Jézus, Gnózis és Kelet, az Egyetemes Tan egységessége, avagy a kereszténység metamorfózisa
Lépő Zoltán "Örökség avagy egy Új Paradigma elé" c. nagyszerű munkájának egyik fejezete: "A kereszténység metamorfózisa" *
Ázsiában úgy tartják, hogy Jézus 14 évig volt Indiában (innét a buddhizmus és a kereszténység hasonlósága) és ő volt az újonnan alapított Mahajána-buddhizmus Bodhiszatva-ideáljának legkorábbi megnyilvánulása. A buddhizmus tudós brit kutatója, Edward Conze szintén úgy tudja, hogy a kereszténység forrása az indiai buddhizmus. Vizsgáljuk meg a kérdést mélyebben egy meglepő archeológiai lelet kapcsán, melyet 1945 decemberében egy Muhammad Ali nevű arab paraszt véletlenül talált. A felsőegyiptomi Nag Hammadiban ásás közben szerszáma megkoppant egy nagy égetett agyagedényen, amiben - arany helyett - 13 vaskos, bőrbe kötött papiruszkönyv és egy csomó teleírt papiruszlap volt. Csalódottságában néhány szöveget eldobott, párat elveszített, a maradékot pedig a kemence melletti szalmacsomóra hajította. Ebből az anyja később bizony tűzre is gyújtott néhánnyal. Muhammad Ali nem vigasztalódott azzal, hogy az aranynál fontosabb dolgot talált, pedig véletlen felfedezésével a kereszténység eredeti, azóta feledésbe merült formájára bukkant. Az általa talált iratok ugyanis tele voltak Jézus olyan megnyilvánulásairól és cselekedeteirõl szóló írásokkal, amelyek teljesen különböznek az Új Testamentumban vagy a keresztény hagyomány egyéb ismert kiadványaiban találhatóktól. Az ortodox zsidók és keresztények szerint szakadék választja el az emberiséget teremtőjétől: Isten teljességgel valami egészen más. Azonban azok a gnosztikusok, akik a Muhammad Ali által Nag Hammadiban talált szövegeket írták, óriási mértékben ellentmondanak ennek. Szerintük: az önismeret Isten ismerete, mivel önmagunk és az isteni azonos. Ezen szövegek “élő Jézusa” illúzióról és megvilágosodásról beszél, és nem bűnről és bűnbánatról, ahogy az Újtestamentum Jézusa. Ahelyett, hogy azért jönne, hogy a bűntől mentsen meg bennünket, inkább egy olyan lelki vezetőként jön, aki a szellemi megértéshez segít. Azonban ha a tanítvány eléri a megvilágosodást, Jézus szellemi mester szerepe véget ér: a kettő egyenlővé - sőt ugyanazzá - válik. Vajon ez a tanításforma - a mennyei és emberi azonossága, az illúzió és megvilágosodás kérdése, a vallásalapító, aki nem mint Úr szerepel mindenekelőtt, hanem inkább mint szellemi kalauz - nem tűnik inkább keletinek, mint nyugatinak? Néhány tudós sugalmazása szerint, amennyiben a neveket megváltoztatnák, az “élő Buddha” kifejezés megközelítőleg annak felelne meg, mint a “Tamás Evangélium”-ában szereplő “élő Jézus”. Lehetséges lenne, hogy a hindu vagy buddhista hagyomány hatással volt a gnoszticizmus kialakulására?
A brit Conze, a buddhizmus ismert kutatója, Londonban kiadott “Buddhism and Gnosis”c. munkájában azt állítja, hogy: igen. Hippolytus, a Rómában élő (c. AD 225), görögül beszélő ortodox keresztény ismerte a hindu bráhminok hagyományait, és azokat az eretnekségnek nevezett gnosztikus tanok forrásai közé sorolja. Jóllehet hasonló ideológiák egymástól függetlenül is képesek kifejlődni, azonban a különböző tényezők következtében inkább az valószínű, hogy amit jelenleg keleti és nyugati vallásoknak hívunk, nem sokban különböztek 2000 évvel ezelőtt és inkább keletiek mint nyugatiak voltak ebben a korai periódusban. Amit pedig Muhammad Ali fedezett fel Nag Hammadiban, arról hamarosan kiderült, hogy 1500 évvel korábbi, olyan kopt nyelvű fordítások voltak, amelyek még ennél is ősibb kéziratok alapján készültek. Az eredetit az Új Testamentum nyelvén, görögül írták. Ennek egy részét, “Tamás Evangéliumá”-nak néhány eredeti görög nyelven íródott töredékét ötven évvel korábban fedezték fel az archeológusok. A kézirat datálásának kérdéséről viszonylag kevés vitás pont merül fel, mivel a bőrkötés vastagítására használt papiruszt és a kopt írást vizsgálva a tudósok az írásokat A.D. 350-400 körüli időszakra határolták be, azonban az eredeti szövegek keletkezési idejének megállapításában már nem egyöntetű a véleményük. Némelyikük szerint nehezen képzelhető el, hogy az A.D. 120-150 körüli kornál régebbi időszakban keletkeztek, mivel Irenaeus, Lyon ortodox püspöke kb. 180-ban írta azon híres vitairatát, amelynek alapján végül is az ortodoxok irányzata győzhetett, és amelyben kijelenti, hogy “az eretnekek azt dicsekszik, hogy több evangéliummal rendelkeznek, mint amennyi valójában létezik”, és arról panaszkodik, hogy ezen írások széles körökben elterjedtek Galliától Rómán és Görögországon keresztül Kis-Ázsiáig. Különösképp figyelemreméltó megállapítás ez annak tudatában, hogy ezek az evangéliumok olyan tradíciókat is magukban foglalnak, amelyek az Új Testamentumban foglalt hagyománynál jóval régebbiek. A Nag Hammadiban felfedezett 13 könyv és a különálló papiruszlapok 53 írást tartalmaznak a kereszténység korai szakaszából, amely az előzőleg ismeretlen, legkorábbi keresztény evangéliumok gyűjteményét is magába foglalja. A “Tamás Evangéliuma” és “Fülöp Evangéliuma” c. írásokon kívül a lelet tartalmazza az “Igazság Evangéliuma”, és azon “Egyiptomiak Evangéliuma” c. magyarázatot, amely úgy azonosítja önmagát, mint “A Nagy Láthatatlan (Szellem Szent) Könyve”, ahogy azt a “János Apokrífiuma” tudatja velünk. Más szövegcsoport olyan írásokat tartalmaz, amelyet Jézus követőinek tulajdonítanak, mint amilyenek “Jakab Titkos Könyve”, “Pál Apokalipszise”, “Péter Fülöphöz Írt Levele” és “Péter Apokalipszise”. Ezelőtt a felfedezés előtt a tudósok csupán néhány eredeti gnosztikus szöveget ismertek, és egyiket sem publikálták a 19.sz. előtt. Az első 1769-ben került elő, amikor is a James Bruce névre hallgató skót turista Felső Egyiptomban, Thebes (a mai Luxor) közelében vásárolt egy kopt kéziratot. Viszont csak 1892-ben publikálták, és azt állítják róla, hogy Jézus és azon tanítványi csoport közti beszélgetést jegyzi le, amely nem csupán férfi, de női résztvevőket is tartalmazott. 1773-ban egy londoni könyvesboltban olyan archaikus kopt szöveget talált egy gyűjtő, amely Jézus és tanítványai közti “misztériumokról” tartott dialógust rögzítette. 1896-ban egy német egyiptológus Kairóban vásárolt egy kéziratot, amelyik legnagyobb meglepetésére a “Mária (Magdaléna) Evangéliumá”-n kívül három másik szöveget is tartalmazott.
Ezen írások egyike, a “János Apokrífiuma”, megtalálható az ötven évvel később Nag Hammadiban felfedezett gnosztikus könyvtárban is. Ezen keresztény szövegek “élő Jézusa” zen-koan jellegű rejtélyes és kényszerítő erejű kijelentésekkel fejti ki mondanivalóját: “Jézus így szólott: ha kihozod ami tebenned van, amit kihozol téged ment meg. Ha nem hozod ki ami tebenned van, amit nem hoztál ki téged rombol szét” (“Tamás Evangéliuma”). E gyűjtemény egyéb mondásai olyan közönséges keresztény tételeket kritizálnak naiv félremagyarázásként, amelyek jól ismertek az Új Testamentum jóvoltából, mint amilyen a szűztől való születés. Hasonló evangéliumokból áll “János Apokrifonja” (szó szerint: “János Titkos Könyve”), amely egy felajánlással kezdődik: feltárja “a misztériumokat (és a) a csöndben rejtőző dolgokat”, amelyet Jézus tanított tanítványának, Jánosnak. De vajon miért ásták el ezeket a szövegeket és miért maradtak ismeretlenek közel 2000 évig? Betiltásuk és elásatásuk Nag Hammadiban, mint kiderült, a kereszténység kialakulásának folyamata körül folyó harcok következménye volt, mivel a 2. sz. közepe körüli időre az ortodox keresztények elítélték és eretnekségnek nyilvánították őket. Ireneaus, a lyoni érsek egy öt kötetből álló művet írt “A Megsemmisítése és Legyőzése Annak, Amit Hamisan Úgynevezett Tudásnak Mondanak” címmel, amely az érsek azon ígéretével kezdődik, hogy “kimutatja azok nézeteit, akik most eretnekséget tanítanak...bizonyítván, hogy milyen képtelenek és következetlenek állításaik...és teszem ezt azért...hogy arra ösztönözzelek titeket és mindazokat, akikkel kapcsolatban vagytok, hogy elkerüljétek az őrültség ezen végtelen mély szakadékát és a Krisztus ellen elkövetett istenkáromlást”. Különösen elítélendő “tiszta istenkáromlás” számára az, amit az “Igazság Evangéliuma” című híres írásban talál. Ötven évvel később a római Hippolytus írt egy másik masszív művet “Minden Eretnekség Cáfolata” címmel, amelyben “ellenzi és megcáfolja az eretnekek gonosz káromlásait”. Az eretnekség iránt irányuló effajta óriási hadjárat nem egyéb, mint az akaratlan beismerése a gnosztikus kereszténység óriási meggyőzőerejének, amelynek azonban a püspökök ellenálltak, hisz ezen eredeti kereszténység hierarchia nélküli. Konstantinusz császár megtérésének idejére, a 4.sz.-ban az ortodox kereszténység hivatalosan támogatott egyház lett, és azon püspökök, akik azelőtt a rendőrség áldozatai voltak, most annak parancsnokaivá lettek. Az eretnekké nyilvánított könyvek birtoklása bűnvádi eljárást vont maga után, és az ilyen könyvek példányait megsemmisítették, elégették. De Nag Hammadiban valaki összeszedte a tiltott könyvek egy részét és a megsemmisítés elöl egy agyagedénybe mentette őket, ahol 1600 évig pihentek. Azonban azok, akik ezen írásokat megalkották, nem tekintették magukat “eretnek”nek, viszont állították, hogy Jézus azon hagyományát továbbítják, amely titkos, rejtett és távol áll attól a formációtól, amely az “egyetemes katolikus egyház” lett a 2. sz.-ban. Ezek a keresztények, akiket ma gnosztikusnak hívnak azon “gnosis” görög szó után, amit általában “tudás”-ként szoktak fordítani, azonban ahogy maguk a gnosztikusok használják a kifejezést, inkább “LÉNYEGLÁTÁS”-ként értelmezhetnénk azt, mivel a szó inkább intuitív jellegű tudásra vonatkozik.
A gnosztikus tanító Theodotus (kb. A.D.140-160) szerint az a gnosztikus, aki képes megérteni, hogy: “kik voltunk, és mivé lettünk, hol voltunk...merre sietünk, miből lettünk, mi a születés és mi az újjászületés”. Azonban önmagunk legmélyebb szinten való ismerete Isten ismeretét jelenti, és ez a “gnosis”. Egy másik gnosztikus mester, Monoimus szerint: “Hagyd az Isten keresését...Úgy keresd õt, hogy önmagad vedd elõbb...és megtalálod õt magadban”. A buddhisztikus jelleg tehát egyértelmű. Most kezdjük csupán megérteni, hogy amit ma kereszténységnek nevezünk, valójában az eredeti források jelentéktelen töredékének kiválogatását és a jelentékenyebb rész elhanyagolását jelenti. Ki válogatott és milyen célok vezették? Miért zártak ki bizonyos írásokat és miért tiltották be mint “eretnekség”-et? Mi tette ezeket olyan veszélyessé? Tertullianus, a briliáns ortodox keresztény írta a “De Carne Christi”c. munkájában, hogy “el kell hinni, mert annyira abszurd!” De a gnosztikus források az abszurditással szemben állnak, és szerintük csupán a saját evangéliumaik képesek felfedni Jézus azon titkos tanításait, amelyek ismeretlenek az ortodoxok számára. Ireneaus szerint a négy evangélium valódiságát az bizonyítja, hogy azokat Jézus tanítványai és a tanítványok követői írták. A Bibliakutató tudósok megkérdőjelezik e nézetet, csupán néhányuk hiszi el, mivel valójában semmit sem tudunk azon személyekről, akik a Máté, Márk, Lukács és János nevéről elnevezett evangéliumokat írták. Van okunk tehát megérteni a gnosztikus evangéliumok üzenetét, amelyek közel álltak a görög, hindu és buddhista filozófiai hagyományhoz, és amelyek az ortodoxok intézményét “utánzategyház”-ként, képviselőit pedig olyan “víztelen csatornák”-ként becézik, akik “nem tudják, hogy mi a misztérium”. A júdaizmus, ortodox kereszténység, valamint az iszlám feminin szimbolizmus nélküli Isten-képzete éles ellentétben áll a világ azon ősibb szellemi hagyományaival, amelyek a Termékeny Félhold kultuszaiból kifejlődve jellemzik az ősi Mezopotámia, Egyiptom, Óeurópa, Afrika, India és Kína ősvallásait. A gnosztikus források szexuális szimbólumokkal jellemzik Istent és maszkulofeminin jelleggel ruházzák fel, vagyis olyan Istenről beszélnek, amely kétnemű, androgén, és egyszerre rendelkezik maszkulin és feminin jelleggel, azaz Atya is és Anya is. Számos gnosztikus csoport kiemeli a mennyei Anya fontosságát, amely nélkül az őseredeti pár Atyja nem mindenható. A mennyei tehát androgén-ként képzelhető el: egyrészt tartalmazza a Kimondhatatlant, a Mélységet, az Elsődleges Atyát, másrészt a Bájt, a Csöndet, a Méhet és a “Mindenség Anyját”. Ez a Csönd méhként fogadja a Kimondhatatlan Forrás magját, ebből megszüli a mennyei lények összes emanációit, amelyek a maszkulin és feminin energiák harmonikus párjaiba sorjáznak. Ez a világfelfogás jól ismert a Tantra filozófiájában és módszertanában. A gnosztikus mester, Valentinus leírásában - “Ő, a felfoghatatlan és leírhatatlan Báj, aki minden dolog elõttrõl való, betöltheti belsõd és gyümölcsöztetheti benned tudását” - az egyetemes nõi princípium leírása csaknem megegyezik a szankszrit Shaktival.
De a “Nagy Közzététel” cimû gnosztikus szöveg is a tantrikus Nap-Hold vagy taoista Yang-Yin szimbolizmussal rokon, viszont idegen az ortodoxia judeo-kereszténységétõl. “ János Apokrifon”-jában Isten kijelenti: “Én (az Atya) vagyok az Anya, Én vagyok a Fiú”. Ez a Szentháromság ideájának eredeti változata, ahol megjelenik az egyetemes női princípium Shakti-szerű leírása is: ”...(Ő)...a láthatatlan, szűz, tökéletes szellem tükörképe...Ő lett a mindenség Anyja, aki minden előtt létezett. Az “Evangélium a Zsidóknak” c. szövegben Jézusnál előfordul az “Anyám, a Szellem” kifejezés. A “Fülöp Evangéliuma” utal a későbbi szűztől való születés doktrínájára. A Szellem mind Anya és Szűz, a Mennyei Atya párja és hitvese: “A mindenség Atyja a szűzzel egyesülve jött alá”, azaz a Szentlélek ekképp ereszkedett le a világba. Viszont ez a Lélek Tiszta és Szűz marad, hisz eredete mennyei. “Következésképp Krisztus Szűztől született” - magyarázza a “Fülöp Evangéliuma”. A szerző nevetségessé teszi azokat, akik szó szerint értelmezik a Máriától való szűzen születést, és azt, hogy József nélkül esett teherbe: “Nem tudják, mit beszélnek. Fogant már valaha nő nőtől?”. A tibeti buddhizmusban Buddha hitvese a Bölcsesség, ahogy az sok tibeti szobron látható. “Fülöp Evangéliuma” szerint Mária Magdaléna volt Jézus legintimebb társa - vagy hitvese - a mennyei Bölcsesség jelképe: “...(a Megváltó) társa Mária Magdaléna. (Krisztus szerette) őt jobban, mint a(z összes) tanítványt és meg szokta őt csókolni (gyakran a száján)...”A “Dialógus a Megváltóval” c. gnosztikus írás szerint nem csupán azon három kiválasztott tanítvány közé tartozott Mária Magdaléna Tamás és Máté mellett, akik speciális különoktatásban részesültek, hanem Jézus gyakori dicséreteivel a másik kettő fölé is emelte őket, mivel “...olyan nőként beszél, aki Mindent tud”. Mivel feminin princípium úgyszintén igen fontos azon Tibetben, ahol a mágia is fontos, és a kettő igencsak összefügg: nem csupán az ortodox kortársaik vádolták a gnosztikusokat mágiával, hanem ők maguk is egy mágus követőinek vallották magukat. De miféle mágiáról is van szó? A Nag Hammadiban talált szövegek tanulsága szerint a mágia nem egyéb, mint a bennünk lévő (sámánisztikus alapokon álló) mennyei önvaló felfedezésének képessége. Ez csak úgy lehetséges, ahogy a tanító Sylvanus “Tanítások” c. művében bátorítja hallgatóit az öntudatlanság elleni ellenállásra: “...A bölcsesség hív, te az esztelenség után vágysz...az esztelen mindenfajta szenvedély vágyának útján jár. Az élet vágyaiban úszik és megfeneklik...olyan mint a hajó, amit a szél ide oda lökdös, és mint a lovas nélküli megvadult ló. Ezért az ember igényli a lovast, amely az értelem...de mindenekelőtt...(sámánisztikus alapokon) ismerd meg önmagad.” A “Tamás Evangéliuma” szerint Jézus nevetségessé tette azokat, akik az “Isten Országa” kifejezést szó szerint értelmezve úgy gondolták, hogy az valami speciális helyen fekszik, ahelyett, hogy a (transzcendens) önfelfedezés állapotát értenék alatta. Utaljunk hát Jézus azon szavaira, amelyet a “Tamás Evangéliuma” idéz: “Amikor a kettőt eggyé teszed, és amikor a belsőt olyanná teszed mint a külső és a külsőt mint a belső, és a fentit mint az alsó és amikor a férfit és nőt eggyé és ugyanazonná teszed...akkor lépsz be (az Isten Országába)”. Ez egyértelmű utalás a sámánisztikus androgén állapot felé vezető Transzcendens Realizációra. Igen nagy a valószínűsége tehát annak, hogy az eredeti kereszténység azon tantrikus alapokon állt, amelynek fő célja ezen Transzcendens Realizáció.
De Márk 8: 27-29-et olvasva próbáljuk megfejteni emez eredeti és ortodox kereszténység különbségeit: “És Jézus tanítványaival Caesarea Philippi falujába ment, és az úton kérdezte tanítványait: ‘Mit mondanak az emberek, ki vagyok én?’ És ők azt mondták neki: ‘Keresztelő János, és mások azt mondják: Elijah, míg megint mások szerint a próféták egyike’. És ő kérdezte őket: ‘De ki mondja meg közületek, hogy ki vagyok én?’ Péter válaszolt neki: ‘Te vagy a Krisztus’.” Máté hozzáteszi még, hogy Jézus megáldotta Pétert felismerésének pontosságáért kijelentve azonnal, hogy egyházát Péterre alapozza. Azonban “Tamás Evangéliuma” másképp ismeri a sztorit: “Jézus azt mondta tanítványainak: ‘Hasonlítsatok valakihez, és mondjátok meg milyen vagyok’. Simon Péter azt mondta, ‘Olyan vagy mint egy igazságos angyal.’ Máté azt mondta, ’Olyan vagy mint egy bölcs filozófus’. Tamás azt mondta, ’Mester, a szám teljességgel képtelen kifejezni kihez hasonlítasz.’ Jézus azt mondta, ‘Nem vagyok a mestered, mivel ittál, és berúgtál attól a pezsgő áradattól, amelyet a számból mértem ki’.” Máté és Péterrel kapcsolatban Jézus nem tagadja szerepét mint Messiás vagy Tanító, azonban példájuk kiváló példája az Új Testamentum módszereinek összességére, amely a megértés alacsony szintjét képviseli. Tamás, aki felismeri, hogy nem képes semmi, a köznapi kifejezésekkel elmondható szerepet tulajdonítani Jézusnak, abban a pillanatban meghaladja a tanítvány mesterhez fűződő viszonyát. Mondhatni, hogy hirtelen megvilágosodik egy pillanat alatt (a módszer a zen-buddhizmusból jól ismert ), és ő maga is olyanná lesz, mint az “élő Jézus”, aki szintén kijelenti a “Tamás Evangéliumá”-ban: “Bárki, aki inni fog a számból olyan lesz, mint én vagyok, és én magam azon személlyé fogok válni, és a rejtett dolgok megmutatkoznak neki”. A gnosztikus források gyakran ábrázolják Jézus válaszoló kérdéseit (amilyen a zenkoan), amelyekben a tanító, titokfelfedő és szellemi mester szerepét vállalja fel. Itt viszont a gnosztikus modell a pszichoterápia módszereihez áll legközelebb. Mindkettő elismeri a tanácsadás fontosságát, de azt csupán mint ideiglenes rendszabályt fogadja el. A szellemi tekintély elfogadásának célja az, hogy a tanítvány megtanulja annak meghaladását, hisz amikor a tanítvány érett lesz, a továbbiakban nem igényel semmiféle külső tekintélyt. Az aki előzőleg a tanítvány szerepét töltötte be elérkezik önmaga azon felismeréséhez, hogy ő Jézus “IKERTESTVÉRE”. A cél a rejtett erőforrások felfedése az “Igazság Testamentuma” üzenetének megértésén keresztül, amely kijelenti, hogy a saját értelmünk “az igazság atyja”. Vagy ugyanazon gnosztikus evangélium más szavaival élve: a tanuló “saját értelmének tanítványa” lesz. Sylvanus szintén úgy gondolja, hogy “értelmed a vezérlő princípiumod”, amely a meditáció csöndjében, hogy mindenkivel egyenlő vagy, de ugyanakkor segít fenntartani saját függetlenséged bárki más hatalmától. Az effajta gnosztikus közelítésmód - amely egyfajta olyan intim-meditatív belső út a “gnózis” vagy “megvilágosodás” megtalálása érdekében, amely az “élő Jézus” és “élő Buddha” modelljét hasznosítja célja eléréséhez - erősen eltér azon ortodox hagyománytól, amely azt tartja, hogy az emberiség végzete az “üdvtörténet” függvénye. E történelemfelfogás külső tekintélyen alapul, hiszen Izrael történelmének függvénye, ill. prófétáinak Krisztussal kapcsolatos jövendölésén alapul, hisz az Új Testamentum összes evangéliuma Jézus személyét ezen történelemmel szoros kapcsolatban tárgyalja.
“ Fülöp Evangéliuma” arra tanít, hogy bárki aki a “gnózist” (megvilágosodást) eléri, “nem lesz tovább Krisztuskövető, hanem Krisztus maga”. A buddhizmus végső célja abban segíteni az embereket, hogy elérjék a megvilágosodást, hogy önmaguk is Buddhává válhassanak, ami egyértelműen mutatja, hogy a gnoszticizmus és buddhizmus esetében ugyanarról van szó. Mindkettő tudja, hogy a pszichikum (sámánisztikus) titkainak felfedezése egyenlő a világegyetem titkainak felfedezésével. A gnosztikusok útja alkotó út, az alkotóművészek útjával megegyezően, hiszen önmagunk legbelsejének megértése adja a kulcsot az egyetemes igazságok megértéséhez is. A “Vitázó Tamás Könyve” szerint: “Aki önmagát nem ismeri, semmit nem ismer, de az aki önmagát megismerte, a minden dolgok mélyén lévő tudást ismerte meg”. A gnosztikusok szerint bárki, aki az emberi tapasztalást felderíti, kikutatja és megvizsgálja, a mennyei valóságot fedezi fel, hiszen az Isten és Menny a mi emberi belsőnkben lakozik. A híres gnosztikus mester, Simon Magus szerint minden ember lakóhely, “és benne végtelen erő...a világegyetem gyökere lakozik...” ez a végtelen erő “mindenhol látens állapotban létezik” azonban csupán POTENCIÁLISAN, NEM VALÓSÁGOSAN”. Az “Igazság Testamentuma” azért támadja az ortodox keresztényeket, mivel azt mondják “keresztények vagyunk”, de “akik (nem tudják, hogy) Krisztus kicsoda”. Az ortodox kereszténység nem képes Krisztust olyan mesterként látni, aki a lelkeket a gnózis vagy megvilágosodás felé vezeti, hanem valami egészen másról beszélnek, amivel tulajdonképpen meghamisították Jézus missziójának lényegét. A rómaiak katonai és politikai modelljének adaptálásán keresztül megvalósult Ireneaus követelése: “...szükségszerű, hogy minden egyház egyezzen ezen (római) egyházzal, és mint legfelső hatósággal számoljon vele”. Következésképp a gnózisban (megvilágosodásban) részesültek “eretnek” demokratikus közössége helyett létrejött azon cezaropapizmus, amely a kereszténység eredetileg természetközpontú, azaz sámánisztikus-organikus egységét a “klérus” és “világiak” egymásnak alávetett formulájára osztotta. Isten a mennyben úgy uralkodik, mint főnök, úr, parancsnok, bíró, és király, a földre ugyanígy küldi megbízottait, hogy az egyházi hierarchiát uralják úgy, ahogy a tábornok vezényli a hadsereget, vagy ahogy a király uralja a népet: ily módon e merev struktúra váltotta fel az eredetileg szabad és kreatív szellemiséget. Azonban az a komoly elemzőmunka, amely már elkezdődött a Nag Hammadi leletek kapcsán, és közel 4000 könyv, kiadvány, cikk és riport jelenhetett meg Prof. Scholer áldozatos tevékenysége jóvoltából, sugallván: elérkezett annak ideje, hogy úgy tekintsünk a gnoszticizmusra, mint az ortodoxiával szemben hasznosítható alternatívára. * A cím kiegészítése tőlem származik. (Győri Péter)
Forrás: Lépő Zoltán: A kereszténység metamorfózisa c. fejezet, In: ÖRÖKSÉG avagy egy Új Paradigma elé. http://www.inco.hu/inco2/kozpont/ovocikk3.htm