3 minute read
Drámai végjátékban
maradt alul az ONKC
Vereséggel zárult az orosházi női kézilabdázók első hazai bajnoki mérkőzése. Az ellenfél a DVSC U19-es együttese volt az NB I/B 17. fordulójában.
Advertisement
Jól rajtolt a meccsen az Oxxo Energy Orosháza, öt perc elteltével már 5-2 állt az Eötvös csarnok eredményjelzőjén. Ezt követően a vendégek vették át az irányítást, kiegyenlítettek, ami után érkezett is rögtön Morva Zoltán időkérése. Fej fej mellett haladtak a csapatok a játékrész további részében, végül a szünetben 13-12-re az orosháziak vezettek. A fordulás után a debreceniek
– jó értelemben vett – bolondja, az Orosházi Női Kézilabda Club közösségi oldalain közzétett videókból is tükröződik. Olvasóink jobban megismerhetik, ha felkeresik az OrosCafét, ahol a vele készült teljes interjút is elolvashatják. PÁ
Lovas László élete a sport körül forog
A 38 éves sportember profi játékvezetőként tevékenykedik, mellette focizik, edzősködik a családi feladatok mellett.
– Mit kell tudni Önről?
– Szentesen születtem, 27 éves koromig Csongrádon éltem, tizenegy éve költöztem Orosházára. Nős, két kislány boldog édesapja vagyok. Huszonhárom évesen az NB III-as csongrádi csapatban játszottam, amikor egy sérülés vetett véget labdarúgó-pályafutásomnak. Ezután sikeres játékvezetői vizsgát tettem. Az első osztályban többek között tevékenykedtem már egy Ferencváros–Újpest derbin és 12 ezer néző előtt vezettem egy
Vasas–Mezőkövesd mérkőzést.
– Pedagógusként hétközben gyerekeket oktat.
Csodagól a kapuból
– Hat éve dolgozom Békéscsabán a Jankay iskolában mint testnevelő tanár. Decemberben az iskola korcsoportos csapatá- val megnyertük a diákolimpia futsal megyei döntőjét, majd az országos elődöntőn át bejutottunk az országos döntőbe.
– Néha újra focicipőt húz a lábára. – Örömmel mondhatom, hogy január 7–8-án a Békés vármegye játékvezetői válogatottjával Szegeden elsők lettünk az Országos Sípmester Fesztiválon.
– Úgy tűnik, most minden kerek az életében. – Igen, én is így gondolom. Itt szeretném megköszönni a feleségemnek azt a támogatást, ami nélkül a sikerek nem jöttek volna!
Betkó Tamás
Országos döntőbe jutott
Orosházát több iskola versenyzői képviselték a diákolimpián.
A Magyar Úszó Szövetség régióközpontjainak kiírása szerint bonyolították le az országos elődöntőket. A Dél-Alföld Úszórégió szervezésében, január 28-án 110 iskola, 570 diákja versenyzett a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. Az
Úszó Egyesület beszámolójából megtudtuk, Walki Dorina 50 m pillangóúszásban harmadik helyezést ért el, 50 m mellúszásban épphogy csak lemaradt a dobogóról, negyedik helyezett lett. Furák-Szabovik Kirill 50 m gyorsúszásban az idősebbek között az előkelő negyedik helyen csapott célba, 50 m hátúszásban hatodik lett. Bánszki Ádám 50 m pillangóúszásban pontszerző ötödik akarata érvényesült, három góllal is megléptek a fiatal kézilabdázók, ráadásul a hazai védelem egyik oszlopát, Ács Orsolyát is elveszítették piros lap miatt. Egy időkérés után sikerült felzárkózni Zavaczki Boglárkáéknak. Hat másodperccel a vége előtt a döntetlenért állt a büntetővonalhoz az irányító, de a kapufát találta el. Végül 30-29-es ONKC-vereséggel zárult a találkozó. Jelenleg az NB I/B kilencedik helyén áll az orosházi csapat, amely a következő mérkőzését február 19-én Budapesten a Ferencváros U19-es együttese ellen vívja. Patakfalvi Ádám
Hasít a Klub 120 biliárd
Saját kapujából rúgott gólt az ellenfél hálójába a Barátság kapusa.
Január 29-én, az öregfiúk Téli Kupa kispályás labdarúgótornáján történt, hogy a Barátság-Orosfarm kapusa, Szabó Zoltán a saját hatos vonaláról kézből rúgta ki a labdát a mezőnybe, a labda meg csak szállt és az ellenfél kapujában kötött ki. A csodagól egyben a mérkőzés egyetlen találata volt, így a Barátság számára három pontot ért az AM TRANS bánatára. – 15 éve költöztem Pápáról Orosházára. A Barátság kapusaként nagyon büszke vagyok, hogy ennek a nagy hagyományokkal rendelkező kispályás csapatnak a kapuját védhetem. Hogyan emlékszem vissza a gólomra? A meccs szituációja hozta a döntésemet, végig a játékkal éltem és láttam, hogy az ellenfél kapusa kijjebb helyezkedik és van lehetőségem gólt rúgni. Sikerült – mondta el a csapat hálóőre, Szabó Zoltán. Betkó T. ményeket az OrosCafén BT.
Van egy nagyszerű sportág, ahol – kuriózumként – egy klub két csapata is az első osztályban szerepel. Ez a magyarbiliárd, a klub pedig az orosházi Klub 120 Biliárd Egyesület.
Remekül szerepel az orosházi biliárdklub mindkét együttese az OB I A és B csoportjában.
Az A csoportban szereplő Klub 120 Titánok a tabella harmadik helyén, a Klub 120 pedig a B csoportban a lista élén áll.
– A legutóbbi bajnoki fordulón az egyesület mindkét csapata magabiztos győzelmet aratott.
A Klub 120 a Mezőberény otthonában bizonyult jobbnak a házigazdáknál 6-2 arányban, mi pedig (Klub 120 Titánok) Szentesen nyertünk 7-1-re. Ez- zel a régi csapat vezeti az OB I tabelláját, mi pedig az A csoport harmadik helyén tanyázunk, két ponttal lemaradva az első kettőtől. A kiírás szerint az
A és a B csoport első két helyezettje kerül a Final Fourba, ahol keresztbe játszás után alakul ki a döntő mezőnye. A bajnokságból van még hátra négy forduló, és a végén előállhat az az eddig sosem látott helyzet, hogy ugyanazon egyesület két csapata játssza egymással a magyar bajnoki döntőt. Ehhez arra van szükség, hogy az egyes csapat megőrizze vezető helyét, mi pedig valamelyik riválisunkat megelőzve szintén ott legyünk az alapszakasz végén az első kettőben – vázolja a helyzetet Seres Péter klubelnök.
Csányi József
Dénes Adrián csapatot váltott
A 18 esztendős orosházi labdarúgó csapatot váltott Olaszországban.
A Fiorentinától fél évre a Serie C osztályban szereplő Cesena együtteséhez került. – Úgy érzem, hogy több játéklehetőséget érdemeltem volna Firenzében. Az edzőm a munkámmal elégedett volt, mégis egy másik játékost preferált. Nyilván az edzőé a döntés joga. Visszalépésnek nem tartanám, hiszen Cesenaba azért érkeztem, hogy játs zszak és gólokat szerezzek. Megérkezésem után egyből éreztem a bizalmat a stáb részéről és a társaktól egyaránt. Ismertek, tudták, hogy segíteni tudok nekik és ők is nekem, vissza kell szereznem a formámat, ehhez persze játékpercekre van szükségem. Az első mérkőzésemen a kezdőben debütáltam a Bologna elleni bajnoki meccsen és egyből betaláltam, viszont a mec scset sajnos 3-2-re elvesztettük – nyilatkozta Dénes Adrián. BT