2022.04.29/16. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2022. ÁPRILIS 29. • XXVI. ÉVFOLYAM • 16. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL Orosházát köszönteni gyűltek össze április 24-én az evangélikus templomban a településalapítás 278. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen a hagyományok szerint kitüntették azokat is, akik a város társadalmi, gazdasági, kulturális vagy sportéletéért tevékenykednek.

Boldog 278. születésnapot, Orosháza!

Az elmúlt két évben nem ünnepelhettük méltóképpen a településalapítás évfordulóját, idén már a koronavírus-helyzet sem szabott gátat az esemény megszervezésének. Az evangélikus templomban tartott program a Himnusszal vette kezdetét, majd a vendégeket köszöntötték a műsorvezetők. Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész Verasztó Antal és Károlyi Fülöp Béla műveiből szavalt el részleteket, és a Vörösmarty Mihály Általános Iskola színjátszó csoportja adott elő ünnepi műsort, felkészítő tanáruk Vass Antal volt. Az előadást, Pörneki Attila vezetésével a Kodály Zoltán Gyermekkórus éneke kísérte végig. » folytatás a 6. oldalon

Fotó: Horváth Bence

ÍGY LÁTJÁK AZ ÁRSTOPOT A BOLTOK

Anyák napi vallomás A jó anya. Definiálható? Bizonyára gyerekenként, családonként változó, mit is értünk alatta.

Fotó: archív

Július 1-ig érvényben marad a benzin- és élelmiszerárstop – jelentette be szerdán Orbán Viktor miniszterelnök. Megkérdeztük az egyik orosházi boltot és az ott vásárlókat, mi a véleményük erről. Az intézkedés tehát azt jelenti, hogy a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej ára is változatlan marad. Az üzemanyagok esetében a kormány először november 15-én rögzítette 480 forintban a 95-ös benzin és a dízel literenkénti árát a magas infláció miatt, amit február közepén újabb három hónapra, most pedig július 1-ig hosszabbítottak meg. Megkérdeztünk az Élésker Kft.-t, hogy az üzlet szempontjából mit jelent az intézkedés. – A hosszabbítást tudomásul vettük, a rendeletet még nem ismerjük, csak a miniszterelnöki bejelentést, tehát nem tudjuk, hogy más is változik vagy csak a hatálybalépést tolják ki. Igyekszünk és eleget teszünk ennek az előírásnak, ahogy eddig is eleget tettünk, bár kénytelenek voltunk mennyiségi korlátozást bevezetni, hogy az ellátásban ne keletkezzen zavar – nyilatkozta Tyetyák Magdolna, az Élésker Kft. ügyvezetője. BZ

Ha vissza kellene emlékeznem a gyerekkoromra, azokra a momentumokra, amikor úgy éreztem, édesanyám szeret, és boldog biztonságban élek, néhány semmiségnek tűnő jelenet jut eszembe. Ahogy sütjük együtt a piskótát, és megengedi, hogy közben kóstolgassam a félkész nyalánkságot. Ahogy, miköz-

ben ő metszi a rózsákat, én készítem a sárfagyit néhány falevéllel, virágszirommal és tujaterméssel megspékelve. Nem velem játszik, teszi a dolgát, mégis ott van mellettem, figyel rám, és van ideje megbeszélni a lényeges vagy épp teljesen lényegtelen dolgokat. Így van ez ma is, mindig szakít időt rám. Szóval ilyen csekélységek jutnak eszembe, és arra gondolok, vajon milyen anyaképet őriz meg rólam a most 6 és 8 éves gyermekem, ha majd felnő? Anya, aki mindig ro-

Testvérvárosunk

han? Anya, akinek a kezében folyton ott a telefon? Anya, aki csak este ér haza? Próbálok tenni azért, hogy még ha mindez igaz is, azért gyakran legyenek bújós, csikizős, nevetős, élménybeszámolós, offline percek. Mert tudom, Zoránnak igaza volt. Egyszer még: „Apa, mikor jössz? Fiam, mennem kell!”, aztán majd, „Fiam, mikor jössz? Apa, mennem kell.” Bízom benne, hogy majd felnőttként is el akarják nekem mondani azt, amit ma van időm meghallgatni. nesz

Fotó: Horváth Bence

2. oldal

Primus Inter Pares díjas lett Alföldi Albert

A két polgármester sokat tanult egymástól Tizennégy fős delegáció érkezett testvérvárosunkból, Tusnádfürdőről Orosházára a múlt pénteken. A találkozás elsődleges célja az volt, hogy a Covid után ismét szorosabbra fonódjon a két település közötti kapcsolat. Orosháza és Tusnádfürdő önkormányzatai között 1995-ben született testvérvárosi megállapodás, a kapcsolat jellemzően kulturális és turisztikai jellegű. Az elmúlt több mint 20 évben a két település delegációi számos alkalommal látogattak el egymáshoz, vettek részt egymás rendezvényein. – Nagy öröm volt számunkra az újbóli találkozás, a vírus-

4–5. oldal

A lombikbébiktől az autó-motor múzeumig

Fotó: HB

helyzet miatt régen láttuk már egymást – fogalmazott Dávid Zoltán polgármester. – Emellett az is célunk volt, hogy mindkét településen fiatalokat szólítsunk meg, hiszen a testvérvárosi kapcsolatot ők viszik majd tovább. A Butyka Zsolt polgármester által vezetett delegáció megismerkedett Orosháza nevezetességeivel, ugyanakkor a tapasztalatcserére is szántunk időt, tusnádi vendégeink egy része a civil szektorból, valamint a vállalkozók köréből érkezett hozzánk. A háromnapos találkozásra az orosházi önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően került sor. A két település közös virtuális tárlata elérhető a PMK honlapján. BSZA 7. oldal

Szilágyi Mihály és fia érdekes történeteket meséltek


2

KÖZÉLET

A megoldás érdekében munkálkodnak Körvonalazódik a megoldás, új tető kerülhet Gyopárosfürdőn az élményfürdő épületére. A szükséges és lehetséges forrásokról egyeztetett Orosháza és térsége országgyűlési képviselője, a megyei önkormányzat vezetője és a város alpolgármestere. – Minden orosházi előtt ismert a helyzet, miszerint a Covid után csak részleges nyitásra volt lehetőség a gyopárosi élményfürdőben. Mindössze az átadás után 16 évvel olyan a nagycsarnok tetőszerkezetének állapota, ami nem teszi lehetővé az élményfürdő teljes körű használatát. A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy egyértelműen kivitelezési hibáról van szó – nyilatkozta lapunknak az aktuális helyzetről Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke. A megyei vezető tájékoztatása szerint április 22-én délután Erdős Norbert országgyűlési képviselővel, Bojtor István alpolgármesterrel és a fürdő vezetésével hosszas egyeztetést folytattak a probléma megoldásához szükséges források előteremtéséről. – Jó hírem van, a legújabb tervek szerint pluszforrást kap a megye a TOP Plusz kereten belül a fürdők energetikai fejlesztésére, amelynek járások közötti elosztásáról májusban kell döntést hoznia a megyei önkormányzatnak.

Primus Inter Pares díjas lett Alföldi Albert Alföldi Albert kapta a Táncsics Mihály Gimnázium Öregdiák Baráti Körének legújabb Primus Inter Pares elismerését. Az ismert népművelő portréja április 22-én került fel az iskola dicsőségfalára.

A TOP Plusz forrásokból lehetővé válhat a probléma megoldása Ennek kapcsán pénteken az orosházi igényeket mértük fel, hiszen a megyei önkormányzat szeretne segíteni Orosházának abban, hogy megoldódjon az élményfürdő tetőszerkezetének problémája. De a továbbiakban jó lenne elérni azt is, hogy új turisztikai attrakciók valósuljanak meg a fürdőben – tájékoztatott Zalai Mihály a fejleményekről. A megyei közgyűlés elnöke szerint pontos összegekről még korai lenne beszélni, de az egyértelmű, hogy több száz millió forintos beruházásra van szükség. Meglátása szerint az irányító hatóság gyorsaságán is múlik, hogy mikor lehet elkezdeni a beruházást, de már akár idén döntés születhet az orosházi kérelem ügyében, és a szerződéskötés után indulhat a munka. Erdős Norbert, Orosháza és térsége országgyűlési kép-

viselője emlékeztetett, hogy az ügyben hetekkel ezelőtt egyeztetett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel a szükséges források biztosítása érdekében. – Jó úton halad az élményfürdő problémájának megoldása. Részletekről most még nem tudunk beszámolni, dolgozunk a megoldáson. De úgy tűnik, hogy a TOP Plusz forrásokból lehetővé válik az elhúzódó probléma megoldása – fogalmazott lapunk megkeresésére az országgyűlési képviselő. Bojtor István alpolgármester visszamutatott arra a tényre, miszerint a szakértői vélemények szerint az élményfürdő tetőszerkezete menthetetlen, nem elegendő a részleges javítás, mindenképpen teljes szerkezetcserére van szükség. – Tudjuk, hogy komoly kiesést jelent

a város szállásadóinak és turisztikai szolgáltatást nyújtó vállalkozásainak a fürdő jelenlegi helyzete, de nem kockáztathatunk meg egyetlen balesetet vagy még komolyabb tragédiát sem, ezért továbbra is türelmet kérünk az érintettektől. Folyamatosan dolgozunk a megoldás érdekében, számtalan hátráltató tényező nehezítette az utat, amíg idáig elértünk. Eredetileg is TOP Plusz keretből szerettük volna elvégezni a szükségessé vált munkálatokat, de a pénteki tárgyalások nyomán most annak a lehetősége is megnyílt, hogy a rekonstrukció mellett még fejleszteni is tudjuk a fürdőt. Képviselő úr és a megyei önkormányzat támogatásával mindkét fontos beruházási irány megvalósulhat – ös�szegezte a fejleményeket az alpolgármester. OÉ

Testületi ülést tartottak Több mint 750 millió forint értékben nyújt be pályázatot az orosházi önkormányzat, amelyből az Orosháza és Kardoskút közötti kerékpárutat valósítanák meg – erről is szó volt az április 28-ai testületi ülésen. Tárgyaltak a képviselők továbbá az ukrajnai menekültek ellátásáról és útfelújításról is. Az ülés előtt a hónap elején elhunyt Pleskó Pálra emlékeztek a képviselők, egyperces néma főhajtással tisztelegtek az egykori önkormányzati képviselő emlékének. Dávid Zoltán polgármester ezt követően tájékoztatta a jelenlévőket, hogy dr. Szabó Ervin ( Jobbik) és Sebők Éva (Momentum) előre jelezték a távolmaradásukat az ülésről, Papp Róbertről (DK) nem volt információja a városvezetőnek. Bodóczi András gratulált Erdős Norbertnek, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjének, amiért győzött az április 3-ai választáson. Oravecz Nóra alpolgármester szintén gratulált párttársa si-

2022. ÁPRILIS 29.

Fontos kérdésekről tárgyaltak a képviselők keréhez, ahogy a listán a parlamentbe jutó momentumos Sebők Évának is. Ezen túl megköszönte a leköszönő képviselő, Simonka György munkáját is, rámutatva arra, hogy a több ciklus alatt rengeteg forrás érkezett a térségbe. Ezt követően a testület tagjai megszavazták az Ond utcai útburkolat felújítását, illetve döntöttek arról is, hogy a „Multifunkciós sport- és ifjúsági rekreációs központ” elnevezésű

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

Fotó: HB

projekt megvalósításához további 64 millió forintot biztosítanak. Szó volt az ukrajnai menekültekről is. Oravecz Nóra alpolgármester elmondta, hogy összesen 47 főről gondoskodik a város. – A kapcsolatot napi szinten tartjuk a menekültekkel. Többször van orvosi gondjuk, a kijelölt háziorvoshoz elvis�szük őket. Étkeztetésükről gondoskodunk, kétszeri hideg-

élelem és egyszeri melegétel formájában. Sokan szeretnének dolgozni, jó néhányan már el is helyezkedtek, illetve közmunkában tudjuk őket foglalkoztatni – sorolta az alpolgármester. Dávid Zoltán polgármester is megköszönte az orosháziak felajánlásait, legyenek magánszemélyek, egyesületek vagy cégek, a városvezető kifejezte háláját Takács Árpád kormánymegbízott, illetve Lustyikné dr. Papp Anikó, az Orosházi Járási Hivatal vezetője részére is. Az Orosháza-Kardoskút közötti kerékpárút megvalósítására pályázatot nyújt be Orosháza a TOP Plusz program keretében bruttó 754 millió forint értékben. A kiírásra Kardoskúttal közösen jelentkezik az orosházi önkormányzat. Bojtor István alpolgármester megköszönte a kardoskúti vezetés konstruktív együttműködését a pályázat előkészítésében. A testület egyhangúlag támogatta az előterjesztést. További részletek az OrosCafén. OÉ

Az ünnepelt és az összegyűlt pályatársak, barátok, diákok és nem utolsósorban családtagok előtt az első laudációt dr. Blahó János, az iskola igazgatója mondta el, melyben kiemelte, hogy Berci bácsi személyében egy igazán kreatív embert is-

merhetett meg. Szakmai életútját T. Molnár Gizella főiskolai tanár méltatta, Szabó Mihály pedig régi, diákkoruk óta tartó barátságukat idézte fel, majd az ünnepélyes pillanatok előtt dr. Blahó János olvasta fel az elnökségi határozatot Alföldi Albert elismeréséről. Portréját a hagyományoknak megfelelően a szintén Primus Inter Pares díjas iskolapolgár, Körmendi János helyezte fel az iskola dicsőségfalára, majd maga az ünnepelt szólt pár szót a közönséghez. Bojtor Zalán

Tovább bővült az iskola dicsőségfala

Fotó: HB

Elismert rendőrök A magyar rendőrség napja alkalmából április 25-én állománygyűlést tartottak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. Az állomány több tagját részesítették elismerésben, illetve léptették elő, köztük orosházi rendőröket is. A megyei rendőrfőkapitány országos elismeréseket, előléptetésről szóló parancsokat és jutalmakat is átadott. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Balogh János r. altábornagy, rendőrségi főtanácsos kimagasló szakmai munkája elismeréseként alezredessé léptette elő

Pető Krisztián r. őrnagyot, az Orosházi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának alosztályvezetőjét. Dicséretben és pénzjutalomban részesült az Orosházi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály, Körzeti Megbízotti Alosztály csoportparancsnoka, Szilasi Tamás. Magyarországon 1992 óta április 24-én, Szent György napján rendezik meg a rendőrség napját. Sárkányölő Szent György évszázadokon át a lovagok, fegyverkovácsok, lovaskatonák és a vándorlegények patrónusa volt. A jelenben a cserkészeké és a rendőröké. Patakfalvi Ádám

Tekerjen az EFI-vel, mert két keréken az igazi Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodája „4 évszak biciklitúra” elnevezésű kerékpározást szervez Orosházán és a járásban élők számára. Az első túracél Csorvás lesz. A rendszeres biciklizés számos jótékony hatással bír az emberi szervezetre. Mindamellett, hogy lelki feltöltődést jelent, erősíti a szív- és keringési rendszert, növeli a tüdő kapacitását, segít a testsúly csökkentésében. Pozitív hatása továbbá, hogy kevésbé terheli meg az ízületeket, így mindenki számára ajánlott. Irány Csorvás A jó idő beköszöntével, május 7-én tartjuk az első közös biciklizést, a túra első állomása a Csorvás központjában található park lesz, ahonnan egy rövid felfrissülés és beszélgetés után indulunk vissza Orosházára.

A túra teljes útvonala oda-vissza mindössze 30 km. Május 7-én, szombaton 8.45-től várunk minden érdeklődőt és mozogni vágyót az orosházi kórház Könd utcai szakrendelője elé. A részvétel ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött. A túrára ajánlott hozni folyadékot, harapnivalót, sisakot, biciklizárat és láthatósági mellényt. Az év további túráin terveink között szerepel számos település és látványosság meglátogatása a közösségi élet és az egészségmegőrzés jegyében. OÉ


3

KÖZÉLET

2022. ÁPRILIS 29.

Ősszel ismét megszervezik az elektronikai hulladék gyűjtését

Kedves búcsúzó Diákok!

Sikeres kezdeményezés

A legfontosabbal kezdem: büszkék vagyunk Rátok!

Rendkívül népszerű volt az orosháziak körében ezúttal is az önkormányzat által meghirdetett elektronikai hulladék gyűjtése. Két napon át, április 25-én és 26-án adhatták le az elektronikai hulladékot, valamint a fáradt olajat és zsiradékot az orosházi lakosok. A lakossági elektronikai hulladék, használt étolaj és sütőzsiradék gyűjtését az önkormányzat az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. és a BIOFILTER Zrt. segítségével valósította meg a Vásárhelyi úton található telepen. Minden olyan berendezést átvettek, ami elektromos árammal működik, legyen az hűtő, fagyasztó, bojler, mosógép, porszívó, elektromos konyhai berendezések, televízió, számítógépek, nyomtató, fénymásoló, telefon, rádió, videóberendezések, elektromos kerti gépek, barkácsgépek, világítás-

Főként tévékkel érkeztek az orosháziak armatúrák vagy játékkonzolok. A legtöbben televíziókat, mikrohullámú sütőket, hűtőket és számítógép-alkatrészeket vittek ki a telepre, de volt, aki játékgépekkel érkezett. – Összesen 150 köbméter

Az orosháziak biztonságát szolgálja

Fotó: Horváth Bence

hulladék gyűlt össze, és további 1000 liter használt olaj és zsiradék. Utóbbit direkt erre a célra kialakított nagy edénybe gyűjtötték a kollégák. Összességében sikeres kezdeményezés volt, amivel az önkormányzat

Koszorúk a Harruckernemléktáblánál A településalapítás 278. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat egyik helyszíne volt a múlt pénteki napon a Nagy Gyula Területi Múzeum. Az intézmény falán található Harruckern-Emléktáblánál helyeztek el koszorút az alapító báró előtt tisztelgő megjelentek. Német nyelven is köszöntötték a megjelenteket a múzeum és a Német Nemzetiségi Ön-

Összesen 17 monitoring végpontot telepítettek Lezárult az a projekt, ami az úgynevezett MoLaRi rendszer fejlesztéséről szólt. Az Orosházán található veszélyes üzemek miatt a települést is érintette a lakosság magasabb szintű biztonságát szolgáló beruházás, ami a magyar állam társfinanszírozása mellett 4,8 milliárd forint uniós forrásból valósult meg. Az Iparbiztonsági távmérőhálózat továbbfejlesztése elnevezésű európai uniós projekt április 26-ai zárórendezvényén a szakemberek mutatták be a programban megvalósított fejlesztéseket és a megújult lakossági riasztórendszereket. Dávid Zoltán polgármester miután köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozta, hogy a tűzoltólaktanya felújítása után egy újabb olyan beruházás va-

kormányzat közös szervezésében megvalósuló koszorúzási ünnepségen, amelyen prof. dr. Karsai Krisztina, Ausztria tiszteletbeli konzulja mondott beszédet. A település helyén egykor puszta állt, amelyet Harruckern Ferenc Domokos népesítette be a Zombáról vallásuk miatt elüldözött evangélikus családokkal. Így kezdődött el 278 évvel ezelőtt az újraalapított Orosháza története. BSZA

Fotó: HB

lósult meg a városban, ami az itt élők biztonságát szolgálja. Haskó György, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője elmondta, Orosházán több veszélyes üzem is van, ami miatt indokolt volt a rendszer kiépítése. Összesen 17 monitoring végpontot telepítettek a Guardian Orosháza és az O-I Hungary Kft. területén, illetve a város több pontján 14 hangsugárzó eszközt helyeztek ki. A MoLaRi rendszer Orosházán ötezer ember életminőségét javítja, biztonságát erősíti. A szakemberek hangsúlyozták, hogy a MoLaRi rendszert nem az üzemek jelentette fokozott veszély miatt építik ki, hanem a magasabb szintű üzemi felügyelet biztosítása és a lakosság biztonsága érdekében teszik. További részletek az OrosCafén. Pá

Harruckern Ferenc az apja művét vitte tovább közlemény

ROMA BÁL Orosháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata

2022. május 6-án, pénteken 19 órai kezdettel roma bált tart a Pacsirta u. 8. szám alatt, melyre szeretettel várják a szórakozni vágyókat.

BÉK ÉS MEGY EI ÖN KOR M Á N Y Z AT

Szeretettel köszöntöm az orosházi édesanyákat, nagymamákat!

A rendezvényre a belépés ingyenes. Simondán Gusztáv elnök

Zalai Mihály

a Békés Megyei Önkormányzat elnöke

anyak_napja_hirdetes_9x5cm.indd 4

hozzájárult a környezettudatosság elmélyítéséhez – fogalmazott dr. Burai Mihály jegyző, hozzátéve, hogy a nagy sikerre való tekintettel ősszel újra megtartják a hulladékgyűjtést. Patakfalvi Ádám

2022. 04. 26. 15:47:22

Fotó: HB

Az elmúlt évek minden akadályát leküzdöttétek, minden feladatot elvégeztetek, megtanultátok, amit meg kellett – de nemcsak a tananyagot, hanem azt is, hogyan működnek a társas kapcsolatok, és még inkább: hogy a kitartás, szorgalom mindig eredményre vezet. Szívből gratulálok valamennyiőtöknek – megcsináltátok! Iskolátokban versenyképes tudásra tehettetek szert, lehetőségetek volt tapasztalatokat szerezni, alma materetek szellemisége és közössége pedig olyan megtartó erővel és szilárd értékrenddel bír, melyre minden időkben bátran támaszkodhattok. A végzősők évről évre, mint egy öregedő fa évgyűrűi követik egymást. Az elsők (a fa belseje) a tartást, a hagyományokat adják, míg a maiak (a legkülső évgyűrűk) a napi életet biztosítják. Most eljött az ideje, hogy a Ti évfolyamotok is búcsúzzon és egy legyen az évgyűrűk sorában.

Tanáraitok gondos iránymutatása mellett elérkeztetek középfokú tanulmányaitok végéhez, mindannyian útra készen álltok! Kamatoztassátok jól mindazt az útravalót, amit itt kaptatok, és mindig jó szívvel emlékezzetek iskolátokra és a városra, ahonnan útnak indultok. Sok sikert, minden jót kívánok nektek, és ne feledjétek, Orosháza mindig az otthonotok lesz.

Dávid Zoltán Orosháza polgármestere

Hamarosan nyithat Sokan érdeklődtek már a komposztáló telep nyitásával kapcsolatban. Az elhúzódó fűtési szezon miatt egyelőre még várniuk kell az orosháziaknak, ugyanis nincs kellő kapacitása annak a cégnek, amely a telepen lerakott zöldhulladékot elszállítja és feldolgozza. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Benkő Ferenc elmondta, hogy az a dunántúli cég, amely minden évben végzi a telepen elhelyezett zöldhulladékok, faágak ledarálását, egyelőre még nem érkezett meg Orosházára. A csúszás oka a fűtési szezon elhúzódása.

A feldolgozó cég kapacitását a dunántúli erdőgazdaságokban kitermelt jó minőségű faanyag darálása köti le. – Reményeink szerint a jövő héten megtörténhet a hulladék feldolgozása és elszállítása a telepünkön, addig sajnos nem tudjuk megnyitni a helyi lakosok előtt, mivel egyszerűen nincs szabad terület – tette hozzá Benkő Ferenc. A vezérigazgató azt javasolta, hogy a családi házakban élők használják a korábban ingyenesen kiosztott házi komposztálót. Az orosháziaknak továbbá lehetőségük van arra is, hogy a zöld hulladékot a DAREH hulladékudvarán helyezzék el. Patakfalvi


4.

2022. ÁPRILIS 29.

Kaáli: Együttműködés a két alma materem, a Táncsics gimnázium és a Szegedi Tudományegyetem között Interjúkötet a múzeumalapító Kaáli Nagy Géza professzorról

A lombikbébiktől az autó-motor múzeumig A beruházásban közreműködők között Kaáli-Nagy Steven Daniel munkáját is elismerték az átadáson

A Táncsics Mihály Gimnázium Kaáli Természettudományos Tehetségműhelyének felavatásával egyidejűleg mutatták be szombaton a Kaáli Nagy Géza professzorról megjelent életrajzi kötetet. KAÁLI – A lombikbébiktől az autó-motor múzeumig című könyvről kérdeztük a szerzőt, Árpási Zoltánt.

– A kötet borítóján sejtelmes fényben álló autókat látunk, a cím pedig sokat mond: A lombikbébiktől az autó-motor múzeumig. Miről szól valójában a könyv?

fanatikus van ebben az országban, mint ahány meddő pár. A népszerűségem így nemhogy megkopott, de korábban soha nem látott szintre emelkedett.” – Nem ez az első interjúkötete. A mostanit hol helyezné el a többiek sorában?

– Mikor és hogyan született a gondolat, hogy meginterjúvolja a professzor urat? A tehetségműhely kulcsát Hellenthal Mary diáktitkár vette át prof. dr. Kaáli Nagy Gézától

Zalai Mihály köszöntőjében elhangzott: az új labor új kapukat nyit a jövő tehetségei előtt

Az átadó alkalmával az iskola tanárai és más vendégek is megismerkedhettek az új eszközökkel

– Tavaly nyáron a családommal felkerestük az országos hírű Kaáli autó-motor múzeumot. A professzor úr éppen ott volt, és színes történeteivel lenyűgözött bennünket. Akkor kezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy a professzor úr életútjában még sokkal több említésre méltó elem lehet, amit talán érdemes lenne másokkal is megosztani. – Hogyan látott munkához? Ott helyben egymás tenyerébe csaptak? – Tapasztalatból tudom, hogy bizalom nélkül az ilyen munkára semmi esély. Ha nem tudod elérni, hogy az interjúalany biztos legyen abban, hogy nem csapod be, hogy nem húzod csőbe, hogy nem fordítod ki a szavait, akkor esélyed sincs. Ezért megkértem Blahó János igazgató urat a közvetítésre, aki ismert mindkettőnket. Még így is hetekig hezitált a professzor úr, hogy belevágjunk-e. Aztán elkészítettem néhány oldalt, s éreztem, egyre inkább a bizalmába fogad. Ma pedig már büszkén mondhatom, kölcsönös udvariaskodás nélkül tudunk egymással beszélni.

A szerző és a professzor büszkék a kötetre – Az album – méretét tekintve nyugodtan nevezhetjük annak – két jól elkülönülő fejezetből áll. Az első a professzor úr érdekes pályafutásáról szól a gyermekkori élményektől kezdve napjainkig. Benne sok érdekes Békés megyei, ezen belül orosházi történettel. Megismerhetjük Amerikába távozásának nemkülönben izgalmas történetét, és képet kapunk a tengerentúlon elért szakmai sikereiről, találmá-

nyairól, végül a hazai Kaáli Intézet megalakításáról. A második részben a profes�szor új szenvedélyéről, az autó-motor múzeum létrehozásának rögös útjáról beszél, s beavat bennünket egy-egy autó megszerzésének érdekes történetébe, valamint a gyűjtemény gondázásának nem mindennapi feladataiba. Az album végén – ráadásként – képösszeállítás ad ízelítőt a múzeumról.

– A professzor urat korábban a lombikbébiprogram alapján ismerték, ma már egyre inkább az autó-motor múzeuma miatt. Hogy viszonyul ehhez a sajátos helyzethez? – Természetesen rákérdeztem, s a következőket mondta: „Csak itt, Magyarországon harmincezer gyermek köszönheti életét a Kaáli Intézetnek. Amit korábban elképzelni se tudtam, sokkal több autó- és motorrajongó,

– Interjúalanyaim köre meglehetősen sokrétű volt: Amerigo Tot és Varga Imre szobrászművészek, Mosonyi Emil világhírű vízügyi szakember, Keleti Éva fotóművész, Simonyi Imre költő. A Kaáli professzorral készített a hatodik kötet, kivitelét tekintve mind között a legreprezentatívabb. Öröm kézbe venni, megsimogatni és lapozni. A tartalomról pedig ítélkezzen az olvasó! Én csak reménykedni tudok.

2022. ÁPRILIS 29.

5.

A támogató nevét viseli az új természettudományos műhely

Százmilliós beruházás a Táncsicsban Dr. Kaáli Nagy Géza professzor 100 millió forintos adományából 6 hónap alatt készült el az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégiumban az ország legjobban felszerelt középiskolai természettudományos laboregyüttese. A beruházás eredményeként létrejött Kaáli Természettudományos Tehetségműhelyt április 23-án ünnepélyes keretek között adták át használatra. Az iskola egykori diákjának, ma pedig mecénásának és egyben a város díszpolgárának nevét jól ismeri a Táncsics közössége, hiszen az Amerikából hazatérő orvosprofes�szor 1987 óta rendszeresen támogatja a középiskolát, az általa 35 éve alapított tehetségtámogató díjak mára az intézmény legrangosabb elismeréseivé váltak. Így az újabb felajánlás, a természettudományos műhely finanszírozása – a gimnázium 90 éves történelmében egyedülálló – hosszú évtizedek kivá-

Büszke Orosháza Dávid Zoltán polgármester véleménye szerint sok város és iskola irigyelheti Orosházát és a Táncsics Mihály Gimnáziumot az új természettudományos laboregyüttes által biztosított lehetőségek miatt.

Partnerek, politikusok, öregdiákok ünnepeltek a házigazdákkal ló együttműködésére épült. A rekordsebességgel megépült laboregyüttes 7 helyiségből áll, 400 négyzetmétert foglal el a 2. emeleten, a gondos szakembereknek köszönhetően teljesen új arculattal

és 21. századi felszereltséggel hozták létre. Az üvegajtón belépve a fogadótérben kaptak helyet a Kaáli-díjazottak fotói, kiépült egy tanári és demonstrációs szoba, a biokémia/anatómia terem és a

mikrobiológia-terem. A tudományos munkát szolgálja az előkészítő, valamint az előadóterem, és persze nélkülözhetetlen a szertár is. Az iskola vezetése és Kaáli professzor szerint az új ter-

mészettudományos tehetségműhely lehetőséget biztosít arra, hogy az orosházi gimnázium és a Szegedi Tudományegyetem együttműködése magasabb színvonalon folytatódjon a jövőben.

A településvezető emlékeztetett rá, hogy Kaáli professzor, a város díszpolgára támogatását már sokszor, sokféle formában megtapasztalhatta mind a település, mind az iskola. Megköszönve a mecénás nagy értékű felajánlását úgy fogalmazott: „Ebbe az iskolába eddig is jó volt járni, és remélem, ezután még többen választják az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumot.”

– Hónapokig dolgoztak a kéziraton. Milyen embernek ismerte meg a professzor urat? – Céltudatos, igényes, s bár figyelemre méltó pályát futott be és számos rangos kitüntetés birtokosa, maradt, aki volt, az orosházi fiú – ha szabad így mondanom –, aki mindenkivel közvetlen. Az élet nagy ajándékának tartom, hogy megismerhettem, nagy élmény volt vele dolgozni. OÉ

A kihívásokra releváns válaszokat ad a Táncsics az együttműködő partnereivel közösen Prof. dr. Kaáli Nagy Géza, a tehetségdíjak alapítója és a természettudományos műhely mecénása szerint az oktatásba történő anyagi vagy szellemi befektetés az adományozás legnemesebb formája.

Erdős Norbert országgyűlési képviselő 2011 óta követi nyomon a Táncsics gimnázium működését, ez volt az az év, amikor az orosházi gimnázium a Szegedi Tudományegyetem bázisiskolájává vált.

Dr. Blahó János intézményvezető reméli, az új tehetségműhely és programjai motiválják és segítik a diákokat, a térség általános iskolásait a pályaválasztásban, középiskolai továbbtanulásban.

Prof. dr. Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese kiemelte, prof. dr. Kaáli Nagy Géza személye fontos kapocs a Táncsics gimnáziummal való együttműködésükben.

– Tavaly ősszel Blahó János igazgató úr azzal keresett meg, hogy ideje lenne egy ún. dicsőségfalat létrehozni az eddig tehetségdíjjal kitüntetett diákoknak. Felmentünk a 2. emeletre, a biológiaszertár előtti folyosóra, ahol előadta az ötleteit. Majd azzal folytatta, hogy jó lenne egy üvegajtót is idetenni, és lezárni ezt a részt, ahol a Kaáli labort hozhatnánk létre. Szó szót követett, a részleteket átbeszéltük, megkezdődött a munka, most pedig már át is adhatjuk az ország legjobban felszerelt középiskolai természettudományos műhelyét. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak az iskola tanárainak, diákjainak, a kivitelezőknek és a beszerzést koordináló kollégáknak, akik részéről soha nem látott lelkesedést tapasztaltam. A labor létrehozása kicsúcsosodása mindannak, amit valaha sikerült az iskolában megvalósítanom. Egy kimagasló technológiával felszerelt, új szárnyat hoztunk létre, ami a reményeim szerint biztosítja, hogy magasabb színvonalon folytatódhat az együttműködés a két alma materem, a Táncsics gimnázium és a Szegedi Tudományegyetem között.

– Bebizonyosodott az az egy évtizeddel ezelőtt megfogalmazott véleményem, hogy a megye legsokoldalúbb oktatási központja lesz a Táncsics, amely a világ változásaira megfelelő választ tud adni. Ma jól látjuk, hogy az orosházi gimnázium Békés megye oktatásának kulcsszereplőjévé vált. Pedagógiai műhely, magas minőséget képviselő nevelő-oktató iskola, értékteremtő és kultúrateremtő intézmény. Sikeresen, hatékonyan vállalta fel a tehetséggondozó szerepet. Diákjai kimagasló eredményeket érnek el az országos természettudományi versenyeken, az új laboregyüttes pedig olyan hátteret biztosít számukra, amivel még sikeresebbek lehetnek. Ugyanakkor az iskola szegedi egyetemmel való együttműködése, a rezidensközponti minősítése nemcsak az orosháziak, de Békés megye valamennyi diákja számára kiugrási lehetőséget biztosít. A természettudományos tehetségműhely nyújtotta lehetőség hosszú távon a térség agráriuma számára is fontos, hiszen precíziós mezőgazdaság nélkül nem képzelhető el a jövő, ehhez pedig tudás kell, az informatikai mellett biológiai és kémiai.

– Az új laboregyüttes egy csodálatos hardver, és a szoftver maga az iskola, az itt dolgozó pedagógusok, az itt tanuló, tehetséges, céllal bíró diákok és az olyan partnerek, mint a Szegedi Tudományegyetem, Orosháza Város Önkormányzata és a Békéscsabai Tankerületi Központ, amelyekkel szoros az együttműködés. Ezt a csodálatos tehetségműhelyt, amit professzor úr ajándékozott nekünk, nem csak a magunk javára szeretnénk használni, hiszen a tehetséggondozó programunk az óvodától a felsőoktatásig képez hidat. Mindazonáltal részt kívánunk venni abban a programban is, amelynek célja, hogy Békés megye gazdasági felvirágzását még gyorsabbá tegyük. Hiszem, hogy az Airbus és a kardoskúti hidrogénbontó üzem által olyan K+F szektor jön létre a térségben, ami támaszkodni fog a kiművelt emberfőkre. Az iskolánk társadalmi küldetése, hogy a fiatalok itt helyben találják meg a számításukat, ezzel növeljük a térség lakosságmegtartó képességét. A tehetségműhellyel ehhez kaptunk egy új lehetőséget. Nagyon köszönjük, professzor úr!

– A két intézmény együttműködése több mint tíz évre tekint vissza. Igazán gyümölcsöző ez az időszak, egyre szebb eredményeket tudunk felmutatni. A Tehetség-HÍD Programunk komoly értéket teremtett a régió számára azzal, hogy az óvodától az egyetemig, a munkaerőpiacig gondozzuk a tehetségeket, segítünk, hogy az érdeklődési körüknek megfelelő pályát válasszanak. A rezidensközpontként működő Táncsics gimnáziummal ezt eredményesen tudjuk megvalósítani. Tehetségprogramunkban ez a pont mérföldkövet jelent, hiszen a természettudományos területen meghatározó tényező a tehetségműhely elindítása, ami Kaáli professzornak köszönhetően most létrejött Orosházán. A jövő szakemberei, tudósai, akik innen indulnak, mindig vissza fognak utalni erre a műhelyre, és előttük állnak példaként professzor úr sikerei, akinek az életpályája összeköti a két intézményt. Mint tudjuk, az orosházi gimnázium után a szegedi egyetemen folytatta tanulmányait, most pedig az orosházi tehetségműhely megalapítása mellett az egyetem Tehetséggondozó Tanácsának tagja lett.


6

KÖZÉLET

2022. ÁPRILIS 29.

Idén újra a településalapítási ünnepségen adták át a rangos elismeréseket

Vallásuk miatt keltek útra őseink munkájukkal, tehetségükkel és szorgalmukkal a város felemelkedését szolgálják. Az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt az eredeti időponttól eltérően az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án tartották meg az elismerések átadását. Dr. Blahó János, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója épp 2 évvel korábban, 2020-ban az Orosháza Városért elismeréssel gazdagodott, míg idén díszpolgári címet vehetett át. – Roppant nehéz ilyenkor bármit is mondani, egy csodá-

» folytatás az 1. oldalról

– Az embert bizonyos mértékig meghatározza a hely, ahol meglátta a napvilágot, ahol nevelkedett, így vagyunk ezzel mi orosháziak is. Nagyon nehéz szavakkal jól kifejezni Orosháza szeretetét, múltunk tiszteletét és jövőnk reménységeit. De mindannyian tudjuk, mennyire meghatároz bennünket ez a város, mindaz, amit tőle kapunk és mindaz, amit érte teszünk – ezt már a város polgármestere, Dávid Zoltán hangsúlyozta köszöntőbeszédében. Kiemelte, 278 év telt el azóta, hogy a vallásuk miatt útra kelő zombaiak megérkeztek a pusztára, ma pedig nekik adunk hálát. Hálát azért, mert őseink úgy munkálkodtak, hogy sosem felejtették el a múltat, és mindig szem előtt tartották a jövendőt. Zárszóként a polgármester egy kívánságot

Rangos elismeréseket kaptak a városért sokat tevő orosháziak mondott el köszöntőjében. – Azt kívánom, hogy a hétköznapokban éppen úgy, mint a rendkívüli időkben, meg tudjuk őrizni a hitet és a reményt, ahogyan eddig, úgy a jövőben is közösen, egymást

támogatva, a szükségben segítő kezet nyújtva munkálkodjunk a városért, valamennyi itt élőért, méltón Orosházához – tette hozzá. Végül a városi elismerések átadása következett. A tele-

Fotó: Horváth Bence

pülésalapítási évfordulóhoz kapcsolódva először 1993-ban döntött a város önkormányzata több kitüntetés alapításáról, melynek célja, hogy elismeréssel adózzon azoknak az orosházi polgároknak, akik

latos stáció ez az életemben. Egyrészt óriási hálát érzek mindazok irányába, legyenek épp a családtagjaim, a barátaim vagy a kollégáim, akikkel elértem az elmúlt évek eredményeit. Másrészt nagyfokú tisztelet és köszönet azoknak, akik úgy döntöttek, érdemes vagyok rá – nyilatkozta. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója, Orosz László is hálás szívvel gondolt vissza mindenkire, aki az elmúlt évek munkája során segítette őt. Ő az Orosháza Városért kitüntetést vehette át Dávid Zoltán polgármestertől. – A legnagyobb köszönet és hála a családomé, akik a türelmüket adták hozzá, és persze köszönöm a döntőbizottságnak, akik méltónak találtak erre az elismerésre – mondta. A díjazottakat a következő hetekben egyesével is bemutatjuk olvasóinknak. BZ

Jubileummal tért vissza a templomba a zenekar Két év kényszerű kihagyást követően ismét fúvószenét hallhatott a közönség az evangélikus templomban. Április 23-án rendezték az Orosházi Fúvószenekar jubileumi, 50. Templomi Hangversenyét. Évtizedek óta a településalapítási ünnepségsorozat egyik biztos pontja az Orosházi Fúvószenekar templomi hangversenye. A koronavírus-járvány miatt az utóbbi két évben ugyan elmaradt a program, április 22-én azonban már semmi sem akadályozhatta meg a zenészeket abban, hogy ismét itt játszanak az orosházi közönségnek.

– Végre újra itt vagyunk és zenélhetünk, már nagyon vártuk a visszatérést is, mindig jó az itthoni közönség előtt játszani – nyilatkozta a fúvószenekar karnagya, Debreczeni Márk. Ilyenkor előszeretettel játszanak komolyabb hangvételű darabokat, ez pedig most sem volt másként. Ennek persze a nehézsége is megvan a felkészülés során, hiszen a megszokott Térzene programban vagy szilveszteri hangversenyükön játszott dalok helyett teljesen más repertoárral állnak közönség elé. Az eseményen először Lacki János evangélikus lelkész köszöntötte a megjelenteket. Az előadást a nemzeti és az evan-

gélikus himnusz eljátszásával kezdték és a szózattal zárták. Közte azonban a legismertebb filmzenék is felcsendültek, Ennio Morricone vagy John Williams klasszikusai közül a Volt egyszer egy Vadnyugathoz, az Indiana Jones-filmekhez, vagy éppen a Star Wars-hoz írt darabok. Újdonságnak számított, hogy ezúttal a Háry Jánosból ismert toborzót is eljátszották a közönségnek. Érdemes volt hamarabb érkezniük az érdeklődőknek, hiszen még a koncert megkezdése előtt a templom tornyából fanfárt is fújtak a zenészek. A megérdemelt taps ekkor és az előadást követően sem maradhatott el. BZ

Filmzenékkel és a Toborzóval várták közönségüket a fúvósok

Fotó: Horváth Bence

A TELEPÜLÉSALAPÍTÁS 278. É v f o r d u l ó j a a l k a l m á b ó l k i t ü n t e t e t t s z e m é ly e k Orosháza Város Díszpolgára kitüntető cím Szerencsés embernek tartja magát, hiszen gyermekkorát két csodálatos környezetben tudta eltölteni. Nagyszülei Szentetornyán laktak, míg ő családjával Nagyszénáson, ez a két helyszín pedig mindig is meghatározó volt az életében. – Az iskolai karrierem is Nagyszénáson kezdődött, csodálatos emberekkel, majd a Táncsics Mihály Gimnáziumban folytatódott. Itt is hálás szívvel emlékezek vissza tanáraimra, köztük egykori osztályfőnökömre, Dr. Blahó János, Körmendi Jánosra, valamint a Táncsics nagy generáaz Orosházi Táncsics Mihály ciójára – mondta. Gimnáziumi tanulmányai után SzeGimnázium és Kollégium igazgatója gedre ment főiskolára, biológia–földrajz szakra, itt és később az egyetemen is szintén kiváló emberek tanították. Ahogy Bor Pál is tanácsolta neki: Mindig legyél rohadtul kíváncsi! Az iskolát mindig is az adott település szerves részének tekintette, melynek célja nem pusztán az, hogy tanítson, hanem a tudásmegújítás fontos színtereként egy értékteremtő kulturális közeget alkosson. Hidat képezzen a múlt, a jelen és a jövő nemzedékei között. Dr. Blahó János két évvel ezelőtt, 2020-ban Orosháza Városért elismerést vehetett át, de az Orosháza alapításának 278. évfordulóján rendezett ünnepségen is a díjazottak között volt, díszpolgári címmel jutalmazták. Hálát és tiszteletet érez azok iránt, akik az évek során támogatták munkájában és úgy gondolták, érdemes a címre.

Orosháza Városért elismerés Fiatal korában több polgári szakmát is szerzett, a gépjárműipar és a mezőgazdaság területén is rendelkezik szakvégzettségekkel, de már akkor is érdekelte a pedagógia is. Nyíregyházán jelentkezett a főiskola tanárképző szakára, ahol már korábbi szakmai tapasztalatait is hasznosíthatta, hiszen a biológia és a technika tantárgyakra esett a választása. A főiskolán ismerkedett meg a feleségével, akivel közösen több mint 3 évtizeddel ezelőtt érkeztek Orosházára Orosz László, és kezdtek el tanítani a Vörösmarty Mihály Általános az Orosházi Vörösmarty Mihály Iskolában, az intézménynek 2005 óta látja el az igazgaÁltalános Iskola igazgatója tói feladatait. Elmondta, rengeteg dolog megvalósult az évek során, amire büszkén tekinthetnek vissza. Ilyen volt a madarak és fák napja, amit még 1991-ben indítottak el közösen, és azóta mindig megtartották, még online formában is a járványhelyzet alatt. A másik mérföldkő az informatikaoktatás megvalósítása, mely téma már a főiskolai évek alatt is felkeltette érdeklődését. Hozzátette, ez egy olyan terület, ami az évek előrehaladtával folyamatosan fejlődik. Orosz László hivatástudatát nemrég Orosháza Városért elismeréssel jutalmazták. – Olyan munkát végzek, ami nagyon sok időt, kreativitást, innovációt igényel, épp ezért hálás köszönet illeti meg a családomat és a kollégáimat támogatásukért, továbbá köszönöm azoknak is, akik méltónak találtak az elismerésre – tette hozzá.


7

MOZAIK

2022. ÁPRILIS 29.

Szilágyi Mihály és fia érdekes történeteket meséltek

„Ide tartozunk” Múltidézés a múzeumban

Folytatódott a pandémia évei miatt hányatott sorsú, népszerű sorozat, az Alma a fájától, melynek célja ismert és elismert orosházi személyiségek és családjuk bemutatása úgy, ahogyan eddig még nem ismerhették őket. Deák György házigazda vendége ezúttal Szilágyi Mihály mentőtiszt, zenész, amatőr triatlonos és fia, a Los Angeles Marathont édesapjával együtt teljesítő Szilágyi Levente volt.

„Az orosházi közösségért – helyi identitást és kohéziót erősítő programok” című pályázaton több mint 100 millió forintot nyert a város, ennek egy kicsiny szeletét képezte az a három, múzeumban megvalósult előadás, amelyik a közös múltidézés által erősítette fel a hallgatóságban az ide- és összetartozás érzését.

Újra Alma a fájától

Már a kezdés előtt elindultak a műsorra jellemző meglepetések. Az érdeklődők láthattak egy kompletten felszerelt mentőmotort, valamint megtekinthettek egy szintén nem mindennapos, mentőruházati kiállítást is. Még felsorolni is hosszú az est főszereplőjének, Szilágyi Mihálynak az életútját, az elért eredményeket, a házigazda, Deák György azonban szorgosan összeszedte és a hallgatósággal meg is osztotta ezeket a beszélgetés kezdeteként.

Volt miről mesélnie az orosházi mentőtisztnek Szilágyi Mihály 1993 óta mentőknél szolgálatot teljesítő mentőtiszt, a Magyar Mentőmotor Alapítvány elnöke, a légimentők bázisán hat évig ténykedett gyakorlati oktató, zenész, a tizenkét évesen saját zenekart alapító, jelenleg

Fotó: Horváth Bence

négy együttesben játszó, a Rotary Club volt futónagykövete. Továbbá amatőr triatlonos, végigjárta az El Caminót, illetve fiával közösen teljesítették a Los Angeles Marathont. Volt főiskolai csoport- és szobatársa, később kollégá-

A pályázat elsődleges célja a helyi lakosok lokálpatriotizmusának támogatása, ezt szolgálta Csányiné Kádár Tünde, Szemenyei Béla és Baranyainé Imre Julianna előadása, amelyeket kedden, szerdán és csütörtökön egységes öt órai kezdéssel hallgathatott meg az érdeklődő közönség a Nagy Gyula Területi

nyílt a lakosoknak a találkozásra, művelődési és szórakozási igényeinek kielégítésére és az aktuális gazdasági, társadalmi ügyek kibeszélésére. A második alkalmon, szerda délután Szemenyei Béla két kiállítással várta az érdeklődőket. Az első tárlat Az Every Day KSE Orosháza kézilabdacsapat közösségépítő szerepe a 2000-es évek elején, a második pedig Az orosházi labdarúgócsapatok közösségépítő szerepe (OMTK, OFC) címet viselte. A csütörtöki napon Interaktív előadással várta az orosháziakat Baranyainé Imre Julianna, aki három, a jelenben is működő közösségi kezdeményezés történetét tárta fel. A

ja, majd főnöke, Kovács Tibor mesélt a főiskolás évekről, de azt is megtudhattuk, hogy a mentőtiszt milyen barát, kolléga, beosztott. További részletek és az esemény képei az OrosCafén találhatók. CSJ

Az iskolák tehetségműhelyei mutatkoztak be Túszdrámába torkollott kedd délután az Eötvös József Katolikus Általános Iskola tehetségműhelyének bemutatkozása a város főterén. Korcsok Mariannát, az Eötvös iskola igazgatónőjét köszöntőbeszédét követően rabolták el a helyszínről. Ez az esemény és a köré felépített kincskereső játék volt az egyik érdekessége az Eötvös iskola LogIQsan Tehetségműhely bemutatkozásának április 26án a főtéren. A város általános iskoláinak 7-8. osztályos csa-

Izgalmas feladatok vártak a gyerekekre patai pedig tanáraik segítségével neki is vágtak a feladatnak, hogy kiszabadítsák az

Fotó: Horváth Bence

igazgatónőt az emberrablók fogságából. A kisebbek sem unatkoztak, rájuk különböző

kirakós, ügyességi játékok és egy nagy sakktábla várt. Április 27-én már a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tehetségkutató műhelye mutatkozott be a településalapítási programsorozat keretében. A DigiCool nevet viselő program során a diákoknak egy szabadulószoba játék feladatait kellett megoldaniuk, a kedvezőtlen időjárás miatt a főtér helyett az iskolában kialakított állomásokon keresztül. Bíznak benne, hogy a következő tanévben is lehetőségük nyílik megszervezni a tehetségműhelyt. BZ

Diákolimpián az aerobikosok Siker Veszprémben Továbbra is harcban a feljutást érő helyekért a férfi kézilabdacsapat. Az OFKSE legutóbb Veszprémből hozott el nagyon fontos pontokat.

Ezúttal sem maradtak el a jó eredmények Mozgalmas időszaknak számítottak az elmúlt hétvégék a CSIKO-BOAT SE aerobikosainak, akik szombaton ezúttal a diákolimpia országos döntőjében mutathatták meg ügyességüket Piliscsabán. Legutóbb a Magyar Kupa első fordulóját rendezték meg két héttel korábban Budapesten, nem sokkal előtte pedig hazai közönség előtt is bizonyíthattak az az aerobikosok, ahol nem is maradtak adósak a kiváló eredménnyel. Ezúttal pedig a diákolimpia országos döntője várt rájuk, az

Fotó: egyesület

egyesület mellett így az iskolájukat is képviselték, összesen 7 egységben. – Nagy büszkeség, hogy az országos versenyen is elhoztuk az ezüstérmet egyik csapatunkkal. Ügyesek voltak a gyerekek, bár még van hova fejlődni, hiszen három hét múlva ismét Magyar Kupa vár ránk – nyilatkozta Németh-Csiki Rebeka. Két formációjuk zárt a dobogón, Bajnóczi Eszter, Kovács Lola és Kovács Hanna hármasa második, míg Duray Bori, Nagy Dorina, Paulik Lívia, Tordai Laura egysége a harmadik helyen végzett. Bojtor Zalán

Erősen kezdtek a BFKA Veszprém otthonában az orosházi kézilabdázók. Nem telt el négy perc, amikor Tóth Károly már a csapata negyedik gólját szerezte, ez a mérkőzés alaphangulatát is megadta. Motiváltan, a tempót diktálva kézilabdázott a vendégcsapat, amely a félidőben 20-19-re vezetett. A folytatásban át-

vette az előnyt a hazai gárda, de pillanatok alatt visszaállt a korábbi rend. Szívósan tapadtak a hazaiak a zöld-sárgákra, de a végjátékban öt góllal is meglépett az Orosháza. Végül 37-33-ra nyerte meg az ös�szecsapást az OFKSE, amely jelenleg a harmadik helyen áll az NB I/B felsőházában, és csupán rosszabb gólkülönbsége miatt marad le a feljutást érő második helyről. Április 30-án a listavezető Budai Farkasokat fogadja Kovács Attila együttese, a mérkőzés 18 órakor kezdődik az Eötvösben. Pá

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. Gyopárosfürdőre, az alábbi pozíciókba keresi leendő munkatársait: • jegypénztáros

(legalább középfokú iskolai végzettség),

• gyógymasszőr, • gyógytornász, • vízvisszaforgató berendezés kezelő gépész, • takarítónő. Bővebb felvilágosítás munkaidőben a 06 (30) 296-9833-as telefonszámon kérhető. Az önéletrajzokat a jelentkezes@varosuzemeltetes.hu e-mail-címre várják.

A közösségi élet állt a középpontban Múzeumban. Beszámolóikban feltárták a térség közösségi tevékenységeinek történetét, Csányiné Kádár Tünde egykori könyvtári dolgozó a régi orosházi olvasókörökről mesélt a megjelenteknek. Három olvasókört emelt ki, a Kaszinót, amely első egyletként az 1830as években, a Polgári Olvasókört, amely 1867-ben, és a 48as Függetlenségi Olvasókört, amely Olvasó Népkör néven 1868-ban alakult meg. Az Orosháza központjában működő olvasókörökben lehetősége

Fotó: Horváth Bence

Mikulás-futást, a Szőlő városrész lakótelepi napját és a rákóczitelepi falunapot fotókon, videókon és tárgyi relikviákon keresztül mutatta be az előadó, akihez az eseményekhez szorosan fűződő vendégek – a programok szervezői és aktív résztvevői – is csatlakoztak. A projekt Orosháza Város Önkormányzata és a Jövő Építők Turisztikai Desztináció Menedzsment Közhasznú Egyesülete konzorciumi partnerségében valósul meg. Bogdánffy-Szőke Anett

Aranyos mazsorettek Két minősítő versenyen is részt vettek a múlt hét végén az Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület tagjai. A különböző minősítések mellett különdíjakat is szereztek az orosházi botforgatók. Debrecenben április 23-án az Év Tánca 2022 versenyen a legnagyobbak indultak, ahol az Apáca show mix csoportos koreográfiájuk arany, a mini botos csoportos koreográfiájuk pedig gyémánt minősítést kapott. Az orosházi csoportból került ki az

Év Táncosa, a díjat Lőrincz Dorina vehette át. Másnap a Revolution Dance Cup tavaszi kupáján már a gyermek korosztály is csatlakozott. A nyíradonyi megmérettetésről is csak arany minősítéssel tértek haza az orosházi mazsorettek. Edzőjük, Baráth Beáta elmondta, hogy a munka nem áll meg, hiszen május 21-én és 22-én rendezik a Magyar Mazsorett Bajnokságot, ahol hasonló jó eredményekben bízik az Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület. Patakfalvi Ádám

„Szívünkben élsz, velünk vagy örökké!”

MEGEMLÉKEZÉS

Czvitkó Zoltán ny. határőr alezredes

halálának 10. évfordulójára. Szerető családod


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Hanesz Tamás és Csák Mária fia Benett Tamás, Furák Dániel és Kovács Nóra Gabriella fia Soma Házasságot kötöttek Matók László Máté és Talpai Orsolya

PATIKAÜGYELET Április 18-tól április 24-ig: Aranyvessző Patika 5900 Orosháza, Kiss Ernő u. 8., tel.: (68) 417-722 Május 2-től május 8-ig: Fehér Kígyó Gyógyszertár 5900 Orosháza, Kossuth u. 42., tel.: (68) 510-300

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet).

OVTV-MŰSOR SzemeSZTEr – a Szegedi Tudományegyetem tanulóinak műsora április 29-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés április 30-án, szombaton 15:30-tól és május 1-jén, vasárnap 11:30tól. NKE Ludovika TV – Közért című ismeretterjesztő magazinja április 29-én, pénteken 20:30-tól. Ismétlés április 30-án, szombaton 16:00tól és május 1-jén, vasárnap 14:30-tól.

Telt ház a kedd esti Különtermen

Az iskolától a városnak

Már hetekkel az előadás előtt elfogytak a jegyek, nagyon várta az orosházi közönség Neil Simon Különterem című darabjának bemutatóját.

Az Orosháza Hét részeként múlt pénteken adta át ajándékait a Táncsics gimnázium a városnak, vagyis ezen a napon zajlott az A Schola Pro Urbe rendezvény.

„Az elegáns párizsi LA Casette Hotel különtermébe vacsorameghívást kap hat vendég. Először három férfi érkezik, akik nem ismerik egymást. Aztán megérkezik három nő, és itt kezdődik a meglepetések sorozata…” – Ezt a csalogató leírást találták a darab plakátjának olvasói, valóban, a történet eleje szinte krimiszerűen indult, a nézők azonnal feladat elé lettek állítva: meg kellett fejteniük, ki kihez kötődik, és mégis milyen szálon. – Ettől a homályosságtól lesz olyan izgalmas a darab – árulta el az előadás előtt Bozsó Péter színész, aki először járt Orosházán. – De amellett,

A programnak már több évtizedes hagyománya van, kitűzött feladata, hogy olyan, az iskola által létrehozott műhelymunkákat nyújtson át a városnak, amelyek hozzá-

A néző nyomozó szerepbe bújhatott hogy váratlan és humoros a történet, egyúttal komoly mondanivalót is hordoz a kapcsolatokról, azok erejéről és tartósságáról. A darabban három férj találkozik három volt feleségével, a háttérben pedig titkos erők fondorlatos módon próbálják összehozni az elvált párokat. Niel Simon

Városismereti vetélkedő

járulnak a nemzet kulturális gazdagodásához. Idén Dávid Zoltán átvehette az Orosháza jelesei és a Táncsics Tudománytár dvd-sorozatokat, valamint a dr. Blahó János által szerkesztett A mi Orosházánk című kiadványt. A rendezvény után Szilasi H. Tamás Magyar Kézműves Remek díjas népi iparművész kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. BSZA

Fotó: Horváth Bence

az egyik legjobb vígjátékszerző, ezt a nézők visszajelzése folyamatosan igazolja. Garantálunk egy közel háromórás önfeledt, nevettető, ugyanakkor elgondolkodtató, tartalmas estét. A folytatást és a Csepregi Évával készített interjút keresse az OrosCafén! BSZA

Kiállítás Gyuró István emlékére

Kultúrát adott ajándékba az iskola

Fotó: Horváth Bence

Ramazuri az Árpád-kertben

Emlékkiállítás megnyitójának a helyszíne volt április 22-én a Táncsics gimnázium.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166 DAREH központi ügyelet +36 (66) 447-150

2022. ÁPRILIS 29.

Az általános iskolások versenyeztek egymással A településalapítási évforduló tiszteletére – két év szünet után – úja megszervezte népszerű városismereti versenyét az Oros-haza Baráti Kör. A megmérettetésen a város általános iskoláinak tizenegy csapata vett részt. Kálmán László, az Oros-haza Baráti Kör vezetője elmondta, nagy örömükre szolgál, hogy a pandémia miatti két év kihagyás után is ilyen szép számmal összejöttek a csapatok. A versenyt a hagyományok szerint szervezték.

Fotó: Horváth Bence

A csapatoknak a város öt helyszínén felállított pontokon kellett megjelenni, forgószínpadszerűen, és ott megoldani a különböző feladatokat. A katolikus templomnál, az Árpád-kertben, a művelődési központnál, az evangélikus templomnál és a Bille udvarban is nagy volt a sürgés-forgás szombat délelőtt. Jöttek, mentek a csapatok, ügyesem oldották meg a feladatokat. Az eredményeket és további részleteket keresse az OrosCafén! CSJ

Gyuró István műveiből nyílt meg az a tárlat, amit az egykori kiváló grafikusművész még korábban ajánlott fel Orosházának és szeretett alma materének. A gimnázium Primus-díjas polgára és mecénása életének 83. évében, tavaly hunyt el. Az iskola igazgatója, dr. Blahó János köszöntőjében elmondta, nem gondolták volna, hogy a tárlatot ilyen formában nyithatják majd csak meg, de a sors ezúttal keresztülhúzta a számításokat. A kiállított grafikák, alkotások immár véglegesen a gimnázium falait díszítik majd. BZ

Orosháza tortáját is megkóstolhatták Szombat délután Városnapi Ramazurival, azon belül orosházi tánccsapatokkal, előadókkal és egy óriási tortával várta az érdeklődőket a Petőfi Művelődési Központ csapata.

Fotó: HB

Dance Crew és a ReDance Hip-Hop Crew is, míg a néptáncot kedvelők a Harangos Néptáncegyüttes előadását tekinthették meg. A zenészek produkcióit Simon Boglárka kezdte, aki nagy sikert aratott mesebeli dallamaival. Majd Törköly Márton következett, végül pedig Pribelszki Norbi szórakoztatta a közönséget. Az esemény zárásaként a szervezők és a résztvevők közösen vágták fel és fogyasztották el a Ficsor Zoltán cukrászmester által erre az alkalomra készített hatalmas tortát. BZ

Állandó programlehetőségekkel, kirakodóvásárral is készültek az érdeklődőknek, a gyerekek pedig az arcfestést vagy az ugrálóvárat is kipróbálhatták. A fellépések sorát a ZumBabák kezdték, majd a hiphoptáncegyütteseké volt a főszerep. Fellépett a Best Dance Company, a Candy

közlemény

LAKOSSÁGI FÓRUM Orosháza Város Önkormányzata a 123/2021. (XII. 21.) K.t., 45/2022. (III. 10.) K.t. és a 46/2022. (III. 10.) K.t. számú Képviselő-testületi határozatokkal elindította a Településrendezési eszközeinek részleges módosításának tervezését intézmény- és gazdaságfejlesztés érdekében. A módosítás a 69/2017. (III. 31.) K. t. határozattal elfogadott szerkezeti tervet és a Helyi Építési Szabályzatról szóló 9/2017. (III. 31.) önkormányzati rendeletet érinti a város négy különböző helyszínén. A módosítási ügyekben az egyeztetési eljárás széles körű társadalmi bevonással és a nyilvánosság biztosításával történik, ennek keretében lakossági fórumra kerül sor 2022. május 3. napján kedden 10:00 órai kezdettel a Városháza 1. emeleti tárgyalójában. Írásbeli javaslattételre 2022. május 11. napján éjfélig van lehetőség a novak.peter@oroshaza.hu címen, vagy levélben az Orosházi Polgármesteri Hivatalnak megküldve (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.). A módosítási ügyek részletes leírása a www.oroshaza.hu linken érhető el.

A PRIMA-PROTETIKA Kft. által működtetett orvosi rendelőben

ORTOPÉD SZAKRENDELÉS EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, BEUTALÓ NÉLKÜL

DIGITÁLIS IZOM- ÉS IDEGSTIMULÁLÓ KÉSZÜLÉK GYVTT1

VIVAMAX FELKAROS VÉRNYOMÁSMÉRŐ GYV16

Szuper ár! 9 990,- Ft

9 490,- Ft

3

7 990,- Ft

3

év garancia

év garancia

Az akció 2022. 05. 05-től 2022. 05. 31-ig vagy a készlet erejéig érvényes.

Orosháza, Lehel u. 51. (Orvosi Centrum) Kizárólag előzetes bejelentkezés alapján, az alábbi számon:

+36 (20) 939-0830 TAJ-, és lakcím kártyáját, illetve közgyógyigazolványát kérjük hozza magával! prima-protetika.hu

A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

EGÉSZSÉG

SZÉPSÉG

KÉNYELEM

ÉLETMÓD

DIAGNOSZTIKA

Látogasson el webáruházunkba!

REHABILITÁCIÓ

prima-protetika.hu

GYÓGYÁSZATI SZAKÜZLET OROSHÁZA, KÖND U. 59.

Nyitvatartás: H - P: 0800 - 1600  (20) 939-0701

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.000 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.