3 minute read

Évtizedek emlékeit idézték fel

 A Táncsics Mihály Gimnázium a héten ünnepi programsorozatot szervezett a gimnáziumi képzés elindulásának 90. évfordulója alkalmából. Ennek egyik legfontosabb eseménye az április 20-án, a Petőfi Művelődési Központban megtartott ünnepi díszközgyűlés volt.

 A Táncsics 90, vagyis a gimnázium születésnapi rendezvénysorozatának egyik indító eseménye volt a Generációk tárlatának megnyitója. Az iskola aulájában, ezen a néhány négyzetméteren most összefolynak az idősíkok, hisz az egykori táncsicsisták a ma itt tanuló középiskolásokkal együtt, közösen mutatják be lelkük vetületeit.

Advertisement

– Egyedi ez a kiállítás, hisz soha ilyen sokszínű képzőművészeti anyag nem jött még össze itt a gimnáziumban

– fogalmazott Varga László művésztanár. – Összesen 26 alkotó – köztük 17 diák és 9 felnőtt – több mint 90 képe és a vitrinekben elhelyezett egyéb alkotása került most szem elé. És ne felejtsük el, itt most együtt van jelen a múlt, a jelen és a jövő. A múlt, melyet a volt gimnazisták képviselnek, akik már bizonyítottak a képzőművészet terén, a jelen, amelyet ez a közös kiállítás szimbolizál, és a jövő, hisz a diákok közt talán ott van már a következő évtizedek egyik nagy festője, grafikusa. BSZA

A rendezvény során először egy kisfilmet vetítettek le a vendégeknek, melyben bemutatták a 90 éves gimnáziumi képzés történetét, egészen a kezdetekig visszarepítve a nézőket. Akkor, 1933 őszén szervezték meg szűk keretek között az orosházi gimnáziumi tanfolyamot.

Árusné Erős Krisztina, az intézmény jelenlegi igazgatója mondta el a rendezvény első köszöntőbeszédét.

– A kisfilm segítségével a kezdeti lépésektől a gimnáziumi tanfolyam indításáig végigkísérhettük azt a folyamatot, ahogy intézményünk a térség egyik legjelentősebb iskolájává válik. Ezt azoknak köszönhetjük, akik szívügyüknek érezték

Díszközgyűlést rendeztek a nem mindennapi jubileum alkalmából Fotó: Horváth Bence a magas színvonalú oktató-nevelő munkát, a tehetségek felkutatását és támogatását –hangsúlyozta.

Dr. Blahó János, az iskola címzetes igazgatója is köszöntőt mondott, egy személyes kitekintéssel indítva. A 90 évből ő maga 38 évet töltött el az intézményben. 4 évet diákként, 1 évet óraadó tanárként, 7 évet

A nagykövet nyitotta meg a Svájci Hetet

A rendezvény a magyar és a svájci Himnusszal, majd a vendégek köszöntésével kezdődött. Ezt követően dr. Abonyi Lajos üdvözölte a megjelenteket, majd az Eötvös József Katolikus Óvoda gyermekeinek műsora következett felkészítőik, Dancsó Józsefné és Líbor Bernadett vezetésével. Ezek után Svájc magyarországi nagykövete, Jean-François Paroz nyitotta meg a rendezvényt.

Örömét fejezte ki, hogy immár másodjára is ellátogathatott Orosházára. Mesélt a jelenlévőknek országa jellegzetességeiről, ismertette a legfontosabb sajátosságait és Svájc Magyarországgal való kapcso- latát. Büszkén számolt be arról, hogy Orosházán tett korábbi látogatása után több magyarországi városban vagy településen is szerveztek Svájci Hetet, így a fővároson kívül is több helyszí- nen megismerkedhettek Svájccal a diákok és a rendezvények vendégei.

Ez után a Táncsics Mihály Gimnázium diákjainak előadása következett, majd Árusné

Erős Krisztina, a gimnázium igazgatója zárta a köszöntők sorát. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy a nyelven kívül az adott ország kultúráját, jellegzetességeit is megismerjék a tanulók, a következő napokban tartott programoknak is ez lesz a célja. A rendezvény a magyarországi németek himnuszának eléneklésével zárult.

Szerdán Svájcról rendeztek vetélkedőt németül a Táncsics gimnáziumban, csütörtökön a Székács evangélikus iskolában volt írásbeli német verseny, pénteken pedig az Eötvös József Katolikus Iskolában versés prózamondó verseny svájci művekből. BZ igazgatóhelyettesként, 26 évet pedig vezetőként. – Egy jó iskola egy csodálatos, különös organizmus, összekapcsolja a térben és időben a nemzedékeket, jelentős hatással van egy település és vidékének kulturális attitűdjére, fejlődésére – tette hozzá.

A köszöntések sora ezzel még nem ért véget, az iskola számos egykori tanára és diákja idézte fel az elmúlt évtizedek emlékeit, az intézményhez fűződő kapcsolatát. Az egykori és jelenlegi diákok emellett verseket szavaltak és zenés produkciókat adtak elő, az iskola zászlajára pedig szalagot kötöttek azok a személyek, akik több szálon kapcsolódtak az iskola múltjához és jelenéhez. BZ

90 V Eml Kei Egy Szob Ban

 A Táncsics Mihály Gimnázium 90. évfordulója alkalmából több programmal is készültek. Ennek egyike az a szoba is, amely az elmúlt kilenc évtized emlékeit szerette volna egy helyre gyűjteni. Az emlékszobát április 19-én nyitották meg, mellyel a múltat, a közösséghez való tartozást kívánják erősíteni.

Kilencven év emlékei címmel nyitották meg a tárlatot, mely egy emlékszobaként eleveníti fel a Táncsics gimnázum elmúlt éveit. Árusné Erős Krisztina, az iskola megbízott igazgatónője elmondta, kilenc évtized alatt rengeteg szép emlék gyűlt össze, ame- lyet szerettek volna elérhetővé tenni az érdeklődők számára. – A vitrinekben egymás mellett az első iskolai egyenruha és a legújabb táncsicsos pártpóló. Meg lehet tekinteni az első iskolai dokumentumokat, anyakönyveket, értesítőket, évkönyveket, könyvtári dokumentumokat egyaránt. Kialakítottunk egy olvasósarkot is, ahol a vendégek egykori táncsicsos publikációkba olvashatnak bele, valamint a kollégium emlékalbumai is fellapozhatóak. Egy igazi érdekesség,Tömböly János eredeti írógépe is a kiállítás része – emelte ki az igazgatónő.

A tárlatot egészen május 5-ig lehet megtekinteni. HD

ÁPRILIS

This article is from: