1 minute read

A hét sportolója: Ludvig Krisztina

 A gólszerző 24-es mezszámmal Ludvig Krisztina – a múlt héten hét alkalommal hangzott el ez a mondat az Eötvös csarnok bemondójától a Debrecen U19-es együttese elleni mérkőzésen. Ezzel az Oxxo Energy Orosháza egyik legeredményesebb kézilabdázója volt, a házi góllövőlistán pedig ös zszességében a második helyen áll a 22 éves szélső. Többek között emiatt is választottuk őt a hét sportolójának.

A pilisvörösvári sportoló még csak fél éve van Orosházán, és hiába van távol az otthonától, remekül érzi itt magát. Elmondása szerint egy igazán jó, befogadó közösségre talált, ilyen tapasztalata még korábbi csapataiban nem volt. – Volt bennem egy kis izgalom, hogy milyen lesz Orosházán, de ez a gondolat hamar elszállt. Sokat segített ebben az első közös csapat- program, ami után könnyen sikerült beilleszkednem a lányok közé. A karrierem során itt érzem először azt, a családon kívül persze, hogy igazán magamat adhatom. Korábban is megtaláltam egy-egy csapattárssal a közös hangot, de ilyen még nem volt, hogy az egész csapattal. Tényleg olyan itt a közösség, mint egy család – hangsúlyozza a fiatal sportoló, aki korábban megfordult a Ferencvárosnál, a Vasasnál, de rövid ideig külföldön is kézilabdázott.

Advertisement

A Krisztus becenévre hallgató játékos a csapat egyik

This article is from: