PécsiBölcsész március

TARTALOMJEGYZÉK AGYRESZELÉK 4 5 6 7 8 9 10 11 12 - 13 14

Matúz András: Világraszóló télűzés Bakuretz Bonnie: Ez nem süketelés Szőllősi Éva Patrícia: „Ölelj meg egy fát!”

Siegler Anna: Természetes vérzés, természetellenes hallgatás Bogdán Erik: A popkultúra paradoxonja Richolm Orsolya: Játszótér északon Bakuretz Bonnie: 40 nap, 40 éjszaka – mire jó a böjt?

Guellala Nacer-Eddine: Almának álcázott kínai lakoma Matúz András: Kiemelkedő beszédek a történelemből Keresztes Dániel: Állambácsi, ne hekkeld meg a gépem!

KÖZTÜNK SZÓLVA 15 16 - 17 18 19 20 - 21 22 23 24

Szmolka Fruzsina: Kétszínű Amerika Árvai Péter: Kit kövessen Magyarország?

Vámos Eszter: A történelem célja a küzdés maga?

Keresztes Dániel: Charlie és PR Siegler Anna: Ki nevet a min?

Keresztes Dániel: Kérdések a hatalomról Árvai Péter: Valami van a levegőben – a politika működése és változása Richolm Orsolya: Erős Pista, Édes Anna

KULTURSOKK 25 26 27 28 29 30 - 31 32 - 33 34

Csapó Gyöngyvér: Vanitatum vanitas Bogdán Erik: Női narratíva Taylor Swiften keresztül Szőllősi Éva Patrícia: Lőjetek fel! – Leander Rising interjú Dózsa-Juhász Máté: Az akusztikus zene és az elektronika közti híd Árvai Péter: Őszintén, boldogan – a mulatós popzene virágzása Bogdán Erik: Sosem leszel túl öreg a mesékhez Csapó Gyöngyvér: Louis álla koppan a padlón Pályázatfigyelő +Vámos Eszter: Bölcsész harci kártyák

IMPRESSZUM

PécsiBölcsész - bölcsész kulturális és közéleti periodika Kiadja a PTE BTK Hallgatói Önkormányzata.

VIII. évfolyam 3. szám, március 30.

Felelős kiadó: Vancsik Péter Főszerkesztő: Siegler Anna Olvasószerkesztő: Sándor Anna, Gelb Lilla Íróink: : Árvai Péter, Bakuretz Bonnie, Matúz András, Keresztes Dániel, Siegler Anna, Bogdán Erik, Szőllősi Éva Patrícia, Csapó Gyöngyvér, Dózsa-Juhász Máté, Szmolka Fruzsina, Richolm Orsolya, Guellala Nacer-Eddine, Vámos Eszter Grafikák: Vámos Eszter Cím: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. – Diákcentrum Telefon: +36 (72) 503 600 / 24235 Fax: +36 (72) 503 613 Honlap: www.pecsibolcsesz.hu, szerkesztoseg@pecsibolcsesz.hu

Világraszóló télűzés 1852-BEN HÖBLING MIKSA PÉCSI ORVOS ÍGY FOGALMAZOTT: „… MIBEN A RÁCZ IGEN IS KI SZOKOTT CSAPONGANI, RÚT, IJESZTŐ FAÁLARCOKAT KÖTVÉN FÖL KÉPÉRE…”. 1883-BAN A KÖVETKEZŐ JELZŐK URALTÁK A HÍREKET: „ÁLLATI ORDÍTÁSOK, EMBERI MÉLTÓSÁGOT ÉS SZEMÉRMET SÉRTŐ, DURVA TERMÉSZET, RONTOTT ERKÖLCS”. 1894-RE MÁR CSAK ENNYIT MONDTAK MOHÁCS NEVES ÜNNEPÉRŐL: „GARÁZDA BUSÓK”.

Farsangvasárnap a leglátogatottabb és egyben legeseménydúsabb időszak. Már délelőtt látni a vonuló busókat, akik a Duna-parthoz sietnek, hogy lepacsizzanak átkelő társaikkal és együtt, boldog családként vonuljanak a Kóló-térre, amely a város „sokác-negyedének” központja. Onnan kezdik a felvonulást Mohács főterére, mely során a busók bemutatják sajátkészítésű, emberi erővel, motorral, szamárral, lóval, kecskével, földi pocokkal hajtott járműveiket. Ijesztgetik, megtréfálják a közönséget, majd a kompról a vízbe bocsátják a telet szimbolizáló koporsót. Este óriási máglyán „emberméretű szalmabábút” (Almási, 2015) égetnek, melyet a busók a látogatókkal együtt körbetáncolnak.

Kétségkívül nem hétköznapi, ami a tavaszi napfordulót követő első holdtöltekor zajlik a Duna-parti városban. A busójárás izgalmas módja a hagyományőrzésnek, és igencsak nagy múlttal rendelkezik. Ahogyan az lenni szokott, létezik egy hősies legenda és egy földhözragadtabb történet is, a valóság.

A hétfői és a keddi nap főleg a mohácsiaké, utóbbi nagyjából megegyezik a vasárnapi programmal. A busók tréfálkoznak ismerőseikkel, akik jellemzően nem ismerik fel a mókamestert. A beöltözött introvertált gimis srácok ilyenkor tapperolják végig nőnemű osztálytársaikat. Amikor beesteledik, máglyán elégetik a farsangot jelképező koporsót, majd a busók zártkörű báljával zárul az esemény. És, hogy milyen busónak lenni? Több mint puszta hagyományőrzés, minden évben fantasztikus érzést nyújt. Bár tény, hogy a maszkon szemként szolgáló két kb. 3 cm-es lyuk és a böszme ruházat egy lótetű észlelési képességeit idézi, valamint a bundában uralkodó szaharai hőmérséklet is kellemetlen, mégis túlvilági öröm jár át, amikor ütemtelenül táncolok a viháncoló tömegben, és az egykori matektanárom hátát veregetem egy péklapáttal.

A legenda összeköthető a törökök kiűzésével Magyarországról. A Mohács-szigeti mocsárvilágba kényszerült sokác nép megelégelte a rabigát, elővette barkácsdobozát és ijesztő maszkokat, félelmetes zajkeltő eszközöket fabrikált. Nekiesett szerencsétlen birkáinak és azoknak vérét, illetve bundáját állította nemes szolgálatba, majd megkezdődött a bitorló törökök módszeres kiűzése, akik meg voltak győződve róla, hogy maga az ördög jött el értük századmagával.

A mondának aligha van történelmi alapja, hiszen a város 1687-ben szabadult fel az uralom alól, és a sokácok nagyarányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Mindenesetre mohácsiként - érthető módon - jobban szeretem ezt a történetet mesélni, mint a száraz realitást, ami egyébként is nehéz feladat lenne, mivel nem sok bizonyíték maradt fenn. Feltehetőleg a sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a busójárást, mely aztán Mohácson formálódott és nyerte el mai alakját.

A busójárás „kisfarsang” napjával kezdődik, amelyet csütörtökön tartanak. Nevezik „gyermekfarsangnak” is, mert ekkor a város utcáin a kölkök szabadon farsangolnak, jelmezekbe öltöznek. Pénteken és szombaton hagyományosan még nem zajlik nagy „busó-élet”, ezeken a napokon állítják ki műveiket a busómaszk-faragók, illetve rendezik meg a délszláv és magyar táncházakat, valamint a Magyar bált.

4 Matúz András: Világraszóló télűzés

Szóval, ha nem jelent gondot, hogy olykor-olykor puha birkaszőrök közt őrölnek vicces pozitúrákat alkotva, és az ágyútűz észveszejtő robaja sem tántorít el, számodra kihagyhatatlan esemény a mohácsi Busójárás.

Ez nem süketelés A SIKET TÁRSADALOM NEM EGY TÁVOLI BOLYGÓ NÉPE. ITT ÉLNEK KÖZÖTTÜNK, VELÜNK, ÉS KÖZEL SEM OLYAN TÁVOLIAK, SŐT KÖZEL SEM ANNYIRA IDEGENEK, MINT HISSZÜK. ELMENNEK MELLETTÜNK AZ UTCÁN, ÉSZRE SEM VESSZÜK ŐKET. TALÁN ÉPPEN AZÉRT, MERT ŐK IS PONT UGYANOLYANOK, MINT MINDENKI MÁS. A HARMADIK LEGNÉPESEBB KISEBBSÉG, KÖZEL 60.000 FŐ ÉL MAGYARORSZÁGON, ÉS KÖRÜLBELÜL 360 MILLIÓ A TELJES VILÁGON, AKI SIKET- VAGY NAGYOTHALLÓKÉNT ÉLI MINDENNAPJAIT.

Saját kultúrával rendelkeznek: anyanyelvük a jelnyelv, elfogadott törvényekkel védik jogaikat, egyre több műsort kísérnek jelnyelven, egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unió politikájában a rájuk vonatkozó akadálymentesítés. Teljes életet élnek, ugyanolyan problémákkal, mint mi, hallók. Ami nehezíti életüket, hogy hivatalos ügyekben, a törvényi intézkedések ellenére, nincsenek jelelő emberek, akik tájékoztatni vagy segíteni tudnák őket a bankban, a postán, vagy a kórházban. A törvényekbe foglalt akadálymentesítés alól mindenki könnyen kibújhat, ugyanis a nem teljesített feltételek nem vonnak szankciókat maguk után. Így felmerül a kérdés, vajon mit tesznek, ha szükségük van egy orvosra, jogászra, vagy bankszámlára?

Rengeteg mindent nem tudunk róluk, így kezdésnek az első lépéseket aprózva kellene megtennünk.

Például, ha legalább alapszinten megtanulnánk a jelnyelvet, segíthetnénk rajtuk olyan helyzetekben, amikor nem értik meg őket a hallók. Az is egy megoldás lenne, ha alapvető információkat ismernénk meg kultúrájukról. Ez nagy előrelépés lenne a siketeknek és az egész emberiségnek egyaránt, ugyanis a hallássérültek megismerése egy társadalmi elfogadás kapuját nyitná meg. Ezeket az említett első lépéseket az általános műveltségünk bővítésénél kellene

kezdeni.

Talán az egyik legfontosabb megjegyezni, hogy egy hallássérült sohasem süketnéma, sőt még csak nem is süket. A süketség a szellemi képességeiket alacsonyítaná le, pedig fogyatékosságuk csak a hallásukra korlátozódik. A süket szó sértő rájuk nézve, így érdemes figyelni arra, hogy inkább siketeknek nevezzük őket. Mivel nem hallják beszédüket, így többnyire a saját anyanyelvükkel, a jelnyelvvel kommunikálnak, ehhez viszont nem szükséges kiadni hangokat, általában nem is teszik. Ez nem mutogatás, nem pantomim játék, hanem az anyanyelvük.

A hallássérülteknek sok esetben segítségül szolgál a szájról olvasás, de ez csak kiegészítő eszköz. A jelnyelv tud szép és árnyalt lenni, ugyanolyan szófordulatokkal, mint minden más nyelv is. Mivel az egyik legfontosabb a siket kommunikációban a vizualitás, ezért a gesztusok és a mimika kapja a legnagyobb szerepet. Az árnyaltságot és az információk nagyját a mimikából szűrhetjük le. Arckifejezéseik, testtartásuk pillanatok alatt változhatnak, minden apró rezdülésük sugallja mondandójuk tartalmát. Sokan félre értik a nagy, viharzó mozdulatokat és agresszívnak hiszik őket - ezért nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük a kontextust, azaz ismerjük fel, hogy a durva mozdulatok nem fenyegető karlendítések, hanem a szavak jelei és mozdulatai.

Sok siket hord hallókészüléket és sokak életét könnyíti meg, ám ezzel nem biztos, hogy teljes mértékben megoldódik a hallás kérdése. Lépések vagy a közlekedés hangjának észlelését megkön�nyebbíthetik vele, de a hallásvesztés fokától függ, mennyire eredményes és hatékony a készülék.

Valójában szűk látótérben éljük mindennapjainkat.

Sokfelé tudunk figyelni, mégsem vesszük észre a világ apró részleteit. A hallássérültek látótere viszont, fogyatékosságuk ellenére, kiszélesedik.

Nem élesednek más érzékszervei, mint ahogy hisszük. Nem fognak az idegrendszerében a kis idegrostok megvastagodni, vagy megsokszorozódni, egyszerűen csak figyelmesebbekké válnak.

A hallássérült vezetők sokkal biztonságosabban vezetnek, mint halló társaik.

Ha ők hallássérülésüktől függetlenül is figyelmesek, nekünk hallóknak a tolerancia és az empátia nem igazán okozhatna megerőltetést. Használjuk ki képességünket, hogy sok csatornán tudjuk észlelni a világot, nyissuk ki szemünk, fülünk, és tegyünk azért, hogy mindenki részesüljön abból az akadálymentesített világból, ami számunkra megadatott.

Bakuretz Bonnie: Ez nem süketelés 5

„Ölelj meg egy fát!”

Vajon tényleg hatásos?

MÁRCIUS LÉVÉN MEGÁLLÍTHATATLANUL KÖZELEDIK A TAVASZ, AZ EMBER EGYRE SZÍVESEBBEN MERÉSZKEDIK KI ÚJRA A SZABADBA. MÉG SZERENCSE, HOGY NEKÜNK, PÉCSI DIÁKOKNAK ITT VAN HELYBEN EGY KIVÁLÓ LEHETŐSÉG A TÚRÁZÁSRA, A MECSEK, AHOL BŐVEN TALÁLUNK FÁKAT. VAGY HA NEM AKARUNK ANNYIRA MESSZE MENNI, AKKOR A BOTANIKUS KERT IS A RENDELKEZÉSÜNKRE ÁLL AZ ISKOLA FELETT. MIÉRT IS FONTOS MINDEZ? A fa számos kultúrában az élet, a teljesség szimbóluma. Gondolhatunk itt a családfa fogalmára, mely egyből az előbb említett jellemzőket egyesíti. A Bibliában is jelen van, a jó és rossz tudás fája. Vagy akár a magyar ősi mondavilágból ismeretes Életfa is eszünkbe juthat. Egy másik nép kultúrájában, az Yggdrasil-ban, azaz a germán és skandináv mitológiában ismeretes a világfa, mely a föld alól nyújtózik egészen az égig. Gondolhatunk az évszakok váltakozására is, mely párhuzamba hozható az élet körforgásával. A fák ételt és italt adnak, ezáltal a női termékenységgel is szokták azonosítani őket. Tehát rengeteg tekintetben összefüggésbe hozhatóak az egészséggel, az élettel.

Számos pszichiáter használja terápiás módszerként az „élet fájának” megkerestetését a pácienssel. Meditáció során az ember elképzel egy fát. Amilyen az adott fa alakja, állapota, olyanok vagyunk belül mi magunk is.

Azonban van egy másik, inkább népi-dolog, vagy városi legenda: megölelni egy fát. Fa-terápia néven ismeretes az a dolog, hogy egy szimpatikus fácska közelében –lehetőleg úgy, hogy hozzá is érünk- eltöltünk legalább negyedórát. Elméletileg a legjobb időpont erre a tavasz közepétől őszig tartó időszak, bár szerintem tél kivételével bármikor elvégezhető eme művelet. A legjobb, ha egészséges fát ölelgetünk meg, hogy ránk is pozitív hatással lehessen, ez is érthető, már csak a fentebb említett terápiás módszer elméletéből kiindulva. Ez azonban egyelőre inkább tűnik népi bölcsességnek, humbugnak, semmint tudományos módszernek.

A növények azonban egyes kísérletek szerint képesek reagálni az emberi viselkedésre, vagy másképp mondva a gondolatolvasásra. Erre lehet bizonyíték, a Backster-effektus, ami névasójáról kapta a nevét, aki hazugságvizsgáló segítségével végzett el a nö-

6 Szőllősi Éva Patrícia: „Ölelj meg egy fát!”

vényeken kísérleteket. A történet számos egyéb híres kísérlethez hasonlóan a véletlenen alapul.

A hazugságdetektor két komponensből épül fel: galvanométerből és poligráfból. A lényege az volt, hogy a viselkedéses reakciókat a galvanométerrel le lehetett képezni papírra. Elektródákkal tudták mérni az illető fizikai reakcióit, ugyebár hazugság esetén az izgatottságot. Cleve Backster, a Backster-effektus névadója egy véletlen folytán elkezdte növényeken is használni ezt a műszert. A növények pedig erős kötődést mutattak az emberek irányába, valamint fajtársaik felé is. Ily módon bizonyították, hogy a növények „éreznek”. „The Secret Life of Plants” címen könyv is született erről a kutatásról. Sokan próbálták megismételni a kísérletet, más módszerekkel, voltak, akik elméletileg sikerrel jártak, születtek azonban cáfolatok is ezzel kapcsolatban.

Egy dolog azonban biztos: a természet közelsége közismerten pozitív és nyugtató hatással van a hangulatunkra, így például már egy rövid erdőbéli séta során is megnyugodhatunk. Hogy a növények rendelkeznek emóciókkal, sőt, egymásra is képesek érzelmileg reagálni, az kérdéses. Rólunk, emberekről viszont nem. Akkor tehát miért is ne használjuk ki ezt a természet békéjét a megnyugvásra?

Nekünk, egyetemistáknak ideális esetben még nem nyomja akkora teher a vállunkat, mégis, a tanórák, a zárthelyik, valamint az iskolán kívüli tevékenységek azért képesek nyomás alá helyezni minket. A stressz levezetésére számos módszer adott, így a természetjárás is. Selye János szerint azonban - aki sok egyéb mellett kiemelten foglalkozott a stressz hatásával az emberekre - a stressz függ attól, hogy mennyire veszi igénybe az ember szervezetét. A stressz-szintünkön lehet csökkenteni. Erre is jó lehet a fent említett faterápia.

Tehát fiúk-lányok, egy szó, mint száz, ki a természetbe, keressetek egy szimpatikus fácskát és töltődjetek fel két tanóra között!

Természetes vérzés Természetellenes hallgatás LEÍRHATJUK A SZÓT, HOGY MENSTRUÁCIÓ. LEÍRHATJUK, DE INKÁBB KERÜLJÜK EL. BESZÉLJÜNK INKÁBB A FEMINIZMUSRÓL, A NŐK TOVÁBBTANULÁSI ÉS ELHELYEZKEDÉSI LEHETŐSÉGÉRŐL, AZ ÜVEGPLAFONRÓL VAGY ARRÓL, HOGY EGYRE KÉSŐBB KEZDENEK EL GYERMEKET VÁLLALNI A NŐK. NE A MENSTRUÁCIÓRÓL, MERT UGYAN SENKI SEM TILTJA, DE MIND TUDJUK, HOGY KELLEMETLEN. TABU.

A környezet meghatározza azt a kontextust, amiben egy lánynak el kell helyeznie testi működését, de fontos befolyásoló pont az is, hogy hogyan éli meg, amikor először megjön. Jellemző, hogy szégyenként, traumaként kezdik kezelni a menstruációjukat, amiről a fiúknak nem beszélnek, a kapcsolódó jeleket pedig eltüntetik. A használt tampont és betétet gondosan elrejtik a szemetesben, viselkedésüket gondosan felülbírálják, nehogy hisztériásnak titulálják a hormonváltozásból fakadó könnyebb ingerelhetőséget, és még véletlenül se beszélnek szükségleteikről, csak ha kényszerhelyzet alakul ki.

Szépek azok a hagyományok, amikor az anya, a család ünnepként fogja fel az első alkalmat. Együtt örülnek a fejlődésnek, a lehetőségeknek, de kérdezem én: hány lány meri egyből nyíltan kezelni, hány lány kap érte virágcsokrot? A nők életkoruk növekedésével fordítottan arányosan fordulnak testükhöz és menstruációjukhoz. Az idő előrehaladtával megtanulják elfogadni és tisztelni saját testüket, de mi vezethetne ahhoz, hogy nekifutásból elégedettebbek legyenek? A vérzés ezen formájával szembeni negatív érzések nem evolúciós vagy genetikai hátérre vezethetők vissza, hanem szociáA nővé válás folyamat, melyben nem kis szerepet lis kontextusra. Ezek szerint változtathatunk is rajta. játszik a biológiai érés. Amikor a test zászlót kezd lobogtatni, a közösség tudni fogja, hogy ez a lány már Sophia Houser és Andrea Gonzales létrehozták a nem az, aki eddig volt, de még nem is anya. Meg Tampon Run (tamponrun.com) nevű játékot, ahol kell találnia önmagát a két szerep betöltetlensége a Super Mariós miliőt tamponos dobozt gyűjtő, nélkül, saját szexualitásának határait kell építenie és tamponnal a menstruációs tabu ellen harcoló láfeszegetnie egyszerre, valamint követnie kell kultú- nyok váltják fel. A két középiskolás teljes termérájának normáit. Ez jelentheti azt is, hogy úgy visel- szetességgel lépte át a programozókra vonatkozó kedünk, mintha mi sem történt volna és lehet, hogy nemi elvárásokat és a menstruációs szégyent. Felinnentől kezdve új törvények vonatkoznak rá. Para- teszik a kérdést, hogy mióta normális és elfogadox jelenség például, hogy a média körültekintően dott a játékokban a fegyverrel való gyilkolás, míg elkerüli a vagina, fanszőrzet, menstruáció alatti szex Texasban 2013-ban egy abortusz elleni demonstfogalmakat, de közben élteti a szexualitást vagy akár rációtól tartva tamponokat koboztak el azoktól a a pornográfiát. polgároktól, akik az állam törvényeinek megfelelően továbbra is tarthattak maguknál fegyvert. FelteAz első információkat általában a család és a kortárs hetjük a kérdést: tényleg létezhet kontextus, ahol csoport hordozza a menstruációval kapcsolatban, nagyobb ereje van a tamponnak, mint a golyónak? melyeket aztán a lányok egyénileg interpretálhatnak.

A nők életében elkerülhetetlen változásokat hoz az első vérzés. A hozzá kapcsolódó emlékek, tapasztalatok és attitűd meghatározza a saját testhez való viszonyukat. Hónapról hónapra emlékezteti őket arra, hogy nincs teljes kontroll, a test működik a saját belátása szerint. Ha azt mondom vér, kíváncsi lennék, hogy bármilyen asszociációs sor tagját képezné-e az élet vagy a természetesség. Pedig a menstruáció az egészség, az új élet lehetőségének szimbóluma lehetne.

Siegler Anna: Természetes vérzés, természetellenes hallgatás 7

A popkultúra paradoxonja A 30-AS ÉVEK KÖRNYÉKÉN KERÜLT A TUDOMÁNYOS DISKURZUSBA A TÖMEGKULTÚRA FOGALMA, AMIKOR A NÉMETORSZÁGBÓL ELMENEKÜLŐ SZOCIOLÓGUSOK ELŐSZÖR TALÁLKOZTAK AZ AMERIKAI MÉDIA MINDENT ELSÖPRŐ ÉS KIKERÜLHETETLEN JELENLÉTÉVEL. AZ EMBEREKET ELBUTÍTÓ, BEFOLYÁSOLÓ, HOMOGÉN, VÉLEMÉNY NÉLKÜLI MASSZÁVÁ ÁTALAKÍTÓ, POLITIKAI ÉS KAPITALISTA PROPAGANDA GÉPEZETEKÉNT LÁTTÁK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK MÉDIARENDSZERÉT. INNEN KAPTA A TÖMEGKULTÚRA NEVET. CSAK SOKKAL KÉSŐBB, A TORONTÓI ISKOLÁT KÉPVISELŐ SZOCIOLÓGUSOK ADTÁK NEKI A POZITÍVABB HANGZÁSÚ POPULÁRIS KULTÚRA, A POPKULTÚRA NEVET. Nevéből adódóan, a népszerű kultúra olyan, a magaskultúrával párhuzamosan vagy ellentétesen létező médiatermékek összessége, amelyek nagyszámú közönséghez jutnak el, könnyen fogyaszthatóak és elsősorban szórakoztatnak. A popkultúra és a magaskultúra szembenállása elsősorban az azokat fogyasztó közönségben mutatkozik meg. A színházi darabok, hangversenyek, a magaskultúra, a felső osztály szórakozását, a pop zene (a jazz-től a szintipopig) és a szappanoperák pedig az átlagember, az alsó osztályok szórakozását jelentették. Bach versus Elvis és Hamlet versus Dallas. Egyszerű, könnyen követhető, és hosszú ideig kikerülhetetlen is volt. Kevés csatorna és médiatermék közül lehetett csak választani, csupán azt kellett eldöntenünk, hogy nézzük-e vagy sem, amit a rengeteg reklám és promo megtette helyettünk is, a bekapcsolás javára. Azonban napjainkra a popkultúra ilyen szintű homogenitása és népszerűsége változni látszik.

El vagyunk kényeztetve. Több műsor, zene és magazin közül választhatunk, mint valaha. Egy átlag kábeltelevíziós csomagban legalább ötven csatorna van, és olyan adókat tartalmaz, amiket jó eséllyel sosem fogunk nézni. Lehetetlen, hogy mindent megnézzünk, vagy hogy ne maradjunk le semmiről. Éppen ezért lehetetlen egy adott tartalmat mindenkihez eljuttatni. Amíg régen csak pár adó közül lehetett választani, addig ez könnyen megoldható volt. Most már akármilyen adás, legyen az a legnépszerűbb so-

8 Bogdán Erik: A popkultúra paradoxonja

rozat a világon, el tud veszni a csatornák rengetegében. A kedvenc sorozatodat lehet, hogy nem ismeri a barátod vagy az együttest, akit most hallottál először, már tíz millióan látták YouTube-on.

Túltermelésről van szó; túl sok a szöveg, amiket nem vagyunk képesek mind elolvasni. Rengeteg sorozat nem éri meg a második évadját és számos film csak évekkel később szerzi meg a nekik kijáró figyelmet, mivel kevesen látták őket moziban, mert épp valami mást néztek.

A popkultúra már kinőtte az eredeti jelentését, már nem tekinthető egy általános és egysíkú kultúrának, amit könnyen lehet követni. Ahogy teret nyert magának a média, úgy szélesedett a popkultúra palettája, és megszűnt egyszerűsége. Erre a legegyszerűbb példa a Marvel filmuniverzum. Eleve érdekes, hogy egy alapvetően szubkultúrához tartozó karakterek váltak az egyik legnépszerűbb és legismertebb nevekké az elmúlt hét év alatt.

Ahhoz, hogy valaki teljes mértékben tudja követni a majd érkező Bosszúállók 2 cselekményét, annak látnia kellett mind a hét önálló filmet és az előző Bosszúállókat. Emellett érdemes követnie a S.h.i.e.l.d. ügynökei sorozatot is háttér információk, és a beharangozott Inhumans film miatt, valamint a sorozat előzmény sorozatát, a Carter ügynököt. És még a képregényekről, amik alapján ezek a filmek készültek szó sem volt. Ez csak egy példa volt a médiatermékek túltelítettségére. Ugyanez jellemzi a popsztárokat is, akik évente adnak ki új albumokat, elárasztva a hallgatókat. A médiaipar akarva-akaratlanul is választásra kényszeríti a közönségét, ezzel feldarabolva a popkultúrát kis, személyes szubkultúrákra. Előre léptünk homogén masszákból döntő, tudatos fogyasztókká, részben a bőség zavara, részben pedig az egyre jobb minőségű választék miatt. Mert már van, választhatunk a Breaking Bad és a Honey Boo Boo

között.

Játszótér északon – avagy minek szurkol a finn?

A FUTBALL NÁLUNK OLYAN, MINT A STEAK - SOKAN SZERETIK, DE KEVESEN TUDJÁK JÓL ELKÉSZÍTENI. MÍG NYUGATON A FUTBALL, ÚGY ÉSZAKON A JÉGHOKI VÁLT AZ EGYIK LEGKEDVELTEBB SPORTÁGGÁ, ÉS A JELENLEGI ÁLLAPOTOK SZERINT A KANADAI, OROSZ ÉS FINN CSAPATOK SZÁMÍTANAK A LEGERŐSEBB ELLENFELEKNEK. A FÓKUSZ MINDIG A JÁTÉKOSOKRA HELYEZŐDIK, DE VAJON MI TÖRTÉNNE, HA KIVENNÉNK EGY FONTOS SZEREPLŐJÉT A JÉGKORONGOZÁSNAK? STEPHAN CHWALUKKAL BESZÉLGETTÜNK, AKI KANADÁBAN SZÜLETETT, MAJD HOKIBÍRÓKÉNT KEZDTE EL PÁLYAFUTÁSÁT. CHAWLUK KÉT ÉVVEL EZELŐTT FINNORSZÁGBA KÖLTÖZÖTT ÉS JYVÄSKYLÄ VÁROSÁBAN FOLYTATTA JÁTÉKVEZETŐI MUNKÁJÁT. PécsiBölcsész: Finnországban a jéghoki nagy népszerűségnek örvend. Szakmai szempontból hol helyezkednek el a finnek a világranglistán?

Stephan Chwaluk: Finnország az egyik legjobb jéghokit játszó állam. Kis ország, de számukra ez a játék felbecsülhetetlen, ugyanúgy, mint a sífutás, vagy a síugrás. A kanadai jégkorongozóknak teljesen más a játékstílusa, így eleinte érdekes volt látni a különbségeket hokis és hokis között. A kezdő játékosokon az első három évben lehet igazán észrevenni az országukra jellemző vonásokat. Aki végigkísérte a világversenyeket pár perc után könnyen megállapítja egy játékosról, hogy honnan származik.

PB: Mit gondolsz, a bírókat ugyanúgy megbecsülik, mint a játékosokat?

SC: Úgy vélem, ez az állapot szerencsére egyre jobb. Pár éve nem ezt mondtam volna, nem igazán becsülték meg a munkánkat, de most már a fizetésünkön is meglátszik ennek az ellentettje. Persze, a játékosok mindig fontosabbnak tűnnek a pályán, de nem lehet jéghokit játszani bírók nélkül. A jéghoki ugyanolyan rendszer, mint bármely más csapajáték, vagy olyan közös munka, amelyben az emberek egymásra hagyatkoznak: mindenki egyformán fontos és nem lehet pótolni a hiányukat. Amikor magasabb szintre lépsz, természetesen több fizetést is kapsz, bár nem hiszem, hogy ebben a szakmában a pénz lenne az elsődleges annak, aki ezt választja hivatásául.

PB: Tudnál mesélni dióhéjban, mi a ti feladatotok?

SC: Elsősorban ez attól függ, hogy milyen komoly csapatokkal van dolgunk, de ez leginkább anyagi kérdés. Magasabb szintű játéknál három személyt kérnek fel, két oldal-, és egy főbírót. A hivatalos hokiban a főbírónak van még egy asszisztense a pályán, ami azt jelenti, hogy összesen négyen ügyelnek a játék tisztaságára. A feladatuk, hogy informálják a pontozót, ha gólt látnak, figyeljenek a szabályokra és ügyeljenek arra, hogy minden tisztán és szabályszerűen folyjon. A négy bírós játékmódot a legegyszerűbb átlátni, könnyű követni az eseményeket és könnyebb megérteni, ki miért kapott kizárást vagy megrovást. Aki már régebb óta a szakmában van, segít felkészíteni a többieket az esetleges trükközésekre és a játékosok gyakori cseleire, amelyekkel megpróbálják átejteni a tapasztalatlan bírókat.

PB: Mi a legmagasabb szint, amit egy hokibíró elérhet a munkájában?

SC: A hivatalos hokit teljesen másképp kell látni, ott már kifejezetten a pénzre játszanak, nem csoda, hogy a bírók általában jobban élvezik az alacsonyabb rangú játékokat. A legelőkelőbb lehetőség, ha beválogatnak az Olimpiára bírónak, de ahhoz sokat kell fejlődni, és az sem utolsó szempont, hogy melyik országban dolgoztál.

PB: Mi az a kihágás, ami után eltiltanak egy bírót a játéktól?

SC: Ez egy humoros kérdés, tavaly egy bíró ismerősöm verekedni kezdett a pályán egy tizenhét éves játékossal. A probléma középpontja elsősorban a fiú kora volt - a bíró többet nem is léphetett hivatalos célból a jégre. Nem hiszem, hogy a fizikai bántalmazáson kívül lenne bármi más olyan kihágás, amiért örökre eltiltanának minket a játéktól. A legsúlyosabb összetűzés, ha az oldalbíró a főbíróval kezd el verekedni - de ez igazán különleges eset.

PB: Mi volt a legérdekesebb élmény, amit eddigi hokibírói pályafutásaid alatt tapasztaltál?

SC: Tavaly egy para-jéghoki meccsre kértek fel, ahol olyan emberek játszottak, akik fizikálisan sérültek voltak. Két botot használtak, lökdösték egymást, hihetetlen volt látni azt a mérhetetlen akaraterőt és kitartást, ami belőlük sugárzott. A játékra fókuszáltak és kihozták magukból a maximumot, fantasztikus, felemelő érzés volt. Sajnos csak egyszer nyílt alkalmam bíróként dolgozni ilyen eseményen, de nézőként szívesen ellátogatok és kifordított módon én szurkolok a játékosoknak a székekről.

Richolm Orsolya: Játszótér északon 9

40 nap, 40 éjszaka – mire jó a böjt?

KEDVENC TEVÉKENYSÉGEIM KÖZÉ A TORTA-KÓSTOLÓKAT, A DISZNÓTOROST ÉS AZ ALL YOU CAN EAT ÉTTERMEK LÁTOGATÁSÁT SOROLNÁM, AMIKOR IS PONTOSAN MEGTERVEZEM, HOGYAN FOGOM TEMATIKUSAN HALÁLRA TÖMNI MAGAM. A FINOM KIS CUPÁKOK ÉS A CUPCAKE KOMBÓ MINDIG UTAT MUTAT NEKEM, MERRE IS KERESSEM ÉLETEM ÉRTELMÉT. ENNI JÓ, ÉS EZ SZÁMOMRA VITATHATATLAN. TISZTELETBEN TARTOM A VEGÁKAT, DE MEGESZEM A RÉSZÜKET IS. Minden vallás és diéta szerves részét képezi valamilyen formában a böjt, így hát ezt nekem is ki kellett próbálnom. Az ételről való tudatos lemondás belülről szépíti az embert, tisztítja szervezetét, erősíti akaraterejét, sokan étel allergiájuktól szabadulnak meg egy jól megtervezett tisztítókúra által. Ez jó reklám volt nekem is: szép és egészséges akarok lenni. Örökre. Manapság változó, hogy milyen ételekre és időtartamra terjed ki a böjt. Éhségsztrájk vagy ramadán ide- vagy oda, úgy gondolom, hogy az egészségünkért és lelki jóllétünkért is ugyanúgy állíthatunk fel célokat, nem csak azért, hogy lefogyjunk. Persze az is fontos, hogy beleférjünk a nadrágba.

Mivel első próbálkozásom előtt a koplalási rekordom körülbelül egy alvásnyi idő volt, arra jutottam, hogy már az is szép eredmény lenne részemről, ha a csokis fiókom sértetlen maradna egy darabig. Sokadik próbálkozásra sem sikerült önmegtartóztatást gyakorolnom, így arra jutottam, hogy drasztikusnak kell lennem.

A tavaszi méregtelenítést a hagyományos, római katolikus vallás szerint kezdem el. Erre az elhatározásra egy karácsonyi délután jutottam, a sokadik rúd beigli után. Busójáráson még gyorsan feltankoltam magam egy utolsó csülkös káposztával és kürtöskaláccsal, másnap pedig neki láttam új, lélekerősítő, karcsúsító étrendemnek. Egy rövid időre kivontam életemből a zserbót, a pörit és társait. Hiába találtam magamnak új ennivalókat, mégsem volt könnyű a böjt-hóbórt. Amikor nem ehetsz meg bármit, ami eléd kerül, hirtelen nagyon nehéz lesz megtalálni például az ideális menzát. Ilyenkor vesszük észre, ha a leves nem is, de a főétel biztosan húsból készül. Aztán ott volt az egyetemi kolbásztöltő buli, a cukrászdák hívogató kirakata, a rántotthúsos szendvics csábító tekintete, de nem maradt más, csak a kávézás cukortalan üressége.

Ez a kihívás egy évvel ezelőtt történt, azóta már újra neki futottam a próbatételnek. Mindkét alkalommal három hétig bírtam, de másodszorra már sokkal kevesebb szenvedéssel. Idén is megpróbálom, hátha sikerül több mint egy hónapig kibírnom hús nélkül. Idén február 22-ére esik lelki kondim első napja. Akkor kezdődik ugyanis a nagyböjt.

Ha nem is tudom végig csinálni a negyven napot, legalább igyekszem megközelíteni. Nem könnyű, főleg, ha körülötted mindenki a megszokott kerékvágásban eszik.

Ha kedved támad erősödni, célszerű előre bespájzolni mind kitartásból, mind táplálékból. Fontos a sok folyadékbevitel és a vitaminok pótlása, ami leginkább sok zöldséggel és gyümölccsel oldható meg. Rengeteg leves van, amibe nem kell hús, mégis nagyon laktató lehet, sőt, a szendvicset is ugyanolyan kiadósra lehet pakolni zöldségekből, csak a felvágottat cseréljük ki még egy szelet sajtra.

Tény, hogy azóta több közös témám van a vegetáriánusokkal, de három hét első neki futásra elégtétel volt számomra, hogy büszke lehessek magamra. Magamnak is bizonyítottam, mert minden nap abba akartam hagyni, de mégsem tettem. A kritikus első négy nap után átbillentem és frissebbnek, energikusabbnak éreztem magam, és sokkal könnyebben tudtam összpontosítani is (persze csak akkor, ha nincs a közelben valakinél egy szelet hús). Azóta fegyelmezettebb, kitartóbb vagyok, egészségesnek érzem magam. A méregtelenítés alatt az ízeket sokkal intenzívebbnek éltem meg és elmondhatatlan élmény volt az első falat hús.

A kegyelemdöfést egy óriási baconos hamburger adta.

10 Bakuretz Bonnie: 40 nap, 40 éjszaka – mire jó a böjt?

Almának álcázott kínai lakoma A KIRÁLY UTCA PÉCS EGYIK LEGFORGALMASABB UTCÁJA, ÉS BIZTOS VAGYOK BENNE, HOGY NAGYON SOKAN ELSÉTÁLTAK A MÚLTBAN AZ EGYES SZÁM ALATT TALÁLHATÓ FANTASZTIKUS HELY MELLETT, PLÁNE MÉG A MCDONALD’S OTTLÉTÉNEK IDEJÉN. ENNEK VÉGE. JÁRJATOK NYITOTT SZEMMEL, HISZEN EZ A KIS ÉTTEREM OTT VAN, LÉTEZIK ÉS HIHETETLENÜL JÓ. IGEN, A PIROS ALMA KÍNAI ÉTTEREMRŐL VAN SZÓ.

A magyaros Alma elnevezésű hely, melynek a piros, fehér, zöld színkombinációja is hazai külsőt ad, egy másik helyre repít el, amint belépsz. A stílus, a fényrendszer, a részletes minőségi díszlet vázákkal, porcelánokkal és kínai szobanövényekkel, egy teljesen egyéni világot alakít ki, ahol a kínaiak otthon érezhetik magukat kicsit, a magyarok pedig turistáknak.

Külön érdekesség, hogy eszközeik nagy része is hagyományos - hölgy múltkor bádog „kancsócskával” öntözgette a bambuszokat.

Kínai hatás, kínai díszlet, többnyire kínai dolgozók, és isteni kínai gasztronómiai csodák várják az oda betévedő embereket. Tapasztalatból beszélek. Nemcsak hogy ez a hely áll a legközelebb Pécsen az eredeti ízvilághoz, de az ára is kínaiasan barátságos. Főleg a PTE hallgatóinak mivel tábla jelzi, hogy diákigazolvánnyal rendelkező egyetemisták 10% kedvezményt

kapnak. Továbbá meglepően kedves módon az eladó az előttem sorban álló, körülbelül 50 éves bácsitól is megkérdezte, van-e diákigazolványa, hiszen soha nem lehet tudni, ki tartozik a pécsi egyetem közösségéhez.

Azért amikor ételről beszélünk, fontos említést tenni a mennyiségről is - a minőségen túl. Nos, én kisadagot kértem, azonban alig tudtam megenni.

Tudom, hogy nem láttok az újság másik oldaláról, de higgyétek el, nagyon sokat tudok enni. Viszont itt majdnem a kisadag is kifogott rajtam. Érdekességként megemlíteném, hogy nem tudok másik olyan kínai étteremről Pécsett, ahol a megvásárolt étel mellé nyugodtan vihetsz magaddal a pultról szójaszószt, és annyit ehetsz, amennyit szeretnél.

Sőt, tanácsokat is nagyon szívesen adnak: mihez mit ajánlanak, ők eredetileg mit, mivel, hogyan esznek. Reggelig sorolhatnám a rengeteg pozitívumot, ami emellett a hely mellett szól.

Mindenkivel megesik, hogy rengeteg íncsiklandó étel láttán bőségzavara van. Itt ez sem okoz gondot. Nem azért, mert nem nagy a választék, hanem mert mindig lehet kapni napi menüt is, amik még kedvezőbb árúak vannak, és megkönnyítik a döntést,. Természetesen a szerencsesüti sem maradhat el. Az enyémben szerepelt, hogy „Egy talpraesett célorientált ember vagy”. Ez persze angol nyelven már korántsem így állt a papíron, talán ez a „bravúros” fordítás az egyetlen, amit a negatívumok közé lehetne sorolni. Az angol nyelvű idézet ugyanis a következő volt: „You’re moving on the right way to heaven.” Amit ha pontosabban, ám még a magyarosság keretein belül fordítunk le, azt kapjuk, hogy: „Jó úton haladsz a mennyország felé.” Mindenesetre értékeltem a süti kedves szavait,. Úgy fogtam inkább fel, mintha két idézetet kaptam volna egyszerre. Folytattam az evést - mert persze nem bírtam kivárni a szerencsesütivel, ameddig megebédelek, inkább két adag étel között tartottam vele szünetet.

Egy kis ízelítő. Zöldséges pikáns csirkeragu és a klasszikus zöldséges barnatészta. Egyszerűen nem tudok többé úgy tekinteni a Király utcára, mint ezelőtt. Eddig néhány szórakozóhely, a „meki”, vagy éppen a színház jutott róla eszembe, de most már az első gondolatom ez az étterem.

Nagyon remélem, hogy sokan elindultok kóstoló hadjáratra, és szinte biztosan nem fogtok csalódni. Amennyiben igen, fenntartom a tévedés jogát, hiszen ahány ember, annyi féle ízlés.

Nem is szaporítom a szót, ti viszont szaporítsátok a tetteket és használjátok ki a kedvezményeiteket ebben a városban. Több van, mint hinnénk.

Guellala Nacer-Eddine: Almának álcázott kínai lakoma 11

Kiemelkedő beszédek a történelemből NAGYON NÉPSZERŰ KIFEJEZÉSSÉ VÁLT MOSTANSÁG A SZÓLÁSSZABADSÁG. ÉN MAGAM IS SZÉP DOLOGNAK TARTOM, AZONBAN SZÁMOMRA VAN ENNEK EGY FONTOS FELTÉTELE: HA MÁR KINYITOD A SZÁD, AKKOR JÓL CSINÁLD. MIVEL RELATÍV, MELYIK MEGSZÓLALÁS SZÁMÍT IGÉNYESNEK, ÖSSZESZEDTEM AZ ÖT LEGSÚLYOSABB BESZÉDET A TÖRTÉNELEMBŐL, KÖVETENDŐ PÉLDÁK ÁLLÍTÁSÁNAK CÉLJÁBÓL. SORRENDRE NINCS SZÜKSÉG ÉS HANGSÚLYOZOM, NEM FELTÉTLENÜL A RETORIKAI KÜLÖNLEGESSÉGEKET EMELEM KI. LAIKUS SZAKÉRTŐNK SZUBJEKTÍV LISTÁJA KÖVETKEZIK.

a lényegre: (szabadfordításban)„Annak mestersége, hogy emberi lényeket égetnek el napalmmal, hogy a nemzetünk otthonait árvákkal és özvegyekkel töltik meg, hogy a gyűlölet mérgező kábítószerét fecskendezik eredendően humánus emberek ereibe, hogy sötét és véres csataterekről nyomorékká vált és pszichológiailag degenerált férfiakat küldünk haza, nem összeegyeztethető bölcsességgel, igazsággal és szeretettel.” Manapság divatos az ilyesmit lecoelhozni, én mégis úgy gondolom, a legfőbb mondanivalója is helytálló: „A szeretet a kulcs, ami a végső valósághoz vezető ajtót kitárja.”

ROBERT OPPENHEIMER – „Now I am become Death” (A Halál én vagyok; 1945, 1965)

MARTIN LUTHER KING JR. – Beyond Vietnam (Vietnámon túl; 1967. április 04)

Hoppá, nem az álmos beszéd. Nem puszta hipszterségből választottam a későbbi remeket, hanem mert nemes egyszerűséggel profibb munkának tartom. A riverside-i templomban hangzott el – értelemszerűen - az aktuális háború okán. Már a bevezető fázisban szimpatikusan magyarázkodik fellépése miatt: „… a lelkiismeretem nem hagyott más választást.”. A lényeg viszont jóval később jön: „Amikor a gépeket, a profitot és a tulajdonjogot többre értékelik az embereknél, akkor képtelenség legyőzni a fajgyűlölet, a haszonelvűség és a fegyverkezés ördögi hármasát.”

Kiemelendő a bátorság, mellyel az utilitariánus elveket is ide sorolja, hiszen Jeremy Bentham öröksége igen nagy népszerűségnek örvendett akkoriban, sőt manapság sem vetettük el teljesen.

Luther King érti a szakmát, tudja, hogy egy ördögi hármast csak egy másik trió taszíthat porba, amely szerencsére nem a sablonos szentháromság lesz (minden vallási irónia nélkül). Megrendítő felsorolással kezd, majd jelentőségteljes szavakkal tapint

Főként a kontextus miatt került ide az atombomba feltalálójának nyilatkozata, amely egyáltalán nem számít beszédnek, de nyilvánosan hangzott el, és elég súlyos ahhoz, hogy önkényesen feltegyem a listára. Gondoljunk csak bele a tudós helyzetébe, aki (természetesen századmagával) létrehozza a világ legpusztítóbb fegyverét. YouTube-on elérhető a televíziós felvétel, melyen határozottan látszik emberünkön a megbánás, holott az már 20 évvel később készült.

Szabadfordításban: „Tudtuk, a világ nem lesz többé a régi. Néhányan nevettek, néhányan sírtak. A legtöbben csendben voltak. Én a hindu szentírás, a Bhagava Gita egyik sorára emlékeztem; Vishnu igyekszik meggyőzni a Herceget, hogy a kötelességét kellene tennie, és, hogy lenyűgözze, felveszi sokkarú alakját, majd így szól, ’Én vagyok a Halál, a világok elpusztítója’. Felteszem, ha más formában is, de mind ugyanarra gondoltunk.”

Számomra két megdöbbentő jellegzetességgel bír ez a szöveg. Egyrészt különös, hogy egy hagyományőrző zsidó, miért nem a Tórából idéz, másrészt a keretben megjelenő humánus kontra hataloméhes ellentéten is elmélázhatunk. Nem mindegy, kinek mit jelent az „Én vagyok a Halál”.

Az emberek fejében ugyanaz motoszkált Trinity alatt, mégis valaki nevetett, valaki pedig szégyellte, hogy idáig fajultunk.

12 Matúz András: Kiemelkedő beszédek a történelemből

NELSON MANDELA – „I am prepared to die” (Kész vagyok meghalni; 1964)

mindenki egyenlő. És a közhivatalokban sem az számít, ki milyen gazdag, hanem hogy mennyire rátermett. Aki tenni képes a város javáért, azt szegénysége ebben nem akadályozhatja meg.” Egy rettenetes háború elején Periklész felismerte, mire büszke Athén, és miben különböznek lényegileg Spártától. Ők az intellektuálisabbak, ők fektették le a mai demokrácia alapjait, így mi sem jobb bíztatás a népnek, mint egyedi értékük megőrzése és védelme. Ez a beszéd elmarad a fentebbiek virtuóz eleganciájától vagy megdöbbentő kijelentéseitől, azonban jókor, jó helyen mondták el, ezáltal nyerte el hatékonyságát.

ABRAHAM LINCOLN – Gettysburg Address (A Gettysburg-i beszéd; 1863)

Az apartheid ellenes aktivista a vádlottak padján ül.

Beszél kicsit a feketék és fehérek közti ellenségeskedésről és egyenlőtlenségről. Nyugodt, őszinte hangon mondja ki nagyjából 3 perc után a következőt: „Egész életemet az afrikai nép harcáért áldoztam.” A döbbent csendben kissé hatásvadász módon, minden egyes szót kihangsúlyozva közli: „Harcoltam a fehérek uralma ellen, és harcoltam a feketék uralma ellen.”

Röviden beszél még arról az ideális társadalomról, amelyben mindenki egyenlő és harmóniában él a másik mellett. Mindez szép, de nem érhet fel azzal, amit Mandela ezután követett el: „Olyan eszme ez, amelyért élni szeretnék, s amelynek megvalósulását szeretném látni. És ha szükség van rá, meghalni is kész vagyok ezért az eszméért.” Mindenki számára elérhető a beszéd az interneten. Meggyőződhettek róla, hogy a későbbi elnök komolyan gondolta, amit mondott. Igen valószínű volt, hogy elítélik őt 9 társával együtt, ami kivégzést jelent, Mandela azonban elég bátornak bizonyult. A végkifejlett a legtöbbeknek már ismert: életfogytiglani börtön a kegyelem lehetősége nélkül, majd egy történelmi fordulat.

Több mint 2000 évvel Periklész után Lincoln (vagy valamelyik embere) ihletett merített az antik szónoklatból és hasonló helyzetben, elesett katonák tiszteletére szólalt fel az elnök a csata helyszínén.

Periklészt követve arra fókuszált, hogy a nép olyan módon élje tovább az életét, hogy a holtak halála ne legyen hiábavaló: „… hogy országunkban a szabadság Isten kegyelméből újjászülethessen; és hogy a nép kormánya a nép által és a nép érdekében kormányozva el ne tűnjön a föld színéről.”

Kiváltképp tetszik a kezdés fogalmazásmódja:„… atyáink egy új nemzetet teremtettek, mely szabadságban fogant…”, illetve az is, ahogyan az óriási áldozatot hozó katonáknak tiszteleg: „De valójában nem a mi tisztünk, hogy felavassuk, felszenteljük, megáldjuk ezt a földet. A bátrak – élők és holtak –, akik itt harcoltak, felszentelték már helyettünk, s mi ehhez hozzáadni vagy ebből elvenni nem tudunk.” A mai ember – az eltelt idő és a kontextus összjátéka miatt - kissé szellemesnek tartja a folytatást: „ A világ aligha fog arról tudomást venni vagy arra emlékezni, amit itt ma elmondunk…” Mr. Lincoln erősen tévedett.

PERIKLÉSZ temetési beszéde (I.E. 431) Antik példa nélkül nyilván nem beszélhetünk semmiről. Ezt a sablont nem kifejezetten kedvelem, de szerencsémre ebben a témában joggal akad görög remek, melyet érdemes megtárgyalni. A p betűs görögök különösen ügyesek (Periklész, Platón, Pheidiasz, Philoctetes, a szatír…), ám jelen esetben vitatott, hogy eme beszéd Periklészé, avagy Thuküdidész adta a kiváló államférfi szájába a szavakat. Mindenesetre a spártaiakkal vívott könyörtelen és kimerítő küzdelem első évében az elesett katonák tiszteletére írt szónoklat egészen bravúros. „A mi alkotmányunkat azért nevezik demokráciának, mert a hatalom nem a kevesek, hanem a sokak kezében van. A magánvitákban a törvények szerint

Bár édesanyám szerint helyet kaphatna a listán az az „ügyes próbálkozás” is, amelyet a középiskolai tanáraimnak írtam anno, én azért levonnék egy fontos tanulságot: jó beszédet csak kivételes emberek, kivételes helyzetben tudnak írni. Így hát érdemes lenne erre gondolni, mielőtt valaki kiáll a tömeg elé.

Matúz András: Kiemelkedő beszédek a történelemből 13

Állambácsi, ne hekkeld meg a gépem!

EGY JELENTŐS PROBLÉMA VAN AZ INTERNETTEL: TERVEZÉSEKOR NEM IS GONDOLTAK ARRA, HOGY EGYSZER MAJD SZEMÉLYES ÉS TITKOS ADATOKAT ANONIM MÓDON SZERETNÉNK KÖZÖLNI RAJTA. TALÁN NEM AN�NYIRA MEGLEPŐ EZÉRT, HOGY EDDIG SZINTE MINDEN PRÓBÁLKOZÁSUNK MEGHIÚSULT EZEK ELÉRÉSÉRE. HA VISSZATEKINTÜNK 2014-RE, DE AKÁR AZ IDEI ÉV ELEJÉRE, AZT LÁTHATJUK, HOGY ÚJABB ÉS ÚJABB VÍRUSOK ÉS HACKERTÁMADÁSOK VESZÉLYEZTETIK EMBEREK MILLIÓINAK PÉNZÉT, DE ROSSZABB ESETBEN SZEMÉLYAZONOSSÁGUKAT IS.

volt az anonimitást keresők szent grálja. Bár csak egy kísérletként indult, vélhetően az amerikai kormány is felhasználta arra, hogy a kevésbé baráti országok állami irányítású internetét meg tudják kerülni a demokráciapárti szimpatizánsok, mint Iránban vagy Kínában. Lényegében a TOR hálózaton keresztül az adatforgalmat annyira összekeveri titkosított és többszörösen áttett hálózattal, hogy nagyon nehéz meghatározni, hogy ki küld és mit.

Bár a Silkroad vagy társaihoz hasonló internetes feketepiacok is csak ezzel működtek, sejthető volt, hogy az Egyesült Államok nem ad ki a kezei közül olyan technológiát, amit ne tudna ellenőrizni. Kísérletekkel tudományosan bebizonyították, hogy statisztikai analízissel felgöngyölhető, feltérképezhető a rendszer, szóval nem igazán anonim.

Természetesen ehhez nemzetállami erőforrások szükségesek, tehát az FBI-t vagy más állami szervet nem nagyon lehet vele kijátszani.

Vélhetően az internetes anonimitás és titoktartás legnagyobb ellenlábasai a nemzetállami szereplők.

Szinte minden állam érdekében áll, hogy a saját polgáraik, a terroristák vagy más országok ne tudjanak támadásokat intézni (legyen az fizikai vagy virtuális), illegálisan kereskedni vagy pusztán titkosan kommunikálni.

Hovatovább, a Charlie Hebdo ellen elkövetett támadás után újra felmerült egyes nyugati vezetőkben, hogy nem megengedhető, hogy a terroristák anélkül kommunikálhassanak egymással, hogy az államok azt ne tudják elolvasni. A mesteri ötlet atyja David Cameron, brit elnök, de Obama is gyorsan felugrott mögé a szekérre. Lényegében betiltanának minden olyan kereskedelmi titkosító programot, ami nem csinál egy hátsó bejáratot a protokolljába, amin keresztül indokolt esetben bele tudna olvasni az állam illetékes nyomozóhatósága. Egy probléma van csak az ötlettel: csak azok tartanák be a törvényt, akiknek amúgy sincs mit rejtegetnie. Akiknek vaj van a fülük mögött, valószínűleg megkockáztatják az illegális programokért kapott 1-2 év letöltendőt ahelyett, hogy életfogytiglant kapnának azért, amit el akarnak titkolni.

Akárhogy is nézzük, 2014 a vírusok és rosszindulatú hackertámadások éve volt, beleértve a Sony-t, kaszinóláncokat, bankokat, biztosítókat és üzletláncokat, amik mögött nem teljesen kizárt, hogy nemzetállami szereplők álltak. A közelmúltban kiderült több millió dolláros virtuális bankrablók esete és a fenti tendenciák sajnos azt vetítik előre, hogy 2015 sem lesz a magánélet és a titok éve. Ugyanakkor felmerül az is, hogy eljöhet-e ez az idő, vagy a legjobb, ha megbarátkozunk a magánélet hiányának gondolatával és megpróbálunk a ténnyel együtt dolgozni?

Az egyik legjelentősebb példa a nemrégiben nyilvánosságra hozott, de évek óta figyelt Regin. Ez a rosszindulatú program legalább 4-5 éve jelen van, főként a nem-angolszász államok (Oroszország, Európa, Közel-Kelet) reptereit, telekommunikációs központjait, hoteljeit, kormányzati ügynökségeit és állampolgárait fertőzte meg, ami által figyelemmel tudták kísérni szinte bárki fontosnak vélt mozgását és kommunikációját. A jelentősebb anti-vírus cégek, mint a Symantec és a Kaspersky 5-6 éve tudnak a létezéséről, de nem merték nyilvánosságra hozni, mivel úgy sejtették, hogy az Egyesült Államok állhat mögötte. A feltételezés helyes volt, mivel nemrég kiderült, hogy a Snowden papírokból ismert „Öt Szem” egyik állama, vélhetően britek voltak a fő koordinálói a malware-nek, és vélhetően az NSA sem volt távol az egésztől.

Nem elég, hogy egy Stuxnetnél kifinomultabb vírus kering az éterben, ami ismeretlen irányból támad és kiköhögi fontos adatainkat az amerikaiaknak, de a titkos kommunikáció egyik utolsó mentsváráról is kiderült, hogy nem túl hasznos. Évekig a TOR (The Onion Router, nincs köze az amerikai szatirikus újsághoz)

14 Keresztes Dániel: Állambácsi ne hekkeld meg a gép

Kétszínű Amerika?

A TAVALYI, ÉS MÁR AZ IDEI ÉV IS TELE VAN NEMZETKÖZI TRAGÉDIÁKKAL, TERRORCSELEKMÉNYEKKEL. A SZÉLSŐSÉGES ISZLAMISTA CSOPORTOK TERRORTEVÉKENYSÉGÉVEL, A CHARLIE HEBDO-ÜGY SOKKJÁVAL, ÉS ANNAK ELEMZÉSÉVEL. A KÖZVÉLEMÉNYBEN AZONBAN A MÚLTBAN TÖRTÉNT INCIDENSEK HAMAR ELAVULNAK, HISZEN FOLYAMATOSAN PÖRÖGNEK AZ ESEMÉNYEK. UGYANAKKOR A PROBLÉMÁK UGYANÚGY MEGOLDATLANUL ÉLNEK TOVÁBB NAP, MINT NAP. IGAZ EZ A FERGUSONI LÖVÖLDÖZÉSEKRE IS.

Hogyan kezdődött? 1865-ben hosszas küzdelem után az USA első alkotmánya eltörli a rabszolgaság intézményét, elindul a jogi emancipáció folyamata. Megválasztják az első fekete szenátort, egyes egyetemeken már tanulhatnak afroamerikaiak, elkezdenek érdekképviseleti szervezeteket alakítani, de a gyakorlatban ezek vagy nehezen működnek, vagy egyáltalán nem jelentenek semmit. Igazi érdekképviselettel nem rendelkeznek a politikában, a társadalom szemében; főleg Délen pedig még mindig csak alsóbbrendű népnek számítanak, azzal a különbséggel, hogy már nem adhatják-vehetik őket szabadon egymás közt. Hamarosan meg is jelenik a hírhedt Ku-Klux Klán, melynek ismertsége jelzi a fehér Amerika egy jelentős részének ellenérzését. A faji feszültségek a XX. század első fele során egyre nőnek, köszönhetően az újra bevezetett szegregációs törvénynek, valamint az általános diszkriminációnak, a lincseléseknek, a verbális erőszaknak, melyekkel egy afroamerikainak minden nap élnie kell.

A bomba persze hamar robban. Lázadások törnek ki a déli államokban, illetve a zsúfolt, gettósodó nagyvárosokban. Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben jelennek meg olyan ma is tisztelt és példaképnek számító fekete értelmiségiek, mint Rosa

Sparks, Malcolm X, Martin Luther King Jr., akik az Afroamerikai Polgárjogi Mozgalom élén harcolva, viszonylag erőszakmentesen (bár Malcolm X és M. L. K. is gyilkosság áldozatai lesznek, pedig Malcolm olykor már a fekete felsőbbrendűséget hirdette), de végül sikert érnek el. 1965-re eltörölik a szegregációs törvényt, és talán valami változás van a levegőben.

Most pedig 2015-öt írunk. Az USA elnöke 2008 óta - és minimum jövőre esedékes választásokig, egy afroamerikai, amire Amerika rendkívül büszke. Törvény előtti egyenlőség. Politikailag korrekt kifejezésmódok. Diszkriminációmentesség.

A Polgárjogi Mozgalom mögé állók látszólag mindent elértek, amit akartak. Mindez csak kirakat lenne? A való életben, a közvéleményben, az igazságszolgáltatásban mennyire egyenlők a feketék? Ehhez képest mi történt Fergusonban? A történtek pontos körülményei tisztázatlanok, amik biztosak: Michael Brownt lopásért kereste a rendőrség, Darren Wilson vezetésével. Brownnál nem volt fegyver, nem jelentett életveszélyes fenyegetést, ami esetén az USA rendvédői halálos lövést adhatnak le. Darren Wilson ennek ellenére 12 golyót repített Brown testébe. A fiú meghalt, 18 évesen. Talán nem hiába. Ferguson fellázadt. A hos�szú ideje gyülemlő feszültség most újra robbant.

Az újságok világszerte cikkeztek az eseményekről és megindult a történtek elemzése. Darren Wilson valószínűleg őszintén hiszi, hogy jogosan lőtte le Michael Brownt, nincs bocsánatkérési szándéka.

Mi áll a feszültség hátterében? A Missouri állam béli kisvárosban, Fergusonban a lakosok 60%-a fekete, nagy részük szegénységben él. Ugyanakkor a városi tanácsban csupán egyetlen képviselőjük van. Az 53 rendőrből pedig csak 3 fekete, továbbá a letartóztatottak, átkutatottak is többségben vannak a fekete lakosok. Ezek a hatalmas aránytalanságok bőven adnak okot a faji feszültségekre. Ha az USA-ban ugyanígy folytatódnak a népesedési folyamatok, a talán nem is olyan távoli jövőben a színesek arányaiban többen lesznek az amerikai társadalomban. Ennek pedig a politikai képviseletben is meg kellene jelennie. Ha nem ez történik, talán újabb és újabb polgárjogi harcokra, véres összecsapásokra számíthatunk. Sajnos a rasszizmus, az előítéletek még jelen vannak (nem csak) az amerikai társadalomban, és nem fognak egyhamar eltűnni, de jó lenne, ha a kölcsönös elfogadás és tolerancia lenne jellemző mindenkire.

Szerencsére mindig lesznek időszakosan a twittert uraló hashtegek, mint pédául a #blacklivesmatter.

Csak remélem, hogy ezek a dolgok nem merülnek feledésbe túl hamar valamilyen megoldás, vagy legalább párbeszéd nélkül. Mint a világban uralkodó problémák, ez sem fekete-fehér.

Szmolka Fruzsina: Kétszínű Amerika 15

Kit kövessen Magyarország?

AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN ORBÁN VIKTOR EGY NAGYON VESZÉLYES, DE EGYÚTTAL NAGYON ÜGYES KOMMUNIKÁCIÓS-POLITIKAI JÁTSZMÁBA KEZDETT BELE, AMINEK AZ ELSŐ FONTOS ÁLLOMÁSA A TAVALY AUGUSZTUSI TUSVÁNYOSI BESZÉD VOLT. A MINISZTERELNÖK ITT AZT MONDTA, HOGY AZ ÁTALAKULÓ VILÁGREND ÚJ MINTA ORSZÁGAI INDIA, OROSZORSZÁG, KÍNA, SZINGAPÚR, ÉS TÖRÖKORSZÁG. Ezek az országok kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtanak, a statisztikák alapján köröket vernek az „öreg, elavult, válságban lévő” Európára. Éppen ezért Magyarországnak az a feladata, hogy megtanulja-megértse ezeknek az országoknak a titkát, és azt a hazai gyakorlatba átültetve mi magunk is a változások győztesei legyünk. Ez viszont több szempontból is téves/rossz gondolat.

Egyrészt ezzel az állítással Orbán Viktor összemossa a magyar külpolitika és külgazdaság irányváltását belpolitikai átalakításokkal: azzal indokolja a „keleties” belpolitikai lépéseket (a civilek vegzálása például), hogy így lesz majd gazdaságilag sikeres az ország, ez az „új minta”. Ebből következően pedig a külpolitika releváns és korszerű változásaira is negatív stigmát üthet.

16 Árvai Péter: Kit kövessen Magyarország?

Külgazdasági irányváltás 2010-et követően a magyar kormány egyik legerősebb, legmaradandóbb mondása lett a „Keleti nyitás” politikája. Miközben a Martonyi János vezette külügyminisztérium az ország szalonképességét sikerrel őrizte a nemzetközi szervezetekben (és ezért mind a miniszter, mind a tapasztalt diplomatagárda vért izzadt), a Nemzeti Külgazdasági Stratégiában a kormány egy nagyon alapos szakmai anyagot tett le az asztalra. Ennek a stratégiának az alapja az volt, hogy a nyugati kapcsolatainkat megőrizve, alapvető érdekünk a feltörekvő keleti országokra is koncentrálni, és a jó üzleteket időben megkötni (ahogy az Kínával nem sikerült korábban). Ahhoz, hogy ezt a dokumentumot kellően meg tudjuk becsülni, érdemes tudni, hogy a magyar külpolitikának 1990 és 2004 között mindössze három célja volt: euro-atlanti bekapcsolódás (ez teljesült 1999-ben a NATO-csatlakozással, és 2004-ben az EU-csatlakozással), jó viszony kialakítása a szomszédos országokkal, és a határon túli magyarok helyzetének javítása. Látható, hogy mindez 2004-re teljesült (a jó viszonyt kivéve, de arról inkább máskor), és azt követően a Gyurcsány-, majd Bajnai-kormányok egy lekövető, ad hoc-jellegű külpolitikát folytattak, aminek nem voltak egyértelmű irányai és céljai.

Ezzel szemben a 2011-ben elfogadott stratégia nagyon markáns megállapításokat tesz, amikkel én nagyrészt egyet is tudok érteni. Ilyen például, hogy a gazdasági súlypontok keletre és a fejlődő

régiókba tevődnek át, Magyarország egy nyitott ország, amely nem egy régióhoz kötődik, tehát kompország lehet kelet-nyugat között. A keleti nyitást nem külpolitikai, hanem külgazdasági értelemben kell értelmezni, hiszen a külkapcsolati kérdésekben egyértelműen nyugati liberális demokráciához soroljuk magunkat, de a külgazdaság nem demokrácia kérdése, hanem a pénzé.

Nyilvánvaló, hogy ennek a stratégiának nem része baltás gyilkosok kiadása pénzért, az ilyen diplomáciai ámokfutásokkal nem is foglalkoznék most. De abban hiszek, hogy a stratégiai elgondolás helyes volt, és mutatott is fel sikereket, a kudarcok pedig nem stratégia hibás mivoltából fakadnak. A „Keleti Nyitás” politikája két ok miatt nem hozta a várt/remélt eredményeket: egyrészt azért, mert megint elkéstünk. A többi európai ország évekkel előttünk megkezdte a kapcsolatok kiépítését és a kereskedelmi-gazdasági együttműködések mélyítését a feltörekvő régiókkal, csak éppen sokkal halkabban, mint mi, magyarok.

Másrészt pedig sajnos Magyarország sem mennyiségben, sem minőségben nem tud igazán egyedit nyújtani. Ismert anekdota, hogy mikor magyar borokat kóstoltattak Kínában, lett is volna vevő a minőségi fajtákra, de olyan hatalmas mennyiséget kértek a kínai kereskedők, amit a magyar borászat képtelen előállítani – szemben a francia, spanyol, olasz, kaliforniai, dél-amerikai termelőkkel. Magyarország a keleti partnerségekből elsősorban pénzt akar szerezni, de alig van olyan termékünk vagy szolgáltatásunk, amit cserébe adni tudnánk.

A rossz minta Az új külgazdasági szemlélet tehát elvben nem ros�sz, csak épp elkéstünk vele, és a magyar gazdaság túl kicsi és gyenge ahhoz egyelőre, hogy Törökország vagy Kína méretű partnereket találjon.

Orbán Viktor azonban – ahogy arra fentebb utaltam – tudatosan összekeveri a külgazdasági stratégiát a belpolitikai, államreformmal kapcsolatos kérdésekkel. A fent felsorolt „minta országok” azért fontosak Magyarország számára, mert kereskedelmi partnerek lehetnek, mert az ő fantasztikus gazdasági növekedésükből nekünk is meg kell próbálnunk hasznot húzni. De ezek az országok nem szolgálhatnak mintául a magyar politika számára, mert – és ez a szándékos félreértés igazán fontos pontja – a sikerük kulcsai adaptálhatatlanok a magyar viszonyok közé.

Törökország, Kína, India és Oroszország alapvetően azért tud kimagasló növekedési adatokat produkálni, mert nem költenek szociális kiadásokra (segélyek, támogatások, nyugdíjak, ezek ott ismeretlen fogal-

mak), mesterségesen alacsonyan tartják a béreket, és esetleg komoly nyersanyaglelőhelyeik is vannak. Magyarország évente kb. 3500-4000 milliárd forintot költ csak nyugdíjakra, ez a teljes magyar költségvetés negyede-ötöde. Ha a kínai mintát követnénk, elég lenne csak megfelezni a magyar nyugdíjakat, és máris évente 2000 milliárd forintot szánhatnánk gazdaságfejlesztésre, ami óriási pénz. De ugye nem kell magyarázni, hogy ezt miért nem tehetjük meg?

Oroszország ráadásul azért is érdekes példa, mert a gazdasági növekedés egyetlen pillére a kőolajés földgázkitermelés. Láthatjuk, hogy az Európai Unió által az ukrajnai válság miatt bevezetett orosz szankciók, valamint a kőolajár-csökkenés a tönk szélére sodorta a Putyin-birodalom gazdaságát.

Ennyire erős, magabiztos és szárnyaló a „nemzetközi elemzések sztárja”.

Ráadásul az orbáni idea másik oldala is sántít: Európa egyáltalán nem annyira gyenge, és az állapota közel sem annyira válságos, mint ahogy azt sokan gondolják. Az Európai Unió a világ legnagyobb egységes piaca, félmilliárd fős népességgel (ami nagyobb, mint az USA és Oroszország lakossága együtt), és a vásárlóerő-paritáson számított GDP-je alig marad le az Egyesült Államokétól, és több mint háromszorosa Indiáénak. Igen, a sztár ország Indiáénak. Az euró mint fizetőeszköz pedig a világ második legfontosabb valutája.

A külgazdasági piacszerzés tehát fontos és jó dolog, amit kár ideológiai maszlagokkal összekenni: nyitni kell minden feltörekvő ország felé Brazíliától Szingapúrig. Ehhez viszont rengeteg idő és befektetett munka kell, mert hátrányból indulunk. De Magyarország gazdasága, politikai és társadalmi viszonyai szerencsére nagyon távol vannak a kínai, török, indiai modellektől, ezért az ezekre való hivatkozás felelőtlen hazárdjáték.

Tanulságként pedig álljon itt Jaksity György fontos mondata: “Mi tud többet mondani Magyarországnak: egy másfélmilliárdos ország tervutasításos gazdasággal, és olyan háromezer éves történelemmel, ami teljesen más, mint a miénk, vagy azok az 5-10 milliós, néhány órás autóúttal megközelíthető országok, amelyekkel az elmúlt ezer évet lehúztuk? Mi nem 2004-ben léptünk be Európába, hanem köszönjük szépen, de ott vagyunk ezer éve.

Próbáltunk néhányszor kifarolni, de nem sikerült, és nem is fog.”

Árvai Péter: Kit kövessen Magyarország? 17

A történelem célja a küzdés maga?

A KÜLÖNBÖZŐ KORSZAKBÓL SZÁRMAZÓ TÖRTÉNELEMKÖNYVEK JÓ FORRÁSOK ARRA, HOGY TÜKRÖZZÉK EGY-EGY POLITIKAI RENDSZER SZEMLÉLETÉT. ALAPVETŐEN SENKI SEM LEPŐDIK MEG, AMIKOR KINYIT EGY TANKÖNYVET 1958-BŐL ÉS SZITOKSZÓKÉNT FRÖCSÖGNEK BELŐLE AZ OLYAN SZAVAK, MINT „IMPERIALISTA” „BURZSOÁZIA” VAGY „HORTHY-FASISZTA”. HA MEGTISZTÍTJUK EZEKET A SZÖVEGEKET EZEKTŐL AZ ÚGYNEVEZETT VULGÁRMARXISTA JELZŐKTŐL, AKKOR NEM KAPUNK MÁST, MINT EGY ÁTLAGOSNAK TEKINTHETŐ MAGYAR TÖRTÉNELEMKÖNYVET, AMELY FELÖLELI A MAGYARSÁG KÜZDELMÉT ÉS HARCÁT AZ ELMÚLT 1000 ÉVBEN.

Petőfi Sándorral nem csupán a népi költészet tárgyalásánál találkozik a kisdiák, hanem sok szó esik forradalmi tevékenységéről is. De miért is? Petőfi az 1848-49-es forradalom egy radikális személyisége volt azonban a kortársaira nem gyakorolt akkora hatást, mint amennyire feltételezhetnénk, egy március 15-ei iskolai ünnepség után. A forradalmat követően csúnyán megbukott az ország�gyűlési választásokon, saját körzetében rendkívül népszerűtlen volt. Politikai tevékenysége akár a feledés homályába is süllyedhetett volna az évtizedek alatt, azonban a 100 évvel későbbi rezsimnek szüksége volt egy ilyen hősre. Egy paraszti sorból feltörekvő fiatal individuum, aki ellene volt a fennálló rendszernek, sőt egyenesen a királyok felakasztását követelte. Az nem zavart senkit, hogy Petőfi kortársai számára ez igencsak szélsőségesnek számított, hiszen monarchikus berendezkedésen belül gondolták 1848-ban a változásokat és a reformokat.

A rendszerváltást követően igyekeztek minél előbb megszabadulni a kádári örökségtől. A vasfüggöny lebontása váratlanul érintette a társadalmat, szükség volt gyors megoldásokra az oktatásban is. A történelemkönyveket átkozmetikázták a modern elvárásoknak megfelelően, de arra nem volt idő, hogy újragondolják a tematikát. Azóta eltelt 25 év és nem történt különösebb változás. Az osztályharc szelleme burkoltan a mai napig végigkísér minket a tantervekben és tankönyvekben.

A tematika a háborúk és a békék váltakozására épül, az államférfiak szerepét túlhangsúlyozzák, a nyugalmas időszakokon belül a belső küzdelmek kapnak reflektorfényt. A társadalmi és gazdasági változásokat eközben alulértékeli és az előzőekkel ellentétben, csupán felszínesen érinti. Az ókor a rabszolgák és a rabszolgatartók története, a középkor a földesurak és parasztok, illetve a földesurak és királyok, illetve az egymás közötti feszültségekről szól. Az ipari forradalom időszakából a munkások küzdelme kapja a legnagyobb hangsúlyt. Nem helytelen feltétlenül ez a szemlélet, hiszen ez is csak egy nézőpont, viszont rendkívül egyoldalú.

A 20. század második felétől nem létezik egyféle történelmi kánon, több paradigma létezik egymás mellett, ámbár ez csupán Nyugaton volt, igaz nagyon sokáig. Magyarországon a rendszerváltozást követően jött el a teljes szabadság a tudományos életben, aminek az eredményei lassan szivárogtak át a tankönyvekbe. A mai napig terhelve vannak a tankönyvek olyan történelmi toposzokkal, amelyek egy része a kádári örökség részét képezik.

Petőfi mellett sok más olyan történelmi szereplőt túlértékelt ez a rendszer, akiknek jelentőségét a mai napig nem kérdőjelezte meg a közgondolkodás. Ezt őrzik jelenleg országszerte az egyes utcanevek. Nem hiába van az utolsó zsákfaluban is Petőfi, Kossuth, Dózsa és Rákóczi utca vagy tér.

Ezek a történelmi alakok mind-mind beleillettek az osztályharcos szemléletbe, emiatt kiemelt szerepet kaptak a történelemoktatásban. Az elmúlt 25 évben igyekezték árnyalni ezeket a történelmi személyeket, de egy motívumtól látszólag nem képesek elszakadni a tankönyvek, és ez a harc és a küzdelem. Jót tenne, ha nem csak a magyarság áldozatszerepét hangsúlyoznák a tankönyvek, hanem társadalmának és gazdaságának fejlődését és netán ennek a folyamatnak az értékeit.

18 Vámos Eszter: A történelem célja a küzdés maga?

Charlie és PR A CHARLIE HEBDO ELLEN ELKÖVETETT, NEM KIMONDOTTAN FELVILÁGOSULT TERRORCSELEKMÉNYRE MINDEN ÉRINTETT ÉS ÉRINTETLEN FÉL MEGPRÓBÁLT VALAMILYEN VÁLASZT ADNI. MINDEN CSOPORT VAGY SZERVEZET, AMELYIKNEK KELL PR-RAL FOGLALKOZNIA, MEGPRÓBÁLT ÚGY REAGÁLNI, AMITŐL AZT VÉLTE, HOGY A SAJÁT ÉRDEKEIT ELŐRÉBB VISZI. KÉRDÉS, HOGY KINEK MENNYIRE SIKERÜLT? A Nyugat elég ellentmondásos válaszokkal tudott szolgálni. A felszínen a nyugati sajtó és politikai szervezetek nagy része „nem hagyjuk a szólásszabadságot veszni“ csatakiáltással ugrott a kommunikációs térbe. Mindez jól is hangzana, ha tetteikkel nem cáfolták volna meg, szinte azon nyomban ezt.

A francia állam, a támadások után több mint száz embert állított bíróság elé a „terrorizmus dicsőítése“ vagy „terrorizmus védelme“ vádjával. Az esetek nagy részében muszlimok fejtették ki véleményüket arról, hogy lehetséges, jogosak voltak a támadások. Egy kirívó esetben felfüggesztett börtönbüntetést kértek egy 16 éves fiatalnak, aki egy, a borítónkhoz nagyon hasonlító képet osztott meg a Facebook-on. Bűne egyébként a francia jog szerint letöltendővel is jutalmazható lett volna, de mivel nem mutatta az iszlám radikalizáció jeleit, ezért ezt megúszta.

Az angolszászok reakciója egy kicsit finomabb volt, de nem kevésbé paradox. David Cameron és Barack Obama szerint az esetekre hivatkozva, jó ötlet volna, ha betiltanának minden olyan titkosító szoftvert, amit a kormányügynökségek nem tudnak egyszerűen megfejteni. Nem beszélve arról, hogy a gyakorlatban ez által, csak azok kommunikálnának igazán titkosan, akiknek vaj van a fülük mögött, az emberektől pedig elvennék a titkos kommunikáció jogát.

A francia szélsőjobb, a Nemzeti Front, ami amúgy gyakran tárgya a Charlie Hebdo élcelődésének, sokak szerint aránylag jól jött ki a PR csatából. Ők csupán ennyit mondtak: „mi szóltunk előre.“ Még az amúgy szélsőségesnek tekinthető libanoni síita terrorszervezet, a Hezbollah is rájött, hogy melyik felén kell megfogni a dolgot. Bár a tapasztalat szerint a támadásokban használt módszerek nem igazán állnak távol tőlük, mégis elítélték a történteket, ezzel vala-

melyest szimpátiát generálva maguknak.

Ugyanakkor az eset egyértelmű nyertesei a terroristák. Attól függetlenül, hogy az al-Káida az Arab-félszigeten (AQAP) vagy az Iszlám Állam (IS) felelős a támadásokért és, hogy felülről szervezettek voltak, vagy egyéni akciók, a fundamentalista, világ-kalifátusért küzdő erők nyertek az eseten a legtöbbet. Akárhogy is nézzük, a „dekadens és hitetlen“ nyugati civilizáció szívében csaptak le, mégpedig ott, ahol igazán fájt. A halottak tömegei Jemenben, Szíriában, Irakban és Afganisztánban nem igazán generálnak már sajtóvisszhangot, de 17 halott az európai Párizsban igen. Ezzel a lépéssel az al-Káida visszarakta magát a térképre, az IS pedig tovább erősítette virtuális állásait a szívekben és elmékben — jó vagy rossz értelemben, az mindegy.

A vallásos vélemények, amit többek között a veszprémi érsek, Márfi Gyula is osztott, igazán jól hangzottak, de alapvetően rossz alapokon nyugodtak. Tömören: „megérdemelték, mert más vallásán gúnyolódtak. Tanuljatok a példából, ne viccelődjetek rajtunk sem.“ A probléma ezzel az, hogy nem a provokációra adott válasz lehetett a mészárlás, hanem egy lehetséges támadásnak kerestek célpontot az elkövetők. Ha nincs a Charlie Hebdo, akkor szétlőnek még egy kóser boltot, vagy egy katolikus templomot. Az elkövetőket legkevésbé sem zavarta az, hogy Jézuson vagy a Szentháromságon viccelődnek az újságnál. A lényeg Mohamed ábrázolása volt, és vélhetően a saját értelmezésük szerint nem az ateistákra csaptak le, hanem a hitetlen keresztesekre (keresztényekre) és a zsidókra.

Mondhatnánk azt is, hogy a támadás visszásan sült el a terroristákra nézve, hiszen több százszorosára növekedett a Charlie Hebdo olvasottsága.

Az, hogy 60 ezer helyett most több millióan látják a Hebdo Mohamed-karikatúráit, nem tűnik sikernek, és pár millió muszlimnak nyilvánvalóan hátralépésnek tűnik, azon felül, hogy tovább erősödött az iszlám = terrorizmus sztereotípia. A világ-kalifátusért küzdőknek viszont nemhogy nem hátrány, de ez is siker. Még több muszlimhoz eljutnak a Charlie Hebdo felháborító képei, ami számukra legrosszabb esetben is még több önként jelentkező harcost jelent a „szent háborúban.”

Keresztes Dániel: Charlie és PR

19

Ki nevet a min?

SZERETÜNK MOSOLYOGNI, NEVETNI ÉS SZERETJÜK KIEMELNI A NYELVI EGYHANGÚSÁGBÓL AZOKAT A FRICSKÁKAT, AMI ALATT UGYANAZT ÉRTJÜK. MIÉRT? EZZEL ERŐSÍTJÜK KÖZÖS IDENTITÁSUNKAT, EGYÜTT DOLGOZZUK FEL SZORONGÁSAINK TÁRGYÁT, TÁRSALGÁSAINKAT A TUDATOSSÁG SZINTJE ALATT IS FINOMHANGOLJUK. CSUPA HASZON, ADRENALIN TERMELÉSÜNK MEGUGRÁSA MELLETT. Az emberi kommunikáció megköveteli a követhető és koherens információátadást, de arra az alaptényre támaszkodik, hogy a kommunikációt végzők sémái helyesek és következetesek. Elvileg azért szólalunk meg, mert valamit szeretnénk elérni. Feltételezzük, hogy amit akarunk az helyes és elérhetjük azzal, hogy kimondjuk. Az általunk alkotott szabályok és elvárások sémákba rendeződnek tapasztalataink alapján, és pont addig működnek megfelelően, amíg a valóság be nem bizonyítja, hogy nem ilyen egyszerű a képlet.

Döntéshozatalainkhoz elengedhetetlen, hogy szabályszerűségeket keressünk. Ha nem alkotnánk meg azokat, elvesznénk a ránk váró észlelési-feldolgozási folyamatban. Sémáink nélkül mindent elölről kéne kezdeni. Túlterheltek lennénk attól a kérdéstől, hogy melyik zokninkat vegyük fel, vagy hogyan zárjuk be az ajtót. Abban az esetben, amikor szabályaink léteznek, de nem működnek, választás elé kerülünk. Hogyan dolgozzuk fel a bizonytalanságot, ami abból adódik, hogy nem tudjuk kontrollálni az eseményeket akkor, ha nem is érezzük, hogy van, aki helyettünk irányítana. A valóság azt mutatja meg, hogy sok esetben független a rá keresett és mondott szabályoktól. Mi pedig gondolkodás nélkül keressük a módot, hogy nevethessünk az anomáliákon. Ha nem tennénk, be kéne ismernünk, hogy fogalmunk sincs róla, hogy miért történnek katasztrófák, hétköznapi ballépések. Beszélhetünk is róluk, de akkor semmi sem garantálja a megoldást, a feloldódást.

20

Siegler Anna: Ki nevet a min

A humor igénye genetikai meghatározottságú, azonban az, hogy mivel és hogyan viccelünk kultúrspecifikus, függhet nemtől, kortól, intelligenciától. Ha ez így van, adaptív jellemzőnek kell lennie, szükségünk van rá: létjogosultsága a feszültségoldáson keresztül kap igazolást. Félelmeink által támasztott falaink ledöntésére használjuk, arra hogy kimondhassuk a kimondhatatlant. Abban az esetben fordulunk a viccekhez, szarkazmushoz, ha a heurisztikáinkban zavart észlelünk, és a kognitív disszonanciát kezelni akarjuk.Vannak dolgok, amikről nem beszélünk, mert nem tudunk. Vannak, akik tudnak viccelni ugyanezekkel a témákkal.

Vannak pedig, akik megtanulnak beszélni róla.

Megküzdési forma lehet a humor, de jelzi-e azt, hogy nem vagyunk képesek máshogy levezetni a feszültséget? Szükségünk lenne-e adott viccekre, ha képesek lennénk beszélni, feldolgozni azokat a problémákat, amikre épülnek ezek a poénok? Ha tudunk beszélni róla, miért választjuk mégis a indirekt közlést?

Az idő előrehaladtával az emberek egyre inkább igénylik a humort, de konzervatívabbá is válnak vele kapcsolatban. Azonos életszakaszban járó emberek közötti különbséget viszont magyarázhatja-e a tabukhoz való hozzáállás? Az, hogy felelősségemnek érzem-e a társadalmi szerepvállalást, szociális problémák fókuszba helyezését vagy saját prűdségem leküzdését, meghatározza az életszemléletemet és eldönti, hogy mit akarok kezdeni tabu fogalmaimmal. Persze látni kell azt is, hogy nem az egyén határozza meg, mi tabu és mi nem, maximum interpretálhatja a csoport normáit a sajátjain belül. Társadalmi kontextus nélkül puszta személyen belüli pszichológián alapulnának feltett kérdéseim, de számít az is hogy kinek mondjuk a viccet és hol.

Ha határokat akarunk átlépni, akkor jó, ha látjuk, hol húzódnak azok. Reflektálunk környezetünkre elfogadás, tolerancia, egyenlőség és más címzetes értékek mentén, azokat kritizáljuk, hiányossá-

gait pellengérre állítjuk és várjuk, hogy milyen reakciót váltunk ki. A gyakorlatban teljesen más itthon cigányozni, mint Amerikában. Teljesen más, ha zsákfaluban a kocsmárosnak, és más az, ha az Egyetemi Bálon a dékán úrnak mondok viccet a közterek biztonságáról. Viszont, ha van olyan, hogy megfelelő hely, közeg és idő, ahol azt is szabad, amit máskor nem, nem vagyunk-e álszentek? Otthon szabad. Kamera előtt nem tanácsos. Hivatalból főleg ne. De a szólásszabadság nevében mindent lehet.

Maksa Zoltán 2014 végén, a Hír TV-n az alábbi szavakat ejtette ki a száján: „mintegy kétszáz magányos nő várakozik napok óta az ELTE jogi kar környékén megerőszakolásban reménykedve”. Majd a médiából záporoztak az elítélő tartalmak, miszerint ilyet nem szabad. Maksa elnézést kért, bár szerinte értenünk kellett volna, hogy ezzel pont, hogy a drogos, elitista, újgazda hallgatókat kritizálta. Majd ezen kijelentését visszavonva kért elnézést mindenért. A médiatanács korhatár besorolás miatt szankcionált, nem emberi méltóság megsértéséért. Mi pedig levonjuk azt a következtetést, amelyiket szeretnénk. Ami mi is?

Nevethetek-e akkor a holokausztos viccen, halott csecsemőkön, gólyatábori erőszakoláson, terro-

rizmuson vagy más vallásán? Ha nevetek, azzal kollektív emlékezetet alakítok? Azzal elfogadom, hogy erről beszélni lehet? Azzal határokat lépek át? Intelligenciára vall a humor vagy inkább arra, hogy nem tudom más úton csökkenteni a belső feszültséget? Morális határ részeként kezelem ezeket a pontokat. Ha valaki átlépi őket, megpróbálom megérteni és nem egyből lecsittegni, de ezek a dolgok, amikkel nem viccelek. Jó európai liberalizmusommal vallom, hogy mindenki mondjon, amit akar, engem nem sért vele. Mindenki nevessen, amin akar. Azonban emberi felelősségérzetem mélyen jajong, hogy milyen alapon nevetek a sértetten, a hitét el nem eresztőn, vagy azon, akit veszteség ért.

Szükségünk van a nevetésre, de nem az önreflexivitás tesz többé minket az állatoknál? Imádok nevetni az orra bukó kiskutyákon, azon, hogy reggel ötödszörre se sikerül a cipzárt rendesen felhúzni , és azon, ahogy édesapám az üres város közepén lófajtákat imitál. Azonban keresem a módját, hogy beszélni tudjak népirtásokról, érthetetlen emberi cselekedetekről és még érthetetlenebb céltalan katasztrófákról. Szükség van-e erre a határhúzásra vagy a humor határtalan?

Siegler Anna: Ki nevet a min

21

Kérdések a hatalomról „Minden kormányzatnak meg kell küzdenie egy vissza-visszatérő problémával: a hatalom vonzza a patologikus személyiségeket. Nem arról van szó, hogy a hatalom korrumpál, hanem arról, hogy mágnesként magához húzza a korrumpálhatókat. Az ilyen emberek hajlamosak megittasulni az erőszaktól, és hamar rabjaivá válnak ennek az állapotnak.”

Frank Herbert BÁR A CIKK A HATALOMMAL FOGLAL- tudás és tehetség szükséges. Ebből az következik, KOZIK, A KEZDŐ LÖKETET – A FENTI hogy a társadalom egészét figyelembe véve előha olyan ember kezében van ez az eszIDÉZETEN FELÜL – A PROPAGANDA nyösebb, köz, aki nem akarja azt. Ha egy gondolatkísérlet TANULMÁNYOZÁSA ADTA MEG. RE- erejéig elfogadjuk ezt az állítást, valamint hozzáMÉLHETŐLEG AZ EZÁLTAL KELETKE- vesszük a fenti idézetet, akkor több kínos kérdést ZETT HASONLAT MEGÁLLJA A HELYÉT. is kapunk.

A propaganda nem más, mint a pszichológiai hadviselés egyik legalapvetőbb módja. Elsődleges célja, hogy megváltoztassa a célközönség gondolkodását valamiről, vagy megerősítsen egy bizonyos, már meglévő elképzelést a világról. Eredetileg nem volt negatív politikai felhangja a szónak, pusztán csak az ellenreformáció idejében, a katolikus hit terjesztéséért felelős vatikáni bizottságot hívták így (Congregatio de Propaganda Fide). Bár a második világháborúban minden fél több-kevesebb sikerrel alkalmazta, mégis az orosz és német használat következtében vált rossz csengésűvé a propaganda kifejezés.

Ha pragmatikusan tekintünk a kérdésre, beláthatjuk, hogy a propaganda önmagában nem rossz vagy jó, jellege a céltól függ, amire felhasználják. Viszont megítélése, mivel pszichológiai trükköket alkalmaz politikai célokból az emberek meggyőzésére, ami kultúránként és ideológiánként változhat. Ez a tény adja a második világháború alatti siker vagy sikertelenség kulcsát. Ugyanis a propaganda, vagy bármilyen befolyásolási kísérlet, akkor a leghatásosabb, ha az áldozat nem érzi azt, hogy meg akarják téveszteni.

A háború diktatórikusabb résztvevőinek nem volt ideológiai problémája azzal, hogy másokat megvezessenek. Ellenben a briteknek alapvetően nem tetszett a gondolat, többnyire undorodtak a feladattól - amit a résztvevők utólagos titkolózása és az emlékiratokból való kihagyása is alátámaszt. Ez a szégyen és undor tette az Egyesült Királyság propagandaműveleteit hatásosabbá, hiszen azok kitalálói és véghezvivői igyekeztek minden lehetséges eszközzel elfedni a külvilág elől, hogy miről is van szó. A másik oldalon működő társaiknál e korlátozások nem voltak megfigyelhetőek, és a célközönség gyorsan le is tudta szűrni az üzenet szándékát.

A hatalom nagyon hasonló a propagandához. Mindkettő egy hatásos eszköz, amivel mások feletti irányítást gyakorolhat birtoklója, és mindkettővel könnyű elvetni a sulykot, de használatukhoz kifinomultság,

22 Keresztes Dániel: Kérdések a hatalomról

A fentiekből az következik, hogy a hatalomért folyó versenyben főként olyanok vesznek részt, akik kívánják azt, tehát elképzelhető, hogy korrumpálhatóak. Okkal feltételezhetjük azt is, hogy kevés olyan ember van, aki annyira elhivatott, hogy hajlandó legyen meghozni az áldozatokat a hatalomra jutásért, megőrizze ép elméjét, és ne akarja a hatalmat. Ha ezt a feltételezést is elfogadjuk, akkor hogy találjuk meg az alkalmas személyt, és ha megtaláltuk, hogy kényszerítsük rá, hogy hatalommal éljen, ha nem akar?

Ettől a ponttól igazán könnyű cinikus következtetésekre jutni. Ha az egészséges személyiségű embereket nem vonzza a hatalom, viszont a patologikusakat (vagy arra hajlamosságot mutatóakat) igen, de nem tudjuk megtalálni és rákényszeríteni azokat, akik alkalmasak lennének, és a messiásra sem várhatunk, akkor mi van? Akkor az van, amit megfigyelhetünk a jelen és a múlt eseményeiben.

A társadalom mostani működése szerint többségében az száll be a végletekig pragmatikus és sokszor kegyetlen hatalmi játékokba, akit ez az egész valamiért vonz. Ebből viszont az következik, hogy valahányszor választunk – mindegy, hogy demokratikus vezetőt vagy diktátort (mert az utóbbit is választják, legtöbbször passzivitással) – jó eséllyel kettő vagy több pszichopatológiás eset közül ragadjuk ki a szimpatikusabbat.

Akkor viszont miért kötünk kifinomult társadalmi szerződéseket, amik a hatalom és a társadalom érzékeny viszonyát meghatározzák, amik alárendelik a nagyobb közös jó és igazságosság nevében a társadalom egészét a hatalom birtokosának, ha utána fogjuk az egész magasztos gondolatot, vele együtt az intézményt is, és odadobjuk a hiénáknak: „aki kapja marja”?

Megjegyzés: A kezdő idézet nem bizonyított tény, tehát az ebből levont következtetések sem biztos, hogy megállják a helyüket. A cikk csupán egy gondolatkísérlet.

Valami van a levegőben A politika működése és változása MINÉL RÉGEBB ÓTA FOGLALKOZOM POLITIKÁVAL, ANNÁL INKÁBB GONDOLOM AZT, HOGY A POLITIKA (ÉS A HATALOM) TERMÉSZETE EGYÁLTALÁN NEM KONKRÉT, SZÁMOKKAL, TÁBLÁZATOKKAL ÉS DIAGRAMOKKAL KIFEJEZHETŐ VALAMI. PERSZE A POLITIKACSINÁLÁSNAK, ÉS A POLITIKAI ELEMZÉSNEK IS ELENGEDHETETLEN RÉSZE ÉS ESZKÖZE, HOGY SZÁZALÉKOKAT ÜTKÖZTETVE, VALÓSZÍNŰSÉGEKET SZÁMOLVA PRÓBÁLJUK AZ ESEMÉNYEKET RACIONÁLIS KERETEK KÖZÉ SZORÍTANI, DE AZT HISZEM, HOGY A VALÓDI CSODA, AMIKOR SZERENCSÉK FORDULNAK, ÉS VEZETŐK EMELKEDNEK FEL, VAGY SÜLLYEDNEK LE, AZ SOKKAL INKÁBB AZ ÉRZETEK, ÉRZELMEK ÉS HITEK VILÁGÁBAN TÖRTÉNIK. Számomra a politika egy élő massza, ami folyamatos mozgásban van, aminek iránya van, és különböző erők ebbe az irányba húzzák, vagy épp onnan tartják vissza. Ezek az erők olyan „nagy ideák”, jelszavak, és szlogenek, amiket sikerül érzelmi tartalommal megtölteni, és ezáltal magukhoz vonzzák a választók egy részét. Minél több választót vonz magához egy ilyen erő, annál inkább tudja befolyásolni, hogy a nagy egész massza milyen irányba haladjon.

Természetesen az ilyen jelszavak mögött rideg számítások és kutatások állnak, hiszen nagyon pontosan meg lehet mérni, mely szavakat, mely gondolatokat érzi szimpatikusnak a társadalom, és melyekkel szemben elutasító. A politikai marketinggel foglalkozók egészen odáig merészkednek, hogy szerintük politikust eladni ugyanúgy kell, mint szappant, hiszen mindkettő egy termék: be kell szépen csomagolni, kell hozzá egy jó reklám, és a választók (vásárlók) meg fogják venni.

A politika azonban egy kicsit mégis más világ: működését nehezebb megérteni, mint a szappanét, ráadásul utóbbi a mindennapi életünket is jobban befolyásolja, talán ezért van, hogy hajlamosak vagyunk racionálisabb(nak tűnő) érvek mentén dönteni a megfelelő tisztálkodószerről.

A politikusok leváltásához azonban nem elég a másik versenyző jó reklámja, vagy akár jobb terméke sem, ha nincs meg a „momentum”: 2008 óta a Fidesz-KDNP legfontosabb üzenete az volt, hogy Orbán Viktor rendelkezik egyedül a kormányzás képességével, rajta kívül mindenki vagy túl gyenge (Jobbik, LMP), vagy csak romlást hozna az országra (MSZP, Együtt, PM, DK). Ez az üzenet és a hozzá társított érzelmi tartalom (’nemzeti kormányzás’ a szuverenitás és függetlenség jegyében) annyira erősnek bizonyult, hogy akkor is győzelmet hozott a kormánypártoknak, mikor valódi számokkal nem lehetett alátámasztani a „sikeres és jó kormányzás” állítását.

Ez a folyamat november óta fordulóban van: ahogy Török Gábor mondta, ami eddig a kapufáról mindig befelé, az most kifelé pattan. A Fidesz-KDNP úgy veszít el választásokat, hogy nem történt érdemi fordulat, nem volt drámai változás, a baloldali ellenzék pedig úgy nyer választásokat, hogy nem csinálnak semmit jobban, és nem is igazán mérhető a népszerűségük növekedése. Ez az a „momentum”, ami eddig nem volt meg, és most megvan.

Visszatérve a massza példájához: a választók nagyobbik része most egy olyan erőhöz csatlakozott, ami a politikát, mint masszát egy másik irányba akarja húzni. Ami érdekes, hogy a doktrínában nem történt változás: az emberek többsége még mindig azt mondja, hogy Orbánon kívül senki sem alkalmas a kormányzásra, de ez az állítás kiegészült azzal, hogy „ez nincs így jól”. Azaz az Orbánnal szembeni elégedetlenség erősebb érzéssé vált, mint az ellenzékkel szembeni ellenérzés, és az így létrejövő protestszavazatok nyerik meg a baloldalnak a választásokat. Ezzel pedig a választók valójában nem a baloldallal kapcsolatos szimpátiájukat fejezik ki, hanem sokkal inkább azt, hogy „valami újat akarnak, de minden áron”.

Ez viszont azt jelenti, hogy az emberek egy olyan erőhöz kezdtek el csatlakozni, ami még nem is létezik igazán, így azt sem tudhatjuk, hogy milyen irányba fogja húzni a mi közös masszánkat.

Árvai Péter: Valami van a levegőben – a politika működése és változása 23

Erős Pista, Édes Anna ÚGY KAVAROG A HÚSLEVESBEN AZ ÉTELÍZESÍTŐ, MINT MAGYAR EMBER, HOGYHA LEHETŐSÉGET KAP MOZOGNI A KÜLFÖLDI MUNKAPIACON. AZ ELMÚLT ÉVEK SORÁN MEGTÖBBSZÖRÖZŐDÖTT A KIVÁNDORLÓK SZÁMA, ÉS LASSAN AZ EGYETEMISTA BARÁTI KÖRÖK TAGJAI IS SZÉTSZÓRÓDNAK A VILÁGBAN, ZSEBÜKBE NYOMVA A MAGYAR VALÓSÁGOT. Négy és fél hónapig éltem Finnországban, és az ott tartózkodásom során két dologra jöttem rá: az egyik, hogy nem tudnék itt élni, a másik pedig, hogy itt kellene élnem. Jyväskylä Helsinkitől északra fekvő kisváros, ahol a tavak száma megegyezik a pesti aluljárók gyrososaival, és a fák olyan sűrűn vesznek körbe a központ felé vezető úton, mintha otthon az eldobált cigi csikkeket látnám. Néha már kínosan tökéletes ez a hely, gondosan kialakított, olcsó menzák a diákoknak, rendben tartott utcák, nem kell félnem hajnalban hazafelé menet, hogy valaki megerőszakolna, vagy ha a széken hagyom a táskámat pár percre, elvinné valaki. Eleinte megdöbbentett, amikor arról meséltek nekem a külföldiek, hogyan verték át őket Budapesten, de megnyugtató volt, hogy a város látványa és hangulata felülemelkedett rossz tapasztalataikon. Turizmusban úgy tűnik, még jók vagyunk.

Aki élt már külföldön hosszabb ideig, biztos, hogy végigment a kötelező országbemutatáson, és már automatikusan rávágja a berögzült tipikus kérdésekre a tipikus magyar választ: „Igen, olcsó nálunk a sör, nagyon.” Amióta Magyarország elfelejtett Magyarországként viselkedni, a külföldiek egyre érdekesebb véleménnyel állnak velünk szemben, nem beszélve

24 Richolm Orsolya: Erős Pista, Édes Anna

a kormány egyre abszurdabb lépéseiről. Sajnos, már régen nem az a legfontosabb, mi a gulyásleves receptje és meddig él egy szürke marha, hanem arról faggatnak „Who is Viktor Orban and what is happening in that government?”

Az elmúlt hónapok történései után erősen megkérdőjeleződött bennem a tény, hogy a magyar politika önmaga paródiájává vált. Ez nem csak nekem tűnt fel, a finnek ugyanolyan értetlenül, de tapintatosan próbálták megérteni, miért történnek olyanok, hogy kitiltanak magyar magas rangú kormánytisztviselőket Amerikából, hogy NAV vezetői pozícióban nem tudnak angolul beszélni, hogy a miniszterelnök milliárdokat rak futballpályák építéseibe, és az oktatás közben hanyatlik, mint az Irigy Hónalj Mirigy sikere.

A magyar valóságot csak az értheti meg, aki benne élt és pont emiatt hiányzik az, ami itt nincsen.

Egy finnek nem jelent sokat az, hogy újra összeállt a Kaukázus, egy finn nem ámult remegő térdkalácsokkal, amikor végre átadták a négyes-metrót, nem izgulta végig az áprilisi szavazásokat és azt sem tudja értékelni, milyen, amikor nem kell több kilométerre gyalogolni egy éjjel-nappali dohányboltért. Két távol álló emberi habitus és életstílus, mégis, a jyväskylä-i kocsmákban ugyanolyan keserédesen döntik le a Salmiakkikat az öregek, mint egy jó hazai restiben a szíverősítő törkölypálinkát.

A finnek és a magyarok nem csak nyelvrokonságban testvérek (még ha ezt sokan még mindig megkérdőjelezik), hanem az európai öngyilkossági térképen nem sokkal lehagyva egymást, mindkét ország szerepel a top 10-es listán. Amíg északon a hamar beköszöntő hideg, a pár órás napsütés és az alkoholizmus dominál okként, addig a Kárpát-medence szívében a munkanélküliség és kilátástalanság kergeti az embereket a lehetőségek zsákutcájába. Akárhova is megy az ember, rá fog jönni egy idő után, hogy a viselkedésbeli különbségek nem is olyan eltérő skálán mozognak, a kultúra pedig megadja azt a kecses eltérést, amitől titokzatossá, és ezáltal érdekessé válik egymásnak idegen és idegen.

A kecses rántott hús alakú Magyarországunk pedig minden negatívumával együtt a pirospaprikák és pulikutyák otthona marad, ahova mindig jó hazatérni, hosszú idő elteltével először kenni piros aranyat a zsíros kenyérre, miközben a kisteraszon tárkony illatban kortyolgatjuk a magyar valóságot az előttünk elterülő lakóteleppel elvetett táj fölött.

Vanitatum vanitas Éljen Becky Sharp – vagy inkább mégse THACKERAY NEVE VALÓSZÍNŰLEG NEM SOK EMBERNEK MOND VALAMIT, UGYANIS – TUDTOMMAL – MÉG AZ ANGLISZTIKÁSOK IS CSAK FUTÓLAG TALÁLKOZNAK VELE, PEDIG SZERINTEM KIVÁLÓ ÍRÓ VOLT. MÉG NEM VOLTAM TÍZÉVES, MIKOR ELŐSZÖR TALÁLKOZTAM A FŐMŰVÉVEL – NEM A KÖNYVVEL, HANEM A BBC ÁLTAL KÉSZÍTETT FILMSOROZATTAL, DE MÁR AZ MEGFOGOTT. UTÁNA EGYBŐL ELŐKERÍTETTEM A KÖNYVET, HOGY ELOLVASSAM, AZONBAN TÚL KICSI VOLTAM MÉG HOZZÁ. ÍGY ÉVEKEN ÁT ŐRIZGETTEM A POLCOMON, NÉHA BELELAPOZGATTAM, DE SOKÁIG NEM ÉREZTEM ELÉRKEZETTNEK AZ IDŐT HOZZÁ. TIZENHAT LEHETTEM, MIKOR EGY ESTE ESZEMBE JUTOTT ÉS KEZEMBE VETTEM A KÖNYVET – ÉS AMINT HOZZÁFOGTAM, VÉGEM VOLT: OLYANNYIRA MEGFOGOTT, MINT ELŐTTE SOHA MÁSIK IRODALMI MŰ.

Kérdés lehet persze, hogy egy regény miért ragad meg ennyire valakit. Talán a történet miatt, mert an�nyira hasonlít az illető saját életéhez, hogy könnyű párhuzamot húzni a kettő közé. Talán a mondanivalója miatt, ami mélyen megérinti az olvasót, vagy talán a szereplők miatt, akiket hasonlónak érzünk saját magunkhoz – mint ahogyan az történt velem is a főszereplő esetében.

Magában a regényben alapvetően két barátnő életét követhetjük nyomon: Becky Sharpét és Emília Sedley-ét – bár más kérdés, hogy az író az utóbbit nem tekinti főszereplőnek: „Minthogy Emília nem hősnő, szükségtelen leírni a külsejét. Az orra, sajnos, voltaképpen inkább kurtának mondható, orcái pedig jóval kerekebbek és pirosabbak, semmint egy hősnőhöz illenék.” – ettől függetlenül ugyanúgy végigkövethetjük életének minden pillanatát, mint Becky Sharpét.

Emília egy jómódú családból származó, kedves és szelíd nő, akit a könyv egyik szereplője sem tud nem szeretni – még Becky Sharp sem, aki a regény tényleges hősnője, s jóval összetettebb személyiség.

Becky Sharp nem az a fajta karakter, akit az ember a szívébe zár és végig izgul érte. Nem. Ő az a fajta, aki a legtöbb emberből elég negatív érzelmeket vált ki, mert Becky Sharp egy igazi kis bestia. Mivel teljesen igaz rá, hogy mindent képes megtenni a céljai és sikeressége érdekében, függetlenül attól, kin kell átgázolnia, valamint meglehetősen gátlástalan, és még a saját fiát sem képes szeretni, elmondhatjuk, hogy kedves kis kalandornőnk machiavellista. Viszont – Emíliával ellentétben – Becky Sharp egy rendkívül intelligens, alacsony, vékony kis nő, aki gyakorlatilag a nulláról indul, elég pocsék körülmények közül. Ha bármit is elért az életben, azért mind meg kellett küzdenie – bár más kérdés, hogy ezen sikereit jórészt manipulatív hajlamának és az eszének köszönheti, valamint annak, hogy egy pillanat alatt képes szinte bármely férfit az ujja köré csavarni sziporkázó megjegyzéseivel, és flörtgesztusokban bővelkedő testbeszédével.

Thackeray regénye az 1800-as években íródott, és lehet, hogy a társadalom felépítését és szerkezetét tekintve változott, de a benne élő emberek továbbra sem. Ennek oka pedig nem feltétlenül magában a társadalomban keresendő, hanem az emberekben, akik azt alkotják. Thackeray-nek olyan alakokat sikerült megformáznia, akikkel nap mint nap találkozhatunk, s akik nem csak abban a korban tipikusak, hanem a mai világban is – épp ezért aktuális még mindig a téma, s épp ezért nem homályosult még el a tükör, melyet az író tart elénk.

Lehet, hogy Becky Sharp olyan, amilyen, mégis ő az abszolút kedvenc karakterem, mert láttam ténykedését, ahogyan egyre feljebb tornássza magát másokat teljesen figyelmen kívül hagyva és átvágva, de láttam a ballépéseit is – amiket Thackeray nem is rejtett véka alá. Ami miatt pedig kitüntetett figyelemben részesítem ezt a regényt, az nem csak az író fanyar humora, ami végigkísér minket a történeten, hanem az, hogy még egy olyan embernek, mint Becky Sharp, volt valami, amiért élnie kellett – ha ő nincs, akkor a jó sosem történik meg. Épp ezért, ha neki valamiért léteznie kellett, akkor mi is valamilyen célból vagyunk a világon – és ez már bőven elég ahhoz, hogy néhány elvetemült magára tetováltassa a könyv címét: Vanity Fair.

Csapó Gyöngyvér: Vanitatum vanitas 25

Női narratíva Taylor Swiften keresztül A POPSZTÁROK ÉS CELEBEK SZERVES RÉSZEIT KÉPEZIK A SZÓRAKOZTATÓIPARNAK, LEGYEN SZÓ TELEVÍZIÓRÓL VAGY ZENÉRŐL. A ZENEIPAR KÜLÖNÖSEN HÍRHEDT AZ ÚJABBNÁL ÚJABB SZTÁROK FELFEDEZÉSÉBEN ÉS KREÁLÁSÁBAN. EZ ALÓL TAYLOR SWIFT SEM VOLT KIVÉTEL, VISZONT AZ Ő ESETE ÉS SZEMÉLYISÉGE KÜLÖNLEGES. EGYEDÜL AZ Ő ALBUMA ÉRT EL PLATINA FOKOZATOT ELŐZŐ ÉVBEN, VALAMINT A BILLBOARD ELSŐ HELYÉRŐL SAJÁT MAGÁT TASZÍTOTTA LE LEGÚJABB SZÁMÁVAL. JELENLEG Ő AZ EGYIK LEGBEFOLYÁSOSABB JÁTÉKOS A ZENEIPARBAN. EZEN FELÜL TAYLOR, A MACSKÁJA ÉS LELKES RAJONGÓI URALJÁK TUMBLRT IS, AMI NEM VÉLETLEN. A popsztárok az esetek nagy részében nem saját maguk írják a dalaikat, erre szakosodott producerek és hivatásos dalszövegírók hozzák azokat létre, többek közt Rihanna és Katy Perry szövegeit is. A legnépszerűbb női előadók nem saját szerzeményeiket adják elő, és amíg ez nem számít nagy dolognak, addig egy férfi énekesnél természetesnek vesszük a fordítottját. Nehezebben képzeljük el, hogy Kanye West vagy Ed Sheeran nem maguknak írnák szövegeiket, amíg a művésznőknél az ellenkezője az igaz: a hitelességért meg kell küzdeniük. Ezt a kiváltságot csak kevesen voltak képesek elérni, mint például Lorde, Nicki Minaj, Beyonce és természetesen Taylor Swift.

Feltehetően innen származik a népszerűségük is; saját dalaikat, saját történeteiket írják le, egy személyes és nem mellesleg női nézőpontból, ami a multimilliárdos marketing-költségvetések és menedzserek ellenére is autentikusnak hat.

A női hang és a női identitás a mai napig sincsen a nők irányítása alatt. A véleménynyilvánítás és az írás olyan magasztos dolgok, amelyek csak a férfiak ki-

váltságai voltak, az ő kezükben volt ez a „hatalom”.

Ez a hozzáállás napjainkra enyhült, de korántsem tűnt el. Amíg a nőknek szóló tartalmakat, mint a romantikus mozikat és a feminista cikkeket is férfiak írják vagy rendezik, addig nem mondhatjuk azt, hogy a női „narrátorok” széles körben képviselnék magukat. Itt lép be a képbe Taylor Swift, napjaink egyik legnépszerűbb női előadója.

Más fiatal énekesnőkkel ellentétben, neki nem kellett levetkőznie – se szó szerint, se képletesen - és a sokkhatásra alapoznia, mint Miley Cyrusnak vagy Christina Aguileranak, amikor country sztárból világsztárrá lépett elő. Minden természetesen történt, amit mi a szövegein keresztül követhettünk. És itt van a lényeg. Karrierjének elejétől napjainkig magát adta, önmagát írta meg és ezzel önmagát hozta létre a popzene médiumán keresztül, egy mintát mutatva többmillió rajongójának, akik megtalálták magukat vagy részeiket a dalszövegekben és Tumblr posztokban. Ennek ellenére Taylor Swift féle női modell nem nevezhető újnak, mivel szinte minden tekintetben a klasszikus nő-ideál képet festi elénk.

Elsősorban ezért döntöttem úgy, hogy az ő karrierjéről akarok beszélni, nem pedig mondjuk Lordéról. Arra akarok kilyukadni, hogy Taylor Swift a fiatal, tizen-, huszonpár éves lányok szócsöve, jobban mondva képviselője. Nem akarja a popzenét új művészeti magaslatokba emelni, mint Lady Gaga, és nem építette fel magát mindenható pop-dívaként, mint Beyonce. Csupán egy fiatal nő, aki a zenéjén keresztül meséli az életét. És ez a női identitás szempontjából többet jelent, mint azt elsőre gondolnánk.

Mindent a hitelesség határoz meg, és amíg férfiak döntik el azt is, hogy egy nőnek hogyan kell kinéznie és viselkednie, addig az mindenképpen mesterségesnek fog hatni. Azonban amint egy nő megfogja ezeket a mintákat, és saját magán keresztül újraalkotja azokat, úgy egy saját identitást hoz létre. Swift is ezt tette. Fiatal korától kezdve népszerűsíti ezt az „átlagos lány-narratívát” a zenéjén keresztül, amit később tudatosan saját énképévé formált. Dalszövegeiben önbizalomra, önmegvalósításra, saját magunk és hibáink felvállalására buzdítja rajongóit, a tőle már megszokott, exeinek földbetiprásán kívül.

26 Bogdán Erik: Női narratíva Taylor Swiften keresztül

Lőjetek fel!

Leander Rising interjú ban. Most jöttünk ki a második lemezzel és azt turnéztatjuk a Blind Myself-fel és az Apey-val.

PB: Milyen érzés végigcsinálni egy koncertet?

Hogy lehet a rengeteg ember kibírni, vagy azt például, ha egy nap több városban is koncerteztek?

KL: Meg lehet szokni. Fizikailag a legmegterhelőbb. A nehéz része az, hogy ezen a turnén mi vagyunk általában az utolsó zenekar, így tizenegy körül kerülünk csak sorra a fellépésen. De mikor felmegy az ember színpadra, látja a közönséget, egyből megjön a kedve. Természetesen a végére már végképp nagyon kimerült lesz, de erről szól ez a műfaj, ezt muszáj így csinálni.

A LEANDER RISING NEVŰ EGYÜTTES JANUÁR 23-ÁN KONCERTEZETT A PÉCSI EST CAFÉBAN, AZON TÚL PEDIG, HOGY KEDVES VÁROSUNKBAN MEGFORDULTAK, RÉSZT VETTEK AZ EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁL ELŐFORDULÓJÁN IS. A ZENEKAR A METÁL MŰFAJÁT KÉPVISELI, MELY HAZÁNKBAN SAJNOS KEVÉSBÉ POPULÁRIS. FRONTEMBERÜKKEL, KÖTELES LEANDERREL BESZÉLGETTEM EL AZ EGYÜTTESRŐL, A DALFESZTIVÁLRÓL ÉS MAGÁRÓL A KONCERTEZÉS ÉLMÉNYÉRŐL. Pécsi Bölcsész: Hogy indult a zenekar és hol tart most?

Köteles Leander: 2009-ben kezdtem el önálló projektként ezt a zenekart, majd a Csak Te és a Viharom, Tavaszom című számnál már Vörös Attila is becsatlakozott a képbe egy rövid szóló erejéig és onnantól gyakorlatilag közösen írtuk ketten a dalokat. Az első lemezt már ketten szereztük, ez volt lassan 5 éve. Ő hozta be a zenekarba Jozzyt, azaz Takács Józsefet, valamint Budai Bélát is. Ezt követően kijött az első lemezünk is, 2012-ben. Körbejártuk az országot többször is, valamint voltunk a környező országokban is.

Voltak nagyobb mérföldkövek, mint a Fonogram-díj, vagy például felléptünk a Tankcsapda az éves záró koncertjén Debrecenben és a Slash előtt az Aréná-

PB: Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezzetek az Eurovíziós Dalfesztiválra?

KL: Ami azt illeti, már tavaly is neveztük ugyanezt a dalt egy akusztikus változatban, viszont az nem jutott be. Idén pedig úgy voltunk vele, hogy ez legpopulárisabb dalunk, nincs benne igazán se üvöltés, se szóló. Így hát bedobtuk, hátha lesz valami. És akkor egyszer csak szóltak, hogy bekerültünk, úgyhogy mentünk.

PB: A rajongók sok erőt adhatnak hozzá. Ők hogy fogadták az Eurovíziós indulást?

KL: Szerintem egy nyílt titok, hogy az Eurovízióra úgy válogatják be az előadókat, hogy valamilyen szinten legyen már közönségbázisuk. Tehát leginkább a rajongóknak köszönhetjük, hogy ennyire odafigyelt ránk a közmédia.

PB: Mik az elvárásaitok ezzel kapcsolatban?

KL: Őszintén szólva én nem szeretek versenyezni. A reklámértéke nagyon jó. Az, hogy eljutottunk egy nagyobb közönséghez, tekintve, hogy a mi műfajunk olyan, amit nem igazán játszik a média.

Jó az, hogy akihez a rádión és tévén keresztül nem, ahhoz most eljuthat egy pillanat erejéig a zenénk. Hátha még többen megszeretnek minket.

Ennyi. Nem várunk tőle semmit, csak kipróbáljuk.

Szőllősi Éva Patrícia: Lőjetek fel! – Leander Rising interj 27

Az akusztikus zene és az elektronika közti híd HA VALAKI MOSTANÁBAN FIGYELMESEBBEN KÖVETTE AZ INDEX.HU KÖNNYŰZENEI TEHETSÉGKUTATÓJÁT A SZÁM-OT, AZ KÖNNYEN LEHET, HOGY TALÁLKOZOTT MÁR A KAKTUS NEVŰ HÁROMTAGÚ PÉCSI-KAPOSVÁRI FORMÁCIÓ NEVÉVEL. ŐK LEHETNEK AZOK, AKIK HAZÁNKBAN MEGÁGYAZNAK AZ ELEKTRONIKUS ÉS AZ AKUSZTIKUS ZENE HIBRIDJÉNEK?

is bizonyítja, hogy a STENK tehetségkutatóján, a SZÁM-on csupán egy tized ponttal csúsztak le a továbbjutástól. Elég nagy szó egy fél éves, amúgy szokatlan módszerekkel dolgozó zenekartól.

A KAKTUS három tagból áll: a The Popeye-ből talán már ismert Szula Gergőből, Borbás Olivérből, illetve Irsik Bencéből. A zenekar még nagyon fiatalnak mondható, csupán fél éve létezik, viszont ez alatt a hat hónap alatt már többet értek el, mint sok másik zenekar. De mi lehet ennek a titka? Talán főleg az, hogy egy olyan érdekes műfajba vágtak bele, amivel nem sokan mernek kezdeni, tekintve arra, Egy hónapja jelent meg bemutatkozó EPhogy elég nehezen kivitelezhető,például ha a jük a Second Stone From The Sun, amivel színpadra vitelről van szó. felhívták magukra a figyelmet. Az album főleg a pszichedelia és az expermentál zenei Befoltozni az akusztikus és az elektronikus stílusok körül mozog. Fellelhetünk benne zene közti rést eddig csak kevesen vállalták ugyanúgy jazzes, mint rockosabb elemebe, és főleg egyes műfajokra koncentrálódott ket, de persze az elektronika sem maradhat eddig. Ott van például a Halott Pénz, a Brains ki. A jazzakkordok és a csúsztatott ritmusvagy a Punnany Massif akik ugyan főleg „nor- képletek teszik kicsit érdekesebbé a számál” hangszerekkel operálnak, de a háttérben mokat, melyeknek, ha úgy vesszük önálló mégis ott figyel egy DJ pult. A KAKTUS ese- tematikája is van. A csapat magát a világtében azonban nem erről van szó. A csapat egyetemet, a bolygókat és egy álomképekzenei atyja Borbás Olivér. Ő az, aki a jó öreg ből álló világot választottak az EP témájáMacBook és egy elektronikus zenei program, nak. Például az album nyitódala a Docking az Ableton segítségével hozza létre magát a To Venus is egy képzeletbeli landolást hivazeneszámok alapját, amit később alkalmaz- tott zeneileg megjeleníteni a Vénuszon. A nak normál hangszerekre, illetve a végső kislemez többi dala, a Localize, az Apollo’s rögzítés során már a mondhatni „akusztikus” Birth és a Tatoke is rendelkezik külön temahangszerek szólalnak meg a track-ben. tikával. A Tatoke szó például a Lakota indián törzs nyelvén antilopot jelent, így a srácok Persze az egésznek az alapja maga a prog- a szavannán békésen legelésző állat kéram, amivel összerakják a számot. A srácok pét próbálták meg visszahívni zeneileg. Aki stúdióra se nagyon költenek, hiszen egy iPho- nem hiszi el, az hallgassa meg, a kislemez ne-nal mindent fel lehet venni, majd később ingyen elérhető a YouTube-on és a Bandazt a programban lemintázni (szempelni), és Camp-en is! így létrehozni magukat a hangokat, bár ez nem egy új keletű dolog. Minden hangot fel- Reméljük, még találkozunk velük, talán használnak, amit csak tudnak, amit az utcán egyszer a Szenes színpadán is! hallanak, bármit. A zenekar kezdeti sikerét az

28 Dózsa-Juhász Máté: Az akusztikus zene és az elektronika közti híd

Őszintén, boldogan – a mulatós popzene virágzása

voltak, és igen, a zenei alapokon sem dolgoztak nettó negyven percnél többet, ráadásul az énektudás is megkérdőjelezhető volt. De ez egyáltalán nem számított sem akkor, sem most, mert a produkció hihető és hiteles, mentes minden álművész manírtól. Nincs szükségem középszerűnek is alig nevezhető, tehetségkutatókból kipotyogott emberek ömlengésére és világfájdalmára.

Nem akarok páros rímekbe szedve Coelho-t hallgatni egy húszéves lánytól, hiszen: Persze valójában ez a hirtelen jött népszerű- „egy ilyen lánynak a diszkóban a helye, ahol ség nem is jött annyira hirtelen, és egyáltalán a srácok táncra hívnak”. nem mondható gyökértelennek, vagy példanélkülinek. A „Grofó-jelenség” szerintem egy- Kis Grofó ugyanezt eleveníti fel, és csomaszerűen a kilencvenes évek popzenei hagyo- golja romapop köntösbe: a szövegek végmányait éleszti fel, azt a hagyományt, amit a telenül egyszerűek, mégis működnek, mert dekadens évezred-forduló söpört el többek az egész produkció hiteles. Ott áll a fiatal között Eminem, a Linkin Park, vagy az Evanes- cigánygyerek a kamu krokodilbőr cipőben, cence felfutásával. és nem tudom nem elhinni neki, hogy vele együtt én is az élet császára vagyok, és Magyarországon és a világ többi részén is a hogy igazából nem lehet az égadta világon kilencvenes éveket valamiféle megmagyaráz- semmi baj, amíg lehet bulizni és csajozni, hatatlan euforikus bizalom, öröm, és jókedv mert mi lenne az élet értelme, ha nem ez?! jellemezte. Leomlott a Vasfüggöny, véget ért Kis Grofó szerethető karakter, akiből jó éra hidegháború, és mindenki fellélegzett: tud- telemben hiányzik a profizmus, csak úgy, tuk, éreztük, hogy itt valami jónak kell jönnie. mint a korai Ámokfutókból, és csak remélni Aztán persze nem az lett. Az akkori és mai fia- tudom, hogy Grofó 20 év múlva nem egy talság közállapota közti különbséget a legjob- okkult teaárus lesz. ban talán a Moszkva tér ’89-es gondtalansága és a VAN valami furcsa és megmagyarázha- Persze messze vagyunk még attól a sikertatlan főszereplőjének állandó vívódása és bi- től, amit a Fekete Vonat 1999-ben ért el a zonytalansága mutatja be.

Bilakoval, ami az első (és azóta is egyetlen) teljes egészében lovári nyelvű szám, mely Nem véletlen, hogy az elmúlt években elsza- a hazai toplistán első helyezést ért el. De porodtak azok a „retro” fesztiválok és bulik, ha belegondolunk abba, hogy a Belehalok ahol a kilencvenes évekre alig, vagy egyálta- sikere előtt mennyi rapzenét játszottak a lán nem emlékező mai fiatalság ugrál Emer- hazai rádiók, és most Fluorral és Majkával gency House-ra, Dr. Alban-ra, vagy az UFO kezdődnek a lejátszási listák, nos, talán nem együttesre. Persze, a dalszövegek bugyuták is vagyunk annyira messze.

CSAK KIS GROFÓ ÉS JOLLY KÖZÖS SZERZEMÉNYEI KÖZÜL TÖBB MINT TÍZNEK VAN EGYMILLIÓ FELETTI MEGTEKINTÉSE A YOUTUBE-ON. MIKÖZBEN A RÁDIÓK NEM JÁTSSZÁK A DALAIKAT, ÉS A TÉVÉBEN IS ALIG SZEREPELNEK, A BGF GÓLYABÁLJÁN FELLÉPŐ KIS GROFÓ SZÖVEGEIT KÍVÜLRŐL FÚJJA AZ EGYETEMISTA IFJÚSÁG.

Árvai Péter: Őszintén, boldogan – a mulatós popzene virágzása 29

Sosem leszel túl öreg a mesékhez Rajzfilmajánló a bennünk rejlő kisgyereknek Adventure Time - Kalandra fel A Cartoon Network legnépszerűbb sorozata, és talán az egyik legismertebb modern rajzfilmsorozat. A történet Finnről, az emberről és testvéréről Jake-ről, a kutyáról szól, ahogy kalandokba keverednek Ooo rejtélyes és varázslatos földjén. A sorozat erőssége világának és karaktereinek felépítésében rejlik. Oooról eleinte nem tudunk semmit, de ahogy halad előre a történet, úgy derülnek ki meglepő és sokszor szívszorító események, amelyek velünk maradnak hosszú ideig. Ugyanez elmondható a mellékszereplőkről is. Ha feltűnt egy karakter valamelyik rész hátterében, az biztos, hogy okkal történt, és később sokkal többet fogunk majd megtudni róla. A történetvezetés is zseniális, semmi sincsen a szánkba rágva, kicsiknek és nagyoknak egyaránt megmozgatva a fantáziáját. Sokszor színes és könnyed, máskor pedig sötét és félelmetes, egy igazi hullámvasút, amire érdemes felszállni.

Regular Show – Parkos műsor Főszereplőink Mordecai és Rigby, az antropomorf kék szajkó és egy mosómedve, két huszonéves naplopó, akik egy városi parkban dolgoznak. Az epizódok általában arról szólnak, ahogyan a két „hősünk” megpróbál kibújni a munka alól, ami végül mindig rosszul sül el; gyilkos robotok, szellemek és emberevő autók támadásának formájában. A szereplők közti személyes konfliktusok és a száznyolcvan fokos fordulatok abszurditásukkal teszik érdekessé a cselekményt. A karakterek közti személyes kapcsolatok változásai viszik előre a történetet; bizalmi körök és barátságok változnak részről-részre. Ezek mellett a sorozat tele van tűzdelve utalásokkal filmklasszikusokra, mint a Vissza a jövőbe vagy a Nagy Lebowsky, és videojátékokra, mint Streets of Rage vagy Donkey Kong. Két tipikus fiatal felnőtt életét követjük, ahogy személyes és munkahelyi problémáik ütköznek egymással, akárcsak a miénkben, csak itt gyakrabban lógnak együtt űr-bébikkel.

30 Bogdán Erik: Sosem leszel túl öreg a mesékhez

Gravity Falls – Rejtélyek kis városkája

Over the Garden Wall

A Disney csatorna új gyöngyszeme magában ötvöz mindent, amit eddig elmondtam az előző két sorozatról; a színes és varázslatos világot, a nagyszerű és vicces karaktereket, az okos utalásokat, és ezeket megspékeli saját, egyedi kreativitásával. Mabel és Dipper ikertestvérpár nyarát követhetjük, amit nagybácsikájuknál töltenek. Az eleinte unalmas vakáció gyorsan megváltozik, amikor Dipper rátalál egy furcsa naplóra, ami tele van feljegyzésekkel a környék megmagyarázhatatlan jelenségeiről. A sorozat Gravity Falls városát övező rejtélyekről és összeesküvés elméletekről szól, amelyek szép fokozatosan bontakoznak ki. Gnómoktól, a zombikon át a dinoszauruszokig mindennel lesz majd dolgunk, a vicces jelenetek és a remek karakterpillanatok pedig megállás nélkül érkeznek, miközben megpróbáljuk kideríteni, hogy ki írta a naplót és mi köze lehet a közelgő világvégéhez. A természetfeletti miatt érkezünk és a karakterek miatt maradunk. Egy nagyszerű kaland, ahol semmi és senki sem az, aminek látszik.

A tíz részes mini-sorozat két testvér, az idősebb Wirt és a fiatalabb Greg bolyongásáról szól az Ismeretlen nevű erdőben, ahonnan lehet, hogy nincsen hazavezető út. Kalandjaik során sok fura és színes karakterrel találkoznak, többek közt Beatrice-szel, a kék madárral, aki segít nekik hazatalálni, de még ő sem védheti meg őket az erdőben leselkedő Bestiától.

A sorozat színei és tempója sokkal visszafogottabbak a megszokottnál, sok a nyugodt és csendes pillanat. A karakterek régi mesekönyveink illusztrációira emlékeztetnek, nekem sokszor a Bóbita képeskönyvem jutott eszembe. A kellemes jelenetek mellett szép számmal akadnak félelmetes pillanatok is; emberevő kísértetek és vérfarkasok formájában. Ez a rövid kis sorozat tele van érzelmekkel, megható jelenetekkel és egy érdekes kis csavarral a befejezés előtt. Egy gyönyörű séta az erdőben, amit hiba lenne kihagyni.

Bogdán Erik: Sosem leszel túl öreg a mesékhez 31

Louis álla koppan a padlón - Mi a …? – meredt maga elé Louis de Von. Az előtte heverő valami nem keltett túlzottan bizalomgerjesztő benyomást, ugyanis teljesen úgy nézett ki, mint egy véres húscafat. Talán azért, mert az is volt. Méghozzá nem is akármilyen húscafat. Emberi húscafat.

Aztán megmozdult.

Louis álla a földön hevert. A valami megnyúlt, hos�szabb lett, s mikor nyögött egyet, egészen úgy nézett ki, mintha nyújtózkodna. De a húscafatok nem tudnak nyújtózkodni. Az orrát ekkor megcsapta a bomlás jellegzetes szaga, s ebből arra a következtetésre jutott, hogy ez valószínűleg mégis csak tud.

- Szép jó reggelt! – szólalt meg a valami, s egyik nyúlványát a központi véres húsdarába mélyesztette, majd kis idő múlva olyan hangot adott ki, mint mikor lehúznak egy cipzárt. A húscafatok nem tudnak beszélni. Ez tudott. Mégpedig nem is akármilyen nyelven. Ez képes volt arra, hogy megszólaljon oroszul, tudott indonézül, s körbe tudott volna vezetni egy japán turistacsoportot a Térgeometriai Múzeumban, már ha egyáltalán létezne ilyen múzeum.

A húscafat ekkor összezsugorodott, majd vörös bozontot növesztett. Louis eldobta az agyát. Majd mikor megjelent egy fej is, már lemondott arról a tervéről, hogy egyáltalán megkeresse. Őszintén szólva, már nem lepődött meg semmin. Először is: egy húscafat a Térgeometriai Múzeumban. Másodszor: ami nyújtózkodik. Harmadszor: ami beszél. Negyedszer: amiből előbújt egy lány.

Az ismeretlen egyed kimászott eddigi tartózkodási helyéről, majd gondosan visszahúzta maga után a cipzárt. Karján és combján elmaszatolódott vérfoltok tarkállottak, meglehetősen kísértetiessé téve ezzel látványát. Már ha képesek vagyunk elfeledkezni arról a tényről, hogy egy húscafatból mászott ki. Körbenézett a teremben, majd Louis háta mögé ment.

- Ez a te agyad? – kérdezte, miközben felvette a földről Louis eldobott agyát. – Vigyázhatnál rá jobban is. Így egészen be fog porosodni. – mondta, s megtörölgette a kissé nyálkás szervet. Odament Louis-hoz, s visszaültette az agyat eredeti helyére.

- Így ni. – Lépett hátrébb a lány, s úgy szemlélte meg a férfi fejét, mint egy festőművész a művét félkész állapotban. – Nem, még nem az igazi – rázta meg a fejét, majd miután néhány kósza tincset kisöpört Louis homlokából, elégedetten csettintett egyet.

Louis lehajolt, hogy visszategye leesett állát. Biztosan álmodik.

- Nem, nem álmodsz.

- Nem, nem látok bele a fejedbe.

Mégis, ki ez a … ?

- Anna van Nijson vagyok, s jelenleg én birtoklom a Térgeometriai Múzeum igazgatónője címet.

Csak kár, hogy nincs is ilyen intézmény. Úgyhogy azt hiszem, itt az ideje elmennünk innen.

Louis még időben elkapta zuhanó állát. Nem ártana pár új csavar. Ezek már nem rögzítenek rendesen.

Anna van Nijson ezt azonban már nem láthatta, mert ekkorra már hátat fordított Louis-nak, s a komor, szürke falakat tanulmányozta kissé gondterhelt arccal.

Louis nem értett semmit. Fogalma sem volt, mit keres egy véres húscafat a Térgeometriai Múzeumban. Az, hogy ő mégis hogyan és mikor került ide, annyira nem érdekelte. Az állát rögzítő csavarok viszont annál inkább – ugyanis minél többször súrolta az álla a padlót, azok annál inkább meglazultak.

Louis újra a húscafatra nézett, ami ebben a pillanatban összezsugorodott, majd vörös bozontot növesztett.Hamarosan kikúszott belőle egy lány, majd gondosan visszahúzta maga után a cipzárt.

Karján és combján elmaszatolódott vérfoltok tarkállottak, meglehetősen kísértetiessé téve ezzel látványát.

Biztosan álmodik.

- Nem, nem álmodsz.

Ez belelát a fejébe.

- Nem, nem látok bele a fejedbe.

Mégis, ki ez a … ?

- Anna van Nijson vagyok, s jelenleg én birtoklom a Térgeometriai Múzeum igazgatónője címet. Csak kár, hogy nincs is ilyen intézmény. Úgyhogy azt hiszem, itt az ideje elmennünk innen – azzal hátat fordítva Louis-nak, odasétált a már falnál ácsorgó Anna van Nijson mellé, s ugyanolyan gondterhelt arccal kezdte el tanulmányozni a szürke falat, mint mellette álló társa.

Louis pár percre kővé dermedt a döbbenettől, szeme ide-oda ugrált a húscafat és a két Anna van Nijson között. Azonban mikor a húscafat ismét összezsugorodott, s vörös bozontot növesztett, szemei abbahagyták eddigi tevékenységüket, s elgurultak a terem vége felé.

Ez belelát a fejébe.

32 Csapó Gyöngyvér: Louis álla koppan a padlón

- Ez a te szemed? – kérdezte az ismerős hang, miközben a tulajdonosa felvette a földről Louis elgurult szemét. – Vigyázhatnál rá jobban is. Így egészen be fog porosodni. – mondta, s odament Louis-hoz, s visszaültette a szemet eredeti helyére.

- Így ni. – Lépett hátrébb a lány, s úgy szemlélte meg a férfi fejét, mint egy festőművész a művét félkész állapotban, majd elégedetten csettintett egyet.

Louis most már teljesen biztos volt abban, hogy álmodik.

- Nem, nem álmodsz.

Ez belelát a fejébe.

- Nem, nem látok bele a fejedbe.

Mégis, ki ez a…?

- Anna van Nijson vagyok, s jelenleg én birtoklom a Térgeometriai Múzeum igazgatónője címet. Csak kár, hogy nincs is ilyen intézmény. Úgyhogy azt hiszem, itt az ideje elmennünk innen. – Már ott sem volt, ugyanolyan gondolkodó arccal simogatta az állát a fal vizsgálata közben, mint a másik két lány.

Louis álla koppant a padlón a döbbenettől – azonban ez a három Anna van Nijsont csöppet sem zavarta. Mikor felegyenesedett a földről, megakadt a szeme az ismét vörös bozontot növesztő húscafaton, amiből ismét – immár negyedjére – kibújt egy lány, szépen nyugodtan visszahúzva maga után a cipzárt. Karján és combján elmaszatolódott vérfoltok tarkállottak, meglehetősen kísértetiessé téve ezzel látványát.

rejtenek titkos ajtót. Azonban minél inkább kétségbeesett, annál kevésbé tudta elkerülni, hogy a látómezejébe kerüljön a húscafat, ami olyankor egyből összezsugorodott, s vörös bozontot növesztett. S az Anna van Nijsonok egyre csak bújtak ki a húscafatból, s csatlakoztak a már falnál álló Anna van Nijsonokhoz.

A harmincnegyedik vörös bozont és párbeszéd után Louis rájött, hogy ha hanyattfekszik a terem padlóján, s tekintetét a mennyezetre szögezi, elkerülheti egy újabb Anna van Nijson előbújását.

Néha rápillantott a falnál gondolkodó Anna van Nijsonokra, hátha jutottak valamire, habár ő maga is tudta, hogy lehetetlen. Már nem is tudta, melyik volt az első lány közülük. Órák, vagy talán napok teltek el így – Louis a földön feküdt, aludt, vagy épp a plafon tökéletesen sima felületét bámulta. Nem tudta volna megmondani, mióta van itt. Nem érzett éhséget, sem pedig szomjúságot, s a szükség sem gyötörte. Azonban a végtagjai egy idő után kellemetlenül zsibbadni kezdtek a folyamatos fekvéstől, így kénytelen volt felkelni, s tenni néhány kört a teremben. Sejtette, hogy nem fogja tudni elkerülni, hogy a húscafat a látókörébe kerüljön. Az egyből összezsugorodott, s vörös bozontot növesztett. Ismét kibújt belőle egy lány, aki gondosan visszahúzta maga után a cipzárt. Karján és combján elmaszatolódott vérfoltok tarkállottak, meglehetősen kísértetiessé téve ezzel látványát.

Louis tudta, hogy nem álmodik.

Louis remélte, hogy álmodik.

- Nem, nem álmodsz.

- Nem, nem álmodsz.

Tudta, hogy ő sem lát bele a fejébe.

Remélte, hogy ő sem lát bele a fejébe.

- Nem, nem látok bele a fejedbe.

- Nem, nem látok bele a fejedbe.

Remélte, hogy nem az fog következni, ami.

Tudta, hogy az fog következni, ami.

- Anna van Nijson vagyok, s jelenleg én birtoklom a Térgeometriai Múzeum igazgatónője címet. Csak kár, hogy nincs is ilyen intézmény. Úgyhogy azt hiszem, itt az ideje elmennünk innen – majd komótosan odasétált a falnál ácsorgó Anna van Nijsonok mellé, hogy épp olyan elmélyülten vegye szemügyre a szürke falat, mint hasonmásai.

- Anna van Nijson vagyok, s jelenleg én birtoklom a Térgeometriai Múzeum igazgatónője címet.

Csak kár, hogy nincs is ilyen intézmény. Úgyhogy azt hiszem, itt az ideje elmennünk innen – majd odasétált a többi Anna van Nijsonhoz. Louis azonban ezt már nem látta, szemét a húscafaton tartva sietett felé, mielőtt újra összezsugorodna, s gyorsan belenyúlt. Kitapogatta a cipzárt, lehúzta, majd nagy levegőt véve belebújt a húscafatba, s teljesen eltűnt benne.

Louis már nem mert ránézni a húscafatra, azonban elég volt már annyi, ha a szeme sarkából vetett rá egy sanda pillantást, s a húscafat egyből összezsugorodott, s vörös bozontot növesztett. Louis körbejárta az egész termet, hogy kiutat találjon, azonban rá kellett jönnie, hogy a komor, szürke falak nem

Soha többé nem jött elő sem ő, sem pedig a harminchatodik Anna van Nijson.

Csapó Gyöngyvér: Louis álla koppan a padlón 33

Pályázatfigyelő Határidő: 2015. április 17.

Típus: start up Leírás: Seed Star Battle startup verseny. Innovátor vagy, aki bizonyítani szeretne? Van egy jó startup ötleted, amely sikerre van ítélve, csak megfelelő szakmai támogatásra van szükséged a megvalósításához? Akkor eljött a TE időd! Jelentkezz a Seed Star Battle startup versenyre, mutasd be a vállalkozásindító ötletedet vagy a már meglévő startupodat a weboldalunkon található űrlap segítségével, vagy egy 30 másodperces videóban, esetleg prezentációban. Összdíjazás: 1 000 000 forint Elérhetőség: www.seedstarbattle.com

Határidő: 2015. május 30.

Típus: novella

Leírás: Az Ügyészek Országos Egyesülete 2015. évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, amelynek alkalmából novellaíró pályázatot hirdet. A pályázat tematikája: az ügyész, aki a munkáját hivatásnak tekinti, nem csupán dolgozik, hanem életformát, attitűdöt választ.

Minden hivatást gyakorló számára eljön a nap, amikor a hivatásába vetett hite megrendül. E mélypontról valaki vagy feláll és megőrzi az elhivatottságát, a kedvét, vagy úgy dönt, a hivatás is csak munka, „dologidő”, amin túl kell lenni, napról napra. Az ügyek mögött azonban mindig emHatáridő: 2015. április 20. berek és konfliktusok rejlenek - vaTípus: videó Leírás: „Egyenlő-e a nő”? A pályá- jon elegendő a szokásos ügymenet rutinjával megoldani? zat célja: A társadalom nemek közti egyenlőtlenségekről való ismereteinek bővítése, a nők és férfiak egyen- A pályázatnak nem célja az ügyészi lősége iránti társadalmi elkötelező- munkavégzés jogszabályszerű, hitedés erősítése egy közösségi média les ábrázolásának elvárása, ugyankampányeszközeivel, amelyet a be- akkor a kiírásban rejlő konfliktus érkező legjobb videók terjesztésé- irodalmi feldolgozásánál előnyt élvel valósít meg a pályázatot kiíró veznek azok a történetek, amelyek Női Érdek. A pályázat célkitűzéseivel elsősorban az ügyészi, de legalábbösszhangban álló személyes hang- is a bűnüldöző hivatásban felmerüvételű maximum 1 perc terjedelmű videókat várnak. A videó bármilyen lő problémákkal foglalkoznak. Terjetechnikával készülhet, töltsétek fel a delmi megkötés: legalább 10 000, youtube-ra, tegyétek azt nyilváno- legfeljebb 30 000 leütés. Nevezési díj nincs. san megtekinthetővé, és küldjétek el a a videó linkjét az egyenloeano@ gmail.com e-mail címre. Összdíjazás: 225 000 forint Összdíjazás: 300 000 forint Elérhetőség: Elérhetőség: http://www.ugyeszek.hu http://www.noierdek.hu

34