellenére szép emlékként él benne a ’45 utáni időszak. – A kertünk vége a Körös holtága partjára ért, mi pedig korunknak megfelelően önfeledten játszottunk, fürödtünk, pecáztunk. Télen levittük a jégre a szánkót és befogtuk elé egyik állandó játszótársunkat, – a kutyát. Nem törődtünk a

bajokkal. Emlékszem, egyszer még tutajt is csináltunk, és tutajoztunk a holtágon. Ezzel két probléma volt. Egyrészt nemigen tudtunk úszni, másrészt a tutajt a leszerelt

Nyilas: „Örömmel jövök!”

tyúkólajtó szolgáltatta. Édesanyámék egyiknek sem örültek, mikor megtudták. Az egykét ilyen esettől eltekintve nem voltam rossz gyerek – kezdi a gyermekkor felelevenítését

Borsi Vince. Édesapját oda helyezték, ahol szükség volt rá. Így került a család előbb Gerendásra, majd már B-listásként Orosházára. Az általánost már itt fejezte be.

– A Táncsics gimnázium első fele és a tornaterem akkor készült el, oda mentem továbbtanulni. Itt jött az életembe a sport. A gimi híres tanára, Glózik Pál vitt bele. Atletizáltam, kosaraztam. A tanulás itt már nem az első helyen volt. A gimnáziumban sem feszegettem a határokat, de az akkor divatba jött gumitalpú cipőnek köszönhetően egy igazgatói intőt azért összeszedtem. Nem nekem volt ilyen, hanem az akkor kezdő tanárnak, Keller Józsefnek. Cigiztünk a vécében, Keller tanár úr pedig a gumitalpú cipőjében hang nélkül megérkezett. In flagranti volt, másnap pedig megkaptam az igazgatóit. Kipróbáltam, de sosem lett belőlem dohányos – meséli… A teljes cikket az OrosCafén olvashatják. Csányi József

Nagyszénáson báloztak a nyugdíjasok Tavaszköszöntő bált rendezett a Nagyszénási Barátság Nyugdíjas Klub, amelyre a környék tíz egyesülete volt hivatalos. Közel száz fő bulizott együtt a Czabán Samu Általános Iskola ebédlőjében szombat este.

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Generációnk című nyugdíjasmagazin április 8-án, pénteken 18:30tól. Ismétlés április 9-én, szombaton 14:30-tól. Diagnózis című regionális egészségügyi magazin április 8-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés április 9-én, szombaton 15:30-tól és április 10-én, vasárnap 11:30tól. Üzleti negyed című gazdasági magazin április 8-án, pénteken 20:00-tól. Ismétlés április 9-én, szombaton 16:00tól és április 10-én, vasárnap 14:30-tól. Kommentár nélkül extra: A kinematográfus. Dokumentumfilm Tóth Jánosról, az ősmozi mesteréről április 8-án, pénteken 13.00-tól, április 9-én, szombaton 11.30-tól és 19.30-tól, április 10-én, vasárnap 12 órától.

2022. ÁPRILIS 8.

Nyilas (labdával) gólt lőtt a gálameccsen Nyilas Elek, a 90-es évek Ferencvárosának és a magyar válogatottnak oszlopos tagja a Fradi öregfiúk csapatával érkezett Orosházára. Az orosházi mérkőzés kapcsán beszélgettünk az 53 éves sportemberrel. – Az előző napon Bárándon léptünk pályára, elég fáradtan mozogtunk. Öröm volt látni, hogy Orosházán ilyen népes nézősereg volt kíváncsi a mérkőzésre, ez nagyon jólesett. Élvezetes meccset játszottunk, a második félidőben a megfiatalított hazai csapat tempója már túl erős volt nekünk. Gyakran látogatok Orosházára, hiszen 1989–1990 között itt voltam

Fotó: Bohus Krisztián

katona, és a HÖR Dózsában futballoztam. Jó és becsületes embereket ismertem meg Orosházán, és életre szóló barátságok alakultak itt ki. A mai napig összetartunk, mint akkori bakák, rendszeresen találkozunk évente több alkalommal. A Janecska József Emléktornára is rendszeresen visszajárok. Tiszakécskén dolgozom már hét éve. Jelenleg a klub ügyvezetőjeként tevékenykedem. Felnőtt szinten NB II-es középcsapatot építgetünk. Remek feltételek között dolgozunk, és évek alatt elértük, hogy mára több mint kétszáz utánpótláskorú gyermeket nevelünk – nyilatkozta az egykori orosházi játékos. Betkó Tamás

A megjelenteket Bús Jánosné Magdika, a Nagyszénási Barátság Nyugdíjas Klub vezetője köszöntötte, a rendezvényen részt vett az Orosházi Járás Nyugdíjas Szervezeteinek Egyesülete, a Magunkért Egymásért Civil Egyesület, a Gádorosi Dr. Hidasi László Nyugdíjas Egyesület, a Mozgáskorlátozottak Gádorosi Egyesülete, a Békéssámsoni Aranyeső Nyugdíjas Egyesület, a Békéssámsoni Mozgáskorlátozottak Klubja, a Mozgáskorlátozottak Kaszaperi Egyesülete, a Magyarbánhegyesi Esthajnal Nyugdíjas Klub, az „Életet az éveknek” Csorvási Nyugdíjas Klub és a Battonyai Harangvirág Nyugdíjas Klub vezetősége és több tagja is. A megjelenteket szépen feldíszített terem, finom vacsora és élő zene várta. – A tavasz az élet ünnepe, és annak öröme, hogy élünk, lélegzünk, itt vagyunk. Minden más csak ráadás – mond-

A nagyszénási vendégszeretet bizonyított ta megnyitóbeszédében Nagy Attiláné, Nagyszénás alpolgármestere, a helyi gondozási központ vezetője. – Sokan várjuk már a tavaszt, a nagy hideg és szürkeség után a fényt, a színeket és a melegebb időt. Virágzik a nárcisz, nyílik a tulipán, megjöttek az első gólyák, átállítottuk az órát, de ez a várt évszak még mindig nem érkezett meg igazán. Bizonyára azért, mert feledékeny, hisz már ő sem fiatalodik. Így most Önökön a sor, hogy jelezzék neki, itt vagyunk, és nagyon várjuk! Akár hívószóval, akár tánccal, de csalogassák közénk végre a tavaszt! A műsor részeként versek

és táncprodukciók váltották egymást. Medvegy Pálné szavalata után a Nagyszénási Barátság Táncklub bizonyította be, hogy a nyugdíjas korosztály is tud még rázni rendesen. Szverle István, a Magunkért Egymásért Civil Egyesület (MECE) klubvezetője saját versével gyönyörködtette a nagyérdeműt, őt követően pedig a MECE tánccsapata szórakoztatta a közönséget. A műsor után szabaddá vált területet birtokba vették a bálozó nyugdíjasok, és ismét bebizonyították: lehet, a testükön fog az idő, de a mulatós kedvükön bizony soha. BSZA

Korszerű eszközökkel oktatnak A Vörösmarty iskola elismerésként a közelmúltban meghívást kapott a Londonban megrendezett digitális oktatástechnológiai világkiállításra. Robotokat vezérelnek, és még sok más innovatív digitális eszközt alkalmaznak az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a tanórák színesebbé tételére. – A kiállítás maga a cso-

Fotó: iskola

da. Kipróbálhattuk, hogy a különféle informatikai óriáscégek milyen megoldá-

sokat ajánlanak a gyerekek motivációjának felkeltésére, fenntartására – mondta el Csikósné Csoh Anita, az iskola pedagógusa. Megtudtuk, a Londonban is bemutatott eszközök egy részét a Vörösmarty iskolában már évek óta eredményesen használják. Az intézményben fontosnak tartják, hogy a diákok minél hamarabb betekintést nyerjenek a modern technika alkalmazásába. BT

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.000 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.