Jan van Rijckenborgh - Az egyiptomi ős-gnózis IV. by Apokrif evangéliumok, Misztériumok

Az EGYIPTOMI ŐS-GNÓZIS ÉS KIÁLTVÁNYA AZ ÖRÖK JELENBEN

Újra kihirdette és magyarázatokkal ellátta HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ műve, a TABULA SMARAGDINA és a CORPUS HERMETICUM nyomán

J. VAN RlJCKENBORGH

4. kötet Renova sorozat 5 Rozekruis Pers - Haarlem - Hollandia

Eredeti cím: De Egyptische Oergnosis en haar roep in het eeuwige nu

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája

LECTORIUM ROSICRUCIANUM Pelikán Konferenciahely 2528 Úny, Bakenessergracht 11-15 NL2011 JS Haarlem Hollandia és Svájc CH1824Caux

Tartalomj egyzék

Előszó.............................................................12 /

A tizenharmadik könyv: Hermész Triszmegisztosz Táthoz az általános lelkületről...................................15

A szív és a kedélyállapot................................24 A három gyertyatartó A kedélyállapot Boldogok a tisztaszívűek A kedélyállapot megváltoztatásának lehetősége A szív tusája A szív megkeményítése

III

A kedélyállapot megváltoztatása .... 32

Természetszülte tudatunk...............................39

A lélek küzdelmének célja A pozitív értelem A szív megtámadása önmagunk által Az ösvény egyik veszélye Az ember mint állatfajta A káma-manaszi tudat A tudatalatti

Eredj, és többé ne vétkezzél!..........................45 A glandula pinealis avagy tobozmirigy és hatása Az akupunktúra Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője

A szentelő Szellem.........................................54 A szív megkeményítése Miért nincs a kedélyállapotban egyensúly Az idegéter, a gonosz salétrom és a tobozmirigy A magunkra erőltetett nyugalom következményei A Szentelő Szellem

VII

Gyógyulás a szentelő Hétszellem által...

Az oktalan lények és a lelkület A rózsaszív és a lelkület Hogyan semlegesítsük a természetben-születettség lélekgyilkos sajátságait A lélek fénye Miért van testalakunk? A kétféle kedélyállapot A gyógyulás utáni vágy szükségessége A szellem beereszkedése

VIII

A kétszeres gyógyír........................................68 Hatásának feltételei A csakrák Az éteri hasonmás A kettő, amelynek hárommá kell lennie A tobozmirigy új légzésének szükségessége A transzfiguráció, a nagy helyreállítás és felgyógyulás Nem Lélekiskola, hanem Szellemi Iskola A törvény, amely fegyelmez és nevel A három sugárrend A lélek és a személyiség kellő életvitele

Isten egyszülött Fia .

.'.................................79

Az eredeti lélek, a belső Krisztus Az emberi életszellem kialakulása Ez az én szerelmetes fiam Én és az Atya egy vagyunk - Nélkülem semmit sem tehettek Az új életvitel a központi életelvből fakad A megszabadulás - a rózsakeresztes szerzet által kinyilatkoztatott - tudománya A bűnök egyedüli bocsánata Még ha bűneitek skarlátpirosak is

Szenvedés A pátosz fogalma A szív és a magsugárzás Beható lás a szívbe és annak leírása

A lelkület és az ige..........................................94 A két halhatatlan képesség A gégecsakra és a beszéd Öt percnyi oktalan gondolkodás Egy percnyi ellenőrizetlen beszéd Kezdetiben vala az ige Az okkultizmus visszaél a beszéddel

XII

A szív megszabadítása....................................101 A szív nyüzsgése Elcsöndesülés Isten előtt Betlehem békéje, a szív szabaddá tétele Megérkezés arimathiai József udvarába

XIII

A két halhatatlan képesség..............................106

XIV

A belső törvény...............................................112

A monád magsugárzásáról A megkristályosodásról, a halálról és a nemek szétválásáról A tanulók irányulása

A halál nem létezik A megképzett eszme és megtestesülés A bűn zsoldja A belső törvény

A szellem kardja.............................................121 A rózsakeresztesek fejlődési útja A lejtmenet A változások játéka Ma, amikor megértitek a hangot, ne keményítsétek meg a ti szíveteket

XVI

Az Ige, mely kezdetben volt...........................129

A monádikus folyamat három fő nézete Rejtett Jcapcsolat Istennel A monádikus kundalini megjelenése Az én eltűnése

A fej három csakrája A Grál-lovag pajzsa és a Szent Grál kardja Álmokjelekjóslatok, madarak, zsigerek, tölgyfák A hatalmas pünkösdi csoda

XVII

Jelek, jövendölések, madarak, zsigerek, tölgyek............................................................137 Fák Salamon temploma A madár-jelképrendszer Lelkemet a zsigerekig megérintették

XVIII

A tizennegyedik könyv: A titkos hegyibeszéd az újjászületésről és a titoktartási fogadalom............................141

XIX

Az újjászületés anyaméhe...............................150 Az újjászületés titka E világ bölcsei A bölcsesség magja Hogyan fejlődik ki a transzfiguráció?

A csend magja.................................................157 Az új hordozó képe A szórna pszichikon További testeink is volnának? A csend anyaga és Sophia anyaga Az atomtudomány és tévedése Az emberiség elanyagtalanodása

XXI

A gnosztikus tudatossá válás..........................166 Mindezt még élve sírommá tettem A természetben-születés és a Sophia A kiemelkedés eszméje A tizenkét kényszer avagy alapvető rossz szokás A kényszerítő erők kiűzése A tíz erény vagy erő

XXII

A világon, de nem a világból..........................174 A titkos beszéd A tizenkét rossz tulajdonság magyarázata

A természetalak feladata A szent képlet XXIII

A tizenötödik könyv: Hermész Triszmegisztosz Aszklépioszhoz a helyes gondolkodásról...............................................182

XXIV

A harmadik természet....................................................186 A belső egyenesség Az ideiglenes harmadik természet Szeresd Istent mindenek felett és felebarátodat mint tenmagadat A viszálymentesség Isten erejének egyik hatása Aszklépiosz és Tát eggyéválása

XXV

Tát, Aszklépiosz és Hermész egyesülése . In Jesu morimur Az indulatok A teremtő szervek

.192

XXVI

Isten tevékenységének hat nézete . . Az isteniség megalkotása A klasszikus rózsakeresztesek igéje

.198

XXVII

A tizenhatodik könyv: Hermész Anionhoz a lélekről........................................201

XXVIII

A lélek létezik...............................................................210 Ámon, a rejtett ember Belátás - hit - életvitel A nagy terv

XXIX

Erő és mozgás...............................................................215 A soha be nem fejeződő teremtésfolyamat A lélek önfeláldozása Életösztön és sóvár vágy Akarati és érzésbeli sürgetés

XXX

Minden probléma megoldásának a kulcsa Ketten élnek a mikrokozmoszban Az oktalan ember

. 220

XXXI

A tizenhetedik könyv: Hermész Táthoz a való igazságról .... 223

XXXII

Az igazság mindig győz.......................................227 Az igazság munkamódszere Az égi viszály

XXXIII Hermész, a háromszor hatalmas...........................233 A tizenhat faj Az alapvető valótlanság Az igazság útja XXXIV Az igazság él!.......................................................239 Az Egyetemes Lánc háromszoros munkája Szómagyarázat.................................................... 243

Előszó

Mélyről fakadó örömmel és szívbéli hálával adjuk közre Az egyiptomi ős-Gnózis negyedik, utolsó kötetét. Ezzel a kiadással minden idők megváltó üzenetét szándékozzuk legegyetemesebb alakjában bemutatva - az Arany Rózsakereszt ifjú gnosztikus szerzetének küldetésével és feladatával összhangban - a kereső emberiség számára ismét kihirdetni és megmagyarázni, hogy az utat, amely ténylegesen az ember rendeltetésének beteljesítéséhez vezet, újra tudatossá és láthatóvá tegyük. E végidőkben, amikor minden régi bizonyosság inog és öszszedől, rengetegen kutatnak vágyakozva az Egyetlen Világosság után, amely folyamatosan fénylik a sötétségben, de amelyet a sötétség nem képes befogadni. Mindezeknek a keresőknek hangzik fel újra „Egyiptom földjéről" a szeretet-bölcsesség Őtőle, aki nem hagyja el kezeinek alkotásait. Mindazok, akik valóban Istent keresik, meg fogják érteni a hermetikus bölcsességből nekik szóló hívást, és tudni fogják, mit kell tenniük. Reméljük, még megfelelő időben e hivatásnak szentelik magukat. Korszakunk aratómunkásai készen állnak! Bárcsak sokan csatlakoznának sietve az aratáshoz! J. VAN RIJCKENBORGH

A Napba öltözött asszony

A Földön hétfejű, tíz-szarvú sárkány ül, mint kotlós a tojásokon. Farkával a csillagok egyharmadát lesöpri az égről. Denevérszárnyai szemekkel vannak tele: ő uralja a Földet. Az apokalipszis Napba öltözött asszonya a Holdon és a kígyón áll, fejét 12 csillagból álló koszorú övezi. Ó a Szerzet, amely a gyermekkel, az ifjú Gnózissal, az arany szerzetlánc új láncszemével a pusztába menekül, hogy megmentse a sárkánytól. A gyermeket ezután az Atya, a korona, a mindent látó szem kezébe adja, s az magához emeli a mindenség fátylai mögé. Az asszonytól jobbra az ősatya, az isteni teremtő hatás, az erőkiárasztó áll, aki kezében az Allatöv gyűrűjét tartja, amely köré farkát szájában tartó kígyó tekeredik tizenkétszeresen. Az ősatya az ősanyára mutat: belé árasztja erejét. Az ősanya a befogadó - ezért tartja két kezét kehely alakban; ő az, aki, az idő korlátait jelképező Szaturnusznak ellenáll - ezért van homokóra a fején. Kettejük ruhája alkotja azt a függönykárpitot, amelyet a Nap, a központi Krisztus-elv elől vonnak félre: „ ...senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. " A gyermek is ezért emeltetik a Nap szférájából az Atyához. A mindenség Atyjának koronájában megtalálhatjuk a Jang és Jin, azaz a tökéletes egység jelét, a kört - a Nap az egész mindenségre árasztja sugarait. A gnosztikus tanuló helyes útja a középső oszlop útja, a mi életutunk, amely a lelken át vezet el Krisztushoz. így a mindenség Atyjával is megvalósul a kapcsolat, hiszen: „ ...aki engem látott, látta az Atyát is ". A mindenség Atyjában történő elmerülés minden anyagiság végét jelenti. 13

A tizenharmadik könyv: Hermész Triszmegisztosz Táthoz az általános lelkületről 1.Hermész: A lelkület, ó Tát, magából Isten lényéből való, amennyiben egyáltalán beszélhetünk Isten lényéről; de akárhogy van is, csak a lelkület ismerheti meg önmagát teljesen. 2.A lelkület tehát nem különbözik Isten lényétől; úgy árad ebből a forrásból, mint a világosság a Napból. 3.Ez a lelkület az emberekben jó; ezért sokukról elmondható, hogy Istenek; emberi állapotuk nagyon hasonló az isteni állapothoz. A jó démon ezért az isteneket halhatatlan embereknek, az embereket pedig halandó isteneknek mondotta. Az oktalan lényekben a természet a lelkület. Ahol azonban lélek van, ott a lelkület is jelen van, ahogyan az igaz élettel mindenütt lélek is jár. Az oktalan lényekben azonban a lélek csak élet, üres, mert nincs benne lelkület. A lelkület ugyanis az emberi lelkek jótevője: átalakítja és képezi őket, hogy jobbak legyenek 4.Az értelem nélküli lényekben a lelkület minden természetes fajtával együttműködik, az emberek lelkében azonban a természetes fajta ellen dolgozik. 5.Minden egyes lelket, mely bement egy testbe, azonnal fájdalom és élvezet kezd kínozni, mert a besűrűsödött testben a fájdalom és az élvezet tűzként terjed, s ebben a lélek elmerül és megfullad.

6.Ha az ilyen lelkeket a lelkület vezetheti, akkor kiárasztja rájuk világosságát, hajlamaiknak pedig ellenszegül. Ahogyan a jó orvos kiégeti vagy kivágja a testből a beteg részt, ugyanúgy hagyja megszenvedni a lelkület a lelket azáltal, hogy megszabadítja az élvezettől, mely minden bajának, betegségének okozója. 7.A lélek nagy betegsége azonban az istentagadás és az abból eredő téves gondolkodás, melyből semmi jó nem fakad, csak gonoszság. Ezért a lelkület e betegség leküzdésével szerzi vissza a léleknek a jót, ahogyan az orvos visszaadja a test egészségét. 8.Azok az emberi lelkek azonban, akik nem rendelkeznek a vezető lelkülettel, ugyanolyan helyzetben vannak, mint az oktalan állatok lelkei. Hiszen a lelkület együttműködik velük, és szabad folyást enged sóvárgásaiknak, vágyaiknak, melyekhez vonzódnak, mivel értelem nélküli állapotukban az élvezetet hevesen kívánják és hajszolják. Mint értelem nélküli lények nem hagynak fel azzal, hogy zabolátlanul átengedjék magukat szenvedélyeiknek és vágyaiknak; bűneiket így sohasem elégelik meg, mert értelem nélkül a szenvedélyek és vágyak határtalan gonoszságot eredményeznek. 9.Az ilyen lelkek megzabolázására rendelte Isten - szigorú nevelőként - a törvényt, hogy gonoszságukat tudatosítsa bennük. 10.Tát: Ez, Atyám, úgy tűnik, teljesen ellentmond annak, amit előzőleg a végzetről mondtál. Hiszen ha valaki mindenképpen házasságtörés, megszentségtelenítés vagy más vétek elkövetésére rendeltetett, akkor miért kell bűnhődnie, ha egyszer a sors kényszerítette tettének elkövetésére? 11.Hermész: Fiam, minden a végzet műve, mely nélkül semmi sem történhet a testi dolgokban, sem jó, sem rossz. A szépet és jót tevő ember éppígy a sors által tapasztalja cselekedeteinek következményeit. Tehát mindenki azért teszi azt, amit tesz, hogy tapasztalatokat gyűjtsön. 16

12.De most ne a bűnről és a sorsról beszéljünk tovább, amelyekről másutt már szóltam. Most a lelkületről beszélünk, és annak hatásáról: hogy különbözőképpen érvényesül az emberekben és az oktalan lényekben; hogy az utóbbiakra nem gyakorolhat jótékony hatást, az emberekben viszont kioltja a szenvedélyeket és a vágyakat. Az embereknél meg kell különböztetni azokat, akik birtokolják a lelkületet, és azokat, akik nincsenek vele kapcsolatban. Valamennyien a végzetnek - a születésnek és a változásnak - vannak alávetve, mert ez a sors kezdete és vége. 13.Mindenki alá van tehát vetve a sorsnak, de azok, akik az értelem útján járnak, vagy ahogyan mondtuk, akiket a lelkület vezet, azok nem úgy éreznek, ahogy a többiek. Mivel ugyanis megszabadították magukat a gonosztól, a sorsot nem érzik gonosznak. 14.Tát: Hogy érted ezt, Atyám? Ezek szerint a házasságtörő nem rossz? A gyilkos nem rossz? És a többi bűnös sem gonosz tehát? 15.Hermész: Fiam, akit a lelkület vezet, az éppúgy ismeri a szenvedést, mint a házasságtörő vagy a gyilkos - mert a házasságtöréssel és a gyilkossággal szenvedés jár -, noha ő nem követ el sem házasságtörést, sem gyilkosságot. A változást, mint a születést is, lehetetlen elkerülni. Aki azonban birtokolja a lelkületet, az megszabadulhat a gonosztól. 16.Ezért hallgattam én, fiam, mindig a jó démon szavára. Nagy szolgálatot tett volna az emberi nemnek, ha írásba foglalja mondanivalóját. Mert, fiam, csakis ő, aki Isten egyszülött fia és mindent átlát, csakis ő mondott igazán isteni szavakat. Egykoron azt hallottam tőle, hogy minden teremtett dolog egy, különösen az értelemmel rendelkező, testtel bíró lények azok; és hogy mi a lehetőségeket hordozó erőkből élünk, mégpedig a hatóerő és az örökkévaló lény által. A lelkület ezért, éppúgy mint az ő lelke, jó. 17

17.Ennek következtében a szellem dolgai osztatlanok, és a lelkület, mely Isten lelke és mindenen uralkodik, mindent, amit csak akar, meg tud valósítani. Gondolkozz el ezen, és kapcsold össze a kérdéssel, amelyet az előbb tettél fel nekem a végzetről és a lelkületről. Mert ha most eltekintesz a kötözködő szójátékoktól, akkor úgy találod, fiam, hogy a lelkület, Isten lelke, valójában mindenen uralkodik: a végzeten, a törvényen és minden máson, úgyhogy számára semmi sem lehetetlen. Az emberi lelket képes a sorsfolyamból kiemelni, de alá is vetheti végzetének, ha az adott emberi lélek hanyagnak bizonyult. Szűrd hát le ebből, mily kitűnő dolgokat mondott a jó démon. 18.Tát: Ezek isteni, igaz és megvilágosító kijelentések, Atyám. De elmagyaráznád-e a következőket is? Azt mondtad, hogy a lelkület az oktalan lényekben fajtájuktól függően és szenvedélyeiknek megfelelően hat. Nos, szerintem az, ami az értelem nélküli lényeket hajtja, az a szenvedély (pátosz). Ha ugyanis a lelkület együttműködik az ösztönökkel, ezek pedig szenvedélyek, akkor a lelkület is egy szenvedély, mivel a pátosz meghatja. 19.Hermész: Nagyszerű, fiam. Kérdésed éleselméjűsegrol tanúskodik és fontos, hogy megválaszoljam. A testben minden testetlen a pátosznak (passziónak - szenvedélynek és szenvedésnek) van alávetve, és alapjában véve maga is szenvedély (pátosz). Minden, ami mozgást kelt, az testetlen. Minden mozgatott, az test; és magát a testetlent is mozgatja valami, éspedig a lelkület. S ez a mozgás a szenvedély (pátosz). Mindkettő szenvedésnek (pátosz) van tehát alávetve, az is, ami a mozgást okozza, s az is, amit mozgat; az egyik, mert mozgást gerjeszt, s a másik, mert a mozgatónak engedelmeskedik. De amikor a lelkület megválik a testtől, megszabadítja magát a szenvedéstől (pátosztól, szenvedélytől) is. Talán inkább úgy fogalmazhatnánk, fiam, hogy semmi sem mentes a 18

pátosztól (szenvedéstől), sőt minden ennek van alávetve. A pátosz, azaz a szenvedés különbözik a pátosz elszenvedésétől. Az egyik aktív (tevékeny), a másik passzív (tétlen). Persze a testek maguktól is hatékonyak. Vagy mozdulatlanok, vagy mozgatottak. Mindkét esetben jelen van a pátosz (szenvedés). 20. A testetlen kénytelen ténykedni, és ennek következtében szenvedésnek van alávetve. Ne hagyd hát, hogy a szavak félrevezessenek. A hatóerő és a pátosz (szenvedés) egy és ugyanaz. Az persze nem kifogásolható, ha erre a legvilá gosabb kifejezést használjuk. 21.Tát: Magyarázatod nagyon világos volt, Atyám. 22.Hermész: Ezen kívül azt is gondold meg, fiam, hogy Isten az embert - mint egyetlen lényt a halandók között - két adománnyal ajándékozta meg: a lelkülettel és az igével, s mindkettő a halhatatlansággal egyenértékű. Ha az ember ezeket az adományokat helyesen használja, akkor semmiben sem fog különbözni a halhatatlanoktól. Sőt, mi több, mikor megszabadítja magát a testétől, ez a két adomány az istenek és boldogok karához vezeti őt. 23.Tát: Más élőlények nem használják az igét, Atyám? 24.Hermész: Csak a hangképzés képességével rendelkeznek; a szót nem ismerik. Az ige, a beszéd nagyon különbözik ettől a hangtól. Valamennyi ember közösen bírja az igét, minden más élőlény viszont teljesen sajátságos hangot ad ki, ami csak rá jellemző. 25.Tát: De hát az emberi nyelv is minden népnél más és más. 26.Hermész: A nyelvek valóban különböznek fiam, az emberiség azonban egységet alkot. És az ige is ugyanaz. Ha egyik nyelvről lefordítják a másikra, kiderül, hogy ugyanaz Egyiptomban, Ázsiában és Görögországban. Úgy tűnik, fiam, hogy még nem érted az ige dicsőséges csodáját és lenyűgöző jelentőségét. Az üdvözült Isten, a jó démon azt mondta, hogy a lélek a testben van, a lelkület a lélekben, 19

az ige a lelkületben, s ennélfogva mindezeknek az atyja Isten. Az ige tehát Isten lelkülete és képe, a test az eszme képe, az eszme pedig a léleké. 2 7. Az anyag legfinomabb része így tehát a levegő (éter), a levegő legfinomabbja a lélek, a lélek legfinomabbja a lelkület, és a lelkület legfinomabbja Isten. 28.Isten mindent körülölel és áthat, a lelkület ugyanezt teszi a lélekkel, a lélek a levegővel (éterrel), és a levegő az anyaggal. 29.A sors, a rendeltetés és a természet a kozmikus rend eszköze és az anyag irányítója. Minden, ami szellemmel van megáldva, az mind lényeges, és lényegessége egylényegü. A testek viszont, amelyekből a mindenség összetevődik, oly módon többfélék, hogy az összetett testek múlhatatlanságban megtartják lényegüket, amely maradandó, változatlan lényeg éppen abban rejlik, hogy az egyik formát a másikkal váltogatják. 30.Ezen felül minden összetett testnek saját, egyedi száma van. Hiszen szám nélkül nem jöhetne létre semmilyen ösz-szetétel vagy egybeillesztés, sem pedig feloszlás. Az egységek alkotják azokat a számokat, amelyek őket többséggé teszik, s azokat is, amelyek a szám feloszlásával az összetevő részeket újra felveszik magukba, mialatt az anyag egy (egyes számú) marad. 31.Nos, ez az egész világ, ez a nagy Istenség, mely az 0 képe, aki még nagyobb, és akivel egy, és amely az Atya akaratát és rendjét őrzi, ez az élet teljessége. Ebben a világban semmi olyasmi nincs, ami akár egyetemesen, akár részleteiben, az Atya által elrendelt visszatérés korszakokig tartó menete során - ne lenne élő. A világban sohasem volt, nincs és nem is lesz olyasmi, ami halott. 32. Mert az Atya azt akarta, hogy a világ élő legyen, mindad dig, míg megtartja egységét; így aztán a világ szükségkép pen Isten. 20

33.Hogyan is lenne lehetséges, fiam, hogy Istenben, aki a mindenség képe és az élet bősége, előforduljon olyasmi, mint a halál? A halál ugyanis romlás, a romlás pedig megsemmisülés. Hogy képzelhetjük hát, hogy a romolhatatlan-nak egy része elromolhatna, vagy Isten egy része megsemmisülhetne? 34.Tát: Atyám, de hát élőlények halnak meg, holott őbenne vannak és az ö részei, nem? 35.Hermész: Ne így mondd, fiam, mert így félrevezet az eseményekhez kapcsolt szavak jelentése. Az élőlények nem halnak meg, csak összeillesztett testük oszlik fel. Ez a feloszlás nem halál, hanem egy összeillesztés feloldása. Ezt a feloszlást nem megsemmisülésnek szánták, hanem egy új születésnek, megújulásnak. Hiszen mi az élet hatóereje? Természetesen a mozgás. És mi mozdulatlan ezen a világon ? Semmi, fiam! 36.Tát: De a Földet azért mozdulatlannak tartod, Atyám, nem? 37.Hermész: Nem, fiam, sőt, éppen a Föld az, ami mozgásában sokrétű, mégis állandó. Nevetséges lenne azt hinni, hogy a mindenség dajkája, mely mindent megszületéssel ajándékoz meg és felnevel, mozdulatlanul állni kénytelen. Mert mozgás nélkül nem születhet semmi. Balgaság azt kérdezni, ahogyan te teszed, hogy vajon a világ negyedik része tétlen-e, mert egy mozdulatlan test nem jelent mást, mint tétlenséget. 38.Tudd meg hát fiam, hogy a világban kivétel nélkül mindent mozgatnak, növelve vagy csökkentve azt. Ami pedig mozog, az él is, és szent törvény, hogy ami él, az semmiképpen nem maradhat ugyanolyan, nem maradhat változatlan. A világ ugyanis általános tekintetben változatlan, de valamennyi teremtménye változik, anélkül, hogy elmúlna vagy megsemmisülne. Csak a szavak és megnevezések zavarják ösz-sze és nyugtalanítják az embert. 21

39.Az élet ugyanis nem születésből, hanem tudatból áll, a változás pedig nem halál, hanem feledés. 40.Ebből a szempontból minden halhatatlan: az anyag, az élet, a lélegzet, a lélek, a szellem, az értelem, az ösztön, mindaz, ami az élőlényt alkotja. 41.Ilyen értelemben minden élőlény halhatatlan. Leginkább azonban az ember, aki képes befogadni Istent, és képes egyesülni vele. Mert az Istenség csak ezzel az élőlénnyel érintkezik- éjszaka az álmokkal, nappal különféle jelekkel jósol neki jövendőt: a madarak röptével, zsigerekből, a levegővel, a tölgyfa által, s így az ember megismerheti a múltat, a jelent és a jövendőt. 42.Azt is figyeld meg, fiam, hogy a többi élőlény a világnak csak egyegy részében lakozik: a vízben élők a vízben, a szárazföldet benépesítők a szárazföldön, a szárnyasok pedig a levegőben. Csak az ember érintkezik minden elemmel: a földdel, a vízzel, a levegővel és a tűzzel, sőt magával a mennyel is. Kapcsolatba kerül vele, s ismeretei és belátásai gyarapodása révén érzékelni kezdi. 43.Isten mindent körülölel és áthat, mert ő a mindenség cselekvő és elszenvedő ereje egyaránt. Emiatt egyáltalán nem nehéz Istent megérteni. 44.Ha Istenhez gondolkodás révén akarsz közeledni, akkor szemléld a világ rendjét és e rend szépségét. Figyeld meg minden észlelt dolog szükségességét és a gondviselést, mely a múlton és a jelenen uralkodik; nézd, mennyire élettel teli az anyag, s hogyan mozgat e kimondhatatlan Istenség minden jó és szép lényt: isteneket, démonokat és embereket. 45.Tát: De hát ezek erőhatások, Atyám! 46.Hermész: Ha ezek csak erőhatások, fiam, akkor ki kelti őket? Egy másik istenség? Nem látod-e be, hogy miként az ég és a víz, a föld és a levegő a világ részei, úgy az élet és a halhatatlanság, a vér, a sors, az elrendeltetés, a termé22

szét, a lélek és a szellem Istennek nézetei, s hogy mindezeknek a maradandóságát nevezik jónak? Sem a jelenben, sem a múltban nincs tehát semmi olyasmi, amiben Isten ne lennejelen. 47.Tát: Isten tehát az anyagban van, Atyám? 48.Hermész: Ha az anyag Istenen kívül lenne, fiam, akkor miféle helyet választanál számára? Mert mi más lenne, mielőtt működésre nem serkentették, mint zavaros tömeg? Ha pedig tevékenységre kell sarkallni, akkor ki teszi azt? Azt mondtuk ugyanis, hogy a hatóerők Isten alkotásai. Márpedig kitől kapta minden élő az életet? Kinek köszönhetik halhatatlanságukat a halhatatlanok? Ki végzi el a változtatást a változóban? 49.Akár anyagról beszélsz, akár testről, vagy a dolgok lényegéről, tudd meg, hogy ezek is mind Isten erőhatásai! Az anyagban lévő erőhatás képezi az anyagiságot, a testekben lévő erőhatás képezi a testiséget, és a dolgok lényegében lévő erőhatás határozza meg a valódi mivoltot. Mindez Isten, a mindenség. 50.A mindensegben semmi sincs, ami ne Isten lenne. Ezért nem lehet Istent olyan fogalmakkal körülírni, mint a méret, hely, tulajdonság, forma vagy idő. Mert Isten a mindenség, s így ott van mindenben, és mindent magába foglal. Imádd ezt az igét, fiam, és tiszteld. Csak egyetlen istentisztelet létezik, Istent egyetlen módon lehet szolgálni és tisztelni, azzal, hogy nem vagy gonosz.

II A

szív és a

kedélyállapot

Hermész Triszmegisztosz tizenharmadik könyve, mint látjuk, a lelkület rejtélyének van szentelve, és igen részletesen foglalkozik vele. A hermészi bölcselet korábbi fejtegetéseinél többször szóltunk már erről a rejtélyről, ám most részletesebben is meg kell vizsgálnunk. Amikor valakinek a kedélyállapotáról illetve kedélyének hullámzásáról gondolkozunk vagy beszélünk, akkor figyelmünket önkéntelenül is a szívére, annak állapotára irányítjuk. Az ember szíve csodálatos szerv, s a fejhez valamint a napfonathoz hasonlóan hétszeres jellegű. Ahogy a hét agyüreget hétkarú gyertyatartóként emlegetjük, ugyanígy tehetünk a szívvel és a napfonattal is. A szív hétkarú gyertyatartója tehát központi feladatot lát el az életrendszerben, és az életút során állandóan a jelölt teljes tudatához szól. Egyfelől a főszentély összes tudatközege az agynyúlványon át a szívhez áramlik, s az befogadja. Másfelől a napfonat gyertyatartója - mely a gyomor alatt, a máj és a lép között fekszik - is küld bizonyos mennyiségű erőt felfelé a szívhez. Az ember éteri és asztrális állapotát ugyanis a máj és a lép közvetíti a szívszentélynek. Lássák tehát világosan a helyzetet: a három gyertyatartó, a fő, a szív és a napfonat együttműködik, és közülük a szív gyertyatartója foglalja el a központi helyet, amit a főszentély és 24

a medenceszentély táplál; a főszentélyből a közvetlen tudatközegeket kapja, a medenceszentélyből pedig mindazt az éteri és asztrális befolyást, ami csak létezik a mikrokozmoszban, és ami oly fontos szerepet játszott az ember múltjában. A szív ezenkívül, legalábbis sok esetben, közvetlen besugárzást is kap a mikrokozmosz központi szívéből, a rózsa birodalmából. A szív tehát tényleg központi helyet foglal el az emberi rendszerben. Sok befolyás, jelzés és sugárzás fut össze benne, melyek itt keverednek és transzmutálódnak - alakulnak át -egyetlen alapvető kedélyállapottá. S ennek a kedélyállapotnak szintén megvan a kisugárzó képessége. A kedélyállapot ily módon elegyedik a vérrel, az idegközeggel és a kígyótűzzel, majd fölszáll a főszentélyhez, és ott betölt minden szervet. Arra következtethetünk tehát, hogy a kedélyállapot minősége, fajtája és sajátsága az emberi atomreaktor, a szív folyománya, amely meghatározza a létállapotot, az élet menetét. Az embernek tehát feltétel nélkül szíve állapotának megfelelően kell viselkednie. Ha a kedélyállapot, s ennek következtében a szívszentély kisugárzása egy meghatározott pillanatban befejezett ténnyé vált, akkor az ember kénytelen követni e kedélyállapot befolyásait és irányát. Minden lehetőségük, valamennyi értelmi és egyéb vívmányuk tehát kivétel nélkül kedélyállapotuktól, annak minőségétől és hatókörétől függ, és annak van alárendelve. Vegyük például, hogy Önök - ahogy ezt általában mondani szokták - kitűnő neveltetésben részesültek, és a legjobb iskolákbajárhattak. Akkor ez olyasvalami, amiért hálásak lehetnek, mert ez társadalmi tekintetben hasznosnak bizonyulhat az Önök számára. Ha azonban eközben a kedélyállapotuk nagyon lemaradt, azaz ifjúkoruktól kezdve semmiféle valódi, lelkileg megszabadító műveltséget nem szerzett, akkor - egyébként oly kiváló - képzettségük halálos veszélyt jelent embertársaik számára. Ezt nem nehéz bebizonyítani. Hogy tehát igazi válto25

zás mehessen végbe életünkben, valóban megszabadító értelemben, ahhoz ennek a változásnak a szívnél, a szívben, a szívvel kell kezdődnie. Ezért először is a szívszentélyt kell a transzfigurációnak alávetni. A szív állapotának fontosságára minden szentírás sokszor rámutat. A kedélyállapot az embert gyilkossá, megszállottá vagy képmutatóvá teheti, mérhetetlen fájdalmat okozhat neki, s akár a mélységbe is taszíthatja. Mégis: „boldogok, akiknek szívok tiszta: mert ők az Istent meglátják", ujjong a Hegyibeszéd. Ezekről a tisztaszívűekről beszél Hermész tizenharmadik könyvének bevezetője is: Hermész: A lelkület, ó Tát, magából Isten lényéből való, amennyiben egyáltalán beszélhetünk Isten lényéről; de akárhogy van is, csak a lelkület ismerheti meg önmagát teljesen. A lelkület tehát nem különbözik Isten lényétől; úgy árad ebből a forrásból, mint a világosság a Napból. Ez a lelkület az emberekben jó; ezért sokukról elmondható, hogy Istenek; emberi állapotuk nagyon hasonló az isteni állapothoz. A jó démon ezért az isteneket halhatatlan embereknek, az embereket pedig halandó isteneknek mondotta. Az oktalan lényekben a természet a lelkület. Ahol azonban lélek van, ott a lelkület is jelen van, ahogyan az igaz élettel mindenütt lélek is jár. Az oktalan lényekben azonban a lélek csak élet, üres, mert nincs benne lelkület. A lelkület ugyanis az emberi lelkek jótevője: átalakítja és képezi őket, hogy jobbak legyenek. Felületesen szemlélve ez a hermészi következtetés kicsit meghökkentő lehet, de ha megvizsgáljuk a tényeket, belátjuk igazságát. Amikor a bennünk lévő három gyertyatartót - a főszentély, a plexus solaris és a szív hétkarú gyertyatartóját - vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a háromszor hét gyertyatartó a szívszentélyben egyetlen kedélyállapottá olvad össze, akkor nem szabad azt 26

gondolnunk, hogy itt valami önműködő folyamatról van szó, amelyből a kedélyállapot elkerülhetetlenül következik, mert nem így van. A szívben nemcsak a tudatalatti, vagyis a múlt hangja játszik szerepet, hanem az Ön ébertudata is, a főszentélyében lévő hétszeres fény, vagyis a hét agyüreget megtöltő tudatközeg is. A hét agyüreget tükrökhöz hasonlíthatjuk, amelyek az éber tudatban összegyűlő erőket azonnal a szívbe tükrözik. Ha tehát a szívszentély kedélyállapotának kialakulásáról beszélünk, akkor egyúttal azt is meg kell állapítanunk, hogy ennél a közvetlen tudat is rendkívül fontos szerepet játszik. Más szóval Önök személyes résztvevői ennek. A szívükben találkoznak minden olyan befolyással, minden sugárral, minden impulzussal, amely a lényükben valamilyen tekintetben hatást fejt ki. Mintha ugyanennyi hang beszélne Önökhöz. Ezen kívül pedig, legalábbis ha az ifjú Gnózis komoly tanulói, a szívükben az alapvető érintés, a központi szív, a rózsa hangja is jelen van. Mindennapi ébertudatuk így találkozik a szívben szüntelenül az összes befolyással, amely minden oldalról Önökhöz sereglik. Mindeközben a rózsa hangja is szól Önökhöz, és ez a hang értékmeghatározó, formaadó lehet az Önök számára. Előfordulhat, hogy mindent, ami ily módon Önökhöz jut, a rózsa sugallata alapján ítélnek meg, amely így mintegy irányelvként működik a lényükben. Ez az, amit olykor a lelkiismeret hangjának neveznek. A szívet tehát munkahelynek, műhelynek kell tekinteniük, amelyre - mint tudatos lények - rendkívül erős befolyást gyakorolhatnak, s amelyben rendkívül fontos munkát végezhetnek. Mert ezt a munkát el kell végezni, mielőtt az Önökben ható befolyások, erők és fények egyetlen elutasíthatatlan kedélyállapottá olvadnának össze. Ha ugyanis a kedélyállapot már kialakult, akkor nem tehetnek mást, engedelmeskedniük kell neki. 27

Bizonyára hallottak már a szív vívódásáról, a szívfájdalomról, a szívbéli örömről s a megkeményített szívről, a kőszívűségről is. De tudják-e, hogy a legfontosabb küzdelmet, az igaz tanulóságért vívott harcot a szívben kell megvívni? Hogy az igazán megszabadító müvet, amellyel Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője megvalósítható, szintén a szívben kell elkészíteni? A világtörténelem során sohasem létezett olyan gnosztikus szellemi iskola, amelyet félrevezethetett volna - mondjuk - a szokásos társadalmi ügyeskedés. A valódi nemesség mindig is a szív nemessége volt. Ezért mondják, hogy Isten, azaz a Szellem a szívet vizsgálja. Semmi haszna tehát annak, ha valaki még oly szépen tud is beszélni, vagy ha úgy viselkedik, mintha maga az Úristen volna, mert a Szellem a szívet nézi. Vagyis az a döntő, hogy abból milyen kedélyállapot emelkedik ki, hogy körülölelje egész lényüket. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert a tanulók többsége (nézzünk szembe a tényekkel) a szív küzdelmét valójában még nem ismeri, és a szívet csak az érzelmek szervének tartja. Azt mondják: „Ezt így érzem..." Ekkor azonban már késő, mert amit átélnek, az már a kedélyállapot. A szívet továbbra is csak egy önműködő szervnek tartják, és a belőle fakadó kedélyállapotot egyszerűen elfogadják. Biztos, hogy ez az egyedüli, amit tehetnek? Ha ugyanis a későbbiekben kedélyállapotuk következményeit nyögik, s ezeknek hadat üzennek, mint már oly sokszor tették, akkor tulajdonképpen a saját kedélyállapotuk ellen viaskodnak, amely annyi bajt, bosszúságot és lelki tusát okozott Önöknek. Ez a harc persze teljesen reménytelen. Sohasem fognak győzni. Elgondolkoznak (a főszentélyben, nem pedig a szívben), hogy „mit is kell tennem, mitől kell elallnom, hogyan kell védekeznem, hogy győzzek?" Addig küzdenek és viaskodnak a fejükben, míg halálosan el nem fáradnak. Ez azonban teljes értelmetlenség, a harcot ugyanis a szív műhelyébe 28

hogy az önvalójukkal, a tudatukkal, a főszentély gyertyatartójának erőivel leszállnak a szívszentélybe. Kedélyállapotuk persze mindenféle változásnak ki van téve. Lelkiállapotukat vele együtt egyre gonoszabbá, végzetesebbé is tehetik. Az is módjukban áll, hogy kedélyállapotukat gépiesen elfogadják. De nagyon tudatosan föl is készíthetik arra, hogy magát a szellemet be tudja fogadni. A legtöbben minden további nélkül beletörődnek lelkiállapotukba. Erre az alapra aztán a serdülő- és felnőttkorban hamar rárakódik az egész jellem, a jelleg; és az anyagcsere-folyamatok ehhez igazodnak. Egy megkristályosodott állapot jön így létre, s kialakulása után az illető képtelenné válik bármiféle változásra. Az ember persze néha azt szeretné, ha a Gnózis vigaszként ott lenne vele. A tanulók közül sokan helyezkednek erre az álláspontra. A Gnózis így segítgeti őket néha az életen át. A Gnózisnak azonban nem ez a célja, hanem az, hogy megváltson bennünket ettől a nyomorúságos állapottól! Ehhez pedig le kell szállniuk a szívszentélybe, és fel kell venniük a harcot a kedélyállapotuk ellen. Vannak persze olyanok is, akik nem törődnek bele a tömeg állapotába. Ezek hatalmat, elismerést és dicsőséget keresnek: énjük kiemelését. Ezeket a dolgokat azonban a haláltermészetben csak önérvényesítéssel lehet elérni, amihez olykor hullákon kell átgázolniuk, vagy mindenféle alattomos ármánykodáshoz kell folyamodniuk. Ennek következményeként viszont a kedélyállapot mélyen az átlag alá süllyed. Az ilyen alakok általában azt mondják: „Azelőtt én is az erkölcsi megfontolások szerint cselekedtem. De pórul jártam, ezért elzárkóztam az ilyesmitől." Nyilván ismernek ilyen embereket. Remélhetőleg sikerült rávilágítanunk arra, hogy mindazok, akik nem fogadják el minden további nélkül a kedélyállapotukat, akik szívüket nem akarják elzárni és megkeményíteni, hanem felveszik a küzdelmet a szívben, azok megváltoztat30

hatják a kedélyállapotukat, és ezzel egész életükre, egész lelkületükre nézve megújulhatnak. Egy másfajta lelkiállapotra tesznek szert, olyan kedélyállapotra, amelynél a rózsa teljesen kibontakozhat, és ennek következtében a szellem - maga Isten betérhet a szentélybe, úgyhogy Hermész szavaival azt lehet Önökről mondani: „A lelkület, ó Tát, magából Isten lényéből való."

III

A kedélyállapot megváltoztatása

Amikor az ember azzal a megfontolt kívánsággal lép be a szív műhelyébe, hogy kedélyállapotát magasabb szintre emelje, s ezzel vállalja a lelki küzdelmet, akkor tudatában kell lennie annak, hogy a lélek ilyen megváltozása, illetve a lélek újjászületése szerkezetileg és alapvetően valóban lehetséges. Azt is meg kell értenie, hogy e fejlődésnek milyen erő alapján és milyen irányban kell végbemennie. A cél, mint tudjuk, az egész mikrokozmikus természet helyreállítása; ezt a természetet vissza kell juttatni eredeti lényéhez, eredeti rendeltetéséhez, hogy egyesülhessen Istennel, a Szellemmel. Először is vizsgáljuk meg, hogy a jelöltnek kezdetben milyen erők állnak rendelkezésére, illetve milyen erőket kap munkája elvégzéséhez. Ennek először is az értelemnek, az értelmes tanításnak, az üdvösség értelmes üzenetének kell lennie. Ahhoz viszont, hogy az értelem érintkezésbe léphessen velünk, bejáratot kell készítenünk számára. Ha ez még nem történt meg, akkor a „hallván nem hallunk" állapotában vagyunk. Egy értelmes tant, a Gnózis tanát csak akkor érthetjük meg, ha elég tapasztalattal rendelkezünk az ostobaságról. Ezeket a tapasztalatokat a szükségen és halálon, a siralom völgyén való átvonulással szerezzük meg, és azzal, hogy iszunk a keserűség kelyhé32

bői. Az értelem csak ekkor szólhat hozzánk, és csak ekkor tudjuk felmérni, hogy eléggé vágyunk-e a megszabadulásra ahhoz, hogy az értelmet ne csak helyeseljük, hanem kövessük is. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy a pozitív értelemhez meghatározott tettvágyra, cselekedetre és életvitelre van szükség. Ezt sokan nem értik, és az értelem üzenetét csak az eszükkel fogják fel, úgy vélve, hogy ezzel már teljesen megértették a dolgot. Micsoda tévedés! Az értelemhez való igazodás emellett ennek megfelelő életvitelt is jelent, olyat, amely esetleg homlokegyenest ellentmond a fennálló kedélyállapotnak. A tanulónak, aki a kapottat belátóan elfogadja, azonnal fel kell tehát vennie a harcot az értelemmel netán ellenkező kedélyállapot ellen is. Az eredmény pedig majd megmutatja, hogy az, amit az értelem tanított, az vajon valóban kimutatható és megszabadító módon előtérbe lép-e. Ha ez nem így történik, akkor az értelem vagy csalóka látszat volt csupán, vagy pedig az illető még nem szállt le a szív műhelyébe. Ezért beszélünk a Gnózis üdvének okos-erkölcsös elfogadásáról. Az „okos" itt az értelem nézete, az erkölcsös elfogadás pedig az ennek megfelelő életvitelt jelenti. Láthatjuk tehát, hogy mindenképpen le kell szállnunk a szív műhelyébe, hogy az értelmet a gyakorlatban vizsgálhassuk meg. Ismételjük meg még egyszer: azok, akik semmit sem tesznek a gnosztikus tantétel megvalósításáért, azok csak elméletben lettek értelmesek. Nekik ismét nagy szükséget kell szenvedniük, mielőtt komoly kísérletbe kezdenének. Mert egy értelmes üzenetet átvenni egészen más, mint meg is érteni, azaz alkalmazni. A leckét általában csak akkor tanulják meg, hajókorát kortyoltak a szenvedés keserű poharából. A világ gyakran tiltakozik a szenvedés ellen, és mindent megtenne, hogy közömbösítse, megszüntesse. Mégis a szenvedés az egyetlen módszer, amely a gonosz vagy éretlen kedélyállapot uralma alatt álló és emiatt csőlátású természettudatot ahhoz a belátáshoz juttathatja, hogy valami nincs rendben. 33

Mert a kedélyállapot beárnyékolja, uralja az egész személyiséget, az egész lényt. Mindenki, aki megszerzi a kellő tapasztalatokat - és a haláltermészetben valamennyi ember ezen fáradozik -, az előbbutóbb keresővé válik. Amint azonban elkezdődik a kereső élet, azonnal fel kell vennie a harcot a szívben a kedélyállapot ellen. Amikor megkezdi ezt a harcot, számtalan hang kezd beszélni hozzá. Ezek azokra a sugárzásokra és befolyásokra való reakciók, amelyek addig szerepet játszottak a szívszentélyben, és emiatt egyazon szinten vannak a kedélyállapottal. Ezek a hangok a jelöltet kezdetben mindenféle szociális, politikai, társadalmi, erkölcsi és természetvallásos kísérletre késztetik - amilyenekkel telis-tele van a világ -, s emiatt végül belátja minden dialektikus próbálkozás és fáradozás értelmetlenségét. így történhet meg, hogy az ember tíz év, ezer év, vagy talán egy egész csillagév eltelte után végül bizonyos érettségre tesz szert ahhoz, hogy életének más irányt szabjon. Ekkor jön el az a pillanat, amikor a gnosztikus értelem valamelyest szóhoz kezd benne jutni. És abba az irányba terelgeti, amely az egyedüli megoldás a gondjaira: a kedélyállapot, a szív lelkiállapota felé. Abba kell a természetszülte tudatnak mintegy alászállnia. Nem engedhetjük tovább, hogy a kedélyállapot és fejleményei önműködő folyamatok legyenek, hanem az éntudatunkkal meg kell támadnunk a kedélyállapotot. Hiszen természetszülte emberekként oly erős énnel rendelkezünk, annyira énközpontúak vagyunk, és olyan pontosan tudjuk, mit akarunk. Nagyon öntudatosak, és - éppen a gnosztikus Szellemi Iskolában - legtöbbször igencsak erős személyiségek is vagyunk. Nos jó, akkor hát használják ezt az ént, és támadják meg vele a kedélyállapotukat! Hiszen énjükkel oly sok mindent elérnek a mindennapi életben. Tegyék ezt most a tanulóságukban is, és éntudatukkal támadják meg a saját kedélyállapotukat! Kezdjék csak el már ma ezt a furcsa küzdelmet! Következményeit közvetlenül tapasztalni fogják, és ezál34

tal egész életük más irányt vesz. Nem azt mondjuk, hogy nyugodtabb, harmonikusabb lesz, hanem egészen más. Hogy milyen tekintetben? Nos, szenvedéseik, bosszúságaik jellege lesz másféle, másmilyenek lesznek életük nehézségei. A szenvedésnek egy egészen más kelyhét emelik ajkukhoz. Többé nem a haszontalan, bárgyú szenvedés lesz a társuk az örök egyhangúságban, hanem az a fájdalom, amely a szív megtámadásából keletkezik, s amelyet az öntudatos én okoz önmagának. Ez tehát nem mások megtámadása, amiben néha oly nagy mesterek vagyunk, hanem a saját önvalónk megrohamozása, ami sok keserűséggel jár ugyan, de rendkívül tanulságos és tisztító. Lehet, hogy ez a fájdalom sokkal hevesebb és gyötrelmesebb, mint a korábbi, de - mint mondtuk - tisztító hatású. A tisztulás pedig a tanulót a megszabadulás útjára, a megszabadító folyamathoz vezeti. A tisztító lángok maró fájdalma olykor annyira heves lehet, hogy a kezdő tanuló gyakran visszaesik régi létállapotába, hogy elkerülje a növekvő ellenállást. Mert ha tudati gyertyatartójával megtámadja szíve gyertyatartóját, akkor ennek számos összetűzés lesz a következménye. Hiszen mint tudjuk, a szívben folynak össze mindazok az erők, sugárzások és befolyások, amelyek együtt a kedélyállapotot alkotják. Aki tehát az énjével megtámadja a saját kedélyállapotát, mely már oly sok bajt okozott neki, az szembesül a szívszentélyben felszabaduló erőkkel és befolyásokkal, melyek a lélegzőtérben lakoznak. Életük folyamán lélegzőterükben Önök tömérdek szentségtelen dolgot halmoztak fel; megannyi gondolatkép és sóvár vágyárny lakozik ott viruló egészségben. Ha tehát most megtámadják a saját szívüket, a saját kedélyállapotukat, akkor mindezekkel az erőkkel és befolyásokkal szállnak szembe, a karma és a tudatalatti, valamint az eonok természettörvényszerű erőivel. Aki tehát így hatol be a szívébe, az a szó szoros értelmében vihart kavar. Gondoljanak csak az evangéliumok erre utaló különböző legendáira. Például Máté evangéliumának 8. részére (24-27), és Márk evangéliumá35

nak 6. részére (48-51). A vihar egészen addig erős és tartós lesz, míg Jézus fel nem jön a fedélzetre, vagy fel nem ébred álmából. Ez csendesíti le a fergeteget. A vihar addig tart tehát, míg a kitartó küzdelem folyamán meg nem nyílik a mikrokozmosz szíve, Jézus vetőmagja, és sugározni nem kezd a rózsa ereje, a rózsa fénye, ami aztán némi nyugalmat teremt a kedélyben. Ettől a pillanattól kezd változni a kedélyállapot, vagyis a lélek fajtája. Ez az átalakulás az egész lényt érinti, mely oly sokáig döcögött a régi kerékvágásban. A változás a lény egészét támadja meg, és kiterjed a teljes régi önvalóra. Megismételjük: természetszülte énjével támadja meg tehát a kedélyállapotát! Ennek következményeként kezdetben nehézségek, bosszúságok, sőt esetleg veszélyes feszültségek sorozata jelentkezik. Eredménye azonban a rózsa kivirulása, a Világosság hatásossá válása lesz; a rózsa illata hatni kezd, és ebben a sugárerőben Ön teljesen megváltozik. Csak akkor beszélhetünk a lélek újjászületéséről illetve a kedélyállapot megváltozásáról, amikor ez a folyamat elkezdődött. Akkor a középső gyertyatartó, a szív hétszeres gyertyatartója ebben a fényben teljesen megváltozik. Egészen új kedélyállapot jön létre, s ezáltal a tudat gyertyatartójának természete és lénye is megváltozik a főszentélyben. Ha pedig a kedélyállapot megváltozik, akkor az az egész lényt az új, adott irányba tereli. Ha énjével, énje önátadásával sikeresen meg tudja változtatni szíve állapotát, akkor emiatt a főszentélynek, a normális tudatnak is egy mindent megváltoztató életvitelről kell tanúskodnia. Gondoljanak csak arra, amit már oly sokszor megbeszéltünk: hogy amikor a vér megváltozik a szívszentélyben, és a kis vérkeringés a megváltozott vért áthajtja a főszentélyen, akkor ez a főszentély minden szervét is más állapotba hozza. A kedélyállapot megváltozása tehát az Ön egész létállapotának megváltozását eredményezi. Ennélfogva azt is biztonsággal megállapíthatjuk, hogy ha ez az új állapot nem jelenik meg, akkor Ön nem vívja az önátadás 36

harcát. Akkor a lényeget, mely tantétel formájában, tanulóságára vonatkozó gyakorlati utasítások alakjában jön el Önhöz, csak intellektuálisan fogta fel, és semmit sem kezdett vele. Következésképpen a megszabadító életre irányuló vágyakozás sincs meg Önben, és az életnek Önt még keményen meg kell hurcolnia, míg végül elhatározza az önátadást, míg végül rászánja magát, hogy átadja magát egy belső folyamatnak, amely egész lényét megváltoztatja. Hogy lehetnek olyan tanulók, akik évek óta az Iskolában vannak ugyan, de még mindig ugyanazok az emberek, mint belépésükkor voltak? Mert a harcot nem küzdöttek meg, nem vállalták fel. Pedig mennyi baj és bosszúság érte őket az eltelt évek folyamán! Nos, barátaim, ezeket az éveket jobban ki kellett volna használniuk! Akkor a szenvedés már eléggé megtisztította volna őket, és beléptek volna az új életállapotba. Tudjuk, hogy az említett utat a számtalan nehézség ellenére sok tanuló bejárta már, vagy éppen azon van, hogy bejárja, csak kedélyállapota egyedi ütemben változik meg. Ők új lélekminőséget fejlesztenek ki illetve kapnak, amelyet életcselekedetükkel sok tekintetben be is bizonyítanak. Az új életcselekedet a jelöltet többek közt teljesen új kilátásokkal ajándékozza meg, aki ezáltal több nyugalomra és bizalomra, valamint fokozott jóságra tesz szert. Ennek következtében azonban - figyeljék csak meg - sokszor bizonyos fölényérzet is kialakul benne. Ez a jóság egyik kísérőjelensége. A jó embernek bizonyos fölényérzete van, még akkor is, ha ez némi szerénységgel párosul. Ezáltal az lesz a benyomása, hogy nagy lépést tett előre. Ez a kísérőjelenség mindazok számára, akik elértek a határra, új és nagy veszélyt jelent. Mert mi az új kedélyállapot, az új lelki minőség értelme? Mi a lélekújjászüle-tés folyamatának a célja? Nyilvánvalóan az, hogy olyan állapotba kerüljünk, hogy egész létállapotunk találkozhasson magával Istennel, a szellemmel, befogadja azt, és ezzel igazán emberré váljon. 37

Lássák jól a helyzetet: János, áz előfutár a kedélyállapot megváltoztatásán fáradozik, és ebben az endúrában végül teljesen alá kell szállnia. A változás kezdetén az önmegtagadással jelenik meg benne Jézus, az új lélek. A középen álló gyertyatartó megváltoztatja fényét. Végül pedig a szellem-galamb képében ereszkedik le rá. Ekkor született meg Isten fia, a valódi ember: \,Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm. " Ezért a művet csak akkor lehet befejezni, ha a szellem betérhet, és a szívszentélyben megünnepelheti a lélekkel való találkozást, s így a szellem, a lélek és a személyiség eggyé válhat. Csakis ekkor válnak érthetővé Hermész szavai a tizenharmadik könyv elejéről: „A lelkület, ó Tát, magából Isten lényéből való. Csak a lelkület ismerheti meg önmagát teljesen. "

Természetszülte tudatunk

A lelkület magából Isten lényéből való. E mondat jelentését az előzőekben részletesen megtárgyaltuk: a kiindulóponthoz, az igazi emberállapot kezdetéhez, a szellem, a lélek és a test helyreállított kapcsolatához való visszatérésre vonatkozik, annak érdekében hogy az ember mint Isten teremtménye és gyermeke megnyilvánulhasson, és megvalósíthassa a tervet, amelyen a világ és az emberiség alapul. Hermész pedig folytatja: Csak a lelkület ismerheti meg önmagát teljesen. Vizsgáljuk meg, mit jelent ez. Önmagunk megismerése persze elsősorban bizonyos tudatállapotot, tudatos állapotot tételez fel. Ha az ember valamit meg akar ismerni, akkor ehhez öntudatra van szüksége. Mindannyian rendelkezünk eszmélettel, tudatos lények vagyunk. Tudatunk azonban legfeljebb eföldi értelem, természetszülte tudatosság. Márpedig ez a természetszülte tudat az egyik legalantasabb forma, amit egy élőlény birtokolhat. Minden állat rendelkezik ilyennel. Arra késztet bennünket, hogy meghatározott érzékszervi észlelésekre reagáljunk, miközben a kedélyállapotunk uralkodik rajtunk; vagyis hogy a szív által, a szívünkön keresztül reagáljunk. Természetünk székhelye, lel39

kiismeretünk központja tehát a szívben van, mondja az Egyetemes Tan. De akkor miért a főszentélyben vagyunk tudatosak? Miért mondható, hogy a tudat a főszentélyben székel? Mert minden szervünk székhelye a főszentélyben van, és agyrendszerünk is a főszentélyben található. Sok állatfajnak még nincs agyrendszere, más fajoknál pedig még csak kialakulóban van. Hasonlóképpen a természetembernek is alakulófélben lévő agyrendszere van, mely észmunkára teszi őt képessé. A földi természet embere tehát nem több egy állatfajnál, ahogyan ezt Hermész több helyen nyomatékosan megállapítja. A természetes tudat nem egyéb, mint egy atomi, elemi folyamat eredménye. Ezért vonatkoztatható a természetszülte emberre is az a megállapítás, hogy az állatok egymást hozzák létre, és egymást tartják fenn. Ez azt jelenti, hogy egy-egy állati életforma automatikusan önmaga fenntartásával jár a különböző állati életjelenségek közepette. A létért folytatott küzdelem például eszközök és cselekvésformák kitalálását és alkalmazását jelenti annak érdekében, hogy az adott létforma jobb és biztonságosabb helyet szerezhessen magának a haláltermészetben, és megvédhesse magát a halálos veszélyektől. A számunkra oly ismerős életjelenségek bizonyos sugárfejleményekkel járnak, a létfontosságú szervek éteri és asztrális sugárzásait vonják maguk után. E sugárzások és elemképző hatásuk által aztán újra meg újra más állatfajok keletkeznek, például a különböző mikroorganizmusok - baktériumok és vírusfajták -, ráadásnak pedig a rovarok serege a maga számtalan alfajával, amelyek következtében megint más állatfajok fejlődhetnek ki. Ezért mondjuk azt, hogy az állatok közönséges létfenntartási folyamataikon kívül egymást is teremtik és fenntartják. Az Iskolában ezt már többször megbeszéltük. Most csak azért hozzuk szóba, hogy természetes tudatunkra utaljunk, arra a tudatfajtára, amelyhez tartozunk. Ez a tudat természetszerűen onnan 40

ered, hogy egy adott pillanatban testileg a világra jövünk. Még egyszer hangsúlyozzuk: tudatunkban csakis a természet jut szóhoz, semmi más. Beleértendő ebbe néhány örökölt tényező is, ahogyan ez minden állatfajra is jellemző. Ha pedig most a természetes kiválasztódás és a korszakok óta tartó művelődés révén az alacsonyrendű állati fejlődési fokokon keresztül azzá lettünk, amik vagyunk, vagy elfajulás és bukás következtében lesüllyedve azzá lettünk amik vagyunk -nevezetesen eföldi tudattal és gondolkodási képességgel rendelkező állatok -, és itt meg is állunk, nos, akkor annak ismerete, hogy mindez hogyan jött létre, mit sem használ. Akkor csak vagyunk, amik vagyunk. Ezért az a tudomány, amelyet biológiának neveznek, örökös vitás kérdéseivel sohasem fogja megtalálni a megoldást, ha megáll a természetes tudat vizsgálatánál, és csak abból indul ki. A természetes tudattal rendelkező ember erős fölény-rögeszméjével az idők folyamán az okkult tudományt is létrehozta, s annak gyakorlatait úgyszintén sokan űzik. De ugyan mi haszon származik ebből? Legjobb esetben is a természetes tudat érzékszervi kitágítása, ami azonban a természetes, azaz állati tudatfajtához semmit sem tesz hozzá, és nem is vesz el belőle. Ha az „állati tudat" kifejezés, ahogyan Hermész használja, netalán zavarná Önöket, akkor áttérhetünk egy idegen szó használatára is, mondjuk az indiai filozófiából. Alkalmazhatjuk például a „káma-manaszi tudat" meghatározást. Figyeljék csak meg, mit mond Blavatsky asszony erről a tudatról: „a kámamanaszi tudat az állatok - és sok ember - ösztönös tudatának legalacsonyabb foka. Ez a tudat tehát az érzékelések területéhez tartozik, és annak keretein belül marad bezárva. Az észleléseknek ez a térsége az emberben többé kevésbé tudatossá vált". Blavatskyné ezután néhány példát is felsorol. Többek között azt mondja: „A szobába bezárt kutya ösztönösen ki szeretne menni, de nem teheti, mert ösztöne nem elég értelmes ahhoz, hogy a szükséges segédeszközöket felhasznál41

ja, az ember viszont felismeri ezt a lehetőséget, és tudatosan kiszabadítja magát a szobából". Végül azt mondja: „Az ember mint tömeg a káma-manaszi tudat legmagasabb pontján, a hetedik fokon áll". Más szóval: a természetes tudattal rendelkező ember állat, és az is marad. Szeretnénk hozzáfűzni, hogy ismerünk olyan kutyákat is, amelyek ha ki akarnak jutni a szobából, képesek kinyitni az ajtót. Ezzel csak azt szeretnénk kifejezésre juttatni, hogy bizonyos határig a fejlődő állati tudatnak is több fokozata van. Lássunk egy további példát. Az, ha szemüket magasabb vagy alacsonyabb rezgések érzékeléséhez szoktatják, úgy, hogy többet látnak más embereknél, az se nem javítja, se nem rontja a tudatukat. így van ez minden más érzékszervvel is. Ezen felül azt is könnyű bebizonyítani, hogy sok állatfaj ismeri az efféle érzékszervi tudattágítást. A gyakorlott okkultista azzal henceghet, hogy „látnók vagyok, tisztánhalló vagyok, és el tudom választani a különböző testeimet egymástól, úgy, hogy földi létemmel egyidejűleg teljesen tudatosan mozoghatok a tükörszférában is". Igen ám, barátaim, de több állatfaj ugyanígy rendelkezik a személyiséghasítás képességével. Például a pókok. Ezek a rovarok nemcsak az anyagszférában, hanem ugyanakkor az éterszférában is kifejezik magukat. Ami azt illeti, számukra nincs is különbség e két világ között. Ha tehát egy okkultista erre hivatkozik, akkor nyugodtan azt válaszolhatják, hogy ehhez bizony a pókok is értenek. A madarak is látják az étervilágot, és éteri erők irányítják őket. A madarak csoportszellemei voltaképpen éteri formák, éteri életjelenségek. Ha egy madárrajt látnak repülni, akkor esetleg felmerül Önökben a kérdés, hogyan képes egy ekkora csapat együtt maradni. Nos, a csoportszellem tartja össze a rajt, egy éteri erő, meghatározott rezgés, bizonyos fényerő, amelyet a madarak kitűnően észlelnek, és ez olyan területekre vezeti őket, ahol szükségleteiknek megfelelő módon élhetnek: nyáron itt, télen valahol másutt. A legtöbb macska is rendelkezik 42

asztralis látóképességgel. A kutyáknak és a vadállatoknak pedig, mint tudják, igen kifinomult a szaglása. Megállapítjuk tehát, hogy az érzékszervi észlelés kitágítása bármilyen formában történjen is, nem helyezi az embert az állati, természetes létállapot fölé. Ha Ön például egyszerű életvitel vagy az önmegtartóztatás más formája miatt, esetleg az öregedés során, a test elhalási folyamata következtében érzékenyebbé válik, úgyhogy képes megfigyelni az éterrezgéseket vagy asztralis hatásokat, s emiatt számol ezekkel, attól ez még nem jelenti természetes tudatállapotának valóban megszabadító megváltozását. Mindaz, amit mások erről állítanak, csalás, félrevezetés, önámítás. Az ilyesminek semmi köze egy másik, új tudatállapot kialakulásához. Amikor a Gnózisban érzékszervi változásról beszélünk (márpedig a gnosztikus fejlődés során valóban nagyon furcsa érzékszervi változások jönnek létre), akkor ennek a változásnak egészen más a célja, teljesen más a szándéka, és egészen más eredményhez vezet, nem a természetes tudat felvértezéséhez. Ellenkezőleg! Ha a gnosztikus fejlődés valósággá válik, akkor az Ön természetes tudata sok tekintetben csökken, elkezd viszszahúzódni. Miután mindezt megállapítottuk, felmerül a kérdés, hogy az embernek természetszülte tudatán kívül nincs-e esetleg egy másik tudata is, mely őt az állati létállapot fölé emelhetné. Például a tudatalatti, melynek befolyása alatt világít a napfonat gyertyatartója, s amely a mikrokozmosz valamennyi korábbi megtestesülésével, teljes múltjával összeköt bennünket. Ez a múlt az aurikus lényben van feljegyezve, és óriási befolyást gyakorol az ember természetes állapotára. De még ha a tudatalatti teljesen fel is tárulna előttünk, és ezáltal visszamehetnénk az ős-okokig (ami elvben lehetséges is), a természettudat állapotán ez sem változtatna a világon semmit. Gondoljanak ezzel összefüggésben a korinthusbeliekhez írt első levél 13. részére, amelyben többek között ez áll: Ha mindent tudnék, 43

ha minden ismerettel rendelkeznék, ha mindent birtokolnék is, de szeretet nem lenne énbennem, akkor nem lennék semmi. Tudják, barátaim, a természetünk kutatásával és a különböző természeterőkkel való kísérletezgetéssel a természetet nem lehet megváltoztatni, legfeljebb visszafejleszteni és elfajulásra késztetni. A természettörvények megzavarásával az egész létállapot elkorcsosulhat. Az a tény, hogy természetszülte tudatunk még nem volt képes a természetes, normális állati mértékek fölé emelkedni, bizonyítja, hogy az ember a múltból sem tud felemelő befolyást meríteni. Sőt, a tudatot a természetben mindig beárnyékolja a tudatalatti. Mindezek számbavétele után már csak a szív helyzetét kell feltérképeznünk. Mi a helyzet a szívszentélyükkel? Rendelkeznek-e ottani tudattal? Nem, csak érzelmi élettel. A szó szoros értelmében vett tudattal semmiképpen. Térjünk vissza tehát a kiindulóponthoz. Meg kell állapítanunk, hogy csupán természetes éntudattal rendelkezünk, amely a főszentéllyel függ össze. Erről a tudatról semmiképpen sem mondható Hermész tizenharmadik könyvének értelmében, hogy „önmagát tökéletesen felismeri". Őrültség volna ezt állítani. Főszentélyünkön teljes mértékben a kedélyállapotunk uralkodik, amely lényünk központi atommáglyája, és amelyben összevegyül minden sugárzás és erő, ami csak szerepet játszik a lényünkben. Vizsgálataink után tehát leszögezhetjük, hogy a természet szülötteiként valójában nincstelenek vagyunk. Az isteni tudatot pedig - ahogyan azt Hermész Triszmegisztosz érti, amikor a lelkületről beszél - a teljesen megváltozott kedélyállapottal, azaz a megtisztított szívvel kell összekapcsolnunk. Es még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy a szívszentélyben - a lélekkel tökéletesen összecsengő módon - egy teljesen új tudatállapotnak kell megszületnie. Egy oly világos tudatnak, oly abszolút pozitívnak, amely Istent és önmagát, mind a lelket, mind pedig az ősmúltat tökéletesen fölismeri. 44

Eredj, és többé ne vétkezzél!

Reméljük, világossá vált, hogy az a tudat, mely az embert az állat fölé emelné és Isten igaz gyermekévé tenné, nem a természetszülte tudat tágításában keresendő. A természetszülte tudat nem más, mint érzékelő tudat, érzőtudat, az egész érzékszervi állapot egyetlen érzékszervvé való összefoglalása. Ilyen érzékszerve valamilyen formában minden élőlénynek, minden állatnak van, még az olyannak is, amelynek még igen kevés szerve alakult ki. Ezért egy ilyen érzékszerv birtoklása, még ha az egy értelmi szerkezettel van is kapcsolatban, az embert még nem emeli az állat fölé. Aki az ezoterikus tudományokat legalább érintőlegesen tanulmányozta, az tudja, hogy az érzékelő szerkezet központja a glandula pinealisban, a tobozmirigyben található. Ez egy rendkívül furcsa, fölöttébb csodás szerv. Közvetlenül a fejtető alatt található, és olyan sugártérrel rendelkezik, amelyet akár a tobozmirigy aurájának is nevezhetünk. Ez a sugártér - ha szabad így fogalmaznunk - néhány deciméterrel a fej fölé is kimagasodik. Ez a nagyon erős sugártér tehát a fej körül és különösen a fej tetején található. Sugártérről beszélünk, mert világít, valójában azonban csodásan delejes, vonzó, jellegét tekintve pedig hétszeres. Hét színt, hét fényárnyalatot különböztethetünk meg benne jól kivehetően. Ha ezt az érzékelőteret megérinti valami (és ez 45

szüntelenül, percről percre megtörténik), akkor a tobozmirigy sugárterében a színek és sugarak váltakozását figyelhetjük meg. Ez a tobozmirigy-agyrész ugyanis páratlan érzékszerv, az emberállat legfontosabb érzékelő antennája. Erre aztán az egész főszentély reagál, mindahány szervével. Ráadásul az az erő, amely megérinti a tobozmirigyet - a világosság - azonnal leárad a szívhez is. Ami a tobozmirigy sugárterét megérinti, az a másodperc töredéke alatt eljut a szívszentélyhez. A szívszentélynek is megvan a maga sugártere -gondoljanak csak a steraumra. A szívnek is hét nézete, hét ürege van. A tobozmirigy-sugártér megérintésére többnyire mind a hét agyüreg azonnal, közvetlenül reagál. Az agyüregeket tükrökhöz hasonlíthatnánk, amelyek felfogják a benyomásokat, és azonmód levetítik őket a hét szívüregbe. A szív gyertyatartója tehát nyomban azoknak a benyomásoknak megfelelően sugárzik, amelyek a tobozmirigyet érték. A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy minden, ami csak az érzékelő tudatba besugárzik, az a kígyótüzet és az egész idegrendszert is megérinti. Jegyezzük meg tehát: mihelyt a tobozmirigy sugárterét benyomás éri, a főszentély hét tükre felfogja azt, és a szívbe vetíti. Ezek az erők ugyanakkor a főszentélyen keresztül átsugárzódnak a kí-gyótüzrendszerbe, s azon keresztül az egész idegrendszerbe. Ami tehát egy bizonyos pillanatban bejut a főszentélyünkbe, az gyakorlatilag ugyanabban a pillanatban megjelenik az ujjunk hegyében is. Testrendszerünk úgy van felépítve, hogy az a sugárzás, amely a tobozmirigy-agyrészt éri, abban a pillanatban elhatol testünk minden egyes részébe. Ez persze megmagyarázza a leromlás, a betegség és a halál okát is. Hiszen ha az embernek csak egyetlen pozitív érzékelő tudata van, azaz ha csak a természetszülte tudat hat a főszentélyben, és a lényeges tudatközpont mindössze egy automata, akkor a folyamatok és hatásaik a kedélyállapotot érintetlenül hagyják. Képzeljék csak maguk elé, hogy nem képesek ellenőrizni, mi hatol be ebben a pillanatban a föszentélyükbe. Nincs hatalmuk 46

afölött, hogy mi árad szét ezzel egyidejűleg az idegrendszerükben. Pedig ez időnként a legnagyobb feszültségeket okozza az emberben. Mit kezdjenek ezzel a feszültséggel? Mi történik Önökkel? Ha erre nem következik megfelelő reagálás, ha nem tudják, hogyan távolítsák el rendszerükből a feszültség okát, akkor a test hamarosan leromlik, és jelentkeznek a testi panaszok. A tobozmirigytéren át szakadatlanul nagyszámú benyomás árad a szívbe és az idegrendszerhez. Ha erre nem következik helyes válasz, ha ezt nem követi a központi idegrendszer és a központi tudat teremtő erejű tette, akkor az oly sok feszültségnek alávetett rendszer hamar elhasználódik. Ezért öregszünk, és egy adott pillanatban emiatt nem bírjuk tovább. Közismert, hogy a haláltermészetben ennek mi a vége. Ezen a tudáson alapszik az az ősrégi gyógymód, amelyet már Lao-ce idejében is alkalmaztak Kínában. Ez a nálunk is jól ismert mágneses gyógymódra épül, amelyet a modern Szellemi Iskola teljesen elutasít. Ezt a gyógymódot a tanulókra nézve veszélyesebbnek tartjuk a nyugati gyógymódoknál, mert közvetlenül a rendszerre hat, és ezen kívül olykor még hipnózissal is együtt jár. Ez a régi kínai módszer néhány éve Európába, mára pedig Magyarországra is eljutott, és sok orvos alkalmazza, a nyugati terápiás módszerek hiányosságait pótló gyógyászati eljárások utáni kétségbeesett kutatásban. A hivatalosan elismert orvostudomány, valamint a homeopátia és a természetgyógyászat ugyanis együttesen is elégtelennek bizonyult a testi nyomorúságok áradatának feltartóztatásában. A folyóiratok és a kortárs irodalom olvasása során az sem kerülheti el a figyelmüket, hogy hányan keresik elkeseredetten a megoldást, mennyien szeretnének embertársaiknak segíteni. Érthető emberi és emberbaráti cselekedet, hogy segíteni próbálnak. Az Iskolának azonban ügyelnie kell arra, hogy e keresés és kísérletezés mellett azért a tanulóság gyakorlati átélésének lehetősége is nyitva maradjon, hiszen ezért lettek az ifjú Gnózis tanulói. Ha tehát az 47

útjuk során olyan tényezők jelennek meg, amelyek az Önök fejlődését hátráltatják, akkor nekünk mint az Iskola vezetőinek kötelességünk azt mondani, hogy „testvérem, ez nem lesz jó, ezt ne tegye". Ha arra az álláspontra helyezkednek, hogy szabadok akarnak maradni, és azt csinálnak amit akarnak, akkor ez az Önök dolga; de a felelősség is Önökre hárul, és akkor az Iskolának Önökkel mint tanulókkal meg kell szakítania a kapcsolatot. Ez logikus. Az Iskolának megvan a maga terve, módszere és útja. Tanulóit felvilágosítja és tájékoztatja az ösvényről, valamint az új életről és az ahhoz vezető módszerről. Ha valaki ezt a módszert nem akarja, szíve joga, de tanulóságának így a legcsekélyebb értelme sincs. Az ifjú gnosztikus Szellemi Iskola kezdettől fogva, 1924. óta erre az álláspontra helyezkedett, és emiatt sok, kitűnő lehetőségekkel bíró embert kellett elutasítania. Ha ugyanis nyugodtan néznénk, hogy a tanulók mágnesezőkkel, tenyérjósokkal és sarlatánokkal kezeltetik magukat, akkor mindenféle negatív erő ténykedhetne szabadon az Iskolában, károsítva vagy akár lehetetlenné is téve a művet. Az mind szép és jó, hogy az ember megpróbál társai hasznára lenni, de ennek elfogadható úton-módon kell történnie. Svédországban nemrégiben egy új módszert próbáltak ki állatok ezrein. Egy sem él már közülük - gyakorlatilag kiirtották őket, mert az emberen akartak segíteni a protonsugarakkal, amelyek az atom melléktermékei. Úgy vélték, hogy ha ezeket nagy erővel átsugározzák az ember testén, ettől az -úgymond - máris megszabadul minden nyavalyájától. Hogy azonban ezek helyébe mi kerül, azt nem mondják meg, s többnyire csak később derül ki. A Szellemi Iskolában vigyáznunk kell, hogy a különböző mesterséges eszközök, szerek és kísérletek közepette megmaradjon a tanulóság gyakorlati megélésének lehetősége. Az Iskola belső csoportja azon fáradozik, hogy minden hozzánk

csatlakozó tanuló útját jó véghez vigye. Ezért kölcsönösen segítenünk kell egymást, és együtt kell működnünk. Az úgynevezett akupunktúrát is fenyegető, komoly veszélynek tartjuk. Ez a művelet abból áll, hogy arany tűt szúrnak különböző ideggócokba, nevezetesen az idegrendszer azon részeibe, ahol fájdalmak és más tünetek lépnek fel. Mint említettük, az idegfájdalmak közvetlen kapcsolatba hozhatók a tobozmirigy erőterével, mert minden benyomás, amit a tobozmirigy felfog, az idegrendszeren keresztül jut el a test minden részébe. Gondoljanak bele: ennek következtében valamelyik szervük esetleg fájni kezd és érzékennyé válik, azaz megbetegszik, mert a sugárzások okozta feszültségeket nem dolgozzák fel azonnal a kellő módon. így aztán fejfájásra panaszkodnak, sajog a karjuk vagy a lábuk stb. - aztán valaki fog egy hosszú arany tűt, ujjai közé szorítja, és beledöfi a fájó testrészbe. Az ilyen kezelést végző orvos így a saját mágneses fluidumát közvetlenül a testbe vezeti. A legtöbb ember erre úgy reagál, mintha áramütés érte volna. A mágneses közeget egy ilyen vezetővel, mint amilyen a tű, sokkal erősebben és közvetlenebbül lehet a másik testébe átvezetni, mint a nyugati módon, kézzel végzett delejezéssel. A mágneses tűvel az orvos a saját bioe-nergiáját vezeti bele az Önök testébe és ezzel az életébe, az ő személyes magnetizmusát, mely szüntelenül sugárzik az ujja hegyéből. Életfolyamatuk tehát már nem az Önöké, hiszen az orvos azt az ő saját létállapotával megbénítja. Testi fájdalmuk ezen felül bizony rendkívül hasznos is lehet a magasabb tudat elérésének folyamatában. Egy hiteles szellemi iskolában ezért a személyes tényezőket amennyire csak lehet, mellőzik. Mert például ha az egyik ember mágneses ereje bekerül a másik ember idegrendszerébe, az sok esetben és sok tekintetben nemcsak a befogadó, hanem az adományozó számára is rendkívül veszélyes lehet. Az ókínai gyógyászatban ezt keserű tapasztalatok alapján úgyszintén belátták. Ezért aztán az orvos már nem saját kezűleg cselekedett, hanem magánál hor49

dott egy olyan képet az emberi testről, amelyen valamennyi ideggóc fel volt tüntetve, és amelyen egy szűzleánynak - akit akár ápolónőnek is nevezhetnénk - megmutatta azokat a pontokat, ahová szúrnia kell. Vagyis gyakorlatilag a lány vitte át a páciensre az orvos gondolati irányulását. Eközben érthető módon gyakorta hipnotikus kapcsolat is létrejött. Mindezzel csak azt akarjuk közölni, hogy az akupunktúrás kezelés, amelyet sokan - leginkább a hölgyek - népszerűsítenek, összeegyeztethetetlen a Szellemi Iskola tanulóságával. A mágneses gyógykezelés úgyszintén. Őrizkedünk minden olyan módszertől, amelynek következtében a tanuló új tudatra ébredésének folyamata kárt szenvedhetne. Reméljük, ez a közbevetett rövid magyarázat annyiban hasznukra vált, hogy érthetővé tette, mennyire időszerű és figyelemre méltó a téma. Vegyük úgy, hogy az olvasó régóta foglalkozik azzal, hogy természetszülte tudatával transzmutálja, azaz megszabadító értelemben teljesen átváltoztassa kedélyállapotát. Ebben az esetben érzékeivel, különösen a tobozmirigyével mágneses kapcsolatot teremtett a tobozmirigy és a szívszentély között. Tegyük fel, hogy ebben a nagyon személyes belső harcban valóban sikeres volt, és emelkedett lelkiállapotba került, úgyhogy a megszabadító lélekélet kezd megjelenni a szívében. Akkor a szívszentélyben teljesen új lélekminőség fejlődik ki; egy egészen más kedélyállapot kezd megnyilvánulni. Ha ez megtörténik, akkor magától értetődik, hogy érzékelő mágnesén, a tobozmirigyen keresztül az új állapotnak megfelelő sugárerőt vonzza magához: főszentélye fölött más tűz, más lángjáték észlelhető, és szívszentélyével egy új erő kapcsolódik össze. Az ennek az új létállapotnak megfelelő sugárerő mindig szellemlényegű, szellemi minőségű, hiszen a Hétszellem fejedelmi erejéről van szó. Maguk elé tudják ezt képzelni? Az éntudat - mint említettük - a küzdelmet a szívszentélyben kezdi el. Ön minden akadály ellenére keresztülviszi a

szándékát. Szívszentélye és kedélyállapota megváltozik, s ezzel egyidejűleg a tobozmirigy-agyrész megnyílik a Hétszellem számára. A Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője című könyvben tárgyaltuk, hogy a magasabb rendű élet jelöltjei csigalépcsőn mennek fel a főszentélybe, hogy ott megláthassák a királyt és a királynőt valamint a kíséretükhöz tartozó hatvan szüzet. A tobozmirigy-agyrésznek ugyanis hatvan nézete létezik, vagy más szavakkal ennek a lótuszvirágnak hatvan szirma van. Amikor aztán ott megünnepelték a találkozást, a menet levonul a szívszentélyhez. Nos, az alkímiai menyegző negyedik napjának említett részlete pontosan azt írja le, amit mi is meg szeretnénk magyarázni. Ha felveszi a kedélyállapota elleni küzdelmet, és sikerrel is jár ebben, akkor ez azonnal megváltoztatja a tobozmirigy hatáskörét, és a szellem hét sugara leereszkedik. Mihelyt pedig a Hétszellemnek ez az ereje összeköttetésbe kerül a szív megtisztított gyertyatartójával, a szívszentélyben új tudatállapot fejlődik ki. A szív abban a pillanatban érzelmi szervből tudati szervvé változik. Ezért mondja a Hegyibeszéd, hogy boldogok a tisztaszívűek, mert ők Istent meglátják. Találkozni fognak a szellemmel, és tudatára ébrednek a szellemnek. Ekkor kijelenthetjük: A lelkület, ó Tát, magából Isten lényéből való. És milyen? Tökéletesen ismeri önmagát. Ettől a pillanattól kezdve a lelkület többé nem különböztethető meg Isten lényétől, sőt ellenkezőleg, egy azzal, mint a fény a Nappal. Igen, ez a lelkület az ember számára Istenné vált. Ezért sok emberről elmondható, hogy igazán Isten: emberi állapotuk nagyon hasonló az isteni állapothoz - mondja Hermész a tizenharmadik könyv első szakaszaiban. E tények alapján dolgozik a Rózsaudvar gyógyszolgálata, melynek gyógyító és üdvözítő ereje minden valóban valló ta51

nuló számára nyitva áll. Azaz minden olyan tanuló számára, aki kedélyállapotát az említett módon tényleg megtámadja. Az emberben csak akkor keletkezik valóban új tudat, ha a szellem bemegy hozzá. Ez egy leírhatatlan, kimondhatatlan állapot. Minden úgynevezett tudatállapot, ami csak ismeretes a haláltermészetben, semmi hozzá képest, afféle gyertyaláng csak a Nap lenyűgöző fényességéhez viszonyítva. Az Iskola élő testébe belépett a szellem. Az élő test, ez a klasszikus égi hajó az Egyetemes Gnosztikus Lánc része, és mindazt, amit az Egyetemes Lánc képvisel, mindazt, amit csak birtokol, azt az ifjú Gnózis rendelkezésére bocsátják. Az Egyetemes Lánc - mint tudják - a hatalmas, istenivé vált emberi lények csoportja, mely az ifjú Gnózison keresztül megérinti a Földet és az egyelőre a haláltermészetben tengődő embereket. A nagy üdvtitok az ifjú Gnózison keresztül találkozik a haláltermészetben élő emberiséggel. Ezért tehát azok, akik az ifjú Szellemi Iskolához közelednek, a szó szoros értelmében nagyon közel vannak az istenséghez. Egy hatalmas sugártér, az egyetemes Gnózis lelkületéből eredő óriási sugárbőség érint meg bennünket, és áll a rendelkezésünkre. Hasonlíthatunk-e bármilyen erőt, bármilyen segítséget ehhez? Ahogy a csoport egyre inkább tudatára ébred ennek, azáltal, hogy belép a folyamatba, annál gyorsabban és tökéletesebben válik orvosolhatóvá minden olyan betegség, amely nem a földi életút végével kapcsolatos. A Rózsaudvar gyakorlata ennek számos bizonyítékával szolgál. A helyzet azonban még ennél is sokkal jobb lehet, ha a csoport az egyetlen helyes módon működik együtt velünk. Nem tartják-e hát tragikusnak, hogy az ember mindenféle helytelen módon keresi a segítséget, holott a segítség már itt van, csak éppen elutasítják, olykor nagyon is megszégyenítő módon? Ne gondolják, hogy az Iskolában magukat jól érző orvos testvéreinket félre akarjuk állítani. Ellenkezőleg! Általános orvosi kötelezettségeik mellett a jövő nagyszerű és pompás mun52

kajában rendkívül fontos helyet kell elfoglalniuk. Most azonban arról beszélünk, hogy a leromlott és megmételyezett emberiség számára ma az igazi gyógyulás a szellem által válik lehetővé. A második világháború után sokan fáradoztak azon, hogy a Szent Szellemmel együttműködjenek. Sokat kísérleteztek is, aminek viszont a tükörszférából jövő befolyás lett a következménye. Most pedig, hogy ez a vihar valamelyest elcsitult, s az emberiség közel áll a kétségbeeséshez; most, mikor a világon mindenfelé egyre több kábítószert fogyasztanak, hogy elfeledtessék a feszültséget, a félelmet és a szorongást, amely a világ fölötti erősen radioaktív tér hatására keletkezik, ebben a káoszban és hamuszürke nyomorúságban azt kell kijelentenünk, hogy a leromlott és fertőzött emberiség számára lehetővé vált a szellem által történő valódi gyógyulás. Legalábbis akkor, ha az emberiség azt az egyetlen mondatban összefoglalható feltételt betölti, amely szerint: „eredj, és többé ne vétkezzél."

A szentelő Szellem

Hermész Triszmegisztosz oly nagyszerű tizenharmadik könyvének 3. szakasza azt mondja: A jó démon ezért az isteneket halhatatlan embereknek, az embereket pedig halandó isteneknek mondotta. Előző fejtegetéseinkben részleteztük, hogy az ember központi tudata a szívszentélyben található, s hogy a szívszentélynek ez a tudata szüntelen, szoros kapcsolatban áll a medenceszentélylyel, vagyis a tudatalattival, valamint a természetszülte tudattal, azaz éntudattal, melynek székhelye a főszentély. Ez a három együttműködő központ többnyire nem nyugalmi állapotban van, hanem ellenkezőleg, a legtöbb embernél a tudat szakadatlanul működik, s ez különösen a központi tudat, a szív nyugtalanságában jut kifejezésre. Mindannyian ismerjük a szív mozgalmas játékát, a nyugtalanságot, a meghasonlást, a félelmet, rettegést és aggodalmat, mely a szívben létrejöhet, figyelmünket folyamatosan leköti, és egész idegrendszemnket óriási feszültségnek teszi ki. Ha ez a szüntelen küzdelem tényleg megváltoztathatatlan kedélyállapotként jelentkezne, akkor az illető abban az állapotban találná magát, amit a Szentírás a szív megkeményítésének nevez. Ez az állapot a legtöbb esetben gyógyíthatatlan: az illető elveszett. 54

Be kell látnunk azonban, hogy a gyakran oly heves és fájdalmas, folyamatos kedélyhullámzás mindig a még el nem ért célra utal. Ameddig az ember nem ért célhoz, addig kedélyállapota az állandó megbolygatottság állapotában marad. Ezért mondja Hermész: A lelkület az emberi lelkek jótevője, átalakítja és képezi őket, hogy jobbak legyenek. kz embernek még a fajtest mai, megkristályosodott állapotában is megvan a rendeltetése, s amíg ezt be nem tölti, addig szüntelen kedélyhullámzás lesz az osztályrésze. Mi ez a rendeltetés? Nos, az emberi nem, a mi fajtánk egy halandó isten! Azaz az ember a szellem uralmára hivatott, hiszen így lett megszerkesztve. Ám mindaddig, amíg a szellem nem került benne trónra, addig a szív fókusza nyugtalan, a kedély nincs egyensúlyban. Isten népének nyugalma csak akkor jön el Isten gyermekére, ha Isten, a szellem, valóban megnyilatkozhat ebben a gyermekben. Isten a végtelen, tökéletes szellem. Ha azonban ez a szellem az emberben még nem képes megnyilatkozni, noha ott lakik benne, akkor az ember még nem ember igazán. Tovább sodródik életútján, és bármi megtörténhet még vele: tévedhet, eltévedhet, megkristályosodhat, sőt teljesen meg is kövesedhet, annak minden következményével, a betegséggel és halállal. A betegség és a halál - ezt nyomatékosan kijelentjük - kizárólag az életcél elvetésének a következménye, valamint mindazon eseményeké, amelyek ebben az életállapotban bekövetkezhetnek. Korábban már kifejtettük, hogy a kedélyt és hatásait az idegéter gyújtja meg és tüzeli, és ebben a vele összhangban levő többi lélekközeg segíti. Az idegéter nem más, mint a testrendszerben sugárzó asztrális tűz, amelyet a lenyűgöző erejű tobozmirigy vesz fel és 55

lélegzik be. Amit belélegzett, az e szerv segítségével és minőségének megfelelően sugárzódik szét a személyiség minden részébe. A tobozmingy, a glandula pinealis és ennek rendszere az emberi szervezet legfontosabb része. Már a születéskor a fajnak, a családnak és az illető mikrokozmikus múltjának megfelelő állapotban van. A tobozmirigynek is van sugártere. Ebben az összefüggésben beszélünk a tobozmirigy aurájáról. Ennek az aurának az átmérője kb. fél méter. E sugártér és ennek minősége alapján (amelyet tehát az aura magja is meghatároz) kerül az idegéter bizonyos állapotba. Ami a tobozmirigy-aura fajtájának és minőségének nem felel meg, az nem kerül be a rendszerbe, a tobozmirigy azt nem képes belélegezni. A Paracelsus által arheusznak nevezett jelenlegi ideg-éter minősége határozza meg többek között az Ön egészségi állapotát, esetleges erejét vagy gyengeségét, netalán betegeskedését vagy erre való hajlamát, valamint kedélyállapota minőségét és annak hullámzását. Az ember megszabadulásának szempontjából ez igen pompás és jó, s a lelkület ezért - tanúsítja Hermész - a lélek jótevője, hiszen ameddig az Ön arheusza bizonyos színvonal alatt van, a gondjai nem csökkennek. Amíg nem oldotta meg életének' nagy rejtélyét, addig nehézségekkel kell küszködnie. Kedélyállapotát ezért mindaddig hajszolni fogják, míg ki nem puhatolja szenvedése valamennyi okát, és gyökerestül ki nem tépi őket. A tobozmirigy-központnak a szellem érintkezési pontjának, beereszkedése kapujának és lakóhelyének kell lennie - erre teremtették. Rózsakereszt Krisztián egész alkímiai menyegzője erre irányul. Önnek tehát, kedélyállapota által sürgetve feltétel nélküli önátadásban fel kell áldoznia önmagát. Ebből a kálváriából, ebből az áldozati menetből aztán új kedélyállapot keletkezik, aminek következtében a szellem, azaz maga Isten érinti meg Önt, és áramlik be az arheuszába. 56

Amikor pedig a szellem az első érintésekor kapcsolatba kerül az Ön személyiségével, akkor ez a szellem a Szent Szellem, azaz a gyógyító szellem, maga az isteni orvos. (A magyar „szent" szó a latin „szana" = „egészség" szóból származik. -a fordító megjegyzése.) Amikor az újszülött lélekállapot először felsír, válaszul megérint bennünket a szellem, és a tobozmirigyet s annak auráját, valamint az arheuszt (az idegétert) bizonyos állapotban találja. Az ember ekkor heves kínokat, erős fájdalmat és óriási feszültséget érez. Mint valami emésztő tűz, úgy ég át tisztítótüzével tagjainkon a Szentelő Szellem. S aki ezt a tüzet elfogadja, és tudja, hogyan kell kihatásait hasznosítania, az a Szentelő Szellem után a Vigasztalóval találkozik, ami a Szellem érintése egy magasabb szinten. Mielőtt azonban a Vigasztaló jelentkezne Önben, az Ön rendszerét előbb meg kell tisztítani. Ezért jön a Vigasztaló nagy kegyelme előtt először a Szentelő Szellem. így már talán belátjuk, hogy a nyugtatók és a különböző ideggyógyászati eljárások nem jelentenek valódi megoldást testi bajainkra. Egy gnosztikus tanulónak reménytelen ostobaság volna hinni bennük. Bizonyos anyagokkal, például kábítószerekkel persze nyugalmat lehet kényszeríteni az idegrendszerre, vagyis az arheusz tényleg befolyásolható saját természete ellenében. Belátható azonban, hogy ezzel a módszerrel a nehézségeket egyszerűen csak más területre szorítják. A feszültségeket a fényruha más rétegére helyezik át, például a vérre, vagy a mirigyekre, esetleg a kígyótűzre; vagy, ami a legrosszabb, a főszentély hét tükrére, a „hét súlyra", a hét agyüregre vagy agyüregbe. Ha az idegrendszert így nyugtatják meg, akkor megtörténhet, hogy a szív is megnyugszik, és fellélegeznek. Ezt a fellélegzést senki sem sajnálja Önöktől. De ez nagyon is hamis nyugalom, amely időről időre tanújelét adja annak, hogy a hét tükröt, a hét gyertyatartót egy időre „elvették a helyéről", ahogyan azt a Jelenések könyve mondja. Mert a tobozmirigyköz57

pontba beáradó erőket a hét tükör, a hét agyüreg vetíti bele az Ön rendszerébe. És elképzelhető, hogy ez a hét tükör egy időre beszünteti a tevékenységét, azaz elhomályosul, és nem képes tükrözni. Az ilyen pillanatokban szokták ezt a végeredményben hamis nyugalmat érezni, mert a gyertyatartókat elmozdították a helyükről. De vegyük úgy, hogy nem ez a helyzet, a Szentelő Szellem nem távozott a rendszerből, hanem hatásos maradhatott. Akkor ez a Szent, gyógyító Szellem tisztítótüzével végzett munkáját más módon folytatja az Ön rendszerében. Nehézségei megmaradnak, vagy - ahogy az gyakran előfordul - még súlyosbodnak is. Aki azonban vidáman és megértően, az új lélekállapot-ból kiindulva elfogadja az oly szükséges szenvedést, a tisztulás égető tüzét, az a lehető legrövidebb időn belül fölöttébb biztató módon megmenekül a gyötrelmektől. Hogy aztán egy-egy olyan orvos, aki maga is benne van ebben a folyamatban, tud a táplálkozásra és egyéb testi szokásokra vonatkozó tanácsot adni, valamint hogy egyes orvosok képesek rendbe hozni a szolgálatot felmondó szerveket, annak csak örülhetünk. Ezért természetesen hálásak vagyunk, hogy bel- és külföldön orvosok is fordulnak az Iskolához, mert az Iskola által járt út őket is idevonzza. Most azonban az a kötelességünk, hogy megmutassuk Önöknek azt az utat, amelyen mint tanulók a Szent Szellem segítő erejét felszabadíthatják magukban. Erre a segítségre mindenki rá van utalva, enélkül semmik vagyunk, semmit sem tehetünk, és a szenvedés velünk marad. Hát nem volna szomorú, ha a Szentelő Szellem ott dolgozna bennünk, a szellem kardja belénk hatolna - ami, Istennek hála, sokaknál már meg is történt vagy hamarosan meg fog történni -, mi pedig félelmeinktől és aggodalmainktól űzötten ellenállnánk ennek a folyamatnak? Az arheuszba csak akkor költözhet nyugalom és ezáltal a harmonikus kedélyállapot csak akkor ölthet alakot valakiben, 58

ha a Szentelő Szellem őt valóban megszentelte, illetve ha ez a kegyteljes munka már folyamatban van. Kedélyállapotát tehát, ha mégoly kényelmetlen és nehéz is, tekintse az emberi lélek jótevőjének. Hiszen a jó démon, azaz az alkotó eredeti természet egésze, ahogyan az a valódi emberiélekben megnyilatkozik, arra törekszik, hogy mindenkit halhatatlan, transzfiguráit, azaz átalakult emberré, emberistenné tegyen.

VII

Gyógyulás a szentelő Hétszellem által

Folytassuk a Corpus Hermeticum tizenharmadik könyvének megbeszélését, kezdetnek idézzük fel a 4-től a 8. szakaszig: Az értelem nélküli lényekben a lelkület minden természetes fajtával együttműködik, az emberek lelkében azonban a természetesfajta ellen dolgozik. Minden egyes lelket, mely bement egy testbe, azonnal fájdalom és élvezet kezdi kínozni, mert a besűrűsödött testben az élvezet és a fájdalom tűzként terjed, s ebben a lélek elmerül és megfullad. Ha az ilyen lelkeket a lelkület vezetheti, akkor kiárasztja rájuk világosságát, hajlamaiknak pedig ellenszegül. Ahogyan a jó orvos kiégeti vagy kivágja a testből a beteg részt, ugyanúgy hagyja megszenvedni a lelkület a lelket azáltal, hogy megszabadítja az élvezettől, mely minden bajának, betegségének okozója. A lélek nagy betegsége azonban az istentagadás és az abból eredő téves gondolkodás, melyből semmi jó nem fakad, csak gonoszság. Ezért a lelkület e betegség leküzdésével szerzi visz-sza a léleknek a jót, ahogyan az orvos is visszaadja a test egészségét. Azok az emberi lelkek azonban, akik nem rendelkeznek a vezető lelkülettel, ugyanolyan helyzetben vannak, mint az oktalan állatok lelkei. 60

A harmadik szakasz pedig világosan kijelenti: ,,/áz oktalan lényekben a természet a lelkület". Az értelem nélküli teremtményben olyan kedélyállapot uralkodik, mely mindenestül a természetből magyarázható. Az ilyen állati lény ezért nem tehet mást, mint hogy teljességgel azonosuljon, tökéletes összhangban legyen a természettel. Ezzel aztán elégedett is, hiszen ez a rendeltetése. Fajtája teljes egyensúlyban él a természettel. Mennyi, de mennyi ember van ugyanebben a helyzetben! Tökéletesen feloldódnak a természetben, egészen ahhoz igazodnak, és még be is képzelnek maguknak valamit emiatt az életvitel miatt, amelyet szinte vallásukká tettek. Gondoljanak csak a különböző természetimádókra vagy a naturistákra. És jussanak eszükbe azok a magukat degeszre evő bárdolatlan alakok, akik csak az anyagra és az érzékek kielégítésére irányulnak. A természet, mondja az Egyetemes Tan, megállíthatatlanul elmosódó valami, nem valóság. Ha megpróbáljuk megragadni, azonnal megindul az ellentétek játéka. A természet tehát, ahogyan mi ismerjük, valószerűtlen, dialektikus. így aztán minden, ami a természethez kötődik, szintén nagy mértékben valótlan. A természet a képzelet tükre, legalábbis annak kell lennie, és a jóság, a szépség, valamint a szeretet képzetével ajándékoz meg bennünket. A kép azonban a természeti törvények következtében előbb-utóbb elmosódik és a saját ellentétébe fordul. Az Iskola már sokszor felhívta erre a figyelmüket. Nem azért, hogy az embert, aki teljesen egy a természettel, eltanácsolja ettől az irányulásától - ez ugyanis reménytelen kísérlet volna, hiszen „az oktalan lényekben a természet a lelkület" -, hanem azért, mert az ember igazi, eredeti, tehát alapvető fajtájában -legalábbis meglehetősen sok embernél - jelen van egy olyan erős tényező, amely teljesen elfordul a természettől. Az egyetemes bölcselet is annak érdekében emlegeti újra és újra a dialektika tünékeny voltát, és azért mutat rá arra, mennyire okta61

lan dolog a dialektikához ragaszkodni, hogy végre hagyjuk ezt az előbb említett tényezőt a maga teljességében feléledni és megerősödni. Amikor aztán az emberek a rögeszméiket hajszolva felfedezik, hogy nem képesek őket megragadni, akkor kezd az Iskola dialektikáról beszélni nekik. A természetet megtagadni, rögeszméjét figyelmen kívül hagyni persze teljességgel lehetetlen. A testi ember, természetszülte személyiségünk ugyanis az ellentétek világának része. Személyiségünk belőle születik, ez táplálja és ez is öli meg, mikor eljön az ideje. Amivel azonban az ember rendelkezik -legalábbis az emberiség egy része -, az egy nem ebből a természetből magyarázható lélek. Az ilyen lények mikrokozmoszának van egy magja. Mi a mikrokozmosz központjáról, szívéről beszélünk. És ez a mag, ez a rózsabimbó összeköttetésben áll a természetszülte szívvel, valamelyest kifejeződik benne. Ha a mikrokozmosznak ez a szíve megszólal bennünk, beszél hozzánk, akkor a kedélyállapot védekezni kezd a múlandó természet ellen. A szív olyan állapota ez, amelyben talán kétségbeesett ellenállásba kezd a valótlanság ellen, és az embert emiatt mindenféle furcsa dologra és cselekedetre ösztönzi. Az idők folyamán sokan elcsodálkoztak azon, hogy egyfelől létezik egy természetből kiemelt lélek, amelyet rózsamagnak vagy ősatomnak ismerünk, ezzel párhuzamosan pedig ugyanaz az ember nagyon is természethez kötött lehet. Az okot Hermész magyarázza meg: Minden egyes lelket, mely bement egy testbe, azonnal fájdalom és élvezet kezd kínozni, mert a besűrűsödött testben a fájdalom és az élvezet tűzként terjed, s ebben a lélek elmerül és megfullad. A Corpus Hermeticum egy réges-régi fordítása szerint, amely ma is érvényes ránk: „az életnedvek által megfúl a lélek." 62

Ehhez azonban több rejtély is kapcsolódik. Az ember testalakjának eszményi esetben a benne lakó lélek tökéletes eszközének kell lennie. Az általunk ismert testalak azonban megkristályosodott formájában erre nem alkalmas, mert a lélek szempontjából nézve ezt az alakot a természettől, apánktól és anyánktól kaptuk. Ezért aztán ez a testalak erős lélekölő tulajdonságokkal rendelkezik. A lelket mindenesetre foglyul ejti. A lélekgyilkos tulajdonságokat többek között a testalakkal összefüggő életáramokban, az idegéterben (arheuszban) és -ahogyan Jákob Böhme nevezi - a gonosz salétromban (sóéterben, megkristályosító éterben) találjuk. Ezekbe az életeszszenciákba, életáramokba fullad bele a lélek. Az arheusz befolyását semmilyen gyógyszerrel nem lehet semlegesíteni. Bárcsak lehetne! Az életnedveket műtéttel és más módon sem lehet eltávolítani. Nem, az arheuszt, vagyis a gonosz salétromot belülről kell semlegesíteni. Ebben a tekintetben Önnek el kell szánnia magát az élethalálharcra. Hogy ezt a folyamatot véghezvihessük, ahhoz persze mindenekelőtt az szükséges, hogy lélekkel bírjunk, olyan lélekkel, amely szembeszáll a megpróbáltatásokkal és az evilági gondolkodásmódunkkal. Nem negatív védekezésről van azonban szó, Önnek nem a világ, az emberiség és a társadalom vagy embertársai ellen kell fordulnia, hanem a saját rendszerében lévő gonoszságok ellen, tehát a fájdalom és az élvezet ellen, mely Önben a salétrommal egyenlő. A fájdalmakat jól ismerik. Mindenki átél ilyesmit a legkülönbözőbb változatokban. Ami viszont az élvezetet illeti, számolniuk kell azzal, hogy ezt a szót azelőtt nem olyan kedvezőtlen értelemben használták, mint manapság. Amit a hermetizmus ért ezen, azt körülbelül így vázolhatnánk: minden szerv tevékenysége a természetre irányul és ezen irányulás következményeihez igazodik. Ha aztán a lélek ellenszegül ennek, mert a tapasztalatok mértéke betelt, akkor kiderül, hogy az ősatom, a mikrokoz63

mosz központi szíve nagyon erős befolyást gyakorol a szívszentélyben található központi tudatra. Ez mindenekelőtt akkor következik be, amikor az ember valami nagyon keserű tapasztalatot kénytelen átélni. Akkor a kedélyállapot igencsak hevesen reagál erre a helyzetre. A léleknek ebből az égéséből pedig - mondja Hermész - fény, világosság, sugárzás keletkezik. A léleknek e sugárzása persze teljesen természetellenes, és semmiképpen sem magyarázható a normális természetállapotból, hiszen közvetlenül a mikrokozmosz központjából, szívéből ered. S ekkor - mondja Hermész - ez a fényesség, ez a sugárzás, ez a befolyás szembeszáll a bennünk lévő gonoszsággal. Mi pedig úgy fogalmazunk, hogy a lélek így új állapotba kerül, legalábbis fennáll ennek a lehetősége, és ez teljes megváltozáshoz, a lélek teljes újjászületéséhez vezethet. Ez a lélekfény aztán haladéktalanul megtámadja a gonosz salétromot, az idegétert, és úgy hat, mint az igazán jó seborvos, aki a testből minden beteg részt kiéget, kimetsz. Hogy miért? A lélek, s ugyanakkor a test egészségéért. Nem a dialektikus egészség, hanem az egyetemes Gnózis értelmében vett valódi egészség érdekében. Arról az egészségről beszélünk, amely életcélunk beteljesülése felé visz bennünket. Miért van az embernek teste? Hogy néhány évig mindenféle nyomorúságban tántorogjon, valamilyen polgári foglalkozással küszködjön, valamiképpen talpon maradhasson, s végül meghaljon? És évekig az idegéterben fuldokoljon? A gonoszságban? Szüntelen veszekedés és küzdelem közepette? Ez volna az életük célja? Miért van testalakjuk? A testalak, mondja Hermész, a lélek eszköze, tulajdonsága, hogy felléphessen a lélek szolgálatában, a lélek szolgájaként. Létezik tehát egy kedélyállapot, mely tökéletesen rabja a természetnek, s egészen az idegéternek alávetve működik. Létezik azonban egy másik kedélyállapot is, amelyben és amely 64

által a tiszta, őseredeti emberlélek ellenáll a zsarnoki uralomnak, amelyet a test gyakorol a lélek fölött. Képzeljék csak el, hogy megszületik egy gyermek, és ez a gyermek eredeti lélekkel bír. Amikor aztán ezt a lelket összekötik a testtel, akkor találkozik a gonoszsággal, amely egy a dialektikus természettel. Mármost az a kérdés, hogy a gyermek, ha felnő, azaz mikor idősebb lesz és szembe kell néznie az élettel, akkor vajon küzdeni fog-e a gonoszság ellen, mely belülről jön, vagy ezt a gonoszságot minden további nélkül elfogadja, és a legkisebb ellenállás útját követi? Léleklényekként mindannyian a testi ember kénye-kedvének vagyunk alávetve, és emiatt a lelket a megöletés, a fulladás veszélye fenyegeti. A Szentírás azt mondja: a léleknek, mely vétkezik, meg kell halnia. Hermész lelkületnek nevezi ezt az egészen különös kedélyállapotot, amely harcba mer szállni a természettel. Mi pedig új lélekállapotról beszélünk és ebből az új lélekállapotból olyan világosság, olyan fény, olyan sugárzás fakad, mely gyógyszerként hat az idegközegben. Ez a tisztító tüz persze nagyon sok fájdalmat okoz. Ám ezt a lelkületet, ezt a kedélyállapotot segítségként kaptuk. S ha Ön, kedves Olvasó, szintén ismeri ezt a kedélyállapotot, akkor tudja, hogy ennek a gyógyszernek a fájdalma Önt sohasem hagyja nyugton. Ebben a nagy lelki küzdelemben minden nap adódik valami új helyzet. Egyetlen másodpercre sincs nyugta. Minden pillanatban adódik valami ok a tisztító, maró fájdalomra, mindaddig, míg a lélek fel nem fedezi, hogy legnagyobb betegsége az istentagadás. Ebben a viszályban legtöbbször sokkal mélyebb szinten vagyunk, és küzdeni kezdünk a fájdalom és szenvedés ellen, amelyet a testalakban átélünk. Egészen addig, mint mondtuk, amíg a lélek fel nem fedezi, hogy nagy bűne, legsúlyosabb betegsége az istentagadás és az a téves gondolkodás, mely abból fakad. Ha a lélek a gonosz salétrom ellen folytatott mindennapos küzdelemben mégis a téves gondolkodás mellett tart ki, akkor 65

egy adott pillanatban belefárad a harcba. Nem ezt kellene azonban tennie, hanem üdvrevágyással a szellemre vágyakozni, ahogyan ezt oly sokszor mondja a Szentírás. Gondoljanak csak a Zsoltárok költőjére: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!" A testalak, mely a szellemlélek eszközének avagy tulajdonságának rendeltetett, ahogyan Hermész mondja, a természet által foglyul ejtett állapotában marad, bárhogy tiltakozik is a lélek, egészen addig, míg csak a szellem belé nem ereszkedik. Előző fejtegetéseinkkel már felkészítettük Önöket erre a rendkívül fontos témára, olymódon, hogy újra és újra a tobozmirigyközpontra utaltunk. A testi ember, a természetszülte ember egészen addig a természet rabja marad, amíg a szellem be nem lép ebbe a központba. Föltehetik persze a kérdést: akkor mi haszna a lélek világosságának, a lélek fényeskedésének? Ha a lelki erő, a lelki világosság rabsága miatt lázadozik, mi haszna van ennek a szellem nélkül? Nos, barátaim, a lélek fényének kettős haszna van. Először is a lélek világossága miatt, amely a gonosz salétromban hat -noha a lélek a szellemkapcsolat nélkül ugyanúgy meghal, mint a test -, az egész rendszer nem süllyedhet mélyebbre, és nem fulladhat bele a lefelé vezető út éjsötétjébe. S bár nyugalom, helybenjárás nem létezik, csak kiszállás vagy még mélyebbre bukás, a lélek fénye bizonyos (olykor meglehetősen hosszú) időre akadályozni képes a testi ember továbbsüllyedését. A lélek fénye ebben az értelemben olyan, mint egy mentőöv, amelynek segítségével az ember egy darabig a felszínen tarthatja magát az élet tengerén. A mélyebbre süllyedést tehát a lélek újjászületése hátráltatja. Ez egy rendkívül fontos tény, amellyel a Szellemi Iskola hétszeres testében is komolyan számolnunk kell. Mert azokat, akik a lélek fényének őrizetében állnak, haláluk után sok eset66

ben meg lehet tartani az arany fejnek nevezett életterületen, hogy innen újabb kísérlet történhessen a megszabadító életbe való bevezetésükre. A bukásnak a lélekerő segítségével történő feltartóztatása azonban mégiscsak más, mint a megmentés, mint az igazi kiszállás, mint a valódi megváltás és az igazi rendeltetésünkben való feloldódás. A lélekújjászületés még nem a transzfiguráció. Márpedig a modern Szellemi Iskola célja a transzfiguráció. A világosság hármas szövetségének Szellemi Iskolája a transzfigurációra, a teljesen új emberré válásra irányul. Legyen tehát világos az Önök számára, hogy a Szellemi Iskola tanulóiként nem szabad megállniuk az első eredménynél, az új lélekállapotnál. Nem hasalhatnak rá a mentőövre, mely egy ideig a víz színén tartotta Önöket, mert a léleknek egy másik képessége is van! A lélek, ha belépett az újjászületés állapotába, az új kedélyállapotba, akkor képes felhívni és valóra váltani a szellemnek a tobozmirigybe való beereszkedését. „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten! Szomjúhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez." Ha a lélek ily módon emelkedik fel, akkor a szellem beereszkedik az előkészített tobozmirigy-agyközpontba. Akkor maga a Hétszellem ragadja meg az idegétert az ő teljesen megváltó, szentelő erejében. Erre a szellemre vágyunk a mi Iskolánkban; ez a szellem ragadja meg Önöket tökéletesen!

VIII

A kétszeres gyógyír

Az eddigiekből kitűnik, hogy aki rendelkezik lelkülettel, annak a Logosz két csodaszert ajándékozott, amelyek segítségével minden testi baj meggyógyítható. Ez a két panácea - emlékezzenek csak vissza - a lélek fénye és a szentelő szellem. Ez a kétszeres gyógyír azonban csak akkor hat teljes mértékben, ha az ember ezt önmagában és önmaga által felszabadította. Más szóval: az öngyógyítás folyamatáról beszélünk. A világ által ismert összes többi módszer csak részben hatásos, még azok a gyógyítások és szenteltetések is, amelyeket az Úrjézus vagy a szellem más nagyjai vittek végbe. Ez kiderül Jézus urunk szavaiból is, amelyeket egy-egy gyógyítása után mondott: „eredj, és többé ne vétkezzél!" Mert ha az illető visszaesik régi életvitelébe, akkor a nehézségek azonnal viszszatémek. A megszenteltetés csak akkor teljes, ha a három rész, a szellem, a lélek és a test teljes mértékben egyesült. A gnosztikus misztériumok jelöltjének tehát erre is irányulnia kell. A testi ember jellege és pillanatnyi állapota miatt ugyanis ebben a tekintetben is a legnagyobb zavar uralkodik, és a legnagyobb ellentmondások fakadnak belőle. A testi ember már igencsak megkristályosodott. Harag dúl benne, oktalan vágyak uralják, és kizárólag a természetre irányul. A dialektikus természet eonjainak sugárzásai határozzák meg egész létállapotát. 68

Javasoljuk, hogy ezzel kapcsolatban irányítsák figyelmüket a csakrákra, amelyekből az ember több kisebb mellett hét nagygyal is rendelkezik. Ezt a hét csakrát nem lehet kifejezetten anyaginak nevezni, mert az egész személyiségben szerepet játszanak. Anyagi szempontból légnemű állapotban vannak; továbbá kétségtelenül éteriek is; nem utolsósorban pedig az asztrális testben is jelen vannak. Az egyetlen kivétel a tobozmirigy, amely különleges szerv, s ugyanakkor belső elválasztású mirigy is. A durvaanyagi szinten is ki lehet mutatni, hiszen a főszentély egyik szerve; de emellett a fejtető-csakrával is kapcsolatban áll. Ezért oly hatalmas a kisugárzása. Ezek a csakrák folyamatos mozgásban vannak - kerekeknek is ábrázolják őket -, és mindegyiknek megvan a maga feladata. Belülről nézve az óramutató járásának irányában forognak, tehát balról jobbra, és az ember belső állapotának megfelelően különböző asztrális erőket vonzanak, amelyeket a forgó mozgás éterekké változtat, és az étertest segítségével az egész durvaanyagi testre átruház. E hét nagy csakrán kívül legalább negyvenkét kicsi létezik még. Együtt hétszer hét erőközpont hálózatát képezik. Ezek alapján érthető, hogy az asztráltest, az étertest és az anyagtest a lehető legszorosabb kapcsolatban áll egymással, és hogy e szoros kapcsolat miatt az asztrális állapot a másodperc töredéke alatt éteri állapottá, az éteri állapot pedig ugyanabban a pillanatban durva anyagi állapottá is válik. Hogy is történik ez? Nos, főként az emberen kívül lévő világ és életterület révén. Már korábban kifejtettük, hogy a tobozmirigy-központ, a fejtető-csakra ténylegesen légzőszervként is működik. A különféle hatalmas erők pozitív és negatív nézetükkel először a tobozmirigy-központba lépnek be, és onnan osztódnak szét a kis és nagy csakrákon keresztül. Más szavakkal: mindezek az erők folyamatosan bekerülnek, és szétoszlanak az egész rendszer69

ben. Sugárzások, erők, prána és a dialektikus természet eonjai határozzák meg a testember egész létállapotát. Ezek az erőáramlatok bizonyos állapotokat idéznek elő az asztráltestben. Az asztrális erőket, ahogyan már kifejtettük, a forgó kerekek - melyek feladatuknak megfelelően különböző sebességgel pörögnek - éterekké változtatják, majd bevezetik a testrendszerbe. így tartják fenn a dialektika uralmát a testi emberben. Ha pedig rendszerén ez a testi ember uralkodik (és százból kilencvenkilencnél ez a helyzet), akkor mikrokozmoszát a sorozatos bukás, azaz a kikelet, virulás és pusztulás folyamatában szüntelenül a halálhoz vezeti. A lélek pedig, melyet születéskor belevezetnek ebbe a furcsa rendszerbe, a lélek, amelyet újra és újra ebbe helyeznek, a testembernek ezekbe az életfluidumaiba egyszerűen belefullad. Ezt a legjobban az bizonyítja, hogy a testembernek két nézete van. Van egy éber tudatunk, és van egy álomtudatunk. A különbség abban rejlik, hogy mialatt alvás közben az anyagtest nyugszik, éteri mása és az asztráltest a durvaanyagi testtel kapcsolatban maradva ugyan, de kiléphet belőle, és egy kicsit csavaroghat a tükörszférában. A személyiség finomabb része alváskor legtöbbször azon a csakrán át lép ki, amelyik nagyjából a léppel esik egybe. Az alvó állapot akkor teljes, ha éteri másunk valóban kiűzetett a lépből. Ennek az éteri másnak a megpillantása legtöbbször ijesztő. Anyagtestünket ugyanis legalább valamelyest ruhák mögé rejthetjük, hiányosságait elkendőzhetjük, s arra késztethetjük, hogy civilizáltnak, műveltnek mutatkozzon. De hallottak-e már valaha is az éteri hasonmás kiműveléséről? Erre még nem képes az ember! Léteznek ugyan olyan módszerek, amelyekkel az étertest is megdolgozható, formálható bizonyos fokig, az átlagember azonban ezeket az eljárásokat nem ismeri, és ez nagyon is helyénvaló. Ezért aztán az éteri más a legtöbb esetben az anyagember igazi valóját, énjét láttatja. 70

Az pedig, mint mondtuk, ijesztő. Hogy miért? Mert az ember éteri képmásában fehéren-feketén nyilvánvalóvá válik a természetszülte ember romlottsága, hasadtsága és zűrzavaros volta. Az első ijedelem után pedig az embert mérhetetlen szánalom fogja el. Hiszen mindez egész másképpen is lehetne! Ehhez azonban a testemberben először meg kell születnie a lélekembernek. Fel kell ébrednie benne az új kedélyállapotnak. Ahogyan azt már megbeszéltük, ebből az új kedélyállapotból, ebből a lélekemberből fény, világosság, sugárzás árad. S ez a lélekfény minden csakrát megtámad, a hét nagyot és a negyvenkét kicsit egyaránt. A lélekember fényessége tehát kikezdi a testembert; felveszi a harcot a harag, az élvezet és a sóvár testiség, azaz a testember egész beállítottsága és irányulása ellen. Ezenkívül - ezt tekintsék természettudományos folyamatnak -felveszi a harcot a testemberen uralkodó és benne keringő életnedvek és fluidumok ellen is. Ekkor kezd el hatni az első gyógyszer. Lássák tehát világosan, hogyan forognak a testemberben a csakrák - nagyok és kicsik - bizonyos törvényszerűségnek megfelelően; hogyan áramlanak be, illetve ki rajtuk keresztül a személyiség különböző erői és áramlatai, s hogyan hajszolják ezáltal végig életútján az embert. Aztán egyszer csak megjelenik a lélek és a lelki fény, s annak sugárzása megtámadja mindazokat a folyamatokat, amelyek rabláncon tartják és beteggé teszik az embert. A gyógyszer hatni kezd. Hermész pedig - az ezredévek óta hozzánk szóló hang - azt mondja, hogy amikor a lélek fénye a testemberben ragyogni kezd, heves kínt és szenvedést okoz. Ez nem is történhet másként! Amikor ugyanis hajlandók próbálkozni a lélekkel, azonnal erős fájdalmat idéznek elő egész rendszerükben. Es láttuk, hogy ez a gyógyszer azonnal és alapvetően megállítja a testember bukásának folyamatát. A csakrák és természeterők mű71

ködése ugyanis az On rendszerét a halálba vezeti. A lélek ragyogása viszont lefékezi, sőt megállítja ezeket a folyamatokat. Világosan látniuk kell, hogy az ember egyre növekvő sebességgel, nyílegyenesen siklik lefelé a mocsár, a semmi felé. A lélek érintése következtében azonban nemcsak lassítani lehet ezt a folyamatot, hanem a lehetetlent is meg lehet valósítani: meg lehet állni a halál lefelé vezető ösvényén. Ez a csakrákban bekövetkező különös változással és mozgással áll összefüggésben. Mint említettük, a csakrák belülről nézve az óramutató irányába, tehát balról jobbra forognak. A lélek fényével azonban ezt a forgást meg lehet állítani, és végül meg lehet fordítani, azaz ellenkező irányban újra mozgásba lehet lendíteni. Nyilván megértik, hogy ekkor az ember egész világnézete és énképe gyökeresen átalakul. A csakrák hatásának megváltozása miatt Ön egészen új világba lép be, és teljesen más emberré válik. Mihelyt a különböző csakrafolyamatok akadozni kezdenek, azaz a lélek fénye érvényesülni kezd a tanulóban, a lélekember által megragadott testember figyelme arra a tényre terelődik, hogy a legnagyobb bün, legnagyobb hiányosság az istentagadó élet; s hogy a léleknek és a testnek ezért a szellem belépésére kell felkészülnie, vagyis a szellemnek kell helyet készítenie, hiszen a jövőben nem ketten, hanem hárman lesznek. Miért kell a kettőnek hárommá válnia? Miért kell ebben a folyamatban a testembernek is fontos feladatot betöltenie? Miért? Nos, a tobozmirigy miatt. A tobozmirigy ugyanis, mint már mondtuk, nemcsak asztralis és éteri szerv, hanem ugyanakkor durvaanyagi is. A tobozmirigy a sürü anyagban, anatómiailag is kimutatható. Mármost, ha a lélekfolyamat beindul, ha a lélek illata, a lélek fénye a rendszerben észlelhetővé válik, vagyis a rendszert 72

megtámadja az első gyógyszer, akkor először a tobozmirigynek kell új módon megnyílnia. Erre azért van szükség, hogy a jelölt teljesen más pránát lélegezzen be. Másként ugyanis nem haladhat előre. Teljesen más lélegzésnek kell kifejlődnie: a tobozmirigynek meg kell nyílnia a Hétszellem sugárzása számára. A hét sugárnak együtt kell behatolnia és megtámogatnia a lélekfejlődés folyamatát. Ha aztán ez a három - a szellem, a lélek és a test - már egygyé vált, akkor a szellemnek először is az egész rendszert meg kell szentelnie, meg kell gyógyítania. Ez a második egyetemes gyógyszer, amely minden transzfiguráció feltétele. A transzfiguráció a nagy helyreállítás, felgyógyulás, felépülés. Erre törekszik a Gnózis. Ez a gnosztikus Szellemi Iskola egyetlen célja és értelme. Ez Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője, Hermész Triszmegisztosz ős-Gnózisa. A testembert először is megtámadja a lélek fénye, majd a tobozmirigy-központ megnyílik az új lélegzés, az új életerők beereszkedése számára, és az új életközegek nyomban kifejtik gyógyító hatásukat. A modern Szellemi Iskola a csoport figyelmét szüntelenül és a legkülönbözőbb módokon erre a lenyűgöző folyamatra irányítja, mégpedig egyre növekvő nyomatékkal, ami a tanulókban belső nyugtalanságot okoz. Sok tanuló szinte görnyedezik ez alatt. De miért is történik ez az erős támadás? Azért, hogy felismerjék: életállapotukban elengedhetetlenül szükséges a hármas egység, és mert a csoport legnagyobb részénél a lelki fény már többé-kevésbé működik. A lélek és a test már összeköttetésben áll; ám nem szabad megállnunk ennél az állapotnál. Az Iskolának tovább kell haladnia, mert csak most kezdheti meg a tulajdonképpeni munkáját. Nem lelki iskolát kell alkotnunk, hanem - figyelmezzenek erre - arra vagyunk hivatottak, hogy szellemi iskolát hozzunk létre! 73

Lélekképző iskolák elég nagy számban léteznek már széles e világon. Seregestül élnek olyan emberek is, akiket a továbbsüllyedéstől a lélek fénye tart vissza. Ezek az emberek ennek megfelelően komolyan számolnak például az erkölcs követelményeivel, ki akarják nőni az állatiasságot, és arra vágynak, hogy az emberiséget egyetlen nagy, dicsőséges lélekközösség-gé ötvözzék. No és hány kitűnő lélekember tartozik a mi csoportunkhoz is! Be kell látniuk azonban, hogy tovább kell haladniuk, s hogy Isten országába hivatottak, a szellem birodalma hívja Önöket. Ez a birodalom azonban nem ebből a világból való; test és vér nem örökölheti Isten országát. Az a tény, hogy a testi emberiség mára a végletekig a bűnözés és a romlottság rabja lett, elég világossá teszi, hogy a Földön nagy szükség van újra egy szellemi iskola felépítésére. Lelkiállapotukat ne tegyék nyomorúságossá, barátaim! A lelkületté vált lélek képezi a további építkezés alapját. Az épület négyzetén állnak-e már? Számolnak-e már a lélek követelményeivel, értékeivel és erőivel? Akkor építsenek, lépjenek tovább! Szenteljék magukat a Szellemi Iskola építésének, a szellem megépítésének magukban. Emiatt tehát a jövőben a Lectorium Rosicrucianum tanulósága feltételének a lelki fény, a lelkület jelenlétének kell lennie, amelyet meg kell követelnünk. Mert ez a lelki fény ajándékozza meg az embert a megkülönböztetés képességével. Ez is oly pompás és nagyszerű: ha a lélek fénye működik Önökben, akkor minden pillanatban tudják, mi a helytelen. Akkor rendelkeznek azzal a képességgel, amellyel a jót meg tudják különböztetni a rossztól. Egyes embereknek nincs ilyen képességük - ám az ilyeneknek akkor lelkük sincs. Mihelyt rendelkeznek a lélekkel, azonnal képesek megkülönböztetni a jót a gonosztól. Ezt figyelembe kell venniük, szüntelenül számolniuk kell vele, és le kell vonniuk belőle a megfelelő következtetéseket. A lelki fénnyel összhangban levő saját erkölcsöt, saját etikát kell kifejleszteniük magukban. 74

A lélekfény azzal a képességgel ruházza fel az embert, amellyel valóban képes megítélni a haláltermészet dolgait. E képesség nélkül azonban olyan, mint az oktalan állat, és ugyanarra a sorsra is jut, mondja Hermész a 8. szakaszban. A 8. és 9. szakaszban pedig - kérjük, figyeljenek oda erre - azt mondja: ...mert értelem nélkül a szenvedélyek és vágyak határtalan gonoszságot eredményeznek. Az ilyen lelkek megzabolázására rendelte Isten - szigorú nevelőként - a törvényt, hogy szembesítse őket gonoszságukkal. A lélek fényessége nemcsak egyetemes gyógyszer, hanem a szent törvény hatására ugyanakkor fegyelmezőként és vádlóként is fellép. Ez többek között azt is jelenti, hogy a lélekszü-letésbe belépett ember nem lel többé nyugalomra magában. Mihelyt megérzi a lélek fényét, mindent, ami sötét és aminek el kell tűnnie, kifelé szorít, és többé egyetlen perc nyugta sincs. A lélek fényessége ekkor nemcsak a tisztulás fájdalmát okozza, hanem csapásként, támadásként is hat, mert az illetőnek csaknem naponta keletkeznek lelkiismereti konfliktusai. A lelkiismeret a vádló, a lelkiismeret-furdalás pedig a fenyítő nevelő. És mily gyakran, szinte naponta érezzük ennek a következményeit! Mindennap, újra meg újra szembesülünk velük. Szüntelen nyugtalanság kínoz bennünket emiatt, szakadatlan hányatottság az életünk. Miért? Mert a lélek egészen más, mint a testember, és folyamatosan küzdenek egymással. Nyugtalanság, önvád, vágyakozás, levertség és remény váltakozik bennünk egyfolytában. E feszültségek pedig mindenféle testi nehézségeket okoznak. Ily módon az igazi öröm, az élet valódi beteljesedése és a belső nyugalom, amely ebből következhetne, még elég messze van tőlünk. Kizárt dolog, hogy a lélekember harmonikus legyen. A testemberrel való összeláncoltsága ugyanis túl nagy ellentéteket hoz felszínre. Ezért keletkeztek a századok folyamán különféle 75

misztikus és okkult tudományos rendszerek, amelyeknek az volt a célja, hogy a lélekembert mindenféle öntükrözésekbe veszejtsék a testember kikényszerített vezeklésével és leigázásával. Vaskos imakönyvek íródtak a léleknek szánt apró ajándékok gyanánt: imádkozni kellett reggeltől estig és estétől reggelig, imákat olvasni, olvasni, olvasni, és meditálásba merülni. A testembert pedig, mint valami értéktelen rongyot a sarokba dobni, mindenféle vezeklési gyakorlattal megkínozni, agyongyötörni, de semmi esetre se rendeltetésszerűen használni. A testi embert leigázták, igába törték. Ám még ha az ilyen kísérlet érthető is volna, mégis teljesen helytelen. A haláltermészetbe süllyedt ember teste ugyan tényleg jókora kolonc lehet a lélek számára, ám a testember is fennkölt, nagyszerű feladatra hivatott: transzfigurációval ki kell emelkednie bukott állapotából, hogy a szellemlélek felmagasztosult szolgája, eszköze legyen. A tizenharmadik könyv 10-15. szakaszában Hermész és Tát a sorsról és végzetről beszélget. Ez a rész igen figyelemreméltó, mert bizonyságot téve világítja meg a gnosztikus filozófia sok kijelentését. Tudjuk, hogy a mindenség olyan természettörvények által nyilvánul meg, amelyek szabályozzák a csillagrendszerek, napok és bolygók keringését és pályáját, tehát a Földünkre, valamint az ezen kifejlődő élethullámokra is teljes mértékben érvényesek. Ezek a törvények sugárzások formájában nyilatkoznak meg. Az emberi lény csakráinak hálózata pedig nem más, mint sugárzásokat felfogó és feldolgozó rendszer. Az emberi személyiséget ezért, ebben a tekintetben akár atomreaktorhoz is hasonlíthatnánk. A sugárzásoknak, az életerő-áramlatoknak három csoportja, három rendje van. Az egyik a testemberre vonatkozik, a másik a lélekemberre, a harmadik pedig a szellememberre.

A testember tehát olyan létállapotban van, amelyben testi rendeltetése, sorsa beteljesülhet. Meghatározott sugárzások gyakorolnak ezért ránk befolyást, s így törvényszerűen haladunk a végzetünk felé. Nem azt a sorsot teljesítjük be, amely születésünkkel kezdődött, hanem azt, amely már korábban rögzült a mikrokozmoszunkban. Mert a tobozmirigy erős befolyást gyakorol az anyagtestre, és különleges kapcsolatban áll az étertesttel, az asztráltesttel, valamint az aurikus lénnyel is. Mindaz, amit egy-egy korábbi élet folyamán a mikrokozmoszunkban akkor lakozó személyiség belélegzett és feldolgozott, az az életút végén visszakerült az aurikus lénybe. E múltbeli állapot alapján fejlődött ki bennünk születésünkkor a tobozmirigyrendszer belégzőképessége. Ez tehát egy megszakítatlan folyamat. Egyetlen folyamatos sorsvonal, a természetszülte ember sorsának útja. Ha az illető megszegi az elemi természettörvényeket, amelyek rá mint testemberre érvényesek, akkor ezek a törvények helyrepofozzák, és ez lesz a veszte: elháríthatatlan erővel éppen az általa nem kívánt helyzetbe vagy létállapotba sodorják. Ha a tanuló belép a lélek rendjébe, vagyis lényét a teljesen más sugárrenddel köti össze, és a lélekvilágnak ezek a sugárzásai befolyást gyakorolnak rá - a testrendszer természettörvényeknek megfelelő működését zavarják és gyengítik. Ha tehát felülkerekedik magán, s végig kitart ebben, akkor búcsút int mostani sorsának, és az Önre érvényes végzet megsemmisül. Ha viszont leragad ebben az állapotban, tehát egyrészt a testember életét éli, másrészt viszont hagyja, hogy testrendszerét különböző léleksugárzások zavarják, azaz az élet vad hullámverését idézi magára, akkor megnehezíti a sorsát. Akkor valamilyen kényszerhelyzet alakul ki, melyet saját magának köszönhet. Ezért kell a léleknek és a testnek az életvitel segítségével, helyes és következetes cselekvéssel, valamint magas szintű erkölcsiséggel teljesen a léleksugárzás szférájába emelkednie. 77

Mihelyt magukhoz merik engedni a lelket, a sors szorítása azonnal fellazul, és végül semmivé válik. Ezután lehet az egész rendszert a harmadik sugárrendre, azaz magára a Hétszellemre bízni. A fejlődés hatalmas folyamatában egyetlen lény sem kerülheti el a fájdalmat, amelyet az említett kétszeres gyógyszer tisztító és eloldozó hatása okoz. Ezért mondja Hermész Triszmegisztosz a 15. szakasz végén: A változástól lehetetlen megmenekülni, éppoly kevéssé a születést elkerülni; aki azonban a lelkületet bírja, az megszabadulhat a gonosztól. Ezen az úton kell haladnunk mindannyiunknak. Ha elszántan és állhatatosan kitartanak, akkor valóban hazajutnak.

Isten egyszülött Fia

Az eddig megbeszéltek folytatásaként most a tizenharmadik könyv 16. és 17. szakaszával szembesítjük az olvasót: Ezért hallgattam én, fiam, mindig a jó démon szavára. Nagy szolgálatot tett volna az emberi nemnek, ha írásba foglalja mondandóját. Mert, fiam, csakis ő, aki Isten egyszülött fia és mindent átlát, csakis ő mondott igazán isteni szavakat. Egykoron azt hallottam tőle, hogy minden teremtett dolog egy, különösen az értelemmel rendelkező, testtel bíró lények azok; és hogy mi a lehetőségeket hordozó erőkből élünk, mégpedig a hatóerő és az örökkévaló lény által. A lelkület ezért, éppúgy mint az ő lelke, jó. Ennek következtében a szellem dolgai osztatlanok, és a lelkület, amely Isten lelke és mindenen uralkodik, mindent, amit csak akar, meg tud valósítani. Megkíséreljük megmagyarázni, hogy mit ért Hermész ezen. Ha sikerül, akkor lehet, hogy a gnosztikus filozófia egész mondanivalója megvilágosodik az Önök számára. A jó démon hangja nem más, mint az eredeti lélek hangja. A démon szónak mifelénk, a nyugati világban, többé-kevésbé rossz csengése van, mert a démon és a démonizmus fogalmát mindenféle rossz természeterővel és természeti befolyással 79

kapcsoljuk össze. Az ókorban azonban démonon csupán természeterőt, természetlényt értettek. Márpedig akkor a jó démon hangja a fenti összefüggésben nem más, mint az eredeti lélek hangja, azé a léleké, amely minden mikrokozmoszba beleszületik, s amelyről Hermész azt mondja, hogy mindig is erre a hangra hallgatott. Hogy miért? Nos, ezt már az előbbiekben kifejtettük. Aki jól működő lelkülettel rendelkezik, az minden gonosztól meg tud menekülni, a gonosz minden ellenállását meg tudja törni. Ha tehát a jó hangját felszabadítjuk magunkban, akkor mindig kezünkben lesz az a fegyver, amellyel megszerezhetjük a szabadságot. Az emberi nemnek nagy segítség a belülről fakadó tudás; azoknak a szíve azonban, akik hagyják, hogy teljesen a testi ember vezesse őket, megkeményedik, megkövese-dik, vagy - ahogyan a Szentírás mondja -, „kövér az ő szívok, mint a háj". A helyzet persze nem az, hogy a testi embert, a testet teljesen el kéne vetni és megtagadni, ahogyan azt némely jógarendszer kívánja, hanem az, hogy a testi embert a lelkületnek és az ő lelkének kellene vezetnie. Mert a jó démon, az eredeti lélek Isten elsőszülöttje, Isten egyszülött fia. Ez a kijelentés nagyon ismerősnek tűnhet számunkra, mindenekelőtt akkor, ha keresztény vallásos neveltetésben részesültünk. „Jézus Krisztus Isten egyszülött fia" - így tanították nekünk annakidején, nemde? Újra és újra dogmaként sulykolták belénk, hogy Jézus Krisztus az Atya egyetlen fia. Mi, az ős-Gnózis vallói ezt teljes mértékben elfogadjuk. Feltétel nélkül hiszünk ebben az abszolút egyetlen és tökéletes emberben, Jézus Krisztusban, a megfeszítettben. Ezt a magasztos, isteni igazságot azonban megszabadítjuk minden teológiai és dogmatikus lepeltől, leoldozzuk a ráaggatott végzetes egyházi béklyókat. Értsék meg jól: a jó démon, vagyis az eredeti, tiszta lélek kezdettől fogva Isten egyszülött fia. Amikor a mindenségi megnyilvánulás hajnala felvirradt, és az emberi élethullámot a mikrokozmoszok miriádjai képében 80

elvetették, akkor minden mikrokozmoszban ott volt egy lángoló fény, mely képes volt az önmegvalósításra: Isten egyszülött fia, aki a mindenségben megnyilváníttatott; a jó démon, vagyis az eredeti lélek. Csakis ő általa, az egyszülött segítségével nyerhetjük el az üdvösséget, a tökéletességet. Erre nincs más lehetőség. Ha azonban ezt az egyetlent messze magunkon kívül keressük, valahol a távolban, valamelyik mennyei világban, akkor torz a szemléletünk. Akkor a belső helyett a külső felé fordulunk. S ha ehhez az egyszülötthöz - aki eltorzult látásunk szerint valahol rajtunk kívül található - könyörgünk összetett kezekkel, segítséget kérve, akkor bizony rossz helyen kopogtatunk. Ilyen módon az egész keresztény üdvnyilatkozat teljes mértékben hátráltató lesz. Mindezzel tisztában lévén ezért vallják szívből a rózsakeresztesek a Szentírásról: „Áldott, aki birtokolja, még áldottabb, aki olvassa, a legáldottabb aki valóban megérti, míg Istenhez az van a legközelebb, aki megértvén engedelmeskedik is neki, tehát valóban alkalmazza." Emiatt kimondottan Krisztus-központú, Krisztusra irányuló mindenki, aki a Világosság hármas szövetségét vallja. Sőt, az volt már sok tízezer évvel időszámításunk előtt is, mielőtt még a Názáreti Jézusról szó esett volna. Amikor a Szent Szellem galamb képében Jézus urunk fejére ereszkedik, és felcsendül a szózat: „Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm", akkor a figyelem nem a természetszülte, testi emberre, nem erre a Jézusra irányul, ahogyan a teológia rögeszmésen véli, hanem az eredeti lélekre utalnak, akit mint isteni fiút, Isten egyszülött fiát ebben a pillanatban újra összekötnek a szent Hétszellemmel. Istennek ebben az egyszülött Fiában, ebben a lelkileg megszabadult emberben újra megelevenedik és megvalósul az, ami kezdettől fogva volt. így vezetik el az illetőt igazi, magasztos rendeltetéséhez. Miért az eredeti lelket nevezik Isten egyszülött fiának? - tehetik fel a kérdést. Nos, azért mert az eredeti mikrokozmoszba 81

csak ez a lángoló, élő elv, ez a központi szív született bele, ez volt az egyetlen és legmagasabb rendű teremtmény, az Isten által életre keltett elv, az egyszülött. Az eredeti mikrokozmoszban létezik ez a láng, amelyet mi rózsabimbónak vagy ősatomnak nevezünk. Az egyszülött fiú tehát lehetőség formájában, elvileg jelen van Önökben. És ez az isteni elv, amelyet a Logosz minden mikrokozmoszban lerögzített, „mindent átlát, és képes a lehetőségeket hordozó erőből megnyilvánulni, a hatóerő és az örökkévaló lény által" -mondja Hermész. Mindaz, amit az eredeti lélek, a lélekember tesz, amire vállalkozik, az mind tökéletesen sikerülhet és sikerülni is fog. „Mindenre van erőm - mondja Pál, a lélekember -Krisztusban és Krisztus által, aki (a szellem erejével) engem megerősít". A Fiú egy az Atyával: az erővel, mely együttműködik az elvvel, s így élő egységet képez; a tevékenységgel vagy hatásossággal, mely ennek a következménye, és mindig célhoz vezet, fennakadás nélkül, tökéletesen, és a minden dialektikus jelenségtől való mentesség miatt a tevékenység eredményét, az örököt, az örökkévalóságbéli lényt bevezeti az időtlenségbe, igazi rendeltetésébe. Ezért mondhatta Jézus Krisztus - és minden igaz lélekember utána mondhatja, sőt kell is mondania -, hogy „én és az Atya egy vagyunk", valamint hogy „mindent nékem adott az én Atyám". Ezért logikus az is, amikor az Úrjézus, a lélekember azt mondja, hogy „nálam nélkül - az eredeti lélek nélkül -semmit sem cselekedhettek." Bármihez kezd is Ön a testi intelligenciájával, az csak a halálhoz vezethet. Ha a megváltás örömhírét a testi emberrel hozzuk kapcsolatba (ami az úgynevezett kereszténységünk legnagyobb hibája), s ezt ráadásul a dialektikus ember mai alakjára vonatkoztatjuk abból a helytelen elképzelésből kiindulva, hogy a testi ember áll az üdvnyilatkozat központjában, akkor mindez rögeszmévé és őrületté 82

lesz. Amennyiben On - még ha egy olyan iskola tanulójaként is, mint a miénk - némileg megváltoztatott és leplezett formában, de folytatja a testember önfenntartási, önérvényesítő kísérleteit, akkor minden a visszájára fordul: tanulósága ebben az esetben képzelgés csupán. Engedje meg, hogy a legnagyobb testvéri szeretettel megmondjuk Önnek: hagyja már abba a fecsegést! Az ön tennivalója nem a locsogás, hanem a cselekvés - az új életvitel szellemében, a központi lélekelvből kiindulva. A keresztény üdvnyilatkozatot nem a testembernek szánták. Az csakis a lélekembernek szól, mert ő az egyszülött fiú, aki elbukott, s akit újra az élethez kell vezetni. Ebben Ön, a testember legfeljebb csak segédkezhet. Hermész tizennegyedik könyvében egy hegyre vezetnek fel minket, hegyibeszédet hallunk. És tanítványainak Hermész elsőként a csendet, a hallgatagságot tanácsolja. A lelket csend jellemzi, és az, hogy az isteni erő által tevékenykedik: erő, hatás és örökkévalóság. Ha ezt nem vesszük figyelembe, ha ezzel nem számolunk, akkor a kereszténység vagy rózsakeresztesség fogalma gúnyrajzzá, torzképpé válik, ahogyan ez már számtalanszor megtörtént a világtörténelem során. El kell-e vetnünk tehát a testembert, ahogyan azt sok jógarendszer javasolja? Nem, semmi esetre sem: a testembert transzfigurálni kell, át kell alakítani! Hermész tizennegyedik könyve az intellektualizálás, az okoskodás ellen is erősen kikel. A testember azt hiszi, hogy mindent tud. Hermész azonban határozottan megállapítja: „A testember semmit sem tud. A testember semmi lényegeset nem tudhat." Ezért kell elcsendesednie. Engedje meg, hogy még egyszer megkérjük erre, s ezt meg kell szívlelnie. Mert a szószaporításban mérhetetlen veszély leselkedik a tanulóra. A testembernek transzfigurálnia kell. De ne értsék félre, a testember nem képes saját magát transzfigurálni. Ezt a csodát csak a lélek, Isten egyszülött fia képes végrehajtani. 83

Mert a Fiú egy az Atyával. Mint testember, senki sem jó, egyetlen egy sem - mondja az Úrjézus. Csak Isten Fia tökéletes, kizárólag a lelkület és a lélek fénye, mely őbelőle árad, csakis az jó. Mármost a földi természetben a formák sokasága, a megnyilvánulások sokfélesége található. Ha aztán a sokféleség a szellem és az élet egyetlen törvénye által tökéletes lett, illetve teljes mértékben képes engedelmeskedni ennek a törvénynek, ha tehát Ön teljesen az Önben lévő egyszülötthöz igazodik, akkor a lelkület, mely Istenből való, mindent megvalósíthat, amit akar. Ha Ön - tökéletes elcsendesedése által - felszabadítja az ősatomban lévő erőt, s ha a rózsaillat ennek folytán teljes mértékben kiáradhat, akkor a rózsaerő, a lelkület, mely Istenből való, mindent megvalósíthat, amit csak akar. Ha a testember, bármilyen állapotban is van, teljesen a lélek-szellemember szárnyai alá áll, akkor az erőből, a hatásból és az örökkévalóságból kialakulhat az egyetlen igazi emberi alakmegnyilvánulás - és ki is kell alakulnia. Ezért kell az embert elvezetni ennek felismeréséhez, ezért beszélünk erről. Hiszen az Úr is így sóhajtott fel: „Elvész az én népem - lelki testvéreim -, mivelhogy tudomány nélkül való". És ezért teszi közzé a Rózsakereszt Szerzete a megváltásra, az üdvösségre vonatkozó ismereteket. Ha azonban ezeket az ismereteket csak ésszel fogják fel és ragadják meg - és a testemberből indulnak ki, akkor minden rosszul halad, és a célt sohasem érik el. Azért kell ezeket a dolgokat a testember tudomására hozni, hogy képes legyen tudatosan és helyes módon együttműködni a folyamattal. Most lehet, hogy azt mondja: „Mindezt már rég tudom, ez így meg így van; ezt és ezt kell tennem...", Önnek azonban semmit sem kell! Önnek kizárólag az Önben lévő istennek kell engedelmeskednie, hallgatagon, csendesen. Értse meg, az Ön mikrokozmoszában ragyog a fény, a központi szív, és feléje, hozzá kell fordulnia. 84

A központi szívnek kell növekednie, Önnek pedig alábbszállania. Mivel pedig Önnek el kell pusztulnia, ezért értenie is kell a folyamatot. Emiatt közlik Önnel ezeket az ismereteket. Nem a fejét akarják teletömni ezekkel az ismeretekkel, hogy aztán azt mondhassa: „most már mindent tudok", hanem a megváltás ösvényének bejárására akarják képessé tenni. Az általános kereszténység semmit sem tud a megszabadító igazságról, ezért a vallási tekintélyek a legkülönbözőbb tévutakra vezethetnek bennünket. Szövegünk 17. szakasza ezért is mondja Tatnak: Mert ha most eltekintesz a kötözködő szójátékoktól, akkor úgy találod, fiam, hogy a lelkület, Isten lelke, valójában mindenen uralkodik: a sorson, a törvényen és minden máson, úgyhogy számára semmi sem lehetetlen. Az emberi lelket képes a sorsfolyamból kiemelni, de alá is vetheti végzetének, ha az adott emberi lélek hanyagnak bizonyult. Hermész nem is fogalmazhatott volna egyértelműbben. Arról van szó, hogy a testember, bármilyen súlyos vétkeket követett is el, bármennyire áthágta is az élet legelemibb törvényeit, ha a benne lévő egyszülött fiúnak, a halhatatlan léleknek szenteli magát, akkor ez a cselekedet a legvégzetesebb sorsot is semmissé teheti. Ez az egyetlen lehetőség a bűnbocsánatra. Ezért olvashatjuk a Szentírásban a bűnbánó vétkes asszonyról, aki az igaz lélekhez fordult, hogy „Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ." Ezért nincs tehát semmiféle kifogásunk egyetlen tanulóval szemben sem, bármit követett is el a múltban, amennyiben most tényleg határozottan a lélekre bízza magát, és erről életvitelével is tanúskodik. Ekkor a modern Szellemi Iskola is azt mondja: „Aki közületek bűn nélkül való, az vesse reá az első követ". A tanulóságot tettekkel kell bizonyítani, kimutathatóan ki kell vitelezni. A bűn és bűnhődés tana, valamint a kegyelem 85

tana klasszikus hermetikus tan. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ezt az ős-Gnózis több ezer éves evangéliuma segítségével igazolhatjuk is. Ez a nagyszerű vigasz a tizenharmadik könyv e részében annak a bizonyítékát tárja elénk, hogy az igazi lélek a sors fölött áll, minden végzetnél hatalmasabb. Ugyanezzel az örömhírrel ajándékoz meg bennünket a Biblia is: „ Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú ". Ezt az Önökben, minden egyes emberben benne lakozó élő lélek, a lélekember mondja. Ahol bün van, ott vezeklésnek is kell lennie. És ahol a bűnbánatnak csak egyetlen lehetősége is megvan, ott jelen van a lélek is, hogy megmentsen és megőrizzen. És ugyanígy a lélekember az, aki kész arra, hogy egykor elbukott, majd megmentett testvéreit örömmel és szeretettel átölelje. Azért mondja az írás, hogy „öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön" is. Bárcsak a hermészi megvilágításban teljesen időszerűként üdvözölnék ezt az ősrégi igét, és élnének a benne rejlő ajánlattal.

Szenvedés

Hermész tizenharmadik könyvének 17-20-as szakasza így hangzik: Ennek következtében a szellem dolgai osztatlanok, és a lelkület, mely Isten lelke és mindenen uralkodik, mindent, amit csak akar, meg tud valósítani. Gondolkozz el ezen, és kapcsold össze a kérdéssel, amelyet az előbb tettél fel nekem a végzetről és a lelkületről. Mert ha most eltekintesz a kötözködő szójátékoktól, akkor úgy találod, fiam, hogy a lelkület, Isten lelke, valójában mindenen uralkodik: a végzeten, a törvényen és minden máson, úgyhogy számára semmi sem lehetetlen. Az emberi lelket képes a sorsfolyamból kiemelni, de alá is vetheti végzetének, ha az adott emberi lélek hanyagnak bizonyult. Szűrd hát le ebből, mily kitűnő dolgokat mondott a jó démon. Tát: Ezek isteni, igaz és megvilágosító kijelentések, Atyám. De kérlek, magyarázd el a következőket is: azt mondtad, hogy a lelkület az oktalan lényekben fajtájuktól függően és szenvedélyeiknek megfelelően hat. Nos, szerintem az, ami az értelem nélküli lényeket hajtja, az a szenvedély (pátosz). Ha a lelkület együttműködik az ösztönökkel, ezek pedig szenvedélyek, akkor a lelkület is egy szenvedély, mivel a pátosz okozza. 87

Hermész: Nagyszerű, fiam. Kérdésed éleselméjűségről tanúskodik és fontos, hogy megválaszoljam. A testben minden testetlen a pátosznak (passziónak - szenvedélynek és szenvedésnek) van alávetve, és alapjában véve maga is szenvedély (pátosz). Minden, ami mozgást kelt, az testetlen. Minden mozgatott, az test; és magát a testetlent is mozgatja valami, éspedig a lelkület. S ez a mozgás a szenvedély (pátosz). Mindkettő szenvedésnek (pátosz) van tehát alávetve, az is, ami a mozgást okozza, s az is, amit mozgat; az egyik, mert mozgást gerjeszt, s a másik, mert a mozgatónak engedelmeskedik. De amikor a lelkület megválik a testtől, megszabadítja magát a szenvedéstől (pátosztól, szenvedélytől) is. Talán inkább úgy fogalmazhatnánk, fiam, hogy semmi sem mentes a pátosztól (szenvedéstől), sőt minden annak van alávetve. A pátosz, azaz a szenvedés különbözik a pátosz elszenvedésétől. Az egyik aktív (tevékeny), a másik passzív (tétlen). Persze a testek maguktól is hatékonyak. Vagy mozdulatlanok, vagy mozgatottak. Mindkét esetben jelen van a pátosz (szenvedés). A testetlent (a lelkület által) mindig ténykedésre késztetik, és ennek következtében szenvedésnek van alávetve. Ne hagyd hát, hogy a szavak félrevezessenek: A hatóerő és a pátosz (szenvedés) egy és ugyanaz. Az persze nem kifogásolható, ha erre a legvilágosabb kifejezést használjuk. Az idézett szövegrész figyelmünket a szenvedélyre tereli. A görög nyelvben a pátosz szóval jelölik, mely szenvedést jelent, de a léleknek azt a szenvedését is, amelyet az élvezet, az ösztön és a szenvedély okoz. Tát mesterétől, Hermésztől kér felvilágosítást ezekről a hatásokról, mégpedig Hermész azon kijelentése alapján, hogy a lelkület az oktalan lényekben a fajtájuknak és 88

ösztöneiknek megfelelően hat. Tát hozzáteszi, hogy az oktalan lények indítékai a szenvedélyek... lehetséges volna tehát, hogy a lelkület is egy szenvedély? Válaszul Hermész arra utal, hogy a test minden hatása, tehát a kedélyállapot is szenvedés, illetve szenvedély. Jó lesz azonban még egyszer átgondolni ennek összefüggéseit. Minden emberi testet valamiféle „lelkület" mozgat. Minden emberi test egy-egy mikrokozmosz középpontjában áll. Ez a mikrokozmosz sok esetben nagyon fejlett, és magas színvonalon áll. Más esetekben, mint például az életszikra-lényeknél, nincs mikrokozmosz, csak egy elemi asztrális elv. Bárhogyan is van, minden mikrokozmoszban és minden asztrális elvben, tehát még az életszikra-lényeknél és az állatoknál is létezik egy mag. Ebből a magból sugárzás árad, mely az illető teremtmény szívére irányul, és ebben bizonyos állapotot, forrongást, erjedést okoz. Először is ott van tehát az a mag a sugárzásával, amelyet itt lelkületnek nevezünk. Ennek a magnak a sugárzása egy meghatározott pillanatban megeleveníti a teremtmény szívét, lelket lehel belé, és a teremtménynek erre a lelkesültségre válaszolnia kell. Létezik tehát egy anyagtalan mozgás, egy sugárzás, amely a mikrokozmosz magjából ered; és létezik az, amit mozgat, nevezetesen a test, a személyiség. Az állatnál az a helyzet, hogy a magsugárzást a szívben semmi sem akadályozza, és ez a szívből kiinduló sugárzás a testbe is akadálytalanul hatol be. Emiatt viselkedik minden állat fajtájának megfelelően. Az embernél azonban egészen más a helyzet. A magsugárzás a szívbe történő belépésekor akadályokba ütközik, gyakran szinte áthághatatlanokba, és sok esetben nem is tud behatolni a szívbe. Az ilyen szív mintha kővé vált volna, üres, kiszikkadt, elhízott. Ha aztán ebből a magsugárzásból idővel valami mégis behatolhat a szívbe és később a szíven át a személyiségbe, ak89

kor óriási válság, lelki tusa, nagy szenvedés támad. Ez a tanulóság nagy feszültsége, szenvedése. Ennek megértéséhez nem árt némi további magyarázat. A test, a személyiség a saját életét éli. A személyiségben lakozó léttudat pusztán atomi tudat, mely a dialektikus embernél állandó viszályban áll mikrokozmosza magsugárzásával. A dialektikus személyiség nem eszményi többé; megkristályosodott, és emiatt elfajult. Bizonyos szervei lappangó állapotba kerültek, míg más szervek létrejöttek, hogy a lény a durvaanyagi körülmények között megnyilvánulhasson. E besűrüsödés miatt az ember szíve is elfajult. A hét központ bezárult, és a legtöbb emberről elmondható, hogy nála sohasem is volt nyitva. Az ilyen embert tehát már nem a magsugárzás mozgatja, hanem kizárólag a dialektikus tudat, a természettudat, amely táplálékát a tobozmirigyen keresztül kapja. Amikor Hermész az ilyen állapotú embereket állatoknak nevezi, akkor valójában még derülátó is, mert az ilyen megkeményedett szívvel rendelkező emberek milliói valójában az állatok színvonala alatt vannak, vagy legalábbis nem emberiek többé. Ezek Authádész teremtményei. És ebbe az iszonyatos, visszataszító valóságba avatkozik be a Gnózis, mert minden személyiség, amely természetes születés által bekerül egy mikrokozmoszba, magában hordozza az eredeti helyreállításának lehetőségét. Ez a lehetőség elméletileg mindenképpen fennáll. Hogy aztán a gyakorlatban mi lesz belőle, az majd kiderül. Most azonban olyan igazságot kell közölnünk Önökkel, amelyet bizony sokan elrettentőnek találnak majd. Korszakunkban az Egyetemes Lánc jó néhány nagy erőtényezője azzal foglalkozik, hogy minden emberi mikrokozmosz magsugárzását erőteljesebb tevékenységre serkentse, és az emberiség nagy része e magsugárzás hatását testi, fizikai szívében tapasztalja. Szinte betörnek tehát az ember szívébe. A behatolást, ha ez valamelyest is lehetséges, kikényszerítik, aminek -mellesleg - sokféle betegség lehet a következménye. 90

Miért folyik ez a tevékenység, mivégre ezek az erőteljes próbálkozások? Azért, mert ha ez az erőltetés sikertelen lesz, akkor semmilyen megmentési lehetőség sem marad már, és az élet valójában minden megújító kezdeményezésen kívül folytatódik, vagyis értelmetlenül és céltalanul, míg be nem következik a halál. Az olvasó itt közbevetheti: vajon az Egyetemes Lánc erői, amelyekről beszélnek, azt hiszik, hogy a szív ilyen erőltetése megszabadító következményekkel jár a mikrokozmosz magsugárzása számára? Erre azt válaszoljuk, hogy figyeljék meg egy ilyen erőltetés eredményét, valamint az azzal összefüggő tényeket és jelenségeket társadalmunkban. Hermész azt mondja a 19. szakaszban: Minden, ami mozgást kelt, az testetlen. Minden mozgatott, az test; és magát a testetlent is mozgatja valami, éspedig a lelkület. S ez a mozgás a szenvedély (pátosz). Mindkettő szenvedésnek (pátosz) van tehát alávetve. Ezen a következőket érti: Ha a szívet feltöri a mikrokozmosz központi szívének, a szív rózsájának a magsugárzása, és a fény egyfajta kedélyállapot képében, a lélek ragyogásaként észrevehetővé válik a személyiségben, akkor heves küzdelem robban ki a vigasztalan személyiség (és az őt tápláló forrás), valamint a lelkület között. Ennek következtében, mindkét harcoló heves kínokat él át: egyfelől lelki fájdalom keletkezik, a lélek szenved, mert a személyiségben nem képes összhangot teremteni, csak diszharmóniát érez és okoz; másfelől pedig a személyiség is szenved, mert a tőle oly idegen befolyás teljesen kibillenti az egyensúlyából, és minden létező kellemetlenséget a fejére idézhet, például - és ez még a jobbik eset testi nehézségeket, de mindenféle erkölcsi hiá91

nyosságot, heves indulatokat, szexuális eltévelyedést és a bűnözés különböző formáit is. Hogy ennek a konfliktusnak mi az oka, azt nem nehéz elképzelni: az efóldi személyiség és a rózsasugárzás összeütközése okozza. De hogy ez miként vezethet bűnözéshez és erkölcsi torzulásokhoz, azt már talán nehezebb megérteni. Megkíséreljük megmagyarázni. Képzeljenek el például egy természeténél fogva jó hajlamokkal rendelkező személyiséget, aki azonban nagyon erős énközpontú tudattal rendelkezik (az asztrológusok Jupiterbefolyásról beszélnének), ami erős jóságrögeszmében fejeződik ki. Ha az ilyen embert teljesen készületlenül éri a szív magsugárzása, akkor rögeszméje csak tovább erősödik, és ez nagy kicsapongásokhoz vezet. Ha értelmiségi típusról van szó, akkor a magsugárzásra következő helytelen válasz a becstelenség lesz. Ha a testen az érzéslény uralkodik erős, negatív Mars-befolyással, akkor a magsugárzás következménye sokszor erkölcsi fogyatékosság lesz. Ebben az esetben különböző szenvedélyek kerülhetnek előtérbe. A tanulóknak az Iskola és a természet összehangolására vonatkozó kísérleteit is ez a befolyás magyarázza. Feltehetik a kérdést: Hogyan lehet ebből bárkinek is haszna? Nem butaság-e ilyen feszültségbe hajszolni olyasvalakit, aki nem képes megfelelő módon reagálni? Nos, ha szemügyre veszik a bűnözés és elfajulás világon átcsapó hullámát, és megfigyelik a szinte gyökerét vesztett emberiség szokatlan viselkedését, akkor ebből arra kell következtetniük, hogy az ember és az emberiség pillanatnyilag nehéz, nagyon nehéz karmát szabadított el. Ezt azonban bizonyos értelemben, bármily furcsán hangzik is, nagy áldásnak tekintjük: ez az egyetlen áldásos, segítő befolyás, amelyre az emberiség nagy része még fogékony maradt. 92

Ennek egyetlen következménye azonban a legtöbb esetben a szenvedésbe, bosszúságba és névtelen fájdalomba torkolló konfliktus. Ezek a keserű tapasztalatok olyan mélyen bevésődnek az aurikus lénybe, hogy az érintett mikrokozmoszok ettől a pillanattól kezdve „megbélyegzettekké" válnak. És éppen ez hordozza magában azt az óriási lehetőséget, hogy a mikrokozmosz valamelyik következő megelevenítésénél az új személyiség az aurikus szférában jelenlévő súlyos karmát teljesen új módon dolgozza fel. A múltbéli szenvedés ugyanis erősen befolyásolja az arheuszt, a belső elválasztást és a vért, s többékevésbé nyitottá teszi a szívet. Ennek az lesz az eredménye, hogy ezekben az esetekben kisebb valószínűséggel alakulnak ki a fent ecsetelt konfliktusok, vagy ha mégis megjelennek, következményeik kevésbé komolyak. Nagyon sok esetben pedig a múltbéli szenvedés az illetőt elég erőssé tette ahhoz, hogy komolyan megpróbáljon az eredeti lélek sugárzására válaszolni. Az ilyen esetekben tehát nagyon is lehetséges, hogy az esetleges tanulóságot jó véghez sikerül vinni. Az Egyetemes Szerzet olykor nagyon hosszú távon dolgozik az emberen: „egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap". Mindezt nem azért mondjuk, hogy a bűnözést és erkölcstelenséget jóváhagyjuk, hanem hogy megértsék: létezik egy szenvedés, mely az élethez vezet, és egy másik, amely a halálhoz. Az előbbi a világosság győzelme; az utóbbi pedig, még ha az út erős szenvedésen vezet is át, szintén a világosság győzelmét eredményezi, csak később. Bennünk pedig, akik Istent és az emberiséget akarjuk szolgálni, a minket mozgató szenvedésnek mély szánalommá kell válnia mindazok iránt, akiket így a mélységeken vezetnek keresztül, hogy egyszer megélhessék magukban a napfelkeltét.

A lelkület és az ige

Miután megmagyaráztuk a passzió, a szenvedély, a szenvedés eredeti értelmét, s megmutattuk, hogy a szív sugárzása mögött a lelkület az ösztönző tényező, mely minden embert feltámadáshoz vagy bukáshoz vezet, valamint azt, hogyan változik a bukás is áldássá, Hermész a 22. szakaszban azzal folytatja, hogy az ember az egyetlen a halandó lények közül, akit két adománnyal láttak el: a lelkülettel és az igével. Ez a két tulajdonság a halhatatlansággal egyenértékű. Ha az ember helyes módon alkalmazza őket, akkor nem különbözik a halhatatlanoktól. Sőt, elhagyhatja a halandó testet, és a lelkület meg az ige adománya által az istenek karához, az üdvözültekhez tartozhat. Van tehát két halhatatlan tulajdonság, a lelkület és az ige. Hermész továbbá azt mondja erről a két fenséges képességről: Az üdvözült Isten, a jó démon azt mondta, hogy a lélek a testben van, a lelkület a lélekben, az ige a lelkületben, s ennélfogva mindezeknek az atyja Isten. Vizsgáljuk meg, hogy mit akar ezzel Hermész mondani. Kezdjük azzal, hogy mindenekelőtt megállapítjuk a lelkület igazi fajtáját. A lelkület a mikrokozmosz magjában van. A mag 94

a nagy életelv, amelyet a Logosz gyújtott meg, tehát Istenben és Istentől való, s mint olyan, halhatatlan. Ez a halhatatlan elv így mindannyiunk mikrokozmoszában ott nyugszik, s arra kell késztetnie bennünket, hogy éljünk is vele. Amikor az ember halhatatlan elvéről beszélünk, akkor helyesen kell értelmeznünk az ember fogalmát. A személyiség, amelyet általában embernek szoktunk nevezni, a teljes embernek csak egy apró részlete. A mikrokozmikus mag sugárzása viszont, amelyet Hermész lelkületnek (a mi filozófiánk pedig rózsaszívnek vagy központi szívnek) nevez, nemcsak a testi szívre irányul, hogy - mint említettük - oda betörjön, hanem az egész lélegzőtérben ott rezeg a mikrokozmosz körül. A lelkület sugárzása tehát nemcsak a szívünkben lelhető fel, hanem - akárcsak a mikrokozmosz - mindenütt körülöttünk. A központi szív e sugárzása asztrális jellegű, és az ősanyag tiszta szidérikus erejéhez hasonlítható, amelyről annak idején Paracelsus is írt. Amikor aztán ez a magsugárzás behatol, betör a testi szívünkbe, akkor jött el a pillanat, hogy a személyiséget a lelkület átlelkesítse. Akkor a lélek a testben van, a lelkület a lélekben és a lelkület Istenben. Hermész pedig azt mondja, hogy az ige, azaz a beszéd szintén a lelkületben van. Ezzel azt akarja világossá tenni, hogy mihelyt a magsugárzás kezdi lelkesíteni a személyiséget, mihelyt ez lehetségessé válik, akkor a magsugárzás az emberi személyiség más központjaiba, nevezetesen a csakrarendszerbe is beléphet. Kezdetben leginkább a gégecsakrát érinti meg. Ez a csakra nagyjából a nyúltagy magasságában található. Ha kezét a tarkójára helyezi, akkor ezt a csakrát érinti, mely a nyak egész területét és az ott található összes szervet uralja. Többek között komoly hatást gyakorol a garatra. A garatüregben egy nagyon erős érzékelőközpont van, mely a koponya minden szervével kapcsolatban áll, az orral, a homloküreggel (az arany rózsa székhelyével), a torokkal és a gégével. A garat tehát mindezeken a csodás szerveken uralkodik. 95

Nem árt, ha tekintetbe veszik, hogy szinte nincs is olyan ember, aki el tudná kerülni a garat és a torok ismételt megbetegedését, például a náthát vagy a torokfájást. Ezek mindennapos, szinte megszokott betegségek. S ami még figyelemre méltóbb: ezek a bajok egyre inkább járványokká válnak. Az a tény, hogy csaknem mindenkinek újra és újra megfájdul a torka - ami a személyiségrendszer egyik legfontosabb pontja -, azt bizonyítja, hogy az élet szent törvényeit igencsak megszegtük. Amikor a magsugárzás behatol a fizikai szívbe, átlelkesíti a személyiséget, és ereje az egész testben hatni kezd, akkor ebből többnyire válsághelyzet alakul ki; akkor ezzel egyidejűleg az asztrális sugárzás is belép a csakra-rendszerbe. Méghozzá -mint már mondtuk - elsősorban a gégecsakrába. A magsugárzás, amely betör a szívbe és az egész testet elárasztja, bizonyos gondolatok kifejlődését is serkenti. Mindenféle érzés hullámzik át a testünkön. Az egész idegéter mozgásba jön, és a csakra-meridiánok rendkívül érzékennyé válnak. Ily módon aztán a garatüregben tömény asztrális és éteri erősűrítmény is összpontosul. A garatüreg ezért olyan rezgési központ, amelyben mindig a pillanatnyi helyzet tükröződik. Az asztrális közegnek ez az összpontosulása tehát egészen pontosan mutatja az illető jelenlegi állapotát. Ezen az alapon aztán egy neki megfelelő rezgés keletkezik, amely felfelé a koponyatető alatti különleges szervekhez jut el, lefelé pedig a véren és az idegközegen át a test minden szervéhez és fluidumához. A garatüregből pedig kiárad a gégéhez, a beszédszervekhez. Az adott pillanatban ez alkotja a főszentély rezgési terét; ebből állnak a gondolataink, és a legtöbb esetben ezt foglaljuk szavakba is, s így a beszéd által elkerülhetetlen ténnyé tesszük. Ez az állapot a beszéd által rendszerünkben befelé és kifelé is hatásossá válik életünk minden területén. Arra is többször utaltunk már, hogy a gondolatok szintén nagy hatással bírnak. A gondolatok asztrális képződményeket hoznak létre, amelyek, ha folyamatosan éltetik őket, a lélegző96

terünkben maradnak, és különböző lehetőségeket rejtenek. A beszéd által aztán a gondolatok a testben és a testen kívül is megelevenítő, élő tényezőkké, hatásokká válnak. Mert a beszéd teremtő képesség. A beszéd mágikus valami. Továbbá fölöttébb delejes hatású is. Vonz és taszít, s egész sor eseményt és folyamatot idéz elő. Fontolják meg jól: a beszéd egy mágikus eszköz. Felfedeztük hát, micsoda óriási képesség és kincs az emberi beszéd. Vagy kifejezetten gyógyító, vagy nagyon káros és rendkívül mérgező. Áldás vagy átok. Felemelő vagy romboló. Gondoltak-e már arra, hogy a szükségtelen vagy káros fecsegessél önmaguknak okoznak felbecsülhetetlen károkat? Az Egyetemes Tan azt mondja a gondolatéletről: „Öt perc megfontolatlan gondolkodás öt év munkáját teheti tönkre". Ugye ismerik ezt a szállóigét? Hozzá kell fűznünk, hogy egyetlen percnyi meggondolatlan fecsegés pedig ötven év munkáját is tönkreteheti. Abban a pillanatban, amikor a magsugárzás behatol a lelkületbe, a szívbe, ugyanakkor a gégecsakrán át a garatba is bejut. Az ige, az erő, mely a mikrokozmosz élő szívében rejlik, ekkor beáramlik a lényünkbe és alakot ölt, megtestesül bennünk. Az ige tehát a nyitottság e kezdeti szakaszában mondatik ki bennünk; kezdetben mindig az ige van, és az ige Istentől van. Értik most már a János-evangélium bevezetőjét? Használatba vesszük-e ezt az igét, mely Istentől van, és a beszéd által válik jelenvalóvá, tevékennyé bennünk, valóban pozitívan használjuk-e, vagy sötétségünk, ellentermészetünk által megsemmisítő módon vetjük be? Ezzel a problémával szembesítjük Önöket. Az ige egy alkotó erő, és ha a lélek élni kezd, és a szellem kezd beáramlani a tobozmirigyközponton át, akkor az ember köteles az ige szerint élni és halni. Ha a lelkület fáradozik értünk, ha bizonyos erőtérben kimondják Önnek az igét, akkor Ön köteles abból élni. Ha nem 97

abból él, akkor máris elkezdhet borzadozni a következményektől. Ha az ige, mely Istentől van, így kijelentetik Önben, akkor ezt a teremtő erőt a megszabadulás érdekében teheti hatásossá azzal, hogy maga is kimondja az igét, s hogy ebből az igéből, ebből az erőből él és létezik. Érti-e már, miért mondja Hermész, hogy a beszéd a halhatatlansággal egyenlő képesség? És azt is érti-e, miért ismételgetjük újra és újra, hogy állítsanak őrt az ajkaik elé? Lássa be, hogy talán évek óta folyamatosan kárt okoz önmagának, és csak hátráltatja a megszabadulását! Mert ha a halhatatlanság Önben lévő ajándékával visszaél, akkor nagyon is árt magának. A legtöbb emberről elmondható, hogy nem uralkodik a beszéde fölött. Belső káosza miatt nem képes az élet nyelvén szólni. Gondoljanak csak a számtalan, fájdalmat okozó megjegyzésre. Hányszor viselkednek bántó módon, meggondolatlanul, mert metsző szavakat használnak, másokat megsértenek vagy becsmérelnek. Gondoljanak a szenvedélyek és az énközpontúság kifejezéseire. És gondoljanak az oly ártalmas hazudozásra, képmutatásra, kritizálásra és veszekedésre! Mi mindent rontottak el ebben a tekintetben már a mai napon is reggel óta! Az emberiségnek ezt a szokását ugyan meg lehet érteni, de semmiképpen sem szabad csodálkoznunk azon, hogy a torokfájás és az azzal összefüggő bajok állandóan napirenden vannak. Már szinte nem is gondolkodunk rajta. De föl tudják-e fogni, hogy a fölös beszéddel a garatüregükben lévő rezgésteret mérgezik folyamatosan? Már-már nem is betegségről kell beszélnünk, hanem olyan létállapotról, amely elől senki sem térhet ki. Az ember az orvoshoz szalad vele, vagy csak a gyógyszeres ládikájáig. Kiló- és literszámra fogyasztja a különféle gyógyszereket. Ennek azonban a legcsekélyebb értelme sincs, ha nem az igéből élnek. A beszéddel ugyanis az Önökben ható erőket jelenvalóvá, időszerűvé teszik. Az átlagember és a tanuló egyaránt ezt teszi. Most már tudjuk, milyen módon, és fel98

fogunk valamit abból is, amit ez eredményez. Az okkultista is így idéz meg bizonyos erőket, az ember mágikus képessége, a beszéd által. A okkultista azonban mint önző, énközpontú személy, tudja, hogyan kell ezt alkalmazni, és bőven él is ezzel a lehetőséggel. S mint tudják, az okkultizmusnak - s így az embernek ajándékozott halhatatlan képességgel való visszaélésnek is - számtalan formája van. Azt is megállapítottuk, hogy az ilyen módszerek alkalmazásával az illetők még erősebben a születés és halál kerekéhez láncolják magukat. Hát nem ostobaság, ha az ifjú Gnózis tanulói is csatlakoznak hozzájuk? Egyrészt a megszabadító életre akarnak irányulni, másrészt telefecsegik egész környezetüket. Nagyobb ostobaságot aligha lehet elképzelni. Gondoljanak például azokra, akik a művelődés és a különböző olyan képzések szabványos kereteibe hagyják belepréselni magukat, amelyek elsősorban a beszéddel kapcsolatosak. Az ember például a hangját műveli. Müveit hangon beszél, például gyöngéden vagy szenvedélyesen, attól függően, hogy mire van éppen szükség. Manapság egész tudományt csináltak ebből. Mekkora őrültség, micsoda agyrém kerekedik ki ebből! Micsoda hatalmas csalás ez! Méghozzá igen buta csalás, mert mindez megbosszulja magát! Gondoljanak például a papokra, akik azért gyakorolják a beszédet és a mantramok éneklését, hogy dialektikus célokat érjenek el velük. Ok nem azt az igét, nem azt a beszédet alkalmazzák, amelyet Hermész emleget, hanem a hangjukat edzik egy meghatározott cél érdekében. Hermész ezért joggal jegyzi meg ezzel kapcsolatban, hogy minden más lénynek, például az állatnak, csak hangja van. Az állat trillázhat, mint a csalogány, és károghat, mint a varjú. Az emberi hang azonban megjátszhatja az angyalt vagy a megszabadultat; a nagy kérdés csak az, hogy e hang mögött valóban angyal vagy megszabadult van-e. Ezért fejezi be Hermész az erről szóló mondandóját ezzel a megjegyzéssel: Fiam, az ige, a beszéd, nagyon különbözik a hangtól. 99

Mi pedig hozzáfűzzük, hogy ha ez a hamis angyal vagy látszólagos megszabadult kizökken a szerepéből, akkor egészen másként beszél, mint képmutatása idején. Mindannyiukat két mágikus képességgel látták el, azaz két mágikus tulajdonsággal rendelkeznek: ez a lélek és a beszéd -a lélek és az ige. A lélekből éljenek! Ily módon lépjenek be a halhatatlanságba, és a beszéd által alkalmazzák az igazi gnosztikus mágiát.

100

XII

A szív megszabadítása

Minden emberi lénynek van tehát két halhatatlan képessége: a lélek, amely a lelkületből születik, és a beszéd, amely szintén a lelkületből fejlődik ki. El tudják hát képzelni, hogy micsoda feszültség keríti hatalmába azt a tanulót, aki egész figyelmével a Gnózisra irányul, és ezzel megnyitja szívét a mikrokozmosz magsugárzása számára. Ez a sugárzás ugyanis a személyiséggel minden tekintetben ellentétes. Ez az erő, amelyet az én maga hív fel, tökéletesen megsemmisítő az én számára, és minden olyasmi számára, amivel az én foglalkozik. Világos hát, hogy a nagy küzdelemnek, melyet meg kell vívnunk, a szívben kell elkezdődnie. Az önérvényesítő, önmagát központba helyező én minden törekvését ugyanis a szív sugározza ki, s a megkívántakat is a szív vonzza magához. A szívszentély említett működése miatt - amely minden emberre jellemző - a szív folyamatos izgalmi állapotban van, még alvás közben is. Emiatt aztán igencsak megkristályosodott és rendkívül kimerült, mert egyetlen pillanatra sem tud megpihenni, megnyugodni. A tanuló "legnagyobb küzdelmét mindig a szívben, a szív által és a szívvel harcolja meg. A szív a nagy csatatér, ahogyan ezt a Bhagavad-Gita is világossá teszi. A szív szüntelenül zaklatott állapotban van, amelybe az emberi én vágyai hajszolják bele. Mivel azonban világunkra az ellentétek törvénye érvényes, abban a pillanatban, ahogy a 101

vágy kiindul a szívből, rögtön többféle ellenerőt is felhív, amelyek többek között az ellenlábasainknak tekintett emberekben öltenek alakot. Anélkül, hogy az illetők tudnák vagy akár csak sejtenék is, énközpontú állapotunk miatt ellenfélnek tekintjük őket. Szívkisugárzásunk pedig aztán ezeket az embereket, akiket ellenségeinknek tartunk, megpróbálja semlegesíteni, mert köztünk és céljaink közt állnak. Ehhez a személyiség minden képességét segítségül hívja, mindenekelőtt a beszédet. A beszéddel romboljuk le egymást, szedjük ízekre és öljük meg egymást kölcsönösen. Az ember szíve emiatt nagyon tisztátalan. Ez akkor nyilvánul meg leginkább, amikor megteszi első lépéseit az ifjú Gnózis élő teste felé. A Gnózis fényében egyetlen ember szíve sem tiszta. Mert a szív nagyon-nagyon régóta mészárszékké vált. Ha pedig valaki rá akar térni az ösvényre, akkor meg kell tisztítania, el kell csendesítenie a szívét. El kell csendesülnie Isten előtt, ahogyan a Szentírás mondja. Az én szüntelen hajszáját, viadalát és nyüzsgését be kell végre fejezni. Mert ha az ember ezt nem teszi meg, akkor szíve sohasem lesz képes harmonikusan befogadni a mikrokozmosz magsugárzását. Akkor az történik, amit az előbbiekben már vázoltunk: hogy a behatoló magsugárzás megsemmisít bennünket. A szív csak akkor képes igazi feladatának szentelni magát, ha valóban elcsitult és megtisztult. Erre a feladatra pedig - két isteni képességénél fogva - minden ember hivatott és kiválasztatott: le kell győznie a halált, és így át kell hatolnia az igaz, új életállapotba. Hogyan kell ezt elkezdeni, hogyan lehet a szívet elcsendesíteni, megtisztítani? Úgy, hogy az ember a szívét teljes mértékben kivonja a dialektikus élet folyamataiból, és ennek az új lelki folyamatnak, a mikrokozmosz közepéből áradó magsugárzásnak szenteli. Lehetséges-e ez? Képes-e erre az ember? Igen, ez teljességgel elérhető. Ha valóban rátérünk ennek a megvalósítására, ak~ 102

kor felfedezzük, hogy egészen új életvitelt tudunk felvenni és végig is csinálni, anélkül, hogy bármit is magunkra kellene kényszeríteni. Életünk egy egészen más életáramlatba torkollik, amelyen aztán életünk hajója továbbhalad. Ha elhatározzuk, hogy áttérünk egy ilyen új életvitelre, akkor a természet-én jelen van még ugyan, de nagyon tudatosan elhatározza, hogy a szívet már nem a mindennapi élet zsibongásához használja, hanem ura útját fogja egyengetni. Furcsának tűnhet az a kijelentés, hogy az én a szívet már nem használja a dialektikus életfolyamatokhoz. A szív ugyanis természetesen továbbra is betölti normális, biológiai szerepét. De mindentől megvonja, ami e világból való, ami dialektikus pezsgés és viszály. A szívbe mélységes béke költözik, Betlehem békéje. Nem kíván már dialektikus dolgokat. Nem küzd már emberek, dolgok és körülmények ellen. Az emberekkel és dolgokkal szemben azonban mégsem közömbös. Ugye tudják, hogy a szív dialektikus tekintetben három módon reagálhat a dolgokat: vonzhatja és taszíthatja őket, illetve teljesen semleges is lehet velük szemben. Márpedig ez a semlegesség, közömbösség az emberekkel és a világ dolgaival szemben talán éppen a legrosszabb. Amikor mi, tanulók rátérünk arra, hogy szívünket kivonjuk a dialektikus dolgok hatásköréből, akkor semmiképpen sem volna szabad a közömbössé válás hibájába esni. Mindössze arról van szó, hogy a szív nem száll már harcba az élet porondján. Nem küzd már dialektikus emberek és dolgok ellen, és e viselkedés mellett a végsőkig kitart. Minden olyan tevékenységet, amely ahhoz kell, hogy élni tudjunk és teljesíthessük társadalmi kötelezettségeinket, nos, mindezeket kizárólag az intelligenciánk segítségével visszük véghez, anélkül, hogy a szív ebben részt venne. Ha rátér erre, akkor felfedezi, hogy társadalmi kötelezettségeinek sokkal egyszerűbben eleget tud tenni, mint azelőtt. Gondoljon csak arra a gyakori helyzetre, amikor az ember kelletlenül végzi a dolgát. Ez a vonakodás a szív hatása. A 103

szívvel tehát mindennapi munkánkat nagyon is megnehezíthetjük. Felfedezzük továbbá, hogy ha a szív és működései nem állnak többé az én rendelkezésére, akkor ez belülről gúzsba köti az önérvényesítő természetet. Ha tehát Ön a szívét kivonja a dialektikus nyüzsgésből, és teljesen a mikrokozmosz magsugárzására irányítja, akkor valamennyi önérvényesítő ösztönét is leveti. Ha átengedi szívét ennek az új helyzetnek, akkor azt is megtapasztalja, hogy idegétere teljesen megnyugszik. Ön az életben áll, teljesíti kötelességeit, de semmihez sem ragaszkodik már. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy a szív emiatt teljesen tétlenné vált. Ha ugyanis a szívet dialektikus szempontból nem működtetjük többé, akkor mindenképpen eljut Isten által elrendelt magasztos feladatáig. S azáltal, hogy az egész szív a mikrokozmosz magsugárzásának szenteli magát, azonnal megnyílik a rózsa, amely a legcsekélyebb ellenállás nélkül a természet keresztjére tűzhető. Csakis ekkor válunk valóban rózsakeresztesekké. Amikor pedig ez a kereszt már áll, akkor szinte magától értetődően tisztító, megváltoztató hatás árad ki belőle az egész személyiségre. Röviden: az egész életünk, az egész életmódunk megváltozik. Az ilyen ember bebizonyítja, hogy rózsakeresztes lett, hogy belépett a vörös rózsakereszt szerzetébe. Az ilyen ember - elcsendesült szíve miatt - nem is lehet más, mint rózsakeresztes. A szívet tehát először is el kell csitítani és át kell adni igazi rendeltetésének, ami a mikrokozmosz magsugárzásának befogadása, felvétele. Ha a szív így elcsendesült és megtisztult, akkor a rózsa megnyílik az egyetemes Gnózis számára és az igét meg lehet eleveníteni Önben. Ekkor nagy öröm árasztja el, olyan öröm, mely soha többé el nem múlik. Hatalmas boldogság tölti el a szívet, és az az érzés, hogy mindennel és mindenkivel összetartozik. Az ember első lenyűgöző, halhatatlan képessége megszabadítóan behatolt a rendszerbe. A lelkület, 104

mely Istenből való, ekkor Önben lélekkel lett ellátva, és a szívben, a lelkesülés helyén nem ütközik többé semmiféle ellenállásba. A szívet teljességgel megtisztíthatja. Harmonikusan a személyiséghez igazodhat, átizzíthatja az egész személyiségrendszert, s eközben gyógyítóan és betegségeket elhárító módon lép fel. Ez a dialektikus mértékek szerint való meggyógyulás nagy titka. Ez annak a titka, hogyan végezhetjük munkánkat - akár egy születésénél fogva gyenge testtel is - az emberi kor végső határáig. Ha pedig Ön így belépett a rózsakertbe, akkor virradt Önre az új hét klasszikus, első napja, az első nap arimathiai József udvarában. Ez az udvar egy hegyen fekszik. Az arimathia szó ugyanis magas hegyet jelent. S ezen a magas helyen, ezen a hegyen támad fel Önben az új ember második halhatatlansági képessége: az élő ige. Az élő ige és a hang ekkor egyesül Önben, s élő, vibráló valósággá válik. Ekkor lehet megünnepelni Önben a feltámadás ünnepét. A szív csendjében megszületve, a magas hely, az ami kezdetben volt, újra az életnek szenteltetik. Alkalmazni lehet a Szent Grál hatalmas képességét, a gnosztikus mágiát. A hang, melyet az ige mozgat, megszólal és megtörténik; parancsol és már létezik is! Mert azáltal, hogy az ige megszületett, feltámadt Önben, megünnepelhető a szellem belépése Önben. A Hétszellem ebben a pillanatban kapcsolatba lép a lélekkel, megkezdődik az alkímiai menyegző, Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője, a transzfiguráció. Ekkor pedig beléphet az arany kapun is. S a belső jel csodás álmai beszélni kezdenek. Hermész pedig hozzáteszi: A lélek a testben van; a lelkület, a lélekben; az ige a lelkületben, a lelkület pedig Istenben. Az ige tehát Isten lelkülete és képe, a test az eszme képe, az eszme pedig a léleké. 105

XIII

A két halhatatlan képesség

Az ige tehát Isten lelkülete és képe, a test az eszme képe, az eszme pedig a léleké. Hermész tizenharmadik könyvében és különösen a fenti kijelentésben rejlik a transzfiguráció kulcsa. A transzfigurációt a jelöltnek a gnosztikus misztériumokban önmagának kell elvégeznie, a két halhatatlan képesség, a lelkület és az ige segítségével. Ezt a két isteni képességet több-kevesebb részletességgel megtárgyaltuk már, és az utat is megmutattuk, amelyen feléleszthetjük és szabaddá tehetjük őket. E két képesség nélkül ugyanis egyetlen lény sem járhatja be a tényleges megszabadulás ösvényét. Hogy mit értünk e két képességen, azt úgy láthatjuk át a legjobban, ha a vizsgálódást a mikrokozmosszal kezdjük. A mindenütt jelenlévő, mindent betöltő Logosz hatalmas eszmeképzése önmagát vetíti abba, amit mi térnek nevezünk. A tér, mondják a rózsakeresztesek, nem üres: „nincs üres tér". A tér ösanyaggal van tele. S mihelyt Isten a teremtménnyel, az emberrel kapcsolatos tervét, eszméjét belesugározza ebbe a térbe, létrejön a mikrokozmosz. Úgy képzelhetik el ezt, mint az ősanyag összpontosulását, az atomok összetömörülését. A mikrokozmosz kezdetben a még 106

megtestesületlen monád, az ősanyagnak egy mágneses elv alapján képződött besűrűsödése. Az ilyen fénylő elvet a rózsakeresztesek a múltban szikrának, istenszikrának is nevezték. A tulajdonképpeni szikra a monád valódi magja, amelyből egyfajta sugárzás ered. Ez a magsugárzás hétszeres örvényt okoz, hétszeres mágneses teret kelt. A sugárzás körül kialakuló mágneses tér pedig ezzel a magsugárzással, mint magától értetődő természetes középponttal egy mikrokozmikus alkotási teret, megnyilvánulási térséget képez. Ebben a térben kell aztán a nagy önmegvalósító folyamatnak végbemennie. A mikrokozmosznak ebben a megnyilvánulási terében bizonyos pillanatban egy jelenség, forma, test fejlődik ki. Ez a jelenség - Hermész szavaival élve - az ábrázolat, a szobrászmunka, a mikrokozmoszt lelkesítő magsugárzás kifejezése. A magsugárzás természete révén megegyezik a Logosz eszméjével. Ezért mondja a 26. szakasz, hogy „a test az eszme képe". Az eszme a lélek által nyilvánul meg, a lélek a lelkület avagy magelv által, a mag pedig az istenség képe. A 27. szakaszban pedig azt mondja Hermész: Az anyag legfinomabb eleme tehát a levegő vagy ősanyag, az ősanyag legfinomabb tényezője a lélek, a lélek legfinomabbja a lelkület, a lelkület legfinomabbja pedig Isten. Az ősmúltban tehát az ember még tökéletes értelemben önmagát megnyilvánító lény volt. A monád magsugárzása által a monád alkotási térségében nyilvánult meg, mint egy tiszta elképzelés, mint az istenség világos eszméje, mint egy rendkívül pompás személyiség. S ez a személyiség hatalmas képességekkel volt felruházva, amelyeket szabadon használva végezhette feladatát a mindenségben. Tudjuk azonban, hogy ezeknek a lényeknek egy része bekerült abba a folyamatba, amelyet bukásként emlegetünk, s 107

amelyről a továbbiakban még részletesen beszélni fogunk. Ennek egyik következményeként azonban a testek, az isteni eszme ábrái megkristályosodtak. A testek besűrüsödtek, és egy adott pillanatban emiatt zavar keletkezett a monád és magsugárzása, illetve az egyre tömörebb testek kapcsolatában. Ezért aztán a magsugárzás végül már képtelen volt kellő mennyiségű energiával ellátni a testeket. Ekkor jelent meg először az a másik folyamat, amelyet halálnak nevezünk. A kilökődött, megkristályosodott formákat egyre újabb jelenségekkel pótolták. A magsugárzás ugyanis folytatta tevékenységét, s a mikrokozmoszban állandóan új és új alak jelent meg. Ezért mondják a mítoszok, hogy az ember kezdetben kétnemű lény volt, hermafrodita, férfi és nő egyben. Ugye megértik, hogy ez az állapot nem maradhatott tartós. Az olyan emberi vetület, amely folyamatosan fajtájával ellentétesen működik, végül rendkívüli feszültséget, összeütközést okoz, amelyet ebben az esetben a monád magsugárzása nem volt képes tartósan sem kibírni, sem fenntartani. Ennek pedig az lett a következménye, hogy ez a sugárzás nem tudott többé a személyiségben kifejezésre jutni. A személyiség - amely akkoriban sokkal hosszabb ideig élt, mint ma - csaknem kizárólag asztrális-éteri fajtájú volt. Amikor aztán tovább éleződött a helyzet a monád magsugárzása és az egyre töményebbé váló személyiség között, akkor alakult ki az, amit a nemek szétválásának nevezünk, vagyis a személyiség nemi egyesüléssel történő fenntartása. Ekkor kezdett kialakulni a születés jelensége és fordultak visszájára a dolgok: az eltestetlenült, kiürült mikrokozmoszokat ekkortól próbálják egy új személyiség megszületésével helyreállítani, úgy, hogy azok a természetbe születvén, ha csak lehetséges, visszaállítsák az ősrégi folyamatot, és megszüntessék a halált. Beláthatjuk tehát, hogy egy személyiség születése ugyanakkor egy mikrokozmosszal való összekapcsolódást is jelent. A személyiség és a mikrokozmosz kapcsolatának pedig az a célja, 108

hogy helyreállítsa az eredeti állapotot, újra megnyilvánuláshoz juttassa az eredeti, halhatatlan embert, mégpedig a mikrokozmikus, azaz monádikus magsugárzás eszméje alapján. Az, hogy Ön ennek az Iskolának a tanulója, arra szolgál, hogy ennek a célnak a megvalósításán együttműködjön, hogy segítsen az Ön mikrokozmikus világában az eredeti Gnózist helyreállítani. A modern Szellemi Iskola ennek az egyetlen munkának a szolgálatában áll. Szó sincs arról, hogy az Iskola arra irányulna, hogy az Ön mai, természetszülte személyiségét megnemesítse, vagy természetszülte lényét megjavítsa, istenivé tegye. Az olvasó is tudja, hány buta és primitív módszer foglalkozik erre irányuló haszontalan kísérletekkel. Ön azonban kizárólag azért tanulója ennek a Szellemi Iskolának, hogy jelenlegi személyiségét, amely ugyanakkor az Ön tudata is, az Ön monádjával együttműködve ennek a nagy újrateremtő műnek, ennek a hatalmas transzfigurációs folyamatnak rendelje alá. Ha ezt Ön nem akarja, akkor tanulóságának a legcsekélyebb értelme sincs, s az csak fáradalmakat okoz. Ha viszont valóban véghez akarja vinni ezt az újjáalkotási folyamatot, ha egész lényével, egész szívével erre törekszik, akkor - mint mondtuk - két óriási képesség áll a rendelkezésére: a lelkület és az ige. S mindkettőt tetszés szerint felszabadíthatja és alkalmazhatja. Egyes emberek esetében - figyelembe véve az irányulásukat, gondolkodásmódjukat és viselkedésüket - gyakran elcsodálkozhatunk, hogy ugyan miért csatlakoztak az Iskolához. Azokban az időkben, amikor a Rózsakereszt Szerzete leginkább csak rejtve dolgozhatott, az újoncot mindig is őszinte vágyakozása és azon szilárd elhatározása alapján vették fel, hogy be akar lépni a transzfiguráció pompás folyamatába. Az új tag emiatt valóban egész lényét bevetve szentelte magát ennek a folyamatnak. Mit gondoljunk azonban modern korunkban az olyan tanulókról, akik mondják, ígérik és elhatározzák ugyan, hogy be109

lépnek a folyamatba, ezt azonban mégsem teszik meg? Nos, ez legalábbis fölöttébb értelmetlen és helytelen cselekedet. Az Élő Test szempontjából pedig, amelybe az ilyen ember behatolt, nagyon tisztességtelen is. Az ilyen esetek azt bizonyítják, hogy mai fajtestünk igencsak lesüllyedt és megkristályosodott, valamint hogy az illetők gondolkodása mennyire eltorzult. Ez a rendkívül szomorú tény nem azt bizonyítja-e, hogy az ilyen embereken gyakorlatilag már nem lehet segíteni? A modern Szellemi Iskola az Egyetemes Lánc megbízása alapján tárta szélesre kapuit. Bárki beléphet bizonyos feltételek mellett. Ha aztán valaki teljesen szabadon és önként belépett, s a feltételeket annak rendje s módja szerint elfogadta, akkor egy őszinte, normális, tisztességes embertől elvárható, hogy elhatározásához hűen ígéretét be is tartsa. Ha kiderül, hogy ezt nem teszi, akkor ebből arra lehet következtetni, hogy nagyon mélyre süllyedt. Azt mondják Önnek: létezik két hatalmas képesség, amely az Ön tanulóságát jelöltséggé teheti, s a jelöltséget a győzelemhez vezetheti. Ez a két képesség nem adomány, nem kell őket az Ön rendszerébe bevezetni, hiszen már az Ön monádikus rendszeréhez tartoznak. De Önnek magának kell felszabadítania őket. Akkor ezek Önt ellenállhatatlan erővel elvezetik a végcélig. Ez a két halhatatlan képesség a monád magjában, a mikrokozmosz magjában található. Ez először is az, amit a Jánosevangélium bevezetője az igének nevez. Ez az isteni eszme, mely a Logoszból az örökkévalóságba sugárzik. Másodszor pedig az ezzel összhangban álló magsugárzásról van szó. A szív elcsendesítése által, azzal hogy abban minden viszályt beszüntet, és mélységes békét teremt benne, megnyitja szívszentélyét a lelkület, azaz a monád mag-fényének harmonikus sugárzása számára. Ha valóban ez a magsugárzás lelkesít és lát el bennünket lélekkel, az számos nagyszerű következménnyel jár. S ha ezek megjelennek, akkor beszélhetünk igazi tanulóságról. Akkor lesz igazán és valóban bensőséges kap110

csolat a lelkület és a személyiség között. Akkor vannak lerakva a helyreállítás, a transzfiguráció alapjai. Ehhez csatlakozik aztán a második képesség: az ige, a beszéd. A gégecsakra ekkor új módon és egyre nagyobb erővel hat az Ön rendszerében, és a garatüreg érzékelőközpontja öszszegyüjti az új fényerőt, amelyet majd a hang segítségével kell alkalmaznia. Tekintsék át ezt a hatalmas csodát: aki az alapvető képességet, az új lelkiállapotot valóban tökéletesen szabaddá teszi magában, és ily módon egész szívét a Gnózisra bízza, majd ebből az állapotból kiindulva él, annak egy új, nagyszerű alkotóképesség áll rendelkezésére: a beszéd vagy ige, amelynek segítségével minden, a rendszerében uralkodó erőt alkalmazhat, vagy ha káros, akkor semlegesíthet és kiűzhet. Ezt a két képességet mindegyikünk megkapta. Ha Ön hajlandó elállni a szív viszályaitól, ha hajlandó bemenni Betlehem mélységes békességébe, ha hajlandó megszüntetni a hang anarchiáját, és hangját a helyes módon akarja használni, azaz túljut az állati ordításon, akkor az Ön számára az igazi, alkalmazott tanulóságban megnyílik az új menny-föld.

111

XIV

A belső törvény

A Corpus Hermeticum tizenharmadik könyvének további tanulmányozása szükségessé teszi, hogy elbeszélgessünk a halálról, amellyel mindannyian szoros kapcsolatban vagyunk, s amelytől oly sokan félnek. A halál mint olyan egy nagyon is valóságos kísértet, mely sokakat újra és újra arra késztet, hogy feltegyék a kérdést: vajon az eredeti ember, aki oly pompás dicsőségben élt, hogyan halhatott meg mégis? Nem ad-e ez okot arra, hogy kételkedni kezdjünk az isteni tökéletességben? Erre a kérdésre csak azt lehet válaszolni, hogy éppen a halál az isteni tökéletesség bizonyítéka, s hogy lényegében véve az, amit halálnak nevezünk, valójában nem is létezik. Ha alaposan megvizsgálják a tényeket és a valóságot, akkor Önök is erre a megdönthetetlen következtetésre jutnak. Tudjuk, hogy a szellem - azaz Isten - önnön sugárereje által nyilvánul meg az anyagban, az ősanyag óceánjában, s általa az ösanyagban egy szikrázó elv, egy mikrokozmosz, egy monád keletkezik. Mi is az az ősanyag? Az atomok végtelen, mindenütt jelenlévő óceánja. Mert ahogyan a régi rózsakeresztesek is tanúsították: nincs üres tér. Na, és mik az atomok?

112

Élő, abszolút mozgó, végtelenül apró részecskék, kicsiny világegyetemek és csillagrendszerek. Vagyis létezik egy végtelen tér, egyetlen lüktető, hatalmas élet. Bárhol is kutatnak, sehol a világmindenségben nem találnak olyasmit, amit élettelen volna. Az egész világegyetem lényege kiirthatatlanul és alapvetően élő. Ezért énekeljük oly hosszú ideje egyik templomi énekünkben: „Bárhová nézünk, minden dolog él, csodálást megér, Isten-szívről beszél". Halál tehát nincs. Gondoljanak a monádra. Mi más az, mint a szellem által, maga Isten által összeillesztett élő atomok rendszere. Az atom egyenlő az élettel: a monád pedig egy életösszpontosulás, melyet Isten szelleme lobbantott lángra. Az így életre lobbantott, összeillesztett, együttműködő életnek célja van; egy eszméből, egy tervből indul ki, amelyet a sugárzás, a fényerők sokasága vált valóra. A monádból áradó sugárzás, amelyet lelkületnek is neveztünk, a monád mágneses terében, az erre szánt kritikus pontban megalkotja az eszme ábráját, amely úgyszintén nem lehet más, mint olyan élő atomok összekapcsolódása, amelyeknek eggyé válva a képet, az eszme célját kell kihordaniuk, megszülniük. így képezik az eszme megtestesülését. A megtestesülésbe beáramló eszme képezi a lelkesülést, a szerkezet lelkét. A lelkesültség állapotát pedig az eszme és a megtestesülés között mintha csak a világosság, a fény tartaná fenn. Ebből az következik, hogy a megtestesülés, az élő eszme ábrája kell hogy legyen az eszköz, mely az eszmét kihordja és megerősíti. A természetes test ezért, bármilyen legyen is, mindig a testben megjelent Isten. Mert a mikrokozmoszban folyó mérhetetlen tevékenység hátterében a szellem, azaz Isten áll. Ez a fejlődés különböző természettörvények alapján megy végbe, amelyeket az ókorban kozmokrátoroknak, a világ urainak neveztek. Létezik például az összeillesztés törvénye, amelynek hatására a monádikus sugárzás következtében élő atomok sereglenek össze, az eszme képét, azaz testet alkotva. 113

A folyamatot az atomok összeüleszkedésének törvénye szabályozza. Ennek a törvénynek azonban megvannak a határai. Mert ha az élő atomok egy testbe való összesereglése vég nélkül folytatódna, akkor az így keletkező test megkristályosodna, majd teljesen megkövesedne, mozgásképtelenné válna, és nem tudna többé a céljának megfelelni. Emiatt az összeilleszkedés törvénye által keletkező valamennyi testet egy másik törvény ellenőrzi, amely arról gondoskodik, hogy a test összhangban maradjon az isteni világmindenséggel. Ez a másik törvény a feloszlatás törvénye. Két természettörvény ellenőriz tehát minden testet: az öszszeillesztés törvénye és a feloszlatás törvénye. így keletkezik az anyagcsere, és ezért érvényes mindenre a tágulás és a zsugorodás törvénye. Nos, az emberiség fejlődése a jelenlegi, évmilliárdokig tartó időszakban hét szakaszon halad át. Az olyan tekintélyek, mint Blavatskyné, Rudolf Steiner, Max Heindel és mások, többékevésbé részletesen írnak erről a műveikben. Heindel például hét körfolyamatról beszél, a hét égitestről, hét világkorszak során. Hétszer hét csillagkorszak-fordulót említ. Ezzel csak arra szeretnénk rávilágítani, hogy a világegyetem, az atomok e határtalan óceánja maga is óriási rendszert képez, amelyben folyamatszerüen különböző természettudományos fejlemények nyilvánulnak meg. A világmindenség tehát nem statikus, nem állandó, hanem a szüntelen változás színtere. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, megemlítjük még, hogy az összeillesztés föntebb említett törvénye a különböző csillagkorszakokban más és más módon lép fel. Azaz egyes makrokozmikus időszakokban az atomok fokozottabb összesereglését, nagyobb mértékű kristályosodást, tömörülést teszi lehetővé, mint az azt megelőző vagy későbbi időszakok során. Emberiségünk most olyan - a végéhez közeledő - időszakban él, amelyben a testek a lehető legnagyobb mértékben 114

besűrűsödtek. Az ilyen időszakban persze a feloszlatás törvénye is rendkívül fölerősödik - lendülete pontosan ugyanolyan mértékben gyorsul fel, ahogyan az összeillesztés törvénye erősödik. A felbontásnak ezt a kifejezett beavatkozását szoktuk halálnak nevezni. Vegyék azonban figyelembe, Barátaink, hogy ez az úgynevezett halál nem más, mint az élő anyagcsere serkentése. Egy test szétesik. Mire esik szét? Élő atomokra. Maga az atom, a világegyetem egysége, soha sem megy veszendőbe: az atomok testekké illeszkednek össze, majd eleresztik egymást. Az élet tökéletes élet marad, a halál csak rögeszme! Most esetleg azzal az ellenvetéssel élhetnek, különösen ha vallásos neveltetésben részesültek, hogy a Szentírás szerint a halál a bűn zsoldja. Márpedig hogy értelmezzük akkor ebben az összefüggésben a jót és a gonoszt? Nos, az említett csillagkorszakok során eljön az a pillanat, amikor az emberiség eléri az atomi összetömörülés mélypontját. Az eszme ábrázolata, a test egyre töményebbé válik, és egy meghatározott időpontban a monád magsugárzása - amely eszmei értelemben együttműködik vele - a testet nem képes többé kellő mértékben ellenőrizni. Képzeljék el ezt a helyzetet. Idézzék fel a mikrokozmikus gömböt. Ebben egy mag található, amelyből sugárzás árad. E magsugárzás lelket adó hatására atomok sereglenek össze, test keletkezik, amelyet a magsugárzás tart fenn folyamatosan. A magsugárzást avagy lelkületet az összeállt atomokkal, vagyis a testtel a lelket adó lényeg tartja össze. így néz ki a szellem, a lélek és a test egysége. Ez a rendszer aztán a csillagkorszakok folyamán egy adott pillanatban töménnyé válik. A testanyag egyre jobban besűrűsödik, s e fejlődés folyamán eljön az a pillanat, amikor a magsugárzás - ha szabad így fogalmaznunk - nem képes már kézben tartani a dolgot. Ha a megtestesülés, az ábrázolat, a kép115

viselő belső indítékból együttműködne a magsugárzással, akkor ez nem következne be. Ellenkező esetben, a fenti összetömörülés állapotában azonban a magsugárzás számára kényszerű nyugalom alakul ki. A magsugárzás elakad. A lelkület viszszahúzódik önmagába, s az eszme ábrázolatát, a testet, melyet nem táplál többé a mikrokozmikus központ sugárzása, végül a létfenntartás ismert nemi folyamataival kell természetes születés révén állandóan megújítani. Mihelyt tehát a megtestesülés kisiklik a magsugárzás ellenőrzése alól, a forma, a test szétesik, feloszlik, és a nemi létfenntartó folyamatok révén kell a mikrokozmoszba újra beilleszteni. Ezt az összeillesztés természettörvénye vezérli; az „ember" felnő, majd a feloszlatás törvénye újra szétszedi, elemeire bontja. Ebben az összefüggésben beszélünk szükségrend-testről. Ez biztosítja a monád számára, hogy szüntelenül test álljon a rendelkezésére. Miért van erre szüksége? Mi ennek a célja? Az előbbiekben már megpróbáltuk ezt világossá tenni. A megtestesülésben, az ábrázolatban, a képhordozóban ugyanis -ezek Önök - tudatosítani kell jelenlegi állapotát és rendeltetését. Az a rendeltetésük, mindannyiunk rendeltetése, hogy újra együttműködjünk a monád magsugárzásával, a Logosz eredeti eszméjével, hogy helyreálljon az ősrégi folyamat. Amikor tehát a megtestesülés, a képhordozó egészen a leírt út mélypontjára süllyed, ahol teljesen elfelejti, hogy olyasmi is létezik, mint a magsugárzás vagy az eredeti lélek, maradéktalanul az élet vízszintes síkjára irányul és egyáltalán nem képes már eltekinteni ettől, azt gondolván, hogy erre a világra van utalva, ezen a szinten a helye, akkor egyfajta nehézség lép fel. Nevezetesen az, hogy a szükségrend-test segítségével minden képhordozót képessé kell tenni arra, hogy ráléphessen a visszaútra. 116

S ez nem minden, egy további nehézség is jelentkezik. Minden test - ahogy említettük - élet. Minden porcikája élet, mert élő atomokból áll. Olyasmi, amit holt anyagnak nevezhetnénk, nem létezik a világmindenségben. Hermész azt mondja a 31., 32. és 33. szakaszban: A világban sohasem volt, nincs és soha nem is lesz olyasmi, ami halott lenne. Mert az Atya azt akarta, hogy a világ élő legyen, mindaddig, míg csak létezik; ezért aztán a világ szükségképpen Isten. Hogyan is lenne lehetséges tehát, fiam, hogy Istenben, aki a mindenség képe és az élet bősége, előforduljon olyasmi, mint a halál? A halál ugyanis romlás, a romlás pedig megsemmisülés. Hogy képzelhetjük hát, hogy a romolhatatlannak egy része elromolhatna, vagy Isten egy része megsemmisülhetne? „Ne légy olyan értetlen, hogy azt hidd - mondja Hermész nyomatékosan Tatnak -, hogy létezik valami olyasmi, amit halálnak nevezhetnél". Minden élet, az atomok egyetlen, élő óceánja. Minden test élet tehát. Minden élet pedig tudatot is jelent. És minden tudat végtelen, természete szerint isteni erővel rendelkezik. Mert az atom - élet. És az élet csakis az ősforrásból magyarázható meg. Mivel testi állapotuk, az Önök személyiségállapota atomok csoportosulása, ezért lényük alapja, lényegük Isten, a testben megjelent Isten. Ha azonban ez a személyiségállapot ebben a lefelé haladásban, ezen a mélyponton többé már nem közvetlenül a monádból ered, nem abból magyarázható, és nincs kapcsolatban vele, nem közvetlenül a monád kelti, mint egykor, akkor ez a test nem rendelkezik már belső törvénnyel, azaz nincs meg az eredeti lelkülete. Csak ha evangéliumi értelemben újjászületett, akkor birtokolja ismét ezt a belső törvényt, akkor jut újra szóhoz ez a törvény a szívében. Ha ez a törvény még hallgat, ha a monáddal való kapcsolata nem állt helyre, akkor még kizárólag 117

csak a külső törvények szólhatnak Önhöz. Ezért van annyi nehézség az életében. Ami ugyanis kívülről jön, azt könnyen elfelejtheti. És el is felejti, mert túlságosan nagy érdeklődést mutat a vízszintes sík iránt. Ezen a lejtőn, ezen a mélyponton a testnek nem áll már rendelkezésére belső törvény, hanem külső törvények kell hogy vezessék. Ezért mondja a régi ezoterikus tan, hogy az ember fejlődésének bizonyos pillanatában a test belső szeme becsukódott; ez a szem, a tobozmirigy lappangó állapotba került, és össze is zsugorodott. A harmadik szem, a tobozmirigy, rejtett, nyugvó állapotba került. Am valójában semmi sincs elrejtve, semmi sem nyugszik. Az Önök tobozmirigye továbbra is természetes állapotában van. Ezt a belső szemet azonban Önök nem használják, nem is képesek használni, mert a szívüket még zárva tartják. Szívük alapjában véve csordultig telt mindenféle mellékes dologgal: csak éppen a lényeg hiányzik belőle. Mindaddig, míg szívét a magsugárzástól elzárva tartja, a test-ember szinte vak e sugárzás közvetlen érintése és fáradozása számára. Ezért beszél az Újszövetség oly gyakran vakon születettekről. Ugye tudják, hogy ilyen értelemben véve Önök is vakon jöttek a világra? Hát nem vagyunk-e mindnyájan vakon születettek? Hogyan lehetne megszüntetni természetben-születettségünknek ezt az alapvető állapotát? Krisztus üdvösségében, azaz a magsugárzás lelket adó sugárerejében kell meggyógyulnunk. Értik ezt? Alapvetően az számít vaknak, aki a Szentírás szerint látván nem lát és hallván nem hall. Ilyen állapotban egyszerűen képtelenek helyesen cselekedni, és a legnagyobb ostobaságokat követik el. A sötétben tévelygő mindenképpen akadályokba ütközik, meg is sérül, baleseteket okoz, helytelen dolgokat tesz, és nehéz helyzetekbe keveredik! Amikor a lejtőn ez az állapot első ízben megmutatkozott, akkor, ezen a mélyponton jelent meg a gonosz, éspedig a belső 118

észlelőképesség elveszítésének következményeként. Ebben a helyzetben esett aztán a halandó az oly mágikus külső élet áldozatául. A gonosz, a rossz tehát semmiképpen sem alapvető része a lénynek. Sötétség formájában mutatkozik meg, amelyben a világtalan tapogatódzva, tudatlanul támolyog útján, s időről időre akadályokba ütközik. Emiatt mondjuk, hogy a tudatlanság egyben a legnagyobb bűn is. Gondoljanak csak az Úr sóhajára: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való". Nehogy azt higgyék, hogy itt a könyvekből vagy oktatás alapján nyert tudományról van szó. Arról sem, amelyet talán a Szellemi Iskola valamelyik munkatársa közvetít Önöknek az emelvényről. Nem, itt a belülről jövő ismeretről van szó! Minden, ami csak létezik, amit csak Isten megnyilvánított, az mind ott rejlik az Önök monádjában. Nyissák meg a lényüket a monádikus magsugárzásnak, és fogyatékosságaik eltűnnek, ismét egészségessé válnak, ahogyan monádjuk kezdettől fogva egészséges volt. Ha viszont továbbra is a sötétségben tévelyegnek és tapogatódznak, akkor a feloszlatás természettörvényének kell Önöket egyre erőteljesebben helyreigazítania. Attól a pillanattól kezdve, amikor a testi ember teljesen világtalanná vált, a feloszlatás törvénye nem működött többé fájdalommentesen. Az életünkben elkövetett hibáink csaknem minden esetben nagy fájdalmat is okoznak, így vált a halál is fájdalommá, mert ő lett a bűn zsoldja, következménye. Ez az oly nehéz anyagcserefolyamat jár a legnagyobb fájdalmakkal. A lejtő mélypontján fellépő külső törvényt - mint tudjuk -az Ószövetség ecseteli. Amikor a nyájat terelik, a tudatlan, látván nem látó és hallván nem halló nyájat, akkor a külső törvénynek kell őt, amennyire csak lehet, megoltalmaznia. Ezért emel szót a törvény dörgedelmesen: „Parancsolom, hogy (...), s ha nem így cselekszel, akkor így és így jársz." „Azon a napon, 119

amelyen ezt és ezt teszed, ezt és ezt hozol létre, ez és ez lesz a következmény." így szól a külső törvény, a Tízparancsolat. Amikor egy lelkésszel beszélgettünk, megkérdezte: betartják-e iskolájukban a Tízparancsolatot? Azt válaszoltuk: igen, kénytelenek vagyunk, mert másképpen nem megy. Föl tudják ezt fogni? Ha a belső törvény Önökben nem működik, ha nem születtek újjá az Újszövetség fényében, akkor az Ószövetségnek kell működnie, ami a háború és csatazaj, az ínség és nyomorúság legkülönbözőbb változatait jelenti. Ez a helyzet. A külső törvény tehát nem a gyűlölet törvénye, hanem arra szolgál, hogy védje és vezesse a vakokat, hogy a képhordozót, aki kapcsolatban van ugyan a monáddal, de már nem tud erről, s ennek megfelelően helytelenül is viselkedik, lehetőleg megtartsa, éspedig annak érdekében, hogy ameddig csak lehet, megmaradjon helyreállításának lehetősége. A képhordozót ezért a külső törvény vezeti, s ha szükséges, bünteti is. Ezért utalunk ebben az összefüggésben Hermész tizenharmadik könyvének utolsó szakaszára: Imádd ezt az igét, fiiam, és tiszteld: az istentiszteletnek csak egyetlen formája létezik, Istent csak egy úton szolgálhatod, azzal, hogy nem vagy gonosz. Ami a következőket jelenti: ha a gonoszságot, amennyire csak lehet, visszaszorítjuk és elkerüljük, akkor magunkban nyitva tartjuk annak a lehetőségét, hogy egyszer újra találkozzunk az igazi világossággal. Ezek alapján alighanem újabb kérdés merül fel Önökben: Ugyan miért volt szükség egy ilyen mélypontra a csillagkorszakok folyamán? Vajon miért kellett egy ekkora dicsőségnek elvesznie? Nem a végzet hozta-e magával, nem történhetett volna ez másként? Vizsgáljuk meg ezt a kérdést közelebbről!

120

A szellem kardja

A nadír szó - mint tudják - mélypontot, talppontot jelent. Ám azt, amikor egy lény a csillagkorszakok során a nadíron halad át, nos, ezt a tényt igazából soha sem szabad bukásnak látni az elsötétülés értelmében. Sőt, a talpponton, a nadírban, az asztronómiai időszakok e fontos szakaszában kell megszerezni a minőséget, itt kell elérni azt a célt, amelyet a Logosz kitűzött önmagának, itt kell megvalósítani Istennek a világgal és emberiséggel kapcsolatos tervét. Mi tehát egy nadírmenet lényege? Ugyan mi a sötétségben lejátszódó tapasztalatszerzés célja? Nos, a világosság megtalálása a tévelygés során; a gonosz legyőzése e megtalált és önerőből fenntartott világosság segítségével; valamint az eredeti állapot helyreállítása. Minden rejtély erre irányul. Ha az ember megfejtette, akkor fejlődésének iránya újra felfelé mutat, visszatér eredetéhez. Mérhetetlen különbség van azonban régi és mostani helyzete között. Tudatlanként indult ugyanis, és beavatottként tér vissza; elveszett fiúként indult, és újra megtalált fiúként tér meg az Atya házába. Ezért fejlődik ki a világmindenségben egy csillagkorszakokon átívelő monádikus üdvmegnyilvánulás, hogy az emberiséget egy lefelé vezető ösvényen, majd mélyponton keresztül tudattal, megtisztulással és bőséges tapasztalattal ajándékozza meg; vagyis egy ószövetségi, fenyegetéssel, fájdalommal és 121

csapásokkal teli időszakon át elvezessen a Krisztusban való megforduláshoz és az újszövetségben való felmenetelhez. Ha ezt fel tudják fogni, akkor megértik a klasszikus rózsakeresztesek célját is, akik - mint tudják - azt tanították, hogy: Isten szelleme által lángra lobbantva az Úr Jézusban elpusztulni, s a Szent Szellem által újjászületni. Ezt a fejlődésmenetet a következőképpen értelmezhetik: Isten megalkotta a monádot, majd kifejlődik a lelkület, azaz a magsugárzás, végül megvalósul a négyszeres személyiség, mint az eszme ábrája, amelyet aztán a monád lélekkel lát el. íme a hétszeres, tökéletes ember, ahogyan Isten szelleme lobbantotta életre. Ez tehát a hatalmas isteni megnyilvánulás kezdete az ő teremtményében és teremtménye által. Amikor aztán a teremtmény teljessé válik, akkor ennek a kiforratlan lenyomatnak értékekre kell szert tennie, tapasztalatokat gyűjtenie, teljes mértékben megvalósítania önmagát a tapasztalatok bőségéből kiindulva, Isten nagy iskolájában, gyakorlóterén. Erre szolgál a fejlődés menete a csillagkorszakok folyamán a hét körfolyamatban, a hét égitesten, a hét világkorszakban. Erre a fejlődési időszakra gondolnak a rózsakeresztesek, amikor azt mondják: „Jézusban, az úrban aláhanyatlani." Ez a rózsák keresztútja a kezdettől a végig, amelyet számos legenda úgy ábrázol, mintha egy alig néhány év alatt lejátszódó történetről volna szó. Ebből következik aztán a feltámadás, a nagy helyreállítás, megrakodva a teljes értékűség kincsével. „Az örök újjászületés a Szent Szellemből a Szent Szellem által és a Szent Szellemben." Mindezek folyamán, e fejlődési út során pedig a halál puszta káprázat, s a gonosz csak közjáték. Ami valóban fönnmarad, az a tökéletes élet. 122

Amit ezért a mélyponthoz vezető menetelés folyamán természetes születésnek, a szükségrendi test születésének nevezünk, az az általános helyreállítás lehetőségének állandó ismétlődése, azé a lehetőségé, hogy a lény részesülhessen a tökéletes tapasztalatban. Ezt a folyamatot egyetlen veszély fenyegeti csupán: a rossz, a gonoszság, a rögeszme. Az a rögeszme; amelyen minden egyes lénynek előbb-utóbb túl kell lépnie annak a felfedezésével, hogy minden gonoszság úgyszintén csak agyrém és képzelődés, amelyet az ellentétek játéka, a dialektika idéz elő. Most már megértjük Hermészt, mikor rámutat, hogy nincs halál, hogy soha nem létezett egyetlen holt dolog sem, mert minden atom élő elv, s az ilyen élő elv nem szűnhet meg létezni. Ereje persze ingadozhat, csökkenhet, de újra meg újra megeleveníti és feltölti az Istenség alapenergiája. A halál romlás, a romlás pedig pusztulás. Az ilyesmi azonban a mindenségi megnyilvánulásban teljességgel kizárt dolog - hangsúlyozza Hermész. Az újra és újra lejátszódó folyamat, amely megtéveszt bennünket, s amelyet halálnak nevezünk, mindössze az összetett testek feloszlása. Azért oszlatják fel őket, hogy újra élhessenek, hogy megújuljanak. Mert a világmindenségben minden egyetlen folyamatos mozgás, a dolgok örökkön örökké folytatódnak; s a világmindenségnek a szüntelen mozgás a dolga. „Minden mozgásban van " - ujjong Hermész. Minden dolog szüntelen mozgásából, folyamatos változásából és az ezzel járó ellentétekből keletkezik a gonosz, amelyet minden lénynek magának kell semlegesítenie. Alaposan meg kell tehát vizsgálnunk a gonosz lényegét. Már korábban is beszéltünk a monád mibenlétéről és szerkezetéről, az ember kezdeti, eredeti állapotáról és a hosszú fejlődésről, amelyet a természetben-születettség és a talpponthoz való lemenetel által kell teljessé tenni. Mi ez a nadírmenet? 123

A mélyponthoz, az alaphoz vezető út. Ez a belső bizonyosság, a belső feltétel nélküliség állapota. Ha ugyanis Önök nagy lehetőségekkel lettek felruházva, s egy nagy mű véghezvitelére hivatottak, akkor előbb gyakorlatra kell szert tenniük, tapasztalatot kell gyűjteniük, hogy tudják, mit nem szabad. A lefelé vezető útnak egyáltalán nem az az értelme, hogy az embert a tapasztalatok megszerzése érdekében átkergesse a sötétségen, mélységen és nyomorúságon, nem, a nadírme-net végeredményben az üdvnyilatkozat meglétének sziklaszilárd bizonyítéka. A csillagkorszakokon át vezető vándorlás alkotja a teremtménnyel kivitelezett üdvmegnyilvánulást. Az egész monádikus rendszer minden porcikáját annak a megrendíthetetlen bizonyosságnak kell átitatnia, hogy belőle valóban az Isten-az-Istenben nyilvánulhasson meg, nem pedig holmi robot, amely az óramű pontosságával működne és számtalan azonos példányban népesítené be a világmindenséget. Lássák be, hogy a Logosz azért nyilvánul meg a teremtménye által, hogy önmagát megnyilvánítsa. Ezért vezetnek le minden monádot a talpponthoz, hogy a fához hasonló módon szilárd kapaszkodót találhassanak a föld mélyében a gyökerei. Ha ez a cél elég világos számunkra, akkor minden megváltozik. Hogyan tehetnek szert erre a belső biztonságra? Nemcsak a tapasztalatok révén, hanem az összeütközések által is. Mi okozza ezeket az összetűzéseket, konfliktusokat az életükben? Az, hogy a dialektikába merülve élnek; hogy az ellentétek lényével, a világossággal és sötétséggel, jóval és rosszal szembesülnek. Minden a visszájára fordul. Az ellentétek, a dialektika nagy ütköztető lényén keresztül jutnak el az önmagát felfedező élethez. A tapasztalat és az összeütközés árán tehát. Megkísérelnek valamit megtartani? Kisiklik a kezük közül. Megpróbálnak valamit létrehozni? A csúcsra érve elveszítik. Felépítenek valamit? Összeomlik. 124

Gondoljanak Parszifál legendájára: a Szent Grált keresi. Parszifál, a jelölt, látja az arany várost a távolban csillogni. Odasiet, mire azonban odaér, a város eltűnik. Csodaszép alakot pillant meg. Odasiet, s az alak porrá omlik. Ez a dialektika. Minden homokként pereg ki az ujjaik között. Ha fiatalok, akkor ki tudja milyen csodákat várnak az élettől. Amikor azonban idősebbek lesznek, akkor kiderül, hogy a vágyott dolgokból nem sok, vagy éppenséggel semmi sem maradt. Mi az egyetlen dolog, ami megmaradt? A tapasztalat. Mi marad még? Az összeütközés állapota. Sokan teljesen bele vannak gabalyodva a konfliktusokba. És ez a gonosz. Ezért mondja Hermész fiának, Tatnak: Drága barátom, szabadulj meg a konfliktusoktól. Azaz tartsd magad távol a dialektikától. Egyetlen nekirugaszkodással tedd szabaddá magadat. Mindig két út áll a rendelkezésükre. Ebben a tekintetben végtelenül sokat kísérleteztek már. És még mindig ezzel vannak elfoglalva. Az énjükkel, mármint természetszülte énjükkel. Mert az énjüknek kell megtanulnia a leckét. A magsugárzás pedig, a lelkület, az eredeti lélek vár és vár, mígnem Önök is felfedezik és átlátják hogy milyen állapotban vannak, ezáltal pedig rádöbbennek rendeltetésükre, és szélesre tárják szívük kapuját. Ehhez azonban énjüknek kell áthatolnia a megértéshez és tudáshoz. Az énjüknek kell lerombolnia az önérvényesítés méteres falait önmaga körül. Egyes tanulók időnként szinte páncélba burkolózva jönnek a templomba, mintha azt mondanák: nehogy azt higgye, hogy elérhet engem, hogy képes lesz elhatolni hozzám. Vajon miért teszik ezt? Önvédelemből. Annyit ütötte és kínozta őket az élet, annyi megaláztatásban részesültek már, hogy mindig védekező állásponton vannak. Mindenkiben ellenséget látnak. Ezeket a falakat kell lerombolniuk. Ennek a páncélnak el kell tűnnie. Énjüknek át kell hatolnia a tudás és megértés állapotához. 125

Más szóval a csakis-jó felfedezésének lehetősége a mélyponttermészet lényében rejlik. És ebben az őstermészetben kell a föld mélységeit megtalálniuk, mélyen a földbe gyökerezniük. Azt jelentené ez, hogy aki csak a nadírmenetben bandukol, annak az utolsó cseppig ki kell ürítenie a keserűség kelyhét? Nem, erről szó sincs. Ez teljesen Önöktől függ. Addig szenvedik el a keserűséget, a nyomorúságot és a fájdalmat, amíg szert nem tesznek a belülről eredő belátásra, amelyhez a szükségben és halálban megszerzett tapasztalatok útján, az ellentétek játéka közepette jutottak hozzá. A változások játékának soha nem lesznek képesek véget vetni. Annak sem kezdete, sem vége nincs. Emiatt a dialektika a mélységek természettörvényszerű határa. És Önök ezen a határvidéken élnek. Nem tudnak azonban egyszerűen átvonulni, hanem ki kell emelkedniük belőle. Talán ebben rejlik a tévedésük. Át akarnak törni a mélység határain. A mélységből azonban ki kell emelkedni. Az ember bármelyik pillanatban elhagyhatja ezt a határt, hogy felfelé emelkedjen. Minden pillanatban sokan vannak, akik ezt meg is teszik, elindulnak felfelé, hogy aztán egy csapásra újra elsüllyedjenek. Míg végül elegendő megértésre nem tesznek szert a tapasztalatokból és konfliktusokból. S ha megvan a megértés, a valódi belátás, akkor megvan az erő is a kiemelkedéshez. Ezért kell először is a mélységes belátásnak megszületnie. Ezért mondja az Úr is azt, hogy: „elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való". Itt nem az agyban elraktározott ismeretekről van szó, hanem a tapasztalatból nyert ismeretről, amely az összeütközésekben tisztult és finomodott meg. Mihelyt valaki keserűsége hosszú ösvényén elérkezett ehhez a ponthoz, megérti Hermész szavait: Fiam, imádd ezt az igét és tiszteld; az istentiszteletnek egyetlen módja létezik csupán, Istent csak azzal tisztelheted meg, ha nem vagy gonosz.

126

Ez nem jelent mást, mint hogy a dialektikától el kell búcsúzniuk, mégpedig oly módon, hogy önmagukban leszámolnak ezzel a világgal, és elhagyják a határvidéket; hogy felülemelkednek a gonosszal való összetűzéseken, s ezzel teljesen meg is szabadulnak tőle. Ez a pusztai megkísértés értelme. A határvidék erői mindent felajánlanak a jelöltnek, s ha nem képes ellenállni a csábításnak, akkor bele is gabalyodik a hálóba. Az igazán belátásra ébredt ember azonban távol tartja magát ettől. Erre Önök is képesek, mihelyt elegendő belülről jövő belátásra tesznek szert, mihelyt letisztázzák magukban, merre kell fordulniuk, s tudják, hogy meg kell szabadulniuk az ellentétek hullámzásától. Amikor pedig ennek %lóban tudatára ébrednek, egyetlen pillanatra sem szabad többé késlekedniük. Azonnal cselekedniük kell és határozottan, gnoszti-kustudományosan ki kell szabadítaniuk magukat, közvetlenül és tökéletesen: „ Vajha ma hallanátok az ő szavát, meg ne keményítsétek a ti szíveteket, hanem hagyjátok bevezetni magatokat az új országba. " Akkor nem szabad a megkínozott ember fájdalomkiáltásával csupán úgy imádkozniuk, hogy „Uram, bocsásd meg a mi vétkeinket", hanem ugyanakkor hozzá kell tenniük, hogy „miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". Ha ugyanis a lélek útját járják, akkor mindenkivel össze vannak kötve. (Egyénieskedő individualisták: értsék ezt meg!) Teljességgel kizárt dolog, hogy az ösvényt egy szál magukban, énként bejárhatnák. A léleklétben nem létezik én, csak lélek van; ez pedig mindenkivel kapcsolatban tudja magát. Ha tehát felszabadítjuk az élethez kellő erőt, akkor azt a csoporttal összhangban alkalmazni is kell, az erőt, amelynek segítségével oly határozottan elbúcsúzunk mindentől, ami ehhez a természethez tartozik, többé nem lépünk be a gonoszba, nem akarunk többé hozzá tartozni, és nem hagyjuk, hogy továbbra is magával vonszoljon bennünket. 127

Eleget lehet-e tenni ennek? Igen, mert a tapasztalatból és tisztulásból született tudás két halhatatlan képességgel ajándékoz meg bennünket: a lelkülettel és a beszéd képességével. Amikor a test-ember, az eszme ábrája, a képhordozó ezt a nagy felfedezést az egyetlen lehetséges istentisztelettel ünnepli, nevezetesen azzal, hogy nem gonosz, akkor rendelkezik ismét a kezdetben meglévő monádikus képességekkel, amelyeket maga Isten nyilvánított meg a monádban, mivel hogy önmagát tökéletesen tükrözi benne. Ha azonban továbbra is ragaszkodnak a mindennapi elkeseredéshez, akkor soha sem lesznek képesek meghallani a monád hangját. Akkor nem lesznek képesek bemenni a megszabadulás nagy nyugalmába, amelyről például A zsidókhoz írt levél 3. és 4. része beszél. Ha viszont ma belülről meghallják a hangot, akkor meg ne keményítsék a szívüket, ahogyan ezt azelőtt gyakran tették. Ha meghallják a szív és a lelkület hangját, akkor tökéletesen nyissák meg a szívüket. S ha ezt megtették, akkor ne higgyék, hogy azonnal belépnek a mennyek varázslatos országába. Ellenkezőleg, ekkor találja el Önöket a Szent Grál kardja. Pál azt mondja erről a kardról: A szellem igéje élő és ható, és élesebb a kétélű fegyvernél. És elhat a léleknek és szellemnek, az ízeknek és velőknek megoszlásáig. Majd megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait tebenned. Akit pedig a szellem kardja eltalál, az belép a megszenteltetés, a kigyógyulás, a transzmutáció és a transzfiguráció folyamatába.

128

XVI

Az Ige, mely kezdetben volt

Megállapítottuk, hogy a tapasztalatból és tisztulásból eredő tudás az embert abba a helyzetbe hozza, hogy abszolút értelemben rendelkezésére állhat két halhatatlan képesség: a lelkület és a beszéd, illetve ige. Hermész pedig ehhez még azt is hozzáfűzi a tizenharmadik könyv 41. szakaszában: Ilyen értelemben minden élőlény halhatatlan. Leginkább azonban az ember, aki képes befogadni Istent, és képes egyesülni vele. Mert az Istenség csak ezzel az élőlénnyel érintkezik - éjszaka az álmokkal, nappal különféle jelekkel jósol neki jövendőt: a madarak röptével, zsigerekből, a levegővel, a tölgyfa által, s így az ember megismerheti a múltat, a jelent és a jövendőt. Isten mindenütt jelenvaló. O az erő és a hatás is. És egyáltalán nem nehéz őt megérteni. Elképzelhető, hogy furcsának találják a hermetikus tan fönt idézett szavait; de próbáljuk meg értelmezni őket. Először is foglaljuk össze röviden, amit eddig megállapítottunk. Az Istenből fakadó monád-folyamatnak három fő nézete van. Először is a szellem-beereszkedés, azaz istenfáradozás; másodszor a lelkület - ez a monádikus mag, amely a szellemmel összekapcsolódva sugárzást áraszt; ez a sugárzás pedig 129

aztán harmadsorban lelkesíti, lélekkel látja el a négyszeres személyiség szívszentélyét. Ha ez a lelkesülés - abban a természetszülte emberben, aki teljesen megnyitotta magát az újjászületési folyamatnak - valósággá vált, akkor ez a jelölt újra rendelkezni fog egy teljes mértékben halhatatlan, isteni erővel. A testi ember természetszülte alakjában csupán elvileg Isten kép-mása, csak ilyen szempontból ábrája az isteni eszmének. A dialektikában való tévelygés, a sok összeütközés mindahány következménye és a Szent Grál keresésének elhúzódása ugyanis nagy károkat okozott a természetszülte alakban. A lelkület lélekbelépése által azonban ez az ember megkapta a szükséges erőt ahhoz, hogy újra tökéletesen Isten gyermekévé válhasson és az is maradjon: újra teljes mértékben az eszme ábrázolata legyen. A monádikus folyamat ebben a pillanatban áll alapvetően helyre. Ennek következtében aztán kifejlődik a transzfiguráció, a nagy átalakulás is. Mindent, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a szükségrendi testünk alapján újra létrehozzuk az eredeti alakot, mégpedig a szellem és a lélek, vagyis a Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjében szereplő király és királyné vezetésével. De azt is belátják majd, hogy ez a hatalmas folyamat semmiképpen sem lehet önműködő. Mindenkinek, akit csak belevonnak ebbe a folyamatba, nagyon is érdekeltnek kell lennie, rendkívül értelmesen és személyesen együtt kell működnie a folyamattal. Ezt az ösvényt önmaguknak kell lépésről lépésre kikutatniuk. Ha az alapvető lehetőség a lelkület lélekbelépése folytán egy bizonyos pillanatban adottá vált, akkor egy másik halhatatlan képesség is kifejlődik, az, amelyet - mint említettük - Hermész beszédnek vagy igének nevez. Ennek segítségével jön aztán létre az, amit a Szentírás az Istennel való rejtett kapcsolatnak nevez. A magsugárzás ugyanis, amely - mint tudjuk - össze van kapcsolódva a szellemmel, a legkülönbözőbb módokon nyilvánul meg a jelölt testi lényében, aminek következtében egy 130

meghatározott pillanatban egyáltalán nem lesz nehéz Istent megérteni. A múltban talán úgy véltük, hogy a Szentírásban említett rejtett kapcsolat Istennel valamiféle szent életre tett misztikus célzás. Ez a vélemény azonban helytelen. Minden magasabb ismeret, elmélyült belátás és olyan irányulás, amely a jelöltet kivezetheti a dialektika káprázataiból és szolgai lakásából, az mind e második képesség általjön létre. Mindaz, amit a múltban jó értelemben vett valódi beavatásnak neveztek, az e második halhatatlan képesség, az élő, alkotó ige segítségével nyilvánult meg. A valóban megszabadító ösvény kezdete így ugyancsak abban az igében rejlik, mely „kezdetben volt". Ezzel a bevezetővel, ezzel a ténnyel a Jánosevangélium a legjelentősebb evangéliumnak bizonyul; nem véletlenül kedvelték annyira minden idők gnosztikus szerzetei. Már a bevezetője alapján is bebizonyosodik, hogy a legkiemelkedőbb hermetikus evangélium. Amikor a magsugárzás betört a szívbe, és az egész lényt betöltötte, valamint ha a testi ember már valamelyest ráhangolódott erre a hatalmas sugárzásra, és hallgatni kezdett a szívébe beáramló Gnózisra, akkor a magsugárzás egy adott pillanatban bejuthat a főszentélybe is. Ebben a folyamatban az egész csakrarendszer, különösen pedig a fej három csakrája játssza a közvetítő szerepét. A tobozmirigy-csakra lesz a monádikus kundalini bejárati csakra-kapuja, és ez a kundalini eszközli ki a Hétszellem beereszkedését. A homlokcsakra a homlokcsont mögötti nyílt térségben összpontosul, ahonnan a természetszülte ént ki kell űzni, és ahol az új lelket kell mint uralkodó tényezőt újra trónra emelni. Ha ön erős énnel rendelkezik, ez megállapítható a homlok világosságából; különös fény, sajátos tűz árad onnan, s ez a tűz a szemekben is tükröződik. Nos, ebben a tervezett folyamatban az énnek háttérbe kell szorulnia, el kell tűnnie. Valójában az a helyzet, hogy az új 131

gnosztikus tudatossá válás folyamatában az én a csakrarendszeren keresztül egyszerűen lefelé siklik, mígnem a plexus sacralison át teljesen eltűnik a rendszerből. Mihelyt ez megtörténik, az újszülött lélek azonnal helyet foglal a kezdettől fogva neki szánt, neki járó trónon. Ettől a pillanattól kezdve többé már nem a természetszülte én, hanem az új lélek az életet vezető tudati tényező. Ahogy már említettük, a fej három csakrája alkotja a közvetítőt a második halhatatlan képesség számára: a tobozmirigyközpont a monádikus kundalini csakra-kapuja, s ez a kundalini teljesíti be a Hétszellem beereszkedését; a híres homlokcsakra az a hely, ahonnan a természetszülte ént kell elűzni, és ahol az új lelket kell ismét uralkodó tényezővé tenni, újra trónra emelni; a harmadik pedig a gégecsakra, amelynek segítségével felszabadul a magasabb, megszabadító, alkotó képesség; az a képesség, mely a jelölt számára lehetővé teszi, hogy a halhatatlanság második elemét is hatékonyan működő tényezővé tegye életében. Az első halhatatlan képességet, a szívét a Grál-lovag pajzsának is nevezhetjük; a második halhatatlan képességet, az igét pedig a Szent Grál kardjának. A szellem, avagy - ahogy az Alkímiai menyegző nevezi - a vőlegény vagy király belépését a tobozmirigyközpontba úgy írhatjuk le, mint egy pozitív erőáramot. A lélek (avagy a menyasszony illetve a királynő) fogalma, amely belép a homlokközpontba, viszont egy negatív töltésű erőáramot jelöl. Ez a két áramlat - a tobozmirigyközponté és a homlokközponté - a garatüreg felső részében egy gyújtópontot, szikrát, világosságot hoz létre, s ezáltal hatásos alkotóképességet is. Ez a képesség teszi lehetővé a jelölt számára a mélypontról való megszabadulást, ennek segítségével emelkedhet ki a dialektika határvidékéről. Mindannyian tapasztalták már, vagy éppen e tapasztalat megszerzésének időszakában vannak, hogy a dialektika az a 132

végső határvidék, amelynek korlátait nem képesek átlépni. A dialektikában ugyanis minden az ellenkezőjére fordul. Egy dologgal foglalkoznak, s hirtelen másikkal találják szemben magukat. Más módon próbálkoznak, s bizonyos pillanatban újra az ellenség, az ellentermészet állja el az útjukat. Ezért nem tudnak kikecmeregni a dialektikából, nem bírnak vele, ez a határ, ahonnan nincs tovább. Nos, a második képesség kiszabadíthatja Önöket innen, s felemelheti a megszabadító életbe. Ez a Szent Grál csodás kardja. A legenda burkából kihámozva, értelmére ráébredve hatásos tényezővé vált az életükben. Ezt a kardot mindenki megkapja, aki - annak érdekében hogy beléphessen a transzfigurációba - helyreállítja a kapcsolatot a monád és a testember között. E fegyver hatását és lehetőségeit Hermész a következőképpen írja körül: Mert az Istenség csak azzal az élőlénnyel — vagyis emberrel — egyesül és érintkezik, amely e fegyvert birtokolja - éjszaka az álmokkal, nappal különféle jelekkel jósol neki jövendőt: a madarak röptével, zsigerekből, a levegővel, a tölgyfa által, s így az ember megismerheti a múltat, a jelent és a jövőt. Ezt a kijelentést persze alaposabban is szemügyre kell vennünk, magyarázat nélkül ugyanis kétségtelenül tévedéseknek esnénk áldozatul. Hermész szavait - mint a múltban ez sokszor bebizonyosodott - egyáltalán nem értették meg. Mert - valljuk be - nagyon is médiuminak, negatív-okkultnak hangzanak. A félreértett szavak aztán számos tollat is mozgásba lendítettek, és sokakat arra késztettek, hogy a hermetizmust átkozott pogányságnak tekintsék a Szentírás azon figyelmeztetéseire utalva, hogy például az ember ne figyeljen a madarak rikácsolására, s ne foglalkozzon varázslással meg hasonló dolgokkal. Nem arról van azonban szó, hogy Hermész a figyelmet ilyesmire akarná terelni. Itt a komoly tanulónak szánt rejtett 133

utasításokról van szó, amelyek nem valók világi embereknek. Sorra megmagyarázzuk majd, hogy mit ért Hermész álmok, jelek, jövendölések, madarak, zsigerek illetve tölgyek alatt. Többször elmondtuk már, hogy a fő- és a szívszentély átváltozásaira vonatkozó folyamatok szoros kapcsolatban állnak az asztrális légkör áramlataival, sugárzásaival és fejleményeivel. Ha az ösvényt járják, és keresik a monáddal való kapcsolatot, akkor a tiszta asztrális légkör eljön Önökhöz, hogy öszszeköttetésbe lépjen Önökkel. Egy meghatározott pillanatban aztán egész testüket áthatja. A tiszta asztrális anyag és a tiszta éterek, az úgynevezett szent eledelek összekapcsolódnak Önökkel. Ha visszagondolnak az előbbiekben ecsetelt háromszoros folyamatra a tobozmirigy-központban, a homlokközpontban, valamint a garatüregben, ahol a másik kettő, a pozitív és a negatív találkozik, hogy szikrát pattintson, új képességet hozzon létre, akkor nem lesz nehéz elképzelniük, hogy ez az új légköri anyag, amely megérinti Önöket, ezen a főszentélyben lángoló új elven keresztül az ideg-éterrel is kapcsolatba lép. Az idegéter, az idegközeg átveszi ennek az új fejlődésnek minden befolyását és kihatását. Megfelelő pillanatban aztán az idegéterben ható új impulzusok bizonyos életfontosságú szerveket is megszólítanak. Mert az Önök gondolkodási folyamata valamint minden érzékszervük - az idegéter segítségével működik, hat, él és világít. Idegéterük minősége határozza meg a gondolkodásmódjukat, az érzékszerveik viselkedését stb. Most már el tudják képzelni, hogy amikor az új erő kiárad Önökre, és az ecsetelt előkészületek után megérkezik Önökhöz, akkor valamennyi hatása és ösztönzése az idegéterükön keresztül jelentkezik. Ha ezek az új impulzusok szóhoz jutnak és hatnak az idegéterben, akkor a jelölt az új alkotóképesség segítségével megérti őket. Ebben a pillanatban lép a jelölt - és Hermész ezt akarja kifejezésre juttatni - a Logosszal igazi, pozitív, élő kapcsolatba. 134

Az új asztrális világosság, ez az új asztrálanyag (gondoljanak csak ebben az összefüggésben az arany fejre, mint az élő test csúcsára, ahol számtalan tiszta asztrálérték összpontosul) és annak minden hatása az idegéterben tükröződik. A jelölt pedig, aki ránemesedett erre a létállapotra, s aki fejlődése folyamán eljutott erre a pontra, az valódi, élő, bensőséges kapcsolatba lép az arany fejjel. Az ilyen új impulzusok - mint említettük - felvehetők, és a második új képességgel, mely a főszentély minden szervét ellenőrzi, meg is érthetők. Nos, ezek azok az álmok, amelyekről Hermész beszél. Nem mások, mint olyan látnoki benyomások, látomások, amelyek teljesen megfelelnek például a Péter pünkösdi beszédében mondottaknak, amikor a prófétákat idézi, mondván: „És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, (hogy) a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak". Ez az az új, látomásos megérzés, új érzékszervi állapot, amelyre Péter célzott. Hermész „álmai" tehát egészen mások, mint amit általában értenek ezen, s mint amit az ember „énként", énközpontúságban átél. Azt kell megérteniük, hogy a gnosztikus-filozófiai sugallatokat és impulzusokat, ahogyan azok az Egyetemes Láncban kifejlődnek, ily módon közvetítik a hét Iskolán át az erre nemesedett jelölteknek. így alakul ki az élő kapcsolat Isten valamennyi gyermeke között. Ebben a tekintetben nem lehet félreértés, nem akadályozhatja sem tér, sem idő. Az új képesség segítségével Önök mindenkivel kapcsolatba kerülnek. Az ösvény bejárását illető utasításokat csakis ezzel az idegekbe történő átvetítéssel lehet átruházni a jelölt tudatára. Itt tehát a láthatatlannal való bensőséges kapcsolatról van szó. Ezzel kezdődik a dolog. És ugye érthető, hogy ez a kezdet egyáltalán nem rendkívüli. Ez a Betlehem békességébe bevonult lelkek Istennel való rejtett kapcsolatának kezdete. Akik beléptek ebbe a Logosszal való nagyon bensőséges kapcsolatba, azok nem beszélnek erről, hanem csendesen haladnak útju135

kon, és végzik munkájukat. Most már azt is láthatják, hogy ez az, amire a Szent Szellem kitöltése vonatkozik: a nagy pünkösdi csoda. Az új nyelv, amelyen az apostolok beszélnek, ennek az új, alkotó képességnek az alkalmazása, e második halhatat^ lan képesség használata az asztrális megújulás lángoló tüzében. Bizony erről beszélt Hermész, és az ő példájára Jóel próféta: „És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. " Ha Önök az igaz ösvényen akarnak járni, és tényleg az ifjú gnosztikus Szerzet fiai és leányai, a szó valódi értelmében, akkor ez az Önök jövője. Olvassák csak el az Apostolok cselekedeteiben, hogyan árad ki a megfelelő pillanatban a Szentelő Szellem, vagyis az alkotó képességnek ez a második hatása ezrekre egyidejűleg. Kiváltságosnak érezzük magunkat, hogy beszélhetünk erről Önöknek, s reméljük, hogy nem élnek vissza vele. Kérjük, őrizzék meg ezt a tudást a szívükben.

136

XVII

Jelek, jövendölések, madarak, zsigerek, tölgyek Korántsem beszéltük meg teljesen, hogy Hermész mit ért álmok, jelek, jövendölések, madarak, zsigerek és tölgyek alatt. Az álmokról már beszéltünk, a többiekből pedig önkényesen kiragadunk néhányat, mert ha valamennyit részleteznénk, az kétségtelenül messzire vezetne témánktól. Több okból is elsősorban a Bibliára szeretnénk hivatkozni, mert annak nyelvezete közelebb áll hozzánk, mint Hermészé. Ezenkívül ennek alapján azt is megállapíthatják majd, hogy a Biblia könyvei milyen gyakran nyúlnak vissza Hermész ősi szövegeihez. Talán hallottak már róla, hogy a régmúlt idők papjai és királyai beavatottak voltak, és legalább két halhatatlan képességgel rendelkeztek. A papságot a régmúltban vidékenként egy-egy nagy iskolában nevelték ki, és csak akkor kezdhettek nyilvánosan a világért és emberiségért dolgozni, miután teljesen felkészültek és éretté váltak erre. A katárok szerzete többek között éppen azt a fennkölt célt tűzte ki maga elé, hogy a mi korszakunkban újjáélessze ezt a fajta papságot; törekvésüket azonban - mint ismeretes - Róma vérbe és máglyák füstjébe fojtotta. Ez után lépett akadálytalanul előtérbe a ma ismert, úgynevezett papság. Ennek tagjai ugyanis - bármilyen képességekkel rendelkezzenek is - egészen biztosan nem birtokolják a két halhatatlan képességet. 137

Mert ha ezek a halhatatlan képességek megelevenednének az egyházak papjaiban, akkor az érintettek késedelem nélkül viszszahúzódnának egyházuktól. A világosság közösségéhez tartozó testvér semmiképpen sem lenne hajlandó olyan társaság tagja lenni, melyet a katárok és szentek vére terhel. A klasszikus birodalom, a régi királyság, melyről a misztériumok beszélnek, réges-régen időszámításunk előtt eltűnt már, s ezért semmi értelme nincs annak, hogy tovább tárgyaljunk róla. Arra azonban fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy a múltban minden igazi papot és beavatottat a misztériumok nyelvén fához hasonlítottak és fának neveztek. Ennek tudatában már visszatérhetünk kiindulópontunkhoz és megérthetjük Hermész kijelentését, hogy Isten az őbenne feltámadt jelölttel egylényegű, és többek között tölgyek - vagyis az Egyetemes Lánc beavatottjai - által beszél vele. Ezzel máris bibliai területre kerültünk. Gondoljanak csak a cédrusokra, Libanon cédrusaira. A mítoszok szerint Salamon templomát ezek fájából kell megépíteni. Márpedig ezt a templomot, Barátaim, soha nem rombolták le, mert soha nem is állt az eföldi Jeruzsálemben. Salamon temploma ugyanis az isteni életterület igazán élő templomainak egyike, mely élő fákból, azaz Istenben élő lélekemberekből épült és áll ma is. A rejtélyek nyelvén a fa maga az ember. Ezért nevezték ezen a nyelven Jézust az élet fájának. Hogy még világosabbá tegyük a dolgot, szeretnénk rámutatni arra, hogy a Bibliában azokat, akik valóban Isten gyermekei, szó szerint az Úr tölgyfájának nevezik, amivel többek között a tölgyfa rendkívüli szívósságára, erejére és tartósságára akartak utalni. Beszélnek továbbá az igazságosság tölgyeiről is, valamint Mamré és Móré tölgyeiről, amelyekben különös jelenések történtek. Móré-val a beavatott tanítót, Mamré-vel pedig a túláradó gazdagságot jelölik. Az előzőekben már világossá tettük, hogy amikor az új alkotóképesség a jelölt rendelkezésére áll, akkor már ezen az 138

elemi alapon, ezzel az elemi alkotóképességgel is eleven kapcsolatba léphet - és lép is - az Egyetemes Lánccal. Méghozzá olyan mértékben, amilyenben az Egyetemes Lánc kapcsolatban áll az ifjú Gnózis élő testének arany fejével. Ez a kapcsolat az Egyetemes Szerzet beavatottaival, „az Úr tölgyfáival" nem holmi tiszteletre méltó urakkal és hölgyekkel való találkozásként jön létre. Szó sincs ilyesmiről. Az eleven kapcsolat belső élményből fakad, belső találkozásból a két említett képesség segítségével. Az „én" azonban - ezt jól jegyezzék meg - teljesen ki van zárva ebből. Okkult módon kifejlesztett képességekkel, éteri látással, tisztánlátással, tisztánhallással és hasonló tulajdonságokkal az Úr tölgyfái, a gnosztikus Szerzet beavatottjai semmiképpen sem észlelhetők. Ezekkel a képességekkel, amelyekre egyesek oly büszkék, csakis a tükörszférával lehet kapcsolatba keveredni. Most már csak annak a kérdésnek a megválaszolása maradt hátra, hogy a jelképek közül miért éppen a fával, a tölggyel utalnak a fent elmondottakra. . A válasz kézenfekvő. Mint azt mindannyian tudják, a kígyótüz-rendszert az élet fájának nevezik. Aminek tehát az Úr tölgyfájává kell válnia, kifejlődnie, az bennünk van, és mindannyiunkban megtalálható. Ezért olyan rendkívül fontos ezeket a dolgokat megbeszélni. Az élet fáját a három csatornával egyébként semmiképpen sem lehet mesterkélt jelképnek nevezni, hiszen a vele szorosan együttműködő hétszeres csakrarendszert valóban a fa gyümölcseihez, a kiterjedt, tizenkétszeres idegrendszert a fa ágaihoz és leveleihez, az ideg-étert vagy arheuszt pedig e szent fa éltető nedvéhez hasonlíthatjuk. A megbeszélt új képességek a nagy beavatottaknál igen magas színvonalra fejlődtek, rendkívüli minőségűvé váltak, aminek következtében teljesen átalakult, transzfiguráit kígyótűzrendszerük már régóta az ő megváltozott, Istenben felébredt igazi emberlétük szolgálatában áll. A klasszikus kígyó, a ma139

nász, a gondolkodó, az észképességgel összhangban, őnáluk már a magasztos, új gondolkodási képességgé vált. Ez a kígyó tehát többé már nem csábítja el őket, hanem továbbra is a dialektika határvidékein marad. Aki az eszme ősrégi ábrájában helyreállította az élet fáját, annak ugyanakkor megvan a szárnya és a hatalma ahhoz is, hogy megszabaduljon a haláltermészettől és belépjen az új életállapotba. S ezzel máris a madárjelképhez értünk: a Szent Szellem galamb képében ereszkedett alá az Úrjézus fejére. A halhatatlanságot és lényét, a szellem, a lelkület és a lelkesülés monádikus erőit mindig madarakhoz hasonlítják. Gondoljanak csak a sas bibliai jelképére, Hansára, a halhatatlanság madarára. így beszélhet és beszél is az Úr szelleme a felébredt emberhez, s így ereszkedik le a madársereg, az isteni érintés éjjel-nappal a lélekemberre. Végül pedig a megváltott lélekember emelkedik fel saját merkúr-szárnyain az új reggel világosságába, mint a híres tűzmadár, a főnix. A teljesség kedvéért tegyük még hozzá, hogy a régiek a föld zsigereiroi is beszéltek, illetve egy ízekig (zsigerekig) hatoló belső érintettségről, ahogyan a Biblia is mondja (és persze nem a bélrendszert érti rajta). „Az Úr szelleme - így van megírva - a szívéig és veséjéig is megtámadja ". „ És lelkem meghatódott egészen az ízekig. " Esedezünk és reménykedünk, hogy magyarázataink valóban elhatoltak Önökhöz, legbensőbb lényükhöz, egészen a zsigerekig. És hogy az elhatározás, hogy az egyetlen ösvény bejárják, minden korábbinál határozottabban jelen van Önökben.

140

XVIII

A tizennegyedik könyv: A titkos hegyibeszéd az újjászületésről és a titoktartási fogadalom 1.Tát: Amikor általánosságban beszéltél, Atyám, akkor rejtélyesen és érthetetlenül fejezted ki magad az isteni természetre vonatkozóan. Nem fedted fel teljes egészében előttem, mit jelent az, hogy aki nem született újjá, az menthetetlen. 2.Amikor azonban a hegyről lejövet, a veled való beszélgetés után kérdezősködni kezdtem az újjászületés tana felől, kérlelvén téged, hogy megismerhessem - mert az egész tanból már csak ez ismeretlen előttem -, akkor megígérted, hogy megosztod velem, mihelyt megszabadítottam magamat ettől a világtól. 3.Nos, immáron megtettem ezt, s belsőleg megerősödtem a világ rögeszméivel szemben. Töltsd hát fel bennem azt, ami hiányzik még, ahogyan megígérted, és oktass ki az újjászületés felől, akár szóban, akár misztériumok által. Mert nem tudom, ó Triszmegisztosz, hogy minek a mintájára, és milyen magból születik az igaz ember. 4.Hermész: Abból a bölcsességből, fiam, mely a csendben gondolkodik, és abból a magból, amely az egyedül-jó. 5.Tát: Na de ki veti el ezt a magot, Atyám? Ez teljességgel érthetetlen számomra. 6.Hermész: Isten akarata, fiam. 7.Tát: Es milyen lesz a megszülető, Atyám? Hiszen sem földi 141

lényemben, sem elemző gondolkodásomban nem részesül majd. 8.Hermész: Az újjászületett egészen másféle lesz: Isten lesz, Isten gyermeke lesz, minden mindenben, és mindenre képes, tehát valamennyi képességgel felruházott. 9.Tát: Talányosan szólsz hozzám, Atyám, nem pedig úgy, mint apa a gyermekéhez. 10.Hermész: Ezeket a dolgokat nem lehet tanítással átadni, fiam. Ám ha Isten úgy akarja, akkor ő maga adja vissza neked az erre vonatkozó emlékeidet. 11. Tát: Olyasmiket mondasz nekem, Atyám, amik meghalad ják a felfogóképességemet, és fájdalmat okoznak nekem. Ezért csak azt válaszolhatom erre: olyan fiú vagyok, aki apja fajtája számára idegen. Ne tagadd meg tőlem a tudást, Atyám, elvégre törvényes fiad vagyok: magyarázd meg nekem részletesen, hogyan megy végbe az újjászületés. 12. Hermész: Mit mondhatnék erre, fiam? Csak annyit, hogy: Amikor egy meghatározatlan látomást észleltem ma gamban, melyet Isten irgalma keltett bennem, akkor ki léptem magamból halhatatlan testben. így aztán nem az vagyok többé, aki voltam egykor, hanem a szellemlélek nemzett. Az ilyesmit nem lehet tanítani, és az anyagi szemünkkel, amelyet most használunk, nem is láthatjuk. Ezért nem is törődöm többé azzal az összetett alakkal, amely egykor az enyém volt. Nincs színem többé, sem érzékszerveim, sem kiterjedésem, semmilyen dimenzióm. Mindez idegen számomra. 13.Most a szemeddel látsz engem, fiam; de azt, ami vagyok, azt nem vagy képes felfogni, ha a testi szemeiddel nézel. Ezekkel a szemekkel igazából nem is látsz engem, fiam! 14.Tát: Teljesen összezavartál, Atyám. Most már önmagamat sem látom! 142

15.Hermész: Adja Isten, hogy te is kilépj magadból, mint azok, akik alvás közben álmodnak; csak te alvás nélkül álmodj. 16.Tát: Azt mondd meg még nekem: ki az, aki az újjászületést előidézi? 17.Hermész: Isten fia, az egyetlen ember, Isten akarata szerint. 18.Tát: Nem találok szavakat, Atyám, most már végképp nem értek semmit; hiszen még mindig ugyanabban a testalakban látlak, ugyanúgy nézel ki, mint régen. 19.Hermész: Nagyon tévedsz, a halandó alak ugyanis nap mint nap változik. Mivel valótlan, ezért az idő előrehaladtával átalakul — gyarapszik, majd fogy. 20.Tát: Akkor hát mi igaz és valóságos, óh, Triszmegisztosz? 21.Hermész: Az, ami szeplőtelen, ami nincs bemocskolva, fiam, ami határtalan, színtelen, megváltoztathatatlan, leplezetlen, alaktalan, ragyogó, amit csak önmaga fürkészhet ki, a változatlanul jó, a testetlen. 22.Tát: Ezt már nem tudom felfogni ésszel, Atyám. Azt hittem, a segítségeddel bölccsé váltam. Ezek az fejtegetések azonban zátonyra futtatták minden eddigi elképzelésemet. 23.Hermész: így van ez, fiam, mindennel, ami felfelé tör, mint a tűz, vagy lefelé halad, mint a föld, folyékony, mint a víz, vagy átlebeg az egész mindenségen, mint a levegő. De hogyan is észlelhetnél eföldi érzékszervekkel olyasmit, ami se nem szilárd, se nem folyékony, össze nem illeszthető, meg nem fogható, és csakis önnön képességéből, hatóerejéből magyarázható; ez csak azok számára lehetséges, akik az Istenben-születést átlátják és megértik. 24.Tát: És én erre még nem vagyok képes, Atyám? 25.Hermész: Nem így gondoltam, fiam. Szállj magadba, és eljő. Akard, és megtörténik. Csendesítsd el a test érzékszervi működését, és akkor megszületik az isteni. Tisztítsd ki magadból az anyag ostoba kényszereit. 143

26.Tát: Kényszerítő erő volna bennem, Atyám? 27.Hermész: Nem is egy, fiam, hanem számos borzasztó, kényszerítő erejű rossz tulajdonság. 28.Tát: Nem ismerem őket, Atyám. 29.Hermész: Éppen ez a tudatlanság az anyagban élt élet első kényszere, fiam. A második a bosszúság és a fájdalom. A harmadik a mértéktelenség. A negyedik a sóvárgás. Az ötödik az igazságtalanság. A hatodik a kapzsiság. A hetedik a csalás. A nyolcadik az irigység. A kilencedik az álnokság. A tizedik a harag. A tizenegyedik a meggondolatlanság. A tizenkettedik pedig a gonoszság. Ez a tizenkét kényszerítő erejű rossz tulajdonság, amely számtalan másikat is magában rejt, s azok a test fogsága következtében az embert természeténél fogva arra kényszerítik, hogy az érzékszervek hatásai miatt szenvedjen. Mindezek azonban elmúlnak, ha nem is egyik napról a másikra, mihelyt Isten megkönyörül az illetőn. Es ez utóbbi magyarázza meg az újjászületés természetét és értelmét. 30.Most azonban hallgass, fiam, s figyelj tiszteletteljes hálával. Akkor soha nem szűnő állandósággal részesülünk Isten irgalmában. Örvendj tehát, fiam, most, hogy Isten erői teljesen megtisztítanak, éspedig az ige (mely az eljövendő új ember, Isten igéje bennünk) tagjainak egyesítése érdekében. Isten ismerete eljött hozzánk: érkezése elűzte a tudatlanságot-Az öröm Gnózisa jött el hozzánk. Érkeztével a fájdalom azokhoz menekül, akik helyet adnak neki. Az erő, melyet örömömben felhívok: a visszavonultság. Óh, pompás erő! A legnagyobb örömmel vegyük magunkhoz, fiam: íme, érkezésével kiűzte a mértéktelenséget. Negyedikként az önuralmat emelem ki, azt az erőt, amely a mohó, sóvár vággyal száll szembe. 144

Ez a fok, fiam, a jóravalóság támasza: mert íme, azonmód kiűzte az igazságtalanságot. Igazak lettünk hát, miután az igazságtalanság eltűnt. A hatodik erő, amelyet magunkra felhívok, a kapzsiság ellen küzd: ez a jóság, mely másokkal megosztja önmagát. Ha pedig a csalás eltűnt, akkor felhívom az igazságot. Mihelyt az igaztalanság menekül, azonmód megjön az igazság. Nézd, fiam, hogyan vált tökéletessé a jó, most, hogy megjött az igazság: mert meghátrált tőlünk az irigység, és az igazságot a jóság követte, az élet és a világosság kíséretében. A sötétség egyetlen kényszere sem ér el bennünket többé, mert legyőzetett, s hanyatt-homlok elmenekült innen. 31.Nos, fiam, immáron ismered az újjászületés folyamatát: a tíz nézet megérkezése kieszközli a szellemi születést, és elűzi a tizenkét nézetet: e születési folyamat révén válunk istenivé. 32.Aki Isten kegyelméből eljutott ehhez az Istenből-születés-hez és a testi érzékszervszerkezetet feladta, az tudatában van annak, hogy isteni erőkből teremtetett, és belülről fakadó öröm tölti el. 33.Tát: Most, hogy Isten rendelése szerint rálátást nyertem a dolgokra, azok nem a hétköznapi látási képesség által válnak láthatóvá számomra, hanem a kapott erők szellemgazdagságának hála. Vagyok a mennyben, a földön, a vízben és a levegőben; vagyok az állatokban és a növényekben: vagyok a születés előtti, a születési és a születés utáni állapotban; igen, mindenütt ott vagyok! De áruld el még nekem azt, hogy a sötétség kényszerítő erőit, a tizenkettőt, hogyan űzi ki a tíz? Mi módon történik ez, Triszmegisztosz? 34. Hermész: Lakósátrunk, melyet elhagytunk, az állatöv, a zodiákus köréből épült, s e kör tizenkét elemből áll: egyet145

len természet, de sokrétűnek mutatkozik az emberek tévelygő gondolatai miatt. 35. E rossz tulajdonságok közt vannak olyanok, fiam, amelyek egyként lépnek fel. Az elhamarkodottság és a meggondo latlanság például elválaszthatatlan a haragtól. Az ember meg sem tudja különböztetni őket. Érthető hát és logikus, hogy együtt tűnnek el a tíz erő jöttére. Mert ez a tíz erő vezeti el, fiam, a lelket a megszületéshez. Az élet és a világosság egyesült. így születik meg az egység száma a szellemből. És éppily ésszerű, hogy az egység tartalmazza a dekádot, azaz tízséget, a tízség pedig az egységet. 36.Tát: Atyám, a szellemlélekben az egész mindenséget látom — és önmagamat is. 37.Hermész: Ez hát az újjászületés, fiam: erről nem lehet háromdimenziós képet alkotni. Mindezt az ,, újjászületésről tartott beszédnek" köszönhetően ismerted és tapasztaltad meg, amelyet kizárólag a te számodra írtam le, hogy ne kerüljön a tömeg kezébe, hanem csak azoké legyen, akiket Isten erre kiválaszt. 38.Tát: Mondd csak Atyám, ez az új test, amely a tíz erőből tevődik össze, ez is feloszlik egyszer? 39.Hermész: Megállj! Ne beszélj képtelenségeket, mert ezáltal vétkeznél és elhomályosítanád a szellemiélek pillantását. Az evilági érzéktest nagyon távol áll az igazi isteni születéstől. Mert az előbbi feloszlatható, az utóbbi viszont nem; az első halandó, a másik halhatatlan. Nem tudod-é, hogy Isten lettél, ugyanolyan fia az Egyetlennek, mint én? 40. Tát: Atyám, nagyon szívesen meghallgatnám azt az erők által énekelt dicshimnuszt, amelyet - mint mesélted - ak kor hallottál, amikor elérted az Ogdoas-t, azaz a nyolcadi kat, azt a fázist, amelyben beléptél Istenbe, a tökéletes szellemlétbe. 146

41. Hermész: Annak megfelelően, amit Pimander feltárt a nyolcadikban, üdvözlöm azt a sietséget, hogy lakósátradat mielőbb le akarod bontani: mert most már tiszta vagy. Pimander, a szellem, nem fedett fel előttem többet annál, mint amennyit leírtam, tudván tudva, hogy magam is képes vagyok mindent megérteni, meghallani és meglátni, amit csak akarok: és azt parancsolta, hogy tegyek meg mindent, ami jó. Ezért énekelnek folyvást a bennem lévő erők. 42.Tát: Atyám, én is hallani és ismerni akarom mindezt. 43.Hermész: Maradj csendben akkor, és hallgasd az ide illő dicséretet, az újjászületés himnuszát — nem állt szándékomban minden további nélkül közzétenni, csak veled akartam megismertetni, aki most e beavatás végére értél. Ezt a dicshimnuszt nem tanítják, a csendben rejtezik. Állj ki a szabadba, arccal a déli szélnek, napnyugta után, és ott imádkozz; majd tedd ugyanezt napkelte idején, de akkor kelet felé fordulva. Most pedig csitulj el, fiam. 44. A TITKOS DICSHIMNUSZ: A SZENT KÉPLET „A kozmosz egész természete hallja e dicsőítő éneket! Nyílj meg, óföld! A mennyek vizeinek csatornáit nyisd meg hangom hallatára! Fák, ne mozduljatok! Mert dicsérni akarom az alkotás Urát, a Mindent és Egyetlent! Nyíljatok meg, egek! Szelek, csendesedjetek! Hogy Isten halhatatlan körfolyama felvehesse igémet. Mert annak dicséretét zengem, aki az egész mindenséget alkotta, a földnek helyet adott és a mennyboltot a helyére erősítette; aki a édesvíznek megparancsolta, hogy hagyja el az óceánt, és áradjon ki minden lakott és lakatlan földre, így biztosítván minden ember létét és életét; 147

aki a tűznek megparancsolta: lobbanjon lángra, hogy istenek és emberek hasznát vehessék. Dicsérjük őt együtt mindannyian, őt, ki minden mennyeket felülmúl, és ki az egész természet alkotója. 0 a szellem szeme: őt dicsérje mindennek az ereje. 45. Óh, ti bennem lévő erők, dicsérjétek mind az Egyetlent és Mindent; énekeljetek akaratom szerint, óh ti bennem lévő erők. Óh Gnózis, Istennek szent ismerete, megvilágosítot tál, s ezzel megadatott nékem a tudomány világosságának dicsérete és a szellemiélek megörvendeztető öröme. Óh, minden erő énekelje velem ezt a dicshimnuszt! Te pedig, óh visszavonultság, és te, bennem lévő igazságosság, énekeld meg a nevemben az igazat; óh te, mindenség szeretete bennem, énekeld meg a mindenséget bennem. Óh igazság, dicsőítsd az igazságot: óh jóság, dicsőítsd a jót! 46. Tőled jön a dicséret, óh élet és fény, és hozzád is tér vissza. Köszönöm néked Atyám, aki az erőket megnyilatkoztatod. Köszönöm néked, aki a lehetségest tettekre sarkallod. Igéd általam zengi a Te dicséretedet. Fogadd el általam a mindenséget, mint igét, mint az ige áldozatát. 47. Halld, mit kiáltanak az erők bennem: megéneklik a min denséget, teljesítik a Te akaratodat. A Te akaratod belőled ered és minden hozzád tér vissza. Fogadd el hát mindentől az ige áldozatát! 48.Mentsd meg a mindenséget, mely bennünk rejlik! Világosíts meg minket, óh élet, világosság, lélegzet, Isten! Mert a szellemlélek az ige oltalmazója! 49.Óh, szellem hordozója, óh Demiurgosz, te vagy az Isten! Ezt kiáltja neked a hozzád tartozó ember a tűz, a lég, a föld, a víz, a szellem és a te teremtményeid által. Tőled kaptam e örökkévalóságból fakadó dicshimnuszt, ahogy a keresett nyugalmat is a te akaratod szerint találtam meg. 148

50.Tát: Láttam, Atyám, mi módon kell a te akaratod szerint bemutatni ezt a dicshimnuszt. Most pedig már az én világomban is bemutattam. 51.Hermész: Mondd csak ki, fiam: az igazi, azaz isteni világban. 52.Tát: Igen Atyám, már az igazi világban is van hatalmam ehhez. Dicshimnuszod és hálaadásod miatt szellemlelkem megvilágosodása tökéletes lett. S most én is legmélyebb lényemből szeretnék hálát adni Isten előtt. 53.Hermész: Azért fogalmazz óvatosan, fiam! 54.Tát: Halld hát Atyám, mit mondok a szellemlélekben: „Néked, az újjászületés eredendő okának, Istenemnek áldozom én, Tát, az igét. Oh Isten, te Atya, Uram, te Szellem, fogadd el hát az áldozatot, melyet tőlem kívánsz. Mert minden (az újjászületésnek ez az egész folyamata) a Te akaratod szerint megy végbe. " 55.Hermész: Fiam, Istennek, minden dolog Atyjának néki tetsző áldozatot ajánlottál fel. Tedd azonban hozzá azt, hogy: Az ige általi 56.Tát: Köszönöm tanácsaidat, Atyám, melyeket adtál nékem. 57.Hermész: Örvendek, fiam, hogy jó gyümölcsöket szüreteltél az igazság fájáról. Valóban halhatatlan dolgokat takarítottál be. Most, miután mindezeket megtanulod tőlem, ígérd meg, hogy titokban tartod e csodás képességet, és senkinek sem árulod el az újjászületés véghezvitelének módját, nehogy azokhoz soroljanak bennünket, akik otrombán megcsúfolják a tant. Elegendő, hogy mindketten megtettük a magunkét: én azzal, hogy szóltam hozzád, te pedig azáltal, hogy meghallgattál. Most már a szellem fényében is megismered magadat: önmagadat és mindkettőnk atyját.

149

XIX

Az újjászületés anyaméhe

Figyelmüket most Hermész tizennegyedik könyvére szeretnénk terelni, amely a titkos hegyibeszédet foglalja magában és az újjászületésről, minden Gnózis központi problémájáról beszél ezért is olyan fontos számunkra e könyv tartalma, s emiatt tervezzük részletes vizsgálatát. Az ugyanis a feladatunk, hogy ezt a témát a lehetőségekhez mérten minél alaposabban átvegyük. Tervünk kivitelezése során szem előtt kell tartanunk mindazt, amit az idők folyamán a modern Szellemi Iskolában a Gnózisról és szándékairól elmondtunk vagy leírtunk. Ha ilyen előkészületek után mélyedünk bele Hermész tizennegyedik könyvébe, akkor egyáltalán nem fogunk csodálkozni, ha mindjárt az első szakaszban kijelentik, hogy újjászületés nélkül senkit sem lehet megmentem; vagyis hogy senki, egyetlen testi ember sem léphet a megszabadító életbe anélkül a hatalmas folyamat nélkül, amelyet elméletileg újjászületésként ismerünk. Az újjászületés minden transzfigurisztikus fejlődés alapja és az új létállapot feltétele. Érthető tehát Tát kérése, hogy Triszmegisztosz világosítsa fel az újjászületés útja és módja felől. Hozzáfűzi azt is, hogy: Amikor általánosságban beszéltél, Atyám, akkor rejtélyesen és érthetetlenül fejezted ki magad az isteni természetre vonatko150

zóan. Nem fedted fel teljes egészében előttem, mit jelent az, hogy aki nem született újjá, az menthetetlen. Amikor azonban a hegyről lejövet, a veled való beszélgetés után kérdezősködni kezdtem az újjászületés tana felől, kérlelvén téged, hogy megismerhessem — mert az egész tanból már csak ez ismeretlen előttem -, akkor megígérted, hogy megosztod velem, mihelyt megszabadítottam magamat ettől a világtól. Véleményünk szerint ez a válasz teljesen egyértelmű. Aki ki akarja fürkészni az újjászületés alapjait, annak el kell fordulnia a dialektikus természettől. Hiszen mi haszna lehet a halandónak abból, ha értelmével felfogja ugyan az újjászületés miértjét és hogyanját, de mélyen a szívében nem született meg az ebből a kilátástalan létből való megszabadulás vágya - és nem fordul el a világtól, valamint az ahhoz tartozó létállapottól? Ezen alaposan el kell gondolkodni. A modern Szellemi Iskola joggal várja el, hogy a hozzá csatlakozó ember szívében megszülessen a megszabadulás iránti vágy. Ha ez nincs jelen, akkor a tanulóság csak folyamatos kínlódás forrása a tanuló és az Iskola számára egyaránt. Mert az újjászületés indítéka, értelme, fénye és lényege teljesen ellentétes ezzel a világgal. A gnosztikus rejtélyek jelöltjének ezért önmagában fel kell oldania ezt az antitézist, ezt az ellentétet - mégpedig azzal, hogy elfordul ettől a világtól. Aki erre nem hajlandó vagy nem képes, az lelkileg egyelőre alkalmatlan egy gnosztikus szellemi iskola tanulóságára. így már világos, miért emlegetik a tizennegyedik könyvet az újjászületés hegyén tartott titkos beszédként. Ha az ember a természetszülte énjével, dialektikusan magyarázható életvágyával veti magát a gnosztikus filozófiára, bármekkora erőfeszítéseket tesz is, a legkevésbé sem lesz képes az újjászületés titkáról fellebbentem a fátylat. Az ilyen állapotban levő ember a legcsekélyebb mértékben sem képes a titkos beszédet megérteni, hát még reagálni rá. Az pedig ismeretes, hogy a folyamatot csupán utánzó ember mindenképpen 151

elbotlik, és csakhamar elárulja magát. Az újjászületésről szóló beszéd értelme tehát a kívülálló számára mindig is tökéletesen rejtett marad, még akkor is, ha mindent fejből megtanult, amit a századok folyamán közzétettek róla. Itt például Máté 11,25-re gondolunk: „Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy ezeket elrejtetted az okosok és a föld bölcsei elől, de nyilvánvalóvá tetted Isten gyermekeinek." Mint tudják, az evilági bölcsek, ha csak valamelyest is vallásos irányultságúak, máris Isten gyermekeinek nevezik magukat. Azt képzelik, hogy értelmük és tudásuk isteni adomány, ebben az összefüggésben nagy szellemi képességekről is beszélnek, és a tömeg meghajol tekintélyük előtt. Ezáltal zárva is marad számukra a titkok kapuja. Mert aki bármilyen formában is, de hódol még az én rögeszméjének, s aki a természetszületés kígyóját nem távolítja el - akinek lénye tehát a legcsekélyebb mértékben sem változott meg - az nem ismeri, nem birtokolja az alapvető vágyakozást. Az ilyen ember számára pedig a modern Szellemi Iskolának nincs semmi mondanivalója. A titkos beszéd az ilyenek számára rejtély marad. Tát ekkor így szól szövegünk harmadik szakaszában: Atyám, elfordultam a világtól és rögeszméjétől. Töltsd hát fel bennem azt, ami hiányzik még, ahogyan megígérted és oktass ki az újjászületés felől, akár szóban, akár misztériumok által. így kell a szív kiáltásának az igazi tanulóságot bizonyítania. Az újjászületésre való törekvés a teljes belső felkészülés és a dialektikától való tökéletes elszakadás által valósul meg. Akár a másik Hegyibeszédet is idézhetjük, a számunkra ismeretes evangéliumit. Annak már az elején elhangzik, hogy boldogok, akik a szellemre vágynak, mert övék a mennyeknek országa. És ebből a vágyakozásból fakad az ima: „Felkészültem, lelkületem megszabadult a világ rögeszméjétől. Add meg hát, hogy 152

megértsem az újjászületést". Aki így, legmélységesebb lényéből kiindulva tárta fel az Isten rejtélyeihez vezető kaput, annak szólal meg az újjászületés beszéde a rejtekből, mert ez a rejtek nem más, mint a mennyek országa maga. Akkor megnyílik a belső hallás, hogy e titkos beszédet megérthessük. Világos persze, hogy ha ebből az állapotból kiindulva akarunk irányulni, akkor először néhány látszólagos problémát kell megoldanunk. Ezeket szeretnénk most szövegünkben rendre megközelíteni. Először is: mely méhből és milyen magból születik újjá az ember? Hermész azt válaszolja: Abból a bölcsességből, fiam, amely a csendben gondolkodik és abból a magból, amely az egyedüli-jó. Tát: Na de ki veti el ezt a magot, Atyám? Ez teljességgel érthetetlen számomra. Hermész: Isten akarata, fiam. Tát: És milyen lesz a megszülető, Atyám? Hiszen sem földi lényemben, sem elemző gondolkodásomban nem részesül majd. Hermész: Az újjászületett egészen másféle lesz: Isten lesz, Isten gyermeke lesz, minden mindenben, és valamennyi képességgelfelruházott. Tát: Talányosan szólsz hozzám, Atyám, nem pedig úgy, mint apa a gyermekéhez. Hermész: Ezeket a dolgokat nem lehet tanítással átadni, fiam. Am ha Isten úgy akarja, akkor ő maga adja vissza neked az erre vonatkozó emlékeidet. Vizsgáljuk meg valamelyest ezt a négy problémát: a kezdő tanulóság összegyűjtött ismereteivel nem is lesz nehéz megoldani őket. Milyen magból, milyen méhből születik újjá az ember? A Sophiából, vagyis a bölcsességből. Tételezzük fel, hogy a bölcsesség - ahogy azt sokan gon153

dolják - valami magasabb rendű, kibővített ismeret. Beszélnek például a bölcsesség ismeretéről. Emiatt azt hihetnénk, hogy a bölcsesség ésszel felfogható, értelmünkkel megismerhető, s elménkkel meg is tanulható. De ne essenek önök is áldozatul ennek az oly gyakori tévedésnek. A dialektikában az számít bölcs embernek, a Sophia állítólagos birtokosának, aki eszével kutatja a világot. Amikor pedig már minden számára elérhető forrást kimerített, akkor begyűjtött ismeretei alapján saját véleményt, saját világnézetet alakít ki. Ez a vélemény olykor persze gyönyörűen van megfogalmazva, sok tekintetben nagyon szépnek, jónak, tisztának nevezhető, ám mivel ésszel szerkesztett építmény, mindig is spekuláció, találgatás marad, amelyet egy ideig sokan kedvelnek, követnek és amelyet életük vezérfonalául választanak. Néhány év múlva azonban jön egy másik bölcselő, aki ellentmond az előző felfogásnak, a dialektikus bölcsesség, fantázia és spekulálás fent említett termékének. Közben pedig újabb filozófiai divatot hoz létre. Hermész a Sophia - a bölcsesség - méhéről szólva nem az ész e közismert, általában terméketlen és félrevezető kalandozásáról beszél. Ő a négy test működési területére gondol, személyiségünk négy alakjára: az anyagtestre, annak éteri mására (étertestre), az asztráltestre és a gondolkodási képességre (mentáitestre). Tudjuk, hogy anyagi szervezetünket az étertest éterei tartják fenn. Ha azonban az éterek gyengén és nehézkesen áramlanak, akkor az anyagtestben zavar keletkezik, és a szervezet legyengül. Az anyagtestet tehát az éterek tartják fenn, az étertestet viszont az asztráltest sugárzásai mozgatják. És úgy kellene lennie, hogy az asztráltest teljes mértékben a gondolkodási képességből és az által éljen, mégpedig tökéletes értelemben. A gondolkodási képességnek pedig teljesen a Sophiából kellene lélegeznie, ami még a gondolatanyagnál is finomabb és nemesebb. A testember gondolkodási képessége (mentáiteste) azonban semmilyen tekintetben sem nevezhető még kifejlődöttnek, sőt, 154

a természetszülte emberrel kapcsolatban egyáltalán nem beszélhetünk gondolattestről, mert az egyelőre csak kezdetleges formában létezik! A testember mai állapotában ráadásul ez a test nem is fejlődhet ki, a gondolkodási képesség a mai embernél nem válhat teljessé. Észszerkezetünk és működése az igazi, nemes gondolattestnek csak az alapját alkotja. Az alacsonyrendű gondolkodást pedig a mi létállapotunkban teljesen a személyiség három alantas teste gerjeszti. A testember ezért nem tud kiemelkedni természetben-született állapotából, hiszen gondolkodása eföldi és az is marad, szó sincs semmiféle Sophiáról. A testembert ugyanis a haláltermészet asztrális anyaga táplálja. Gondoljanak csak bele! Itt állnak dialektikus személyiségükben: létezik egy anyagtest, az éteri hasonmás és az asztrális hordozó. Gondolkodási képességük azonban a legjobb esetben is mindössze csak egy többé-kevésbé világító pont a főszentély magasságában. E gondolkodási képesség segítségével nem képesek magukhoz venni, felszívni a Sophiát. Személyiségüknek azonban valahogyan működőképesnek kell maradnia, emiatt aztán azt szükségképpen a haláltermészet asztrális anyaga táplálja. Ez az igazság. Ezért nem képes a testember természetben-születettsége állapotán felülemelkedni. Eföldi lény, és az is marad, s esetében Sophiát meg sem említhetjük. Mert a testembert a haláltermészet asztrális anyaga táplálja. Nem önállóan él, hanem élnek vele, s a már sokszor említett visszafejlődés rabja marad. A probléma így már nagyon is kézzelfogható. Milyen méhből, milyen anyagból születik hát újjá az ember? Hermész azt válaszolja: Abból a bölcsességből, fiam (Sophiából), amely a csendben gondolkodik. Ez a méh, ez a mátrix, Sophiának ez az anyaga, az ősanyag messze a haláltermészet kiszipolyozó forgatagán kívül létezik. Sophia a csendben él, a szabad, eredeti térben, s ennek az 155

anyagnak minden részecskéje nagy, isteni erőkkel, a Logosz eszméjével van feltöltve. Ez az egyedül-jó magja. Mihelyt pedig ez a páratlanul pompás mag, a Sophia anyaga hozzáférhet a gondolkodás már meglévő, de még üres testéhez, s a gondolkodási képesség újra valódi testet ölthet, azonnal valóra válik az eredetileg tervezett, négyszeres élet: a rendkívül pompás alak a főszentélyen keresztül újra Sophiát lélegzi be. Ettől kezdve ebből a gondolatanyagból él az asztráltest, az asztráltestből az étertest, az éteriből pedig az anyagi. így kezdődik a transzfiguráció.

156

A csend magja

Az előző fejezetben láthattuk, hogy a Sophia és a gondolattest egyesülése által valósul meg az újjászületés. A közönséges természet testembere a haláltermészet asztrális anyagából él, abból is tevődik össze, és nem emelkedhet ki belőle, mert legmagasabb rendű teste nem jut hozzá a csend Sophiájához. Az üdvösség ösvénye, a megszabadulás útja ezért az alulról induló és ott kivitelezett felkészülésben rejlik, amelynek a csalóka dialektikus világtól való elfordulással és a hétszeres szívnek minden eföldi vágytól való megtisztításával kell elkezdődnie. Aki ezt megteszi, azt megérinti, átlelkesíti a monád sugárzása. És ennek az érintésnek, ennek a lelkesedettségnek kell a gondolkodási képességet a szellem beereszkedésére, a Sophiának, a csend lényének, a Szentelő Szellemnek a beáramlására felkészítenie. - De ki veti el a jelöltbe a csend magját? - kérdezhetik. Ne higgyék, hogy bármilyen úgynevezett mester, adeptus vagy beavatott megajándékozhatja Önöket vele. Valójában önmaguk teszik ezt meg, az előkészületeikkel és önátadásukkal. A még igencsak kezdetleges gondolkodásukat ezzel megnyitják az isteni bölcsesség, a beereszkedő szellem előtt. S ezáltal az ennek megfelelő isteni törvény is azonnal beteljesül. Az isteni bölcsesség mindenkibe beereszkedik, aki megnyitja magát neki. 157

—És milyen lesz a megszülető, Atyám? Hiszen sem földi lé nyemben, sem elemző gondolkodásomban nem részesül majd — kérdezi Tát. Mire Hermész azt válaszolja: - Az újjászületett valóban egészen másféle lesz: Isten lesz, Isten gyermeke lesz, minden mindenben, és valamennyi képességgel fel lesz ruházva. Mindazok az erők alkotják majd, amelyek az istentervben és az által megnyilvánulnak. Tát úgy véli, hogy már megint csak burkoltan közlik vele a dolgokat. A királyi művészetet azonban nem tanítják, nem tartanak róla előadásokat, nem lehet előtanulmányokat folytatni hozzá, és megérteni sem lehet, mielőtt eljön az ideje. Ha a jelölt az egyetlen helyes módon belép a megszenteltetés folyamatába, akkor az igazság megvilágosodik előtte, mert ha megnyílt, akkor szentélyébe beereszkedik a Sophia, és összekapcsolódik az emlékezőközponttal. S a jelölt abban a pillanatban belülről fakadóan érteni kezdi a királyi művészetet. Csak ekkor jutott a bölcsesség birtokába. Ezért mondja a tizedik szakasz: Ezeket a dolgokat nem lehet tanítással átadni, fiam. Am ha Isten úgy akarja, akkor ő maga adja vissza neked az erre vonatkozó emlékeidet. Tát azonban nem hagyja nyugton Hermészt. További felvilágosítást kér. Erre a következő választ kapja: Mit mondhatnék erre, fiam? Csak annyit, hogy: Amikor egy meghatározatlan látomást észleltem magamban, melyet Isten irgalma keltett bennem, akkor kiléptem magamból halhatatlan testben. így aztán nem az vagyok többé, aki voltam egykor, hanem a szellemlélek nemzett. 158

Az ilyesmit nem lehet tanítani, és az anyagi szemünkkel, amelyet most használunk, nem is láthatjuk. Ezért nem is törődöm többé azzal az összetett alakkal, amely egykor az enyém volt. Nincs színem többé, sem érzékszerveim, sem kiterjedésem, semmilyen dimenzióm. Mindez idegen számomra. Most a szemeddel látsz engem, fiiam; de azt, ami vagyok, azt nem vagy képes felfogni, ha a testi szemeiddel nézel. Ezekkel a szemekkel igazából nem is látsz engem, fiam! Válaszképpen Tát panaszára Hermész megkísérli megfogalmazni azt, amit tulajdonképpen nem lehet szavakba önteni. A lélek által megvilágosított és a Sophia által megújult tudata önmagában és maga körül új hordozókat, testeket lát kibontakozni, egyelőre még határozatlanokat, de már alakulókat. Ezek a testek még nem léteznek, de létük már körvonalazódott. Ez még csak egy ideiglenes köntös, amelyet arany menyegzői ruhának neveznek. Ez a köntös azonban már halhatatlan, s az ábrázolat ezen az alapon tökéletesedik új megtestesüléssé. Ez a menyegzői ruha Isten irgalmasságából keletkezett. „Az egyedüli-jó magja, a bölcsesség, mely a csendben gondolkodik", a lélek arany csillogásában létrehozta a még megformálatlan új lény ábráját. A titok a következő: Mihelyt a beereszkedő szellem találkozik az újszülött lélekkel, egyetlen szempillantás alatt létrejön az a létállapot, amelyet arany menyegzői ruhának, lélektestnek, szórna pszichikon-nak nevezünk. Amikor a monád magsugárzása belép a szívszentélybe és a rendszerben kifejti hatását, akkor az a cél, hogy ez az új, lelket adó anyag, ez az új, lelkesítő erő elfoglalhassa helyét a homlokcsont mögött, a szemöldökök közt. A jelöltnek először ezt a harcot, a lélekszületés küzdelmét kell megvívnia. A léleknek a homlok ablaka mögött kell ragyognia. Mihelyt pedig ez a lélekminőség találkozik a szellemmel a fő szentélyben, azonnal ott terem a királyi palást, az 159

arany menyegzői ruha. „Ekkor - mondja Hermész - kiléptem magamból halhatatlan testben. így aztán nem az vagyok többé, aki voltam egykor, hanem a szellemlélek nemzett." Ez magától értetődik, hiszen a dialektikus ember természetszülte énje is ott áll a királykamra közepén, a homlokcsont mögötti nyílt térségben. Ez a mi természetes, eföldi állapotunk. Az új, alakuló léleknek ezután ki kell űznie az énlényt a királykamrából, s annak el kell folynia a csakra-rendszeren keresztül. Amikor aztán a lélek elfoglalta helyét ebben az Isten terve szerint neki járó térben, tehát a természet-én eltűnt, akkor erre az állapotra utalva jegyzi meg Hermész: „Kiléptem magamból, s felmentem egy halhatatlan testben. így aztán nem az vagyok többé, aki voltam egykor, hanem a szellemlélek nemzett (azaz újjászülettem a monád eredeti ideájából)". Mindezt természetesen nem lehet oktatás tárgyává tenni, csak átélni, megharcolni. Nyomatékosan felhívjuk figyelmüket arra, hogy a természetszülte, alkotóelemekből összeillesztett testben nem lehet rálátáshoz jutni. A természetes ember semmilyen mélyebb vagy magasabb érzékszervi élménnyel nem juthat hozzá a gnosztikus rejtélyekhez. A dialektikus ember persze anyagi testében akar teljes körű mindentudáshoz, a magasabb rendű valóság megértéséhez, átéléséhez jutni. Ez azonban teljességgel lehetetlen. Bármit kísérel is meg Ön ebben a tekintetben, az színtiszta erőpazarlás. Mindaz, ami ily módon alakot ölt, s amire gyakran oly büszkék vagyunk, az az elejétől a végéig eföldi, természethez kötött, nem megszabadító és gnosztikus értelemben egészen biztosan hamis. Ezért aztán a negatív és pozitív okkult élettel szemben egyaránt nagyon határozott az álláspontunk. Emiatt látjuk szükségét annak, hogy minden okkultizmussal kapcsolatos dolgot gyökerestől kiirtsunk az Iskolából. Alkotóelemekből összeillesztett testtel nem lehet látáshoz jutni; de gnosztikus tudatossá váláshoz sem. 160

Mi is az alkotóelemekből épült test? Nos, ez a mi természetszülte testünk. Hát léteznek más testek is? Igen, Hermész tanúsága szerint: a test, amely a lelkületből, a szellemietekből, Sophiából, a létek és a szellem egyesüléséből született. Ismételjük el ezt még egyszer. Amint a lélek megszületik a szívszentélyben, és az új lélek, az új lelkesülés át tud törni a főszentélyhez s elfoglalja helyét a homlokcsont mögött - ami ugye azt is jelenti, hogy az én kiűzetett és az illető jelölt hagyja, hogy a lélek kormányozza az életét - ha tehát a lélek arany rózsaként felragyog a két szemöldök között, akkor a szellem egyesül a lélekkel. Ekkor óriási tűz, villám lobban fel, s ebben a tűzben a jelölt megkapja arany menyegzői palástját, amely az új személyiség, az új megtestesülés alapjául szolgál. Hermész tehát arra a kérdésre, hogy létezik-e más test, a következőket válaszolja: igen, a lelkületből és a Sophiából, a lélekből és a szellemből lett test, mely az őseredeti anyagból alakul ki a monád magsugárzása következtében. Ez a megtestesülés az arany menyegzői ruhában és az által kezdődik. Megpróbáljuk bemutatni az elemekből összeillesztett test és a Sophia teste közti óriási különbséget. Mint tudják, az elem egy olyan alapanyag, amely nem hasítható el, s ezért a természetben változatlan módon jelenik meg. Ezekből az elemekből egy igazán élő test illeszthető össze, mert minden egyes elem és az elemek minden atomja életerővel rendelkezik. Tudatunk, természetszülte éntudatunk nem más, mint a testünket alkotó atomok életerejének összessége. Az atomok összeadódott életereje képezi és határozza meg a tudatunkat. Az ilyen - elemekből összeillesztett - test tudata soha, de soha nem léphet ki abból a természetből, amelynek anyagából felépült. Reméljük, hogy ezt nem túl nehéz belátni. A föld elemeiből álló test tehát semmiképpen sem tud a földtől megszabadulni, bármit tesz, bármivel próbálkozik is.

161

E börtön falai közül persze több irányban is meg lehet próbálni a kitörést. Az elemi test állapota például kétségtelenül megváltoztatható, ahogyan azt az okkult tudomány szorgalmasan gyakorolja is - az egyik elemet gyengítve, a másikat pedig felerősítve; vagy megváltoztatva a személyiség ásványi összetételét, mondjuk az asztrális anyag és a visszatükröző éter segítségével. Az okkult tudomány minden időkben így cselekedett, s olykor nagy sikereket is ért el - ám a végeredmény mindenkor az evilág keretei közt maradt. Most már talán be is látják ennek igazságát. Megismételjük: elemekből álló személyiséggel nem lehet eljutni a megszabaduláshoz és Sophia megpillantásához, mert az ilyen test a haláltermészet foglya, és az is marad. Léteznek anyagi, éteri és asztrális elemek. De mint említettük, a tiszta mentális elemmel, Sophia anyagával, a csenddel az ember nem rendelkezik. A megszabadulás elemét tehát nem birtokoljuk. Hogy miért nem? Mert gondolattestünk, gondolkodási rendszerünk tökéletlen. Nincs még készen. Amit mi észszerű gondolkodásnak nevezünk, az az igazi gondolkodási képességnek csak elenyésző töredéke. Az ésszel való gondolkodásból semmi megszabadítót sem meríthetünk; a kijáratot, a csend lényére nyíló kaput csakis az igazi gondolkodási képesség nyithatja meg. Gondoljanak a Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjében ecsetelt veremre. Ebben a gödörben, a sötétben mindenki nyüzsög, mindenki szabadulni próbál. De hiába! A menekülésre kizárólag a verembe leeresztett kötél nyújt lehetőséget. Csak az itt leírt hét kötél segítségével szabadulhatunk meg. Börtönünk falain belül, a veremben az anyagi, az éteri és az asztrális elemeket egyaránt fellelhetjük, de a csend eleme, a csend anyaga hiányzik. Egyszóval: az ember és mikrokozmosza mindenképpen fogoly marad, akár az anyagi, akár az éteri vagy asztrális területen próbálkozik. Az anyagi világban a durvaanyagi test őrlődik fel; az éteriben az éteri hasonmás foszlik semmivé, természet162

rendünk asztrális területén pedig a személyiség asztrális burka párolog el. Csak a mikrokozmosz marad meg, amelynek aztán megint ebben a sírgödörben kell újabb életlehetőséget keresnie. Itt persze közbevethetik, hogy az atomtudomány a gyakorlatban képes áttörni a börtön falain, mert el tudja hasítani az elemeket, s ezáltal meg is változtatja őket. Nos, ne tévessze meg Önöket a természettudomány e rögeszméje: még a magfizika, az atomtudomány sem tud változtatni börtönünkön. A maghasítás művészetét az okkult tudomány mindig is ismerte, csak az iram volt lassúbb. A test okkult módszerekkel kieszközölt megváltoztatása ugyanis szintén a személyiség elemi szerkezetének átalakításával jött létre. Az atomtudomány viszont, mint tudjuk, kierőszakolja a maghasadást, de csak a díszleten, a külsőségeken tud változtatni. Magas hőmérsékleten az ember az elemek többségét el képes hasítani. Mi történik ekkor? Anyagelemeket éteri illetve asztrális elemekké változtatnak. Az így elszabadított elektromágneses és hősugárzás azonban folyamatszerüen feldúlja a természet elemi rendjét, s egyúttal egész életterületünk működését is összezavarja: mindaz, ami a személyiséget alkotja, s mindaz, ami az emberekben, az állatvilágban és a növényekben természetszülte, az megváltozik ennek következtében. Az anyagban megnyilvánult életet így erőszakkal visszavezetik az éteri és asztrális életmegnyilvánuláshoz. Vagyis kicsikarják visszatérését azokba a történelem előtti időkbe, amikor még nem az anyagi, hanem az éteri, még korábban pedig az asztrális élet állt a középpontban. Ez minden. Az okkult beavatott pedig az ő asztrális köpenyében, asztráltestében már vissza is került a hiperboreai korszakba. Erről a mélypontról az ember így nem a megszabadító feltámadást éli át, hanem egy teljesen haszontalan és rendkívül sok időt elpazarló elanyagtalanodást, a világ tűz által történő elpusztulását. Ezzel foglalkoznak tehát a tudós magfizikus urak az ő kormányaik megbízásából. És nem állnak le a kísérletekkel; ha 163

nem háborús, akkor békés célokat hangoztatnak, pedig a kettő egyre megy: mindenképpen a véget jelenti - a kierőszakolt elanyagtalanodást. Ismét, ki tudja hányadszor, eljutottunk annak belátásához, hogy a gnosztikus tudatossá válás valami egészen más, aminek semmi köze az anyagi, éteri és asztrális elemekhez. Anyagelemekből képzett testben nem alakulhat ki az új gnosztikus tudatosság, mert az kifejezetten és alapvetően távol tartja magát minden ilyen területtől. A gnosztikusan tudatossá vált lényt nem lehet a Földön megtalálni, de a Marson vagy a Vénuszon sem! Nem lesz belőlünk marslakó, hiszen az, akinek sikerül felemelkednie a gnosztikus tudatosságig, az túllép az egész állatövi rendszeren, elhagyja a zodiákust. Ennek a tudatossá válásnak a mikrokozmoszból jövő magsugárzás lelket adó, megelevenítő hatásából kell erednie, amely az összeillesztett testiséget megtámadja és betölti, ezáltal téve lehetővé a Sophia, a csend anyagának beereszkedését. A csend anyagának e beereszkedése következtében alakul ki mint mondtuk - az arany menyegzői ruha, Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjének alapja. A csend anyaga tehát a léleksugárzással közösen új palástba burkolja a jelöltet, új jármüvei, a lélektesttel látja el. A lélek egy szempillantás alatt elkészíti ezt a ruhát a csend anyagából, mihelyt az, a Sophia, belép a rendszerbe. Ez a lélektest nagyon finom anyagból áll, s ő alkotja a pompás feltámadási test halhatatlan alapját. Ez is elanyagtalanodás tehát, de a megszabadulás értelmében. Látják már korszakunk tébolyult voltát? Látják már az atomtudomány rögeszméjét, korunk nagy tragédiáját a maga élő valóságában? A megszabadító elanyagtalanodás egészen más. Most már értjük Hermészt: Ezért nem is törődöm többé azzal az összetett alakkal, amely egykor az enyém volt. 164

Mihelyt az új lélek életre kel a homlok ablaka mögött, azonnal az egész lény középpontjába kerül; és ez a lélek alkotja a tudatot - nem természetszülte börtönünk tudatát, hanem az igazinak a magját, az új lélekpalást igazi tudatát, a tökéletesen másikét, aki mellettünk és velünk, sőt részben bennünk is van. Az új lélektestet birtokló ember tudniillik nem a természetszülte test központjában él már, de nincs is elválasztva tőle. Az ösz-szetett testet érezni és mérni lehet - mondja Hermész -, de az új lélek legfeljebb csak kapcsolatban áll vele. A Bhagavad-Gita azt mondja erről, hogy a természetszülte embernek az új léleklényt, az eredeti lény(egé)t, ha alakot öltött bennünk, barátként kell üdvözölnie, s így is kell hozzá viszonyulnia. Hermész már megfordítja ezt, és úgy fogalmaz: ez a jóbarát, az új lélek már uralkodóvá vált az új rendszerben, mihelyt a szórna pszichikon, az arany menyegzői ruha létrejött. S akkor az arany menyegzői ruha középpontjában lévő lélek uralja a természetszülte személyiséget, és mindaddig eszközéül használja azt a haláltermészetben, amíg szükséges, hogy az küldöttként, Isten követeként kimenjen az éji sötétség területeire, menteni, ami menthető. Hermész, a királyi ember még birtokolja természetszülte lényét, amikor ezeket a szavakat kimondja; azaz egyelőre nincs elválasztva természetszülte alakjától. Ebben a testben még közel tudunk kerülni hozzá, még észlelhetjük. De már nem a látható test középpontjában áll, hanem a lélekalakban. Már nem a földtől való, nem efóldi lény többé. A földhöz már legfeljebb csak barátként kötődik. Tehát két alakban nyilvánul meg: egy pusztulóban és egy másikban, amely örökké élni fog.

165

XXI

A gnosztikus tudatossá válás

Amikor az ember életében először közelít a gnosztikus rejtélyekhez és felfedezi, hogy az anyagi, éteri és asztrális elemek egyáltalán nem részesülhetnek a gnosztikus tudatossá válásban, valamint hogy az elemekből összeillesztett természetszülte testtel nem lehet igazi látáshoz jutni; hanem hogy ahhoz - kezdettől fogva - a haláltermészet anyagaiból álló testnek a Sophia anyagából való testté kell változnia, nos, akkor a tanuló alighanem igencsak zavarba jön. Tát viselkedése is erről tanúskodik, s a tapasztalat azt mutatja, hogy ennek a zavarnak sok esetben a Gnózis elutasítása és a tőle való elfordulás lesz a következménye. Tát kijelenti: Teljesen összezavartál, Atyám. Most már önmagamat sem látom! Valamivel később pedig: Nem találok szavakat, Atyám, most már végképp nem értek semmit; hiszen még mindig ugyanabban a testalakban látlak, ugyanúgy nézel ki, mint régen. A misztériumokhoz közeledő természetszülte ember énje így lesz megfosztva trónjától. De éppen ebben az állapotban juthat el annak felfedezéséhez, hogy mégis éppen az elemekből 166

összeillesztett személyiség az az alap, amelynek segítségével kell megvalósítani a feltámadást. Hiszen ha feltámadásról van szó, akkor sírnak is lennie kell, és először ezen a síron kell áthaladni. Most már megértjük, mire utal a Fáma Fraternitatis a Rózsakereszt Krisztián sírboltjában olvasható felirattal: „Mindezt életemben sírommá tettem ". A dialektikus személyiséget ugyanis semmiképpen sem kell elhajítani, mint valami haszontalan, értéktelen vagy káros rongyot; ellenkezőleg, az élő lélek a maga eszközeként veszi azt használatba. Ezt az eszközt azonban megfelelő módon elő kell készíteni a használatra. A jelöltnek persze nem szabad többet elvárnia tőle, vagy többet beleképzelnie, mint amire az képes. Emiatt mondja Hermész a 12. szakaszban: Ezért nem is törődöm többé azzal az összetett alakkal, amely egykor az enyém volt. Nincs színem többé, sem érzékszerveim, sem kiterjedésem, semmilyen dimenzióm. Mindez idegen számomra. Ezt már megbeszéltük. Amikor az Úrjézus feltámad, akkor a sírt Hermészi-hermetikus következetességgel üresnek találják. A természetszülte személyiség és a Sophia-test végig együtt marad. Ezért ábrázolja ezt a gnosztikus evangélium, a Pistis Sophia úgy, hogy az Úrjézus még élő, el nem hunyt mesterként jelenik meg tanítványainak; majd pedig az őt beburkoló hatalmas, háromszoros fénypalástról beszél. Ha aztán visszaemlékeznek Hermész tizenharmadik könyvére, akkor tudják, hogy a monád, azaz a mikrokozmosz az anyagvilág mélypontján át vezető útja során egy bizonyos pillanatban szükségszerűen elveszíti eredeti személyiségének fényruháját, s annak helyére a szükségrendi személyiség lép, amely viszont teljesen a nadír, a mélypont természettörvényeihez igazodik. 167

Ezt követően pedig a szükségrendi személyiségnek és a benne rejlő életnek rá kell jönnie, hogy ez a mélyszint olyan határ, amelynek leküzdésére a dialektika törvényei miatt nyilvánvalóan képtelen. Emiatt viszont előbb-utóbb - szintén természettörvényszerüen - megjelenik a felébredés, a megváltás utáni vágy. A monádikus ösztönzés folyamatosan hajt bennünket, egyre magasabbra, egészen az örökkévalóságig. A mélypont törvényszerűségei azonban megálljt parancsolnak, s az ezáltal növekvő feszültség új ötletet szül: a mélységből való kiszállás, a feltámadás ötletét. Az ember eltöpreng azon, hogy ha már a korlátokon nem lehet áttörni, akkor talán át lehet rajtuk mászni, kitörni a végtelen térbe, amelynek jelképe a világűr. Az ember ezt persze az énjével fontolgatja. Az énember az űrrepüléssel ösztönösen az énjét akarja kimenteni a haláltermészetből, hogy a halál lényét az egész mindenségre kiterjessze. Kiderül azonban, hogy a mélypont korlátait az énnel nem lehet leküzdeni, mert a szükségrendi személyiség nem alkalmas erre; hiszen ő csak egy szükségrendi test, mely az anyagosulás mélypontján, ennek a szintnek az elemeiből épült, s ennélfogva mint természetszülte személyiségnek a menekülés teljes lehetetlenségét is át kell élnie és el kell szenvednie. Ha aztán ez a tapasztalat már elég mélyen bevésődött, és az illető az ösvény bejárásával - az endúrában és az által - élve elhunyt, akkor a helyes életvitel révén az eredeti monádikus fénypalást, a Sophia fényruhája leereszkedhet rá, és betöltheti, hogy ezzel a jelenben valóra váltsa a feltámadást. - Mi hát az igaz, és mi a való? - kérdezzük a hermetikus filozófiával. A válasz: Az, ami szeplőtelen, ami nincs bemocskolva, fiam, ami határtalan, színtelen, megváltoztathatatlan, leplezetlen, alaktalan, ragyogó; amit csak önmaga fürkészhet ki, a változatlanul jó, a testetlen. 168

Ez röviden a monád szikrázó, eredeti fényruhájának kilencszeres ismertetőjele, amely mindenkinél újra megjelenik, aki az Úrjézussal feltámadott. Aki a megszabadulás iránti törekvésével a helyes életvitelhez igazodik, hogy azáltal végül ténylegesen kiléphessen természetrendünkből, annak tudnia kell, hogy ez az érzékszervi észlelés természetszülte formájának és működésének semlegesítését is megköveteli, valamint a természetszülte állapot minden hibájától és romlottságától való megtisztulást, hogy az ember végül az ezáltal túlhaladott testet használható eszközzé tegye. Képzelje el, kedves Olvasó, hogy azzal van elfoglalva, hogy a lélekerő segítségével megmeneküljön a haláltermészetből. Aztán képzelje el, hogy testét szikrázó fényruha burkolja be -ahogyan ennek a szikrázó palástnak az első elemei az ifjú Gnózis sok testvérénél jelentkeznek is már. Ha aztán ez a fényruha valóban körülölelte Önt, s egyre inkább erőt nyer, akkor az élő lélek segítségével meg kell tisztítania a természetszülte személyiséget, így téve alkalmassá arra, hogy a világ és az emberiség számára eszközként szolgálhasson. Tát pedig csodálkozva kérdezi Hermésztől: Hibákra kényszerítő erő volna bennem, Atyám? Ahogyan sok tanuló is kínosan csodálkozna, ha hibákat, rossz szokásokat tulajdonítanának neki. Hermész azt válaszolja, hogy minden természetszülte lénynek - a dialektikus-természetszülte állati viselkedésformán felül - tizenkét alapvető rossz tulajdonsága van. Rámutat, hogy Tatot valóban szörnyű rossz tulajdonságok teszik próbára; és meg is nevezi az alapvetőket: ezek a tudatlanság, bosszúság és fájdalom, mértéktelenség, sóvárgás, igazságtalanság, kapzsiság, csalás, irigység, álnokság, harag, meggondolatlanság és gonoszság. Ezek kivétel nélkül mindannyiunkban megtalálhatók. Isten szőlőskertjének a haláltermészetbe küldött munkását nap mint 169

nap figyelmeztetik: a haláltermészet lakóival való kapcsolatod során mindig számolj a tizenkét alapvető rossz tulajdonsággal! Ha pedig ezek egyike valamilyen okból háttérbe szorul, akkor a többi általában kettőzött erővel jelentkezik. így a belső ember rab marad, ha a lelkileg már kiemelkedett tanuló nem semlegesíti rossz tulajdonságait a lélek erejével. Ilyen állapotban ugyanis megrekedne félúton. Rossz tulajdonságainkat gyakran letagadjuk. Azokat pedig, amelyeket felfedezünk, illetve amelyekre mások felhívják a figyelmünket, azokat legtöbbször - telve jó szándékkal! - megpróbáljuk az énlényünkkel semlegesíteni. Ennek azonban így semmiféle megszabadító eredménye nem lehet. Rossz tulajdonságainkat az élő lélek erejével kell kiirtanunk. Nem árt odafigyelniük, hogy a Sophia anyagából megszülető belső ember olyan jelenség, amely a lélek kibontakozása után fejlődik ki. Az új emberből már valamit birtokló tanulók haladását emiatt időnként nagyon is akadályozza a tizenkét alapvető rossz tulajdonságuk. Ezzel komolyan számolniuk kell. Ha aztán ezt az igazi újjászületést, a Sophia-fényruha kifejlődését megértik (a megértést pedig csakis a folyamat maradéktalan igenlése teszi lehetővé), ha tehát eljutottak a Gnózis, a Sophia felismeréséhez, akkor ezzel kiűzték az első rossz tulajdonságot, a tudatlanságot. Hermész úgy fogalmaz, hogy aki valóban belső ismerethez, belátáshoz jut, az megtisztul. Tegyük fel, hogy a Gnózis igazságát nem parancsra fogadja el, hanem belülről tapasztalja meg: akkor a tudatlanság elmúlik. A tisztulás kisöpri a tudatlanságot, s amikor eljutnak ehhez az önfelfedő tudáshoz, öröm rezeg át a lényükön. Ez az öröm kitaszít minden bosszúságot: azaz megszünteti a második rossz tulajdonságot. Ezt az örömöt persze ne tévesszük össze azzal a vidámsággal és jókedvvel, amelyben a változások játéka a haláltermészetben időről időre részesít bennünket. Nem, itt az élő lélekállapot életterületének szikrázó erejéről van szó. Ez a bel170

ső öröm olyan állapottal ajándékoz meg bennünket, amely soha többé nem múlik el. Képzeljék el, hogy a tudatlanságukat valamilyen alapvető értelemben megszüntetik, és természetszülte állapotukban azt tapasztalják, hogy ellebben a fátyol a szemük elől, s a tudatlanságuk eltűnik. A Sophia-fényruhából - már amennyiben birtokában vannak - abban a pillanatban pompás sugárzás árad le Önökbe, olyan belső örömmel, amely mindent betölt és minden észt felülmúl. Ezzel pedig a mértéktelenség is kiűzetik. Mert ez a tápláló belső öröm olyan folyamatos ritmusban árad be a jelöltekbe, amelynek következtében minden diszharmónia (ezt nevezi Hermész mértéktelenségnek) eltűnik. Aki ebből a bőségáradatból él, az mindenképpen kitér a haláltermészettel való újabb kapcsolat elől. A dialektikától való ilyen tartózkodás, ez a mértékletesség aztán kiűzi a következő rossz tulajdonságot, a sóvárgást. Hermész ezen a földi célok hajszolását érti, a vízszintes síkon lévő, eföldi dolgok hajhászását. A sóvárgás tehát kiűzetik, mihelyt a fénylényből folyamatosan áradó erő körülöleli Önöket. Ha mármost az ember tárgyilagosan kezd viszonyulni a haláltermészetben folytatott élethez és ténykedéshez, mert tudatában van annak, hogy birtokolja a belső embert, akkor ez -mondja Hermész - az igazságosság alapja lehet és lesz is számára. Akkor az összes igazságtalanságot minden további nélkül kisöpri magából. Azt is látni kell továbbá, hogyan ragyogtatja a megvilágosult lélekember a fényét körös-körül jóra és rosszra, mindenre és mindenkire. Ezt az erényt nevezi Hermész bőkezűségnek, amely kiűzi a kapzsiságot. A tizennegyedik könyvben említett birtoklási vágyon ugyanis Hermész nem a pénzhez és javakhoz való mohó ragaszkodást érti, hanem az egymás iránti rokonszenv-megnyilvánulásainkkal kapcsolatos féktelen vágyakozást, szeretetsugaraink szétszórását. 171

Léteznek ugyanis olyanok - még a gnosztikus Szellemi Iskola tanulói között is - akik egymást teljesen, de tényleg tökéletesen elutasítják. Meg vagyunk győződve róla, hogy nálunk is vannak ilyenek, akik meg se látják egymást, soha nem néztek még egymás szemébe, s egymást levegőnek tekintik. Jóval elgondolkodtatóbb a dolog, ha ez tudatosan történik, szándékosan, ahogyan az a haláltermészetben szokás. Képzeljék el, hogy lelkileg megszülettek, és van lélekruhájuk, majd ilyen állapotban megengedik, hogy természetszülte testük, az élő lélek szolgálatában álló eszköz rokonszenvesen vagy ellenszenvesen viselkedjen. Ugye nyilvánvaló, hogy ebben az esetben ez az eszköz eleve használhatatlan? A lélek mindenkié, és mindenkiben jelen van: nem tesz különbséget. A lélek úgy ragyog, ahogy a nap is süt: jókra és gonoszokra egyaránt. A kivételezés és a mellőzés, rokonszenvünk és ellenszenvünk valamint az ebből eredő ostoba, siralmas önkény az a rossztulajdonság, amelyet Hermész a leggyalázatosabb, legkárosabb vágynak nevez. Aki ezt legyűri, méghozzá teljesen személytelen léleksugárzással, az az igazság erejében áll. Akkor megnyilatkozik az igazság, mely minden csalást és minden hazugságot megsemmisít. Mert csalás és hazugság az a szeretet és rokonszenv, amelyet a természetszülte ember civilizációs megszokásból vagy diplomáciai okokból megjátszik. Az utóbbit illetően gondoljanak például a politikára! Tájékozódjanak egy kicsit, hogyan gyalázzák egymást az urak ezeken a nyilvános nagygyűléseken, káromkodva, mint a kocsis, kölcsönösen egymást hibáztatva. A közvéleménynek szánt hivatalos változat szerint hallani sem akarnak egymásról, öt perccel később pedig - olvashatjuk - összeülnek ebédelni az ellenfeleikkel, hogy meghitten megbeszéljék a lehetséges megoldásokat. Csalás és hazugság, amit nem élnek át, és nem gondolnak komolyan, de profi színész módjára adnak elő. Ez az igaztalanság pedig - érthető módon - végzetes következményekkeljár: megosztja a tömegeket. Az embereket, akik amúgy 172

társas lények volnának, távol tartja egymástól. Harci kakasként állnak szemben egymással, félelem és a gyűlölet emészti őket. Hogy a diplomata urakat mi készteti erre a magatartásra, az most már világos. A világ sóhajtozva esedezik igazságért. Csak ha az igazság abszolút értelemben bevonulhat a jelöltbe, akkor válik teljessé és tökéletessé benne az egyedül-jó. Az igazsággal együtt a jó, az élet és a világosság is megjelenik. Akkor az irigységnek, rosszakaratnak és az összes többi rossz tulajdonságnak is el kell vonulnia, s egy adott pillanatban az elhomályosult, dialektikus, természetszülte testből egyetlen rossz tulajdonság sem kerül napvilágra többé. A szóma pszichikon vihara minden rossz tulajdonságot elsodort, kiűzött. Ha a tíz jó tulajdonság bevonult, akkor a tizenkét rossz tulajdonság legyőzetett. A Sophiából való újjászületés csak így lesz tökéletes. Sokan rendelkeznek rendkívül szép és pompás lélekminőséggel; ezzel kell kiirtaniuk személyiségük rossz tulajdonságait, nagyon határozottan, a vihar erejével. így teszik testüket és személyiségüket az Istenért és emberiségért végzett szolgálat megfelelő eszközévé. Akkor semmi sem akadályozza már az anyagiság mélypontjáról való kiemelkedést. Akkor válik igazán valóra a feltámadás. Reméljük és azért imádkozunk, hogy ezt a munkát, ezt a tisztítást hamarosan mindannyian véghezvigyék.

173

XXII

A világon, de nem a világból

Miután alaposan meghánytuk-vetettük a hermetikus újjászületés lényegét, felfedeztük, hogy Hermész Triszmegisztosz -mint mondja Isten irgalmasságából elnyerte az Istentőlszületést, nem irányul többé az anyagra, és belső örömben él, Istentől nyert állhatatossággal. Miután így valóra vált, hogy „a világon van, de nem ebből a világból való", Tát megkérdezi Hermészt: De áruld el még nekem azt, hogy a sötétség kényszerítő erőit, a tizenkettőt hogyan űzi ki a tíz? Mi módon történik ez, Triszmegisztosz? A válasz: Lakósátrunk, melyet elhagytunk, az állatöv, a zodiákus köréből épült, s e kör tizenkét elemből áll: egyetlen természet, de sokrétűnek mutatkozik az emberek tévelygő gondolatai miatt. E kényszerek közt vannak olyanok, fiam, amelyek egyként lépnek fel. Az elhamarkodottság és a meggondolatlanság például elválaszthatatlan a haragtól. Az ember meg sem tudja különböztetni őket. Érthető hát és logikus, hogy együtt tűnnek el a tíz erő jöttére. Mert ez a tíz erő vezeti el, fiam, a lelket a megszületéshez. 174

Az élet és a világosság egyesült. így születik meg az egység száma a szellemből. És éppily ésszerű, hogy az egység tartalmazza a dekádot, azaz tízséget, a tízség pedig az egységet. Mire Tát így válaszol: Atyám, a szellemlélekben az egész mindenséget látom - és önmagamat is. Hermész pedig összefoglalja azt, ami ebből következik: Ez hát az újjászületés, fiam: erről nem lehet háromdimenziós képet alkotni. Mindezt az »újjászületésről tartott beszédnek« köszönhetően ismerted és tapasztaltad meg, amelyet kizárólag a te számodra írtam le, hogy ne kerüljön a tömeg kezébe, hanem csak azoké legyen, akiket Isten erre kiválaszt. Az itt közölt titkok értelmezéséhez gondolatainknak az eddigieknél is magasabbra kell szállniuk, mert a kozmoszból immáron a makrokozmoszba vonulunk át. Tát kérdése és Hermész válasza következtében ez így szükségszerű. „A sötétség kényszerítő erőit, a tizenkettőt, hogyan űzi ki a tíz?" A válasz az, hogy a jelenleg általunk lakott személyiség, amely tulajdonképpen mi magunk vagyunk, nemcsak efóldi, hanem ugyanakkor a zodiákustól, az állatövből is való. Aki folytatott már asztrológiai tanulmányokat, az tudja, hogy naprendszerünk, valamennyi bolygójával és holdjával az állatöv tizenkét jegyén belül mozog, ez a tizenkét erő fogja körül, s ez a zodiákus-rendszer mindazzal, ami benne található, egyetlen összefüggő rendszert képez. Ez az állatövi rendszer mozgatja, irányítja az egész életünket, s ezáltal a személyiségünket is meghatározza. A lakósátor - ez az a személyiség, amelyben lakunk - az állat-öv tizenkét hatásának kegyelméből él. Ha ebbe alaposan bele175

gondolt már az olvasó, ha tüzetesen megvizsgálta, mi ebből az igazság, például asztrológiai tanulmányokkal és azok alkalmazásával, akkor világossá vált számára, hogy az egész állatöv egyetlen asztrális rendszert képez, s ebből kell élnie és léteznie minden benne lakozó lénynek, bármelyik bolygón tartózkodjon is. Ezért nevezzük ezt a rendszert - mindennel, ami csak benne található - haláltermészetnek, amely nem állandó, nem statikus, s amelyben folyamatosan egymást váltják és oltják ki az ellentétek erői. Ezt persze asztrológia nélkül, a csillagászat segítségével is könnyedén megállapíthatják, ha egy ideig figyelemmel kísérik a kikelet, virulás és hanyatlás szakadatlan ismétlődését ebben a haláltermészetben. Világosan észlelhetik azt is, mennyire zárt tér ez az állatöv, amelybe - mint Jákob Böhme mondja - Isten az emberiséget bezárta, hogy a benne alakot öltött gonosz ki ne terjedhessen az egész világmindenségre. Hermész azt is kimondja, hogy a tizenkét kényszerítő erejű rossz tulajdonság közvetlenül az állatöv tizenkét hatásából magyarázható. Úgy fogalmaz, hogy az állatöv tizenkét elemből áll, s bár egyetlen természet ugyan, megjelenésében azonban sokrétű. Ez azt jelenti, hogy az állatöv egyik jegyében születünk, ez az egy nézet határozza meg alapvetően az életünket, a többi áramlat pedig csatlakozik hozzá, és együtt munkálkodnak azon, hogy az embert tévútra vezessék. Tökéletes egységet alkotnak, és korlátlanok. A tizenkét rossz tulajdonság tehát nagyon is alapvetően le van horgonyozva mindannyiunkban. Ezeket a rossz tulajdonságokat Ön nem tanulta, nem a gyakorlásukkal alakította ki őket, meglétük nem a gonoszság vagy a felhalmozódott bűnök eredménye, hanem ez tizenkét olyan eleve meglévő hiányosság, tökéletlenség, amely az Ön életében rossz tulajdonság képében mutatkozik meg. A tökéletlenség annyit jelent, hogy valami még nem kész, nem tökéletes. Hatása ennek megfelelően elég zűrzavaros. Vagyis természetünk még alakulófélben van, elmosódott utánzata csupán annak, amivé majd válnia kell. 176

Ezért különböztetjük meg a természet szerinti és a szellemben való születést; emiatt beszélünk lélekszületésről és szellemszületésről, tehát kétezer-születettségről. A tizenkét rossz tulajdonság bennünk van mindkét (pozitív és negatív) nézetével, jó és rossz oldalával, s emiatt súlyos karmát alakíthat ki, úgyhogy az ember szinte meggörnyed saját természetének bűnterhe alatt. Mert az, ami még nem tökéletes, az bizony a tökéletlenség rabja marad. Az emberiség mindig is tudott ezekről a hatásokról, és következményeiket is jól ismerte. Akármilyen messzire nyúlunk is vissza a világtörténelemben, az állatöv mibenléte és hatása közismert volt. Gondoljanak csak a hatalmas egyiptomi jelképre, a nagy piramisra, amely teljes egészében az állatöv és a naprendszer arányainak megfelelően épült. A zodiákus hatásai az istenkeresőket is állandóan összezavarták. Ez a mai napig így történik, míg az ösvényt járó tanuló fel nem fedezi, hogy ezt a tökéletesen egységes, korlátlan tizenkettőt meg lehet támadni a tíz erővel, s hogy csakis ez jelenthet megoldást, mégpedig úgy, hogy a tíz erő megjelenésekor a tizenkettő azonnal, magától eltűnik. Szóval: ez az élet, amelyet élünk, ez a természetszülte alak, amelyben egymás előtt mutatkozunk, még nem kész, nem tökéletes. Egy második születésnek kell még végbemennie. Immár teljesen világossá válhatott Önök előtt e második születés szükségessége. Ha leragadunk az első születésnél, akkor a tökéletlenségben veszteglünk. Lelkileg kell megszületnünk, hogy egyesülhessünk a szellemmel. A lélektestben lakozó léleknek meg kell tisztítania a személyiséget a tizenkét rossz tulajdonságtól. Amint kiűzte őket, a személyiség méltó, földből kiemelt eszközzé válik a Gnózis szolgálatában; mivel pedig kizárólag a tíz erő befolyása alatt él, gyorsan át is alakul, transzfigurái. Csak ekkor juthat kifejezésre az eredeti természet. Meg kell érteniük, hogy Isten tágas világmindenségében semmi olyan 177

nem létezhet, nem maradhat meg, ami nem tökéletes. Ha körülnéznek, akkor nem csak a gonoszság megnyilvánulásait látják, hanem azt is, hogy az úgynevezett gonoszságot a tökéletlenségben álló ember kelti életre. Isten világmindensége azonban egy terven alapul. Be kell látnunk, hogy jelenlegi, természetszülte alakunkban az első születésben vagyunk, és hogy a tíz erő segítségével minden tökéletlenséget, minden rossz tulajdonságot kiűzhetünk magunkból. Ez a tízség szüli meg az új lelket - fogalmaz Hermész. Benne egyesült az élet és a világosság. Ezáltal születik meg a szellemből az egység száma. Tehát az egység - ha jól értelmezzük - tartalmazza a tízséget, a tízség pedig az egységet. Tényleg jól megértettük ezt? A hermetikus tízség nem más, mint az élet őseredeti szelleme, amely átlelkesítheti és át is lelkesíti azt, aki az első születésben állva megnyitja magát neki. Az egyes szám a szellem egyetemes jelképe, a nulla illetve a kör pedig a tiszta ősanyag, a Sophia anyaga, szőnyegünk körvonala. A tíz ezért a minket körülölelő menyegzői ruha lehet, a lélektest, mely körülvesz bennünket, s mely a szellemmel egyesült: a tízség. Ez a létállapot és a belőle áradó erő aztán kiűzi az alapvető rossz tulajdonságokat. Ennek hallatán ujjong fel Tát: Atyám, a szellemiélekben az egész világmindenséget látom - és önmagamat is. A természetalakot ebben a létállapotban nem kell eldobni, mint valami értéktelen holmit, hiszen most válik csak igazán jó eszközzé Isten és az emberiség szolgálatában. így lesz a természetalak a lélekalakkal kapcsolatba kerülve az Atya fia, Isten gyermeke. Ez az az újjászületés, amelyről az olvasó most már - ha valóban megértette - nem próbál magának háromdimenziós elképzelést alkotni. 178

Isten így támadhatja meg bennünk a haláltermészet világát az újjászületés érdekében, és a téridőrendet így nyeli el az örökkévalóság. A természet-alak ugyanis az időnek van alárendelve; a lélekalak viszont a mennyei erőkkel áll kapcsolatban, s ennélfogva az örökkévalóságban él. így semmisíti meg hát az örökkévalóság az időt. így győzetik le a halál a lélektest megjelenése által. És így lehet az újjászületett léleknek feltenni a kérdést: Nem tudod-é, hogy Isten lettél, az Egyetlennek a Fia? Csakis ő nevezhető joggal és igazán embernek. Az általunk észlelhető külső, természeti test távol áll az igazi isteni születéstől. Az igazi születés ugyanis a halhatatlan világrajövetele. Mi tarthat még itt bennünket, akik rendelkezünk azzal a hatalmas kiváltsággal, hogy mindezekhez a dolgokhoz közelebb kerülhetünk és megbeszélhetjük őket? Nem furcsállják-e, hogy gyakran a természet dolgait részesítjük előnyben a szellem dolgaival szemben? Miként lehetséges, hogy hagyjuk magunkat az ittlétben visszatartani? Mit nyújthat nekünk a halál, ha egyszer az élet vár ránk? És talán azt is megértették, hogy a haláltermészet világa nem más, mint a monádikus lejtmenet határa, az alászállás törvényszerű feltartóztatása. E leereszkedés során kell megtanulnunk a feltámadás, az örökkévalóságba való kiemelkedés, a beteljesülés leckéjét. Egyszóval a haláltermészet az örökkévalóság szülőméhe, ahogyan azt de Hartog professzor annak idején kijelentette. Ha így látják az állatöv természetét, akkor nincs többé ördögi világmindenség, amely megpróbál feláldozni bennünket, mert rájövünk, hogy az ördögöket mi alkotjuk magunknak, amikor nem értjük az ösvényt. Belegabalyodunk a tizenkét rossz tulajdonságba, amelyek akkor keletkeznek, ha az alantas természethez ragaszkodunk és életünk célját abban véljük megtalálni. Aki megakad az első születésnél, az a másodikat soha nem fogja megérteni. Nos, titkos beszédében Hermész már világosan vázolta e kétszeres születés körvonalait. Tát pedig megértette, a tapasz179

tálatokat megszenvedte és valóban magáévá tette. Ezért végződik a tizennegyedik könyv a titkos dicshimnusszal, a „szent képlettel". E dicshimnusz egy rövid részletét szeretnénk végezetül felidézni. Hermész így énekel: A kozmosz minden természete hallja e dicsőítő éneket! Nyílj meg, óföld! A mennyek vizeinek csatornáit nyisd meg hangom hallatára! Fák, ne mozduljatok! Mert dicsérni akarom az alkotás Urát, a Mindent és Egyetlent! Nyíljatok meg, egek! Szelek, csendesedjetek! Hogy Isten halhatatlan körfolyama felvehesse igémet. Mert annak dicséretét zengem, aki az egész mindenséget al kotta, a földnek helyet adott és a mennyboltot a helyére erősítette; aki a édesvíznek megparancsolta, hogy hagyja el az óceánt és áradjon ki minden lakott és lakatlan földre, így biztosítván minden ember létét és életét; aki a tűznek megparancsolta: lobbanjon lángra, hogy istenek és emberek hasznát vehessék. Dicsérjük őt együtt mindannyian, őt, ki minden mennyeket felülmúl és ki az egész természet alkotója. Ő a szellem szeme: őt dicsérje mindennek az ereje. Oh, ti bennem lévő erők, dicsérjétek mind az Egyetlent és Mindent; énekeljetek akaratom szerint, óh ti bennem lévő erők. Oh Gnózis, Istennek szent ismerete, megvilágosítottál, s ezzel megadatott nekem a tudomány világosságának dicsérete és a szellemlélek megörvendeztető öröme. Ugye érthető, hogy ez nem holmi felületes ömlengés, a természet magasztalása, ahogyan azt a haláltermészetet a legmagasságosabb célnak tartó ember énekelheti, hanem hogy ez a dicshimnusz Hermész szívéből buzog fel, aki kiemelkedett a ter180

mészét erőiből, és most a menny ereje által pillantását Isten igazi szándékaira vetheti. Minden élet és megnyilvánulás, ami nem az újjászületésből lett, véges. Az újjászületésből eredő élet viszont örök és sérthetetlen. Ha tehát a Szellemi Iskola az ő hétszeres testével arany fejét fel tudja emelni az élő lélekállapot érinthetetlenségébe, akkor semmi baj nem érheti többé. Ezért mérvadó munkánkban az arany fej és az eklézsia közösségét alkotók fáradozása. Ha ugyanis az élő test nem tudna eljutni a valódi kiemelkedésig, akkor a tizenkét rossz tulajdonság az Iskola élő testét is megtámadná. Akkor a mi Iskolánkat is a tizenkét kényszerítő erő jellemezné. Szívleljük ezt meg, és határozzuk el: mindent megteszünk, hogy természetes állapotunkból a lélekszületésbe felemelkedhessünk, s hogy mi is kétszer születettekké váljunk.

181

XXIII

A tizenötödik könyv: Hermész Triszmegisztosz Aszklépioszhoz a helyes gondolkodásról Hermész: Mivel távolléted alatt a fiam, Tát, felvilágosítást kért a világmindenség mibenléte felől, s ezt az oktatást nem engedte későbbre halasztani (mivelhogy az én fiam, és fiatal tanuló, aki csak nemrég szerzett tudomást a dolgokról), kénytelen voltam részletekbe bocsátkozni, hogy a tant könnyebben megközelíthetővé tegyem a részére. Számodra azonban a megbeszéltekből kiválasztottam a legfontosabb fejezeteket és - a te érettebb korodra valamint már megszerzett bővebb ismereteidre való tekintettel - misztikus formában foglaltam össze őket. Ha minden dolog, ami létezik, valahogy létrejön vagy létrejött, s ezt nem önmagától tette, hanem más által; s mivelhogy a megjelent dolgok különböznek egymástól, és létezésüket valaki másnak köszönhetik, léteznie kell valakinek, aki a teremtőjük. Maga a teremtő azonban nem keletkezett, ha olybá vesz-szük, hogy minden teremtett dolog előtt léteznie kellett már. Mert ami teremtetett, az másvalaki által jött létre. Semmi sem létezhetett tehát a teremtés előtt azon kívül, aki soha nem keletkezett: s ez a Teremtő. O hatalmasabb is, és az egyetlen. Csakis ő az igazán bölcs, mert semmi olyan nincs, ami előtte létezett volna.

Mert ő az első, ahogy rangban, úgy nagyságrendben is, nemkülönben az őközötte és a teremtmények között fennálló különbség miatt, valamint alkotásának állandósága miatt. Ezen felül minden teremtmény látható; ő viszont láthatatlan. Éppen ezért alkot, hogy önmagát láthatóvá tegye! Szüntelenül alkot tehát, így teszi magát láthatóvá. 5. így kell gondolkodni, e gondolkodásmódon át a csodálatához eljutni, és magunkat boldognak tudni, hogy megismertük az Atyát. Mert mi lehetne pompásabb egy igazi Atyánál?! Kicsoda ő, és hogyan kell őt megismernünk? Rendjén való dolog-e, hogy csak Istennek mondjuk? Vagy nevezzük Alkotónak is? Netán Atyának? Esetleg mindháromnak? Istennek a hatalma miatt; Alkotónak a tettei miatt; Atyának a jósága miatt? Mert valóban hatalmas: vesd csak pillantásodat a keletkezett dolgok sokféleségére. Alkotóereje pedig végtelen, mert minden őáltala kel életre. 6.Minden további szószaporítás helyett meg kell különböztetnünk ezt a kettőt: a teremtményt és a teremtőt. Mert kettejük közt nincs közvetítő, nincs harmadik. 7.Mindennél, amit csak észlelsz és felfogsz, különböztesd meg e kettőt, s légy meggyőződve, hogy együtt mindent felölelnek; e tekintetben ne legyenek kételyeid - sem a fenti, sem a lenti, sem az isteni, sem a változó, sem pedig a rejtett dolgokkal szemben. Mert minden létező összefoglalható ebben a kettőben, a teremtettben és a teremtőben, és lehetetlen őket elválasztani. Hisz' a teremtő nem létezhet a teremtése nélkül. Mindkettő pontosan az, amit a szó jelöl, semmi több. Ezért nem lehet őket elválasztani egymástól, de önmaguktól sem. 8. Ahogyan a teremtő csak egyetlen, egyszerű, nem összetett működés, úgy kell önmagával is egyenlőnek lennie, mert az 183

alkotás egy létállapot keletkezése, elvégre a teremtmény nem képződhet úgy, hogy önmagát hozza létre. A teremtményt tehát szükségképpen másnak kell megalkotnia: a teremtő nélkül tehát semmi sem keletkezik és semmi sem létezhet. Ha a teremtőt és a teremtettet elválasztjuk, akkor mindkettő elveszíti lényegét, mert megfosztották a másik, kiegészítő felétől. Ha felismerjük, hogy a valóság e kettőben (teremtőben és teremtményben) összefoglalható, akkor az is világossá válik, hogy kölcsönös nélkülözhetetlenségükben egységet képeznek: először az alkotó Istenség van jelen, utána pedig az alkotás, a teremtmény, bármi legyen is az. Ne tarts attól, hogy ez a megkülönböztetés csorbítaná Isten munkáját vagy dicsőségét, mert számára egyetlen dicsőség létezik csupán: minden teremtményt létrehívni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ez a teremtés, a forma- és életadás Isten teste. És ne gondold, hogy a teremtő bármi rosszat vagy rútat elrendelne. A rossz és a csúf tudniillik olyan tényező, mely elválaszthatatlanul összefügg a létrehozatallal, ahogyan a vassal rozsda, a testtel pedig tisztátalanság jár. De nem a vasműves csinálja a rozsdát, nem a szülők mocskolják be a testet, s nem Isten az, aki a rosszat teremtette. Hanem az alkotott dolgok elhasználódása, felemésztődése okozza ezt a mellékhatást, amit mi rossznak nevezünk. Isten a változékonyságot éppen az alkotás megtisztítása érdekében rendelte el. Hiszen ha bármelyik festő ábrázolni tudja az eget és az isteneket, a földet és a tengert, az embereket és az állatokat, s a lélektelen dolgokat is, akkor Isten ne lenne képes mindezt megalkotni? Micsoda oktalanság és tudatlanság ilyesmit gondolni Istenről! Azok, akik így gondolkodnak, a legfurcsább hozzáállást tanúsítják:

azt állítják ugyan, hogy Istent dicsérik és megadják neki a tiszteletet, közben azonban vonakodnak őt minden dolog alkotójának elismerni, s ezzel nemcsak azt bizonyítják, hogy nem ismerik, hanem a legförtelmesebb istentelenséget is elkövetik, mert Istent dölyfösnek és tehetetlennek tartják. Mert ha nem Isten lenne minden lény teremtője, akkor úgy tűnne, mintha rangján alulinak tartaná létrehozásukat, vagy nem lenne rá képes. Bizony a legnagyobb istentelenség így gondolkodni. 11. Mert Istennek csak egyetlen tulajdonsága van: a jóság. És ez az egyedül-jó nem gőgös, s nem is erőtlen. Bizony, ez az Isten: a jóságos, a mindenható, aki mindent megalkot. J Minden alkotás Istenből lett; aki tökéletesen jó, és hatalmában áll mindent létrehozni. 12. Ha pedig tudni akarod, hogyan alkot Isten, s a teremtmény miként jön létre, akkor lásd eme gyönyörű hasonlatot: gondolj a magvetőre, aki magot szór a szántóföldre; ide búzát, oda árpát, máshová pedig valami mást. Lásd, ahogyan ide szőlőt ültet, oda almafát, máshová pedig megint csak valami mást. így vet Isten halhatatlanságot a mennybe, változékonyságot a földre, életet és mozgást pedig az egész mindenségbe. Cselekvésének nézetei tehát nem megszámlálhatatlanok, hanem kevesek és könnyen megszámolhatok: összesen négy létezik ugyanis, amihez hozzájön maga Isten és a teremtmény. Ez a hat képez együtt mindent, ami létezik.

185

XXIV

A harmadik természet

Hermész tizenötödik könyvét Aszklépiosznak írja Tatról. Tát az ösvényen küszködő tanuló, aki még a természetszületésben, s így a haláltermészetben áll. Ezért szüntelenül az a veszély fenyegeti, hogy áldozatul esik az ellentétek különös, megtévesztő, gonosz és sajátosan makacs hullámzásának. Olyan gondokkal és kérdésekkel van még tele, amelyeket szinte percenként kellene megoldani vagy megválaszolni. Ezt a Tatot, akit Önök oly jól ismernek, azt az embert, akit -mivel a legnagyobb veszélyek közepette is Tatként viselkedik -oltalmaz a Gnózis világossága, az igazi keresőt, aki egész életvitelével az ösvényre irányul, a Gnózis mindig körülveszi és figyelemmel kíséri, ami az asztrális hatásának természetes következménye. Ezt a Tatot Aszklépiosz kíséri. Önök ismerik már ezt a nevet: ő a segítő, a gyógyító, az orvos, akit a kígyós bottal, a hatalmat sugárzó Merkúr-jellel ábrázolnak. A komoly tanulót, aki az új életvitel mellett kitart és az ösvényt nem hagyja el, egyre észrevehetőbben, hatásosabban és kitartóbban kíséri az élő lélek, s egyre szorosabb kapcsolatuk végül a kígyótüz-oszlopban is megmutatkozik. Tudjuk, hogy csakis az élő, azaz a szellemmel egyesült lélek a valódi segítő és orvos, a teljes ember megszabadítója, aki az egész emberben megmutatkozik. 186

Aki tehát rendelkezik a merkúrbottal, az erős és diadalmas. Aki pedig még nem rendelkezik vele, az gyenge, bukdácsoló, sötétben tévelygő halandó. A tizenötödik könyv első szakasza a következőképpen hangzik: Mivel távolléted alatt a fiam, Tát, felvilágosítást kért a világmindenség mibenléte felől, s ezt az oktatást nem engedte későbbre halasztani (mivelhogy az én fiam, és fiatal tanuló, aki csak nemrég szerzett tudomást a dolgokról), kénytelen voltam részletekbe bocsátkozni, hogy a tant könnyebben megközelíthetővé tegyem a számára. Ezzel azt a tanulót ábrázolják, akiben az élő lélek még nem nyilvánult meg, ahogy az a Pistis Sophiával is megesett, aki ismételt vezeklő énekek után sem kapott még választ megszabadítójától. De az igaz tanulót ebben az úgynevezett magányban sem hagyják el, hiszen a háromszor nagy Hermész őrködik fölötte. Hermész - mint tudják - a tökéletesen megszabadult emberiség, a másik birodalomban lévő ember magasztos képviselője, mintaképe. Egy a Gnózissal, ő maga a Gnózis, teljességgel azonos Istennel. Tizenötödik könyve pedig azt szeretné tudomásunkra hozni, hogy ha a lélek még nem képes beszélni, vagy még nem ébredt fel teljesen, akkor az ösvényen kitartó komoly tanulónak az egyetemes Gnózis siet a segítségére, a személyiséget és a lelket illetően is, tehát ahogy Tatnak, úgy Aszklépiosznak is. A tizenötödik könyv azért olyan jelentős, mert elmagyarázza a dolgok valódi természetét. Szem előtt kell tartanunk ugyanis, hogy a lélek és a személyiség különböző természetrendből ered. A léleknek a haláltermészetben lakozó személyiséghez kell fordulnia, a személyiségnek pedig az élet természetéből való lélekhez. így aztán a gnosztikus alkímia és a

187

belső fokok igazi gondja az, hogy a léleknek és a személyiségnek először egymás felé kell fordulnia, ezután következik a találkozás, majd az összeolvadás, végül pedig a megváltozás, a transzfiguráció, s mindezek után jön a megszabadulás maga. Ez az ötszörös folyamat azt vonja maga után, hogy először is egy közös kiindulópontot kell találni, készíteni - két olyan természettel és két olyan természetben, amelyek nem tartoznak egymáshoz, amelyek nem járhatnak együtt és nem is szabad összejönniük; mert a személyiségnek teljesen bele kell olvadnia a lélektermészetbe. Az új kiindulópont - főleg kezdetben - valójában egy harmadik természetet alkot. Ennek segítségével érhetjük el a megszabadító életet, és tölthetjük be rendeltetésünket. E harmadik természet mibenlétét illetően persze minden tanulót fel kell világosítani. Egyfelől tehát adva van az élet természete, másfelől pedig a haláltermészet. A jelölt az élet természetének erejében kezdi el útját, és búcsúzik el a haláltermészettől. A kettő között található az ideiglenes harmadik természet, amely sem az egyikhez, sem a másikhoz nem tartozik. A tizenötödik könyv ezzel a harmadik természettel (amelyet gyakorlatilag az ösvénynek nevezhetünk, és egészen más lelkiállapottal jár) kapcsolatos bölcsességet bocsátja rendelkezésünkre. Képzeljék el, hogy bizonyos ideje elhatározták: bejárják az ösvényt, amely a két végletet, az élet természetét és a halál természetét ugyan nem köti össze magától értetődően, de öszszekapcsol/za/ja, ha önök az első pillanattól kezdve egy harmadik természetet alakítottak ki maguknak. Az ösvény nem eleve adott, maguknak kell kitaposniuk. Ez nem valami kikutatott, hivatalos harmadik természet, hanem mindenkinek magának kell életre keltenie, önmagának kell utat vágnia. Ha valaki azt mondja: „Mutasd meg nekem az ösvényt, akkor talán elhatáro188

zom, hogy rátérek", akkor Ön ennek nem tehet eleget, mert az Ön ösvénye csakis az Öné, az Ön harmadik természete, s ezen senki mást nem vihet magával, mert a harmadik természet akkor kezdődik, amikor Ön elkezdi, s akkor nyilatkozik meg, amikor Ön igazi tanulóvá válik. Ami azonban lehetséges és kívánatos, sőt szinte szükségesnek nevezhető, az az, hogy a csoport teljes önátadásban, felebaráti szeretetben és viszálymentességben együttműködve egy közös harmadik természetet hozzon létre, amelyet bárkának, égi hajónak vagy élő testnek is neveznek. Minél tartósabb ez a bárka, minél jobban megfelel a követelményeknek, vagyis minél közelebb áll ez a harmadik természet az élő természethez, annál jobban és hamarabb teljesedik ki az ösvény. Elméletileg tehát minden tanulónak magának és önállóan kell létrehoznia ösvényét, harmadik természetét; gyakorlatilag azonban a legnagyobb jelentőséggel bír az, hogy a csoport együtt haladjon rajta az isteni törvény utasításai szerint. A harmadik természet sok tekintetben magányos és veszélyes ösvény. Ha ugyanis az én még túlsúlyban van, akkor rendellenességek alakulhatnak ki. Mint tudja, a törvény azt mondja: szeresd Istent mindenek felett. így aztán ha az isteni célra irányul, akkor ez az irányulás feltárja Ön előtt az ösvényt. A törvény azonban azzal folytatja, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Ha Ön valóban tanuló, és harmadik természete már megnyilvánult Önben, akkor nem csupán Isten iránt van szeretet Önben, hanem a teremtménye iránt is. Ha előre és felfelé halad, akkor az Önben és Önnel lévő szeretet arra fogja ösztönözni, hogy felebarátját tökéletesen szeretettel szolgálja, s így a csoportegység magától értetődővé válik. Biztosan tudja, hogy az egyetemes szeretetet gyakorló életvitel a gnosztikus tanulóság kulcsa, s hogy ennek a szeretetnek viszálymentességgel kell kezdődnie és folytatódnia. Ha hajlandó ebbe belépni, akkor megnyílik Önnek a harmadik természet, 189

és tulajdonképpen akkor kerül be igazán, a csoportba, az égi hajóba, azaz a csoport harmadik természetébe. A harmadik természet a tanuló és a csoport számára természettudományos tény. Ahogyan mondtuk, ez a természet mindenütt-jelenvalóvá lesz, mihelyt Ön Istenre, azaz a Gnózisra vagy Samballára irányul. Ha az olvasó ezt megértette, akkor egy lépéssel tovább mehetünk a bölcsesség ösvényén, és feltehetjük a kérdést: Mi a természet? Természeten mi megnyilvánulási teret értünk, látható, felismerhető, megtapasztalható értékekkel, erőkkel és dolgokkal. Hermész azt mondja: Mert ami teremtetett, az másvalaki által jött létre. Semmi sem létezhetett tehát a teremtés előtt azon kívül, aki soha nem keletkezett: s ez a teremtő. Rendjén való dolog-e, hogy csak Istennek mondjuk? Vagy nevezzük Alkotónak is? Netán Atyának? Esetleg mindháromnak? Istennek a hatalma miatt; Alkotónak a tettei miatt; Atyának a jósága miatt? Hermész így folytatja: Minden további szószaporítás helyett meg kell különböztetnünk ezt a kettőt: a teremtményt és a teremtőt. Mert kettejük közt nincs közvetítő, nincs harmadik. Ne feledjék, hogy Hermész itt az ösvényen lévő tanulóhoz beszél, aki teljesen tudatosan harmadik természetében áll, az egyetlen célra, Istenre irányulva. Csakis így kelhet életre Isten hatalma, hatása és jósága. Ezen nem a gonoszság teremtményét, a roszszat és a szégyenleteset kell érteni, hiszen mindezt nem Isten hozza létre, hanem a szenvedélyek. Hermész ezt tovább is magyarázza a tizenötödik könyvben, amire még visszatérünk. 190

Lássák tehát a következőket: mi, természetszülte emberek, akik a haláltermészetből valók vagyunk, elhatározzuk, hogy az eredeti életterületre, a tökéletesség Samballájára irányulunk. Ezt az elhatározást nem csupán gondolatban vagy érzelmi fellángolásból tesszük, hanem végre is hajtjuk az új életvitellel, amelybe teljesen bele is merülünk. Ezt cselekedve pedig felhívjuk Isten mindenütt jelenlévő erejét. Ebben az erőben és ez által személyes asztrális terünkben egy olyan hatás keletkezik, mely az asztrálisból az éteribe, és onnan az anyagba is átgyűrűzik. Bennünk és körülöttünk így egy megnyilvánulás, alkotás jön létre, amely teljesen abban a jóságban, szeretetben és bölcsességben áll, amely Isten. így jelenik meg a valóságban, közvetlenül Isten háromsága. A láthatatlan láthatóvá válik alkotásában, a teremtményben, méghozzá teljesen a teremtmény létállapotának megfelelően. Emiatt van a harmadik természet-megnyilvánulás is a változékonyságnak alávetve, mert ha a tanuló halad, s így Aszklépiosz és Tát újra eggyé válik a hermészi szárnyak oltalmában, akkor a harmadik természet megnyilvánulása is folyamatosan változik. Mert az alkotó együtt halad teremtményével egészen a jó végig.

191

XXV

Tát, Aszklépiosz és Hermész egyesülése

Az előző fejezetben filozófiai értelemben valamelyest már megismerkedtünk a három természettel. Tapasztalatból ismerjük a haláltermészetet; és egy kicsit, távolról az élet természetét is - az irodalomból, a Szellemi Iskolán keresztül, és remélhetőleg a Gnózis világossága által, mely megérintett bennünket. Ezek között terül el az úgynevezett harmadik természet, amely a másik kettőtől teljesen el van választva, s amelyet a jelölt maga készít magának az ösvény bejárásával, az új életvitellel. Ez az a természet, amelyet a csoport is létrehoz - az égi hajó, a bárka képében - mindenki hasznára. Mindennek célja pedig Tát, Aszklépiosz és Hermész egyesülése a tökéletességben. Továbbra is szem előtt kell tartaniuk azt, amit már tapasztalataikból és megfigyeléseikből is tudnak, nevezetesen hogy minden, ami csak megnyilvánul, minden teremtett dolog a legkisebb részletekig az egyetlen teremtőből és őáltala született, lett, illetve jött létre. ...a teremtő nélkül tehát semmi sem keletkezik és semmi sem létezhet. Ha a teremtőt és a teremtettet elválasztjuk egymástól, akkor mindkettő elveszíti lényegét, mert megfosztották a másik, kiegészítő felétől. 192

Hermész azt szeretné világossá tenni: szó sincs arról, hogy sorsunk eleve elrendelt módon, akaratunktól függetlenül peregne le. Amikor ugyanis a teremtmény megszületett a teremtőből, szabadságot is kapott, maga választhatja meg a célját, és teljes cselekvési szabadsággal rendelkezik, mely a mindenségi megnyilvánulás leghatalmasabb erejéből, magából Istenből fakad. Azt is szabadon megteheti, hogy eltávolodik, elválik alkotójától. Ezért mondja a klasszikus rózsakereszt: Istenből született, ex Deo nascimur. Az Ön mikrokozmosza monádként Istenben fogant. E mikrokozmosz magelve lélekként úgyszintén Istenből született. Még az Ön személyisége is, bár efóldi eredetű, és sok gonoszság terheli, szükségrendi testként mégis ugyancsak az Istentől kapott lehetőségekből jött létre. Az egyetlen törvény, az Istenből születés törvénye tehát még a legmélységesebb bukásban is érvényes marad. Létünk lényege szerint Istenből születtünk, s ez továbbra is érvényes; bármilyen elfajulás ment is végbe közben - és alkotja most börtönünk falait -, az Istenből-születettség tény marad. Lássák be, milyen nagyszerű ez. Mert amelyik tanuló rátér az ösvényre, az egészen biztos lehet a jó végben: „Aki befogadja őt, hatalmat ad annak, hogy újra Isten gyermeke legyen". Ez a János evangéliumának bevezetőjében található „újra" szó arra utal, hogy megszabadíthatjuk magunkat a börtönből, amely gyakorlatilag távol tart bennünket Istentől. Ha tökéletesen új életvitellel a tiszta őseredetükre irányulnak, akkor egy szempillantás alatt létrejön a kapcsolat Istennel. „Isten a hatalma miatt; Alkotó a tettei miatt; Atya a jósága miatt." Egy erő jön el hozzánk, mely mindent betölt; hatást gyakorol, majd egy folyamatot indít el, s megszüli a egyedül-jót. Az ellenfél hatalmát, a haláltermészet hatását és a gonoszt, melyet ez a természet keltett az Ön Istenből született rendszerében, 193

arányaiban össze sem lehet hasonlítani a háromszoros isteni tulajdonsággal. Szükséges és magától értetődő azonban, hogy teljesen elbúcsúzzon az Önben lévő háromszoros gonosztól az „in Jesu morimur" révén, azaz azáltal, hogy Jézusban meghal, az endúra által, s hogy így megszabaduljon a vértől, a karmától és a haláltermészettől. Tulajdonképpen könnyűszerrel legyőzheti önmagát, mert Ön mérhetetlenül erős. „És ne gondold, hogy a Teremtő bármi rosszat vagy rútat elrendelne. " Akkor hogyan keletkezett a gonosz, amely már annyiszor keresztülhúzta számításainkat és annyiszor félrevezetett bennünket? kérdezik sokan. Hermész így válaszol: A rossz és a csúf olyan tényező, mely elválaszthatatlanul ösz-szefügg a létrehozatallal, ahogyan a vassal rozsda, a testtel pedig tisztátalanság jár. Az alkotott dolgok elhasználódása, felemésztődése okozza ezt a mellékhatást, amit mi rossznak nevezünk. Isten a változékonyságot éppen az alkotás megtisztítása érdekében rendelte el. Mit tartsunk erről a válaszról? Minden tisztátalanság avagy szenvedély egyértelműen kedélyhullámzás, és a szívvel is közvetlen kapcsolatban áll, mindenekelőtt pedig a tímusszal (thymus), azaz csecsemőmirigygyei. A tímusz, a szív és a mellcsont (a sternum) - mint tudják - hármas egységet képez. A csecsemőmirigy fontos belső elválasztású szerv, amely hormonokat, mégpedig nemi hormonokat termel. Na mármost: az embernek két nemi szerve van, az egyik a főszentélyben (a fejben), a másik a medenceszentélyben. A fejben ez a pajzsmirigy, az agyalapi mirigy és a gége; az altestünkben pedig az ivarmirigyek és a nemi szervek. A két rendszer - a fej és a medence - együttműködik, s így mindkettőnek megvan a belső elválasztású szerve is. Mindkét említett szerv működését, azaz a 194

fej és a has tájék belső elválasztását - vagyis hormontermelését a tímuszhormon uralja, ellenőrzi és irányítja. A szív hatalmas érzületrendszere az érintkezés központja. A mellcsonttal, ezzel a páratlan, radarként működő szervvel Ön benyomásokat fog fel, és ezeket a mások gondolataira, érzéseire és cselekedeteire vonatkozó benyomásokat, mindenekelőtt azokat, amelyek emberektől és dolgoktól jönnek, felveszi a szívébe, és ott feldolgozza. Az eredmény a tímuszt hormontermelésre készteti, s erre a hormonra, ennek minőségére és fajtájára válaszol a két alkotó szerv a fejben és a medencében. Ebből a két szervből aztán sürgetés indul ki, egy alkotóösztön, afféle megnyilatkozási hajlam, és ez a törekvés valamilyen cselekvésre unszol, serkent bennünket, megmozdítva vagy a fejet, vagy az úgynevezett alantas alkotószerveket, vagy mindkettőt. Ez mindig az idegéter feszültségével és az életerő tékozlásával jár, hiszen nyilvánvaló, hogy e hormonhatás és következményei a vért és az idegétert is ehhez a hatáshoz igazítják. Amikor pedig az Ön vére és idegétere ebbe az állapotba került, akkor minden egyes szerv - tehát a szív háromszoros rendszere is - igazodik hozzá. így zárul a kör - és a bilincs. Ha tehát sternuma egy bizonyos benyomásra, befolyásra vagy érzelemre hangolódik, akkor elkerülhetetlenül bekövetkezik annak felvétele, feldolgozása, az ehhez igazodó hormontermelés, a szív és a fej megelevenítése és az erre szükségszerűen bekövetkező reakciók. Természetszülte emberként Ön rengeteg ehhez hasonló körforgás rabja. Egész sor befolyásra hangolódott rá, s mihelyt valaki mond vagy tesz, illetve nem mond vagy nem tesz valamit, esetleg bizonyos állapotba kerül, vagy a fénysugarak meghatározott beesési szöget zárnak be, netán a légköri viszonyok adnak okot rá - nos, akkor Ön hormonálisán ilyen vagy olyan indítékból reagál erre, mentálisan (gondolatilag) és ezzel asztrálisan (érzelmileg) is, valami csípős megjegyzéssel vagy 195

sajnálatos cselekedettel, illetve valami olyan feszültséggel, amely valamilyen módon megbosszulja magát. A másokra irányuló támadáson kívül ugyanis ezáltal önmagát és egész életterületét is egyre erőteljesebben mérgezi. Tulajdonképpen ez hozta létre a gonoszságot és az egész haláltermészetet. A főszentély alkotóösztöne, alkotó cselekedetei és reakciói, vagyis a fejünkben felhorgadó szenvedélyekre adott hormonális válaszok sok esetben jóval erkölcstelenebbek, végzetesebbek, halálosabbak és ördögibbek a medenceszentélyen keresztül kiélt legerkölcstelenebb kicsapongásnál is. Egyelőre semmiképpen sem bátorkodhatnak a fej alkotószervét magasabb rendű alkotószervnek nyilvánítani. Mert ez a legalantasabb és legaljasabb, amit csak el lehet képzelni. Az előzőekben arra kértük Önöket, azért esedeztünk Önökhöz, hogy velünk együtt lépjenek be a viszálymentességbe. Hogy miért? Most már belátják, ugye? Hogy a csoporttal és annak minden tagjával véget vessünk ennek a legmocskosabb és legistentelenebb erkölcsi romlottságnak, amit a haláltermészet hozott létre és tart fenn; vagyis a főszentély erkölcstelenségének, amelyet a szenvedélyek okoztak és tartanak életben. Ha Ön állat módjára él, attól még a világ folyását nem teszi tönkre, hiszen akkor Ön mindössze csak egy állat. Ha azonban királyi templomát, Olümposz tornyának toronyszobáját, ahol Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjét kell megünnepelni, a főszentélyt alacsonyítja ördögtanyává, ahonnan istenkáromlásait, bíráló gondolatait és megjegyzéseit, gyűlölséget, ellenszenvét és feszültségeit villámként lövöldözi szerteszét, ezáltal gyilkolva embertársait, olyan következményekkel, amelyek a kéj gyilkosságnál is rosszabbak, akkor mérhetetlen bűnnel terheli meg magát. Ezeket a szenvedélyeket ne minden élet urának számlájára írják; hanem velünk együtt szabadítsák meg magukat a szenvedélyek kényszerzubbonyától és következményeitől: támadják 196

meg az önmaguk által alkotott ellenfelet a viszálymentesség fegyverével, oly messzemenően és tökéletesen, hogy végre háromszoros szívrendszerük is az isteni tulajdonságra hangolódhasson. Hogy Hermész mit ért ezen, azt a következő fejezetben világítjuk meg.

197

XXVI

Isten tevékenységének hat nézete

Mert Istennek egyetlen tulajdonsága van csak: a jóság. És ez az egyedül-jó nem gőgös, s nem is erőtlen. Bizony, ez az Isten: a jóságos, a mindenható, aki mindent megalkot. Minden alkotás Istenből lett; aki tökéletesen jó, és hatalmában áll mindent létrehozni. Ha pedig tudni akarod, hogyan alkot Isten, s a teremtmény miként jön létre, akkor lásd eme gyönyörű hasonlatot: gondolj a magvetőre, aki magot szór a szántóföldre; ide búzát, oda árpát, máshová pedig valami mást. Lásd, ahogyan ide szőlőt ültet, oda almafát, máshová pedig megint csak valami mást. így vet Isten halhatatlanságot a mennybe, változékonyságot a földre, életet és mozgást pedig az egész mindenségbe. Cselekvésének nézetei tehát nem megszámlálhatatlanok, hanem kevesek és könnyen megszámolhatok: összesen négy létezik ugyanis, amihez hozzájön maga Isten és a teremtmény. Ez a hat alkot együtt mindent, ami létezik. Isten azon tulajdonsága, amelyet az Úr jókedvének neveznek, s amely teljes mértékben a jóból áll, tulajdonképpen Isten sugárbőségére vonatkozik, amellyel a mindenségi megnyilvánulásban az ősanyag végtelen óceánjában megmutatkozik. Gondol198

janak csak bele ebbe a fennkölt tevékenységbe: Isten ereje, mely az csillagközi asztrális térben megnyilatkozik. Ebben az asztrális térben atomilag bármilyen megnyilvánulás lehetséges, hiszen minden feltétel megvan hozzá. Ezt a teret egy hatalmas, semleges, magas rezgést keltő sugárzás tartja tökéletesen tiszta állapotban. Semmilyen szenvedélyből fakadó következmény, bármilyen szenvedélyből eredjen is, nem hatolhat be ide, és nem tevékenykedhet ebben a térségben. Nos, ezen a területen dolgozik Isten ereje, hatalma és eszméje. Minden élet Ura az asztrális ősanyag egy részében nyilvánítja meg a világra és emberiségre vonatkozó ideáját. Ez az idea kizárólag csak jó lehet: ő maga a jóság. Ahogy a csillagközi térben, úgy a bolygói asztrális területen is Isten szelleme megnyilvánulásra ösztönzi a jót. Mivel Isten Szelleme a mi bolygói térségünkben miránk, természetszülte emberekre, s a bolygói megnyilvánulásban kijelölt feladatunkra irányul, s mert Isten Szelleme a leghatalmasabb erő, ezért bármilyen létállapotban vagyunk is, magától értetődik, hogy az élet számtalan nehézségéhez képest nem is olyan nehéz Isten e nagy erejével kapcsolatba lépnünk. Az egyedül-jó tehát nagyon közel van hozzánk. Ahhoz, hogy összeköttetésbe kerüljünk vele, mindössze arra van szükség, hogy az erre vonatkozó törvényt életvitellel és életbeteljesítéssel belső indíttatásból megvalósítsuk. És figyeljék meg, hogy a törvény ily módon való betelj esítésének eredménye életünkben azonnal és teljes egészében megmutatkozik. Ne higgyék azonban, hogy mihelyt az egyedül-jó dolgozni kezd bennünk, rögvest és kizárólag csak öröm, békesség és boldogság lesz az osztályrészünk. Mert az a természetszülte ember, aki csak az örömöt, békességet és boldogságot élvezi, biztos, hogy nem részesült az egyedül-jó érintésében. Ismerik a közmondást, amely szerint a szerelem gyötrelem. Hiszen nagyon sok mindent ki kell még égetni belőlünk. A tanulónak 199

késznek kell lennie arra, hogy az isteni szeretet tüze megtámadja és megtisztítsa. És lásd, „hogyan alkot Isten, s a teremtmény miként jön létre: Isten halhatatlanságot vet a mennybe, változékonyságot a földre, életet és mozgást pedig az egész mindenségbe." Értsék meg ezt az igét, mert az egész Gnózis nyilatkozik meg benne. Az igazi szent földet tekintve az a dolgok isteni rendje, hogy két tényező van adva: a születés és a halhatatlanság. Az igaz, valódi születésben pedig, amelynek középpontjában a léleknek kell állnia, szüntelen változásról van szó: ez az eredeti, tiszta dialektika. E változás célja a folytonos előrehaladás - a születéstől a gyarapodáson át igazi fejlődésben erőről erőre és dicsőségről dicsőségre, örökkévaló halhatatlanságban. Ezt a születést akadályozza a mi természetes születésünk, akadályozzák a szenvedélyek és következményeik. Ezért kíséri a mi születésünket szüntelenül a betegség és az összetörést, megsemmisülést jelentő halál. Ezért szembesít bennünket Hermész tizenötödik könyve a nagy feladattal, amelyet mindegyikünknek meg kell tanulnia és be kell töltenie: a természetes születésből önátadás révén az istenszületésbe kell átlépnünk, új életvitelben. „így nem létezik oly sok dolog: számuk csekély, és könnyen áttekinthetők: Isten és a belőle való megszületés. " A földön azután is lesz változékonyság, de a halálban nem lesz már semmi ijesztő. Megsemmisítő jellege megszűnik, mert minden változás a halhatatlansághoz igazodik majd. Zárjuk ezt a fejezetet a klasszikus rózsakeresztesek igéjével: Istenből születünk, azaz azonmód új életre kelünk. Jézusban meghalunk, azaz a régi, természetszülte életünket megsemmisítjük, és új születéssel rátérünk a harmadik természet megalkotására, az ösvényre, s végül a Szent Szellem által újjászületünk a tökéletes halhatatlanságban. 200

XXVII

A tizenhatodik könyv: Hermész Anionhoz a lélekről 1.Hermész: A lélek egy testetlen lény, s létvalóságán az sem változtat, ha testben tartózkodik. Mert lényege szerint szüntelen mozgásban van. A gondolathatások által önállóan mozog, nem más mozgatja - sem valamiben, sem valamire nézve, sem valamiért. Mert létezik, mielőtt az erők hatni kezdenek, és az előbb levőnek nincs szüksége a később érkezettre. 2.A „ valamiben" a hely és az idő, a természetes fejlődés mozgása; a „ valamire nézve " az összhang, a saját forma vagy alak; a „ valamiért" pedig a test. 3. A hely, az idő és a természetes gyarapodás mozgásfogalma csupán a test érdekében létezik. Ezek a fogalmak eredetük szerint rokonok, már amennyiben igaz az, hogy -egy testnek helyre van szüksége (hiszen hely, azaz tér nélkül nem jöhet létre); -hogy a test természetes változásnak van alávetve (idő és természetes mozgás nélkül nincs természetes változás); -valamint az, hogy összhang nélkül nem lehet testet alkotni. 4. Tér és hely tehát a test érdekében létezik: mivel ugyanis a test változásai a térben mennek végbe, ennélfogva a tér akadályozza meg azt, hogy a változó lény megsemmisülik

jön. A változás következtében kerül a test egyik állapotból a másikba. S noha ekkor megfosztatik előző létállapotától, ennek ellenére mégiscsak összetett test marad. Ha pedig már valami mássá változott, akkor azt a létállapotot birtokolja. A test így test marad, csak az állapota nem ismer állandóságot. A testnek tehát csupán az állapota változik. A hely és a tér testetlen — az idő és a természetes mozgás ugyancsak. Ezek mindegyikének megvan a maga sajátossága. A hely sajátossága a befogadóképesség, az időé az, hogy képes megszakítani és hozzátenni, a természetet a mozgás jellemzi, az összhangot a barátság, a test a változást képviseli, a lélek pedig saját azonosságán gondolkodik. Minden mozgatottat a mindenség mozgatóereje mozgat. Mert a mindenség természete kétféle mozgást tesz lehetővé a maga számára: az egyiket saját teljesítőképességénél fogva, a másikat a hatáskeltő képességéből végezheti. Az első az egész világot áthatja és belülről tartja össze; a második bővüléshez, gyarapodáshoz segíti a világot és kívülrőlfogja össze. Ez a két mozgás mindenben egyidejűleg lép

fel

" '

A mindenség természete hoz létre mindent és tesz képessé a gyarapodásra, egyrészt azzal, hogy hagyja, hadd vesse el önnön magját, másrészt pedig azzal, hogy mozgásban lévő anyaggal ajándékozza meg. Ez a mozgás felhevíti az anyagot, s így tűz és víz keletkezik. A tűz erővel és hatalommal van tele, a víz tétlen. A vízzel szemben ellenséges érzületű tűz a víz egy részét kiszárítja, így jött létre a föld, mely a vízből lett. A föld körüli víz további párologtatásával e háromból - a vízből, földből és tűzből - gőz szabadult fel. így keletkezett a levegő.

9.Ezek az elemek aztán az összhang törvénye szerint összekeveredtek: a meleg a hideggel, a száraz a nedvessel. Az elemek egyesülése révén életlélegzet és mag született: a mag pedig megegyezett az őt beburkoló életlélegzettel. Ha ez az életlélegzet egyszer beereszkedett a szülőméhbe, akkor nem marad hatástalan a magra nézve. Megváltoztatja a magot, amely ezáltal növekedni kezd és kiterjedést nyer. A kiterjedés során a mag egyfajta külső formát vonz magához, és annak alakját ölti magára. Ez a forma burok gyanánt szolgál belső alakja számára. így jut minden dolog saját külsőhöz. 10.Az életlélegzet ugyan a szülőméhben nem nyert élethez kellő mozgást, csupán az eleven gyarapodás lehetőségét, ez utóbbi azonban lehetővé tette, hogy az élethez szükséges mozgás is szép lassan létrejöjjön, s hogy benne megfoganhasson a gondolkodó élet, mely oszthatatlan és állandó, s e megváltoztathatatlanságát soha nem veszíti el. 11.Ez vezet aztán a számokkal összhangban mindannak a megszületéséhez, ami a méhben létezik; segít a születési folyamatnál, és támogatja a születendő világra jöttét. A legközelebbi lélek pedig hozzá igazodik, nem a vele született tulajdonságok alapján, hanem a sors végzése szerint. Hiszen természeténél fogva a lélek semmiképpen sem kívánna testben lenni. 12.A lélek csupán a végzet iránti engedelmességből ajándékozza meg a megszülető lényt a tulajdonképpeni élet gondolatmozgásával és gondolatanyagával: a lélek behatol az életlélegzetbe, és abban életet keltve mozog. 13.A lélek testetlen lény, s ha teste lesz, akkor már nem képes fenntartani magát. De minden testnek létezésre van szüksége, olyan életre, mely az Isten-rendben gyökerezik. 14.Ami csak születik, az mind a változásnak is alá van vetve; mert minden, ami megszületik, az bizonyos nagysággal jön a világra. Mert születésekor gyarapszik, a növekvés 203

aztán csökkenésbe megy át, s azt a feloszlás, a szétesés követi. 15.A megszületett a léleklétből él, azaz a lélekkel kapcsolódik össze, hogy élő formát ölthessen. Ami azonban más tekintetben a létezést okozza, az marjával korábban is létezett. 16.Léten azt értem: értelemmel megáldottnak lenni és részesülni a gondolkodó életben. Márpedig a gondolkodó életet a lélek teszi lehetővé. 17.Ami megszületett, azt élete miatt élőlénynek nevezik; gondolkodási képessége miatt értelmesnek; teste miatt pedig halandónak. A lélek viszont testetlen, minthogy erejét töretlenül megőrzi. Hiszen hogyan beszélhetnénk élőlényről, ha semmi lényeges nem lenne benne, ami életet adjon neki? Éppily kevéssé lehetne szó értelmes lényről, ha nem létezne gondolkodásmód, amely a gondolkodó életet eszközli ki. 18.A test összetétele miatt azonban a gondolkodás nem mindenkiben jut el az összhangig. Ha ugyanis megszerkesztésekor túltengett a tűz heve, akkor az illető könnyelmű lesz, izgága és heves; ha viszont a hideg került túlsúlyba, akkor nehézkessé és restté válik. A természet az, amely az összhang érdekében a test összeállítását elvégzi. 19.Háromféle összhang létezik: a meleg szerinti, a hideg szerinti és a közbülső. A természet a csillagok együttállását éppen uraló bolygónak megfelelően végzi munkáját. A lélek pedig, mely a sors döntése szerint testet kapott, ezt elfogadja, és a természet művét élettel ajándékozza meg. 20.A természet tehát a test összhangját a bolygók állásához igazítja, azaz úgy egyesíti a különböző elemeket, hogy azok a csillagok harmóniájának megfelelő összhangban legyenek egymással. A csillagok összecsengé-sének ugyanis éppen ez a célja: mindent a sors rendeléséhez hangolni. 204

21.A lélek tehát egy önmagában tökéletes lény, amely a kezdetkor a sors rendelésének megfelelő életet választott magának, és olyan formát vonzott magához, amely pezsgő életerőből és vágyakozásból tevődik össze. 22.Az életerő a léleknek anyagként áll rendelkezésére. Amikor ez az életerő a lélek elképzeléseinek megfelelő létállapotot alakított ki, akkor bátorsággá változik, és a gyávaság nem gyűri le többé. A vágy úgyszintén anyagként kínálkozik fel. Amikor aztán eléri a lélek megfontolásainak megfelelő létállapotot, akkor önmérsékletté változik, és nem hagyja többé, hogy az élvhajhászás irányítsa. Mert a lélek értelmi képessége tölti be azt, ami a vágyból hiányzik. 23. Ha pedig az életerő és a vágy együtt halad; ezáltal össz hangba kerül; s mindkettő továbbra is a lélek értelmi ké pességéhez igazodik, akkor együttesük megfelelő maga tartássá válik. Mert az így elért, jól kiegyensúlyozott lét állapot határt szab az életerő túltengés ének, a vágyat vi szont kiegészíti azzal, ami hiányzik belőle. 24.Ennek során a gondolkodási képesség vezeti őket, amely -saját, megfontolt értelmének hála - a maga ura, és így hatalma van önnön értelme fölött. 25.A lélek lénye az úr, aki kormányoz és vezet, a benne foglalt értelem pedig tanácsadó. 26.A lélek lényének megfontolt értelme azon gondolatok öszszege, amelyek az értelem nélküli, oktalan lénynek is értelmi képességet adnak. Ez a lehetőség magához a képességhez viszonyítva gyenge és homályos, az oktalannal szemben azonban mégis értelmes, ahogyan a visszhang viszonyul a hanghoz, avagy a Holdvilág a Naphoz. 27.Az életerőt és a vágyat az értelmes latolgatás hozza tehát összhangba; ez a kettő kiegyensúlyozza egymást, és magához vonzza a - szüntelenül körbe-körbe járó - értelmes gondolatmenetet. 205

28.Minden lélek halhatatlan, és állandó mozgásban van. Az általános ismertetésben elhangzott, hogy mozgást vagy erők vagy testek hoznak létre. 29.Kijelenthető továbbá, hogy a lélek nem abból a valóságból keletkezett, amiből az anyag, hanem egy másikból. Mert a lélek testetlen, miként az is, amiből keletkezett. Mindannak ugyanis, ami csak létrejön, szükségképpen valami másból kell születnie. 30.Minden lény, amely megszületik, majd a megsemmisülésnek vettetik alá, szükségképpen kétféle mozgást végez; az egyik a léleké, amely által a lény mozog, a másik pedig a testé, amely által a lény előbb gyarapszik, majd fogyatkozik, s végül széteséssel feloszlik. így magyarázom a múlandó testek mozgását. 31.A lélek szüntelenül mozgásban van, mert őt magát is mozgatják, s a mozgást más dolgokra is átruházza. Ebből a szempontból minden lélek halhatatlan, és szakadatlan mozgásban van, mert saját fajtájának hatása mozgatja. 32.Léteznek isteni, emberi és értelemmel nem rendelkező lelkek. Az isteni lélek saját isteni testének hatóereje, mert ebben a testben mozog, s ezzel a testet is mozgásra készteti. 33.Ha megszabadítja magát a halandótól, akkor - megszabadulva attól, ami benne nem felelt meg az értelemnek — belép az isteni testbe, amely örökkévaló mozgásban hordozza magával a világmindenségen át. 34.Az emberi lélek is birtokol valamit az isteniből, emellett azonban az értelmet nélkülöző tényezőkkel, a vággyal és az életerővel is kapcsolatban áll. Ezek a tényezők kétségtelenül halhatatlanok, mindaddig, amíg csak erők maradnak; ámde halandó testekben lakoznak. Emiatt igencsak távol állnak a lélek isteni részeitől, amelyek az isteni testben lakoznak. 35.Az oktalan lények lelke életerőből és vágyból áll. Azért nevezik őket értelem nélkülinek, mert nincs meg bennük a lélek értelmes nézete. 206

36.Negyedszer pedig és végezetül, gondolj a lélektelen dolgok lelkére, mely az adott testen kívül tartózkodik ugyan, ám befolyásával mozgatja azt. Ez a lélek csak egy isteni testben mozoghatna - így aztán itt a dolgokat közvetetten, mondhatni másodkézből mozgatja. 37.A lélek tehát egy örök, értelemmel megáldott lény, mely a gondolkodás képében saját értelemmel bír, s ha egyesül egy testtel, akkor összhangot kereső gondolkodásmódot ölt magára, ha viszont megszabadult a fizikai testtől, akkor önálló, szabad, és az isteni világhoz tartozik. A lélek uralja önnön értelmét, és azt, ami életre kel, gondolataival összhangban álló mozgással ajándékozza meg - ezt nevezik életnek. A lélekre ugyanis jellemző, hogy saját lényének egy részével ajándékoz meg másokat. 38.Kétfajta élet és kétfajta mozgás létezik tehát. Az egyik a lélek lényének mozgása, mely a lélekre korlátozódik, a másik pedig a természetszülte testé, amely általános. A lélek mozgása önálló, a testé kényszerű: mert minden mozgatott az őt kényszerítő mozgásnak van alávetve. A lélek mozgása azonban elválaszthatatlan a szeretettől, mely őt az isteni valósághoz vezeti. 39.A lélek valóban testetlen, mert nem része a fizikai testnek. Ha ugyanis teste lenne, akkor nem lennének gondolatai, és nem rendelkezne értelemmel, mert minden test gondolatok nélkül való. Az élőlény ellenben életlélegzetét annak a ténynek köszönheti, hogy részesül a lélek lényében. 40.Az életlélegzet vagy szellem a testhez tartozik, az értelem pedig a lélek lényéhez. Az értelem a szépet teszi megfigyelése tárgyává; az érzékszervekkel észlelő szellem viszont jelenségeket különböztet meg, és az érzékszervekre terjed ki, amelyek a részeit alkotják - más szóval a szellem a látóképesség szelleméből, a hallás szelleméből, a szaglás szelleméből, az ízlelés szelleméből és a tapintás szelleméből áll. Ha a testnek ez az életszelleme vagy 207

életlélegzete egyfajta értelemmé vált, akkor érzékszervi-leg észlel. Ha azonban nem így tesz, akkor a dolgokat csak beképzeli. 41.Mert a testhez tartozik, és mindenre fogékony. Az értelem ezzel szemben a lélek lényegéhez tartozik, és belátás valamint megértés alapján ítél. Az értelem sajátja, hogy az isteni dolgokat is ismeri, míg az életszellem csak elképzeléseket (azaz látszatot) alkot magának. Életerejét az életszellem a környező világtól kapja; a lélek életereje viszont önmagából származik. 42.Létezik tehát a lélek lényege, valamint az értelem, a gondolat és a belátás (a megértés képessége). A képzelőtehet-ség és az érzékszervi észlelés a belátáshoz (a megértéshez) járul hozzá. Az értelem a lélek lényéhez tartozik, a gondolatok pedig az értelmen keresztül képződnek, és összefolynak a belátással (a megértés képességével). Ez a négy, mely áthatja egymást, egyetlen alakká vált, a lélek alakjává. 43.A lélek belátásához hozzájárul a képzelőtehetség és az érzékszervi észlelőképesség. Az utóbbi kettő azonban nem állandó, hanem egyszer túloz, másszor hiányos, vagy eltér egymástól. Minél inkább el vannak választva a belátástól, annál silányabbak. Ha azonban a megértés képességét követik és engedelmeskednek neki, akkor a tudás közvetítésével összhangba kerülnek a magasabb értelemmel. 44.Mindannyian rendelkezünk a választás lehetőségével: szabadságunkban áll a jót vagy - akár anélkül, hogy akarnánk - a rosszat választani. A gonoszhoz kapcsolódó döntés a testi természethez közelít. Aki így dönt, azon emiatt a végzet uralkodik. Másfelől viszont a gondolkodó lény bennünk, a magasabb értelem önálló és mindig ugyanaz marad, s ezért a végzet nem befolyásolhatja. 45.Ha azonban a gondolkodó lény elfordul a Logosztól, mely mindent létrehozott, s aki az első Isten után az első, akkor 208

ezt a lényt is összekötik azzal a tervvel, amelyet a természet minden teremtett dolog számára létrehozott. Ha tehát a lélek egyszer kapcsolatba lépett a teremtettel, akkor - noha nem tartozik a természet által teremtett dolgokhoz - ő is a sorsnak lesz alávetve.

209

XXVIII

A lélek létezik

Térjünk rá Hermész tizenhatodik könyvének megbeszélésére, melyet majd a tizenhetedik könyv, az Igazság könyve követ, s ezzel valamelyest elláttuk feladatunkat: az ifjú Gnózist megajándékoztuk Hermész Triszmegisztosz ős-Gnózisának modern magyarázatával és az eredeti szöveg új fordításával. Talán ismeretes már Önök előtt, hogy a Corpus Hermeticumként ismert iratokat a tizenegyedik század körül találták meg. Vágjunk hát bele a tizenhatodik könyv megbeszélésébe, amely Ámonhoz szól. Ámon olyasmit jelent, mint „Isten gyermeke, Isten fia, Isten teremtménye". Itt azonban ne az Úrjézusra gondoljanak, hanem az emberre általában. Mert az ember teremtmény, Isten alkotása. Isten gyermekei vagyunk, Isten tervéből született teremtmények. Az óegyiptomi egyetemes tan két további fogalmát ismerhetjük meg ezúttal, a kétegységként megjelenő Hnumot és Ámont. Mindkettőt kosfejjel ábrázolják, s emiatt gyakran össze is tévesztik őket. Nos, azt mondják, hogy az embert Ámon nemzette, alakját pedig Hnumtól kapta. Ezt a gondolatmenetet többek közt H. P. Blavatskynál is megtalálják. Nem árt azonban egy kicsit mélyrehatóbban is foglalkozni vele. Biztosan hallottak már a világtojásra illetve a tojásból születettekre vonatkozó elképzelésekről, valamint arról a rengeteg zavaros találgatásról, ami ezek kapcsán elárasztotta a világot. A 210

mi felfogásunk szerint a tojással és a tojásalakkal mindig a mikrokozmoszra gondoltak, az aurikus lényre, amely - mint tudják - tojás alakú. Mert mindennek, ami csak igaz emberként él, s aminek Isten terve szerint meg kell jelennie, annak a mikrokozmoszból kell életre kelnie. Ezért leszünk és maradunk mindig is „a tojás szülöttei" - hiszen a mikrokozmoszból kerülünk elő. A régi egyiptomi elképzelés tehát nem is akkora badarság, és semmit sem veszített igazságából és erejéből. Az ember mikrokozmosz formájában való megjelenését egyfajta első alkotásnak nevezhetnénk. Az ember minden lehetőségének, mindannak, amire az ember valaha is képes lesz, ebből a mikrokozmoszból kell előkerülnie. Ennek az első alkotásnak a teremtőjét nevezték Hnumnak, „az idősebbnek". Ebből az idősebből, ebből a mikrokozmoszból, ebből a tojásból kell az igazi, rejtett embernek, Ámonnak előjönnie, aki azonban mégis egy Hnummal, ezért nevezik Hnum-Ámonnak: az idősebb, aki a rejtettet beburkolja, és a rejtett, aki a nagyon öregből megnyilvánul. Pogány elképzelésekről volt szó, de lám, azok egyetemesnek és igaznak bizonyultak... Valójában az egész Corpus Hermeticum egy arra szolgáló tan, filozófia, üdvnyilatkozat illetve módszer, hogy a mikrokozmoszból a rejtettet, Ámont, az egyetlen helyes módon megszabadítsuk, s amely komolyan int mindentől, ami a valódi megnyilvánulástól eltérít bennünket. Hermészről beszélünk, ő a megszabadított. Ő a háromszor nagy. Igen, ő a mikrokozmosz is, a rejtett, végtelenül rejtelmes ember is, valamint a megjelentetett is, a háromszor nagy. Nos, tizenhatodik könyvében Hermész Ámonhoz fordul, ahhoz, aki a mikrokozmoszban rejlik és megpróbál megnyilatkozni, pontosabban köteles megjelenni. És ahhoz beszél, ami még csak részben ébredt fel, hozzánk tehát, mégpedig a lélekről. Hogy miért? Mint tudjuk, a mikrokozmoszban egy lelkesítő elv lakozik elzárva. Mihelyt ugyanis a lélekember kilökődik a 211

mikrokozmoszból, azonnal megjelenhet a másik nézet is, a személyiségember, aki igazán eggyé válhat a lélekkel és a mikrokozmosszal, s ebben az egységben szintén háromszor naggyá lehet. Csak az a gond vele, hogy a rejtett embert lelkesítő elv anyagtalan, a személyiségember viszont az anyagtalan anyagi megnyilvánulása kell hogy legyen. Ebből egyenesen következik a lelkesítő elv és a személyiségember összetűzése, mert az utóbbi nem csak holmi automata végrehajtó, amely kizárólag azt jelentetheti meg, amit a lélekelv előír. A személyiségembernek ugyanis ahhoz, hogy valóban ember lehessen, a hármas egység megnyilvánulásának rá eső részében saját élete és életereje van, valamint külön, egyéni indíttatása a megnyilvánulásra, ahogyan minden atomnak is megvan a maga élete. A rejtett ember, Ámon nagy titka az, hogy minden nézete önként, szeretettel és megértéssel eltelve működik együtt. Ami viszont bennünket, tanulókat és minden természetben született embertársunkat illet, nos, jelenlegi személyiségünk és mikrokozmikus elődeink miatt mindenképpen konfliktusban állunk a lélekelvvel. A lélekelv és mi mint személyiségek emiatt eltávolodtunk egymástól: és ennek következtében mi, anyagemberek, nagyon megkristályosodtunk. Ezért aztán, amikor ezt a hibát belátjuk, először is vissza kell hogy térjünk a kiindulópontunkhoz. Vagyis helyre kell állítanunk a lélekelvvel való összeköttetést. Amikor pedig a kapcsolat újra létrejött, akkor meg kell változtatnunk mindazt, ami a hibából származik. Ezt a változást nevezzük transzfigurációnak. Ezek után láthatunk hozzá ahhoz, hogy az újra felébresztett rejtett embert, Ámont megnyilvánuláshoz segítsük. Hogy ez megfelelő módon menjen végbe, s ne essünk vissza a régi hibákba, ahhoz először is tiszta belátáshoz és tudáshoz kell jutnunk; másodszor ennek megfelelő valódi hithez; harmadszor pedig új életvitelhez, amely mellett aztán ki is tartunk. 212

Ha Önök az ifjú Gnózis tanulói, akik a helyreállítás és megnyilvánítás most ismertetett folyamatát élik, akkor a Corpus Hermeticum tizenhatodik könyve tényleg óriási jelentőséggel bír majd az Önök számára, mert igen értékes, konkrét felvilágosításokkal szolgál. Mélyüljünk hát el benne. Hermész mindjárt azzal a megállapítással kezdi, hogy a lélek testetlen lény, akkor is, ha a személyiségben illetve a testben jelenik meg. A lélek minden körülmények között megtartja önnön lényegét. Ez a lényegiség megváltoztathatatlan, de nagyon erős kisugárzó képességgel rendelkezik. A lélek tehát nem lesz, hanem van, létezik, mielőtt bármilyen erő hatni kezdene. Ha például a testben mozog, akkor nem kialakul vagy növekszik, hanem egyszerűen csak létezikl Méghozzá minden más alkotás előtt - mondja Hermész. Azaz ha a lelket és a személyiséget - a testet - a rejtett emberrel összefüggésben vizsgáljuk, akkor a lélek itt már egy isteni képesség. A lélek már rég tökéletessé vált. Ezért mondjuk, hogy létezik] A személyiségre a léleknek a legcsekélyebb mértékben sincs szüksége, a lélek bizonyos értelemben a saját életét éli. Az ellenkezője azonban nagyon is igaz: a személyiségembernek igencsak kell a lélek, nevezetesen annak segítő, lelket adó, erőteljesen sugárzó képessége, hogy valóban azzá válhasson és az lehessen, amit számára a rejtett tartogat. Miért beszélnek akkor oly gyakran lelki fájdalomról? Ez alighanem a szeretet fájdalma, amely a nagy tervnek akarja szentelni önmagát. Mert bár a lélek önálló életet él, a terv szerint a mikrokozmosz, a lélek és a személyiség Hermészhez hasonlóan háromszor naggyá kell hogy váljon. Ezen felül az a kérdés is felmerülhet, hogy mi a személyiségember célja, feladata ebben a háromságban, és mi haszna lesz belőle. Nos a személyiségember egy kivitelező eszköz a mindenségi megnyilvánulás nagy alkotási területén; léte egy határozott, 213

kimutatható feladaton alapul, valamint egy másik, még rejtett feladaton, amely a fejlődés fázisában van, és halad erőről erőre, megnyilvánulásról megnyilvánulásra és dicsőségről dicsőségre. Hogy ezt a feladatot betölthesse, ahhoz a személyiségembernek az elmosódásban, az ellentétek harmonikus mozgásában kell állnia. Minden változást nyomon kell követnie, eközben alkalmazkodnia, hogy újra meg újra és mindig másképpen megnyilváníthassa Isten nagy müveit. A személyiségember bizonyosan sikeres lesz ebben, mert a lélekkel születésénél fogva rokon.

214

XXIX

Erő és mozgás

Vizsgáljuk meg valamivel részletesebben a rejtett ember, Ámon kialakulásának folyamatát. Tizenhatodik könyvében Hermész kifejti, hogy mielőtt a rejtett ember teljes testi-lelki szépségében előkerülhetne a mikrokozmoszból, először egy teremtési folyamatnak kell lejátszódnia, amely létrehozza a teremtményt. Vagyis léteznie kell egy kozmosznak, hogy megjelenhessen benne a mikrokozmosz, lennie kell továbbá makrokozmosznak, amely a kozmoszt hordozza, mögötte pedig annak a hajtóerőnek, amit Hermész természetnek nevez. Ez a természet két elemből áll: erőből és mozgásból. Az egyik, az erő, áthatja és belülről fogja össze a világot. A másik pedig, a mozgás, bővüléshez segíti és kívülről öleli át. Ez a két jelenség mindig mindenben együtt lép fel, így teljesítve a nagy tervet, - a saját, belső erő és a mozgás tágító hatása révén ugyanis alkímiai folyamat megy végbe. A mozgás és az erő együttműködése tudniillik hőt fejleszt, a hőség pedig tüzet okoz. Az olvasó talán tudja már, hogy az ősanyag határtalan óceánját víznek szokták nevezni, élő víznek. Amikor az erő és a mozgás következtében fellobban a tüz, és megérinti a vizet, akkor besűrűsödés indul meg, „vízkő" keletkezik. így történt meg, hogy egy adott pillanatban föld sodródott a vízen. 215

Az erőből és mozgásból víz, tüz és föld képződött. A víz, a tüz és a föld alakuló egyensúlyának további folyamata során pedig gőz szabadult fel, azaz levegő, légkör keletkezett. Es ebben a légkörben nyilvánul meg az életlélegzet. Miért taglalja Hermész itt az általunk részben már ismert teremtési folyamatot? Azért, mert ez a folyamat szakadatlanul ismétlődik. Bennünket, természetben-születetteket ugyanis folyamatosan mozgásban tartanak. És mindaz, ami körülvesz bennünket, szintén mozgásban van. Ugyanakkor belülről is támad bennünket egy erő. Ha az a helyzet, hogy ez a belülről ható erő, a lélek ereje valójában a Gnózis világossága, és életét Ön teljesen az új életvitel követelményeihez hangolja, akkor a belső erőre reagáló és azzal együttműködő életvitele egyfajta hőséget kelt, tüzet lobbant lángra, s így transzfigurálva az egész hordozót megváltoztatja, más létállapotba hozza. Emellett egy új sugárzó tulajdonság, új életlégkör is kibontakozik, amelybe aztán beereszkedik - s amelyben megnyilatkozik - a szellem. Az alkímiai alkotófolyamat eredményeként új életállapot jön létre. Ez a folyamat - az alakulás és megújulás - kezdettől fogva szüntelen tökéletességben, milliószorosan megy végbe a világmindenségben. így jön létre minden dolog az erő és a mozgás által az idő és tér világában. Majd szüntelenül változik is az erő és a mozgás révén, ezáltal tovább haladva a tökéletesedés útján, egészen a kitűzött végcélig. Ha pedig a rejtett ember, Ámon valamelyest életre kelt és befogadta a szellemet, akkor lénye az erőt és a mozgást előidéző lelken keresztül meg is nyilvánul. A lélek nélkül nem is létezhetne. Ezért mondja - joggal - a tizenötödik szakasz, hogy a lét okozója, a lélek már jóval korábban létezett. így mehetne végbe minden teremtés, változatlanul, logikusan és tökéletesen. Ebben a helyzetben azonban adódik egy ne216

hézség, mert a lélek a teremtés első pillanatától kezdve semmiképpen sem kerülhet összhangba a teremtménnyel - a lélek ugyanis tökéletes és változatlan, a személyiség teste viszont folyamatos változásnak van alávetve. A másik nehézség abban áll, hogy a személyiségnek a kozmosz ereje és mozgása alapján kell kialakítania magát, hiszen a mikrokozmosz abba van beágyazva. Természetünk ugyanis mindig a Föld állapotának és a csillagok állásának megfelelően működik. Emellett azonban a személyiség és a lélek konfliktusa is jelen van. Mert létezik egy erő és mozgás, amelyet a lélek okoz, valamint egy másik erő és másik mozgás, amelyet a mikrokozmosz kelt. Ez az ellentét csak akkor szűnik meg, ha a csillagokkal és a kozmosszal összhangban elérkezik természetben-születettségünk vége. Csak akkor beszélhetünk barátságról a lélek és a személyiség között, és a rejtett ember, Ámon csak akkor szállhat ki a sírjából. Az igazi lélek áldozati menete most már biztosan érthető az Önök számára. A lélek kezdetben egy olyan élettel kapcsolódik össze, amelyet teljesen a haláltermészet végzete tart a markában, s amely ezáltal ennek a természetnek minden dühét és mohó szenvedélyét magához vonzza. Párharc alakul ki, amelyben mindig a lélek győz, bármeddig tartson is a harc. Természetszülte állapotunknak két végzetes tulajdonsága van: az életösztön vagy életerő, valamint a vágy vagy szenvedély. Mindkettő az egyik korábbi fejezetben megbeszélt kedélyállapot következménye, illetve az arra hangolt tímuszhormonok fejben és medencében kifejezésre jutó hatása. Ha azonban a tanuló átadta magát a léleknek, akkor mindig a lélek értelmének sugallataira kell hagyatkoznia, ahogyan Hermész mondja. Ez ugyanis mindig összhangot teremt, s ennélfogva helyes cselekvést. Az életerő túltengését és a vágy hiányosságait ugyanis a lélek értelmi képessége egyensúlyba hozza, illetve kiegészíti. Időzzünk el itt még egy pillanatig. 217

Az életerő avagy életösztön, és a vágy avagy sóvárgás -ezt tapasztalatból tudjuk - a rendszerünk reakciói. Az ösztön ugyanolyan akarati reakció, mint a vágy. Az akarat e reagálásainak azonban nem kell kisiklaniuk a tudatos ellenőrzés alól. Ha eszünket vesztjük, akkor ez a vér és az idegéter mérgezésének következménye. A vér és az idegéter azonnal válaszol a tímuszhormonra, amelyet viszont kedélyünk hullámzása mozgat. Ezért aztán mihelyt kedélyállapotunk a lélekre hangolódik, lényünk azonnal megnyugszik. így válik - mondja Hermész -az életerő és a vágy együttese végül megfelelő magatartássá. Mert az így elért, jól kiegyensúlyozott létállapot határt szab az életerő túltengésének, a vágyat viszont kiegészíti azzal, ami hiányzik belőle. Mindez elég világossá teheti számunkra, hogy mennyire rá vagyunk utalva a lélek vezetésére és együttműködésére. Ámon, a rejtett ember nem kelhet életre a lélek nélkül. Annak a ténynek pedig, hogy velünk együtt a lélek is felvétetett a mikrokozmoszba, arra kell serkentenie bennünket, hogy minden szükségeset megtegyünk - minden hátráltatót pedig elkerüljünk annak érdekében, hogy a legrövidebb úton kapcsolatba kerüljünk ezzel a lélekállapottal. A lélek Istentől való. Ugyanezt azonban a személyiségünkről már nem mondhatjuk el. Arról legfeljebb azt jelenthetjük ki, hogy van benne valami isteni. Ez magától értetődik, mert az élő anyag végül is az isteni teremtés része. Mégis az a helyzet, hogy az emberi lélek emellett az értelmet nélkülöző tényezőkkel, a vággyal és az életerővel is kapcsolatban áll. Mert amíg a haláltermészet fennáll, addig az életösztön és az alantas vágy is létezni fog, mert ezek a halandó test termékei és tulajdonságai. 218

Az ösztön és a vágy a lélekkel szembenálló erők. Mert az ösztön és a szenvedély - mint az előzőekben rámutattunk -akarati és érzelmi sürgető erő. Mi lesz azonban a rejtett ember, Ámon ősösztöne? Nos, az isteni erő megnyilvánítása, a rejtett ember alapját képező terv teljesítése. És mi a rejtett ember ősvágya? Az, hogy minél közelebb hozza a nagy terv beteljesülését, mihamarabb kivitelezze azt. Ezzel kiderült, hogy az ösztön és a vágy az ős-természeterők -nevezetesen a már említett erő és mozgás - elfajulása, megcsonkítása. Az erő és a mozgás csak akkor fog újra helyesen működni, ha a lélekkel harmonikus módon egyesültünk. Amíg ez nem történik meg, addig az ellenerők, az ösztön és a szenvedély rabjai maradunk. így bizonyítják a tomboló ösztönök és szenvedélyes kicsapongások - valamint ezek következményei az életben -, hogy az ember egy rejtett Isten, aki azonban az esztelenségekbe belegabalyodva a tudatlanság rabja lett, s akit ez elválaszt az isteni lénytől.

219

XXX

Minden probléma megoldásának a kulcsa

Ha létezik olyan hermetikus irat, amely a keresőt a látható élet valóságával szembesíti, akkor az bizony a tizenhatodik könyv. Mert nagyon is világosan bebizonyítja, hogy minden olyan testben, amely a haláltermészetben megnyilvánul, sokféle erő hat. Ezek az erőhatások azonban sajnos csak a halandó test működései, s éppen emiatt el vannak zárva a valódi istenné válás folyamatától. Az istentelen élet következményeit az emberiség gyakran fájdalmasnak tapasztalja. Ezért aztán komoly erőfeszítéseket tesz, hogy megmeneküljön a végzettől, ám ezek eredménye siralmasnak nevezhető. Jelenlegi állapotában ugyanis az emberiség nem ismeri gondjai megoldásának kulcsát, noha ez a kulcs a birtokában van! Mihelyt azonban a lélekhez folyamodik és arra bízza magát, azonnal fordulat következik be az életében. Mert amint a lélek belép egy halandó testbe, hathatós erői továbbsegítik az illetőt az újjáalakulás útján. A valódi lélekerőt nélkülöző ember olyan, mint az oktalan állat. Semmije sincs az életerőn és a vágyon kívül: az erővel nem bír, a szenvedélyek pedig tetszésük szerint hajszolják bele dolgokba. Amikor azonban a lélek átvette a vezetést, akkor az ösztön és a vágy rögvest erővé és mozgássá változik, amelyek aztán megszületésre késztetik Ámont, a rejtett embert. 220

Meg kell tanulnunk - amint azt Hermész is kimondja a 37. szakaszban -, hogy a lélek egy örök, értelemmel megáldott lény. A mikrokozmoszban a lélek mindig és változatlan formában kapcsolatban van a szellemmel, Istennel. Amikor el van választva a természetes testtől, akkor szabad, önálló, és az isteni világhoz tartozik. A természetszülte testtel azonban folyamatosan tartja a kapcsolatot, hogy ha a személyiség megfordulna ösvényén, és belátásra tenne szert, akkor azonnal lehetősége nyílhasson a lélek és a test egységének megvalósítására. Ezt a lehetőséget nevezi a hermetikus szóhasználat szellemléleknek. Mi ősatomról, avagy a szív rózsájáról beszélünk. Na mármost, ha mi, természetszülte emberek az új életvitel útjára térünk, amelyen és amely által a rózsabimbó kinyílhat, akkor a lélek tulajdonságai teljesen egészében megnyilatkoznak. A lélekre ugyanis az jellemző - közli Hermész -, hogy saját lényének egy részével ajándékoz meg másokat. A mikrokozmoszban két élet létezik tehát: a lélek élete és a természetes élet. Rendkívül furcsa azonban - állapítja meg Hermész is -, hogy bár minden mikrokozmoszban jelen van ez a nemes, magasztos és sajátos lélekélet, s ugyanígy minden mikrokozmoszban egy természetes élet is folyik, ez a kétféle élet még sincs összhangban egymással. Hát nem ez a helyzet oly sok embernél? Nem szörnyű ez? Az isteni és a legméltatlanabb együtt ugyanabban a mikrokozmoszban... Hermész leszámol az úgynevezett lelki betegségek meséjével is, vagyis azzal az elképzeléssel, hogy egy lélek beteg lehet, s ez indokolhatná az emberek rendellenes viselkedését. Hermész leszögezi, hogy a lélek testetlen lény, s nem osztozik a természetes testen. Mert ha a léleknek teste volna, akkor nem tudná magát fenntartani.

221

Ezen nagyon elcsodálkozhatnak. Mégsem lenne hát a léleknek magasabb értelme? - kérdezhetik. De igen, a lélek magas színvonalú isteni értelemmel rendelkezik, s emiatt gondolkodási képessége is van. Éppen a testember az, aki mindezt nélkülözi: sem értelme, sem gondolkodási képessége nincs - mondja Hermész. Korunkban nyilván számtalan olyan ember él, aki nem értene egyet vele. Mi azonban tudjuk, hogy amikor a hermetikus bölcselet értelemről beszél, akkor semmiképpen sem a testi agykapacitásra és észtevékenységre gondol. Hermész azt a testembert, aki nincs a lélek védőszárnyai alatt, oktalannak nevezi. Igazát a mindennapi élet bizonyítja is. Az ember és a társadalom életének eredményei pedig ijesztő mértékben teszik világossá ezt számunkra. A rózsakereszt modern filozófiája is alátámasztja azt, hogy a testember csak akkor hatolhat el az értelemhez és belátáshoz, ha a lélek belép a főszentélybe. Csak akkor születik meg ugyanis az igazi gondolkodási képesség. Végkövetkeztetésként és az eddigiek összefoglalása gyanánt, az igazság jobb megértése érdekében idézzük Hermész tizenhatodik könyvének 44. szakaszát: Mindannyian rendelkezünk a választás lehetőségével: szabadságunkban áll a jót, vagy - akár anélkül, hogy akarnánk ~ a rosszat választani. A gonoszhoz kapcsolódó döntés a testi természethez közelít. Aki így dönt, azon emiatt a végzet uralkodik. Mikrokozmoszunkban - nagyon közel hozzánk - itt van a lélek! Mindegyikünk képes ezzel az igazi felettes énnel egyesülni engedelmességben és önátadással. Ha pedig nem ezt tesszük... akkor a haláltermészet végzete uralkodik az életünkön. Ugy véljük, hogy a döntés nem lesz túl nehéz. 222

XXXI

A tizenhetedik könyv: Hermész Táthoz a való igazságról 1.Hermész: Hogyan is merne az ember, ez a kezdetleges tagokból álló gyarló teremtmény - mely burkát tekintve egy sor furcsa testből áll - az igazságról beszélni? Amit azonban közölni lehet és kell, azt ímé elmondom - éspedig azt, hogy igazság csak az örök testekben van, melyeknek elemei mind valódiak: a tüz, mely egyszer s mindenkorra tűz és semmi más; a föld, mely mindörökre föld, és semmi más; a levegő, mely örökkön-örökké csak levegő, és semmi más; valamint a víz, mely soha el nem múlón víz és semmi más. 2.A mi testünk ugyanezekből az elemekből tevődik össze, ám -noha a tűz és a föld, a lég és a víz egyaránt ott van benne -ő maga mégsem tűz, sem föld, sem levegő, sem víz, sem bármi más, ami igazi lenne. 3.Márpedig ha testfelépítésünk kezdettől fogva nem tartalmazta az igazságot, akkor hogyan is láthatná vagy fejezhetné ki azt? Csakis akkor értheti majd meg, ha Isten is úgy akarja. 4.A Földtől való dolgok tehát nem igazak, óh Tát, hanem az igazság utánzatai; és ráadásul még ez sem mondható el mindőjükről, hanem csak egy kis részükről. A többi pedig hazugság és tévedés, óh Tát — látszat és délibáb, baklövés az egész. Mindazonáltal ha ezt a látszatot felülről érkező befolyás éri, akkor a valóság utánzata lesz, a felülről jövő 223

erő nélkül azonban mégis valótlan torzkép marad csupán. Ugy, ahogy egy festmény is ábrázolja ugyan a tárgyát, mégsem testesíti meg azt. Van szeme, de nem lát; van füle, de nem hall; s az össze többi részlet is adva van, mégis mindez csak látszat, mely megcsalja a szemlélőt, aki az utánzatban az igazságot véli megpillantani, holott valójában hazugság az egész. 5.Ha viszont olyasmit nézel, ami nem hazugság, akkor láthatod az igazságot. Ha tehát a dolgokat olyannak látjuk, amilyenek valójában, akkor értünk meg igaz dolgokat. Ha mások, mint amilyenek, akkor nem leszünk képesek semmi igazat megérteni, sem tudni. 6.Tát: A Földön is van tehát igazság, Atyám? 7.Hermész: Tévedsz, fiam. A Földön egészen biztos, hogy nincs igazság, s ott nem is jöhet létre. Az azonban előfordulhat, hogy azok, akiknek Isten hatalmat ád erre, azok megláthatják az igazságot. 8.Tát: Semmi igaz nincs tehát a Földön? 9.Hermész: Hiszem és mondom: „Minden látszat csak, és csalási" Ez az az igaz dolog, amit vélek és szólok. 10.Tát: Azt sem vehetem igaznak hát, hogy ,, igaz dolgokat gondolsz és mondasz"? 11.Hermész: Hogy is tehetned?! Úgy kell gondolnunk és mondanunk, ahogy van: a Földön semmi igaz nincs. Az az igazság, hogy itt lent semmi igazság nincs. Hogy is lehetne, fiam? Az igazság a tökéletes, dicső nagyszerűség, az abszolút jó, melyet sem anyag nem mocskol, sem test nem takar. Az igazság a leplezetlen, ragyogó, sérthetetlen, magasztos és megváltoztathatatlan jó. 12.De lásd, fiam, hogy a dolgok itt lent mily tehetetlenek, mennyire képtelenek befogadni ezt a jót, mert mulandók, a szenvedésnek vannak alávetve, feloszlathatok, mozgathatók, szüntelenül változnak, s egyik formát a másikkal cserélgetik. Hogy is lehetnének ezek a dolgok igazak, ha egy224

szer nem valóságosak? Hisz' minden, ami változik, az hazugság, mert nem azt adja, mi lényege, hanem egyik formáról a másikra vált, s folyton új alakban mutatkozik. 13.Tát: Maga az ember sem igaz, Atyám? 14.Hermész: Mint ember, nem igaz, fiam. Mert az az igaz, ami önmagából tevődik össze, s önmaga által marad az, ami. Az ember viszont tömérdek különböző elemből áll össze, és nem marad az, ami. Éppen ellenkezőleg, változik és átalakul, egyik életkorból a másikba, egyik megjelenési formából a másikba, amíg csak porhüvelyében tartózkodik. Sok szülő bizonyos idő elteltével fel sem ismeri gyermekét - és sok gyerek is így van a szüleivel. 15.Lehet-e igaz az a lény, óh Tát, amely annyit változik, hogy fel sem ismerhető végül? Nem valótlan-e éppenséggel, mivelhogy oly sok különböző megjelenési formán megy át? Értsd meg hát: csak az igaz, ami tartós és örök. Márpedig az ember nem örök. Tehát nem is lehet igaz. Látszatalak csupán, s mint ilyen, fölöttébb valótlan. 16.Tát: De atyám, a változó örök testek sem igazak? 17.Hermész: Semmi olyan nem, amit létrehoznak és ami változásnak van alávetve. Mivel azonban a testeket az első Atya alkotta, lehetséges, hogy anyaguk valós. Am ezek a testek is magukban hordozzák az igaztalanságot, mert változók. Ami ugyanis nem marad azonos önmagával, az nem valóságos. 18.Tát: De hát Atyám, akkor mit nevezhetünk egyáltalán igaznak? 19.Hermész: Csakis a Napot (Vulkánuszt) lehet annak nevezni! Mert míg minden más változik, a Nap azonos marad önnönmagával. Ezért bízták meg egyedül őt azzal, hogy a világon mindennek formát adjon, mindenen uralkodjon és mindent létrehozzon: őt tisztelem, s imádom lényének igazságát; az Egyetlen-és-Első után őt ismerem el Demiur-gosznak, a világ megépítőjének 225

20.Tát: Es mit mondhatunk, mi az első igazság, Atyám? 21.Hermész: Az Egy-és-Egyetlen, óh Tát. 0, aki nem anyagból való, aki nem testben lakozik, akinek sem színe, sem alakja nincs, aki nem változik és akit nem változtatnak. Ő, aki mindig van - az örökkévaló. Vele szemben minden valótlanság romlandó. Az Igaz terve, a Gondviselés minden Földön lévőt romlandóságban tart fogva, és mindig is ezt fogja tenni. Mert romlandóság nélkül keletkezés sem létezhetne. Minden teremtést romlás követ, hogy ezáltal újabb teremtmények születhessenek. Mindennek, ami megszületik, szükségképpen a romlandóságból kell világra jönnie: és mindennek, ami csak életre kel, szükségszerűen el kell romolnia, hogy a lények létrejöttében ne állhasson be szünet. Tudd meg, hogy a lények megalkotásának ez az első oka. Ezért van az, hogy ami a romlandóságból születik, csak igaztalan lehet, mert egyszer így, másszor úgy jön létre. Hiszen teljességgel lehetetlen, hogy pontosan ugyanolyannak szülessen újjá, mint amilyen volt. Márpedig ami nem születhet újjá változatlan formában, az hogy is lehetne igaz? Ezeket a látszatlényeket valódi nevükön így kell nevezned: az embert látszatembernek, a gyermeket látszatgyermeknek, az ifjat látszatfiatalnak, a felnőttet látszatra felnőttnek, a vént pedig vénnek tetszőnek. Mert az ember nem igazán ember, a gyermek nem igazán gyermek, az ifjú nem igazán ifjú, a felnőtt nem igazán felnőtt, s az agg nem igazán aggastyán. Mert a dolgok - mihelyt megváltoznak -hazudnak: az elmúlt dolgok éppúgy, mint a jelenlegiek. Ennek ellenére azonban értsd meg jól, fiam: idelent még az igaztalan hatások is a fentiektől, az igazságtól függenek. Mivel pedig ez így van, kijelentem, hogy a látszat az igazság műve.

226

XXXII

Az igazság mindig győz

Belátásunk érdekében nem véletlen, hogy Hermész ránk maradt írásai Az Igazság könyvével végződnek, hiszen minden hermetikus filozófia elsősorban és végeredményben az igazságra, az egyetlen és abszolút valóságra irányul. Ha meg akarjuk érteni, hogy Hermész mit ért igazságon, akkor igen fontos megállapítanunk, hogy figyelmét nem valami vallásos érzületre, bölcseleti rendszerre vagy más efféle jelenségre irányítja: mert az ilyen formákat nem tartja valónak. Hermetikus értelemben a mindent magában foglaló igazság tulajdonképpen Isten maga! Ő, a megváltoztathatatlan, aki magában foglalja a jelenségek világmindenségét, és aki - lévén megváltoztathatatlan - az ő Hétszellemével a teremtett mindenséget irányítja is. Ezért beszél az Egyetemes Tan is hét igazságról. Ez az Istenből, a Szellemből áradó hét sugár. így jó okkal állapíthatjuk meg, hogy a mindenség-megnyilvánulás határtalan terében nem létezhet abszolút igazság. Az igazság tükröződik ugyan minden megnyilvánult dologban, ám ez a dolog ettől még nem az igazság maga. Az igazság a tökéletes, dicső nagyszerűség, az abszolútja, melyet sem anyag nem mocskol, sem test nem takar. Az igazság a 227

leplezetlen, ragyogó, sérthetetlen, magasztos és megváltoztathatatlan jó. A mindenség-megnyilvánulás terében minden állandóan változik. Egyvalami jön, másvalami megy. S ami jön, abban benne foglaltatik a majdani változás is. Következésképpen a folyamatosan változó - az állandóhoz képest - egyáltalán nem valódi. Ezért jelenti ki Hermész, hogy az igazság csak örök testben lakozhat, amely a maga tökéletességében az igazságot testesíti meg. Igazság és igaztalanság - vagyis valóság és valótlanság -tehát teljesen el van választva egymástól. És igaztalanság alatt ne hazugságra, az isteni értelem szándékos elferdítésére gondoljunk, hanem mindenre és mindenkire, aki és ami a változásban, az ellentétek világában, a folytonos átalakulás folyamatában áll. Az igazság az abszolútum. A hamis és valótlan pedig az, ami átalakulásban van, azaz ami még nem tartozik az igazsághoz. Ha a változót igaznak nevezzük, akkor megállítjuk a fejlődését. Lassítjuk és hátráltatjuk, ezáltal pedig megkristályosodás lép fel, és az, ami alapvetően nem igaz, valóban istentelen, hazug valótlansággá válik. Az igazság - ha minden rendben halad - az alapvetően hamisat is olyan magas szintre kényszeríti, amilyet az csak el tud érni. Az igazság ezért mindig is meg fog nyilvánulni, hogy az alapjában még igaztalan folyamatszerűen felemelkedjen hozzá. Nagy vigasz rejlik ebben: az, hogy az igazságot semmiképpen sem lehet megölni. Az igazság az abszolútumból, Istenből áradó hétszeres sugárzás, amelynek meg kell nyilvánulnia - és meg is fog - az alkotás egyetlen nagy céljának elősegítése és jó véghez vitele érdekében. A sugárzó igazságot - hadd ismételjük ezt meg - semmiképpen sem lehet megölni. Aki e mindent átfogó törvényt megpróbálja megszegni, az mindig a saját sírját ássa. A jobb 228

megértés érdekében azért vessünk egy pillantást arra, miként mennek végbe az életfolyamatok. Tegyék fel maguknak a kérdést, hogy az igazság vajon milyen eszközökhöz folyamodik, hogy bejáratot találva igenlő válaszra késztesse az embert? Először is az alapvetően igaztalant szüntelen mozgásban, s ezáltal a változás állapotában tartja. Ezért keletkeznek és múlnak el a dolgok és jelenségek: ezért van születés és halál - kikelet, virulás és pusztulás. Az igazságnak ez a hatása azonban nem elegendő. Ez csak azt akadályozza meg, nehogy az, ami alapvetően valótlan, egyszer csak a megkristályosodás olyan szintjéig jusson, amely már visszafordíthatatlan, s ott megrekedve változatlanná s így fölöttébb nem kívánatos „valósággá" váljon. Ebből a szempontból még a haláltermészet is áldásnak nevezhető. Célját az igazság csak úgy érheti el, ha ismertté is teszi magát. Ez pedig amiatt lehetséges, mert az alapvetően igaztalan él, tehát rendelkezik a reagálás képességével. Helyes cselekvéssel, az igazság sugallatainak átvételével folyamatos logikus megva/ósulásnak - megz'gazulásnak - kell létrejönnie. Jegyezzék meg tehát, hogy az igazság kétféleképpen hat az igaztalanra: 1.a még alapvetően hamisat mozgásban tartja, és 2.az igazságot ismertté teszi. E két tényező hatása által mindennek, ami az istentervben rejlik, akadozás nélkül sikerülnie kell. Két további jelenséget is figyelembe kell azonban vennünk. Először is az önfenntartást, az önérvényesítést, tehát az önmegvalósítást, amely minden teremtmény veleszületett tulajdonsága. Ha az egyház, az állam és a társadalom egész rendszere a beáramló, önmagát megismertető igazságra irányulna és arra hangolódna, akkor az önérvényesítés ellen semmiféle kifogást sem lehetne emelni. Éppen ellenkezőleg! A megmutatkozó igazság éppenséggel mindenkinek megmutatná az utat, amelyen járva velünk született motorikus önmegvalósító hajlamunkkal elérhető az egyetlen cél. 229

Másodszor azonban arra is oda kell figyelnünk, hogy tulajdonképpen a mennyekben is viszály dúl, azaz hogy a mindenség-megnyilvánulásban és a bolygói térségben olyan erők is hatnak, amelyek szakadatlanul az ellentétek mozgásának megállításán munkálkodnak; de olyan erők is, amelyek megpróbálják megakadályozni az igazság ismertté válását. Az ember csak csodálkozik, hogyan szegülhet valaki ennyire ellene az igazságnak, holott nyilvánvaló, hogy ez nem csak hiábavaló, de az emberiség nyomorát is fokozza. Mi azonban, akik ezt pillanatnyilag filozófiailag, elfogulatlan tárgyilagossággal vizsgáljuk, felocsúdhatunk a csodálkozásunkból, ha tudjuk, hogy minden teremtmény könnyűszerrel és egyre gyakrabban áldozatul eshet annak, amit rögeszmének, őrületnek nevezünk. A kényszerképzeteket az állati éntudat okozza. Ha például Ön tudomást szerzett az igazságról, s az igazság Önnek sugallt valamit, akkor egy elképzelés fejlődik ki Önben. Ha ez az elképzelés tiszta, sértetlen, hiteles és kapcsolatban marad az igazsággal, akkor jó. Nagyon gyakran megtörténik azonban, hogy elképzelésünk az igazság helytelen vagy hiányos befogadása miatt nem tiszta többé. Akkor elképzelésünk eltávolodik az igazság erőitől, és rögeszmévé, tudatzavarrá válik, amelynek ki kell teljesednie, hogy a következményekből fel lehessen ismerni: agyrémről van szó. Ha Önnek egy megrögzött szemlélete van, amely asztrálisan, elektromágnesesen rögzült Önben, akkor attól senki sem képes Önt eltántorítani, csak a tapasztalat térítheti észre. A rögeszme ráadásul fölöttébb fertőző is, és - lévén asztrális befolyásolás - járványszerűen terjed. Mivel pedig az asztrális tér a mi életterületünk és lélegzőterünk, vagyis egünk, ennélfogva természetes, törvényszerű jelenségnek tekinthetjük, hogy „viszály van a mennyekben". Ezért mondja Hermész a 4. szakaszban, hogy 230

ha a látszatot felülről érkező befolyás éri, akkor az igazság utánzatává lesz; a felülről jövő erő nélkül azonban mégis valótlan torzkép marad csupán. Egy asztrálisan fellobbant rögeszméből kiindulva az ember egész környezetét megmérgezheti tehát, ezzel a méreggel másokat tönkretehet, megállapodásokat köthet, törvényeket és rendeleteket hozhat, „rendet" teremthet, s másokat arra kényszeríthet, hogy teljes mértékben ahhoz igazodjanak. Ennek következménye persze az ellentétek kiéleződése és az életfolyamatok drámai leromlása lesz. De mi más is következhetne az effajta iszonyú tébolyból...? Ennek a rögeszmés létnek sok változata lehetséges, más és más jelleggel, és kétségbeesett küzdelemmé fajulhat, hogy meg lehessen tartani mindazt, ami valótlan, megtartani minden áron, egyszerre csak sutba vágva mindazt, amit korszakok óta a legmagasságosabb igazságként ápoltak. Erre számítanunk kell attól, ami alapvetően hamis. Két lehetőség létezik tehát: a még alapvetően igaztalan felfejlődése a teljes igazságig; illetve az alapvetően hazugnak a rögeszmében a teljes pusztulásig vezető fejlődése, hogy így a keserű tapasztalatokat megszerezve jusson vissza az alapvetően igaztalanhoz. Nyilvánvaló, hogy miközben elvakultan járja útját, mindenkit ellenségnek tekint, aki a másik fejlődési úton halad. Ezt a hatodik sugárra adott negatív reakció okozza. Az agyrém ugyanis tántoríthatatlanul csügg önmagán: ez asztrális megszállottság, amely mindig rendíthetetlenül ragaszkodik foglyához. Jegyezzék meg azonban, hogy az igazságot nem lehet megölni. Mert szabad, mert minden teremtéstől és teremtménytől független! Az egész történelem azt bizonyítja, hogy a rögeszme és kultusza szüntelenül küzd az igazság ellen, de mindig veszít és veszíteni is fog. 231

A világot és az emberiséget időről időre elárasztják a kényszerképzetek következményei. Mindez azonban semmiség ahhoz a dicsőséghez képest, amely akkor vár ránk, ha a jelenleg mindannyiunkat fogva tartó rögeszmét tökéletes viszálymentességgel semlegesítjük.

232

val (gyermekeivel) kapcsolatban tehát csakis egyetlen fajról beszélhetünk. A mi emberi élethullámunkhoz tartozó lényekről azt mondja az Egyetemes Tan, hogy tizenhat faj létállapotának, tapasztalatainak ösvényét kell végigzarándokolniuk. Az első faj ezek közül a lemúr korszak végén jelent meg. Akkortájt, a Holdkorszak utáni első faj idején tudatosult az emberben először önnön létezése. Az atlantiszi korszakban hét faj létezett, s a mai árja korszakban is összesen hét fajnak kell megjelennie. A tizenhatodik faj lélektudatos emberekből áll majd. Ami pedig azután jön, azt már nem lehet fajnak nevezni. Akkor mindenki beleolvad Isten fiainak egyetlen egyetemes láncába. Ezt a tizenhat fajt joggal nevezik a megsemmisülés tizenhat útjának is, hiszen mindannyian tudjuk, mennyire megsemmisítőén hatnak ránk a rögeszméink itt, ezen a mélyponton át vezető úton. Nos, Hermész azon lények rendjébe tartozik, akik ösvényük végéhez érve beléptek Isten fiainak magasztos seregébe, a háromszor - azaz szellemben, lélekben és megnyilvánulás szerint is - nagyok közé. Ily módon tehát világossá vált, hogy sok Hermészről lehet szó. Mert a világtörténelem egy pontjától kezdve Isten sok gyermeke fáradozott az emberiség fejlődésén. Ahhoz, hogy ezt megértsék, tudniuk kell, hogy azokban az időkben, amikor az emberi élethullám még nem volt tudatában annak, hogy létezik, Isten fiai - vagyis a Hermész hierarchiájához tartozók - dolgoztak az emberiségért, illetve helyette. Később aztán eljött az az idő, amikor az ember fejlettsége már lehetővé tette, hogy a hierarchia az emberre/ együtt dolgozzon. Isten fiai eljöttek az emberiséghez, beszéltek hozzá, vezették, példát mutattak a számára, és elmagyarázták neki az utat. Most pedig azt a korszakot éljük, amikor a hierarchia az emberiség által tevékeny. Hiszen tudják: a nagy feladat az ön234

megvalósítás: az alapjában véve hamisnak fel kell emelkednie az igazsághoz. Isten fiai nem jelennek meg többé a Földön abban a formában, ahogy azt a történetek leírják, hacsak a megnyilvánulásban lévő fajok olyan mértékben meg nem semmisítik magukat, hogy nem lehet többé általuk hatva dolgozni - vagyis úgy, hogy egyetlen igaz sem található többé közöttük, mint Szodomában és Gomorában. Mármost, ha a Hermészről hírt adó legendákat és elbeszéléseket a fentiek fényében vizsgáljuk, tekintetbe véve e küldöttek rendkívüli magasztosságát (hiszen szinte mindenhol, ahol megjelentek, nemes és felemelő papkirályi kultúrát alapítottak), akkor azok zavarát és hitetlenségét is megértjük, akik kizárólag értelmiségi szemszögből közelítik meg ezeket a történettöredékeket. Őket az igazság még nem képes megvilágosítani, az ilyen embereket ugyanis rögeszméjük elzárja a valóságtól. Az igazságot azonban ismertté kell tenni, s fenn kell tartani annak lehetőségét, hogy aki akar, eljuthasson hozzá. Azt már tudjuk, hogy az igazságot nem lehet megölni, mert nem ebből a világból való. Senki sem tagadhatja azonban, hogy ebben a tekintetben mai életünkben óriási nehézségek alakultak ki. Vegyük úgy például (a példa persze nem valóságos), mintha az igazságot kizárólag az egyiptomi ásatások leleteiből lehetne megismerni, elvégre Egyiptom az óidőkben egy valóban hatalmas szellemi kultúra központja volt. Akkor kétségtelenül az lenne a helyzet, hogy az úgynevezett egyiptológusok professzori és doktori címekkel és rangokkal gazdagon ellátott serege az iratok, dolgozatok valamint egymásnak ellentmondó következtetések és felfogások akkora lavinája alá temetne bennünket, hogy az igazságot végül senki sem tudná már kibogozni. Kétségbeejtő volna, ha az igazságot ily módon kellene megtalálni. Mert tudják-e, mi történt? Figyeljék csak meg.

235

Elmagyaráztuk, hogyan válhat az ember vele született önmegvalósítási hajlama a helytelen elképzelések és a képalkotó tudat elferdülése valamint az agyszerkezet károsodása miatt igen könnyen önfejűséggé. Ennek aztán asztrális betokosodás és elpiszkolódás lesz a következménye, abból pedig leromlás és végül őrület alakul ki. Ez pedig mindenekelőtt az igazsággal szemben érzett ellenségességben és dühben nyilvánul meg. Az igazság ugyanis nem tehet mást, mint hogy az embert tovább vezesse a cél felé vivő úton. Az énközpontú ember persze ellenáll ennek, mert azt hiszi, hogy már célhoz ért, már nagyon is előrehaladt, és már „Isten gyermeke"! Elvégre megvan neki a keresztény egyháza, papjai vannak, és sok-sok tekintélye, akik mindent tudnak, s hamarosan még többet is tudni fognak majd. Akad ugyan még néhány apróbb szépséghiba, de ezeket nemsokára úgyis kiküszöbölik. Nem utolsósorban pedig mennyország is létezik az üdvözültek számára. Önök ismerik ezt a felfogást, amely az egyházra és a tudományrajellemző. Nos, létezett egy olyan időszak, amikor az emberiség fejlettségét a mai faji jellemzőkhöz képest még nagyon zsengének lehetett nevezni, s amikor az igazság egészen más módon nyilatkozott meg, mint ma. Akkoriban még nem volt iskoláztatás, sem olyan módszeres gyermeknevelés és -oktatás, amilyet ma ismerünk. Az emberek egyszerű nyelvet beszéltek, s írásjelek, azaz a tanulást és megértést elősegítő feljegyzések még nem léteztek. Isten fiainak megjelenése és tevékenysége révén azonban lassan kialakult egy irodalmi nyelv, amellyel nagyobb csoportok is kapcsolatba léphettek egymással - mindenekelőtt pedig könnyebben lehetett általa ismertetni az igazságot. Ezért nevezik Hermészt a nyelv megalkotójának is. A régi kultúrákban persze sok közvetítőre volt szükség ahhoz, hogy a nagy igazságokat eljuttassák az arra érett emberekhez. Templomokat építettek, amelyeknek egész szerkezetükkel 236

Isten magasztosságát kellett kifejezésre juttatniuk. Oszlopokat emeltek, tele jelképekkel és feliratokkal, amelyekből mindenki előtt, aki csak ismerte ezeket a jeleket, megvilágosodhatott Isten fiainak mondanivalója. Számtalan kéziratot is készítettek (milliókról beszélnek), hogy segítségükkel minél több embert elérhessenek. Gondoljanak arra, hogy akkoriban nem létezett sajtó és nem volt elterjedt kultúra sem. A tömeg iskolázatlan volt, és kevés volt az intelligens ember. Az utóbbiak két csoportból álltak: a) az alapvetően igazakból, és b) az alapjában véve hazugokból, akiket különböző kény szerképzeteik mérgeztek meg. Mihelyt ugyanis működni kezd az értelem, azonnal jelentkezik a rögeszme. Az első csoport folytatta útját a megszabadulás felé; a második pedig üldözte az elsőt, egészen a halálig. Az első csoport azonban az üldöztetésre nem válaszolt küzdelemmel, vagy más olyasmivel, aminek asztrális kötöttség lett volna a következménye, mert tudta, hogy akik közelednek az igazsághoz, követik és szolgálják azt, azoknál minden jóra fordul. A második csoport viszont rögeszmés viselkedésével elérte, hogy az első műve nem bontakozott ki akkora méretekben, ahogy lehetett volna. Mivel pedig a nagy tömeg még műveletlen volt, s a harc okát és célját nem értette (mert az ész még alakulóban volt), a második csoport tetszés szerint uralkodhatott. Hozzá is látott, hogy az Isten fiainak vezetése alatt épített templomokat, emlékműveket és épületeket lehetőleg mind megsemmisítse. Jelképeket és feliratokat vakartak le vagy hamisítottak meg, a kéziratok után pedig igazi haj tó vadászatot rendeztek. Egészen időszámításunkig külön erre kiképzett csoportokkal kerestették az írásokat minden olyan országban, ahol az egyetlen igazság valaha is lakozott, gyökeret vert, vagy azon volt, hogy ezt megtegye, s minden számba jöhető helyet feltúrtak, hogy a második csoport számára veszélyes iratokat megkaparinthassák és eltüntessék a föld színéről. 237

Számtalan olyan írást semmisítettek meg, amely kendőzetlen formában tartalmazta Isten fiainak bölcsességét. Kész csoda, hogy itt-ott megmaradt belőlük néhány oldalnyi. Manapság, amikor a tömeg értelmi képessége már jelentősen megnövekedett, és a nép tudata érettebb lett, a megsemmisítés ilyen módszerei már nem alkalmazhatók. Napjainkban ezért másként cselekszenek. Ha találnak valami régi, értékes iratot, akkor a fordítást egy zártkörű tudományos bizottságra bízzák, elborzasztó mennyiségű fejtegetést csatolnak hozzá, és a leletet kizárólag régészeti vonatkozásait taglalva - közönséges furcsasággá fokozzák le. Megdicsérik a tartalmát, hogy nagyon szép, és már bizonyos teológiai belátásokról is tanúskodik (persze nem olyan értelmes, mint a mai teológia, de azért már egészen takaros), és további vizsgálatokat helyeznek kilátásba. Ezzel aztán már holtvágányra is tolták az egészet - legalábbis azt hiszik. Lássuk hát, hogyan tölti be feladatát az igazság minden vele szemben elkövetett bűn és árulás valamint az évezredek óta tartó üldöztetés és megsemmisítés ellenére is minden időben.

238

XXXIV

Az igazság él!

Az olvasó tökéletesen megérti, ha kijelentjük, hogy amikor Isten Fiainak Egyetemes Szerzete valamely élethullám javára dolgozni kezd, akkor ez a munka soha nem kísérletező, s számításnak vagy találgatásnak sincs alávetve. Az ilyen munka mindig egy terven alapul, mindenkor a kellő időpontban kezdődik, és mindig teljes sikerrel jár. Ezért tehát amikor Hermész Szerzete, Isten Fiainak Szerzete az árja korszakban elkezdett az emberiségért dolgozni, hogy megismertesse az igazságot és bejáratot készítsen neki, akkor a siker eleve biztosítva volt. Már említettük, hogy e munka hosszú távon háromságos, és három szakaszból áll: -az első időszakban az Egyetemes Lánc az emberiségárt dolgozott, -a másodikban az emberiséggé/, -a harmadikban pedig az emberiség által működik. Ez azt jelenti, hogy amikor az árja korszak kezdetén az emberiség fajteste még nemigen volt alkalmas arra, hogy bármilyen ébredező tudatot kifejezésre juttasson az anyagban, sőt, még csak tudatos életútról sem lehetett szó, akkor Isten Fiai szabályozták és irányították az iíjú emberiség életét és életfolyamatait. Akkoriban tehát Hermész magasztosai a szó szoros értelmében az emberiségért, azaz tulajdonképpen helyette dolgoztak. Ezt a munkát bizonyos fokig a különböző állatfajok 239

csoportszellemei által kifejtett tevékenységhez hasonlíthatjuk. Feltehetik a kérdést: Kik voltak hát Isten Fiai? Azt kell válaszolnunk, hogy nem földi eredetűek voltak, hanem a miénket messze megelőző élethullámokhoz tartozók, ám mégis azon egyetlen egyetemes faj egyedei, amely fajhoz Isten terve szerint mi is hivatottak vagyunk tartozni. A második időszakban az ifjú emberiség tudata már eléggé kifejlődött. Az ember tovább járta egyre mélyebbre vezető útját a földi rónaságokon, ám értelmi fejlődése odáig jutott, hogy már ismertetni lehetett vele az igazságot, amelyen minden létezés alapul. Ettől a pillanattól kezdve fordultak Isten Fiai közvetlenül az emberiséghez. Értik, ugye, hogy erre mekkora szükség volt? Mert hogyan is jöhetett volna rá az ember magától erre az igazságra? Azoktól kellett megtudnia, akik az egyetlen igazságban éltek. így kezdődött el az a hatalmas és pompás emberiségkorszak, amelyről a legendák és mítoszok mesélnek, az istenek csodás megjelenésének kora, akik eljöttek a földre, hogy az emberiség valódi papjai és királyai legyenek. Közösségüket Melkhisédek rendjének is nevezik. így jött el az igazság, hogy közöttünk lakozzék. Eljött hozzánk, hogy igazi hazánkba hívjon bennünket. Aztán elérkezett a harmadik időszak: az ember hallott az igazságról, sokakban látta is az eleven igazságot alakot ölteni, létrejött a nagy áttörés. Ekkor aztán az embernek be kellett bizonyítania, hogy képes a saját erejéből megszabadulni. Ettől kezdve az igazságnak az emberiségben és az emberiség által kell ismertté válnia. Megszületett az emberi pap-királyság. Isten Fiai pedig visszahúzódtak saját életterületeikre, hogy onnan biztosítsák a netán még szükséges segítséget és vezetést. Napjainkban senki sem várhatja el, hogy Isten Fiai újra megjelenjenek a Földön, mint régebben, bár a tükörszféra-lények a Nagy Játékban lelkesen utánozzák majd ezt az újra eljövetelt. Mi tudjuk ezt! Most azt kell világosan látniuk, hogy emberemlékezet óta megrendíthetetlenül és megsemmisíthetetlenül létezik az embe240

ri papkirályi hierarchia is, amely teljesen Isten Fiainak Egyetemes Láncára van hangolódva és ahhoz fűződik szoros kapcsolatban. Az első hierarchia csak akkor vonult vissza az anyag területéről, amikor ez a második működni kezdett. És bármit tesz is a rögeszme és hazugság hierarchiája, az igazinak a győzelme már tény és való. Már csak a „termést kell betakarítani" a földekről az egymást követő időszakok folyamán. Ezért érhet és ér el bennünket is az igazság, emiatt érkezik el hozzánk is fejek, szívek és kezek munkája által, ha felkészülünk rá! Ahogyan a hazugság hierarchiája sugárzást bocsát ki, és keményen dolgozik az ember megtévesztésén, úgy az igazság hierarchiájából is árad a sugárzás, és folyik a munka az emberiségért. Aki megnyitja magát az igazi hierarchia asztrális bőségének, az részesül is benne. Mert az igazság nem csupán szóban és írásban jön el hozzánk, hanem már réges-régen jelen van emberek által összpontosított és emberek által az emberek rendelkezésére bocsátott asztrális érték formájában. Az évszázadok bizonyítják ezt. A történelem sok olyan papkirályi emberről tud, aki az igazságot szóban, tettel és erő által közvetítette nekünk. Példát szeretnének? Gondoljanak Mózesre. Ő az igazság egyik legrégibb küldötte, akiről a történelem hírt ad. És - figyeljenek erre - Egyiptomból érkezett! Gondoljanak a későbbi próféták sorára, mindenekelőtt az Úrjézusra, az emberektől született Istenfiára. A századok félresöpörték üzenetüket, annak tartalmát pedig az ellenség sok tekintetben meghamisította. Ez valóban fájdalmas gonosztett volt - de teljesen hasztalan! Az igazság él. Elevenen létezik minden évszázadban, minden időkön át. Hirdetői újra meg újra fölbukkannak, hogy a termést begyűjtsék a csűrökbe. Ugye értik most már, miért végződik Hermész Triszmegisztosz müve Az Igazság könyvével? 241

Szómagyarázat Akupunktúra: magyarázatát lásd a 49. és azt követő oldalakon. Alapvető vallás: ■=> egyetemes tudomány. Alkímiai menyegző: a középkori rózsakeresztesek ezt a kifejezést használták a transzfiguráció folyamatának burkolt megnevezésére. Anyagszféra - tükörszféra: a dialektikus természetrend két fele. Az anyagszféra az a terület, amelyben anyagi megjelenésünkben élünk; a tükörszféra pedig az, amelyben többek között a régi személyiség feloszlása és az új személyiség által történő újjáéledés folyamata lejátszódik. A pokol szféráján és a tisztulási térségen („tisztítótűzön") kívül az a terület is a tükörszférában van, amelyet a természetvallások és az okkultizmus alaptalanul mennyországnak, az örök élet helyszínének neveznek. Valamennyi említett „égi terület" és az ott folytatott élet éppúgy alá van vetve az időnek és az elmúlásnak, mint anyagtestben leélt életünk. A tükörszféra tehát a holtak ideiglenes tartózkodási helye, ami azonban nem azt jelenti, hogy az elhunyt személyiség ott új életre kelne. Mert a négyszeres személyiség életének nincs folytatása. Csak a tu-

dat legbelső magja marad meg, a un. szellemfelvillanás, a dialektikus szikra, amelyet átmenetileg az ■=> aurikus lénybe vonnak vissza; ez képezi majd egy vadonatúj személyiség tudati alapját, amelyet az aurikus lény épít fel az anyában ható erőkkel együttműködve. Apokalipszis - a négy elemé: a tűz, a víz, a levegő és a föld által megjelentetett világ. Arany csodavirág: az isteni világosság megszületése a főszentély-ben, a homlokcsont mögötti nyílt térben, ami által a hét agyüreg -teljesen a ■=> Gnózis világosságával, az élet pránájával megtelve - hétszirmú rózsaként a új tudatosságot nyerő jelöltnek betekintést nyújt az új életterületre. Arany fej: az ifjú ■=> Gnózis élő testének egyik nézete, amely a hétséges misztériumiskola belső fokainak teréhez tartozik. Ezzel jelölik a feltámadási teret, az új életterületet is. Archonok: az ■=> eonok urai. Arheusz: az az idegéter, idegflui-dum, asztrális erő, amelyet a tobozmirigy vonz be az ember rendszerébe, s amely pontosan megfelel az illető lényének. 243

Aurikus lény: az aurikus firmamentum (mennybolt), a lipika; egyéni karmánk sorsfonadékának, ösztönző erőinek és gyújtópontjainak összessége. Eföldi, halandó lényünk e mennybolt vetülete, s lehetőségeit, korlátait, valamint fajtáját teljesen ez határozza meg. Az ~ képviseli a bukott ■=> mikrokozmosz egész bűnterhét. Ez az a régi ég, amelynek a => Gnózis vezetésével, életünk teljes megfordítása által el kell múlnia, hogy új ég keletkezhessen, aminek következtében új föld is létrejön, s feltámad az igazi ember, akiben a szellem, a lélek és a test újra Isten tervével összhangban lévő, múlhatatlan egységet alkot. Authádész: Valentinus gnosztikus evangéliumából, a Pistis Sophiából átvett fogalom, amelyet oroszlánfejű erőnek is neveznek; az anyagszülte ember istentelen akaratát, azaz - általánosságban - az én-ember szentségtelen tombolását jelölik vele. ~ teremtményei azok a vész-erők, amelyek a különc, önfejű emberi akarat következményei, és az <=> eonok fennállását biztosítják. Belső Krisztus: ■=> másik. Calw: ■=> gyújtópontok. C.R.C.: Rózsakereszt Krisztián nevének hagyományos rövidítése. Azt az embert értik rajta, aki a transzfigurációval visszajutott az igazi, halhatatlan emberlét állapotába. Az ösvény hét szakaszát a Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője című könyv részletezi. 244

Csoportegység: az ifjú gnosztikus Szerzet élő testében részesülők valódi egysége, amit a Szellemi Iskola lényének természete követel meg. Nem az összetartozás jó szándékú, külsődleges kimutatása, hanem a ^> Gnózisban növekvő új lélekélet belső egységessége, amely a Hegyibeszéd szellemének megfelelő új életvitelben mutatkozik meg. Demiurgosz: az Atyaistenből eredő szellemlény; ő teremtette a világot az Atyaisten által alkotott ősanyagból. A ~ azonos az Igével, a Világlélekkel, az Atya fiával. Egyetemes építőmesternek is nevezik. Démonok: természeti erők. Ha az ember egyesül velük, s ezáltal Isten tervének megfelelően az Atya akaratát önkéntes engedelmességben betölti, akkor a ~ roppant segítő erőkként viselkednek az ember istenülésének útján. Ellenkező esetben azonban bosszúálló ellenségnek, a végzet erőinek tapasztaljuk őket; ilyenkor azokkal a karmikus következményekkel esnek egybe, amelyek meghatározzák a tapasztalatok fájdalmas útján járó ember sorsát. Rossz értelemben vett ~nak nevezik a bukott emberiség vak csörtetése által kialakult természeti ■=> eonokat, valamint azokat a velük összefüggő asztrális erőelveket is, melyeket az ember intellektuális agytevékenysége hoz létre. Dialektika: mai létterületünk, amelyben minden csak az ellentétével fordul elő: nappal és éjjel, világosság és sötétség, öröm és üröm,

fiatalság és öregség, jó és rossz, élet és halál itt elválaszthatatlan egymástól, az egyiket elkerülhetetlenül követi a másik, s így az egyik mindig létre is hozza a másikat. Ez az alapvető törvény világunkban mindent állandó változásnak és felőrlődésnek, kikeletnek, virulásnak és hanyatlásnak vet alá. Létünk területe ezáltal a végesség, fájdalom és szenvedés, a lebontás, betegség és halál világa. Másfelől - magasabb szempontból - viszont a változás törvénye az isteni kegyelem megnyilvánulása, mert a szüntelen öszszetöréssel és megújítással megelőzi az ember (a ■=> mikrokozmosz) végleges megkövesedését, azaz pusztulását, s mindig újabb megtestesülési lehetőséggel ajándékozza meg, hogy egyszer felismerhesse léte egyetlen célját, s a transzfigurá-ció, azaz a „víztől és szellemtől való újjászületés" által rátérjen a visszatérés ösvényére. Dialektikus: a dialektikával kapcsolatos. Egyetemes Gnosztikus Lánc: "=> Egyetemes Szerzet. Egyetemes Szerzet: a Mozdíthatatlan Birodalom isteni hierarchiája. Ez alkotja az Úr egyetemes testét. Sok más néven is emlegetik, például: Krisztus egyetlen láthatatlan egyháza, egyetemes gnosztikus lánc, Krisztus-hierarchia, a O Gnózis. A bukott emberiség érdekében folytatott tevékenysége során többek között úgy is fellép, mint a Világosság Hármas Szövetsége, Samballa Szer-

zete, a Krisztus-hierofánsok misztériumiskolája, illetve Hierofáns Szellemi Iskola, s az ifjú gnosztikus Szerzetben ölt alakot. Egyetemes Tan: ez nem „tan" a szó szokásos értelmében, és könyvekben sem található meg. Legmélyebb lényegét tekintve Isten élő valósága, amelyből az arra ránemesedett hermészi vagy pimanderi tudat kiolvashatja és megértheti az Alkotó egész bölcsességét. Egyetemes tudomány: az ~, az alapvető vallás és a királyi művészet a Rózsakereszt Szerzetének, a Katarok Szerzetének és a Szent Grál Szerzetének mindenkori tevékenységi területe. Ezek együttesen alkotják a Világosság Hármas Szövetségét, amely jelenleg az ifjú gnosztikus Szerzetben öltött alakot, és a világ felé a Lectorium Rosicrucianum képében lép fel. Ellentermészet: dialektikus létterületünk (■=> dialektika), amelyben a bukott, vagyis a szellemtől, Istentől elválasztott emberiség éli ki akaratosságát. Ebben az Isten kozmikus rendjétől független életben fejlődött ki a gonoszság, ami itt mindent jellemez, s ami ellen ugyanazzal az akaratossággal próbálunk harcolni. Keletkezésének körülményei folytán azonban ezt az istentelen s ennélfogva természetellenes helyzetet csak azzal lehet megszüntetni, amit a Szentírás „Istennel való megbékülésnek" nevez, s e kiengesztelődés következetes és hűséges kivitelezésével - vagyis a szellemkapcsolat 245

helyreállításával a transzmutálás és transzflgurálás ösvényét járva, ami tulajdonképpen az egyetemes kozmikus renddel szembeni önkéntes engedelmességhez való visszatérést jelenti. Endúra: az én-összetörés, én-feloszlatás ösvénye, az utolsó, arany halál útja, amikor az ember tökéletesen átadja magát a benne lévő másiknak, az igaz, halhatatlan embernek, a bensőjében lévő Krisztusnak. Ez a János-ember ösvénye, aki az „Úr útjait egyengeti" -eza „néki (a mennyei másiknak) növekednie kell, nékem pedig alább szállanom (hogy ő élhessen bennem)" ige gyakorlata. Az ~ ösvénye minden idők klasszikus útja, melyen a bukott, sötétségbe, szenvedésbe és halálba süllyedt ember élete teljes megfordításának tisztító tüze által feltámad igazi, halhatatlan lényében, hogy vele és általa visszatérhessen az Atyához. Életutunk a => dialektikában a halálig vezet; az ~ viszont az önkéntes halál annak érdekében, hogy valóban élhessünk; ez a valódi istenkereső útja, amelynek során énjét tekintve meghal, hogy a ■=> másikban örök életet nyerjen: „Aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt." Eonok: a) a szentségtelen természeterők szörnyű képződményei, amelyek az idők során a bukott emberiség Istentől elrugaszkodott élete (gondolkodása, akarása, érzése, cselekvése és sóvár vágyakozása) következtében jöttek létre. Tizenkét fő csoportjuk különböztethető meg. 246

Az emberiség alkotta ugyan őket, de kivonták magukat az ellenőrzése alól, s most ők tartanak a markukban minden halandót, olyan ellenállhatatlan, önfenntartó hatalmat alkotva, amely arra kényszeríti az emberiséget, hogy a magavájta vészes kerékvágásban haladjon tovább, s így továbbra is a ^ dialektika folyamatosan forgó kerekéhez maradjon kötve. b) Szintén ~nak hívjuk azt a téridőrendet uraló hierarchikus csoportot, amelyet dialektikus hierarchia illetve e világ fejedelme néven is emlegetnek. Ez a bukott emberiségből elszármazott legmagasabb érzékfeletti hatalmi csoportosulás egyesült az a) pont alatt ismertetett természet-kai, s a bukott, dialektikus világ felett így nyert luciferi főhatalmából kiindulva visszaél a természet és az emberiség erőivel, azokat saját sötét céljai érdekében megállás nélküli szentségtelen tevékenységre sarkallja. Ezek a lények az emberiség iszonyatos szenvedése árán szerzik meg maguknak a O dialektika kerekétől való átmeneti függetlenséget, amelyet önfenntartási kényszerükben csak úgy tudnak megőrizni, hogy a világ szenvedéseit a végsőkig fokozzák. (Ezzel kapcsolatban lásd J. van Rijckenborgh: Leleplezés című könyvét, illetve Az eljövendő új ember című könyvében az első rész X. fejezetét.) A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a bukott ember minden gondolata, érzése, vágya és akarása -

még azok is, amelyeket jónak tekint! —at, azaz szentségtelen természeterőket hoz létre, amelyek aztán rajta is, másokon is eluralkodnak és fogva tartják a ■=> haláltermészetben. E szentségtelen természeti hatások mellett ide tartoznak az isteni, hétszeres Földkozmosz természeterői is, amelyek az ember számára szintén ellenségesnek mutatkoznak, mert bukott állapota következtében az ember a bolygói kozmosz összhangját folyvást zavarja, természeti törvényeit pedig áthágja. Égi hajó: az egyiptomi ős-Gnózis így nevezi a gnosztikus élő testet. Ez a bárka, amelyről a teremtéstörténet, Mózes első könyve beszél. Ez az a megszabadító erőkből, az Egyetemes Gnosztikus Lánccal együttműködve felépített test, amely elősegíti a jelenlegi kozmikus nap végére beérett termés betakarítását és biztonságba helyezését az új élet csűrében. Ez az Újszövetségben szereplő ,jó pásztor akla". Életszikralények: a <=> szív rózsájával, azaz szellemszikra-atommal nem rendelkező természetszülte lények. Az ilyen ember teljesen az eföldi, durvaanyagi létre irányul, abban minden tekintetben otthonosan érzi magát, és semmiféle belső életet nem él. Valójában nem ember, csupán természeti jelenség, amelyhez semmilyen szellemi érintés nem férhet hozzá. Az Istentől elrugaszkodott életnek, melyet az ember nemzedékek óta folytat, elkerülhetetlenül ~ keletkezéséhez kellett vezet-

nie, melyek anélkül jönnek-mennek, hogy bármilyen pozitív életeredmény maradna utánuk. A jelenlegi emberiség soraiban sok százmillió ilyen emberjelenség található. Élő test: ■=> égi hajó. Felső terem: a) mikrokozmikusan a főszentély; b) a gnosztikus élő test arany feje. Főszentély és szívszentély: az ember feje és szíve arra hivatott, hogy Isten emberben folytatott működésének megszentelt munkahelye legyen, ha az ember helyreállította a kapcsolatot a szellemmel, ■=> Piman-derével. E magasztos rendeltetésnek megfelelően a fej és a szív az => endúra ösvényén átélt teljes, alapvető és szerkezeti megtisztulás után újra igazi szentéllyé egyesül Isten, valamint annak a világért és emberiségért folytatott fáradozása szolgálatában. Amikor a komoly tanuló rájön erre, akkor ez állandó ösztönzést jelent számára, hogy teljes gondolat-és érzelemvilágát, egész akarati működését, és valamennyi cselekedetét megtisztítsa minden olyasmitől, ami gátolhatná abban, hogy eleget tegyen magasztos rendeltetésének. Gnosztikus: a ■=> Gnózissal kapcsolatos, arra vonatkozó. Gnózis: a) Isten lélegzete, a Logosz, minden dolog forrása, amely szellem, szeretet, fény, erő és egyetemes bölcsesség formájában nyilvánul meg; b) az <=> Egyetemes Szerzet, mint Krisztus sugárterének megnyilvánító] a; c) az Istentől és Isten247

ben lévő eleven ismeret, amelyben azok részesülnek, akik a lélekújjászületés folytán elérkeznek az isteni fény megszületéséhez, a pimanderi tudatállapotba. Gyújtópontok: a külvilág felé Lectorium Rosicrucianumként fellépő nyugat-európai misztériumiskola különböző szellemi munkahelyei, ahol a ■=> Gnózis fényerői erősen összpontosulva működnek. Ilyen ~ok Hollandiában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Magyarországon és más országokban találhatók. Haláltermészet: élni - valóban élni! - az öröklétet jelenti. Jelenlegi létterületünkön azonban a szüntelen változás és felmorzsolódás törvénye uralkodik. Ami itt megszületik, az léte első pillanatától kezdve az elmúlás útján halad. Amit tehát mi életünknek nevezünk, az csak látszatlét,, tévedésben leledzés, amihez értelmetlen, sőt ostobaság ragaszkodni, ahogyan azt csaknem az egész emberiség teszi. Az összetö-retés kínja, amely mindannyiunkat állandóan oly fájdalmasan érint, s ami ellen eredménytelenül próbálunk védekezni, csak arra akar bennünket a lehető legrövidebb úton megtanítani, hogy nem eza^ dialektika, nem ez a ~ az embernek szánt életterület, hanem az élet természete, az eredeti ádámi élettér, amelyet a Biblia a mennyek országának nevez. A minden lényben kiirthatatlanul benne munkáló ösztön, ami a tartós boldogság, az el nem 248

múló szeretet és az örök élet keresésére serkenti, a benne nyugvó életmagból, az igazi, halhatatlan ember őselvéből ered. Ebből az ősatom-ból, a O szív rózsájából, ebből a Krisztusatomból, ebből a rejtett birodalomból, „Isten országából, mely tibennetek van", ebből fog a "=> Gnózisban, a teljes életmegfordítás alapján a halhatatlan, valódi ember feltámadni, és visszatérni az élettermészetbe, az Atya házába. Iskola: ■=> Egyetemes Szerzet. Istenek: <=> Kozmokrátorok. Johann Valentin Andreáé: a középkori rózsakeresztesek élenjáró alakja, ő írta meg a Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője című könyvet, amely kendőzött formában ugyan, de a transzfiguráció ösvényén járó jelölt útjának valamennyi nézetét bemutatja. Jó démon: az őseredeti, teremtő lélek, Isten egyszülött fia, ahogyan a valódi emberietekben megnyilvánul - ekképpen az eredeti lélek hangját is jelöli. Kedélyállapot: <=> lelkület. Kígyótűz: a gerincoszlopban székelő lélek- és tudattűz. Kígyótűzrendszer: agy-gerincvelő rendszer, a lelki vagy tudati tűz székhelye. Királyi művészet: => egyetemes tudomány. Konferenciahelyek: a modern Szellemi Iskola bel- és külföldi találkozóhelyei, "=> gyújtópontjai, ahol

rendszeresen többnapos nemzetközi és „tökéletes, mint mennyei Atyja". összejöveteleket tartanak sok száz A dialektikus létterületen való jerésztvevővel. A konferenciák mindig lenlétünk egyetlen igazi célja az ő, az teljes mértékben a megszabadító tan Egyszülött Fiú, a bennünk lévő különböző nézeteinek és gyakorlati Krisztus-lény feltámasztása; s ilyenmegvalósításának vannak szentelve. formán ez minden őszinte, gnosztiKozmokrátorok: hét, isteneknek is kus rózsakeresztesség értelme is (^ szív rózsája). nevezett hatalmas - az alkotás eredetével legszorosabb kapcsolatban Mikrokozmikus: a ^ mikrokozálló - természeti lény. Ők tartják fenn a mosszal kapcsolatos. kozmosz alapvető törvényeit és Mikrokozmosz (rövidített formájában szereznek érvényt nekik. Együtt a mikrosz): az ember, mint minu-tus mindenség-megnyilvánulás Hétszelmiindus, azaz kis világ, egy lemét alkotják (bővebben lásd az első rendkívül összetett, gömb alakú kötet első könyvében). Krisztus-atom: életrendszer, amelyben belülről kifelé <=> szív rózsája. Leleplezés: O eonok, haladva megkülönböztethetjük a személyiséget, a megnyilvánulási teill. nagy játék. Lelkület: a dialektikus ember szív- ret, az aurikus lényt és egy hétséges, szentélyének az az állapota, amelybe mágneses szellemteret. A ~on azonban akkor jut, miután teljesen megtisztult a valódi embert kell érteni. Amit már minden természetszülte hatástól ezen a világon embernek neveznek, az és befolyástól, s tökéletes csak egy elkorcsosult ~ súlyosan összhangban rezeg a rózsával, a csonkult személyisége. Mai tudatunk szellemszikra-atommal (■=> szív ró- csak személyiségtudat (azaz testtudat), zsája). Az a helyzet, amikor a tiszta, s így csak annak a létterületnek van újjászületett lélek egybeolvad a tudatában, amelyhez tartozik. A ~ szellem sugaraival; azaz amikor a firmamentuma (^ aurikus lény) jelenít rózsa, a mikrokozmosz középpontja meg minden olyan erőt, értéket és összekapcsolódik a O Szent Hét- kötöttséget, amely a ~ban régebben szellem sugárzásaival. A -ben és a megnyilvánult különböző ~en át nyilatkozik meg O Pimander, személyiségek élete következtében bekerült a rendszerbe. Ezek közösen a szellem. alkotják mikrokozmikus égboltunk Lipika: <=> aurikus lény. Magasabb fényeit, csillagait. E fények képesség: a Merkúrtudat, a tulajdonképpen vonzó-taszító hatású Szellemlélek tudata. Másik: a erőközpontok, amelyek jellegükhöz igazítva meghatározzák a mágneses valódi, halhatatlan embert nevezik szellemtér természetét, vagyis az erők így, aki igazán Istenből való és anyagok fajtáját, amiket ez a légkörből 249

magához vonzva felvesz a ~ba és ezzel a személyiségbe. így tehát e fények milyensége határozza meg a személyiséget! Azaz a személyiség tényleges megváltozását a firmamentum - a fények - lényegi átalakulásának kell megelőznie, és ez csak az énlény önfeláldozása, a teljes énfeloszlatás árán lehetséges. A megnyilvánulási térség vagy Iélegzőtér az az erőtér, amelyben a személyiség élete lezajlik. Ez az ■=> aurikus lényt és a személyiséget összekötő kapocs, amelyben a személyiség fenntartását szolgáló erő-és anyagcsere lezajlik. Nagy játék: nagyszabásúan megrendezett, ravasz tükörszféra-cselekmény, amelynek az a célja, hogy a túlvilági okkultizmus egész eszköztárának bevetésével, hatalmas természeti jelenségeket előidézve megjátsszák az Úr újraeljövetelét. E jelenlegi kozmikus napunk végét kísérő - nagyon alaposan előkészített hanyatlási jelenség következtében az a veszély fenyeget, hogy az egész félrevezetett emberiség e káprázat fogságába esik. Bővebben lásd J. van Rijckenborgh: Leleplezés című könyvét. Oroszlánfejű erő: ■=> Authádész. Önátadás: O Ötszörös egyetemes Gnózis, ill. endúra. Ötszörös egyetemes Gnózis: az élethez vezető ösvény - minden komoly tanulóban megnyilvánuló -öt szakaszának összefoglalása: 1. felszabadító belátás; 2. lendületes 250

üdvrevágyás; 3. teljes önátadás; 4. pozitív, új életvitel; 5. feltámadás az új életterületen. Ősatom: ■=> szív rózsája. Ós-Gnózis, Hermész ős-Gnózisa: a kifejezés arra a tényre utal, hogy jelenlegi emberiség-korszakunk minden valóban gnosztikus tevékenysége az egyiptomi <=> Gnózis ősforrásából eredt, és hogy minden gnosztikus üdvözítő munka abban az őstudásban gyökerezik, amely szerint az ember csak a hermetikus (hermészi), azaz merkúr-ember, az -Istenben megvilágosult tudatban élő - igazi istenember feltámadása révén szabadulhat meg. „Egyiptomból hívtam ki az én fiamat" - tanúskodik erről Máté evangéliuma. Pimander (görögül Poimandrész): Az életre keltő szellem, aki az újjászületett lélekembernek - és általa -nyilvánul meg (■=> szellemlélek). Ez a megnyilvánulás kétféle: egyrészt a "=> mikrokozmosz hétszeres magsugárzása ölt alakot azáltal, hogy belép a ■=> főszentélybe; később pedig, miután végbement a (halandó lélek önfeláldozása által lehetővé tett) megszenteltetés, a tökéletes, nagyszerű mennyei ember, a belső Krisztus-lény feltámad a természet sírjából, az ősatomból, a mikrokozmikus Föld középpontjából. Ez a fejlődés tehát teljesen krisztocentrikus, azaz Krisztus-központú. Krisztus, keresztre feszítése (azaz az isteni világosságnak a bűnös, halandó személyiségbe való belemerülése) után leszáll a Föld középpontjáig,

hogy miután ott véghezvitte üdvözítő művét, sírjából feltámadjon. Pistis Sophia: a) egy sértetlenül ránk maradt gnosztikus evangélium az i. sz. II. századából - szerzőjének Valentinust tartják -, amely a Krisztusban való megváltás egyetlen útját, a transzmutálás és transzfigurá-lás ösvényét írja le rendkívül világosan, a legapróbb részletekig; b) így jelölik az igazi tanulót is, aki kitartóan halad egészen a célig. Renova: a nyugat-európai rejtélyiskola központja Lage Vuursche-ben, Hollandiában. Rózsakereszt Krisztián és sírja: annak a folyamatnak a jelképe, amelyet a rózsakeresztesek a „Jézusban, az úrban aláhanyatlani" kifejezéssel is jelölnek. A földi, különválasztott éntudat teljes semlegesítését, elölését jelenti, mivel az az egyetlen valódi akadálya annak, hogy az igazi, halhatatlan lélek újra megnyilatkozhasson a O mikrokozmoszban. Krisztus azon kijelentése, miszerint „aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt" is erre a megszabadító folyamatra utal, ugyanúgy, mint Keresztelő János következő szavai: „Néki (a mennyei másiknak, a bennem levő Krisztusnak) növekednie kell, nékem pedig alább szállanom." Rózsát a keresztre tűzni: a megszabadító útnak az a szakasza, amikor a tanuló a helyes belátás és az igazi üdvrevágyás által vezettetve az énembert, anyagszülte emberlétét (Pálhoz hasonlóan, aki így fogal-

maz: „naponként a halál révén állok.") hagyja aláhanyatlani, hogy az igazi istenember, a pimanderi ember feltámadhasson benne. Szellemi Iskola: O Egyetemes Szerzet. Szellemietek: Az endúra ösvényének, egy gnosztikus szellemi iskola tanulóösvényének elsősorban az a célja, hogy az igazi, halhatatlan lelket felébressze szendergő állapotából. Mihelyt a lélek felébred halálos álmából, helyreáll a kapcsolat az Egyetemes Szellemmel, Istennel. A szellem és a lélek, Isten és ember e megújított kapcsolata a <=> másik dicső feltámadásában, az elveszett fiú, a bennünk lévő igazi ember atyai házba való visszatérésében bizonyosodik be. Az a lélek, amely ezt a kapcsolatot ünnepelheti, ezt az egyesülést azzal, akit az egyiptomi ős-Gnózis ■=> Pimandernek nevez, az a szellemiélek. Ez Ozirisz (a szellem) és ízisz (a lélek) egysége, Krisztus-Jézus egysége, az Atya és a Fiú egysége. Ez Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjének beteljesedése, a mennyei vőlegény és a mennyei menyasszony egybekelése. Szellemszikra-atom: O szív rózsája. Szent Hétszellem: a háromságosan megnyilvánuló Istenség harmadik nézete. Ez az Atya mindent átölelő szeretete, amelyet a Fiú nyilvánít meg, és amely hatalmas, hétszeres sugártér formájában árad le a bukott emberiségre, hogy megmentse, ami elveszett. Ez az Egyetemes Héterő, 251

amely az ^> Egyetemes Szerzetben nyilvánul meg; vezetésével és segítségével válik lehetővé a transzfigurálás, az átalakulás. E hatalmas folyamat révén a hétszeres Szent Szellem újra beköltözik a jelöltbe. Ez <$ C.R.C. alkímiai mennyegzője, azaz a halhatatlan lélek és a hétszeres Szellem egyesülése. Szent Szellem háza: a feltámadási tér, az új életterület (<=> arany fej). Szív rózsája: A szellemszikra-atom misztikus jelölése; ősatomnak és Krisztus-atomnak is nevezik. A ■=> mikrokozmosz mértani középpontja, testünkben nagyjából a jobb szívpitvar legfelső pontjával esik egybe. Valójában az eredeti isteni élet öszszezsugorodott maradványa. A szív rózsája, amit Jézus arany magvának illetve a lótuszvirág gyöngyének is neveznek, egy teljesen új mikrokozmosz csírája, az isteni mag, amit a kegyelem ígéreteként őriztek meg a bukott emberben, hogy egyszer eljöhessen az a pillanat, amikor visszaemlékszik eredetére, és eltölti az Atya háza utáni vágyakozás. Ekkor jön létre annak lehetősége, hogy a szellemi Nap világossága, a "=> Gnózis fénye felébressze a szunnyadó rózsabimbót, és a tanuló pozitív reagálása esetén, valamint kitartó, belátó irányulása folytán kezdetét vehesse az ember - istenterv szerinti megújulásának kegyes folyamata. Szívszentély: ■=> főszentély - szívszentély. Szőnyeg: „a szőnyegen állni" a sza252

badkőművesek kifejezése, amely a tanuló azon belső magatartását jelöli, amikor komolyan, teljes odaadásával és kitartásával az ■=> ötszörös egyetemes Gnózist igyekszik magában megvalósítani. Szükségrendi személyiség: a „bukás" vagy „bűnbeesés" néven ismert mérhetetlen kozmikus tragédia következtében az emberi élethullám azon része, amely elvesztette kapcsolatát a szellemmel, nem volt többé képes fenntartani magát eredeti életterületén. így az oktalan természet rabja lett, és ahhoz tartozónak tekinti magát. Hogy bukottságában megkapja a lehetőséget a megszabadulásra e rögeszme fogságából, a kozmikus hétség egy lezárt területén elszigetelve, a ■=> dialektika törvényének, azaz a szüntelenül ismétlődő születés és felőrlődés szabályának vetették alá, hogy a dolgok végességének szakadatlan, fájdalmas megtapasztalása következtében magasztos eredetének és halhatatlan lényének tudatása ébredjen, s elveszett fiúságának ismeretében letépje az anyag, a „test és vér" láncait, és a szellemmel, az Atyával való kapcsolat helyreállítása által visszatérjen az emberiség eredeti életterületére. Ezért nevezi a rózsakereszt filozófiája a dialektikus létterületet Isten által elrendelt szükségrendnek, a testet pedig, amelyben az ember itt megjelenik, szükségrendi testnek. A tanuló az Atya házához visszavezető úton a «=> Gnózis világosságának, Krisztus szeretetfényének („nálam

nélkül semmit sem cselekedhettek") elengedhetetlen segítségével megtanulja ezt a testet egy megdicsőült és halhatatlan testre cserélni. Az átalakulást, a transzfigurációt nevezi az evangélium a „víztől és szellemtől való újjászületésnek". Ez minden szentségtelen és halandó átváltoztatása (az ősvizekből, a kezdet ősanyagából eredő) szentté és halhatatlanná, a helyreállt szellemkapcsolat erejében. Születés és halál kereke: a "=> mikrokozmosz állandóan új és új személyiség születése és halála által történő, folyamatosan ismétlődő megelevenítése a dialektika törvényével összhangban. A «=> dialektika kerekének is nevezik. Természetember: . a dialektikus természet törvényeinek alárendelt anyagszülte ember. Tükörszféra: ■=> anyagszféra. Új asztrális tér: ■=> új gnosztikus birodalom. Új gnosztikus birodalom: az eredeti, tiszta asztrális anyagból épült gnosztikus asztrális tér, amelyet a gnosztikus Egyetemes Lánccal együttműködve az ifjú gnosztikus Szerzet épített. Két térségre, a mi világunkra (azaz a hetedik kozmikus területre) és a hatodik kozmikus terület feltámadási terére kiterjedő tevékenysége az igazi megváltásra vágyó embert - mindaddig, míg az aratási időszak tart - képessé teszi arra, hogy az ifjú ■=> Gnózis élő testén keresztül belépjen a feltámadási

térbe. Vagyis az Iskola élő teste alkotja a két kozmikus terület közti nagyon is ideiglenes hidat. Az ~ testesít meg minden szükséges erőt, amellyel a tanuló ezen a hídon áthaladhat az élethez. Európában keletkezett, majd innen kiterjedt az egész világra. Hívása az egész emberiségnek szól. Vezeklő ének a megváltásért: Valentinus gnosztikus evangéliumából, a >=> Pistis Sophiából származó kifejezés. Aki betölti a megváltás ösvényének a követelményeit, az a Pistis Sophia vezeklő énekeit énekli.

25 3