2 minute read

TANULJON HELYBEN, KEDVEZMÉNYESEN A KODOLÁNYIN!

Itt az idő! Most minden eddiginél nagyobb esélye van bekerülni a Kodolányi János Egyetemre. Megváltoztak a felsőoktatás felvételi követelményei, ennek részeként eltörölték a minimumponthatárt, és több helyen – így a KJE-en – az emelt szintű érettségi sem szükséges már a jelentkezéshez. Az idő viszont sürget! A 2023-as felvételi jelentkezés határideje február 15-e.

2023-tól a szerényebb tanulmányi átlaggal rendelkezők is jelentkezhetnek a Kodolányira, nincs ugyanis minimumponthatár, és nem kell emelt szintű érettségi sem az alapszakra való bekerüléshez. A cél, hogy minél inkább megkönnyítsék a jelentkezést a jövő hallgatói számára.

Advertisement

– Mindenkinek szeretnénk megadni az esélyt arra, hogy fejlődjön – fogalmazott dr. Malatyinszki Szilárd, az Orosházi Oktatási Központ igazgatója. – Az egyetemen három felsőoktatási szakképzés, tizenkét alap- és négy mesterszak közül választhatnak a jelentkezők, emellett több mint húsz szakirányú továbbképzés szerepel a kí- nálatunkban. A nálunk végzett hallgatók nagy része egy éven belül talál munkát, az elhelyezkedési arány eléri a 90 százalékot. A KJE több céggel is kapcsolatban áll, így a hallgatóknak lehetősége nyílik a gyakorlatszerzésre is. Így mire diplomát kapnak, már a munkatapasztalat is a birtokukban van.

Anyagilag is előnyös a helyieknek a Kodolányit választaniuk, a Békés megyei lakcímkártyával rendelkezők ugyanis 50 százalékos kedvezményt kapnak nappali képzésben a tandíj árából az orosházi központban. Az oktatók a kurzusokat tömbösítve tartják, így hetente csak 2-3 nap jelenlétet igé- nyel az egyetemre járás. Az intézményben lehetőség van államilag finanszírozott mesterképzésre történő jelentkezésre. Alapszakon nappali és levelező képzésen Orosházán elérhető a gazdálkodás és menedzsment, az emberi erőforrás és a turizmus-ven- déglátás szak. Várják továbbá a pedagógusokat közoktatási vezető és pedagógus-szakvizsgára, mentorpedagógusképzésre is.

A 2023-as felvételi jelentkezés határideje február 15-e, eddig kell a felvi.hu felületére feltölteni adatokat, benyújtani szükséges dokumentumokat. A felvételizőknek e nap éjféléig hitelesíteniük is kell jelentkezésüket, amely kizárólag az Ügyfélkapu segítségével lehetséges.

A családias légköréről ismert Kodolányi egyetem oktatási rektorhelyettese, dr. Kovács László elmondta, a korábbi rendszerben nem ismerték a jelentkezőket, csak a pontszámaikat látták. Így a legnagyobb pozitívum a változásban számukra az, hogy a személyes találkozót is beépíthették a felvételi folyamatba.

– Idén négy képzésre lehet ingyenesen jelentkezni – folytatta dr. Malatyinszki Szilárd. – A felvételi eljárás egyértelműen diák- és hallgatóbarát lett, így valóban a tudás dönti el, hogy ki képes a diploma megszerzésére. A Kodolányi János Egyetem kollégái ahhoz nyújtanak segítséget, hogy sikeresek le- gyenek a bekerült hallgatók. Véleményem szerint hasznos, hogy helyben, Orosházán is vannak olyan képzések, amelyeket a fiatal – vagy idősebb – tanulni vágyók el tudnak végezni. Így minőségi képzéshez juthat kedvező utazási, szállás- és egyéb költségek mellett.

Az orosházi KJE-n az alapképzések között szerepel a gazdálkodási és menedzsment, az emberi erőforrások, a szociális munka, valamint a turizmus-vendéglátás. A szakirányú továbbképzések között találjuk az inkluzív nevelés pedagógusa, a családés gyermekvédelem szakos pedagógus, az interaktív oktatási stratégiák és módszerek a digitális kultúrában, a közne- velési mestervezető, a közoktatás-vezető, a mentálhigiéniai prevenciós specialista, a mentorpedagógus pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak, a mérési-értékelési feladatokra és pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak, az oktatástervezés és digitálistananyag-fejlesztés területen pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak, a pedagógus szakvizsga, valamint a vezető óvodapedagógus szakterületen pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés. A felsőoktatási szakképzések közül a gazdálkodási és menedzsment és a turizmus-vendéglátás közül választhatnak az ambiciózus hallgatók. (X)

This article is from: