SVETISLAV BASARA (SRB

Svetislav Basara

RESET, RESTART, REINSTALL... OR WAIT

Mi, emberek, többé-kevésbé mind hasonlítunk arra a náci tisztre, aki Drohobics főterén egy napon csak úgy lelőtte Bruno Schulzot, majd alig pár hónappal később – amikor valaki őt meglőtte –, a kórházba szállítása közben felpanaszolta a hordágyán, hogy: „Istenem, mit tettem, hogy így jártam?”

Minden alkalommal, ha veszélybe kerül az életünk, elgondolkozunk rajta, mit vétettünk, mivel érdemeltük ki, hogy ez jutott osztályrészül. Ahhoz, hogy az történjen velünk, ami történik, elég pusztán léteznünk – amihez még az ujjunkat sem kell mozdítani –, amit igazából ki sem érdemeltünk semmivel. Ugyanakkor tudni kell – hajdan tudták, azóta feledésbe merült –, hogy ha nem az történne velünk, ami történik, akkor valami sokkal rosszabb történne, és hogy a háborúk és a természeti katasztrófák nagyobb katasztrófákat akadályoznak meg.

Idővel berögzült a gondolat, hogy a kortárs tudomány és technológia fejlettsége révén ma már képesek vagyunk megakadályozni a járványokhoz hasonló szerencsétlenségeket (vagy csak azt, amit mi, emberek, szerencsétlenségnek tartunk).

Közhely, hogy az utóbbi 250 évben az emberi faj szadista módon kihasználja és megerőszakolja a természetet. A természet szerencsére nem üt vissza azonos erővel, nem bosszúálló – mégiscsak a gyermekei vagyunk –, ám időről időre emlékeztet minket, hogy léteznek olyan dolgok, amelyek 1. előreláthatatlanok, 2. ellenőrizhetetlenek. 2019 végén a távoli kínai tartományban hirtelen megjelent egy járvány, amelyet a Covid 19-nek nevezett vírus okozott.

A vírus (és nyomában a betegség) villámgyorsan elterjedt az egész világon. A kereskedőhajók helyett most a légiforgalom a fertőzés express terjesztője. A világ egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy ugyanabban a helyzetben találta magát, mint az antikvitásban és a középkorban.

A világ nem csak a járvány és a patológia területén, de lélektanilag is visszatért a középkorba, bizonyos esetekben az animista időkbe. We, humen are all more or less similar to that nazi officer who shot and killed Bruno Schulz, out of the blue, in the main square of Drogobych. Then a few months later, having been shot by someone, complained on his stretcher while being carried to the hospital: ”Oh Lord! What have I done to deserve this?”

Whenever we are in danger, we tend to wonder which commandment we have broken to deserve getting into what we actually got into. It is enough to just merely exist for us to undergo all that is happening to us – when we did not lift a finger in order for something to happen, why would we deserve any consequences?

We shall keep in mind however, that what is happening at the moment could be worse. This is the knowledge of our grandparents that we tend to forget about. Wars and natural disasters are actually stopping even greater catastrophes from happening.

It has become common to think that we can block epidemics and other similar misfortunes from happening with the help of our scientific and technological achievements.

It is commonplace that in the last 250 years the human race has been sadistically exploiting and abusing nature. Fortunately, nature does not strike back to the same extent, we are her children after all, but every now and then it reminds us of the fact that there are some things that are unpredictable and uncontrollable.

In the end of the year 2019 in a remote Chinese province an endemic reared its head caused by a virus named Covid-19.

The virus has spread all over the world in the blink of an eye and has become a pandemic. In old times it was sea commerce and merchant vessels, nowadays it is air travel that is the main transmitter.

The world however, was unable to believe that it has come to find itself in the same situation as if it was in Antiquity or in the Middle Ages.

Our world shifted back in time and not only in the field of epidemiology and pathology, but also psychologically speaking: in some cases animism was back.

Hamarosan nem lehetett tudni, mi a veszélyesebb – a járvány vagy a járvány-szakértők, akik tanácstalanságukban ellentmondásos utasításokat adtak, a leghatékonyabbnak pedig azok bizonyultak, amelyek az antikvitásban és a középkorban is érvényesek voltak – kerülni a fertőzötteket, kerülni a tömeges gyülekezéseket és minél gyakrabban kezet mosni.

Minden ország a saját módján harcol a járvány ellen.

Az ország, ahol én élek, Szerbia, a saját szokásaihoz hűen először tagadással harcolt.

A meglehetősen későn felállított válságstáb (fél)hivatalos álláspontja szerint, amely a köztársasági elnök jelenlétében hangzott el (kevesen fogják ezt Szerbián kívül elhinni), „a Covid 19 a legnevetségesebb vírus a történelemben”, és hogy „nekünk, genetikailag ellenálló szerbeknek, akik túléltük a bombázást, semmit sem árthat a vírus.”

Amint a korona elragadta első áldozatait – összehasonlíthatatlanul kevesebbet, mint Olaszországban és Spanyolországban – a legnevetségesebb vírus „a nemzet fennmaradását kezdte el veszélyeztetni”.

Majd (alkotmányellenesen) rendkívüli állapotot hirdettek.

Felfegyverkezett katonai alakulatok járőröztek az utcákon.

A 65 évnél idősebbeknek (ugyancsak alkotmányellenesen) megtiltották az otthonaik elhagyását. Ez a házi börtön ötven napig tartott, ez idő alatt sok krónikus betegségben szenvedő öregember vesztette életét, nem lehetett őket gyógyítani, mivel a kórházak megteltek a Covid 19-es betegekkel.

A lakosság többi részére vonatkozó kijárási tilalom délután 17 órakor kezdődött és reggel 6-ig tartott.

Korona, korona! Minden más halálnemre árnyék vetült. Ha nem a koronától haltál meg, majdhogynem meg sem haltál. Egy adott ponton szinte presztízsértékűvé vált megkapni a korona-betegséget.

Személyesen úgy vélem, hogy a koronavírus-járvány az utolsó percben érkezett. Ha nincs ez a járvány, akkor valami sokkal rosszabb történik – hogy mi, azt nem fogjuk megtudni, vagy csak később tudjuk meg.

Erősen távolságtartó vagyok a jóslatokkal szemben. Mindegy, hogy rózsaszínűek vagy sötétek-e, végképp szkeptikus vagyok a katasztrófák előérzetével kapcsolatban, mégis egy évvel a világjárvány kirobbanása előtt

It was soon to be unclear which is more dangerous: the pandemic or the helpless experts giving contradictory instructions. The most effective pieces of advice were the ones that survived from Antiquity and the Middle Ages: stay away from the infected, avoid mass gatherings and wash hands as often as possible.

Each country fights the virus in their own way.

Serbia, the country where I come from, initially reacted with negation in accordance with its customs.

The government's Coronavirus Taskforce was set up quite late and their (semi-)official viewpoint (people outside of Serbia will hardly believe this), announced in the presence of the president of Serbia, was that „Covid-19 was the most ridiculous virus in history” and ”for us, genetically resistant Serbs, who have survived the bombings, it can do no harm whatsoever”.

As soon as the virus claimed its first victims, far less so than in Italy or Spain, that ”most ridiculous virus” mentioned above was now ”threatening the existence of the nation”.

Next, a state of emergency was announced (that was unconstitutional).

Armed forces were patrolling the streets.

People over 65 were not allowed to leave their homes (also unconstitutional). During this home imprisonment, that lasted for 50 days, lots of the elderly, suffering from chronic illnesses, lost their lives. It was not possible to treat them because the hospitals were full of Covid patients.

A curfew was applied to the rest of the population between 5pm and 6am every day.

Corona, Corona! Any other ways to go were neglected. If you did not die of Corona, you have not actually died. At one point it became prestigious to get the virus.

Personally, I think this pandemic arrived at the last minute. If it had not evolved, something way worse would have happened. We will either never know what it would have been, or we might learn about it later.

As for predictions, I am strongly sceptical. It does not matter if they depict a rosy or a dark future. And finally, I am utterly sceptical about intuitions of approaching disasters however, a year before the pandemic I did have a strong intuition that some catastrophe was coming.

Since I live amongst the hills of the Balkans, this intuition was not fully wrong: in the Balkans there is always something brewing. I had similar impressions, if

erős érzetem támadt, hogy valami katasztrófa közeleg.

Miután a hegyekkel borított Balkánon élek, ez a benyomás nem volt egészen alaptalan – a Balkánon mindig készülődik vagy zajlik valami katasztrófa. Hasonló benyomásom volt (talán még erősebb is) 2019 novemberében, amikor tíz éves szünet után néhány napot Párizsban töltöttem.

A Charles de Gaulle repülőtértől a Párizs központjáig húzódó (és lassan mozgó) autóbuszok és autók kolóniája ördögien hasonlított az amerikai katasztrófafilmek földönfutóinak kolóniájára, akik a földönkívüliek inváziójától vagy árvíztől menekülnek, hogy a Fény Városában találjanak menedékre.

Az autók és autóbuszok kolóniái egyformán lassan vonszolták magukat az ellenkező irányba is, mintha épp a Fény Városából menekültek volna.

Párizs mindig dinamikus város volt, ám a zűrzavar, amit néhány napon át az utcákon, a metrókon, az éttermekben és a művészeti galériákban tapasztaltam, nem dinamika volt, hanem káosz, alig kisebb a balkáninál.

Leszámítva az építészetet, alig volt valami különbség a San Michel sugárút és az isztambuli Kapali Csársi között.

Két-három hónap után felfogtam, hogy a járvány lelassította az események forrongó folyamatát.

Úgy tűnik, a világ idő előtt rohant a pusztulásába.

És most?

Az első (leggyakoribb) gondolat – reset.

Ám visszaállítható-e a világ a gyári beállításokra?

A második (fantasztikusabb, ám kivitelezhetőbb) ötlet – restart.

Ám ha újraindítjuk a Windows-t, ismét Windows-t kapunk.

A harmadik lehetőség – reinstall.

Ez túlságosan bonyolult.

A legvalószínűbb – wait.

Ülni és várni arra, amit a járvány lelassított.

Orcsik Roland fordítása not stronger in November 2019 when – after a 10 year break –, I spent some time in Paris.

The slowly moving queue of buses and cars between Charles de Gaulle airport and the centre of Paris dreadfully resembled to the colonies of those fugitives in American disaster movies who are fleeing from an alien invasion or a flood to find shelter in the City of Lights.

The lines of buses and cars were moving just as slowly in the opposite direction, as if they had just escaped from the City of Lights.

Paris has always been a dynamic city, but the havoc that I witnessed during those few days in the streets, in the undergrounds, in the restaurants, at exhibition centers was not dynamism, it was mere chaos. Not much less of an extent than that in the Balkans.

There was hardly any difference between Boulevard Saint-Michel and Kapali Çarşi Grand Bazaar of Istanbul, except for the architecture.

After two to three months, I realized that the pandemic has slowed down the unceasing global drama.

Looks like the world has run into its end too early.

And now what?

The immediate (and most common) reaction is – reset.

But is it possible to reset the default settings of the world?

The second thought is – to restart (more sci-fi-like, more practicable though).

However, when we restart Windows, what we get is Windows again.

Third option is – to reinstall.

That is too complicated.

The most probable is – to wait.

Stay put and wait for what the pandemic has slowed down.

Translated by Szabó Sára from the Hungarian translation by Roland Orcsik.

Svetislav Basara (1953) szerb író. Több mint negyven könyv, köztük regények, esszé- és novelláskötetek szerzője. Munkásságát számtalan díjjal ismerték el. Könyveit lefordították angol, német, francia, spanyol, holland, bolgár, szlovén, ukrán, szlovák és magyar nyelvre. Legutóbbi kötete magyarul: A merénylet angyala (2017). Svetislav Basara (1953) Serbian writer. Author of more than forty novels, essays and short story collections, he is also the winner of numerous awards and honors, including the NIN Prize in 2008. His books have been translated in English, German, French, Spanish, Dutch, Polish, Hungarian, Bulgarian, Sloveninan, Ukrainian and Slovak language.